You are here

Biztonságpolitika

Embercsempész bűnszervezetet derítettek fel

Biztonságpiac - Fri, 05/28/2021 - 05:35
Embercsempész bűnszervezet elleni nyomozást zártak le a héten – tette közzé a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI).

Tolna és Vas megyei nyomozások szálai futottak össze – írták. Az adatokból az NNI pécsi munkatársai előtt egy jól szervezett embercsempész hálózat képe bontakozott ki. A gyanúsítottak három és fél hét alatt legkevesebb hatvan illegális bevándorló szállításában vettek részt – közölték.

Tolna megyei rendőrök 2020 júniusában az M6-os autópálya sárközi pihenőjében egy gépkocsiban a magyar sofőr mellett nyolc külföldi utast találtak, akik illegálisan tartózkodtak az országban. A sofőr ellen eljárás indult, a magukat szír és iraki állampolgárnak valló férfiakat visszakísérték a határhoz. Nem egészen három hét múlva a Vas megyei rendőrök ellenőrzésén akadt fenn két gépkocsi Simaság határában. A magyar sofőrökön kívül öt-öt külföldi utas volt az autókban, mint kiderült, szintén határsértők.

A két eset szálai az NNI pécsi osztályán futottak össze. A nyomozók megállapították, hogy a rokoni és üzleti kapcsolatban álló 35 éves szegedi B. József és a 32 éves, szintén szegedi B. János – még két embert beszervezve – 2020 májusától rendszeresen nyújtott segítséget a zöld határon érkezők külföldre juttatásában.

B. József a megbízóval állt kapcsolatban, koordinálta a szállításokat, olykor az úgynevezett előfutó járművet vezette. A szállítást saját, kölcsönkért vagy bérelt gépkocsikkal többnyire B. János, Cs. S., majd – miután utóbbit elfogták a sárközi pihenőben – a szintén szegedi C. N. végezte. Később B. József az elfogott Cs. S. és C. N. munkáját is részben átvette. Ő olyan logisztikai feladatokat is ellátott, mint az illegális bevándorlók számára tartós élelmiszer, ásványvíz, kommunikációt segítő eszközök elhelyezése megadott helyekre. A négy gyanúsított 2020. május 28. és 2020. június 22. között kilenc alkalommal, legalább hatvan ember szállításában vett részt.

Az NNI pécsi munkatársai a folytatólagosan, bűnszervezetben, vagyonszerzés céljából, több személynek segítséget nyújtva, üzletszerűen elkövetett embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást lezárta. Az ügy iratait a rendőrség a héten átadta a Szekszárdi Járási Ügyészségnek – áll a közleményben.

The post Embercsempész bűnszervezetet derítettek fel appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Csaknem háromezer pisztolyt foglaltak le a román hatóságok

Biztonságpiac - Fri, 05/28/2021 - 04:35
A román hatóságok 2850 pisztolyt foglaltak le az ukrán határon. A fegyvereket egy járművben elrejtve próbálták Ukrajnába szállítani – közölte csütörtökön Lucia Bode román belügyminiszter.

A haszongépjárművet egy ukrán állampolgár vezette, aki bútorokat szállított, ezek között voltak elrejtve a pisztolyok. A szállítmányt a román határrendőrök lefoglalták. A miniszter nem közölte, hogy a lőfegyvereknek hova kellett volna eljutniuk.

A tárcavezető elmondta azt is, hogy az elmúlt napokban a román rendőrség több mint 3200 ellenőrző akciót végzett, ebből 43 nagyobb szabású volt, amelynek keretében háromszáz házkutatást végeztek olyan személyeknél, akik súlyos bűncselekmények elkövetésével gyanúsíthatók. Összesen 112 személyt állítottak elő. 43 országosan vagy nemzetközileg körözött személyt találtak meg, és több mint 29 ezer bírságot róttak ki.

Bode közölte még, hogy 424 illegális bevándorlót állítottak meg a határrendőrök Románia határainál az elmúlt három napban, illetve 35 tonna hulladék illegális importálását akadályozták meg. Közölte, hogy az ellenőrzések a héten folytatódnak.

The post Csaknem háromezer pisztolyt foglaltak le a román hatóságok appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Letartóztatásban a rendőrökre, katonákra támadó szír

Biztonságpiac - Thu, 05/27/2021 - 16:35
Letartóztatta a bíróság azt a magát szírnek valló férfit, aki rendőrökre, katonákra támadt május 22-én a Fonyódi Rendőrkapitányság épületében – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője.

Keresztes Imre közleményében azt írta, a megalapozott gyanú lényege szerint idén május 22-én előállítottak a Fonyódi Rendőrkapitányságra egy magát szír állampolgárnak valló férfit, miután Balatonfenyvesen intézkedés alá vonták, ugyanakkor nem beszélte a magyar nyelvet, és a személyazonosságát sem tudta igazolni.

A kapitányságon a külföldi férfi orvosi ellátást kért. Az orvos megérkezését követően a rendőrök levették a magát 26 évesnek mondó férfiról a bilincset, aki ezt kihasználva, rátámadt a helyiségben tartózkodó hivatalos személyekre. Az elkövető többször megrúgta, ököllel ütötte, illetve megkarmolta a két rendőrt és a rendőrség támogatására kirendelt honvédségi állományba tartozó törzsőrmestert, valamint a segítségükre siető rendőr főtörzsőrmestert – tette hozzá Keresztes.

