Derül ki az Országos Szakszervezeti Tömb által közzétett adatokból. A sürgősségi rendelet többek között a munkáltatóról az alkalmazottakra hárította át a társadalombiztosítási járulékok kifizetését. Az előírás hatályba lépése után négy hónappal csak a munkaadók 50 százaléka módosította olyan formában a munkaszerződéseket, hogy az alkalmazottaknak ne csökkenjen a bérük. Így történhetett meg, hogy márciusban közel 1,2 millió alkalmazottnak csökkent a fizetése a 2017 novemberi szinthez képest. A BNS felhívja a figyelmet arra is, hogy egyes alkalmazottak számára prémiumok formájában kompenzálta a munkaadó az adóteher áthárítását, a bruttó fizetésüket nem növelte, így több mint 600 ezer személynek bármikor csökkenhet a fizetése.
A tegnapi 3,35 százalékról ma 3,34 százalékra csökkent a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb – közölte a Román Nemzeti Bank. A bankközi hitelkamatláb az év elején még 2,05%-os volt, míg a tavalyi esztendő ugyanezen időszakában 0,86%-on állt.
A SpaceIL izraeli nonprofit szervezet tegnap jelentette be, hogy pilóta nélküli űrhajót tervez a Holdra juttatni 2019-ben. A kerekasztal formájú űrjárművet decemberben fogja útnak indítani a floridai Cape Canaveralból Elon Musk amerikai nagyvállalkozó cége, a SpaceX Falcon 9 hordozórakétája. A kilövés után az űrhajó a Föld felszínétől körülbelül 60 ezer kilométerre Föld körüli pályára áll, majd fokozatosan halad a Hold felé egy Föld körüli elliptikus pályáról. Ha a küldetés sikeres lesz, Izrael lesz a negyedik ország, az egykori Szovjetunió, az Egyesült Államok és Kína után, amely sima landolást hajt végre egy pilóta nélküli járművel a Holdon.
Az eljárást a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács keretében működő Igazságügyi Felügyelet indította, bűnvádi eljárásokkal kapcsolatos információk nyilvánosságra hozatala miatt. A testület a DNA egy 2018. február 12-i közleményére hivatkozik, amelyben – állításuk szerint – információkat fedtek fel kivizsgálás alatt álló ügyekről. Az Igazságügyi felügyelet januárban már indított egy fegyelmi eljárást a DNA volt főügyésze ellen, mivel fél éves vizsgálat után arra a következtetésre jutottak, hogy a főügyész több ponton is megsértette a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvény előírásait.
Az Országos Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint május végén az országos nettó átlagbér 2704 lej volt, ez 9 lejjel kevesebb, mint egy hónappal korábban, de 14,4 százalékkal magasabb a 2017. májusi szintnél. Az elemzés szeirnt a magán szférában dolgozók fizetése lényegesen, körülbelül 800 lejjel kevesebb, mint az állami szektorban dogozőké. Az idei fizetésemelések sorában az egészségügyi dolgozók bére nőtt a legjobban, mintegy 32,6 százalékkal. Ezzel szemben például a pedagógusoké csupán 20,1 százalékkal emelkedett. A közalkalmazotti fizetések látványos növekedése az alapvető oka a költségvetési hiány megugrásának is. Május végén az államkasszában a deficit 8,14 milliárd lej volt, közel négyszer annyi, mint egy évvel korábban.
A volt DNA főügyész a Szeben megyei Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészségnél folytatja ezentúl tevékenységét. Kövesi maga kérte a Szeben megyébe való áthelyezését, a Legfelsőbb Bírói Tanács pedig mai ülésén jóvá is hagyta a kérelmét. Az áthelyezés hivatalosan már hétfőtől érvényben van.
A Jean-Claude Junkerrel való találkozón a miniszterelnök az igazságügyi törvények módosítása körül kialakult helyzetet is ismertette. Dăncilă hangsúlyozta, hogy a hatóságok eltökélt célja, hogy sikerre vigyék az Európai Unió Tanácsának elnökségét, amelyet Románia 2019 első félévében tölt majd be. Elmondta, hogy Románia szeretné folytatni „hatékony együttműködését” az Európai Bizottsággal. A kormányfő továbbá azt is kifejtette, hogy Románia érdeke az lenne, hogy a költségvetési keret esetleges átalakítása után is, a kohéziós és az agrárpolitika képezze az uniós beruházási politika gerincét. A találkozón részt vett Frans Timmermans, az Európai Bizottság első-alelnöke és Corina Creţu regionális politikáért felelős európai biztos is.
A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem alap és mesterképzéseire, illetve a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemre már ezen a héten elkezdődött az iratkozás a 2018-2019-es tanévre. Jövő héttől a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem 7 szakán meghirdetett alap és magiszteri képzésére is várják a jelentkezőket. 16-tól pedig az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre is be lehet iratkozni. A felvételire július 25-én kerül sor. A MOGYE idén is 600 tandíjmentes és 490 tandíjkötelest helyet hirdet.
A Tulcea megye egy részén végighaladó tornádót tegnap délután kapták lencsevégre. A forgószél nem fejlődött ki teljesen, a tölcsére nem ért le a földig és nem okozott károkat. Bár a tornádó ritka meteorológiai jelenség Romániában, az utóbbi időben egyre gyakrabban keletkeznek. Hétfőn Konstanca megyében filmeztek egyet, tavaly pedig Ialomița megyében söpört végig egy forgószél, amelyik jelentős károkat okozott.
A jogszabály célja egységesíteni az alkalmazottaknak nyújtható különféle utalványokra vonatkozó szabályozást, ugyanakkor egy újfajta, az úgynevezett kulturális utalványok bevezetéséről is rendelkezik. A havonta nyújtott csekkek értéke nem haladhatja meg a 150, az alkalmankénti utalványoké pedig a 300 lejt.