You are here

Biztonságpolitika

Nyitrai: a polgárőrök is sokat segítenek

Biztonságpiac - Tue, 05/19/2020 - 04:35
A polgárőrök is sokat segítenek a koronavírus-járvány idején – mondta Nyitrai Zsolt, kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott.

Úgy fogalmazott: a polgárőrség modern hazafiságot jelent. Elmondta: Magyarországon több mint 63 ezer polgárőr teljesít szolgálatot, munkájukat önkéntesen a szabadidejük terhére végzik. “Köszönjük, hogy vigyáznak ránk” – hangsúlyozta Nyitrai.

Kardos Pál, az Országos Polgárőr Szövetség alelnöke arról beszélt, hogy ebben a nehéz helyzetben, a koronavírus-járvány idején segítséget kell nyújtani az állampolgároknak, az időseknek. Ezért a polgárőrség életében a prioritások megváltoztak, nagyobb hangsúlyt kapott a karitatív tevékenység.

Elmondta, hogy a leginkább veszélyeztetetteknek, az időseknek a polgárőrök is bevásárolnak, illetve eljuttatják őket oda, ahova menni szeretnének. Emellett a polgárőrség fokozott figyelmet fordít a közterületi járőrszolgálatra is. A polgárőrök többen, több órában vannak jelen a közterületeken, ellenőrzik a játszótereket, sportpályákat, mindezt együttműködve a rendőrséggel – tette hozzá.

Az Országos Polgárőr Szövetség a biztonságos szolgálat ellátáshoz szükséges védőfelszereléseket – gumikesztyűket, maszkokat, fertőtlenítőszereket – biztosította a polgárőröknek – közölte Kardos.

Categories: Biztonságpolitika

Vád alatt a visszatérő maszkos és parókás rabló

Biztonságpiac - Mon, 05/18/2020 - 16:35

A símaszkos betörő rabolt is, amikor hazaért a házigazda, majd újból pénzhez akart jutni ugyanott, ekkor azonban már nem jutott zsákmányhoz; a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség vádat emelt ellene.

A vádirat szerint egy 39 éves ózdi B. Krisztián 2019. február 6-án, éjfél körül egy II. kerületi családi házhoz ment azért, hogy onnan értékeket szerezzen. A férfi magával vitt egy fegyvernek látszó tárgyat, a fejére símaszkot húzott. A férfi betört a házba, és összekészítette azt, amit el akart lopni. Ekkor érkezett haza az ott lakó férfi, akit a támadó megfenyegetett a fegyvernek látszó tárggyal és készpénz átadására kényszerítette. A sértett egymillió forintot adott át, majd a rabló a pénzzel távozott.

A vádlott – további zsákmány reményében – 2019. május 13-án, a délutáni órákban, ismét egy fegyvernek látszó tárggyal, valamint újra álruhába öltözve, hosszú vörös parókában visszatért a helyszínre, ahol megvárta és kényszeríteni próbálta a hazatérő sértettet, hogy adjon át még pénzt. A sértett nem tett eleget a felszólításnak, és a szomszéd házak felé segítségért kiabált, amelynek hatására a vádlott elmenekült.

A gyors és alapos felderítés alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablási Osztály nyomozói a Célkörözési Osztály, és a Terrorelhárítási Központ bevonásával már 2019. május 24-én elfogták a férfit, aki őrizetbe és letartóztatásba került.

A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség a férfival mint többszörös visszaesővel szemben fegyveresen elkövetett rablás bűntette, minősített magánlaksértés és személyi szabadság megsértésének bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságra.

Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a férfit – ha az előkészítő ülésen a vád tárgyát képező valamennyi bűncselekmény vonatkozásában beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról – 16 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra, ítélje, valamint állapítsa meg, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra.

A vádlott jelenleg más ügyben jogerős szabadságvesztést tölt.

Categories: Biztonságpolitika

Frenreisz Károly: Kevés a biztos pont

Biztonságpiac - Mon, 05/18/2020 - 15:00
Minden iparágat segít az informatika, így a zeneipart is. Van olyan zenész, aki kütyü- és IT-függő, és van, aki kevésbé. Frenreisz Károlyt, a Metro, az LGT és a Skorpió zenekar társalapítóját az informatikáról és az informatikai biztonságról kérdeztük.

Mit jelent önnek a biztonság, mikor érzi magát igazán biztonságban?
Tulajdonképpen sosem érzem magam biztonságban. Bármikor tönkremehetek anyagilag, tönkremehet az egészségem. A mai életben kevés biztos pont létezik, de azt hiszem, ha az egészségem rendben van, az nyugalommal tölt el. Egyébként azt gondolom, hogy hiba lenne abban a hamis tudatban ringatni magunkat, hogy tökéletes biztonságban vagyunk.

Volt már olyan helyzetben, amikor nagy veszélybe került, ha igen, hogyan sikerült megoldania a problémát?
Igen, voltam komoly veszélyhelyzetben. 1946-ban születtem, de 1972-ben másodszor születtem meg. Történt ugyanis, hogy 1972-ben, amikor az LGT-vel a diósgyőri várban adtunk koncertet, a helyi villanyszerelő rosszul kötötte be a felszerelésünket. A hangszerem és a mikrofonom két külön fázisra került. Amikor megfogtam őket, 380 volt ment keresztül a jobb kezemtől a balkezemig. Akkora áramütést kaptam, hogy legalább négy métert zuhantam hátra. A fejemet bevertem az erősítőbe, amely tönkrement az ütéstől. Szerencsére, ahogy elestem, kiesett a gitár a kezemből, ettől megszakadt az áramkör. Mázlim volt, de kórházban kötöttem ki. Akkor szembesültem vele, hogy mekkora rombolást tud okozni az áram. Az eset után azt hittem, hogy majd nem merek újra játszani. És valóban, három hétig kicsit bizonytalanul mentem fel a színpadra, de utána már enyhült bennem a félelem, később el is tűnt. A történetből az volt a tanulság számomra, ha én vétlen is vagyok, más ember hibájából még történhet tragédia.