A gyanúsított a támadás közben elszakította az egyik rendőr ruháját, és kísérletet tett a katona, valamint a rendőr főtörzsőrmester szolgálati lőfegyverének megszerzésére, miközben többször azt mondta, “I kill you”. A bántalmazás során a három rendőr nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést, míg a katona – súlyos testi sértésnek minősülő – orrcsont törést szenvedett.

Mivel az elkövető az eljárás során nem tudta hitelt érdemlően igazolni személyazonosságát, adatairól ellentétes nyilatkozatokat tett, és feltehetően illegálisan tartózkodott az országban, az ügyészség szerint alappal lehet tartani attól, hogy szabadon bocsátása esetén a büntetőeljárás alól kivonná magát és újabb bűncselekményeket követne el Magyarország területén; ezért indítványozta az ügyészség a férfi letartóztatását.

A kaposvári Járásbírság egyetértett a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség letartóztatásra irányuló indítványával és elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

The post Letartóztatásban a rendőrökre, katonákra támadó szír appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Amerikai okostojástestvérek

Air Power Blog - Thu, 05/27/2021 - 14:38

Átrepülőben talán, de gyakorlaton tudtommal első alkalommal vendégeskednek nálunk - a Defender Europe 21 gyakorlat alrendezvényén - az amerikai haderőben szigorúan támogató szerepkört betöltő UH-72A Lakota (EC145) helikopterek, a mi H145M-jeink korábbi kiadású típustestvérei a 117-es famíliából. A nagy áttelepülésbe ezúttal ők is beletartoznak, nemcsak a megszokott Black Hawk, Chinoook és Apache Longbow típusok.

Kecseméti állóhelyére hoovertaxizik az egyik amerikai német indián.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Úzvölgyi katonatemető: hatályon kívül helyezte a törvényszék a temetőt darmanesti-i közvagyonná nyilvánító határozatot

Biztonságpiac - Thu, 05/27/2021 - 12:10
A Bákó Megyei Törvényszék szerdai ítéletében hatályon kívül helyezte a Bákó megyei Darmanesti városi tanácsának az úzvölgyi katonatemetőt közvagyonná nyilvánító 2019. márciusi határozatát.

Az ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálján tették közzé. Az elsőfokú ítélet nem jogerős, a hivatalos közlés utáni 15 napban fellebbezést lehet benyújtani ellene. A törvényszék a Csíkszentmárton község és a Bákó megyei prefektus által indított összevont perben ítélkezett. Elfogadta Hargita megye és a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat belépését a perbe, elutasította viszont Darmanesti (Dormánfalva) város perbe lépési kérelmét.

Birtalan Sándor, Csíkszentmárton polgármestere elmondta: hivatali elődje annak a tudatában indította a pert, hogy Csíkszentmártonnak igaza van.

“Mi mindig tudtuk, hogy az igazság és a jog a mi oldalunkon áll, és öröm látni, hogy ezt a törvényszék is elismerte” – nyilatkozta az elöljáró. Hozzátette: a katonatemető Csíkszentmárton közvagyona, és mindig a csíki község gondozta. A polgármester reményét fejezte ki, hogy az ítélet után ezt immár Dormánfalva is elfogadja.

Korábban Darmanesti önkormányzata is pert indított Csíkszentmárton ellen, annak az önkormányzati határozatnak az érvénytelenítését kérve, amelyben a székelyföldi község nyilvánította közvagyonává a katonatemetőt. Ezt a pert tavaly októberben a moldvai önkormányzat jogerősen elveszítette.

Darmanesti önkormányzata 2019 márciusában saját közvagyonává nyilvánította az úzvölgyi katonatemetőt, és áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő elnéptelenedett Úzvölgye település sírkertjében. Korábban a temetőt a székelyföldi Csíkszentmárton község gondozta, és a magyar közösség magyar katonatemetőként tartotta számon.

2019. június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt.

Egy héttel az erőszakos cselekmények után az illetékes román hatóság tisztázta, hogy nem az úzvölgyi katonatemetőben nyugszik az a 149 román katona, akiknek a névsorolvasása is részét képezte a temető erőszakos elfoglalása utáni ceremóniának. A nacionalista temetőfoglalók – akik közül többet a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) színeiben parlamenti képviselővé, szenátorrá választottak – azóta többször szerveztek koszorúzásokat a temetőben azoknak a román katonáknak, akik – a hivatalos román álláspont szerint – nem ott nyugszanak.

The post Úzvölgyi katonatemető: hatályon kívül helyezte a törvényszék a temetőt darmanesti-i közvagyonná nyilvánító határozatot appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Felmentették a Magyar Honvédség parancsnokát

Biztonságpiac - Thu, 05/27/2021 - 08:51
Felmentette Áder János köztársasági elnök Korom Ferencet, a Magyar Honvédség parancsnokát – az erről szóló elnöki határozat a szerdai Magyar Közlönyben jelent meg.

A köztársasági elnök a honvédelmi miniszter előterjesztésére, június 1-jei hatállyal mentette fel Korom Ferencet. Áder 2019. január 15-én nevezte ki az altábornagyot a Magyar Honvédség parancsnokává. Korom parancsnoki megbízatása 2023. május 15-ig szólt.

The post Felmentették a Magyar Honvédség parancsnokát appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A cseheké lett a legendás amerikai Colt

Biztonságpiac - Thu, 05/27/2021 - 08:35
A Ceska Zbrojovka Group (CZG) cseh fegyvergyár véglegesen tulajdonába vette az amerikai Colt fegyvergyárat – jelentette be a cseh fegyvergyár.

