Biztonságpolitika.hu

A világ két táborra szakadt az október 7-i eseményeket követően. A törésvonal nagyjából megegyezik a nyugati világ és a velük szemben felemelkedő Kína és Oroszország tengelyével. Az előbbiek Izrael az utóbbiak Palesztina – a béke fontosságát hangsúlyozva – védelmére keltek. Az Oroszországi Föderáció helyzete viszont több szempontból is érdekes.

A két ország kapcsolata

Moszkva és Tel-Aviv viszonya azért komplikált, mivel a hidegháborús időszakot tekintve a Szovjetunió hagyományosan mindig Izrael ellenségeit az arabokat támogatta. Izrael pedig az Unió nagy riválisának az Egyesült Államoknak volt akkor és ma is a kulcsszövetségese a régióban.

Ettől függetlenül Oroszország nem viszonyulhat ellenségesen a zsidó államhoz, mivel rengeteg orosz származású zsidó él ott. A statisztikák szerint a volt Szovjetunió területéről körülbelül 1 300 000 oroszul ajkú települt be. Ez a kb. 9 400 000-es lakosságnak a 13,82%-a. Az Izraelbe bevándorlóknak pedig a 35%-a. A 2021-ben beérkezett emigránsok 30%-a orosz.

Attól függetlenül, hogy általában azok vándorolnak ki, akik elégedetlenek a rendszerrel Dmitrij Peszkov a Kreml szóvivője hangsúlyozta, hogy fontos dolog a sok közös polgár: „Izrael Állammal is megvannak a kapcsolataink, akikkel sok közös dolog egyesít. Legfőképpen az, hogy több állampolgárunk él ott.”

Ellentétes szövetségi rendszerek

Oroszországnak a Közel-Keleten egyik legfontosabb szövetségese Irán. Teherán Tel-Aviv legfőbb ellensége a térségben. A perzsa állam az 1979-es iszlám forradalom óta elakarja pusztítani Izraelt. Ezt jól mutatja az iráni legfelsőbb vezető Ali Hamenei Izrael állam elpusztítására való buzdítása, ugyanakkor szerinte Izrael azaz „a cionista rezsim” elpusztítása nem jelentetné a zsidók kiirtását. Ezen felül Irán áll a libanoni Hezbollah és a gázai HAMÁSZ mögött, bár Hamenei tagadja, hogy közük lenne az október 7-i támadáshoz. Izrael nem támogatja az iráni atomprogramot – amit Oroszország viszont támogat – mivel úgy érzik ez ellenük irányul és a 2010-es Stuxnet kibertámadást a zsidó államhoz kötik, aminek a célja az volt, hogy megakasszák a perzsák atomprogramját.

E mellett Oroszország másik térségbeli szövetségese Szíria. Damaszkusz sem a legnyitottabb a zsidó állam fele. Jelenleg területi követeléseik vannak egymással szemben. Izrael 1967-ben a hatnapos háború során, miután az arabok megtámadták elfoglalta a Golán-fennsíkot Szíriától, amit 1981-ben annektált. Hivatalosan a fennsík Szíria része, de valójában Izraelhez tartozik. Ezen kívül többször éri Szíria területét izraeli rakétacsapás, ami általában az Iránhoz köthető milíciákat éri. E fölött egyébként Oroszország szemet szokott hunyni és Izrael is ügyel arra, hogy orosz csapatokat ne bántson.

A politikai nyilatkozatok

A fenti ellentmondásoktól függetlenül Moszkva igyekszik arra, hogy fenntartsa a baráti kapcsolatot Tel-Avivval, ami látszik a politikai megnyilvánulásokból is:

„Ami ott történik az szörnyű. Ha a férfiak harcolni akarnak egymás között, akkor harcoljanak egymással. De a gyerekeket és nőket hagyják békén. Ez vonatkozik mindkét oldalra” – fogalmazott Vlagyimir Putyin orosz elnök az energetikai fórumon és hozzátette, hogy Izraelnek joga van ahhoz, hogy megvédje a saját biztonságát.

Továbbá kiemelte: „nagyon stabil üzleti kapcsolatunk van Izraellel. Palesztinával évtizedek óta baráti kapcsolatot ápolunk. Véleményem szerint Oroszország is hozzá tudna járulni a rendezési folyamathoz.”

„Most nem az ügy katonai oldalával, hanem diplomáciával kell foglalkozni, meg kell keresni a módját, hogy véget vessünk az ellenségeskedésnek, minél előbb, annál jobb, és visszatérjünk a tárgyalási folyamathoz, aminek elfogadhatónak kell lennie minden párt, beleértve a palesztinokat is” – folytatta.

Ettől függetlenül az arabok álláspontját is nyíltan támogatja a Kreml:

„Fel kell állítanunk az önálló Palesztin államot, aminek Kelet-Jeruzsálem lesz a fővárosa” – mondta Putyin Biskekben a FÁK találkozóján.

Oroszország próbálja úgy pozícionálni magát, hogy ő legyen – Kínával együtt – a mediátor a Közel-Keleten. Az orosz politika szerint az Egyesült Államok hibás külpolitikája tehet a kialakult helyzetről.

Érdemes Izrael Oroszországra adott reakcióit is megnézni. Az ukrán elnök megvádolta az oroszokat azzal, hogy ők állnak a HAMÁSZ mögött, de ezt a moszkvai izraeli nagykövet Alekszandr Ben Cvi is nevetségesnek nevezte: „Ez teljesen nonszensz. Nem hisszük, hogy Oroszország ebben bármennyire is érintett lenne.”

Ezenkívül Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök nem találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel arra hivatkozva, hogy az idő most nem alkalmas. E mellett Izrael nem támogatja az oroszok elleni szankciókat és nem szállít fegyvert Ukrajnának.

A fenti megnyilvánulások Izrael részéről azt mutatják, hogy nem akarják Moszkvát maguk ellen hangolni. Ennek két oka lehet, amire már mind ki lett térve. Az izraeli lakosság nagy része orosz ezenkívül az orosz csapatok szíriai jelenléte segítette őket az Irán elleni műveletek végrehajtásában. Paradox módon a Közel-Keleten valamilyen módon mindenki összejátszik a másikkal a szövetséges háta mögött.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.
Az eseményeket a Terror és Háború a Közel-Keleten című rovatunkban ehhez hasonló rövid cikkekkel követjük. A rovat ide kattintva érhető el.

Photo by Jørgen Håland on Unsplash

Ha pontos képet szeretne kapni a cikkben vázolt események mögött meghúzódó összefüggésekről, látogasson el a Biztonságpolitikai Szakkollégium október 31-i eseményére, ahol négy szakértő segítségével részletesebben járják körbe a kérdést.

A Az Oroszországi Föderáció álláspontja a HAMÁSZ-Izraeli háború kapcsán bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Október 7-én érkeztek az első lesújtó hírek Izraelből, amikor a palesztin terrorszervezetek a Hamász vezetésével mintegy 3000 (egyes források szerint 5000) rakétát lőttek ki Izrael területére a Gázai-övezetből. A támadás több civil áldozatot is követelt. Ezt követően palesztin fegyveresek hatoltak be az övezettel  határos településekre, majd mélyebben is az országba. A benyomulók rengeteg otthont és katonai létesítményt vettek ostrom alá. Több helyszínen is tűzharc alakult ki az izraeli biztonsági erők és a milicisták között, számos helyi és katona is fogságba került, akiket a Gázába szállítottak. A behatoló erők két rendezvényt is megrohamoztak, ahol sok résztvevő sérült meg a támadásokban. A palesztin akciók összesen legalább 900 izraeli életét követelték. A támadás okaként

Izrael meglehetősen gyorsan reagált és Joáv Galant védelmi miniszter általános mozgósítást rendelt el. A jogrendszer átalakítása ellen a tartalékos katonai szolgálat megtagadásával és tüntetésekkel tiltakozó szervezet az Áhim Benesek is arra szólította fel híveit, hogy tegyenek eleget bevonulási kötelezettségüknek. Még október 7-én Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök bejelentette, hogy országa háborúban áll. A mozgósítás egy szintén rakétákra épülő ellentámadásban csúcsosodott ki október 8-án, amely hasonlóan magas számú civil áldozatot szedett, mint a Hamász csapása.

Joe Biden, az Amerikai Egyesült Államok elnöke elmondta, hogy támogatja Izrael önvédelemhez való jogát és biztosított arról, hogy az általa fémjelzett adminisztráció mindenben Izrael mellett áll. Véleményét osztja a nyugati világ legtöbb országa, köztük Magyarország is. Az arab világ egyes országai ezzel szemben az ellencsapást ítélik el és a palesztin oldalt támogatják.

Az október 7-i támadást számtalan kisebb összecsapás előzte meg. Ezek közül kiemelkedik a Dzsenínben és az al-Aksza mecetben történt ütközetek, amelyek esetében izraeli telepesek voltak a kezdeményezők és közel 250 palesztin halálát okozták. A Hamász ezeket jelölte meg elsődleges indokként a hirtelen rakétazáporra. A palesztin oldalon is fegyverbe szólítottak mindenkit a Gázai-övezeten belül és kívül.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.
Az eseményeket a Terror és Háború a Közel-Keleten című rovatunkban ehhez hasonló rövid cikkekkel követjük. A rovat ide kattintva érhető el.

Photo by Clark Gu on Unsplash

Ha pontos képet szeretne kapni a cikkben vázolt események mögött meghúzódó összefüggésekről, látogasson el a Biztonságpolitikai Szakkollégium október 31-i eseményére, ahol négy szakértő segítségével részletesebben járják körbe a kérdést.

A Ismét fellángolt a palesztin-izraeli ellentét bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A Biztonságpolitikai Szakkollégium alapításának 20. évfordulóját szakmai rendezvénysorozattal ünnepli, amelynek utolsó eseménye egy konferencia lesz. A program során lehetőséget biztosítunk mindenkinek legfrissebb kutatási eredményeinek prezentálására.

Az november 13-án 9.00 és 17.00 között zajló konferenciára az alábbiak szerint lehetséges jelentkezni.

A jelentkezéseket az alábbi négy szekcióba várjuk:

• állam- és jogtudomány
• biztonságpolitika
• politológia és szociológia
• hadtudomány

A jelentkezéshez egy email megküldése szükséges a biztpolszakkoll@gmail.com címre, amelynek a következőket szükséges tartalmaznia:

• a kutatás összefoglalása egy oldalban, csatolt .docx formátumú fájlban
• a szekció megjelölése
• az előadó rövid bemutatkozása

Határidő: november 10.

Hogy a jelentkezés teljes legyen, kérjük, ide kattintva regisztráljon az eseményre.

Sok szeretettel várjuk jelentkezését!

Photo by Headway on Unsplash

A Hamarosan konferenciát rendez a Biztonságpolitikai Szakkollégium bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Pörögnek az események a fekete kontinensen. Július 26-án Nigerben is végbement egy katonai hatalomátvétel és nem kellett sokat várnunk a következőre. Augusztus 26-án a Közép-Afrikában található országban, Gabonban egy választást tartottak, amelynek államcsíny lett a vége, de ne szaladjunk ennyire előre. A jelenlegi helyzetet elemezve az augusztusi történések hátterében az ország bemutatása után történelmi kontextusból is vizsgálni kívánom az országot.

Röviden az országról

Gabon – hivatalos nevén Gaboni Köztársaság – az Egyenlítő mentén helyezkedik el, Közép-Afrika nyugati partján. Szomszédos országok: Északon Kamerun, Keleten és – egyben Délen – a Kongói Köztársaság. Megközelítőleg 2,3 milliós lakossággal bír, 267667 km² területen, ebből következően, az ország népsűrűsége 9 fő/km². Gabon legelső lakosai a pigmeusok voltak. A pigmeusok ismertek a vadászó-gyűjtögető kultúrájukról és a különösen alacsony termetükről, amely felnőtt embereknél átlagosan 150 cm. Gabon hivatalos nyelve a francia, emellett körülbelül 50 etnikai csoport él az országban, akiknek szintén megvan a saját nyelvük. A keresztény vallás a domináns az országban, a lakosság körülbelül 76%-a gyakorolja a vallást. Fővárosa Libreville, amelynek egy 2013-as jelentés szerint megközelítőleg 797003 lakosa lehet.

A Bongo család 55 éve hatalmon

Gabon 1960-ban kiáltotta ki függetlenségét Franciaországtól és azóta is mindössze 3 elnöke volt. Több, mint 41 évig volt az ország első embere Omar Bongo Ondimba, amíg a halála után át nem vette helyét a fia, Ali. Ali Bongo Ondimba 2009 óta vezeti az országot. Omar Bongo mellesleg akkora tekintélyre tett szert, miután többször is vállalt mediátor-szerepet afrikai válsághelyzetekben, nem elhanyagolható szerepe volt az úgynevezett „Françafrique” kialakításában, amely egy kooperáció Párizs és a volt francia gyarmatok közt a kontinensen. Ámbár édesapja a franciákkal való együttműködésre törekedett, fia megpróbált minél jobban elhatárolódni a volt gyarmatosító nagyhatalomtól.

Augusztus 26., a választás napja

Augusztus 26-án, amikor a gaboni embereknek 14 jelölt közül kellett eldönteniük, hogy ki a legmegfelelőbb az ország vezetésére, el kellett dönteniük, hogy adnak egy harmadik esélyt Ali Bongo Ondimba elnöknek, vagy legelőször hivatalba helyeznek egy, a nem a Bongo családhoz tartozó személyt, Albert Ondo Ossa-t, aki a fő ellenzéki jelölt volt. A 2,3 milliós lakosságból „csak” 850 ezer regisztrált szavazó van, akik az ország- illetve a községek, városok és törvényhozói hatóságok élére választanak vezetőséget egy fordulóban. Azonban amikor véget ért az elnök- és parlamenti választás, akkor a gaboni kormány kijárási tilalmat vezetett be és blokkolták az internet-hozzáférést az országban. Ezek után megkezdődhetett a szavazatszámlálás. A kijárási tilalmat a közép-afrikai nemzet kommunikációs minisztere, Rodrigue Mboumba Bissawou jelentette be az állami televízión. A bejelentés alapján este 7 óra és reggel 6 óra (helyi idő szerint) között fog tartani a tilalom. Az internet-hozzáférés blokkolását pedig azért vezette be, mert „dezinformációt terjesztettek a kormányról és a választásról.” A hivatalban lévő elnök a harmadik hétéves megbízatására várt, hogy folytassa családja 55 éves politikai dinasztiáját.

Augusztus 30.: A választás eredményének kihirdetése

A hivatalban levő elnök, Ali Bongo Ondimba, aki már 14 éve hatalmon van bezsebelte a harmadik hétéves mandátumát is, egy erősnek mondható 64,27%-os aránnyal. A második legtöbb szavazatot a rivális ellenzéki, Albert Ondo Ossa szerezte meg, mindössze 30,77%-kal. A szavazás érdekessége, hogy nem csak ez a két jelölt indult, hanem rajtuk kívül még 12 ember, viszont a választás eredményének kihirdetésének napján a gaboni hadsereg tagjai bejelentették a gaboni nemzeti televízióban, hogy: „véget vetnek a Bongo rezsimnek.” Bemutatták magukat, mint a CTRI (Committee for the Transition and Restoration of Institutions) tagjait. A nevükből adódóan főbb céljaik közé tartozik, hogy megváltoztassák és helyreállítsák a gaboni intézményeket. Az alkotmányos rendet megdöntő erők bejelentették az ország határainak lezárását. Az ország összes közjogi intézményét feloszlatták (a kormányt, a szenátust, a nemzeti közgyűlést és az alkotmánybíróságot). Ugyanezen a napon házi őrizetbe helyezték Bongo elnököt és az egyik fiát letartóztatták hazaárulás vádjával. A házi őrizetben levő Bongo egy videóban kért segítséget, amelyben arra kéri a „barátait a világ körül”, hogy „adjanak hangot nemtetszésüknek.” A katonai puccs hatalmas támogatást szerzett a gaboni emberektől, akik a főváros utcáin ünnepelték a hatalomváltást. Az emberek támogatásának megnyerésére okot adhat az is, hogy a polgárok szerint a Bongo-dinasztia az ország erőforrásaiból gazdagodott meg, amíg az állampolgároknak anyagi nehézségeik vannak. Az ország új első emberének – egyhangúan – Brice Clotaire Oligui Nguema tábornokot választották. Oligui, az új katonai vezető, egykoron Bongo édesapjának volt a testőre. Az új vezetők a Gabon24 csatornán leadott nyilatkozatban azt mondták, hogy: „a mi gyönyörű országunk, Gabon, mindig is a béke szigete volt. Ma az országunk komoly intézményes, politikai, gazdasági, és társadalmi válságon megy keresztül.” Azt is hozzátették, hogy a választás nem volt átlátható és szerintük a kormányzás „felelőtlen és kiszámíthatatlan” volt. A katonai puccsisták azt is kijelentették, hogy törlik a választás eredményeit.

Nemzetközi reakciók

Erős nemzetközi reakciókat váltott ki az államcsíny. Az Afrikai Unió elítélte az eseményeket és szorgalmazni kívánja a „demokratikus alkotmányos rendet.” A kínai külügyminisztérium szóvivője, Wang Wenbin azt tanácsolta, hogy „helyezzék előtérbe az ország és az emberek érdekeit, oldják meg a különbségeket párbeszéddel és mihamarabb állítsák vissza a normális rendet.” A Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője, John Kirby arról beszélt, hogy a gaboni eseményeket „nagy aggodalom” követte. Arról is beszélt, hogy túl korai lenne egy trend részének nevezni vagy „domino-hatásként” hivatkozni a kontinensen történő katonai hatalomátvételekre. Nigéria elnöke, Bola Tinubu a következőt nyilatkozta: „látjuk az autokrácia mételyét terjedni kontinensünkön.” A francia kormány szóvivőjének nyilatkozata szerint: „Franciaország elítéli a katonai puccsot, ami Gabonban zajlik és közelről követi az események kifejlődését.” Mellesleg Franciaországnak erős gazdasági, diplomatikus és katonai kapcsolata volt Gabonnal, ahol megközelítőleg 400 francia katona állomásozik.

Az új elnök, Brice Clotaire Oligui Nguema tábornok

Még a puccs napján beiktatták Oligui tábornokot, mint új elnököt. Oligui a legbefolyásosabb szereplőnek számít Gabonban. Egy katona fiaként követte édesapja nyomdokait. A Marokkói Királyi Katonai Akadémián tanult és elég közeli kapcsolatot ápolt Ali Bongo édesapjával. Amikor Ali hatalomra került 2009-ben, akkor Oligui Nguemát Marokkóba és Szenegálba küldték úgynevezett „diplomatikus küldetésre.” Visszatérése után átvette a titkosszolgálatok irányítását, továbbá: 2019-ben kinevezték a nemzeti gárda élére. Végül szeptember 4-én – az úgynevezett „vérontás nélküli” katonai puccs után – Oligui Nguema tábornok a gaboni alkotmánybíróság előtt letette elnöki esküjét. Az új elnök több demokratikus intézmény installációját ígérte még a „szabad választások” előtt. A gaboni katonai uralkodók szóvivője az állami televízióban arról beszélt, hogy azonnali hatállyal megnyitják az ország határait.  Az utóbbi 3 évben 5 másik afrikai országban – Mali, Guinea, Szudán, Burkina Faso és Niger – is végbement katonai hatalomátvétel. Nem úgy fest, hogy az országok új vezetői egyhamar vissza fognak térni a laktanyájukba. Gabon új „ideiglenes” vezetője megígérte, hogy egy „szabad, átlátható és hiteles” választást fognak tartani. Oligui Nguema tábornok azt is kitűzte céljaként, hogy az ország értelmiségi osztálya ki fog dolgozni egy új alkotmányt, amelyet majd egy referendummal fognak elfogadtatni.

Szeptember 5., az ECCAS válasza

A Közép-Afrikai Államok Gazdasági Közössége – amit ECCAS-ként ismerhetünk – bejelentette, hogy felfüggesztik Gabon tagságát. Ezt a lépést az új elnök hétfői beiktatása váltotta ki. Azt is hozzá kell tenni, hogy Nguema tábornok nem adott meg egy pontos időpontot, hogy mikor fog visszatérni az ország a „civil uralomhoz”, amellyel jelenleg bizonytalanságban tartja nemzetét. A felfüggesztést egy gyűlés előzött meg, ahol az ECCAS országok vezetői a Gabonban történtekről tanácskoztak. Egyenlítői-Guinea elnöke, Teodoro Obiang Nguema Mbasogo aggodalmát fejezte ki, amikor azt ecsetelte, hogy milyen hatással lehet a gaboni puccs a térség békéjére, biztonságára és stabilitására. Nguema Mbasogo elnökről annyit érdemes megjegyezni, hogy 1979 óta Egyenlítői-Guinea első embere. Akár Ali Bongo családját, az Obiang Nguema családot is megvádolták már az ország erőforrásai által való meggazdagodással. Ez a közép-afrikai példa is rávilágít arra az égető problémára, hogy a kontinensen az egyes politikai vezetők-családok a szükségesnél tovább uralkodnak egy országban és az így végbement hatalomátvételek által nyugtalanok lehetnek, hogy egyszer majd az ő hazájukban is véget fognak vetni a dinasztiájuknak.

Szeptember 6., szabadon engedik Ali Bongot

Szeptember legelső szerdáján Gabon ideiglenes elnöke bejelentette, hogy Ali Bongo szabadon elhagyhatja az országot. Bongo egy órával azután került házi őrizetbe, miután augusztus 30. reggelén a katonai puccsisták félreállították. Ulrich Manfoumbi Manfoumbi ezredes azt nyilatkozta, hogy a volt elnököt az egészségügyi állapota miatt engedik szabadon mozogni. Bongo 2018 októberén stroke-ot kapott, amely miatt nehézségei vannak a jobb lába és a karja mozgatásával.

Szeptember 7., új miniszterelnök kinevezés

Oligui Nguema tábornok kinevezett egy közgazdászt, aki Ali Bongo nagy ellenfele volt egykoron, az új miniszterelnök: Raymond Ndong Sima. A 68 éves Ndong Sima Bongo miniszterelnöke volt 2012-2014 között, de mindig is elhatárolódott a hatalomtól. Megvádolta Bongo elnököt „rossz kormányzással” és 2016-ban, illetve 2023-ban elindult az elnökválasztáson. Tehát, végül visszakerült a civilekhez az uralom.

Szeptember 19., a Bongo család bebörtönzése

Fentiekből következik, hogy Ali Bongo Ondimba fiát hazaárulással vádolták meg. Noureddin Bongo Valentinnak és számos másik tagja a hivatalától megfosztott elnöki kabinetnek bíróság elé kellett állniuk hazaárulás és korrupció vádjával. Ali Bongo legidősebb fiát – aki mellesleg az elnöki szóvivő volt – Jessye Ella Ekogha-t és 4 másik embert megvádoltak ugyanezekkel a vádakkal és kedden őrizetbe vették őket.

Egy kis kitekintés: milyen a gaboni társadalom?

Meglehetősen keveset tudhattunk a gaboni emberekről, amíg a 13. században nem váltották fel a pigmeus őslakosokat a bantu törzsek, akik abban az időben vándoroltak be a térségbe. A több, mint 40 bantu törzsből – akik napjainkban jelen vannak Gabonban – a legnagyobbnak számít a Fang, az Eshira, az Mbele és az Okande törzs. Már csak csekély gaboni őslakos maradt, akik kisvárosokban élnek. A nemzeti identitásuknál meg kell említeni, hogy a gaboni emberek rettentő büszkék az ország erőforrásaira és a jólétre. Érdekesség, hogy a gaboni emberek meglehetősen spirituálisok. Minden etnikai csoportnak megvannak a ceremóniáik a születésre, a halálra, a beavatásra, a gyógyításra és a gonosz szellemek elüldözésére. Ezek a ceremóniák váltakoznak csoportról csoportra. Le lehet kopogni, hogy az etnikai csoportoknak bizonyíthatóan nincsenek konfliktusaik egymással és a csoportok közti összeházasodás is elég gyakori. Az etnikai csoportok nagy része már nem tartózkodik Gabonon belül, hanem a szomszédos országok állampolgárai. A határokat még az európai gyarmatosítók választották, hogy felosszák az adott területet, azonban csekély megfontolás történt az etnikai csoportok természetes határai iránt, amiket átírtak az új határvonalak. A legfőbb afrikai nyelv a Fang, de az Eshira-törzs nyelvét beszélők kiteszik a népesség tizedét. Gabon egy olajban gazdag ország, ami az OPEC (Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének) tagja. Viszont, hiába meglehetősen hatalmas Gabon olajtermelése, a lakosság harmada szegénységben él.

Egy új tendencia Afrikában

Aki követte az eseményeket Afrikában az elmúlt pár évben, az olvashatott akár a szudáni-polgárháborúról, bármelyik nyugat-afrikai országban lezajlott katonai hatalomátvételről és most a gaboni esetről is. Afrikában egy olyan tendencia vehető észre, ami azt sugallja, hogy a népek bátran fel mernek lázadni az – ő szerintük – őket elnyomó rendszer ellen. Több afrikai országban is hibrid rezsimek uralkodnak, amik szerintem visszatartják az adott országot a gazdasági és morális fejlődéstől, ebből következően szerintem már csak idő kérdése, hogy akár Egyenlítői-Guineában megtörténjen egy puccs. Személy szerint, én a kontinensen jelenlevő visszamaradottság legfőbb okának tekintem a hibrid rezsimeket, ahol az elnököknek a saját meggazdagodásuk a legfontosabb érdekük a népük jólétéhez való törekvés helyett. Az írásomat azzal szeretném zárni, hogy Afrikában bármelyik pillanatban kialakulhat egy újabb fegyveres konfliktus, végbe mehet egy újabb államcsíny. Afrikában mindig lesz egy olyan esemény, amiről érdemes írni.

Szerző: Németh Merse

A cikk egy hosszabb sorozat része, amelynek további részei ide kattintva érhetők el.

Hasonló témában íródott cikkeink ide kattintva érhetők el.

Photo by Monica Melton on Unsplash.

A Afrika ébred – avagy a katonai puccsok sorozata a fekete kontinensen: Gabon bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A nyugati közvélemény a dzsihád kifejezéssel az 1990-es években ismerkedett meg behatóbban. Ehhez elsősorban az ekkoriban formálódó, a Nyugat ellen az iszlám védelmében szent háborút hirdető szélsőséges fegyveres mozgalmak és az általuk végrehajtott véres támadások szolgáltatták az okot. Az iszlám nevében végrehajtott, rendszerint számos halálos áldozattal járó fegyveres akciók következményeként a nyugati közvélemény számára – és egyre inkább a muszlim közösségekben is – a dzsihád elsősorban vallásháborút jelent. Annak ellenére, hogy a dzsihád az elmúlt három évtizedben kapott ekkora nyilvánosságot, a fogalom története sok évszázados múltra tekint vissza. A jelen elemzés a dzsihád-fogalom értelmezésének változását vizsgálja a szélsőséges szunnita iszlamista szervezetek relációjában, valamint kitér arra, hogy miként népszerűsítik a dzsihádot a hozzájuk köthető egyes médiumok. (A munkámban alapvetően az angolos átírást alkalmazom speciális karakterek nélkül, de a magyar nyelvben már meghonosodott neveket és fogalmakat magyaros átírással közlöm.)

A dzsihádizmus második hulláma

A dzsihádizmus második hullámának kezdetét az 1980-as évek kezdetére teszik, amikor az afganisztáni háború eseményeinek hatására létrejött a transznacionális dzsihádisták generációja. A sah rendszerét 1979-ben megdöntő iráni iszlám forradalom sikerét követően fogalmazódott meg a gondolat, hogy a forradalmat exportálni kell más muszlim országokba is, [1] illetve hogy a dzsihádot „nemzetköziesíteni” kell. Az Afganisztánt megszálló szovjet csapatokkal szemben védekező háborút folytató helyi muszlimok megsegítésére számos közel-keleti és észak-afrikai országból érkeztek harcosok (mujahidek), akiket később afgán-araboknak is neveztek. [2] al-Zawahirí szintén jelen volt Afganisztánban a háború idején, nagy számban toborzott harcosokat a helyi muszlimok támogatására. Ő azonban – Oszama bin Ladenhez hasonlóan – ekkor még nem szakadt el a régi, qutbi stratégiától, miszerint a szélsőséges mozgalmak elsődleges prioritása a nemzeti kormányok megdöntése. Afganisztán nehezen megközelíthető vidékein a külföldi harcosok számára katonai kiképzőbázisokat hoztak létre, akik a szervezési és politikai tapasztalatszerzésen túl a szovjetek elleni harc során valódi harctéri tapasztalatokra tettek szert, majd ezt a tudást hazatérve a saját kormányaik ellen alkalmazták. al-Zawahiri és társai így Afganisztánra mint inkubátorra és kiképzőtáborra tekintettek, ahol a világ szeme elől elrejtve dzsihádisták tömegeit tervezték kiképezni a jövőbeli hazai harcokra. A kiképzésen túl céljuk volt, hogy − szoros katonai együttműködésben az amerikaiakkal − kiszorítsák a megszálló szovjet csapatokat, valamint létrehozzák az iszlám uralmat. [3]

A dzsihádizmus harmadik hulláma: közeli ellenségből távoli ellenség

A qutbi ideológiával történő szakítás a 90-es évek közepén következett be, amikor al-Zawahiri szorosabb munkakapcsolatba került Oszama bin Ladennel, akit a palesztin származású Abdullah Azzam radikális muszlim teológus tett elkötelezetté az afganisztáni dzsihád mellett. bin Laden spirituális vezetőjének hatására mindketten megváltoztatták eddigi álláspontjukat az afganisztáni dzsiháddal kapcsolatban és már azt hirdették, hogy az elsősorban mégiscsak ugródeszkaként szolgál egy későbbi, Nyugat elleni háborúhoz. Az afganisztáni katonai kiképzőpontokon tartózkodó külföldi harcosokat az USA ellen tervbe vett háborúra tekintettel készítették fel. A radikális iszlamista szervezetekben bekövetkezett ideológiai váltás egyúttal azt is jelezte, hogy az irányzaton belül nagyfokú diverzitás létezik. A sok apró dzsihádista csoport egyesüléséből megalakuló al-Qaida nevű szervezet sikerrel indított szisztematikus támadást a még ekkor is a qutbi stratégiát követő más szervezetekkel szemben annak érdekében, hogy átvegye az irányítást a dzsihádista irányzat felett. Ezt követően hosszú távon megváltoztatták a különböző dzsihádista mozgalmak többségének a stratégiai célkitűzéseit, amelyek fókuszában ettől kezdve a Nyugat és szövetségesei ellen elkövetett támadások álltak. Mindez azt is jelenti, hogy a dzsihád definíciója továbbra sem változott meg, azonban az ellenség meghatározása igen: a közeli ellenség ellen folytatott harc helyett immár a távoli ellenséggel szembeni harcra helyeződött a hangsúly, ami azzal is járt, hogy az eddigi lokális dzsihádot felváltotta a globális dzsihád. [4] A kutatók szerint ebben az átállásban kiemelkedő szerep jutott a már említett Abdullah Azzamnak, akit emiatt „a globális dzsihád szellemi atyjának” [5], illetve „a nemzetközi dzsihád Leninjének” [6] is neveznek.

Az al-Qaida egyik fő stratégiai megalapozójaként és az afganisztáni dzsihádban részt vevő arab önkéntesek mobilizációjának irányítójaként hangsúlyozta a pániszlám szolidaritást, ami abban is megmutatkozik, hogy meggyőződése szerint a muszlimok számára az egymás felszabadító, defenzív háborúiban való részvétel egyéni vallási kötelezettség. Álláspontja szerint a defenzív dzsihád elindítására nem kell senkitől engedélyt kérni. Ennek első helyszíneként Afganisztánt és Pakisztánt említi. [7] A globális dzsihádizmus ideológiája, szervezeti felépítése és taktikája végül Afganisztánban fejlődött ki.  [8] Az esetleges afganisztáni győzelem meglátása szerint további felszabadító háborúk, így a palesztinai dzsihád katalizálásának a lehetőségét is meg fogja teremteni.  Ezzel szemben az iszlám uralmán túli – ellenséges − területeken végzett offenzív dzsihád kollektív kötelezettség. [9] Az umma jelenkori gyengeségének okát abban látja, hogy a közösség nem gyakorolja a dzsihádot, amit ő kizárólag fegyveres harcként értelmez: „Azok, akik azt hiszik, hogy az iszlám dzsihád harc és vér nélkül is tevékenykedhet és győzedelmeskedhet, illúziókat kergetnek, és nem értik ennek a vallásnak a természetét.” [10]

Meggyőződése szerint szoros kapcsolat áll fenn a hijra és a dzsihád között: az utóbbi a kivonulással kezdődik és a fegyveres harccal zárul. Továbbá ideológiájában – hasonlóan a többi dzsihádista ideológushoz – a mártírium és az önfeláldozás kiemelt jelentőségre tesz szert. [11]

Öngyilkosság vagy mártírium?

