Görögországnak nincs pénze, így nem tudja törleszteni a júniusban esedékes részletet a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF), ha csak addig megállapodásra nem jut a nemzetközi hitelezőivel folyó tárgyalásokon – közölte Nikosz Vucisz belügyminiszter. Kormánytagtól eddig ez volt a legnyíltabb beismerése annak, hogy a tárgyalások kudarcának esetén csődbe megy az ország.
Athénnak június 5-e és 19-e között négy részletben 1,6 milliárd eurót kell átutalnia az IMF-nek, de erre képtelen lesz, ha a tárgyalások nem vezetnek eredményre. A finanszírozás meghosszabbításáról február 20-án kötött megállapodás alapján a kormánynak egyeztetnie kell részletes reformjavaslatait a nemzetközi hitelezőkkel, majd az euróövezeti pénzügyminiszteri tanácsnak is rá kell bólintania az alkura, különben nem folyósítják a nemzetközi mentőcsomagból fennmaradt utolsó, 7,2 milliárd eurós részletet. A tárgyalások lassan haladnak, amiért a felek kölcsönösen egymást hibáztatják.
Alekszisz Ciprasz kormányfő szerint a hitelprogramról folyó tárgyalások célegyenesbe jutottak. Ugyanakkor leszögezte, kormánya nem hajlandó „megalázó feltételeket” elfogadni. Jánisz Varufakisz pénzügyminiszter szerint hazája hatalmas lépéseket tett a megállapodás érdekében, és most a hitelezőkön a sor. „Az út háromnegyedét megtettük, nekik egynegyedet kell tenniük, hogy találkozzunk” – mondta, úgy vélve; ha Görögország elhagyná az euróövezetet, annak katasztrofális hatása lenne, mert az „a közös valutaprojekt végének kezdetét” jelentené.
Egy vasárnap nyilvánosságra hozott felmérés szerint a görögök 71 százaléka az euróövezetben akar maradni; 68 százalékuk szerint a drachma újbóli bevezetése csak súlyosbítaná az ország helyzetét.
Az adai Sport- és Testnevelési Központ sikeresen pályázott a Tartományi Energetikai Titkárságnál, és ennek köszönhetően 650 000 dinárt nyert napkollektor beszerzésének társfinanszírozására. Ez a beruházás az épület teljes melegvíz-ellátását segíti, és jelentős megtakarítás az intézmény számára – mondta el Körtvélyesi Tícián, a sportközpont igazgatója.
Bilicki Zoltán polgármester a téma kapcsán kifejtette, hogy a napkollektorokkal történő vízmelegítést az önkormányzat mintegy 300 000 dinárral támogatta. Ez a berendezés ugyanis hosszú távon jelentős megtakarítással jár a sportpanzió működtetésében.
Az emlőrák korai felfedezése érdekében tartott szabadtéri rendezvényt az elmúlt hétvégén a Rákellenes Egyesület, amely során lila pólóba öltözött önkéntesek, a helyi gimnázium és a zeneiskola önkéntesei ismeretterjesztő nyomtatványokat osztogattak a járókelőknek. Az egyesületnek a város főutcáján fölállított standján egy női torzót ábrázoló szemléltető babán a közkórház onkológiai osztályának nővérei az emlő önvizsgálatának helyes módját mutatták be.