A Ceské Zbrojovka Group 220 millió dollár készpénzért és 1,1 millió új saját részvény ellenében megvette az amerikai Colt’s Manufacturing Company és kanadai érdekeltsége anyavállalata, a Colt Holding részvényeinek száz százalékát. A cseh cég az elmúlt hónapokban megkapta az illetékes amerikai, kanadai és cseh hivatalok jóváhagyásait – olvasható a közleményben.

“Ezzel az akvizícióval stratégiai szövetség jött létre a CZG és a Colt között, amely egy sor új és fontos lehetőséget teremt számunkra. Biztos vagyok benne, hogy ez az üzlet a CZG számára nagyon hasznos” – idézi a közlemény Lubomír Kovarík, a CZG elnökének nyilatkozatát. A CZG a tranzakcióval új termelői kapacitásokhoz és megrendelésekhez jutott az Egyesült Államokban és Kanadában. Mindkét ország fegyveres erői hosszú idő óta Colt márkájú pisztolyokat használnak.

“Nagyon örülünk, hogy sikerült egyesíteni erőinket, ez nagy növekedési lehetőségeket nyit meg mindkét fél előtt” – vélekedett Dennis Veilleux, a Colt elnök-vezérigazgatója. A Colt márka az alapító Samuel Colt által a XIX. század elején kifejlesztett forgótáras revolverrel vált világszerte ismertté. A 175 éves múltra visszatekintő cég az Egyesült Államok hadseregének és a kanadai haderőnek is hivatalos beszállítója.

A dél-morvaországi Uhersky Brodban székelő egykori cseh állami fegyvergyártó vállalat privatizálásával létrejött CZG csoport az egyik legnagyobb európai kézifegyvergyártó cég. Tavalyi forgalma 6,8 milliárd koronát tett ki, ami éves szinten 14,6 százalékos növekedés. A cseh holding tavaly összesen 467 463 darab kézifegyvert adott el, ami 24,9 százalékos növekedés. Az amerikai Colt átvétele után a CZG alkalmazottainak a száma Csehországban, az Egyesült Államokban, Németországban és Kanadában meghaladja a kétezret.

The post A cseheké lett a legendás amerikai Colt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Biztonsági őr késelt egy szórakozóhelyen, vádat emeltek ellene

Biztonságpiac - Thu, 05/27/2021 - 07:35
Életveszélyt okozó testi sértés miatt vádat emeltek egy biztonsági őrként dolgozó férfi ellen, aki a Fővárosi Főügyészség szerint egy VII. kerületi szórakozóhelyen, ott szolgálaton kívül tartózkodva megkéselte egy ismerősét, aki miatt el akarták bocsátani a munkahelyéről.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész azt közölte: a vádirat szerint a 29 éves férfi a lakásán 2020. június 29-én az ismerősével együtt italozott és kábítószert is fogyasztottak. Egy korábbi sérelem miatt azonban összeszólalkoztak, ezután az ismerőse hazament és felhívta a vádlott egyik munkatársát, aki előtt negatív színben tüntette fel a férfit. Emiatt a vádlottnak telefonon fel akart mondani a főnöke.

Ezt követően mindkét férfi a vádlott munkahelyére, egy VII. kerületi szórakozóhelyre ment, a vádlott a konfliktus rendezéséhez segítségül hívta egy 27 éves ismerősét és egy zsebkést is magával vitt.

Amikor a vádlott meglátta, hogy a korábban vele italozó ismerőse a kollégáival beszélget, szidalmazni kezdte és rátámadt. A bántalmazásba bekapcsolódott a 27 éves férfi is, a sértettet ütlegelni kezdte. Ekkor a vádlott a zsebkéssel hátba szúrta a sértettet. A verekedőket a biztonsági őrök választották szét.

Ibolya Tibor azt írta: a szúrással a vádlott életveszélyes sérülést okozott a sértettnek.

A Fővárosi Főügyészség a bűnügyi felügyeletben lévő 29 éves férfit életveszélyt okozó testi sértéssel vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetést kiszabását indítványozta. A 27 éves társát garázdasággal vádolják, rá pénzbüntetést kért az ügyészség.

The post Biztonsági őr késelt egy szórakozóhelyen, vádat emeltek ellene appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Elhunyt Erőss Pál volt legfelsőbb bírósági bíró

Biztonságpiac - Thu, 05/27/2021 - 06:35
Nyolcvanhét éves korában elhunyt Erőss Pál volt legfelsőbb bírósági bíró, az egykori Jogi Esetek című műsor szakértője – közölte Varga Judit igazságügyi miniszter.

A miniszter azt írta: “szomorú szívvel búcsúzom a családunk, az Igazságügyi Minisztérium, valamint a teljes magyar jogásztársadalom nevében dr. Erőss Páltól. Az ország talán legszeretettebb jogásza, a sokak által Jogerőss Pálnak becézett volt legfelsőbb bírósági bíró, az Igazságügyi Minisztérium volt munkatársa, a Jogi Esetek című műsor legendás jogi szakértője, ügyvéd és egyben gyermekeink dédnagyapja a mai napon, életének 87. évében megtért teremtőjéhez”.

Bejegyzésében Varga hozzáteszi: Erőssnek 2010-ben a köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést adományozta a jogszabályoknak a széles közvélemény számára szuggesztív, kiváló retorikai képességekkel és bölcsességgel történő megismertetése és közérthetővé tétele, valamint ügyvédi, bírói és közéleti tevékenysége, életútja elismeréseként.

The post Elhunyt Erőss Pál volt legfelsőbb bírósági bíró appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Tanárukat fenyegető diákok ellen emeltek vádat Somogyban

Biztonságpiac - Thu, 05/27/2021 - 05:35
Vádat emelt a Kaposvári Járási Ügyészség két általános iskolai diák ellen, akik óra közben fenyegették a tanárukat – közölte a Somogy Megyei Főügyészség.