 Segíti-e a munkáját az informatika, illetve hogyan védekezik az internetes kártevők és veszélyek ellen?
Ennyire nem értek az informatikához, ezért az internetes kártevők esetében szakemberek segítségére hagyatkozom. Magát az informatikát minimális szinten használom, pedig nagyon élvezem. Azok a kütyük és szoftverek, amelyek a zenei munkámat könnyítik, valóban szuperek. De például eddig nem voltam fent a közösségi hálón, a Facebook-oldalamat is Zsófi lányom kezeli. Számomra kicsit soknak tűnik az a mérhetetlen információhalmaz, amely ilyenkor rázúdul az emberre. De mindezek ellenére azt mondom, hogy az internet az utóbbi évtizedek legnagyobb találmánya.

Mesélne történetet arról, hogy zenészként miben támogatta például az internet?
Annak idején, amikor a Metro zenekarban játszottunk, a luxemburgi rádióból még rossz minőségben, recsegő hangon érkezett hozzánk a zenecsatorna. Tényleg borzalmas körülmények között hallgattuk és írtuk le azokat a dalokat, amelyeket el akartunk játszani. Az egyik ilyen nóta volt például a Rolling Stones It’s All Over Now című száma, amelyet én énekeltem. A rossz hangminőség miatt mindig volt öt-hat hiba a szövegben. Jó pár évvel később a korábbi Atlantis együttes zenekarvezetője, Sankó László barátom felkért, hogy a Petőfi Csarnok egyik retró buliján énekeljek el egy dalt. Gondoltam, előveszem a Rolling Stones számát. De hát ugye a szöveg nem volt rendben. Szóltam Zoltán fiamnak, hogy azt a bizonyos Jagger-nótát énekelném. Ő pedig fél perc múlva odaadta kinyomtatva a helyes szöveget, amit épp akkor az internetről töltött le. Na, nálunk, zenészeknél, ennyit jelent az internet hatása. De az is az internet és az informatika mellett szól, amikor egy zenész a saját stúdiójában, otthon össze tudja rakni a dalt, majd egy gombnyomással elküldi Amerikába a hangszerelést. Számomra ez fantasztikus! A mi időnkben ez úgy működött, hogy postán feladtuk a megírt számot, majd két hét múlva megkapta a címzett. De mindezek mellett most is azt mondom, lehet akármilyen fejlett a technika, a dalkészítés ugyanaz. Meg kell írni, majd meg kell hangszerelni. A technika abban segít, hogy minél színesebb hangzást adhassunk a dalnak.

Több magyar filmben is kapott szerepet. Tudna mesélni egy forgatáshoz köthető történetet?
Az István bátyám által játszott Ötvös Csöpi karakteréhez én írtam a zenét, de nem vettem részt a forgatásokon. Viszont a szintén István testvérem által rendezett Három testőr Afrikában című, Rejtő Jenő könyvének filmes adaptációjában szerepeltem. A filmbeli szerephez aranyos történet kapcsolódik. Gyerekkorunkban ugyanis testvéreimmel, Latinovits Zoltánnal és Bujtor Istvánnal Rejtő-rajongók voltunk. Édesapánktól egyenként kaptuk kölcsön a könyveket, amelyeket rajongva olvastunk. Már akkoriban megihletett az egyik könyvben olvasott mondat: „Hé, Lulu, ha visszatérek Fidzsiről” sor, amelyet szívesen eldaloltam volna egy sivatagi kocsmai környezetben. Végül megírtam a nótát, amely pont passzolt a Három testőr Afrikában című filmbe: betétdal született az ominózus mondatból. Igoriban, a kocsmában Kállai Feri bácsi Kvasztics tanár úrként zongorázott, én pedig nagybőgőn játszottam és énekeltem, Németh Gabi dobolt, miközben Koncz Gábor Csülökként, Reviczky Gábor az árulónak hitt Török Szultánként ugratják egymást. Úgy érzem, ez nagyon jól sikerült jelenet lett.

 

(Az interjú a Biztonságpiac 2019 évkönyvben jelent meg, tavaly februárban.)

Categories: Biztonságpolitika

Iszlám Állam a kabuli szülészet elleni támadás mögött?

Biztonságpolitika és terrorizmus - Mon, 05/18/2020 - 14:57
A napokban volt egy rettenetes terrortámadás Kabulban, amikor az elkövetők egy szülészetet támadtak meg, kismamákat és csecsemőket ölve meg. Mivel az USA-tálib kivonulás miatt egy kicsit megint érdekes lett, ezért az akciót sokan annak bizonyítására vették, hogy lám a tálibokkal nem lehet megegyezni.

Nyilván innen nem tudom megmondani, hogy a tálibok megbízható tárgyalópartnerek-e, és a megállapodásnak így  épp elég kérdőjele van ahhoz, hogy csak olyanokat rójunk fel a táliboknak, ami az ő saruk. Ez ugyanis úgy tűnik nem az övék, hanem az Iszlám Állam helyi csoportjáé, az Islamic State-Khorasan-é (néha Islamic State-Khorasan Province, ISK-P nek is írják). A tálibok elítélték a mostani akciót.

Miért ez a brutális reakció akkor az Iszlám Államtól? Mert az elmúlt két hónapban az afgán titkosszolgálat először elkapta a szervezet vezetőjét, majd május elején az utódját is. Szóval egyfajta bosszú volt.

Az már korábban is jellemző volt, hogy a fővárosban elsősorban az ISK-P volt aktív és a célpontjai jellemzően eltértek a tálibokétól. Nem azt mondom, hogy a tálibok bárányok voltak, de a síita mecsetek, vagy a legutóbbi szikh templom elleni támadás ( ez volt az utolsó alkalom, hogy a hazai sajtó foglalkozott Afganisztánnal, miközben a támadás teljesen szimbolikus volt, mivel szikhek mindig is egy láthatatlanul kis kisebbség volt) az övék volt.

Egy éve írtam egy elemzést erről (úristen, már két éve volt), ami az akkori trendeket foglalta össze.

Az érdekes persze végül az, hogy az ISK-P aktivitása miként hat majd a tálibokra? Nem mindenki akar megállapodni az USA-val, őket beszippanhatja a terrorszervezet. Már eddig is voltak összecsapások a Talibán és az ISK-P között, és ez elvileg csak durvulni fog a következő hónapokban, években.




