Biztonságpolitika.hu

Május 8-án hatalmas tűz ütött ki az iráni Bushehr városában, nem messze a város atomerőművétől. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárdához köthető Tasnim hírügynökség szerint szándékos gyújtogatás történt, de bővebb információkat nem osztottak meg ezen felül. A várost nem először érintik súlyos tűzesetek, 2020 júliusában szintén hatalmas tűz pusztított a városban. Ahogyan sok mást várost is Iránban, ugyanis 2020 májusától kezdődően a nyár során a perzsa állam számos városában egymás után következtek be „rejtélyes” tűzesetek és robbanások. Ezek a városok egy fontos közös tulajdonsággal rendelkeztek: mindegyikük fontos része az iráni nukleáris program országos infrastruktúrájának. Hivatalosan nem került megerősítése, ugyanakkor mind az iráni vezetés, mind pedig a régióval foglalkozó szakértők az izraeli polgári hírszerzést, a Moszadot nevezik meg a szabotázsok végrehajtójaként.

A szűken értelmezett Közel-Keleten jelenleg Izrael az egyetlen állam, amely rendelkezik nukleáris csapásmérő képességekkel, bár ezzel kapcsolatosan fenntartja a „nukleáris kétértelműség” politikáját, azaz nem erősíti meg, de nem is tagadja az atomfegyverek meglétét. Az atomfegyverek birtoklása jelentős elrettentési képességet jelent az ellenséges szándékú államokkal szemben, továbbá biztosítja az ország regionális műveleti szabadságát is, hiszen az eseti katonai beavatkozásai ellenére sem kell tartania egy átfogó konvencionális támadástól. Amennyiben a régióban egy másik állam is szert tenne katonai célú nukleáris képességekre, az egyrészről döntően korlátozná a zsidó állam műveleti szabadságát, másrészről pedig létfontosságú fenyegetést jelentene Izraelre és lakosságára, tekintettel az ország relatív alacsony kiterjedésére és koncentrált elhelyezkedésű lakosságára. Ennek fényében hirdette meg Menachim Begin 1981-ben a „Begin-doktrínának” nevezett védelmi alapelvet, miszerint az izraeli kormány semmilyen módon nem hagyhatja (tehát bármilyen eszközt alkalmazni fog annak megakadályozására), hogy egy ellenséges állam tömegpusztító fegyvereket fejlesszen ki Izrael lakossága ellen. A kormányfő nyílt állásfoglalásának oka a nemzetközi közösség felháborodása volt, miután egy az izraeli légierő légicsapásokkal megsemmisített egy iraki nukleáris erőművet, amelyet a Szaddám-rendszer katonai célú nukleáris programjának alapjának tekintettek. [1] A „Begin-doktrína” fennállásának tanúbizonyságot tesz, hogy az izraeli légierő 2007-ben is légicsapásokkal semmisített meg egy szíriai nukleáris létesítményt, amelyet a katonai célú atomprogram egyik alapjának tekintettek.

Ahogyan az iraki és szír atomprogramot, úgy az Iráni Iszlám Köztársaság nukleáris programját is vitális biztonsági fenyegetésként értékeli az izraeli politikai és katonai vezetés. Az iráni nukleáris ambíciók (amely a nyugati orientációval rendelkező Reza Pahlavi sah rendszerének idején még bírta az izraeliek támogatását) az erősen konzervatív és a zsidó állammal szélsőségesen ellenséges magatartást képviselő Mahmud Ahmadinezsád elnök idején jutottak a csúcsra, amelynek következtében erősödő nemzetközi nyomásgyakorlással és szankciókkal kellett szembenéznie Teheránnak. A 2010-es évek elején a feszültségek olyan mértékűre nőttek, hogy mind Izraelben, mind pedig az Egyesült Államokban felerősödtek a preemptív háborút szorgalmazó hangok. [2] A konfliktus deeszkalációjára az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai, Németországgal kiegészülve (P5+1 formáció) azonban tárgyalásos úton rábírták Iránt a katonai célú nukleáris programjának felfüggesztésére, cserébe az iráni gazdaságot súlytó szankciók feloldásáért. [3] A 2015-ben megkötött, atomalkuként elhíresült egyezményt (hivatalos nevén közös átfogó akcióterv [Joint Comprehensive Plan for Action, JCPOA]) Izrael Állam a kezdetektől fogva határozottan ellenezte, tekintettel annak ideiglenes jellegére, valamint a feloldott szankciók következtében megerősödő iráni gazdaságra, amely lehetővé teszi Teherán számára, hogy finanszírozza a regionális törekvéseit.

A nyílt háború végül elmaradt, ugyanakkor az árnyékban egy másik háború tovább folytatódott: ezek voltak az Egyesült Államok és/vagy Izrael által folytatott titkos műveletek („clandestine operations”) az iráni atomprogram szabotálására. Ezen műveletek végrehajtásukban eltérőek lehetnek, a klasszikus szabotázsoktól kezdve, az iráni nukleáris szakemberek célzott likvidálásán keresztül a korszakos jelentőségében egyedülálló Stuxnet kibertámadásig bezárólag. Mindezek mellett jelen vannak a hagyományos mélységi felderítő és hírszerző feladatok, például a sajtóban nyilvánosságra hozott 2018-as művelet, amikor az izraeli hírszerzés ügynökei tárgyi bizonyítékokat szereztek arról, hogy Irán állítása ellenére nem tartja magát az nukleáris megállapodásban foglaltakhoz és jelentősebb mennyiségű „sárga pogácsát” (uránérc-por, amelyet „pogácsává” sajtolnak a szállítás céljából) halmozott fel. Egyes akcióknál, végrehajtásuk komplexitásából fakadóan vélelmezhető az Egyesült Államok részvétele, más műveleteket azonban unilaterális izraeli lépésként azonosítanak.

Az iráni atomtudósok likvidálása mögött a Moszad „Kidon”, az izraeli különleges egységekből toborzott beavatkozó alegységét sejtik, amelynek működése szigorúan bizalmas még a polgári hírszerzés szervezetén belül is. (A popkulturális ismertségéből fakadóan napjainkra valószínűsíthetően átszervezésre került az alegység, ahogyan az történt a hetvenes években is.) Jellegzetes módszerük a célzott likvidálásokra a járművekre erősített robbanóeszközökkel végrehajtott merénylet volt, 2010 és 2012 között négy vezető atomfizikus is ilyen merényletek következtében veszítette életét. Ezt követően szüneteltek a célzott likvidálások egészen tavaly novemberi, amikor Mohsen Fakhrizadeh-Mahabadi, az iráni nukleáris program (akkori) vezetője egy pokolgépes támadást követő tűzharcban az életét veszítette Teherán közelében. A lépés hátterében volt amerikai politikai és katonai döntéshozók Izrael azon szándékát azonosították, hogy a feszültségek eszkalálásával kényszerpályára állítsa a Biden-adminisztrációt a Donald Trump által 2018-ban felmondott, Joe Biden által pedig ismételten tervezetten megkötendő atomalku kapcsán. Izrael érintettsége a merényletben erősen vélelmezhető, tekintettel arra, hogy Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök 2018-ban a tudóssal kapcsolatban csak annyit kért, hogy emlékezzenek a nevére. A Moszadot vélelmezik Ali-Reza Asgari, az Iráni Forradalmi Gárda dandártábornoka elrablása mögött is: az iráni tábornok 2007-ben tűnt el Törökországban, Ronen Bergman izraeli oknyomozó újságíró szerint a kihallgatása során kulcsinformációkhoz juttatta az izraeli nemzetbiztonságot az iráni nukleáris program fejlettségéről, valamint a szíriai és észak-koreai érintettségről. [4]

A likvidálások mellett a másik leginkább jellemző eszköz a nukleáris létesítmények elleni szabotázsakciók végrehajtása. A május 8-ai tűzesetet megelőzően április 11-én történt egy jelentős akció a natanzi nukleáris létesítményben, amely során egy 150 kilogrammos távirányítású robbanószerkezettel kiiktatták a létesítmény elsődleges és tartalék elektromos hálózatát. A szabotázs valószínűsíthetően hónapokkal vetette vissza az iráni atomprogramot. Natanz nem először vált a szabotázsakciók célpontjává: a város is része volt a 2020 nyarán bekövetkezett robbantás és gyújtogatás sorozatnak, amikor három hét alatt tucatnyi olyan energetikai és katonai létesítményben történtek incidensek, amelyek bizonyos mértékben mind köthetőek voltak az iráni nukleáris programhoz. A robbantások és tűzesetek mellett a szabotázsakcióknak egy kifinomultabb módját is alkalmazta a Moszad, mégpedig különböző fedőcégeken keresztül becsatlakoztak az iráni nukleáris program fejlesztésének nemzetközi ellátási láncába és gyárilag hibás alkatrészeket szállítottak le a megrendelések során.

A szabotázs legkifinomultabb módja azonban a kibertámadások végrehajtása, amelyek tekintetében a 2010-ben ismertté vált Stuxnet-vírust lehet kiemelni. A – valószínűsíthetően a Moszad, az Aman (izraeli katonai hírszerzés) 8200-es alegysége és a CIA – által végrehajtott művelet során a Stuxnet-vírus a natanzi urándúsítóban a centrifugák fordulatszámát észrevétlenül, szakaszosan manipulálta: folyamatosan lecsökkentette majd pedig felgyorsította őket, a központi monitoring rendszer felé pedig hamis adatokat küldött. Noha a vírus jelenlétét érzékelték, az iráni szakembereket megtévesztette, hogy a bushehri atomerőműben semmilyen kárt nem okozott, miközben a natanzi dúsítóban 2016-ra a centrifugák 20%-a megsemmisült. [5]

Az bizonyos, hogy ezen műveletekből két egyértelműen azonosítható tapasztalat vonható le: az izraeli nemzetbiztonsági szolgálatok képességei mellett az iráni elhárítás felkészültségéről is sokat mond, hogy a perzsa államban hány főből álló mélyfedésben lévő izraeli hírszerző állomány tartózkodhat, akik képesek a tavaly nyári szabotázs-sorozat végrehajtására, vagy a nukleáris program egyik fő elemének számító natanzi létesítmény központjában egy több, mint 100 kilogrammos robbanószerkezetet elhelyezni.

Összességében azonban még az izraeli elemzők körében sincs azonban egyetértés az izraeli titkos műveletek középtávú eredményességét illetően. Ennek oka, hogy a nukleáris létesítmények ellen végrehajtott műveletek a globális terrorizmus elleni műveletekhez hasonlítható: a központi létesítmények elleni támadások az iráni nukleáris infrastruktúra decentralizálását (valamint a föld alá telepítését) vonják magukkal, amely megnehezíti a Nemzetközi Atomenergiai Ügynökség ellenőrző tevékenységét, továbbá megerősíti az iráni vezetést azon törekvésében (és csökkenti a kompromisszumkészségét), hogy mihamarabb szert tegyen egy nukleáris fegyverre.

Izrael számára azonban továbbra elfogadhatatlan egy 2015-öshöz hasonló kompromisszum (a Biden-adminisztráció ezirányú törekvéseire jelentős negatív hatással bírnak az elmúlt időszak szabotázsakciói) a jelenlegi iráni vezetéssel, így amerikai támogatással vagy anélkül, de valószínűsíthetően folytatni fogja az titkos műveleteit az atomprogram szabotálására. Ez az árnyékkonfliktus bizonyos mértékben párhuzamba állítható a két ország közti vetélkedés másik elemével, a regionális helyettesítő („proxy”) háborúval, amely keretében Irán különböző állam alatti szereplők támogatásán (a libanoni Hezbollah, a Gázai-övezetet irányító palesztin Hamász, további szíriai entitások) keresztül tartja állandó nyomás alatt a zsidó államot, amely légicsapásokkal törekszik ezen aktorok visszaszorítására és semlegesítésére [6], így az iráni-izraeli konfliktus alapjának a kölcsönös kifárasztás stratégiája tekinthető.

Az bizonyos, hogy a Moszad szabotázsakciói önmagukban nem lesznek elegendőek az iráni nukleáris program felszámolásához, ahogyan – robosztus katonai ereje ellenére – Izrael sem képes egyoldalúan felvenni a küzdelmet az Iráni Iszlám Köztársasággal. Az Egyesült Államok azonban nem keveredhet bele Afganisztánhoz hasonlóan egy regionális konfliktusba, miközben az erőforrásaira a Kínai Népköztársaság és az Oroszországi Föderáció által jelentett globális revizionista hatalmi kihívások kezelésére lenne szüksége. Az ellentétek feloldásának megoldása egy esetleges iráni demokratikus rendszerváltás lehetne, amely növelné a nemzetközi közösség bizalmát (és csökkentené Izrael fenyegetettség-percepcióját), ennek társadalmi megalapozottsága azonban kérdéses, a külső szereplők ezirányú beavatkozási kísérletei pedig mindeddig kevés sikerrel jártak a Közel-Keleten.

[1] Kapusňak, Ján: Covert operations attributed to Israel’s Intelligence Services against Iran’s nuclear program. In: Majer, Marian – Ondrejcsák Róbert (szerk.): Panorama of global security environment 2013. Centre for European and North Atlantic Affairs, Bratislava, 2013. ISBN 978-80-971124-5-5. pp. 375-376.

[2] N. Rózsa Erzsébet: Az Egyesült Államok, Izrael és Irán: a közel-keleti stratégiai háromszög a világ napirendjén. In: Külügyi Szemle, 2015. pp. 58-59. Elérhetőség: https://kki.hu/assets/upload/NRE.pdf (Letöltés dátuma: 2021. 05. 09.)

[3] Szálkai Kinga – Baranyi Tamás Péter – Szarka E. Luca (szerk.): Biztonságpolitikai Corvinák I. Antall József Tudásközpont, Budapest, 2019. ISBN 978-61-555595-7-0. pp. 420-421.

[4] Vielhaber, David – Bleek, Philipp C.: Shadow Wars – Covert Operations Against Iran’s Nuclear Program. In: The Nonproliferation Review, 2012/3. p. 483. Elérhetőség: https://www.tandfonline.com/doi/pdf/10.1080/10736700.2012.734194 (Letöltés dátuma: 2021. 05. 09.)

[5] Vámos Sándor: A Stuxnet sztori. Bolyongó blog, 2020. 08. 16. Elérhetőség: https://bolyongo.hu/doku.php?id=passport:a_stuxnet_sztori (Letöltés dátuma: 2021. 05. 09.)

[6] Németh Bence – Szalai Máté: A lezárás felé? A szíriai polgárháború megoldásának lehetséges körvonalai (3.) – A regionális szereplők céljai és érdekei: Izrael és a GCC. In: KKI Elemzések, 2017. pp. 13-14. Elérhetőség: https://kki.hu/assets/upload/29_KKI-elemzes_SYR_Nemeth-Szalai_20171120.pdf (Letöltés dátuma: 2021. 05. 09.)

Címlapkép: Iráni atomprogram – A natanzi urándúsító üzem. Natanz, 2020. július 8.
A Maxar Technologies által 2020. július 8-án közreadott műholdkép a közép-iráni Natanzban lévő urándúsító üzem egyik megrongálódott épületéről (k). 2020. július 2-án egy robbanás után tűz ütött ki a létesítményben, az Iráni Atomenergia Szervezet közlése szerint a balesetben megrongálódott egy félig kész épület, de a centrifugáknak helyet adó létesítményben nem esett kár, és emberi sérülés sem történt.
(Forrás: MTI/EPA/Maxar Technologies)

A Izrael árnyékháborúja az iráni nukleáris törekvések ellenében bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Jelen elemzés rövid áttekintést nyújt a hadviselés arculatának átalakulásáról a multipoláris világrend viszonylatában. Valamint arra keresni a kérdést, hogy melyek az űr, mint a negyedik elismert hadszíntér militarizálásának sarokpontjait és hadviselésbe való bevonásának legfőbb okai. Ennek keretében a következő néhány oldal sorra veszi, hogy milyen események, folyamatok hatására érte el jelen formáját a nemzetközi közösség globális biztonságpercepciója, illetve ez miként befolyásolta az űr és a hadviselés kapcsolatát.

A biztonsági környezet változása a 21. században

A biztonság egy nehezen meghatározható fogalom, amely számos aspektusból, szinten és területre kiterjedően vizsgálható, így napjaikban még nincs egy, a nemzetközi közösség által általános elfogadott definíciója. Maga a szó a latin „securitas” kifejezésből eredet, amelynek jelentése a fenyegetésektől mentes állapot vagy a veszélyeztető tényezők kivédésének képessége. Ennek alapján kijelenthető, hogy a biztonsággal kapcsolatos tudományos vizsgálódásnak elsődlegesen az egyes embereket, közösségeket, államokat és a nemzetközi rendszert fenyegető kérdésekkel való összefüggéseit kell számba vennie.

Ezen gondolati szálon elindulva a biztonság fogalmának elmúlt évtizedben való drasztikus átalakulása egy, számos tényező által befolyásolt, öngerjesztő folyamatként fogható fel. Véleményem szerint a változás előzménye, hogy történelmi időtávban az államok életében közelmúltnak tekinthető korszakban, a 20.-21. században és annak eseményeiben keresendő. Az olyan történelmi korszakokat meghatározó történések, mint például a két világháború, a forradalmak, a szabadságharcok és akár a Szovjetunió összeomlása, nagymértékű átalakító erővel rendelkeztek. Az államok igyekeztek az időről-időre megváltozó biztonsági környezethez adaptálódni. Így a korábbi események során szerzett tapasztalatok eredményeként új gazdasági és geopolitikai érdekeltségek, illetve politikai kapcsolatrendszerek jöttek létre, megváltozott az államok katonai gondolkodása és többek között megjelent az igény a fejlettebb technológiai eszközökre, ezek hadviselésbe való beintegrálására.

Tág értelemben véve tehát részben ezen változások folyományának tekinthetjük az elmúlt években egyre gyakrabban említésre kerülő újtípusú hadviselés kialakulását, valamint az esetenként a korábban – akár már az ókorban is – alkalmazott módszerek „újrafelfedezését”. Mindezen változások tehát alapjaiban véve írták át a biztonsági környezetet, az abban felmerülő kihívások, fenyegetések jellemzőit és a hatékony hadviselés arculatát.

Ez manapság abban érhető tetten a legnyilvánvalóbban, hogy már nem lehet minden esetben éles határvonalat húzni egy ország ideológiai orientációja, energetikai érdekei vagy gazdasági eltartóképességének védelme között. Köszönhetően annak, hogy napjainkban a hadviselést a sokkal láthatatlanabb, plasztikusabb módszerek alkalmazása jellemzi. Meglátásom szerint a fejlemények gyökere egyfajt generációváltás a hadviselésben.

Az új paradigma fókuszpontja pedig a technológiai vívmányok új, eddig felfedezetlen területeken katonai, gazdasági, politikai előnyszerszerzés céljából való felhasználásában testesül meg. Ezen nagyívű változásnak köszönhetően az elmúlt években nem csak a nemzetközi közösség biztonságpercepciója, de egyúttal a műveleti környezet fogalma is jelentős mértékben átalakult – kiterjedt a kibertérre és a világűrre – elavulttá téve az addig megszokott eszközöket, eljárásokat és lehetőséget nyitva a fennálló erőviszonyok átalakítására. Éppen ezért a következő fejezetben arra keresem a választ, hogy milyen tényezők járultak hozzá az űr teljesértékű hadszíntérréválásához.

Az űr, mint a negyedik hadszíntér

A világűr évezredek óta élvezi az emberiség megkülönböztetett figyelmét: a pánspermia elmélet szerint az élet a kozmoszból „importálódott” a Földre, az ókortól csillagászok figyelik az eget új bolygók és jelenség után kutatva, a hidegháború egyik legemblematikusabb eseménye az USA-Szovjetunió űrversenye volt, valamint napjaikban is zajlik a kutatás az élet jelei után más bolygókon. Emellett mint korábban említettem a világ vezető hatalmai tisztában vannak a ténnyel, hogy amelyik ország előbb képes az űrben kiépíteni a hatékony hadviselésre alkalmas körülményeket és eszközöket, az behozhatatlan stratégiai előnyre tesz szert versenytársaival szemben. Az ilyen léptékű előny birtoklásának lehetősége és a megfelelő technológiai fejlettségi szint elérésének köszönhetően a 20. század második felétől megjelent az igény az űr meghódítására és kicsivel később a militarizálására. A jelen elemzés alapjául szolgáló Oroszország, illetve az olyan nagyhatalmak, mint a Kínai Népköztársaság, India, Izrael, az Amerikai Egyesült Államok meglátták az űrben a potenciális lehetőséget a világszintű hatalom monopóliumának megszerzésére.

Ezek alapján a tény, miszerint az elmúlt húsz évben exponenciálisan megnövekedett a katonaság érdeklődése az űr iránt, nem meglepő. A kozmikus tér kiterjedése ugyanis felülmúlja a Földön tapasztalt szárazföldi, légi vagy vízi hadszínterek kereteit. A világűrben nincsenek olyan természetes vagy mesterséges határok, amelyek képesek lennének gátat szabni a katonai eszközöknek vagy tevékenységnek térben és időben.

Érdekes számomra, hogy az űrhadviselés definíciója szerint a világűrben történő harcról van szó. Valójában azonban hatásköre nem csak az űrben zajló hadviselést – például műholdak támadnak műholdakat – foglalja magába, hanem egyúttal a világűr-Föld közötti folyamatokat – például műholdak földi célokat támadnak – is.

Ez kiemelkedően fontos, mert az űrből a Föld bármely pontja viszonylag gyorsan és pontosan lokalizálható. Így a megfelelő képességekkel rendelkező ország az világűrből egyrészt könnyen megfigyelése alatt tudná tartani az egész Földet, másrészt pedig kisajátíthatná az űr által biztosított stratégiai lehetőségeket, így az irreguláris hadviselés egy teljesen új és formabontó verziója valósulhatna meg.

Az űr hadviselésben betöltött jelentőségét – az előző fejezetben említettek mellett az is – jelzi, hogy a NATO a 2019. december. 03-04. között tartott londoni csúcstalálkozón hivatalosan is a negyedik hadszíntérré nyilvánította. Ennek kapcsán felmerül a kérdés, hogy mit nevez manapság a szakirodalom hadszíntérnek és ez miért bír akkora jelentőséggel. Lánszki János megfogalmazása szerint: „a háborús térségnek olyan kontinentális vagy óceáni méretű része, melyben a szembenálló hadviselő felek hadipotenciáljának adott kontinensre, vagy óceánra eső részei helyezkednek el”. Gyakorlatiasabban fogalmazva a hadszíntér az a terület, ahol a harci cselekmények, maga a hadviselés megvalósul. Mára már a klasszikus szárazföld, levegő és víz mellett a hadszíntér fogalma alá sorolunk más területeket is: a kiberteret és az űrt. Ezen domainekben éppúgy fennáll a lehetőség a védelemre, a támadásra és egyéb hadászati feladatok végrehajtására, mint a hagyományosak esetében.

A világűrre alapozott képességek fontossága, különösen a technológiailag fejlett fegyveres erőkben vitathatatlan, hiszen a műholdas kommunikáció, a pontos helymeghatározás és navigáció, az időszinkronizálás, az űrben végzett hírszerzési tevékenység felbecsülhetetlen előnyöket biztosít a modern hadviselőfelek számára. Mindamellett fontos megjegyezni, hogy az elmúlt években egyre nagyobb a civil vállalatok érdeklődése az űr iránt.

Az űr első szereplői állami cégek és kormányzati szervezetek voltak, különösen a hadsereg (pl. német A4 Rocket fejlesztés, első űrhajósok). A hadsereg tehát a kezdetektől fogva vezető szerepet játszott az űrképességek létrehozásában és kifejlesztésében, valamint az űrkorszak első éveiben a világűr-alapú szolgáltatások elsődleges felhasználója volt. Ezt az időszakot manapság „hagyományos űrkorszaknak” nevezik, amit olyan kifejezésekkel lehet fémjelezni, mint hosszú távú küldetések (10-20 év), kormányzati ellenőrzés, állami költségvetés, bürokratikus folyamat és korlátozott számú versenytárs. Ezekben az években a fő célkitűzéseit az emberiség űrbe való eljuttatása, a Föld megfigyelése, a világűr megismerése és ott eszközök elhelyezése jelentették.

Ezt követően az ezredforduló első éveiben egyfajta tudományos felfogásváltás volt megfigyelhető, mert egyre több magán beruhására kerül sor az űrgazdaság és űrtechnológia területén. Felmerülhet a kérdés, hogy „Miként kapcsolódnak a magánvállalatok és az űr katonai jelentősége ?”, melyre a válasz a kooperációban rejlik. Ugyanis az űrrel kapcsolatban a hadseregek két kiemelten fontos célkitűzéssel rendelkeznek. Ezek a saját nemzeti űreszközök feljuttatása és használata a kozmoszban, illetve az állami biztonság-, és védelem garantálása. Mindezekhez nagymennyiségben kell rendelkezésre az újabbnál újabb technológiai megoldásoknak, amiket a magáncégek bocsátanak rendelkezésükre.

Véleményem szerint az űr modern hadviselésben betöltött szerepét négy fő tényezőnek köszönheti.

• Az első és úgy gondolom a legfontosabb, hogy a földi konfliktusok alapozták meg az űr fontosságát a hadviselésben. Ugyanis napjaink hadviselése túlmutat a Földön tapasztalt fizikai világ nyújtotta kereteken: nem állnak rendelkezésre további meghódításra váró területek, a hadrendebe állított eszközök megközelítőleg kiegyensúlyozott erőviszonyokat generálnak a nagyhatalmak között, valamint a nemzetközi jog, az országok gazdasági kapcsolatai és sok egyéb tényező nehezíti meg a hadviselés kizárólag hagyományos hadszíntereken való lebonyolítását. A leírtak alapján úgy vélem, hogy köszönhetően a fent említetteknek és a technológiai fejlődésnek együttesen, az emberiség nyitottá vált az új, potenciális hadszínterek felfedezésére, kialakítására. Így tulajdonképpen kézenfekvő megoldást jelentett, mint a kibertér, mint pedig az űr bevonása a hadviselésbe.
• A második fontos tényezőként az űr geopolitikai és geostratégiai jelentőségét azonosítom. Korábban már említést tettem arról, hogy a világűrből könnyedén megfigyelés alatt tartható az egész Föld, így zavarhatók vagy kiiktathatók a földi kommunikációs, navigációs és helymeghatározási rendszerek, valamint a műholdak segítségével fontos információkra lehet szert tenni. Amennyiben egy államnak a birtokában van egy olyan eszköz, amellyel a többi ország űrbeli eszközeit zavarni vagy kiiktatni képes, akkor megbéníthatja azok földi működését is, ezzel stratégiai jelentőségű előnyt szerezve.
• Harmadsorban véleményem szerint az űrre – az ismert gazdasági és katonai előnyszerzés mellett – az erődemonstráció és presztízsépítés fontos eszközeként is tekinthetünk. A megállapításomat arra alapozom, hogy kezdetben az atom már csak birtoklásának ténye is stratégiai szempontból elrettentő és nagyhatalmiságot igazoló hatással bírt. Így elképzelhető -az akár támadásra is alkalmazható-, hogy a haditechnikai eszköz űrbe juttatása is hasonló hatást eredményez.
• A negyedik megállapításom pedig az, hogy a nemzetközi közösség hadseregei már a kezdetektől fogva részt vettek az űr militarizálásához. Ezen a ponton tartom fontosnak kiemelni a kozmosz hadászati fontosságát alátámasztandó, hogy számos állam jelentette be: az ország nemzetbiztonsági stratégiájában hangsúlyozni kívánják az űrhadviselési felkészülés jelentőségét és feladatait. Kiváló példa erre, hogy a 2019-es évben Donald Trump amerikai és kis idő múltán Emmanuel Macron francia elnök is bejelentette, országa önálló űrkatonaságot és űrprogramot hoz létre. Az amerikai elnök kétséget kizáróan az akkoriban egyre erősödő orosz űrtevékenység hatására emelte az űrtevékenységet, az USA hadseregének hatodik haderőnemévé. Míg a francia politikai vezető szerint az űr a közeljövőben komoly feszültségek, akár fegyveres konfliktusok helyszíne is lehet, így erre az eshetőségre jobb felkészülni.

Azonban fontos megemlíteni azt is, hogy a jelen tanulmány fókuszpontjában álló Oroszországi Föderáció esetében, az űrre és az abban történő hadviselésre való koncentráció korábbra tekint vissza, első jeleként a hidegháború idején vívott űrverseny tartható számon.

Címlapkép: A Dragon érkezése a Nemzetközi Űrállomásra. Világűr, 2020. november 17.
A NASA által közradott képen a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat Crew Dragon személyszállító űrhajója összekapcsolódni készül a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomással 2020. november 16-án.
(Forrás: MTI/EPA/NASA)

“Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-20-1-I-NKE-100 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.”

 

A A hadviselés átalakulása a multipoláris világrendben, avagy az űr militarizálása bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Szerbia

Az elmúlt hónapokban számtalan hír jelent meg a nemzetközi sajtóban arról, hogy nem csak Európában, de világszinten is a Szerb Köztársaság lett az egyik leggyorsabb ütemben haladó állam a Covid-19 vírus elleni védekezésben. Ennek oka a szerb politikai vezetés döntése, miszerint a Nyugat-Európában kétes fogadtatású kínai Sinopharm és orosz Sputnik-V vakcinákat is alkalmazták az ország oltási tervében. Így ugyan gyorstempóban megvalósulhatott az előzetesen regisztrált lakosság beoltása, de az általános oltási kedv mégis alacsony szinten maradt: napjainkban csupán a lakosság 17,7%-a került beoltásra.

Március 26 és 28. között Szerbia a szomszédos Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Montenegró és Horvátország, több mint 18.000 állampolgárának biztosított ingyenes, előzetes regisztrációt nem igénylő AstraZeneca oltóanyagot – jelentette be  Nikola Nikodijevic, a belgrádi városi tanács elnöke. A szerb kormány az oltási kampányt, mint a regionális kereskedelmi kapcsolatok fellendítése érdekében hozott intézkedést nevesített. A szakértők szerint azonban a valós motivációt nem a Covid-19 járvány visszaszorítása jelentette a Balkán-félszigeten. Sokkal inkább az, − amellyel kapcsolatos aggodalmáról Aleksandar Vucic elnök korábban már nyilatkozott −, hogy a kormányzat elegendő oltást szerzett be lakosság számára, azonban szerb nemzet oltakozási kedve túlzottan alacsony ennek felhasználására.

A World of Data információi szerint április 18-án a közel 7 milliós fős szerb lakosságból 3.055.007 fő kapott meg legalább egy dózist a vakcinából. A problémát a politikai vezetés abban látja, hogy a fennmaradó majdnem 4 millió fő nem kíván oltakozni. Így a jelenlegi oltási kedv mellett a nyájimmunitás kialakulása nem tud megvalósulni.

Szerbia vakcinadiplomáciája tehát az országban fennmaradó AstraZeneca oltóanyag kényszeres felhasználásának tekinthető, amely soft power eszközzel egyúttal igyekszik lekötelezni a környezetében lévő államok politikai vezetését.

Írta: Haiszky Edina Julianna

Észak-Macedónia Elhalasztásra került a népszámlálás

A tervezett népszámlálás április 1-i kezdete előtt két nappal egyezett meg Zoran Zaev miniszterelnök és Hristijan Mickoski, a fő ellenzéki erő VMRO-DPMNE vezetője a népszámlálás szeptemberre való elhalasztásáról. A döntést hivatalosan azzal indokolták, hogy a lakosság nagy többsége még nem jutott hozzá a koronavírus elleni vakcinához, így a népszámlálás egészségügyi veszélyt jelent.

Emellett megállapodtak abban is, hogy az október elejére kiírt önkormányzati választásokat október végére tolják, hogy a két esemény időpontja egyértelműen elkülönüljön egymástól. 2021. április 3-án a képviselők túlnyomó többsége a parlamentben megszavazta a népszámlálásról szóló törvény módosítását. Mickoski pártja kezdettől fogva a népszámlálás ellen kampányolt, míg a kormányzat annak megtartása mellett érvelt. A jelenlegi megegyezés értelmében a VMRO-DPMNE parlamenti képviselői nem fogják tovább akadályozni a törvényhozó munkát, és biztosítani fogják a határozatképességet a gazdasági válság leküzdése, illetve az EU-hoz való közeledés terén fontos törvények elfogadásához.

Mindenközben az albán pártok, köztük a kormánykoalícióban részt vevő DUI (Demokratikus Unió az Integrációért), azt nehezményezték, hogy a halasztásról kizárólag a két nagy párt elnöke döntött, kihagyva a többi politikai formációt az egyeztetésekből. Megjegyzendő, hogy a népszámlálás eredménye az albánok számára nagy jelentőséggel bír, ugyanis az összlakosságon belüli arányuk a becslések szerint mára jócskán meghaladja a legutóbbi, 2002-es összeíráson rögzített 25 %-ot.

Korrupciógyanús autópálya-építés?

Az észak-macedón kormányzat versenypályázat és nyílt közbeszerzési eljárás nélkül tervez megállapodást kötni a Bechtel-Enka amerikai-török építőipari konzorciummal több autópálya-szakasz megépítése céljából. Meglepő, hogy a Zaev-kormány éppen azért állította le a Kicsevo-Ohrid autópálya-szakasz építését, mert a Gruevszki-kormányzat idejében megkötött kivitelezési szerződés körül korrupciós problémákat észleltek. A jelenlegi megállapodás-tervezettel kapcsolatban Hristijan Mickoski is kifejezte aggályait.

Új korrupcióellenes stratégia

Az észak-macedón parlament 2021. április 18-i ülésén elfogadta a 2021-2025 közötti időszakra szóló korrupció és összeférhetetlenség megelőzésére megalkotott nemzeti stratégiát. Az USA szkopjei nagykövetsége is üdvözölte a lépést, ugyanakkor közleményében hozzátette, hogy a korrupcióellenes harcban történő valódi előrelépést a stratégia tényleges gyakorlati megvalósítása fogja jelenteni.

írta: Kőbányai Dénes

Montenegró Nem megfelelően működnek a montenegrói légitársaság repülőgépei

Montenegró új nemzeti légitársasága, az Air Montenegro jelenleg nem kezdheti meg a működését, mert egy névtelen bejelentésnek köszönhetően karbantartási hiányosságokat fedeztek fel a gépeknél. A montenegrói kormány azért, hogy támogassa az új légitársaságot, két gépet ajándékozott az új cégnek a megszüntetett Montenegro Airlines gépparkjából, ám azok nem megfelelően voltak karbantartva. A hibák kijavításáig a szerb állami légitársaság bonyolítja le a Szerbia és Montenegró közötti utakat.

Megegyezett a montenegrói kormány és a szerb egyház

Zdravko Krivokapic Montenegró miniszterelnöke bejelentette, hogy a kormány a megállapodást fog kötni a közeljövőben a legnagyobb vallási szervezettel, a szerb ortodox egyházzal. Az országot korábban hosszú ideig vezető szociáldemokrata párt és az ortodox egyház között a 2019-es úgynevezett egyházügyi törvény elfogadását követően mérgesedett el a viszony. Megjegyzendő, hogy a legfrissebb népszámlálási adatok szerint az ország lakosságának 72%-a azonosítja magát a szerb ortodox egyház tagjaként.

Nem mond le a montenegrói miniszter

Nem távozik posztjáról Vladimir Leposavic igazságügyért, emberi- és kisebbségi jogokért felelős miniszter a sebrenicai vérengzést érintő, heves kritikát kiváltó megszólalásáért. A miniszter szerint a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságnak nincs joghatósága, mivel a bíróság bizonyítékot semmisített meg a szerb lakosságot érintő szervkereskedelemmel kapcsolatban. A politikus hangsúlyozta, hogy a népírtás tényét nem tagadta, csupán kritikát fogalmazott meg a hágai testülettel kapcsolatban. A kormánykoalíciót vezető Krivokapic miniszterelnök szavazást rendez a miniszter leváltásáról a parlamentben, ami szakítópróba lehet a jelenlegi kormánykoalíció számára.

Az Európai Bizottság együttműködik Montenegróval az autópálya ügyében

Várhelyi Olivér szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős biztos szerint az Európai Bizottság és Montenegró szorosan együttműködnek az ország államadósságának rendezésével és a korábbi hitelmegállapodásokkal kapcsolatban. Korábban Dritan Abazovic miniszterelnök-helyettes az Európai Unió támogatását kérte az előző kormány által felvett 1 milliárd eurós kínai hitel miatt. Peter Stano, az Európai Unió szóvivője szerint a szervezet nem fizeti ki a hitelt, azonban aggodalommal szemléli Kína befektetéseinek hatásait.

Drogkereskedők terveztek merényletet a miniszterelnök-helyettes ellen

A hatóságok információi szerint egy ismert kábítószer-kereskedő hálózat merényletet tervezett Dritan Abazovic ellen, a csoportot ért rendőri intézkedések miatt. A szervezett bűnözői kör tagjait őrizetbe vették a drogpiacok felügyeletéért folyó bandaháborúval kapcsolatban. Az illegális szervezetek között folyó konfliktusnak eddig legalább 40 áldozatát azonosították különböző országokban. Abazovic szerint a letartóztatás az elmúlt évtized egyik legnagyobb sikertörténete.

Írta: Párducz Árpád

Albánia Covid-19 intézkedések

Az albán hatóságok április 8-tól továbbra is fenntartják a COVID-19 terjedésének megfékezése érdekében bevezetett korlátozásokat. Az országban kijárási tilalom van érvényben este 22 óra és reggel 6 óra között. Az emberek a kijárási tilalom ideje alatt csak a kötelező munkavégzés és egészségügyi vészhelyzet miatt hagyhatják el otthonaikat. Az összejövetelek résztvevőinek száma továbbra is csak 10 fő lehet, valamint a maszkok is kötelezőek minden beltéri és kültéri nyilvános helyen.

A hatóságok enyhítenek a nemzetközi belépési korlátozásokon. Albánia négy hónappal a felfüggesztés után (április 12-től) újból megindítja az Egyesült Királyság közötti légiközlekedést.

Az Egyesült Királyságból érkezők, akár légi, szárazföldi vagy vízi úton érkeznek az országba, a belépéstől számított 14 napig tartó karanténba kerülnek. Albániában továbbra is működik a nemzetközi légi- és vízi közlekedés. Ezenkívül az összes szárazföldi határátlépő is nyitva van, és a külföldről érkezők számára − Egyesült Királyság kivételével − nincs kötelező karantén követelmény.

Parlamenti választások

2021 április 25-én 3,6 millió szavazati joggal rendelkező albán állampolgár vehetett részt a parlamenti választásokon, amin140 képviselői hely elosztásáról dönthettek.

Albánia 12 régióból áll, amely 61 önkormányzatra és 92 választási övezetre oszlik. Az ország 383 közigazgatási egységből áll. Reggel 7:00 és este 19:00 óra között 5199 szavazóhelyiség volt nyitva országszerte. A részvételi arány 45,72 százalék volt.

A szavazók több pártra is leadhatták voksukat, köztük a Szocialista Pártra (PS) amelyet Edi Rama miniszterelnök vezet, az ellenzéki Lulzim Basa fémjelezte Demokrata Pártra (PD), illetve Ilir Meta államfő Szocialista Mozgalom az Integrációért (MSI) pártjára. A szavazatok számlálása két napig tartott.

Edi Rama “a legszebb győzelem” jelzővel látta el a parlamenti választásokon született eredményt és kijelentette, hogy “történelmi” harmadik mandátumot nyert.

A Központi Választási Bizottság előrejelzései szerint a szocialista párt 140-ből 74 helyet szerzett a parlamentben, vagyis abszolút többsége lesz, ami lehetővé teszi Edi Rama számára, hogy ő legyen az első miniszterelnök, aki megnyerte a harmadik mandátumot.

A választási bizottság szerint a más pártokkal egyesült Lulzim Basa Demokrata Párt a szavazatok 39,4 százalékát, tehát 59 helyet kapott. Az egykori szocialista politikus, illetve Rama heves bírálója, Ilir Meta elnök MSI pártja nagy visszaesést könyvelhetett el az előző választásokhoz képest, mivel a szavazatok kevesebb mint hét százalékával négy mandátuma van a parlamentben.

Az Európai Unió üdvözölte a választások “jó szervezését”, és felszólította a pártokat, hogy tartsák tiszteletben az eredményeket.

Írta: Živković Lara

Bosznia-Hercegovina Migráció – újranyithat a lipai befogadóközpont

Megbeszélést tartott az április 4-i héten az IOM (Nemzetközi Migrációs Ügynökség), a boszniai Biztonsági Minisztérium és a Külügyi Ügyek Szolgálata (SFA), ahol szóba került többek közt a lipai ideiglenes befogadóközpont újranyitásának terve is.

A téma először március 23-án merült fel, amikor az SFA és az IOM a lipai tábor esetleges újranyitása előtt álló operatív kihívásokról egyeztetett. (Ilyen kérdések a befogadható migránsok és menedékkérők száma, illetve az élelmiszerellátás is.)

Kapva az alkalmon a humanitárius szervezetek  ismételten felszólaltak a nyugat-boszniai önkormányzatok által bevezetett korlátozások ellen, melyek alapján legfeljebb 650 migráns tartózkodhat egyszerre a befogadóközpontokon kívül Bihácsban és Velika Kladusában.