A közlemény szerint a 14 éves és a 16 éves diák a 2020/2021-es tanévben évismétlőként került egy Nagyatádhoz közeli település általános iskolájának hetedik osztályába, ott folyamatosan megszegték az intézmény házirendjét és félévkor több tantárgyból is bukásra álltak.

A tanulók 2020 novemberében egy matematikaórán felálltak és engedély nélkül kifelé indultak a teremből. Az asztalánál ülő tanárnő ezért rájuk szólt, de a diákok nem ültek vissza a helyükre, hanem tiszteletlenül visszaszóltak, majd odaléptek a pedagógushoz úgy, hogy ne tudjon az asztal mögül kimenni.

A 14 éves vádlott ekkor a tanárnő arcához közel hajolva levette a maszkját és többször ráköhögött, azzal fenyegetve, hogy most megfertőzi. Társa eközben trágár szavakkal szidta a tanárnőt, majd az öngyújtója égő lángját a sértett arcához közelítette.

Mivel a vádlottak elállták a tanárnő útját, egyik osztálytársuk kért segítséget az iskolaőrtől.

A két diák ellen az ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt nyújtott be vádiratot, és előkészítő ülésen történő beismerés esetére felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

The post Tanárukat fenyegető diákok ellen emeltek vádat Somogyban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Horror a kínai futóversenyen: 21 halott

Biztonságpiac - Thu, 05/27/2021 - 04:35
Egy helybéli juhász mentette meg hat futó életét az északnyugat-kínai Kanszu tartományban szombaton zajló, ultramaraton versenyen, amelyen a szélsőséges időjárás következtében 21 futó életét vesztette – adta hírül a China Daily, a kínai kommunista párt lapja.

A lap beszámolója szerint a 49 éves Csu Ko-ming szombaton, szokáshoz híven több mint 30 juhot számláló nyáját legeltette a hegyoldalban. Mivel hallott a közelben megrendezett, ultramaraton versenyről, úgy tervezte, hogy megnézi az eseményt, de a váratlanul lezúduló eső és jégeső miatt be kellett húzódnia egy barlangba, ahová néha pihenni járt. A férfi a Beijing News című lapnak elmondta: dermesztő hideg volt, még annak ellenére is fázott, hogy kabátot viselt. Csu a barlangban magára terítette a korábban odavitt takaróit is.

Nem sokkal később egy bajba jutott futó segítségkiáltásaira lett figyelmes, akinek a segítségére sietett. A futót, aki az esőben bőrig ázott, és a lábai begörcsöltek, a juhász a barlangba vitte, ahol megmasszírozta a lábait, aztán tüzet gyújtott és a takaróiba bugyolálta a férfit. Később négy másik futó haladt el a barlang előtt, Csu őket is behívta. Egy hatodik bajba jutottra akkor bukkant, amikor elindult, hogy segítséget hívjon. A férfi a földön feküdt, és rossz állapotban, de eszméleténél volt. Csunak végül a többi futó segített a barlangba vinni a hatodik társukat. A hét ember végül mintegy négy-öt órát töltött a barlangban, mire a mentőcsapatok megérkeztek – derül ki a China Daily cikkéből.

A Csu által megmentett futók közül egy, az egészségügyben dolgozó nő a Hszinhua kínai állami hírügynökségnek elmondta: másfél órával a verseny kezdete után alig tudott mozogni, vagy megállni a lábán a hegyen végigtomboló szélviharban. A nő tapasztalt terepfutóként – már három alkalommal vett részt száz kilométeres hegyi futóversenyen, – szélkabátot, sürgősségi gyógyszereket – a többi közt glükózt és káliumtablettákat – is vitt magával a versenyre. A szervezők idén először nem tették kötelezővé, hogy a versenyzők szerelkezzenek fel szélkabáttal.

A mentőcsapatoknak mintegy 60 helyi lakos segített a futók felkutatásában – mondta el Luo Csung-csuan, a közeli Csangseng falu elöljárója. “Mi helyiek, különösen pedig a juhászok, mint Csu jobban ismerjük a környéket, ezért ajánlottuk fel a segítségünket a mentésben” – tette hozzá.

A szombaton megrendezett 100 kilométeres hegyi terepfutóversenyen összesen 172-en vettek részt. Szombat délután jégeső, fagyos eső és szélvihar zúdult le váratlanul a verseny magaslati szakaszának 20. és 31. kilométere közötti részére. A helyszínre több mint hétszáz mentőt vezényeltek, akiknek 151 versenyzőt sikerült biztonságba helyezni, öt indulót könnyebb sérülésekkel kórházba szállítottak. A tragédiának 21 halálos áldozata volt.

The post Horror a kínai futóversenyen: 21 halott appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Több száz kilogramm rezet loptak el egy telephelyről, majd ugyanott értékesítették

Biztonságpiac - Wed, 05/26/2021 - 16:35
Elfogtak a rendőrök két férfit Budapesten, akik a gyanú szerint több száz kilogramm rezet loptak el egy telephelyről, majd azt ugyanott értékesítették, csaknem félmillió forinttal károsítva meg a lerakót – közölte a rendőrség.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint egy XV. kerületi fémhulladék-telephely üzletvezetője tett bejelentést arról, hogy valaki rendszeresen lop a cégtől, mivel több elszámolásnál is hiány keletkezett. A biztonsági kamerák rögzítették, hogy két férfi éjszakánként bemászik az udvarra és színesfémeket lop. A felvételekről felismerték az egyik férfit, aki régóta járt hozzájuk, de az utóbbi időben egyre nagyobb mennyiségű színesfémet adott le.

