A következő parlamenti választás megnyerésére és kormányzásra készül a Jobbik. Magyarország legnagyobb ellenzéki ereje addig is néppárttá alakulna, közben megszabadulna vadhajtásaitól. Vona Gábor elnök a hétvégi pártkongresszuson kijelentette: a náci romantikára vágyók, ne keressék a pártját. A választóknak azt üzente, hogy 2018-ban legyőzik a Fideszt, és újjáépítik az országot.
„Minden egyes reggel úgy kelünk, hogy kormányra készülünk” – mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke pártja 12. kongresszusán. A hét végén Budapesten tartott rendezvényen a politikus utalt arra, hogy már Orbán Viktor kormányfő is elismeri: jelenleg a Jobbik a Fidesz fő ellenfele. Hozzáfűzte: 2018-ban pártja nyeri az országgyűlési választást, utána vesznek egy nagy levegőt és újjáépítik a hazát.
A győzelem fontos elemének nevezte a határozott programot és a nyugodt erőt. Szerinte azért tart Magyarország ott, ahol, mert a korrupció és az arrogancia jellemzi. Hangsúlyozta: a Jobbik kormányra jutva elvégzi a valódi elszámoltatást. Olyan szigorú korrupcióellenes hivatalt ígért, amelytől még ő maga is fél.
Vona célul tűzte ki, hogy a vizionált választási sikerig néppárti jelleget kell ölteni, amihez a Jobbikot a (jelenlegi) vadhajtásoktól is meg kell szabadítani. A választóknak pedig azt üzente: a náci romantikára vágyakozóknak, nincs helyük a pártjában.
A pártelnök kijelentette: miközben a Fidesz és az MSZP egymással viaskodik, az ország tönkremegy, az emberek külföldre költöznek, a családok pedig nyomorognak. A kormánypártot többször is ostorozta, és azzal vádolta, hogy hazudni, csúsztatni próbál a Jobbikkal kapcsolatban. Példaként említette Orbán pénteki beszédét, amelyben szerinte a kormányfő valótlanságot állított, amikor azt mondta, hogy a Jobbik ki akarja vezetni Magyarországot Európából. Vona megismételte: ők az EU-csatlakozási szerződés módosítását, jobb feltételek elérését szeretnék elérni.
Hazudik a Jobbik?
„Simán hazudnak”. A sommás véleményt a Jobbikról és vezetőjéről Németh Szilárd fogalmazta meg. A Fidesz országgyűlési képviselője szombaton azzal vádolta Vona Gábort, hogy mindenkit félrevezet, ha a pártja érdekei úgy kívánják. A politikus idézetekkel igyekezett bizonyítani, hogy Vona és pártja korábban egész másként látta a világot. A Fidesz-képviselő közölte: amellett kardoskodtak, hogy Magyarországnak ki kell lépnie az EU-ból. Példaként hozta fel, hogy Vona 2013-ban júdáspénznek nevezte az uniós támogatást. Németh szerint Vona (a pártkongresszuson mondott beszédével) megerősítette: pártja és ő is egyre inkább hasonlít a kommunistákra.
Az MSZP alelnöke ugyanakkor szánalmasnak tartja, hogy „az illiberalizmust hirdető Fidesz és a radikális szélsőjobboldaliságot kínáló Jobbik” azon versenyez, melyik a kevésbé Európa-ellenes, miközben mindkettő az. Újhelyi István közleményben azt írta, hogy a két párt elnöke 24 óra alatt Európa-párti látszatfordulatot vett.
Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indít Németország ellen a külföldieket terhelő autópályadíj miatt – írta hétvégi számában a Die Welt című német lap.
A lap a brüsszeli bizottság egy magas beosztású képviselőjét idézve azt írta, hogy a testület meggyőződése szerint a 2016-ban bevezetni tervezett németországi szabályozás ellentétes az uniós joggal, mert hátrányosan megkülönbözteti a külföldi autósokat. A Die Welt szerint az Európai Bizottság még az augusztus elején kezdődő nyári szünet előtt megindítja a kötelezettségszegési eljárást Németország ellen.
