You are here

Biztonságpolitika

Ismét elítélték kábítószeres vezetés miatt a zuglói halálos gázolót

Biztonságpiac - Thu, 11/19/2020 - 05:35
Ismét elítélték bódult állapotban elkövetett járművezetés és kábítószer birtoklása miatt azt a nőt, aki kokain befolyása alatt még 2016-ban lassítás, megállás és segítségnyújtás nélkül gázolt halálra egy férfit, majd tavaly szeptemberben ismét kábítószer hatása alatt vezetett.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész közleményében azt írta: egy év két hónap letöltendő fogházbüntetésre ítélte első fokon a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a 29 éves nőt, aki – miközben közlekedési bűncselekmény miatt már folyt ellene eljárás – kábítószer hatása alatt vezetett tavaly szeptemberben Zuglóban.

A főügyész nem nevezte meg pontosan, miért folyt eljárás a nő ellen, de hírek szerint ő az a sofőr, aki kokain befolyása alatt még 2016 novemberében, szintén Zuglóban halálra gázolt egy 85 éves férfit. Ezért őt 2019 decemberében jogerősen öt és fél év szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Törvényszék.

A most kiszabott nem jogerős ítélettel összefüggésben a főügyész azt írta: a vádirat szerint egy 29 éves nő – aki ellen más közlekedési bűncselekmény miatt már másodfokon volt folyamatban eljárás – 2019. szeptemberében csekély mennyiségben többféle kábítószert és pszichotróp anyagot szerzett meg, amelyek egy részét elfogyasztotta. A nő 2019. szeptember 10-én a kora délutáni órákban ezeknek a szereknek a hatása alatt a XIV. kerületben, a Pillangó utcában gépkocsit vezetett, amikor rendőri intézkedés alá vonták.

Ellene a Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség bódult állapotban elkövetett járművezetés és kábítószer birtoklásának vétsége miatt emelt vádat. A nő az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz fűződő jogáról. Ezért őt a bíróság – az ügyészség indítványa alapján – egy év két hónap fogházbüntetésre ítélte és véglegesen eltiltotta a járművezetéstől.

Az ítélet nem jogerős, azt az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

The post Ismét elítélték kábítószeres vezetés miatt a zuglói halálos gázolót appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Zajlik az élet Oroszországban

Biztonságpiac - Thu, 11/19/2020 - 04:35
Nyolc és féltől 24 évig terjedő szabadságvesztésre ítélt egy orosz katonai bíróság öt embert, aki terrortámadásokat tervezett végrehajtani Voronyezsben – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) társadalmi kapcsolatok osztálya.

Az elítéltek – Ruszlan Bugak, Ruszlan Csauszov, Genyjasz Gatzsibaiov, Makszim Sztyepanov és Szergej Muhametzjanov – arra készültek, hogy felrobbantsanak egy többemeletes voronyezsi lakóházat, továbbá támadásokat hajtsanak végre rendőrök, valamint a légierő Zsukovszkij és Gagarin nevét viselő akadémiájának hallgatói ellen.

A katonai tanintézményt azért szemelték ki, mert az ott kiképzett pilóták részt vesznek a szíriai katonai műveletekben. A bűnszövetkezet többszörösen büntetett előéletű tagjai megpróbálták beszervezni több volt rabtársukat is. Az ítéletet pénteken hirdették ki, de az FSZB csak hétfőn számolt be róla.

Lelőtte három társát egy orosz katona a Voronyezs megyei Baltimore katonai repülőtéren. Az incidensről beszámoló hírügynökségek eltérő módon számoltak be a történtekről. Az egyik verzió szerint az elkövető, Anton Makarov összeszólalkozott az objektumon ellenőrzést teljesítő Roman Jermolajev őrnaggyal, akinek elragadta szolgálati oldalfegyverét és lelőtte. Azután agyonlőtt még két sorkatonát, egy harmadikat megsebesített és elmenekült a helyszínről. Egy másik verzió szerint Makarov idegösszeroppanást kapott, és áldozataival konfliktusa sem hétfőn, sem korábban nem volt. Az orosz nyugati katonai körzet sajtóosztálya annyit erősített meg, hogy egy szolgálatban lévő katona tüzet nyitott az ellenőrökre, három társát megölte és egy tiszt fegyverét elragadva elmenekült. Sajtójelentések szerint az ámokfutó katona elbarikádozta magát.

The post Zajlik az élet Oroszországban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az összes ellenőrzött lámpatest és háztartási eszköz veszedelmes

Biztonságpiac - Wed, 11/18/2020 - 16:35
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) első alkalommal vizsgálta a gyermekek számára vonzó megjelenésű villamossági termékeket. A laboratóriumi ellenőrzésen átesett tizenhét – cicás, kaktuszos, kisautós, unikornisos – lámpa és párásító mindegyike veszélyesnek bizonyult, további forgalmazásukat ezért megtiltották. Az áramütés, égési és vágási sérülés, fulladás kockázatát hordozó tizenhat árucikket a vásárlóktól is vissza kell hívniuk a kereskedőknek – közölte az ITM.

A minisztérium közleménye szerint az ITM akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratóriuma rendszeresen vizsgálja a legkisebbeknek kínált eszközöket a veszélyes termékek kiszűrése, a balesetek megelőzése érdekében. Idén először ellenőrizték célzottan az otthoni felhasználásra, elsősorban gyerekszobákba szánt, többnyire állatokat mintázó, játékfigurás elektromos árucikkeket. A fogyasztóvédelmi hatóság munkatársai kifejezetten veszélyes lámpatesteket, háztartási készülékeket kerestek és találtak a boltok polcain és a webáruházakban. A laborvizsgálatok szerint a tizenhét gyanús termék használata kivétel nélkül kockázatos.

A közvetlenül hálózati feszültségről működő termékeket kialakításuk alapján a gyermekek játéknak nézhetik, megfoghatják, kézbe vehetik. A vizsgált árucikkek törékeny kerámiatestének, burkolatának cserépszilánkjai szúrt vagy vágott, egyes megérinthető felületeik több mint 100 Celsius-fokosra felforrósodva pedig égési sérüléseket okozhatnak. Könnyen hozzáférhető, feszültség alatt álló részeik miatt a tizenhétből tizenhat termék használata áramütés veszélyével fenyeget. A pöttyös labdára hasonlító asztali lámpa nem megfelelően rögzített, színes fényáteresztő korongjai kieshetnek, így súlyos fulladásveszélyt jelentenek a háromévesnél fiatalabbak számára.