Categories: Biztonságpolitika

Biztonság Európában: konkrétumokról kell beszélni, üresjáratra nincs idő

Biztonságpiac - Mon, 05/18/2020 - 12:10
Az elmúlt évek biztonsági intézkedéseinek köszönhetően Magyarország fenyegetettsége nem nőtt 2018-ban, ami komoly eredmény – mondta a Biztonságpiacnak adott interjúban Horváth József. A biztonságpolitikai szakértő úgy véli, hogy az európai államvezetők megrendült pozíciói nem sok jót ígérnek az EU biztonsági helyzete szempontjából.

— Megítélése szerint hogyan változott Magyarország biztonsági helyzete 2018-ban?
— A kérdés megválaszolása több összetevőből áll. Egyrészt a terrorfenyegetettség szempontjából azt mondhatjuk, hogy az elmúlt három év biztonsági intézkedései eredményesek voltak, és Magyarország fenyegetettsége nem nőtt – ez igen komoly eredménynek számít. A kormány sikeresen megakadályozta az ellenőrizetlen, illegális bevándorlást, de azokat a bevándorlókat is szigorúan ellenőrzik, akik engedélyt kapnak. Mindennek érdekében a titkosszolgálatok és a terrorelhárítás is komoly munkát végez. Európai kitekintésben és hazánk vonatkozásában egyaránt e munka hatékonyságát bizonyítja például a karácsonyi vásárok, a nemzetközi turizmus biztosítása is. Ha Magyarország kitettségéről beszélünk, az orosz–ukrán konfliktus mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Ebből a szempontból látható, hogy Ukrajna részéről „komoly lépések történtek”, hogy Magyarországot belerángassák a konfliktusba – gondoljunk például a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ungvári központjának felgyújtására. Nekünk már csak a kárpátaljai magyar kisebbség miatt sem érdekünk, hogy ez a helyzet eszkalálódjon. Harmadrészt érdemes szót ejteni arról, ami bizonyos „nem kormányzati szervezetek” részéről egyfajta új kihívásként jelenik meg, és ami nem állami szintű fenyegetettséget jelent: Magyarországon külföldi gazdasági érdekcsoportok feszülnek egymásnak. Ebben a viszonylatban számos olyan külföldi érdekcsoport jelenik meg, amelynek üzleti érdekei nem felelnek meg a kormány céljainak.

— Melyek azok a veszélyforrások ma Magyarországon, amelyek nem az országhatáron kívülről jelentenek fenyegetést az állampolgárokra?
— Először is, óvnék mindenkit attól, hogy összehasonlítsuk a 2018 végi megmozdulásokat a 2006-os eseményekkel – ez már csak a demonstrációk szervezettsége, a tüntetők létszáma vagy a rendőrség reagáló képessége miatt sem lenne releváns. A rendőrség 2018 végén szakmailag jól koordinált volt, de az is látható volt, hogy a rendőri vezetés még a saját embereinek épségét kockáztatva is igyekezett elkerülni, hogy konfliktusba keveredjen a demonstrálókkal. Mindez a rendőrség felkészültségét bizonyítja. A decemberi budapesti demonstrációk arra világítanak rá, hogy az államnak milyen új kihívásokra kell felkészülnie. Anélkül, hogy összeesküvés-elméleteket gyártanánk, arra a tényre, hogy Európa több országában indultak demonstrációk, szakmai szempontból figyelnünk kell. Két ilyen esemény még lehet egybeesés, három viszont már egy folyamatot jelez, ezért észnél kell lenni. Megítélésem szerint ezeken a megmozdulásokon másodlagos érdekek jelennek meg, illetve így szeretnék a befolyásolási kísérleteket kifejezésre juttatni.

— Európában javult vagy romlott a biztonsági helyzet az elmúlt esztendőben?
— Európában jelenleg azt látjuk, hogy a kontinens legerősebb és leghatékonyabb haderejével rendelkező Nagy-Britannia elhagyja az Európai Uniót, miközben Emmanuel Macron francia elnök népszerűsége mélypontra süllyedt, és hasonló a helyzet Németországban is. Így kijelenthetjük, hogy Európa helyzete nem javult 2018-ban. A német kancellár és a francia elnök politikai státusza is egyre ingatagabbá vált, az év vége felé Franciaország hétvégénként polgárháborús képeket mutatott. A gyenge Németország és Franciaország nem tesz jót az EU-nak, persze meg kell várni a 2019-es európai parlamenti választásokat, mert ennek eredményei évtizedekre meghatározzák Európa jövőjét.

— Hol tart ma Európa a terrorizmus elleni harcban?
— A politika és a biztonsági szakemberek között korábban volt egyfajta vita: a politikusok szerették volna, ha a terrorizmust és a migrációt ketté lehetett volna választani, de a 2005-ös migrációs hullám óta szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy a biztonsági helyzet megrendült Európában, ráadásul egymást erősítő folyamatokról beszélünk. Amikor az Iszlám Állam területe zsugorodott Szíriában, több ezren kezdtek visszatérni Európából. Az Iszlám Állam terveiben Európa mint meghódítandó terület szerepelt. A 2018-as strasbourgi eset eklatáns példa, ugyanis egy második generációs – börtönviselt – migráns hajtott végre több halálos áldozatot is követelő támadást. Ha figyelembe vesszük az ENSZ migrációs vízummal kapcsolatos terveit, akkor Európában sokkal rosszabb biztonsági helyzetre kell felkészülni.

— Hogyan jellemezhető az európai titkosszolgálatok együttműködése?
— Magyarország az EU-nak és a NATO-nak is tagja, mindkét szervezetben súlyának, szakmai tudásának megfelelő pozíciói vannak hazánknak. Az együttműködési felületek a két szövetségi rendszeren belül évtizedes múltra tekintenek vissza, az információcserének régóta megvannak a csatornái. Ha európai megoldást sürget valaki, az jobbára azt jelenti, hogy nincs ötlete a helyzet megoldására. Az elmúlt években konkrétabbá és gyorsabbá vált az információcsere, új fórumokra nem igazán van szükség. Az információk cseréje egyébként akkor indokolt, amikor lényegi információkhoz jut valaki, de ilyenkor az adott ország titkosszolgálatának kell magasabb fordulatszámra kapcsolnia. Az EU-ban ma már konkrétumokról kell beszélni – például az illegális fegyverkereskedelemről, a szervezett bűnözésről –, az együttműködésnek pedig ilyen konkrét szempontok alapján kell megvalósulnia. Felesleges üresjáratokra már nincs idő.