A kereszténységhez és a judaizmushoz hasonlóan az iszlám is mélyen elítéli az öngyilkosságot (intihar), amiért súlyos büntetés jár. A mártírium (shahada, istishhad) kérdése azonban merőben más megítélés alá esik, ugyanis a Korán számos helyen pozitívan nyilatkozik azokról, akik önkéntesen egy bizonyos eseményben vesznek részt azzal a reménnyel, hogy győzelmet fognak aratni, végül azonban Isten útján lelik halálukat. Őket a Korán mártírnak nevezi, mert bár nem kívántak meghalni, de tisztában voltak a halál lehetőségével mint lehetséges végkimenetellel. A fegyveres küzdelmekben való részvétellel sem az öngyilkosságra buzdította a Próféta a követőit. A halál a hit aktív tanúságtevőjének hősi halálaként volt elfogadható. A klasszikus szunnita vallástudósok azonban a mártírság utáni vágyakozást és annak kultuszát súlyosan elítélték. [12] A mártírok hite nem kérdőjeleződik meg, így a természetes halált haló személyekkel ellentétben valójában nem is halnak meg, hanem a purgatóriumot kihagyva rögtön a Paradicsomba kerülnek. Az utóbbi években elterjedt öngyilkos merényletek elkövetői sem öngyilkosokként tekintettek magukra. Meggyőződésük szerint ők dzsihádot folytattak az iszlám ellenségeivel szemben, és a fegyveres harc során bekövetkezett haláluk az iszlám védelmében nyert értelmet. Az öngyilkos merényletek civil áldozatainak jogi megítélése felemás: míg a korábbi egyiptomi főmufti, Sayyid Muhammad Tantawi a 2001. szeptember 11-ei támadás során meghalt civil áldozatokkal kapcsolatban nyilvánvalóvá tette az elkövetők szembeni megvetését és ellenszenvét, addig a palesztinok által Izraelben elkövetett öngyilkos merényleteket egyenesen támogatta. A szintén egyiptomi vallástudós al-Qaradawi hasonló véleményen van. [13]

Ibn Taymiyya és a dzsihád

A szélsőséges irányzatok teoretikusainak közös ismertetőjegye, hogy munkáikban rendszerint hivatkoznak a 13–14. században Szíriában élt hanbalita jogtudós, Ibn Taymiyya dzsiháddal kapcsolatos nézeteire, aki működése során a Próféta tanításainak a későbbi rárakódásoktól – újításoktól − való megtisztítását szorgalmazta. Ibn Taymiyya a dzsihádra vonatkozó gondolatait A vallástörvényen alapuló politikai hatalomgyakorlás az uralkodó és az alattvalók megreformálása érdekében című munkájában fejtette ki. A hitetlenek elleni állandó fegyveres harcot mint közösségi kötelességet a legelsőként említette, azonban a dzsihád számos jelentésárnyalatát különböztette meg, melyek között helyet kaptak az önérdeket szolgáló helyes cselekedetek, a rossz és a bűn elkerülése, valamint az ennek érdekében tett óvintézkedések is. [14] A rá hivatkozó modern kori szélsőséges ideológiát hirdető személyek − köztük Qutb és Faraj – eltekintettek annak a történeti kornak a sajátos viszonyaitól, amelyben a mongolok ellen kardot rántó Ibn Taymiyya élt, ami nagy hatást gyakorolt a dzsiháddal és a takfirral kapcsolatos nézetei alakulására.  Az Ibn Taymiyya által a „muszlimok halálos üzenetének” [15] is nevezett, a szunnitákkal nyíltan ellenséges, a nem igazi muszlimnak tekintett mongolok előretörése idején kiadott Mardin-fatwájának (vallásjogi vélemény) eltérő értelmezési lehetőségei kapcsán kibontakozó vita szintén megkérdőjelezi, hogy a munkássága valóban megalapozhatta-e a dzsihádizmust. [16]

Szaúd-Arábia és a dzsihád

A számos kortársa által szélsőségesnek nevezett Ibn Taymiyya szellemi örökségét határozottan vallotta a Szaúd-Arábiában hivatalos wahhábita irányzat megalapítója, a 18. században élt vallási vezető, Muhammad Abd al-Wahhab. Legfőbb célja volt a Próféta és a kegyes ősök (salaf) idején létezett iszlámhoz való visszatérés. Tanításainak középpontjában a harcos, agresszív dzsihád állt, a vele egyet nem értőket eretneknek nevezte. Ez a dzsihád azonban minden esetben muszlimok ellen irányult. Az erőszakossága által gerjesztett társadalmi feszültség miatt kénytelen volt elmenekülni. Végül Muhammad Ibn Saudnál talált védelmet, akivel szövetséget kötött. Ennek eredménye a három szaúdi állam megalapítása volt, amelyek közül az 1932-ben utolsóként alapított állam még ma is fennáll. [17]

A szélsőséges mozgalmak körében fennálló különbségek Szaúd-Arábiában is megfigyelhetők. A nyolcvanas és a kilencvenes években az erőszakra buzdító és az uralkodócsaládot kérlelhetetlenül elutasító Sahwa (Ébredés Mozgalom) prominens vallástudósai és hitszónokai a szélsőséges nézeteik miatt kiszabott börtönbüntetésüket követően szakítottak a korábbi harcos retorikájukkal az új évezred elején. A szaúdi állammal történt kiegyezésük alapján az állam iszlamizálását a társadalom iszlamizálásán keresztül kívánták elérni, aminek fő eszközét a fiatalság megfelelő oktatásában látták. Látva az amerikai katonai fölényt, elítélték a kard dzsihádját. Azonban a társadalom azon rétege, amelyik kitartott az egykori szélsőséges nézet mellett, eltávolodott a megszelídült Sahwa mozgalomtól és egy még inkább radikális nézetet kezdett képviselni. Ennek az irányzatnak a nevéhez fűződik a Szaúd-Arábia számos nagyvárosát megrázó 2003-as és 2004-es erőszakhullám. [18]

Szélsőséges tanokat hirdető szaúdi hitszónokok

Egyik kulcsideológusuk, Nasir al-Fahd Az amerikaiakat támogatók istenkáromlásának felfedése (al-Tibyan fi kufr man aana al-amrikan) című művében foglalta össze vallási-politikai krédóját. Szót ejt a Nyugat ellen folytatott támadó, fegyveres dzsihád szükségességéről, a nem muszlimokkal szembeni, a Koránon és a prófétai hagyományon alapuló kívánatos bánásmódról, továbbá kritizálja az iszlámtól elforduló, tévúton járó muszlim vallástudósokat. [19] A 2003 májusában letartóztatott és bebörtönzött hitszónok támogatta az Egyesült Államok nukleáris fegyverrel történő megtámadását is („WMD fatwa”). Az al-Qa’ida által elkövetett rijádi bombatámadásokat később egy szaúdi televíziós műsorban elítélte, a szélsőséges tanait pedig visszavonta.

Egy másik, a 2000-es évek elején a szélsőséges tanait aktívan hirdető szaúdi hitszónok, Bashir al-Najdi meggyőződése szerint Fahd szaúdi királyra (1982–2005) nem lehetett legitim uralkodóként tekinteni, hiszen a Nyugattal túlságosan szoros kapcsolatot tartott fenn, valamint az iszlám és a muszlim közösség érdekeivel szembeni döntéseket hozott, ráadásul − egészségügyi okokból kifolyólag – cselekvőképtelen volt. Hatalmát így erőszakkal is meg lehetett dönteni. A Szaúd-Arábiában elkövetett terrorcselekményekkel kapcsolatban leszögezte, hogy a nyugati civil áldozatok jogos célpontnak, míg a muszlim civilek járulékos veszteségnek minősülnek. [20]

A dzsihádot népszerűsítő al-Qaida kiadványok

A fegyveres dzsihád szaúd-arábiai megjelenését számos, az al-Qaida arábiai szárnyához (ACAP) köthető, napjainkban is könnyen hozzáférhető és letölthető kiadvány népszerűsítette. Ezeket a termékeket a dzsihád Ibn Rushd által öt kategóriára történő felosztását figyelembe véve a toll dzsihádjaként is értelmezhetjük.

Elsőként a második öbölháború kirobbanásának évében, 2003-ban jelent meg a Sawt al-Jihad (A dzsihád hangja) című kiadvány. Harminc száma jelent meg az interneten és rövid idő alatt nagy népszerűségre tett szert a muszlim világ társadalmainak szélsőséges rétegeiben. A magazin az egyik első olyan kiadvány volt, amely nyíltan hirdette annak szükségességét, hogy a muszlimoknak el kell távolítaniuk az iszlám földjéről (dar al-islam) minden idegen elemet. Ennek az egyik eszköze a szigorú ideológiai nevelés, amelyben nagy szerepet kap a dzsihád jelentőségéről szóló tanítás. A kiadványban ezért a dzsihád „szépségéről” szóló lírai költemények [21], a saját dzsihád-interpretációjuk vélt iszlámjogi megalapozottságát alátámasztó írások [22], valamint a terrorszervezet által elkövetett fegyveres támadásokról szóló rövidebb-hosszabb tudósítások is olvashatók. Az AQAP vezetője, Abdulaziz al-Muqrin írásai és intelmei is gyakran megjelentek a kiadványban. A szervezet műveleti vezetője, Sayf al-Adil is rendszeresen írt a magazin Biztonság és hírszerzés (al-Amn wa l-istikhbarat) című rovatába. A magazin továbbá a bin Laden egyes különítményei által végrehajtott fegyveres rajtaütésekről szóló összefoglalókat is megjelentette. [23]

A Muaskar al-Battar (A Battar katonai tábor) című tematikus, online terjesztett kiadvány elsősorban katonai jellegű volt és a dzsihád iránt érdeklődő fiatalokat a fizikai harcra készítette fel. Többek között amerikai katonai kézikönyveket is lefordítottak arabra, megtanították a különböző fegyverrendszerek megfelelő alkalmazását, valamint az akkoriban modernnek számító informatikai ismereteket is − IP cím rejtése, titkos chatszobák létrehozása, weblapszerkesztés − az olvasók elé tárták. Az itt megjelent írások hangsúlyozták az egészséges és fitt testalkat megőrzésének fontosságát, hiszen a túlsúly a jövőbeli harcosokat jelentősen hátráltatná a katonai feladatok elvégzésében. Így a rendszeres testmozgásra és a szigorú diétára hívták fel az olvasók figyelmét. A magazin munkatársai részletes edzéstervet és a helyi gasztronómiától számos tekintetben idegen, kalóriaszegény mintaétrendet is összeállítottak a számukra. [24] Az olvasók a dzsihádot magasztoló versekből meríthettek erőt. [25] A kéthetente megjelenő magazin az olvasót a helyes fegyverhasználat mellett a rejtőzés fortélyaira is igyekezett megtanítani. [26]

Az al-Khansa című nőknek szóló magazin a 8. századi nadzsdi származású al-Khansa költőnőről kapta a nevét, aki mindegyik fiát az iszlám nevében viselt fegyveres harcban veszítette el. A kiadvány arra tanította meg a nőket, hogy miként hangolják össze a családi életüket a dzsiháddal, hiszen az utóbbiból nekik is ki kell venniük a részüket. A dzsihádista ideológia szerint a nők legfontosabb feladata a fiúgyermekeik dzsihádra nevelése, illetve azon egészségügyi ismeretek − elsősegély, sebkötözés − elsajátítása, amelyek szükségessé válhatnak a dzsihád során megsérült harcosok egészségügyi ellátásakor. Nincs azonban megtiltva a nőknek, hogy aktív harcosokként csatlakozzanak a férfiakhoz. [27]

Az al-Shamikha („A nagyszerű / csodás nő”) szintén nőknek szóló kiadvány, amely az al-Khansa magazinnal összehasonlítva – esztétikai szempontokat figyelembe véve – a mai kor ízlésének sokkal inkább megfelel. Mindekét magazin célja az volt, hogy a szervezet muszlim nők körében meglévő támogatását növelje. A magazin tartalma némileg eltér az al-Khansa-étól. Az elsősleges szempont arra irányult, hogy rábírják a nőket, hogy mujahidekhez menjenek feleségül. Ebből a célból az olvasót számos tanáccsal látták el, így több interjút közöltek olyan nőkkel, akik muszlim harcosokat választottak maguknak férjül. A vallási kötelezettségekre való emlékeztetés mellet a magazin felhívja az olvasók figyelmét arra is, hogy a nők kötelesek a dzsihádban részt vevő férjük támogatása. A magazinban e mellett állandó rovatot képviseltek a szépségápolási tippek és tanácsok is.

A különböző szaúdi dzsihádista mozgalmak felhasználták a modern kor minden lehetséges technikai eszközét, hogy a társadalom minél szélesebb rétegét meg tudják szólítani. Ennek jegyében az öngyilkos merényletek, valamint a fegyveres támadások elkövetőiről rövidebb-hosszabb filmeket készítettek, amelyekben a mártírok a merényletekkel kapcsolatos személyes indítékaikról és vallási meggyőződésükről beszélnek. A szaúdi dzsihádisták talán legnagyobb hatást kiváltó médiaproduktuma a 2003 májusában Rijádban elkövetett merénylet résztvevőit bemutató film, ami a Badr al-Riyad címet viseli. [28]  A címválasztás nem véletlen: a cím utal a már említett 624-es badri ütközetre, amelynek során a muszlim seregek első alkalommal győzték le a mekkai pogányokat. A médiaanyag az Interneten máig megtekinthető.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

Photo by Ashkan Forouzani on Unsplash

Felhasznált irodalom

[1] A Pahlavi-rendszert megdöntő forradalom egyik legmeghatározóbb egyénisége Khomeini ajatollah volt, aki a mélyreható változásokat dzsihád útján kívánta elérni. Radikális nézetei miatt hosszú éveket töltött emigrációban Irakban és Franciaországban. A Nejefben eltöltött évek alatt írta meg az Iszlám kormányzat című munkáját, melynek vezérelve nagy hasonlóságot mutatott al-Mawdudi és Qutb gondolataival. Külön figyelmet fordított a síita iszlámban kiemelkedő jelentőségű imámátus-tanra (imamiyya), megalkotta a vallásjogi tudós által gyakorolt kormányzás elméletét (wilayat-i l-faqih), ami az Iráni Iszlám Köztársaság berendezkedésének alapja lett, valamint az iszlám kormányzás tételét, amelyek mind a mai napig hatályban vannak.

További információ: N. Rózsa Erzsébet: Evolúció és revolúció az Iráni Iszlám Köztársaság külpolitikájában. In: N. Rózsa Erzsébet (szerk.): Nemzeti identitás és külpolitika a Közel-Keleten és Közép-Ázsiában. Budapest: Teleki László Alapítvány, 2005, 123–124.; Csicsmann László: Iszlám és demokrácia a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Budapest − Pécs: Dialóg Campus, 2008, 181–183; Jany János: Az iszlamizmus. Eszmetörténet és geopolitika. Budapest: Typotex, 2016, 121–122)

[2] Rostoványi Zsolt: Iszlám és a 21. század. Kihívások és válaszok. Budapest: L’Harmattan, 2020, 56.

[3] Gerges, A. Fawaz: The Far Enemy. Why Jihad Went Global. New York: Cambridge University Press, 2005, 11–12.

[4] Gerges, 12–14.

[5] Rostoványi, 71.

[6] Rostoványi, 71.

[7] Rostoványi, 73.

[8] Jany 2016, 40.

[9] Rostoványi, 73.

[10] Rostoványi, 75.

[11] Rostoványi, 75.

[12] Simon Róbert: Iszlám kulturális lexikon. Budapest: Corvina, 2009, 287–289; Rostoványi, 81–83.

[13] Schirrmacher, Christine: Islam and Society. Sharia Law – Jihad – Women in Islam (The WEA Global Issues Series Vol. 4). Bonn: Culture and Science Publ., 2008, 113–117; Dévényi, 23.

[14] Dévényi Kinga: A ğihād az iszlámban. Történeti áttekintés. Keletkutatás 2013. tavasz, 13–14.

[15] Simon Róbert: Az iszlám fundamentalizmus. Gyökerek és elágazások Mohamedtől az al-Qá’idáig. Budapest: Corvina Kiadó, 2014, 118.

[16] Rostoványi, 129–134.

[17] Dévényi, 18–21; Jany 2016, 56–59.

[18] al-Rasheed, Madawi: Contesting the Saudi State. Islamic Voices from a New Generation. New York: Cambridge University Press, 2007, 134–139.

[19] al-Rasheed, 139–148.

[20] al-Rasheed, 149–153.

[21] al-Najdi, Abu Amir: al-Thawra al-muntazara in Sawt al-Jihad (1428/30), 26–27.

[22] al-Rashid, Abdullah bin Nasir: Hal yuqal: Turki al-Dandani Shahid? in Sawt al-Jihad (1424/1), 29–32.

[23] Sz.n.: Bayan bi shaan ghazwat sirriyya al-shaykh Usama bin Ladin in Sawt al-Jihad (1428/30), 11.

[24] al-Rasheed, 156–157.

[25] al-Awshan, Isa: Irmi Amrika in Muaskar al-Battar (2004/1), 32.

[26] al-Dakhayyal, Bandar: al-Ishtibak al-sar’i in Muaskar al-Battar (2004/1), 12–18.

[27] al-Rasheed, 167–168.

[28] al-Rasheed, 158–163.

A A dzsihád interpretációjának változása a szélsőséges iszlamista szervezetek ideológiájában – II. rész bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Rengeteg szakember foglalkozik a háborúban jelen lévő és „szolgáló” fiatalkorúak és gyermekek helyzetével – és ez szociológiai szempontjából is egy igen fontos kérdéskör.
„Szükséges hangsúlyozni, hogy a gyerekkatona(ság), bizonyos okok miatt nem könnyen definiálható jelenség. Ennek oka elsősorban az, hogy módszertani szempontból nehezen vizsgálható társadalmi rétegről van szó. Egyrészt többnyire az összlakosság csak nagyon kis hányadát teszik ki (rare), amelynek következtében bármilyen statisztikailag megbízható országos mintavétel esetén csupán néhány gyerekkatona kerülne a mintába. Másrészt olyan társadalmi rétegről van szó, amely a kutató számára jellegénél fogva nehezen megfogható, nehezen elérhető (elusive).” A nemzetközi jogok kiemelten kezelik a helyzetet és próbálnak javítani a helyzeten; illetve a megfelelő hatóságok és szervek is ezért dolgoznak, hogy megállítsák, ha más nem, csökkentség a gyermekek katonai tevékenységét. Sokunk számára abszurdum lehet, hogy ilyen létezik a XXI. században is – de, sajnos ez a jelenkor egyik küzdelme és problémája. Természetesen, tiltott ez a jelenség, hiszen minden szempontból a gyermekek jóléte, egészsége és szocializálódása ellen van ez a tevékenység. „A gyerekkatonák toborzásáról, a szexuális incidensekről és a gyerekrablásokról is jelentést készített az UNICEF. Világszerte Afrika nyugati és középső részén toborozzák a legtöbb gyerekkatonát, és ugyancsak itt a legmagasabb a száma a szexuális erőszakot elszenvedő gyerekeknek – derül ki az ENSZ Gyermekalapjának jelentéséből. (…) A jelentésben felhívják a figyelmet arra, hogy az elmúlt öt évben tovább nőtt a térségben a fegyveres konfliktusok száma, új válsággócok alakultak ki Burkina Fasóban, Kamerunban és a Csád-tó térségében is, jórészt az itt aktív dzsihadista csoportok miatt.”

A gyerekkatonaság, mint jelenség

A gyermekkatonaság – mint olyan – illetve a gyermekkatonák háborúkban és egyéb konfliktusokban történő alkalmazása – sajnos – nem mai dolog. Elsősorban a visszamaradott országokra jellemző ez a fajta „haderőpótló forma” – amely ellen, lehetőségei szerint küzd a világ. „A gyerekkatonaság problémakörével az 1990-es évek közepe óta foglalkozik aktívan a nemzetközi közvélemény. Bár a korábbiakban is léteztek munkák, amelyek a gyerekek háborús körülmények között való foglalkoztatását vizsgálták, a nemzetközi rendszernek a hidegháborút követően megváltozó minősége kellett ahhoz, hogy a dolog jelentősebb nemzetközi figyelmet kapjon. A Szovjetunió széthullásával, illetve a liberális demokráciák, piacgazdasági mechanizmusok szatellit- és utódállamokban való fokozatos megszilárdulásával a nyugati közvélemény olyan vélt vagy valós leküzdendő problémákat talált magának, mint például a klímaváltozás, a terrorizmus, a nemzetközi migráció jelensége, a globális szegénység, különféle járványok, illetve a háborúk új minősége. Ez utóbbi halmazba sorolható a gyerekkatonaság jelensége is. Kutatások szerint a gyerekeknek a fegyveres konfliktusokban való aktív részvétele fokozottan jellemző azon esetekben, ahol a szemben álló felek nem a hadviselés nemzetközileg elfogadott normái szerint – vagyis a ius in bellum következetes ignorálásával– folytatnak háborút.”

Alapvetően kettő formáját különböztetjük meg, ha egy gyermek a katonaságban tevékenykedik:

• gyermekek a hadseregben:

A hadseregben dolgozó gyermekeket, beleértve az állami fegyveres erőket, a nem állami fegyveres csoportokat és más katonai szervezeteket, kiképezhetik a harcra, kijelölhetik támogató szerepekre, például portásokra vagy hírnökökre, vagy taktikai előnyökre használhatják fel emberi pajzsként vagy politikai előnyök céljából propaganda

• illetve, gyermekek vészhelyzetekben és konfliktusokban:

„Olyan helyzetek következményei, amelyek káros kockázatot jelentenek a gyermekek egészségére, biztonságára és jólétére. Sokféle konfliktus és vészhelyzet létezik, például erőszak, fegyveres konfliktusok, háborúk, természeti katasztrófák stb. Világszerte hozzávetőleg 13 millió gyermek kényszerült elhagyni otthonát fegyveres konfliktusok és erőszak miatt. Ahol az erőszakos konfliktusok jellemzőek, ott a kisgyermekek élete jelentősen megzavarodik, és családjuknak nagy nehézséget okoz a kisgyermekek egészséges fejlődéséhez szükséges érzékeny és következetes gondoskodás.”

„Óvatos becslések szerint a világ összes hadseregét, fegyveres alakulatát, lázadó csoportját, terrorista szervezetét számba véve ezek mintegy negyven százaléka alkalmaz gyermekeket politikai, vallási, etnikai vagy egyéb céljaival összefüggõ katonai feladatok végrehajtására. Bár a gyerekkatonaság, miként a gyermekek kihasználásának egyéb formái (gyermekmunka és gyermekprostitúció) is, valamennyi kontinensen előfordul, a jelenséggel kapcsolatban még mindig nagy a tájékozatlanság, sõt a kérdés iránt bizonyos közömbösség is tapasztalható a nemzetközi közösség részérõl. A gyerekkatona szó negatív konnotációja, valamint a téma „soft issue” jellege sok esetben eredményezi a kérdés marginalizálását a politika részérõl.”

Mélyszegénység, mint családi háttér

A szegénység, a halmozottan hátrányos sors és az iskolai végzettség hiánya a legfontosabb okok közé tartoznak, amelyek több száz fiatal fiút és lányt késztetnek arra, hogy fegyvert ragadjanak – és sokszor „tudatuk” és/vagy szabad akaratuk ellenére késztetik őket háborús cselekedetekbe.

„A gyerekszegénység egyik legfontosabb mutatója a gyerekéhezés mértéke, amiről nincsenek pontos adatok. Magáról a jelenségről tudni kell, hogy a „gyermekek szegénysége eltér a szegénység általánosan jellemző sajátosságaitól, a gyermekek szükségleteinek kielégítése ugyanis nem halasztható; egy szegény családban nevelkedő gyermek szocializációs hátrányai, iskoláztatásának hiányosságai, egészségtelen táplálkozása stb. meghatározzák későbbi életpályájának alakulását, olyan feltételeket teremtve, amelyek elősegítik (illetve megakadályozzák), hogy felnőtt életükben kikerülhessenek a szegénységből.” Azokban a régiókban, területeken, ahol jellemző a fiatalkorúak hadrendbe állítása – inkább kényszerítése – gyakori adat, hogy az ország GDP indexe igen alacsony és átlag alatti. Ezen adat – tényező – nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a családok és azon belül a gyermekek milyen lehetőségekkel bírnak, illetve, hogy az állam mit tud adni a fiataloknak – így az iskolázottság és az iskolalátogatási lehetőség is nehezebb, mellette sokszor hiányos, elmaradott. A mélyszegénységbe kényszerülő szülők – családok – szó szerint a napi megélhetésért küzdenek: vagy a gyermek is segédkezik a (házi)munkával, a család fenntartásával; vagy a szülőnek is olyan körülmények között kell megkeresnie a mindennapi betevőt, ami a gyerekek nevelésének elhanyagolásához vezet(het), aminek szintén pszichés, majd szociológiai nyomai vannak. Gondoljunk bele! Milyen gyermekkora van annak, aki nem tud kortársai között cseperedni, nem tud tanulni? És, ha mellette még a család sem tud időt tölteni a gyerekkel? Igen, ebből (hosszabb) távon sok jó nem származik – nem tanulja az egyén az alapvető szociális és viselkedési formákat, fejlődési zavart szenvedhet – ez a jövőben is (súlyos) problémákat fog okozni; a társadalmi normák idegenek lesznek az ember számára.

Térbeli és időbeli meghatározás

A gyermekkatonaság jelenléte – a korábbiakkal azonosan – kifejezetten az afrikai régió országaira jellemző. Gyerekkatonák a valójában világ minden régiójában léteznek, gyakorlatilag bárhol, ahol fegyveres konfliktus zajlik. Mégis, a legjobban érintett területek köztudottan Afrika, Dél-Amerika, a Közel-Kelet illetve Dél-és Délkelet-Ázsia – ezeken a helyeken a hatalomért és a túlélésért is harc folyik. Elemzések szerint 2004 és 2007 között 19 országban alkalmaztak gyerekkatonákat kormányerők illetve nem állami fegyveres csoportok: Afganisztán, India, Indonézia, Irak, Izrael és az elfoglalt palesztin területek, Burma, Nepál, Fülöp-szigetek, Sri Lanka, Thaiföld, Közép Afrikai Köztársaság, Burundi, Csád, Elefántcsont-part, Kongói Demokratikus Köztársaság, Szomália, Szudán, Uganda és Kolumbia. A történelem során jól megfigyelhető a példa, hogy nem csak napjainkban „divat” ez a fajta megoldás, hanem évszázadokkal ezelőtt is alkalmaztak gyerekeket a seregben.

Miért éppen a gyerekek?

„A gyerekkatonák alkalmazásának okai mögött ott találjuk tehát a befolyásolhatóságot. Ennek eszköze ugyan változó lehet, ám célja mindig ugyanaz: a teljes engedelmesség és a feltétlen hûség kialakítása. Az apának az afrikai családokban betöltött különleges helyzeténél fogva a gyerekeknél igen korán kialakul a vezetõnek való megfelelés igénye. Ezt ültetik át a katonaság mûködési rendszerébe, ahol a parancsnok lesz a legfõbb úr. Ezek a fiatalok – az esetek többségében – a szó szoros értelmében minden utasítást végrehajtó, bûntudat nélküli kegyetlen gyilkológépekké válnak.”

A gyerekek kizárólag a környezetükről, méginkább a szüleikről vesznek mintát. Ha akár az elhanyagoltság áll fent, akár egy olyan helyzet, mint a (polgár)háború, kétségtelen, hogy ki vannak téve a fiatalkorúak ennek a helyzetnek. Alapvetően sokszor a „szükség” az, ami ebbe kényszeríti a fiatalokat: félelem, fenyegetettség, stb. A konfliktusban álló országok – különösen Afrika térségén – szemrebbenés nélkül küldik csatába vagy katonai munkába a gyerekeket, hiszen sokan nem tartják őket azonos értékűnek a felnőtt katonákkal – „darabszámként” tekintenek rájuk és a kiképzésüktől kezdve így kezelik és „nevelik” őket.

Felmerül a kérdés, vajon miért alkalmaznak egyáltalán kiskorúakat felnőttek helyett, hiszen az az általánosan elfogadott nézet, hogy a háború a felnőtt férfiak dolga. A válasz az lehet, hogy a gyermekek kevés élettapasztalattal rendelkeznek, ezáltal könnyebben engedelmeskednek, mint a felnőttek. Sokszor nem tudják felmérni a valódi veszélyt, ami körülveszi őket, ezért félelemérzetük is csekélyebb. S mivel a kiskorúaknak gyakran még nincs saját véleménye, felelősségérzete, s a gyerekeknek általában szükségük van valakire, akire felnézhetnek, akire hallgathatnak, ezáltal könnyebben befolyásolhatóvá, manipulálhatóvá válnak. Azonban azok a milíciák, amelyek kiskorúakat soroznak be – általában erőszakkal -, sok esetben nemcsak a gyerekek hiszékenységére apellálnak. Kábítószerekkel „kínálják” őket, hogy megtörjék a pszichológiai korlátjaikat, aminek következtében elveszítik normális ítélőképességüket, sokkal bátrabbak, de ugyanakkor agresszívabbak lesznek, s könnyűszerrel nekiindulnak a harcoknak. A kábítószer befolyása alatt sokszor brutális tetteket követnek el, s később, amikor elmúlik a drog hatása, rémálmok emlékeztetik őket a szörnyűségekre, maradandó lelki sérüléseket okozván ezzel.

Az erőszak gyerekekre való hatása

Amit az emberjogi aktivisták gyakran elhallgatnak: a jelenség nem csupán emberjogi kérdés, hanem geostratégiai és fejlesztési problémákat vet föl. A gyerekkatonák minden kétséget kizáróan háborús áldozatok: kihasználják őket, elrabolják a családjuktól, megfosztják az oktatástól, harcra és gyilkolásra kényszerítik őket. De nem szabad eltekinteni attól, hogy ellenséges támadók is: egy asszimetrikus háborúban bevethető, leghatékonyabb fegyverek. Szinte semmibe nem kerül a besorozásuk, olcsó az ellátásuk, gyors parancsteljesítők. Iszonyatosan hamar megtanulják a kegyetlen taktikák alkalmazását. A Sierra Leonéban 1991-2002 közt működő Forradalmi Egységfront (RUF) nevű lázadócsoport például arról volt hírhedt, hogy a civileket megcsonkította és megerőszakolta. E borzalmas háborús bűntetteket az esetek jó részében bedrogozott, leitatott gyerekek követték el. Ez a példa is kiválóan tükrözi azt, hogy miként változik az ember személyisége a gyermekkor és a serdülőkor alatt. Ezeknek a kicsi gyerekeknek – a mélyszegénységben töltött idő alatt – szinte esélyük nincs a szocializálódásra és nem ismerik meg a társadalmi normákat. Ha a háborúkban „nevelkednek”, speciális, szakmai segítség nélkül szinte semmi esélyük nincs arra, hogy „normális” és társadalmilag elfogadott életet tudjanak élni, a saját kultúrájukban, környezetükben.

Gyermekkatonák egy pszichológus szemével

A hivatalos meghatározás szerint elkülönítjük a 10 évnél fiatalabb gyerekeket, akik nem fegyveres szolgálatot látnak el, hanem például takarítanak, mosnak, és a 10 év fölötti gyerekeket, akiket már felfegyvereznek. Fontos, hogy már ebben a 10 éves kor előtti időszakban is – ha nem is használnak fegyvert – olyan felkészítést kapnak, ami ebbe az irányba mutat. A gyerekeknek teljesen más a félelemérzete. Ha visszagondolunk, mi is emlékezhetünk arra, hogy gyerekkorunkban mennyivel bátrabbak voltunk, belementünk olyan veszélyhelyzetekbe, amelyeknél nem gondoltuk, hogy milyen következményei lehetnek. Ki lehet használni, hogy a gyerekek még nem tudják igazán értékelni, hogy bizonyos cselekedetükből milyen veszély, milyen baj származhat. Másrészről sokkal könnyebben befolyásolhatóak. Kell nekik egy személy, akire felnézhetnek, aki folyton jelen van, hiszen ők is érzik, hogy az életüket még nem tudják úgy irányítani. Normális esetben ez a családban az apa vagy az anya.

Milyen pszichológiai hatásai vannak a gyermekkatonaságnak?

A háború sújtotta gyermekek körében a gyermekkatonák nagyobb valószínűséggel viselnek el- többek között – súlyosabb pszichológiai következményeket, mint például:

• a PTSD,
• súlyos depresszió,
• ellenségeskedés, gyűlölet,
• szomorúság,
• önbizalom hiánya
• és a képtelenség, hogy megbirkózzanak az élettel.

A fegyveres konfliktust túlélő gyermekkatonák gyakran pszichiátriai betegségekben szenvednek, rosszul tudnak írni-olvasni, valamint számolni. Mellette viselkedési problémákkal, például fokozott agresszióval küzdenek, amelyek együttesen a munkanélküliség és a szegénység fokozott kockázatához vezetnek felnőttkorban. Az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban végzett kutatások azt is megállapították, hogy a serdülőkorú gyermekek besorozása és képzése, még akkor is, ha nem küldik őket háborúba, gyakran együtt jár az öngyilkosság magasabb kockázatával, a stresszhez kapcsolódó mentális zavarokkal, az alkohollal való visszaéléssel, és erőszakos viselkedéssel.”

Összefoglalva, a vészhelyzet és a konfliktus a következő
módon befolyásolhatja a gyermekek fejlődését:

• Fizikai: egészségügyi problémák súlyosbodása, fejfájás, fáradtság, megmagyarázhatatlan testi panaszok.
• Kognitív: koncentrálási zavar, a traumás eseménnyel való elfoglaltság, visszatérő álmok vagy rémálmok, spirituális hiedelmek megkérdőjelezése, képtelenség feldolgozni az eseményt.
• Érzelmi: depresszió vagy szomorúság, ingerlékenység, düh, neheztelés, kétségbeesés, reménytelenség, bűntudat, fóbiák, egészségügyi problémák, szorongás vagy félelem.
• Szociális: fokozott konfliktusok a családdal és a barátokkal, alvási problémák, sírás, étvágyváltozások, társadalmi visszahúzódás, többszöri beszélgetés a traumás eseményről, iskolába járás megtagadása, stb.

