Joseph Blatter lemondott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöki posztjáról négy nappal azután, hogy újraválasztották.
Lakiteleken, a község szélén egy középkori pusztatemplom falait találták meg, amely egykor Felső-Alpár településhez tartozott – mondta Rosta Szabolcs, a Kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója, az ásatás vezetője kedden az MTI-nek.
A középkorban a területen egy nagyon fontos, királyi útvonal haladt keresztül, amely Szolnokot és Szegedet kötötte össze – hangsúlyozta az ásatások vezetője, hozzátéve, hogy a XIX. század eleji térképek egy kápolnadombot jeleztek a helyszínen, amely az egykori Felső-Alpár településhez tartozott.
Rosta Szabolcs utalt a korabeli forrásokra, amelyek Felső-Alpárt gyakran említik, például 1075-ben, a Garamszentbenedeki Apátságnak a birtoklevelében már nevesítették a települést. Sószállító útvonal mellett feküdt Felső-Alpár, apátsági és királyi birtok is volt, valamint itt vezetett át egy rév a Tiszán – indokolta a település középkorban kiemelt szerepét az ásatások vezetője. Emlékeztetett arra, hogy a közelben történt ásatások is azt bizonyították, hogy az átlagosnál egy gazdagabb település volt ezen a helyen, mert Árpád-kori aranygyűrűt is találtak.
Rosta Szabolcs szerint különlegességet tártak fel a régészek, mert a Kiskunságban szinte egyedülálló, két méter magas templomfalakat találtak. A maradványok feltehetően egy nagyméretű templomnak a szentélyét alkották, amely mellett - a többi középkori templomfeltáráshoz hasonlóan - temető is található – fűzte hozzá. Az ásatás vezetője rámutatott: segített megőrizni az eredeti állapotot, hogy vastag homokréteg van a lelet felett, így nem érte károsodás az elmúlt századokban a mezőgazdasági munkálatok idején. Rosta Szabolcs utalt egy helyi szóbeszédre, amely szerint az ásatások helyszínének több méter vastag homokkal való feltöltése azért történt, mert 1920 körül a terület földbirtokosa betemettette a leleltet azért, hogy ne hordják szét.
A pusztatemplom korát a falazás technikája, a téglák kora, valamint az úsztatott mészhabarccsal történt kötés alapján a XII. és XIII. századra teszik a régészek.
Rosta Szabolcs leszögezte: a templom falainak az alapja 2,5–3 méterrel a jelenlegi talajszint alatt van, viszont az ásatás egy több méter magas domb felé halad, ahol komolyabb leletek, akár magasabb falak is előkerülhetnek.
Hangsúlyozta: természetesen a geofizikai és természettudományos módszerekkel is meg fogják vizsgálni a feltárt leleteket.
Tájékoztatása szerint a területen egy turisztikai beruházás keretében pálinkaházat alakítanak ki, amellyel párhuzamosan egy régészeti és művészettörténeti központot is létre fognak hozni.
Bírósághoz fordult Jean-Marie Le Pen, a francia szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) alapítója, amiért lánya, a pártelnök Marine Le Pen kezdeményezésére a párt végrehajtó bizottsága felfüggesztette a tagságát.
A 86 éves politikus kedden közölte, hogy a döntés miatt beperelte a pártot a Párizs közeli Nanterre bíróságán, abban a városban, ahol az FN székhelye van. Azt mondta, hogy az első tárgyalást június 12-re tűzték ki a jelenlétében.
Jean-Marie Le Pen 1972-ben alapította a pártot és közel negyven éven át volt az elnöke, mielőtt 2011-ben átadta az irányítást lányának, Marine Le Pennek, aki azóta az FN politikájának szélesebb körű elfogadtatására törekszik. Az elmúlt években megpróbálta megszabadítani bevándorlásellenes pártját annak antiszemita és rasszista arculatától, és kibővíteni szavazóbázisát a 2017-es francia elnökválasztásra készülve.
Az elmúlt egy év választási sikerei ellenére azonban Le Pen nem ért egyet a lánya által kezdeményezett irányváltással, mert azzal szerint az FN a lényegét veszíti el. S újabb provokációival nyílt háborút indított lánya ellen.