— Hogyan ítéli meg Európa kibertérben jelentkező veszélyekkel szembeni felkészültségét?
— A kiberbiztonság szempontjából az EU jó irányba halad, hiszen az informatika területén – akár a hardver, akár a humán oldalt tekintve – számos tagország nagyon jó képességekkel rendelkezik. A kibertérben zajló küzdelem kapcsán le kell szögezni, hogy a komoly támadásokhoz sok pénz, szakember és eszköz kell. Szeretném kiemelni a humán háttér fontosságát: amikor utólag kivizsgálnak egy-egy támadást, sokszor kiderül, hogy alapvető biztonsági rendszabályokat nem tartottak be. A kibervédelem gépi oldala mellett azonban a humán szempont is legalább olyan fontos lesz, legalábbis amíg a robotok nem veszik át az irányítást.

(Az interjú a Biztonságpiac 2019 évkönyvben jelent meg, tavaly februárban.)

Categories: Biztonságpolitika

Az EU egy évvel meghosszabbította a kibertámadások elkövetőivel szembeni szankciórendszert

Biztonságpiac - Mon, 05/18/2020 - 08:35
Az Európai Unió Tanácsa csütörtökön újabb egy évvel, 2021. május 18-ig meghosszabbította az Európai Uniót (EU) vagy a tagállamait fenyegető kibertámadások elkövetőivel szembeni büntetőintézkedések keretrendszerét.

A tanácsi tájékoztatás szerint ennek eredményeképpen az unió “továbbra is képes lesz arra, hogy célzott korlátozó intézkedéseket vezessen be a jelentős hatást gyakorló és külső fenyegetésnek minősülő kibertámadásokban közreműködő személyekkel vagy szervezetekkel szemben”.

Korlátozó intézkedéseket lehet továbbá bevezetni akár az unión kívüli államok vagy nemzetközi szervezetek ellen irányuló kibertámadásokra válaszul is, “amennyiben a közös uniós kül- és biztonságpolitika céljainak megvalósításához szükség van ezekre az intézkedésekre” – áll a brüsszeli közleményben.

A szankciórendszer célja elsősorban az EU vagy a tagállamai ellen irányuló kibertevékenységek végrehajtásától való elrettentés és az azokra való reagálás. A büntetőintézkedések emberek esetében az EU-ba való beutazási tilalmat, illetve emberek és szervezetek esetében egyaránt vagyonieszköz-befagyasztást foglalnak magukban. Emellett uniós állampolgároknak és szervezeteknek tilos a jegyzékbe vettek rendelkezésére pénzeszközöket bocsátaniuk.

A tanács közölte: a szankciórendszert azt követően hosszabbították meg, hogy az Európai Unió és tagállamai a koronavírus-járványt kihasználó, rossz szándékú kibertevékenységekről számoltak be. Az EU kinyilvánította: a koronavírus-válsággal összefüggésben eltökélt a rossz szándékú kibertevékenységek megelőzése, az ilyen tevékenységektől való elrettentés és az ezekre adandó válaszintézkedések mellett.

Az unió “Európa biztonságának és érdekeinek védelme céljából” 2017 júniusában vezetett be “határozottabb válaszintézkedéseket”, ellenálló képességének megerősítésére, valamint a kiberfenyegetések és a rossz szándékú kibertevékenységek megelőzésére. A tagállamok két évvel később kiberbiztonsági jogszabályt, valamint kibertámadásokkal szembeni szankciórendszert fogadtak el, illetve létrehozták a kiberbiztonságért felelős uniós ügynökséget is.

Categories: Biztonságpolitika

A horvát határhoz rendelték a szerb hadsereget

Biztonságpiac - Mon, 05/18/2020 - 07:35
A szerb-horvát határhoz rendelte a szerb hadsereget Aleksandar Vucic szerb államfő azért, hogy a katonák a helyi lakosság biztonságát és vagyonát óvják az illegális migránsoktól – közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).

A szerb kormány csütörtökön visszavonta a szükségállapot kihirdetésekor bevezetett intézkedést, amely megtiltotta, hogy az országban tartózkodó migránsok szabadon mozoghassanak. Ez azt jelenti, hogy péntektől a befogadóközpontok ismét megnyíltak, a migránsok pedig ismét megjelentek a határ menti településeken.

A horvát határnál három befogadóközpont található, ezekben a szerbiai menekültügyi főbiztosság adatai szerint valamivel több mint 1500 migráns tartózkodik.

Vucic a belgrádi Prva Televíziónak azt mondta: nem történtek súlyos bűncselekmények, azonban többen is lopásokról adtak hírt, illetve jelentették, hogy az illegális bevándorlók házakba törtek be. Emiatt a helyiek nem érzik magukat biztonságban, garantálni kell a védelmüket.

Categories: Biztonságpolitika

Állítólag a Huawei 5G-s hálózata nem kémkedik

Biztonságpiac - Mon, 05/18/2020 - 06:35
Jó esélyt lát a Huawei a minden piaci szereplő számára egyformán kötelező, transzparens mobil hálózati biztonságtechnikai ellenőrzési rendszer bevezetésére Európában – közölte a Huawei Technologies Hungary Kft.

A közlemény szerint az ERNW független német informatikai biztonságtechnikai szolgáltató vállalat átvizsgálta és a követelményeknek megfelelőnek találta a Huawei 5G hálózati berendezéseinek külső kapcsolati átjáró (UDG) vezérlőszoftverét. Az informatikai vizsgálat transzparensnek, ezáltal biztonságosnak és megbízhatónak találta a Huawei ötödik generációs mobil hálózati berendezéseinek az egyik legfontosabb alkotóelemét.