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár kijelentette, a magyar fogyasztóvédelemben a családok biztonsága az első. A most vizsgált lámpatestek némelyikénél a hálózati vezetéket nem rögzítették megfelelően, az izzócsere során a feszültség alatt álló elemek megérinthetők voltak, vagy a csatlakozódugó csapjait éghető műanyagba ágyazták be. E hibák következménye áramütés és égési sérülés lehet, a problémás termékek közelében tehát még a szülők sem érezhetik biztonságban magukat. A célzott ellenőrzéseken megbukott árucikkek lekerültek az üzletek polcairól, azokat a webáruházak kínálatából is eltávolítják.

Az ITM fontos feladatának tartja, hogy állandó fogyasztóvédelmi jelenléttel és rendszeres ellenőrzésekkel, a veszélyes termékek kiszűrésével járuljon hozzá a családok és gyermekek biztonságához. A tárca akkreditált laboratóriumai 2020-ban 102 féle, kereskedelmi forgalomban kapható vagy a vámhatáron mintavételezett játékot vizsgáltak meg. Ezek közel fele, 45 féle játék kapcsán merült fel termékbiztonsági kifogás, közülük 43 használata súlyos kockázatot jelent. A hatóság a veszélyes játékokat is kivonja a forgalomból.

A tételes terméklista hibajegyzékkel elérhető a Fogyasztóvédelmi Portálon.

The post Az összes ellenőrzött lámpatest és háztartási eszköz veszedelmes appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Kecskeméten demózik az L-39NG

Air Power Blog - Wed, 11/18/2020 - 14:14

Tegnap Kecskemétre érkezett, ma már magyar pilóták ismerkednek - a pár hónapja többségi magyar tulajdonban lévő - cseh Aero Vodochody repülőgépgyár újgenerációs Albatros-változatával, az L-39NG-vel.

A 0476-os oldalszámú "Újalba" az ADS-B oldalon, egyik kecskeméti felszállása alkalmával.

Benedek Levente videója a mai napról. Ezúton is köszönöm!

 Zord


Categories: Biztonságpolitika

Stoltenberg: a NATO súlyos árat fizethet a korai csapatkivonásért Afganisztánból

Biztonságpiac - Wed, 11/18/2020 - 12:10
A NATO súlyos árat fizethet azért, ha túl korán vonja ki csapatait Afganisztánból. Fennáll ugyanis a kockázata, hogy az ország ismét a terroristák menedékévé válik, helyszínt biztosítva a szövetségesek elleni támadások megtervezéséhez és megszervezéséhez – figyelmeztetett a NATO főtitkára.

Jens Stoltenberg azt közölte: nehéz döntés előtt áll a katonai szövetség, ugyanis egyetlen tagország sem akar a szükségesnél tovább az ázsiai országban maradni. Kiemelte, a NATO csaknem húszéves afganisztáni jelenlétét követően azonban a túl korai, vagy az összehangoltság elmaradásával végzett csapatkivonás ára nagyon magas lehet. A főtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, miután kiszorult Szíriából és Irakból, Afganisztánban éledhet újjá.

A februárban megkötött, az amerikai csapatok kivonását előirányzó amerikai-tálib megállapodásra utalva Stoltenberg azt mondta, az amerikai katonák számának csökkentése mellett a NATO folytatja az afgán biztonsági erők képzésére és a tanácsadásra fókuszáló munkáját. Hozzátette, a szövetség elkötelezett a katonai misszió finanszírozásának fenntartása mellett 2024-ig.

“Együtt mentünk Afganisztánba. És amikor itt az ideje, összehangoltan és rendezetten kell távoznunk onnan. Számítok arra, hogy az összes NATO-szövetséges teljesíti ezt az elkötelezettséget saját biztonságunk érdekében” – fogalmazott.

A CNN amerikai hírtelevízió és a The New York Times című lap hétfői beszámolója szerint az amerikai védelmi minisztérium utasítást kapott, hogy készítse elő 2000 katona Afganisztánból és ötszáz katona Irakból való kivonását, amit végrehajtanának még mielőtt január 20-án lejár Donald Trump elnöki mandátuma. A lépéssel mindkét országban mintegy 2500 amerikai katona maradna.

Az afgán kormány és a tálibok béketárgyalásai jelenleg zajlanak Washington és a lázadók megállapodása alapján, amelyben a lázadók az amerikai csapatok 2021 közepéig való kivonását szabták feltételül.

The post Stoltenberg: a NATO súlyos árat fizethet a korai csapatkivonásért Afganisztánból appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Hadszíntéri szállító repülőgépeket vásárol a Magyar Honvédség

Biztonságpiac - Wed, 11/18/2020 - 08:35
Hadszíntéri szállító repülőgépeket vásárol egy brazil vállalattól a Magyar Honvédség – jelentette be Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos titkársága.

A két KC-390-es hadszíntéri szállító repülőgép beszerzéséről szóló szerződést kedden Budapesten, a Honvédelmi Minisztériumban írta alá Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka és Jackson Schneider, a brazil Embraer Defense and Security elnök-vezérigazgatója – közölték.

A megállapodás értelmében a honvédség úgynevezett rámpás szállítógépeket kap, amelyekkel hadműveleti körülmények között is képes lesz 23 tonna tömegig nagyméretű terhek, katonai felszerelések, járművek és személyi állomány (80 felszerelt katona vagy 60 ejtőernyős) célba juttatására. Különleges kialakítása révén a gép alkalmas rossz terepviszonyok közötti fel- és leszállásra, továbbá ejtőernyős légideszant-műveletek kiszolgálására is. Felszereltsége lehetővé teszi a vészhelyzeti kimenekítést, valamint nagy létszámú beteg- és sebesültszállító feladatok végrehajtását is – olvasható a közleményben.

Kiemelték, hogy a beszerzéssel a honvédség teljesen új képességgel gyarapodik. A KC-390-es típus alkalmas harci repülőgépek légi utántöltésére, valamint saját hatótávolságának és repülési idejének növelése érdekében üzemanyag felvételére repülés közben. Ez a beruházás a NATO számára is hiánypótló fejlesztést jelent a régióban – jegyezték meg.

A közlemény szerint a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a 2018-ban beszerzett, főként személyszállításra használható A319 és a Falcon 7X repülőgépek mellé a nagyméretű terhek hadszíntéri célba juttatására is alkalmas KC-390-esek 2023-24-ben megérkeznek Magyarországra. “Ezzel teljessé válik a honvédség légi szállítási, kimenekítési, légideszant- és légi utántöltő képességének fejlesztése” – idézték a kormánybiztost.