„A gyerekkatonaságnál fontos vizsgálni a pszichológiai hátteret is. Számos esetben elárvult gyermekekről van szó, akik feljebbvalójukban látják a követendő példát, azt az alakot, akinek mindennél jobban szeretnének megfelelni. Mivel minden tekintetben a feljebbvalójuknak vannak kiszolgáltatva, önálló, független véleményt nehezen alkotnak. Ugyanígy a rokonok, idősebb barátok is meghatározó szerepet töltenek be. Előfordul, hogy egy fiatalabb gyermek az idősebb testvérei vagy ismerősei kényszerítésére lép be egy fegyveres szervezetbe. Ezzel együtt természetesen nem elfelejtendő, hogy sok esetben tudatmódosító szerekkel vagy egyszerűen erőszakkal veszik rá őket az együttműködésre. Előbbi esetben groteszk módon az őket kényszerítő emberektől válnak függővé, hiszen máshogy nem tudnák beszerezni az anyagokat, szereket, amikre már jó előre ráfüggtek.”

Segítség és rehabilitáció

„Többek között a IV. Genfi Egyezmény és annak II. Kiegészítő Jegyzőkönyve rendelkezik a gyermekek védelméről, és a katonai szolgálat alsó korhatárát 15 évben határozza meg. Ez a kor a fegyveres konfliktusok szabályait rögzítő szerződés megkötésének időpontjában egy általánosan elfogadott nézet volt a felnőttkor kezdetére, ami különböző kultúrák általános minimumához is igazodni akart.”

A rehabilitációs folyamat célja kifejezetten az integráció, hiszen a társadalomnak is célja, hogy mindenkiből egy neki kedvező, tisztességes és egészséges állampolgár váljon. A szervezetek lehetőségeikhez mérten igyekeznek pszichológiai és pszichiátriai ellátást biztosítani, biztonságot adó otthont, amely távoli a háborús övezetektől. Valamint arra is figyelnek, hogy a gyermek pszichés és érettségi fejlődését is javítsák, „felhozzák” – így fontos, hogy kortársak között, lehetőleg modernebb környezetben tanulhasson a sérült gyerek.

Országok napjainkban, ahol a gyerekek még mindig háborúba kényszerülnek

Léteznek még gyerekkatonák?

Sajnos, igen. 2022-ben az Egyesült Nemzetek Szervezete megvizsgálta a helyzetet, és azt az eredményt kapta, hogy kilenc állami fegyveres erő használt gyermekeket az ellenségeskedéshez: Közép-Afrikai Köztársaság, Kongói Demokratikus Köztársaság, Mali, Szomália és Dél-Szudán Afrikában; Szíria és Jemen Nyugat-Ázsiában; Afganisztán Közép-Ázsiában; és Mianmar Délkelet-Ázsiában.

A témában kiemelendő országok, többek között:

• Burma
  Az elmúlt években Burmában, más néven Mianmarban, fontos politikai reformokon mentek keresztül, és ezen a héten választásokat rendeztek, amelyek az ország legfőbb ellenzéki, a demokráciapárt győzelmét mutatták. De a sok éves elnyomó katonai uralma mérgező örökséget hagyott maga után: gyermekkatonák jelenléte mind a nemzeti hadsereg soraiban, mind pedig az etnikai milíciák konstellációja az ország különböző részein. Az elmúlt évtizedben több százan szabadultak fel a nemzetközi nyomás hatására.
• Nigéria
  A Boko Haram iszlamista militáns csoport gyerekeket rabolt el soraiba, és néhányat fegyverviselésre kényszerített.

• Jemen
  Az arab világ legszegényebb nemzete rivális milíciák foltjaivá vált, amelyek csatáit tovább bonyolította az arab szomszédok, például Szaúd-Arábia beavatkozása. Ahogyan kollégám, Hugh Naylor az év elején beszámolt, a politikai káosz és a humanitárius katasztrófa közepette „fiúk százai és talán ezrei harcolnak a jemeni konfliktusban”.

• Kongói Demokratikus Köztársaság
  A Kongói Demokratikus Köztársaságot kínzó fegyveres konfliktusok sorában számtalan olyan eset szerepel, amikor gyermekkatonákat soroztak be a kormányerők és a lázadó csoportok csoportjába.

• Dél Szudán
  Beszámolók szerint , mintegy 16 000 gyereket toboroztak be a kormány és a lázadó erők a 2013 végén fellángolt ellenségeskedés óta. „Ők gyalogos katonák, szakácsok és takarítók, fiúk és lányok 9 évesek. Sokukat elvitték otthonukból, iskoláikból és a csatatérre kényszerültek”

• Szíria
  Szíria nyomorúságos felbomlása – az ország immár az ötödik esztendejét éli egy durva polgárháború – a szíriai lakosság felét kitelepítette, és militáns csoportok tömbjéhez vezetett, amely hűbérbirtokokat szabott ki a felbomló államon belül. A dzsihadista Iszlám Állam propagandavideókat és fotókat tett közzé fiatal toborzóiról, köztük csúfító képeket, amelyekben csúnya mészárlások résztvevőiként szerepelnek a gyerekek . Nincsenek egyedül: a Human Rights Watch legutóbbi jelentése azzal vádolta meg a szíriai kurd csoportokat, amelyek az Egyesült Államok egykori szövetségesei, hogy gyerekeket is küldenek háborúba.

• Szomália
  A háború sújtotta Szomália több évtizedes konfliktuson átvészelte  a konfliktust, és jelenleg még mindig a kormány és az Afrikai Unió erői az al-Shabab, az al-Kaidához kötődő iszlamista csoport ellen vívott, hosszan tartó csata kellős közepén van. A szélsőséges csoportot és a kormányt is gyermekkatonák toborzásával vádolta az ENSZ. Tavaly az ENSZ gyermekekkel és fegyveres konfliktusokkal foglalkozó főmegbízottja megállapította , hogy az al-Shababból mentett egykori gyermekkatonákat a rehabilitációjukra szánt táborokban „büntették”.

• Szudán
  Szudán háború sújtotta dárfúri régiójában számtalan jelentés és szemtanúk beszámolója érkezett gyermekkatonákról, akik részt vettek állítólagos háborús bűnökben és civilek lemészárlásában.

Összegzés

Napjainkban is országok sokasága dolgozik azon, hogy visszaszorítsák a kisgyermekek és a fiatalkorúak ily módon történő kihasználását. Egyelőre sem a nemzetek, sem a szervezetek nem találták meg a módszert, ami ezt az évtizetes problémát teljesen megállíthatja – apróbb lépésekkel próbálják oltalom alá helyezni az ártatlan lelkeket, és megóvni őket a besorozástól és a katonai munkától. Sajnos, a nehézségnek nem kifejezettem a háború az elsődleges forrása, figyelemben kell venni egyes nemzetek politikai berendezkedését is, illetve ennek szokásait. Kutatások is kimutatták, hogy az ilyen megterhelésnek – hiszen nem csak a „honvédelem” a cél – milyen maradandó sérülései vannak; erre szintén több intézmény jött létre a közelmúltban, hogy támogatni tudják a gyerekek reintegrációját a mindennapokba.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

Photo by Timon Studler on Unsplash.

A Gyermekkatonák alkalmazása konfliktusokban, háborúkban bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Az európai migrációs válság fegyveres konfliktusok, vallási és politikai üldöztetés vagy gazdasági gondok miatt indult meg. Leginkább Afrikából, Közép-Ázsiából és a Közel-Keletről érkeznek nagy számban menekültek az Európai Unió területére a Földközi-tengeren és a Balkánon kialakított menekültútvonalakon keresztül. Az európai menekültválságról 2015 óta beszélhetünk, hiszen akkor érte el csúcspontját az illegális bevándorlás.

Migrációs válság Olaszországban

Az illegális bevándorlók a Földközi-tenger középső részén keresztül jutnak be jogellenesen az EU-ban, azon belül is Olaszországba.

Több hírportál is úgy fogalmaz, hogy Olaszországot régen nem látott migrációs hullám érte el a közelmúltban. Mindez komoly biztonsági kihívás elé állítja az Európai Uniót és a tagországokat is, hiszen rohamosan nő a bevándorlók által elkövetett bűncselekmények száma.

Nagyrészt Líbián keresztül érkeznek Európába a menekültek, ugyanis az utóbbi években az észak-afrikai ország a migránsok meghatározó tranzitállomásává vált. A legtöbben Guinea, Pakisztán, Tunézia, Szíria, Afganisztán, Marokkó és Algéria területéről menekülnek. Ezekről a területekről öt útvonalon keresztül tudnak eljutni Európába:

A kelet-mediterrán útvonalon 2015-ben rengeteg szíriai menekült érkezett Cipruson, Görögországon és Bulgárián keresztül. 2022-ben ismét felerősödött az illegálisan érkezők száma ezen az útvonalon.

A nyugat-mediterrán útvonalon keresztül Spanyolországba menekülnek Marokkóból és Algériából.

A nyugat-afrikai útvonalon a Kanári-szigetekre érkeznek migránsok Marokkóból, Gambiából, Nyugat-Mauritániából, és Szenegálból. Az itt érkezők száma a 2020-as és 2021-es évben volt magas, 2022-ben jelentősen csökkent.

A nyugat-balkáni útvonalat arra használják a menekültek, hogy eljussanak Magyarországra, Horvátországba, Romániába vagy Bulgáriába. Ehhez Albánián, Montenegrón, Koszovón és Szerbián kelnek át.

A közép-mediterrán útvonal az az útvonal, amelyen Máltára és Olaszországba érkeznek a Közel-Keletről, Dél-Ázsiából, és Afrikából, legfőképp Líbián keresztül. Ezen az útvonalon a korábbi évekhez képest 2022-ben a migránsok száma jelentős mértékben megnövekedett.

Az elmúlt tíz év tekintetében 2015-ben volt az illegálisan érkezők száma a legmagasabb. Az elmúlt néhány évben ennek mértéke folyamatosan csökkent, azonban 2023 első negyedévében ismét fokozódni kezdett a migrációs nyomás a Földközi-tengeren. 2023 januárjától március közepéig több mint 28 ezren érkeztek Olaszországba a tengeren keresztül illegálisan. 2022-ben ugyanebben az időszakban mindössze 6000 menekültet regisztráltak, ami ugyancsak azt mutatja, hogy az idei számok rendkívül magasak.

2023 év eleje óta több mint 57 ezer migráns érkezett Dél-Olaszország partjaihoz. Jelenleg a legsúlyosabb helyzet Olaszországon belül Lampedusa szigetén van, ahová alig 48 óra alatt több mint 1700 menekült érkezett, ami minden korábbi statisztikánál jóval magasabb szám. A szicíliai régió kormányzója elmondása alapján 2023 márciusára migrációs veszélyhelyzet alakult ki.

Az olasz kormányfő, Giorgia Meloni a radikális migráció veszélyeire hívta fel az Európai Unió tagállamainak a figyelmét, valamint arra hívta fel a figyelmet, hogy idővel ellenőrizhetetlenné fog válni a helyzet, ha a menekültek száma továbbra is ilyen nagy mértékben fog emelkedni. Azt is hozzátette, hogy gyors és hatékony fellépésre van szükség az embercsempészekkel szemben, mert ha ez nem történik meg, akkor azok idővel teljesen ellenőrzésük alá vonják majd a Földközi-tengert.

Súlyos problémákat okoz a migránsok elszállásolása is, ugyanis a legtöbb menekültközpont már megtelt, így a bevándorlók nagyrésze a városok utcáin él. Ez további súlyos biztonsági fenyegetést jelent az olasz állampolgárokra nézve. Egyre gyakoribbak az illegális migránsok által elkövetett bűncselekmények, lopások, támadások, késelések.

Az elmúlt időben egyértelművé vált, hogy Olaszország egyre nehezebben tudja kezelni a beérkező migránsok tömkelegét, elhelyezésük egyre komolyabb kihívás elé állítja a vezetőket. A városok arra kérik a kormányt, hogy egy strukturált és működőképes befogadórendszert építsenek ki az országban annak érdekében, hogy a migránsokat méltó körülmények között tudják elszállásolni, valamint hatékonyabban tudják segíteni a társadalmi beilleszkedésüket. Minden bizonnyal, ha ez a probléma megoldódna, visszaesne a bűncselekmények száma is, amelyeket nap mint nap követnek el az illegális bevándorlók.

Különféle közvélemény-kutatások is igazolják, hogy az olasz állampolgárok nagyrésze sérelmezi, hogy egyre több migráns jut be az országba. A lakosok nagy többsége ellenzi, hogy a jövőben még több bevándorlót engedjenek be Olaszországba. Ezt a egyre csak fokozódó migrációs nyomást egyre nagyobb tehernek élik meg és mindez egyre nagyobb biztonsági kockázatot hordoz magában.

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy előre láthatólag a közeljövőben nem lesz javulás. Az olasz titkosszolgálat és a nemzetbiztonsági szolgálat adatai szerint az elkövetkezendő hónapokban sem fog csökkenni a migráció, meglehet, hogy még több mint 650 ezer ember fog útnak indulni, hogy Európába jöjjön. Kiemelten fontos, hogy az Európai Unió felismerje az ország aggasztó helyzetét és mihamarabbi segítséget nyújtson.

Olaszország miniszterelnöke, Giorgia Meloni az egyetlen megoldást Afrika támogatásában látja, emellett az Európai Unió segítségét is várja. Az olasz vezetés és az ellenzék szerint is csak Európa segíthet. Sürgető változtatásokra van szükség annak érdekében, hogy a migrációs válságot hatékonyan tudják kezelni és megoldást találjanak az egyre csak romló helyzetre. Azonban ezidő alatt folyamatosan nő, többszöröződik az illegálisan érkezők száma. Az idei évben a migráció újbóli fellendülésének egyik oka, hogy Tunéziában egyre mélyül a politikai válság.

Embercsempészet

Az illegális bevándorlással párhuzamosan megjelent az embercsempészet is. Az elmúlt években hasznot húztak a háborús helyzetben lévő országokban uralkodó káoszból és migránsokat csempésztek át az európai kontinensre.

A menekülőket rosszul felszerelt gumicsónakokba teszik és így indítják őket el a kockázatos tengeri útra. Az embercsempészek egyre kockázatosabb módszereket vetnek be a Földközi-tengeren való áthajózásra, ezért ez az út a menekültek számára egyre veszélyesebb. Az elmúlt nyolc évben több mint 25 000 ember tűnt el vagy vesztette életét miközben megpróbált átjutni a Földközi-tengeren Európába. Fontos megjegyezni, hogy ezek a számok nem tükrözik a valóságot, hiszen a valós adatok jóval magasabbak lehetnek a meg nem talált holttestek miatt.

A Frontex – Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség – jelenleg is három műveletet folytat a Földközi-tengeren annak érdekében, hogy megmentse az ott veszélybe kerülő menekülteket, valamint célja visszaszorítani az embercsempészetet is. 2015 óta több mint 630 000 ember életét mentették már meg. Emellett több, erre a célra felállított Európai Uniós szervezet is foglalkozik a migránscsempészet visszaszorításával, a bűnszervezetek felszámolásával, valamint a menekültek életének megmentésével.

Az Európai Unió és a tagállamok szorosan együttműködnek az embercsempészet elleni fellépésben, hiszen kollektív érdeke mindenkinek, hogy a lehető legnagyobb mértékben visszaszorítsák a bűnszervezetek működését és az emberkereskedelmet.

Ez egy jelentős biztonsági kockázatot jelent Európa és az Európai Unió számára is, ami ellen a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban kell fellépni.

Az Interpol és az Europol adatai szerint az illegális határátlépők több mint 90%-a embercsempészek által jutott át Európába.

Az Európai Unió migrációs politikája

Az Európai Unió és a tagországok egyre intenzívebben dolgoznak azon, hogy egy biztonságos és hatékony migrációs politikát hozzanak létre. Az Európai Tanácsnak különösen fontos szerepe van az illegális bevándorlás terén, hiszen ez az az intézmény, amely meghatározza a stratégiai prioritásokat.

A közelmúltban ismét felkerült az Európai Unió napirendjére a migrációs politika, hiszen 2022-ben ismét elkezdett drasztikus mértékben emelkedni az illegális határátlépések száma. Ebben a tekintetben több tagállam is a radikális változtatások sürgősségére és fontosságára hívja fel a figyelmet. Többek között szorgalmazzák a migráció elleni hatékonyabb fellépést, a nem uniós országokkal való együttműködést, valamint a hatékony határellenőrzést. Egyelőre nincs teljes egyetértés a tagállamok körében, hiszen a külső határok ellenőrzéséről és a határkerítés építéséről megoszlanak a vélemények, így ilyenfajta megoldás aligha várható a közeljövőben.

2015-ben volt a migrációs válság csúcspontja, ekkor az Európai Unió olyan intézkedéseket vezetett be, amelyekkel a külső határok és a migrációs áramlások ellenőrzésének rendszerét javították. Ez idő tájt az EU menekültügyi rendszere a megnövekedett migráció hatására azonnali reformra szorult.

Az Unió különféle szabályokat fogadott el az elmúlt években a menedékjog iránti kérelmek elbírálása, az irreguláris migránsok visszaküldése és a jogszerű migrációs áramlások kezelése tekintetében.

Az Unió lehetőséget biztosít arra, hogy biztonságosan és jogszerűen léphessenek az EU területére a védelemre szoruló menekültek. Ezzel el tudják kerülni azt, hogy a veszélyes utazás során kockáztassák az életüket. 2015 óta már több mint 98 000 ember kapott menedéket ezzel az eljárási módszerrel.

A letelepedési lehetőségek mellett az Európai Uniónak van visszaküldési politikája is, amely egyértelmű, átlátható és méltányos szabályokat ír elő az Unióban jogellenesen tartózkodók visszaküldésére vonatkozóan. Felismerték azt is, hogy a harmadik országokkal visszafogadási megállapodásokat kell kötni, hiszen ez kulcsfontosságú annak érdekében, hogy a visszaküldési politikáját sikeresen végrehajthassa az EU. A megállapodások megkötése érdekében az Európai Bizottság rendszeresen tárgyal harmadik országokkal. Eddig már összesen 18 visszafogadási, valamint visszaküldési megállapodásokat is kötött már az EU.

Nehezíti azonban az Európai Unió helyzetét az, hogy ha az illegális bevándorlóknak sikerül átjutniuk Európa határain, akkor szinte teljesen biztos, hogy soha nem fognak már visszamenni a saját országukba. Ennek oka lehet az, hogy az EU nem tudja rákényszeríteni a harmadik országot arra, hogy visszafogadja saját állampolgárait, valamint az Unió a saját állampolgárait sem tudja arra kényszeríteni, hogy hazaszállítsák a migránsokat a saját országukba.

Ameddig az Európai Unió nem tesz markáns lépéseket az illegális migráció visszaszorítása érdekében, addig folyamatos lesz a bevándorlás és ezzel párhuzamosan egyre kezelhetetlenebb lesz a helyzet.

Az Európai Unió és a tagállamok részéről is határozott fellépésre van szükség, ha teljes mértékben meg szeretnék szüntetni a migrációs helyzetet és vissza akarják szorítani az illegális bevándorlást.

Összegzés

Összességében megállapítható, hogy Olaszország rendkívüli biztonsági kockázatnak van kitéve a tömeges bevándorlás miatt. Ezzel párhuzamosan egész Európára nézve fenyegetést jelent a kialakult helyzet. Az illegális migráció forrása a közel-keleti válságokban keresendő és azokra vezethető vissza, így az Európai Unió egyik fő célja ezen országokban a béke elősegítése.

Az idei adatok alapján folyamatosan, hónapról hónapra egyre több bevándorló érkezik Európába Olaszország partjain keresztül. Sürgető megoldást kell találnia az Európai Uniónak és Olaszországnak erre a problémára, hiszen a helyzet egyre csak romlik. Fokozódik az embercsempészet, a bűnözési ráta is egyre magasabb Olaszország területén. Az emberek egyre kevésbé érzik magukat biztonságban.

Az Európai Unió felismerte a problémát és a tagországokkal együtt egyre intenzívebben dolgozik azon, hogy megoldást találjon a migrációs helyzetre és azt sikeresen visszaszorítsa, megállítsa.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

Photo by Krzysztof Hepner on Unsplash

A Migrációs helyzet a Földközi-tengeren 2023-ban bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A felvételi során egy önéletrajzot, egy motivációs levelet és egy rövid esszét szükséges megküldenetek 2023. szeptember 21-ig a biztpolszakkoll@gmail.com  e-mail címre. Az esszétémák, illetve a kidolgozás szempontjai alább láthatók.

A benyújtandó dokumentumok formai követelményei: docx formátum, Times New Roman betűtípus, 12-es betűméret, 1,5-es sorköz. Az önéletrajz és a motivációs levél terjedelme maximum 1-1 oldal legyen.

A felvételi során egy rövid leíró esszét (minimum fél oldal) kell elkészítened, amelyet az önéletrajzzal és motivációs levéllel egy üzenetben, de mindenképp külön dokumentumban szeretnénk megkapni. Az elkészítés során ezekre figyelj:

• Az alábbi 10 témakör egyikét válaszd! Megadtunk néhány kérdést és egy-egy gondolatébresztőt, amelyek a segítségedre lesznek. A gondolatébresztők források is lehetnek.
• A felhasznált forrásokra mindenképp hivatkozz! A hivatkozás formáját azonban nem kötjük meg, azt megteheted lábjegyzetben, végjegyzetben vagy hiperhivatkozással is. Legalább 3 forrást használj.
• A véleményedre is kíváncsiak vagyunk, ne félj leírni!
• Ha bármilyen kérdésed adódik az esszével kapcsolatban, a biztpolszakkoll@gmail.com címen tudsz segítséget kérni.

Az online fordulót egy jelenléti írásbeli teszt és később egy motivációs beszélgetés követi, amelyek időpontjáról e-mailben tájékoztatjuk a pályázókat.

Esszétémák:

1. Válassz egyet a közelmúltban történt száheli puccsok közül és ismertesd röviden a történések okait!

• Milyen a katonai és a politikai vezetők viszonya?
• Milyen módon befolyásolta az előbbi az eseményeket? Mi vezetett a puccshoz?
• Véleményed szerint mi egy sikeres puccs titka?
• Gondolatébresztő: https://biztonsagpolitika.hu/egyeb/a-2021-es-puccssorozat-es-ami-mogotte-all 

2. Hogyan változtatták meg a számítógépek a hadviselést?

• Hogy hívják azt a német rejtjelző készüléket, amelyet a számítógépek elődjének tekintünk és komoly problémát okozott a kód feltörése a Szövetségeseknek?
• Megjelentek-e új, addig ismeretlen területek a hírszerzésben?
• Napjainkban hol tart a folyamat?
• Gondolatébresztő: https://tudasportal.uni-nke.hu/xmlui/bitstream/handle/20.500.12944/1931/06_Haig_Zsolt.pdf?sequence=2

3. Valóban az USA nyerte az űrversenyt a Szovjetunióval szemben?

• Hasonlítsd össze a két fél eredményeit!
• Milyen technológiák jelentek meg az űrverseny hatására?
• Milyen hatással volt a Szovjetunió nemzetközi megítélésére az űrversenyben nyújtott teljesítménye?
• Gondolatébresztő: https://index.hu/tudomany/2016/02/27/a_szovjetek_nyertek_az_urversenyt/

4. Miben nyilvánul meg Kína globális befolyása?

• Bizonyítsd be Kína globális nagyhatalmi státuszát!
• Milyen kihívásokkal néz szembe Kína gazdasági és katonai erősödése következtében az Egyesült Államok mint a nyugati szövetségesi rendszer vezető országa?
• Gondolatébresztő: https://hitelintezetiszemle.mnb.hu/letoltes/12-rekasi.pdf

5. Hogyan jelenik meg Európában a szélsőséges vallási ideológián alapuló terrorizmus?

• Milyen szerepe van a sikerességében a médiának? Mit értünk terrorizmus mediatizáltságán?
• Milyen célkitűzésekkel hajtják végre a terrorcselekményeket Európában?
• Milyen a társadalmi megítélése?
• Gondolatébresztő:https://www.migraciokutato.hu/2017/07/27/dzsihadista-terrorizmus-europaban/

6. Mutass be egy szabadon választott bukott államot!

• Elemezd miért minősül bukott államnak, miért vált azzá?
• Miért van jelentősége ennek az államnak a biztonság szempontjából?
• Milyen kísérletek történtek eddig az ország stabilizálására?
• Gondolatébresztő: https://www.erdekesvilag.hu/bukott-allamok-tizes-rangsora/

7. Mutasd be az orosz-ukrán háború előzményeit!

• Mióta feszül ellentét a két állam között?
• Volt-e korábban a jelenlegihez hasonló konfliktus a két ország között?
• Mi lehet az ellentét oka?
• Gondolatébresztő:https://biztonsagpolitika.hu/egyeb/haboru-keszul-a-szomszedban

8. Hogyan épül fel a mexikói kormány drogkartellekkel szembeni harca?

• – Melyik kartellek a legerősebbek?
• – Kik azok a mexikói politikusok, akik komoly változásokat iktattak be a „drogháborúban”?
• – Hogyan lehetne rendezni a mexikói helyzetet?
• – Gondolatébresztő: https://biztonsagpolitika.hu/szakmai-anyagok/a-mexikoi-kabitoszer-kereskedelem-szereploi

9. Milyen hatással van egy háború az éghajlatváltozásra?

• – Milyen területeken növeli és csökkenti a kibocsátást egy háború?
• – Csökkenthető-e a haditechnikai eszközök környezetkárosító hatása? Megéri-e csökkenteni?
• – Mutasd be egy konkrét példán keresztül a konfliktusok közvetett károsító hatását!
• – Gondolatébresztő: https://biztonsagpolitika.hu/elemzesek/az-orosz-ukran-haboru-hatasai-az-eghajlatvaltozasra

10. Milyen biztonságpolitikai problémákkal járt az amerikai csapatok afganisztáni kivonulása?

• Milyen hatása van új Tálib hatalomátvételnek a régió biztonsága tekintetében?
• Mi lett a sorsa az Afganisztánban hagyott amerikai fegyvereknek?
• Hogyan hatott ez a gyors kivonulás az európai missziós erőkre?
• Gondolatébresztő: https://telex.hu/kulfold/2021/08/30/usa-afganisztan-evakualas-kivonulas-befejezese

Jó munkát és sikeres pályázatot kívánunk mindenkinek!

Photo by Ben Mullins on Unsplash

A Felvételi segédlet – 2023/24 bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Bizonyára mindenki hallhatott a híradóból, a rádióból vagy valamelyik közösségi média platformon arról, hogy egy Niger nevű nyugat-afrikai országból kimenekítik az európai állampolgárokat, mert a katonai erők megdöntötték az államhatalmat. Mi a háttere ennek és miért állt be több afrikai ország is az alkotmányos rendet megdöntő nigeri vezetőség mögé?

Röviden az országról

Niger egy nyugat-afrikai ország, mely Nigériától északra található. Az Oxfordi Egyetem gondozásában jegyzett Multidimenzionális szegénység index 2023-as jelentése szerint a világ egyik legszegényebb országa. Az ország hivatalos nyelve a francia, de azonfelül minden etnikai csoportnak megvan a saját nyelve, amiből 11 van. 1,270,000 km2  területtel rendelkezik, így a legnagyobb tenger nélküli nyugat-afrikai ország. Egy 2012-es jelentés szerint a lakosság 99,3%-a muszlim. Fővárosa Niamey, hol több, mint 1 millió ember él.

Nem ez volt a legelső

A Száhel-térségben fekvő Nigerben nem ez volt a legelső katonai puccs vagy puccs-kísérlet. A nyugat-afrikai országban történelme során 5 államcsíny is végbement, mióta 1960-ban függetlenséget nyertek Franciaországtól. A legutóbbi 13 évvel ezelőtt, 2010. február 18-án történt, mikor katonák támadták meg az elnöki palotát Niameyben és sikeresen elfogták az éppen kormányülést tartó elnököt, Mamadou Tandját. Még aznap bejelentették a nigeri televízióban, hogy felállítják a Demokráciát Helyreállító Legfelsőbb Tanácsot (CSRD), melynek Salou Djibo lesz az elnöke.

Ezt az eseményt megelőzte a 2009-2010-es nigeri alkotmányos válság, amikor Tandja elnök megpróbálta hosszabbra nyújtani regnálását a nigeri alkotmányban megengedett maximum 2 mandátumnál. Tandja az ügy érdekében feloszlatta a nemzetgyűlést és egy új alkotmánybíróságot állított fel, mellyel elő tudott készíteni egy alkotmányos referendumot 2009. augusztusában. Az alkotmányos referendum szerint további 3 évvel meghosszabbodik az elnök mandátuma. Ez a politikai válság végül – a fent is említett – katonai puccshoz vezetett, mellyel egy katonai junta alakult ki az országban. Érdekességként megjegyezhető, hogy az 1974-es nigeri puccs alatt került a politika világába Mamadou Tandja. Az ellenzék diktátornak nevezte Tandja elnököt, mellesleg elég erős nemzetközi visszajelzések is érkeztek az elnök kétségbeesett alkotmány változtatásáról: Nigert felfüggesztették az ECOWAS-ból (Nyugat-Afrikai Államok Gazdasági Közössége) és visszatartották a Nigernek szánt támogatást a nyugati országok.

Visszatérve a katonai juntához, a katonák meglepően nagy népszerűségre tettek szert a frusztrált népesség körében. Úgy tűnt, mintha a helyi lakosság morálja megnövekedett volna, többen úgy vélekedtek az eseményekről, hogy ez afféle tiszta lappal kezdés. A puccs az ellenzéki politikusoknak is tetszett, Mahamadou Karijo – egy ellenzéki párt vezetője – úgy vélte, hogy a katonák csak „őszinte hazafiak.”

Végül 2011. elején tartottak választásokat, amely végeredménye szerint Mahamadou Issoufou lett az ország új elnöke.

Napjainkban

Egy forró nyári napon, 2023. július 26-án az elnöki őrség tagjai – kiket Omar Tchiani tábornok vezetett – elfoglalták az elnöki palotát és feltartóztatták Mohamed Bazoum elnököt. Ez a tett vegyes nemzetközi érzelmeket váltott ki, az ECOWAS vezetői Bazoum újboli beiktatását követelték. Ezt az üzenetet követően Niger vezetői lezárták az ország légterét attól tartva, hogy a szomszédos országok katonai beavatkozást hajtanak majd végre. Egyelőre semmi jelét nem mutatná annak az ECOWAS, hogy katonai erővel válaszolnának. Franciaország figyelmeztette állampolgárait, hogy ne tegyék be a lábukat az országba, illetve a puccsot támogató Maliba és Burkina Fasoba sem. Az Air France törölte az összes járatát az adott országokba. Mali és Burkina Faso támogatásukat fejezték ki a katonai juntának, sőt szívesen küldenének katonákat a „szolidaritás kifejezése” érdekében. Erre a cselekményre nem kellett sokat várniuk, a Flightradar24-en lekövethető, hogy egy utasszállító indult el Burkina Faso fővárosából, Ouagadougou-ból és Niger repterén landolt órákkal később, miután lezárták a légteret. Niger új vezetői úgy gondolták – ebben persze közrejátszhat a katonai paranoia – hogy az ECOWAS csoport, melynek többek között tagja Nigéria, Szenegál, Togo és Ghána egy tervvel álltak volna elő, hogy miként fognak erőt használni az ország ellen. Az ECOWAS vezetői még határidőt is adtak a nigeri puccsistáknak, hogy visszahelyezzék hivatalába a volt elnököt. Nigéria elnöke, Bola Tinubu felvázolta a beavatkozás tervét, de – az ország szenátorai által – füstbe ment terve.

Hadüzenet a nyugatnak?

A puccs megtörténte óta Niger utcáin megszámlálhatatlanul sok orosz zászlót lehet látni. Egyes beszámolók szerint a szabómesterek nem győzték varrni az orosz zászlókat, illetve az orosz mintájú termékeket. A zászlók 2020 óta népszerűek Nyugat-Afrikában, leginkább Burkina Fasoban, Guineában és Maliban, ahol – mind a három országban – történt katonai hatalomátvétel. Mali 2021-ben fordított hátat Franciaországnak és inkább az orosz zsoldosoknak segít legyőzni a dzsihadista lázadást a Száhel-térségben. Burkina Faso állampolgárai pedig szintén az orosz zászlóval vonultak fel az anti-francia demonstrációkon 2022. szeptemberében. Mellesleg ezt a demonstrációt egy puccs követte, amelyről majd a későbbiekben írok.

Mohamed Bazoum egy hűséges szövetségese volt a nyugatnak a katonai iszlamisták elleni harcban – és persze – gazdaságilag is egy erős partnerről beszélhetünk. Az országban található 2 amerikai katonai drónbázis, közülük az egyik – amely Agadez városában található – a világ legnagyobb drónbázisa, amelyet az USA 110 millió dollárból épített és a mai napig a legnagyobb építmény projekt, amin az amerikai légierő dolgozott. Megközelítőleg 1100 amerikai katona lehet Nigerben. A helyiek nemtetszésüket 2017-ben kinyilvánították, amikor 100 iszlamista megölt 4 amerikai katonát.