Ismét asztalra került a Nyugat-Balkán határainak újrarajzolása (?) – Szlovénia tagad

Szlovénia elnöke, Borut Pahor cáfolta azokat a napokban felmerült híreket, melyek szerint az egykori jugoszláv tagköztársaság lényegében feldarabolná Bosznia-Hercegovinát. (A lépéssel állítólag Szarajevó európai uniós integrációját szeretnék elősegíteni.)

A hírek akkor röppentek fel, amikor a boszniai média arról számolt be, hogy Pahor legutóbbi szarajevói látogatása alkalmával megkérdezte Zeljko Komsicot, a boszniai elnökség horvát tagját, mégis „mekkora a realitása az ország békés feldarabolásának”. Ezt követően április 11-én  arról szóltak a hírek, hogy egy névtelenségbe burkolózó vezető állami tisztviselő szerint Janez Jansa szlovén miniszterelnök egy dokumentumot is átadott az Európai Tanács elnökének, Charles Michelnek, melyben Szlovéniának, mint az Európai Tanács 2021 júliusától következő soros elnökség – prioritásai voltak felvázolva. Ezen prioritás esszenciája állítólag a „volt Jugoszlávia utódállami határainak újrarajzolása” lenne. Bosznia-Hercegovina jelenlegi határai  az 1995-ös daytoni békeszerződés vonalait követik, annak elveivel együtt, mint a többnemzetiségű, extra-bürokratikus kormányzás. A szerződés két tagállamot is létrehozott az így föderációvá alakított Bosznia-Hercegovinában: a horvát és bosnyák többségű Bosznia-Hercegovinai Föderációt és a szerb lakosságú Boszniai Szerb Köztársaságot. A boszniai szerb vezetők korábban gyakran fenyegetőztek azzal, hogyelszakadnak és létrehoznak egy független államot, azonban külföldi támogatás hiányában ettől az ötlettől rendre elálltak. Úgy néz ki, amennyiben ez a terv tényleg létezik, akár még erre is sor kerülhet.

Vélhetően – amennyiben ez a terv nem csak pletyka, esetleg egy vagy több ország destabilizációs kísérlete – az említett felek ezzel szándékoznak feloldani azt a belső politikai és etnikai divíziót, melynek eredményeként hiába kérte Szarajevó 2016 februárjában az EU-tagfelvételi procedúra elindítását, lényegi lépés azóta sem tudott megvalósulni.

A boszniai fél a hírekre reagálva azonnal behívatta Ljubljana szarajevói nagykövetét, Zorica Bukinac-ot, hogy magyarázatot kérjen. A nagykövet kijelentette, hogy a felosztási terv mindössze pletyka, hiszen Janez Jansa is tagadta annak létét.

(A rejtélyes dokumentum tartalma ugyanakkor állítólag nem csak Bosznia egységét fenyegetné, hanem Montenegróét, Észak-Macedóniáét és Albániáét is.) Michel szóvivője, Barend Leyts április 11-én azt közölte a média érdeklődésére való tekintettel, hogy a Tanács nem tud róla érkezett-e ilyen dokumentum Szlovéniából, de tovább ellenőrzik a kérdést.

Az egyik horvát  lap szerint Jansa mellett Orbán Viktor és a szerb elnök, Alekszandar Vucsics is aktív szerepet vállalt a terv kidolgozásában. A dokumentumot – melynek létezését egyelőre egyik fél sem igazolta – elítélte többek közt Horvátország, az Egyesült Államok és Törökország is, akik mind Bosznia-Hercegovina területi integritása mellett álltak ki.

Egyre nő a vakcinahiány miatti elégedetlenség Bosznia-Hercegovinában

Bosznia-Hercegovina fokozatosan megkezdte a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások enyhítését. Hétfőtől (avagy április 11-től) például − több mint három hét után − Szarajevóban ismét megnyithattak a vendéglátóhelyek kerthelyiségei.

Bosznia-Hercegovina jelenleg a Worldometer adatai szerint a világon ötödik legsúlyosabban érintett ország a koronavírus által. A nyugat-balkáni államban jelenleg 212 haláleset jut 100 ezer emberre.

Ez arra a kormányzati hibára vezethető vissza, mely szerint Szarajevó a kezdetektől nem rendelkezett egységes oltási tervvel, mindössze a nemzetközi COVAX-mechanizmusra támaszkodott. Éppen ennek köszönhetően először 2021 márciusa során érkezett COVAX-vakcinacsomag Boszniába, mellyel a délkelet-európai állam vált a kontinens „leglassabban oltó országává”. Ennek eredményeként az állampolgárok egy csoportja büntetőfeljelentést tett az állam vezető politikusai ellen. A panaszt online formában eddig több mint 8 ezerenírták alá.

Törökország kapva az alkalmon 30 ezer adag Sinovac-vakcinát adományozott a kétségbeesett állam számára. A Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnök utasítására Boszniába küldött 30 ezer adag Sinovac vakcina március 28-án érkezett meg az országba.

Ez ugyanakkor nem segített azon, hogy a lakosság ne vonuljon utcára és tüntessen az új típusú koronavírus-járvány elleni oltóanyagok lassú beszerzése ellen. Szarajevóban az autósok járműveikkel torlaszolták el a főpályaudvarhoz vezető teret, majd számos tiltakozó a parlamenthez vonult az egyik helyi hírportál beszámolója szerint.

Az Oroszországhoz való közeledést promótálta a tatár elnök Boszniában

Bosznia-hercegovinai munkalátogatása során Rustam Minnikhanov tatárföldi elnök meghívta a nyugat-balkáni államot, hogy csatlakozzon az Oroszország – Iszlám Világ stratégiai fejlesztő munkacsoport programjába. A látogatás során Minnikhanov egyeztetett többek közt Milorad Dodikkal, Sefik Dzaferovic-al és Zeljko Komsic-al is. Milorad Dodik a találkozót követően támogatásáról biztosította a tatárföldi elnököt törekvésében.

Az Oroszország-Iszlám Világ Stratégiai Vízió Csoportja 2006-ban jött létre Jevgenyij Primakov orosz miniszterelnök és Mintimer Szajmijev tatár elnök segítségével. A szervezetnek ma 27 tagállama van, köztük Indonézia, Marokkó, Szaúd-Arábia, Irán és Kuvait.

Elhunyt Jovan Divjak

Április 8-án elhunyt a szerb származású Jovan Divjak, aki azzal vált híressé, illetve Bosznia-Hervegovinában hőssé, hogy a Szarajevó 1994-es szerb ostromakor a város védőinek oldalára állt. Az egykori katonának korábban nem sok köze volt a városhoz. Divjak Belgrádban született, ott is kapott katonai kiképzést. A jugoszláv néphadsereg kötelékében a nyolcvanas években vált a mostari védelmi erő parancsnokává.

Divjak 1989 után került a többségében muszlim Szarajevóban. Amikor 1991-ben a tagköztársaság bejelentette függetlenedését (1992-ben kiáltották ezt végül ki hivatalosan, a szerb lakosság többsége azonban nem támogatta), Divjak fegyvereket adott át helyi katonai erőknek, amiért a jugoszláv néphadseregben el is ítéltek – megbüntetni azonban nem tudták, ugyanis soha nem tért vissza ottani kötelekébe. 1992-ben döntötte el, hogy hivatalosan is átáll a független Bosznia hadseregéhez, az Armija BiH-hez. A gyakran „muszlimnak” tartott Armija BiH több nemzetiségűségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a hadsereg három parancsnoka a horvát katolikus Stjepan Siber, a szerb ortodox Jovan Divjak és az iszlámot követő Sefer Halilovic voltak.

1994-től Divjak irányította a muszlim többségű városok védelmét ellátó parancsnokságot az Armiján belül. Szarajevó ostromakor is igy volt jelen, amikor a szerb nacionalista erők körbezárták és a hegyekből lőtték azt majdnem négy éven át (1992 áprilisától 1996 februárjáig). Az ostrom során több, mint 10 ezer ember vesztette életét.

Büntetni akarták a Srebrenica-tagadást – leszavazták

A szerb és horvát képviselők is leszavazták a boszniai parlament felsőházának, tehát a Népek Házának azon indítványát, mely szigorított volna a srebrenicai népirtással kapcsolatos tények tagadásának szankcionálásán. Ez a jelenség nem újkeletű, szinte évente ismétlődik. A Népek Házának boszniai képviselői 1995, avagy a népirtás óta szigorítana a szankciókon, melyet a horvát és szerb képviselők rendre leszavaznak.

Annak érdekében, hogy a bosnyák képviselők sikerrel járjanak, Valentin Inzko főképviselő is felszólalt az ügy érdekében, ám még így sem történt érdemi előrelépés az ügyben.

Visszanyerte Szarajevó a Ramadán-recitálási jogát

A bosznia-hercegovinai fővárosban található oszmán örökségű Ferhadiye mecset visszanyerte a ramadánra vonatkozó recitálási jogát. A 16. századi történelmi mecset az egyetlen, mely rendelkezik ezzel a joggal Szarajevóban. A mecset 1992-ben veszítette el recitálási jogát az 1995-ig tartó háború miatt, és közel három évtizeddel később, 2021-ben tudta csak visszanyerni a recitálási jogot, melynek értelmében különleges szakrális eseményeket is meg lehet tartani benne.

A recitálás minden nap, a ramadán végéig (május 11.), 11:30-as kezdettel valósulhat meg a Ferhadiye mecsetben, melyet a koronavírusra való tekintettel online is közvetítenek. A mecset imámja, Vecic szerint közel 30 éves szünetet követően mostantól minden évben lehetőség lesz recitálást hallgatni Szarajevóban is.

Írta: Gönczi Róbert

Címlapkép: Választások Albániában Tirana, 2021. április 27.
Edi Rama albán miniszterelnök támogatói nemzeti zászlókkal egy tiranai utcai nagygyűlésen 2021. április 27-én. Az április 25-i parlamenti választásokon a kormányzó Szocialista Párt (PS) kapta a legtöbb szavazatot.
(Forrás: MTI/AP/Hektor Pustina)

A Balkán 05 – Balkán Hírfigyelő, április bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Forrás:https://www.google.be/url?sa=i&url=https%3A%2F%2Feeas.europa.eu%2Fheadquarters%2Fheadquarters-homepage%2F79305%2Feuropean-defence-fighting-covid-19-preparing-future_en&psig=AOvVaw3BC7-UgSPui7WrQ_yaLCUQ&ust=1620454721878000&source=images&cd=vfe&ved=2ahUKEwiyueyx9rbwAhXf8rsIHcywAeUQjRx6BAgAEAcletöltés dátuma: 2021.május 07. © European External Action Service

Kivonat

Jelen tanulmány az EU, és különösen az Unió Külügyi és Biztonságpolitikai Főképviselőjének, stratégiai kommunikációs tevékenységét elemzi a Covid-19 világjárvány és a béke és biztonság összefüggésében. A tanulmány arra a következtetésre jut, hogy az EU kommunikációs erőfeszítéseiben megjelenő tematikus kérdések – a szankciók, a kiberbiztonság és az európai biztonság- és védelempolitika kölcsönhatása a pandémiával – viszonylag gyorsan elhalványult és háttérbe szorult a regionális problémák, különösen a szíriai és afganisztáni konfliktusok, tárgyalásához képest. A tanulmány rámutat arra is, hogy a 2020. márciustól júliusig tartó intenzív kezdeti periódust követően, egy mai napig megfigyelhető visszaesés következik be a koronavírust a béke és biztonság kontextusába helyező uniós stratégiai kommunikációs tevékenységben.

Kulcsszavak

Stratégiai kommunikáció, Európai Unió, Külügyi és Biztonságpolitikai Főképviselő, koronavírus, Covid-19, konfliktusrendezés, válságkezelés

Abstract

This article analysis the strategic communications activities of the EU, and in particular those of the Union’s High Representative for Foreign Affairs and Security Policy, as regards the interlinkages between the Covid-19 pandemic and peace and security. It is argued that thematic issues addressed in the EU’s communications efforts – the interplay between the pandemic, sanctions, cybersecurity and European security and defence policy – have relatively quickly faded out and have been de-prioritised as compared to regional issues, especially the conflicts in Syria and Afghanistan. It is also pointed out that an intense initial period in the EU’s strategic communications activities regarding the coronavirus in the context of peace and security, which lasted from March to July 2020, has been followed by a decline up to the present day.

Keywords

Strategic communications, European Union, High Representative for Foreign Affairs and Security Policy, coronavirus, Covid-19, conflict resolution, crisis management

 

Bevezetés

Az utóbbi években az EU fokozatosan kibővítette és megerősítette stratégiai kommunikációs képességeit a kül- és biztonságpolitika területén, különös tekintettel az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) erőforrásaira [1]. Az Európai Unió (EU) Közös Kül- és Biztonságpolitikáját érintő kérdésekben folytatott stratégiai kommunikáció elsődleges letéteményese Josep Borrell, az Unió Külügyi és Biztonságpolitikai Főképviselője (a továbbiakban: Főképviselő), aki – az EKSZ támogatásával – elődeinél[1] intenzívebb és strukturáltabb módon folytat politikai kommunikációs tevékenységet[2].

Jelen tanulmány megvizsgálja, hogy a világjárvány első hullámának felerősödése (2020. márciusa) óta eltelt bő egy évben miként kapcsolódnak össze a pandémia és a béke és biztonság kérdései a Főképviselő – és ezen keresztül az EU – stratégiai kommunikációjában. A vizsgálat keretében áttekintettem a Főképviselő 2020. márciustól 2021. májusig tartó időszakban tett nyilatkozatait, az általa publikált blog-bejegyzéseket, vezető európia és Európán kívüli sajtótermékekben közzétett véleménycikkeit, beszédeit és Twitter bejegyzéseit[3].

A tanulmány célja a Főképviselő stratégiai kommunikációs tevékenységében a koronavírus és a béke és biztonság keresztmetszetén elhelyezkedő témák, üzenetek, illetve az utóbbiaknak keretet adó kommunikációs erőfeszítés dinamikájának elemzése. Ilyen módon, a tanulmány hozzá kíván járulni a stratégiai kommunikáció és a béke és biztonság összefüggéseivel foglalkozó hazai [2] és nemzetközi tudományos gondolkodáshoz, valamint a Covid-19 konfliktushelyzetekre gyakorolt hatásának feltárásához [3][4][5][6]. A tanulmánynak nem célja vizsgálni az EU stratégiai kommunikációs eszköztárában „infodemic” néven rögzült, a világjárvánnyal párhuzamosan felerősödő információs, félretájékoztatási és dezinformációs dömpinget, sem az erre adott EU-s válaszlépéseket.

A tanulmány a következőképpen épül fel. Áttekintem és elemzem a Főképviselő – saját, illetve EU nevében folytatott – releváns stratégiai kommunikációs tevékenységének kezdeti szakaszát, majd a kommunikációs erőfeszítések kibontakozásával megjelenő regionális és tematikus problémákkal kapcsolatos üzeneteket. Ezután következtetéseket fogalmazok meg, és a további kutatómunka lehetséges irányaihoz adok támpontokat.

A kezdetek

A koronavírus járvány és a fegyveres konfliktusok összefüggése azt követően vált hangsúlyossá az EU stratégiai kommunikációjában, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Főtitkára, 2020. március 23-án, globális tűzszünetre hívta fel a fegyveres konfliktusokban harcoló feleket [7]. Ez a felhívás adta a kezdőlökést egy 2020. április 3-án „EU-27” szinten[4] elfogadott nyilatkozathoz, amely csatlakozva az ENSZ Főtitkár felhívásához, a világszerte folyamatban lévő fegyveres konfliktusok leállítására és a harci cselekmények azonnal beszüntetésére szólított fel [8].

A fent említett nyilatkozat volt a világjárványt a fegyveres konfliktusok rendezésével összefüggésbe hozó uniós stratégiai kommunikáció „felütése”, így részletesebb elemzést érdemel. Ami az EU nyilatkozat tematizálását illeti, a vezető üzenet az ENSZ Főtitkár felhívásának támogatása. Ezután a nyilatkozat „globális egységre, együttműködésre, szolidaritásra és együttérzésre” szólít fel a világjárvány okán. Ezt követi az effektív felhívás a fegyveres konfliktusok és harcok beszüntetésére és a konfliktusok politikai úton történő rendezésére. Az előzőkkel csaknem egyenértékű üzenetként jelenik meg az ENSZ által jegyzékbe vett terrorista csoportokra vonatkozó kitétel [„(n)em szabad azonban, hogy az ENSZ által jegyzékbe vett terrorista csoportok a maguk javára fordítsák ezt a fegyverszünetet”[5]], illetve a nemzetközi humanitárius jog tiszteletben tartása. A nyilatkozat ezután szinte teljes terjedelemben a szankciók kérdésére összpontosít (illetve oda kanyarodik vissza[6]), szempontokat adva a szankciós rezsimek olyan módon történő alkalmazásához, hogy azok „ne akadályozzák a világjárvány elleni globális küzdelmet”. A szankciókra vonatkozó üzenetek csaknem a felét teszik ki a teljes EU nyilatkozatnak.

Regionális megfontolások

A Covid-19 regionális válsághelyzetekre gyakorolt hatásával kapcsolatos első főképviselői üzenetek egy 2020. március 29-i blog-bejegyzésben [9] és egy 2020. március 30-án – számos európai, afrikai, ázsiai és amerikai sajtótermékben – publikált véleménycikkben [10] jelennek meg. Írásaiban a Főképviselő megjegyzi, hogy a Covid-19 könnyen elmélyítheti az EU szomszédságában hosszabb ideje folyamatban lévő konfliktusokat. Emellett rámutat, hogy különös figyelmet kell fordítanunk az olyan térségekre, ahol a vírus terjedése a már meglévő válságok súlyosbodásának kockázatával jár, Szíriát, Jement a Gázai övezetet és Afganisztánt nevezve meg példának. Ugyanakkor, a Főképviselő megjegyzi, hogy a világjárvány az elhúzódó konfliktusok lezárására is esélyt adhat, emlékeztetve az ENSZ Főtitkár fent említett felhívására, és ezzel megelőlegezve a néhány napon belül megjelenő „EU-27” nyilatkozatot.

A következő hónapokban a Főképviselő fokozatosan bővítette és árnyalta regionális megfontolásait a világjárvány és a konfliktuskezelés keresztmetszetén elhelyezkedő üzeneteiben. A Főképviselő 2020. április 11-i, a Team Europe „márkanevet”[7] bevezető, blog-bejegyzésében kijelenti, hogy az EU elsődleges prioritásai közé tartozik segítséget nyújtani a konfliktus által sújtott térségekben rekedteknek, hozzátéve, hogy a pandémia kirívóan pusztító hatással járhat az ilyen környezetekben, különös tekintettel Afrikára [11]. Egy 2020. április 29-én megjelent véleménycikkében [12] Afganisztán vonatkozásában mutat rá, hogy a világjárvány még sürgősebbé teszi egy valódi tűzszünet elérését A France 24-nek 2020. május 4-én adott interjújában [13] a líbiai helyzetet, konkrétan a harcok felerősödését, állította kontrasztba az ENSZ Főtitkár fegyverszünetre vonatkozó felhívásával. Emellett megjegyezte, hogy Líbiával ellentétben, Jemenben és Afganisztánban látszólag volt hatása az ENSZ Főtitkár szavainak. Ami az EU keleti partnerségének országait illeti, a Főképviselő 2020. június 12-én tett blog-bejegyzésében [14] egy viszonylag szűkszavú utalást találunk arra nézve, hogy a Covid-19 egészségügyi ellátórendszerekre gyakorolt nyomása tovább erősödhet a konfliktus által sújtott térségekben. A Főképviselő 2020. június 24-én publikált, Venezuelával kapcsolatos, véleménycikke [15] a Covid-19 menekültek és migránsok helyzetét súlyosbító hatásáról tesz említést. A szíriai konfliktus, a pandémia és az EU szankciók összefüggései hangsúlyosan jelentek meg a Szíria és a régió jövőjével foglalkozó éves brüsszeli konferenciát megelőzően – 2020. június 29-én – adott főképviselői interjúban, amely az Asharq Al-Awsat nemzetközi arab napilapban jelent meg [16]. Egy 2020. július 9-én, a Carnegie Europe és az EU Biztonságpolitikai Kutatóintézetének társszervezésében, megtartott rendezvényen a Főképviselő megjegyezte, hogy a pandémia tovább rontott számos válsághelyzeten, ideértve Líbiát, Szíriát, a Szahel-téréget, Venezuelát és Afganisztánt [17].

A fentieket követően, a pandémiával összefüggésbe hozott konfliktusok köre nagyjából stabil maradt a Főképviselő stratégiai kommunikációjában. Egy 2020. október 6-i blog-bejegyzésében [18] Borrell kifejti, hogy a sáskajárás és a pandémia együttes hatására, amely összeadódott a konfliktusok és az éghajlatváltozás következményeivel, a 2020. év a humanitárius szempontból legnehezebb időszaknak bizonyult Kelet-Afrikában a második világháború óta. A Főképviselő 2020. október 29-én számos sajtótermékben megjelent interjújában reflektál tovább a Covid-19 hatásairól a konfliktusban érintett országokban, rámutatva, hogy a világjárvány tovább súlyosbította a helyzetet az egyéként is meggyengült Líbiában és Libanonban [19]. Hosszabb kihagyás után, a Szíria és a régió jövőjével foglalkozó 2021. évi brüsszeli konferenciát megelőzően adott interjúiban tér vissza Borrell a szíriai konfliktus, a pandémia és az EU szankciók kérdéseire. Az említett interjúk 2021. március 30-án jelentek meg az Al-Awsat nemzetközi arab napilapban [20], illetve az Enab Baladi szíriai napilapban [21].

Tematikus megfontolások

A Covid-19 és a béke és biztonság kölcsönhatását érintő EU-s stratégiai kommunikáció elődleges tematikus megfontolása a pandémia és a kiberbiztonság összefüggése. A kérdésnek „EU-27” szinten tulajdonított prioritást tükrözi a Főképviselő EU nevében tett 2020. április 30-i nyilatkozata, ami kifejezetten a koronavírus járványt kiaknázó kártékony kiber tevékenységekre fókuszál [22]. Később, egy 2020. december 17-i blog-bejegyzésében idézi fel Borrell, hogy már előző évben is többszáz kiberbiztonsági incidens érintett európai kritikus infrastruktúrákat, és a Covid-19 csak felerősítette ezt a trendet [23]. A másik vezető tematikus megfontolás a koronavírus EU biztonság- és védelempolitikára gyakorolt hatása, amelynek a világjárvány korai szakaszában, 2020. április 7-én, szentelt egy teljes blog-bejegyzést a Főképviselő [24]. Borrell felidézi az EU tagállamok védelmi minisztereivel előző nap folytatott megbeszélését, ahol egyetértés mutatkozott abban, hogy az EU katonai missziók és műveletek folytatják tevékenységüket. Ennek egyik szempontja az volt, hogy a pandémia a meglévő konfliktusok súlyosbodását vonhatja maga után. Egy hónap elteltével, és egy újabb EU védelmi miniszteri megbeszélést követően, 2020. május 14-én tér vissza Borrell a koronavírus és az EU biztonság- és védelempolitika összefüggéseire [25]. Egyrészt megismétli, hogy az EU missziók és műveletek továbbra is végre fogják hajtani a biztonság erősítését szolgáló mandátumukat és az EU partnereinek támogatását a pandémia időszakában. Másrészt, előre tekintve, megállapítja, hogy a világjárvány a folyamatban lévő konfliktusok és válságok elmélyülését okozhatja, amely közvetlen hatással lehet az EU biztonságára. Végül, a Főképviselő levonja a pandémia első tanulságait az Európai biztonság és védelem szempontjából[8].

Következtetések

Az EU stratégiai kommunikációja gyorsan, jó politikai ütemérzékkel, karolta fel a koronavírus és a béke és biztonság összefüggéseit. Az ENSZ Főtitkár globális tűzszünetre irányuló felszólítását követő néhány napon belül a Főképviselő előbb saját nevében, majd az EU nevében erősítette fel és egészítette ki az ENSZ Főtitkár üzeneteit[9].. Az EU nevében tett nyilatkozat szélesebb fogalomkört fog át, mint ENSZ Főtitkár felhívása, különösen jelentős teret adva a szankciós rezsimek, beleértve a terrorista csoportokra vonatkozó szankciók, alkalmazásának a világjárvány idején. Ugyanakkor, az EU kezdeti üzenetiben a szankciók széleskörű tematizálása erős kontrasztot mutat a Főképviselő későbbiekben folytatott stratégiai kommunikációjával, ahol ritkán és kizárólag a szíriai konfliktus vonatkozásában kerülnek elő a szankciók.

A koronavírus és a béke és biztonság keresztmetszetét érintő uniós kommunikáció egyéb tematikus vezérfonalai – a pandémia és a kiberbiztonság, illetve a pandémia és az EU biztonság- és védelempolitikájának összefüggései – csak bizonyos késéssel kaptak nyilvánosságot az „EU-27”, illetve a Főképviselő tolmácsolásában. Stratégiai kommunikációs szempontból jobban magyarázható ez a fáziskésés az európai biztonság- és védelempolitika – mint speciális és alapvetően csak az EU-t mélyebben ismerő, „bennfentes” közönség számára értelmezhető téma – vonatkozásában. Kevésbé egyértelműek az Unió stratégiai kommunikációs megfontolásai amögött, hogy a világjárvány idején – illetve azzal összefüggésben – felerősödő kiberbiztonsági kihívásokat csak egy hónap elteltével integrálta a Főképviselő, illetve az „EU-27” a koronavírussal kapcsolatos stratégiai kommunikációjukba. Megjegyzendő azonban, hogy a téma ekkor látványos erővel törte át az Unió stratégiai kommunikációs ingerküszöbét, egy „EU-27” szinten jóváhagyott nyilatkozat formájában.

A regionális megfontolásokra áttérve, megfigyelhetjük, hogy ezek nagyobb teret és tartósabb figyelmet kapnak az uniós stratégiai kommunikációs erőfeszítésekben, mint a tematikus aspektusok. Az összes vizsgált kommunikációs tevékenység közül 12 fókuszál regionális összefüggésekre, és csak 5 a tematikus kérdésekre. A pandémia és a regionális konfliktusok vonatkozásában legutóbb 2021. márciusában szólította meg a Főképviselő a nyilvánosságot, míg tematikus megfontolásokról legutóbb 2020. decemberében ejtett szót. A főképviselői kommunikációban leggyakrabban hivatkozott válsághelyzetek Szíria és Afganisztán, emellett Líbia, Jemen és Venezuela is visszatérő elemei a világjárvány és a folyamatban lévő konfliktusok kölcsönhatását érintő megfontolásoknak.

Ami a vizsgált uniós stratégiai kommunikációs tevékenység rendszerességét illeti, a 2020. márciusától július elejéig terjedő időszakban viszonylag rendszeres közlések figyelhetők meg: 13 kommunikációs tevékenységre kerül sor ebben a periódusban. Ezt követően, egy mai napig megfigyelhető visszaesés következik be: a 2020. év maradékában összesen 3 kommunikációs fellépésre kerül sor (2 októberben és 1 decemberben), majd 2021. évben mindezidáig 1 fellépést regisztráltunk.

További kutatómunka tárgyát képezheti, hogy az EU stratégiai kommunikációs tevékenyége a Covid-19 konfliktushelyzetekre gyakorolt hatását illetően milyen módon prognosztizálta vagy követte le az egyes válsághelyzetekben tapasztalható reálfolyamatokat. Erre irányuló kutatás kontextusba helyezheti az egyes világhelyzetekre vonatkozó uniós üzenetek alakulását, például Afganisztán és Jemen vonatkozásában. Felmerülhet továbbá a béke és biztonság területén aktív multilaterális szervezetek koronavírussal összefüggő stratégiai kommunikációs tevékenységének összehasonlító vizsgálata, például az EU, az ENSZ, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet és az Afrikai Unió vonatkozásában.

 

 

[1] M. G. Amadio Viceré & G. Tercovich (2020). The high representative and the Covid-19 crisis: a preliminary assessment, Global Affairs, 6:3, 287-299, DOI:10.1080/23340460.2020.1834426

[2] J. L. Németh, „Stratégiai kommunikáció – szakirodalmi áttekintés” Hadmérnök Fórum, 14. évf. 3. sz. pp. 159–166, 2019.

[3] K. Mustasilta (2020). From Bad to Worse? The impact(s) of Covid-19 on conflict dynamics. European Union Institute for Security Studies, Brief/13, June 2020. Elérhető: https://www.iss.europa.eu/content/bad-worse-impacts-covid-19-conflict-dynamics (Letöltve: 2021. április 20.)

[4] International Crisis Group, “Covid-19 and conflict: Seven trends to watch”, Special Briefing no.4, March 24, 2020. Elérhető: https://www.crisisgroup.org/global/sb4-covid-19-and-conflict-seven-trends-watch (Letöltve: 2021. április 20.)

[5] Sara M.T. Polo. “A Pandemic of Violence? The Impact of COVID-19 on Conflict”. Peace Economics, Peace Science and Public Policy, vol. 26, no. 3, 2020. https://doi.org/10.1515/peps-2020-0050

[6] T. Ide. COVID-19 and armed conflict, World Development, Volume 140, 2021, 105355, ISSN 0305-750X, https://doi.org/10.1016/j.worlddev.2020.105355

[7] United Nations (2020). Transcript of the United Nations Secretary-General’s virtual press encounter on the appeal for global ceasefire. Elérhető: https://www.un.org/sg/en/content/sg/press-encounter/2020-03-23/transcript-of-the-secretary-generals-virtual-press-encounter-the-appeal-for-global-ceasefire (Letöltve: 2021. április 20.)

[8] Az Európai Unió Tanácsa (2020). Josep Borrell főképviselőnek az Európai Unió nevében tett nyilatkozata az ENSZ főtitkárának az azonnali globális tűzszünetre irányuló felszólításáról. letöltve: https://www.consilium.europa.eu/hu/press/press-releases/2020/04/03/declaration-by-the-high-representative-josep-borrell-on-behalf-of-the-eu-on-the-un-secretary-general-s-appeal-for-an-immediate-global-ceasefire/ (Letöltve: 2021. április 20.)

[9] J. Borrell (2020). The Coronavirus pandemic and the new world it is creating. Elérhető: https://eeas.europa.eu/headquarters/headquarters-homepage/76379/coronavirus-pandemic-and-new-world-it-creating_en (Letöltve: 2021. április 22.)

[10] J. Borrell (2020). Four Priorities for a Global Pandemic Strategy. Elérhető: https://eeas.europa.eu/headquarters/headquarters-homepage/76726/four-priorities-global-pandemic-strategy_en (Letöltve: 2021. április 22.)

[11] J. Borrell (2020). “Team Europe” – Global EU Response to Covid-19 supporting partner countries and fragile populations. Elérhető: https://eeas.europa.eu/headquarters/headquarters-homepage/77470/“team-europe”-global-eu-response-covid-19-supporting-partner-countries-and-fragile-populations_en (Letöltve: 2021. április 23.)

[12] J. Borrell (2020). Afghanistan: a war not to forget, a people to support. Elérhető: https://ipolitics.ca/2020/04/29/afghanistan-a-war-not-to-forget-a-people-to-support/ (Letöltve: 2021. április 22.)

[13] C. De Camaret (2020). EU’s Borrell on Covid-19: ‘We must further promote multilateralism’. Elérhető: https://amp.france24.com/en/europe/20200504-talking-europe-eu-s-borrell-on-covid-19-we-must-further-promote-multilateralism (Letöltve: 2021. április 22.)

[14] J. Borrell (2020). The Eastern Partnership is at the heart of EU foreign policy. Elérhető: https://eeas.europa.eu/headquarters/headquarters-homepage/80811/eastern-partnership-heart-eu-foreign-policy_en (Letöltve: 2021. április 23.)

[15] J. Borrell & A.G. Laya (2020). Solidarity with the Venezuelan People (with Arancha González Laya). Elérhető: https://eeas.europa.eu/headquarters/headquarters-homepage/79954/solidarity-venezuelan-people-arancha-gonzález-laya_en (Letöltve: 2021. április 22.)

[16] I. Hamidi (2020). Josep Borrell to Asharq Al-Awsat: Regime, Not Sanctions, Responsible for Syrian People’s Suffering. Elérhető: https://english.aawsat.com/home/article/2361396/josep-borrell-asharq-al-awsat-regime-not-sanctions-responsible-syrian-people’s (Letöltve: 2021. április 22.)

[17] J. Borrell (2020). Navigating a pandemic world: global disorders and Europe’s role. Elérhető: https://eeas.europa.eu/headquarters/headquarters-homepage/82659/navigating-pandemic-world-global-disorders-and-europe’s-role_en (Letöltve: 2021. április 21.)

[18] J. Borrell (2020). Let’s strengthen our ties with Africa. Elérhető: https://eeas.europa.eu/headquarters/headquarters-homepage/86560/lets-strengthen-our-ties-africa_en (Letöltve: 2021. április 23.)

[19] European External Action Service (2020). Several Outlets – Europe Must Learn Quickly to Speak the Language of Power. Elérhető: https://eeas.europa.eu/headquarters/headquarters-homepage/87754/several-outlets-europe-must-learn-quickly-speak-language-power_en (Letöltve: 2021. április 22.)

[20] I. Hamidi (2021). Borrell to Asharq Al-Awsat: Reconstruction of Syria Hinges on Change in Regime’s Behavior. Elérhető: https://english.aawsat.com/home/article/2889681/borrell-asharq-al-awsat-reconstruction-syria-hinges-change-regime’s-behavior (Letöltve: 2021. április 22.)

[21] Enab Baladi (2020). Borrell to Enab Baladi: Presidential elections will not lead to international normalization with Damascus. Elérhető: https://english.enabbaladi.net/archives/2021/03/borrell-to-enab-baladi-presidential-elections-will-not-lead-to-international-normalization-with-damascus/ (Letöltve: 2021. április 22.)

[22] Az Európai Unió Tanácsa (2020). Josep Borrell főképviselőnek az Európai Unió nevében tett nyilatkozata a koronavírus-járványt kihasználó rossz szándékú kibertevékenységekről. Elérhető: https://www.consilium.europa.eu/hu/press/press-releases/2020/04/30/declaration-by-the-high-representative-josep-borrell-on-behalf-of-the-european-union-on-malicious-cyber-activities-exploiting-the-coronavirus-pandemic/ (Letöltve: 2021. április 25.)

[23] J. Borrell (2020). Make cyberspace a safer place. Elérhető: https://eeas.europa.eu/headquarters/headquarters-homepage/90747/make-cyberspace-safer-place_en (Letöltve: 2021. április 24.)

[24] J. Borrell (2020). Europe’s military and civilians working together against the coronavirus. Elérhető: https://eeas.europa.eu/headquarters/headquarters-homepage/77192/europe’s-military-and-civilians-working-together-against-coronavirus_en (Letöltve: 2021. április 23.)

[25] J. Borrell (2020). European defence: fighting COVID-19, preparing for the future. Elérhető: https://eeas.europa.eu/headquarters/headquarters-homepage/79305/european-defence-fighting-covid-19-preparing-future_en (Letöltve: 2021. április 23.)

[1] Josep Borrell előtt Federica Mogehrini (2014-2019) és Catherine Ashton (2009-2014) töltötték be az Unió Külügyi és Biztonságpolitikai Főképviselője pozíciót.

[2] Az EU kül- és biztonságpolitikai döntéshozatalában központi, de a stratégiai kommunikációs tevékenység szempontjából másodlagos, szerep jut az EU Tanácsának, amely leginkább a Külügyek Tanácsa formáció üléseit követően kiadott sajtóközlemények, illetve a Tanács által elfogadott deklarációk (tanácsi következtetések) formájában címez üzeneteket a nemzetközi közvéleménynek. Továbbá, az Európai Tanács és az Európai Tanács Elnöke is rendelkezik hatáskörökkel az EU Közös Kül- és Biztonságpolitikájának területén, és az elnöki tisztségét betöltő Charles Michel elődeinél nagyobb – vagy legalábbis látványosabb – érdeklődést mutat a külpolitika, illetve az ehhez kapcsolódó stratégiai kommunikáció iránt. Mindazonáltal, a kül- és biztonságpolitika területén az Európai Tanács és annak Elnöke által folytatott politikai kommunikáció gyakoriságában és láthatóságában is erősen háttérbe szorul a Főképviselő tevékenységéhez képest.

[3] A közelmúltban a Főképviselő neve alatt megjelent „Európa külpolitikája a Covid-19 idején” címet viselő terjedelmes online könyv a vizsgálat keretében áttekintett főképviselői kommunikációs tevékenységekből emel át, illetve ismétel meg témákat és üzeneteket. Így ezt a könyvet nem vizsgáltam külön. A kiadvány az alábbi linken érhető el: https://eeas.europa.eu/sites/default/files/eeas_2020.6338_european_foreign_policy_in_times_of_covid19_web_new.pdf)

[4] A nyilatkozatot az Unió Külügyi és Biztonságpolitikai Főképviselője adta ki az EU nevében, vagyis a nyilatkozatot formálisan (és egyhangúlag) jóváhagyta az EU 27 tagállama.

[5] Ez a kitétel nem szerepel az ENSZ Főtitkár üzeneti között, ami az EU és az ENSZ terrorellenes politikái közötti különbségre mutathat rá.

[6] Az ENSZ által jegyzékbe vett terrorista csoportok voltaképpen az ENSZ szankciók hatálya alá vont terrorista csoportokat jelentik.

[7] A „Team Europe” kezdeményezés az EU intézmények és az EU tagállamok koordinált külső fellépését célozza a pandémia elleni küzdelemben.

[8] A Főképviselő által megfogalmazott tanulságok a szolidaritás, reagálóképesség, felkészültség és reziliencia, képességek és partnerségek területeit érintik.

[9] Ennek további jelentőséget ad, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa jóval később, 2020. július 1-én elfogadott 2532. sz. határozatában, erősített csak rá az ENSZ Főtitkár felhívására.

A Koronavírus a béke és biztonság összefüggésében – az EU stratégiai kommunikációs tevékenysége a világjárvány idején bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Ramadán 2021-ben

A világ muszlim népessége 2021-ben április 13-a ás május 12-e között ünnepli az iszlám holdnaptár 9. hónapját, a ramadánt. Ebben az évben azonban a Covid-19 világjárvány miatt egészen más élményben van része a hívőknek a vallási ünnep kapcsán, hiszen immáron második éve a tradicionális vallási gyakorlatok alkalmazkodtak a megváltozott életkörülményekhez.

Az ünnep neve az arab „ramida” szóból eredeztethető, amely szárazságot, hőséget jelent. Ez alatt egy hónapa az iszlám hívők számára az egyik legszentebb vallási ünnep, amely alatt a arra emlékeznek, hogy Allah kinyilatkoztatta Mohamed prófétának az akaratát. A hagyomány szerint ugyanis Allah a Koránt, a Híra hegyre elmélkedni és böjtölni visszavonult Mohamednek 610-ben ennek a hónapnak a 27. napján adta. Ebből a történetből következik az iszlamisták ezen hónaphoz kapcsolódik egyik rituális szokása: napkeltétől napnyugtáig böjtölnek és a felfogás szerint a nélkülözések ellenére a béke és a szellemi megtisztulás időszakát élik meg.

Ennek egyik legmeghatározóbb példája az iftar, az egész napos böjtöt megtörő közös esti étkezés. Normál esetben a családok, a barátok és a mecsetek közösségei összegyűlnek, hogy közösen fogyasszák el ezt a vacsorát. Jelenleg azonban a Covid-19 járvány megfékezésére tett kormányzati intézkedések a világ nagyrészán nem teszik lehetővé, hogy az emberek ilyen nagy számban gyűljenek össze.

Kivételt képezhet ez alól Anglia, ahol a sikeres oltási kampánynak köszönhetően a kormányzati enyhítések és a ramadán időpontja várhatóan éppen egybe fog esni. Így ugyan csak legfeljebb hat ember vagy két háztartás, de összegyűlhet a szabadban vagy egy privát kertben. Továbbá a kiterjedt brit muszlim közösség online iftar rendezvényeket hozott létre a közösségi tudat fenntartásának és a hívők vallásgyakorlásának leegyszerűsítésére. Ilyen a Ramadan Tent Project által kínált My Open Iftar program is, amely számos tevékenységet, receptet, útmutatást és dekorációt tartalmaz, lehetővé téve ezzel a ramadán szellemének életben tartását. További változás 2020-hoz képest, hogy az egész Egyesült Királyságban ismét nyitva vannak a mecsetek, amelyek esténként otthont adnak a Taraweeh imáknak. Mindemellett az angliai mecsetek arra kérik az imádkozókat, hogy viseljenek arcot-és szájat eltakaró maszkot, hozzák magukkal az imaszőnyeget és ügyeljenek a szociális távolság betartására. Mi több sok imám csökkenti az imák hosszát, ezzel is minimalizálva a gyülekezetben töltött időt és bátorítja a híveket az oltakozásra mondván: a vakcina az izomba kerül, nem pedig a véráramba, és nem tápláló, ez nem jelenti a böjt megtörését.

Írta: Haiszky Edina Julianna

India új lépése a vallásszabadság irányába?