A pártelnök a közelmúltban már nem rejtette véka alá, hogy azt szeretné, ha Jean-Marie Le Pen visszavonulna a politikától. Fegyelmit is indított apja ellen, amelynek közvetlen előzménye az az interjú volt, amely a Rivarol című szélsőjobboldali, antiszemita újságban jelent meg, s amelyben az idős politikus védelmébe vette Philippe Pétaint, a második világháború idején a nácikkal kollaboráló francia rendszer vezetőjét. Nem sokkal korábban Jean-Marie Le Pen azzal vonta magára a figyelmet, hogy egy interjúban megerősítette a nácik gázkamráiról már régebben is hangoztatott, bagatellizáló véleményét.
Marine Le Pen május elején végül összehívta a párt végrehajtó bizottságát, amely felfüggesztette a mozgalom alapítójának tagságát, és közleményben jelezte, hamarosan a párt szélesebb fórumán készülnek megfosztani az alapítót a tiszteletbeli elnöki funkciótól.
"Sztálini eljárás, nem túl gyakori a jobboldalon" - mondta kedden Jean-Marie Le Pen. A francia szélsőjobboldal történelmi vezetője a felfüggesztése után egyébként azt mondta, hogy "egy olyan új politikai mozgalmat kíván alapítani, amely nem fog rivalizálni a Nemzeti Fronttal".
Túl könnyen elérhetőek Indiában a nők elleni támadásokra felhasznált savak, ezért a gyártóknak és az eladóknak is felelősséget kellene vállalniuk a támadások egyre növekvő számáért - vélekedett kedden Lalita Kumaramangalam, az indiai Nemzeti Bizottság a Nőkért (NCW) vezetője egy nemzetközi jótékonysági szervezet rendezvényén.
A londoni székhelyű Acid Survivors Trust International (ASFI), a savas támadások túlélőit támogató jótékonysági szervezet (ASFI) adatai szerint Indiában tavaly 349 savas támadást történt, az elmúlt három évben ez volt a legmagasabb szám. 2013-ban 116, míg 2012-ben 106 ilyen bűncselekmény történt a dél-ázsiai országban. Világszerte mintegy 1500 ilyen eset történik évente, a legtöbb Kambodzsában, Bangladesben, Pakisztánban, Afganisztánban és Indiában. A támadások áldozatainak nyolcvan százaléka nő.
Az NCW vezetője szerint Indiában nemcsak a támadókat, hanem a gyártókat és a kiskereskedelmi eladókat is felelősség terheli a maró folyadékokkal elkövetett támadásokért. A savas folyadékok túl könnyen hozzáférhetőek, s gyártóik nem törődnek azzal, hogy termékeiket mire használják fel - vélte Kumaramangalam.
Az indiai igazságszolgáltatás a savas támadást különálló bűncselekményként kezeli, amely legkevesebb tíz év börtönbüntetéssel sújtható, továbbá a legfelsőbb bíróság határozata szerint a veszélyes vegyszerek csak engedéllyel vásárolhatóak meg. Ennek ellenére a savas termékeket továbbra is engedély nélkül veszik és adják. A helyi készítésű háztartási tisztítószerek - amelyeknek magas a savkoncentrátumuk -, olcsón és nagy mennyiségben elérhetőek a piacokon - tette hozzá Kumaramangalam.
Az ASFI rendezvényének egyik vendége, Anu Mukherdzsi 2004-ben vált savas támadás áldozatává. Az addig táncosnőként dolgozó, most 35 éves indiai nőt saját, féltékeny kollégája locsolta le maró folyadékkal. Az így elcsúfított és megvakított nő fájdalommal mesélte, hogy a savas készítmények a lakóhelyéhez közeli piacon továbbra is megvásárolhatóak, és az árusok nincsenek tisztában azzal, hogy vásárlóik csak engedéllyel vehetnék meg ezeket a termékeket. Hozzátette, szerinte a kormánynak be kell tartatnia a vonatkozó jogszabályokat, fel kell gyorsítania a bírósági pereket, megfelelő büntetést kell kiszabnia az elkövetőkre, és biztosítania kell az áldozatok rehabilitációját. "A hozzám hasonló nők megszégyenítve érzik magukat s nem mennek ki az utcára, mert az emberek megbámulnak minket, vagy szánakoznak rajtunk. Munkát akarunk és újraépíteni az életünket, hogy olyanok lehessünk, mint mindenki más" - mondta.