Az ERNW szakemberei a Huawei Brüsszelben létesített Kiberbiztonsági és Átláthatósági Központjában tanulmányozták biztonsági szempontból az ötödik generációs mobil hálózati egység megfelelőségét. A vizsgálat megállapította, hogy az összes bináris kód biztonságos fordítási lehetőséggel lett összeállítva, valamint a nyílt forráskódú szoftverelemek dokumentációja és javításkezelése megfelel az iparági gyakorlatnak.

A Huawei a vizsgálat pozitív eredményének köszönhetően jó esélyt lát arra, hogy az uniós 5G kockázatcsökkentési eszköztárral (5G toolbox) minden piaci szereplő számára egyformán kötelező, egységes és transzparens követelményrendszer szerint felállított bevizsgálási tanúsítási eljárást lehessen bevezetni Európában.

Categories: Biztonságpolitika

Nagyobb mennyiségű kábítószert találtak egy érdi dílernél

Biztonságpiac - Mon, 05/18/2020 - 05:35
Nagyobb mennyiségű kábítószert találtak egy drogkereskedelemmel gyanúsítható érdi férfinél – közölte a rendőrség.

A rendőrség a pontos mennyiséget nem közölte, de azt írták, kábítószer-kereső kutya részvételével kutatást tartottak a házban, ahol nagyobb mennyiségben alufóliába és önzáró tasakokba csomagolt droggyanús anyagmaradványt, növényi anyagmaradványt, digitális mérleget, piacra szánt, kábítószer-tartalmú és üres önzáró tasakokat és közel kétmillió forintot foglaltak le.

A vizsgált anyagmaradvány az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint amfetamin – tették hozzá. A rendőrök találtak két ötezer forintos bankjegyet is, melyek az eredeti címlettől eltértek, azokat szakértői vizsgálatra elkülönítették.

Az egyenruhások az 58 éves gyanúsítottat kábítószer-kereskedelem vétségének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, a férfi részletes beismerő vallomást tett. Vele szemben – az azóta elrendelt letartóztatása mellett – a további eljárást az Érdi Rendőrkapitányság folytatja le – áll a közleményben.

Categories: Biztonságpolitika

NATO: fel kell készülni egy esetleges jövőbeli, akár más természetű krízis kezelésére

Biztonságpiac - Mon, 05/18/2020 - 04:35
Az euroatlanti védelmi szövetségnek le kell vonnia a koronavírus-járvány jelentette válság tanulságait, tanulnia kell azokból, és fel kell készülnie egy esetleges jövőbeli, akár más természetű krízis kezelésére – jelentette ki a NATO Katonai Bizottságának elnöke.

Stuart Peach marsall, a szövetséges országok vezérkari főnökeinek videokonferenciáját követően tartott sajtótájékoztatóján aláhúzta, a jelenlegi bizonytalan időkben fontosabb, mint valaha a szövetségesek közötti szolidaritáson alapuló együttműködés a koronavírus okozta krízisből való kilábaláshoz, Európa biztonságának, a közeli régiók és a távolabbi partnerországok békéjének megőrzéséhez.

A békére és a biztonságra leselkedő veszélyeket sorolva kiemelte, hogy a vírussal összefüggésben egyre szélesebb körben terjedő hamis információk alááshatják a demokráciákat, Oroszország az elmúlt hetekben több ízben megsértette szövetséges országok légterét, Afganisztánban pedig egy kórház és civilek ellen követtek el robbantásos merényletet még törékenyebbé téve az ország biztonsági helyzetét. Irakkal kapcsolatban Peach arra hívta fel a figyelmet, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet felszámolására irányuló erősfeszítések még nem vezettek végleges sikerre. A nemzetközi koalíció nagy erőkkel folytatja küzdelmét az elért eredmények megőrzéséért – mondta.

Tájékoztatása szerint a csütörtöki ülés folyamán a NATO-tagállamok arról biztosították egymást, hogy a koronavírus-járvány okozta krízis nem érinti hátrányosan a kollektív védelmet. Az elrettentés és védelem politikájának fontosságát hangsúlyozták minden lehetséges fenyegetéssel szemben. Kiemelték továbbá a katonai missziók szerepét Afganisztántól Koszovóig a hosszan tartó béke elérése és megőrzése érdekében.

A tábornagy elmondta, hogy a koronavírus-járvány terjedése ellen vívott harc sikere érdekében a NATO a civil hatóságok rendelkezésére bocsátja katonai képességeit. Légierejének igénybevételével részt vesz az alapvető gyógyszerek, a létfontosságú eszközök, valamint az orvosi és ápolói személyzetet szállításában. Felhasználja a tagállamok orvosi, tudományos és technológiai ismereteit és erőforrásaikat a megfelelő válaszlépések biztosításához.

A NATO Katonai Bizottságának elnöke végezetül kiemelte: arra kell törekedni, hogy a jelenlegi egészségügyi válság ne változzon a globális biztonságot veszélyeztető válsággá.

Categories: Biztonságpolitika

Mennyit utazik a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség?