2021. április 9-én az indiai Legfelsőbb Bíróság elutasított egy, a Bharatiya Janata kormánypárt által előterjesztett, a vallási térítés elleni törvény megalkotásáról szóló petíciót, amellyel megerősítette az indiai állampolgárok vallásszabadsághoz fűződő jogait. A kérelemben a kormánypárt egyik vezetője, Ashwini Kumar Upadhyay szorgalmazta, hogy a „vallással való visszaélés” kontrollálásának céljából egy felügyelő bizottságot hozzanak létre. A kérelem elutasításának okaként a Legfelsőbb Bíróság India alkotmányának 25. cikkét nevezte meg, amely szerint az indiai állampolgároknak joguk van az általuk választott vallás gyakorlására és terjesztésére.

A döntés fogadtatása vegyes volt, hiszen míg az indiai vallási kisebbségek ezzel egyfajta jogi védelmet nyertek, a Bharatiya Janata Párttal szimpatizáló hindu nacionalisták veszítettek a „lehetőségeikből”, eszközeikből. A hindu radikálisok egyébként gyakran felhasználják az olyan, úgynevezett térítésellenes törvényeket, amelyek alapján az indiai állampolgárok csak akkor térhetnek át különböző, Indiában kisebb számú hívővel rendelkező vallásokra, ha azt a hatóságok is engedélyezik.

Írta: Fuksz Emese

 A kínai keresztényüldözés rejtett és nyílt formái

Folytatják a kínai hatóságok a keresztény árvaházak megszüntetését a vallási ügyekre vonatkozó új előírások betartatásának égisze alatt, ezzel szegény és hátrányos helyzetű árvák, illetve fogyatékkal élő gyermekek ezreit veszélyeztetve. Az új szabályozás 2018 februárjában lépett hatályba, s azóta számos katolikusok és protestánsok által működtetett árvaházat zártak be a különböző tartományokban. A hatóságok azzal vádolták a keresztény csoportokat, hogy gyermekeket térítenek jótékonysági szervezetek felhasználásával, mely ellentétes a szabályozás azon záradékával, amely tiltja a 18 év alatti kiskorúak evangélizációját.

Ezentúl a Kínai Polgári Ügyek Minisztériuma szerint Kína indítani fog egy kampányt, melynek célja az illegális társadalmi szervezetek 5 típusára irányuló szigorítás. Ide tartoznak olyan szervezetek is, melyek a vallás nevében tartanak összejöveteleket. A Minisztérium kampánya néhány tartományban, pl. Szecsuánban már meg is kezdődött: a listán számos buddhista és keresztény szervezet szerepel, többek között az erősen üldözött Early Rain Covenant Church is.

A Radio Free Asia új jelentése továbbá súlyos, a kínai keresztényeket érő emberi jogi visszaélésekről számol be. A jelentés szerint a keresztényeket „titkos, mozgatható ’átalakító’ létesítményekben” tartják fogva, hogy megtagadtassák velük hitüket. Az RFA olyan pincékben tartott „agymosási foglalkozásokról” ad hírt, melyeket a gyülekezeti tevékenységekben való részvétel „bűntettéért” róttak ki a keresztényekre. Egy álnéven nyilatkozó keresztény arról számolt be, hogy a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának Egyesült Front Munkaügyi Osztálya 10 hónapig tartotta fogva, miután a kormány rajtaütést hajtott végre a gyülekezetén. Elmondása szerint a létesítményben különböző kormányhivatalokból érkező emberek dolgoztak, akik „rendkívül alattomos” módszereket alkalmaztak. A volt fogvatartottnak 10 hónapos fogsága alatt szörnyű bánásmódot kellett elszenvednie; verést, verbális bántalmazást és mentális kínzást is.

A Kínai Kommunista Párt Hszi Csin-ping elnök alatt csak 2019-ben több, mint 70 protestáns gyülekezetet záratott be, pl. Jiangau tartomány városaiban. A Bitter Winter szerint Kína annak érdekében, hogy a keresztények összegyülekezését megakadályozza, egyes istentiszteleti helyeket lerombol, míg másokat gyárakká és „kulturális centrumokká” alakít át, hogy a kommunista eszmék propagandáját terjessze.

Írta: Nagy Abigél

Keresztény közösség elleni terrortámadás Indonéziában

Húsvét vasárnapján öngyilkos merénylők hajtottak végre terrortámadást az indonéz Makkasar városában, a keresztény Jézus Szíve Székesegyháznál. A támadók motorral akartak a templomba hajtani, ezt az ott lévők megakadályozták, így a robbanás a bejáratnál történt. A támadás során 14 ember sérült meg, köztük egy egyházi tisztviselő is. A terrorcselekményért a Jamaah Ansharut Daulah (JAD), az Iszlám Államhoz tartozó terrorista csoportot tették felelőssé.

Indonézia 275 milliós lakosságának kb. 87%-a muszlim, ezzel az egyik legnépesebb muszlim többségű országok közé tartozik. A mintegy 23 millió főt számláló keresztény közösséget számos atrocitás éri vallási hovatartozásuk miatt.

A legsúlyosabb támadás legutóbb 2018-ban történt. Surabaya városában 28 embert öltek meg öngyilkos merénylők. Hasonlóan a mostani esethez, ez is a JAD-hoz volt köthető. A JAD célpontja rendszerint templomok, mert ezek általában gyengén őrzött területek és nagy esélye van a tömeges áldozatszerzésnek.

Ennek megakadályozására húsvét és a ramadán idején az indonéz keresztény egyház a rendőrség és egyéb, magán biztonsági erők közreműködésével biztosítják a közösség biztonságát. A makassari terrortámadás során is egy magánbiztonsági őr akadályozta meg, hogy a merénylők bejussanak a templomba.

Írta: Ács Nóra

50% alatt a vallásosak aránya az USA-ban

A Gallup & Robinson analitikai és tanácsadó vállalat 1937 óta követi figyelemmel a vallásos és nem vallásos lakosság arányát az USA-ban, az idén mért számokat március végén hozták nyilvánosságra. A százalékban kifejezett arányszám a kutatás történetében először süllyedt 50% alá, egészen pontosan 47 volt. A felmérés során azokat a lakosokat tekintették vallásosnak, akik rendszeresen vesznek részt istentiszteleten.

2000 előtt rendszeresen 70%-hoz konvergált az eredmény, utána folyamatos csökkenés figyelhető meg. Ennek egyik oka a generációs különbségekben keresendő. Az 1946 előtt születettek közül továbbra is 66%, de az ún. „millenial” (1981-1996 között született) nemzedék körében már csupán 36% jár rendszeresen gyülekezetbe. Ahogy az idő halad, az idősebb korosztályokat egyre kevesebben képviselik, így az összetett arány is eltolódik

David Campbell, a Notre Dame egyetem kutatója szerint a visszaesés egyfajta „allergiás reakció” is lehet az elmúlt évek jobboldali valláspolitikájára. Állítja, hogy főként a fiatalabbak a republikánus politikához kötik a vallást. Mivel politikai nézeteik eltérőek, vallási nézeteiket is ehhez igazítják. Szavait alátámasztja, hogy a demokrata beállítottságúak között 25%-al csökkent azok aránya, akik vallásosnak tekinthetőek.

Írta: Patocskai Péter

Mi történik Eritreában?

Az afrikai országban a „nem hagyományosnak” minősített felekezetekből származó keresztények a legkeményebb üldöztetéssekkel néznek szembe mind a kormány, mind az eritreai ortodox egyház (EOC) részéről. Az EOC az egyetlen keresztény egyház, melyet a kormány elismer. A hatalmon lévők az említett egyházat szigorúan monitorizálják. A kormányzati biztonsági erők folyamatosan aktívan figyelik a telefonhívásokat, számtalan rajtaütést tartanak keresztények ellen, lefoglalják a tulajdonaikat.

Sok keresztényt hitük gyakorlása miatt, tárgyalások nélkül tartóztatják le. Őket embertelen körülmények között, börtönökben tartják fogva. Az eritreai keresztények számára az egyetlenegy esélyt az Etiópiával kötött békemegállapodás jelenthette volna, amelynek értelmében kiterjesztettek volna különböző emberi jogokat, viszont a megállapodás nem valósult meg, az erőszak Eritreában ráadásul tovább súlyosbodott. Az eritreai üldöztetésnek a protestánsok és az eritreai ortodox egyháztól eltérő felekezetek keresztényei különösen kiszolgáltatottak, valamint a muszlim hátterű, ám átkeresztelkedett hívők is.

2021 márciusa és áprilisa között több keresztényt is letartóztattak az ország területén. Március utolsó heteiben 12 keresztényt tartóztattak le, miközben ők Asszabban imádkoztak, Dzsibuti határának közelében. Őket a várostól távoleső kikötőben található börtönben tartják fogva embertelen körülmények között. Április során Asmarban, egy imaértekezleten is számos keresztényt tartóztattak le. Ezek a rajtaütések aláírjak azt a tényt, miszerint a kormány nem fog enyhíteni az ország keresztényeivel szembeni kemény, elnyomó politikáján. (2020. szeptembere óta ugyanakkor legalább 160 keresztényt szabadítottak fel az eritreai börtönökből.)

Eritrea még mindig a világ egyik, keresztényüldözés szempontjából legkitettebb országa. Egyes becslések szerint még mindig legalább 165 hívő szenvedhet börtönökben, azonban pontos számadat nem ismert.

Írta: Németh Csenge

Az első muszlim jeruzsálemi nagykövetség

Február elsején kölcsönös elismerési szerződést írt alá Koszovó és Izrael, melynek folyományaképp a nyugat-balkáni állam március 14-én megnyitotta nagykövetségét is első muszlim államként Jeruzsálemben. Az ügyvezető nagykövet Ines Demiri lett, aki szerint egy „történelmi pillanat” volt a külképviselet átadása. Koszovó az Egyesült Államok segítségével írta alá azt a szerződést, még a nemrég leköszönt Hoti-kormány idején, mely alapján elkötelezték magukat amellett, hogy mindenféleképp Jeruzsálemben nyitja meg kapuit nagykövetségük. Mindeddig mindössze az Egyesült Államok és Guatemala döntött úgy, hogy izraeli külképviseletét Tel-Avivból Jeruzsálembe helyezi át. Amióta 2017-ben a Trump-adminisztráció Jeruzsálemet ismerte el Izrael fővárosaként, 2018-ban pedig megnyitotta nagykövetségét, több állam is megígérte, hogy hasonlóképp tesz (pl. Malawi és Honduras is). Több állam az arany középutat választotta ugyanakkor, hazánknak például továbbra is Tel-Avivban van nagykövetsége, ám megnyitásra került egy jeruzsálemi iroda is.

Koszovó valódi kihívása a megállapodás kapcsán az ENSZ nemzetközi döntései mentén fedezhető fel a történetben. 1980-ban az ENSZ Biztonsági Tanácsa 478. számú határozatában elítélte „Kelet-Jeruzsálem megszállását” és megtiltotta, hogy tagállamai elismerjék a várost, mint Izrael Állam fővárosát, valamint, hogy diplomáciai képviseleteket nyissanak ott. Többek közt az Európai Unió is megtiltotta az ENSZ nyomán, hogy tagállamai a korábban említettek mellett döntsenek. Koszovó ennek ellenére – hivatkozván arra, az őt kritizáló államok többsége el sem ismeri függetlenségét – mégis szembe ment a 478. száma határozattal. Az ország több irányból is komoly kritikákat kapott. Pristina döntését elítélte többek közt Törökország, Jordánia és a palesztin hatóságok is. Ennek ellenére a frissen megválasztott Albin Kurti miniszterelnök kormányának külügyminisztere nemrégiben úgy fogalmazott, a nagykövetség megnyitása egy „már eldöntött ügy”.

Írta: Gönczi Róbert

Címlapkép: Öngyilkos merénylet Indonéziában. Makassar, 2021. március 28.
Rendõrök az indonéziai Celebesz (Szulavézi) déli részén található Makassar város Jézus Szent Szíve katolikus templománál elkövetett öngyilkos merénylet helyszínén 2021. március 28-án. A hatóságok szerint két feltételezett merénylő vesztette életét, 14-en megsebesültek. A támadás elkövetőjeként egyelõre senki sem jelentkezett.
(Forrás: MTI/EPA/Daeng Mansur)

A V&B 08 – Vallás és biztonásg hírfigyelő, 2021. árpilis bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A 2021-es év során Afrika több országában kerül vagy került már sor helyi, parlamenti, illetve elnöki választásokra. Jelen cikk a 2021 április 11-ig bezárólag megvalósult választásokat foglalja össze, kitérve a bennük lévő hasonlóságokra, következtetéseket vonva azokból.

Az afrikai kontinens legtöbb országa alig valamivel több, mint fél évszázada került ki a gyarmati státuszból, így elmondható, hogy az önrendelkezési gyakorlat ezen országok esetében még igencsak kiforratlan. Számos esetben feszültséget okoznak az önkényesen, ámde az etnikai-törzsi határokat abszolút figyelmen kívül hagyva meghúzott államhatárok. Általánosságban véve a politikai kultúra és képzettség színvonala alacsony, bár ez a szegmens folyamatosan fejlődik, köszönhetően a fiatal társadalmaknak és az ifjú korosztály politikai állásfoglalási vágyának.

A választásokat azonban megnehezítik az államon belüli ellentétek, a lázadó, illetve terrorszervezetek jelenléte, illetve gyakori eset, hogy az aktuális kormányerők igen nehezen engedik át a hatalmat. Ehhez kapcsolódóan gyakran megjelennek különféle nemzetközi szervezetek, főként az Afrikai Unió, az Egyesült Nemzetek Szervezete és az Európai Unió, akik a választások tisztaságát figyelik meg az adott országban. Habár ez a gyakorlat megkérdőjelezi a valódi függetlenséget, illetve a szuverenitás tiszteletben tartását, az eddigi tapasztalatok alapján kétségkívül hasznos a megfigyelő missziók jelenléte.

Benin és a választási reform

Beninben 2021 április 11-én zajlott le az elnökválasztás, mely során az állampolgárok a következő öt évet illetően hoztak döntést. A legesélyesebb jelölt egyértelműen Patrice Talon volt, aki 2016 óta van hatalmon a kicsiny Nyugat-afrikai országban. 2016-os megválasztásakor kinyilatkoztatta, hogy később nem kíván elindulni a választásokon, ám utóbb azt közölte, be szeretné fejezni az általa elkezdett munkát. Egy 2019-ben bevezetett választási reformnak köszönhetően, amely erősen megnehezítette a választásokon való elindulást, Talonnak mindössze két kihívója akadt, Corentin Kohoue és Alassane Soumanou. Ez a 2016-os adathoz (akkor 33 induló volt) mérve meglehetősen kevés, és nehezen összeegyeztethető a demokratikus választás fogalmával. Bár Benint alapvetően többpárti demokráciaként tartják számon, jelenleg jó úton van egy autoriter rezsim kialakítása felé. Az amerikai Freedom House nemrégiben az állam politikai besorolását „free”  (vagyis szabad) státuszról „partly free” (vagyis részben szabadra) változtatta. Ezzel kapcsolatban azonban fontos kiemelni, hogy bár a jelenlegi államszervezet erősen korrupt, a korábban üzletemberként tevékenykedő Talon elnöksége alatt sokat tett az infrastruktúra fejlődéséért és a gazdasági növekedésért.

A választásokat megelőző csütörtökön zavargások törtek ki, a tüntetők lezártak egy főútvonalat, a rendőrökkel való összecsapás során ketten életüket vesztették. A választási reformmal összefüggésben több ellenzéki vezető arra kérte a követőit, hogy bojkottálják a szavazást.

A végső eredmények értelmében Talont 86%-kal újraválasztották. Habár három nemzetközi megfigyelő misszió jelezte, hogy igen alacsony volt a részvételi arány (a választásra jogosultak 50.17%-a jelent meg), összességében békésen zajlott a szavazás, komoly problémákat nem azonosítottak.

Dzsibuti és az egyfős választás

Dzsibuti kis alapterületű, Kelet-afrikai ország, ahol 2021 februárjában elnökválasztásokra került sor. Az állammal kapcsolatban megjegyzendő, hogy az eddigi adatok alapján kifejezetten jól kezelte a koronavírus-járványt, gyors gazdasági felépülést mutatott, és a kontinens többi országával ellentétben elkerülte a recesszió is.

Az idei választások során valójában kevéssé beszélhetünk demokratikus értelemben vett választásról: Számos ellenzéki vezető el sem indult, mert nem látta értelmét a szinte nyilvánvalóan előrejelezhető végeredmény miatt. Ennek ellenére a kormányoldali kampány aktívan zajlott, a 73 éves Ismail Omar Guelleh elnök pedig ötödjére indult el a választásokon. Mivel a hatályos alkotmány értelmében 75 év a felső korhatár a választások idején az elnökjelölt számára, ez lehetett az utolsó reális esélye, hogy további öt évig hatalmon maradhasson. A kampány során elsősorban a fiatalokat célozták, mivel az ország 75%-a 35 év alatti, így bennük komoly támogatóerő összpontosul.

A választásokat megelőzően érkeztek ugyan fenyegetések a gyerekkatonákat is alkalmazó as-Sabáb terrorszervezettől, ám a szavazás végül viszonylagos békében zajlott le. Guelleh-et ötödjére is megválasztották, a szavazatok 98%-át szerezte meg. Legfőbb riválisa, az üzletember Zakaria Farah alig ötezer szavazatot kapott, míg az elnök több, mint 165 ezret.

Az inkumbens elnök már 22 éve van hatalmon, a jelenlegi eredmények értelmében pedig további öt évre meghosszabbodott a mandátuma. Ezzel a szabad Dzsibuti történelmében továbbra is ő a második elnök. Az eredmények nyilvánosságra hozatala után Guelleh a következőt osztotta meg a közösségi médiában: „Thank you for your trust, thank you for Djibouti! Together, let’s continue!”, azaz „köszönöm a bizalmatokat, köszönöm neked Dzsibuti! Folytassuk együtt {amit elkezdtünk}!”

Az Afrikai Unió megfigyelői szerint minden rendben zajlott, bár ellenzéki képviselők nem jelentek meg a választási helyszíneken. Ezzel részben tiltakozásukat fejezték ki, részben a fent említett okokból döntöttek a távolmaradás mellett.

Közép-afrikai Köztársaság és a választási erőszak

A mintegy 4,75 milliós lakosú Közép-afrikai Köztársaságban a tavalyi és idei évben háromfordulós parlamenti választások zajlottak, azonban a decemberi első fordulót lázadó csoportok szabotálták. A jelenlegi elnök, Faustin-Archange Touadéra a korábbi elnököt, Francois Bozize-t gyanúsította a zavargások szításával. A gyanú talán nem alaptalan, ugyanis Bozize szintén indulni szándékozott a választásokon, ám kérvényét elutasították, arra hivatkozva, hogy nem felel meg a „jó moralitás” kitételnek, amely elengedhetetlenül szükséges az elnökjelöltté váláshoz. A felkelés több várost, köztük a fővárost is érintette, az ENSZ számításai szerint mintegy 30 000 kényszerült elhagyni az otthonát és vált menekültté.

Ennek ellenére számos helyen sikerült megtartani a választásokat, amelyek Touadéra-t hozták ki győztesként. Az ellenzék tiltakozik az eredmény ellen, az alacsony részvételi arányra hivatkozva érvénytelennek nyilvánították a győzelmet, ugyanis a decemberi választásokon csak az arra jogosultak mintegy egyharmada jelent meg.

A korábbi tapasztalatok alapján márciusban fokozott erőkkel vigyáztak a választók biztonságára, ebben mind a kormányerők, mind az országban állomásozó ENSZ békefenntartó csapatok részt vettek. Az újonnan odaküldött háromezer békefenntartóval együtt már összesen 14 400 katona tartózkodik az Közép-afrikai Köztársaság területén. A 140 parlamenti helyből 22 az első fordulóban került megválasztásra, 49 a másodikban, a maradék 69 pedig a jelen álláspont szerint májusban, a harmadik fordulóban kerül kiosztásra.

Az Afrikai Unió megfigyelő missziójának jelentése alapján a szervezet összességében elégedett volt a választások lebonyolításával, több helyen sikeres volt a kormányerők és a fegyveres csoportok közötti közvetítés, azonban biztonsági okokból adódóan az ország számos területére nem tudtak ellátogatni. A missziót Modibo Sidibe, korábbi mali elnök vezette.

A választások között eltelt idő azonban korántsem zajlott békésen. Az ENSZ nyilatkozata alapján december óta számos emberi jogi sérelem történt az országban, többek között civilek elrablása, a felvonuló tömegbe éles lőfegyverrel történő lövések leadása, illetve választási épületek felégetése. A nemzetközi biztonság érdekében a kormányzatnak a jelenleginél sokkal nagyobb erőkkel kellene fellépnie az erőszak ellen, illetve a büntetések kiszabását is fokozottabb ellenőrzés alá kellene vonnia.

Niger és a demokratikus hatalomátadás

A Nyugat-afrikai Niger az idén már lezárult afrikai választások „mintadiákjának” tekinthető. A kétfordulós elnökválasztásban két komoly esélyekkel bíró jelölt állt szemben egymással, a kormányoldal jelöltje, Mohamed Bazoum, és a korábbi elnök, Mahamane Ousmane. Az idén áprilisig regnáló Mahamdou Issoufou két ötéves ciklust töltött hivatalban.

Bazoum a szavazatok 55.75%-át szerezte meg, ezzel április 2-től ő lett az új elnök. Kinevezését követően számos kihívással kell szembenéznie: a Száhel-övezeti konfliktus hatásai továbbra is komoly nyomást gyakorolnak Nigerre, illetve az egyre erősödő ISWAP tevékenysége is befolyással bír a térségben. Niger a Föld egyik legszegényebb országa, a szomszédos Mali és Nigéria területén folyó harcok pedig gyakran hatnak rá közvetlenül is.

Niger Legfelsőbb Bírósága legitimizálta Bazoum győzelmét, így hivatalosan kijelenthető, hogy ez lesz az első alkalom Niger történelmében, amikor demokratikus úton cserélődött a vezető. Mivel a választásra jogosultak 63%-a élt a lehetőségeivel, érvényesnek tekinthető Bazoum közel 56%-os eredménye, bár megjegyzendő, hogy 73 választási pont eredményeit egyszerűen semmisnek tekinti a Bíróság.

Noha a választás összességében békés körülmények között történt, az előzetes eredmények közzétételét követően volt némi belső feszültség az államban, amikor ellenzéki támogatók utcára vonultak. A rendőrségnek könnygázt kellett alkalmaznia a tömegoszlatáshoz, ketten életüket vesztették, négyszáznál is több embert pedig őrizetbe vettek.

Szenegál és az elhalasztott szavazás

Szenegál a korábbi években politikai szempontból az egyik legstabilabb államnak számított a Nyugat-afrikai régióban, jelenleg azonban ez nem mondható el róla. Macky Sall, a napjainkban hatalmon lévő elnök ciklusa alatt az amerikai Freedom House az állam státuszát „free”, azaz szabad besorolásról „partly free”, vagyis részben szabad kategóriára minősítette vissza.

Az elnökválasztásnak már 2019-ben meg kellett volna történnie, ám előbb 2020-ra, majd 2021 márciusára halasztották a megrendezését. Jelenleg nem ismert a következőnek betervezett dátum.

Szomália, a harminc éve anarchikus körülményekben fuldokló állam

A politikailag igencsak instabil, belső konfliktusoktól szenvedő országban eredetileg 2020 novemberében tartottak volna választásokat, ám ezeket inkább 2021 februárjára halasztották. A szavazás azonban idén sem tudott teljeskörűen megtörténni, mert Puntland és Jubaland tartományok vezetői meggátolták annak megvalósulását. Ez a jelenség már a korábbi, 2016-os választáson is észlelhető volt, és súlyos károkat okoz a demokratikus működésben, ugyanis a harminc éve anarchiába süllyedt államnak igen nagy szüksége lenne a stabilitásra, mind a társadalmi, mind a politikai szegmens tekintetében.

A jelenlegi döntés értelmében az elnök, Mohamed Abdullahi Farmaajo mandátuma meghosszabbításra került, így további két évig maradhat tisztségben, annak ellenére, hogy eredeti, négy évre szóló megbízatása februárban lejárt. Ez a döntés elsöprő méretű támogatottságot élvezett: 152 képviselőből 149 igennel szavazott. Ezalatt a két év alatt azonban a választásokat meg kell tartani, az államban évtizedek óta ez lesz az első közvetlen választás, amely megvalósulása esetén komoly előrelépést fog jelenti a demokratizálódási folyamat során.

Az államon belüli összetűzések, érdekütközések lehetőséget adnak az as-Sabáb számára a megerősödésre. Ha a szomáli vezetők figyelmen kívül hagyják ezeket a hatásokat, annak már rövid távon is komoly biztonságpolitikai következményei lehetnek.

Uganda – az inkumbens elnök és a popsztárból lett politikus szembenállása

Yoweri Museveni, aki a 35 éve tartó elnökségével az egyik legrégebb óta hatalmon lévő személy a világon, 2021-ben hatodik alkalommal kívánta elnyerni az elnöki tisztséget. Museveni 2017-ben megszüntette a korábbi alkotmányos kikötést, mely tiltotta, hogy 75 év feletti személy töltse be az elnöki posztot, így lehetővé téve saját maga számára az újbóli elindulást.

Museveni számára a 2021-es választásokon tíz vetélytárs is akadt, akik közül kiemelkedett a korábban popsztárként elhíresült Bobi Wine. Wine, aki kihasználta a fiatal korából fakadó előnyöket, képes volt úgy megszólítani a fiatalokat, ahogy az idősödő elnöknek nem sikerült. Ez kulcsfontosságú volt a kampánya során, hiszen Ugandában van a világon a második legalacsonyabb medián átlagéletkor, ami 15.7 évet jelent. A fiatalság nagy erőt képvisel az államban, jobb állami szolgáltatásokat, megfizethető egészségügyi ellátást és mindenekelőtt munkát követelnek.

A választásokat megelőző hetekben meglehetősen erőszakos kampányidőszak zajlott, több ellenzéki vezetőt is őrizetbe vettek, Wine személyi testőreit pedig eltávolították saját használatú ingatlanja elől. Mivel Wine-on kívül más ellenzéki szereplőkkel is történtek atrocitások, a volt zenész januárban a Nemzetközi Büntetőbírósághoz fordult azzal az indítvánnyal, melynek értelmében Museveni erőszakhullámot engedélyezett politikai szereplők és emberjogi jogászok ellen, illetve őt magát meg akarta gyilkoltatni, továbbá az állami rádióban nem biztosították számára a szabad beszéd jogát.

Az elnök ezzel szemben azt az álláspontot tartotta, hogy az ellenzékiek valójában külföldi ügynökök. A választások napján a kormányzat lekapcsoltatta az internetet, illetve megakadályozta a közösségi média platformjainak elérését. Ebből adódóan ellehetetlenült az online szavazás is, ami főként a fiatalokat fosztja meg jogaik gyakorlásának lehetőségétől.

A végső eredmények alapján Museveni a szavazatok 62%-át, míg Wine a 30%-át szerezte meg. Wine először nem fogadta el az eredményeket, jogi úton kért felülvizsgálatot, majd kérelmét visszavonta. Indoklásképpen azt nyilatkozta, hogy a bíróság Museveni kezében van, így nincs értelme a jogi procedúrát lefolytatni. A szavazás idején a szokottnál kevesebb nemzetközi megfigyelő volt jelen, az Európai Uniótól például egy sem, az USA megfigyelőinek pedig nem engedélyezték a jelenlétet. Végül csak az Afrikai Unió képviselői felügyelhették a választások tisztességes lebonyolítását.

Márciusban Wine kormányellenes fellépésre szólította fel az ugandaiakat, békés, fegyvermentes felvonulásra hívva őket, a rendőrség azonban ezt jogellenesnek titulálta és elutasította.

Az idei, Afrikában zajló választások közötti hasonlóságok

A fentiekből kitűnik, hogy az afrikai kontinensen sok helyen még gyerekcipőben jár a valódi demokrácia és a választások békés úton történő lezajlása. Számos esetben beszélhetünk – akár a választás napját megelőzően, akár az eredmények kihirdetését követően – zavargásokról, tüntetésekről, amelyek súlyosan veszélyeztetik az adott állam belső biztonságát.

A bevezetőben említett, alacsony színvonalú politikai kultúra részben összefüggésben áll azzal a könnyen felfedezhető ténnyel, hogy számos államban inkumbens vezetőkről beszélhetünk, akik akár több évtizede hatalmon vannak, illetőleg idén is elnyerték a lehetőséget mandátumuk megújítására. Ez nem kedvez a politikai nevelés számára, hiszen gyakorlatilag nem beszélhetünk többpárti demokráciáról, szabad választásokról, értelmezhető számú döntési lehetőségről.

Az amerikai Freedom House több esetben visszanyilvánított államokat a politikai szabadság alapján „free” kategóriából „partly free” kategóriába, amely egyfajta megtorpanást, visszazuhanást jelöl a korábban kedvezően alakuló politikai stabilitás terén. Összevetve ezt a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaeséssel, úgy vélem, a közeljövőben mindenképpen érdemes lesz a szokásosnál több figyelmet fordítani az Afrikában zajló politikai és társadalmi eseményekre, mivel egy együttesen zajló gazdasági és politikai instabillá válási folyamat további problémákat vonhat magával, például a migráció ismételten fokozott mértékű megindulását.

A legtöbb államban ugyanakkor kedvező, hogy a nemzetközi, független megfigyelő missziók többnyire nem azonosítottak problémákat, de nem elfelejtendő, hogy például a Közép-afrikai Köztársaság esetében eljutni sem sikerült minden meglátogatandó pontjára az országnak. Máshol, így Ugandában például a megfigyelést nem engedélyezték a hatóságok, így ott sem beszélhetünk fejlődésről ilyen téren. Összességében azonban látható egyfajta pozitív elmozdulás a nyitottság, transzparencia irányába.

Konklúzió

A cikkben bemutatott hét állam közül négyben továbbra is az idei évig hatalmon lévő elnök tarthatta meg tisztségét, két esetben pedig nem sikerült megtartani a választásokat, így összesen egy olyan országról beszélhetünk, ahol 2021-ben megtörtént a hatalom demokratikus átvétele. Ez a fejlett országokhoz viszonyítva igen alacsony arányszám, hiszen az adatok értelmében tulajdonképpen fennmaradt az évtizedek óta fennálló status quo. Mindazonáltal ez nem tekinthető sem egyértelműen előnyös, sem minden kétséget kizáróan hátrányos helyzetnek. Pozitívumként fogható fel, hogy az évtizedek óta regnáló elnökök képesek lehetnek pusztán a személyükkel is egyfajta stabilitást sugallni az állampolgárok felé, elindítva ezzel egy tényleges társadalmi stabilizálódást, amelyre kétségkívül szüksége van minden említett és bemutatott államnak. Negatívumként azonban szükséges megjegyezni, hogy ez a fajta bebetonozódása a hatalomnak természetszerűleg visszaveti a politikai kultúra és a politikai rendszer, az államszervezet fejlődését, mivel a benne lévők nem érdekeltek ebben.

Címlapkép: Kampala, 2021. január 15.
Bobi Wine egykori ugandai popcsillag, a legnépszerűbb ellenzéki elnökjelölt nyilatkozik a Kampala környékén lévő házánál 2021. január 15-én, az ugandai parlamenti és elnökválasztás másnapján. A hivatalos előzetes eredmények szerint Yoweri Museveni hivatalban lévõ államfő gyõzött, de Bobi Wine szerint erőszak és csalások jellemezték a választásokat, és ő nyert.
(Forrás: MTI/EPA)

A A 2021-es év és az afrikai választások bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

2021. június 18-án Iránban ismét elnökválasztást tartanak. A 2005-2013 között két cikluson át az elnöki posztot betöltő Mahmud Ahmadinezsád újabb indulást fontolgat. Már indulásának szándéka is számos vitát gerjesztett az országban. Bizonyos közvéleménykutatások szerint óriási népszerűségnek örvend, különösen a kevésbé képzett és kevésbé tehetős irániak körében, ami elsősorban kormányzása éveinek nosztalgiájával függ össze, amikor az olajárak magasak, a kormányzati elosztások igen széles körűek voltak. Miközben a Haszan Rouháni elnöksége alatt történt nagy korrupciós esetek miatt Ahmadinezsádra, mint szent emberre tekintenek vissza egyes irániak, vannak, akik őt okolják Irán nemzetközi elszigeteltségének fokozásáért.[1] Megfigyelők szerint azonban az ország legfelsőbb vallási vezetője, Ali Khamenei soha nem engedné meg, hogy Ahmadinezsád ismét elinduljon.

A vallási tekintélyek nyilvánvalóan nem bíznak benne, a kritikusok pedig egy neveletlen gyermekhez hasonlítják, akit nem lehet megszelídíteni. Függetlenül attól, hogy ő végül ismét részt vesz-e a választásokon, sokan azt gondolják, hogy továbbra is befolyásolni fogja a politikát. Saeid Golkar, amerikai Irán-elemző így fogalmazott róla: “Ha a legfőbb vezető meghal vagy a rendszer összeomlik, ott akar lenni, hogy kitöltse a vákuumot.“[2] Sokan úgy vélik, hogy a következő elnök, bárki is legyen az – olyan keményvonalas lesz, mint ő. Jelenleg a járvány ugyan korlátozza Ahmadinezsád politikai tevékenységét, ennek ellenére a szociális médiára támaszkodó populista tevékenysége aktív, sőt, olyan képek is megjelentek róla a médiában, melyeken rajongóinak autogramot oszt.[3]

Az 1979-es iszlám forradalom alapjaiban változtatta meg Irán társadalmát. Az elit és az értelmiség meghatározó része elhagyta az országot, nem sokkal ezután pedig Irakkal folytatott háború (1980-1988) rendkívüli emberveszteségeket okozott, melynek emléke ma is mélyen él az iráni társadalomban. A Khomeini ajatollah által kidolgozott iszlám kormányzás modellje (velájat-e faqíh) egyfajta síita modernizációs kísérletként társadalmi igazságosságot ígért, miközben a népességrobbanás és növekvő urbanizáció tovább alakította a társadalmat.  A lakosság és a vezetés közötti egyre nagyobbra nyíló szakadékot a nagyarányú munkanélküliség is mélyítette. Ez tette lehetővé Mahmud Ahmadinezsád győzelmét 2005-ben, aki társadalmi igazságosságot hirdetett, egyszerű életmódjával és korrupciómentes politikájával pedig hitelessé és népszerűvé vált a tömegek szemében.

Ahmadinezsád fiatal éveiben az iráni Forradalmi Gárda (a rendszer és a forradalom biztonságáért felelős fegyveres erő) egyik különleges egységének, a Baszídzs Milíciának, azaz az Elnyomottak Mobilizációs Erői egységének volt a tagja.[4] Nagyobb ismertségre Teherán polgármestereként (2003-2005) tett szert, a nép egyszerű, konzervatív fiaként, aki átlagemberként öltözködött, kockás inget viselt, egyszerű dzsekijével pedig divatot teremtett. Beszédében az egyszerű emberek szlengjét használta, ami élesen elválasztotta őt a vallási vezető réteg kifinomult, emelkedett szóhasználatától, stílusától. Olyan akciói, mint pl. hogy segített az utcaseprőknek a szemetet eltakarítani, még népszerűbbé tették az egyszerűbb társadalmi csoportokban. 2005-ös megválasztásának hátterében az iráni új politikai osztály katonai-biztonsági rétegének felemelkedése állt, mely fokozatosan szembekerült az 1997-2003 között az elnöki hatalmat gyakorló reformer elnökkel, Mohamed Khátamival. A réteg keményvonalasainak képviselőjeként Ahmadinezsád vitatta Khomeini ajatollah örökségének pragmatista és reformista definícióit és közvetlenül Khomeini forradalmi örökségéhez tért vissza. Populista szlogenjeire hivatkozva 2005-ös győzelmét gyakran úgy jellemzik, hogy „a választást a mártírok vérével nyerte”. Ahmadinezsád és katonai-mobilizációs csapata a populizmust és a társadalmi igazságosságot mutatta be Khomeini örökségének, mint az iszlám forradalom alapvető eleme. Magukat pedig „elvorientáltnak” hirdették, azaz a nép olyan gyermekeinek, akik hűek maradnak a forradalom eredeti elveihez. A disztribúciós igazságszolgáltatás, „az olajpénznek az emberek asztalához vétele” és a gazdasági korrupció elleni küzdelem tehát Ahmadinezsád legfőbb jelszava volt, és hatékonyan mozgósította a korábbi reformista vezetés által elhanyagolt városi és vidéki szegényeket. Ezért nem csak a konzervatívok, hanem a Legfőbb Vezető is támogatta őt a 2005-ös elnökválasztáson.[5]

Ahmadinezsád Irán első és egyetlen laikus elnöke volt,[6] aki kezet csókolt a Legfőbb Vezetőnek, amit elődjei, és Khomeini tanítványai, soha nem tettek meg. Az osztályalárendeltségnek ez a szimbolikus gesztusa rányomta bélyegét Ahmadinedzsád viselkedésére, és ezt mintegy ellensúlyozandó, határozott és erős elnökként kívánt megjelenni, az  új politikai osztály keményvonalas csoportjától körülvéve. Ahmadinedzsád elnökként felélesztette politikájában a forradalmi populizmust, mely a síita iszlámon belül is konzervatívnak számító vallási meggyőződéssel párosult. Meszbáh-Jazdi ajatollah tanítását követve a küszöbön állónak hitte a rejtőzködő imám visszatérését, és arra törekedett, hogy jogalapot szerezzen az imám közvetlen áldására.

Ahmadinezsád külföldön hirtelen és meglehetősen kétes hírnévre tett szert: újonc lévén a külpolitikában, nemzetközi megszólalásai, külpolitikai kijelentései, különösen az első időszakban, komoly feltűnést keltettek forradalmi hangvételük miatt. Rendszeres kirohanásokat intézett az Egyesült Államok, Izrael és az arab országok ellen.[7] Bár az iráni nukleáris program körüli vita és az ENSZ BT szankciói végigkísérték elnöki ciklusait, és ő jelentette be 2006 áprilisában, hogy Irán immáron rendelkezik az urándúsítás képességével,[8] a nukleáris program már az ő elnökségét megelőzően elkezdődött, és utána is folytatódott, míg a megállapodás – mára megkérdőjeleződött dicsősége – már a következő elnök, Haszan Rouháni és külügyminisztere, Dzsavád Zaríf nevéhez fűződik.

Bár Ahmadinezsád második elnökké választásának körülményeit ma is sokan vitatják – emlékezetes, hogy országos tüntetéshullám követte, melynek leverése ellenségei populista rendbontónak nevezték[9] -, Khamenei ajatollah kiállt mellette, de az elnökség végére nyilvánvalóvá vált, hogy Ahmadinezsádnak nemcsak azért kell elhagynia az elnöki posztot, mert az alkotmány értelmében folyamatosan két időszakot tölthet ugyanaz a személy.

A következő, 2017-es elnökválasztás előtt, Ahmadinezsád ismét bejelentette, hogy indulna, de jelölését az Őrök Tanácsa, a jelölteket  ellenőrző (szűrő) testület elutasította.[10] Emellett a Legfőbb Vezető sem támogatta arra hivatkozva, hogy indulása „nem áll Irán érdekében”.[11]  A 2021-es elnökválasztásra készülve az iráni társadalmat legjobban izgató kérdése, hogy vajon ez alkalommal vajon elindulhat-e Ahmadinezsád – azaz nem kap-e ismét ellentétes értelmű tanácsot a Legfőbb Vezetőtől vagy az Őrök Tanácsa nem nyilvánítja-e alkalmatlannak az indulásra -, illetve ha mégis elindulhat, vajon milyen eredményt tud majd elérni. A Donald Trump által elrendelt szankciók és hatásainak terhe alatt, valamint az Iránt sújtó koronavírusjárvány árnyékában esetleges támogatottságának mértéke megjósolhatatlan.

Források:
– Arjomand; Said Amir; After Khomeini; Oxford; 2009
– Al-arabiya.net; Former Iranian president Ahmadinejad will run in next elections if approved: Report; Published: 06 June ,2020.01.17
URL: https://english.alarabiya.net/News/middle-east/2020/06/06/Former-Iranian-president-Ahmadinejad-will-run-in-next-elections-Media-reports
– Economist.com; Does Mahmoud Ahmadinejad want to be president of Iran again?; 2021.02.28. URL: https://www.economist.com/middle-east-and-africa/2021/02/20/does-mahmoud-ahmadinejad-want-to-be-president-of-iran-again
– Fox News; Amy Kellogg, Could former Iranian President Mahmoud Ahmadinejad be back?; 2021.01.28 URL: https://www.foxnews.com/world/could-ahmadinejad-be-back
– Gheissari, Ali, Contemporary Iran, New York 2009.
– N. Rózsa, Erzsébet; Hagyomány és Modernitás; A Nemzeti Közszolgálati Egyetem saját kiadása, Budapest, 2020
– Radio Farda; Behrouz Turani, Ahmadinejad Is Ready For A Political Comeback In Iran- Are You Ready?; 2020.06.07.
URL: https://en.radiofarda.com/a/ahmadinejad-is-ready-for-a-political-comeback-in-iran/30657600.html
– Donya-e-eqtesad.com/ احمدی‌نژاد شورای نگهبان را دور می زند؟/ نامزدهای مدنظر احمدی نژاد در انتخابات ۱۴۰۰
– www.khabaronline.ir/news/ محمود احمدی‌نژاد قطعا در انتخابات ۱۴۰۰ ثبت‌نام می‌کند

[1] Fox News; Amy Kellogg, Could former Iranian President Mahmoud Ahmadinejad be back?; 2021.01.28

[2] Economist.com; Does Mahmoud Ahmadinejad want to be president of Iran again?; 2021.02.28.

