You are here

Biztonságpiac

Subscribe to Biztonságpiac feed Biztonságpiac
A magyar biztonsági szakma hírportálja
Updated: 2 days 10 hours ago

Franciaországban tavaly két iszlamista merényletet hiúsítottak meg, 2017 óta pedig 33-at

Mon, 01/04/2021 - 08:35
Két iszlamista terrortámadást hiúsítottak meg Franciaországban 2020-ban, és 33-at 2017 óta, miközben öt szélsőjobboldali merényletet is sikerült megakadályozni az elmúlt három évben – mondta vasárnap Laurent Nunez, a hírszerzés országos koordinátora az Europe1 kereskedelmi rádió és a CNews hírtelevízió közös műsorában.

A korábbi belügyi államtitkár a merénylettervek részleteiről nem közölt részleteket. Kiemelte, hogy “a szunnita iszlamista terrorizmus” elsődleges fenyegetettséggé vált, amit a hatóságoknak egyre nehezebb érzékelni és megelőzni. Annak a történelemtanárnak a példáját említve, akit azért fejezett le egy csecsen dzsihadista Párizs közelében a nyílt utcán októberben, mert az Mohamed-karikatúrákat mutatott a szólásszabadságról tartott óráján, Nunez kijelentette, hogy “szélsőségesen gyorsan” lesz egy radikálisból merénylő.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a három legutóbbi franciaországi szunnita iszlamista támadásban a közös elem az volt, hogy a merénylő az “istenkáromlást” akarta megbüntetni és “bosszút akart állni a profétáért”. A terrorizmusért felelős országos megbízott szerint a külföldről érkező fenyegetettség már “kevésbé valószínű”, jóllehet a francia titkosszolgálatok továbbra is “nagyon óvatosak” ebben a kérdésben.

Nunez jelezte, hogy azoknak a terrorizmus miatt elítélteknek, akik 2021-ben szabadulnak, olyan kötelezettségeik lesznek, mint rendszeres megjelenés a rendőrségen, vagy bizonyos helyek látogatásának tilalma. A volt államtitkár szerint 60-70 ilyen ember lesz az idei évben. Megerősítette, hogy jelenleg mintegy ötszázan vannak börtönben terrorizmussal kapcsolatos bűncselekmény miatt, míg kilencszáz olyan köztörvényes bűncselekmény miatt elítélt a börtönben vált radikálissá.

Nunez elmondta, hogy 2017 óta öt szélsőjobboldali merényletet is sikerült meghiúsítani. Aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a fehér felsőbbrendűséget hirdető mozgalom erősödik, tagjai mintegy 1000-1500-an lehetnek. A szélsőbaloldali szélsőségesek száma 2-3000 között lehet, a koordinátor szerint a tavalyi évben mintegy 150-200 rongálását hajtottak végre, amelyek elsősorban gyújtogatások.

The post Franciaországban tavaly két iszlamista merényletet hiúsítottak meg, 2017 óta pedig 33-at appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Ez az igazi elhivatottság: az alvó testvérét is kifosztotta a sorozattolvaj

Mon, 01/04/2021 - 07:35
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség többrendbeli kifosztás és lopás bűntette miatt vádat emelt egy nővel szemben, aki több lopás mellett egy nyári hajnalon a családi ház nyitott ablakán bejutva, az alvó testvére közvetlen közeléből, a párnájáról lopta el annak pénztárcáját. Hasonló módszerrel egy hallássérült ismerősét is kifosztotta, kihasználva a védekezésre korlátozott képességeit.

A vádirat szerint a munkahellyel, jövedelemmel nem rendelkező kiskunmajsai nő előbb a szüleivel élt, később pedig ott, ahol befogadták. Többnyire alkalmi ismerősei sérelmére elkövetett lopásokból tartotta fenn magát. Idén május végén egy éjszaka a nyitott kapun bement egy ismerőse udvarába és a szintén nyitott ablakon bemászott a házba. A konyhában az ágyon alvó sértett mellett, a földön heverő nadrág zsebéből elvett 17 ezer forint készpénzt, továbbá a nappaliból tíz doboz sört, öt liter bort, valamint egy üres gázpalackot is ellopott. A tolvaj nő korábban több alkalommal járt a sértett házában, így tudta, hogy a sértett hallássérült és emiatt a bűncselekmény elhárítására nem képes. Néhány héttel később a nő ismét meglopta ezt az ismerősét, kihasználva a távollétét. Ekkor a ház pótkulcsát megszerezve jutott be és készpénz mellett ágynemű garnitúrát, abroszt, bizsukat vitt magával.