Két álarcos fiatalember pisztollyal felfegyverkezve ma késő délután benyomult a koteži (belgrádi városrész) Vasa Pelagić Általános Iskola egyik tantermébe, ahol éppen VII/4 osztálynak volt földrajzórája. A cikk folytatása …
Read more here: VajdaságMa – Szerbia
Andreas Rödder történész szerint az elmúlt negyedszázadban történt bővítések nélkül az európai integráció kudarcos "nyugat-európai jóléti klub" lett volna. A kutató erről a 85 éves Helmut Kohl egykori német kancellár tiszteletére rendezett budapesti konferencián beszélt, kedden.
A politikus szerepéről szólva Andreas Rödder azt emelte ki, hogy Kohl az NDK politikailag szervezetlen tömegakaratának felkarolójából vált a német egység alakítójává, és emlékeztetett arra, hogy a szocialista állam régóta működő ellenzékének zöme nem rendszerváltást, hanem reformot akart, miközben a hangját több hónapja utcai demonstrációkon hallató tömeg német egységet. Hozzátette, hogy az egykori kancellár 1989 őszén a német egység kérdésében inkább kivárt, és csak a berlini fal leomlása után hirdette meg a folyamatot becsatornázó tízpontos programját, mindvégig kötéltáncot járva a belső és a külső elvárások között. Megjegyezte: az azonos lélekszámú európai államok korántsem nézték szimpátiával a két német állam egyesülését.
Andreas Rödder ennek okaként említette, hogy ezzel a 80 milliós Németország az Oroszországtól nyugatra fekvő legnépesebb állam lett a kontinensen. Az ebből esetleg fakadó rivalizálást, elszigetelődést Helmut Kohl azzal kerülte el, hogy támogatta az európai integráció elmélyítését, aminek ára a Moszkvával való kapcsolatok kiéleződése volt.
A szakember arról beszélt: a közös európai valuta bevezetése "német engedmény volt Franciaország felé", amely szerette volna a márka és az NSZK jegybankjának szerepét "közösségivé tenni", a bevezetésről pedig már a fal leomlása előtt, 1989 nyarán döntés született.
Baranyi Tamás történész, a Terror Háza Múzeum kutatója a tanácskozáson kiemelte, hogy a németkérdés a hidegháború motorja volt, és arra emlékeztetett: a nyolcvanas évekre valamelyest beindult a korábban a szocialista tábor legéletképtelenebbjének számító keletnémet gazdaság, de az ottani rendszer továbbra is a legmerevebbnek számított. Elmondta, a hatvanas évek közepén, Ludwig Erhard kancellársága idején felmerült a gondolat, hogy a gazdasági nehézségekkel küszködő Szovjetunió támogatása fejében Moszkva ne akadályozza az egyesítést, de Hruscsov elmozdítása miatt nem önthették formába ezt az elgondolást.
A történész szerint két oka volt annak, hogy sikerre vihették a megosztottság felszámolását; az egyik, hogy Kohl "minden politikai tőkéjét az egységes Németország gondolatába fektette", a másik pedig, hogy a tüntető tömegek németként, nem "az NDK népeként" határozták meg önmagukat.
Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum alapító főigazgatója a konferencia végén jelezte: a tanácskozás anyagát - várhatóan őszre - kétnyelvű kötetben jelentetik meg.
Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) 2008-ban átadott részecskegyorsítója és ütköztetőgyűrűje, a nagy hadronütköztető (LHC), 2015 márciusában indult újra. A világ eddigi legkomplexebb berendezése a 13,7 milliárd évvel ezelőtt, az ősrobbanás után röviddel uralkodó állapotokat hivatott újraalkotni. A történelem eddigi legnagyobb tudományos beruházását sok megválaszolatlan kérdés övezi, céljait pedig sok hívő mellett egyre több ateista tudós is megkérdőjelezi, sokan azt várják tőle, hogy megmagyarázza a világegyetem keletkezését, vagy éppen megcáfolja az isteni teremtés elképzelését.