[3] Radio Farda; Behrouz Turani, Ahmadinejad Is Ready For A Political Comeback In Iran- Are You Ready?; 2020.06.07.

[4] Economist.com; Does Mahmoud Ahmadinejad want to be president of Iran again?; 2021.02.28.

[5] Economist.com; Does Mahmoud Ahmadinejad want to be president of Iran again?; 2021.02.28.

[6] Al-arabiya.net; Former Iranian president Ahmadinejad will run in next elections if approved: Report; Published: 06 June ,2020.01.17

[7] Economist.com; Does Mahmoud Ahmadinejad want to be president of Iran again?; 2021.02.28.

[8] N. Rózsa, Hagyomány és Modernitás, 101

[9] Economist.com; Does Mahmoud Ahmadinejad want to be president of Iran again?; 2021.02.28.

[10] Al-arabiya.net; Former Iranian president Ahmadinejad will run in next elections if approved: Report; Published: 06 June ,2020.01.17

[11] Economist.com; Does Mahmoud Ahmadinejad want to be president of Iran again?; 2021.02.28.

Írta: Bosnyák Henrietta

Címlapkép: Teherán, 2021. március 11.
A legfőbb iráni vezető hivatala által közreadott képen Irán legfelsőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatollah élő adásban mond beszédet Teheránban 2021. március 11-én. Az ajatollah képmutatással vádolta az Egyesült Államokat rijádi kapcsolataik vonatkozásában. Hameini szerint az amerikaiak szüntelen az emberi jogokról beszélnek, de mégis egy bűnözõt támogatnak. Ezzel az amerikai hírszerzés jelentésére utalt, amely szerint Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös rendelte el 2018-ban Dzsamál Hasogdzsi kormánykritikus szaúdi újságíró meggyilkolását.
(Forrás: MTI/EPA)

A Mahmud Ahmadinezsád, Irán ellentmondásos politikai szereplője – Újra a politika színterén? bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A húsvét előtti héten kifejezetten feszültté vált a légkör Ukrajna keleti részén, az oroszbarát szakadárok által ellenőrzött Donbasz-régióban. Oroszország jelentős mennyiségű katonát és haditechnikai eszközt vezényelt a térségbe, amellyel ismét a világ vezetőinek látómezejébe került a 2014 óta tartó konfliktus.

Angela Merkel és Emmanuel Macron mellett Antony Blinken, az USA külügyminisztere is aggodalmát fejezte ki a mozgósítás miatt. Joe Biden elnök telefonon biztosította Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt az USA támogatásáról, amennyiben eszkalálódna a szembenállás.

A kérdésben felszólaló orosz és ukrán felek kölcsönösen, de egymástól függetlenül kiemelték, hogy féltik a tavaly július óta az ukrán kormányzati erők és a szakadárok között fennálló tűszünetet, mindkét fél a másik provokatív fellépése miatt aggódik. Dimitrij Peszkov, a Kreml szóvivője és az ukrán elnök is a polgárháború kiújulásától tart, nem egy orosz-ukrán háborútól. Moszkva hangsúlyozta, hogy szeretné elkerülni a szakadárok és a kormányerők újabb összecsapásait. Álláspontjuk szerint erőik nem vettek és nem is kívánnak részt venni a donbaszi összecsapásokban, az egyezmények betartását sem képesek kikényszeríteni, összességében nem jelentenek fenyegetést senki számára. Dimytro Kuleba, ukrán külügyminiszter nyomatékosította, hogy Ukrajnának nem érdeke a krízis további mélyítése, a legkevésbé sincs szüksége az országnak egy háborúra. Kuleba ugyanakkor tájékoztatást adott arról, hogy nem csak Donbasz környékén, de az északi határok mellett és a Krím-félszigeten is megfigyelhető, hogy emelkedik az orosz katonai jelenlét szintje. Szergej Lavrov, orosz külügyminiszter április 1-én arról beszélt, hogy a donbaszi válság eszkalációja végeredményben Ukrajna végét jelentené.

A tűzszünetet egyébként számos alkalommal szegték már meg, csak idén 16 ukrán katona vesztette életét és további 69 szenvedett sérülést, a szakadárok nem közöltek adatokat veszteségeikről. A legkirívóbb eset március 26-án történt, amikor négy ukrán egyenruhás halt meg. A kormányzat véleménye szerint tüzérségi támadás, míg a másik oldal tolmácsolásában taposóakna robbanásának következtében történt az ominózus eset. Érdekes adalék, hogy a kormányerők szerint olyan ágyúkból adtak le rájuk lövéseket, amelyeket a tűzszüneti egyezmények szerint nem birtokolhatnak a felek.

Zelenszkij szerint tipikus, az orosz hadművészetre jellemző mozdulat, hogy határ menti hadgyakorlatokkal feszélyezett helyzetet teremtenek, amellyel akár hibás lépésre is tudják kényszeríteni a másik felet. A NATO álláspontja hasonló a kérdésben, a szövetség provokációként kezeli Oroszország mozgósítását. A Kreml felhívta a NATO figyelmét, hogy amennyiben növelné ukrajnai jelenlétét, válaszlépésekre számíthat. Utóbbi jól mutatja, hogy ebben a szituációban egy ellenmozgósítás csak elmérgesítené a konfliktust. A NATO ennek ellenére növelte az Európában tartózkodó erőinek harckészültségét.

Az, hogy háború készülődik-e egy kifejezetten nehéz kérdés. Egyes szakértők szerint csupán annyiról van szó, hogy a Kreml teszteli Joe Biden-t és a Biden-adminisztrációt. Arra lehetnek kíváncsiak, hogy Washington meddig hajlandó elmenni Ukrajna védelmében. Nem kizárható az sem, hogy a felvonulás egyfajta válasz a májusra tervezett, ukrajnai Defender Europe 2021 NATO-hadgyakorlatra. Április 3-án több orosz politikus is megszólalt az ügyben, egyetértettek abban, hogy a gyakorlat Ukrajnát egy Oroszország elleni háborúra készíti fel.  Figyelemreméltó addíció, hogy az orosz hadsereg kifejezetten aktív volt az elmúlt időszakban, feltűnően sokszor szálltak fel NATO-gépek, hogy Kelet- és Észak-Európa felett orosz repülőket fogjanak el és értesülések szerint három nukleáris robbanófejjel felszerelt rakéta kilövésére alkalmas tengeralattjárót vezényeltek az Északi-tengerre.

Nem kérdéses, hogy olyan szituáció alakult ki Ukrajnában, ami magában hordozza a 2014 óta lezáratlan polgárháború ismételt fellángolásának esélyét. Nehéz megmondani mi lesz az események következménye, az azonban tisztán látható, hogy a donbaszi konfliktus a Biden-adminisztráció első komoly próbája a nemzetközi színtéren.

Címlapkép: Donyeck, 2021. április 9.
Az ukrán elnöki sajtószolgálat által közreadott képen Volodimir Zelenszkij ukrán államfő (j) látogatást tesz a Donyeck térségben 2021. április 9-én. Kijev szerint az orosz hadsereg nagyjából harminc zászlóaljat csoportosított a határ orosz oldalára, az ukrajnai Donyec-medence megszállt területeire és az Ukrajnától a nemzetközi jog szabályainak megsértésével elcsatolt Krím félszigetre.
(Forrás: MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtószolgálat)

A Háború készül a szomszédban? bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Irán Iráni atomalku: nehéz, de nem reménytelen tárgyalások

Az Európai Unió elnökletével Bécsben újrakezdődtek a tárgyalások egy Iránnal történő újabb megegyezés céljából. A 2015-ben megkötött Közös Átfogó Cselekvési Terv (JCPOA) az Iránnal szembeni nemzetközi szankciók feloldása érdekében korlátozni kívánta annak nukleáris programját. Viszont 2018 tavaszán Donald Trump egyoldalú döntése következtében az Egyesült Államok kilépett az alkuból. Irán ezt követően megtagadta a szerződésben kötött vállalásait és visszatért a magasabb dúsítású urán előállításához.

Habár az Egyesült Államok és Irán továbbra sem hajlandóak egymással kétoldalú tárgyalásokat folytatni, mindketten nyitottnak bizonyultak arra, hogy az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, valamint Oroszország és Kína alkotta vegyesbizottság keretei között Bécsben vitassák meg a 2015-ös atomalkuhoz való visszatérés feltételeit. Joe Biden korábban kijelentette, hogy újra csatlakozni kíván az atomalkuhoz, amennyiben Teherán vállalja, hogy visszatér a 2015-ben vállalt kötelezettségeihez.

Érdekes módon az Egyesült Államok mellett Kínának lehet a legnagyobb befolyása a tárgyalásokon. Amellett, hogy nemrég Peking 25 évnyi együttműködésről és ezen belül 400 milliárd dolláros befektetésről kötött Iránnal megállapodást, melynek komoly szerepe volt abban, hogy Teherán ismét a tárgyalóasztalhoz ült.

Az iráni vezetés számára kritikus fontosságú lehet az ország gazdaságát megbénító nyugati szankciók lehetőleg egyidejű feloldása. Habár a résztvevők a bécsi tárgyalások első fordulóját „konstruktívnak” értékelték, az idő mégis szorít: két hónapon belül Iránban választások lesznek, és nem tudni milyen mértékben fogja ez befolyásolni a közel-keleti ország jövőbeni tárgyalási hajlandóságát.

Irán szerint „terrortámadás” történt natanzi urándúsítóban

Üzemzavar történt vasárnap a Natanz városa mellett található atomerőműben. Az iráni források szerint az elektromos hálózat hibásodott meg, emberi sérülést, illetve sugárszennyezést nem jelentettek.

Ali Akbar Szálehi, az Irán Atomenergia Szervezetének (AEOI) vezetője szerint nem baleset történt, hanem szándékosan okozták az üzemzavart „nukleáris terrorizmusnak” nevezve azt. Szálehi továbbá az atomalkuhoz kötötte az esetet kijelentve, hogy olyanok követhették el, akik ellenzik az iránt súlytó gazdasági szankciók feloldásáért folytatott nukleáris tárgyalásokat.

A natanzi létesítményben éppen az esetet megelőző napon helyezték üzembe az új, nagyobb teljesítményű urándúsító centrifugákat. Ez alkalomból Haszan Róháni elnök is beszédet mondott Teheránból. Az új centrifugák nyíltan sértik a 2015-ös megegyezésben foglaltakat, de amióta Donald Trump amerikai elnök kivonult az atomalkuból, Irán sem tekinti magára nézve kötelezőnek a benne foglaltakat.

Nem meglepő módon a Moszad ténykedését sejtik a háttérben. Az izraeli hatóságok természetesen nem kommentálták az esetet, de a Jerusalem Post hírszerzési forrásokra hivatkozva a keletkezett üzemzavart a Moszad akciójának tartja, és szerintük a kár jóval súlyosabb, mint ahogy azt Teherán állítja.

2010-ben derült ki, hogy egy valószínűleg közös amerikai-izraeli fejlesztésű Stuxnet nevű vírussal fertőzték meg a natanzi létesítmény számítógépes rendszerét, amely jelentősen visszavetette Irán nukleáris programját.

Arik Barbing, a Sin Bet kiberbiztonsági részlegének korábbi vezetője szerint a mostani esetben nem az okozott kár, hanem maga az üzenet a fontos.

„Azt feltételezem, hogy nem történt valós kár a natanzi reaktorban. De az iráni bejelentés a nukleáris kapacitások növeléséről, majd ez az üzemzavar, mind azt mutatják, hogy valaki csendesen figyelmeztette őket, hogy ne lépjenek át egy bizonyos vonalat. Ez egy igen erős üzenet, amely lényegében így szól» Én most csak az áramellátást kapcsoltam le, de akár sokkal többre is képes lennék.«(…) Az irániak nyilvánvalóan tisztában vannak vele, hogy sebezhetőek.”

Tavaly júliusban rejtélyes robbanás rázta meg a natanzi létesítményt, amelyet az iráni hatóságok szintén szabotázsakciónak tartanak. Az esetet követően Teherán bejelentette, hogy közeli hegy belsejében kialakított földalatti létesítménybe telepítené át az urándúsító kapacitásait. A megkezdett munkálatokat azóta műholdképek igazolják.

Szaúd-Arábia Újabb kivégzések Szaúd-Arábiában

„Árulás és ellenséggel való együttműködés” vádjával három katonát végeztek ki Szaúd-Arábiában. Habár a kivégzettek neve nyilvánosságra lett hozva, a szaúdi hatóságok nem fejtették ki hogyan, illetve melyik ellenséggel működtek együtt az elítélt katonák.

A rendszerkritikus emigráns újságíró, Dzsamál Hasogdzsi 2018 októberi meggyilkolása óta a világban érezhetően nagyobb figyelmet kapnak a királyságban elkövetett emberijogi visszaélések. Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet adatai szerint Szaúd-Arábiában kiadott halálos ítéletek száma a világon is kimagasló. Csak 2019-ben 184 embert ítéltek halálra a királyságban, amely a jogvédő szervezet adatai szerint is egy rendkívül magas szám. Habár a kiadott halálos ítéletek többsége kábítószer birtoklásával és gyilkossággal hozható összefüggésbe, a politikai ellenzékkel és a rendszerkritikus újságírókkal szemben alkalmazott szigor mértéke alapján minden egyes kivégzés  aggodalomra ad okot a királyságban.

Irak Pápai látogatás Irakban

Március 5-én Ferenc pápa Irakba utazott, ezzel megkezdve négynapos, történelmi jelentőségű látogatását az országban. A pápa elmondása szerint a „remény zarándokaként” utazott Irakba, ahol többek között keresztény menekültekkel, az iraki síita nagyajatollahval; Ali asz-Szisztánival, találkozott, valamint az Iszlám Állam által elpusztított templomokat látogatott meg, továbbá Moszul városában misét tartott.

A nagyajatollah látta vendégül otthonában, Nedzsef szent városában a katolikus egyházfőt, ahol megvitatták az iraki keresztény és muszlim közösség békés együttélésének lehetőségeit. A találkozóról készült közleményben asz-Szisztáni azt írta, hogy az iraki keresztényeknek békében és biztonságban, az alkotmányban biztosított jogokkal, hasonlóan a többi állampolgárhoz, kell élniük Irakban. A két vallási vezető közötti tiszteletet mutatta, hogy Ferenc pápa levette cipőjét, mielőtt belépett az ajatollah szobájába, asz-Szisztáni pedig állva köszöntette az egyházfőt.

A pápa iraki látogatásának fő üzenete az erőszak, a szélsőségesség megszüntetése, valamint az egyre fogyatkozó keresztény közösség szerepének növelése, jogaik védelme.

Szíria Megnövekedett az erőszakos fellépések száma a menekült táborokban

Az Észak-Szíriában található al-Hol menekülttáborból március végén érkezett a hír, miszerint több tinédzser korú menekült halt meg erőszakos cselekmények között. Év eleje óta 40 felnőtt és két gyermek meggyilkolását jelentették, ezek közül csak március hónapban 16 haláleset történt. Al-Holban hozzávetőlegesen 60 ezer ember van elszállásolva, ebből 22 ezer, legalább 60 nemzetiségű gyerek kényszerül a táborban élni.

A kurd biztonsági erők legfőbb feladata most az Iszlám Állam követőinek felszámolása al-Hol területén, ezért egy nagyszabású akciót indítottak el a Szíriai Demokratikus Erők, a Kurd Népvédelmi Egységek, valamint a Női Védelmi Egységek közreműködésével. Márciusban egy torborzót és több, az Iszlám Állam csoport tagjainak családtagjait tartóztattak le a tábor területén.

A tíz éve tartó háború hatására 6,6 millió szír menekült és 6,7 millió lakóhelyét elhagyni kényszerülő fő van világszerte. Az ENSZ jelentése szerint több, mint 13 millió embernek van szüksége humanitárius segítségnyújtásra az országban. António Guterres, az ENSZ főtitkára kihangsúlyozta, hogy a nemzetközi közösségnek segítséget kell nyújtani a konfliktus megoldásában és elősegíteni a szír menekültek helyzetét.

Izrael Maradt a patthelyzet Izraelben

Az újabb parlamenti választás eredménye sem hozott nagy mértékű elmozdulást a Netanjáhu-párti, illetve Netanjáhu-ellenes erők küzdelmében. Továbbra is kérdéses sikerül-e kormányt alakítania Netanjáhunak (neki van a legnagyobb esélye és elsőként is ő lett megbízva vele), vagy pedig több mint egy évtized után át kell adnia a miniszterelnöki széket.

A pártok által megszerzett mandátumok:

Netanjáhu-támogató blokk összesen: 52

• Likud (jobboldali): 30
• Sász (ultraortodox): 9
• Egyesült Tóra Judaizmus (ultraortodox): 7
• Vallásos Cionisták (szélsőjobb): 6

Netanjáhu-ellenes blokk összesen: 57

• Jes Átid (centrista): 17
• Kék-Fehér (centrista): 8
• Jiszráél Béténu (szekuláris): 7
• Munkapárt (baloldali): 7
• Új Remény (jobboldali): 6
• Közös Lista (arab): 6
• Merec (baloldali): 6

Nem elkötelezett, ún. „királycsinálók” összesen: 11

• Jáminá (jobboldali): 7
• Ráám (arab): 4

Líbia Normalizálódni látszik a helyzet Líbiában

Az októberben aláírt genfi fegyverszünet óta több pozitív irányú változáson átment a líbiai belpolitika. Megalakult és hivatalba lépett az átmeneti kormány, ami a decemberi választásokig gyakorolja a hatalmat. Ezt az ideiglenes kormányt mindkét oldal elfogadta és a hatalomátadás sikeresen végbement. Márciusban a német, az olasz és a francia külügyminiszter látogatott Líbiába, hogy kifejezze támogatását és megkezdjék a diplomáciai kapcsolatok kialakítását az új kormányzattal. A találkozó során az új miniszterelnök Abdul Hamid Dbeibah kiemelt feladatként jelölte meg az országban tartózkodó külföldi erők kivonását. A korábban két frakcióra szakadt országban mindkét fél alkalmazott nem-állami szereplőket. Ezeket részben az adott oldalt pártoló államok biztosították. A GNA esetében a törökök juttattak el szíriai zsoldosokat az országba, míg a keleti kormányzatot Oroszország támogatta a Wagner csoport nevű katonai magánvállalaton keresztül. Az említetteken felül jelentős számú szudáni zsoldos is részt vett a harcokban. A nemzetközi térbe való visszatérés egyik bíztató jele az egymást követő francia és máltai bejelentés a nagykövetségeik újra nyitásáról Tripoliban.

Jemen Visszautasították a felkelők a tűzszünetet

Faisal bin Farhan külügyminiszter tűzszüneti megállapodással állt elő, aminek célja a harcokban már hat éve résztvevő szaúdi terheinek csökkentése lett volna. A húti lázadók azonban elutasították a javaslatot, ami légi és tengeri blokád feloldását tartalmazta. A felkelők jelenleg is ostromolják Marib városát és bár csekély eredményeket értek el, de nem hajlandóak tárgyalásokba bocsátkozni. Az ország legnagyobb olaj és gáz tartalékai a város környékén találhatóak, továbbá ez a száműzetésben lévő Abd Rabbo Mansour Hadi vezette kormányzat által uralt legnagyobb település. A város menedéket nyújt sok száz belső menekültnek, akik a harcok súlytotta területekről érkeztek.

 

Írta: Ács Nóra, Hende Olivér, Kovács Ádám, Szomolányi Szabolcs

Szerkesztette: Hende Olivér

Címlapkép:Tripoli, 2021. április 6. Abdulhamíd Mohamed Dbeibeh, líbiai ideiglenes miniszterelnök (j) és Mario Draghi (j2) olasz miniszterelnök a fogadási ünnepségre érkezik Tripoliban 2021. április 6-án. (Forrás: MTI/EPA/STR)

A MENA 05 – MENA térség hírfigyelő, 2021. március bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A 2016-ban elinduló Három Tenger Kezdeményezés (Three Seas Initiative – TSI) viszonylag keveset szerepel mind a hazai, mind a nemzetközi médiában, azonban a tizenkét közép- és kelet-európai EU-tagállam együttműködése igen jelentős potenciált hordoz magában, legfőképpen az energiapolitika, a közlekedés és a digitalizáció terén. Ezen írás célja bemutatni a Kezdeményezés létrejöttének körülményeit, okait, illetve a Kezdeményezés céljait, emellett megvizsgálom azt, hogy a Kezdeményezés hogyan fejlődött az utóbbi években. Bemutatásra kerülnek továbbá a legfontosabb megvalósult és megvalósítandó projektek, kiemelve a hazánkat érintő fejlesztéseket, illetve megvizsgálom a nagyhatalmak TSI kapcsán felmerülő érdekellentéteit. Végezetül pedig megállapítások kerülnek megfogalmazásra az együttműködés jövőjére vonatkozóan. A kezdeményezés létrejötte és céljai

A Három Tenger Kezdeményezés által létrejött közép-kelet-európai együttműködés eszmei háttere napjainkban már csaknem százéves múltra tekint vissza. Az első világháborút követően Józef Pilsudski marsall, Lengyelország vezetője alkotta meg az Intermarium [Tengerköz] geopolitikai koncepciót, amely a szakértők szerint már a középkortól kezdve jelen volt a lengyel külpolitikai gondolkodásban. Pilsudski elképzelése, amely a kor kihívásaira reagálva a szovjetek és németek hegemóniája elleni közép-kelet-európai katonai-védelmi együttműködésre fókuszált volna, a mai kezdeményezéshez hasonlóan három tenger, a Balti-, Adriai- és a Fekete-tenger között húzódó országokat foglalt volna magába. Sőt, a két világháború közötti lengyel koncepció jóval több államot vont volna be az együttműködésbe, mint a jelenlegi szövetség tizenkét résztvevője: többek között Skandináviát, a balkáni országokat, Olaszországot és Ukrajna területét. A 2000-es években Lech Kaczinsky elnök igyekezett felújítani ezt a gondolatot, és átültetni a jelenkor keretei közé: elsősorban az energiaellátás, az energiahordozók beszerzésének diverzifikálását igyekezett megvalósítani. A 2010-ben repülőszerencsétlenségben elhunyt államfő elképzelésének valódi gyakorlati megvalósítása fél évtizeddel később kezdett körvonalazódni: 2014-ben napvilágot látott egy igen jelentős tanulmány az Atlantic Council részéről Completing Europe: From the North-South Corridor to Energy, Transportation, and Telecommunications Union címmel, amely részletesen taglalta és indokolta a közép-kelet-európai energiaügyi, közlekedési és digitalizációs fejlesztések szükségességét. A Kezdeményezés végül 2015-ben kezdett formát ölteni, amikor is Andrzej Duda elnök hivatalba lépett és megkezdte az érintett országokkal való párbeszédet az együttműködésről, amelynek kialakításában a szintén 2015-ben hivatalba lépett Kolinda Grabar-Kitarovic horvát elnök is aktívan részt vett, így az előzetes egyeztetéseket követően az első csúcstalálkozóra Dubrovnikban került sor 2016 augusztusában.

A Kezdeményezés elsődleges célja a résztvevő államok gazdasági növekedésének elősegítése a közöttük lévő, illetve a TSI-n kívüli országokkal való kereskedelmi kapcsolatok erősítése által, amelyet jelentős, országhatárokon átívelő infrastrukturális projektek megvalósítása révén kívánnak elérni – mind a közúti, vasúti és vízi útvonalak, mind az országok közötti gázvezetékrendszerek fejlesztésével, illetve újak kiépítésével. Kifejezett cél a Nyugat-Európához való felzárkózás az országok infrastruktúrájának összekapcsoltsága terén – a nyugati gazdasági érdekeltségeknek fontos kelet-nyugati irányú infrastruktúra kiépülése után a TSI az észak-déli irányú kapcsolatok fejlesztését célozza meg. A Kezdeményezés a régió EU-csatlakozása, illetve az uniós strukturális politikák ellenére is fennmaradó viszonylagos gazdasági elmaradottságát a befektetések ösztönzésével kívánja orvosolni – ennek érdekében hozták létre a TSI Üzleti Fórumát, illetve Beruházási Alapját. A régió elmaradottságát bizonyítják egy 2018-as tanulmányban megjelent adatok, melyek szerint a TSI-országok az akkor még 28 tagú Európai Unió területének 28, népességének csaknem 22 százalékát adták, az EU-28 GDP-jének viszont csupán 10,8 százalékát. Az Egyesült Királyság kiválásával ezen arányszámok ugyan kissé megváltoztak pozitív irányba (pl. a népesség aránya 24-25 százalék), azonban ez a fennálló problémákon nem segít.

1. ábra: A Kezdeményezésben résztvevő államok. A Kezdeményezés fejlődése és fontos megvalósítandó projektjei

A Kezdeményezés indulásakor főként Nyugat-Európában attól tartottak, hogy az Európai Unióval komoly csatákat vívó lengyel kormány vezetésével ez az új együttműködési rendszer az unió megosztására is törekedhet. Kolinda Grabar-Kitatovic horvát elnök, a TSI egyik fő kezdeményezője a 2016. augusztusi dubrovniki fórumon ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Kezdeményezés nem irányul senki ellen, hanem éppen az unión (és a transzatlanti közösségen) belüli kohézió, együttműködés erősítése a célja. Az éppen csak elinduló együttműködésnek nagy lökést adott a második, 2017-es varsói csúcstalálkozó, amelyen a tizenkét államból tíz államfői szinten képviseltette magát (2016-ban ez a szám csupán hat volt) – erre valószínűleg Donald Trump személyes megjelenése is ösztönzőleg hatott, amely azt is jelezte, hogy az Egyesült Államok nagy jelentőséget tulajdonít a Kezdeményezésnek. A varsói fórum másik fontos hozadéka volt, hogy a zárónyilatkozat külön kiemelte az Európai Unió fontos szerepét a már jórészt megvalósult kelet-nyugati infrastruktúrák kiépülésében, illetve a kohéziós politikában. Emellett a nyilatkozat számos ponton utal arra, hogy a TSI célja az EU egységének erősítése és az uniós energia- és közlekedéspolitikai célkitűzések megvalósítása (például a transzeurópai közlekedési hálózat kiépítése), továbbá kiemeli, hogy a Kezdeményezés sikeressége az egész Európai Unió érdekében is áll. Mindemellett a varsói találkozón döntés született arról, hogy létrehoznak egy üzleti fórumot a régióbeli gazdasági kapcsolatok növelése céljából. Ezt végül a következő, 2018-as bukaresti csúcstalálkozón tartották meg, amely több szempontból is úttörőnek számít. A már kezdetektől jelen lévő USA mellett az Európai Unió ebben az évben először képviseltette magát a fórumon, ráadásul az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker látogatott a román fővárosba, emellett Heiko Maas német külügyminiszter is jelen volt országa képviseletében. Mindez azt jelentette, hogy az EU vezetése és a régióban leginkább érdekelt Németország is felismerte a Kezdeményezésben rejlő potenciált, és azt nem kizárólag a saját érdekei veszélyeztetéseként értelmezik. Az Üzleti Fórumra több mint hatszáz résztvevő érkezett számos országból (TSI-országok, más uniós országok, nem EU-s délkelet-európai országok, USA). Emellett szándéknyilatkozatot írtak alá a Kezdeményezés Beruházási Alapjának létrehozásáról, az ekkorra már konkrétan megfogalmazott projektek finanszírozása érdekében – emiatt is voltak jelen az Európai Beruházási Bank, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank, illetve a Világbank-csoport képviselői. Továbbá kialakították a résztvevő államok kereskedelmi kamaráinak együttműködését, az üzleti kapcsolatok fenntartása és fejlesztése céljából. Érdemes megemlíteni, hogy nem véletlen az, hogy az első három csúcstalálkozó e három fővárosban valósult meg – ugyanis Horvátország, Lengyelország és Románia napjainkban is a Kezdeményezés motorjai. Ezzel szemben a tizenkét résztvevő állam közül Csehország és Ausztria kisebb-nagyobb fenntartásokkal kezeli a Három Tenger Kezdeményezést. Sokatmondó tény, hogy a hetvenhét elsődlegesen végrehajtandó projekt közül Csehország egyet (Duna-Odera-Elba vízi út), Ausztria pedig egyet sem kezdeményezett.

A 2019-es ljubljanai fórumon már Németország is államfői szinten képviseltette magát. A következő évben a tallinni csúcstalálkozó jórészt online valósult meg, azonban így is fontos előrelépések történtek. Észtország előtérbe helyezte a digitalizáció terén megvalósítandó fejlesztéseket és a smart connectivity koncepcióját, emellett létrejött egy új, az elsődleges projekteket tartalmazó interaktív weboldal is. Fontos fejlemény, hogy 2020 júniusában megtartották a TSI első külügyminiszteri megbeszélését is – ez is jelzi, hogy a résztvevő államok kormányai egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a Kezdeményezésnek. 2020 során a Kezdeményezés Beruházási Alap-projektje is jelentős előrehaladást ért el: számos résztvevő állam jelezte szándékát arra, hogy hozzájárul az Alap tőkéjéhez (a lengyel fejlesztési bank több százmillió euróval, viszont a többi állam, így hazánk is csak 20-20 millió euróval szállt be), emellett az USA részéről is jelentős, 300 millió dolláros hozzájárulás történt energiaügyi projektekre, továbbá megjelent az első magánbefektető is az Alap finanszírozásában.

Érdemes megemlíteni, hogy a Kezdeményezés államainak együttműködése, párbeszéde nem csak az évente megrendezett magas szintű csúcstalálkozókra korlátozódik. Számos szakértői szintű egyeztetés, konferencia zajlik az egyes szakpolitikákról, emellett 2021 februárjában ismét sor került egy külügyminiszteri online megbeszélésre, Bulgária szervezésében.

Év Helyszín Fontos külsős résztvevők Fontosabb eredmények, előrelépések 2016 Dubrovnik USA; Kína; Törökország csak hat TSI-állam képviseltette magát elnöki szinten 2017 Varsó USA – Donald Trump már tíz TSI-állam elnöke vett részt; az EU programjaihoz való kapcsolat erősebb hangsúlyozása; döntés az Üzleti Fórum létrehozásáról 2018 Bukarest USA – Rick Perry; EU – Jean-Claude Juncker; Németország – Heiko Maas; Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank; Európai Beruházási Bank; Világbank-csoport Üzleti Fórum – kb. 600 résztvevő számos országból;

Beruházási Alap létrehozásának elindítása (pénzügyi intézmények részvétele);

A TSI-országok kereskedelmi kamaráinak együttműködése;

konkrét projektek és célok megfogalmazása 2019 Ljubljana EU – J-C. Juncker; Németország-államfő; USA Üzleti Fórum (kb. 500 résztvevő)

Az „Elsődleges Összekapcsolódási Projektek” listájának bemutatása, amelyet folyamatosan aktualizálnak 2020 Tallinn, online EU – Margrethe Vestager; USA – Mike Pompeo Smart Connectivity koncepció

A Beruházási Alap sikeres – USA is hozzájárul + magánbefektetők;

új honlap az elsődleges projektek nyomon követésére;

az első külügyminiszteri találkozóà nagyobb kormányközi együttműködés

2. ábra: A Kezdeményezés fejlődése évről évre. Saját szerkesztés. 

A hetvenhét elsődlegesen megvalósítandó projekt 51 százaléka a közlekedés, 32 százaléka az energia, 17 százaléka pedig a digitalizáció területére összpontosít. Az egyik legfontosabb a litvániai Klaipédát a görögországi Thesszalonikivel összekötő, 3300 kilométer hosszú Via Carpathia projektje, amely két leágazást is magába foglalna a Fekete-tenger melletti Konstanca, illetve Törökország irányába. A közlekedési folyosó magyarországi szakasza többek között Miskolcot és Debrecent is érinti, az utolsó hiányzó hazai autópálya-szakasz Miskolc és Tornyosnémeti között a tervek szerint idén őszre elkészül. Több ország azonban nem áll ilyen jól az építkezéssel – például a romániai és szlovákiai szakaszok teljes kiépülésére 2030 előtt nemigen lehet számítani, emellett Lengyelországban is még csak kisebb szakaszok készültek el. A távlati cél az, hogy a Via Carpathia összekapcsolódjon a tervezett Via Balticával, amely az E67-es nemzetközi út Varsó és Tallinn közötti szakaszát foglalja majd magába.

3. ábra A Via Carpathia útvonala. (Forrás: https://www.facebook.com/WarsawInstitute/photos/a.1514654455499745/1874049719560215/ (2021.04.04.) 4. ábra: Az E67-es út, melynek Varsó-Tallinn szakasza lesz a Via Baltica. (Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/European_route_E67 (2021.04.05.)

Egy másik, szintén az észak-déli irányú konnektivitás jegyében megvalósítandó projekt az észak-déli gázfolyosó teljes körű kiépítése. A tervek szerint a litvániai (Klaipéda) és lengyelországi (Swinoujscie) cseppfolyosított földgáz- (LNG) terminálokat összekötnék a nemrég elkészült horvátországi, Krk-szigeti terminállal. Ez a projekt Magyarország számára is kiemelt fontosságú az energiaimport diverzifikációja szempontjából, ennek megfelelően a magyar állami MVM-energiacsoport évi egymilliárd köbméternyi cseppfolyosított gáz érkezését lehetővé tévő kapacitást foglalt le a Krk-szigeti terminálban. Emellett Észtország és Lettország tervei között is szerepel egy-egy LNG-terminál megépítése. Az észak-déli gázfolyosó megvalósításához fog hozzájárulni a magyar-szlovák gázvezetékrendszer kapacitásának nagyarányú bővítése, továbbá hazánk számára kiemelt fontosságú a magyar-szlovén gázvezeték-kapcsolat kiépítése is, többek között annak érdekében is, hogy Olaszországot be tudják vonni a közép-kelet-európai gázügyi együttműködésbe. Egy másik fontos energiaügyi projekt a Románia fekete-tengeri talapzatában rejlő földgáz kitermelése, melynek Magyarország és a régió más országai felé történő szállítását az épülőfélben lévő BRUA, illetve ROHU gázvezeték teszi majd lehetővé. A BRUA első és leghosszabb romániai szakasza 2020 novemberében már elkészült. Magyarország számára egy másik fontos energiaügyi beruházás a jelenleg lignitet felhasználó, széntüzelésű Mátrai Erőmű felújítása, károsanyag-kibocsátásának csökkentése: a lignit folyamatos kivezetése mellett egy 500 MW teljesítményű gázturbinás blokk, illetve egy 200 MW teljesítményű napelem-park épül.

A Kezdeményezésben résztvevő országok gyorsvasúti kapcsolataik fejlesztésére is ambiciózus tervekkel rendelkeznek. A tervezési fázisban lévő Budapest-Varsó gyorsvasút projektje új szintre fogja emelni a visegrádi országok közlekedési kapcsolatait, sőt, a tervek között szerepel a gyorsvasút-hálózat Kolozsvárig való kiterjesztése is. E projekt megvalósulásának azért is lenne nagy jelentősége, mert így Varsón keresztül kapcsolat jöhetne létre a Baltikum országainak már előrehaladottabb megvalósítási fázisban lévő közös gyorsvasút-rendszerével, a Rail Balticával.

5. ábra: A Rail Baltica útvonala (Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Rail_Baltica, (2021.04.05.) A nagyhatalmi érdekek ütközése a Kezdeményezés kapcsán

Az Amerikai Egyesült Államok a kezdetektől nagy érdeklődést tanúsít a Kezdeményezés iránt – ezt jelezte Donald Trump személyes részvétele a 2017-es varsói fórumon is. Egy észak-déli gázfolyosó kiépítése Közép-Európában egyértelműen az USA érdekét szolgálja, mivel az a régió államainak Oroszországtól való energiafüggésének enyhülését eredményezné, mindemellett pedig az amerikai cseppfolyósított földgáz (LNG) számára teremthet nagyobb keresletet. Az LNG fogadására alkalmas kikötők működnek a lengyelországi Swinoujsciében, a litvániai Klaipédában, illetve a horvátországi Krk-szigeten. Mindemellett a romániai fekete-tengeri földgáz kitermelése is jelentősen diverzifikálhatja a régiós országok energiaimportját – ennek érdekében épülhet ki a BRUA román-magyar gázvezeték a jövőben. Mindez egyfajta válaszreakciónak is tekinthető az Északi Áramlat 2 orosz-német gázvezeték megépülésére, melyhez az USA rendkívül kritikusan áll hozzá. Amennyiben az Északi Áramlat 2-t teljesen üzembe helyezik, úgy Közép-Európába Németországon keresztül fog áramlani az orosz földgáz, és Lengyelország terve, hogy energiaelosztó-központként működjön Közép-Európában, könnyen kútba eshet. A mindenkori amerikai kormányzat számára tehát a TSI energiaügyi fejlesztései stratégiai prioritást jelentenek, ezt az is alátámasztja, hogy eddig minden TSI-fórumon képviseltette magát az USA, többek között Rick Perry energiaügyi miniszter által, aki a 2018-as csúcson adott nyilatkozatában aggasztónak nevezte az orosz gáztól való európai függőség növekedését, amely nemzetbiztonsági kockázatokkal is járhat. Emellett rendszeres egyeztetések zajlanak a Kezdeményezés államai és az USA között az energiaügyi témákról. Természetesen ezen kérdések elsősorban a biztonságpolitikai szempontok miatt kerülnek előtérbe, különösképpen Lengyelország vonatkozásában – 2017-ben Trump látogatása alkalmával egyeztek meg Patriot típusú amerikai rakétavédelmi rendszer vásárlásáról, illetve 2020-ban döntés született jelentős számú amerikai katona Németországból Lengyelországba való áthelyezéséről. A TSI stratégiai fontosságát jelzi, hogy a 2020-as online fórumon Mike Pompeo külügyminiszter is részt vett.

Oroszország mindezek miatt természetesen veszélyeztetve érezheti gazdasági érdekeit Közép- és Kelet-Európában, ezért számára elsődleges fontosságú az Északi Áramlat 2, illetve az orosz gázt szállító déli gázfolyosó kiépülése. Szakértők szerint Oroszország a jövőben sem fogja tudni megakadályozni a Három Tenger Kezdeményezést, ráadásul elsődleges érdekszférájából Ukrajna is kacsingat a TSI által nyújtott lehetőségek felé – Lengyelországon keresztül LNG-t vásárolna, illetve részt venne egyes közlekedési projektekben is. Azonban Oroszország képes lehet a Kezdeményezésben részt vevő államok belpolitikájának befolyásolására, az orosz érdekeknek megfelelő politikai szereplőket juttatva hatalomra, így gyengítve az együttműködést.

Kína az első, 2016-os fórumon még igen magas szinten képviseltette magát. Ekkoriban alakult meg az Egy Övezet, Egy Út-kezdeményezésben való közép-kelet-európai részvétel kapcsán a 16+1-es formáció, így Kína joggal remélhette azt, hogy a Három Tenger Kezdeményezés infrastrukturális projektjeinek finanszírozásában és megvalósításában is döntő szerepet játszhat. Még arra is javaslatot tettek, hogy a Via Carpathiát kössék össze az új Selyemúttal. Ugyanakkor az USA és az Európai Unió igyekeznek kiszorítani Kínát az infrastruktúra-projektekből. Ennek megfelelően, a hírek szerint a bulgáriai Rusze-Veliko Tarnovo autópálya-szakaszt mégsem kínai, hanem EU-s finanszírozással építenék meg.

Németország, mint az Európai Unió motorja és a közép-kelet-európai régió legjelentősebb kereskedelmi partnere, kezdetben igen kritikusan állt hozzá a Kezdeményezéshez, hiszen amellett, hogy az EU egységét is féltette, egy Németország nélküli közép-európai együttműködés egyértelműen nem szolgálta volna a német érdekeket. Csehország és Ausztria visszafogott részvétele a Kezdeményezésben is részben arra vezethető vissza, hogy nem kívántak túlzottan eltávolodni a német, illetve nyugat-európai gazdasági partnerektől. A TSI-országok is hamar felismerték, hogy a német gazdasági erő megkerülhetetlen tényező, így Németország a Három Tenger Kezdeményezés partnerországa lett – ez elengedhetetlen lépés volt, hiszen a legtöbb régiós országnak Németország messze a legjelentősebb partnere, emellett pedig a német gazdasági szereplőknek is rendkívül fontos a régió. Mindemellett az energiapolitikában egy elsősorban német-lengyel versengés figyelhető meg: az Északi Áramlat 2 kiépülésével Németország válna Európa fő gázelosztó-központjává, ezt a címet pedig Lengyelország igyekszik magának megszerezni az amerikai cseppfolyósított földgáz vásárlásának növelésével.

