Az ENSZ 1989-ben nyilvánította népesedési világnappá július 11-ét, mivel a Föld népessége két évvel korábban ezen a napon érte el az 5 milliárdot.
Lemondott tisztségéről Stark Márton, a Magyar Sí Szövetség alpesi szakágért felelős szövetségi kapitánya.
Az AP szerint egy mentő magyar idő szerint 11 előtt elindult a barlangtól, és a Reutersnek délután kettőkor szemtanúk azt mondták, hogy kijutott az utolsó gyerek is, írja az Index.
A mohi erőmű 3. blokkját 2019 második negyedévében helyezhetik üzembe, a negyediket pedig nagyjából egy évvel később.
A Kaspersky Lab becslései szerint a kiberbűnözők az elmúlt évben több mint 21 ezer ether kriptovalutát kerestek, ami több mint 10 millió dollárnak felel meg a jelenlegi árfolyamon.
Sikerült eloltani a Nagyida (Veľká Ida) kataszterében keletkezett tüzet. A gabonatábla 35 hektárnyi területen égett. A tüzet vélhetően gyufával játszó gyerekek okozhatták.
Elhunyt Lord Carrington volt brit védelmi és külügyminiszter, a NATO egykori főtitkára. Életének 100. évében, kedden érte a halál.
Andrej Kiska köztársasági elnök négy új szlovák nagykövetnek adta át kedden a megbízólevelét a kormány javaslatára.
Három nap alatt öt helyszínen hét művészeti ág képviselői mutatkoznak be Győrben július 27. és 29. között a hagyományteremtő szándékkal rendezett 31!-3 folyó, 1 sziget elnevezésű összművészeti fesztiválon, amelyet a város 2023-as Európa Kulturális Fővárosa pályázat szlogenjéhez, az Áramláshoz kapcsolódva szervez.
A törtvény tiltja a szegregációt, az iskolákban azonban továbbra is fennáll a probléma - derült ki az ombudsmani hivatal felméréséből.
Denevérek terjesztette fertőző betegségek miatt szükséges kórházban kivizsgálni és egy időre karanténban tartani a thaiföldi Tham Luang barlangrendszerből kimentett fiúkat - járt utána a LiveScience tudományos portál.
Kiss Antal, a Magyar Rögbi Szövetség (MRGSZ) elnöke szerint a sportág sokat lépett előre Magyarországon a közelmúltban, de még így sem kapja meg azt a figyelmet, amelyet a teljesítményével megérdemel.
Fernando Torresről tudni lehetett, hogy elhagyja nevelőegyesületét, az Atléticót és most már az is kiderült, hogy új csapata a japán Sagan Tosu lesz.
A járványellenes intézkedések ellenére is tovább terjed a kanyaró Zemplénben. Május elejétől július 4-ig 111 esetben diagnosztizáltak kanyarót.
Szombaton angol gyepen tartott tradicionális pikniket rendez a rozsnyói járásbeli Betléri Múzeum.
Július 3-6. között került megrendezésre Keszthelyen a Magyar Könyvtárosok Egyesületének éves vándorgyűlése, melynek idén az 50. évfordulóját ünnepelték.
A török elnök közzétette az általa kijelölt miniszterek a névsorát. A kabinet jelentősen átalakult, a kulcstárcák élén nem történt változás.
A Nagyszombati Járásbíróság épülete elől szállították el a rendőrök Dávid Brtvát. A tárgyalást elnapolták.
Érsekújvárnak saját euróbankjegye lesz a városi Főtér motívumával, a gyűjtőknek szánják.
Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset miatt lezárták a 1-es számú főutat Bicske külterületén.
Pages