A feltételezett elkövetők múlt csütörtökön éjfél körül ismét megjelentek a telepnél, és amíg egyikük őrködött, társa zsákba pakolta a fémet. Ezúttal viszont a biztonsági őrök megzavarták őket. A rendőrök egy román állampolgárt még a helyszínen, míg társát, Gy. Szabolcsot két órán belül egy IV. kerületi házban fogták el.

A rákospalotai nyomozók a 28 éves Gy. Szabolcsot és a 66 éves román állampolgárt lopás miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A két férfi az eljárás során szabadlábon védekezik.

The post Több száz kilogramm rezet loptak el egy telephelyről, majd ugyanott értékesítették appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

David Barneát nevezték ki a Moszad új főnökévé

Biztonságpiac - Wed, 05/26/2021 - 12:10
David Barneát nevezték ki az izraeli külföldi hírszerző ügynökség (Moszad) új főnökévé, a több mint öt év után távozó Joszi Kohen helyére – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

A korlátozott jogkörű, átmeneti kormány élén álló Benjámin Netanjahu miniszterelnök Avicháj Mandelblit főügyész különleges engedélyének birtokában nevezte ki Barneát, aki június 1-től váltja fel elődjét. Az 56 éves Barnea 1996-óta dolgozik a Moszadnak, korábban hat évig az intézmény Comet nevű egységét vezette, amely a hírszerző tiszteket irányítja, kapcsolatot tartva a külföldi ügynökökkel. A szervezet ezen szárnya vezetése alatt négyszer nyerte el Izrael legmagasabb biztonsági kitüntetését.

A szervezet új főnöke 2019 óta már a Moszadot vezető Joszi Kohen helyetteseként dolgozott. Kinevezését tavaly december végén jóváhagyták, de a főügyész korábban nem akarta engedélyezni, hogy az átmeneti kormány vezetője döntsön állandó hivatalba lépéséről.

Miután azonban továbbra sem tűnik valószínűnek, hogy új kormány születik Joszi Kohen hivatali idejének lejártáig, vagyis június 1-ig, végül Mandelblit ügy döntött, hogy jogilag elfogadható, ha Netanjahu Barnea állandó kinevezéséről dönt.

“A bátrak nyernek” – mondta Netanjahu, amikor hétfőn bejelentette az új kinevezést. “Valakinek mernie kell jóváhagyni az egyre merészebb, egyre nehezebb javaslatokat” – hangsúlyozta a kormányfő.

“Minden akció merészebb, ötletesebb és őrültebb, mint az előző. James Bond ezekhez képest kispályás. Néhány nap múlva megnyithatnak a mozik, de nincs olyan film, amely összehasonlítható lenne a Moszad tevékenységével” – tette hozzá, és közölte, hogy Barnea elsődleges küldetése az iráni atomfegyverkezés megakadályozása lesz.

The post David Barneát nevezték ki a Moszad új főnökévé appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

TAVASZI VÁLOGATÁS

Air Base Blog - Wed, 05/26/2021 - 09:26

Az alábbi összeállításhoz a március és május között készült képekből válogattam. A gyenge forgalom ellenére a megszokottakon kívül számos érdekesség is megfordult Ferihegyen. Ezekből csak néhányat sikerült lencsevégre kapni, a többiről kiváló fotókat közöltek a nálam szerencsésebb földrajzi pozícióból startoló sporttársak. A válogatásból jónéhány kép kimaradt, azok majd egy tematikus bejegyzésnél kerülnek sorra.

Március elején visszatért Budapestre a Tarom. Az első járatot egy mindössze másfél éves ATR 72-600-as teljesítette.

Az Aerotranscargo egyik Boeing 747-ese (ER-JAI) napokig vesztegelt Ferihegyen.

Egy pillantás a magasba: a Royal Air Force KC2 Voyager (A330 MRTT) tanker / szállító gépe Brize Norton felől érkezik Budapest légterébe.

A spanyol Iberia Express szintén a visszatérők egyike, Airbus A320-asuk Granada felé indul.

Bal fordulóban a Korean Air Cargo B 777-ese a 31L pályáról végrehajtott felszállás után. A következő megálló Frankfurt lesz.

Ugyancsak a 31L-ről indul az Emirates Boeing 777-300-asa, de jobbra fordul, úti célja Dubaj. A járat a szokottnál sokkal később érkezett, ezzel a visszaindulás is a naplemente idejére csúszott.

Az üzleti repülésben működő orosz Meridian Air 52 üléses A320-asa. Hullámos festésmintája éles kontrasztban van az 1-es terminálépület egyenes vonalaival.

Az Israir A320-asának másik oldalát néhány extra matrica díszíti, de a lényeg inkább a törzs alatt van: az izraeli utasszállítót szenzorcsomag védi a vállról indítható rakéták ellen.

Az Emirates rövid törzsű, B 777-200-as változatú gépe érkezik, alatta a közelkörzeti Selex radar dómja gömbölyödik.

Sajnos csak egy hasas képet sikerült készíteni a TUIFly egyébként igen szép festésű B 737-800-asáról. A gép érdekessége az osztott (split scimitar) szárnyvég.

Két csík között egy harmadik. Ami húzza: a FedEx 33 ezer láb magasan átrepülő MD-11F gépe.

Nyílnak a földön zárt helyzetben lévő futóakna ajtók, hogy utat adjanak a Dreamliner behúzódó futóműveinek.

