Túlnyomóan derűs, napos időnk lesz, nyugaton azonban megnövekedhet a rétegfelhőzet. Délután elszórtan esőzések, sőt viharok is előfordulhatnak.
Egy férfi állítólag azért pereli a színészt, mert megtámadta forgatás alatt.
Helytelenül mérte 19, Japánban értékesített modellje kipufogógázainak emissziós értékeit, valamint üzemanyag-gazdaságosságát a Nissan.
Lakatos Béla, Ács polgármestere hétfőn a közösségi médián keresztül bejelentette, hogy lemond tisztségéről.
Jeremy Hunt eddigi egészségügyi minisztert nevezte ki Theresa May brit miniszterelnök a külügyi tárca élére.
Az ausztrálok közel egyharmada küzd szociális időzóna-zavarral, amikor a munkanapi és a pihenőnapi alvásritmus jelentősen eltér egymástól.
Jövőre új helyre költözik a dél-komáromi Klapka György Múzeum. Az egykori mezőgazdasági kombinát felújított épületében virtuális sétákat is tehetünk az ókori Brigetioban.
Visszafojtott lélegzettel várják a lakosok a megoldást a város bűzös ügyeire. Merész állítással állt elő a polgármester.
Kiállt a bíróságok függetlensége mellett Mick Jagger a Rolling Stones vasárnapi koncertje során Varsóban.
Az énekes a hétvégén eljegyezte a párját, és hamarosan el is veszi feleségül. Korábban szakítottak, egy hónapja jöttek újra össze.
Az Európai Űrügynökség 5,2 millió dolláros szerződést kötött az Airbus repülőgépgyártóval.
Ameríciumot tartalmazó borítékokat küldött szét, életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Danko szerint ezért megvan az értelme a parlamenti posta ellenőrzésének.
Több mint 50 év után először születtek vadon foltos erszényesnyestek (Dasyurus viverrinus) Ausztráliában - írta a BBC News hétfőn.
Egy 91 éves nő meghalt az amerikai Virginia államban, amikor helikopter csapódott a házába.
Új, az eddigieknél hatékonyabb, HIV-vírus elleni oltóanyagot teszteltek sikerrel - írta a BBC hírportálja.
Szlovákia támogatni fogja az Európai Bizottság indítványát, amely alapján korlátoznák az egyes műanyagból készült termékek gyártását.
A Tesla húsz-, harmincezer dollárral növelte Kínában a Model X és a Model S árát a kínai importvámok emelése miatt.
A hétfőtől világelső Babos Tímea, és társa, a francia Kristina Mladenovic negyeddöntőbe jutott a wimbledoni teniszbajnokság női páros versenyében.
A francia államfű szerint a 2019-es európai parlamenti választásoknak az ő összecsapásuk áll majd a középpontjában.
Elon Musk űrben lebegő meggypiros Tesla Roadstere az előzetes számítások szerint a napokban keresztezi a Mars pályáját.
Pages