Pillanatnyilag 1500 francia katona lehet az országban, akiket Párizs terrorelhárítás céljából küldött oda. Ilyen egységek a Száhel-térségben még Csádban fordulnak elő, hol 1000 francia katona harcol az Iszlám Állam és az Al-Qaeda ellen. Niger – Djiboutival együtt –  a legnagyobb afrikai ország, ahol még vannak francia katonák – akik mellesleg – megközelítőleg 5600-an vannak a kontinensen. Az ország még 2010-ben adott engedélyt Franciaországnak, hogy használhassa a légterüket és akár a területeit is, hogy harcoló egységeket küldjenek az Al-Qaeda ellen. Ezt az engedélyt előterjesztette az az esemény, amikor a terroristaszervezet 5 francia állampolgárt rabolt el, miközben azok egy urániumbányában dolgoztak. Niameyben felállítottak egy olyan légibázist, ami akár többszáz katonát el tud szállásolni. Ezt a bázist ellátták vadászgépekkel, harci helikopterekkel, drónokkal – sőt, mi több – ez volt a legelső franciák által épített légibázis, amelyet bombákkal is felszereltek, hogy harcoljanak a dzsihadisták ellen.

Niger egyéb különlegessége, hogy a világ 7. legnagyobb uránium előállítója. Az uránium egy létfontosságú elem egy nukleáris hatalomhoz. A nigeri urániumbányák termékének negyede Európába megy, leginkább a volt gyarmatosító Franciaországhoz. Niger otthona 24,4 millió embernek, ahol 5-ből 2 ember extrém szegénységben él – egyes mérések szerint – 2,15 dollárból egy nap.

Félrevezető hírek online

Az USA 71. külügyminisztere, Antony Blinken arról adott tájékoztatást a sajtónak, hogy Oroszország Wagner-zsoldosai előnyt szereznek a nigeri politikai ingatagságból, de egyelőre nem érkezett egyetlen kézzel fogható bizonyíték sem arról, hogy ez így történne és orosz zsoldosok érkeznének az országba. Viszont, megjegyzendő, hogy a zsoldosok felettébb aktívak voltak afrikai országokban, mint például: Maliban és a Közép-afrikai Köztársaságban. Azonban, futótűzként terjed egy videó Twitteren, melyen – a videót közzétevő felhasználó szerint – egy orosz utasszállító látható, mely éppen földet ér a Niamey-i reptéren. A felhasználó hozzátette: „Azt mondják, a Wagner-erők már megkezdtek behatolni a városba.” A videóban látható repülő egy IL 76-os orosz katonai légijármű. Egy rossz hírt kell közöljek, ugyanis a videót még 2006-ban töltötték fel Youtube-ra és ráadásul a fentebb említett repülő a szudáni fővárosi reptéren, Khartoumban landolt. A videó megtalálásához Youtube-keresőbe annyit kell beírni, hogy: „IL 76 Approach into Khartoum.” Tiktokon egy Wagner-katonákról szóló videót, mely szerint: „A Wagner-egységek jelen vannak Nigerben”, több mint 500 ezren látták, de az a videó is hamis. A videó csak egy kivágott jelenet egy francia híradóból, amit múlt januárban készítettek, sőt: Maliban.

Szintén egy megtévesztő bejegyzés terjed Twitteren az uránium export betiltásáról is, miszerint: „A katonai rezsim Nigerben azonnali hatállyal betiltotta az uránium exportálását Franciaországba. Az urániumérc 50%-a – melyet Nigerben állítanak elő – táplálja a francia atomerőműveket. Az Európai Unió uránium importjának 24%-a Nigerből érkezik.” Az ilyesfajta bejegyzések igaz, hogy pontos adatokat tartalmaznak, de még sincs semmi bizonyíték arra, hogy a junta betiltotta volna az uránium exportot Franciaországnak.

Pletykák terjedtek az európai állampolgárok kimenekítéséről is. A francia erők többszáz francia állampolgárt evakuáltak az országból a jelenlegi helyzet kiszámíthatatlansága miatt. Egy Twitter felhasználó bejegyzése szerint: „Az új nigeri kormány parancsba adta a hadseregnek, hogy letartóztassanak bármilyen európai állampolgárt, míg Franciaország és a többi nyugati hatalom ki nem vonják egységeiket Nigerből.” Ez az állítás az M62-mozgalom tettén alapszik, akik útlezárásokkal megpróbálták megakadályozni az európai állampolgárok reptérhez való eljutását. Azonban az M62-mozgalom nem tartozik a juntához. Sőt, a puccs vezetője, Abdourahamane Tchiani kijelentette, hogy a francia állampolgároknak nincs semmitől félnivalójuk az országban.

Szintén a Twitter-clickbaiterek által terjed egy olyan bejegyzés is, mely arról szól: „Algéria nem fog ölbe tett kézzel ülni, miközben egy invázió zajlik a szomszédban.” A posztoló az algériai újságlapokra hivatkozik. Egyelőre csak az ECOWAS fenyegetőzött katonai beavatkozással, ha nem helyezik újra hivatalba Mohamed Bazoumot. Azonban – mint ahogy azt fent is említettem – Mali és Burkina Faso (kik szintén ECOWAS tagok, csak katonai vezetőkkel) kijelentették, hogy segíteni fogják a juntát, ha külföldi beavatkozás történik.

Összegzés

A Száhel-térség társadalmaiban uralkodó fegyverkultuszt a különböző etnikai csoportok harcossága teremti meg. Ez a harciasság visszaeredeztethető az ország kultúrájához és hagyományaihoz, melyet elég erősen behálóz a nomád életstílus, a transz-szaharai jelenlét. Megemlítendő, hogy ebből a térségből rengeteg rabszolgát raboltak el és adtak el északi területekre. A Száhel-térség a gazdag természeti erőforrásai ellenére is rendkívül szegény. A 20. századig a térség országai alacsony népességgel rendelkeztek, míg el nem jött egy hatalmas demográfiai fordulat, amely fejére állította a helyzetet. A 21. században is úgy tűnik, mintha az országok követnék ezt a tendenciát és népességrobbanás követ népességrobbanást. A népek harcos kultúrája által a hadseregek meghatározó szerephez jutottak az országok életében.  A térség mindig is egy – nem annyira intenzív – ütközőpontja volt a keleti és nyugati szövetségi hatalmaknak. Nigerben a függetlenség elnyerése, azaz 1960 óta hagyományosan megvan a francia katonák jelenléte, illetve azt is meg lehet figyelni, hogy a hadseregeik felszerelése orosz technikán alapul. Ezt nevezhetjük akár „hidegháborús örökségnek” is, amelyből könnyen kialakulhat, hogy mindegyik országban az erőt a hadsereg fogja igazán képviselni. A jelenleg végbemenő klímaváltozás is tudja sanyargatni a térséget, amely által importra kényszerülnek alapvető árucikkekre, így például élelmiszerre is. Ez a demográfiai növekedés láncreakciót válthat ki, amelynek egy újabb migrációs válság lehet a következménye (persze a fokozódó feszültség, amely kirobbanthat egy háborút az ECOWAS országok között is hozzájárulhat a migrációs katasztrófához). A kialakuló menekültválság – ami mellesleg a csádi-szudáni határon, a szudáni polgárháború által már dübörög – ugyanúgy elérheti Európát, akár a 2015-ös menekültválság magasságáig is fokozódhat. Be kell látnunk azt, illetve fel kell ismernünk azt a helyzetet, hogy ami most jelenleg az észak-afrikai országok menekültügyi problémája, az egyszer az Európai Unió problémája és kihívása is lesz. Az éhínség és a kiszámíthatatlan politikai frusztráció okán el fognak indulni az emberek a Száhel-térségből, hogy valahol máshol – akár egy másik kontinensen – jobb életet találjanak maguknak. Ez a migrációs hullám elindulhat délre és északra is egyaránt – de egyértelműen – ami elindult északnak, az át is fog terjedni egyszer Európára is. Ami szintén hatalmas gondot jelent az övezetnek, az a terrorszervezetek számának növekedése. A politikai instabilitás és az extrém szegénység könnyen tud kétségbeesett, frusztrált embereket teremteni, kiket egy toborzó rettentő könnyen tud manipulálni és – legtöbbször – gázlángozást használni rajtuk.

Az elemzésemet annyival zárnám le, hogy: Nyugat-Afrikában mindig lesz valami, amiről érdemes beszélni.

Szerző: Németh Merse

A cikk egy hosszabb sorozat része, amelynek további részei ide kattintva érhetők el.

Hasonló témában íródott cikkeink ide kattintva érhetők el.

Photo by James Wiseman on Unsplash

A Afrika ébred – avagy a katonai puccsok sorozata a fekete kontinensen: Niger bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A nyugati közvélemény a dzsihád kifejezéssel az 1990-es években ismerkedett meg behatóbban. Ehhez elsősorban az ekkoriban formálódó, a Nyugat ellen az iszlám védelmében szent háborút hirdető szélsőséges fegyveres mozgalmak és az általuk végrehajtott véres támadások szolgáltatták az okot. Az iszlám nevében végrehajtott, rendszerint számos halálos áldozattal járó fegyveres akciók következményeként a nyugati közvélemény számára – és egyre inkább a muszlim közösségekben is – a dzsihád elsősorban vallásháborút jelent. Annak ellenére, hogy a dzsihád az elmúlt három évtizedben kapott ekkora nyilvánosságot, a fogalom története sok évszázados múltra tekint vissza. A jelen írás a dzsihád-fogalom értelmezésének változását vizsgálja a szélsőséges szunnita iszlamista szervezetek relációjában, valamint kitér arra, hogy miként népszerűsítik a dzsihádot a hozzájuk köthető egyes médiumok. (A munkámban alapvetően az angolos átírást alkalmazom speciális karakterek nélkül, de a magyar nyelvben már meghonosodott neveket és fogalmakat magyaros átírással közlöm.)

A dzsihád kifejezés megközelítése nyelvészeti szempontból

A dzsihád ma az egyik legvitatottabb iszlám fogalom, ami elsősorban annak köszönhető, hogy számos jelentéssel rendelkezik, egyes vallástudósok szerint akár 80 jelentésréteget is megkülönböztethetünk.

A dzsihád – csakúgy, mint az ijtihad (önálló jogi véleményalkotás) a dzs (j) – h – d gyökmássalhangzók származékai, ami egy adott cél érdekében történő erőfeszítést jelent, valamint a rossz és gonosz elleni, a jó megvalósításáért való igyekezetként is fordítható. Az ijtihad esetében az erőfeszítés a jogalkotói hatalommal nem rendelkező jogtudósok azon egyéni igyekezetére vonatkozik, hogy az iszlám elfogadott, kanonikus forrásaiból azok tanulmányozása révén minél pontosabban deriválják az iszlám jogot. [1] A dzsihád pedig a hit érdekében tett maximális erőfeszítést jelöli, ellentétben az elmúlt évtizedekben elterjedt „háború” vagy „szent háború” jelentéssel. A tényleges fegyveres harcot a Korán és az iszlám jog is más szavakkal illeti: a háború (harb) vagy a harc (qital) szavakat használják. Igéje a harmadik törzsű „jahada”, melynek névszói alakja főnévi igenévként (masdarként) határozatlan alakban (tehát nem fogalomként) összesen négyszer fordul elő a Koránban [Q. 9:24., Q.  22:78., Q. 25:54., Q. 61:1.] és általában az „Istenért / Isten útján” (fi sabil Allah) kifejezés előtt áll. Utóbbi megerősíti, hogy a dzsihád szó elsősorban az általános értelemben vett küzdelmet és erőfeszítést jelenti, mintsem a restriktív és speciális értelmű harcot. A dzsihád kifejezés továbbá gyakran áll együtt a „hajara” (kivándorol) harmadik törzsben lévő igével is, mert a kettő szorosan összekapcsolódó fogalom. [2]

A dzsihád fajtái

A dzsihád különböző fajtáinak meghatározására számos lehetőség kínálkozik. A 12. században élt arab filozófus, Ibn Rushd (Averroës) a dzsihád öt fajtáját különböztette meg: a szív vagy lélek általi, a nyelv általi, a toll és tudás általi, a kéz általi, végül a kard általi dzsihádot. A 20. századi Muhammad Yasin a dzsihád következő kategóriáiról ír A dzsihád területei és módszerei című 1990-ben kiadott iszlámjogi összefoglaló munkájában: a lélek, a Sátán, a hitetlenek, a képmutatók, valamint a bűnösök és erkölcstelenek elleni dzsihád.  A szónak tehát számos jelentésárnyalata van, a fegyveres harc ennek csupán az egyik vonatkozása. [3] A síita (és kisebb mértében a szunnita) jogtudósok az eddigi megkülönböztetések mellett a 624-es badri ütközethez kapcsolódó prófétai hagyományt alapul véve különbséget tesznek a „nagy dzsihád” és a „kis dzsihád” között. Míg a „nagy dzsihád” spirituális erőfeszítést, a lélek megtisztulásáért vívott küzdelmet jelenti, addig a „kis dzsihád” az iszlám terjesztését célzó fegyveres küzdelemre vonatkozik. [4] A kortárs muszlim teoretikusok, köztük Tariq Ramadan is a dzsihád békés jellegére helyezik a hangsúlyt.  A svájci születésű és egyiptomi származású muszlim gondolkodó értelmezésének fókuszában mint elsődleges cél a béke megteremtése áll, amit a gonosszal való szembenállással, a magunk és a világ jobbá tételén keresztül érhetünk el. Hozzá hasonló módon vélekedik a 20. századi indiai muszlim politikai aktivista és újságíró Mawlana Muhammad Ali is, aki úgy gondolta, hogy a dzsihád elsősorban fegyveres harccal és háborúval történő összekapcsolása idegen mind a Korán, mind pedig a prófétai hagyományok szellemiségétől. [5]

Közösségi vagy egyéni kötelezettség?

A dzsihádnak a „szent háborúval” történő − gyakran kizárólagos − megfeleltetésének alapul szolgáló vallásjogi szabályozáshoz a 9–10. századi klasszikus vallás- és jogtudósok nagymértékben hozzájárultak. Ők ugyanis a muszlimok katonai győzelmeit követően szűkebben, általában harcias keretek között értelmezték a dzsihád szót, és rá mint a hitetlenekkel szembeni katonai előírásra tekintettek. A dzsiháddal kapcsolatos koráni parancsok és prófétai hagyományok tekintetében azonban fontos kiemelni, hogy azok mindig szituatívak voltak, mert mindig csak egy adott történelmi helyzetre voltak érvényesek. Ezért a dzsihád fogalmának pontos értelmezése érdekében mindig figyelembe kell venni a koráni versek kinyilatkoztatásának és a Mohamed próféta két évtizedes prófétaságához kötődő események történeti hátterét. [6]

Az iszlám világképét vizsgálva válik érthetővé a dzsiháddal kapcsolatos két legfontosabb jogi tényező, amely eldönti, hogy a dzsihád közösségi vagy egyéni kötelezettségnek számít.  Az iszlám első három évszázadában élő jogtudósok a világot két részre osztották: a muszlimok lakta területre (dar al-islam) és a háborús területre (dar al-harb). Az iszlám formatív periódusában közmegegyezés állt fenn a vallástudósok között arra nézve, hogy a muszlimok lakta területek kiterjesztése céljából meghirdetett dzsihád közösségi kötelezettségnek (fard kifaya) számított, vagyis abban a közösségnek csak a feladat teljesítéséhez szükséges számú tagjának kellett részt vennie (erre utal az arab megnevezés is). Ők általában a megtámadandó területhez legközelebb élők közül kerültek ki. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy a támadó jellegű dzsihád nem egyéni kötelezettség (fard ayn). Ezzel szemben amikor a muszlimok által lakott területet ellenséges támadás éri, a dzsihád védekező jellegűvé és egyéni, személyes kötelezettséggé válik. Közmegegyezés volt abban a tekintetben is, hogy csakis akkor lehetett dzsihádot folytatni, amennyiben erre az egész muszlim közösség (umma) kompetens, elfogadott vezetője parancsot adott bizonyos körülmények fennállása esetén. A realitásokat figyelembe véve azonban a nagy hódítások lezárultával a kalifátus számára világossá vált, hogy nem képes permanens dzsihádot folytatni, így a muszlimok lakta és az iszlámjog által dominált területek kiterjesztése nem lehetséges az egész világra. Ez az utóbbi felismerés jelentős hatással volt a jogtudósok dzsihád-értelmezésére is, akik egyre inkább annak a defenzív aspektusát és átmeneti jellegét kezdték hangsúlyozni. [7]

A dzsihád-fogalom átértelmezésének kerete

A szélsőségesnek tekinthető szunnita irányzatokon belül a neofundamentalisták – akiket gyakran tévesen szalafistáknak is neveznek – nem változtattak az ideológiájukon a klasszikus dzsihádinterpretációval kapcsolatban, így a hagyományos felfogást követik. Sőt, úgy vélik, hogy a (kard általi) dzsihád felesleges, nála sokkal nagyobb jelentőségű az isteni törvény, ugyanis Isten csak akkor fogja a muszlimokat győzelemre segíteni, ha azok visszatérnek az igaz hit elveihez. A szélsőséges irányzatokhoz tartozó egyéb, radikálisnak tekinthető mozgalmak azonban a fentiekben említett értelmezést elutasítják, és a hittérítés helyett a fegyveres harc fontosságát hangsúlyozzák. [8] Legfőbb törekvésük, hogy a dzsihád a muszlim társadalmakban és a köztudatban az iszlám hatodik pilléreként mint folytonos és állandó egyéni kötelezettség jelenjen meg. Sőt, a klasszikus dzsihád-értelmezéssel szembemenve Oszama bin Laden azt is hangoztatta, hogy a dzsihád az iszlám második pillére, közvetlenül a hit után, ezért rendkívül fontos vallási kötelezettség, amelyet semmilyen körülmények között sem szabad elhanyagolni, hiszen akkor a hívő a legnagyobb bűnt követné el. Ideológiájuk szerint az állandó mobilizációra és az iszlám ellenségeivel szembeni − mindenre kiterjedő − küzdelemre azért van szükség otthon és külföldön egyaránt, mert a muszlim területeket napjainkban a Nyugat vagy annak helyi szövetségesei megszállás alatt tartják, így a hívők vallási előírásokat követő életmódja, szabad vallásgyakorlása, illetve a szent helyek látogatása veszélyben van. A Nyugat ellen vívott küzdelem során nem szabad kishitűségből eredő kompromisszumot kötni és részsikerekkel beérni. A dzsihádisták meggyőződése szerint az új történelmi helyzetre tekintettel a régi elgondolás, miszerint a dzsihád elsősorban védekező háború, megdőlt, és a dzsihád offenzív aspektusának jelentőségét legalább annyira hangsúlyozzák, mint a defenzívet. [9] A dzsihád klasszikus értelmezésével való szembefordulással reflektálatlanul követik el az általuk mélyen elítélt újítást (az iszlámtól idegen elemek átvétele, ami eretnekséghez vezet / bidaa). [10]

A dzsihádizmus első hulláma: a közeli ellenséggel szembeni harc

A hatvanas és a hetvenes években kifejlődő radikális iszlamista szervezetekkel kapcsolatban négy olyan személy nevét érdemes megemlíteni, akik igen jelentős hatással voltak az újfajta dzsihád-értelmezésen alapuló ideológia megalkotására. A pakisztáni hittudós, Abu al-Ala al-Mawdudi, az egyiptomi teoretikus, Sayyid Qutb és tanítványa, Muhammad Faraj, illetve az iráni iszlám forradalom karizmatikus vezetője, Khomeini ajatollah gyakorolta a legnagyobb befolyást az szélsőséges iszlamista mozgalmak fejlődésére (a jelen elemzés a szunnita szélsőséges szervezeteket vizsgálja, így Khomeini ajatollah tevékenységére és annak hatására nem tér ki).

Abu al-Ala al-Mawdudi

A nézetei miatt gyakran eretneknek nevezett al-Mawdudi elsősorban az iszlám állammal és az isteni szuverenitás elméletével foglalkozott. Álláspontja szerint a létrehozandó iszlám állam a szekuláris liberális demokrácia antitézise, melyben Isten kizárólagos szuverenitása érvényesül és az állam az iszlámjog (sharia) alapján működik. Így tehát elutasította a muszlim társadalmak elnyugatosodását, célja a politika és a társadalom iszlamizációja volt. Ideológiájában a dzsihád is kiemelt helyet kapott, ami – véleménye szerint – iszlámjogi szempontból elsősorban az Isten nevében az iszlám ellenségei ellen vívott szent háborút jelenti. A pakisztáni Jamaat-i Islami megalapítójának munkásságában jelenik meg először az iszlám világforradalom eszméje, melynek forradalmi küzdelmét a dzsihád testesíti meg. Az iszlám nem csupán egy vallás, hanem az egész emberiségnek szóló forradalmi program, melynek segítségével elpusztítják a zsarnoki uralmakat, és helyettük az isteni törvényen alapuló államot hoznak létre, ami az emberiség jóléte, az igazságosság megteremtése érdekében fog működni. [11]

Sayyid Qutb

Sayyid Qutb – Khomeini ajatollahhoz hasonlóan – jól ismerte al-Mawdudi munkáit, melyeknek számos eleme visszaköszönt a saját műveiben is. Hármuk közül kétségkívül az általa megalkotott ideológia gyakorolta a legnagyobb hatást a különböző radikális szervezetekre, dzsihádisták generációit inspirálta írásaival. A dzsihádista mozgalmak alapító atyjaként és spirituális megalapozójaként tekintenek rá. Munkáiban kétpólusú világ rajzolódik ki, amelyben a „jó” (iszlám) és „rossz” (tudatlanság) egymás mellett létezik. [12]

Világszemléletének kialakulásában meghatározóak voltak az amerikai ösztöndíjas évei. Ekkoriban alakította ki azt a gondolatot, hogy a nyugati világ (elsősorban az Amerikai Egyesült Államok) elérkezett az erkölcsi hanyatlás korszakába. Az utóbbi stádiumot az alkoholizmus, a drogfogyasztás, a kicsapongó szexuális magatartás, a rasszizmus és a növekvő erőszak jellemzi. Azzal vádolta a nyugati országokat, hogy a muszlimok lakta területeken is ezeket a magatartásformákat kívánják elterjeszteni. A hatvanas és hetvenes években sokakhoz hasonlóan a muszlim közösségen belül ő is úgy vélte, hogy az iszlám egyedüli rendszerként mindezen társadalmi, politikai és gazdasági problémákra képes megoldást nyújtani. al-Mawdudihoz hasonlóan ő is egy olyan állam létrehozásának jelentőségét hangsúlyozta, amelyben érvényesül Isten korlátlan hatalma, ennek következtében pedig a teljes és átfogó igazság. Ő is elutasítja a nyugati (liberális) demokráciát, mivel az megsérti az isteni szuverenitást. Qutb meglátása szerint a cél elérésének érdekében az idők végezetéig tartó totális, fegyveres küzdelmet kell viselni minden olyan társadalom ellen, amelyik nem egyedül Istent szolgálja. Úgy tartotta, ezek a társadalmak a tudatlanság korát élik, hiszen életüket nem a szigorú egyistenhit (tawhid) szelleme hatja át, mert emberek uralkodnak a többi ember felett. Ebben hasonlítanak a pogánykori arábiai társadalomhoz. [13] Mint mondja: „Az iszlám alapvető jellegzetessége ugyan a béke, de az iszlám uralmat akadályozó erőkkel szemben szükségszerű a dzsihád.” [14] Ennek megfelelően küzdeni kell a kommunista, bálványimádó, zsidó és keresztény társadalmak ellen is. Sőt, nem csupán azon külső erők ellen kell harcolni, amelyek Isten helyét bitorolva gyakorolják a hatalmat, hanem mindazon muszlim társadalmak ellen is, amelyek már csak nevükben muszlimok. Véleménye szerint az utóbbiak politikai és vallási vezetése nyíltan iszlámellenes, mivel a politikusaik túlságosan szoros kapcsolatot ápolnak azokkal a nyugati országokkal, amelyeket az iszlám ellenségeinek tekint, illetve olyan döntéseket hoznak, amelyek egyértelműen szembe mennek a muszlim közösség érdekeivel. [15]

Hasonlóan vélekedett az akkori egyiptomi elnökről, Nasszerről is, azzal vádolva meg, hogy szekuláris berendezkedésű államot épített ki Egyiptomban, ami ellentmond az iszlám alapelveinek. Az ellenük folytatott dzsihádot Qutb egy permanens forradalomként képzelte el, melyre nem jellemzőek azok a szigorú szabályok és törvények, amiket megtalálunk − a Koránban is előforduló − igazságos háború tanával kapcsolatban vagy a nemzetközi jogban. Hangsúlyozta továbbá, hogy az iszlámban a dzsihád csakis támadó formában van jelen, s ebben minden muszlimnak kötelező részt vennie (tehát a dzsihád egyéni kötelezettség). Tanításának ezen elemei radikálisan szakítottak a klasszikus dzsihád-interpretációval, így hevesen támadta és kishitűséggel vádolta mindazokat a muszlim jogtudósokat, akik vele ellentétben a dzsihádot elsősorban defenzívként értelmezték. Nézete szerint ők alkotják a muszlim társadalmakban a közeli ellenséget (al-adu al-qarib), és az ellenük való harc még a távoli ellenséggel (al-adu al-baid) szembeni harcnál is fontosabb. A távoli ellenség számára ugyanis a közeli ellenség csupán egy láthatatlan eszköz, amit a muszlimok és tágabb értelemben véve az egész iszlám ellen felhasználnak. A qutbi ideológia hívei ennek megfelelően a saját országukban működő kormányokat és a politikai elit szintén részét képező, a dzsihád kérdésében a klasszikus álláspontot elfogadó vallástudósokat (ulama) is támadták. Így a morális szempontból számukra gyűlöletes szekuláris status quo mellett a vallási vezetés, valamint az iszlám jogi kánon elleni harcot is hirdették. [16] Az egyiptomi hatóságok azzal vádolták meg, hogy híveit az államrend megdöntésére bujtotta fel, így Nasszer idején börtönbüntetésre ítélték.

A börtöncellájában írta meg legnagyobb hatású művét, ami a Mérföldkövek (Maalim fi t-tariq), vagy más fordításban az Útjelzők címet viseli. Benne a szélsőséges szervezetek, köztük az 1928-ban Egyiptomban megalakult Muszlim Testvérek Szervezete tevékenységének koráni megalapozásáról olvashatunk. Ideológiájának legradikálisabb elemeit, gyakorta ismétlődő gondolatait Qutb ebben a rövid, vallási kiáltványnak tekinthető könyvében foglalja össze. A művet elsősorban a jövő generációjának szóló testamentumnak szánta. Más műveivel összehasonlítva a Mérföldkövekre jellemző a legkevésbé az intellektualitás, hiszen elsősorban a leegyszerűsített, egysíkú gondolkodás és világnézet ismérveit mutatja. A fiatalokat leginkább a benne foglalt leegyszerűsített üzenetekkel tudta elérni, s így képes volt rájuk hatást gyakorolni. [17] Érdemes megemlíteni továbbá, hogy a szintén egyiptomi radikális hitszónokhoz, Umar Abdul Rahmanhoz hasonlóan támogatta az önálló jogi véleményalkotást (ijtihad) és az iszlám szent iratainak szabad értelmezését, ugyanis így lehetőség nyílott a jogtudósok interpretációjának megkerülésére. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy számos szélsőséges muszlim csoportosulás – melynek tagjai nem rendelkeztek vallásjogi előtanulmányokkal – a saját szája íze szerint értelmezhette a szent iratokat. [18]

Qutbot végül 1966-ban kivégezték, ami a mozgalom radikalizálódásához, hosszabb távon pedig a fejlődési perspektíváinak megváltozásához vezetett. A mozgalom híveit elsősorban a börtönökben toborozta. Követői mártírként (shahid) és példaképként tekintenek rá a mai napig. Hívei a qutbi ideológia alapján kötelességüknek érezték a későbbi egyiptomi elnök, Szadat elleni 1981-es halálos kimenetelű merénylet elkövetését. Álláspontjuk szerint Szadat nem az isteni törvény szellemében gyakorolta a hatalmat, a muszlim közösség érdekeinek hátat fordított – aláírta az 1978-as Camp David-i egyezményt, majd az 1979-es izraeli-egyiptomi békeszerződést −, amire válaszul hitetlennek nyilvánították (takfir). [19]

Muhammad Faraj

A Sayyid Qutb által létrehozott ideológiát az elektromérnök végzettségű, vallási műveltségét autodidakta módon elsajátító Muhammad Abdul Salam Faraj ültette át a gyakorlatba és hozta létre az al-Qaidához tartozó Egyiptomi Iszlám Dzsihád nevű radikális szervezetet az 1970-es évek végén. Az Elhanyagolt kötelesség című műve az egyiptomi dzsihádista mozgalmak kézikönyvévé vált mint egyfajta „belső használatra készült vitairat” [20]. A rövid, javításokkal teli szöveg azonban Simon Róbert orientalista megfogalmazásában a „terrorizmus alkotmányává” [21] vált.  Ebben a könyvében a dzsihádról mint a köztudatból már kikopott vallási kötelezettségről értekezik, valamint hitet tesz a közeli ellenséggel szembeni küzdelem prioritása mellett, amely gondolat korábban már megfogalmazódott Qutb doktrínájában is. Meggyőződése szerint az iszlám uralmat abban az esetben lehet a legkönnyebben megteremteni, ha a nemzeti kormányokat alkotó hitehagyott muszlim vezetőket − akár erőszak útján is − eltávolítják, bevezetik az iszlám törvénykezést, és ezzel párhuzamosan a még nem romlott társadalmat iszlamizálják. Minden mást, így a külföldön − például Palesztinában − folytatott dzsihádot is időpocsékolásnak tartotta. Qutbhoz hasonlóan Faradzsot is kivégezték. Doktrínája számos kortárs egyiptomi dzsihádistára mély hatást gyakorolt, köztük Karam Zuhdira és Ayman al-Zawahirire, az Egyiptomi Iszlám Dzsihád / Dzsihád Csoport magas rangú vezetőre is. Az al-Mawdudihoz, Qutbhoz, illetve Farajhoz kötődő nézetek az hatvanas és hetvenes évek dzsihádista mozgalmainak és szervezeteinek ideológiáját alapozták meg. Ez az időszak jelentette a dzsihádizmus első hullámát. [22]

Felhasznált irodalom

[1] Jany János: Klasszikus iszlám jog: Egy jogi kultúra természetrajza. Budapest: Gondolat Kiadó, 2021, 184–186 és 437.

[2] Dévényi Kinga: A ğihād az iszlámban. Történeti áttekintés. Keletkutatás 2013. tavasz, 5−11.

[3] Dévényi, 13.

[4] Jany 2021, 437.

[5] Rostoványi Zsolt: Iszlám és a 21. század. Kihívások és válaszok. Budapest: L’Harmattan, 2020, 61–63.

[6] Jany 2021, 438–439; Simon Róbert: Iszlám kulturális lexikon. Budapest: Corvina Kiadó, 2009, 384–385.

[7] Jany 2021, 438–441; Rostoványi, 62–64;

[8] Dévényi, 21 és 23–24.

[9] Gerges, A. Fawaz: The Far Enemy. Why Jihad Went Global. New York: Cambridge University Press, 2005, 3–4.

[10] Rostoványi, 64.

[11] Csicsmann László: Iszlám és demokrácia a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Budapest − Pécs: Dialóg Campus, 2008. 179–181; Maróth Miklós: Iszlám és politikaelmélet. Budapest: Akadémiai Kiadó, 2013, 140; Rostoványi, 66–68.

[12] Rostoványi, 65 és 68.; Csicsmann, 179.

[13] Csicsmann, 177–178.

[14] Dévényi, 22.

[15] Rostoványi, 69.

[16] Gerges, 4–6. Csicsmann, 178; Rostoványi, 70.

[17] Simon Róbert: Az iszlám fundamentalizmus. Gyökerek és elágazások Mohamedtől az al-Qá’idáig. Budapest: Corvina Kiadó, 2014, 270–272.

[18] Gerges, 3–8.; Rostoványi, 70.

[19] Csicsmann, 190–191.

[20] Simon 2014, 421.

[21] Jany János: Az iszlamizmus. Eszmetörténet és geopolitika. Budapest: Typotex, 2016, 39.

[22] Gerges, 9–11.

Ez egy hosszú cikk, ezért két részben közöljük. A második részhez vezető hivatkozást hamarosan beillesztjük.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

Photo by Rawan Yasser on Unsplash.

A A dzsihád interpretációjának változása a szélsőséges iszlamista szervezetek ideológiájában – I. rész bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A konfliktust a könnyebb elemzés érdekében szakaszokra tagoltam, hogy az adott időben történő fontosabb eseményeket átláthatóbban tudjam bemutatni és az azokból levont következtetés is célzottabb legyen. Ez az időbeni szakaszolás egyéni megítélésem alapján történt,ez azt is jelenti, hogy ez egy alapvetően mesterséges felosztás. A szakaszolást 2022.02.24-től kezdem és egészen 2023.07.30-ig tagolom.