A Kezdeményezés jövőbeli kilátásai és kihívásai

A Három Tenger Kezdeményezés sikere nagyban múlhat azon, hogy lesz-e elegendő pénzügyi forrás a projektek megvalósítására. A 2021-ben a TSI koordináló szerepét betöltő Bulgária szeretné azt elérni, hogy minden, az együttműködésben részt vevő állam járuljon hozzá a Beruházási Alap tőkéjéhez (eddig csak kilenc ország tette ezt meg), illetve hogy az európai uniós és nemzetközi pénzügyi intézmények még nagyobb mértékben támogassák az Alapot – ez pedig a bolgár program szerint úgy érhető el, hogy a projektek megvalósításában látható eredmények születnek. Emellett Bulgária álláspontja szerint ad hoc jelleggel be lehet vonni más országokat is egyes projektek megvalósításába (például a bolgár fekete-tengeri partvidéket az albániai adriai-partvidékkel összekötő útvonal kapcsán). Az energiahordozók beszerzésének diverzifikációja továbbra is nagy jelentőségű lesz, emellett az észtek által szorgalmazott digitalizációs és smart-projektek, illetve a régióbeli tudományos, innovációs és oktatási kapcsolatok fejlesztése is kiemelt szempont. Az USA, az Európai Bizottság és Németország továbbra is fontos partnerei maradnak a Kezdeményezésnek. A tervek szerint a 2021-es évben Szófiában fogják megtartani az éves csúcstalálkozót, illetve az Üzleti Fórumot.

Amennyiben megfelelő összegű pénzügyi forrás fog rendelkezésre állni, illetve a TSI-ben résztvevő államok politikai akarata nem gyengül, úgy a Három Tenger Kezdeményezés egy igen gyümölcsöző pragmatikus gazdasági együttműködési forma lehet a jövőben, amely akár további, más jellegű kooperációt is elindíthat majd a régió országai között. A sikerhez azonban szükséges az is, hogy fennmaradjon az USA nagyfokú támogatása, illetve fontos, hogy az Európai Unió vezetői és Nyugat-Európa se gátolja a közép-kelet-európai együttműködést. Azt azonban irrealitás lenne várni, hogy a Három Tenger Kezdeményezés által ezen országok szoros politikai együttműködést fognak megvalósítani, ugyanis számos területen igencsak különböző érdekekkel rendelkeznek, már csak eltérő gazdasági fejlettségük és különböző külpolitikai céljaik miatt is.

Címlapkép: Orosz hajó folytathatja az Északi Áramlat 2 gázvezeték építését. Rügen-sziget, 2020. május 10. Orosz tenger alatti csővezetéket fektetésére alkalmas hajó horgonyoz az észak-németországi Rügen-sziget közelében 2020. május 10-én. A hajó több mint tízezer kilométert tett meg Oroszországból a Balti-tengerig. Az amerikai szankciók miatt az orosz hajó fogja befejezni az Északi Áramlat 2 gázvezeték megépítését.
(Forrás: MTI/EPA/Jens Köhler)

A A Három Tenger Kezdeményezés – Közép-Kelet-Európa reneszánsza? bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Az Open Doors, amerikai székhelyű keresztény emberi jogi szervezet 2020-as tanulmánya szerint körülbelül 340 millió keresztényt üldöznek világszerte. A súlyos üldöztetésnek kitett keresztények száma 245 millióról 260 millióra nőtt a világ különböző országaiban. Ez körülbelül azt jelenti, hogy minden nyolcadik embert vallási diszkrimináció ért.

Az elmúlt évben 13 keresztényt öltek meg szinte naponta, ez az érték 60%-kal több, mint a megelőző években. Hetente 182 épületet támadtak meg és havonta 309 ember került börtönbe a hite miatt.  A tanulmány 12 országot sorol fel, ami a keresztények számára a legveszélyesebb ország, a listán az első öt helyen lévő ország: Észak – Korea, Afganisztán, Szomália, Líbia és Pakisztán, a sorrend 2019-óta nem változott. A listán felsorolt országokon kívül még a világ számos országában (Mexikóban, Indiában) körülbelül 50 millió keresztény minden napjai folyamatos üldözésnek vannak kitéve.

A keresztények helyzete évről évre folyamatosan rosszabbra fordult, és a COVID járvány miatt csak súlyosabbá és kilátástalanabbá vált a helyzetük. Főképp az ázsiai országokban élő keresztények voltak érintettek, például Indiában, Mianmarban és Bangladesben gyakran a keresztények kaptak utolsóként élelmiszert és egészségügyi segélyt. Azonban Földünk egyik leginkább érintett kontinense ebből a szempontból Afrika. Az afrikai Szomáliában, Ugandában és Burkina Faso-ban a keresztényeket okolták a koronavírus terjedésért, Etiópiában a keresztények nagyrésze teljesen kimaradt a segélyekből.

Afrika 30,2 millió km2 területű kontinens, ami a bolygónk felszínének nagyjából 6%-át teszi ki. Az ENSZ adatai szerint a lakosság száma meghaladja az 1,1 milliárd főt. Afrika etnikai, nyelvi, vallási esetben is igen sokszínű ország. Vallási tekintetben a fő választóvonal Sierra Leone- Szomália-tengely mentén található, ettől a vonaltól északra a muzulmán vallás, délre a kereszténység a meghatározó. Ezen a területen él a világ muzulmán lakosságának több mint fele, a kereszténynek megközelítőleg negyede. Egyes tanulmányok, becslések szerint 37-41%-a keresztény. A két fő vallás mellett számos törzsi vallás is megjelent Madagaszkáron, Togóban, Tanzániában. A kereszténységet Afrikában a világ leggyorsabban növekvő egyházaként tartják számon: 1950 óta a katolikusok száma mintegy 180 millióra nőtt. Az észak-afrikai régiót tekintve Egyiptomban található a legnagyobb keresztény közösség: körülbelül a hívők száma eléri a 4 millió főt, emellett hozzávetőlegesen ugyanennyi hívővel rendelkezik Csád is. Szudánban és Etirteában is a keresztény vallást gyakorolják leginkább, előbbiben 1,8 milliós, utóbbiban 3,3 milliós a hívők közössége. A közel-keleti keresztények száma leginkább Libanonban és Szíriában meghatározó, létszámuk körülbelül 1,6 és 1 millió főre tehető.

A drasztikus növekedésnek azonban hátránya is akadt: a leginkább érintett ország a kontinensen Nigéria, amely a kontinens északi területe mellett harminc éve már a keresztények és a muszlimok közötti összecsapások helyszínévé vált. Nagy szerepe van Jos városának, amely a keresztény területek déli részén, a muszlim területek északi határvonalán fekszik. 2001 óta az összecsapásokban nagy számban esnek áldozatul keresztények, több mint 1000 hívő vesztette életét. A nigériai vallási összecsapásoknak számos oka van, sokszor szorosan kapcsolódnak az etnikai feszültségekhez és a vagyoni különbségekhez. Pozitívumnak tekinthetjük, hogy az előző években csökkent a templomok és az egyházi intézmények elleni támadások esete is. Viszont a nigériai keresztényüldözés mellett a Boko Haram is folyamatosan terrorizálja a lakosságot. A terrorista csoport megjelenése óta körülbelül 320 ezer keresztény vesztette életét, nőket és gyermekeket raboltak el és térítettek át erőszakosan muzulmán hitre.

Szomáliában szinte ellehetetlenítették a keresztény vallás gyakorlását. Az iszlámot a szomáliai identitástudat kulcsfontosságú részének tekintik, ezért, ha egy szomáliai fontolgatja a keresztény hitre való áttérést, annak komoly következményei is lehetnek: a családjuk vagy közösségük tagjai zaklatni fogják, megfélemlítik vagy akár megöletik őt. A nőket megerőszakolhatják vagy erőszakosan házasságra kényszeríthetik. A keresztényeket veszélyezteti az al–Shabab is, egy erőszakos csoport, amely az élet minden területének szabályozásának alapjaként a sharíát tekinti. Az utóbbi években a helyzet még rosszabbá vált, ugyanis minden muszlim háttérrel rendelkező keresztény nagy veszélynek van kitéve.

Afrika egyik legkisebb területű országában, Eritreában a legkeményebb üldöztetésnek vannak kitéve a keresztény hívők, mind a kormány, mind az eritreai ortodox egyház részéről. Kormányzati biztonsági erők figyelik folyamatosan a telefonhívásokat, megvizsgálják a tevékenységeket és számtalan razziát tartanak keresztények ellen, lefoglalják a keresztények vagyonait és rendszeresen házkutatást is végeznek. Eritreában a leginkább kiszolgáltatottabbak a protestánsok és az eritreai ortodox egyháztól eltérő felekezetek keresztényei. A muszlim hátterű keresztények szintén nagyon kiszolgáltatottak. 2021. márciusában rengeteg keresztény tartóztattak le az ország számos városában: március 16-án 21 keresztényt Asmarában, Eritrea fővárosában, Assab délkeleti városában pedig nyolc hívőt (hét nőt és egy férfit).

Több keresztény szenved a hitéért, mint a történelem bármely más időszakában. Hívők milliói élnek olyan helyeken, ahol elnyomják, bebörtönzik, megkülönböztetik őket, csupán azért, mert más Istenben hisznek. Különösen súlyossá vált a helyzet azokban az országokban, ahol a terrorszervezetek gyenge államhatalommal találkoznak, és képtelenek biztosítani a lakosság számára a biztonságot. Manapság számos olyan ország ismert, ahol a vallásüldözés nemcsak, hogy megtűrt, hanem igen nagy támogatást is élvez.

Címlapkép: Keresztény zarándokhely Etiópiában. Lalibela, 2019. október 22.
2019. október 2-i kép zarándokokról az észak-etiópiai Lalibela Szűz Mária-templománál. A templom, helyi nevén Bet Maryam egyike Lalibela tizenegy, többségükben vörös bazaltlávából kifaragott sziklatemplomának, és feltételezhetően mind közül a legrégebbi. Lalibela az etióp ortodox egyház máig fontos zarándokhelye a kelet-afrikai országban, ahol a 4. század közepén vált államvallássá a kereszténység, és a lakosság közel kétharmada ma is keresztény hitű.
(Forrás: MTI/EPA/Stephanie Lecocq)

A Az afrikai keresztények sorsa bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Bosznia-Hercegovina Súlyos koronavírus-járvány, kevés segítség

A koronavírus-járvány kapcsán az utóbbi egy hónapban több esemény is borzolhatta a kedélyeket Bosznia-Hercegovinában. Március 21-én az európai trendekre egyik leglassabban reagáló régió, a Boszniai Szerb Köztársaság is megszavazta végül a Banja Luka-i parlamentben a mozik bezárását, mely érinti a színházakat, múzeumokat és galériákat is. A köztársaságban emellett teljes kijárási tilalmat is bevezettek este 9 és reggel 5 óra között.

Mindeközben a Bosznia-Hercegovina északnyugati befogadóállomásán több tucat migránsról derült ki, hogy koronavírus-tesztjük pozitív lett. Csak az Una-Sana kantonban található befogadó központban 50 esetet jelentettek be, azonban egy katolikus karitatív szervezet arról adott tájékoztatást, hogy a járvány felütötte a fejét a télen leégett lipai táborban is. További vírusos eseteket állapítottak meg migránsoknál Bihács városában és Velika Kladusában is.

Végül a februárban említett WHO-s vakcina-megtagadásokat követően végre Bosznia-Hercegovina is elkezdett felzárkózni az oltási programmal rendelkező országok sorába, ugyanis a nyugat-balkáni állam több „vakcinasegélyt” is kapott, többek közt Törökországból is. A török kormány március 28-án 30 ezer kínai Sinovac vakcinát küldött az oltás tekintetében jelentősen elmaradott állam számára. A repülőtéren Selmo Cikotic biztonsági miniszter köszönetet mondott a régióban érdekelt Erdogan elnöknek és a török népnek.

Egy nappal korábban Lengyelország és a NATO Euro-Atlanti Katasztrófaelhárítási Koordinációs Központja (EADRCC) is továbbított segélyeket Szarajevó számára. Igaz, az előbb említettek vakcinák helyett orvosi eszközöket, illetve felszereléseket (pl. arcmaszkokat, védőkesztyűket és ruhákat) tudtak csak felajánlani.

29 éves lett Bosznia

29 éves lett Bosznia-Hercegovina. Az 1992. február 29-én függetlenedett ország a szökőévek miatt rendszeresen március 1-jén tartja függetlenség napi ünnepségét. A népszavazás útján függetlenedett ország lakosságának 64%-a válaszolt igennel, melynek eredményei 1992. március 6-án láttak napvilágot. Bosznia-Hercegovina 1992. május 22-e óta az ENSZ teljes jogú tagja.

Kiborult a boszniai orosz nagykövetség

Az utóbbi egy hónapban felpörögtek a Bosznia-Hercegovinához kapcsolódó euro-atlanti integrációs folyamatok. Március 18-án Mircea Geoana, a NATO főtitkárhelyettese beszédet tartott az „Euro-atlanti folyamatok Boszniában” című nemzetközi konferencián. A Mostar-i Egyetem által szervezett virtuális konferencián a főtitkárhelyettes biztosította a hallgatókat arról, hogy a NATO továbbra is elkötelezett Bosznia iránt, melynek integrációja egy sikeres lépés lenne a nyugat-balkáni béke irányába.

A főtitkárhelyettes szavaira és az általánosan fokozódó NATO-pártiságra Oroszország is reagált. A bosznia-hercegovinai orosz nagykövetség megosztott egy véleménycikket, melyben úgy fogalmaztak, hogy amennyiben Szarajevó a NATO-csatlakozás mellett dönt, Moszkva kénytelen lesz reagálni a nyugat-balkani ország „provokációjára”. A nagykövetség cikkében a diplomácia alapszabályait felrúgó módon a NATO-t „elmegyógyintézetnek” nevezte, illetve megvádolta azzal Szarajevót, hogy „fél”, így „félelmei és fóbiái elől” a NATO „hamis karjaiba” menekül. Zeljko Komsic, a boszniai háromas államelnökség NATO-párti horvát tagja szerint Oroszország az, aki provokál, méghozzá azért, hogy geopolitikai játszmája érdekében minél több feltörekvő országot megakadályozzon transzatlanti integrációjában.

Bosznia természetesen azonnal reagált az írásra, melyet sértőnek találtak, így elutasították azt. A Boszniai Demokratikus Akciópárt szerint Oroszország rendszeresen próbálkozik beavatkozni a helyi ügyekbe, rendre helytelen módon. Montenegró 2017-es és Észak-Macedónia 2020-as csatlakozásával mindössze Bosznia-Hercegovina, Koszovó és Szerbia maradt a Nyugat-Balkán államai közül, mely nem a NATO tagja. Közülük a jelenlegi állás szerint mindössze Szerbiáról feltételezhető, hogy komolyabb elköteleződései vannak Moszkva irányába.

Elkezdtek összegyűjteni az egész télre elvesztett migránsokat

Bosznia-Hercegovina hatósága a migrációs és humanitárius szempontból kaotikus telet követően úgy döntött, hogy rendezi a lipai táborból elvándorolt illegális migránsok helyzetét. A beszámolók alapján eddig körülbelül 100 migránst sikerült összegyűjteniük a Horvátországgal határos régió elhagyott házaiból és gyárépületeiből. Az itt fellelt migránsok döntő többsége mindössze tranzitországként tekint Boszniára: fő céljuk, hogy Horvátországon keresztül az Európai Unió területére jussanak. Számos jogvédő csoport erősen bírálta a boszniai hatóságok hatékonyságát, miután a tél elején leégett lipai táborból elmenekült bevándorlóknak semmiféle segítséget nem nyújtottak, ezzel súlyos humanitárius helyzetet teremtve a koronavírus-járvány idején. Az Európai Bizottság 3,5 millió eurót biztosított mindeddig a Bosznia-Hercegovinai Föderáció számára, hogy kezelje a humanitárius válságot, azonban a Boszniai Szerb Köztársaság többször is visszautasította a segélyt arra hivatkozva, hogy Banja Luka nem érzi kötelességének az országba illegálisan belépő emberek problémáinak megoldását .

Bosznia uniós szövetségesei ismét felszólaltak

Szlovénia vezetésével öt tagállami szignóval ellátott dokumentumot terjesztett elő Ljubljana az EU elé, melyben azt követelik a szövetségtől, hogy továbbra is koncentráljanak a nyugat-balkáni ország integrációjára. Bosznia-Hercegovina az utolsó balkáni állam (Koszovót nem számítva), mely nem rendelkezik tagjelölti státusszal. Ahhoz, hogy Szarajevó megszerezhesse a státuszt, választási reformot kell végrehajtania és gazdasági növekedést kell produkálnia, illetve a kaotikus migrációs helyzetet is meg kell oldania.

Írta: Gönczi Róbert

Észak-Macedónia Zoran Zaev maradt a szociáldemokraták pártelnöke

A Macedóniai Szociáldemokrata Unió (SDSM) tisztújító választásokat tartott, aminek keretében Zoran Zaev miniszterelnököt az előzetes várakozásoknak megfelelően nagy többséggel megerősítették pártelnöki tisztségében. A választás során Zaevnek nem volt kihívója, így a voksoláson részt vevő párttagok 98%-a támogatta őt. A miniszterelnök köszöntő beszédében kiemelte, hogy a párt tavaszi megújulásával új erőket fognak mozgósítani a politikában, többek között a korrupció és szervezett bűnözés elleni harc terén. Boyko Boriszov bolgár miniszterelnök telefonon gratulált macedón kollégájának a megválasztásához. A két kormányfő egyetértett abban, hogy az országaik között húzódó vitás kérdések megoldását nem halogatják tovább, figyelembe véve a 2017-es jószomszédsági és barátsági szerződést.

19 év után ismét népszámlálást tartanak Észak-Macedóniában

2021. április 1-21. között tartják az Állami Statisztikai Hivatal szervezésében az észak-macedóniai népesség, háztartások és lakások összeírását, amelyre legutóbb 2002-ben volt példa, ugyanis a 2011-ben esedékes népszámlálás belső politikai harcok miatt meghiúsult. A jelenlegi összeírás körül is jelentős politikai csatározás zajlik: a fő ellenzéki erő, a VMRO-DPMNE szerint ez a Zaev-kormányzat politikai érdekeit szolgálja,míg az ellenzéki tömörülés az etnikai arányokra vonatkozó adatok meghamisításától tart, amely által az albánság további teret nyerne az országban. Feltételezéseik szerint Zaev pártja ennek érdekében összejátszik az albán pártokkal.

A VMRO-DPMNE több mint 100 ezer aláírást gyűjtött össze azért, hogy a népszámlálást ne tartsák meg, emellett a parlamentben egy ezzel kapcsolatos törvénytervezetet is benyújtott március elején. Civil kezdeményezésre pedig elindult a „Nem nyitom ki az ajtót” kampány, amely az adatszolgáltatás megtagadására szólítja fel az állampolgárokat.

Ezzel szemben a kormány érvelése szerint a népszámlálás azért kulcsfontosságú, mert így az állami iparfejlesztési, munkahely-teremtési és egyéb szakpolitikai programok meghatározásánál pontos adatokra tudnak támaszkodni, emellett felhívják a figyelmet arra, hogy a külföldi befektetőket is elriaszthatja az, hogy nem állnak rendelkezésre hivatalos statisztikai adatok az országra vonatkozóan. A kormány tájékoztatása szerint minden adott ahhoz, hogy az EU-s és nemzetközi sztenderdeknek megfelelő összeírást tartsanak áprilisban. Továbbá felhívják a figyelmet, hogy aki visszautasítja az adatszolgáltatást, illetve szándékosan hamis adatokat ad meg, az súlyos pénz- illetve börtönbüntetéssel sújtható.

Írta: Kőbányai Dénes

Montenegró Montenegróba látogatott Benkő Tibor honvédelmi miniszter

Benkő Tibor, Magyarország honvédelmi minisztere március 29-én Montenegróba látogatott, Olivera Injac védelmi miniszter meghívására. Benkő Tibor szerint Magyarország kül- és biztonságpolitikai érdeke a nyugat-balkáni régió biztonságának és stabilitásának megerősítése. A honvédelmi miniszter kijelentette, hogy a térség országainak számos biztonsági kihívással kell megküzdenie, ilyenek például az illegális migráció, a hibrid fenyegetések, illetve a COVID-19 világjárvány és annak hatásai. Emellett kiemelte, hogy hazánk aktívan támogatja Montenegró európai integrációs törekvéseit, valamint hangsúlyozta Magyarország nyitottságát a bilaterális kapcsolatok mélyítésére.

Török-montenegrói külügyminiszteri egyeztetés Brüsszelben

A NATO külügyminisztereinek brüsszeli értekezletén kétoldalú tárgyalásokat folytatott Mevlut Cavusoglu török, valamint Djordje Radulovic montenegrói külügyminiszter. A megbeszélés során a felek érintették a turizmust és a török befektetések kérdését Montenegróban, valamint egyeztettek a COVID-19 járvány kezelésének lehetséges kooperációiról is.  A török külügyminiszter emellett kiemelte, hogy Radulovic meghívást kapott a következő Antalya Diplomáciai Fórumra, valamint a Törökország vezette Délkelet-Európai Együttműködési Folyamat csoport következő ülésére is.

Montenegró az élen áll az európai integrációban

Miroslav Lajcák az Európa Unió Belgrád-Pristina dialógussal, valamint a további nyugat-balkáni országokkal foglakozó különmegbízottja podgoricai látogatása során kijelentette, az Európai Unió véleménye szerint a térségben Montenegró haladt a legtöbbet a csatlakozáshoz szükséges reformokkal. A különmegbízott emellett kiemelte a tavalyi választásokat követő hatalomátadási folyamat demokratikusságát is. Lajcák Podgoricában találkozott Milo Djukanovic államfővel, és a megbeszélés során nyomatékosította az Európai Unióval való együttműködés fontosságát, valamint a Velencei Bizottság véleménynek tiszteletben tartását.

Montenegró az Európai Unió segítségét kéri Kína ellen

A jelenlegi montenegrói kormány miniszterelnök-helyettese Dritan Abazovic szerint az Európai Uniónak segítenie kell Montenegrót a kínai Exim banktól felvett több milliárd eurós hitel visszafizetésében. A kormányfő-helyettes szerint ezzel az Európai Unió képes lenne csökkenteni Kína befolyását Montenegróban, valamint hozzájárulna a hitelből finanszírozni kívánt autópálya egészének elkészítésében. Az Európai Befektetési Bank adatai szerint a Kína által 2007 és 2017 között folyósított 12 milliárd euró kölcsön 7%-át kapta Montenegró.

Korrupciós harc Montenegróban

Dritan Abazovic montenegrói miniszterelnök-helyettes Milo Djukanovic elnököt érintő korrupciós ügyek eltusolásával vádolta meg az ország különleges főügyészét, Milivoje Katnic-ot. A jelenlegi kormány kiemelt feladatának tekinti a korrupció ellenes harcot, ám Abazovic bejelentése szerint a főügyész jelenleg négy Djukanovic ellen folyó vizsgálatot blokkol. A kormány megpróbálta elmozdítani a 2016-os puccskísérletet is vizsgáló főügyészt, mivel elégedetlen a munkájával, ugyanakkor ez éles kritikát váltott ki az Európai Unióból. Dritan Abazovic az Euronews megkeresésére azt nyilatkozta, hogy a korrupcióellenes küzdelem nem valósítható meg a jelenlegi főügyésszel, ezért arra kéri az európai politikusokat, ne kössék meg a jelenlegi kormány kezét a korrupciós ügyek feltárásában.

Írta: Párducz Árpád

Szerbia Járványügyi kitekintés Szerbiában

Annak ellenére, hogy március közepétől elindult az oltási igazolások kiadása az országban, komoly aggodalomra ad okot Szerbiában a Covid-19 vírus brit variánsának robbanásszerű terjedése – jelentette ki Dr. Mirsad Đerlek. A szerb Egészségügyi Minisztérium államtitkára nyilatkozatában kiemelte azt is, hogy a brit vírustörzs jelenleg az új megfertőződések 80 százalékáért felelős az országban. Így a kormányzat elsőszámú célkitűzése továbbra is a lakosság minél magasabb arányú átoltottságának elérése.

A szerb oltási kampánynak köszönhetően 2021.03.20.-án már 1.305.132 fő megkapta legalább a vakcina egyik dózisát, míg 858.461 főt számlál a teljeskörűen beoltottak csoportja. Ezzel az ország a régióban messze az első, Európában előkelő második, míg globális szinten az ugyancsak impozáns hatodik helyet foglalja el a rangsorolásban, ha a beoltottak számát a lakosság számához viszonyítjuk.

A Szerb Köztársaságnak azonban a járvány kezelése mellett egy újabb egészségügyi válsághelyzettel is szembe kell majd néznie. A koronavírus-járvány megfékezésére tett oltási erőfeszítéseknek köszönhetően, folyamatosan csökkent a kötelező védőoltások beadásának aránya. Sasa Milosevic gyermekorvos elmondása szerint a koronavírusjárvány elsőszámú kárvallotjai a gyerekek lesznek, hiszen az elmúlt évben a hivatalos adatok szerint mintegy 30 százalékkal kevesebb vakcinát adtak be nekik, mint korábban. Így a közeljövőben elképzelhető egy nagy horderejű kanyarójárvány kitörése is a szerb gyermekek körében.

A nemzetközi közvélemény és a vírusterjedési mutatók szerint Szerbia előnyösebb helyzetben van a koronavírus elleni védekezés terén azzal, hogy nem EU-tagállam. Az ország rendelkezésére így nem csak az unióban elismert amerikai-német Pfizer-BioNTech, valamint brit-svéd AstraZeneca oltóanyagok érhetők el,hanem a szerb-orosz és szerb-kínai baráti kapcsoltoknak köszönhetően az állampolgároknak lehetőségük van maguk kiválasztani melyik gyártó oltóanyagát igénylik, illetve úgy is nyilatkozhatnak, hogy mindegy, melyikkel oltják be őket. Így az orosz Szputnyik V és a kínai Sinopharm is az engedélyezett oltóanyagok listáján szerepel a balkáni országban.

Írta: Živković Lara

Címlapkép: Koronavírus, Szerbia. Belgrád, 2021. március 27. Egy férfit oltanak az AstraZeneca svéd-brit gyógyszergyártó koronavírus elleni vakcinájával Belgrádban 2021. március 27-én. (Forrás: MTI/EPA/Andrej Cukic)

A Balkán 04 – Balkán Hírfigyelő, 2021. március bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Az interjúalany hivatásos katonaként sok időt töltött a különleges műveleti képesség kiépítésével, ahol meg kellett tanulnia az ellenfél fejével is gondolkodni, a gerilla-hadviselés ugyanis bizonyos tekintetben az innováció bölcsője. A különlegeseknél ezen felül nagyon sokat tanult egy újfajta vezetői szemléletmódról, hiszen az irreguláris hadviselő felekkel szemben a hagyományostól eltérő vezetői megközelítést kell alkalmazni. Innen indulva a vezetőfejlesztés és az innovatív gondolkodásmód áthatotta a karrierét. Az innováció különösen akkor vált fontossá, amikor hét évet szolgált az Egyesült Államokban a NATO Stratégiai Transzformációs Parancsnokságon, majd a NATO Szövetséges Transzformációs Parancsnokság parancsnokának (SACT) képviselőjeként a Pentagonban dolgozott. (Első magyar katonaként, a NATO képviseletében az amerikai egyesített vezérkarral, a Védelmi Minisztériummal, illetve a Washingtonba települt kiemelt kutatóintézetekkel tartotta a kapcsolatot). Ekkor lett védelmi miniszter Ashton Carter, aki az üzleti életből érkezett, és olyan innovációs szemléletet hozott magával a védelmi iparba, amelynek az eredményei most kezdenek igazán látszani. Három évvel ezelőtti hazaérkezése után a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztosi hivatalban kutatásfejlesztési és innovációs helyettese lett a kormánybiztos úrnak, ahol egy hazai védelmi innovációs ökoszisztéma alapjainak lerakása volt a fő feladata. 2020. októberétől a Matthias Corvinus Collegiumban tevékenykedik. [1]

NJL: Mikor talákozott először a statégiai kommunikáció (továbbiakban estenként stratkomm) fogalmával?

Amivel mostanában nagyon sokat foglalkoztam az az innováció, de ennek is van azért stratkomm része és ezt a kettőt összekapcsolva használjuk. Én idén nagyon sokat fogok erről cikkezni, írni. Amit én hangsúlyozok: a modernizáció versus innováció. Modernizáció: megvesszük a legmodernebb eszközöket, amik nagyon jó, nagyon kiváló platformok, de ehhez mindenféleképpen szükség lenne innovációra és az én olvasatomban konkrétan ez azt jelenti, hogy egyrészt rá kell fejleszteni ezekre a most rendkívül modern platformokra, mert tudjuk, hogy öt-nyolc év múlva már nem a legmodernebb fegyverzettechnológia lesz, másrészt pedig szervezeti innovációt kell végrehajtani, ugyanis nincs annyi időnk rendszeresíteni ezeket az eszközöket, hiszen korábban is láttuk, hogy nincs hét-nyolc évünk arra hogy bevezessük, kialakítsuk a feltételeket, doktrínákat, átalakítsuk a kiképzési oktatási rendszert. A stratégiai szerepe pedig az, hogy ha a modernizáció során a forgalomban most meglevő nagy cégekkel letárgyalt eszközöket megveszünk és saját magunk is fejlesztünk, innentől pedig ezek a fejlesztések két irányba mehetnek el. Az egyik az, hogy ha nem kommunikáljuk, hogy mi történt, akkor stratégiai meglepetéseket okozhatunk vele: például abban a pillanatban, amikor az ellenfél támadó tevékenységbe kezd, akkor előhúzzuk a kalapból és egy nagyon komoly, döntő tényező lehet a hadviselés során, a másik pedig az, hogy ha kommunikáljuk, akkor viszont stratégiai elrettentésre tehetünk szert. Az, hogy ha azt mondjuk, hogy Magyarország kifejlesztett egy olyan drónrajt, amivel mondjuk egy harckocsi zászlóaljat egy-két perc alatt meg tudunk semmisíteni, akkor az egy stratégiai elrettentés, és itt látom a stratkomm szerepét. A másik oldalon pedig szintén van stratkomm kapcsolódás, hiszen fel kell hívni a figyelmet Magyar Honvédség összes alakulatának, illetve minden vezetési szervének arra, hogy felpörgött körülöttünk a világ. De addig, amíg egy transzformációs folyamatot korábban le lehetett vezényelnünk 15 év alatt, addig arra most 4-5 évünk van, és ezt nem lehet csak a régi módszerekkel megközelíteni. Én úgy gondolom, hogy ez is egy stratégiai kommunikációs feladat. Gyakorlatilag én azt gondolom, hogy így a stratkomm az állam és a haderő kontextusát is érintheti az innováció és az elrettentés kapcsán.

NJL: A stratégiai kommunikáció a meggyőzésről, befolyásolásról szól. Az én értelmezésemben ez azt jelenti, hogy a fentiek révén kéne azt elérni, hogy úgy viselkedjen az adott célcsoport (hallgatóság), ahogyan az a számunkra kedvező. Vajon katonai vezető képzésben ez mennyire jeleníthető meg? Ezzel kissé összecseng, hogy azt említetted, hogy a régi gondolkodástól meg kell, hogy szabaduljunk vagy át kell alakítanunk.

PI: Azt azért tisztáznám, hogy én nem teljesen azt mondom, hogy szabaduljunk meg a régi gondolkodásmódtól, inkább azt, hogy ki kell egészíteni ezeket a módszertanokat, amik vannak, újszerű módszertanokkal, hiszen a jövő vezetőinek arra van szüksége, hogy egy picit szélesebb palettából tudjon válogatni. Ha egy sátorépítő kalapács van nálam és minden problémát azzal akarok megoldani, akkor az nem biztos, hogy sikerre fog vezetni. Azzal egyet értek, hogy a jelenlegi helyzetben kétirányú haszna lehet a stratkommnak abban, hogy miként tudjuk valakinek a viselkedését befolyásolni vagy módosítani.

Az innovációhoz visszatérve: a cél nem az, hogy a Magyar Honvédség belül innovatív legyen, mert ez egy hosszú folyamat, gyakorlatilag az egy teljes szervezeti kultúra átalakítási folyamat, ami reálisan tekintve nem négy éven belül fog megvalósulni és ezt parancsra nem fogja senki csinálni. Egy hosszabb átalakulás lesz, amíg eljutunk odáig és óriási szerepe van abban, hogy modern technológiával fegyverezzük fel a magyar haderőt, de önmagában ez nem üdvözítő. Szerintem ez csak akkor működhet, hogy ha behozzuk a külső szereplőket.

Az elmúlt két évben én sokat beszéltem az úgynevezett védelmi innovációs ökoszisztémáról, amibe beletartoznak az egyetemi kutató hálózatok, valamint az egyéb kutatóintézetek, de a KKV-kon kívül a startup vállalkozások is, akik nem nagyon tudnak a nagy bürokratikus szervezetekkel mit kezdeni. Nem csak a HM-mel, de úgy általában egyikkel sem, hiszen a döntéshozatali folyamatok sokkal lassabbak ezekben a szervezetekben, mintsem, hogy ezeket támogatni tudják, tehát egy startupnak általában két-három hónapig tudnia kell működni, míg még nem kap valami tőkeinjekciót vagy kötnek vele szerződést. Nem túl valószínű, hogy ennyi idő alatt kötnek szerződést egy startuppal a HM-ben. Márpedig ezt valahogy meg kell oldani, hiszen ez pont, hogy egy stratégiai kommunikációs felület és ugye itt jön az, hogy kétféle irányba indulhatsz el. Az egyik amit te mondtál, a meggyőzés: vagyis kommunikálom, hogy igen nekem ilyen képességekre van szükség ezekben a témákban várnám a jelentkezést. Egyébként itt van mondjuk az MH Modernizációs Intézet, illetve tervbe van véve a VIKI. Tehát ”ott kopogtassatok, és akkor beszélgessetek az emberekkel és ők meg fogják oldani a problémátokat vagy mondjuk három hónapon belül vagy valamiféle választ fogtok kapni”.

A kommunikáció másik oldala, az  energizálás vagy motiválás, amikor kiválasztunk néhány embert, amikre tudjuk jól, hogy szükségünk van, és befektetéseket eszközlünk: hozzákapcsolunk mondjuk egy HM céget, behozzuk egy nagyobb védelmi fejlesztési projektbe és a sikereket megint csak a kommunikáció részévé tesszük. Ugyanezt alakulatoknál is csinálhatjuk, ugyanis, ha valakinek van jó, hasznos  ötlete, akkor meghirdetek egy ötletversenyt, aztán kiválogatok tíz embert, akikről úgy gondolom, hogy leginkább szolgálják mondjuk a szárazföldi haderőnek a fejlődését. De ez lehet a bármelyik a légierő vagy a különlegesek, amikor egy inkubátorban összekötjük a fejlesztőket, és a jól felkészült mérnök emberek meg a munkások elkészítik a prototípusokat. És ha sikerül, egyébként miért ne lehetne ebben az ötlet kitalálóinak valami szellemi tulajdon szabadalmi jogot formálni, ha te feltaláltál valami újszerű dolgot akkor jót tettél a seregnek. Ráadásul egy olyan embert segítettünk hozzá egy lehetőséghez, aki belsős és akkor ez az úgynevezett Interpreneur képzés valósul meg és ebben is óriási szerepe van a kommunikációnak,  hogy meghirdetjük ezt, hogy fogadókészség van egy szervezetben. Erre majd utána azokat az embereket, akiknek sikerült, azokat megint piedesztálra emeljük és körbe hurcoljuk és körbe mutogatjuk azt, hogy igen: ezt a fajta viselkedést várjuk el mindenkitől. Gondolkozzatok emberek, ne várjátok, hogy megmondják nektek, vagy parancsba adják, hogy mit csináltok, hanem, hogy ha láttok valamit amin javítani lehet, jobban lehetne tenni azt az ügyet amit mindannyian együtt közösen szolgálunk, akkor osszátok meg az ötleteiteket velünk. De csak akkor fogják megcsinálni hogyha látják, hogy van esély arra, hogy egyébként ebből lesz is valami, mert hogyha bejön az ötletverseny és egyébként így egy év múlva még mindig semmi nincs, akkor valószínűleg az emberek elkönyvelik, hogy hát jó, hát akkor fölöslegesen raktam bele az energiát.

Megint két oldalról kell nézni az egyik hogy a vezető képzésben egyszerűen egy picit így szemléletmódot kell váltani a vezetőknek. Én úgy gondolom, hogy katonai berkekben túlságosan sokáig kvázi begombolkoztunk arra való hivatkozással hogy itt minden titkos, de van egy olyan csomó dolog – valljuk be őszintén – ami kettős-hasznosítású technológia, ráadásul elmegy a világ mellettünk. A kis startupokban, KKV-kben föltalálnak nap mint nap olyan dolgokat, hogy tudomásunk sincs róla és így már megszületett az a válasz. Éppen ezért a vezetőképzésbe szerintem igenis be kell iktatni azt, hogyan lehet ökoszisztémákban gondolkozni.

Az azt jelenti az én olvasatomban, hogy a saját kis szervezeteden kívül hogy tudsz kinyúlni. És nemcsak a HM meg az MH berkeiben kapcsolatokat építeni, hanem feltérképezni hogy mi folyik a nagyvilágban és esetleg más területekről is, de behozni azt a tudást azt a Know-how-t, ami segíti a honvédelem ügyét.

Ezen felül pontosan azért kell a vezető képzésben módszereket is oktatni mert fogalmuk nincs a design thinking-ről a katonáknak. A szemlélők véleményem szerint nagyon nyitottak erre, és a tisztképzésbe is be lehetne ilyen elemeket emelni, aminek nem is az a célja hogy bármit megdizájnoljunk, hanem az a célja, hogy ezt a fajta iterációkon alapuló a tervezéstől, a lineáris gondolkodásmódtól eltérő módszereket elsajátítsák, megismerjék. Sajnos a seregben dizájnerekkel nagyon csehül állunk. És ez nem vagy-vagy, egyik sem rosszabb a másiknál, csak a probléma, hogy mi nem nagyon építünk hidat a két gondolkodásmód (tervezés és design) között. Az egyik ugye az, hogy nagyon széles spektrumból nézi meg és utána szűkít vissza, a tervező pedig egyfajta csőlátással megy előre, vasúti síneket rak le, és éppen ezért a terv a legtöbb esetben rugalmatlan.

Ezt a kettőt kellene a képzésben összehozni, és erről beszélek akkor, amikor azt mondom, hogy szemléletmód-váltást kell végrehajtani. Meg kell mutatni azokat a módszereket a vezetőknek, hogy hogyan működik egy business projekt a valóságban. Mert érteniük kell annak érdekében, hogy fel tudják majd venni a tempót. Meg egyáltalán beszédbe tudjanak elegyedni azokkal az emberekkel, akik szeretnék a honvédelem ügyét szolgálni, de nem feltétlenül Ócsára akarnak kimenni. És ez is egy stratkomm feladat. Nagyon sok emberrel beszélgetek, akik szívesen áldoznak időt arra, hogy szolgáljanak: Például kódolni tud vagy nem tudom egy CNC esztergagépet kiválóan kezel és mondjuk jó lenne egy ilyen folyamatban. De őt nem érdekli az, hogy megtanítsák a fegyverkezelésre meg a lőelemekre, de az idejéből valamennyit szívesen áldozna a honvédelem ügyének.

NJL: Ezzel teljesen egyet értek egyébként ezt én érzem, nekem is sok ilyen barátom van, akik azt mondják: „én nem fogok ott egy fegyverrel rohangálni meg kúszni a sárban, amikor mást is csinálhatnék, hogy miért nem találtok olyat nekem, ami valóban érdekel engem, vajon ez miért lehetetlen a hadseregben”?

További ajánlott irodalom:

Designing a NATO that Thinks Differently for 21st Century Complex Challenges https://kiadvany.magyarhonvedseg.hu/index.php/honvszemle/article/view/235

 

Top Gun: a szervezeti tanulási folyamatok megújítása és a tapasztalatfeldolgozó rendszer újragondolása

https://kiadvany.magyarhonvedseg.hu/index.php/honvszemle/article/view/206

 

Modernizáció és innováció (1.)

https://kiadvany.magyarhonvedseg.hu/index.php/honvszemle/article/view/436

[1] Forrás: Dr.Somkuti Bálint: Az új korszak új típusú vezetőket kíván in: https://index.hu/techtud/2020/12/30/az_uj_korszak_uj_tipusu_vezetoket_kivan_-_interju/, a letöltés dátuma: 2021. március 14.

„Ez a publikáció AZ INNOVÁCIÓS ÉS TECHNOLÓGIAI MINISZTÉRIUM ÚNKP-19-4-NKE-30 KÓDSZÁMÚ ÚJ NEMZETI KIVÁLÓSÁG PROGRAMJÁNAK SZAKMAI TÁMOGATÁSÁVAL ÉS AZ MTA BOLYAI JÁNOS KUTATÓI ÖSZTÖNDÍJ TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT”

 

A Stratégiai kommunikáció; haderő és innováció – Interjú dr. Porkoláb Imrével, a Matthias Corvinus Collegium Vezetőképző Akadémiájának igazgatójával bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Nő az emberrablások száma Nigériában

Az elmúlt hónapokban megnövekedett a tömeges emberrablások száma Nigériában: a legfrissebb eset március közepén történt, mikor is fegyveresek megtámadtak egy főiskolát Kadunában. A Reuters bemutatott egy videófelvételt, melyen kb. tizenkét elrabolt diák látható, akik angol és hausza nyelven könyörögnek segítségért, miközben fegyveresek botokkal ütlegelik őket. Az egyik fiú azt is elmondja, hogy a fogvatartók 50 millió nigériai nairát (kb. 375 millió forintot) követelnek váltságdíjként. Az ENSZ főtitkára, António Guterres az elrabolt diákok „feltétel nélküli szabadon engedésére” szólította fel a fegyvereseket.