A hajtóműgyártó ukrán Motor Szics An-12-ese ázik a márciusi esőben. A négy hajtóműves légcsavaros több mint fél évszázados darab, 1966-ban gyártották.

Az LX-UCV nem sokat időzik Ferihegyen, személyzete már a továbbindulásra készül.

A Tarom négy A318-asának egyike. A Baby Bus alig néhány légitársaságnál üzemel.

Elemelkedik a Wizz Air A321neója. A gép mindössze néhány hónapos, tavaly decemberben érkezett a gyártótól Ferihegyre.

A Korean a kargó üzletágnak köszönhetően nyereséggel zárta a tavalyi, Covid-sújtotta évet. Teherszállító 777-esük indul a Cargo City-től, helyét rövidesen egy másik Boeing veszi át.

Mégpedig a Cargolux egyik B 747-400-asa. 

Néha az A350-900-as típus repüli a Qatar budapesti járatát.

A kormányzati repüléseket is teljesítő honvédségi Falcon 7X gyakori látvány Ferihegyen, és bár a katonai gépek mozgását nem verik nagydobra, a hírekből gyakran kiderül, hogy merre jártak.

Szürke felhők előtt indul Prága felé a Qatar Cargo  B 777F teherszállítója.

Szintén szürke időben rója kalibráló köreit a szerb Super King Air 350-es.

Juharleveles klasszikus. A lemenő nap fénye a kanadai Skyservice Business Aviation Boeing 737-500-asát simogatja.

Ritka vendég felénk a kanadai légierő CC-177-ese; az észak-amerikai ország légierejénél ezzel a jelzéssel repül a Boeing C-17-es.

A kora hajnali érkezés és a késő esti indulás miatt egyelőre még csak ilyen képet lőttem a Condor Boeing 767-eséről, amely immár rendszeres látogatója Ferihegynek.

A német Condor hosszú törzsű B 757-300-asa érkezik egy áprilisi reggelen, hogy több hetet az ACE hangárjában töltsön, magyar szakemberek kezei között.

Leragasztva, betakarva. Az easyJet A320-asa tartós tároláson.

Alkonyati fényben csillog a Lufthansa A321-esének letakart ablaksora.

„Cipők kint és befűzve”. Egy Novoszibirszkből érkező Cargolux Jumbo süllyed kiengedett futókkal a 13R pálya irányába.

A General Electric hajtóművekkel felszerelt B 747-800-as. Az LX-VCA első éveiben a Boeing gépe volt, tesztcélokra is használták majd 2013-ban került a Cargoluxhoz.

Egy négyhajtóműves óriás, a C-5M Galaxy bújik mindjárt a felhő mögé.

„Budapest Tower, German Air Force three-seven-niner heavy, established ILS one-three right” – jelentette a német személyzet, miután Óbuda felett a leszálló irányra fordultak Airbus A400M gépükkel.

Felszállás a napnyugtában, irány Nur-Szultan.

Egy vasárnap délutáni Cargolux járat a végső egyenesen.

A Cargo City nehéz gépei.

Ruszlán, a váratlan látogató. Eredeti úti célja helyett Ferihegyen szállt le ez az An-124-es, amelyhez az esti órákban egy másik Ruszlán hozott alkatrészt.

Fotó: Szórád Tamás

* * *


Categories: Biztonságpolitika

Rendőrakadémia: egy újságíró megfenyegetése miatt kaptak börtönbüntetést

Biztonságpiac - Wed, 05/26/2021 - 08:35
Első fokon három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bukaresti ítélőtábla a román Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémia volt rektorát és helyettesét, mert halálosan megfenyegettek egy oknyomozó újságírót, aki az egyetem doktori iskolájában zajló sorozatos plágiumokról írt.

A verdikt szerint Adrian Iacob egykori rektort és Mihail Macroci volt rektorhelyettest három év felfüggesztett börtönbüntetésre, közmunka végzésére és kártérítés megfizetésére ítélte a bíróság. A korrupcióellenes ügyészség 2019-ben emelt vádat az egyetem két volt vezetője ellen, akik egy beosztottjuk révén halálosan megfenyegették Emilia Sercan oknyomozó újságírót, aki rendszeresen beszámolt az egyetem doktori iskolájában elkövetett plágiumokról. A most kihirdetett ítélet nem jogerős, az érintettek fellebbezést nyújthatnak be.

Tavaly októberben a román hatóságok bezárták a rendőrakadémia két – jogi és közbiztonsági – doktori iskoláját, miután több plágiumügyre derült fény az újságíró leleplezései nyomán. A döntést Monica Anisie volt oktatási miniszter hozta meg, aki a szaktárca etikai kérdésekkel foglalkozó bizottságának javaslatára megvonta öt évre a rendőrakadémia doktori iskoláinak működési engedélyét.

The post Rendőrakadémia: egy újságíró megfenyegetése miatt kaptak börtönbüntetést appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Ismét magyar rendőrök indultak Észak-Macedóniába és Szerbiába

Biztonságpiac - Wed, 05/26/2021 - 07:35
Újabb magyar rendőri kontingensek indultak kedden Észak-Macedóniába és Szerbiába, hogy segítsék a határőrizeti tevékenységet.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata a közleményében kiemelte: a magyar rendőrség elkötelezett a mellett, hogy megakadályozza az illegális bevándorlók bejutását Magyarország, illetve az Európai Unió területére. Ezért felajánlotta támogatását a nyugat-balkáni országoknak.

Azt írták: a Szerbiába induló 49. és Észak-Macedóniába induló 61. magyar rendőri kontingensek tagjait kedden Budapesten, a Készenléti Rendőrség központi objektumában Czukor Gergely, az ORFK határrendészeti főosztályának osztályvezetője búcsúztatta.