Első szakasz:2022.02.24-2022.04.02

Vlagyimir Putyin orosz elnök 2022.Február 24.-én kihirdette az Ukrajnában végrehajtandó különleges katonai műveletet az ukrán állam területén. A támadást alapvetően ebben az időszakban a klasszikus manőver alapú hadviselés jellemezte, mely során az orosz hadsereg összfegyvernemi általános offenzívát hajtott végre a frontszakaszon. A szembenálló erők létszám tekintetében nagyjából kiegyenlítettek voltak, körülbelül 150 000 orosz katona 200 000 ukrán katonával szemben. A kezdeti műveletekben az orosz hadsereg két fő problémába ütközött. Egyrészt az orosz hadseregnek logisztikai gondok léptek fel, amelynek több oka is volt; egyrészt a megszállt területeken  nekik kellet a civil lakosság igényeit is ellátni, valamint az ukrán csapatok folyamatosan támadták az utánpótlás vonalait.

Ez alapvetően annak köszönhető, hogy az orosz csapatok létszáma közel sem volt elegendő a frontvonal szerű harchoz így pedig gyakran előfordult, hogy az ukrán csapatok gyakorlatilag valódi ellenállás nélkül tudták megközelíteni az oroszok ellátási vonalait és így hatékonyan tudták az ellenség ellátmányát pusztítani és az ellátást akadályoztatni.

Ezen szakasz véleményem szerint az Északi frontszakaszon lévő orosz csapatok kivonásával ér véget április 2.-án.

Második szakasz: 2022.04.02-2022.08.28

Ezen szakaszban megfigyelhető, hogy az orosz hadsereg megváltoztatta a taktikáját, a korábbi gyors, manőver alapú hadviselés helyett egy lassabb előrenyomulású alapvetően tűzerőre fókuszáló hadviselés váltotta fel. Ez a szemléletváltás lehetővé tette a harc tempójának lassulása miatt, hogy az orosz hadsereg részben megoldhassa logisztikai problémáit, és kedvezőtlen helyzetbe kényszerítette az ukrán csapatokat, vagy rendkívül előnytelen nyílt mezejű harcokra, vagy pedig véres és lassú városi ütközetekre.

Azonban még az északi frontszakasz megszűnésével sem szűnt meg az orosz hadsereg létszám problémája, ugyanis a körülbelül 200 000-fős haderő még mindig nem volt képes ilyen nagy földrajzi területen frontvonal szerű harcra. Ezzel szemben az ukrán fél már több mobilizációs hullámot rendelt el, ennek eredményeképp pedig a fegyveres erőinek létszámát egyes becslések szerint megnövelte a kezdeti 200 000 főről körülbelül 600-900 000 főre melynek köszönhetően az egész fronton létszámfölénybe került az oroszokkal szemben, mely gyakorlatilag lehetővé tette a harmadik szakasz létrejöttét.

Harmadik szakasz: 2022.08.28-2022.11.14

Ezen időszakban alapvetően azt figyelhetjük meg, hogy az ukrán fél részben átveszi a kezdeményezést az orosz féltől és több ellentámadást indít az orosz csapatokkal szemben.

Ezen korszak alatt Kherszon-nál két offenzíva volt Oroszországgal szemben, egy pedig Harkov körül. Később egy harmadik offenzíva megindítása előtt az orosz csapatok kivonultak a Kherszon térségéből és a Dnyeper nyugati partjáról.

Az orosz oldalon is komoly változások történtek. A korábbival ellentétben mostantól az Ukrajnában harcoló orosz csapatoknak egyetlen parancsnoknak feleltek, ez pedig a kinevezett Szergej Vlagyimirovics Szurovikin. Ezzel összefüggésben az orosz csapatok elkezdték az ukrán kritikus infrastruktúra nagymértékű rombolását, melynek eredményeként, ukrán energetikai rendszer jelentős hányada megsemmisült vagy megsérült. Enne egy része már javításra került és az orosz csapások intenzitásának csökkenése miatt ma már ennél sokkal jobb arányokról beszélhetünk. Az ukrán légvédelem is komoly veszteségeket szenvedett, valamint a kimerülő készleteket a nyugatról jelenleg érkező légvédelmi eszközök csak részben tudják pótolni.

Fontos kiemelni, hogy ezek mellet Oroszország a tartalékosai közül behívott 300 000 főt, akiket majd miután kiképzésüket elvégezték Ukrajnában alkalmaznak. Ez tekinthető az események tudatában a legfontosabb változásnak, hiszen az elmúlt 1 évben az orosz hadsereg legnagyobb problémája az volt, hogy a létszámuk egyszerűen nem elegendő a frontvonal szerű harcra. Nyilvánvalóan a létszámnövelés ennek a problémának az orvoslására szolgál.

Negyedik Szakasz: 2022.11.15-2023.04.23

Az orosz fegyveres erők ebben az időben nem hajtottak végre, nagy frontszakaszokon történő offenzív műveleteket, hanem alapvetően kisebb nagyságú műveletekre fókuszáltak.

Fontos megemlíteni, hogy Szurovikint Valery Geraszimov váltotta fel, mint az orosz erők főparancsnoka, így a konfliktus menedzsmentje, most már közvetlenül az orosz felső katonai vezetés irányítása alatt van.

Ebben az időszakban véleményem szerint három területet érdemes részletesebben megfigyelni. Az első Bakhmut térsége, amelyet az orosz és Wagner csapatok 11 hónapnyi harc után mára az ellenőrzésük alá vontak. Arvdivka térsége ahol az oroszok egy a Bakhmuthoz hasonló hadműveleteket végeznek melynek köszönhetően a település ellátása csak egy irányból lehetséges. Valamint nem utolsó sorban Vuhledár térsége mely az előbb említett kettőhöz képest egy sikertelen orosz offenzíva volt, mely során az ukrán fél sikeresen verte vissza a mai napig az oroszokat a térségben. Ezek után mindkét fél a médiában már beharangozott ukrán támadásra készül fel, melyet azonban most már sokkagyára halasztott el az ukrán fél racionális okokra hivatkozva. Míg végül 2023.06.07. és 10. között az ukrán fél megkezdte a Zaporizzsja térségében a nagyobb támadó műveleteket.

Ötödik szakasz: 2023.04.23-2023.07.30

A bakhmuti események után egy rövid ideig mindkét fél a kialakult helyzethez próbált hatékonyan idomulni. Az oroszok felkészültek az ukránok támadására, az ukránok pedig a saját offenzívájukat tervezték. Ebben az időszakban két esemény volt, mely jelentősebb port kavart, az első az Ukrajna területén történő Kahovkai vízerőműt ért robbanás 2023.06.06-án melynek következtében a gát átszakadt és az azt követő árvíz a gáttól délre eső területek egy része ideiglenesen víz alá került. A másik esemény Oroszországban történt 2023.06.23.-án amikor is a Wagner csoport vezetője Jevgenyij Prigozsin a Wagner csapatok egy részével fellázadt Oroszországgal szemben, ahol először Rosztovba majd pedig Moszkva felé „menetelve” kívánta elérni céljait. A pontos részleteket e rendkívül ködös eseményről a mai napig nem tudunk, de a felszínen lévő információk alapján a Wagner csoport beszünteti működését Oroszországban és Fehéroroszországban kerül át az állomáshelyük.

Végül 2023.06.07-től kezdve jelentek meg az első információk és felvételek arról, hogy Ukrajna megkezdte magasabb rendű támadó műveleteit Zaporizzsja térségében. A kezdeti ukrán támadások igen súlyos veszteségeket szenvedtek, és az elfoglalt területek nagysága is erősen lehangoló. Ukrajnának újra kell gondolni a stratégiáját, vagy a korábbi események nagy valószínűleg megismétlődnek a fő támadás során is.

Míg Zaporizzsja területén az ukránok próbálkoznak támadó műveletekkel, addig keletebbre Oroszország a Kupjanszk és Lyman vonallal szemben indított offenzív műveleteket jelentős erőkkel.

Az orosz harckocsi veszteségekről

Ezen részhez, az Oryx honlapot használom fel, mint forrást mely az Ukrajnában elvesztett orosz felszereléseket dokumentálja, fényképek és videók segítségével. Az oldal igen komoly és részletes adatbázissal rendelkezik a veszteségeket illetően, természetesen nem szabad ettől függetlenül készpénznek vennünk mindent az adatokkal kapcsolatosan, de úgy gondolom, azok részletesebb megvizsgálásával levonhatunk néhány következtetést ezen eszközökkel kapcsolatosan.

A honlap a cikk elkészítésekor 1389 megsemmisült orosz harckocsit tart számon, valamint 547 ukrán fél által zsákmányolt orosz harckocsit. Véleményem szerint a veszteségek összehasonlítása a különböző típusok szerint a leglogikusabb megoldás, az összehasonlításra a 2022-es IISS The Military Balance kiadvány adatai is felhasználtam.

Az IISS szerint Oroszország 2927-harckocsit tartott aktív szolgálatban, ezzel és az Oryx adatbázisának tanulmányozásával a következő észrevételeket tenném:

1.Az Oryx típusaik szerint különíti el az oroszok által használatban lévő és Ukrajnában bevetett harckocsikat és azok veszteségeit. Ezek közül a következő típusokról szeretnék pár megállapítást tenni: T-62M, T-64A, T-64BV, T-72A. Ezen típusok közül egyik sem áll már szolgálatban, az orosz hadseregben, ugyanakkor tudjuk, hogy a konfliktus kezdete óta az oroszok ezeket és más típusokat a tartalékokból hívták elő, hogy felhasználhassák őket, valószínűleg a Donyecki Népköztársaság (DNR) és a Luganszki Népköztársaság (LNR) egységeiben, valamint mint közvetlen tűzvezető egységekként a fronton. A fentebb említett típusokat a mai napig nem találjuk meg az orosz páncélos dandárok és hadosztályok állományaiban mely megcáfolni látszik azt a koncepciót, hogy e harckocsik újbóli szolgálatba állítása ezekben az egységekben elszenvedett veszteségek pótlására történt.

2. Meglátásom szerint helyzetünket azonban tovább árnyalja, hogy az említett harckocsikat az ukrán hadsereg is fegyverben tartja, így nem mehetünk el amellett a tény mellet sem, hogy a veszteségek egy része mindkét oldalon tévesen vagy szándékosan az ellenségnél kerül elszámolásra. A háború előtt Ukrajna több száz T-72B harckocsit üzemeltetett, a háború közeledtével pedig a T-80BV harckocsikat is mozgósították. Érdemes azt is megfigyelni, hogy a T-72B és T-80BV típusú harckocsik veszteségének eloszlása jóval nagyobb, mint amennyit az oroszok általánosan fegyverben tartanak. 
3. A T-72B3 és a T72B3M (Obr-2016) tekintetében mindkettő alulreprezentált ahhoz képest, hogy mennyire gyakoriak az orosz csapatoknál, a T-90-es változatok pedig annak ellenére, hogy a teljes harckocsik erő 13%-át teszik ki, mégis csupán a veszteségek 1,9%-át teszik ki.

   Ezen megállapításokból több következtetést is le lehet vonni. Egyrészt az újabb orosz harckocsik sokkal jobban teljesítenek, mint ahogyan arról nyugaton sokan vélekednek ez alapján, a T-90-es széria nagyon alulreprezentált a veszteségek tekintetében, a T-72B3M pedig meglehetősen alacsonyabb veszteségi rátával rendelkezik, mint azt elsőre az olvasó gondolná, a T-72B3 pedig kissé alulreprezentált. Ezen megállapítások alátámasztani látszanak azt, hogy az újabb harckocsik páncélzata működik és valóban hatékony védelmi képességet biztosít vagy pedig azt, hogy az oroszok jobban megválogatják azt, hogy ezen eszközöket mikor és hogyan vetik be. Egy másik következtetés, hogy a legkönnyebben oroszként azonosítható harckocsik szenvedték a legkisebb veszteséget, míg a legnehezebben megkülönböztethető, harckocsik, melyeket mindkét fél alkalmaz, felel a legtöbb veszteségért.

    

   A zsákmányolt harckocsik kapcsán megjegyezném azt is, hogy az itteni számadatokat sem szabad feltétlen készpénznek venni, hiszen igen jelentős különbség van zsákmányolt és „zsákmányolt” harceszköz között. Tökéletes összehasonlítási példa ez ennél és ennél a T90-es harckocsinál, ahol mindkettőt az Oryx a zsákmányolt kategóriába sorolja, azonban a képek alapján nagy valószínűséggel csak az első variáns van olyan műszaki állapotban, melyet az ukrán csapatok érdemben is hasznosítani tudnak, nem csupán „trófeák”.

A drónok szerepe

Mind az ukránok, mind az oroszok soha nem látott mértékben vetettek be drónokat ebben a konfliktusban. A háború elején rengeteg felvételt láthattunk, ahogy TB-2 Bayraktar drónok pusztítanak el orosz felszerelést és különböző harceszközöket. De azóta az ehhez hasonló videók szinte teljesen megszűntek, ennek mi lehet az oka?

Véleményem szerint az magyarázza ezt, hogy, a TB-2-esek nem voltak láthatatlanok az orosz légvédelem számára és a Pantsir és TOR-M1 rendszerek hatékonyan tudták ezen drónokat megsemmisíteni. A kezdeti ukrán sikerek valószínűleg annak köszönhetők, hogy a kezdeti orosz előrenyomulás során az orosz csapatokkal a logisztikai problémák miatt a légvédelem nem tudott lépést tartani a frontvonalon harcoló csapatokkal és így gyakorlatilag légvédelmi fedezet nélkül nyomultak előre. De miután az orosz hadsereg lassította műveleteinek sebességét, egyre gyakrabban láthattunk felvételeket megsemmisített TB-2 esekről, mint TB-2-esek által megsemmisített orosz eszközökről

Az ukránok ezután kaptak Switchblade 300 és Switchblade 600-as típusú drónokat, amik annak ellenére, hogy július vége óta több százat szállítottak nekik belőle mégis az ezeket bemutató felvételek igen ritkák, ami itt is kérdéseket vett fel, e harceszközök valódi hatékonyságában.

Ezek tudatában az ukrán fél drón alkalmazása messze nem annyira lehengerlő, mint azt elsőre gondolhattuk, különösen úgy, hogyha azt az orosz dróntevékenységgel hasonlítjuk össze.

Oroszország is igen jelentős számban alkalmaz drónokat a konfliktusban. Ezek közül számuk és jelentőségük miatt 3-at emelnék ki. A Product 305, ami lényegében egy távirányítású rakéta, amit más drónokból lőnek ki, a Lancet drón, ami egy orosz gyártmányú önmegsemmísitő drón és a legnagyobb figyelmet kapó Shahed-136, amit orosz szolgálatban Geran-2-nek neveznek. A Geran-2 nagy figyelmet kapott a médiában, hiszen az elmúlt 2022 ősz és tél idején használták nagy számban az oroszok ezen eszközöket stratégiai csapásokhoz.

Az alapján, amit eddig láthatunk az ukrán légvédelem eddig teljesen alkalmatlan volt arra, hogy az orosz drónokkal hatékonyan fel tudja venni a harcot. Félreértések elkerülése végett, ez nem egy könnyű feladat, ez is az oka annak, hogy Oroszország külön figyelmet fordított olyan védelmi rendszerek, mint a Pantsir és a TOR-M1, amik képesek viszonylag hatékonyan elhárítani az ellenséges drónokat, amiket még az ISIS alkalmazott Irakban és Szíriában. A régi szovjet BUK-ok és S-300-as rendszerek valamint az OSA-AKM légvédelmi rendszerek melyeket az ukrán hadsereg fegyverben tart nem alkalmasak ilyen kisméretű célpontok megsemmisítésére.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

Photo by Dmitry Bukhantsov on Unsplash.

A Vizsgálódás az orosz-ukrán konfliktussal kapcsolatban bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Az antarktiszi tevékenységek fontossága és Kína szerepvállalása

Az Antarktisz-egyezmény 1959-es aláírása óta számos változás történt a térség geopolitikai helyzetében. A hidegháborús környezet, amelyben a szerződést aláírták, mára egy olyan globális biztonsági rendszerré alakult, amelyet más hatalmak felemelkedése határoz meg. A Kínai Népköztársaság (továbbiakban Kína) felemelkedése kétségkívül megváltoztatja a globális geopolitikai tájképet, és kérdéseket vet fel a régóta fennálló nemzetközi normák és hatalmi egyensúlyok fenntarthatóságával és jövőjével kapcsolatban, ami a világ minden régiójára, így a sarkvidékekre is hatással van. Az Antarktisz geostratégiai és geopolitikai jelentősége leginkább a potenciális erőforrásokban, a területi követelésekben, a hajózási útvonalak feletti ellenőrzésben rejlik. Emellett a tudományos befolyás, az éghajlatváltozással kapcsolatos klímapolitika és a nemzetközi együttműködésben betöltött szimbolikus jelentősége miatt a közelmúltban Kína számára is fontos területté vált a déli kontinens.

Kína antarktiszi szerepvállalása 1983 óta, amikor is ratifikálta az Antarktisz-egyezményt, drámaian megnőtt. 1985-ben konzultatív státuszt kapott, és azóta több kutatóállomás építésével fejlesztette jelenlétét a kontinensen: a Great Wall (1985-ben létesült a György király-szigeten), a Zhongshan (1989, a Larsemann-hegyen), a Kunlun (2009, a Kelet-Antarktisz közepéhez közeli A-kupolán) és a Taishan (2014, a Princess Elizabeth Land-en). Kína ezek közül állandó jelleggel a Great Wall és a Zhongsan állomásokat üzemelteti, az Antarktisz nyugati és keleti partjainál, amelyek könnyen megközelíthetők a két Xuelong (Hósárkány) jégtörőből álló kínai flottával.

Az ötödik állomás jelentősége és következményei

Többéves szüneteltetés után, a kínaiak 2022 végén folytatni kezdték az ötödik antarktiszi kutatóbázisuk konstrukcióját. Az 2023 januári műholdfelvételek azt mutatják, hogy a kínaiak az építkezés 2018-as kezdete óta, a helyszínen új támogató létesítményeket és egy nagyobb épület alapjait húzták fel. Az állomás építése valószínűleg továbbra is csak szakaszosan fog haladni, és az építkezéshez szükséges expedíciók az enyhébb antarktiszi nyarakra korlátozódnak.

Kína ötödik antarktiszi állomásának létrehozása az antarktiszi kormányzás szempontjából kulcsfontosságú területen történhetne meg. A tervek szerint az új kínai létesítmény nem messze települne a világ legnagyobb antarktiszi állomásától, az Egyesült Államok McMurdo állomásától, valamint az új-zélandi Scott-bázistól. A földrajzi potenciál kiaknázása mellett a beruházás jelentős mértékben segítené Kína azon törekvéseit, hogy komoly szereplővé válhasson az Antarktiszon uralkodó hatalmi viszonyrendszerben.

Az új állomás a Ross-tenger melletti Inexpressible-szigeten települ, és ha elkészül, az 5000 négyzetméteres komplexum várhatóan rendelkezni fog egy tudományos kutatási és megfigyelési részleggel, egy energetikai létesítménnyel, főépülettel, egy logisztikai létesítménnyel és a kínai Xuelong jégtörők számára épített dokkal is. Az állomáson végzett tudományos kutatás a fizikai és biológiai oceanográfiára, glaciológiára, tengeri ökológiára, zoológiára, légköri és űrfizikára, valamint geológiára összpontosítana, a projektről szóló átfogó környezeti értékelés alapján.

2020 februárjában az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériuma és más ügynökségei ellenőrizték az új helyszínt, és nem találtak konkrét katonai felszerelést vagy személyzetet a születőben lévő létesítményben. A létesítményhez annak elkészülte után azonban egy műholdas földi állomás is tartozni fog, amely Kína többi földi állomásához hasonlóan, eredendően kettős felhasználású képességekkel rendelkezik majd. Az Antarktiszon telepített állomások nélkülözhetetlenek Kína egyre növekvő számú tudományos műholdjának nyomon követéséhez és a velük való kommunikációhoz, de ami a nyugati közösség számára aggodalmat jelenthet, az a kettős felhasználás kérdése a kutatóbázisok hírszerzést támogató funkciójával kapcsolatosan. Az ötödik kínai állomás pozíciója révén az ország számára lehetőség nyílik, hogy az USA-val szövetséges Ausztráliából és Új-Zélandról jeladásokat és telemetriai adatokat gyűjtsön a két ország újonnan létrehozott arnhemi űrlétesítményeiből induló rakétákról.

A kínai hadseregről szóló 2022-es amerikai védelmi minisztériumi jelentés megjegyzi, hogy „[Kína] Antarktiszra vonatkozó stratégiája magában foglalja a kettős felhasználású technológiák, létesítmények és tudományos kutatások használatát, amelyek valószínűleg, legalább részben a PLA (People’s Liberation Army, a Kínai Népköztársaság Fegyveres Erői) képességeinek javítására irányulnak”. Hozzáteszi, hogy Kína ottani létesítményei referenciaállomásként szolgálhatnak a kínai kettős felhasználású BeiDou műholdas navigációs hálózat számára, amely Peking alternatívája az Egyesült Államok által működtetett globális helymeghatározó rendszernek.

A szerződéses keretrendszer és a „békés célok” Kína olvasatában

Az 1959-es Antarktisz-egyezmény értelmében, amelynek Kína is részese, a kontinensen folytatott tevékenységek „békés célokra” korlátozódnak. Az Antarktisz-egyezmény IV. cikke a következőképpen szól:

„Az Antarktiszon a jelen Szerződés hatálya alatt végrehajtott semmilyen cselekmény vagy tevékenység nem képezheti alapját az Antarktiszon fennálló területi szuverenitási igény érvényesítésének, támogatásának vagy tagadásának, illetve nem keletkeztethet szuverenitási jogot az Antarktiszon.”

Ugyanilyen fontos, az I. cikk, miszerint:

„Az Antarktisz kizárólag békés célokra használható. Tilos többek között minden katonai jellegű tevékenység, mint például katonai bázisok és erődítmények létesítése, katonai manőverek végrehajtása, valamint bármilyen típusú fegyverek tesztelése. …E szerződés nem akadályozza meg a katonai személyzet vagy felszerelés tudományos kutatásra vagy bármely más békés célra történő felhasználását.”

A szerződés ezen pontját eddig nem feszegette egyetlen állam sem, de ez nem ad semmiféle garanciát arra, hogy a közeljövőben a kettős felhasználású kapacitásokkal rendelkező államok továbbra is a békés felhasználás mellett tartanának ki.

Kína az 1985-ös Great Wall kutatóállomás létrehozása óta rendelkezik az Antarktiszi Szerződés konzultatív státuszával. Ez a tisztség jelenti az antarktiszi döntéshozatalban való részvételt, az évente összehívott a Szerződés konzultatív ülésein. A nemzetközi politikát tekintve elmondható, hogy Kína Antarktisz-politikájában alapvetően központi szerepet tölt be a nemzetközi béke és együttműködés támogatása. A Szerződés döntéshozatali hatáskörrel rendelkező konzultatív feleként Kína folyamatosan fenntartja és védi a keretrendszer alapvető elveit és értékeit. Továbbá, konzultatív státuszára támaszkodva több nagyszabású kezdeményezést is fenntarthatott és javasolhatott volna, azonban ezt nem tette meg. Az utóbbi években azonban Kínában gyorsan növekszik az antarktiszi kérdések iránti figyelem, így joggal hihető, hogy Kína egyelőre proaktívabb szerepet fog játszani az Antarktiszon.

A déli kontinens jövőképe a „feltörekvő sárkány” árnyékában

Kína növekvő tudományos jelenléte az Antarktiszon összhangban van tágabb politikai célkitűzéseivel. A múltban Kína nehézségekbe ütközött az Antarktisz-egyezmény konzultatív részes fél státuszának megszerzésében, egyrészt a kontinensen folytatott tudományos tevékenységének hiánya, másrészt a nyugati hatalmak politikai aggályai miatt. Napjainkban Kína egyre inkább az antarktiszi tudományhoz való növekvő hozzájárulás által igyekszik nagyobb beleszólást nyerni a déli kontinens jövőbeli irányításába. Az Antarktisz-egyezmény értelmében, 2048-ban a szerződés környezetvédelemről szóló jegyzőkönyvének újratárgyalására kerülhet sor, ami lehetőséget ad Kínának az ásványkincsek kitermelésére vonatkozó jövőbeli szabályok kialakítására.

Felmerülhet azonban a kérdés, hogy milyen hatással jár a globális szintéren is feltörekvő Kína növekvő antarktiszi szerepvállalása. A fehér kontinens jobb megismerése révén és az Antarktisz kormányzási rendszereinek alakításán keresztül szeretné maximalizálni nemzeti érdekeit és egyidejűleg az Antarktisz védelmét és békés használatát. Az elmúlt években Kína aktívan részt vett a sarkvidékek többszintű irányításában. Ezt támasztja alá, hogy az öt kulcsfontosságú nyílt tengeri halászatot folytató állam egyikeként meghívták a Középső Jeges-tengeren folytatott szabályozatlan nyílt tengeri halászat megelőzéséről szóló megállapodás megtárgyalására.

Kína hivatalos álláspontja az Antarktiszról egy folyamatosan alakuló politikai beszédaktusként értelmezendő. 2018-ban adta ki első kvázi „fehér könyvét” antarktiszi tevékenységéről, amelyben nemcsak stratégiáját és napirendjét vázolta fel, hanem megfogalmazásra került, hogy tevékenységei által növeli az antarktiszi kutatásba történő beruházásokat, ezzel egyidejűleg tiszteletben tartva az Antarktisz-egyezmény intézményrendszerét. Ennek ellenére Kínának azonban még mindig szüksége van egy hivatalos és egyértelmű Antarktisz-politikára, amely által definiálhatja egy közép vagy hosszútávú stratégia keretében a déli tevékenységeit.

Kína folyamatosan fejleszti tudományos és diplomáciai kapacitását, valamint a változó geopolitikai környezetben nyomon követiz Antarktisz-egyezmény reformjára vonatkozó felvetéseket. Egy diplomáciailag megfontolt, terjeszkedésre törekvő Kínának nehéz ellenállni, ennek ellenére az Antarktisz feletti kínai hegemónia azonban nem elkerülhetetlen. Várható, hogy Kína az ötödik antarktiszi állomás elkészültével hivatalos antarktiszi politikát tesz közzé, és ezáltal olyan szereplővé válhat, amely hatékonyan tud szilárd és konkrét javaslatokat előterjeszteni a déli kontinens irányítására vonatkozó érdekeinek megfelelő befolyásolására. Ezek a közelmúltbeli tevékenységek, valamint a térségben megnövekedett halászati jelenlét azonban a globális rendszer nyugati érdekeit képviselő országainak aggodalomra adnak okot amiatt, hogy Kína esetlegesen megpróbálja növelni befolyását az Antarktisz irányítási rendszereiben. Vitatott, de Kína növekvő jelenléte egy jövőbeli területi igény alapját is képezheti, ha az Antarktisz-egyezmény felbontásra vagy módosításra kerül.

Az Antarktisz jövőjének biztosítása érdekében határozott és hatékony nemzetközi együttműködésre lesz szükség, és Kína potenciálját tekintve akár pozitív szerepet is játszhat ezen a téren. Azonban ehhez az optimista jövőképhez elengedhetetlen, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei gondosan figyelemmel kísérjék Kína fejlődő tevékenységét, emellett nagyobb átláthatóságot kell szorgalmazzanak a déli kontinensen zajló tevékenységekre.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

Photo by Cassie Matias on Unsplash.

A Kína antarktiszi ambíciói: A sárkány délre tör? bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A Hegyi-Karabah konfliktus a leghosszabb ideje húzódó konfliktus a posztszovjet térségben. Az örmény többségű régió, a Hegyi-Karabah – vagy örményül Arcah-i – Köztársaság egy el nem ismert szakadár állam a Kaukázusban, amelyre mind az örmények, mind az azeriek igényt tartanak.

Az azeri és örmény fél közötti fegyveres konfliktus kisebb-nagyobb intenzitással 1991 óta tart, kétszer tört ki háború a régióban, amely mindkét alkalommal tűzszüneti megállapodással zárult az Oroszországi Föderáció közvetítésével.

A két fél közötti konfliktusban szignifikáns szerepet játszott Oroszország, aki mediátorként lépett fel a kaukázusi országok között. 2022. február 24-én elindított Ukrajna elleni orosz katonai hadművelet az orosz prioritások és kapacitások újragondolásával járt együtt, amely jelentős hatással volt a Kaukázus déli részén fennálló status quo-ra is.

A konfliktus története:

A Szovjet Szocialista Köztársaságon belül, a Kis-Kaukázusban – az Azerbajdzsáni Szovjet Szocialista Köztársaságban – található régió a szuperhatalom fennállása alatt autonóm státusszal rendelkezett, amely hozzájárult az etnikai feszültségek mérsékléséhez. A Szovjetunió felbomlásával kapcsolatos prognózisokkal párhuzamosan kezdődött el a konfliktus kiéleződése. 1988-ban az Arcah-i Köztársaságban sikeres népszavazást tartottak az Örmény Szovjet Szocialista Köztársasággal való egyesülésről, amit az azeriek illegitimnek minősítettek. A népszavazást fegyveres összetűzések követték az azeriek és az örmények között, amely pogromba torkollott. Az események több száz örmény emigrációját eredményezték.

1991-ben a Hegyi-Karabah területi autonómiáját a bakui parlament visszavonta, amelyre válaszul a régióban élő örmények kinyilvánították a függetlenségi szándékukat. A függetlenség deklarálása 1992 és 1994 között tartó háborúhoz vezetett. A háború közel 30 000 életet követelte. A hegyi-karabahi háborúnak az 1994-es orosz közvetítéssel megszületett tűzszüneti megállapodás – biskeki protokoll – vetett véget. A megállapodás keretében a terület Azerbajdzsán része maradt.

A biskeki protokoll aláírását követő időszak sem telt el összetűzések nélkül, a dróntámadások és a fegyveres összecsapások folyamatossá váltak a terület határvonalán. Nagyobb összetűzésre egészen 2016 nyaráig nem került sor, amikor négynapos intenzív fegyveres harcok dúltak a régióban, amely a 2020-as hegyi-karabahi háború egyfajta “prelude”-jaként értelmezhető.

2020. szeptember 27-én tört ki a második hegyi-karabahi háború, ami azeri győzelemmel ért véget. Baku fegyveres erői a háború során nem tudták visszafoglalni az összes örmények által ellenőrzött területet, azonban a november 9-én aláírt fegyverszüneti megállapodás rendelkezett arról, hogy az örményeknek át kell adniuk a Karabah környéki területeket – Ağdami járás, Kalbajar járás és Laçıni járás – az azeriak részére. A megállapodás deklarálta még, hogy a régióban orosz békefenntartók szavatolják a békét, és biztosítják a Karabahot Örményországgal összekötő Laçıni-folyósót. A fegyverszüneti egyezmény rendelkezett még egy tranzitfolyósó nyitásáról (Zangezur-korridor), amely Örményország déli részét kötné össze Azerbajdzsánnal.

Az Oroszországi Föderáció közreműködésével létrejött hathetes háborút lezáró tűzszüneti megállapodás november 10-én lépett hatályba. A második karabahi háború során több mint 7000 katona és 170 civil vesztett életét, ezzel az elmúlt évtizedek során legtöbb áldozattal járó háborúvá vált a régióban.

A második hegyi-karabahi háború után:

A 2020-as második karabahi háború Azerbajdzsán győzelmével zárult. Baku a katonai sikereket követően sem mondott le politikai céljai érvénybe juttatásáról. Azon év novemberében aláírt tűzszüneti megállapodást követően, Baku a katonai sikerek kézzelfogható politikai sikerekké való konvertálását tűzte ki célul. Azerbajdzsán az örmény fegyverek Karabahból történő kivonását, és Zangezur-korridor tényleges megnyitását, – mint a megkötött egyezmény két beteljesületlen pontját – szerette volna megvalósítani.

A második karabahi háborút lezáró tűzszüneti megállapodást követően 2021-ben Vlagyimir Putyin mediációjával Nikol Pasinján és Ilham Aliyev között megkezdődtek a tárgyalások, ezzel a békeszerződés előkészítése. A két fél közötti egyeztetés egyik kézzelfogható eredménye volt a Baku által benyújtott öt pontból álló javaslat a konfliktus rendezéséről. Az előterjesztésre válaszul Jereván hatpontból álló kezdeményezést nyújtott be, amely az arcahi területén élő örmények emberi jogainak védelmét és a terület státuszának rendezését emelte ki. 2022 augusztusában az uniós közvetítéssel létrejött brüsszeli magasszintű tárgyalást követően már kezdett kirajzolódni egy békeszerződés reális esélye, azonban ennek a reménynek a szeptemberi eszkaláció vetett véget.

Az orosz-ukrán háború hatásai:

A régióban a 2020. novemberi tűzszüneti megállapodás óta orosz békefenntartók szavatolják a békét, azonban a tavaly februárban megindított orosz katonai agresszió következtében csökkent Moszkva befolyása, amely a konfliktus ismételt fellángolásához vezetett.

Az Ukrajna elleni támadás óta Azerbajdzsán három nagyobb eszkalációt idézett elő a régióban és az azeri-örmény határnál. Baku többször megszakította az örmény többségű hegyi-karabahba a földgázszállítást, ezzel komoly fennakadásokat okozva a térségben.

A konfliktus egyik forrópontja a 2022. december 12-én kezdődő blokád volt a Laçıni/Lacsin-folyosónál. Magukat “környezetvédelmi aktivisták” -nak valló azeriek lezárták a folyósót a hegyi-karabahi illegális örmény bányászat elleni tiltakozásra hivatkozva. A Lacsin-folyósó az egyetlen szárazföldi szállítási útvonal Örményország és a Hegyi-Karabah között. Az azeri „környezetvédők” azzal, hogy elbarikádozták a folyosót, gátolják a terület lakosságának ellátását. 2020. november 9-én megkötött megállapodás szerint orosz békefenntartóknak kéne őrizni a folyósót, azonban ez nem valósul meg.

