You are here

Biztonságpolitika

Putyin a START-3 szerződés egyéves meghosszabbítását javasolja

Biztonságpiac - Sat, 10/17/2020 - 06:35
Vlagyimir Putyin azt javasolta, hogy hosszabbítsák meg legalább egy évvel a hadászati támadó fegyverek számának csökkentéséről megkötött orosz-amerikai START-3 (Új START) szerződést.

Putyin ezt az orosz biztonsági tanács ülésén jelentette be, és megbízta Szergej Lavrov külügyminisztert, hogy egyeztessen erről Washingtonnal. A szerződés hatálya február 5-én jár le.

“Hosszabbítsuk meg legalább egy évvel a szerződést, hogy lehetőségünk legyen tartalmas párbeszédet folytatni azoknak a problémáknak a paramétereiről, amelyeket az ilyen szerződések szabályoznak, azért, hogy országaink és a világ összes olyan állama, amely érdekelt a hadászati stabilitás fenntartásában, ne maradjanak ilyen alapvető dokumentum nélkül” – mondta az orosz elnök.

A 2010-ben Barack Obama amerikai és Dmitrij Medvegyev orosz elnök által Prágában aláírt és 2011. február 5-én hatályba lépett START-3 (Új START) megállapodás a rendszeresített robbanófejek számát 1550-ben, a hordozóeszközökét pedig – beleértve a rendszerbe nem állított eszközöket is – 800-ban maximalizálta. Ezek közül mindkét fél 700-at állíthat rendszerbe

Moszkva a meghosszabbításra többször is javaslatot tett, amire Washington nyilvánosan sokáig nem reagált, mígnem Marshall Billingslea amerikai elnöki leszerelési különmegbízott kedden Washingtonban kijelentette: elvi megállapodás született az Egyesült Államok és Oroszország között a START-3 hatályának meghosszabbításáról. “Szeretnénk meghosszabbítani az Új START egyezmény érvényességét egy bizonyos időre, feltéve, ha cserében ők (az oroszok) elfogadják nukleáris fegyverarzenáljuk korlátozását, azaz befagyasztását” – mondta.

Lavrov ezt szerdán tagadta, és azt mondta, “nem tisztességes” Billingsleanek az az állítása, miszerint Oroszország kész lenne a robbanótöltetek számának befagyasztására, és Moszkva azt akarja, hogy ehhez az intézkedéshez Peking is csatlakozzon. Kifogásolta, hogy az Egyesült Államok kizárólag a robbanófejek számát korlátozná, köztük a harcászati eszközökét is, a saját újonnan megjelent hordozóeszközeit azonban nem. Megismételte az orosz álláspontot, amely szerint az amerikai taktikai atomfegyvereket a számba vételük és tárgyalásokba történő bevonásuk előtt az európai NATO-tagállamok területéről vissza kellene szállítani a tengerentúlra.

Az orosz diplomácia vezetője kifejezte Moszkva készségét arra, hogy a hatályos szerződés érvényét kiterjessze két kifejlesztett és öt fejlesztés alatt álló orosz fegyverzettípusra. Kifogásolta, hogy az Egyesült Államok ki akarja hagyni a hadászati biztonságról folytatott tárgyalások témái közül a világűr militarizálását, holott hadszíntérként már mind a kozmosz, mind pedig a kibertér megjelent a doktrínáiban.

Hozzátette: Moszkva nem tudja nem figyelembe venni, hogy Washington nem kíván csatlakozni az általános atomcsendegyezményhez, valamint azt, hogy az atomstopegyezmény megsértésével olyan hadgyakorlatokba vonja be a többi NATO-tagországot, amelyen a harcászati nukleáris fegyverek bevetését gyakorolják.

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter, a hadászati fegyverzetcsökkentési tárgyalások moszkvai felelőse azt mondta, hogy Moszkva és Washington egyelőre nem áll a megállapodás küszöbén, ezért nem látja okát annak, hogy az elmúlt napokban az amerikai fél miért küldött ezzel ellentétes jelzéseket a nyilvánosság felé. Közölte, hogy a Billingsleavel október 5-én Helsinkiben megtartott kétoldalú tárgyalási fordulót követően a START-3 ügyében a november 3-án esedékes amerikai elnökválasztásig semmilyen megállapodás és személyes találkozó nem várható.

The post Putyin a START-3 szerződés egyéves meghosszabbítását javasolja appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Életfogytig tartó fegyházra ítélték a túronyi fejszés gyilkost

Biztonságpiac - Sat, 10/17/2020 - 05:35
Egy későbbi gyilkosság miatt elrendelt perújítás keretében életfogytig tartó fegyházra ítélte hétfőn meghozott elsőfokú, nem jogerős határozatával a Pécsi Törvényszék azt a férfit, aki 2016-ban fejszével megölte idős szomszédját a Baranya megyei Túronyban – közölte a bíróság.

A vádlottat a Pécsi Ítélőtábla idén januárban már jogerősen életfogytig tartó fegyházra ítélte, mert 2016 májusában fejszével megölte 81 éves, német állampolgárságú szomszédját, és pénzt, ingóságokat, okiratot vitt magával a házából. Az akkori ítélet szerint a vádlott leghamarabb 25 év múlva lett volna feltételesen szabadságra bocsátható.

Tavaly nyáron a Készenléti Rendőrség egy budapesti sajtótájékoztatón közölte, hogy újabb emberöléssel gyanúsítják az elkövetőt, nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy – egy már lezárt közigazgatási eljárás megállapításaival szemben – nem baleset okozta egy 2017 februárjában leégett túronyi ház romjai között megtalált 88 éves asszony halálát.

Az akkor 27 éves férfi 2017 februárjában betört az idős nő házába, késsel megszúrta, majd rágyújtotta az épületet. A földre került áldozat szén-monoxid-mérgezés miatt halt meg. Az eset alig két hónappal azelőtt történt, hogy a vádlottat az első gyilkosság miatt elfogták.

A második gyilkosság miatt perújításra volt szükség, mert a több emberen elkövetett szándékos emberölési cselekmények törvényi egységet alkotnak, ezért külön eljárásban nem bírálhatók el; az idős sértett nővel szemben elkövetett bűncselekmény miatt így a többszöri eljárás tilalma miatt nem vádemelésnek, hanem perújításnak volt helye – ismertette korábban a bíróság.

A vádlott, K. Zsolt a Pécsi Törvényszéken folytatódó ügyében szeptemberi meghallgatásakor beismerte a második gyilkosság elkövetését, ezért az ügyben az október 12-én ülésező bíróság a férfit nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és okirattal visszaélés miatt – halmazati büntetésül – életfogytig tartó fegyházra ítélte.

