Az Újpest egygólos előnyről 3-1-re kikapott az azeri Neftcitől a labdarúgó Európa Liga-selejtező 1. fordulójának első mérkőzésén, csütörtökön Bakuban.
A dunaszerdahelyi DAC 1904 25 év után tér vissza az európai porondra. Első ellenfele Grúzia legsikeresebb klubja az FC Dinamo Tbilisi.
A belügyminiszter az augusztus 22-i kormányülésen terjeszti elő az országos rendőrfőkapitány megválasztásának az új szabályairól szóló törvényjavaslatot, amely januártól léphetne érvénybe.
Bíró Ica a Mokkában vallott problémáiról.
A visegrádi országok honvédelmi miniszterei a brüsszeli NATO-csúcstalálkozón közös nyilatkozatot adtak ki.
Jana Cibereová, a Nagymihályi Járási Hivatal elöljárója megnevezte azokat a településeket, amelyeket érintenek a kanyarójárvány megfékezése érdekében hozott intézkedések.
Trump javaslatát, miszerint a NATO-tagoknak a GDP 4%-át kellene a védelemre fordítaniuk, a szlovák államfő megvalósíthatatlannak nevezte.
Horvátország világbajnoki döntőbe jutása és a 64 évvel ezelőtti berni nyugatnémet-magyar finálé kapcsán a Puskás Ferenc vezette vb-ezüstérmes válogatottra emlékezett csütörtökön az Aranycsapat Emlékév Testület.
Katarina Zarutskie éppen a Bahama-szigeteken pancsolt barátjával és családjával egy emberre nem veszélyes egyedeket nevelő cápafarmon, amikor az egyik egyed megharapta.
Donald Trump a brüsszeli NATO-csúcsértekezletről utazott Londonba, hivatalos programja péntek délutánig tart, utána feleségével Skóciába utazik, ahol magánprogramokkal tölti a hétvégét.
A horvát labdarúgó-válogatott világbajnoki sikere nem csak a horvátoknak szólt határon innen és túl, hanem olyan országoknak is, amelyek Horvátországban valamilyen módon magukat látják – mondta Andrej Plenković horvát kormányfő.
Súlyos közlekedési baleset történt a Nagybiccsei járásban Kolaróc (Kolárovice) község közelében. A baleset során egy 57 éves férfi életét veszette, utasa kórházban van.
A férfi épp a kutyáját sétáltatta hazafelé, amikor egy hárombocsos anyamedve szökött elé.
Baleset miatt, dugó alakult ki az Erzsébet-szigeten, aki teheti más irányba kerüljön. Akik Magyarországról tartanak Szlovákiába ne Komáromon keresztül tegyék, próbáljanak meg más határátkelőn átjönni. Ellenkező irányba egyelőre zavartalan a forgalom.
Befejezték a Tallós (Tomášikovo) és Pozsonyeperjes (Jahodná) közötti kerékpárút építését. Az úthoz további falvak fognak kapcsolódni.
A tavaly egyéni összetettben ezüstérmes Kovács Zsófia sérülés miatt nem indul a tornászok augusztusi, glasgow-i Európa-bajnokságán.
Szerdán az angol válogatott hosszabbítás után 2-1-re kikapott Horvátországtól, a Meki pedig valamelyest kárpótolni próbálja a szigetországi drukkereket.
A felvétel eltér a többi YouTube-ra feltöltött idegnyugtató hatású videótól: ezúttal nem hangokkal, hanem a képi világgal próbálják elvarázsolni a nézőt.
Az Amerikai Egyesült Államok nagykövetsége közösségi oldalán gratulált Szlovákiának. A nagykövetség úgy véli, az F-16-os Block 70/72 típusú vadászgépek vásárlása kitűnő választás.
Jozef Rajtár ellenzéki képviselő csütörtökön feljelentést tesz a Bonaparte lakókomplexum négy lakásának átruházásával összefüggésben csalás gyanúja miatt.
Pages