A fennálló status quo megőrzésében és  a régió egyfajta stabilitásában mindig is kulcsszerepet töltött be Oroszország, aki tulajdonképpen objektív, semleges őrként próbált ellensúlyozni az azeri és örmény fél között.

Az Ukrajna ellen indított orosz offenzívával párhuzamosan a moszkvai vezetésnek szükségessé vált prioritásainak újragondolása és kapacitásának csökkentése, ezáltal az orosz békefenntartói tevékenység intenzitása is mérsékelődött, amely jelentősen hozzájárul a hegyi-karabahi konfliktus kiújulásához.

A csökkentett orosz figyelem és beavatkozás hiányában közrejátszhat még a tény, hogy az Oroszországi Föderáció egyre inkább Azerbajdzsán és Törökország felé fordul, a nyugati szankciók enyhítésének érdekében. Ankara mindig is vezető kereskedelmi partnere volt Moszkvának. Azerbajdzsán szintén kiemelkedő szerepet játszik az orosz kereskedelemben, főleg mivel részese a Nemzetközi észak-dél közlekedési folyosó (INSTC) projektnek, amely összeköti Oroszországot és Indiát, Azerbajdzsán és Irán területén keresztül. A folyosó 2022. február 24-e óta egyre fontosabbá vált a Kremlnek, amelynek fő célja, hogy diverzifikálja kereskedelmi kapcsolatait, ennek érdekében pedig a Nemzetközi észak-dél közlekedési folyosó fejlesztéséről szóló nyilatkozatot írtak alá a projekt résztvevői Bakuban, nem sokkal a szeptemberi Örményország ellen elkövetett támadások előtt. Ez a fajta stratégiai fordulás Azerbajdzsán és Törökország felé megnehezíti Moszkva számára, hogy „semleges őr” szerepében tűnjön fel a régióban.

A Nyugat erősödő szerepe a konfliktusban:

A régióban eddig kevés befolyással rendelkező Európai Unió és az Egyesült Államok igyekszik felvenni a mediátor szerepét az azeri-örmény konfliktusban. Annak ellenére, hogy Moszkva volt az eddigi egyetlen közvetítő, és ezt orosz-ukrán háború előtt fent is kívánta tartani.

Az Európai Unió igyekszik független közvetítőként segíteni a konfliktus további eszkalációjának elkerülését. Igyekszik támogatni Örményországot, kihasználva és előnyére fordítva az orosz passzivitás miatt kialakult csalódottságat.  Jereván tagja az orosz vezetésű Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (KBSzSz), és területén az Oroszországi Föderáció két katonai bázissal is rendelkezik, Gyumriban és Erebuniban. Ugyanakkor az unió számára az azeri gáz fontos alternatívájaként szolgál az orosz földgáznak, amelynek értelmében Baku kulcsszerepet tölt be az orosz gáz függőségről való levállást során. 2022 júliusában az Európai Unió és Azerbajdzsán megállapodást írt alá az energetikai együttműködésükről.

Az Európai Tanács elnöke, Charles Michel közvetítésével a szeptemberi eszkalációt követően számos tárgyalások mentek végbe az azeri és örmény vezetők között. Az Európai Parlament az EU és Örményország közötti kapcsolatokról szóló 2023. március 15-ei állásfoglalásában elítélte a 2022 szeptemberében azeri erők által örmények ellen elkövetett erőszakot és az emberi jogok megsértését. Az Európai Unió 2023. február 20-án elindította polgári misszióját Örményországban. A szeptemberi összetűzéseket követően a helyzet stabilizálásnak érdekében az EU a grúziai megfigyelő missziójából (EUMM Grúzia) ideiglenes 40 katonai megfigyelőt helyezett át a Hegyi-Karabah területére. A létrehozott fegyvertelen civil megfigyelő misszió lezárását követően hozták létre az új polgári missziót januárban.

A komoly kétségek vannak a Nyugat azeri-örmény szerepvállalásával és a diplomáciai törekvéseikkel kapcsolatban. Mind az EU, mind az USA részéről látszik egy komolyabb elköteleződés a régió stabilizálása mellett, azonban mindez nem bizonyult elégnek ahhoz, hogy megkezdődjenek a béketárgyalások a felek között.

Abban az esetben, ha a Nyugat tényleg fel akarja venni a stabilizátor szerepét a Hegyi-Karabah konfliktusban, jóval többet kell tennie annál, hogy helyszínt biztosít és leülteti az azeri és örmény vezetőket. A közvetlen párbeszéd fontosságának hangsúlyozása a felek közötti hatalmi egyenlőtlenségek miatt aligha vezethet nem kikényszerített megállapodáshoz. Fontos hangsúlyozni, hogy egy olyan békemegállapodás aláírása, amely nem oldja meg a fő problémát, az nem garantálja a békét a régióban. A Nyugatnak jobban hozzá kell járulnia a tárgyalási folyamatokhoz és a fennálló problémák legyőzéséhez.

Oroszország csökkentett figyelmével, de szintúgy folytatódnak a béketárgyalások. Moszkvának még mindig jelentős mozgástere van a régióban és a konfliktus lezárásában Jereván elégedetlenségének ellenére is. Azzal, hogy az EU számára elengedhetetlen partnerré vált Azerbajdzsán, egyértelműen növelte Baku presztízsét és alkupozícióját a béketárgyalások tekintetében. A már kezdetben hatalmi egyenlőtlenségeken a fennálló helyzet csak tovább rontott és kérdéses, hogy Jereván mennyire tudja saját érdekeit érvényesíteni, vagy meggátolni a túlkapásokkal gazdag azeri követeléseket a Hegyi-Karabahban élő örmény lakosság védelmének érdekében.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

Photo by Vaghinak Vardanyan on Unsplash

Felhasznált irodalom:

• Center for Strategic and International Studies: The Air and Missile War in Nagorno-Karabakh: Lessons for the Future of Strike and Defense (https://www.csis.org/analysis/air-and-missile-war-nagorno-karabakh-lessons-future-strike-and-defense)
• Egresi Zoltán: Elhúzódó béketárgyalások: a megoldatlan karabahi kérdés, Külügy és Külgazdasági Intézet időszaki kiadvány, Budapest, 2022. (https://kki.hu/wp-content/uploads/2023/01/KE_2022_66_AZ_AM_megoldatlan_karabahi_kerdes_Egeresi_0110.pdf) (letöltés ideje: 2023.04.15)
• Global Conflict Tracker: Nagorno-Karabakh Conflict (https://www.cfr.org/global-conflict-tracker/conflict/nagorno-karabakh-conflictÖ
• International Crisis Group: The Nagorno-Karabakh Conflict: A Visual Explainer (2023.03.28, forrás: https://www.crisisgroup.org/content/nagorno-karabakh-conflict-visual-explainer) (letöltés ideje: 2023.04.15)
• Orbán Tamás: Hegyi-Karabah: ki az igazi nyertes?, Danuebe Institute, 2020 (https://danubeinstitute.hu/hu/kutatas/hegyi-karabah-ki-az-igazi-nyertes) (letöltés ideje: 2023.04.15)

A Az orosz-ukrán háború árnyékában: a máig megoldatlan Hegyi-Karabah kérdés bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A Biztonságpolitikai Szakkollégium Vallás és Biztonság Műhelyének tagjai képviselték szakkollégiumunkat 2023. július 2-7. között az I. Kárpát-medencei Teremtésvédelmi Nyári Egyetemen Esztergomban, Dr. Kaló József elnök vezetésével.

Mint számos relatíve új tudományág, a teremtésvédelem is több önálló, történelmi és újabb diszciplínát igyekszik integrálni kutatási területeibe. Ennek megfelelően a nyári egyetem hat napja során számos tudományterület képviselői tartottak előadásokat és workshopokat a diákok számára. Tekintettel a teremtésvédelem teológiai és hitéleti keretrendszerére, a nyári egyetem erősen támaszkodott Ferenc pápa 2015-ben kiadott Laudato Si’ enciklikájára, mely megfogalmazta a teremtett világ globális és lokális, keresztény értékekkel összhangban álló védelmének szükségességét.

Amellett azonban, hogy a nyári egyetem főszervezője a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szent II. János Pál Pápa Teremtésvédelmi Kutatóintézete, és így kiemelt vezérfonala a katolikus egyház tanítása, az előadók között szerepelt a történelmi egyházak egy-egy képviselője és teológusa.

A nyári egyetem előadásainak sora igyekezett megfelelni a helyszínként szolgáló Szent Adalbert Központ homlokzatán lévő mottónak: „Pieta et Scientia”, ennek megfelelően számos természet- és társadalomtudományi prezentáció, illetve workshop segítette a téma komplex megértését és feldolgozását. A Vallás és Biztonság Műhely a jövőben is kiemelt figyelmet fordít a teremtésvédelem kérdéseire, egyúttal folytatjuk együttműködésünket a PPKE Szent II. János Pál Pápa Kutatóintézetével, illetve  a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Vallás és Társadalom Intézetével.

A BSZK az I. Kárpát-medencei Teremtésvédelmi Nyári Egyetemen bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Ez a Biztonságpolitikai Szakkollégium EU hírfigyelője, amely havi rendszerességgel jelenik meg. Az összeállításban az Európai Unió egyes szakpolitikáinak legfrissebb fejleményeibe nyújtanak betekintést a szerzők.

Kül- és biztonságpolitika

A főképviselő és az Európai Bizottság közös közleményt fogadott el, amelyben meghatározza az EU, valamint Latin-Amerika és a Karib-térség közötti kapcsolatok új keretét. Erősebb és modernizált stratégiai partnerséget javasol a megerősített politikai szerepvállalás, a kereskedelem és a befektetések fellendítése, valamint a fenntarthatóbb, tisztességesebb és összekapcsoltabb társadalmak építése révén a Global Gateway beruházások révén.

A július 17-én és 18-án a Brüsszelben tartandó EU–CELAC csúcs előtt kiadott közlemény célja a regionális kapcsolatok fellendítése és megújítása. Számos javaslatot tett a következő kulcsfontosságú területeken:

• megújult politikai partnerség;
• a közös kereskedelmi keretrendszer megerősítése;
• Global Gateway befektetési stratégia bevezetése a tisztességes zöld és digitális átmenet felgyorsítása és az egyenlőtlenségek kezelése érdekében;
• erők egyesítése az igazságszolgáltatás, a polgárok biztonsága és a transznacionális szervezett bűnözés elleni küzdelem érdekében;
• együttműködés a béke és biztonság, a demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok és a humanitárius segítségnyújtás előmozdítása érdekében;
• emberek közötti partnerség kiépítése.

Energia- és klímapolitika

Az Európai Unió Modernizációs Alapja 2,4 milliárd eurót folyósított hét kedvezményezett ország 31 projektje számára energiarendszereik korszerűsítéséhez, az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez az energia, az ipar és a közlekedés területén, valamint az energiahatékonyság javítása érdekében. Ez az eddigi legnagyobb közös folyósítás, amely lendületet adhat Európa zöld átállásának.

Példák a támogatásban részesült pályázatokra:

• a bulgáriai villamosenergia-elosztó hálózat korszerűsítése a szállítás villamosításának, a tárolók kiépítésének, valamint az energiafogyasztás és -termelés dekarbonizációjának és decentralizálásának felgyorsítása érdekében;
• fotovoltaikus és energiatároló képesség telepítése a horvátországi vízszolgáltatók számára;
• az energiahatékonyság és az energiamegtakarítás javítása az új épületekben a közszféra számára az ENERGov programon keresztül Csehországban;
• elektromos járművek és a megfelelő töltési infrastruktúra beszerzése Lettországban;
• többlakásos épületek felújítása Litvániában;
• a kapcsolt energiatermelés támogatása a távfűtéshez Lengyelországban;
• megújuló villamosenergia-termelő kapacitások, távfűtés és gázinfrastruktúra a szénnel hajtott energia felváltására Romániában.

Az Európai Bizottság és a főképviselő közös közleményt fogadott el, amelyben meghatározza az EU-s keretet a klímaválságból és környezetrombolásból ered kihívásokra való válaszadáshoz. A közös közlemény négy fő prioritást határoz meg:

• A tervezés, a döntéshozatal és a végrehajtás megerősítése a klíma-biztonság nexus megbízható és hozzáférhető, bizonyítékokon alapuló elemzése révén;
• Az éghajlati és biztonsági kihívásokra adott válasz operacionalizálása az EU külső fellépésében, többek között az éghajlati és biztonsági kapcsolat regionális és nemzeti konfliktuselemzésekbe való integrálása révén;
• A tagállamok polgári és katonai műveletei és az infrastruktúra éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodási intézkedéseinek fokozása a költségek és a szénlábnyom csökkentése érdekében, a műveleti hatékonyság biztosítása mellett;
• A nemzetközi partnerségek megerősítése többoldalú fórumokon és olyan partnerekkel, mint a NATO, összhangban az EU éghajlatváltozási és környezetvédelmi programjával.

Szomszédságpolitika

Keleti szomszédságpolitika

Az Európai Unió bankja, az Európai Beruházási Bank több mint 50 millió eurós uniós támogatási megállapodást írt alá Ukrajna Állami Helyreállítási és Infrastruktúrafejlesztési Ügynökségével. Az alap támogatja az ügynökséget ideiglenes hidak sürgősségi beszerzésében a mobilitás javítása érdekében, segítve az országot az orosz támadások okozta akadályok leküzdésében azáltal, hogy az ukrán lakosságot összekapcsolják a számukra szükséges segélyekkel és szolgáltatásokkal. Az ukrán nemzeti rendőrség 13 páncélozott járművet kapott az EUAM Ukraine-tól. A járműveket a felszabadított területekre küldték, hogy ezeken a területeken biztonságosabbá tegyék a rendfenntartók munkáját, például hogy megvédjék őket az ellenséges tűztől és a fel nem robbant lövedékektől. Az Európai Beruházási Bank 100 millió eurós új hitelt nyújt Ukrajnának a gyors helyreállítás érdekében, például önkormányzati vagy energetikai infrastruktúra javítására. Ez az EU Ukrajnáért (EU4U) kezdeményezés egyik eleme, amelyet az EBB 2023 márciusában hagyott jóvá, és magában foglalja az EU4Ukraine Alapot és az EBB saját forrásaiból származó 100 millió eurós technikai segítségnyújtási és tanácsadási csomagot is.

Ukrajna mellett, Moldova is kiemelt támogatásban részesült. Június 6-án az EU moldovai köztársasági küldöttsége bejelentette, hogy a 2021-2027 közötti időszakra szóló, EU által finanszírozott Interreg NEXT határon átnyúló együttműködési program keretében 85 millió euró áll a Moldovai Köztársaság és Románia rendelkezésére. A forrásokat a romániai Iași, Galați, Vaslui és Botoșani megyék, valamint a Moldovai Köztársaság egész területén található települések fejlesztésére különítik el. Támogatást kapnak az egészségügyi, oktatási, idegenforgalmi és kulturális, valamint az éghajlatváltozás elleni, a jó kormányzási és a határigazgatási kezdeményezések.

Déli szomszédságpolitika

Az euro-mediterrán partnerek regionális programot indítanak a természeti és ember okozta katasztrófák megelőzésére. A PPRD-Med a partnerországok polgári védelmi intézményeinek fenntartható kapacitásának kiépítésére fog összpontosítani a katasztrófakockázatok megelőzésére, a katasztrófákra való felkészülésre és reagálásra szubregionális és regionális szinten. Erősíteni fogja az összes érintett kormányzati szereplő, a civil társadalom érdekelt felei és a tudományos közösség közötti kapcsolatokat, előmozdítva a nemzeti inkluzív megközelítést a katasztrófamegelőzés, a felkészültség és a reagálás terén. A program javítani fogja a regionális és szubregionális koordinációt, az intézményi együttműködést és az operatív együttműködést a déli szomszédság országai között, valamint az Unió Polgári Védelmi Mechanizmusával.

A 2022 októberében aláírt EU–Marokkó zöld partnerség részeként az Európai Unió küldöttsége 2023. június 5-én és 6-án Rabatba és Casablancába látogatott, hogy erősítse a politikai párbeszédet a marokkói intézményi partnerekkel és a magánszektorral. Ez a párbeszéd a következő kérdésekre összpontosít: energia, mezőgazdaság-víz kapcsolat, zöld és körkörös gazdaság. Mindkét partner fokozza az erőfeszítéseket annak érdekében, hogy támogassa a dekarbonizált és rugalmas gazdaság felé való átmenetet. Lefektették a szoros együttműködés alapjait az olyan ígéretes ágazatokban, mint a megújuló energiaforrások és a zöld hidrogén.

(Készítette: Mészáros Kinga)

[Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-22-2-II-NKE-74 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

Photo by Christian Lue on Unsplash.

A EU hírfigyelő – 2023. június bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Az európai biztonsági architektúra energiabiztonsági dimenzióját érintő fenyegetések a mindennapi diskurzus középpontjában állnak. Ez nem meglepő, hiszen az energia modern társadalmunk egy fontos szükséglete. Továbbá az energia a biztonság minden szintjének és dimenziójának zavartalan működéshez való feltétel. Mindezek alapján nem meglepő, hogy az Európát érő energiabiztonsági kihívások és fenyegetések közepette a társadalom is nagyobb mértékben koncentrál az energiabiztonság szektorára. Különösképpen teszi azt Közép-Európa tekintetében, amelyet egyirányú függőségének következményeként nagy mértékben érintett az energiaválság. A cikk során a Visegrádi Négyek energiabiztonságának bemutatása történik meg 2021-es statisztikai adatok alapján.

A statisztikai adatok az energiabiztonság széles spektrumában teszik lehetővé az országok helyzetének elemzését, így az ellátásbiztonság területétől kezdve, a fenntarthatóság követelményeinek teljesülésének mértékéig lefedik azt. Sor kerül a villamos energiához való hozzáférés, a szén-dioxid kibocsátásának mértéke, a megújuló energiaforrások használatának aránya, illetve az energiafüggőség és így az energiaimport forrása és megoszlása adatainak elemzésére is. Az adatok forrása elsősorban az Eurostat, a Világbank és a Gazdasági Komplexitás Megfigyelőközpontja.

A villamos energiához való hozzáférés

A lakosság villamos energiához való hozzáférés adatainak alapjául szolgáló adatok együttesen a Nemzetközi Energia Ügynökség, a Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség, az Egyesült Nemzetek Statisztikai Osztálya, a Világbank és az Egészségügyi Világszervezet intézményektől származnak, amelyeket a Világbank összegez. A grafikon arról nyújt információt, hogy a Visegrádi Négyek lakosságának hány százaléka fér hozzá a villamos energiához. Ez egy nagyon fontos információ, hiszen az energiabiztonság humán dimenziójára nyújt rálátást. (1) Ahogyan a grafikon is szemlélteti, a vizsgált országok mindegyike 100 százalékos mutatóval rendelkezett.

1. ábra – A Visegrádi Négyek lakosságának hozzáférése a villamos energiához, százalékban kifejezve (forrás: Világbank, https://data.worldbank.org/indicator/EG.ELC.ACCS.ZS)

A fosszilis energiaforrások aránya az energiafelhasználásban

Napjainkban kiemelt célkitűzése a nemzetközi közösségnek, hogy megtörténjen a zöld energiára való átállás, azonban ez gazdaságilag rendkívül megterhelő a nagyértékű, modern infrastruktúrába való beruházás miatt. Ahogyan az Eurostat adataiban is látható, a fosszilis energiahordozók felhasználásának aránya még mindig igen magas. A diagram azt mutatja meg, hogy a bruttó rendelkezésre álló energiából az energiaszükséglet mekkora aránya származik fosszilis tüzelőanyagokból. (2)

A közép-kelet-európai államok tekintetében, ez még inkább aggodalomra ad okot, hiszen hazailag nem igen ellátottak fosszilis energiahordozókkal és behozatalra szorulnak. A visegrádi országok fosszilis energiatartaléka elsősorban sokkal inkább az egyre kevésbé használatos szénben merül ki. (3) A kőolaj tekintetében Csehország 15 millió, Lengyelország 137.7 millió, Szlovákia 9 millió, Magyarországon 28.6 millió hordó a kőolajtartalék, míg a földgáz tekintetében Csehország 4 milliárd, 81.6 milliárd Lengyelország, Szlovákia 14 milliárd, míg Magyarország 7 milliárd köbméter tartalékkal rendelkeznek. Worldometer. (4)

4. ábra – A fosszilis energiaforrások használatának aránya az energiafelhasználásban százalékban kifejezve (forrás: Eurostat, https://ec.europa.eu/eurostat/databrowser/view/nrg_ind_ffgae/default/line?lang=en)

Az üvegházhatású gázok kibocsátásának mértéke

Az üvegházhatású-gázok kibocsátásának adatai több fontos információt is magukba foglalnak. Egyrészt ezek az adatok utalnak az államok energiaellátáshoz kötődő infrastruktúrájának és berendezéseinek fejlettségi szintjére, például hűtő-fűtő rendszerek vagy az üzemben lévő tömegközlekedési eszközök elavultságára. Másrészt arra is, hogy a lakosság milyen mértékben követi a fenntartható, energiatakarékos fogyasztói magatartást. De utalhat arra is, hogy az állam mennyire ösztönzi saját lakosságát ennek követésére. A mutató az üvegházhatású gázok úgynevezett „kiotói kosarának” (szén-dioxid, metán, dinitrogén-oxid és az úgynevezett F-gázok (fluorozott szénhidrogének, perfluorozott szénhidrogének, nitrogén-trifluorid és kén-hexafluorid) teljes kibocsátását méri a teljes nemzeti szinten, beleértve a nemzetközi légi közlekedést is. (5)

Ahogyan a következő ábrán is látni a Visegrádi Négyek szén-dioxid kibocsátása 1990 óta fokozatosan csökken és Lengyelország kivételével, az Európai Unió tagországainak átlagcsökkenésénél gyorsabb. 2030-ra a cél azonban az 55 százalékos csökkenés, amely például Szlovákia esetében már megvalósult, de Lengyelország előtt még hosszú út áll. (6)

5. ábra – Üvegházhatású-gázok kibocsátásának 1990-es szinthez mért százalékos változása (forrás: Eurostat, https://ec.europa.eu/eurostat/databrowser/view/sdg_13_10/default/line?lang=en)

A megújuló energiaforrások használata az összes bruttó energiafelhasználásban

A megújuló energiaforrások használata egy kifejezetten informatív indikátor, ugyanis képet ad arról, hogy mennyire modern és fenntartható az energiarendszere a vizsgált országnak. Az Európai Unió korábban azt a célt tűzte ki, hogy 2030-ra az uniós energiafogyasztás 40%-a megújuló energiaforrásokból származzon. (7)

Globálisan a megújulók aránya az összes energiafelhasználásban 17,6 százalék volt 2020-ban, amely jó alap a Visegrádi Négyek szakpolitikai eredményeinek értékelésére s ez az adat jó kiindulópont a két szakpolitikai dimenzió eredményeinek értékelésére. (8) A grafikon adatait olvasva, látható, hogy az uniós átlag 22 százalékra tehető, s a Visegrádi Négyek az uniós átlag alatt eredménnyel rendelkeznek. Csehország és Szlovákia körülbelül 17,5 százalékban használta a megújulókat, míg Lengyelország 16 százalékban, s Magyarország sereghajtóként kevesebb, mint 15 százalékban, amely a globális átlagtól is elmarad. (9)

6. ábra – A megújuló energiaforrások használata az összes bruttó energiafelhasználásban százalékban kifejezve (forrás. Eurostat, https://ec.europa.eu/eurostat/databrowser/view/NRG_IND_REN/default/line?lang=en&category=nrg.nrg_quant.nrg_quanta.nrg_ind_share )

Az energiafüggőség mértéke

Az energiafüggőségi ráta azt mutatja meg, hogy egy államnak (elsősorban a gazdaságnak) milyen arányban kell energiát importálnia. Az energiafüggőség mértékét az Eurostat méri. Ezt úgy határozza meg, hogy a nettó energiaimportot elosztja a rendelkezésre álló bruttó energiával. Mindezt százalékban fejezi ki. Az energiafüggőség lehető legkisebb szinten való tartása minden nemzet érdeke, hiszen minél önellátóbb az energiarendszer, annál kevésbé szorul behozatalra és annál kevésbé függhet más államok politikai játszmáitól az adott ország. Ahogy a következő grafikonon látható a Visegrádi Négyek közül Lengyelország és Csehország meglehetősen jó eredménnyel rendelkezik, hiszen energiafüggőségi rátája az EU-s átlag alatt helyezkedik el. Ezzel szemben, Magyarország és Szlovákia eredményei meglehetősen kedvezőtlenek, hiszen a két ország energiafüggőség mértéke 70 százalék, amely az egyébként is magas EU-s érték felett helyezkedik el. Fontos szempont azonban az is, hogy ezen országok honnan szerzik be a szükséges energiahordozókat, szövetségi rendszeren belül vagy azon kívül. Ennek elemzésére a következőkben kerül sor. (10)

7. ábra – Az energiafüggőség alakulása (forrás: Eurostat, https://ec.europa.eu/eurostat/databrowser/view/NRG_IND_ID/default/line?lang=en&category=nrg.nrg_quant.nrg_quanta.nrg_ind.nrg_ind_)

Energiaimport forrása és megoszlása

Az energiaimport forrásának és megoszlásának elemzése a függőségi viszonyok feltérképezése okán szükséges. Az adatokat a négy ország tekintetében elemzem államonkénti bontásban az OEC adatbázisában megtalálható adatokra támaszkodva.

Csehország

Csehország esetében, az energia, az energiahordozók, illetve egyéb ásványi anyagok importja összességében 12,2 milliárd amerikai dollár értéket érte el 2021-ben. Ebben a kategóriában a legnagyobb importot a földgáz (25.4 százalék, 3.14 milliárd dollár), a nyers kőolaj (24.3 százalék, 2.99 milliárd dollár), illetve a finomított kőolaj (21.5 százalék, 2.66 milliárd dollár) tette ki. Megemlítendő még a villamosenergia a 9.99 százalékos és 1.23 milliárd USD értékű nagyságával. A földgáz esetében meglehetősen egyoldalú a függés Oroszország felé annak 96.1 százalékos részesedésével, amelyet elenyésző mértékű importértékkel követ Hollandia, Németország, Lengyelország, illetve Belgium. A nyers kőolaj esetében is egyértelmű az orosz dominancia ugyan kevesebb arányban, 55.1 százalékkal, amelyet Kazahsztán követ 19.1 százalékkal, majd az USA 12 százalékkal, illetve Azerbajdzsán 9.2 százalékkal és Líbia 2.61 aránnyal. A finomított kőolaj és a villamosenergia forrásországai között elsősorban uniós tagállamokat találunk, így Németországot, Szlovákiát, Ausztriát, Lengyelországot, illetve Hollandiát. (11)

Lengyelország

Lengyelország esetében, az energia, az energiahordozók, illetve egyéb ásványi anyagok bevitele összesen 23.6 milliárd amerikai dollár értéket érte el 2021-ben. Ebben a kategóriában a legnagyobb importot a nyers kőolaj jelentette 42.1 százalékkal és 9.94 milliárd amerikai dollár értékben. Ezt követte a finomított kőolaj (18 százalék, 4.26 milliárd dollár), illetve a földgáz 12.7 százalék, 3 milliárd dollár), majd a villamosenergia a 6.15 százalékos és 1.45 milliárd USD értékű nagyságával. A nyers kőolaj esetében meglehetősen erős az orosz dominancia annak 55 százalékos és 5.47 milliárd dollár értékű részesedésével. Ezt követi Szaúd-Arábia (19.9%, 1.97 milliárd USD), Nigéria (8.93%, 887 millió USD), majd Kazahsztán (6.94 százalék, 690 millió USD) és Norvégia (6.16 %, 612 millió USD). A finomított kőolaj esetében is erős az orosz dominancia ugyan kevesebb arányban, 37.9 százalékkal, amelyet 30.1 százalékkal követ Németország. Ezt követően elsősorban uniós tagállamokat találhatunk, mint Szlovákia, Litvánia, Csehország, Belgium, Franciaország. A földgáz forrásországainak mutatóit vizsgálva sokkal megosztottabb képet kapunk: Katar (34.5 százalék, 1 milliárd dollár) a legnagyobb beszállító, majd Oroszország (21.7 százalék, 652 millió USD), USA (15.8 százalék, 473 millió USD), Svédország (8.87 százalék, 266 millió dollár), Nigéria (6.65 százalék, 199 millió dollár), illetve alacsonyabb részesedéssel európai államok. A villamosenergia forrásországai között elsősorban uniós tagállamokat találunk, így Németországot, Svédországot, Litvániát, Ukrajnát és Csehországot. (12)

Szlovákia

2021-ben Szlovákia esetében a vizsgált szektor importja 4.04 milliárd amerikai dollár volt, illetve szembetűnő, hogy kategóriánként sokkal jobban eltérő. Ebből a finomított kőolaj 42.4 százalékot (1,72 milliárd USD) tett ki, a villamosenergia 36.8 százalékot (1.49 milliárd amerikai dollár), míg a petróleum gáz 1.72 százalékot (69.5 millió USD). A finomított kőolaj forrásországai tekintetében európai uniós államokat találunk, így Csehországot, Magyarországot, Lengyelországot és Ausztriát, amelyeket kisebb részesedéssel követ Szerbia, Románia, Horvátország és Németország. A villamosenergia esetében, Magyarország áll a középpontban 85 százalékos (1.26 milliárd USD) részesedéssel, amelyet Ukrajna követ 10.9 százalékkal 161 millió amerikai dollár értékben, majd Csehország 3.51 százalékkal (52.1 millió USD). Az elenyésző arányú földgáz import Magyarországról (66.1 százalék, 46 millió USD) és Ukrajnából (29 százalék, 20.2 millió USD) származik többnyire. (13)

Magyarország

Magyarország esetében az import értéke a vizsgált szektorban 10,6 milliárd amerikai dollár értéket érte el 2021-ben. Ennek legmagasabb, 25,9 százalékát a kőolaj (2,76 milliárd dollár), 25,6 százalékát a földgáz (2,72 milliárd dollár), 21,8 százalékát a villamosenergia (2,32 milliárd dollár), 18,7 százalékát a finomított kőolaj (1,99 milliárd dollár), illetve 7,23 százalékát a petróleum gáz (230 millió dollár) adta. A kőolaj esetében, mint forrásország Oroszország (59.3 %) és Horvátország (32,4 %) a legkiemelkedőbb, de Kazahsztánból, Líbiából és Kanadából is érkezik csekély mennyiségű import. A földgáz esetében az import 53%-a köthető Oroszországhoz, s ezt követően jóval megosztottabb képet kapunk, mint a kőolaj esetében: 23%-os részesedéssel követi Ausztria, majd 5.63%-kal Románia, míg Bulgária, Lengyelország, Szlovákia, Horvátország, Németország, Ukrajna, Belarusz, Belgium, Hollandia, Szerbia, Kazahsztán Szlovénia, Franciaország és Csehország kisebb mértékben importál. A villamosenergia esetében a mutatók megoszlása más képet mutat, hiszen elsősorban az európai államok az importőrök: Szlovákia 54.4%-kal, Ausztria 18.7%-kal, Románia 11.8%-kal, Horvátország 8.91%-kal, Ukrajna 3.87%-kal, illetve Szerbia 1.43%–kal, illetve ennél kisebb mértékkel szerepel még Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Észak-Macedónia és Csehország. (14)

Atomerőművek helyzete

A nukleáris energia meglehetősen vitatott az Európai Unió döntéshozói között annak biztonságossága és a fenntarthatóság és a zöld átállás követelményeinek kontextusában vizsgálva is. Ennek ellenére, számos európai országban működnek atomerőművek, mi több néhányban még építés alatt állnak újak is. Fontos megemlíteni, hogy a legbefolyásosabb európai országokban is, így Franciaországban, Németországban nagy mennyiségű energiát termelnek a mai napig is atomerőművekben. Nincs ez másképp a Visegrádi Négyek tagállamai között sem. Csehországban, Magyarországon és Szlovákiában is nagy mennyiségű energiát termelnek atomerőművekben. Az egyetlen kivétel Lengyelország, ahol nincsenek üzemelő nukleáris erőművek az országban.

8. ábra – Atomerőművek Európában 2019-ben (forrás: Eurostat, https://ec.europa.eu/eurostat/web/products-eurostat-news/-/ddn-20210219-1)

Összegzés

Az összes energiafelhasználásban a fosszilis energiahordozók arányát tekintve, Szlovákia rendelkezik az uniós célitűzéseknek megfelelően a legeredményesebb mutatókkal, míg Lengyelország számára szükséges a legnagyobb fejlesztés a területen, hogy felzárkózzon az uniós átlaghoz. Csehország és Magyarország többnyire az uniós átlagszinten áll. Fontos megjegyezni azonban, hogy az ambiciózus uniós célok eléréséhez mind a négy ország (akárcsak az EU) előtt hosszú út áll. Hasonló a helyzet a megújuló energiaforrások arányának tekintetében, azonban a Visegrádi Négyek számára nem sikerült az uniós átlagszint teljesítése, s közülük Magyarország mutatói a leginkább fejlesztésre szorulók. Az üvegházhatású-gázok csökkentése tekintetében, Lengyelország kivételével, a Visegrádi Négyek jobban teljesítenek mint az uniós átlag. Az energiafüggőség és energiaimport kapcsán, megfigyelhető az orosz dominancia elsősorban a földgázszállításokban. A villamosenergia-import kapcsán sokkal több európai partner található, amely előremutató már csak az összekapcsoltság elérése tekintetében is, illetve a kőolaj-import is sokkal diverzifikáltabb. Összességében elmondható, hogy valóban az energiafüggőség, különösképpen az egyirányú dominancia volt korábban is a közép-európai országok legsürgetőbb problémája.