A férfi az ítélet szerint feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ügyész tudomásul vette a bíróság döntését, a vádlott és védője fellebbezett ellene enyhítés – a feltételes szabadságra bocsátás engedélyezése – érdekében, így az ítélet nem jogerős.

The post Életfogytig tartó fegyházra ítélték a túronyi fejszés gyilkost appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Tengeralattjáró-ügy: Izraelen végighaladó tömeges konvojjal követelik Netanjahu szerepének kivizsgálását

Biztonságpiac - Sat, 10/17/2020 - 04:35
Izraelen végighaladó tömeges konvojjal követelték tiltakozók Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerepének kivizsgálását a tengeralattjárók és hadihajók katonai közbeszerzésének korrupciós ügyében – jelentette a helyi média.

Késő este ért Jeruzsálembe, a Balfour utcai miniszterelnöki rezidenciához a házilagos műanyag tengeralattjáró-utánzatok egy része, ahol az állandóan ott tartózkodó Netanjahu-ellenes tüntetők üdvrivalgással fogadták őket. A rezidenciánál meghallgatták többek közt Amír Heszkel nyugalmazott repülő tiszt korrupció-ellenes beszédét, majd Noa Rotman, Jichák Rabin megölt miniszterelnök unokája beszélt az egybegyűltekhez.

Előzőleg a legfelsőbb bíróság előtt rendeztek felvonulást a tengeralattjáró-konvojban részt vevő alkotások, kisebb-nagyobb fekete, rózsaszín, sárga mű-tengeralattjárók autók csomagtartóján, utánfutóin, rajtuk felirat általában a 3000-res számmal, a korrupciós ügy rendőrségi aktájának számával.

Szerda reggel mintegy háromszázan indultak útnak a Jediót Ahronót című újság hírportáljának, a ynetnek a beszámolója szerint Észak-Izraelből, a Kfar Blum nevű kibucból, – akkor még csak ötven tengeralattjáró utánzattal.

A főként volt tengerésztisztek szervezte akció során először Haifán, a tengerészeti múzeumnál álltak meg és tartottak beszédeket arról, hogy szerintük fel kell göngyölíteni az ügy Netanjahuhoz is elérő szálait, állami vizsgálóbizottságot és nyomozást követeltek.

Később a miniszterelnök jelenleg hétvégi szállásaként szolgáló villájánál, Cezáreában tartottak szünetet és beszédeket, majd Tel-Avivban rendeztek tengeralattjárós felvonulást, mielőtt a konvoj ráfordult a Jeruzsálembe tartó főútra. Útközben számos helyen feliratokkal és zászlókkal feldíszített helyi konvojok csatlakoztak hozzájuk, Latrunnál egy Dél-Izraelből, Beér-Sevából indult csoport is besorolt közéjük, és estére lassú menetben a szélső sávban, hangos dudaszóval haladva sok száz autó, és közel száz házilagos tengeralattjáró ért Jeruzsálembe.

Nyomásgyakorlásuk célja a Netanjahu elleni nyomozás megindítása ebben a korrupciós ügyben is, miután Avicháj Mandelblitt főügyésznek csütörtökön kell választ adnia a legfelsőbb bíróság kérdéseire a grémiumhoz benyújtott petíciók nyomán.

Netanjahu szerepét mindeddig nem vizsgálták, mert Mandelblitt a nyomozás korai szakaszában bejelentette, hogy a kormányfőnek nem volt köze ehhez az ügyhöz. Azonban a Közélet tisztaságáért nevű, valamint több más civil szervezet petícióban követelte a legfelsőbb bíróságtól a nyomozást a hozzájuk eljutott információk alapján.

A civilek legmagasabb rangú katonatisztek közjegyző előtt tett vallomásait mellékelték beadványukhoz, melyek szerintük alátámasztják Netanjahu érintettségét. Hétfőn a 12-es tévécsatorna híradójában kiszivárogtatták Dan Harel, a védelmi minisztérium volt igazgatójának szavait, melyek szerint a miniszterelnöki hivatal, és maga Netanjahu komoly nyomást gyakorolt rá egy hetedik, a hadsereg szerint szükségtelen tengeralattjáró megvásárlása érdekében, valamint a tenger alatti földgázmezőket védő hadihajókra kiírt pályázat visszavonására, s a német ThyssenKrupp felkérésére a hajókhoz.

“Az volt a benyomásom, hogy ezen közbeszerzési kezdeményezés mögött olyan érdek áll, amelynek természete számomra nem világos” – írta Harel hivatalos vallomásában. A legfelsőbb bíróság várhatóan két hét múlva dönt arról, hogy felszólítson-e a nyomozás megkezdésére.

Az azóta leköszönt Sáj Nicán ügyész és az ügyészség a rendőrség javaslatai alapján tavaly decemberben döntött arról, hogy bíróság elé állítják a helyi sajtóban háromezres aktaként elhíresült, főként tengeralattjárók beszerzése miatt kirobbant korrupciós botrány szereplőit, amennyiben ügyészi meghallgatásukon nem tudják meggyőzni ennek ellenkezőjéről a vádhatóságot.

A vád megvesztegetés a hadsereg több vezetőjével és az üzletek lebonyolítóival szemben, s az érintettek között megtalálható Netanjahu unokatestvére, David Simrón is, akit pénzmosással vádolnak.

The post Tengeralattjáró-ügy: Izraelen végighaladó tömeges konvojjal követelik Netanjahu szerepének kivizsgálását appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Számla nélküli szobáztatás miatt bukott le egy zalai bérbeadó

Biztonságpiac - Fri, 10/16/2020 - 16:35
Randevúkra adta ki lakásait egy zalai bérbeadó, aki milliós bírságra számíthat, miután a nála bejelentkező adóellenőröknek nem adott számlát – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Zala Megyei Adó- és Vámigazgatósága.

Joó Hilda sajtófőreferens tájékoztatása szerint a bérbeadó randevúkra, “lopott órákra” adta ki a lakásait internetes hirdetésen keresztül, minőségi bort vagy pezsgőt bekészítve, “nyugodt környezetben, teljes diszkrécióval”. A nem mindennapos hirdetés felkeltette a NAV munkatársainak is a figyelmét, akik sms-ben foglaltak szállást, hogy a bérbeadás szabályainak betartását ellenőrizzék.

A hirdető – miután igazolta a foglalást – megadta a “randilakás” címét, illetve közölte, hogy a kulcs a lábtörlő alatt van, amit távozáskor oda is kell visszatenni. Kérése szerint a bérleti díjat az ebédlőasztalon kellett volna hagyni. A revizorok elfoglalták az apartmant, majd nem sokkal később telefonon jelezték a hirdetőnek, hogy személyesen szeretnének fizetni. A bérbeadó meg is érkezett a lakásba, átvette az összeget, azonban a bérleti díjról nem adott bizonylatot.