Biztonságpolitika és terrorizmus - Sun, 05/17/2020 - 11:48

A keresőszavakban még csak benne sem volt az a szó, hogy utazás, vagy repülés, vagy honvédség mégis ezt a soha nem látott, valszeg képviselői kérdésre adott miniszteri választ és kimutatást is kidobta a google. 2014 márciusa és decembere közötti, a HM, az MH és a háttérszervezetek által megtett utazásokat összesíti költségekkel együtt. 
A HM és az MH részéről ebben a szűkös háromnegyedévben is 488 utazás kerül felsorolásra. Ebből biztos, hogy sokszor többen utaztak egyszerre, de szerintem így már érthetőbbek a katonai szállítórepülőgépek beszerzése (is). 
Szerintem elképesztően hosszú lista annak, aki még nem dolgozott minisztériumban vagy nincs egy pici bepillantása sem a Honvédség működésébe. Világosan kiderül belőle, hogy a HM is, miként a többi minisztérium is, micsoda széles nemzetközi hálózat része, micsoda széles kapcsolatrendszert működtet. Az utazások legtöbbje a NATO és EU tagság miatt történik, rendszeres konzultációk, tanácskozások, egyeztetések munkacsoportoknak, bizottságoknak, vezetőknek. Ezekből az rövid, egyedi találkozók is fontos hozzájárulói Magyarország külpolitikájának, csak ritkán megragadhatóak. De ezeken a találkozókon, egyeztetéseken lesznek kidolgozva vagy a gyakorlatra átültetve azok a nagypolitikai döntések, amelyek egy NATO vagy EU csúcson, vagy egy kétoldalú védelmi miniszteri vagy miniszterelnöki találkozókon kerülnek eldöntésre/aláírásra.
Érdemes lenne feldolgozni valakinek, az egyes desztinációk gyakoriságát, mert érdekes empírikus alátámasztása vagy megcáfolása lenne Magyarország kül- vagy a Magyar Honvédség védelempolitikai orientációjának. Rákerestem gyorsan, Oroszország ötször (ebből kétszer valszeg hadisír témában) Belgium 114-szer szerepel a listán. Afganisztánra meglepően kevésszer, csak ötször szerepel a listán. így az is kiderül, hogy ez a lista nem tartalmazza a katonai váltásokat.2014 az az év volt, amikor a HM költségvetés még jól meg volt húzva, azaz számos helyszínre, programra nem, vagy csak csökkentett létszámban mentek el a HM/MH-ból. Érdemes lenne megnézni egy 2011-es, vagy 2012-es kimutatást, amikor leginkább le volt gyatyásodva a honvédelmi költségvetés. Ma, talán már kétszeres vagy háromszoros védelmi költségvetés mellett ezeknek az utaknak a száma jóval több lehet, és nem azt mondom, hogy mindig, de sokszor hatékonyabb, gyorsabb megoldás saját géppel menni, mint kereskedelmivel. Nem olcsóbb, és ez nem is lehet az uralkodó szempont egy katonai szervezet szempontjából. De ez most messzire vezetne, úgyhogy befejezem.
A kép legutóbbi Balti Légtérrendészeti Misszió (nem ez a hivatalos neve) átadás/átvételére indulva készült. Egy ilyen program a hivatalos beszédekkel és minifogadással együtt nem tart tovább 3 óránál egy olyan katonai repülőtéren, ahova nem megy civil gép. A legközelebbi nemzetközi repülőtér 3 óra van asszem autóval (vagy kettő), de oda sem megy minden nap Budapestről járat (Frankfurti, vagy más átszállással biztosan). Persze, az is igaz, hogy listában felsorolt utak egy jelentős része, pl. épp a brüsszeli utak tervezhetőek és menetrendszerinti járatokkal is megoldhatóak. Ám ez is csak annyit támaszt alá, hogy ahol lehet, érdemes és kell a költséghatékony megoldásokat választani, de azt nem mindig lehet. (és akkor most a külügy/miniszter és a Miniszterelnöki Hivatal útjait bele sem vettem a gondolkodásba. 

Categories: Biztonságpolitika

KABULI ALBUM

Air Base Blog - Sun, 05/17/2020 - 09:26

A magyar katonai repülés történetének fontos fejezete kezdődött tíz évvel ezelőtt: 2010 májusában kezdte meg tevékenységét Kabulban a Magyar Honvédség Légi Kiképzéstámogató Csoportjának (AMT – Air Mentor Team) első váltása. Az AMT-1 állománya szeptemberig maradt Afganisztánban, miután átadta feladatait az AMT-2-nek. Az afgán Mi-35-ös hajózó és repülőműszaki állomány képzését célzó misszió három évvel később ért véget – az AMT-9 tagjai 2013 májusában fejezték be a munkát.

Az AMT-1 munkájáról 2010-ben készült írásomban néhány fotó már szerepelt, most következzen egy bővített összeállítás, egy „kabuli album”. A fotókat tíz év távlatából is köszönöm az AMT-1-nek!

 

* * *

Fotó: AMT-1


Categories: Biztonságpolitika

Hallgatni arany: Trump ellen vallot, Pompeo megtorolta

Biztonságpiac - Sun, 05/17/2020 - 08:35
Mike Pompeo, az amerikai diplomácia irányítója pénteken este felmentette a külügyminisztérium felügyeleti igazgatóját, Steve Linicket.

“Kulcsfontosságú, hogy teljes bizalmam lehessen a felügyeleti igazgatóként szolgálatot teljesítő kinevezettekben. A jelenlegi igazgatóval kapcsoltban immár nem ez a helyzet” — írta Pompeo a Nancy Pelosi házelnöknek címzett levelében, amelyben döntéséről tájékoztatta a demokrata párti politikust.

Linick az előző amerikai elnök, Barack Obama kormányzata által kinevezett tisztségviselő volt a minisztériumban, s szerepet vállalt a Donald Trump elleni tavalyi impeachment (felmentést célzó) eljárásban, amelyet demokrata párti törvényhozók indítottak el. Tájékoztatást adott a képviselőház és a szenátus nyolc bizottságának, s ő adta át a törvényhozóknak azokat a dokumentumokat, amelyeket a minisztérium Rudy Giulianitól, Trump személyes ügyvédjétől kapott. Ezekben a dokumentumokban esett szó Joe Bidenről, az Obama-kormányzat alelnökéről – aki a demokraták elnökjelöltje lesz várhatóan a novemberi választásokon -, és az akkori ukrajnai amerikai nagykövet, Marie Jovanovich ukrajnai szerepvállalásairól. Jovanovichot Pompeo vissza is rendelte, még mielőtt lejárt volna a megbízatása.

Korábban a minisztérium részéről Linick felügyelte a Hillary Clinton volt külügyminiszter levelezése ügyében folytatott belső vizsgálatot. Clinton, a tárca vezetőjeként a magánszerverét használta hivatalos e-mailek küldésére és fogadására, kockáztatva ezzel, hogy bizalmas és titkosított dokumentumok kerülnek illetéktelenekhez. Mintegy harmincezer e-mailnek állítólag nyoma is veszett. A “levélügy” a 2016-os elnökválasztásokon a republikánusok egyik fő kampánytémája volt a demokraták elnökjelöltjeként induló Clinton ellen.

A külügyminisztérium szóvivője megerősítette Linick felmentésének tényét, hozzátéve, hogy a tárcavezető döntése harminc napon belül lép érvénybe. Pompeo ugyanakkor Steven Akard nagykövetet nevezi ki az új főigazgatónak. Akardot Mike Pence alelnök bizalmas munkatársaként tartják számon, aki már akkor Pence mellett dolgozott, amikor az alelnök még Indiana állam kormányzója volt.