Egy másik ismerősét is az éjjeli órákban kereste fel és mivel korábbi látogatásai alkalmával kifigyelte a pénze rejtekhelyét, figyelmét elterelve, a pénztárcájából lopott. Két hét múlva a nő ugyanehhez az ismerőséhez a szúnyoghálót kifeszítve ment be és amíg a sértett zajt hallva az udvaron nézelődött, megint meglopta. Egy másik helyre úgy ment be, hogy a kiskapuban hagyott kulcs segítségével bejutott az udvarba, majd a bejárati ajtót egy feszítővassal felfeszítette és a házból 130 ezer forint készpénzt vitt el.

Elfogását megelőző hajnalban testvérét kereste fel azért, hogy cigarettát kérjen tőle. A házban észlelte, hogy az ott lakók alszanak, ezt kihasználva a testvére feje mellől, a párnájáról elvette a táskáját és elvitt belőle húszezer forintot. A kiskunhalasi rendőrök még aznap őrizetbe vették. Kiderült, hogy emellett több alkalmi lopás is a számlájára írható.

Az ügyészség a nőt kétrendbeli kifosztás, valamint többrendbeli üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével vádolja és ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A letartóztatásban lévő vádlott bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

The post Ez az igazi elhivatottság: az alvó testvérét is kifosztotta a sorozattolvaj appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Mégis kivégezhetik a szövetségi siralomházban lévő szörnyet

Mon, 01/04/2021 - 06:35
Kivégezhetik tíz nap múlva – még Joe Biden elnöki beiktatása előtt – Lisa Montgomeryt, az egyetlen, szövetségi siralomházban lévő nőt, miután a washingtoni fellebbviteli bíróság pénteken felülbírálta a nő kivégzését elhalasztó, alsóbb szintű bírósági döntést – jelentette a CNN.

Montgomery horrorfilmbe illő gyilkosságot és csecsemőrablást követett el, amiért 2004-ben ítélte halálra a bíróság. Megfojtott egy nyolc hónapos várandós kismamát, kivágta belőle a magzatot, és elrabolta a gyereket, aki túlélte a tragédiát.

A gyilkost december 8-án végezték volna ki, ám ezt a bíróság elhalasztotta, miután ügyvédei elkapták a koronavírust. A kivégzést ez után a Szövetségi Büntetés-végrehajtási Igazgatóság vezetője, Michael Carvajal november 23-án január 12-re tűzte ki. A pénteki bírói döntés értelmében pedig ezt jogszerűen tehette meg, mert a kivégzés napja a döntés időpontjában még nem jött el. Így Montgomeryt bő egy héttel végezhetik ki Joe Biden beiktatása előtt, aki azt ígérte, hogy megválasztása esetén eltörölteti a szövetségi szintű halálbüntetést.

Meaghan VerGow, Montgomery védője a döntés után közölte, hogy nem ért egyet a bírósággal, és felülvizsgálati kérelmet fog benyújtani. Egyúttal kérelmet nyújt be Donald Trumpnak is, akinek jogában áll megváltoztatni a gyilkosra kiszabott halálbüntetést. VerGow azt kéri az elnöktől, hogy tényleges életfogytiglani börtönbüntetésre változtassa Montgomery halálos ítéletét.

William Barr amerikai igazságügyi miniszter 2019-ben jelentette be, hogy a szövetségi kormány ismét elkezdi a kiszabott halálos ítéletek végrehajtását, miután az utolsó, szövetségi bíróság által halálra ítélt vádlottat 2003-ban végezték ki. Azóta tíz embert végeztek ki ilyen ítélet alapján az Egyesült Államokban. Mindannyian különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság miatt kerültek siralomházba. 2001-ben, az oklahomai robbantó, Timothy McVeigh volt az első szövetségi halálraítélt, akit 1963 óta kivégeztek az országban. Nőt pedig 1953 óta egyáltalán nem végeztek ki ilyen ítélet alapján. 1953. december 18-án Bonnie Brown Heady volt az utolsó, szövetségi halálos ítélet alapján kivégzett nő az Egyesült Államokban. Őt gázkamrában végezték ki, Montgomeryre pedig méreginjekció vár. Szövetségi halálos ítélet alapján eddig mindössze három nőt végeztek ki az Egyesült Államokban.