Schneider, az Embraer Defense and Security elnök-vezérigazgatója nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy a magyar kormány és a Magyar Honvédség az ő terméküket, a “piacon fellelhető legkorszerűbb többfeladatú szállítógépet választotta”. Elmondta, hogy Portugália után Magyarország a második európai ország és NATO-tagállam, amely a KC-390 mellett döntött. “Egy kiemelkedően hatékony repülőgéptípusról van szó, köszönhetően a sebesség, a hasznos terhelés és a többfeladatúság példátlan kombinációjának” – fogalmazott az elnök-vezérigazgató.

The post Hadszíntéri szállító repülőgépeket vásárol a Magyar Honvédség appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Ismét felszámolt a francia rendőrség egy sátortábort Párizs közelében

Biztonságpiac - Wed, 11/18/2020 - 07:35
Ismét felszámolt a francia rendőrség egy migránstábort Párizs közelében, a nemzeti stadion tövében, ahol augusztus óta fokozatosan több mint kétezren telepedtek meg.

A többségében afgán, valamint szudáni, etióp és szomáliai menedékkérőket mintegy hetven busszal szállították el a fővárosi régió befogadóközpontjaiba és üres tornacsarnokokba. A tábor kiürítése nyugalomban zajlott, az emberek türelmesen vártak a buszokra a Saint-Denis csatorna partján. Jelentős többségüknek már egy ideje folyamatban van a menedékkérelmi eljárása. A tájékoztatás szerint először mindenkin elvégzik a koronavírus-tesztet. Akinek pozitív az eredménye, azt egy időre elkülönítik, a többiek a 26 kijelölt hely valamelyikébe kerülnek.

Az állam által finanszírozott France terre d’asile nevű szervezet számításai szerint a kiürítés előtti nap csaknem 2400 ember élt a táborban, amely egyre nagyobb területet foglalt el az A1-es autópálya mentén, a legnagyobb francia stadion tövében.

“Az ilyen táborhelyek elfogadhatatlanok” – mondta Didier Lallement párizsi prefektus a kiürítés előtt a sajtónak. “A felszámolást úgy bonyolítjuk le, hogy a legálisan az országban tartózkodók biztonságos szálláshelyre kerüljenek, az illegális helyzetben lévők viszont nem maradhatnak” – tette hozzá.

Gérald Darmanin belügyminiszter a Twitteren üdvözölte a rendőrségi fellépést. A bevándorlókat segítő mintegy harminc civil szervezet közös közleményben ítélte el a migránstáborok felszámolását.

“Öt éve ismétlődnek a felszámolások, amelyeket a szállásrendszer működési elégtelenségei kísérnek. A hatóságok jelenleg is folytatják ezeket az akciókat, miközben az előző 65 táborkiürítés bebizonyította, hogy nem hatékonyak, és egyetlen céljuk, az emberek szétoszlatása” – írták.

A 2015-ös menekültválság kezdete óta rendszeresen rendel el táborkiürítéseket a prefektúra Párizsban. A legjelentősebb 2016 novemberében volt, akkor egyszerre négyezer embert vittek el. Azóta a rendőrök a migránsok minden kísérletét megakadályozzák a városban arra, hogy letelepedjenek a parkokban és táborhelyeket alakítsanak ki, így egy ideig gyakorlatilag láthatatlanná váltak a párizsiak számára. Másfél év ezelőtt azonban ismét több ezer migráns jelent meg Párizs környékén, akik a városhatárban telepedtek le, ahol a rendőrség egy ideig megtűrte az újabb táborokat, majd felszámolta őket. Azóta a várostól még távolabb, Saint-Denis északi elővárosban telepedtek le a bevándorlók.

The post Ismét felszámolt a francia rendőrség egy sátortábort Párizs közelében appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az ORFK-OBB és a Continental együttműködik a biztonságos közlekedésért

Biztonságpiac - Wed, 11/18/2020 - 06:35
A biztonságos közlekedés elősegítéséért együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) és a Continental Hungaria Kft.

A közlemény szerint az ORFK-OBB és a gumiabroncsgyártó technológiai vállalat a biztonságos magyar közúti közlekedés elősegítése és támogatása, valamint a közlekedésben résztvevők baleseti kockázatának, és a közlekedési balesetek, halálesetek számának csökkentése érdekében működik együtt.

Azt írták: az ORFK-OBB és a Continental a jövőben is rendszeresen indít közös kampányokat oktatási és prevenciós céllal annak érdekében, hogy minél kevesebb baleset történjen a magyar utakon. Közös céljuk, hogy “a széles tömegek számára is világossá váljon a baleset-megelőzés területén a közlekedés szereplőire háruló felelősség, valamint az, hogy a gépjármű műszaki állapota és láthatósága elválaszthatatlan összetevői a biztonságos közlekedésnek” – áll a közleményben.

The post Az ORFK-OBB és a Continental együttműködik a biztonságos közlekedésért appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Kábítószer-kereskedőket fogtak el a rendőrök Balatonalmádiban

Biztonságpiac - Wed, 11/18/2020 - 05:35
Kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt öt embert fogtak el a rendőrök Balatonalmádiban, és kezdeményezték letartóztatásukat – közölte a Veszprém Megyei Főügyészség.

Közleményükben azt írták: november 10-én heroin átadása közben csaptak le a rendőrök az elkövetőkre Balatonalmádiban, ezt követően a nyomozó hatóság a gyanúsítottak balatonalmádi és budapesti lakásait átkutatta és kábítószergyanús anyagokat foglalt le.

Az egyik gyanúsított ősszel rendszeresen adott el heroint Balatonalmádiban és Veszprémben egy budapesti férfinak, aki a drogot részben maga értékesítette, részben az ügy két másik gyanúsítottjának, egy egymással élettársi kapcsolatban álló nőnek és férfinak adta át, akik azt a fővárosban árulták.

A heroint Balatonalmádiban és Veszprémben értékesítő férfi testvére is gyanúsított, mivel a balatonalmádi házkutatáson az ő otthonában is találtak drogot. Mindannyiukat kábítószer-kereskedelem gyanújával hallgatták ki a nyomozók, majd indítványozták letartóztatásukat.