Ez már a negyedik tömeges emberrablási eset Nigériában december óta. Az állami hatóságok szerint a helyi nyelven „banditáknak” hívott csoportok álltak az ezt megelőző emberrablás mögött is, amikor is 279 diáklányt raboltak el egy bentlakásos iskolából Zamfara állam észak-nyugati részén. A fegyveresek vagy pénzért rabolnak, vagy azért, hogy börtönbe került társaik szabadon engedését ily módon kényszerítsék ki.

Ahogy arra az ENSZ által kinevezett független szakértők is felhívják a figyelmet, sok gyermek nem tér vissza az osztályba a fegyveresek visszatérése miatt érzett félelemből. Ezen okból a határ menti területeken néhány iskolát már be is kellett zárni. (Ez azonban a gyerekek számára az oktatás teljes megszűnését jelentheti.)

Írta: Nagy Abigél  

Ferenc pápa iraki látogatása

Március 5-én Ferenc pápa, a katolikus egyházfők között elsőként, Irakba utazott, ezzel megkezdve négynapos, történelmi jelentőségű látogatását az országban. A pápa a „remény zarándokaként” utazott Irakba, ahol többek között keresztény menekültekkel és Ali asz-Szisztánival – az iraki síita nagyajatollahval –  istalálkozott, valamint meglátogatta az Iszlám Állam által elpusztított templomokat, továbbá Moszul városában misét is tartott. A pápa iraki látogatásának fő üzenetei az erőszak, illetve a szélsőségesség megakadályozása, valamint az egyre fogyatkozó keresztény közösség szerepének növelése, az ő jogaik védelme voltak.

Az elmúlt évtizedek politikai és társadalmi változásai a muszlim-keresztény kapcsolatokra is negatívan hatottak. Ezen segíthet Ferenc pápa és Ali asz-Szisztáni nagyajatollah találkozása. A síita vezető látta vendégül otthonában, Nedzsef szent városában a katolikus egyházfőt, ahol megvitatták az iraki keresztény és muszlim közösség békés együttélésének lehetőségeit. A találkozóról készült közleményben asz-Szisztáni azt írta, hogy az iraki keresztényeknek békében és biztonságnak, az alkotmányban biztosított jogokkal (amelyek hasonlóak a többi állampolgárhoz) kell élniük Irakban.

A két vallási vezető közötti tiszteletet mutatta, hogy Ferenc pápa levette cipőjét, mielőtt belépett az ajatollah szobájába, asz-Szisztáni pedig állva köszöntette az egyházfőt, ami nagyon ritka. A találkozó azért is jelentős, mert a koronavírus-járvány kitörése óta ez volt az első alkalom, hogy Ferenc pápa (aki megkapta már a járvány elleni oltást) külföldi útra ment. Kiemelendő, hogy egyikük sem viselt maszkot annak ellenére, hogy Irakban a fertőzöttek száma ismét megnőtt.

A pápa jelenléte az iraki zsidó közösség számára is fontos volt. Az iraki kormányt kritika érte, hogy ellehetetlenítik a zsidók részvételét a látogatás során. Ur városában azonban Ferenc pápa találkozhatott a három ábrahámi vallás képviselőivel, ahol az üzenet hasonló volt; a békés együttélés a muzulmán, zsidó és keresztény közösségekben.

Írta: Ács Nóra

Vitakérdéssé vált az iszlám oktatása Katalóniában

Katalóniában a történelem során először napjainkban tanulhatnak a diákok az iszlám vallásról az állami oktatási rendszer keretein belül. Ennek oka, hogy a katalán parlament 2020. szeptemberében elfogadta a kezdeményezést, miszerint megkezdődik a muszlim vallás tanainak oktatása az iskolákban.

A terv – amelyet az Oktatási Minisztérium határozat formájában a Generalitat de Catalunyaban (DOGC) tett közzé – kimondta, hogy a 2020/2021-es tanévben megkezdődő központi iszlám oktatásnak köszönhetően, ledönthetővé válhatnak a muszlimokkal szemben támasztott előítéletek. A kezdeményezés a spanyol állam és a Spanyol Iszlám Bizottság közötti együttműködési megállapodás eredménye annak érdekében, hogy elősegítsék a muszlim közösség katalán népbe történő integrálódását.

Spanyolország összesített lakosságának 3,8%-t teszi ki a kétmilliós muszlim közösség. A legtöbb, 515.000. muszlim Katalóniában él. Területi szempontból ezt követi Andalúzia, ahol 300 000 és Madrid, ahol 280 000 fős muszlim közösség található.

Március elején a szélsőjobboldali Vox párt nyíltan megkérdőjelezte mind a vallás helyét az iskolai oktatásban, mind pedig a kezdeményezés valós jelentőségét. A helyi parlament negyedik legerősebb pártja azzal vádolja a kormánypártot, hogy lehetővé teszi egy iszlám köztársaság kiépítését Katalónián belül. Mohamed El-Ghaidouni a Spanyol Iszlám Bizottság küldöttének elmondása szerint, az utóbbi évek világszerte halálos áldozatokat követelő dzsihadista támadásainak emléke még mindig élénken él a világ közösségeiben. Ez az emlékkép kiváló alapot biztosít azoknak a pártoknak, akik igyekeznek gyűlöletet kelteni Katalónia muzulmán lakossága ellen.

A katalán kormánypárt elmondása szerint, az iszlám oktatás állami tantervbe történő bevezetésével a közösség megosztottsága feloldható. Így a lakosság hiteles forrásból kaphat ismeretanyagot az iszlám vallásról, kultúráról és az ehhez kapcsolódó világnézetről.

Írta: Haiszky Edina Julianna

 Vádat emeltek a mélyen hívő sorozatgyilkos ellen

Vádat emeltek a 21 éves Robert Aaron Long ellen, aki az elmúlt két év legsúlyosabb lövöldözését követte el az Egyesült Államokban. A vád szerint Long több Atlanta-környéki helyszínen (ázsiai-amerikaiak tulajdonában lévő masszázsszalonokban), mintegy nyolc ember megöléséért felelős. A koronavírus-járvány miatt az elmúlt évben a támadásoknak hatványozottan kitett ázsiai-amerikai közösség tagjait megrendítette a brutális támadás, amelynek áldozatai közül hatan is ázsiai származásúak voltak.

Az őrizetbe vett Long elmondta a rendőrségnek, hogy tettét nem faji indíttatásból követte el, hanem „szexfüggősége” miatt, tettével pedig a kísértésének forrásától igyekezett megszabadulni. Long ezen kijelentésével hatalmas felháborodást és széleskörű szkepticizmust váltott ki mind a közvéleményben, mind a szakértők között, azonban az FBI is megerősítette, hogy nem bizonyítható rasszista jellegű motiváció a gyilkosságoknál.

Long egy ismerőse felidézte, hogy a barátja korábban többször is járt azokban a masszázsüzletekben, ahol később tettét elkövette; ezen látogatások után Long mindig rendkívüli önutálatot és bűntudatot érzett. „Úgy értem, olyan fájdalmakon ment keresztül, amiket a vallási meggyőződése miatt szenvedett, mely folyton arra késztette, hogy gondolkodjon a cselekedetein” – nyilatkozta Bayless. Egy korábbi iskolatársa nagyon csendes és kedves fiúként jellemezte Longot, aki minden nap magával hozta a bibliáját az iskolába. Az ismerősök, a család és a vallási közössége is értetlenül áll a támadás előtt. A Crabapple First Baptist Church közleményben határolódott el Long akciójától, továbbá kiközösítette tagjai közül azzal az indokkal, hogy a fiatal férfi a gyilkosságokkal elárulta a hitét, nyilvánvalóan szembe menve az egyház és Jézus Krisztus tanításával.

Írta: Hende Olivér

 Az Iszlám Állam térnyerésének következményei Nyugaton

Március 17-én a South by Southwest Film Festival (SXSW) keretei között mutatták be a „The Return: Life After ISIS”, azaz „Az élet az ISIS után” c. dokumentumfilmet, amely olyan emberi sorsokkal foglalkozik, amelyek az Iszlám Állam tevékenységének következtében váltak terheltté. A film igazi történetekre épít, amelyeket maguk az elszenvedők mesélnek el. Alba Sattora, a rendező elmondta, hogy amikor találkozott ezekkel az emberekkel, komoly fizikai és pszichológiai problémákat vélt felfedezni: többségük alig volt képes kifejezni érzéseit és a mozgásuk sem tűnt egészségesnek. A filmben megszólalt az a brit származású nő, aki 2015-ben ment Szíriába, ahol a kalifátus egyik harcosának felesége lett. Tavaly, amikor megkísérelt visszatérni Londonba, botrány alakult ki, amelynek eredményeképp elvesztette állampolgárságát. Az elmúlt hetekben hasonlóan járt egy ausztrál-új-zélandi nő is. Tőle Ausztrália tagadta meg az állampolgári jogokat.

Kanada március 23-án olyan új menekültügyi szabályokat jelentett be, amelyek támogatják azon jazidi családok újraegyesítését területén, akik az ISIS miatt kényszerültek szétválni, elmenekülni. Az új program lényegében szélesíti a támogatásra jogosult menekültek körét és hosszabb ideig teszi lehetővé a segélyezést.

Az ISIS eközben továbbra is számos támadást hajt végre a MENA-térségben. Az elmúlt hetekben sor került több komoly összecsapásra és egyes régiókban állandósult a tűzváltás.

Írta: Patócskai Péter

 Perzsa újév az Iszlám Állam árnyékában

Március egyik legnagyobb eseménye a több mint 300 millió ember által ünnepelt perzsa újév, a „noruz” volt. Az többnyire a tavaszi napéjegyenlőség napjára eső hagyományos eseményt többek között a MENA-térségben és Közép-Ázsia számos országában ünneplik. Az napnak vallási vonzata is van, a noruz például a szúfiknak, és az iráni bahái hívőknek is fontos ünnepnapja.

Az idei noruz ünneplését azonban nem csak a koronavírus árnyékolta be: Afganisztán és Iraki Kurdisztán területén is fokozott terrorkészültséget rendeltek el. Ennek oka, hogy 3 évvel ezelőtt az afgán fővárosban az Iszlám Állam egyik tagja egy öngyilkos merénylet során 33 afgán polgárt gyilkolt meg és további 65 személyt megsebesített az ünnepnapon. Külön védelmi lépések megtételére adott indokot az is, hogy az ISIS újabb fenyegetései és a terrorveszély ellenére, március 21-én az Amerikai Egyesült Államok védelmi minisztere Lloyd Austin is látogatást tett Kabulban.

Az Iszlám Állam minden évben fenyegetést jelent a noruzt ünneplőkre. A terrorszervezet szerint a perzsa újévhez kapcsolódó hagyományok ütköznek az iszlám tanításaival és az ISIS által képviselt szélsőséges tanokkal. Mindezek ellenére az idei perzsa újév támadások nélkül zajlott le.

Írta: Fuksz Emese

 Mozambiki tragédia

A Save the Children[1] beszámolója szerint radikális iszlamisták gyilkoltak meg gyermekeket az észak-mozambiki Cabo Delgado tartományban, ahol csaknem 670 ezer embert üldöztek el otthonaikból.

Az említett, londoni székhelyű szervezet munkatársai az áldozatok hozzátartozóival készítettek interjúkat. A videóban szereplők azt nyilatkozták, hogy a térségben tevékenykedő dzsihadisták gyermekeket fejeztek le (a mészárlásnak egy 11 éves áldozata is van). A szervezet mozambiki irodájának igazgatója, Chance Briggs szerint az erőszaknak véget kell vetni, a menekültcsaládokat pedig támogatni kell, hogy vigaszt tudjunk nyújtani nekik és segítsünk felülkerekedni traumáikon.

Az ENSZ adatai szerint egy év alatt körülbelül ötszázezerre nőtt Mozambikban az otthonukból elűzöttek száma, és feltehetőleg egymillió ember szorul élelmiszersegélyre – a térségben se vízből, se élelmiszerből nincs elég, a közegészségügyi ellátás pedig szintén hiányos.

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez köthető iszlamisták szervezetét Mozambikban is al- Shababnak hívják, csakúgy mint több más kelet-afrikai államban, pl. Szomáliában is, de egyelőre nincs konkrét információ arról, hogyan működnek együtt alszervezeteik. 2017 óta összesen 2 ezer ember vesztette életét a támadások során.

Írta: Németh Csenge

Betiltották a burkaviselést Svájcban

A népszavazáson résztvevő svájci állampolgárok 51,2%-a szavazta meg március 6-án a burka és nikáb viselésének tilalmát szorgalmazó indítványt. A komplex és zavaros szövegű indítványt (mely nem említi hivatalosan a vallásos ruhadarabot, így pl. az arcukat eltakaró futballhuligánokra is vonatkozhat) az SVP, avagy a jobboldali-konzervatív Svájci Néppárt terjesztette elő. A javaslat támogatói szerint erre az integráció erősítése céljából van szükség, míg ellenzői szerint ezzel csak megbélyegzik az iszlám követőit és tovább erősítik a vallási feszültségeket Svájcban. A párt már korábban is kampányolt az iszlám vallás ellen: 2009-ben szintén népszavazáson sikeresen tiltatták be a minaretépítést Svájcban.

Amennyiben a döntés bekerül a svájci alkotmányba, akkor hivatalosan is tiltottá válik a burka és nikáb viselése nyilvános helyeken. Svájc lakosságának 5,8%-a vallotta magát muszlimnak 2018-ban. Mivel a döntés nem vonatkozik a hagyományos fejkendők viselésére, így hiteles adatok sincsenek arról, ez a döntés mennyi embert érintene pontosan. (A tilalom ráadásul tartalmaz kivételeket: vallási szertartásokon és hagyományos farsangi felvonulásokon továbbra is engedélyezett minden arcot teljesen eltakaró ruhadarab viselése, illetve a koronavírus-járvány miatti maszkviselés is – mely szintén kilógna a szabályozás kereteiből.)

Nem ez az első alkalom, hogy Svájcban betiltják a burka viselését, azonban ez az első alkalom, hogy országos szinten döntöttek róla. A német nyelvű északkeleti St. Gallen kantonban már két éve bevezették a burkatilalmat, azonban a rendőrség adatbázisa szerint eddig egyetlen eljárás sem indult a törvény alapján. Hasonlóképp döntött az utóbbi években több európai ország is, így pl. Franciaország, Belgium és Ausztria is. Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2014-ben úgy ítélte meg, hogy az ehhez hasonló korlátozások nem sértik sem a vallásgyakorlást, sem az önkifejezés szabadságát.

Különböző iszlám fejkendő viseletek.(Forrás: BBC)

Svájcban nagyon gyakoriak a népszavazások, tekintve, hogy 100 ezer aláíró is elegendő egy országos szintű esemény kiírására. Az országban éppen ezért évente körülbelül 3-4 alkalommal tartanak népszavazást, melyben rendszerint összevonnak több kérdést is. Ezalkalommal a tilalom mellett egy szabadkereskedelmi egyezményről és az internetes adatvédelem kérdéséről is dönthettek a svájciak.

Írta: Gönczi Róbert

[1] 1919-ben hozták létre az Egyesült Királyságban, hogy jobb oktatással, egészségügyi ellátással és gazdasági lehetőségekkel javítsák a gyermekek életét, valamint természeti katasztrófák, háborúk és egyéb konfliktusok esetén segítséget nyújtsanak. (Forrás: https://www.savethechildren.net/)

Címlapkép: Kabul, 2021. március 21.
Az afgán elnöki palota által közreadott képen Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter (b) és Asraf Gáni afgán elnök tárgyal a kabuli elnöki palotában 2021. március 21-én. Austin első külföldi körútja részeként váratlan látogatásra érkezett Afganisztánba.
(Forrás: MTI/AP/)

A V&B 07 – Vallás és biztonság hírfigyelő, 2021. március bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

In the last decade the international community has witnessed a growing frequency in the use of asymmetric / unconventional warfare. The Chinese activism on the South China Sea and the Russian aggression in Crimea illustrate the practical utilization of the novel concepts of warfare. First, I will elaborate on the conceptual and interpretative framework of the new warfare methods, which will be followed by the analysis of the 2014 Russian actions in the Crimean Peninsula and the observed Chinese activism in the South China Sea. I aim to draw parallel between these two strategies. Familiarising with new warfare methods are indispensable, nothing shows more sharply than the paralysed western reactions after the Russian actions in 2014.  Clarifying the notions

The need for change of conventional warfare methods have occurred near the end of the Cold War. The fourth generation of warfare was created this time. It differs from the basic notion of warfare in the terms of the blurring distinction of peace and war, the NGOs participation in the fight. The difference is fading away between the civil and military sphere and the image of fronts has also become hard to determine. Battles are not only fought in battlespaces but in highly populated urban centres and in cyberspace parallelly. Searching for weak spots of the enemy, blocking surveillance and sabotaging intelligence gathering have become the ordinary method of waging wars. In order to destroy the enemy’s political will in this asymmetric warfare, the weaker parties try to implement conventional and non-conventional military means at the same time. Behind this sort of strategy stands the idea that with a higher level of political will, there is a chance to beat a foe with higher military and economic capabilities. In this case, the weaker party instead of initiating direct attacks against the enemy, it combines guerrilla tactic with soft social, economic and cultural means while using disinformation and political campaigns with a goal to directly attack the political will of the enemy.

At the beginning of the 21th century, new conception started to emerge in the realm of the hybrid warfare and was used to describe the Chechen wars. The hybrid warfare notion is similar to fourth generation warfare in the sense that the borders are diminishing: belligerents simultaneously deploy regular and irregular forces, terrorists, criminal organisations in order to achieve political and military objectives. Frank Hoffman differentiates this concept from the guerrilla warfare by underlining the multimodality of hybrid warfare while emphasizing that the former’s goal is to prolong conflicts, while the latter has the ability of fast winning.

Contemporary experts use hybrid warfare to describe what happened between Russia and Ukraine however, there is plenty of uncertainty and disagreement. Some call it as Gray zone war emphasizing the complex and indirect nature of it while underline the undefinable character as it is hard to decide what is the best way to describe the conflict; it could be interstate aggression, civil war or interstate conflict.[1]

Applying what happened in the Crimea to the South China Sea, would present helpful lessons. The invasion of 2014 took place with rapidity, minimal resistance and with full foreign obscureness. Russia seized important maritime infrastructures by which it was easy to adopt a stable sea line of communications (SCLOs) while using high-end technologies to disrupt Western observers.

International status of the South China Sea

After tossing white sand on some atolls, China started swiftly building operations on those newly regained islands. The Chinese claim of the territory is attempting to take advantage of the fishery and of the raw material deposits. Since the enormous volume of the international trade happening here (30% of the world trade flow), this region has an immense importance.

China is using its fishermen as proxies to strengthen its sovereignty while building non-civilian infrastructures. Inside China there is a growing demand for a rather assertive foreign policy. To fulfil these demands, Beijing started to progressively defend the interests of its fishermen. Time to time Chinese vessels engage to protect their citizens’ businesses from other countries. Similar approach is observable when it attempts to initiate drilling processes, reconnaissance actions and to prevent such actions from adversaries. „Little blue men” appear to help blurring the borderlines of civilian and martial as such. From time to time, paramilitary units are participating hand in hand with Chinese authorities, sometimes they pretending to be ordinary fishermen. These „little blue men” appear to help blurring the borderlines of civilian and martial as such.

Due to the ongoing territorial dispute, Philippines appealed to the Permanent Court of Arbitration against China in 2016, which decided in favour of the former. China bases its claims on historical rights, which the Court rejected. It labelled the island constructions illegal due to their detrimental effects on the environment. China did not accept the judgment while the United States has to enforce international law and the principle of free navigation.

Island chain obstacle

It is important to understand how China sees its impending challenges on the sea. In the past decades there is a will to turn itself towards the maritime domains. This intention could generate claustrophobic sentiments in Chinese decisionmakers because of the position of the first island chain encircling mainland China. Most of the literature agrees on that the line stretches from Japan, through Ryukyu islands, touching Taiwan and reaching the Philippines. Despite the notion came from Chinese experts, it is wide-spread among Western terminology as well. Bernard Cole noted that while China turns its attention to the seas, focusing on the chain, contains deeply continental logic as the country determines itself focused on points of the space rather than following the logic of sailor who thinks beyond the direct natural barriers. Drawing lines arbitrarily decreasing the fleet’s manoeuvrability and flexibility. Thanks to the soviet help in building the Chinese navy, and to the Chinese historical reflexes, this kind of thinking marks that the Chinese strategists significantly incorporate land into maritime strategy, Cole says. As Beijing declares these territories as its own defence line, friction is projected in the region.

Taking into consideration that while China is pivoting towards the seas, its main political and economic centrums are located in the coastline. Despite the country’s immerse extent, it has no strategic depth where it can retreat to reorganise itself after an attack from the sea which explains its intention to pivot to maritime domains. [2]

Operational ideas concerning the artificial islands

The primary goal of China in the Spratly-islands is not power projection but gathering information, obstructing enemy intelligence while strengthening its leadership, communication, surveillance and reconnaissance capabilities. By contrast to the Western thinking, which focuses on the application of conventional kinetical weaponry of the islands, the Chinese concept rather tries to use them to wage information warfare. Fire power, manoeuvrability and high range precision rocket systems are valuable assets for China, however, reaching the information superiority is more desirable. This superiority means an increasingly extended surveillance over the battleground meanwhile obstructing the same capability from the enemy. China created AEZ (air exclusion zone) in the international waters. The goal is to impede the US. Navy in its firepower and manoeuvrability in order to protect valuable Chinese targets.

The PLAN’s (People’s Liberation Army) strategy is active defence, which is strategically defensive while on operational level has offensive means. Towers built on the islands facilitate the creation of communication networks covering the disputed area. Real time imagery enables the usage of higher range weapon systems from the continent or vessels under and above the water, maybe from aircraft carriers. Information superiority can prompt enemy fleets to function on power save mode switching off radar systems in order to avoid being detected. Many islands are capable of launching surveillance aircrafts (such as KJ-500 early detection aircraft) planes that can operate in high security while establishing real-time monitoring thanks to the „bubble” made by surface-to-air missile systems located in those islands.

The coastal guards and the fishermen’s boats do not possess highly sophisticated communications capabilities and they are not military personnel, still the PLAN employs them to get intelligence, to attack other countries’ fishermen with the chance of plausible deniability. This kind of economic activity is similar to what is observed in the case of Svalbard, where Russian presence has only one purpose: to demonstrate that they are players in that territory.

Utilising Anti-Access/Area Denial in order to achieve maritime security is not only resourceful for operational means, but it can make the regional Western allies uncertain concerning American potency. The artificial islands operate the same way as the Russian Bastion conception in defending the Kola-peninsula and its nuclear arsenals.

In a high intensity conflict, these islands can easily become from unsinkable carriers to immobile targets. Concerning that the Chinese navy has only participated in UN peacekeeping missions, their operational efficiency is debatable. Inasmuch as Chinese strategy generates aversions in the region, a country which has fought desperate battles against the US, started getting closer to Washington. The example of Vietnam could raise concerns in Beijing. The Russians were effective in the case of Crimea in the terms of reconciliation with regional players in order to avoid their more assertive response. China has a strategy beyond the conventional model which manifested in the three modes of warfare:  psychological warfare, opinion warfare with the help of disinformation, legal warfare (lawfare) by taking advantage of the holes of international law and norms.

Capturing local islands are different from the case of Crimea because these islands are mostly uninhabited or barely count as islands legally therefore the information warfare is not targeting population of the islands but the inhabitants of the contenders and China’s public opinion.

Conclusion

Since Russia and China are nuclear powers and nuclear arsenals have defensive characteristics, they have to create an international environment where the annexing party is becoming the defensive participant by fast and decisive occupation. By this method, a new fait accompli situation emerges and through achieving a new status quo, the original defender has to react. Via this rapid game-changing move, the deterrence of nuclear warheads and anti-access- area denial (A2/D2) systems are becoming crucial factors to preserve the new status.

The invasion of the Crimea and the beginning of the assertive Chinese maritime activity with high resemblance and same goals in the South China Sea occurred at the same time. These goals are in collusion with the international law therefore they contribute to the erosion of legal obligations. If the western doctrines – which are using conventional solutions – could not adapt effectively to the contemporary needs, then emerging adversaries could copy Russian and Chinese methods with success resulting a more and more instable world.

Written by: Zoltán Bán

Bibliography:

[1] Laura Maria Herta, „Hybrid Warfare – A Form of Asymmetric Conflict,” International Conference Knowledge-Based Organization Vol. XXIII, no. 1 (2017): 135-143. doi: 10.1515/kbo-2017-0021

[2] Toshi Yoshihara, „China’s Vision of Its Seascape: The First Island Chain and Chinese Seapower” Asian Politics & Policy 4, no.3 (2012): 293-314 doi: 10.1111/j.1943-0787.2012.01349.x

Cover: Constuctions on South-China Sea. 11.05.2015. Aerial view of a Chinese construction site on the Spratly Islands in the South China Sea on 11 May 2015. China is working hard on the almost scratchy artificial sand islands, although China and surrounding countries have been arguing for years about the area’s affiliation. (Source: MTI/EPA/Pool/Ritchie B. Tongo)

Címlapkép: Építkezések a Dél-kínai-tengeren. Spratly-szigetek, 2015. május 11.
Légi felvétel a Dél-kínai-tengeren fekvő Spratly-szigeteknél folyó kínai építkezésrõl 2015. május 11-én. Kína nagy erőkkel dolgozik a szinte a semmiből emelt mesterséges homokszigeteken, jóllehet Kína és a környező országok évek óta vitatkoznak a terület hovatartozása miatt. (Forrás: MTI/EPA/Pool/Ritchie B. Tongo)

A Novel concepts of warfare: an analysis of the South China Sea bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Tavaly szeptemberben kirobbant az utólag „44 napos háborúnak” is keresztelt második hegyi-karabahi háború. A konfliktust az elmúlt évek egyik legnagyobb fegyveres háborújaként tarthatjuk számon, hiszen a mintegy másfél hónapon keresztül húzódó harcok legalább 5000 katona, és több mint 140 civil életét követelték. A háború lezárása a felek hajthatatlansága miatt többször is akadályokba ütközött, néhány hét alatt több – nemzetközi közvetítéssel létrehozott – tűzszüneti megállapodás is érvényét vesztette. A háború végét egy Azerbajdzsán, Örményország és Oroszország közötti sikeres trilaterális tárgyalással, a három ország kormányfőinek, Ilham Alijevnek, Nikol Pashinyannak és Vlagyimir Putyinnak megegyezésével sikerült elérni 2020 november 10-én. A tárgyalás során a résztvevők aláírtak egy kilencpontos megállapodást is, rövid cikkemben ezen pontok jelentőségére szeretnék kitérni. Területi változások Hegyi-Karabahban

A háború lezárását követően talán Azerbajdzsán, Örményország és Hegyi-Karabah felosztását illetően történtek a legszembetűnőbb változások. A tűzszünet megkötésekor a résztvevő felek a területi felosztást is megvitatták, aminek eredményeképpen Örményország az örmények által lakott területének számottevő részét kényszerült átadni Azerbajdzsánnak. A megállapodás szerint a háború lezárását követően az örmény állam 2020 november 15-ig Kelbadzsar járást, november 20-ig Agdám-, december 1-jéig pedig Lacsin járását volt köteles Azerbajdzsán kezeire adni. Kiemelendő, hogy a két ország kulturális központjaként számontartott, a háborúban jelentős stratégiai pontként is funkcionáló Susa városa is azeri fennhatóság alá került.

A már említett Lacsin régió szerepe különösen fontos a megállapodásban, hiszen ez az egyetlen térség, amelyet az örményeknek nem kellett teljes egészében visszaszolgáltatniuk Azerbajdzsánnak: ennek az oka az, hogy a régióban található az úgynevezett Lacsin-folyosó, amely a tűzszünet megkötése után az egyetlen szárazföldi összeköttetéssé vált Örményország és Hegyi-Karabah között. A nagyjából öt kilométer széles hágón a biztonságos áthaladást az örmény katonák mellett a kihelyezett orosz békefenntartók is felvigyázzák.

Külső beavatkozás, katonai jelenlét az Arcah Köztársaság területén

A novemberi megállapodásban foglaltak szerint Oroszország békefenntartókat helyezett Hegyi-Karabah területére. A nagyhatalom összesen 1 960 katonát, 90 páncélozott járművet, speciális felszereléseket és további 380 katonai járművet küldött a térségbe. Az orosz békefenntartó erők előreláthatólag 5 éven keresztül fognak állomásozni a területen, azonban, ha a misszió vége előtt hat hónappal a felek nem jelzik kilépési szándékukat, az orosz békefenntartók további öt éven keresztül maradhatnak Hegyi-Karabahban. A területen az Egyesült Nemzetek Szervezete is szerepet vállalt: a békefenntartó erők mellett az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága is felügyeli a háború miatt Hegyi-Karabahból elmenekülő örmények hazatérésének körülményeit és biztonságát. Mindemellett az első években az orosz erők feladata a lerombolt területek és az infrastruktúra újjáépítése, az aknamentesítés illetve  a humanitárius segélynyújtás lesz.

A hathetes háborúban Azerbajdzsánt támogató Törökország is megjelent a térségben. A béke fenntartására 2020 november 11-én Oroszország és Törökország megegyezett egy, a két ország által közösen működtetett támaszpont létrehozásában, amelyet az azóta a de facto Azerbajdzsánhoz tartozó Agdám járásban állítottak fel. A törökök főként az „azerbajdzsáni testvéreik” védelmét szeretnék biztosítani, így a török védelmi miniszter Hulusi Akar január 29-én bejelentette, hogy összesen 38 katonát és egy, az őket vezető dandártábornokot küld a térségbe.

A nahicseváni folyosó

A háború után Azerbajdzsánnak lehetősége nyílt egy folyosó megnyitására az exklávéja, Nahicseván felé, amikor 2021 január 11-én Vlagyimir Putyin, Ilham Alijev és Nikol Pashinyan megállapodott a régió útvonalainak fejlesztéséről és használatáról. Az ország így, a kilencvenes évek óta először közvetlen szárazföldi összeköttetést kapott exklávéjával, így mind az utazás, mind a szállítmányozás egyszerűbb lesz az egymástól körülbelül 400 kilométerre eső területek között. A megegyezés hatalmas jelentőségű Azerbajdzsán számára, hiszen a két térség között évtizedek óta csak légi- vagy a már iráni területeken áthaladó kerülőutakon volt lehetséges a közlekedés. A nahicseváni folyosó működését ugyancsak Oroszország fogja felügyelni. A korridor működése a nagyhatalomnak is érdeke lehet, hiszen az útvonal megnyitásával a Kaukázuson keresztül a regionális fuvarozás is fellendíthető lesz.

Ezek alapján látható, hogy a 2020-as hegyi-karabahi háborúból győztesként Azerbajdzsán került ki. Az ország a tűzszüneti megállapodással egyidőben nagy kiterjedésű területekre tett szert, emellett pedig több, számára előnyös pozícióhoz is hozzájutott.  A tűzszünet azonban nem jelenti azt, hogy a két ország békét kötött volna. Annak tekintetében, hogy Örményország jelentős területeket veszített, illetve az országban belpolitikai válság alakult ki, egyáltalán nem biztos, hogy az államok között létrejöhet egy sokak által régóta áhított rend.

Felhasznált irodalom

International Crisis Group : Getting from Ceasefire to Peace in Nagorno-Karabakh ( 2020. december, Forrás: https://reliefweb.int/sites/reliefweb.int/files/resources/Getting%20from%20Ceasefire%20to%20Peace%20in%20Nagorno-Karabakh%20_%20Crisis%20Group.pdf 2021. március 20.)

Címlapkép: Hegyi-Karabah, Örményország, 2020. november 13.
Orosz katonai konvoj halad a Jereván Szeván autópályán Örményországban 2020. november 13-án. Az orosz hadsereg több tucatnyi katonai járművet küldött békefenntartó katonákkal Örményországba, miután Vlagyimir Putyin orosz államfő, Ilham Aliyev azerbajdzsáni elnök és Nikol Pasinján örmény miniszterelnök november 10-re virradóra megállapodott a hegyi-karabahi konfliktus lezárásáról.
(Forrás: MTI/EPA/PHOTOLURE/Hayk) Baghdasaryan

A Azerbajdzsán és Örményország helyzete a második hegyi-karabahi háború után bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Az elmúlt négy év elnöki ciklusa során a Közel-Kelet jövőjét meghatározó döntések születtek. Az arab államok és Izrael viszonyában jelentős változás ment végbe a kapcsolatfelvételeknek köszönhetően. Egy érdek mentén, úgy tűnt, egyetértés van a legtöbb működőképes ország között, ez pedig az Iránnal szembeni gyanakvás és ellenérzések voltak. Jelen írás célja bemutatni, hogy miként hatott az öböl-államok térségbeli politikai harcának alakulására Donald Trump elnöksége, illetve mindez miként módosította vagy éppen őrizte meg Amerika pozícióját a régióban. Ezen kívül kitekintést tesz a kiélezett Irán-Amerika ellentétre, ami sokszor az egyes helyi szereplők támogatásán keresztül zajlik. Az ismert tények fényében megvizsgálom a Biden-adminisztráció lehetséges terveit és mozgásterét. Az első hivatalos út

Az Egyesült Államok új elnökének első diplomáciai úticéljai meghatározóak voltak, mondhatni kijelölték elnöksége külpolitikai irányának egyik fő vonalát. 2017-ben elsőként Rijadba érkezett meg Trump, ahol a tárgyalások során egyértelmű konszenzus alakult ki a felek között annak tekintetében, hogy Irán és az általa támogatatott iraki síita milíciák, a libanoni Hezbollah mind fenyegetik pozíciójukat a térségben. Az érdekkülönbség Iránnal megmutatkozik az akkor magas intenzitással zajló szíriai polgárháborúban, ahol Irán a Bassár al-Assad vezette kormányzatot támogatja, míg Amerika és a szaúdiak a lázadó erőket pártolják. A formálódó proxyháború jemeni színterén az arab monarchia az ekkor már két éve zajló polgárháborúban a kormányerőket támogatta az Irán szövetségét élvező húti népességgel szemben. Ezek a tények és Trump azon jellegű kijelentése, miszerint szakítani kíván elődje Irán-politikájával egyértelműsítették a jövőbeli együttműködést. Az Arab-félsziget keleti felének országai, Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek is aggódva tekintetett az öböl másik partján fekvő Iránra, félve annak expanzív törekvéseitől. Az így létrejövő egységes érdekek egy Iránnal szembehelyezkedő tömb lehetőségeit vázolták fel. Egy törésvonal azonban keletkezett a félsziget egységében, mikor ugyancsak 2017 júniusában Egyiptom, az Emírségek, Bahrein és Szaúd-Arábia terrorizmus támogatásával vádolta Katart és azzal, hogy túl közeli viszonyt ápol Iránnal. Az ezt követően bevezetett szárazföldi és légi blokád azonban még inkább Irán felé tolta Katart, nehezítve ezzel a régió stabilizálását. Ebben a helyzetben Amerika két tűz közé szorult. Nem szerette volna feladni jövedelmező, stratégiailag is fontos szövetségeit azáltal, hogy állást foglal. A Perzsa-öböl partján elhelyezkedő országok mindegyikében rendelkezik katonai létesítményekkel és állandó erőket is állomásoztat, amely az öblön keresztül zajló olajszállítás biztosítása mellett a gyorsreagálást teszi lehetővé a térségben.

Fegyvereladás és annak hatásai

A találkozó egyik legvitatottabb eredménye a 110 milliárd dolláros fegyvereladási egyezség volt. Ez rámutatott arra, hogy Amerika fegyvereladások útján kívánja kiépíteni az újbóli jó viszonyt, ami megromlott az Obama-adminisztráció idején, annak következtében, hogy az akkori elnök kritikusan nyilatkozott a szaúdi koalíció műveleteiről a jemeni polgárháborúban, amelynek sok esetben civilek estek áldozatául. Az események tükrében felfüggesztették a precíziós irányítású lőszerek eladását a szaúdiak felé.

Az újonnan tárgyalt csomag tartalmazott: levegő-föld rakétákat, rakétavédelmi rendszereket, vízi járműveket, (ezek a forradalmi gárda kis méretű csónakjai ellen való fellépésre szolgáltak) KC-130J típusú repülőket, amelyeknek kulcsszerepe volt a légitámadások végrehajtásának támogatásában a légi utántöltés képessége révén, ami hosszabb repülési időt biztosít a gépek számára. A tárgyalások előkészítésekor tűnt fel Jared Kushner, Trump elnök veje és üzleti kapcsolatokkal is rendelkező üzletember, aki az elnökség alatt a főtanácsadói pozíciója mellett a közel-keleti ügyekért volt felelős. A későbbiek során Kushnernek jelentős szerepe volt az Izrael és az Emírségek, valamint Bahrein között köttetett diplomáciai kapcsolatfelvételről szóló egyezmény létrejöttében.

A fegyvereladásról szóló heves vitákat követően a Szenátus végül szűk többséggel, 2017 júniusában megszavazta az üzletet 47-53 arányban. Ez egy egyértelmű üzenet volt a szaúdiak számára, hogy az amerikai döntéshozók az új kabinet ellenére sem váltak támogatóbbá a fegyvereladások tekintetében. Mindenesetre a fegyverek megérkeztek az országba és bevetették őket a húti erők ellen. Az Egyesült Államok korábban a szövetségen belül megkötött bilaterális egyezmények útján rengeteg F-15-ös gépet adott el Szaúd-Arábiának, ezek kihasználására azonban csak a 2015-ös jemeni intervenciót követően került sor. A bevetett pilóták tapasztalatlansága (túl nagy magasságban oldották ki a bombákat, amik így nem a megadott célpontnál csapódtak be) és az okozott károk ignorálása vezetett a fentebb említett szankciókhoz az Obama-adminisztráció alatt. Az amerikaiak belekeveredtek egy szövetségesük által indított háború anyagi támogatásába, amiből mielőbb kiutat kellett találni.  Megfelelő választ kellett adni azon vád elhárítására, miszerint az USA olyan háborút támogat, ahol tömegesen esnek áldozatul civilek a diszkriminációmentes légi csapásoknak, illetve jelentős az okozott kár is. A megoldást eleinte a Szaúdi Királyi Légierő pilótáinak továbbképzési programján keresztül akarták megtalálni, és a korábbi elnökség által blokkolt a precíziós irányítású lőszerek eladásában. Ez sem bizonyult eredményesnek és a civil áldozatok száma nem csökkent, a lázadók katonai erejének sem tudtak döntő veszteségeket okozni.

2019-ben a Kongresszus egy, már korábban, 2018 decemberében is tárgyalt javaslattal el akarta vágni a konfliktust tápláló amerikai asszisztenciát. Az 1973-as „War Power Act” törvényi rendelkezései alapján meghozott határozat került az elnök elé, amely kimondja az elnök végrehajtó hatalmának korlátozását a nem jóváhagyott háborúk elindításának kérdésében. A Fehér Ház úgy reagált a javaslatra, hogy az Egyesült Államok nem vesz részt semmilyen összecsapásban, csupán felderítési és logisztikai támogatást nyújt, ezért a hivatkozott törvény nem mérvadó az ügyben. Annak ellenére, hogy Trump, élve vétójogával, elbuktatta a javaslatot, a Kongresszus és a Szenátus nyomásásra a Pentagon a légi utántöltések biztosítását felfüggesztette a szaúdi gépek számára. Az adminisztráció elképzelései szerint mindenképpen közel kellett tartani magához arab szövetségesét, és nem engedhetett meg magának komolyabb ellenlépéseket a kialakuló humanitárius krízis fokozódása ellenére sem, amely akkor 24 millió embert érintett.

A választási vereséget követően a kimenő elnökség egyik utolsó döntése volt az Ansár Allah húti lázadócsoport terrorista szervezetté nyilvánítása. A döntést arra alapozva hozták meg, hogy ezáltal is elszigeteljék a felkelőket, akik Irán támogatását élvezve annak kivetett horgonyaként fenyegetik az USA geopolitikai pozícióját a térségben. A döntésben az is közrejátszott, hogy a csoport rendszeresen indít rakéta- vagy drón támadásokat területéről szaúdi területekre. Az ilyen jellegű támadások egyik legnagyobb hatású esete a királyság egyik legnagyobb termelőegysége, a buqayqi olajlétesítmény elleni csapásmérés volt. Az Al-Káida tagjai 2006-ban próbálkoztak ugyan e célpont ellen, de sikertelenül. A drónok forrásaként a felkelők állításaival szemben a nemzetközi szereplők általában Iránt jelölik meg. Erre több kutatás is következtetni enged, ugyanis, ha a legtöbb esetben nem is a kész harci eszközt, de a főbb alkatrészeket Irán szállítja, ezzel viszonylagos rejtettséget biztosít magának a nyílt szembesítés ellen. Az Ansár Allah a kaotikus helyzetét kihasználva több szélsőséges csoport is teret nyert az országban, az Arab- félszigeti Al-Káida és az Iszlám Állam, amelyek elleni harc is igazolja az amerikaiak jelenlétét. Az Ansár Allah megítélése semmiképpen sem pozitív, hiszen amellett, hogy sokszor a hadi gépezet működésére használja fel a civil lakosság megsegítésére küldött ellátmányt, gyermekkatonákat is nagy számban alkalmaz. Ez a tevékenység a civil társadalom fejlődésére rombolóan hat és terhet is ró rá azzal, hogy a fiatalokat később visszaintegrálja a társadalomba. Egyfajta belső megosztottság is létezik a hútik között, aminek egyik ága a békés politikai megoldást szorgalmazná, míg a másik az erő nyelvén kívánja asztalhoz kényszeríteni a kormányt és az azt támogató koalíciót. A terrorista szervvé nyilvánítás következtében a szervezet vezetői, Abdullah Yahya al-Hakim és Abdul Malik al-Houthi nemzetközi terroristaként nem is kezdhetnének meg tárgyalásokat, emellett a nemzetközi szervezetek közvetítő szerepe is szűkülne. A probléma másik fele a humanitárius krízis felerősítése, amely a segélyszervezetek munkáját és az ellátmány szállítmányok bejutását szinte ellehetetlenítené. Ez nem elsősorban csak a lázadó csoportra, hanem az ott élő lakosságra is hatással lett volna. Az amerikai személyes érintettség abban is áll, hogy közel három éven át tartották fogva két polgárukat a hútik. A harmadik földi maradványait pedig szintén csak 2020 októberében voltak hajlandók kiadni a felkelők, a két túlélővel együtt 200, Ománban fogva tartott harcostársukért cserébe.