The post Mégis kivégezhetik a szövetségi siralomházban lévő szörnyet appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Tűzijáték és szén-monoxid adott munkát a tűzoltóknak

Mon, 01/04/2021 - 05:35
Az év utolsó napján 125 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelemhez, 29 tűzesetnél és 58 műszaki mentésnél kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak. A szigorítások miatt sokkal kevesebb tüzet okoztak a tűzijátékok, összesen kilenc ilyen volt: vidéken családi házak teteje, budapesten pedig társasházak erkélye égett.

Szegeden egy szeméttároló égett, amit tűzijátékok gyújtottak meg. Mátészalkán egy felújítás alatt álló étteremben okozott tüzet egy tűzijáték. A tűzoltók rövid időn belül eloltották a lángokat, és két gázpalackot hoztak ki az étteremből. Társasház erkélyén volt tűz egy tűzijáték miatt Budapesten a VIII. Kerületben. Szintén Budapesten a III. kerületben tűzijátékos dobozok izzottak egy iskola udvarán. A VI. kerületben egy társasház hatodik emeleti erkélyén égett egy beépített napellenző.

Tűzijáték okozta azt a tüzet is, amelyben egy ponyvaszerkezetű garázs égett Felsőzsolcán. Tiszaalpáron egy családi ház teteje égett egy eltévedt pirotechnikai termék miatt. Egy családi ház teteje égett Dunaharasztiban. A tűzijáték okozta tűz a szomszéd telken álló járműben, illetve a két ház közötti kerítésben is kárt tett. Gerdén nyolcvan négyzetméteren égett egy családi ház teteje. A tűzoltók megbontották a födémet és eloltották a tűzijáték miatt keletkezett lángokat.

Karácsonyfán meggyújtott csillagszóró miatt gyulladt ki egy társasházi lakás Budapesten a III. Kerületban. A tűzoltók a lángokat megfékezték, de a lakás lakhatatlanná vált, az ott élő három ember elhelyezéséről az önkormányzat gondoskodott. Már az év első napján ölt a szén-monoxid. Eszméletlen állapotban találtak ma reggel két embert otthonuk fürdőszobájában Pannonhalmán, az egyik sérült életét vesztette. A tűzoltók mérései kimutatták a gyilkos gázt.

Hárman rosszul lettek szén-monoxid miatt Csorváson. A tűzoltók a gázkazán mellett rendkívül magas szén-monoxid-koncentrációt mutattak ki.

The post Tűzijáték és szén-monoxid adott munkát a tűzoltóknak appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Polt Péter: a polgárok bíznak az ügyészségben

Mon, 01/04/2021 - 04:35
A polgárok bíznak az ügyészségben, az ügyészség döntéseiben és elfogadják azokat – mondta Polt Péter legfőbb ügyész a Kossuth rádióban.

Arra reagálva, hogy ellenzéki politikusok megkérdőjelezték az ügyészség függetlenségét, Polt kijelentette: “Ha összehasonlítjuk a magyar szabályozást és gyakorlatot bármelyik külföldi szabályozással és gyakorlattal, azt állapíthatjuk meg, hogy a magyar ügyészség független és ennek a függetlenségnek rendkívül szigorúan körbehatárolt jogszabályi feltételei és követelményei vannak.”

Az alaptörvény külön fejezetben szabályozza az ügyészséget és kimondja azt is, hogy az ügyészség az igazságszolgáltatás közreműködőjeként érvényesíti az állam büntetőigényét, és egyetlen szervezet alá sincs rendelve, egyedül a törvényeknek van alávetve – emelte ki.

Az őt érő támadásokról szólva azt mondta: csak a törvényt és az ügyészségre vonatkozó szabályokat kell szem előtt tartania. Az ügyészség szakmai szervezet, ezek a támadások pedig politikai jellegűek – jelentette ki, felhívva a figyelmet arra: az Alkotmánybíróság már 2004-ben kimondta egy nagyon fontos döntésében, hogy a legfőbb ügyész politikai felelősséget senki iránt nem visel.

A bíróság értékelheti az ügyészség szakmai munkáját, amit a váderedményesség mutat – közölte a legfőbb ügyész.