A NAV közleménye szerint a nyugtaadás elmulasztása miatt akár egymillió forintos mulasztási bírságra is számíthat a zalai lakáskiadó.

The post Számla nélküli szobáztatás miatt bukott le egy zalai bérbeadó appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Peking felszólította Washingtont, hogy hagyjon fel a “bajkeveréssel” a Tajvani-szorosban

Biztonságpiac - Fri, 10/16/2020 - 12:10
Kína felszólította az Egyesült Államokat, hogy hagyjon fel a “bajkeveréssel”, miután egy nappal korábban egy újabb amerikai hadihajó kelt át a Tajvani-szoroson.

A pekingi vezetés szócsövének tartott Global Times című lap internetes kiadásának cikke szerint a kínai hadsereg keleti hadtestének légiereje és haditengerészete figyelemmel kísérte a Barry nevű rombolóhajó útját a Kína által sajátjának tartott Tajvan szigetét a kínai szárazföldtől elválasztó szoroson át.

A lap Csang Csun-hujnak, a keleti hadtest szóvivőjének közleményét idézve azt írta: az elmúlt napokban az Egyesült Államok több alkalommal küldött “nem megfelelő üzenetet” a Tajvan függetlenségét pártoló erőknek, és ezzel “súlyos károkat okozott” a szoros békéjének és stabilitásának.

“Határozottan arra szólítjuk fel az Egyesült Államokat, hogy hagyjon fel a bajkeverő kijelentésekkel és lépésekkel” – fogalmazott Csang, majd leszögezte, hogy a kínai haderő mindig magas készültségben áll az ország szuverenitásának és területi egységének védelmére, valamint a Tajvani-szoros békéjének és stabilitásának megőrzésére.

Az elmúlt napokban feszültséget váltottak ki Peking és Washington között azok a sajtóhírek, miszerint az amerikai vezetés további lépéseket tett a Tajvannak ígért fegyverek eladását illetően. Kína kedden felszólította az Egyesült Államokat, hogy azonnal állítsa le a tervezett fegyvereladást Tajvannak, továbbá szakítsa meg a katonai kapcsolatokat a szigettel.

Az egyre feszültebb amerikai-kínai kapcsolatok kereszttüzében az elmúlt hónapokban két magas rangú amerikai tisztségviselő – Alex Azar amerikai egészségügyi miniszter, valamint Keith Krach gazdaságfejlesztésért felelős külügyi államtitkár – látogatott a Kína által sajátjának tekintett szigetre, Peking heves ellenkezését váltva ki. Az amerikai kormányzat 41 évvel ezelőtt azért szakította meg hivatalos diplomáciai kapcsolatait a tajvani vezetéssel, hogy az ne álljon a Kínai Népköztársasággal folytatott kapcsolatai útjába, ám azóta is igyekszik nem hivatalos eszközökkel támogatni a status quo fenntartását.

Peking és Tajpej között a viszony több éves közeledés után ismét fagyossá vált azt követően, hogy a Caj Jing-ven tajvani elnök vezette kormányzat elutasította azt az 1992-ben elfogadott, az egy Kína elvét magában foglaló egyezményt, amelyet Peking a tárgyalások alapfeltételeként kezel. A kínai kormányzat azóta diplomáciai eszközökkel igyekszik korlátozni Tajvan mozgásterét a nemzetközi színtéren, gazdasági nyomást alkalmaz Tajvannal szemben, és rendszeres hadgyakorlatokat tart a sziget közvetlen közelében.

The post Peking felszólította Washingtont, hogy hagyjon fel a “bajkeveréssel” a Tajvani-szorosban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Navalnij-botrány: Moszkva válaszolni fog az új uniós szankciókra

Biztonságpiac - Fri, 10/16/2020 - 08:35
Oroszország válaszolni fog az Európai Unió által a Navalnij-ügy miatt bevezetett szankciókra – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

Azt mondta, hogy Moszkva az érdekeinek legjobban megfelelő módon fog reagálni, de nem bocsátkozott részletekbe.

“Sajnálatunkra ez egy tudatosan barátságtalan lépés, az Európai Unió Tanácsa ezzel a határozatával kárt okozott az országunkkal fennálló kapcsolatainak” – mondta Peszkov. Szavai szerint az uniós lépésben “semmilyen logoka sem figyelhető meg”, ami szerinte “súlyosbító körülmény”. Valótlannak nevezte az állítást, miszerint a Kremlben munkacsoport foglalkozik Navanij lejáratásával.

Az EU Tanácsának döntése alapján szankciós listára került Alekszandr Bortnyikov, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója, Szergej Kirijenko, az elnöki hivatal vezetőjének helyettese, Szergej Menyajlo, a szibériai szövetségi körzet elnöki megbízottja, Alekszej Krivorucsko és Pavel Popov, a védelmi miniszter két helyettese, valamint Andrej Jarin, az elnöki hivatal belpolitikai részlegének vezetője. Büntetőintézkedésekkel sújtották továbbá a Szerveskémiai és Technológiai Állami Kutatóintézetet (GoszNIIOHT), ahol feltételezések szerint a “novicsok” harci mérget kifejlesztették.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán kilátásba helyezte, hogy Oroszország tükörválaszt ad majd az ellene a Navalnij-ügy miatt bevezetendő szankciókra.

The post Navalnij-botrány: Moszkva válaszolni fog az új uniós szankciókra appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Elítéltek a férfit, aki nem létező szexvideóval zsarolt egy nőt

Biztonságpiac - Fri, 10/16/2020 - 07:35
Nem jogerősen egy év tíz hónap börtönbüntetésre ítéltek egy férfit, aki egy nőt szexuális aktusról készített állítólagos videóval zsarolt, egy másiknak pedig egy nem létező székesfehérvári lakást ajánlott albérletbe – közölte a Tatabányai Járási Ügyészség.

A zsarolás bűntette és csalás vétsége miatt előállított férfi ügyében a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

Horváth Sándor helyettes sajtószóvivő közlése szerint az egyik sértett 2018 végén egy társkereső oldalon ismerkedett meg a vádlottal, akivel szexuális kapcsolatot létesített. A férfi 2020. február 6-án Viber alkalmazáson keresztül közölte vele, hogy ha nem utal neki pénzt, akkor beszámol a nő férjének és gyermekének a korábbi kapcsolatról. Valótlanul azt állította, hogy az aktusról videót készített és ezt is átküldi a sértett házastársának. A nő a többrendbeli fenyegetés hatására összesen kétszázezer forintot utalt át a vádlottnak, mielőtt feljelentést tett ellene.