A frissen felesküdött új amerikai elnök, Joe Biden rendelkezések hullámait kezdte ontani beiktatása után, hűen tartva magát ígéretéhez, miszerint 180 fokos fordulatot kíván venni elődje politikájával szemben, mindezt a külkapcsolatokra is vonatkoztatva. Az első, jemeni konfliktusra vonatkozó bejelentésében Biden a szaúdiak katonai offenzívája mögüli kilépésről tájékoztatta a világot. A döntés értelmében csupán a terrorizmus elleni műveletekben és a védelmi képességek fejlesztésében vesz részt. Egy 478 milliós értékű precíziós lőszereket tartalmazó, még decemberben jóváhagyott csomag felülvizsgálatát is elrendelték. A leírt lépések és az, hogy Biden többször is felszólalt, egy alapvető attitűdváltásra enged következtetni. A két ország kapcsolata alapjaiban nem feltétlenül fog megváltozni, hiszen nyersanyag tartalékai és a térségben betöltött vezető szerepe biztosítja Szaúd-Arábiának, hogy amerikai partnere ne távolodjon el tőle. A kieső esetleges fegyverszállítmányok és az amerikai célmegjelölés egyfelől csökkentik a precíziós csapásokat, és ez növelheti a lakosság fenyegetettségét. Azonban, ha már a logisztikai és karbantartási oldalt szemléljük, látható, hogy az alkatrészek és egyéb üzemeltetéshez szükséges felszerelés hiánya a harcok részleges enyhüléséhez vezethet. Az új adminisztráció következő lépése az Ansár Allah terrorista csoportok közé sorolásának visszavonása volt. Ezzel, bár a csoporttal szembeni elítélő hangneme megmaradt, az új kabinet a békés és diplomatikus úton történő kiegyezést támogatja, remélve, hogy ennek enyhítő hatásai lesznek a polgárháborúra. A legújabb fejlemény, hogy az Egyesült Államok a szaúdi királyságot célzó rakétacsapások és a Vörös-tengeren elkövetett támadások miatt szankciókat vetett ki a húti tengerészeti főparancsnokra és a légierő parancsnokára. Láthatóan az alapvető felfogás nem változott a lázadó szervezettel szemben, csak a módszerek tekintetében. Az új megközelítés látszólag célzott retorziókban gondolkozik.

A Hasogdzsi-ügy

Dzsamál Hasogdzsi a szaúdi királyi családot élesen kritizáló újságíró halála 2018-ban még jobban beárnyékolta a két ország kapcsolatát. A disszidensként számontartott újságírót az isztambuli szaúdi nagykövetségen ölték meg, amikor házasságkötéséhez szükséges papírok miatt utazott a török városba. A nemzetközi nyomozások során feltárt telefonbeszélgetések és megszerzett információk arra engedtek következtetni, hogy Mohammad bin Salman koronaherceg rendelte el a kivégzést. Azonban a nemzetközi közösség által várt vétók helyett csupán egyes személyekre vetett ki szankciókat az Egyesült Államok. Ebben az esetben, amikor a nemzetközi reputáció nem közvetlenül forgott kockán, az elnökség elodázhatta a helyzet mélyebb vizsgálatát. A Biden-adminisztráció ígéretet tett az események teljeskörű felderítésére. A gyilkosságot tárgyaló CIA jelentés nyilvánosságra hozatala után Amerika gazdasági büntetést szabott ki azon személyekre, akik részt vettek a gyilkosság megszervezésében, köztük a szaúdi hírszerzés vezetőjével. Nincs a büntetettek között Mohammed bin Salman koronaherceg, akinek a jelentés alapján tudnia kellett Hasogdzsi kiiktatásáról, de a szöveg is arra következtet, hogy nagy valószínűséggel a trónörökös jóváhagyásával történt az eset.

Ahogy az amerikai biztonsági percepció kezd átalakulni és Ázsia-központúvá válni, elengedhetetlen, hogy a szintén a percepció részét képező Közel-Kelet a maga fojtópontjaival együtt megmaradhasson a befolyási övezetek csoportjában. Ez lényeges a világon szinte bárhol bevethető katonai erő koncepciójának fenntartásához. Az, hogy bin Salam herceget közvetlenül nem érte megtorlás a Hasogdzsi ügy kapcsán annak köszönhető, hogy a szunnita monarchia a legerősebb és legbeágyazódottabb szövetségese Amerikának a térségben. Ahhoz, hogy a fent leírt hangsúlyáttétel megvalósulhasson, erős szövetségi hálóra van szükség, amely feltartóztatja Iránt és az egyre terjeszkedő Törökországot, amely állammal ellentmondásos a szaúdiak viszonya.

Látható tehát, hogy Trump egy sokkal üzletszerűbb megközelítést alkalmazott a megkerülhetetlen fontosságú Szaúd-Arábia és hazája viszonyaira, biztosítva ezzel az olajpiac és a fegyvervásárlás zavartalan megvalósulását. Biden látszólag egy elvi alapú megközelítést igyekszik majd alkalmazni és egy sokkal aktívabb, a konfliktusban közvetítő szereplőként kíván fellépni az „America back” mottó alapján. Erre enged következtetni Tim Lenderking, Jemenbe delegált nagykövet kinevezése is. Lenderking neve nem ismeretlen a térségben. Korábban már vezető helyettesi posztot töltött be két amerikai nagykövetségre küldött misszióban is, 2013-2016-ig Rijádban, 2008 előtt pedig Kuvaitban, ahol gazdasági tanácsadó is volt, emellett pedig Bagdadban a demokratikus működésért felelős tanácsadóként is jelen volt. Így tapasztalatai és már meglévő kapcsolati hálója alapján egy stabil bástya lesz a globális sakktábla Arab-félszigetre eső felén.

Vigyázó szemetek Iránra vessétek

Az Egyesült Államok 2017-es Nemzeti Biztonsági Stratégiája 17 alkalommal említi Iránt, emellett pedig utalásokat tesz rá, mint az amerikai kulcsfontosságú regionális érdekeket veszélyeztető tényezőre. A kezdeti elnökségi szakaszban Trump kampány alatti ígéretét megtartva belépési tilalmat rendelt el több arab ország állampolgáraival, többek között irániakkal szemben is. Az Iránnal kapcsolatos viták középpontjában a 2015-ös Iráni atomalku, avagy hivatalos nevén: Joint Comprehensive Plan of Action (továbbiakban JCPOA) állt. Az egyezség Obama elnök kezdeményezésére valósult meg, és célja az iráni urándúsítás keretek közé szorítása, illetve átláthatóbbá tétele volt. A megállapodás emellett előirányozta a két ország és a nemzetközi politika prominens szereplői, valamint Irán közötti kapcsolatrendszer normalizálását, továbbá a síita ország pária státuszból való kilépését. Hasszán Rohani 2013-as megválasztása és az általa képviselt reformista felfogás is hozzájárult ahhoz, hogy az 1979 óta befagyott kapcsolat újjáéledhessen a két fél között. A részes országok a P5+1, vagyis az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai Németországgal és az Európai Unióval kiegészülve alkották az ellenpólust a tárgyalásokban. Az egyezség kezdeti alapköve az volt, hogy Irán atomprogramját olyan alacsony intenzitáson tartja, hogy az esetleges fegyverfejlesztés egy évbe teljen, így időt hagyva a többi államnak arra, hogy megfelelő választ adjanak. A szerződés megszabta a tárolható dúsított urán és plutónium mennyiségét. A dúsításkor használt centrifugák mennyiségét és minőségét is kikötötték. A hivatalos, tervezett és potenciális atomlétesítmények ellenőrzését a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) megfigyelői végezték, akik a Közös Bizottságnak (Joint Commission) jelentettek, ez a szerv közvetített vitás kérésekben. Cserébe Irán mentesült az embargók nagy része alól, néhányat kivéve, melyeket az emberi jogok megsértése és a terrorista szervek támogatása miatt szabott ki rá az USA. Az ENSZ a konvencionális fegyverekre vonatkozó ebargóját is hajlandó volt visszavonni, ha az IAEA jelentések pozitív változásokról számolnak be. Az egyezmény Iránra nézve is jó lehetőségekkel kecsegtetett, hiszen az ENSZ, az Európai Unió és az USA is feloldotta a gazdasági szankcióit, melyek éveken keresztül húzták vissza a gazdaságot és zárták ki Iránt a nemzetközi kereskedelem egy részéből. Az engedményeknek köszönhetően megkezdődhetett az olaj- és petróleum termékek exportja, ami 80%-át tette ki az ország kiviteli kereskedelmének. A gazdasági fellendülés stabilizálta az elszabadult inflációt és a korábban befagyasztott 100 millió dolláros iráni tőke szabaddá tétele a további prosperitás felé mutatott. Persze ezen változások hatásai nem az átlagos háztartások szintjén csapódtak le, sokkal inkább a központi költségvetésnek jelentettek bevételt.

A szerződés átláthatóbbá tette az atomprogram megfigyelését, így az Obama-adminisztráció egyik legnagyobb diplomáciai sikerének könyvelték el. Azonban a kirótt korlátozásoknak voltak lejárati időpontjai, mint például a nem elismert telepek látogatásának korlátozása a megfigyelők számára. Trump és csapata többek között erre is építette fel a kritikáját az egyezménnyel szemben. A viták hátterében meghúzódott az a fajta mély elköteleződés, amit Trump táplált Izraellel szemben, amely ország ellenezte az alku létrejöttét, mivel úgy látta annak intézkedései csupán látszólag szorítják vissza Irán megerősödését. A nézetet osztó elnökség szintén úgy látta, hogy a különböző síita milíciák és a Kataib Hezbollah támogatásán keresztül megszerzett mozgástér mellé társulva a növekvő gazdaság nem tartja vissza Iránt a térségben való terjeszkedéstől. Trump úgy vélte, hogy jóval átfogóbb egyezményre van szükség, amely érinti a rakétaprogramot és a közel-keleti fegyveres jelenlétet az egyes háborúkban. A végső döntés Mike Pompeo külügyminiszter ultimátumjellegű üzenete után született meg, amelyben az összes amerikai polgársággal rendelkező, Iránban fogva tartott szabadon engedését és térségbeli hatalmi politikából való teljes kivonulást követelt. Mivel ezek nem voltak egy stabil tárgyalás alapjául szolgáló feltételrendszernek tekinthetők, így 2018 májusában az Egyesült Államok egyoldalúan kilépett a JCPOA szerződésből, és ezen év novemberében visszavezette a korábbi szankciókat. A kilépést követően a maximális diplomáciai nyomás és izoláció politikáját hirdette meg az amerikai elnökség. A köztes időszakban ugyan létrejött egy barter-rendszer a szerződésben maradó felek és Irán között, ez volt az INSTEX, amely az USA által dominált pénzügyi rendszeren kívüli kereskedelem működtetését hivatott lehetővé tenni. Ez tartalmazott bizonyos termékekkel való kereskedelmet, azonban ezek köre nem terjedt tovább az élelmiszernél és a gyógyászati termékeknél, amelyek eleve kivételek az amerikai embargó alól. Irán első válaszreakciójaként dúsított urán készleteket kezdett felhalmozni, és a folyamat felgyorsításához centrifugákat kezdett fejleszteni. A megfigyelőket azonban nem utasították ki, így a munka folytatódhatott.

Ennek az időszak sajátja volt az egyre inkább a másikat felüllicitálni próbáló fenyegetések és alacsony intenzitással zajló apróbb csapások sorozata. Az atomprogram felfuttatása mellett Rohani elnök a Hormuzi-szoros lezárásával is fenyegetett, amelyen keresztül a világ olajkereskedelmének egyötöde halad át, így stratégiai jelentőséggel bír. Fontos, hogy ekkor még nem korlátozták teljesen az olajipart, létezett egyfajta felmentés a még Iránnal kereskedő országok számára, de az amerikai külpolitika egyre inkább az olajexport bojkottjára ösztönözte szövetségeseit.

A már kifejtett szaúdi elkötelezettség miatt, Izrael mellett az arab monarchia is üdvözölte a kilépést. Mivel ennek a soktényezős képletnek ők is részei, így számítani lehetett rá, hogy a kiéleződő ellentét rájuk is visszahat. 2018 júliusában ez be is következett, amikor egy Egyiptomba tartó tanker hajót a Bab-el-Mandeb-szorosban támadás ért a nyilvánvaló tengeri képességekkel rendelkező húti lázadók részéről, így a szállítást egy ideig felfüggesztették a szoroson keresztül.

A konfliktus intenzitása 2019-ben szintet lépett, amikor az iráni Forradalmi Gárdát terrorszervezetnek minősítette az Egyesült Államok. Ezt főként a szervezet külföldi tevékenységével és a szövetséges Izrael állammal szemben elkövetett támadások asszisztálásával támasztották alá. A viszontválasz az volt, hogy minden amerikai személyt és szövetségest terroristaként kezelt az iráni törvényhozás. A minősítés okán akár a Forradalmi Gárda által végzett partvédelmi feladatok során is bármely fenyegető vagy provokatív magatartást terrorista akcióként kezelhet az Egyesült Államok. Ez egyfelől kommunikációs előny is, illetve jogilag sokkal komolyabb szankciókkal szembesülhet bármely vállalat, amely kereskedik a forradalmi gárdával, ami befolyást gyakorol több iparág felett. Májusban a USS Abraham Lincoln hordozót az UNSCENTCOM térségébe vezényelték, azon belül is az Iránhoz közeli vizekre, ezzel is növelve a nyomást az országon. A lépések meghozták az „eredményt”, és júniusban egy Global Hawk típusú drónt lelőtt a Forradalmi Gárda, ami kis híján fegyveres csapásméréshez vezetett, de az utolsó pillanatban leállították a műveletet. Hosszú idő óta ez volt ez első közvetlen támadás az irániak részéről, így mindenképpen mérföldkőnek számít, és a dominószerű folyamat egyik csúcspontjának tekinthető.

Egy jóval fajsúlyosabb esemény következett be 2019 decemberében, amikor iraki tüntetők és bizonyítottan a Hezbollah tagjai megostromolták az amerikai nagykövetséget Bagdadban. Ennek közvetlen előzménye volt a kirkuki amerikai bázis megtámadása Irakban, ahol egy civil meghalt és többen megsérültek. Az esemény nem lenne különösebben kirívó, síita milíciák többször is követtek már el támadást amerikai létesítmények ellen. A válaszcsapásként elrendelt légitámadás fegyverraktárakat és vezetési pontokat érintett. Az év utolsó napján kezdődött meg a nagykövetség ostroma, aminek hatására gyorsreagálású erőket is átszállítottak Irakba. Az ott szolgáló katonák és a személyzet sikeresen elbarikádozta magát. Az iraki biztonsági szervek nem léptek komolyan közbe, hogy megállítsák az ostromot, ez is érzékeltette, hogy milyen patthelyzet elé képes állítani Irán a szomszédját és hogy mekkora befolyással bír rá. Az evakuálást január elsején sikeresen végrehajtották, azonban egy ilyen mértékű támadás már komolyabb retorziót követelt.

A tovagyűrűzés csúcspontja

2020. január 2-án Kászem Szolejmánit, az Iráni Forradalmi Gárda Kodsz Erők nevű különleges alakulatának parancsnokát és a vele egy kocsiban utazó Abu Mahdi al-Muhandiszt, a Népi Mozgósítási Erők (PMF) nevű Irán támogatta milícia vezetőjét az Egyesült Államok egy dróncsapással likvidálta. Az amerikai lépés most már egy jóval nagyobb értékű célpont ellen irányult, és Szolejmáni halálával komoly stratégiai előnytől esett el Irán. A csapást hivatalosan azzal indokolta a Védelmi Minisztérium, hogy megelőző jelleggel követték el, mivel feltételezhetően a tábornok több amerikai bázis megtámadását tervezte. Irán január 8-án ballisztikus rakétákat lőtt ki két iraki amerikai bázisra is a saját területéről. A megtorlás nem követelt áldozatokat csupán anyagi kár keletkezett, ez célja is volt az irániaknak, nem volt érdekük a további eszkalálódás. Szolemáni, mint a különleges erők parancsnoka az egyes külföldi proxy szervezetek tevékenységét koordinálta, valamint a hírszerzés területén tevékenykedett. Irán egy összetett rendszert tartott fenn Iraktól egészen Libanonig, amely saját érdekeit szolgálta és a katonai, politikai erejének kivetüléseként ezek segítségével határozott az egyes arab államok belső döntéshozataláról. A rendszer azonban jól láthatóan megroppant Szolejmáni halála után és utódja Esmail Qaani hiába vette át a kapcsolati hálót, mivel új szereplő, így kevésbé bíznak benne vagy éppen tekintik kompetensnek az egyes szervezetek, szemben a hajdani karizmatikus Szolejmánival. A műveletnek hatása volt középtávon az iraki belpolitikára is. A PMF-t vezető Mahdi al-Muhandisz elvesztése a szervezet és az iraki kormányzat közötti viszonylag kiegyensúlyozott kapcsolatot felborította. A kormányerők többször összetűzésbe kerültek a milicistákkal, letartóztatások zajlottak, különösképpen az egyes rakétatámadások után. A PMF kitüntette magát az ISIS elleni harcban, azonban ezen pozíciójával visszaél, és így próbál befolyást szerezni az eleve korrupt és kiszolgáltatott politikai berendezkedésű Irakban.

Irán enyhének mondható ellencsapása azzal magyarázható, hogy a Szoljemáni halálával meggyengült pozícióiból nem kívánt veszíteni. Az idáig vezető kisebb események alacsony erőráfordítása is azt mutatta, hogy Irán azt akarja csupán mutatni, hogy jelen van és a képességeinek köre széles. A nyílt és akár fegyveres konfliktus nem érdeke a perzsa államnak, hiszen stabilitásra van szüksége a közvetlen mikrokörnyezetében. A nemzetközi megítélés is fontos szempont e tekintetben, mivel az agresszor szerepköre sosem kifizetődő, főleg nem egy eleve szankcionált ország esetében, amely igyekszik fenntartani a jó viszonyt megmaradt partnereivel.

Az események után a feszültség még jó ideig érezhető volt az USA-Irán viszonylatban. Az új választások közeledte és Joe Biden ígéretei, valamint visszatérési szándéka a JCPOA-ba hirtelen optimizmust eredményezett, amit egyfajta visszaesés követett, amikor Bidenék nem vetették bele magukat az Iránnal való azonnali tárgyalásokba, és a szankciók feloldását sem készítették elő. Elsőként a blokád alól frissen szabadult Katar jelentette be, hogy hajlandó lenne közvetíteni a felek között, bevonva az Öböl más arab államait is. A két fél nem akart engedni, előfeltételként szabva meg, hogy a másik cselekedjen. Ezt követően nem sokkal az Európai Unió is megjelent, hogy biztosítsa a csatornát a két fél között. A konkrétumok nincsenek lefektetve, de mindkét fél részéről mutatkozik akarat a megegyezésre. Irán azt ígéri, hogy azonnal visszafogja urándúsítását, amint a szankciókat feloldják, az USA azonban Irántól várja az első lépést. Az iráni kormányzat egy 60 napos türelmi időt adott az amerikai kormányzatnak a szankciók feloldására, amelynek elmaradása esetén 20%-ra emelte volna az urándúsítás mértékét. A határidő lejárta előtt azonban egy gyors manőverként Bidenék visszavonták Trump korábbi, az ENSZ Biztonsági Tanács felé benyújtott kérelmét a korábbi szankciócsomagok visszaállításáról. Ezzel szinte párhuzamosan a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség is tárgyalásokat folytatott Iránnal, amelyek után egyezség született a közös munka és az eddig bevett ellenőrzések további, három hónapos folytatásáról. Irán szempontjából fontos lenne minél hamarabb, még az iráni választások előtt lefolytatni a tárgyalásokat, hiszen Dzsávád Zaríf külügyminiszternek nagy tapasztalata van az amerikaiakkal való tárgyalásban és személye jól ismert a nemzetközi diplomáciában. Biden egy erős, az iráni kapcsolatok terén tapasztalatokban bővelkedő csapattal léphet be a tárgyalásokba. A jelenlegi CIA igazgató, William Burns, Jake Sullivan, a nemzetbiztonsági tanácsadó mindketten részt vettek az Iránnal való kezdeti kapcsolatfelvételben és az első találkozón Ománban. Wendy Sherman külügyminiszter-helyettes pedig az amerikai delegáció vezetőjeként jelent meg az atomalku tárgyalásain.

Összegzés

Donald Trump nem tért el sokban a klasszikus amerikai attitűdtől a szaúdi rezsim kapcsán. Diplomáciai döntései tükrözték üzletemberi mivoltát és a valamit-valamiért elvet. Biden megígért kemény fellépése sem váltott ki komoly hatást. Az újra felszínre hozott Hasogdzsi-ügy esetében pár, az esethez köthető személyen kívül nem érte hátrány vagy retorzió sem a koronaherceget, sem pedig az államot magát. Így láthatóan a megkerülhetetlen Szaúd-Arábia marad a közeli szövetségesek élvonalában, bár egy jóval távolságtartóbb viselkedést tapasztalhat majd az új adminisztrációtól, és haderőjének csak a terrorizmus elleni harccal összefüggő képességeit támogatja majd az Egyesült Államok. Trump kezdetektől fogva Irán-ellenes politikájába beleillett a szaúdiak nagyszabású fegyver utánpótlásának biztosítása, mivel a jemeni lázadók mögött álló Irán közvetetten érvényesítette érdekeit és fenyegette akár a kisebb öbölmenti államokban állomásozó amerikai csapatokat, de elsősorban a szaúdiakat, akik a térség hatalmi terében az egyik fő pólus. A Perzsa-öbölben zajló olajáramlás és az érdekeik megóvásáért Amerika növelte katonai jelenlétét, és az alacsony intenzitású incidensek végül a katartikus Szolejmáni elleni támadásban csúcsosodtak ki. A Trump hirdette „maximális nyomás” politikájának sikeressége megkérdőjelezhető, és ezt érdemes az atomalku körüli események prizmáján át szemlélni. Egyfelől jogos kritikákat fogalmazott meg Trump, mikor a ballisztikai képességek kérdését vetette fel, amiben Iránt semmi nem korlátozza, de ha jobban megnézzük a JCPOA keretében mégis csak egy stabilabb és átláthatóbb atomenergia felhasználást valósított meg Irán. Az újra életbeléptetett szankciók és Mohsen Fakhrizadeh atomtudós meggyilkolásának hatására, amellyel Izraelt gyanúsítják, de körülményei még mindig nem tejesen tisztázottak, kiadott törvény alapján a korábban 3,6%-ra korlátozott dúsítás januárban 20%-ra emelkedett. Az egyezményben jóváhagyott 202 kg tárolható uránium mennyisége a 2019-es megnövekedett raktározás eredményeképpen 2021 februárjában három tonna körül járt. Az adatok alapján az tűnik az ideális megoldásnak, hogy ha Bidenék újra visszatérnek az alkuhoz, amelyet egy újratárgyalással akár aktualizálhatnak is, esetleg hosszabb lejárati időket szabva az ellenőrzések és a termelési mennyiségek esetében, növelve ezzel is a bizalmat. A jelenlegi állapot elég lassú elmozdulásokat mutat és az új elnökségnek valószínűleg még időre van szüksége, hogy kiépítse a hosszútávú stratégiáját az egyezménybe való visszatéréséről.

Címlapkép: Hasogdzsi-ügy, Isztambul, 2018. október 15.
Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán nyomoz egy török rendőr 2018. október 15-én. Szaúdi és török szakértők átvizsgálják a főkonzulátust, mert Dzsamál Hasogdzsi szaúd-arábiai ellenzéki újságíró sorsa azóta ismeretlen, hogy október 2-án bement a külképviseletre. (Forrás: MTI/EPA/Tolga Bozoglu)

A A Trump adminisztráció politikája az Perzsa-öböl térségében bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A dolgozatban igyekszem párhuzamokat vonni a Krím elcsatolása és a dél-kínai tengeren észlelhető kínai tengeri stratégia kapcsán. Az újfajta hadviselés megismerése rendkívül releváns, mely tényt mi sem mutat jobban, mint a nyugati világ bénultsága 2014-ben az orosz akciókat látván. Fogalmak tisztázása

A hadviselés fogalmának átalakítására, kiegészítésére a hidegháború vége felé merült fel az igény.  Többek közt ekkor alkották meg a negyedik generációs hadviselés fogalmát, mely eltér a hagyományostól abban, hogy elmosódik a határvonal a béke és hadiállapot közt, egyre több nem állami szereplő vesz részt benne. Elmosódik a civil és katona közti különbség és a csatatér, a front fogalma is gazdagon feltölthető tartalommal. A csatákat már nemcsak csatatereken vívják, hanem nagy létszámú városi területeken és a virtuális térben egyidejűleg. Az egységek jellemző taktikája az észlelés elkerülése és az ellenfél gyengeségének kihasználása.  Az aszimmetrikus hadviselésben a gyengébb felek igyekeznek egyesíteni a konvencionális és nem konvencionális eszközöket annak érdekében, hogy az erősebb fél politikai akaratát, elkötelezettségét megtörjék. Az elképzelés mögött az a logika áll, hogy a  határozottabb politikai akarattal rendelkező aktor képes legyőzni a  nagyobb gazdasági és katonai kapacitásokkal rendelkező ellenfelet. A gyengébb fél ebben az esetben nem direkt támadást intéz a katonai potenciál ellen, inkább ötvözi a gerilla harcmodort a puha társadalmi, kulturális, gazdasági eszközöket acélból, hogy polgári engedetlenséget szítson, miközben dezinformációs kampányt folytat és politikai tevékenységek révén közvetlenül támadja az ellenség politikai akaratát.

A 21. század elején újabb koncepció kezdett terjedni a hibrid hadviselés képében, melyet először a csecsen háborúk jellemzésére használtak. A fogalom ebben az esetben is a határok elmosódására utal, ami révén a hadviselő fél egyszerre vet be irreguláris és reguláris erőket, terroristákat, bűnözői csoportokat a politikai és katonai céljai elérése érdekében. Frank Hoffman annyiban különbözteti meg ezt a felfogást a gerilla harcmodortól, hogy a multimodalitását hangsúlyozza, miközben rávilágít, hogy a hibrid harcmodorral ellentétben, ami az összecsapás elkerülésével a konfliktus elnyújtására használható, a hibrid hadviselés a gyors győzelem kivívására is alkalmas.

A hibrid hadviselést a kortárs kutatók az orosz-ukrán konfliktusra alkalmazzák legtöbbet, azonban rengeteg a véleménykülönbség ezen a téren. Egyesek szürkezónás háborúnak hívják, összetett és közvetett jellegére hívják fel a figyelmet és kiemelik a meghatározhatatlanságát, mivel nehéz eldönteni, hogy államközi agresszió, polgárháború, netán államközi konfliktus-e a helyes helyzetleírás. [1]

A Dél-kínai tengerre vetítve a Krím elfoglalása hasznos tanulságokat hordozhat. 2014-ben az invázió gyorsan, minimális harc árán, teljes külföldi bizonytalanság közepette történt meg. Krím esetében az orosz fél csúcstechnológiás eszközöket használt a külföldi beavatkozás akadályozására és gyorsan szerzett meg kulcsfontosságú tengeri infrastruktúrát, ami által stabil tengeri kommunikációs vonalat (SCLO) hozott létre.

Dél-kínai tenger nemzetközi helyzete

Kína 2014-ben kezdett fehér homokot szórni néhány zátonyra a tengeren, majd lázas építkezésekbe kezdett az így a tengertől visszanyert területen. A területre jogot formáló Kína igyekszik hasznot húzni a halászatból és a nyersanyaglelőhelyekből. Rendkívül fontos a térségen folyó kereskedelem, mivel a világ kereskedelmének 30%-a halad keresztül az érintett területen.

Miközben a halászait proxyként használja, hogy szuverenitását erősítse, közben a szigeteken nem civil létesítmények is helyet kapnak. Az egyre inkább nacionalista jelleget öltő követelések által Kína egyre erősebben érvényesíti érdekeit, ami leginkább a halászai védelmén keresztül manifesztálódik. Időről időre kínai hadihajók lépnek közbe saját polgáraik érdekeinek védelmében más országok hatóságaival szemben. Hasonló módszerrel igyekszik a felderítő, majd fúró műveleteket felügyelni, más országok hasonló aktusait zavarni. A kis kék embereknek (utalás a kis zöld emberekre, akik segédkeztek a Krím elcsatolásában) is hívott félkatonai egységek (tengeri milíciák), melyek hol halásznak adják ki magukat, hol közös műveletben vesznek részt a kínai hatóságokkal, segítenek elmosni a határokat a civil és katona közt.

A területi vita miatt 2013-ban a Fülöp-szigetek a Hágai Állandó Választottbírósághoz fordult, ami 2016-ban számára hozott előnyös döntést Kínával szemben. Kína történelmi jogra alapozza követelését, amit a hágai testület a nemzetközi joggal ellentétesnek minősített. A szigetépítést illegálisnak minősítette, mivel környezetkárosító. A döntést Kína nem ismerte el, míg az Egyesült Államok lépéskényszerbe került, ha be akarja tartatni a nemzetközi jogot és a szabad hajózás elvét.

A szigetlánc akadály

Fontos megértenünk, hogy Kína hogyan tekint a rá váró tengeri kihívásokra. Az elmúlt időszakban egyre nagyobb mértékű a tenger felé fordulás, ám ez a szándék klausztrofób érzéseket kelthet a kínai döntéshozók körében, mivel a kínai parttal párhuzamosan lelhető fel az első szigetlánc, mely lezárja Kína előtt a Csendes-óceánt. A szakirodalom többnyire egyetért abban, hogy a lánc Japántól a Rjúkjú-szigeteken keresztül, Tajvant érintve a Fülöp-szigetekig húzódik. Bár a fogalom kezdetben kínai gondolkodóktól ered, mára a nyugati terminológiában is elterjedt. Bernard Cole megjegyzi, hogy miközben Kína a tenger felé fordul, a szigetláncra fókuszálás mélyen kontinentális logikát sugall, mivel térben fixált pontokhoz viszonyítja saját mozgásterét és nem a tengerész logikáját követi, ami sokkal inkább a közvetlen fizikai határokon túl gondolkozik. Az önkényesen meghúzott vonalak redukálják az igazi haditengerészet manőverezhetőségét, rugalmasságát. Cole elemzése szerint a szárazföld ilyen mértékű bevonása a tengeri stratégiába jelzi a kínai szárazföldi katonai hagyományokat és a szovjet segítség révén meghonosodott elképzeléseket. Mivel azonban a pekingi elképzelés ezt a vonalat saját védelmi vonalának tekinti és ezek más szuverén földjei, ezért prognosztizálható a súrlódás a régióban.

Míg Kína a tenger felé fordul, észben kell tartanunk, hogy az ország gazdasági és politikai centrumai végig a partvonalon húzódnak. Az ország hatalmas területe ellenére, igazából nincs stratégiai mélysége, ahova visszavonulhat egy támadás esetén, ezért igyekszik a tengerre, hogy a szárazföldi központjait biztonságban tudhassa.[2]

Műveleti elképzelések a mesterséges szigetek kapcsán

Kína elsődleges célja a Spratly-szigeteken (Dél-kínai tenger) nem az erőkivetítés, sokkal inkább az információszerzés és akadályozás, miközben erősíti a vezetési, kommunikációs, megfigyelési és felderítési kapacitásait a térségben. A nyugati koncepcióval szemben, ami a szigetek hagyományos, kinetikus fegyverek alkalmazásának képességét vizsgálja, a kínai elgondolás inkább az információs hadviselésre használná a szigeteket. A tűzerő, manőverezési képesség és a nagy hatótávú rakétafegyverek fontosak a kínai félnek is, azonban az információfölény elérését fontosabbnak tartják. Ez a fölény a csatatéren belül a minél nagyobb észlelési képességet jelenti, miközben az ellenfél hasonló képességét akadályozza. 2013-ban Peking létrehozott légvédelmi azonosítási zónákat a térség nemzetközi vizein. A cél az amerikai tűz,-és manőverezési képesség csökkentése és a flotta akadályozása abban, hogy értékes kínai célpontok közelébe kerüljön.

A PLAN (kínai haditengerészet) stratégiája az aktív védekezés, ami stratégiailag védekező jellegű, míg műveleti szinten offenzív. A szigeteken jelenlévő tornyok lehetővé tesznek egy kommunikációs hálót, ami lefedi a vitatott területet. A folyamatos valós idejű képalkotás lehetővé teszi nagyobb hatótávú fegyverrendszerek bevetését a kontinensről is, vagy vízfelszín feletti, vagy alatti hajókról, netán repülőgéphordozókról. Ez az információs fölény pedig arra késztetheti az ellenséges flottát, hogy takarékos üzemmódban üzemeljen lekapcsolva a radart annak érdekében, hogy elkerülje az észlelést. Több sziget alkalmas felderítő gépek indítására (KJ-500 korai előrejelző repülőgép), mely repülők nagy biztonsággal mozoghatnak, miközben valós idejű felderítést végeznek több száz kilométerre a szárazföldtől, köszönhetően a szigeteken elhelyezett föld-levegő rakéták jelentette védelmi „buboréknak”. Bár a területmegtagadó fegyverrendszerekre mint védekező fegyverekre gondolunk, azonban a PLAN elképzelésében ezek olyan eszközök lehetnek, melyek előnyös környezetet alakítanak ki egy offenzív akcióra is.

A parti őrség önmagában nem rendelkezik szofisztikált katonai kommunikációs képességekkel és a kínai halászhajók sem katonai szereplők, a PLAN mégis képes használni őket felderítésre, más országok halászainak megtámadására, ami után megmarad a letagadhatóság lehetősége (plausible deniability). A folyamatos gazdasági aktivitás demonstrálása hasonlatos Oroszország viselkedéséhez a Spitzbergák szigetén és a vitatott északi-sarki területeken. A jelenlét jelzése a külvilág számára az elsődleges, nem a gazdasági előnyök.

A területmegtagadással kivívott tengeri biztonság elérése nem csak műveleti előnyöket biztosít Kína számára, hanem a régiós amerikai szövetségeseket is elbizonytalanítja az amerikai haditengerészet térségbeli képességeit illetően. A mesterséges szigeteken felépített erődítések hasonló elgondolás alapján működnek, mint az orosz Bastion stratégia, mely a Kola-félszigeten állomásozott  nukleáris elrettentő arzenált védi.

Egy magas intenzitású konfliktus esetén a szigetek könnyen válhatnak elsüllyeszthetetlen repülőgéphordozókból, mozgásképtelen célpontokká. A kínai haditengerészet műveleti hatékonysága minimum kétséges, tekintettel a tényre, hogy nagyrészt csak ENSZ békefenntartó akciókban vett eddig részt. Mivel a kínai stratégia a régióban ellenérzéseket szül, ezért olyan ország is kezdett közeledni az Egyesült Államokhoz, mely nemrég még kemény harcokat vívott vele. A nyugathoz közeledő Vietnám példája joggal vethet fel aggályokat a pekingi vezetésben. A Krím esetében az oroszok ügyesen oldották meg, hogy a régiós ellenfelei ne érezzék magukat annyira fenyegetettnek, hogy erőteljesebb ellenlépéseket tegyenek.  Kína a hadászaton túlmutató stratégiával is rendelkezik, ami a három hadviselés formájában jelenik meg: pszichológiai hadviselés az ellenfelekkel szemben, vélemény hadviselés a dezinformáció segítségével, jogi hadviselés (lawfare) a nemzetközi normák kihasználása által.

A Krím elfoglalásának esetétől különbözik a régiós szigetek elfoglalása, hiszen ezek jobbára lakatlanok, vagy akár nem is minősülnek szigetnek, csupán csak zátonynak, ezért az a fajta lakosságot meggyőző információs hadviselés nem az itt élőket célozza. Sokkal inkább a külföldi és belföldi közvéleményt, valamint a szigetvitában érdekelt ellenfél országok lakosságát.

Konklúzió

Mivel Kína és Oroszország is atomhatalom, a nukleáris arzenálnak az elrettentő ereje pedig alapvetően defenzív jellegű, ezért a területszerzést olyan formában kell végrehajtaniuk, hogy az ellenfél már csak a fait accompli helyzetre tudjon csak reagálni. Az új status quo gyors kivívása után pedig már a hódító válik a védekezővé, ahol az elrettentés és a területmegtagadás (A2/AD) is hatékonyan alkalmazható az új szerzemény megtartására.

A 2014-es eseményekkel jóformán egyidőben megjelenő, egyre asszertívabb kínai tengeri aktivitás a hasonló módszerek és célok miatt fokozott odafigyelést kíván. Amennyiben a nyugati konvencionális hadászati megoldásokat alkalmazó doktrínákat nem sikerül hatásosan a kor által támasztott kihívásokhoz igazítani, úgy újabb vetélytársak kezdhetik másolni az orosz és kínai módszert és így a világ tovább destabilizálódik.

Írta: Bán Zoltán

Felhasznált irodalom:

[1] Laura Maria Herta, „Hybrid Warfare – A Form of Asymmetric Conflict,” International Conference Knowledge-Based Organization Vol. XXIII, no. 1 (2017): 135-143. doi: 10.1515/kbo-2017-0021

[2]Toshi Yoshihara, „China’s Vision of Its Seascape: The First Island Chain and Chinese Seapower” Asian Politics & Policy 4, no.3 (2012): 293-314 doi: 10.1111/j.1943-0787.2012.01349.x

Címlapkép: Építkezések a Dél-kínai-tengeren. Spratly-szigetek, 2015. május 11.
Légi felvétel a Dél-kínai-tengeren fekvő Spratly-szigeteknél folyó kínai építkezésrõl 2015. május 11-én. Kína nagy erőkkel dolgozik a szinte a semmibõl emelt mesterséges homokszigeteken, jóllehet Kína és a környező országok évek óta vitatkoznak a terület hovatartozása miatt. (Forrás: MTI/EPA/Pool/Ritchie B. Tongo)

A A dél-kínai tengeri konfliktus vizsgálata az újfajta hadviselési koncepciók segítségével bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Az egész világ Izraelre figyel az egyedülálló gyorsasággal és hatékonysággal megszervezett oltási kampánya miatt. Az ország nagy valószínűséggel az első lesz, amely eléri a nyájimmunitáshoz szükséges átoltottsági szintet és feloldhatja a koronavírus miatt bevezetett korlátozásokat. Mindeközben Izrael március 23-án már negyedik választását tartja az elmúlt két évben, miután a korrupcióval vádolt kormányfő, Benjámin Netanjáhú vezette Likud és Kék-Fehér egységkormány működése zátonyra futott egy évvégi költségvetési vitán. Donald Trump választási vereségével egy fontos szövetségest veszített el az izraeli politika mágusa, Netanjáhú; az amerikai elnök hivatali ideje alatt számos lépésével kifejezte támogatását Izrael irányába, legyen szó a nagykövetség Jeruzsálembe költöztetéséről, a Golán-fennsík izraeli annektálásának elismeréséről, vagy éppen a palesztinoknak juttattot segélyek megszüntetéséről. Írásunkban összefoglaljuk az Egyesült Államok elmúlt négy esztendőben követett Izrael-politikáját, továbbá arra is kitérünk mi várható a januárban beiktatott Biden-kormányzat következő éveiben. Donald J. Trump Izrael legjobb barátja

2016 decemberében Samantha Power, az Egyesült Államok ENSZ Biztonsági Tanácsba delegált nagykövete, a több évtizedes amerikai állásponttal szembe menve vétó helyett tartózkodott a BT 2334-es határozatának szavazásán. A hivatalából távozó Obama-adminisztráció egyik utolsó lépéseként ezzel hozzájárult a sokak által Izrael-ellenesnek tartott határozat elfogadásához, amely felszólítja a közel-keleti államot, hogy fejezze be a telepek építését az általa megszállva tartott palesztin területeken (köztük Kelet-Jeruzsálemben).

Három héttel később hivatalba lépett Donald J. Trump, aki a hagyományosan Izrael-barát amerikai elnökök képzeletbeli rangsorában bizonyosan előkelő helyen szerepelne; az Obama-éra fagyos amerikai-izraeli kapcsolatai után Trump elnöksége elhozta a várt támogatást Izraelnek (és miniszterelnökének, Benjámin Netanjáhúnak).