Access to electricity (% of population), Világbank. https://data.worldbank.org/indicator/EG.ELC.ACCS.ZS (Utolsó letöltés ideje: 2023.04.30.)

Share of fossil fuels in gross available energy, Eurostat. https://ec.europa.eu/eurostat/databrowser/view/nrg_ind_ffgae/default/line?lang=en (Utolsó letöltés ideje: 2023.04.30.)

Grzegorczyk, Marek: Green pioneers can do more to help the Visegrád countries reach their climate targets, Emerging Europe, 2023.01.23. https://emerging-europe.com/news/green-pioneers-can-do-more-to-help-the-visegrad-countries-reach-their-climate-targets/ (Utolsó letöltés ideje: 2023.04.30.)

Worldometer. https://www.worldometers.info/ (Utolsó letöltés ideje: 2023.04.30.)

Net greenhouse gas emissions, Eurostat, 2022. https://ec.europa.eu/eurostat/databrowser/view/sdg_13_10/default/line?lang=en (Utolsó letöltés ideje: 2023.04.30.)

Az Unió helyzete: Kérdések és válaszok a 2030-ra vonatkozó éghajlat-politikai céltervvel kapcsolatban, Európai Bizottság, Brüsszel, 2020. szeptember 17. https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/hu/QANDA_20_1598 (Utolsó letöltés ideje: 2023.04.30.)

Megújuló energia, Európai Parlament. https://www.europarl.europa.eu/factsheets/hu/sheet/70/megujulo-energia

Renewable energy consumption (% of total final energy consumption), Világbank. https://data.worldbank.org/indicator/EG.FEC.RNEW.ZS (Utolsó letöltés ideje: 2023.04.30.)

Share of energy from renewable sources, Eurostat. https://ec.europa.eu/eurostat/databrowser/view/NRG_IND_REN/default/line?lang=en&category=nrg.nrg_quant.nrg_quanta.nrg_ind_share (Utolsó letöltés ideje: 2023.04.30.)

Energy dependency rate, Eurostat. https://ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php?title=Glossary:Energy_dependency_rate (Utolsó letöltés ideje: 2023.04.30.)

Czech Republic, OEC. https://oec.world/en/profile/country/cze (Utolsó letöltés ideje: 2023.04.30.)

Poland, OEC. https://oec.world/en/profile/country/pol (Utolsó letöltés ideje: 2023.04.30.)

Slovakia, OEC. https://oec.world/en/profile/country/svk (Utolsó letöltés ideje: 2023.04.30.)

Hungary, OEC. https://oec.world/en/profile/country/hun (Utolsó letöltés ideje: 2023.04.30.)

[Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-22-2-II-NKE-74 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

Photo by Karsten Würth on Unsplash

A A Visegrádi Négyek főbb energiabiztonsági jellemzői bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Kik és hogyan követik el az emberrablásokat, túszejtéseket a Kongói Demokratikus Köztársaságban? Mi az elkövetők motivációja? Hogyan hatnak ezen bűncselekmények az egyénre és a kongói társadalomra? Lehet ellenük védekezni? Ezen kérdésekre kerestem választ az Új Nemzeti Kiválósági Program kereteiben elkészített kutatásomban, amelyben a 2017 utáni emberrablásokat vizsgálom. Mielőtt kísérletet tennék megválaszolni a feltett kérdéseket, röviden szükségesnek tartom jellemezni azt a környezetet, amelyben az említett bűncselekményeket elkövetik; a Kongói Demokratikus Köztársaságot.

Az ország komplex biztonsági helyzetének leírására a Vida Csaba által bemutatott biztonságpolitikai leírómátrix alkalmazása kézenfekvő. A társadalmi alrendszereket a buzani biztonsági szektorok alapján 5 dimenzióban határozza meg a mátrix, ezek a politikai, katonai, gazdasági, társadalmi és környezeti szektorok. A mátrix elemzési kerete pedig az egyéni szinttől a globális szintig terjed. A vizsgált buzani szektorok szintenkénti elemzését követően megállapítható, hogy Kongó nem biztonságos ország, biztonsága az alkalmazott leírómátrix alapján 2-es szintű – az 5 fokozatú skálán.

Egyéni és kisközösségi szinten a katonai, gazdasági, társadalmi és környezeti szektor is tartalmaz létfenyegetést jelentő elemeket. Fontos kiemelni a keleti és nyugati országrész közötti törésvonalat, hiszen a keleti fegyveres konfliktusok olyan fenyegetést jelentenek, melyekkel a konfliktusban nem érintett területek lakosainak közvetlenül nem kell szembenézniük. Ugyanakkor ez nem jelenti, hogy azok hatásai izoláltan léteznének a közvetlenül érintett területeken. A fegyveres konfliktusok több szektorra hatással vannak; fenyegetik a választójog gyakorlását, növelik a megélhetési problémákat, a mezőgazdasági tevékenységek ellehetetlenítésével az élelmezési problémákat, munkanélküliséget, a migráció push faktorai. A belső migráció jelentős, vidék-város relációban is jellegzetes. A légszennyezés, vízellátási problémák, és az extrém időjárási jelenségek létfenyegetést jelentenek a kisebb településeken és nagyvárosokban egyaránt, továbbá nem elhanyagolhatóak az újra és újra felbukkanó, vagy konstans jelen lévő járványok sem. Az ország intézményei, gazdasága, infrastruktúrája nincs felkészülve az éghajlatváltozásra és annak negatív hatásainak kezelésére, ugyanakkor ország károsanyag kibocsátása, valamint az erdőirtás hozzájárul a globális klímaváltozáshoz is.

A katonai, környezeti szektor fenyegetései elleni fellépés egyben sürgős és fontos állami feladat, az állam azonban nem tudja megfelelően szavatolni a biztonságot. A politikai szektort a 2023-as választások kihívásai dominálják, a külpolitikában pedig elsősorban gazdasági megfontoltságú nyitás figyelhető meg, azonban olyan területeken is történtek új megállapodások, mint az oktatás. Az exportra termelő bányászat által dominált gazdaság várhatóan instabil, ám növekedési pályán marad a következő években, ugyanakkor az országban továbbra is nagy mértékűek a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek.

A keleti nem állami fegyveres csoportok nem csak Kongóban, de a szomszédos országokban, Ugandában vagy Ruandában is tevékenyek, amire válaszul már nem csupán az ENSZ, de a Kelet-Afrikai Közösség (EAC) is telepít csapatokat a térségbe. A többnemzeti érintettség növeli az országok közötti súrlódásokat az amúgy is feszült regionális környezetben, ugyanakkor összefogásra is készteti a nemzetközi szervezetek tagjait, habár kérdéses, hogy ezek mennyire fenntarthatóak és hatékonyak. A tüntetések azENSZ Kongói Demokratikus Köztársaságbeli Stabilizációs Missziója (MONUSCO) és EAC kongói jelenléte ellen kifejezik a társadalom ellenállását és bizalmatlanságát, ugyanakkor a nemzetközi szereplők bevonódása az esetleges önös érdekeik mellett a konfliktus eszkalációjának megfékezését célozza.

Emberrablások és túszejtések

Az emberrablás általában egy kiemelt vagy konkrét személy ellen meghatározott okból elkövetett cselekmény, mely leggyakoribb motivációja a váltságdíj, egy társ kiszabadítása, vagy azon cél elérése, hogy egy követelés vagy egy ügy nyilvánosságra kerüljön. A túszejtés pedig jellemzően emberek nyílt fogva tartása annak érdekében, hogy nyilvánosságot szerezzenek egy ügynek, elérjenek politikai engedményeket, vagy váltságdíjra tegyenek szert. Az emberrablástól eltérően a túszejtés áldozatai általában nem az ellenséges társadalom ismert személyiségei.[1]

A kongói emberrablások, túszejtések feltehetően jelentős részét nem jelentik, melynek okai között szerepel az állami szervekbe vetett bizalom hiánya, az elkövetők büntetlensége, a megtorlástól való félelem, vagy pedig a társadalom általi megbélyegzés, áldozathibáztatás. Ahogy Kongó komplex biztonsági helyzetének rövid bemutatása során említésre került, a keleti és nyugati országrész között a nem állami fegyveres csoportok jelenléte, illetve jelenlétének hiánya miatt különbségek mutatkoznak. A következőkben egyes eseteken keresztül mutatom be a két országrészben elkövetett emberrablások jellemzőit.

Kelet-Kongó

A Human Rights Watch jelentése alapján 2017 áprilisa és 2020 márciusa között, a Virunga Nemzeti Park környékén 23 különböző esetben legalább 170 embert raboltak el váltságdíjért különböző fegyveres csoportok, akik jellemzően megverték, megkínozták és meggyilkolták a túszokat, a nőket és lányokat – akik több, mint 50%-át teszik ki az elrabolt személyeknek – megerőszakolták, miközben családjaiktól különböző pénzösszegekre tettek szert. A Human Rights Watch-nak beszámoló túlélők arról nyilatkoztak, hogy egyes nőket csecsemőikkel együtt raboltak el, miközben mezőgazdasági területeken dolgoztak, vagy hazafelé tartottak. Elrablóik arra kényszerítették őket, hogy megkötözött kézzel, több órán át gyalogoljanak, gyakran megverték őket, a női túszokat megerőszakolták, leszámítva a serdülőkor alatti lányokat és idősebb nőket, közülük is sokakat megvertek. A fogvatartók rendszeresen sértegették a fogvatartottakat, halállal fenyegették őket, akkor is, amikor például telefonon beszéltek a családjukkal. Egy nő arról számolt be, hogy két férfi holttestét mutatták meg nekik, akiket állítólag agyonvertek, amikor azok megpróbáltak megszökni. Arról is beszámoltak, hogy színlelt kivégzéseknek és egyéb kínzásoknak vetették őket alá; egy fiatal nőnek például kötelet tettek a nyak köré, és felakasztották, miután apját nem sikerült elérniük telefonon. A túszokat a szabadban tartották fogva 7-10 nap közötti időtartamban, ez idő alatt ki voltak téve az időjárási körülményeknek, esőnek, hidegnek, emellett kevés és rossz minőségű ételt kaptak. A túszok számára biztosított étel koszos, szinte ehetetlen volt, vizet pedig minimális, egy-egy kanálnyi mennyiségben biztosítottak számukra. A folyótól távolabb őrzött túszok nem tudtak tisztálkodni egyáltalán, egy édesanya a gyermeke tisztántartásának ellehetetlenítéséről számolt be; ő levelekkel igyekezett az ágyékkötőjüket tisztítani.

A legtöbb fogvatartottat a családjuk általi, 200-600 dollár közötti váltságdíj kifizetése után engedték szabadon, ami súlyos anyagi terhet jelentett, földjeik eladására kényszerítve a családokat, akiknek így nem maradt bevételi forrásuk. Jelentések szerint 2017-2020 között Rutshuru területén legalább 775 embert raboltak el fegyveres támadók, Észak-Kivu tartomány egész területén pedig 1190-et. A legtöbb bejelentett esetben fegyverekkel és machetékkel felfegyverkezett, 3-5 fős bandák hajtották végre az emberrablásokat, jellemzően a földjeikről vagy az útról. Arra lehet következtetni, hogy a bűncselekményeket elkövető csoportok kapcsolatban állhatnak egymással, ugyanis ugyanazt a módszert alkalmazták, ez pedig egy szélesebb hálózat létére utalhat. Az emberrablók gyakran kezdetben ártalmatlannak, katonának tettették magukat, vagy vízért mentek oda az áldozatokhoz, akik közül némelyeket – például kisgyerekeket és időseket – elengedtek, egyúttal adtak nekik telefonszámokat is, hogy a családjuk felvehesse velük a kapcsolatot a váltságdíjról való tárgyalás érdekében. Ha nem voltak elégedettek a váltságdíj ajánlatokkal, kikapcsolták a telefonokat, ezáltal növelve a családon a nyomást, vagy még súlyosabban megverték a – jellemzően férfiakat -, a fogvatartottak keze és a lába köré font köteleket szorosabbra húzták. Egy nő arról számolt be, hogy megkérték, hívja fel családját, hogy elmondja utolsó szavait, mielőtt megölik. Ezután térdre kényszerítették, kezeit a háta mögött összekötözték, és egész nap úgy tartották. Miután családja 400 dolláros váltságdíjat fizetett, szabadon engedték. Azon nőket, akik próbáltak ellenállni a szexuális erőszaknak, halálosan megfenyegették, vagy emberi csontvázakat mutattak nekik fenyegetésként. 2018 októberében elrablása után nem sokkal kivégeztek egy férfit, akit a források szerint már korábban kétszer is elraboltak. A férfi már eladta a földjét a korábbi váltságdíjak kifizetésére, ezért nem tudott újból fizetni. Más túszok előtt lőtték le, akiket azután a férfi holtteste előtt kérdeztek arról, hogy hogyan fogják kifizetni a saját váltságdíjaikat.

A MONUSCO és a  Kongói Demokratikus Köztársaság Fegyveres Erői (FARDC) közös járőrözésében részt vevő katonák és rendőrök száma nem volt elegendő a vizsgált időszakban a biztonság szavatolására. Az emberrablások elleni védelem hiánya miatt helyi önbíráskodó csoportok alakultak az érintett területeken, akik esetenként hasonló kegyetlenséggel jártak el a feltételezett emberrablókkal szemben.

Nyugat-Kongó

A kelet-kongói emberrablások mellett a kinshasai emberrablásokat emelem ki, ugyanis a városi, nagyvárosi emberrablások számos ponton különböznek a korábban leírtaktól. A fővárosban elkövetett emberrablások közül a taxikkal, illetve taxikból elkövetett elrablások kirívóak. Két személyes, és egy online interjú során az elrabolt személyek arról számoltak be, hogy a taxikról nem állapítható meg, hogy bűncselekmény elkövetésére készülnek a már gépjárműben tartózkodók.

A taxiból történő emberrablásokat a sofőr és társa/társai követik el, jellemzően az utasok birtokában lévő pénz- és vagyontárgyak megszerzése céljából, ezért ezen bűncselekmények időtartama jelentősen rövidebb, mint a korábban tárgyalt eseteké. Az azonnali kirablás mellett váltságdíj követelés is előfordul, ez utóbbi esetben a családot értesítik, a követelt váltságdíj összege egy esetben például 2000 dollár volt. Az elrabolt személyek beszámolói alapján az emberrablók viselkedése változatos lehet; a kedvestől az agresszívig, az utóbbi az ellenállásra, együttműködés hiányára fokozódhat. A vizsgált eseteket nappal, forgalmas városrészeken követték el, két esetben az áldozatokat elkábították, egy esetben az elrabolt személyt eszméletlen állapotban egy közterületen hagyták – miután elvették tőle értéktárgyait és pénzét-, a másik esetben pedig az elrabolt személyt fogva tartották két napig. Két esetben a történteket nem jelentették illetékes szervnél, ugyanis úgy vélik a túlélők, hogy nem lett volna neki következménye. Egy esetben – mely során váltságdíjat követeltek a családtól-, az édesapa rendőrök segítségével szabadította ki elrabolt lányát, az egyik elkövetőt pedig elfogták, és börtönbüntetésre ítélték. A számos esetben sötétített üvegű taxik használata kockázatos, ugyanis nincsenek olyan jellegzetes árulkodó jelek, amelyekből megállapítható lenne a sofőrök ártó szándéka.

Elrablók és elraboltak

Az elrablók személyét illetően több kategória különböztethető meg – mint például a bűnözők vagy állami illetve nem állami fegyveres csoport tagjai-, viselkedésükre azonban kategóriától függetlenül jellemző a mentális és fizikai kegyetlenség alkalmazása, embertelen bánásmód, fizikai korlátozás, szóbeli bántalmazás és megalázás, sérüléssel vagy halállal való fenyegetés, szexuális bántalmazás, erőszak, kedvesség (megtévesztés céljából). Az emberrablók célozhatják a nem állami fegyvereres csoportok által ellenőrzött területen élőket, kevés vagyonnal rendelkezőket, munkanélküli, tanulatlan, fiatal férfiak, emberi jogi és békepárti aktivistákat, békefenntartókat, politikusokat, befolyásos személyeket, taxival utazó személyeket, egyéneket vagy csoportokat.

Az emberrablásoknak nem csupán fizikai, de pszichológiai hatásuk is van, melyeket legalább olyan nehéz kezelni, mint a fizikai sérüléseket, hiszen ahhoz szakember segítségére lenne szükség. Kongóban az alapvető egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés is korlátozott, így a korábbi fogva tartottak egészségügyi ellátása sok esetben nem biztosított.

Motiváció

Az emberrablások céljait mélyebben vizsgálva megfigyelhető, hogy okai mögött bizonyos körülmények fennállása, illetve hiánya húzódik. Ide tartoznak a gazdasági egyenlőtlenségek, a munkanélküliség, az alacsony fizetések, etnikai és területi konfliktusok, a jog érvényesülésének hiánya, az állami igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai, büntetlenség, vagy az állam legitim erőszak-monopóliumát intézményesítő szervek hiányosságai.

Az emberrablók célja lehet a pénzszerzés, értéktárgyak megszerzése, kényszermunkára,, katonai szolgálatra való kényszerítés, szexuális kizsákmányolás, illegális szervkereskedelem, zsarolás, érdekérvényesítés, vagy politikai, jogi lépés kikényszerítése.

Hatás

Az emberrablások fizikai és pszichológiai traumát okoznak, amelyek teljesen megváltoztathatják az elraboltak életét. A szexuális erőszakot is elszenvedő nők olyan fizikai problémákat említettek például, mint a hüvelyi károsodás, tartós hasi vagy kismedencei fájdalom, szédülés, magas vérnyomás, és a megbetegedésre való nagyobb hajlam. Az erőszak túlélői a poszttraumás stressznek megfelelő mentális tünetekről számoltak be, mint a szorongás, pánikrohamok, gyakori sírás, túlzott éber állapot, rémálmok, „flashback-ek”.

A traumatikus események miatt testi, lelki és szociális zavarok tünetei jelenhetek meg például poszttraumás stressz zavar (PTSD) kereteiben, amely tünetei lehetnek az elkerülés, az introvertáltság és a túlzott idegesség. A hatások egyénenként eltérőek, és azok kialakulásában nagy szerepe van a szubjektíven megélt fenyegetettségnek.[2] A szexuális erőszakot elszenvedett nők stigmatizálással és elutasítással néznek szembe, a közösség, és sok esetben családtagok is megvetéssel tekintenek az elrabolt és megerőszakolt nőkre.[3] A közösség tagjai a fogvatartott szabadulását követően az alapján ítéli meg a személyt, ami történt vele, például többé nem a nevükön nevezik, hanem „elraboltként”. A mentálhigiénés ellátáshoz való hozzáférés a szegénység miatt korlátozott, így a lelki és mentális támogatást inkább a vallási vezetők vállalják magukra, a „pszichológus szerepet” a papok, lelkészek töltik be. A túszok családjai sok esetben eladták földjeiket, ingóságaikat, hitelt vettek fel a váltságdíj kifizetésére, de ha meg is maradtak földjeik, az elrabolt és kiszabadult személyek félnek földjeiket művelni, félelemben élnek. A túszok családtagjai nem bíztak a rendőrségben, elmondásuk szerint a hatóságok nem tesznek semmit, ha tudomást szereznek egy emberrablásról. A legtöbb túszt a rendőrség nem hallgatta ki, miután kiszabadultak.

Társadalmi szinten általános hatás a félelem. Ha a „biztonság” fogalmát félelem vagy aggodalom nélküli állapotként definiáljuk, akkor kijelenthető, hogy az emberrablások és túszejtések fenyegetést jelentenek az általánosan értelmezett biztonságra. Habár itt felmerül a biztonság szubjektív értelmezésének kérdése, nem csupán egyéni, de közösségi-társadalmi szinten is, jelen esetben elmondható, hogy a tárgyalt bűncselekmények nemcsak vélt, de valós fenyegetések. Az elrabolt, fogva tartott, mindeközben agressziót elszenvedő egyéneket megfosztják szabadságuktól, fenyegetéssel, létfenyegetéssel, bizonytalansággal néznek szembe, mindezek pedig befolyásolják a biztonságérzetet és bizalmat.[4] A kongói emberrablások gyakoriságát nem lehet pontosan megállapítani, ugyanis számos esetet nem jelentenek a hatóságoknak. Az eltűnt személyek megtalálására ugyanakkor a közösségi média, vagy a nyomtatott sajtó segítségét is igénybe veszik hozzátartozóik.

Védekezés?

Az emberrablások, túszejtések ellen a legjobb védekezés a megelőzés, amelyre társadalmi szinten alkalmaznak az egyének normákat és rendszabályokat, ilyen a lakókörnyezet gondos megválasztása, az egyedüli, otthonon kívüli tartózkodás vagy mozgás kerülése, idő tisztelete; nem ajánlott bármikor, vagy bármely napszakban (este, éjjel) az otthonon kívül közlekedni, taxihasználat elkerülése, biztonsági őrök felbérlése az otthon védelmére, ápolt külső, francia nyelvismeret, befolyás. A felsorolt gyakorlatokhoz azonban nincs hozzáférése a társadalom egészének, elsősorban a szegénység miatt.

A védekezést segíti a megelőző intézkedések és a lehetőségek pontos ismerete, tudatosítása. Egyes oktatási intézményekben a diákok kapnak információt az emberrablásokról, azonban a gyakorlat nem egységes, és nem biztosított minden intézményben. Az emberrablásokra, túszejtésekre való mentális felkészülés az esemény bekövetkezte esetén csökkentheti annak fizikai, mentális, és lelki hatásait, a bűncselekmények és azok jellemzőinek ismerete növelheti a megelőzés és a túlélés esélyét, a fogság alatti ajánlott és ellenzett viselkedési minták ismerete, stresszkezelési technikák ismerete segíthetik a fogvatartottat.

Az emberrablások célcsoportja meglehetősen széles, társadalmi és vagyoni helyzettől függetlenül szinte bárki áldozattá válhat. Az emberrablásokról, túszejtésekről való kommunikáció és párbeszéd, társadalmi szintű edukáció, mentális egészségről való információátadás, társadalmi szintű szemléletformálás és látókörbővítés mind olyan jó gyakorlatok lehetnek, melyek a védekezést, megelőzést, és a túlélők támogatását szolgálják. Fontosnak tartom a túlélők felszólalását, a megtörtént bűncselekmények nevükön nevezését, hiszen ha nem kerülnek megnevezésre, hogyan lehetne ellenük hatékonyan fellépni?

Összegzés

A Kongói Demokratikus Köztársaságban számos, biztonságot fenyegető tényező jelen van, ezek egyike az emberrablás. Ezen bűncselekmények félelmet keltenek társadalmi szinten, míg egyéni szinten a félelem mellett közöny is megfigyelhető. Ennek egyik oka lehet, hogy nem ritka és egyedi esetek a tárgyalt emberrablások, ugyanakkor az ellenük való védekezés és megelőzés lehetőségei korlátozottak. Annak ellenére, hogy vannak olyan jó gyakorlatok, melyek csökkenthetik az elrablás valószínűségét, ezen gyakorlatokhoz erőforrás hiányában nincs hozzáférése a társadalom jelentős részének. Az emberrablások fizikai és/vagy mentális, lelki traumát okoznak az egyénben, amely kezelésére a lehetőségek korlátozottak; mind az egészségügyi rendszer hiányosságai, mind a társadalom, közösség általános hozzáállása következtében.

Erdős Orsolya írása.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

[A cikk a Kulturális és Innovációs Minisztérium ÚNKP-22-2-II-NKE-82 kódszámú Új Nemzeti Kiválósági Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

Photo by Jose P. Ortiz on Unsplash.

[1] U.S. Army: A Military Guide to Terrorism in the Twenty-First Century. U.S. Army TRADOC G2 Handbook No. 1 (Version 5.0) 2007. 1-7.o. Online elérés: https://irp.fas.org/threat/terrorism/guide.pdf (Letöltés időpontja: 2023.04.13.)

[2] FLACH, Anita, ZIJLMANS, Ad: Psychological Consequences of Being Taken Hostage During Peace Operations. Royal Netherlands Army Behavioural Sciences Division/ Psychotherapy Division, Haag, Netherlands. Online elérés: https://surfsharekit.nl/objectstore/d49b36b8-70d5-4bec-a485-20bfe8cf8976 (Letöltés időpontja: 2023.04.13.)

[3] Human Rights Watch: DR Congo: Gangs Kidnap, Rape in National Park. 2020. Online elérés: https://reliefweb.int/report/democratic-republic-congo/dr-congo-gangs-kidnap-rape-national-park (Letöltés időpontja: 2023.04.21.)

[4] FLACH, Anita, ZIJLMANS, Ad: Psychological Consequences of Being Taken Hostage During Peace Operations. Royal Netherlands Army Behavioural Sciences Division/ Psychotherapy Division, Haag, Netherlands. Online elérés: https://surfsharekit.nl/objectstore/d49b36b8-70d5-4bec-a485-20bfe8cf8976 (Letöltés időpontja: 2023.04.13.)

A Elrabolva – a kongói emberrablások jellemzői bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Mire is jó az antropológia és hogyan használják fel haderők céljaik elérésére? Erre a kérdésre kerestem a választ ÚNKP kutatásomban bemutatva a civil-katonai kapcsolatok és a kulturális antropológia lehetséges kapcsolódási pontjait.

Mi pontosan a CIMIC és az antropológia és hogyan kapcsolódnak egymáshoz?

A civil-katonai együttműködés a Magyar Honvédség egyik képessége, amely az egykori MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ (MH CKELMK) intézményén belül működött. 2022. január 1-től MH Kiber- és Információs Műveleti Központként (MH KIMK) működik tovább, ezzel is nagyobb teret adva az MH-nak kibervédelmi képességei fejlesztésére.

Hipotéziseim szerint „A civil CIMIC funkcionális szakértők alkalmazása a Magyar Honvédség által egyre indokoltabb.” és „A CIMIC területén szükséges a tartalékos katonák egyre nagyobb mértékű bevonása akár műveleti területen is.”

Az antropológia „azoknak az anyagi és szellemi az emberi társadalom létrehozott történelme folyamán”. Több alfaja létezik, ebből a számunkra legfontosabb most a katonai antropológia, ami egy nagyon friss tudományterület. Hadtudománnyal összekapcsolható azonban még számos antropológiai terület, mint például a biológiai antropológia, amely evolúciós szempontból vizsgálja az emberek viselkedési formáit. Sztankai Krisztián őrnagy definíciója szerint „egy olyan új interdiszciplina, amely az antropológia eszközrendszerével támogatja a katonai műveleteket a felderítésben, tervezésben és a műveleti területen egyaránt.”[1]  A civil-katonai együttműködés egyik legfőbb feladata műveleti területen a lakosság megismerése, támogatásának megnyerése. Ehhez fontos, hogy aktuális tudást kell szerezzenek az adott kultúráról, tárgyalástechnikai és egyéb soft skillekkel kell rendelkezzenek a CIMIC-el foglalkozó katonák. Ez azért is egy különleges képesség, mert egy „átlagos” harcoló alakulatban részt vállaló katonának nem szükséges ezeket a képességeket birtokolnia, a béketeremtő és békeépítő műveletekben a CIMIC törzs által szolgáltatott adatok elemzésével és értékelésével tudnak nagyban hozzájárulni a misszió sikerességéhez.

Az antropológia és a haderő kapcsolatának leghíresebb példája lehet az amerikai Kultúra Elemző Rendszere (Human Terrain System, HTS), amely civil társadalomtudósok és különleges kiképzésben részesített tisztekből álló csoport volt, akik dandárszintű katonai szervezeteket segítették feladataik elvégzésében. Ezeket HTT-nek (Human Terrain Teams) nevezték és közösen alkották a HTS-t. A program nagyon vitatott eleme lett az amerikai belpolitikának, mivel az Amerikai Antropológusok Szövetsége szakmaiatlannak és etikátlannak tartotta a társadalomtudósok haderőnek felajánlott szolgálatait. A program 2007-től 2014-ig működött Irak és Afganisztán műveleti területein, csúcspontján a HTS alkalmazottjainak száma meghaladta az 500 főt.[2]

Az angolszász országokban nagy hagyománya van a civil-katonai együttműködésnek, ahogy a tartalékos erők alkalmazásának is – a CIMIC-el foglalkozók 75%-a tartalékos ezekben az országokban.[3] Magyarországon jogszabályi és szűkös anyagi keretekből kifolyólag sokáig nem volt lehetséges a tartalékosok kívánt mértékben történő „bevonzása” a haderő szervezetébe, azonban napjainkra a Magyarországon jelenleg lehetséges négy tartalékosi formában vállalható szolgálatok egyre növekvő népszerűségnek örvendenek. A civil-katonai kapcsolatokkal úgy köthető össze a tartalékosság, hogy a kapcsolódási pontot, amit a CIMIC képvisel a társadalom és a haderő között legjobban egy tartalékos katona, aki „civil is meg nem is” testesíti meg. Sokkal hitelesebb résztvevője lehet a rendszernek, nem is beszélve az esetleges civil foglalkozásból származó előképzettségekről, mivel a CIMIC csoportok gyakran alkalmaznak társadalomtudósokat, pszichológusokat, antropológusokat, politikai elemzőket munkájuk során. Természetesen nehézségeket is hordoz magában a tartalékos katonák beintegrálása a haderőbe, amiről kutatásom 7. fejezetében írok részletesebben.

A CIMIC gyakorlata különböző országokban

A továbbiakban még három ország tekintetében vizsgáltam a civil-katonai együttműködés hagyományait, ebből az egyik az Egyesült Királyság, ahol a „Civil Affairs” képességnek nagy hagyománya van. Az Egyesült Királyságban a civil-katonai együttműködés története és hagyományai a civil lakossággal való katonai szerepvállalás különböző eseteire vezethetők vissza, mind belföldön, mind külföldön. A történelem során a brit fegyveres erők részt vettek a humanitárius és stabilizációs erőfeszítésekben, gyakran civil ügynökségekkel együtt dolgozva, konfliktusok és konfliktus utáni rendezés során.[4]

Norvégiában a tartalékos rendszer szerepét a Honi Gárda testesíti meg, amely egy 1200 fős, válsághelyzetekben a reguláris csapatokat támogató tartalékos erő.  A norvég CIMIC képességek jellemzésére a legtöbb forrás az afganisztáni ISAF és Resolute Support Mission kötelékében találhatók.[5] A norvég CIMIC-csoport afganisztáni szerepvállalása során magyar katonákkal is együttműködve jelentős forrásokat felhasználva járult hozzá iskolák és kórházak építéséhez, mezőgazdasági programok támogatásához. Emellett a norvégok afganisztáni agendájába tartozott az afgán demokratikus intézmények fejlesztésének támogatása és a nemek közötti egyenlőség előmozdítása, amiben a CIMIC szintén szerepet vállalt.

Finnország történelméből következik, hogy a haderőt és fegyveres szerveket tisztelet és nagyfokú bizalom illeti.[6] A finn haderő is rendelkezik CIMIC képességgel, amelynek egyik fontos eleme a társadalom és a haderő közötti kapcsolat biztosítása és építése. Egy társadalom váratlan helyzetekre való felkészültségét a szakirodalom rezilienciának nevezi, ez esetben a finn társadalom élen jár, tekintettel a mára állandóvá vált orosz fenyegetésre. A finn haderő CIMIC csapatai biztosítják, hogy a műveletekben részt vevő valamennyi szereplő tisztában legyen a saját szerepével és felelősségével, koordinációért és a kommunikációért felelnek.[7]

Interjú egy kulturális antropológussal

Kutatásom során egy is készítettem a KIMK egykori önkéntes műveleti tartalékos, mostanra szerződéses hadnagyként szolgáló Szabó Gergely kulturális antropológussal. Az interjú során részletesen kitért a CIMIC és az antropológia kapcsolatára és a KIMK munkájának jellegére. Elmondása szerint a legnagyobb kihívás egy civil szférából jövő személynek adaptálódni a katonai élet, környezet és a civil munkahely kettősségéhez, amivel a legtöbb tartalékosi forma jár. Hangsúlyozta továbbá az antropológia oktatás jelentőségét a katonai felsőoktatásban, ami a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán jelenleg is zajlik. Végül kiemelte, hogy a legérdekesebb kérdés a témában, hogy mennyire fontos, hogy a kulturális tudatosság szerepeljen egy katona eszköztárában? A békeműveletek során a katonák akár minimális kulturális tudatosságra nevelésével jelentősen csökkenthető a civil és egyenruhás áldozatok száma egyaránt, a KIMK is a magyar katonák békeműveleti szerepvállalását segíti ilyen oktatóalkalmak segítségével.