A vádlott 2019 decemberében tagja volt egy székesfehérvári albérletekkel foglalkozó Facebook-csoportnak, ahol másik sértettje keresett albérletet. Közvetítőként egy nem létező, de állítása szerint egy barátja tulajdonában lévő kiadó lakást ajánlott neki, amiről az internetről letöltött képeket küldött; százhatvanezer forintot kért az albérlet április 15-ig történő fenntartásáért.

A nő az összeget sokallta, végül húszezer forintot utalt a vádlottnak. A lakás megtekintése rendre meghiúsult, a vádlott újabb összegeket kért például kaució címén. A nő egy negyvenezer forintos tételt még elutalt, de bizalmatlanná vált, és végül azt követően jelentette fel a férfit, hogy az a kérése ellenére nem adta vissza az addig elutalt összegeket.

The post Elítéltek a férfit, aki nem létező szexvideóval zsarolt egy nőt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az EU szankciókat vezetett be a Navalnij elleni merényletkísérlet ügyében

Biztonságpiac - Fri, 10/16/2020 - 06:35
Az Európai Unió tiltott vegyifegyver-használat miatt korlátozóintézkedéseket vezetett be hat ember és egy szervezet ellen Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus megmérgezésének ügyében – közölte az Európai Unió Tanácsa.

A tájékoztatás szerint a Navalnij-ügyhöz kapcsolódóan szankcionáltak jegyzékbe vétele a vegyi fegyverek használatának és elterjedésének visszaszorítását célzó uniós korlátozóintézkedések keretében került sor.

A szankciós listára került Alekszandr Bortnyikov, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója, Szergej Kirijenko, az elnöki hivatal vezetőjének helyettese, valamint Andrej Jarin, az elnöki hivatal belpolitikai részlegének vezetője, Szergej Menyajlo, a szibériai szövetségi körzet elnöki megbízottja, Alekszej Krivorucsko és Pavel Popov, a védelmi miniszter két helyettese. Büntetőintézkedésekkel sújtották továbbá a Szerveskémiai és Technológiai Állami Kutatóintézetet, ahol nyugat-europai feltételezések szerint a novicsokot kifejlesztették.

A vegyifegyverekkel kapcsolatos szankciók összességében jelenleg tizenöt emberre és két szervezetre vonatkoznak. Az érintettek között a csütörtökön jegyzékbe vett hat ember és egy szervezet mellett négyen a Szkripal-ügyben vettek részt, öten pedig a szíriai rezsimmel állnak kapcsolatban. A listán szerepel még a Szíriai Tudományos Vizsgálati és Kutatóközpont (SSRC), a szíriai rezsimnek a vegyi fegyverek fejlesztéséért felelős fő szervezete.

Az elfogadott korlátozóintézkedések a vagyoni eszközök befagyasztása mellett tiltják a beutazást az EU területére. Ezenkívül európai magánszemélyek és uniós székhelyű vállalkozások nem bocsáthatnak pénzeszközöket a szankciós jegyzékbe vettek számára.

Navalnij Vlagyimir Putyin egyik legismertebb bírálója. Augusztus 20-án, miután ellenzékiekkel tárgyalt és korrupcióellenes leleplező videót forgatott Szibériában, rosszul lett és kómába esett a Tomszk-Moszkva repülőjáraton. A gép egészségügyi kényszerleszállást hajtott végre Omszkban, ahol Navalnijt helyi és Moszkvából a helyszínre küldött szakemberek vették kezelésbe, majd augusztus 22-én a hozzátartozói kérésére Berlinbe szállították. Követői azt állították, hogy a politikust megmérgezték, amit az orosz szakemberek többször visszautasítottak. A Navalnij szervezetéből vett minták alapján a német hadsereg vegyifegyver-szakértői kimutatták, hogy az ellenzéki politikust az egykori Szovjetunióban kifejlesztett, novicsok típusú harci idegmérgek egyik fajtájával mérgezték meg. A német kormány a vizsgálati eredmények alapján úgy fogalmazott, hogy Navalnij ellen mérgezéses támadást hajtottak végre hazájában.

Ez az idegméreg csak az Oroszországi Föderáció állami hatóságai számára hozzáférhető.

The post Az EU szankciókat vezetett be a Navalnij elleni merényletkísérlet ügyében appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Hét év fegyházra ítélték brutális, ám pancser rablót

Biztonságpiac - Fri, 10/16/2020 - 05:35
Hét év fegyházbüntetésre ítélt a Debreceni Járásbíróság csütörtökön egy 27 éves berekböszörményi férfit, aki kirabolt egy idős asszonyt, majd a zsákmányolt táskát a benne lévő mintegy hárommillió forinttal együtt kidobta, mert azt hitte, üres.

A Debreceni Törvényszék közlése szerint a vádlottat rablás és súlyos testi sértés bűntettében mondták ki – különös visszaesőként – bűnösnek. A férfi a tárgyaláson elismerte bűnösségét.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott augusztus 21-én kora délután Debrecenben, a Petőfi téri aluljáróban hátulról megragadta az idős nő kezében lévő táskát és többször erősen megrántotta. A sértett azt nem engedte el, ezért a férfi ismét megrántotta a táskát, ekkor az asszony földre esett, akit a vádlott a földön húzott.

A férfi a táskával, benne mintegy hárommillió forint készpénzzel és a sértett értéktárgyaival együtt elmenekült. Közben belenézett a táskába, de “a nagy sietség közben” abban nem látott semmit, ezért azt a helyszíntől tíz méterre eldobta, majd továbbszaladt.

A sértett a bántalmazás következtében súlyos sérülést szenvedett – ismertette a törvényszék.

The post Hét év fegyházra ítélték brutális, ám pancser rablót appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Volgográdi terrorcselekmények meghiúsításáról számolt be az FSZB

Biztonságpiac - Fri, 10/16/2020 - 04:35
Volgográdi terror- és diverzánscselekmények elkövetésére készülő nemzetközi iszlamista sejt felszámolásáról számolt be csütörtökön az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közönségkapcsolati központja.

Az FSZB közleménye szerint a Katiba at-Tauhíd val-Dzsihád elnevezésű szervezet egyik, több oroszországi régióban aktív sejtjéről van szó. A csoport vezetőjét és egyik tagját Volgográdban likvidálták, amikor fegyveres ellenállást tanúsítottak egy rejtekhelynél. A terroristák lakásán lőfegyvert, lőszert, pokolgép házilagos összerakásához szükséges eszközöket, szélsőséges iratokat és egy Volgográd-térképet foglaltak le, amelyen bejelölték a tervezett merényletek helyszínét.

A fegyveres akcióval egyidejűleg a sejt további tagjait vették őrizetbe Volgográd mellett Moszkvában, Szentpéterváron, Ufában és Majkopban. A csoport tagjai egy meg nem nevezett közép-ázsiai ország állampolgárai.