“Jogállamot jogállam ellenében megvalósítani nem lehet” – hangsúlyozta, emlékeztetve arra, hogy ezt korábban a Sólyom László vezette Alkotmánybíróság mondta ki. Ehhez mindenkinek tartania kell, vagy tartania kellene magát – reagált arra a felvetésre, hogy az ellenzék részéről a törvényi felhatalmazás nélküli elmozdítása is felmerült.

A legfőbb ügyész ismertette: 2019-ben 1 millió 32 ezer iratot kezeltek, míg ez a szám két évvel korábban 634 ezer körül volt. Az ügyészség határozataival és intézkedéseivel szemben ugyanakkor 2017-ben 6403 panasz érkezett, míg a múlt évben csak 3003. Beszámolt arról is, hogy 2019-ben tovább csökkent a bűncselekmények száma, míg 2017-ben 226 452-t regisztráltak, tavaly 165 648-at. Változott a bűncselekmények struktúrája is, csökkent az erőszakos bűncselekmények száma, ami Polt szerint a közbiztonság növekedését jelzi.

Az ügyészség váderedményessége 2013 óta emelkedik, a múlt évben ez a szám 98,3 százalékos volt. Ezen belül 85,1 százalékban az ügyészség indítványával egyezően állapította meg a bíróság a vádlottak büntetőjogi felelősségét – mondta a főügyész, aki szerint ez az arány európai szinten is jó eredménynek számít. Az elmúlt években egyre gyorsabbak és hatékonyabbak lettek a vádemelést követő ügyintézések, több mint 58 százalékban büntetővégzés meghozatalára tettek indítványt – amelyet a bíróság tárgyalás nélkül meghozhat -, ezek száma idén tovább nőtt, hetven százalékra.

A tavalyi évről szólva elmondta: a 2018-as új büntetőeljárási törvénnyel a büntetőpolitikai hangsúlyok áttevődtek a hagyományos vádemelésről az ügyek tárgyalás nélküli rendezésére és a sértetti jóvátételre azért, hogy kevesebb költségvetési ráfordítással, rövidebb idő alatt történjen meg a felelősségrevonás. A főügyész helyesnek nevezte, hogy a törvény két szakaszra osztotta a korábban egységes nyomozást. Míg a felderítésnél a nyomozó hatóság önállóan jár el és az ügyészség csak törvényességi szempontból felügyeli a munkáját, a vizsgálatnál már az ügyészség vezeti a nyomozást. Így mindenkinek megvan a jogköre és a felelőssége is az ügyek sikerre viteléért, a változtatás pedig bevált – hangsúlyozta.

Az ügyészségi nyomozószervek összevonásáról azt mondta: megváltozott az ügyészség nyomozati hatásköre, például a hivatali vesztegetési ügyekben az ügyészség önállóan nyomoz, míg az igazságszolgáltatás rendje elleni bűncselekményekben már nem az ügyészség, hanem más nyomozóhatóság végzi a nyomozást. A struktúra megváltoztatásánál hozott döntésnél a hatékonyságra is tekintettel voltak.

A korrupcióról azt mondta: az úgynevezett korrupcióérzékelési mutató és a bűnügyi statisztika között Magyarországon széles a szakadék. Hozzátette: a nyáron az Európai Bizottság közvélemény-kutató szervezete, az Eurobarométer és a Transparency International közös felmérése azt mutatta, hogy a magyar lakosság szerint a leginkább – 13 százalékban – az egészségügyben jelent problémát a korrupció, ezt követte három százalékkal a gazdaság, a hivatali életben pedig mindössze egy-két százalék volt ez az arány. Polt szerint tény, hogy a korrupciós bűncselekményeket nehezebb felderíteni, de – mint mondta – ebben is jelentős eredményeket sikerült elérni, a nyomozások, a felderítések és az eredményes vádemelések száma is nőtt ebben a bűncselekménytípusnál.

Szerinte “vannak még tartalékok” a korrupciós bűncselekményekkel szembeni fellépésben, erre példaként említette a versenyszférában a verseny tisztaságát sértő cselekmények büntethetőségének áttekintését és a készpénz forgalmának visszaszorítását. Az a javaslatuk már megvalósult – fűzte hozzá -, hogy a rendvédelmi szerveknél alkalmazott megbízhatósági vizsgálatokat ki kell terjeszteni a köz- és magánszféra “találkozási pontjaira”.