The post Kábítószer-kereskedőket fogtak el a rendőrök Balatonalmádiban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Frontex: emelkedett az illegális határsértések száma a nyugat-balkáni útvonalon

Biztonságpiac - Wed, 11/18/2020 - 04:35
Októberben emelkedett a nyugat-balkáni útvonalon az illegális határsértések száma, a hatóságok 3500 jogtalan határátlépést jelentettek, mintegy harminc százalékkal többet, mint szeptemberben – áll az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) jelentésében.

Az idei év első tíz hónapjában az említett útvonalon érkezők aránya a duplája volt a 2019-es év januártól októberig terjedő időszak számadatainak. Az érkezők többsége szír és afgán állampolgár volt.

A jelentés ugyanakkor arra is rámutat, hogy összességében az Európát célzó illegális határátlépések száma 21 százalékkal esett vissza ez évben 2019-hez viszonyítva. A határsértések csökkenő tendenciája elsősorban a földközi-tengeri térség nyugati és keleti migrációs útvonalain volt érzékelhető. Szeptemberben a határőrök mintegy 10 900 jogellenes határátlépésről adtak hírt.

A földközi-tengeri útvonalon októberben mintegy harminc százalékkal csökkentek az illegális határátlépések a szeptemberi adatokhoz képest. A határsértők többségében Tunéziából és Bangladesből érkeztek. Előzetes statisztikák szerint ugyanakkor jelentősen nőtt a Nyugat- Afrikából a Kanári-szigetekre érkező illegális migránsok száma októberben.

Múlt hónapban ezen az útvonalon több mint 5300 illegális határsértést észleltek a hatóságok, a menekültek többsége a Szaharától délre fekvő országok állampolgárai voltak.

The post Frontex: emelkedett az illegális határsértések száma a nyugat-balkáni útvonalon appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Ázsia 02 – Ázsia hírfigyelő, 2020. október

Biztonságpolitika.hu - Tue, 11/17/2020 - 19:37

Japán kizárhatja a kínai drónokat az állami beszerzésekből

Japán akár teljesen kizárhatja a Kínában előállított drónokat állami szervei beszerzési láncából, írta meg a Reuters japán kormánytagokra hivatkozva. A döntés mögött kiber- és információbiztonsági szempontok állnak, bizalmas adatok Kínába való szivárgásától tartanak ugyanis a drónok hálózatán keresztül. A döntéshozók kockázatként mérték fel a kínai drónok olyan állami szerveknél való alkalmazását, mint a védelmi minisztérium vagy a partiőrség. Előbbi több száz, utóbbi körülbelül harminc drónnal rendelkezik, ezek többsége kínai gyártmány. A döntés értelmében többek közt a nyomozás, infrastruktúrafejlesztés, és mentési műveletek alkalmával használt drónoknak szigorúbb vizsgálatokon kell majd átesniük, bárminemű információszivárgás ellen védettnek kell lenniük. A japán törvényhozás elé idén januárban került először a tervezet.

A szigorított szabályok 2021 áprilisában léphetnek életbe. Habár nevesítve egyetlen ország sem szerepel a tervezetben, a kormánypárti források megerősítették, hogy az mindenekelőtt Kínát szem előtt tartva született meg. Az új irányelvek haszonélvezői a belföldi dróngyártók lehetnek, mint például a Tokyo Aircraft Instrument Corporation, amely jelenleg is párbeszédet folytat a kormánnyal drónjai lehetséges felhasználásáról.

Írta: Varga Domonkos Bálint

Egy CH-4-es kína drón. 2017.09.27. (forrás: Facebook/ China Daily)

Reakció a tervezett francia szigorításokra

Több közel-, illetve távol-keleti országban heves tüntetések robbantak ki, miután Emmanuel Macron, francia államfő szigorúbb, iszlám szeparatizmus megfékezését célzó törvények meghozatalát helyezte kilátásba. A bejelentés előzménye az október 16-án meggyilkolt francia tanár, Samuel Paty ügye, aki Mohamed prófétáról készült karikatúrát mutatott diákjainak sajtószabadságról szóló óráján. A tervezett szigorítások tartalmazzák a sport- és más típusú szervezetek alaposabb ellenőrzését, az imámok külföldről való behozatalának megtiltását, mecsetek finanszírozásának szigorúbb nyomon követését, valamint az otthoni oktatás betiltását.

Október 25-én Pakisztán miniszterelnöke, Imran Khan tweetjében közölte, hogy levelet írt Mark Zuckerbergnek a Facebook közösségi oldalon való iszlámellenes gyűlöletbeszéd megfékezésének szükségességéről. Khan elítélte a francia elnök álláspontját és az „iszlám megtámadásával” vádolta meg. Bangladesben október 27-én 40 ezren vonultak utcára Dhakában a francia törvényszigorításokra válaszul. A demonstrációt szervező Andolan Bangladesh (az ország legnagyobb iszlamista pártja) bojkottot hirdetett a francia árukra, sürgette a bangladesi kormányt a francia nagykövet mielőbbi kiutasítására, valamint Macron elszámoltatását követelte az iszlám vallás becsmérlése miatt. A felbőszült tömeg a francia követséget tervezte megrohamozni, azonban a rendvédelmi erők segítségével végül sikerült megállítani őket.

A tiltakozási hullám több közel-keleti országban is megjelent, melynek eredményeképpen Kuvaitban, Jordániában és Katarban bojkottot hirdettek a francia árukkal szemben. Párizs több muszlim országra is figyelmeztetést adott ki és javasolta ott tartózkodó állampolgárainak a fokozott elővigyázatosságot a kialakult helyzet eszkalációjára tekintettel.

Írta: Zernig Csombor

Franciaország elleni tüntetés Pakisztánban. 2020.10.31. (forrás: Facebook/Journalist Youssef Daoud)

Kirgizisztán a parlamenti választások után

Tüntetések zajlanak és szükségállapotot hirdettek ki Kirgizisztánban, miután az október 4-i parlamenti választásokon hatalmas fölénnyel nyert a kormánypárt. Az ellenzéki tüntetések során politikai foglyokat szabadítottak ki a börtönből, akik közül ki is kiáltották Szadir Zsaparov-ot elnöknek. A tüntetések nyomása alatt a kormánypárti Szooronbaj Zseenbekov elnök lemondott, hogy így elkerülje a „vérontást”. Őt a házelnök követné az államfői tevékenységek ellátásában, aki vonakodott azt elvállalni, lévén a tüntetők Zsaparov elnökségére törekednek, így a parlament őt hatalmazta fel megbízott elnöknek az újra kiírt választásokig.