The post Volgográdi terrorcselekmények meghiúsításáról számolt be az FSZB appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Felfüggesztett börtönt kapott egy robbanóanyagokat gyártó fiatalember Nógrádban

Biztonságpiac - Thu, 10/15/2020 - 16:35
Jogerősen két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Salgótarjáni Járásbíróság egy 21 éves Nógrád megyei férfit, aki engedély nélkül állított elő robbanóanyagokat és robbanószereket. Társát, aki a bűncselekmény elkövetésekor fiatalkorú volt, az ügyészség korábban megrovásban részesítette – közölte a megyei főügyész.

Bóna Gyula közölte: a vádlott tizenéves korától fokozott érdeklődést mutatott a szerves kémia és a vegyészet iránt. Ismereteit folyamatosan bővítette, tudományos cikkeket, tanulmányokat olvasott, az interneten kutatott, hogy a robbanóanyagokat alkotó vegyületeket megismerje, összetevőiket, alkotóelemeiket megszerezze és robbanóanyagot állítson elő belőlük.

Az akkor még fiatalkorú vádlott 2006-ban próbarobbantásokat is végzett, és általa előállított anyagot adott át ugyancsak fiatalkorú ismerősének, aki a fészerükben elrejtette, de ott a nyári melegtől felrobbant. 2017 januárjától augusztusáig a vádlott többféle robbanóanyagot és robbantószert készített, amelyeket aztán lakott területen kívül fel is robbantott.

A 2017. augusztus 4-ei házkutatáson szobájában egy hátitáskában robbantásra előkészített, gyutaccsal ellátott, alumíniummal kevert ammónium-nitrátot, valamint robbantás kiváltására alkalmas más anyagot, lőport, egyéb robbanóanyagokat és két, ugyancsak robbanóanyaggal megtöltött légpuskalőszert is lefoglaltak. A helyszíni szemlén vegyészeti, kémiai feljegyzések, kémcsövek és felszerelési eszközök, vegyi anyagok, az előállításukhoz alkalmas egyéb alapanyagok, valamint pirotechnikai eszközök is előkerültek – írta a főügyész.

A rendőrség akkor azt közölte, hogy egy 18 éves mátramindszenti férfi és egy 17 éves dorogházi fiú ellen indítottak eljárást az ügyben.

A férfi ellen a Salgótarjáni Járási Ügyészség robbanóanyaggal visszaélés bűntette miatt emelt vádat, amelyet részben társtettesként követett el.

A vádlott az előkészítő ülésen beismerő vallomást tett és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, a bíróság pedig – az ügyészi indítványnak megfelelően – két év, három évre felfüggesztett börtönre ítélte, kötelezte több mint félmillió forint bűnügyi költség megfizetésére, ugyanakkor előzetesen mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól – olvasható Bóna Gyula közleményében.

The post Felfüggesztett börtönt kapott egy robbanóanyagokat gyártó fiatalember Nógrádban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Terroristákat likvidáltak Groznijban

Biztonságpiac - Thu, 10/15/2020 - 12:10
Négy, az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozó fegyverest öltek meg a csecsen fővárosban a rendvédelmi szervek, az akcióban maguk is két embert vesztettek – közölte kedden délután az orosz Nemzeti Terrorelhárítási Bizottság (NAK).

A terroristák, akiknek búvóhelyére lakossági bejelentés alapján találtak rá, a megadási felszólításra válaszul tüzet nyitottak. Groznijban megerősítették a fontosabb objektumok védelmét, és akció indult a fegyveresek lehetséges cinkosainak felkutatására.

Ramzan Kadirov, Csecsenföld vezetője Telegram-csatornáján közölte, hogy a terroristák “nyugati szponzoraik” megrendelésére Szíriából és más országokból tértek vissza Oroszországba. Állítása szerint körözés alatt állt mind a négy, csecsenföldi lakcímmel rendelkező fegyveres, akiknek személyes adataikat Kadirov közzétette. A NAK reggel még három halottról számolt be.

Vasárnap az észak-kaukázusi köztársaság Szernovodszki járásában öltek meg két fegyverest lakossági bejelentés alapján. Az ügyben hivatalos személy elleni gyilkossági kísérlet címén eljárás indult.

Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója júniusban kijelentette, hogy Oroszországban az elmúlt tíz év során csaknem 160 terrorcselekményt sikerült meghiúsítani, ebből 43-at tavaly, idén pedig húsznál többet. A NAK keddi moszkvai tanácskozásán Bortniykov azt mondta, hogy 2019 elejétől egyedül az Észak-Kaukázusban 19 terrorcselekményt sikerült megelőzni és 60 fegyverest öltek meg a rendvédelmi erők. További 144 “banditát” és 220 segítőjüket őrizetbe vették, illetve 35 titkos sejtet felszámoltak.

Az FSZB főnöke szerint a térségben a terrorszervezetek folytatják toborzó tevékenységüket, egyebek mellett internetes közösségi oldalak és üzenetküldő alkalmazások felhasználásával.

The post Terroristákat likvidáltak Groznijban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Több mint kilenc éve történt rablás elkövetőit derítette fel a rendőrség

Biztonságpiac - Thu, 10/15/2020 - 08:35
Több mint kilenc éve történt rablás elkövetőit derítette fel a rendőrség. A gyanúsítottak 2011-ben elloptak egy kamiont, 23 tonna rézszállítmányával egy zuglói telephelyről – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság rablási osztályának vezetője.

Nyerges Béla elmondta: a nyomozás adatai szerint 2011 áprilisában három férfi hajnalban bejutott a telephelyre, a biztonsági őrt megkötözte és megfenyegette, majd a telephelyről ellopott egy kamiont a pótkocsijával együtt.

A rendőrség még aznap megtalálta a kamiont, de a pótkocsi és a rézszállítmány eltűnt. A kamiont vezetőjét 2012-ben azonosították, a jármű fülkéjében talált nyomok alapján 2014-ben meggyanúsították, a bíróság pedig jogerősen nyolc év fegyházbüntetésre ítélte. Mivel a férfi nem működött együtt a hatóságokkal, társait nem tudták azonosítani, és felfüggesztették a nyomozást – tudatta.

Ismertette: a rendőrség idén márciusban ismét elrendelte a nyomozást, amelynek eredményeként szeptemberben elfogtak négy embert, aki megalapozottan gyanúsítható a rablás elkövetésével. Egyikük, a felbujtó azon a telephelyen dolgozott, ahonnan elvitték a kamiont, ketten az őrt támadták meg, egy pedig abban működött közre, hogy a rézszállítmányt egy másik kamionnal továbbszállítsák, rövid ideig egy vidéki telephelyen tárolják, majd egy budapesti telepen 16 millió forintért értékesítsék.