A közlekedési minisztérium szóvivője a beszámolóra reagálva közölte, hogy a tárca nem kapott tájékoztatást a bizottságtól, a törvényhozás alsó- és felsőháza, a Bundestag és a Bundesrat pedig az uniós előírásoknak megfelelő törvényt fogadott el. A jogszabály szerint az autópályák használatáért minden autósnak fizetnie kell, de a Németországban üzemben tartott kocsik tulajdonosai a díjnak megfelelő összegű kedvezményt kapnak a gépjárműadóból.
Az éves díj a motor nagyságától és környezetvédelmi besorolásától függően átlagosan 74 euró. A külföldi autósok tíz napra vagy két hónapra is vásárolhatnak elektronikus matricát 5 és 30 euró közötti összegért. A közlekedési minisztérium szerint az államháztartásnak évente 500 millió euró körüli nagyságú bevétele lesz az úthasználati díjból.
A külföldi autósokat terhelő sztrádahasználati díj bevezetése az Angela Merkel vezette CDU testvérpártjának, a bajor CSU-nak a nyomására került a kormány programjába. A bajor konzervatívok arra hivatkoznak, hogy a német autósoknak Európában szinte mindenütt fizetniük kell az autópályák használatáért, a külföldiek viszont ingyen autózhatnak a német sztrádákon, ami szerintük elfogadhatatlan.
A CSU főtitkára, Andreas Scheuer szerint „alaptalan spekuláció” kötelezettségszegési eljárásról beszélni az úthasználati díjjal kapcsolatban, hiszen a törvény megfelel az uniós jognak. A főtitkár a párt Bayernkurier című lapjának hírportálján vasárnap közölt nyilatkozatában hozzátette, hogy „árt Európának az EU állandó beavatkozása a nemzeti jogalkotási kompetenciába”, és „a polgárokat bosszantja” az olyan EU, amely „mindenbe beleüti az orrát”.
May 31, 2015 (KHARTOUM) – The Sudanese government backtracked on its announcement this week that Saudi King Salman Bin Abdul Aziz and Qatar Emir Sheikh Tamim Bin Hamad will fly to Sudan to attend the swearing-in ceremony of president Omer Hassan al-Bashir.
Sudanese foreign minister Ali Karti said that Saudi Arabia will be represented by Prince Mansour bin Mutaib who is a state minister and an adviser to the king.
Sudan's state news agency (SUNA) said that Qatar's deputy Prime Minister Ahmad bin Abdullah Al Mahmoud will arrive on Monday for the ceremony.
There was no word on the level of representation by the United Arab Emirates (UAE).
Sudan has recently managed to normalize its ties with Saudi Arabia and UAE and it was expected that the thaw in ties would be reflected in the delegations they send to this event.
One Gulf observer told Sudan Tribune that it is not customary for these nations to dispatch senior officials for these kind of ceremonies.
Karti said that leaders of Egypt, Kenya, Somalia, Zimbabwe, Djibouti, Chad and Ethiopia will be present.
His spokesperson Ali al-Sadiq earlier confirmed that South Sudan, Comoros Island and Uganda will be represented at the Vice President level.
Bahrain will send its deputy Prime Minister, al-Sadiq said while Turkey and Algeria will send their parliament speakers along with representatives from Russia, China, Morocco, Tunisia and Malaysia.
Late last month, Bashir won re-election with 94% of the vote, extending his nearly three-decade rule for another five years.
(ST)
Bírálták az ellenzéki pártok a hét végén Orbán Viktort és eddigi ténykedését. Haragjukat a miniszterelnök pénteki előadása, illetve kormánya munkájának értékelése váltotta ki.
Nem mindenki ostorozta azonban Orbánék eddigi tevékenységét. Sőt, a Nézőpont Intézet arra a következtetésre jutott, hogy a kormánynak a következő parlamenti választásig, vagyis az előtte álló három évben, lesz elég ideje a – miniszterelnök által – minap felvázolt célok eléréséhez.
A budapesti elemző- és kutatócég szerint a beszédben középpontba állított „polgári berendezkedés” gondolata a középosztályhoz tartozók számának növelésére és az életminőség javítására utal, melynek megvalósítása a rendszerváltozás óta most először került reális közelségbe.