A harminc tagú észak-macedón és húsz tagú szerb kontingensben szolgálatot teljesítő magyar rendőrök saját szolgálati felszerelésükkel látják el feladataikat, intézkedési jogosultságukat a fogadó ország rendvédelmi szervének irányítása, felügyelete mellett gyakorolják.

A magyar rendőrök fő feladatként járőrszolgálatot látnak el a jogellenes határátlépések megelőzéséért és felderítéséért, illetve közreműködnek az embercsempészek és az illegális határátlépések megakadályozásában. A magyar rendőrök nemcsak a határ közvetlen közelében teljesítenek szolgálatot, hanem az ország belsejében is. A kontingensek terepjáró képességű szolgálati gépkocsikkal, éjjellátó készülékekkel, kézi hőkamerákkal, mobil hőkamerával támogatják az érintett határszakasz védelmét.

Az ORFK közleményében kitért arra is, hogy az Észak-Macedóniából és Szerbiából hazatérő kontingensek tagjaira a magyar állampolgárokkal azonos járványügyi szabályok vonatkoznak. Ha a külszolgálatról visszatérő rendőrnél el kell végezni a SARS-CoV-2 tesztet, annak költségeit a rendőrség állja.

The post Ismét magyar rendőrök indultak Észak-Macedóniába és Szerbiába appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Eredményesen volt a Boráros téri közbiztonsági és köztisztasági akció

Biztonságpiac - Wed, 05/26/2021 - 06:35
Eredményesen zárult az a kéthetes akció, amely célul tűzte ki, hogy rendezettebbé és élhetőbbé tegye a IX. kerületi Boráros teret és környezetét – közölte kezdeményezéséről a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Mint írták, a BKK a jövőben is arra törekszik, hogy partnereivel szoros együttműködésben fokozza a főváros forgalmas köztereit használó gyalogosok, illetve utasok komfort- és biztonságérzetét. Azért szorgalmazták az együttműködést, mert a gyalogosok és az utasok beszámolói szerint a terület kedvezőtlen megítélésében jelentős szerepet játszik a szabályokat megszegő emberek viselkedése, a hajléktalanok jelenléte és a nagy mennyiségű szemét. Ezek összességében kedvezőtlenül hatnak a lakosság szubjektív biztonságérzetére – tették hozzá.

A közös köztisztasági és közbiztonsági akció kezdésekor a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) munkatársai május 3-án, éjjel, illetve május 4-én, kora reggel gépekkel megtisztították a teret és az aluljárót. Ez volt a kezdeményezés egyik leglátványosabb eleme, ám a Boráros tér rendbetételében ugyanilyen fontos szerepet töltöttek be a budapesti rendőrök, a rendészeti tevékenységet végző önkormányzati szervek munkatársai, valamint a szociális munkások – ismertette a BKK.

Az akcióban tájékoztatták a rászorulókat a szociális ellátás igénybevételének lehetőségéről. A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) járőrei 47 embert szólítottak fel a maszk szabályszerű viselésére, hat esetben értesítették a szociális munkásokat és a rendőrséget, 14 embert figyelmeztettek, amiért szabadon engedték a kutyájukat, 13-at felszólítottak a járdán való közlekedés szabályainak betartására – azokat, akik nagy sebességgel közlekedtek kerékpárral a villamosmegállóban -, valamint két esetben felléptek az engedély nélküli árusítás ellen.

A közleményben idézték Borsi Dávidot, a BKK kommunikációs vezetőjét, aki elmondta, a kéthetes akció lezárult, de később, a tapasztalatok felhasználásával, rendszeres időközönként megismétlődhet. Közölte azt is, hogy folyamatos a rendőri és a közterület-felügyelői jelenlét a téren, sőt a BKK az FKF részvételével további forgalmas fővárosi közterek megtisztítását tervezi.

The post Eredményesen volt a Boráros téri közbiztonsági és köztisztasági akció appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Katasztrófavédelem: már irtják a kifejlett szúnyogokat is

Biztonságpiac - Wed, 05/26/2021 - 05:35
A szúnyoglárvák elleni biológiai védekezés mellett már megkezdődött a kifejlett rovarok irtása is – közölte a szúnyoggyérítési programért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője.

A kifejlett szúnyogok gyérítése első alkalommal a Tisza-tónál kezdődött meg, mintegy hatezer hektárnyi területen, a lárvák elleni biológiai módszert pedig a Duna mentén Budapest, Baja, Mohács és Sopron környékén alkalmazzák a héten – közölte Mukics Dániel.

A kifejlett rovarok elleni készítményt földi úton, platós terepjáróra vagy kisteherautóra szerelt berendezésekkel juttatják ki az érintett települések belterületén.

Az egyik alkalmazott módszer az úgynevezett melegködképzés; a keletkezett köd rövid időre korlátozhatja a látási viszonyokat, ezért forgalmas helyeken nem alkalmazzák. A másik az úgynevezett ULV-módszer (ultra low volume), vagyis finomcseppes eljárás – ismertette. Ez utóbbi alkalmazása során hő hozzáadása nélkül juttatják ki az irtószert. A permetfelhő csak kis mértékben észlelhető, ezért a közlekedést nem zavarja.

Az alkalmazott készítmény – folytatta a szóvivő – a kijuttatott mennyiségben emberekre, melegvérű állatokra, növényekre ártalmatlan és hamar lebomlik. A permetezést késő este és éjszaka végzik, így a méhekre és más, nappal aktív rovarokra nem jelent veszélyt.