A Központi Választási Bizottság ezt január 10-re időzítette, miután a parlament nem volt határozatképes a napirend vitatásakor. A fejetlenséget tovább bonyolítja, hogy a parlamenti választásokat december 20-ra írták ki, majd másnap visszamondták, illetve, hogy a jelenlegi alkotmányos keretek között a nagy favorit megbízott elnök ugyan indulhatna a választáson, ám ez egy szokatlan politikai precedenst teremtene a régiójából kiemelkedő jogállamisággal rendelkező államban. Ennek jogi megoldásán kell a parlamentnek dolgoznia.

Írta: Kertai Zoltán Péter

Egy biskeki tüntető kirgiz zászlóba bugyolálva. 2020.10.07. (forrás: Facebook/Saqlain Shah)

A Szuga-diplomácia kezdete

Japán új miniszterelnökének első hivatalban eltöltött hónapja többnyire a világ állam- és kormányfőivel, magasrangú diplomatákkal való telefonbeszélgetésekkel telt. Habár 1945 óta a frissen megválasztott japán kormányfők elsőként hagyományosan az Egyesült Államokba utaznak, ezt most a tomboló koronavírus-járvány, és a belpolitikai helyzet nem tette lehetővé.
Az idén augusztusban váratlanul lemondott Abe Sinzó utódja, Szuga Josihide megválasztását követően először Vietnámot és Indonéziát látogatta meg.

Mindkét ország az ASEAN fontos tagja. Az idei évben Vietnám büszkélkedhet a tíz tagot számláló szervezet soros elnökségével, míg Indonézia a 260 millió főt meghaladó lakosságával annak legnépesebb tagja, és legnagyobb piaca. Délkelet-Ázsia, mint a világ egyik legdinamikusabban fejlődő régiója már hosszú ideje fontos szerepet tölt be Japán számára.

Szuga a négynaposra tervezett út előtt úgy nyilatkozott a tokiói Haneda Repülőtéren összegyűlt újságíróknak, hogy a „mivel az ASEAN egy kiemelten fontos partner Japán számára a szabad és nyílt Délkelet-Ázsia megteremtésében, ezért szeretné kimutatni szándékát, hogy Japán kész a régió békéjéhez és jólétéhez hozzájárulni.”

A japán kormányfő október 19-20 között Vietnámba látogatott, ahol találkozott Nguyen Xuan Phuc vietnámi miniszterelnökkel, és sikerült megállapodniuk a két ország közötti gazdasági és biztonsági kapcsolatok további mélyítéséről. Hamarosan előkerült a Dél-kínai-tenger kérdése is, amely kapcsán Vietnám és több szomszédos ország területi vitát folytat Kínával. Napjainkban Vietnám fokozott aggodalommal szemléli Kína nagyhatalmi ambícióit, így egyre közelebbi kapcsolatokat épít ki az Egyesült Államokkal. Szuga a Dél-kínai-tenger kapcsán kijelentette, hogy „Japán ellenez minden olyan viselkedést, amely a feszültségek fokozódásához vezethet a térségben”.

Habár mindenki odafigyelt arra, hogy Kínát még véletlenül se nevesítsék, nyilvánvaló volt, hogy a nyilatkozatokban a Kínai Népköztársaságról van szó. Október elején az Egyesült Államok, Ausztrália, Japán és India külügyminiszterei Tokióban találkoztak, nem titkoltan a feltörekvő Kínai Népköztársaság ellensúlyozása érdekében életre hívott négyoldalú kormányközi találkozó (röviden „Quad”) keretében. Habár még nem került sor a „Quad” intézményesítésére, megállapodás született arról, hogy jövőre ismét összeülnek.

Írta: Szomolányi Szabolcs

Szuga Josihide (jobbra) és Nguyen Xuan Phuc Vietnamban. 2020.11.16. (forrás: Facebook/Thông Tin Tuyển Dụng Lao Động Nhật Bản)

India űrkooperációja az USA-val

Harmadszorra is megrendezték az India-USA 2+2 stratégiai párbeszédet, melyen a két ország külügyminiszterei és védelmi miniszterei vettek részt. Közös nyilatkozatukban arról adtak tájékoztatást, hogy megállapodtak az űrhelyzet-tudatosság (Space Situational Awareness, SSA) keretében napirend-alapú együttműködés folytatásáról. Az SSA az űrkörnyezet felé való tudatosságot jelenti, amely az ütközések elkerülésével, az űr-időjárással és az űrben előforduló természeti jelenségekkel kapcsolatos információkkal hozzájárulhat az űrmissziók biztonságához. Arra törekszik, hogy adatokat gyűjtsön a pályára állt műholdakról, a régi rakétatestekről és más űrhulladékokról, előre jelezze az űrobjektumok visszatérését a légkörbe, és figyelje az űrhajókat, műholdakat érő esetleges fenyegetéseket: általános célja a fizikai űrkörnyezet figyelemmel kísérésének, megértésének és előrejelzésének képessége. Az együttműködésnek köszönhetően India civil űrügynöksége, az ISRO külön SSA osztályt hozhatott létre, valamint megnyílt előtte a kapacitásépítés lehetősége – az USA mellett Japán és Franciaország is elkötelezett SSA-képességek fejlesztésében, mely a későbbiekben további kollaborációra adhat alapot.

Írta: Györgyi Dominika

Categories: Biztonságpolitika

Gyorsabban és magasabbra: álmaink rámpás gépe, a KC-390-es

Air Power Blog - Tue, 11/17/2020 - 17:28

Ma délután aláírták a honvédség jövendő rámpás szállítógépeiről szóló beszerzési szerződést. A megállapodás értelmében a brazil Embraertől érkezik két KC-390-es Kecskemétre a Tevékhez 2023-24-ben - a két A319-es és a két F7X mellé. A magyar haderő a lépés nyomán világszerte példátlan módon "all jet" szállítóflottával bír majd. 

Az Embraer promóvideóján szereplő magyar KC-390-es a 610-es oldalszámot kapta. 

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Vádat emeltek egy tizenegy éven át drogot termesztő férfi ellen Somogyban

Biztonságpiac - Tue, 11/17/2020 - 16:35
Tizenegy éven keresztül termesztett marihuánát a kertjében egy Marcali környékén élő férfi az ügyészség álláspontja szerint, ezért vádat emeltek ellene – tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség.

A 34 éves férfi 2009-ben jutott marihuánamagokhoz, ezután minden évben nevelt kendernövényeket lakóháza udvarának gazos, elhanyagolt részén, cselekménye ezért jó ideig nem tűnt fel senkinek.