A beszéd másik fontos pontjának a kutatóintézet azt tartja, hogy a stabil alapok megőrzéséhez elengedhetetlen erős kormányzás mellett a miniszterelnök kiemelte a megértő, „figyelmes” irányítás fontosságát, és fontos erénynek nevezte a cselekvésből adódó hibák felismerését, kijavítását.
A Nézőpont a beszéd lényeges elemének tartja, hogy a kormányfő egyértelműen kiállt hazája európai uniós és NATO-tagsága mellett. A kutatóintézet megjegyzi: Orbán megerősítette, hogy „a bátor kezdeményezésektől függetlenül politikája nyugati orientációjú”, és Magyarországra a nyugati szövetségesi rendszer egyenrangú tagjaként lehet tekinteni.
Sokan elutasítják a Fideszt
A magyarországi pártok táborának stabilizálódását jelzi a Publicus Intézet és a Vasárnapi Hírek magazin közvélemény-kutatása, amelyből az is kiderül: a Fidesz a 2014 októberében mért csúcshoz képest alighanem elérte mélypontját, szimpatizánsainak lemorzsolódása megállt. Májusban a támogatottsága 23 százalék volt, vagyis 1,8 millió szavazója lehetett.
A Jobbik stabilizálta az utóbbi hónapokban folyamatosan gyarapodó hívei számát. A megkérdezettek 15 százaléka áll a legnagyobb ellenzéki párt mellett.
Az MSZP 11 százalékos támogatottsága az ősz óta változatlan; mintegy 900 ezer ember képezi a bázisát. A többi ellenzéki párt megítélése változatlan. Az LMP 3 százalék környékén horgonyozik, a DK-ra a megkérdezettek 2 százaléka szavazna. Az Együtt és a PM támogatottsága 1-1 százalék. A bizonytalanok aránya 43 százalék.
A pártok elutasítottságának listáján – népes ellentáboruk miatt – szintén a Fidesz az első, az MSZP a második, a Jobbik a harmadik.
Autópálya-matricát nem terveznek bevezetni Szerbiában, de a Belgrád–Szabadka szakaszon jövőre megváltoztatják az úthasználati díj megfizettetésének a rendszerét. A módosításokra azért van szükség, mert most például 20 kilométer megtételéért is ugyanannyit kell fizetni, mint 120 kilométer után. A főváros és Szabadka között néhány ponton kell fizetni az úthasználatért, és nem számít, hogy a sofőr mikor és hol csatlakozott rá az autópályára.
Ana Ivanović több mint kétórás esőszünettel tarkított meccsen, három játszmában legyőzte vasárnap az orosz Jekatyerina Makarovát a Párizsban zajló Roland Garroson, és bejutott a női egyéni versenyben a legjobb nyolc közé. A negyeddöntőben az egykori világelső, 7. kiemelt szerb teniszezőnő a 19. helyen rangsorolt ukrán Elina Szvitolinával mérkőzik majd meg, aki a francia Alize Cornet-t győzte le két szettben.
Ivanović fordulatos meccset játszott Makarova ellen, az első játszmában breakhátrányba került, de sikerült fordítania a kényszerű esőszünet után. A második szettben aztán Makarova akarata érvényesült, kétszer is elvette ellenfele adogatását, és egyenlített. A harmadik játszmában Ivanović a magabiztos énjét vette elő, ötből három breaklabdáját kihasználta, esélyt sem adva ellenfelének 6:1-gyel zárta le a mérkőzést. „Elégedett vagyok a győzelemmel, egyáltalán nem volt könnyű meccs, különösen mert rendkívül nehezek voltak a körülmények. Erős szél fújt, néha kellemetlen volt a labda kontrollálása, és örülök, hogy volt energiám, hogy a nehéz második játszma után újra erősen játsszam. Hiszem, hogy a következő fordulóban is van esélyem” – nyilatkozta Ivanović a találkozó után. A 7. kiemelt játékosnak ez lesz majd a hetedik meccse Szvitolina ellen, az eddigi hat mérkőzésük mindegyikét Ivanović nyerte, az ukrán teniszezőnő mindössze egyetlen játszmát tudott korábban elcsenni tőle.