Trump első hivatali útja 2017 májusában Rijádot követően Jeruzsálembe vezetett, ahol az amerikai elnökök sorában elsőként meglátogatta a Nyugat-Falat (Siratófal), majd ezt követően decemberben beváltotta korábbi kampányígéretét; Jeruzsálemet Izrael fővárosaként ismerte el, ezzel egyidejűleg pedig megkezdődött Tel-Avivból az amerikai nagykövetség áthelyezése is.

A Palesztin Hatóság Jeruzsálem elismerésére válaszul megszakította diplomáciai kapcsolatait az Egyesült Államokkal. Az amerikai-palesztin viszony rég nem látott mélypontra zuhant, hogy aztán 2018-ban tovább romoljon.

Májusban megnyílt az új nagykövetség Jeruzsálemben, majd augusztusban az USA törölte több mint 200 millió dollárnyi segély kifizetését, amelyet a Gázai-övezetnek és Ciszjordániának szánt, továbbá megszüntette a hozzájárulását az UNRWA (az ENSZ Segély és Munkaügyi Hivatala a Közel-keleti Palesztin Menekülteknek) finanszírozásához. Mike Pompeo külügyminiszter a Twitteren pazarlással, pénzügyi visszaéléssel és terrorizmus támogatásával vádolta meg a szervezetet, melynek működése nem segíti, hanem épp ellenkezőleg, útjában áll a béke létrejöttének. Kritizálta továbbá a UNWRA menekültjogi irányelvét, miszerint a menekültek leszármazottjainak is megadja a menekült-státuszt, Pompeo (és a Trump-adminisztráció) érvelése szerint mindezt jogtalanul.

A palesztinoknak jutatott amerikai segélyek alakulása (Forrás: Congressional Research Service)

Egyesek szerint ezen döntések valódi motívuma és végcélja is pontosan a palesztin menekültek hazatéréshez való jogának megtagadása volt, a segélyek megvonása pedig nem más, mint befolyásolás a palesztin fél tárgyalóasztalhoz kényszerítéséhez és egy számára előnytelenebb megállapodás elfogadásához. Így gondolta Száeb Erekat (húsz éven át vezette palesztin-izraeli béketárgyalásokat és tavaly novemberben hunyt el, miután megfertőződött koronavírussal) is, amikor azzal vádolta Trump vejét és közel-keleti főtárgyalóját, Jared Kushnert, hogy az a palesztinoktól megvont és átcsoportosított körülbelül évi 300 millió dollárt felajánlotta Jordániának és azon országoknak, amelyek hajlandóak a területükön élő palesztin menekülteket megfosztani a státuszuktól és honosítani.

A segélyek megvonásával párhuzamosan zajlott a PFSZ washingtoni irodájának bezárása (de-facto nagykövetségként működött), amit a külügyminisztérium szóvivője, Heather Nauert azzal indokolt, a palesztin fél anélkül ítélte el az amerikai béke terveket, hogy látta volna azt, továbbá semmilyen módon nem hajlandó kapcsolatot tartani az amerikai kormányzattal és együttműködni a béke előmozdítása érdekében. A döntés egyúttal újabb nyomásgyakorlásként is felfogható az amerikaiak részéről, ugyanis épp ebben az időszakban palesztin tisztviselők a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon (ICC) próbálták elérni, hogy indítsanak vizsgálatot az állítólagosan elkövetett izraeli háborús bűncselekmények ügyében. Ez utóbbival egyébként idén februárban érték el céljukat, amikor is a Nemzetközi Büntetőbíróság több ország (köztük Magyarország) és Izrael tiltakozása ellenére kimondta joghatóságát a palesztin területeken elkövetett háborús bűnök és atrocitások felett. Ha jobban megvizsgáljuk az izraeliek esetét az ICC-vel, azt látjuk, hogy a meglévő jó kapcsolatok mellet az ügy azért sem volt közömbös az amerikaiak számára, mert az Egyesült Államok hasonló vádak elé nézett az afganisztáni szerepvállalása során felmerülő túlkapások miatt.

2019 márciusában az Egyesült Államok jeruzsálemi főkonzulátusa (korábban független diplomáciai misszióként szolgált a palesztinoknál) betagozódott a jeruzsálemi nagykövetség fennhatósága alá és Palesztin Ügyek Egységeként folytatta működését. A palesztin vezetők közül Száeb Erekat és Hanan Ashrawi is hangosan felszólalt a két misszió egyesítése ellen, a palesztin ügy háttérbe szorulását és izraeli érdekeknek való alárendelését látva benne.

Az április elején esedékes izraeli választások előtt Netanjáhú a Fehér Házba látogatott, hogy aztán hatalmas politikai győzelemmel térjen haza. Donald Trump újfent szembement a kialakult nemzetközi konszenzussal (amely a ’67-es háború óta megszállt területnek tekinti) és Izrael részének ismerte el a Golán-fennsíkot. Netanjáhu beszédében a stratégiai (és mezőgazdasági) szempontból fontos területet felbecsülhetetlennek nevezte Izrael számára: „Valóban történelmi nap a mai… fél évszázad kellett, hogy katonai győzelmünket diplomáciai győzelemre váltsuk. Izrael igazságos, önvédő háborúban nyerte el a Golán-fennsíkot, ahol a zsidó nép gyökerei több ezer évre nyúlnak vissza”.

A Golán után novemberben a Trump-adminisztráció ismételten figyelmen kívül hagyta a nemzetközi jog normáit és feladta az Egyesült Államok Carter-adminisztráció (1978) óta követett álláspontját a Ciszjordániában épült izraeli telepek létjogosultságának elismerése kapcsán. Azért is volt ez példátlan lépés, mert ezzel több korábbi BT-határozatot vett semmibe (ezek közül a legutóbbi épp a bevezetőben említett 2234-es volt), amelyek a Genfi egyezmény polgári lakosság védelméről szóló részére hivatkozva tiltják, hogy a megszálló hatalom áttelepítse a saját lakosságát az általa elfoglalt területekre. Nem mellesleg a szóban forgó telepeken élő több százezer izraeli telepes ügye hosszú ideje az egyik legkényesebb pontja az izraeli-palesztin rendezésnek.

Az évszázad megállapodása (?)

Trump alatt Washington egyértelműen elállt a korábban általa betöltött mediátor szereptől a palesztin-izraeli konfliktusban, részrehajló lépéseivel diszkreditálta magát az előbbi szemében, így az amerikaiak vezetésével zajló békefolyamat újra ellehetetlenült. Ezt követően nem okozott meglepetést, hogy a 2020 januárjában bemutatott „évszázad megállapodása”, már eleve hamvába holt. A béketervezettől nem volt elragadtatva egyik fél sem, mind a ciszjordániai izraeli telepeket képviselő Jesa Tanács, mind a palesztin vezetés visszautasította, mert véleményük szerint irreális követeléseket támasztott velük szemben.

A Trump-béketervezet térképe (Forrás: France24)

Felmerül a kérdés: mégis miért tett le az asztalra Jared Kushner egy olyan tervezetet, amiről már előre tudta, hogy biztosan nem lesz sikeres? Ennek megválaszolása a későbbiek tükrében egyértelmű; a béketervnek nem volt célja a palesztin-izraeli megegyezés, az „évszázad megállapodása” csupán ugródeszkaként funkcionált egy másik nagy horderejű megállapodás, az Ábrahám-egyezmények megkötéséhez.

Mindeközben Netanjáhú az amerikaiakra hivatkozva kezdte el hangoztatni, hogy a béketerv feljogosítja Izraelt a telepek és a Jordán-völgyének annektálására. Sokan értetlenül álltak ez előtt, mert még Izraelben is kérdéses volt, hogy megvan-e hozzá a kellő támogatás. A vita három jól körülhatárolható téma mentén zajlott; először is kérdés volt a döntéssel mennyire szigeteli el magát Izrael még inkább a nemzetközi térben, másodszor szóba került a telepesek biztonságának megszervezése, legvégül pedig a palesztinok várható (erőszakos) ellenreakciója.

Amikor Ábrahám fiai üzletelnek

Amíg mindenki a lehetséges forgatókönyvek következményeit számolgatta, Netanjáhú amerikai közvetítéssel beváltotta (ez idáig informális) arab partnereinél azokat a tárgyalási pozíciókat, amelyeket az annektálással (mint fenyegetés) szerzett. Az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein megértette az üzenetet; mindkét monarchia elérkezettnek látta az időt arra, hogy hivatalosan is felvegyék a diplomáciai kapcsolatot Izraellel, cserébe pedig előmozdítsák egyéni érdekeiket és céljaikat. Mint említettük a két ország és Izrael között az együttműködés eddig is nyílt titok volt, de az ún. Ábrahám-megállapodások teljesen új szintre emelték mindazt. Látni fogjuk, hogy Abu Dzabi és Manama mindezzel olyan folyamatot indított el (Egyiptom és Jordánia után), amelyben alapvetően muszlim többségű államok bizonyos engedményekért cserébe hajlandóak normalizálni kapcsolataikat Izraellel. Nehéz megmondani, hogy mindez hosszú távon pontosan hova fog vezetni, az viszont biztosan állítható, hogy a részes felek kölcsönösen profitálnak (több területen) is egy-egy ilyen megállapodásból.

Bahrein és az Emírségek számára ez a politikailag rizikós lépés a gazdaságuk és biztonságuk területén válik majd kifizetődővé; a fejlett technológiákkal rendelkező Izraelnek kitűnő exportlehetőséget jelent mindkét ország, utóbbira pedig részükről is hatalmas (ezt megfizetni kész) igény mutatkozik (gazdaságuk diverzifikálására törekednek, mindez pedig elengedhetetlen hozzá). A megállapodás biztonságot érintő részleteinek hátterében alapvetően irániak regionális térnyerése áll. Ezért az Irán feltartóztatására létrejött, Izraellel kötött stratégiai együttműködéssel párhuzamosan az Emírségek fontosnak tartotta, hogy (Izraelhez hasonlóan) Washingtontól a legmodernebb technológiákat vásárolja meg hadseregének. A megállapodás után tehát azt remélte Abu Dzabi, hogy a térség legfejlettebb hadseregével rendelkező Izrael után megnyílik számára is a lehetőség az F-35-ös harcászati vadászbombázók és MQ-9B Reaper drónok beszerzésére az Egyesült Államokból. Ezen remények novemberben beteljesülni látszottak, amikor az amerikai Külügyminisztérium értesítette a Kongresszust, hogy előbbiből akár ötven (!), utóbbiból pedig mintegy tizennyolc darabot kész értékesíteni az olajmonarchiának.

A két kis területtel rendelkező, az arab világban mégis fontos szerepet betöltő országgal történt kapcsolatok normalizációja hatalmas sikert jelentett Izraelnek és megerősítette Netanjáhú belpolitikai pozícióját. Mindezt egy bizonytalan kimenetelű ciszjordániai annexió elhalasztásért cserébe (egy közvélemény kutatás szerint az izraeliek 80%-a preferálja a megállapodást az Emírségekkel, szemben az utóbbival). Netanjáhú egyébként politikai pályájának kezdete óta ellenezte a „földet a békéért” elvet, ehelyett a „békét a békéért” szorgalmazta, ezen életfilozófia aztán a mostani Ábrahám-megállapodásokban kulminálódott; anélkül kötött Izrael egyezményt arab államokkal, hogy a palesztinok irányába bármilyen engedményt tett volna.

Mindez rávilágít azon tényre, hogy az utóbbi évek arab világában sokat veszített súlyából és mondhatni háttérbe szorult a „palesztin ügy”. Ezzel együtt sokak szemében még mindig népszerűtlen döntés volt a palesztin érdekek erőteljesebb képviseletének elmulasztása az izraeliekkel való tárgyalások során. Igaz, ugyan Abu Dzabi a palesztinok megmentőjeként tetszeleg, mivel úgymond „elhárította” a rájuk leselkedő veszélyt (Ciszjordánia annektálását), azonban élnünk kell a feltételezéssel, miszerint nem ez volt az elsődleges motivációja; sokkal inkább hozadék amellett, hogy a már korábban ismertetett érdekeinek érvényt szerzett.

Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek példáját hamar követte Szudán és Marokkó. A kapcsolatok felvételéért viszonzásul előbbi lekerült a terrorizmust támogató országok listájáról és több milliárd dolláros segélyt kaphat a következő években, utóbbinak pedig az Egyesült Államok elismerte a fennhatóságát a vitatott hovatartozású Nyugat-Szahara felett. Ezen kívül nemrég az izraeli választások kampányfinisében bejelentette Netanjáhú, hogy közeljövőben a már meglévő négy mellett, további négy muszlim ország fogja az Ábrahám-egyezményekhez hasonló módon rendezni diplomáciai kapcsolatát Izraellel.

Új elnök Washingtonban

Választási győzelmét követően januárban Joe Biden váltotta Donald Trumpot a Fehér Házban. Annak ellenére, hogy Bident több évtizedes politikai pályafutása során mindvégig Izrael-barátjaként ismerhették meg, nem volt felhőtlen öröm Jeruzsálemben a hír hallatán. A republikánus elnök újabb négyéves ciklusát váró Netanjáhú kivárt a gratulációjával, viszonylag későn (november 8.-án), és akkor is csak egy tweetben kívánt sok sikert a Biden-Harris párosnak, cserébe viszont a frissen beiktatott elnök sem siette el izraeli kollégájának felhívását, mely több mint egy hónapot váratott magára. Korábban nem volt rá példa, hogy ilyen hosszú ideig ne vegye fel az új adminisztráció első embere a kapcsolatot a szoros szövetségesnek számító Izraellel; a jelzésértékű üzenetet tekinthetjük egy a közvetlenül Netanjáhúnak szánt célzásnak arra vonatkozóan, hogy a Trump alatt bevett, korlátlan és feltétel nélküli amerikai támogatás a személye mögül eltűnt. Másrészt értelmezhetjük az Egyesült Államok külpolitikájának következő éveiben várható hangsúlyok ismertetéseként is;  e szerint elsőként az ázsiai és az európai partnerekhez intézett telefonhívások híven tükrözik a Biden-adminisztráció azon meggyőződését, amely a Kínával és Oroszországgal való konfrontációt, valamint a megsérült kapcsolatok és szövetségek helyreállítását kezeli jelenleg legfontosabb prioritásként, mindezek mögött a Közel-Kelet (és azon belül Izrael) csupán másodlagos szerepet foglal el.

Ezen a ponton fontos megjegyezni, hogy Biden egy minden eddiginél megosztottabb amerikai társadalmat örökölt, továbbá belpolitikai szempontból rengeteg égető problémával kell szembenéznie (koronavírus-járvány kezelése, gazdaság helyreállítása, faji és társadalmi igazságosság, klímaváltozás stb.), tehát nem kell csodálkoznunk, ha a rendelkezésre álló erőforrásokat elsősorban ezekre és nem egy újabb izraeli-palesztin tárgyalás megszervezésére költi (amely nem vezet eredményre). Utóbbival kapcsolatban az új külügyminiszter, Anthony Blinken egyébként úgy nyilatkozott, hogy a felek nem állnak még készen, szerinte sokkal inkább az elért eredmények megőrzésére kell törekedni, továbbá óva intette a feleket olyan egyoldalú lépések megtételével kapcsolatban, amelyek árthatnak a békefolyamatnak.

Blinken ezenfelül világosság tette, hogy az Egyesült Államok továbbra is a kétállami megoldást támogatja és szakít Trump túlzottan Izrael érdekeit néző megközelítésével, ugyanakkor helybenhagyják az előző adminisztráció egyes döntéseit. Így a nagykövetség maradt Jeruzsálemben, (annak ellenére, hogy áthelyezésével nem értett egyet Biden), illetve üdvözölték az arab államokkal megindult normalizációs folyamatokat. Az új külügyminiszter következetes maradt a Nemzetközi Büntetőbíróság kontra Izrael-ügyben is, és megerősítette a mindezidáig képviselt amerikai álláspontot a szervezet tevékenységével kapcsolatban. A Golán kérdésében már árnyaltabban fogalmazott Blinken, amikor kétségbe vonta a terület feletti izraeli szuverenitás elismerésének legalitását, mindemelett hozzátette: a jelenlegi helyzetben Izrael biztonságára nézve szükségesnek tartja a fennsík izraeli ellenőrzését. Válaszul másnap az izraeli Miniszterelnöki Hivatal rövid közleményt adott ki, miszerint „a Golán örökre Izrael állam része marad” és a kérdéses terület nem képezi vita tárgyát.

Biden a kampánya során egyértelművé tette, hogy fent kívánja tartani a régióban Izrael katonai fölényét (qualitative military edge; QME), ennek folyományaként ellenezte a Trump utolsó munkanapján tető alá hozott szerződést az Emírségekkel, amely az F-35-ös vadászbombázók és drónok eladásáról szólt. A tranzakció felfüggesztésének és felülvizsgálatának hírére Kína rögtön bejelentkezett, hogy amennyiben az Egyesül Államok nem hajlandó erre, ő szívesen értékesítné saját drónjait az olajmonarchiába. A hivatalba lépő új adminisztráció jelezte az is, hogy visszatérne a Trump által felmondott 2015-ös atomalkuhoz (Joint Comprehensive Plan of Action; JCPOA), amennyiben Irán hajlandó újabb vállalásokat tenni az erről szóló tárgyalások során. Az Egyesült Államok regionális szövetségeseinek (akik kezdettől fogva nem támogatták az alkut) ez hatalmas arculcsapás, tekintve, hogy mindez éles váltást jelent a Trump-féle „maximum pressure on Iran” szankciós politikától. A bejelentés után Izraelben mind a katonai, mind a politikai vezetés közölte, hogy a hadsereg felkészül egy Irán elleni lehetséges támadó hadműveletre, megakadályozandó a perzsa állam nukleáris fegyverhez jutását (a témáról bővebben lásd cikkünket).

Kiszivárgott külügyminisztériumi feljegyzések szerint Blinkenék és az USAID legkésőbb április elején újraindítja a palesztinok segélyezését, amelyet az előző adminisztráció szüntetett meg. Számítani lehet továbbá arra is, hogy helyreáll a kapcsolat a legfelsőbb szinteken is az Egyesült Államok és a PH között, ez különösen fontos a közelgő palesztin választások tekintetében (15 éve most tartanak először). A négy oldalas dokumentumban ezenkívül szó esik még az izraeli telepes tevékenység elleni határozottabb fellépésről, a palesztin civil társadalom és média szerepének megerősítéséről, illetve azon palesztin gyakorlat beszüntetéséről, hogy a terrorizmus váddal bebörtönzött személyek anyagi támogatásban részesüljenek.

Visszavonuló amerikaiak, felértékelődő helyi szereplők

Az Egyesül Államok számára a Közel-Kelet jelentősége átalakulóban van: az Obama-érában indult, Trump idejében is folytatódó trend eddig úgy tűnik Biden alatt sem lesz másképp; azt mondhatjuk, hogy a térség mindinkább veszít fontosságából (az elmúlt évtized amerikai katonai jelentét változásai is ezt mutatják). Ennek következménye az is, hogy a régió konfliktusaiból csökkenő aktivitással veszi ki a részét az USA, azok megoldását sokkal inkább a közvetlenül érintett szövetségeire hagyja (indirekt részvétel). Az atomalku felélesztésének sikerétől független, egyre inkább az elmúlt években a kapcsolatát egymással elmélyítő szunnita arab-izraeli tengely feladata lesz a további iráni térnyerés megakadályozása, hasonlóan a ’70-es években az amerikaiak által már alkalmazott „twin pillar”-hoz, melyben az akkori két regionális szövetséges, Irán és Szaúd-Arábia felelt a szovjet befolyás feltartóztatásért. Izrael kulcsszereplő és fontos partner az Egysült Államok Közel-Kelet stratégiájában, ezért rövid- és középtávon nagy elmozdulás nem várható Washington Izrael-politikájában, (leszámítva természetesen Trump egyes intézkedéseinek visszavonását, és visszatérést a korábban is képviselt amerikai állásponthoz).

Felhasznált irodalom

Csiki Varga Tamás – Pércsi Dávid: Az amerikai globális katonai jelenlét hangsúlyeltolódása a 2010-es évtizedben, Stratégiai Védelmi Kutatóintézet, Elemzések 2021/3, 2021

Jack Thompson: Trump’s Middle East Policy, Center for Security Studies, CSS Analyses in Security Policy No. 233, 2018

Jim Zanotti: Israel: Background and U.S. Relations in Brief, Congressional Research Service, 2021

Jim Zanotti: The Palestinians: Overview and Key Issues for U.S. Policy, Congressional Research Service, 2021

Jim Zanotti – Jeremy M. Sharp – Kenneth Katzman – Christina L. Arabia – Clayton Thomas: Israel’s Qualitative Military Edge and Possible U.S. Arms Sales to the United Arab Emirates, Congressional Research Service, 2020

Kali Robinson: What Is U.S. Policy on the Israeli-Palestinian Conflict, Council on Foreign Relations, 2021

Kenneth Katzman: The United Arab Emirates (UAE): Issues for U.S. Policy, Congressional Research Service, 2020

Michael S. Doran: The Dream Palace of the Americans, Foreign Affairs, november/december 2019 vol 98., 2019

Nagy Dávid: Trump Közel-Kelete, Danube Institute, 2020

Szalai Máté – Wágner Péter: Ábrahám-megállapodások, Külügyi és Külgazdasági Intézet, E-2020/84., 2020

Varga Gergely – Isabelle Colf: Joe Biden és Donald Trump külpolitikájának összehasonlítása, Külügyi és Külgazdasági Intézet, E-2020/86., 2020

Címlapkép: Jeruzsálem, 2020. december 21. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök (j) és Jared Kushner, Donald Trump leköszönõ amerikai elnök veje és tanácsadója sajtóértekezletet tart Jeruzsálemben 2020. december 21-én. (Forrás: MTI/EPA/Pool/Ronen Zvulun)

A Új időszámítás Izraelben: a Trump-korszak vége, status quo Joe Bidennel bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Irak Halálos áldozattal járó rakétacsapások Erbílben

A hónap közepén rakétacsapások érték Kurdisztán Autonóm Régió fővárosának, Erbílnek környékét. A támadás a város repülőterének közelében történt, ahol az iraki koalíciós erők amerikai katonai bázisa is található. A rakétatámadás során egy, az Egyesült Államoknak dolgozó külföldi polgári munkatárs hunyt el és legalább kilenc ember sebesült meg.

Február 20-án bejelentették, hogy a fővárostól északra található Balad városában lévő légitámaszponton, ahol amerikai repülőgépeket is tárolnak, négy rakéta csapódott be. Ezúttal halálos áldozatról nem, csak sebesültekről számoltak be. Mindkét támadás esetén az elkövető nagy valószínűséggel iráni támogatású síita fegyveres csoport, a Guardian of the Blood volt.

Az Iránhoz köthető fegyveres csoportok célja, hogy a külföldi csapatok, az amerikai erőket is beleszámítva, hagyják el Irakot. A baladi támadás valószínűleg a NATO azon bejelentésére volt válaszlépés, miszerint 500 főről 4000-re növelik az Iszlám Állam legyőzésére szolgáló iraki misszió létszámát.

Irán Zavargások Beludzsisztánban

Halálos áldozata is a van a délkelet-iráni Szaravan városában kialakult megmozdulásoknak, amelynek kapcsán a tartományi kormányzati épületet is elfoglalták. A lakosság haragját az váltotta ki, hogy előző nap a hatóságok tüzet nyitottak iráni állampolgárokra, akik épp üzemanyagot próbáltak meg átcsempészni a Pakisztánnal közös határon. Az esetben legalább ketten haltak meg, és az iráni hatóságok már vizsgálják lövöldözés körülményeit.

A Pakisztánnal határos, sivatagos Szisztán és Beludzsisztán Irán egyik legelmaradottabb régiója, ahol évek óta hatalmas problémát jelent a munkanélküliség. A tartomány szunnita beludzsi lakosainak egyetlen megélhetési forrása a feketekereskedelem a szomszédos Pakisztán szintén beludzsi etnikumhoz tartozó lakosaival. Mivel a térségben Iránban a legalacsonyabbak az üzemanyagárak, rengetegen próbálnak megélni üzemanyag-csempészetből. Az évről évre fellángoló beludzsi szeparatizmus évek óta komoly fejfájást okoz mind az iráni, mind pedig a pakisztáni hatóságoknak.

Ahmadinezsád visszatérhet az elnöki székbe?

Iránban 2021 júliusában tervezik megtartani a következő elnöki választásokat. Mivel az országban a legfőbb vezető után az elnöké a legfontosabb pozíció, személye alapvetően határozza meg az ország sorsát. Irán két ciklust is kitöltött korábbi elnöke, Mahmud Ahmadinezsád júliusban újra rajthoz állhat az elnöki címért. Habár az iráni választási rendszer legfeljebb 2 ciklust engedélyez, egy bizonyos idő letelte után ismét el lehet indulni a választásokon. Mivel az Ali Hámenei ajatollah irányítása alatt álló Őrök Tanácsa hagyja jóvá a jelöltek listáját, a kérdés az, hogy az adott jelöltet végül engedik-e elindulni a választásokon.

Mahmud Ahmadinezsád 2005 és 2013 között, két elnöki ciklusig viselte az államfői tisztséget. Konzervatív, szókimondó politikusként nem egyszer élesen kritizálta az Egyesült Államokat és Izraelt. A 2009-es, második megválasztásának jogosságát hazájában és külföldön is széles körben vitatták. Mivel felmerült a választási csalás gyanúja, országszerte jelentős tűntetésekre került sor, melyek kapcsán komoly ellenhangok merültek fel magával a legfőbb vezetővel kapcsolatban is. A szókimondó Ahmadinezsád a mai napig éles kritikusa a Hasszán Rohani vezette iráni kormánynak. Többek között ezért sem indulhatott a 2017-es választásokon, valamint 2018-ban háziőrizetbe került.

Izrael Rejtélyes robbanás az izraeli hajón

Izrael miniszterelnöke Benjámin Netanjáhu Iránt tette felelőssé a Helios Ray névre hallgató és bahamai felségjelzés alatt hajózó (de izraeli tulajdonban lévő) teherhajón történt rejtélyes robbanásért. A szakértők felhívják a figyelmet, hogy az Ománi-öbölben történt incidens több biztonsági aggályt is felvet az Föld egyik legfontosabb kereskedelmi vízi útvonalán áthaladó hajózással kapcsolatban. Az iráni külügyminisztérium ugyan tagadta a vádakat, azonban nem lenne meglepő ha kiderülne, hogy volt közül hozzá: a támadás tökéletesen illeszkedik a régiót hosszú ideje destabilizáló ország akciói közé.

Ökológiai katasztrófa Izrael partjainál

Izrael partvonalát mintegy 160 kilométer hosszan több tonnányi olajszennyezés lepte el. Az ország történelmében példa nélküli esetet a hatóságok az egyik legsúlyosabb ökológiai katasztrófának tekintik, amellyel eddig szembesülniük kellet. A Környezetvédelmi minisztérium és aktivisták becslései szerint, több mint ezer tonnányi kátrány már elmosódott a partokon. Azt, hogy ki lehet a felelős még vizsgálják, de valószínűsíthetően egy a Földközi-tenger keleti részén áthaladó hajó állhat az ügy hátterében.

Elhalasztották Netanjáhú tárgyalását

A márciusi választások után három héttel elhalasztották az ország miniszterelnökének tárgyalását arra hivatkozva, hogy a bizonyítási szakaszban elhangzó tanú meghallgatások a választásokba való beavatkozást jelentenék. Több korábbi közeli munkatárs is jelezte, hogy tanúként részt kíván venni a tárgyaláson, amelyben Netanjáhut három különálló ügyben vádolják vesztegetéssel, hatalommal való visszaéléssel és csalással. Netánjáhu reményei szerint a választásokon való sikeres szereplés biztosítani fogja számára a mentességet a büntetőeljárás alól.

Jemen Harc Máribért

A Márib provincia azonos nevű fővárosa ellen indítottak offenzívát a húti lázadók még február elején. A kormányzat utolsó bástyájaként is számon tartott terület az ország gazdagabb olajforrásainak kapuja, így stratégiai jelentőséggel bír a nem túlzottan diverzifikált gazdaságú államban. A lázadók ezen kívül több rakéta támadást is végrehajtottak nem csak a régióban, de a kormány erőket támogató Szaúd-Arábia fővárosa, Rijád ellen is.

Libanon Durva politikai gyilkosság Libanonban

Eltűnését követően holtan találták autójában az ismert síita politikai aktivistát és kutatót Lokman Slimet. Az ötvennyolc éves Slim hangos kritikusa volt a Hezbollahnak. A legutóbbi hetekben több nyilvános médiaszereplése alkalmával is a bejrúti kikötőben történt robbanással a radikális iszlamista szervezetet vádolta és tette felelőssé. Slim szerint a kikötői raktárban tárolt ammónium-nitrát egy részét a szír Aszad-rezsim vetette be a polgárháborúban, és a vele szoros szövetségben álló Hezbollah ehhez nyújtott logisztikai támogatást (tehát a hajó eredeti úticéljának megjelölt mozambiki robbanószergyár csak fedőtörténet és eredetileg is Bejrútban kellett lerakodni a közel 3 ezer tonna árut).

Slim meggyilkolása hatalmas felháborodást keltett és nemcsak Libanonban. Halála egyértelműen a Hezbollahnak állt érdekében: a célzott gyilkossággal való elrettentés és a kritikusok elhallgattatása már a ’80-as évek óta részét képezi a szervezet által bevetett eszköztárnak. A gazdasági és politikai válsággal egyaránt küzdő országban a Hezbollah erejét és hatalmát demonstrálandó egyértelmű üzenetet küldött mindenkinek, aki vitatja tevékenységét.

Szaúd-Arábia Az Egyesült Államok nem szab ki szankciót Hasogdzsi meggyilkolását elrendelő szaúdi koronahercegre

A Biden-kormányzat eleget téve korábbi ígéretének, február 26-án nyilvánosságra hozta azt a hírszerzési jelentést, amely egyértelmű bizonyítékkal szolgál a szaúdi koronaherceg, Mohamed bin Szalmán a rendszerkritikus újságíró, Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolásában való érintettségére.

A 2018 októberében az isztambuli szaúdi nagykövetségen rejtélyesen eltűnt, majd brutálisan meggyilkolt újságíró éveken át komoly kritikusa volt az országot egyre diktatórikusabban vezető Mohamed bin Szalmánnak. Hasogdzsi eltűnését, majd halálát Rijád eleinte ügyefogyottan próbálta tagadni, majd ahogy az ügy részletei a török hírszerzésnek köszönhetően fokozatosan napvilágra kerültek, kénytelen-kelletlen elismerte a gyilkosság tényét, viszont Hasogdzsi hazahozatalára küldött osztag önkényes döntésének beállítva azt. Ezt követően a meggyilkolt újságíró családtagjai „kárpótlásképpen” házakat és havi életjáradékot kaptak a koronahercegtől.

Az amerikai hírszerző közösség jelentése szerint „A szaúdi koronaherceg 2017 óta teljes befolyással rendelkezik az állam biztonsági- és hírszerzési szervei felett, így erősen valószínűtlen, hogy az ő beleegyezése nélkül véghez lehetett volna vinni egy ilyen műveletet.” – A jelentés tehát csak megerősítette a sokak által feltételezett tényt, hogy a szaúdi koronaherceg személyesen rendelte el az emigráns újságíró meggyilkolását.

Anthony Blinken amerikai külügyminiszter a műveletben érintett 76 szaúdi állampolgár ellen jelentett be szankciókat, viszont a koronaherceget nem említette.

„Továbbra is elkötelezett védelmezői maradunk a királyságnak. (…) „Viszont az intézkedéseknek nem az a célja, hogy leromboljuk ezt a viszonyt, hanem hogy újra kalibráljuk, hogy az jobban tükrözze az érdekeinket és az értékeinket.” – mondta a külügyminiszter.

Szaúd-Arábia Izrael mellett továbbra is az Egyesült Államok fontos szövetségese a térségben. Viszont a királyi ház rivális tagjainak bebörtönzése, az ellenzéki hangok kegyetlen elfojtása, illetve a katonai beavatkozás az elhúzódó jemeni polgárháborúba számos olyan kérdést vet fel, amelyek negatívan befolyásolják a királyság nyugati megítélését.

Szíria Megtörtént a Biden-adminisztráció első légicsapása

Joe Biden januárban beiktatott amerikai elnök légi csapásokat rendelt el, válaszul az Irakot ért rakétatámadásokra. A szíriai-iraki határon található épületcsoportra dobtak le bombákat, amelynek során legalább 17 ember, a Népi Mobilizációs Egységek (Hasd as-Shaabi) síita milícia katonái vesztették életüket.

A nyilatkozat szerint az amerikai elnöknek volt lehetősége ennél súlyosabb válaszlépéssel élni, ám ő a kevésbé agresszív, arányos utat választotta, megmutatva ezzel, hogy az amerikai és a koalíciós erők védelmében járt el. A szír külügyminisztérium közleményében azonban nem értékelte ilyen pozitívan az eseményeket, sőt, az amerikai légitámadást gyáva cselekedetnek ítélte meg. Ezen felül felszólította Bident, hogy tartsa be a nemzetközi jogi szabályokat, és ne a „dzsungel törvénye” szerint járjon el, mint elődje, Donald Trump.

 Algéria Feloszlott az algériai nemzetgyűlés

A 2019-ben indult tüntetések hatására lemondott, két évtizedes hatalomban töltött év Abd el-Azíz Buteflíka elnök, akit miniszterelnöke Abdelmadjid Tebboune váltott.  A tüntetések azonban kiújultak és a Hirak mozgalom nyomásásra Tebboune úgy döntött, hogy feloszlatja a parlamentet, mivel úgy látta az új kabinet nem képes véghezvinni a megígért reformokat. Jelenleg komoly gond a gazdaság diverzitásának hiánya az olaj és géz domináns szerepe miatt, amelyből származó jövedelem az állami költségvetés 60%-át teszi ki, így nagyban függ tőle az ország. A gazdaság színesebbé tételével kíván munkahelyeket teremteni az új elnök, ez főleg fontos mivel a tüntetések résztvevői javarészt a fiatalabb munkanélküli korosztályok. Az elnök kegyelemben részesített, több letartóztatott tüntetőt is, többek között Khaled Drareni újságírót, aki a sajtószabadságért való küzdelem ikonikus alakja lett.

Egyiptom

Február közepén az Egyiptomi külügyminiszter, Sameh Shokry tárgyalóasztalhoz ült Tunéziai kollégájával, Othman Jerandival. A felek megerősítették annak szükségességét, hogy folytassák az arab erőfeszítés támogatását a Palesztin kérdésben, illetve megállapodtak a líbiai válság befejezésének mihamarabbi szükségességéről, mégpedig a líbiai nép érdekeit szem előtt tartva. Ezt követően Líbia új miniszterelnöke, Abdel Hamid Dbeibeh amint Kairóba érkezett, nem késlekedett megköszönni és elismerni Egyiptom segítségnyújtását, amely a Líbiai konfliktus rendezését célozza. Továbbá kifejezte reményét, hogy új szintre emelhetik a két ország közötti stratégiai kapcsolatot.

Egyiptom miniszterelnöke, Mostafa Madbouly ülést hívott össze február 20.-án. A találkozó célja az volt, hogy felvázoljanak egy víziót az ország élelmezési biztonságának megteremtéséről és megtegyék az ehhez szükséges lépéseket, emellett a témát beelemelték a nemzetbiztonság kérdéskörébe. Kairó haditengerészeti fejlesztésekkel igyekszik a térség stabilitását biztosítani mindemellett erősíteni kapcsolatait az USA-val, hiszen az új elhárító fegyverrendszerek (amelyek beszerzéséről februárban tárgyalt a két fél) egyrészt Egyiptom Szuezi-csatorna feletti ellenőrzését, másrészt átfogóan az ország védelmi képességeit növelhetik. Korábban már több európai állammal is születtek megegyezések haditengerészeti kérdésekben. Február 20-án például a spanyol ESPS Reina Sofia fregattal gyakorlatozott az egyiptomi „Sharm El Sheikh” fregatt a regionális biztonság és a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének jegyében, később pedig az Egyesült Arab Emirátussal is zajlottak hadászati eszközökről szóló találkozók. A hónap végéhez közeledve további egyeztetéseket folytattak az USA központi parancsnokságával a „műveleti tempót” megtartva. Kenneth McKenzie és Mohammad Farid, az egyiptomi fegyveres erők vezérkari főnöke a találkozón megvitatták a térséget érintő stratégiai kérdéseket, mint például Szomáliában az ismételten romló biztonsági helyzet, ezen kívül kilátásba helyeztek újabb közös hadgyakorlatokat. Kitértek a terrorizmus elleni közös fellépésre is, hiszen a nemzetközi közösség is elismerte Egyiptom ebbéli tevékenységét a Sínai-félszigeten.

Líbia Erik Prince megsértette a líbiai embargót

A Blackwater alapítója és volt részvényese, Erik Prince megsértette a 2011 óta érvényben lévő fegyverembergót, derült ki az ENSZ jelentésből. A 2007-es Blackwater botrány óta Prince eltűnt a nyilvánosság elől, viszont ugyanúgy folytatta tevékenységét a magánkatonai vállalatok világában. A jelentésben Prince-t azzal vádolták meg, hogy egy fegyveres csapatot szervezett több Dubai központú katonai magánvállalatból, akik különleges műveleti feladatokat láttak volna el merev- és forgószárnyas technikával is megtámogatva. A „csomagot” Halifa Haftár tábornoknak ajánlották fel 2019-ben, aki ekkoriban a Tripoli elleni offenzíváját hajtotta végre. Az ajánlat tartalmazta egyes GNA vezetők és elfogását és likvidálását.

Az események felgöngyölítése már korábban is folyt, mind a média, mind pedig az ENSZ által. Az ABC News ausztráliai tv-hálózat 2020 őszén jelentetett meg egy tényfeltáró műsort, amiben Christian Paul Durrant, az ausztrál légierő volt pilótájának szerepét vizsgálták az ügyben. A részletek túlnyomó része ekkor már napvilágot látott. A Haftár tábornoknak megígért Cobra támadó helikoptereket nem sikerült beszerezni a Jordániai cégtől, aki gyanúsnak tartotta az ügyletet. Az elégedetlen Haftár jogosan kérte számon a cégen a hiányosságot. A csapat biztonsága érdekében a 20 emberből álló kis egységet végül kivonták Líbiából és Málta szigetére érkeztek, ahol a hatóságok rövid vizsgálat után elengedték őket, mivel olajipari munkásnak adták ki magukat. Prince neve már ekkor előkerült azonban az újabb részletek rávilágították, hogy a fő szervező ő volt a háttérben. Az Emírségek, mint Haftár támogatója jelent meg a polgárháború alatt, és ez az akció is egyfajta erőkivetítésként értékelhető az ország részéről. Mindemellett ez az akció inkább üzlet volt Princenek és Durrantnak egyaránt, azonban kérdéses, hogy ezek után milyen szintű felelősségre vonás várható a nemzetközi közösség részéről.

Tunézia

Taposóakna végzett négy tunéziai katonával február első hetében. A védelmi minisztérium szóvivője nyilatkozata szerint az egység – amelynek a tagjai voltak az áldozatok – terroristák után kutatott az Algír határ közeli hegyvidéki régióban.

A szélsőséges iszlamista megmozdulások a 2011-es forradalmak után felerősödtek miután Zine El Abidine Ben Ali-t elmozdították elnöki tisztségéből.

Azóta a terrorizmus megállítását célzó műveletek az elmúlt néhány évben meghozták eredményüket és a biztonság egyre magasabb fokon szavatolható az országban, viszont ez több tucat egyenruhás életét követelte az évek során és az őket célzó támadásokkal továbbra is számolnia kell a hadseregnek.

Mindeközben Tuniszban tüntetések zajlottak, amelyre a rendőrség utak és forgalmi csomópontok lezárásával válaszolt. Az emberek úgy érzik, ki kell állniuk a szabadságuk védelme érdekében az igazságtalan rendőri intézkedések és túlkapások egyre gyakoribbá válása miatt, amelyben a demokrácia erodálódását látják. Ez sérti a 2011-ben kivívott szabadságot – hangoztatják a tüntetők.

A növekvő társadalmi és gazdasági feszültség oka továbbá, hogy tíz évvel a forradalmi események után Tunézia politikai rendszere fulladozik mivel a 2019-es választások eredményeképpen fragmentálttá vált a Parlament összetétele és azóta az elnök, a miniszterelnök és a parlament képtelen az eredményes egyeztetésre, aminek következménye a stagnáló gazdaság.

 

Írta: Ács Nóra, Hende Olivér, Kovács Ádám, Márkus Gergely, Szomolányi Szabolcs

Szerkesztette: Halasi Gábor

Címlapkép: Teherán, 2021. március 11.
A legfőbb iráni vezető hivatala által közreadott képen Irán legfelsőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatollah élő adásban mond beszédet Teheránban 2021. március 11-én. Az ajatollah képmutatással vádolta az Egyesült Államokat rijádi kapcsolataik vonatkozásában. Hameini szerint az amerikaiak szüntelen az emberi jogokról beszélnek, de mégis egy bűnözőt támogatnak. Ezzel az amerikai hírszerzés jelentésére utalt, amely szerint Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös rendelte el 2018-ban Dzsamál Hasogdzsi kormánykritikus szaúdi újságíró meggyilkolását.
(Forrás: MTI/EPA)

A MENA 04 – MENA térség hírfigyelő, 2021. február bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.