Polt kiválónak nevezte az együttműködést az Európai Csalás Elleni Hivatallal (OLAF), azt mondta, az OLAF ajánlásaira minden esetben nyomozást rendelnek el, vagy azt a már meglévő nyomozáshoz csatolják. Ennek az olajozott együttműködésnek az eredménye, hogy az OLAF-ajánlások 47 százalékában emeltek vádat az elmúlt évek átlagában, ami jóval magasabb az uniós átlag 39 százalékánál – tette hozzá, kiemelve: a jó együttműködést mutatja az is, hogy évről évre csökken az OLAF-ajánlások száma.

The post Polt Péter: a polgárok bíznak az ügyészségben appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Több mint fél mázsa tűzijátékot foglaltak le a gödöllői rendőrök

Sun, 01/03/2021 - 16:35
Több mint ötven kiló illegálisan árusított tűzijátékot foglaltak le a gödöllői rendőrök egy hipermarket parkolójában – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

A közlemény szerint a rendőrség szerda délután lakossági bejelentést kapott arról, hogy egy férfi pirotechnikai eszközöket árul egy hipermarket parkolójában; a rendőrök a gyanúsítottat éppen egy adásvétel közben érték tetten. Az intézkedés során a rendőrök 3233 rakétát, rakétacsomagot, szikraszökőkutat és óriás forgót találtak a járműben.

A pirotechnikai eszközöket árusító férfi rendelésre akár házhoz is szállította a vevőknek a tűzijátékokat. A gödöllői rendőrkapitányság lefoglalta a csaknem 65 kilogrammnyi terméket és pirotechnikai termékekkel kapcsolatos szabálysértés miatt indított eljárást a 49 éves budapesti férfi ellen.

A hatóságok korábban arról tájékoztattak, hogy az idei szilveszterkor a koronavírus-járvány elleni küzdelem okán tilos a tűzijátékok közterületi használata, így árusítása is. Továbbá magánterületen is csak az egész évben kapható, alacsony kockázatú, úgynevezett első és második kategóriájú pirotechnikai eszközök működtetése megengedett.

The post Több mint fél mázsa tűzijátékot foglaltak le a gödöllői rendőrök appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Kuleba: Kijev kedvezően fogadja a párbeszédre vonatkozó magyar szándékot

Sun, 01/03/2021 - 12:10
Kijev kedvezően fogadja a Magyarország részéről kinyilvánított szándékot, miszerint Budapest kész felújítani a konstruktív párbeszédet a két ország között – mondta Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a TSZN hírtelevízió hírportáljának adott interjújában.

Úgy fogalmazott: a kétoldalú kapcsolatokban az elmúlt hónapban bekövetkezett meredek visszaesés után Ukrajna olyan jelzést kapott Magyarországtól, amely szerint Budapest kész felújítani a konstruktív párbeszédet Kijevvel. “Mi pedig kedvező választ adunk erre a jelzésre” – tette hozzá a kijevi diplomácia vezetője.

A miniszter azt ígérte, hogy a jövő év elején Magyarország a figyelem középpontjában lesz, és – mint fogalmazott -, közösen próbálnak kijutni abból a kedvezőtlen helyzetből, amelybe a két ország került.

Kérdésre válaszolva megerősítette, hogy továbbra is napirenden van Orbán Viktor hivatalos ukrajnai látogatása, ugyanakkor ennek időpontjáról szavai szerint még korai beszélni. “Biztosíthatok azonban mindenki afelől, hogy Ukrajna elnöke kész a találkozóra, de annak tartalmasnak kell lennie, és olyannak, amely újraindítja a (kétoldalú) kapcsolatokat” – szögezte le. Megjegyezte, hogy a diplomaták feladata ennek előkészítése.

“Szeretnénk tisztázni minden félreértést Magyarországgal. Ám az újraindításhoz világosan meg kell állapítanunk, hogy ezentúl ezek a játékszabályok, és mindkét fél elfogadja ezeket a szabályokat” – tette hozzá Kuleba.