Categories: Biztonságpolitika

Nem tartóztatta le a bíróság az ablakon kiugró fiatal dílerét, az ügyészség fellebbezett

Biztonságpiac - Sun, 05/17/2020 - 07:35
A bíróság elrendelte – nem végleges végzésében – annak a férfinak a bűnügyi felügyeletét, aki a megalapozott gyanú szerint eladta a kábítószert azoknak a fiataloknak, akik közül az egyik a közelmúltban kizuhant egy ablakon. Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) felderítő főosztályának vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján az ügyről elmondta, kábítószer hatása alatt állt az a 17 éves fiú, aki vasárnapra virradó éjjel kiugrott Budapesten egy I. kerületi lakás ablakából. Balotai Attila közölte, a fiú állapota válságos, a dílert, akitől a bulizó fiatalok a kábítószert vásárolták, csütörtök délelőtt elfogta a rendőrség.

A Fővárosi Főügyészség azt közölte, hogy a nyomozó hatóság előterjesztése alapján a kerületi ügyészség indítványt tett a gyanúsított letartóztatására, mivel megalapozottan feltehető, hogy a férfi – szabadlábon hagyása esetén – megszökne, jogellenesen befolyásolná a bizonyítást és hasonló bűncselekményt követne el.

A bíróság megállapította, hogy a gyanú megalapozott, és fennáll a szökés-elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye, a bizonyítás megzavarása azonban nincs veszélyben. A bíróság a gyanúsított bűnügyi felügyeletét rendelte el Budapest területére, nyomkövető eszköz viselésével.

Az ügyészség fellebbezett, mivel az ügy és a terhelt személyi körülményei alapján kizárólag a letartóztatást tartja az egyedül alkalmazható kényszerintézkedésnek.

Categories: Biztonságpolitika

Robbanás történt egy Velence közeli vegyigyárban

Biztonságpiac - Sun, 05/17/2020 - 06:35
Otthonmaradásra és az ablakok bezárására adott ki sürgős felszólítást Velence polgármestere, miután robbanás történt a szárazföldi Marghera egyik vegyigyárában.

A vegyiüzemből sűrű fekete füstfelhő szállt fel a tíz óra körül történt robbanás után. Az első hírek szerint két dolgozó sérült meg, egyikük állapota súlyos. Mintegy kilencven tűzoltó és egy speciális vegyiveszély-elhárító csapat dolgozik a helyszínen.

A tartományi enök, Luca Zaia aggodalmát fejezte ki a történtek miatt, Luigi Brugnaro velencei polgármester a lakosság azonnali értesítésére használt közösségi felületén adta ki a rendelkezést, hogy aki teheti, maradjon lakásában, és zárja be az ablakokat.

A lagúnákkal szemközti Marghera kikötőjében és az ezzel szomszédos ipari körzetben megszólaltak a vegyi veszélyre figyelmeztető szirénák. A robbanástól érintett vegyi üzem tízezer négyzetmérenyi területet fed le.

Categories: Biztonságpolitika

Kigyulladt egy tízemeletes soproni ház kukatárolója

Biztonságpiac - Sun, 05/17/2020 - 05:35
Kigyulladt egy tízemeletes ház kukatárolója Sopronban az Ibolya úton, a tűzoltók húsz embert menekítettek ki a füsttel telítődött épületből – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Ruskáné Takács Anita elmondta, hogy a földszinten lévő kukatárolóban a tűzoltók rövid időn belül eloltották a tüzet, azonban a lépcsőház füsttel telítődött, ezért kiürítették az épületet.

Hatvan ember önállóan hagyta el a társasházat. Húsz embernek a tűzoltók menekítettek ki, közülük kettőt létraszer segítségével. A mentők három embert vittek kórházba füstmérgezés gyanúja miatt.

A lakók rövid időn belül visszatérhettek otthonukba, miután a tűzoltók átszellőztették a lépcsőházat és vízzel kitisztították a szemétledobót.

Categories: Biztonságpolitika

A ráspolynak annyi: a börtönökbe mobiltelefonokat próbálnak a leggyakrabban becsempészni

Biztonságpiac - Sun, 05/17/2020 - 04:35
A börtönökbe a leggyakrabban becsempészni próbált tiltott eszközök közé tartoznak a mini mobiltelefonok – közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP).

A közlemény szerint a közelmúltban az egyik elítéltnek postai úton küldtek be egy büntetés-végrehajtási (bv) intézetbe Gazdálkodj okosan! társasjátékot, amelyben kilenc, illegálisan bejuttatott mobiltelefont és azokhoz tartozó SIM-kártyákat találtak.

A BvOP kiemelte: a biztonsági intézkedéseknek köszönhetően egyre hatékonyabban tudják kiszűrni azokat a tiltott tárgyakat, amelyeket a hozzátartozók próbálnak kifinomult módszerekkel bejuttatni a bv-intézetek falain belülre.

A folyamatos ellenőrzések eredményeként idén már 438 tiltott mobiltelefont találtak a hazai börtönökben – tették hozzá.

Categories: Biztonságpolitika

A járvánnyal összefüggésben eddig 363 büntetőeljárás indult

Biztonságpiac - Sat, 05/16/2020 - 08:35
A járvánnyal összefüggésben eddig összesen 363 büntetőeljárás indult Magyarországon – mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a pénteki online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert rendőr alezredes ismertette: kilencven esetben rémhírterjesztés, 116 esetben csalás, 27 esetben közveszéllyel fenyegetés, 21 esetben pedig járványügyi szabályszegés miatt indult büntetőeljárás, melyekben eddig hetven gyanúsítottat hallgattak ki. Járvánnyal, kijárási korlátozásokkal összefüggő szabálysértés miatt március 28-a óta 50 343 intézkedést hajtottak végre a rendőrök – tette hozzá.

Elmondta, hogy egyre többen használják a hatósági házi karantén elektronikus ellenőrzésére szolgáló mobiltelefonos alkalmazást, a programot eddig 641-en töltötték le, és 551 az aktív felhasználók száma. Közölte, hogy az elmúlt 24 órában 494 esetben rendeltek el hatósági házi karantént, amelyek száma eddig 10 954. Az elmúlt napon az ellenőrzött, karanténban lévők 43 esetben szegték meg a rájuk vonatkozó szabályokat.