A világelső Novak Đoković még szombaton játszotta a harmadik fordulós meccsét a férfi egyéniben, és különösebb nehézség nélkül, három 6:4-re megnyert játszmában diadalmaskodott az ausztrálok 19 éves tehetsége, Tanaszi Kokkinakisz ellen. A világranglista 84. helyezettje nem vallott szégyent a torna főesélyese ellen, habár megszorongatni nem tudta. Đoković mindhárom szettben kihasznált egy breaklabdát, ami elég is volt számára az újabb sikerhez. A következő fordulóban, a nyolcaddöntőben ma a szerb teniszező a hazaiak egyik kedvencével, a francia Richard Gasquet-val méri össze erejét. Đoković eddig 11-szer játszott francia riválisával az ATP égisze alatt, és 10 győzelem mellett egyszer szenvedett vereséget ellene, még pályafutása korai szakaszában, 2007-ben, a Kínában megrendezett Mesterek Tornája csoportkörében, amikor Gasquet még top 10-es játékos volt. Azóta Đoković mindössze egy szettet vesztett ellene, többek között már Párizsban, a 2011-es Roland Garroson is legyőzte. Ha továbbjut, Đokovićra a negyeddöntőben Párizs kilencszeres bajnoka, a spanyol Rafael Nadal várhat, aki az amerikai Jack Sockkal játszik a legjobb 16 között. Az eső ellenére vasárnap egy negyeddöntős párosítás már kialakult, hiszen a japán Nisikori Kej a grúz Tejmuraz Gabasvili, a francia Jo-Wilfried Tsonga pedig a cseh Tomáš Berdych elleni sikerrel túljutott a nyolcaddöntőn, így a torna 5. és 14. kiemeltje egymással mérkőzik majd meg.
Sikerrel vette a férfi párosok nyolcaddöntőjét a szerb Nenad Zimonjić és a lengyel Marcin Matkowski duója, miután két játszmában, 6:3, 7:5 arányban legyőzték a 11. kiemelt Jamie Murray/John Peers brit–ausztrál párost. A 7. helyen rangsorolt Zimonjićék a negyeddöntőben az 1. helyen kiemelt, világranglista-éllovas Bryan fivérekkel, Bobbal és Mike-kal mérkőznek meg.
ROLAND GARROS. – A férfitorna 3. fordulójában: Đoković–Kokkinakisz 6:4, 6:4, 6:4, Čilić–Mayer 6:3, 6:2, 6:4, Tsonga–Andujar 7:6, 6:4, 6:3, Gasquet–Anderson 4:6, 7:6, 7:5, 6:4, Simon–Mahut 6:2, 6:7, 6:7, 6:3, 6:1, Monfils–Cuevas 4:6, 7:6, 3:6, 6:4, 6:3, Berdych–Paire 6:1, 6:7, 6:3, 6:4, Murray–Kyrgios 6:4, 6:2, 6:3, Nadal–Kuznyecov 6:1, 6:3, 6:2, Chardy–Goffin 6:3, 6:4, 6:2, Ferrer–Bolelli 6:3, 1:6, 6:7, 6:0, 6:1, Sock–Čorić 6:2, 6:1, 6:4, nyolcaddöntő: Nisikori–Gabasvili 6:3, 6:4, 6:2, Tsonga–Berdych 6:3, 6:2, 6:7, 6:3.
Nők, 3. forduló: Sarapova–Stosur 6:3, 6:4, Pennetta–Suárez Navarro 6:3, 6:4, Errani–Petković 6:3, 6:3, Kvitová–Begu 6:3, 6:2, Mitu–Schiavone 7:5, 6:4, Bacsinszky–Keys 6:4, 6:2, Van Uytvanck–Mladenović 6:4, 6:1, Görges–Falconi 6:4, 6:1, Stephens–Pironkova 6:4, 6:1, S. Williams–Azarenka 3:6, 6:4, 6:2, nyolcaddöntő: Ivanović–Makarova 7:5, 3:6, 6:1, Szvitolina–Cornet 6:2, 7:6.