The post Kuleba: Kijev kedvezően fogadja a párbeszédre vonatkozó magyar szándékot appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Török-amerikai munkacsoport jön létre Washington Ankara elleni szankcióinak kivizsgálására

Sun, 01/03/2021 - 08:35
Munkacsoport létrehozásáról kezdődtek egyeztetések a NATO-szövetséges Ankara és Washington között azoknak a szankcióknak a kivizsgálására, amelyekkel az Egyesült Államok a török védelmi ipart sújtotta december 14-én orosz SZ-400-as típusú légvédelmi rendszer vásárlása miatt – jelentette be szerdán Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter Ankarában tartott évértékelő beszédében.

Az amerikai büntetőintézkedések között szerepelt, hogy tilos amerikai exportengedélyek kiadása a török fegyverzetek beszerzését intéző, Hadiipari Elnökség (SSB) nevű hivatal részére, valamint befagyasztották a török hivatal négy vezető tisztségviselőjének bankszámláit, továbbá vízumkorlátozásokkal is sújtották őket. Törökország 2019-ben szerezte be az SZ-400-as ütegeket. Az ügyletet Washington élesen bírálta, és válaszul kizárta a kis-ázsiai országot az F-35-ös harci repülőgép-fejlesztési programjából, felfüggesztette a vadászbombázók eladását is Ankarának, és a jövőre vonatkozóan szankciókat helyezett kilátásba.

Az amerikai kormányzat amiatt aggódik, hogy az SZ-400-asok a NATO-rendszerek szempontjából sebezhetőséget jelentenek majd. Törökország az amerikai állításokat nem tartotta megalapozottnak, és többször javasolta, hogy hozzanak létre műszaki munkacsoportot az ügy kivizsgálására. A december közepi amerikai szankciókat követően mindkét fél párbeszédre és a kérdés közös megoldására szólított fel.

Cavusoglu szerdai beszédében azt mondta, hogy ezúttal az Egyesült Államoktól érkezett ajánlat a szankciók felülvizsgálására, amelyet Ankara elfogadott, és már meg is kezdődtek az egyeztetések a munkacsoport létrehozásáról.

The post Török-amerikai munkacsoport jön létre Washington Ankara elleni szankcióinak kivizsgálására appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Tavaly csak húszmillió forint kárt okoztak a graffitisek a vasútnak

Sun, 01/03/2021 - 07:35

Idén több mint húszmillió forintos kárt okoztak a graffitisek a vasútnak, a járművek külső és belső faláról tízezer négyzetmétert meghaladó felületről kellett firkákat eltávolítani — közölte a MÁV-Start.

A közlemény szerint az előző évekhez képest javuló tendencia tapasztalható. (Néhány éve még évi 700 millió forintot fordított a társaság a károk elhárítására. A -szerk- megj.) November végéig 1385 jármű belső felületeiről csaknem hétezer négyzetméternyi firkálást kellett letisztítani, ez a tavalyinak a négyötöde. Az idén 262 vasúti járművön majdnem 3500 négyzetméternyi külső felületet kellett megtisztítani, ami a tíz évvel korábbinak alig több mint az ötöde, és csaknem megegyezik az előző évivel.

A vasúttársaság a rongálások megelőzésére a vasútőri jelenléten túl egyre több járművön alkalmaz kamerákat, már a járműpark 12 százalékán van beépített kamerarendszer. Speciális antigraffiti réteg is védi a járművek több mint ötödét.

Magyarországon a graffitis rongálások a kár értékétől függően szabálysértésnek vagy bűncselekménynek minősülnek – emlékeztetett a közlemény. A vasúttársaság az idén 189 feljelentést tett graffitizés miatt.

The post Tavaly csak húszmillió forint kárt okoztak a graffitisek a vasútnak appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Orbán meglátogatta a megkéselt rendőrt a kórházban

Sun, 01/03/2021 - 06:35
Orbán Viktor meglátogatta a Honvédkórházban azt a rendőrt, akire késsel támadt egy férfi a múlt héten Újpesten. kormányfő megtekintette az intézményben kialakított koronavírus-oltópontot is – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Orbán Pintér Sándor belügyminiszterrel együtt kereste fel az intenzív osztályról már kikerült, életveszélyesen megsebesített őrmestert, akinek a gyógyulása jól halad. A miniszterelnök megköszönte a rendőr helytállását, a felépüléséhez sok erőt kívánt.