A pénzt – amelyet az elkövetők egyenlő arányban osztották el egymás között – és az elvitt pótkocsit nem találták meg a rendőrök – tette hozzá.

A rendőrség kezdeményezte a gyanúsítottak letartóztatását, de a réz elszállítását intéző férfi szabadlábon védekezhet, a telep dolgozója és az egyik, az őrre támadó férfi csak bűnügyi felügyelet alá került, a másik pedig kiadatási őrizetben van. Őt a magyar hatóság kedden adja át a német hatóságoknak egy Németországban elkövetett bűncselekmény miatt – mondta Nyerges.

The post Több mint kilenc éve történt rablás elkövetőit derítette fel a rendőrség appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Huszonnyolc év börtönbüntetésre ítéltek egy algériai dzsihadistát

Biztonságpiac - Thu, 10/15/2020 - 07:35
Huszonnyolc év börtönbüntetésre ítélte terrorcselekményel kapcsolatosan hatósági személy elleni emberölési kísérlet vádjával a francia különleges esküdtszék azt az algériai dzsihadistát, aki 2017 júniusában kalapáccsal támadt rendőrökre a párizsi Notre-Dame székesegyház előtti téren, és egyet közülük meg is sebesített.

A 43 éves Farid Ikken a merénylet előtt esküdt tett az Iszlám Állam dzsihadista szervezetnek. A férfit mellékbüntetésként örökre kitiltották Franciaországból. Az ügyészség a perben “az Iszlám Állam fanatikusának és teljesen szélsőségesnek” nevezte a támadót, és emlékeztetett arra, hogy a merényletet követően elégedettségének adott hangot.

A támadó 2017. június 6-án délután fél 5 órakor a turistákkal teli téren támadt kalapáccsal három rendőrre, azt kiabálva, hogy “ezt Szíriáért”. Az egyik rendőr a fején könnyebben megsérült, társai pedig tüzet nyitottak a támadóra, aki a mellkasán sebesült meg. A férfit a helyszínen letartóztatták, táskájában egy számítógépet és dzsihadista propagandát tartalmazó USB kulcsokat, valamint két konyhakést találtak.

A támadást követően szemtanúk szerint a merénylő az Iszlám Állam dzsihadista szervezet által kikiáltott “kalifátus (önjelölt) katonájának” nevezte magát.

A többdiplomás algériai állampolgár legálisan, érvényes vízummal tartózkodott Franciaországban, és nem szerepelt a rendőrségi nyilvántartásban. Algériában 2001-ben letett érettségije után Svédországban szerzett újságírói diplomát, majd megnősült, felesége svéd. Franciaországba 2014 márciusban érkezett, a Párizshoz közeli Cergy-Pontoise-ban lakott és doktori tanulmányokat folytatott. Az otthonában tartott házkutatáskor a rendőrök találtak egy fényképezőgépet, amelyen a támadást megelőző éjjel rögzített felvételen Farid Ikken esküdt tesz az Iszlám Államnak, és bejelenti, hogy “eljött a bosszú ideje, ez a dzsihád órája”. Családja teljes értetlenséggel fogadta a szerintük kedves, nyitott és demokrata férfi tettét.

A támadó őrizetbe vétele után elismerte tettét, de tagadta, hogy meg akarta volna ölni a rendőröket. Azt állította, hogy “politikai ellenállási tettet” hatott végre, hogy “felhívja a francia közvélemény figyelmét a francia hadsereg által (az iraki) Moszulban és Szíriában a testvérei ellen elkövetett mészárlásokra”.

A vád szerint azonban semmi kétség nem férhet ahhoz, hogy a támadó meg akarta ölni az áldozatát, miután hátulról mért hatalmas ütést a fejére. A rendőr csak azért nem sérült meg súlyosan, mert egyik társa egy hatalmasat kiáltott, amire ő reflexszerűen lehajtotta a fejét. A támadó a perben nem volt hajlandó elítélni a korábbi franciaországi terrortámadásokat sem.

“Ez nem jelképes erőszak, hanem durva és barbár cselekmény volt” – hangsúlyozta a bíró.

Az ügyészség szerint a férfi sem szakmailag, sem a magánéletében nem találta meg az egyensúlyt, majd teljesen a dzsihadista ideológiába menekült, a szíriai és iraki bombázások civil áldozatairól nézett videókat és az iszlamista propagandát olvasta. A perben Farid Ikken elmondta, hogy teljesen megzavarták a videók, és “pszichológiai börtönben” érezte magát, amikor elhatározta a merényletet.

Franciaország 2017-ben a nemzetközi koalíció tagjaként részt vett az Iszlám Állam elleni légi támadásokban Moszulban. A kilenc hónapig tartó bombázásokban francia civil szervezetek szerint a polgári lakosságból mintegy tízezren veszették életüket. A bombázások idején tucatnyi iszlamista merényletkísérlet történt hatósági emberek, katonák vagy rendőrök ellen Franciaországban, ahol 2015 eleje óta több mint 250-en vesztették életüket és több százan megsérültek terrortámadásokban.

The post Huszonnyolc év börtönbüntetésre ítéltek egy algériai dzsihadistát appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Peking felszólította Washingtont, hogy állítsa le a fegyvereladást Tajvannak

Biztonságpiac - Thu, 10/15/2020 - 06:05
Peking felszólította Washingtont, hogy azonnal állítsa le a tervezett fegyvereladást Tajvannak – mondta el a fegyverek eladásáról szóló hírekkel kapcsolatos kérdésre válaszolva Csao Li-csien kínai külügyi szóvivő keddi sajtótájékoztatóján.

Csao egyúttal kijelentette: a helyzet alakulásának függvényében Kína “jogos és szükségszerű” válaszra készül. A szóvivő aláhúzta: az Egyesült Államok a fegyvereladással megsérti a bilaterális kapcsolatok alapfeltételét képező egy Kína elvét, súlyosan aláássa Kína szuverenitását és biztonsági érdekeit, továbbá áthágja a nemzetközi kapcsolatok alapvető normáit.

Kína a fegyvereladás felfüggesztése mellett a Tajvannal folytatott katonai kapcsolatok megszakítására is felszólította az Egyesült Államokat.

Az egyre feszültebb amerikai-kínai kapcsolatok kereszttüzében az elmúlt hónapokban két magas rangú amerikai tisztségviselő – Alex Azar amerikai egészségügyi miniszter, valamint Keith Krach gazdaságfejlesztésért felelős külügyi államtitkár – látogatott a Kína által sajátjának tekintett szigetre, Peking heves ellenkezését váltva ki. Az amerikai kormányzat 41 évvel ezelőtt azért szakította meg hivatalos diplomáciai kapcsolatait a tajvani vezetéssel, hogy az ne álljon a Kínai Népköztársasággal folytatott kapcsolatai útjába, ám azóta is igyekszik nem hivatalos eszközökkel támogatni a status quo fenntartását.