A vádlott az általa termesztett drogból eleinte a saját szükségletét fedezte, egy idő után azonban kereskedett vele, később ismerőseinek már amfetamint is adott el, amelyet maga is rendszeresen fogyasztott.

A férfit 2020 májusában fogták el a marcali rendőrök, amikor kábítószer hatása alatt, hamis rendszámmal felszerelt gépkocsijával Keszthelyről tartott hazafelé. A nyomozók a házkutatáson amfetamint és kannabiszt, valamint kábítószer-termesztéshez használt eszközöket foglaltak le.

A férfi letartóztatásban van, az ügyészség kábítószer-kereskedelem bűntette, egyedi azonosító jellel visszaélés és bódult állapotban elkövetett járművezetés miatt emelt vádat ellene, és azt kérte a bíróságtól, ítélje börtönbüntetésre, tiltsa el a járművezetéstől, továbbá alkalmazzon vagyonelkobzást vele szemben.

The post Vádat emeltek egy tizenegy éven át drogot termesztő férfi ellen Somogyban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Europol: fegyvereket foglaltak le, többeket előállítottak egy összehangolt európai művelet során

Biztonságpiac - Tue, 11/17/2020 - 12:10
Török eredetű riasztó- és jelzőfegyverek illegális unióba hozatalának felszámolását célzó európai művelet során 1776 lőfegyvert, kábítószert és más illegális árut foglaltak le európai országok hatóságai, valamint többeket előállítottak – közölte az Európai Unió (EU) rendőrségi együttműködési szervezete (Europol).

A hágai székhelyű szervezet tájékoztatása szerint a 24 európai ország, köztük Magyarország részvételével végrehajtott művelet során korábban már hatástalanított, majd illegálisan ismét működőképessé tett közel 200 lőfegyvert is lefoglaltak.

A hatóságok a lőfegyverek mellett 3714 töltényt, különböző típusú kábítószereket, cigarettát, gépkocsikat, valamint 164 különféle pirotechnikai eszközt is találtak. Az egy éven át tartó nyomozásokat követően november elején végzett akció alatt az albán, a görög, a portugál és a román rendőrök 81 házkutatást hajtottak végre, és 11 embert előállítottak.

Az elmúlt években a riasztó- és jelzőfegyverek rendkívül népszerűvé váltak a bűnözők körében, aminek az az oka, hogy olcsón beszerezhetők és könnyen átalakíthatók éles lőszer kilövésére alkalmas fegyverekké – közölték Hágában.

The post Europol: fegyvereket foglaltak le, többeket előállítottak egy összehangolt európai művelet során appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Idén már több mint 700 alkalommal kérték a tűzoltók segítségét szén-monoxid miatt

Biztonságpiac - Tue, 11/17/2020 - 08:35
Idén már 718 alkalommal kérték a tűzoltók segítségét szén-monoxiddal összefüggésben, a múlt hétvégén is többen szenvedtek mérgezést – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A közlemény szerint egy négytagú budapesti család is kórházba került szén-monoxid-mérgezés miatt a hétvégén. Az elmúlt három napban a tűzoltókat szén-monoxiddal kapcsolatos esethez Nagykanizsán, Hajdú-Bihar megyében két helyen, Borsod, Csongrád-Csanád és Somogy megyében is riasztották.

A mérgező gáz akkor keletkezik, ha a működő nyílt égésterű vízmelegítő vagy fűtőeszköz közelében nem megfelelő a levegő utánpótlása. Ilyenkor mérgező szén-monoxid fejlődik, amely akár egy percen belül halált okozhat – hívta fel a figyelmet a katasztrófavédelem.

The post Idén már több mint 700 alkalommal kérték a tűzoltók segítségét szén-monoxid miatt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A hétvégén legalább 901 ember volt képtelen szabályosan maszkot viselni, már ha egyáltalán

Biztonságpiac - Tue, 11/17/2020 - 07:35
A hétvégén 901 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök, mert megszegték a közterületen, illetve nyilvános helyen előírt maszkviselési szabályokat, amelyeket az önkormányzatok határoztak meg – mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese.

Kiss Róbert alezredes közölte: Magyarországon 147 tízezernél több lakosú település van, ahol a polgármesterek a múlt heti kormányrendeletben felhatalmazást kaptak arra, hogy rendeletben szabályozzák a közterületeken és nyilvános helyeken a maszkviselési kötelezettséget. Kiemelte: tömegközlekedési eszközökön, a megállókban, az üzletekben, valamint a bevásárlóközpontokban 210 emberrel szemben kellett intézkedniük a rendőröknek a maszkviselési szabályok megszegése miatt.

A rendőrök a hétvégén is ellenőrizték a vendéglátóegységek, üzletek területén a maszkviselés szabályainak betartását, a korlátozott nyitvatartást és egyes létesítmények esetében a nyitvatartás tilalmát, és 14 esetben döntöttek a vendéglátóhelyek, üzletek ideiglenes bezárása mellett, ebből 11 esetben a fővárosban.

Kiss megjegyezte: az üzletek korlátozott nyitvatartására vonatkozó szabályokat és az egyes üzletek, létesítmények nyitvatartásának tilalmát az üzemeltetők, tulajdonosok betartják és betartatják, csak kisebb szabálytalanságokat tapasztaltak. Elmondta: Dunaújvárosban a tiltás ellenére egy fitnesz- és edzőtermet találtak nyitva, amelyben 13-an edzettek. A rendőrök hét emberrel szemben helyszíni bírságot szabtak ki, hatot pedig feljelentettek.

Az alezredes szólt arról is, hogy az üzletekben kötelező maszkviselés betartásának ellenőrzésekor több szabálytalanságot tapasztaltak: a csepeli piacon egy hentesüzletben az alkalmazott nem viselte a maszkot, és szintén a XXI. kerületben egy mini abc előterében hat embert találtak, akik maszk nélkül szeszesitalt fogyasztottak.

Elmondta: egy VI. kerületi cipőboltban pedig egy műsor forgatásakor tapasztalták a rendőrök, hogy sem az operatőr, sem a riporter, sem pedig az üzlet tulajdonosa és két alkalmazottja nem viselte a maszkot az ellenőrzéskor. Figyelmeztették az üzletben tartózkodókat, majd amikor a rendőrök visszatértek, újra azt tapasztalták, hogy senki nem viseli a maszkot, ezért bezárták az üzletet és a szabálysértőkkel szemben eljárást indítottak.