A rendőrök a Budapesten és Pest megyében érvényben lévő kijárási korlátozás ellenőrzése közben 445 emberrel szemben intézkedtek, 284 esetben figyelmeztetésben részesítették a szabályszegőket, 117 esetben helyszíni bírságot szabtak ki, 44 esetben tettek feljelentést. Március 28. óta 50 343 esetben intézkedtek szabálysértés miatt.

A többi megyében az elmúlt 24 órában 19 esetben jártak el, 13-an figyelmeztetést, ketten helyszíni bírságot kaptak, 4 embert feljelentettek. A rendőrök május 4. óta 757 szabálysértés ügyében intézkedtek. Ismertette azt is, hogy péntek délelőtt a határátkelőkön a teherforgalomban belépő oldalon Röszkén háromórás, Hegyeshalomnál másfél órás, Rajkánál és Csanádpalotánál egy-egy órás várakozási idővel kellett számolni. A kilépő oldalon Csanádpalotánál négy-, Röszkénél három-, Ártándon egyórás volt a várakozási idő.

Kérdésre válaszolva közölte, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság folyamatosan egyeztet a szomszéd országok rendvédelmi szerveivel a kisebb határátkelő helyek megnyitásáról. Emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban is nyitottak meg kisebb forgalmú határátkelőhelyeket, például a jánossomorjait és az alsószölnökit, ahol személyforgalomban van lehetőség átkelni. Rövidesen újabb határátkelők lesznek megnyitva – tette hozzá.

További kérdésre válaszolva elmondta: a kiskunhalasi mobilkórház a tervek szerint később a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának kezelésében egészségügyi intézményként fog működni.

Categories: Biztonságpolitika

Indítványozták az ablakon kiugró fiatal dílerének letartóztatását

Biztonságpiac - Sat, 05/16/2020 - 07:35
Az ügyészség a letartóztatást indítványozza annak a férfinak, aki a megalapozott gyanú szerint eladta a kábítószert az ablakon kizuhanó fiatal társaságának.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) felderítő főosztályának vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján az ügyről elmondta, kábítószer hatása alatt állt az a 17 éves fiú, aki vasárnapra virradó éjjel kiugrott Budapesten egy I. kerületi lakás ablakából. Balotai Attila közölte, a fiú állapota válságos, a dílert, akitől a bulizó fiatalok a kábítószert vásárolták, csütörtök délelőtt elfogta a rendőrség.

A Fővárosi Főügyészség azt közölte, hogy a megalapozott gyanú szerint a 24 éves férfi adta el a kábítószert a fiataloknak, akik közül az egyik kizuhant az ablakon. A díler – a megalapozott gyanú szerint – a VIII. kerületi Kálvária téren egy fiatalokból álló és aznapra az érettségi vizsga megünneplését tervező társaság egyik tagjának delta-9-THC, amfetamin és LSD hatóanyag-tartalmú anyagokat adott el.

Hozzátették, hogy a nyomozó hatóság előterjesztése alapján az I. és XII. Kerületi Ügyészség indítványozta a gyanúsított letartóztatását, mivel megalapozottan feltehető, hogy a férfi – szabadlábon hagyása esetén – megszökne, jogellenesen befolyásolná a bizonyítást és hasonló bűncselekményt követne el.

Az indítványról várhatóan szombaton dönt a bíróság – áll a közleményben.

Categories: Biztonságpolitika

Pest megyében is újraindulnak a közlekedési vizsgák

Biztonságpiac - Sat, 05/16/2020 - 06:35
A járványügyi veszélyhelyzeti rendelkezésekhez igazodva jövő héttől Pest megyében is szervezhetőek közlekedési vizsgák, az időpontokat a jelentkezések függvényében hirdetik majd ki – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Az ITM korábbi döntése alapján Budapest és Pest megye kivételével már a hét elején újraindulhattak a márciusban felfüggesztett közlekedési vizsgák és utánképzések. A közleményben idézik Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkárt, aki elmondta: csütörtökig a különböző kategóriákban közel 2500 vizsgázó adott számot felkészültségéről, ezen belül 1300-an a legtöbb jelentkezőt felvonultató “B” kategóriában. Az újraindulás után a sikeres vizsgát tevők aránya valamennyi kategóriában felülmúlta a korábbi időszak átlagát – tette hozzá.

“A mutató a közlekedési alapismeretekből vizsgázók esetén 66-ról 70 százalékra, a forgalmi vizsgát tevők esetén 56-ról 66 százalékra javult. A vizsgák minden esetben fennakadások nélkül zajlottak, a résztvevők fegyelmezetten követték a biztonsági előírásokat” – fogalmazott.

A korlátozó intézkedések legutóbb bejelentett feloldásával összhangban a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft. Pest megye területén is haladéktalanul megkezdte a közúti járművezetői és közúti közlekedési szakemberek vizsgáinak szervezését, megnyitotta ceglédi, pomázi, szigetszentmiklósi és váci ügyfélszolgálati irodáit – írták.

A vizsgaközpont már fogadja az autósiskolákból beérkező vizsgajelentéseket, a vizsgák várhatóan a jövő hét első felében kezdődhetnek meg.

Felhívják a figyelmet arra, hogy az egyes helyszíneken továbbra is csak azok vizsgázhatnak, akik életvitelszerűen az adott területen (településen, megyében) élnek, vagyis a budapesti lakosok ebből a célból még mindig nem utazhatnak az ország másik részébe. A vizsgaközpont változatlanul csak ott szervez vizsgákat és utánképzéseket, ahol járványügyi szempontból biztonságos körülményeket tud teremteni. A részvétel kötelező feltétele a védőfelszerelés – maszk és kesztyű – viselése.

A társaság a veszélyhelyzetre tekintettel, a fertőzési kockázatok mérséklése érdekében rugalmasan kezeli az akár a vizsga napján beérkező lemondásokat is, és ilyen esetben ingyenesen biztosít új időpontot – tájékoztatott az ITM.

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.