Peking és Tajpej között a viszony többéves közeledés után ismét fagyossá vált azt követően, hogy a Caj Jing-ven tajvani elnök vezette kormányzat elutasította azt az 1992-ben elfogadott, az egy Kína elvét magában foglaló egyezményt, amelyet Peking a tárgyalások alapfeltételeként kezel. A kínai kormányzat azóta diplomáciai eszközökkel igyekszik korlátozni Tajvan mozgásterét a nemzetközi színtéren, gazdasági nyomást alkalmaz Tajvannal szemben, és rendszeres hadgyakorlatokat tart a sziget közvetlen közelében.

The post Peking felszólította Washingtont, hogy állítsa le a fegyvereladást Tajvannak appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Kétezer üveg hamis parfümöt foglaltak le Komáromnál

Biztonságpiac - Thu, 10/15/2020 - 05:35
Kétezer üveg, 45 millió forint értékű hamis parfümöt találtak a napokban egy teherautó rakterében Komáromnál — közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatósága.

A szlovák teherautó két raklapnyi árut szállított Romániából Hollandiába, de a fuvarlevélen nem szerepelt az áru megnevezése, és a sofőr sem tudta, hogy mit szállít, ezért a járművet átvizsgálták.

A fekete fóliába tekert szállítmányból több mint kétezer üveg, különféle márkajelzésű hamis illatszer került elő. A parfümöket a hatóság lefoglalta és iparjogvédelmi jogok megsértése miatt eljárást indított – közölték.

The post Kétezer üveg hamis parfümöt foglaltak le Komáromnál appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Nébih: az európai élelmiszerbiztonsági riasztási rendszerben alig szerepelnek magyar termékek

Biztonságpiac - Thu, 10/15/2020 - 04:35
Az Európai Bizottság éves jelentése szerint az élelmiszerek és takarmányok riasztási rendszerében (RASFF) közzétett, több mint négyezer élelmiszerbiztonsági bejelentésnek csupán töredéke vonatkozott magyar előállítású termékre – közölte Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A tájékoztatás szerint magyar termékekre tavaly 155 bejelentés érkezett a riasztási rendszerbe, 131 esetben élelmiszerrel, 18 esetben takarmánnyal, hat esetben pedig élelmiszerrel érintkező anyaggal adódott probléma.

Az Európai Bizottság minden évben elkészíti az élelmiszerek és takarmányok riasztási rendszerének (RASFF) éves jelentését. A nemrég közzétett 2019-es összegzés alapján tavaly csaknem 4118 eredeti bejelentés történt, ebből a súlyossága miatt 1175 riasztás jelent meg a rendszerben, amelynek nagy része élelmiszerekhez kötődött.

A magyar hatóság legtöbbször összetételbeli problémák, patogén mikroorganizmus, idegen anyag vagy mikotoxin jelenléte miatt kezdeményezett bejelentést, amely leggyakrabban Kínából származó termékre vonatkozott – írja a Nébih.

A Nébih hangsúlyozza, a hivatal honlapján a termékvisszahívás adatbázisban kiemelten kommunikálják a lakosságot érintő ügyeket, annak érdekében, hogy a vásárlók minél szélesebb köre értesüljön az élelmiszerbiztonsági problémákról.

A rendszer jó működését igazolja, hogy a gyors és hatékony kommunikációnak köszönhetően mindegyik esetben időben megtörténhettek a szükséges intézkedések, megelőzve ezzel a komolyabb baj kialakulását – írja a Nébih.

The post Nébih: az európai élelmiszerbiztonsági riasztási rendszerben alig szerepelnek magyar termékek appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A fűtőberendezések karbantartására figyelmeztet a katasztrófavédelem

Biztonságpiac - Wed, 10/14/2020 - 16:35
A fűtőberendezések karbantartására figyelmeztet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a hivatalos fűtési szezon kezdete előtt.

Mukics Dániel, az OKF szóvivőjének keddi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a berendezések ellenőrzésével és megfelelő, jó minőségű tüzelőanyag használatával megelőzhető, hogy a kémény miatt kigyulladjon a ház, és minimalizálható a szén-monoxid-mérgezés veszélye.

A kémények rendszeres vizsgálata elengedhetetlen, mert azok hibái a használók előtt rejtve maradnak, vagyis csak az időszakos ellenőrzés adhat valós képet állapotukról. A szakemberek minden évben több ezer, veszélyt jelentő hibát tárnak fel a tüzelőberendezések és füstelvezető-rendszerek átvizsgálásakor, tisztításakor – írta.

Hozzátette: a katasztrófavédelem kéményseprői tizenhét megye 2672 településén látnak el feladatot a lakosság körében. A társasházakhoz hirdetmény közzététele után, a családi házakba pedig igénybejelentést követően érkeznek, hogy ingyenesen ellenőrizzék és tisztítsák a kéményt.

Vegyes tüzelésű kazánok esetében tilos háztartási hulladékkal, lakkozott, festett vagy nedves fával fűteni, mert ezek amellett, hogy mérgező gázokat bocsátanak ki és ezzel károsítják a környezetet, fokozzák a kéményben a kátrány és a korom lerakódását is. A kémény belső falára lerakódott vastag korom- és kátrányréteg a fűtés hatására izzani kezd, akár meg is gyulladhat, ami lakástűzhöz vezethet – figyelmeztet az OKF.

Ma már a háztartások jelentős részében van szén-monoxid-érzékelő, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy ezeken a helyeken nem sérülnek meg az emberek szén-monoxid miatt. Célszerű minél több otthonban füstérzékelőt is elhelyezni, mert egy időben jelző berendezés emberéleteket és anyagi javakat menthet meg – olvasható a közleményben.

The post A fűtőberendezések karbantartására figyelmeztet a katasztrófavédelem appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

NATO Air Policing - virtuális bejelentkezés

Air Power Blog - Wed, 10/14/2020 - 16:19

Két év elteltével ismét széleskörű médiahozzáférés keretében tájékoztatta a nemzetközi közvéleményt a NATO békeidős légtérrendészeti (Air Policing) feladatrendszeréről. A Covid miatt ezúttal virtuálisan megrendezett sajtóesemény szlovéniai fókusszal (benne a magyar és az olasz hozzájárulással), de általánosságban is bemutatta ezt az alapvető missziót, rámutatva annak jelentőségére a szövetség kohézióját illetően.

34-es keszi Gripenünk gyakorló elfogáson Szlovénia felett, a cél a 63-as szlovén PC-9M. 2014 óta vesz részt a honvédség a szomszédos ország légterének őrzésében.