Lányok, 1. forduló: Gálfi–Zseng 6:0, 6:0.
GALAC. – A női ITF-torna döntőjében: Stollár–Craciun 2:6, 6:4, 7:5.
MARIBOR. – A női ITF-torna elődöntőjében: Szakkari–Erić 4:6, 6:2, 6:3.
May 31, 2015 (KHARTOUM) – A court in Khartoum resumed its sessions in the trial of two pastors from South Sudan charged with espionage and trying to foment sedition and incite hatred among tribes and religious sects.
Reverend Yat Michael and Reverend Peter Yen – of the South Sudan Presbyterian Evangelical Church (PEC) – have been detained by Sudan's National Intelligence and Security Services (NISS) in Khartoum at two separate occasions.
Michael, a visiting pastor from South Sudan, was taken into custody in December after giving a service at the Khartoum North church of the PEC.
Reverend Peter Yen was also visiting Khartoum when he was arrested last January after responding to a summons to report to an office of the NISS.
The investigator in the case Mohamed Khair Ibrahim told the court on Sunday that the second defendant managed an organization working to distort the image of Sudan through reports sent to circles hostile to the country so that the information would be used in human rights reports.
He said that lectures and training packages belonging to the NISS were found in the personal computer of the first defendant.
"It is the same curriculum that is taught in all stages at the NISS, including a package on psychological aspects to deal with investigators which is one of the advanced courses in the bureau,” Ibrahim said.
He said the defendant was unable to provide any explanation for the possession of such data.
"But through investigation [we found] that there is an intelligence work [done] by the first defendant which prompted him to keep the curriculum despite its secrecy".
Ibrahim displayed a picture of President Omer Hassan al-Bashir with the word "WANTED" underneath and pointed out that it demonstrates that the first defendant tried to portray a bad image of the president.
He also presented a drawing found in the first defendant's PC showing a map of Sudan divided into five, ethnic states and said that the goal was to show South Kordofan and Darfur as part of South Sudan.
He added that the information seized reveal maps and statistics which have been compiled to tarnish the image of Sudan.
Among them was a report claiming that children in Darfur are not allowed to enter school until they have memorized the Koran which was cited as a reason for under-enrolment in schools and illiteracy in Darfur.
He stressed that such information is false and that memorizing Koran is not an enrolment perquisite to enter the schools.
(ST)
May 31, 2015 (WASHINGTON) – The rapid and surprising shift in Sudan's regional alliance from the Iranian axis to the Gulf one led by Saudi Arabia came at a surprise to observers, given Khartoum's insistence over the years that its relationship with Tehran is a normal one that is not directed against any country.
Sudan has been unable to persuade the Gulf states with this argument, particularly Saudi Arabia, which has seen its relations with Khartoum severely strained during the reign of late King Abdullah bin Abdulaziz who avoided meeting president Omer Hassan al-Bashir since 2012 until his death earlier this year, despite Bashir's repeated visits to the Kingdom.
In August 2013, Saudi Arabia made the unprecedented move of closing its airspace to the plane carrying Bashir on his way to Iran where he was scheduled to attend the inauguration ceremony of then president-elect Hassan Rouhani thus forcing him and his delegation to return home.
Riyadh at the time blamed Khartoum for failing to obtain the necessary permits to pass through Saudi airspace, a claim which was refuted by Sudanese officials.
Sudan has been regularly allowing Iranian warships to dock in Port Sudan, adjacent to Saudi Arabia, sparking concern by the United States and its allies in the Gulf region.
The mostly Sunni Muslim Arab Gulf states are wary of Iranian influence in the Middle East, fearing the Shiite-led country is seeking regional dominance that will stir sectarian tensions in countries like Iraq, Syria, Lebanon and Yemen.
Observers believe that economic pressures faced by Sudan caused by multiple military conflicts, US sanctions and most importantly the loss of oil due South Sudan's secession in 2011 prompted the government to reconsider its regional alliances.
Late last year, Sudanese authorities ordered the closure of the Iranian Cultural Centre in the capital Khartoum and other states and asked the Iranian cultural attaché to leave the country in a move seen as a gesture of goodwill towards the Arab Gulf states.