A következő tanévtől 55 leendő elsőst vesz fel a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar – írja a Szabadkai Rádió honlapja.
35 diák számára nyílik lehetőség az állami költségvetés terhére tanulni, 20 hallgató pedig önköltséges módon folytathatja tanulmányait az iskolában.
Read more here: Délhírportál
A britek nem kis felháborodására kiderült, hogy kutyadublőrt használva nyerte meg a versenyt a Britain's Got Talent című tehetségkutató műsor idei győztese.
A 2015-ös széria vasárnap esti döntőjében a Matisse nevű hétéves border collie helyett egy hasonmás kutya hajtotta végre a győzelmet hozó kötéltáncot.
A műsor producerei kedden bocsánatot kértek azoktól a nézőktől, akik úgymond nem voltak tudatában, hogy Jules O'Dwyer kutyakiképző egész csapatnyi ebbel dolgozott együtt a produkcióban. Mint azt közleményükben aláhúzták: "elnézést kérünk, amennyiben az utolsó produkciónál mindez nem volt egyértelműbbé téve a zsűri és az otthon ülő televíziónézők számára".
O'Dwyert állítása szerint sokkolta a nagyközönség reakciója. A kiképző a Twitteren is sok panaszos üzenetet kapott. Mint elmondta, azért dolgozott másik kutyával, mert Matisse-nak gondjai vannak a magassággal. A döntőben Simon Cowell zsűritag "a valaha látott egyik legjobb kutyamutatványnak" nevezte a produkciót.
A diadallal járó 250 ezer font pénzjutalom mellett O'Dwyerék lehetőséget kapnak arra, hogy fellépjenek az idei Királyi Varietén, a brit szórakoztató évad egyik legpatinásabb rendezvényén. Ez volt a második alkalom, hogy kutya nyerte a brit tehetségkutatót: Ashleigh Butler és Pudsey nevű kutyája a műsor 2012-es szériájában diadalmaskodott.
Tökéletes dadaista verset talán a legismertebb online fordító segítségével a legkönnyebb megalkotni. Félrefordítások, jeltévesztés, ragtévesztés, esetenként hiány, szó szerinti fordítások, amikor nem kellene, sőt időnként egy-egy szó megmarad az eredeti formában, aminek egyik oka, hogy a program nem talál rá megfelelő szót a célnyelven, vagy az is megtörténik, hogy gépelési hibából kifolyólag nem ismeri fel az adott szót. Amennyiben nem vesszük túl komolyan, el lehet ezen szórakozni, jókat lehet rajta nevetni. Viszont van, amikor lehervad az ember arcáról a mosoly, és azt konstatálja, hogy van olyan, aki teljes mértékben megbízik a fordító programban. Nem kellene... Történt Topolyán, hogy a felügyelőség használhatatlannak nyilvánította a sportcsarnokot. A gimnázium tanulói tehát a téli hónapokban testnevelés óra nélkül maradtak, de mivel osztályzatra szükségük volt, a szerb anyanyelvű tornatanár megpróbálkozott az elméleti oktatással. A magyar anyanyelvű tanulók szerb nyelvű prezentációkat dolgoztak fel, abból készültek, ami ha kielégítő lenne a szerbtudásuk, akkor nem is lenne gond. Sor került az ellenőrzőre. A tanár gondolt egyet, és megkönnyítendő a tanulók helyzetét lefordította a kérdéseket. Az első kérdés így hangzott: Koliko igrača se nalazi na terenu u jednoj ekipi u rukometu? Ugyanez magyarul: Hány játékos van a területen az egyik csapat a kézilabda? Érezzük, hogy valami nem stimmel, de túllendülünk rajta, hisz többé-kevésbé megértjük. A harmadik kérdésnél már valószínűleg mindenki érezte a problémát: Mi a legnagyobb lépés a kézilabdázó lehet, hogy anélkül, hogy a labda? Vagyis: A kézilabdában maximum hány lépést tehet meg a labdával a játékos? Képzeljük magunkat a tanulók helyébe. Hogyan reagálnánk? Nevetnénk vagy sírnánk? Vagy, ami ellenőrzőről lévén szó a legfontosabb, mit válaszolnánk egy ilyen kérdésre, amennyiben nem értjük a fölötte lévő szerb mondatot? Harminc kérdés szerepelt az ellenőrzőben, de ahelyett, hogy mindegyiket megosztanám az olvasóval, kiemelem a két, szerintem legnagyszerűbbnek tűnő mondatot:
– Melyik válaszok rövid sprint vagy részvényeket?