Arra is figyelmeztet, hogy a szúnyogok jelentős része magántelkeken fejlődik ki. Ezért érdemes a kerti tartókból kiönteni az összegyűlt esővizet, a füvet pedig rendszeresen lenyírni, hiszen a szúnyogok előszeretettel bújnak meg az árnyékot adó növényzetben.

The post Katasztrófavédelem: már irtják a kifejlett szúnyogokat is appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Gépeltérítés: bajban a fehérorosz légitársaság

Biztonságpiac - Wed, 05/26/2021 - 04:35
A brit és francia repülési tilalom miatt október végéig kényszerült törölni londoni és párizsi járatait a Belavia fehérorosz légitársaság, és közben kedden Lengyelország, Litvánia és Ukrajna is bejelentette, hogy megszünteti a légi összeköttetést Minszkkel, illetve megtiltja a fehérorosz légtér használatát a Ryanair járatával történt két nappal ezelőtti incidens miatt.

A Belavia azután közölte, hogy törli október végéig a londoni és párizsi járatait, hogy a brit kormány felfüggesztette a Belavia nagy-britanniai működési engedélyét, és intézkedett arról is, hogy a brit légitársaságok ne használják Fehéroroszország légterét, illetve hasonló intézkedéseket hozott kedden a Air France francia légitársaság is. A Belavia elnézést kért az utasaitól, és sajnálatát fejezte ki a kialakult helyzet miatt, amelyen, mint írta, nem tud változtatni.

Krzysztof Moczulski, a LOT lengyel állami légitársaság szóvivője is közölte kedden, hogy felfüggesztették minszki járataikat, és alternatív útvonalakat jelölnek meg az eddig a fehérorosz légtérben közlekedő gépek számára.

Az ugyancsak uniós tagország Litvánia is bejelentette, hogy megtiltotta azoknak a repülőgépeknek a fogadását és indítását, amelyek áthaladnának a fehérorosz légtéren. A tilalom kivétel nélkül minden légi fuvarozóra vonatkozik. Mint Marius Skuodis litván hírközlési és közlekedési miniszter megjegyezte, a tilalom 26 útvonalon mintegy 180 járatot érint, főként a déli irányba. Mint kifejtette, az intézkedés nem jelenti a járatok törlését: a légitársaságoknak más útvonalat kell választaniuk. A miniszter szerint ez komoly kihívást jelent majd a légi fuvarozóknak, különösen annak fényében, hogy a világjárvány miatt rossz idők járnak a légi közlekedésben.

Ukrajna szerdától állítja le a légi forgalmat Fehéroroszországgal – közölte Denisz Smihal ukrán miniszterelnök a Telegram üzenetküldő portálon. Hozzátette, hogy a kormány rendkívüli ülésén utasította az infrastrukturális minisztériumot, az állami légiközlekedési hatóságot és az Ukraeroruh állami vállalatot, hogy tegyék meg az ehhez szükséges intézkedéseket. Bejelentette, hogy ezen felül az ukrán légitársaságoknak és repülőgépeknek tilos repülniük Fehéroroszország légterében. “Az állami határszolgálat utasítást kapott a Fehéroroszországból érkező vagy oda utazni kívánó utasok regisztrációjának leállítására is a repülőtereken. A Ryanair járatának minszki kényszerleszállításával kialakult helyzet sérti a nemzetközi polgári repülésről szóló egyezményt. Kormányunk döntése a járatok és az utasok biztonságának szavatolására irányul – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Az Európai Unió hétfői csúcstalálkozóján született az a döntés, hogy a szervezet megtiltja a fehérorosz légitársaságok járatainak az uniós repülőterek, valamint a társaság repülőgépeinek az Európai Unió területe feletti légtér használatát. Az unió egyben azt ajánlotta az európai fuvarozóknak, hogy gépeik ne használják a fehérorosz légteret.

Az ügy előzménye, hogy vasárnap a fehérorosz hatóságok pokolgépes fenyegetésre hivatkozva leszállásra kényszerítették Minszkben a Ryanair ír légitársaság Athénból Vilniusba tartó járatát. Az akcióban részt vett a fehérorosz légierő egyik MiG-29-es vadászgépe is, amely a minszki repülőtérre kísérte a Boeing-737-est. A Ryanair járatán utazott Raman Prataszevics, a fehérorosz kormány által szélsőségesnek nyilvánított NEXTA Telegram-csatorna volt főszerkesztője is, akit a minszki leszállás után őrizetbe vettek. A leszállás és a repülőgép ellenőrzése után a bombáról szóló információ nem igazolódott. A fehéroroszországi Nyomozó Bizottság büntetőeljárást indított a robbantásról szóló, tudatosan hamis jelentések miatt.

The post Gépeltérítés: bajban a fehérorosz légitársaság appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Indiaikender-ültetvényt számoltak föl a rendőrök Szeged belvárosában

Biztonságpiac - Tue, 05/25/2021 - 16:35
Indiai kendert nevelt Szegeden belvárosi lakásában egy férfi, a rendőrök másfél kiló növényi törmeléket is lefoglaltak tőle – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Szabó Szilvia közölte, a rendőrök csütörtökön kutatták át a férfi lakását, ahol az egyik szobában 68 tő, különböző fejlődési szakaszban lévő kendernövény mellett két termesztő sátrat, illetve az egyedek gondozásához szükséges eszközöket találtak. Egy nejlonzacskóba és egy papírzsákba csomagolva 1489 gramm kenderlevél, valamint növényi törmelék került elő.

A férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását – tudatta a százados.

The post Indiaikender-ültetvényt számoltak föl a rendőrök Szeged belvárosában appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.