This shift was culminated by Sudan's announcement following Bashir's visit to Riyadh in March that it has joined the Saudi-led military campaign in Yemen against Iranian-backed Houthi rebels in Yemen in the framework of a coalition comprised of ten Arab and Islamic states.
There have also been some unconfirmed reports recently that Sudan could provide troops for the next phase of the military operation in Yemen.
The Iranian government has formally opposed the military operation in Yemen, but did not comment on the Sudanese role or their strategic shift away from Tehran.
But the pro-hardliner Mashregh newspaper in Iran fiercely attacked Bashir and described him as an ingrate.
Bashir “found a better meal and traded Iran's generous help for a seat at Al Saud's table,” an article on the newspaper said according to Al-Monitor website.
The article stated that given Sudan's closing of Iran's offices, maybe Sudan's support for Saudi's bombing of Yemen was not unexpected, but “at the same time, everyone who is aware of our country's support and help of [Bashir] during the most difficult times of his rule, did not expect this level of political immorality and obscenity.”
Saudi Arabian journalist and researcher in Middle Eastern Affairs Abdul Aziz al-Khamis argued that Saudi diplomacy achieved a major diplomatic victory by succeeding in pulling Sudan out of "Iran's bosom".
In an telephone interview with Sudan Tribune from London, al-Khamis said that despite the strategic importance attached by Saudi Arabia to Sudan, relations between them have all but been severed over the years.
He blamed Islamic forces allied with Bashir for "dissociating Sudan from its Arab perimeter".
"Cooperation with Iran cost [Sudan] its Arab attachment and they are now trying to return back to it. There has recently been a breakthrough in easing relations [with Saudi Arabia] especially that Sudan is going through tough economic times because of the secession of the south and the serious ramifications of the Darfur conflict including the indictment of Bashir by the International Criminal Court" al-Khamis said.
Al-Khamis, who was until recently the editor in chief of the London-based al-Arab newspaper, disclosed that Sudanese businessmen dealing with Arab Gulf states pressured their government to mend relations with the United Arab Emirates (UAE) and Saudi Arabia in particular in order to relieve Sudan's economic woes and restore the flow of investments.
"Sudanese businessmen [working] in the Gulf have a special characteristic which is the strong relationships they build in the surroundings in which they work in so they are keen that their ties with Bashir would not to be at the expense of their relationship with UAE or Saudi Arabia".
He said that Khartoum "tried the alliance with Qatar in the past period, which did not lead to an economic recovery and allowed more Iranian penetration in Sudan".
"The return of Sudan to its Arab surrounding is now occurring after they paid a hefty price from its territory and reputation and after the [Sudanese] government transformed Sudan from a country of tolerance and coexistence to a country notorious for its policies" al-Khamis added.
He assrted that the improvement in relations between the two countries will make Sudan a supporting force to Saudi Arabia and vice versa in the framework of mutual interests.
Asked about the possibility that Saudi Arabia could mediate between Sudan and the United States, al-Khamis said that this is possible and that Riyadh may stand with Khartoum in some issues "if it is convinced that Sudan is on the right side of these issues."
"But Saudi Arabia cannot stand with Sudan in the repression of its people in Darfur for example. Saudi Arabia in the past tried to help on Darfur but failed due to the intervention of several axis" in reference to Qatar which until recently had strained relations with Riyadh.
"From a strategic standpoint, Saudi Arabia can help Sudan especially in light of the harmony that exists now between Saudi Arabia and Qatar which goes in favor of Sudan".
Al-Khamis downplayed the divergence in views between Sudan and Saudi Arabia on Syria after Bashir's recent announcement that President Bashar al-Assad must be part of any political settlement.
"Bashir wants concessions from the West, which could prompt him to take positions different from that of Saudi Arabia .... but in reality he has no leverage with Syria."
Al-Khamis also expressed doubts on Sudan's announcement that King Salman would attend Bashir's swearing-in ceremony on Tuesday given the recent developments in Saudi Arabia "unless there is a very important reason for the King to visit".
The Sudanese Foreign Ministry declined on Saturday to confirm the presence of the Saudi monarch contrary to what the inauguration committee said on Thursday.
(ST)