– Melyik a választ nő megbékélés?
A fenti példák alapján megállapíthatjuk, hogy a fordítóprogram messze van a tökéletességtől. És azt is, hogy ezt nem mindenki tudja. Talán Topolyán nem lehet olyan személyt találni, aki lefordítaná a szerb nyelvű szöveget magyarra? Nem hinném...
Ez fatemplom? – hangozhatott el azok szájából a kérdés az elmúlt hetekben, akik Tiszabökényen átutazva egy pillantást vetettek a helyi görögkatolikus templom vakolattól megtisztított falára.
Szinte magam előtt látom a csodálkozó arcokat, hiszen csak kevesen tudják – a Wikipédia magát a templomot sem említi meg –, hogy a több száz éves épület eredetileg fából készült, s valamikor a XIX. század végén vakolták be.
Azonban mielőtt bővebben kifejtenénk a történetét, ejtsünk néhány szót magáról az egyházközségről is, mely a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye legősibb parókiáinak egyike. A kegyúri jogokat 1747-ben a Szintay család birtokolta az egyházközségben, míg 1814-ben Sztojka Zsigmond lett a kegyúr. 1821-től pedig a püspök által szabadon adományozható kategóriába került a közösség. Anyakönyvét 1792-től vezették.
Az első összeíráskor (1747) 20 család alkotta az egyházközséget. Két évtizeddel a Munkácsi Egyházmegye felállítását követő adatközléskor (1792) már 314 híve volt a közösségnek. A trianoni döntés előtti utolsó adat szerint (1915) 464 hívő, az egyházmegye eltörlése előtti utolsó összeíráskor (1947) pedig 609 görögkatolikus élt Tiszabökényben. Jelenleg 500-an vallják magukat görögkatolikusnak a településen.
Az 1747-ben megjelent összeírásban templomát „közepes fatemplom” jelzővel illetik, melynek titulusa a kezdeti időktől mostanáig Szent Mihály arkangyal.
A görögkatolikus egyház likvidálása idején pravoszlávok működtek benne. Az 1989-es legalizáció után a községnek csak egy része tért vissza a görögkatolikus egyházba. A templomot a két közösség 2005-ig – nem kevés feszültséggel – közösen használta. Akkor az épület visszakerült a görögkatolikus egyház kizárólagos tulajdonába. Sajnos a több évtizedes tulajdonváltás, valamint az 1998-as és 2001-es árvíz nagy károkat tett a templom szerkezetében és berendezésében. Néhány évvel ezelőtt anyaországi támogatással sikerült felmérni XVII. századi származású ikonosztázionját, melynek két alapképét, illetve az utolsó vacsorát ábrázoló ikonját restaurálták.
Most szintén magyarországi segítséggel szakemberek vizsgálják meg a vakolat alatt rejtőző fatemplom állapotát, és igyekeznek restaurálással konzerválni a templom szerkezetét, hogy a jelen- és az utókor is gyönyörködhessen ebben a ritka építészeti emlékben, s a helyi görögkatolikusok imája még sokáig betölthesse Isten házát.
Marosi Anita
Kárpátalja.ma
By tklaura
Joseph Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség napokban újraválasztott elnöke kedd délutáni zürichi sajtótájékoztatóján bejelentette: nem marad a szervezet élén, és minél hamarabb rendkívüli kongresszust kell összehívni, hogy megválasszák az utódját.
A sajtótájékoztatót kedd délután hirdette meg a FIFA, az előkészületek viharosak voltak, csúszott a kezdés, és a döntését meghozó sportvezető nem A cikk folytatása …
Read more here: Pannon RTV