Kiss elmondta: a maszkviselés szabályainak megsértését tapasztalták emellett egy VIII. kerületi internetkávézó, egy VII. kerületi abc és lángosüzlet, valamint egy XVIII. kerületi óra- és ékszerüzlet ellenőrzésekor. Valamennyi üzletet bezárták hét napra.

A kijárási tilalommal kapcsolatban elmondta: pénteken és szombaton éjjel nagyon kevés gyalogos volt az utcákon, ezért a rendőrség elsősorban a járművekkel közlekedőket ellenőrizte. Kiemelte: az állampolgárok többsége megértette, hogy a kijárási tilalom betartásával segítik a járvány elleni védekezést. Szólt arról is, hogy a rendőrök pénteken, szombaton és vasárnap 1500 emberrel szemben intézkedtek a kijárási tilalom megsértése miatt, közülük 34 olyan kutyasétáltató volt, aki a megengedett 500 méternél távolabbra ment. A rendőrök 87 embert a közterületi csoportosulás, gyülekezés szabályainak megsértése miatt jelentettek fel.

A kijárási korlátozások november 4-től, az este 8 és reggel 5 óra közötti kijárási tilalom november 11-én 0 órától lépett hatályba, a rendőrség eddig 3080 szabályszegővel szemben intézkedett: 327-et figyelmeztettek, 1644-gyel szemben helyszíni bírságot szabtak ki, és 1099-et feljelentettek.

Elmondta azt is, hogy a hétvégén 146-an szegték meg a Magyarországon átutazás szabályait.

Szólt arról is: vasárnap 3200 hatósági házi karantént rendeltek el. Jelenleg 35 090-en vannak hatósági házi karanténban, közülük 3424-en regisztráltak az online ellenőrzésre fejlesztett mobilalkalmazásra. A rendőrök a hétvégén 47 680 személyes ellenőrzést tartottak a hatósági házi karanténban levőknél.

The post A hétvégén legalább 901 ember volt képtelen szabályosan maszkot viselni, már ha egyáltalán appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

HÁROMHARMINCASOK A CARGO CITYNÉL

Air Base Blog - Tue, 11/17/2020 - 06:59

A ferihegyi repülőtér forgalma ismét minimálisra csökkent, de mint tavasszal, a teherszállító járatok most is folyamatosan érkeznek és indulnak. November 13-án, pénteken reggel két Airbus A330-as fordult meg a Cargo City állóhelyein. A török Turkish Cargo egy A330-200F teherszállító géppel teljesítette a budapesti járatot, a kínai Hainan Airlines pedig egy A330-300-as utasszállítóval repült Csengcsou és a magyar főváros között. A barátságtalan időjárás ellenére úgy döntöttem, hogy közelebbről is megnézem és megörökítem a nagy Airbusok körül zajló munka egyes mozzanatait.

Reggel 7 óra, javában tart a kínai gép rakodása. A B-1020-as lajstromjelű, mindössze három éves Airbus korán reggel, még sötétben érkezett.

A dobozolt áru kézi erővel jut fel a fedélzetre. A középső ajtótól előre a 32 üléses business osztály, hátrafelé a 260 üléses turista osztály van.

Hátul már befejezték a munkát és bezárták az ajtókat, a gép orránál a hátratolásra készülnek.

Közben az 1-es pálya felől megérkezik és a Cargo City előterére fordul a Turkish Cargo teherszállítója. A társaság tíz ilyen gépet üzemeltet.

A péntek 13-ai budapesti járatot a TC-JOO lajstromjelű, alig kilenc éves gép teljesítette.

Mindössze egy pillanatig látható egymás mellett a két 330-as, mert amint a török Airbus beáll a helyére, már tolják is ki kínai gépet.

A légitársaság néhány éve megújult arculatában továbbra is jelen van a mitológiai madár, a Garuda figurája.

A hátratolás után a gépet egy kicsit előrevontatják…

… majd a vontatórúd lekerül az orrfutóról és a traktor is kifordul a gép elől.

A csekély forgalom miatt mindkét pályairány használatos, de a 2-es pálya zárva van. A Hainan Airbusa a 31L pályát kapja a felszálláshoz.

Kérem a következőt! Mire a kínai gép elgurul, már javában rakodnak a török Airbusnál.

Valamivel haza is kell jutni - a rakodással egy időben a tankolás is megtörténik.

A berakodásra váró palettákat több, egymás mögé csatolt utánfutón húzzák a géphez. A berakodás sorrendjének megfelelően egy-egy paletta felkerül a fedélzetre, majd a vontató megy egy kört és ismét beáll a sorba. Eközben más utánfutók rakományát emelik a fedélzetre.

A Turkish Airlines arculati elemei a vezérsíkon és a wingleten.

Traktorok „géppárban”.

Az A330-as teherszállító változatán egy 3,5 x 2,5 méteres ajtón át lehet a rakományt a főfedélzetre juttatni. A gép összesen 64 tonna rakományt szállíthat.

Az orrfutóra felkerül a szélestörzsűek hátratolásához használt rúd. Jól látszik a teherszállító 330-asok módosított orrfutójának áramvonalazó burkolata is. Az utasszállító A330-asról ez hiányzik - lásd fent - és a gép egy kissé előre bólint. A teherszállítók esetében az orrfutó maradt a régi, de a bekötés módosult. Ezzel a fedélzet vízszintes lett, ami megkönnyíti a rakodást.

A hátratolást végző traktort is felcsatlakoztatták, a képbe az első ajtótól eltolt lépcső lóg be.

Egy intés a kollégáknak, hogy mozdítsák meg a repülőgépet, mert a hátsó féktuskó a kerékhez szorult. A gyors fordulóidő alatt a karbon fékek nem hűltek le eléggé, ezért a törzs végében működő segédhajtómű zajához hozzáadódik a fékek hűtésére szolgáló villanymotorok sivítása is.

A 60 méter fesztávolságú gép hátratolásának is megvan a maga koreográfiája.

Az A330-as másfél órás fordulóidő után, a Hainan gépéhez hasonlóan, szintén a 31L pálya felé veszi az irányt. A Cargo City előtere háromnegyed órára elcsendesül. Akkor érkezik majd a Korean Air Cargo szokásos pénteki járata, az azonban már egy Boeing 777F lesz.