Összegzés

Napjaink rohamosan változó biztonsági környezetében elengedhetetlen a haderőben a társadalomtudományok alkalmazása, mert a modern, alacsony intenzitású aszimmetrikus konfliktusokban nem a technikai fölény vagy a kiképzettség mértéke fogja eldönteni azok végső kimenetelét.[8] Ehhez fontos társadalomtudományos végzettséggel rendelkező szakembereket alkalmazni antropológusok, politológusok, szociológusok, pszichológusok, kommunikációs szakemberek és jogászok személyében. A fentiek alapján megállapítható, hogy az összefogás mélységét a két oldal, a haderő tagjai és a társdalomtudományokkal foglalkozó civil szakemberek által megállapított kompromisszum fogja meghatározni. Mindkét irányból alkalmazkodásra van szükség a közös munka előmozdítása érdekében.

Irodalomjegyzék:

Cedric de Coning, Helge Lurås, Niels Nagelhus Schia and Ståle Ulriksen. (2009). Norway’s Whole-of-Government Approach and its Engagement with Afghanistan. Security in Practice 8, Norwegian Institute of International Affairs, Department of Security and Conflict Management.

Feith, L. (2008). Norvég Minta. Magyar Honvéd, 19. (12.), 14. Elérhető:  https://honvedelem.hu/images/media/5f58c576579e8381872330.pdf (letöltés ideje: 2023. 05. 15.)

Kurkinen, P. (2004). Civilian-military cooperation in crisis management operations. Finnish Defence Studies, Helsinki.

Magyar Értelmező Kéziszótár, Elérhető:   https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-magyar-nyelv-ertelmezo-szotara-1BE8B/k-359B8/kultura-3985D/ (letöltés ideje: 2023. 05. 29.)

Flint, E. (2008). The Development of British Affairs and Its Employment in the British Sector of Military Operation During the Battle of Normandy, June to August 1944 [PhD-értekezés].

Survey: two thirds trust Finland’s ability to defend against a military attack. Elérhető:  https://yle.fi/a/3-12302417 (letöltés ideje: 2023. 05. 04.)

Sztankai, K. (2013). A kulturális antropológia a terror elleni háborúban. Hadtudományi Szemle, 6.(1.), 187–192.

Sztankai, K. (2018). A társadalomtudományok alkalmazásának szükségszerűsége a Magyar Honvédségben. Hadtudomány, 11.(1.), 253–269.

Tóth, G. (2019). CIMIC a NATO tartalékos tisztjeinek szövetségében, a CIOR-ban. In Fegyver nélküli műveletek és háttértényezőik. Honvéd Tudományos Kutatóhely.

Whitney, K. (2015). The Army Needs Anthropologists. Foreign Policy

[Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-22-2-II-NKE-69 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva olvashatók.

Photo by Specna Arms on Unsplash

[1] Whitney, K. (2015). The Army Needs Anthropologists. Foreign Policy

[2] Sztankai, K. (2013). A kulturális antropológia a terror elleni háborúban. Hadtudományi Szemle, 6.(1.), 187–192.

[3] Tóth, G. (2019). CIMIC a NATO tartalékos tisztjeinek szövetségében, a CIOR-ban. In Fegyver nélküli műveletek és háttértényezőik. Honvéd Tudományos Kutatóhely.

[4] R. Flint, E. (2008). The Development of British Affairs and Its Employment in the British Sector of Military Operation During the Battle of Normandy, June to August 1944 [PhD-értekezés].

[5] Cedric de Coning, Helge Lurås, Niels Nagelhus Schia and Ståle Ulriksen. (2009). Norway’s Whole-of-Government Approach and its Engagement with Afghanistan. Security in Practice 8, Norwegian Institute of International Affairs, Department of Security and Conflict Management.

[6] Survey: two thirds trust Finland’s ability to defend against a military attack. Elérhető:  https://yle.fi/a/3-12302417 (letöltés ideje: 2023. 05. 04.)

[7] Kurkinen, P. (2004). Civilian-military cooperation in crisis management operations. Finnish Defence Studies, Helsinki.

[8] Sztankai, K. (2018). A társadalomtudományok alkalmazásának szükségszerűsége a Magyar Honvédségben. Hadtudomány, 11.(1.), 253–269.

A A civil-katonai együttműködés és a katonai antropológia elhelyezkedése és hasznosíthatósága a Magyar Honvédség feladatrendszerében bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Ez a Biztonságpolitikai Szakkollégium EU hírfigyelője, amely havi rendszerességgel jelenik meg. Az összeállításban az Európai Unió egyes szakpolitikáinak legfrissebb fejleményeibe nyújtanak betekintést a szerzők.

Kül- és biztonságpolitika

Megállapodás született egy új polgári KBVP-egyezményről, amely a Stratégiai Iránytű egyik legfontosabb eredményeként tartható számon. A Megállapodás célja a közös biztonság- és védelempolitika polgári oldalának megerősítése, valamint a polgári missziók hatékonyságának, rugalmasságának és robusztusságának fokozása. Ez lehetővé teszi a jelenlegi, kialakulóban lévő és jövőbeli biztonsági kihívások hatékonyabb kezelését. A Megállapodás azt is lehetővé teszi az EU számára, hogy hatékonyabban tudjon szembenézni a jelenlegi geopolitikai környezettel. Az EU azt is tervezi, hogy szükség esetén 30 napon belül készen álljon 200 civil szakértő bevetésére, beleértve az összetett műveleti környezetet is.

Az Európai Bizottság május 3-án elfogadta a lőszergyártás támogatásáról szóló rendelkezést, hogy sürgősen lőszert és rakétákat szállítson Ukrajnába, és segítse a tagállamokat készleteik feltöltésében. Ezzel a rendelettel együtt az Európai Bizottság 500 millió eurós költségvetés elkülönítését javasolja az EU lőszer-, rakéta- és alkatrészeik gyártási kapacitásának megerősítésére. „Ez segít több munícióval ellátni Ukrajnát állampolgárai védelmében, és megerősíti európai védelmi képességeinket is” – mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. „A tagállamokkal együtt további 1 milliárd eurót mozgósítunk a kapacitások növelésére Európa-szerte. Ez kritikus része Európa stratégiai képességének, hogy megvédje érdekeit és értékeit, és segítsen fenntartani a békét kontinensünkön.”

Energia- és klímapolitika

Az EU energiaplatformja keretében sor került az első uniós szintű közös gázbeszerzési pályázat kiírására. Maroš Šefčovič, EB alelnök elmondása alapján megbízható nemzetközi beszállítók válaszoltak az összesített, mintegy 11,6 milliárd köbméter uniós gázigényre. Például a Bulgária által kért gázszállítások teljes mértékben kielégítésre kerültek. Ukrajnában és Moldovában a kért mennyiségek 100%-a, illetve 80%-a került sikeres beszerzése.

2023 májusában megalakult a Koreai Köztársasággal a zöld partnerség azzal a céllal, hogy erősítsék a kétoldalú együttműködést és megosszák a legjobb gyakorlatokat az éghajlatváltozással, a tiszta és tisztességes energiával kapcsolatos átállással, a környezetvédelemmel és a zöld átmenet egyéb területeivel kapcsolatban. A felek ezzel a partnerséggel megerősítették elkötelezettségüket a globális hőmérséklet-emelkedés 1,5°C alatti tartása és a 2050-re elérendő klímasemlegesség mellett. Ezenkívül mindkét fél megerősítette elkötelezettségét az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésére vonatkozó 2030-as célkitűzések mellett.

Szomszédságpolitika

Keleti szomszédságpolitika

Május 9-én az Európai Unió és Moldova megállapodást kötött Moldovának az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz programhoz való csatlakozásáról. Ez a megállapodás lehetővé teszi a moldovai projektgazdák számára, hogy uniós finanszírozásra pályázzanak a közlekedéssel, az energiával és a digitális technológiákkal kapcsolatos közös érdekű projektekre, javítva az ország összeköttetését uniós szomszédaival. Az Európai Bizottság javasolta, hogy egy évvel meghosszabbítsák, és kiterjesszék az Európai Unióba irányuló moldovai exportra vonatkozó importvámok és kvóták felfüggesztését. „Ez egyértelmű jele annak, hogy az EU teljes mértékben támogatja Moldova gazdaságát, és segít tovább enyhíteni a moldovai termelők és exportőrök nehéz helyzetét, amelyet Oroszország provokálatlan és indokolatlan katonai agressziója okoz Ukrajna ellen” – áll az Európai Bizottság sajtóközleményében. Összességében a Moldovából az EU-ba irányuló export a 2021-es 1,8 milliárd euróról 2,6 milliárd euróra nőtt 2022-re. Május 9-én az Európai Parlament megszavazta a Moldovának nyújtott makroszintű pénzügyi támogatás 145 millió euróval történő kiegészítését, hogy segítse az országot 2023-ban finanszírozási szükségleteinek egy részének fedezésében. Az összesen 45 millió eurós támogatást és legfeljebb 100 millió euró hitelt jelentő támogatás folyósítása 2023 harmadik és negyedik negyedévére tervezett két részletben történik, feltéve, hogy Moldova teljesít bizonyos szakpolitikai feltételeket. Ezek közé tartozik az igazságszolgáltatási rendszer reformja, a jogállamiság biztosítása és a korrupció elleni küzdelem, valamint a Nemzetközi Valutaalap makrogazdasági programjának végrehajtásában elért előrehaladás.

Az Európai Tanács 1 milliárd euró értékű segítségnyújtási intézkedést fogadott el az Európai Békeprogram keretében, hogy finanszírozza az Ukrán Fegyveres Erők számára a tüzérségi lövedékek és rakéták biztosítását. Josep Borrell a döntést újabb jelentős lépésnek nevezte annak érdekében, hogy több lőszert szállítsanak Ukrajnának. „Az ukrán fegyveres erőknek jelentős mennyiségű lőszerre van szüksége az ukrán nép és terület védelméhez. Azzal a korábbi döntéssel együtt, hogy a meglévő készletekből lőszert biztosítunk, 2 milliárd eurót szánunk erre a célra, így az Ukrajnának nyújtott teljes uniós katonai támogatás 5,6 milliárd euróra emelkedik” – mondta. A korábbi katonai támogatási csomagokkal együtt, az elfogadott segélyintézkedés 5,6 milliárd euróra emeli az Ukrajnának nyújtott uniós hozzájárulás teljes összegét az EPF keretében katonai felszerelések szállításához. Ezen felül az EU Ukrajnát támogató katonai segítségnyújtási missziója (EUMAM Ukraine) továbbra is erősíti az ukrán fegyveres erők katonai képességét, két EPF segélyintézkedéssel megerősítve 61 millió euró értékben a kiképzéshez szükséges felszerelések biztosításának finanszírozására.

Déli szomszédságpolitika

Várhelyi Olivér uniós biztos 2023. május 3-án Máltára utazott, hogy a máltai kormánnyal megvitassa a déli szomszédsággal való együttműködést, az EU gazdasági és beruházási terveinek végrehajtását, az energia és a migráció külső dimenzióját, valamint a Földközi-tenger medencéjén belüli egyéb aktuális együttműködési kérdéseket. A találkozók középpontjában az EU közel-keleti és észak-afrikai térséggel – különösen Líbiával és Tunéziával – nyújtott segítsége és együttműködése, valamint a migráció külső vonatkozásai álltak. Szó esett még az EU energiaellátásának diverzifikálásáról is az EU közvetlen szomszédságában lévő partnerországokkal, köztük Azerbajdzsánnal, Algériával, Egyiptommal, Marokkóval és Tunéziával.

Az Európai Bizottság májusban biztosította Jordániának a makroszintű pénzügyi támogatás harmadik, egyben utolsó részletét, 200 millió eurót. Ezzel a kifizetéssel lezárul a Jordániának szánt makro-pénzügyi segítségnyújtás III. művelet, amely összesen 700 millió euró értékű. Ez a pénzügyi támogatás segítette az országot sürgős finanszírozási szükségleteinek kielégítésében, támogatta az általános makrogazdasági stabilitást, és kulcsfontosságú hajtóerő volt az átalakuló reformok végrehajtásában.

(Készítette: Mészáros Kinga)

[Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-22-2-II-NKE-74 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

Szerkesztette: Mészáros Kinga

Photo by Christian Lue on Unsplash.

A EU hírfigyelő – 2023. május bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Jelen cikk a Visegrádi Négyek energiabiztonsági percepciójára koncentrál. A publikáció célkitűzése képet adni ezen országok biztonságpercepciójának hasonlóságairól és különbségeiről az energiabiztonság szektorában.  Ennek elsődleges eszköze a nemzeti biztonsági stratégiák áttekintése és abban az energiabiztonság, mint kulcsfogalom felkutatása és a szövegkörnyezet további magyarázata. Fontos eszköze az elemzésnek az energiabiztonságot érintő kihívások fenyegetettségi szintjének elemzése, azaz hogy az egyes országok mennyire foglalkoznak priroizáltan az energiabiztonságot érintő kihívásokkal stratégiáikban, s miket sorolnak ebbe a halmazba. Ezen túl azonosításra kerül az is, hogy a stratégiák szintjén hogyan kezelik az olyan sürgető kérdéseket, mint a zöld energiára való áttérés, a fosszilis energiahordozók jövőbeni használata, a nukleáris energia békés célú használata, a karbonsemlegesség és klímapolitika vagy az EU klíma- és energiapolitikájához fűződő viszony.  A továbbiakban tehát a Cseh Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, Magyarország és Szlovákia nemzeti biztonsági stratégiái kerülnek áttekintésre.

Az energiabiztonság elhelyezése

Csehország számára az energiabiztonság széles skálájából elsősorban az ellátásbiztonság emelendő ki. Már a bevezetőben kiemeli az ellátásbiztonság dimenzióját azzal, hogy leírja, hogy globalizált világunkban komoly kockázatot jelent a stratégiai nyersanyag-ellátás megzavarása, különösképpen a Cseh Köztársaság számára, hiszen az kitett a külső befolyásoktól a piac és az energiaforrások hozzáférése tekintetében. Mind a regionális együttműködés támogatása és fejlesztése, mind az energia-, nyersanyag- és élelmiszerbiztonság megőrzése, mind a stratégiai tartalékok megfelelő szintjének biztosítása kifejezetten cseh nemzeti érdek. A biztonsági környezet leírásakor már a kezdetekkor megemlíti az energiát, mint olyan területet, amelyen növekvő számban jelentkeznek a nem-katonai biztonsági kihívások.

A Lengyel Köztársaság nemzeti biztonsági stratégiája a biztonsági környezet elemzésekor kiemeli, hogy Lengyelország számára kritikus energiabiztonságának biztosítása, hiszen a Közép-Európa és Balkán régiók piacait az orosz földgáz és kőolaj dominálja. Kiemeli a földgáz és kőolaj dependencia olyan negatív következményeit is, mint a beszállító által a politikai nyomásgyakorlás lehetősége. Geopolitikai elhelyezkedése okán, aggodalmát fejezi ki az Északi-Áramlat II kapcsán is. Elsősorban tehát a geopolitikai versengés és az országok közötti konfliktusok kontextusába helyezi el azt, emellett az ellátásbiztonságra helyez nagy hangsúlyt.

A szlovák stratégia a globális kontextus kifejtésekor már megemlíti az energiabiztonságot és az azzal összefüggő területeket, illetve a versengés növekedését az államok között. Globális kihívásként emeli ki a klímaváltozást és a terrorista támadásokat a kritikus infrastruktúrák ellen. A nyersanyag- és energiabiztonság garantálását az állam működésének feltételeként írja le. Megállapítható tehát, hogy az energiabiztonság meglehetősen priorizált ügy és azt a biztonság széles spektrumában értelmezi.

Magyarország nemzeti biztonsági stratégiája meglehetősen átfogó biztonságszemléletet követ és a változó geopolitikai világrendre kíván reagálni, amelyet alcíme is mutat: Biztonságos Magyarország egy változékony világban. Már a bevezetőben megemlíti az energiabiztonság átfogó területéhez köthető kihívásokat, így a klímaváltozást és a természeti erőforrások kimerülését is. Ezeket globális kihívásként azonosítja. Az alapvető adottságoknál kiemeli, hogy az ország természeti erőforrásokban szegény, mi több külön bekezdést szentel a földgázban való szegénységnek. Kiemeli azonban, hogy a biztonsági környezet fokozatosan romlik, amelyben szerepe van a globális közjavak újraosztásának szándékának, a klímaváltozásnak, illetve az erőforrások szűkösségének is.  Megállapítható ez esetben is, hogy az energiabiztonságot a biztonság széles spektrumában, átfogóan értelmezi mind a globális, mind a nemzeti szinten.

Az ország energiabiztonságát érintő legnagyobb fenyegetések

A Cseh Köztársaság nemzeti biztonsági stratégiája az országot érő biztonsági fenyegetések azonosításakor, több fenyegetés számbavételekor is felvázolja azoknak az energia szektorával való kapcsolatát. Így az energiabiztonságot érintő fenyegetéseket nem csupán maga az energiabiztonság kontextusában említi, hanem a kritikus infrastruktúrák működését érő lehetséges fenyegetések, különösképpen az energetikai infrastruktúra tekintetében is. Megismétli a stratégiai nyersanyagok és energiaforrásokkal való ellátás akadályozásának lehetőségét is. A dependencia növekvése miatt, a globális vetélkedés is növekszik a stratégiai nyersanyagok és az energiaforrásokhoz való hozzáférés megszerzéséért. Illetve azt, hogy a stratégiai nyersanyagokkal rendelkező országok pozíciójukat kihasználva igyekeznek befolyásolni politikai folyamatokat. Kiemeli a klímaváltozás biztonságra való destruktív hatásait is. Az energiabiztonság szektorával összefüggésben, megemlíthetőek a kibertámadások is, mint az országot érő biztonsági fenyegetések. Ezek egyre gyakoribbak és kifinomultabbak a köz- és magánszektor ellen, különösen a kommunikációs, az energia- és a közlekedési hálózatok, valamint az ipari és pénzügyi rendszerek ellen, ami jelentős anyagi károkat okozhat. Az energiabiztonság fenntartására és fokozására több eszközt és prioritást is megnevez a stratégia. Nemzeti szinten célkitűzés a stabil villamosenergia-ellátás biztosítása és a stratégiai állami tartalékok képzése. A hazai nyersanyagforrások előnyben részesítése fontos, hogy megakadályozzák a hazai energiamixben a Cseh Köztársaság által importált vagy gazdaságtalanná váló nyersanyagok irányába történő kedvezőtlen elmozdulást. Kiemelt cél azon szervezetek, országok és régiók befolyásának csökkentése, amelyektől a Cseh Köztársaság az energiaszektorban mindenhol erősen függ az energiától. Biztosítani kell az energetikai infrastruktúra (kőolajvezetékek, gázvezetékek, elektromos hálózatok, atomerőművek) védelmét is.

A lengyel nemzeti biztonsági stratégia a biztonság első pillérjének, azaz a nemzetbiztonság megteremtésekor is kiemeli a rezíliens energiaellátás szükségességét, illetve kapcsolódó területként a kritikus infrastruktúra védelmét. Hosszabban az energiabiztonságról azonban a biztonság negyedik pillérjének, a Társadalmi és gazdasági fejlődés, a környezet védelme kifejtésekor ír, amikor is egy önálló oldalt szentel az energiabiztonság kérdéskörének. Célkitűzésként az alternatívák fejlesztésének feltételeinek megteremtése mellett, az állam hagyományos energiaforrásokon alapuló energiabiztonságának biztosítását jelöli ki. Ekkor számos infrastrukturális fejlesztési területet jelöl meg, mint például a termelési kapacitásokét, a villamosenergia-átviteli és -elosztó hálózatok bővítését és korszerűsítését fenntartható módon az áramkimaradások csökkentése és az ellátásbiztonság fenntartása okán.  Kiemeli az olaj- és gázellátási források diverzifikálásának fokozását, amelynek egyik módja a meglévő földgázimportkapacitások bővítése (pl. a swinoujście-i LNG-terminál befogadóképességének növelése), a másik az újak kiépítése (pl. a Baltic Pipe megépítése, a Gdański-öbölben lévő LNG-terminál megépítése). Célul tűzi ki a földgázszállító és -tároló rendszerek bővítését, amelynek elsődleges módja az észak-déli útvonal befejezése és később egy lengyel gázközpont létrehozása. Továbbá, kiemeli az olaj- és üzemanyagvezetékek kapacitásának, munkabiztonságának és hatótávolságának növelését is.

A Szlovák Köztársaság nemzeti biztonsági stratégiája számára az energiabiztonság területén a legnagyobb fenyegetések közé az ország ellátásbiztonsága, illetve kritikus infrastruktúrája elleni beavatkozás sorolható. Felhívja a figyelmet a hibrid támadások veszélyére is ezekre, illetve a stratégiai nyersanyagok kulcsfontosságú szállítója vagy egy jelentős tranzitország helyzetével való visszaélést saját politikai, gazdasági vagy biztonsági érdekeik érvényesítése érdekében és ezek kedvezőtlen hatását egyes országok energiabiztonságára. A nemzeti szinten, szintén az előző kihívásokat és fenyegetéseket említi, s ezek a szlovák gazdaság kifejezetten nyitott természete és stratégiai nyersanyagokban való szegénysége okán még inkább fenyegetőek az országra, különösképpen, hogy energiaellátása egy „domináns szereplőre” támaszkodik.

A magyar stratégia a kiemelt biztonsági kockázatoknál, az olyan kihívások listázásakor, amelyeknek a legerősebb hatása van a nemzeti érdekekre, kilencedikként említi az energiaimportban történő változások okozta ellátási válsághelyzetet, de más kötődő kihívást is jelöl: a kritikus infrastruktúra és közműszolgáltatók ellen elkövetett kibertámadások. A stratégiai célok közül több is az energiabiztonságot vagy annak kapcsolódó területeit érintik: a klímaváltozás hatásainak mérséklése, a fosszilis energiahordozók iránti igény csökkentése, a regionális hatásokkal járó ipari balesetek és katasztrófák elkerülése érdekében együttműködés, a kutatás-fejlesztés és innováció  és a vállalkozások támogatása. A többi országhoz hasonlóan, kiemeli a történelmi okokból, egyirányú dominanciájúként kialakított energiarendszert és az ebből fakadó kockázatokat is. Ezt fő kihívásként azonosítja, hiszen a földgáz-ellátás tekintetében az importfüggőség a 80 százalékot is eléri. Vizionálja a földgáz dominancia váltását a villamosenergiáéra. Megemlíti az energiaforrások és a szállítókapacitások korlátozott számából fakadó kockázatokat is, és kiemeli a diverzifikáció fokozását az energiaellátás folyamatos biztosítása érdekében.

A zöld energiára való áttérés

A Cseh Köztársaság nemzeti biztonsági stratégiájában nem rendelkezik a zöld energiára való áttérésről, s semmilyen kontextusban nem is említi azt, jól lehet, a stratégia 2015-ben került hatályba, így ez okot adhat rá, ugyanis ekkor még ezek a kérdések nem voltak annyire hangsúlyosak.

A lengyel dokumentum nem említi direkt módon stratégiai dokumentumában a zöld/megújuló energiaforrásokat, csupán célkitűzésként jelöli meg az alternatívafejlesztés feltételeinek megteremtését.

A zöld vagy megújuló energiára való áttérést, a Szlovák Köztársaság nemzeti biztonsági stratégiája az ország ellenállóképességének kontextusába helyezi. Ellenálló képessége ugyanis az energetikai nyersanyagellátás megzavarására irányuló esetleges kísérletekkel szemben növekszik, köszönhetően a tranzitútvonalak és az energetikai nyersanyagforrások diverzifikálása terén elért jelentős előrelépésnek, valamint a megújuló energiaforrások egyre szélesebb körű felhasználásának, amit a jövőben is folytatni fogja.

A zöld energiára való áttérést nem hangsúlyozza a magyar stratégia. Ezzel kapcsolatban annyiról rendelkezik, hogy a megújuló energiák alkalmazásának arányát fokozni kell a jövőben, továbbá az egyes fosszilis energiahordozók kapcsán említi azok zöldítését (pl. tiszta szén technológia).

A fosszilis energiahordozók jövőbeni használata

A cseh stratégia a fosszilis energiahordozók jövőbeli használatáról sem igazán formál véleményt vagy foglal állást. Számol azonban a kőolaj-, és gázvezetékek modernizálásával, amelyből arra lehet következtetni, hogy a jövőben is hasznosítani tervezi ezeket az energiahordozókat.

A lengyel dokumentum tekintetében ugyanaz állapítható meg, mint a cseh dokumentum esetében. Több ízben említi a fosszilis energiahordozókat és fejlesztési irányukat, emellett az ország nagy széntartalékokkal is rendelkezik, amely a mai napig meghatározó energiaellátásában. Célkitűzésként az állam hagyományos energiaforrásokon alapuló energiabiztonságának biztosítását jelöli ki. Kiemeli az olaj- és gázellátási források diverzifikálásának fokozását, amelynek egyik módja a meglévő földgázimportkapacitások bővítése, a másik az újak kiépítése.

Szlovákia a nemzeti biztonsági stratégiájában többször is hangsúlyozza a földgáz kiemelt szerepét az ország ellátásbiztonságában, emellett, megemlíti a tárolókapacitások fejlesztését a stratégiai nyersanyagok területén.

A magyar stratégia is az előzőekhez hasonlóan foglal állást a fosszilis energiahordozók kapcsán. Számol a földgáz beszerzésének diverzifikált lehetőségeinek támogatásával, így például az interkonnektorok és az észak-déli irányú energia-infrastruktúra kiépítésével. Kiemeli a nemzeti szénkészletet, mint az energiaellátás egyik eszközét, de megemlíti ennek a tiszta szén technológiákkal való ötvözését az alacsony ÜHG-kibocsátás követelményeinek megfelelve.

Nukleáris energia békés célú használata

Az atomenergia békés célú felhasználásának területén a cseh stratégia támogatja a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek a biztonsági rendszer megerősítését célzó tevékenységeit, beleértve a kiegészítő jegyzőkönyv egyetemes alkalmazását, különös tekintettel a nukleáris biztonságra.

A lengyel dokumentum nemzeti biztonsági stratégiájában nem tesz említés a nukleáris energia békés célú használatáról. Mindennek oka az lehet, hogy az ország területén nem található működő atomerőmű.

A szlovák stratégia a nukleáris energiatermelés fejlesztését tűzi ki célul az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentése érdekében. Ezen kívül, más utalást nem tesz a nukleáris energia békés célú felhasználására.

Az alapvető érdekek lajstromozásánál a magyar dokumentum, külön bekezdést szentel az energiabiztonságnak, amely fokozása érdekében cél az energiaszuverenitás megerősítése, az energiatermelés dekarbonizációja, az  energiaellátás diverzifikációja, az energiaimport-szükséglet csökkentése, és a régiós energiahálózatokhoz való csatlakozás, illetve európai és regionális belső energiapiac kialakítása. Kiemeli ezek elérésében az atomenergia szerepét, illetve a nukleáris kapacitások fontosságát, A nukleáris kapacitások által biztosított megbízható rendelkezésre állás jelenti az ellátásbiztonság egyik alapkövét, szén-dioxid-kibocsátás nélküli áramtermelése pedig hazánk emisszió-csökkentési céljainak elérését szolgálta a múltban is, és nagymértékben járul hozzá a 2030-as dekarbonizációs célok és a Párizsi Megállapodásból fakadó kötelezettségek teljesítéséhez.

Karbonsemlegesség

A Cseh Köztársaság stratégiája nem rendelkezik a karbonsemlegesség kapcsán, hanem elsősorban az éghajlatváltozást említi meg, mint fenyegetést, amelynek káros hatásai vannak a lakosság egészségére és a környezetre. Az éghajlatváltozással kapcsolatos aggodalmak fokozhatják az államok közötti feszültséget, és humanitárius válságokhoz vezethetnek, amelyek közvetlen hatással vannak a helyi, állami és nemzetközi struktúrákra.

A lengyel stratégia elsősorban a környezet védelmét emeli ki. Ennek kapcsán, a szmog elleni küzdelemre irányuló erőfeszítések fokozását, az elektromobilitás és az alternatív üzemanyagok használatának fejlesztését, a kibocsátásmentes energiaforrások használatán alapuló energiaipar fejlesztésének támogatását és a hulladékgazdálkodás javítását is. Valamint, leírja, hogy a nemzetközi fórumokon elfogadott, az energiaátalakítással és az éghajlat-semlegesség elérésével kapcsolatos éghajlati célkitűzéseket szükséges a nemzeti politikához és sajátosságokhoz igazítani.

A szlovák stratégiai dokumentumban kiemelt szerepet kap az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése. A Szlovák Köztársaság elkötelezte magát amellett, hogy 2050-re eléri a szén-dioxid-semlegességet, összhangban az Európai Zöld Megállapodás célkitűzéseivel.

A magyar stratégia  a karbonsemlegesség elérését elsősorban a nemzetközi kötelezettségvállalás, illetve a környezeti biztonság megteremtésének energiapolitikai vonatkozásai (pl. a levegőminőség javítása, a széndioxid-kibocsátás csökkentése) kapcsán emeli ki.

Az Európai Unió klíma- és energiapolitikájához fűződő viszony

Az Európai Unióhoz a stratégia alapján jó viszony fűzi a Cseh Köztársaságot. Kiemeli az EU szerepét is és a kooperáció szükségességét az említett területen, ugyanis Csehország biztonsága döntően összefügg az EU politikai és gazdasági stabilitásával, emellett jelentős mértékben profitál az uniós országok közötti növekvő együttműködésből a kiberbiztonság, a kritikus infrastruktúrák védelme, illetve a kulcsfontosságú energiaforrások és egyéb nyersanyagok ellátásbiztonságának területein.

Lengyelország nemzeti biztonsági stratégiája már a bevezetőben kiemeli az Európai Unióval, különösképpen annak ambiciózus klíma- és energiapolitikájával kapcsolatos aggályait. Az EU szakpolitikái számos nehézséget okoz, különösképpen a lengyel széntermelésnek, amely a villamosenergia egyik fő energiaforrása. A lengyel infrastruktúra állapota (erőművek, fejletlen átviteli hálózatok, különösen villamosenergia- és gázhálózatok) sem teszi lehetővé jelenleg a célkitűzések átvételét és végrehajtását. Nagyobb, tőkeigényes beruházásokra lenne szükség, ugyanis az eddigi projektek, mint az átviteli hálózatok, valamint az olaj- és tüzelőanyag-tároló kapacitások bővítése eddig nem volt elegendő.

Szlovákia nemzeti biztonsági stratégiájában célkitűzésként jelenik meg az EU klímasemlegessége és a zöld gazdasági átalakulás iránt tett kötelezettségvállalásai, továbbá az Európai Zöld Megállapodás mellett való elköteleződés. Szlovákia tehát sokkal inkább átveszi az uniós célkitűzéseket, s kevésbé bírálja azokat, ugyanakkor kiemeli, hogy igyekszik előmozdítani a nemzeti energiamix kialakításához való jog megőrzését, amely elsősorban a földgázra vonatkoztatható a Stratégia megfogalmazása alapján.

A magyar stratégia kiemeli a 2030-ra szóló dekarbonizációs célkitűzéseket, illetve az EU közös energiapolitikai célkitűzéséhez igazodva, a regionális és európai energiahálózatok csatlakozásához való szükséget. Mindezek mellett, hangsúlyozza azonban a fosszilis energiahordozók fontosságát is az átmenetben, azokat nem veti el.

Összegzés

A stratégiákban sok hasonlóság fedezhető fel. Azonos motívum, hogy az energiabiztonságot a globális vetélkedés, a nem katonai biztonsági kihívások, a szűkösség, a klímaváltozás és a hibrid fenyegetések széles spektrumában értelmezi és kiemeli az összefüggéseket. Szintén közös pont a kritikus infrastruktúrák védelmének kiemelése. Az energiarendszerre és elsősorban az ellátásbiztonságra való fenyegetés forrásaként közös motívum, hogy mindannyian azokat az országokat látják, amelyek kulcspozíciót töltenek be az importokban. Lengyelország például kiemeli az Orosz Föderáció okozta fenyegetések negatívumát az európai biztonságra, míg Szlovákia csupán „egy domináns állam”-ként hivatkozik rá. Szintén hasonlóság, hogy a kutatást és fejlesztés, az innováció és a regionális együttműködések szükségességét mindnyájan kiemelik. Az energiahatékonyság növelését, a dekarbonizációt és a zöld energiára való átállást mindegyik állam szükségesnek tartja, azonban felhívják a figyelmet a differenciálás szükségességére. Fontos érdek mindegyik ország számára szuverenitásuk megőrzése az energiamix kiválasztása tekintetében, hiszen több ízben kifejezik vagy a nukleáris energia, vagy a földgáz, vagy a szén szerepét az energiatermelésben.

Források

Security Strategy of the Czech Republic, 2015. https://www.army.cz/images/id_8001_9000/8503/Security_Strategy_2015.pdf

National Security Strategy Of The Republic Of Poland, Varsó, 2020. https://www.bbn.gov.pl/ftp/dokumenty/National_Security_Strategy_of_the_Republic_of_Poland_2020.pdf

1163/2020. (IV. 21.) számú, Magyarország Nemzeti Biztonsági Stratégiájáról szóló Kormányhatározat, 2020. https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A20H1163.KOR&txtreferer=00000001

SECURITY STRATEGY OF THE SLOVAK REPUBLIC, 2021. https://www.mzv.sk/documents/30297/4638226/security-strategy-of-the-slovak-republic.pdf

Photo by Marcin Jozwiak on Unsplash

[Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-22-2-II-NKE-74 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

A Az energiabiztonság percepciója Közép-Európában a Visegrádi Négyek országainak nemzeti biztonsági stratégiái alapján bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.