Kecskemétről Langó Viktor őragy jelentkezett be a virtuális eseménybe. NATO elv, hogy a költségek oda esnek, ahol keletkeznek, és ez a szlovéniai AP-re is igaz. Ugyanakkor fontos aláhúzni, hogy akár gyakorló a riasztás, akár éles, annak tapasztalatai ugyanúgy az azt lerepülő pilótákat (és persze az egész rendszert) gazdagítják, mint a dedikált kiképző repülések.

A szlovéniai AP "másik felét" az olasz F-2000-esek adják...

...a rendelkezésre álló nagyobb választékból például az istranai 51. Stormo pilótái. A virtuális sajtótúrán utalás formájában arra is fény derült, hogy milyen az "elosztás" a két hozzájáruló nemzet között (ez a magyar csatlakozás idején kérdés volt). Nos, úgy tűnik, nem szigorúan földrajzi módon van meghatározva, hanem a cél útvonala és egyéb tényezők döntik el, hogy magyar, vagy olasz gép indul Szlovénia fölé helyzetet kezelni. 2020-ban eddig nem volt Alpha riasztás.

Készültségi PC-9M Switft a fedezékben Cerklje Ob Krki légibázison. A NATINADS AP "edzése" mellett a 152. merevszárnyú századhoz tartozó sokoldalú szlovén Pilatusok 2017 óta nemzeti légtérvédelmi készültségi szolgálatot is adnak...

...a riasztásukról készül film csúcspontja a LégierőBlogger számára az volt, amikor a kesziben lévő pilóta saját maga vezetve személyautójával ment ki a gépéhez.

A keszi konfig 2 darab 12,7 milliméteres géppuskakonténerből áll 250-250 lőszerrel, melyekből az első 50 fényjelzős a figyelmeztető lövés leadásához. 2019-ben Szlovénia felett 49 olyan comloss esemény volt, ami 2 percnél tovább tartott. Az egész NATO-ban 2020 július végéig 120, amiből 40-re emelték is az illetékes keszi erőket - ma már csak azokat az eseményeket regisztrálják, melyek legalább öt percig húzódnak, a legtöbb ugyanis magától megoldódik. 

A NATO AP-hoz való nemzeti hozzájárulás természetesen nem merül ki repülőgépekben. Sőt! Az alap a felelősségi terület feletti légtérrész megbízható felderítése, a légihelyzetkép továbbítása Torrejon CAOC felé. Íme a szlovén (Spider) CRC, a repterek és a gerincradarok elhelyezkedése. 

A Thales Raytheon nagy hatótávolságú gerincradar, illetve az Elta telepíthető/réskitöltő kis hatótávolságú-

Cerklje Ob Krki reptér diagram.

A feszülő európai biztonsági helyzetre tekintettel a LégierőBlogger megkérdezte, mi a helyzet az Air Policing feladatról az Air Defence-re való áttéréssel. Manfred Reudenbach, a ramsteini parancsnokság sajtósa kifejtette, hogy ehhez egy krízishelyzetben - a NATO-ban megszokott eljárás szerint - mind a 30 tagország konszenzusos döntése szükséges.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Putyin elrendelte a nemzeti védelmi rendszer létrehozását a járványok ellen

Biztonságpiac - Wed, 10/14/2020 - 12:10
Elrendelte egy tárcaközi bizottság megalakítását az orosz biztonsági tanács égisze alatt Vlagyimir Putyin. A szervezet feladata egy nemzeti védelmi rendszer létrehozása lesz az új fertőzések ellen – közölték az orosz lapok.

A bizottság élére Putyin Dmitrij Medvegyevet, a nemzetbiztonsági tanács elnökhelyettesét nevezte ki. A testület tagja lesz az egészségügyi, az oktatási és tudományos, valamint az ipari és kereskedelmi tárca vezetője, a védelmi és a polgári védelmi miniszter helyettese, a tudományos akadémia elnöke, a szövetségi orvosbiológiai ügynökség (FMBA) és a fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője és mások.

A bizottság feladata egyebek között a belföldi és külső fertőzésveszély jelentette fenyegetések mérlegelése, az új betegségek keletkezési mechanizmusának tanulmányozása, az orosz lakosság egészségi állapotának és immunitásának elemzése és értékelése, biztonságjavító intézkedések kezdeményezése.

Oroszországban január végén Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes vezetésével operatív törzset hoztak létre a végrehajtó hatalom ágai közötti koordinációra a Covid-19 elleni védekezésben. Márciusban hasonló céllal megalakult a koordinációs tanács, Mihail Misusztyin kormányfő vezetésével. A regionális vezetőket is tömörítő államtanácsban munkacsoport alakult az új koronavírus terjedése elleni fellépéshez, ennek élén Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester áll.

Oroszországban a kedden közzétett hivatalos adatok szerint az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 13 868-cal 1 326 178-re emelkedett. Ez új abszolút rekord a Covid-19-járvány kezdete óta. A terjedés üteme 1,1 százalékos, az újonnan fertőzöttek 28,1 százaléka tünetmentes.

Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzöttek számát tekintve az Egyesült Államok (7,8 millió), India (7,2 millió) és Brazília (5,1 millió) után.

Az aktív fertőzöttek száma 6074-tel 271 427-re nőtt. A halálos áldozatoké 244-gyel 22 966-ra, a felépülteké pedig 7550-nel 1 millió 031 ezer 785-re emelkedett. Az országban a járvány kezdete óta több mint 51,3 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 172 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 271 195 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Kirill Dmitrijev, a koronavírus elleni orosz oltóanyag kidolgozását finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója az amerikai CNN hírtelevíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy Oroszország az amerikai kormányzat aggályainak eloszlatására kész minden, a Szputnyik V vakcinára vonatkozó szükséges információt megosztani Anthony Faucival, az allergológiai és fertőző betegségek amerikai országos intézetének igazgatójával, a Fehér Ház járványügyi tanácsadói testületének tagjával.

“Ha felhív bennünket, örömmel mindent elmagyarázunk neki róla, és azt hiszem, hogy a hasznára válik, ha tanulmányozza, hogy megértse, hogyan működik” – nyilatkozott Dmitijev, Faucinak arra a nyilatkozatára reagálva, amelyben “komoly” kételyeinek adott hangot az orosz vakcina biztonságosságával és hatásosságával kapcsolatban.

Kifejezte reményét, hogy az amerikai szakember, ha nincsenek politikai fenntartásai, képes lesz “átlépni a két országot elválasztó falon”, és megpróbálja majd jobban megismerni az első orosz oltóanyagot.

The post Putyin elrendelte a nemzeti védelmi rendszer létrehozását a járványok ellen appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.