* * *

Fotó Szórád Tamás


Categories: Biztonságpolitika

Megkezdődött a Thalys szuperexpresszen elkövetett támadás pere Párizsban

Biztonságpiac - Tue, 11/17/2020 - 06:35
Megkezdődött hétfőn az Amszterdamból Párizsba közlekedő Thalys expresszvonaton 2015 augusztusban amerikai katonák által meghiúsított merénylet pere a francia fővárosban. A nyomozás kiderítette, hogy a támadást a 2015. november 13-i 130 áldozatot követelő párizsi merényletsorozat vezetője és egyik végrehajtója rendelte meg.

A per fővádlottja a 31 éves marokkói Ayoub El Khazzani, aki 2015. augusztus 21-én egy géppisztollyal, automata pisztollyal és késsel felfegyverkezve lövöldözni kezdett az Amszterdam és Párizs között közlekedő expresszvonaton Belgium területén. A merényletben hárman megsebesültek. A férfit két szabadságos amerikai katona és egy diák dulakodás után ártalmatlanná tette. A támadónál háromszáz ember megölésére elegendő lőszer volt.

Rajta kívül még három belga állampolgárságú embert állítottak bíróság elé, akiket azzal vádolnak, hogy segítették a támadót a Törökországból a migrációs útvonalon Európába jutni. Egyikük, Mohamed Bakkali a 2015-ös párizsi merényletek feltételezett logisztikai szervezője.

Ayoub El Khazzani 2015 májusban csatlakozott az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez Szíriában, ahonnan nyáron Európába indult Törökországon keresztül a támadás megrendelőjével, a belga-marokkói Abdelhamid Abaaouddal. Ez utóbbi készítette elő Belgiumból a párizsi merényletsorozatot, majd annak végrehajtását személyesen irányította a francia fővárosban.

A 28 éves – Marokkóban született, de belga állampolgárságú – Abaaoudot, aki az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyik legfőbb szíriai “hóhérának” és európai toborzójának számított, a Párizstól északra található Saint-Denis elővárosban öt nappal a merényletek után ölték meg a francia kommandósok.

A nyomozás szerint a Thalyson végrehajtott támadás egy Szíriában eltervezett merénysorozat része volt, amelynek kivitelezése Abaaoud feladata volt.

Az elsőt 2015 áprilisban a Párizshoz Villejuif-ben egy templom ellen akarták végrehajtani, de az elkövető, az algériai Sid-Ahmed Ghlam véletlenül lábon lőtte magát a támadás előtt. A férfit a közelmúltban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Párizsban. Ezt követte a szuperexpressz elleni merénylet, majd, a párizsi merénysorozat és a 2016. március 22-i 32 áldozatot követelő brüsszeli támadások.

Egy évig tartó hallgatás után Ayoub El Khazzani azt állította a nyomozóknak, hogy Abaaoud azzal bízta meg, hogy amerikaiakra támadjon, s nem volt célja civileket ölni. A nyomozók azonban ezt nem tartják komoly érvnek, miután ekkor már előkészítés alatt állt a párizsi merényletsorozat civilek ellen, s az amerikai katonák jelenlétéről a vonaton nem tudhatott előre a merénylő.

The post Megkezdődött a Thalys szuperexpresszen elkövetett támadás pere Párizsban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Benkő: a katonák is segítenek a kórházakban

Biztonságpiac - Tue, 11/17/2020 - 05:35
Hétfőtől 93 kórházban vannak ott a katonák, hogy segítsék a koronavírus-járvány elleni védekezés során az egészségügyi feladatok ellátását – mondta a honvédelmi miniszte.

Benkő Tibor kiemelte: a katonák nem olyan feladatot látnak el, amihez egészségügyi szakmai képzettség kell, elsősorban fizikai, logisztikai munkákat végeznek majd, segítenek a hőmérőzésben is. Fő feladatuk, hogy az egészségügyi dolgozók leterheltségét csökkentsék – jelentette ki.

Szólt arról is, hogy a köznevelési intézményekben az őszi szünetben végzett fertőtlenítési feladatok óta számos további helyről érkezett erre vonatkozó kérés a honvédséghez. A fertőtlenítési feladatokat folyamatosan végzik a katonák, köztük önkéntes tartalékosok is.

Emellett a katonák határbiztosítási, határzárási feladatokban és a humanitárius korridorok biztosításában is részt vesznek – közölte a miniszter.

The post Benkő: a katonák is segítenek a kórházakban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Éberség elvtársak! Egy iszlamistát találtak a német menekültügyi hivatalnál

Biztonságpiac - Tue, 11/17/2020 - 04:35
Lelepleztek egy feltételezett szélsőséges iszlamistát a német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalnál (BAMF) – írták német hírportálok.

A szövetségi parlament (Bundestag) egyik ellenzéki pártja, a Baloldal (Die Linke) frakciójának írásbeli kérdésére összeállított belügyminisztériumi kimutatás szerint “az iszlamizmus és az iszlamista terrorizmus területén egy konkrét eset ismert” a BAMF-nál, és ez az eset a nyomozás gyanúsítási szakaszában van.

A frakció azt is megkérdezte, tapasztalható-e arra irányuló igyekezet külföldi hírszerző szolgálatok részéről, hogy emigráns ellenzékiek megfigyelésére beépítsenek tolmácsként dolgozó informátorokat a menekültügyi hivatalhoz. A minisztérium erre a kérdésre csupán annyit közölt, hogy a több mint nyolcezer embert foglalkoztató hivatalnál a nemzetbiztonsági átvilágítás a felvételi folyamat része.

A belügyminisztérium összeállításában egyebek mellett szerepel, hogy a BAMF felmondott egy munkavállalónak, akiről kiderült, hogy az alkotmánybíróság megállapítása alapján a nemzetiszocializmus eszméivel rokon ideológiát képviselő Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) tagja volt, és idegenellenes és antiszemita megjegyzéseket tett közösségi portálokon.

A BAMF mellett más német állami intézményeknél is előfordul, hogy szélsőségeseket vagy külföldi hírszerző szolgálatoknak dolgozó informátort lepleznek le. Az idén júniusban például a védelmi minisztérium bejelentette, hogy szélsőjobboldali kilengések miatt átszervezik a hadsereg (Bundeswehr) különleges bevetési egységét (Kommando Spezialkräfte – KSK), júliusban pedig a szövetségi legfőbb ügyészség közölte, hogy Németország ellen folytatott hírszerző tevékenységgel gyanúsítják a szövetségi kormány sajtó- és tájékoztatási hivatalának (BPA) egy munkatársát, aki sajtóértesülések szerint Egyiptomnak kémkedhetett.

The post Éberség elvtársak! Egy iszlamistát találtak a német menekültügyi hivatalnál appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.