Havasi tájékoztatása szerint a miniszterelnök és a belügyminiszter a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Honvédkórházában felkeresték az ott kialakított koronavírus oltópontot is. Köszönetet mondtak az egészségügyi dolgozóknak, hogy szilveszter napján is a tőlük megszokott kitartással, kimagasló szinten végzik a munkájukat. Orbán úgy fogalmazott: a vakcina jövőre visszaadja a korábbi életünket.

The post Orbán meglátogatta a megkéselt rendőrt a kórházban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Különös szilveszter: “csak” nyolcszázhatvanegy autót gyújtottak fel Franciaországban

Sun, 01/03/2021 - 05:33
Nyolcszázhatvanegy autót gyújtottak fel Franciaországban szilveszter éjszakáján; öt éve nem volt ilyen alacsony a felgyújtott autók száma, ami az Európe 1 francia rádió szerint a koronavírus-járványnak és a kijárási tilalomnak tudható be.

Míg egy évvel ezelőtt szilveszterkor 1457 autót gyújtottak fel, az idén a belügyminisztérium újévi adatai szerint “csak” 861-et, ami 41 százalékos csökkenést jelent – írja az Europe 1. Gérald Darmanin belügyminiszter a megyei vezetőkhöz intézett levelében kifejezetten kérte, hogy megyei adatokat ne hozzanak nyilvánosságra a “versengés” elkerülése érdekében.

Az idei szilveszter rendhagyó volt az este nyolc órától érvényes kijárási tilalom és az utcákon járőröző százezer rendőr és csendőr miatt. Az ő feladatuk volt a kijárási tilalom betartatása, az illegális partik és utcai rendbontások megakadályozása. Különböző szabály- és törvénysértések, a maszkviselés mellőzése, a kijárási tilalom megsértése és nem engedélyezett tűzijáték miatt 6600 embert büntettek meg. Hatszázhatvankét embert előállítottak, közülük 407-et előzetes letartóztatásba helyeztek.

The post Különös szilveszter: “csak” nyolcszázhatvanegy autót gyújtottak fel Franciaországban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A támadás minden pillanatára emlékszik a múlt héten megkéselt rendőr

Sun, 01/03/2021 - 04:33
Napról napra jobban van a múlt csütörtökön Újpesten megkéselt rendőr, aki maga mesélt róla: a támadás minden pillanatára emlékszik – hangzott el egy tévéműsorban.

A tudósítás szerint a rendőr – akit tízszer szúrt meg a támadó – saját lábán ment le a 6. emeletről. A rendőr elmondta: végig eszméleténél volt. Látta mennyi vér ömlik belőle, rádión szólt, hogy küldjenek mentőt. Majd édesanyját is felhívta, akinek azt mondta: meg fog halni. A 26 éves férfi szerint társát lelkileg jobban megviselték a történtek. Úgy fogalmazott: “minden nap el fogom neki mondani, hogy nekem ő a hősöm”.

A december 24-én reggel történtekről még aznap délelőtt tájékoztatott Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. Elmondta: a rendőrségre reggel 6 óra 37 perckor több bejelentés érkezett egy hangoskodó férfiről, aki egy IV. kerületi, Kassai utcai társasház lépcsőházában emeletről emeletre rohangált és közben agresszívan ütötte, rugdosta a bejárati ajtókat. A IV. kerületi rendőrkapitányság járőrpárosa 6 óra 43 perckor érkezett a helyszínre.

A zavartan viselkedő támadó a szóvivő tájékoztatása szerint minden előzmény nélkül késsel többször (hírek szerint tízszer) megszúrta a férfi rendőrt, egy 26 éves őrmestert. A járőr társa, egy 23 éves őrmesternő – társa és saját élete védelme érdekében – használta szolgálati lőfegyverét, több lövést adott le a támadóra, egy 35 éves délegyházi férfira, aki a helyszínen meghalt. A megszúrt rendőrt életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba, kolléganője fizikailag nem sérült meg, de sokkos állapota miatt megfigyelésre szintén kórházba került.

A 23 éves őrmesternőt kiengedték a kórházból, míg társa december 26-án hagyhatta el az intenzív osztályt. Aznap M1-nek Wikonkál Norbert, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ főigazgatója azt mondta: a 26 éves rendőr súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, életmentő beavatkozásokat kellett végrehajtani.

The post A támadás minden pillanatára emlékszik a múlt héten megkéselt rendőr appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Vádat emeltek a Mátrában két éve balesetet okozó buszvezető ellen

Sat, 01/02/2021 - 16:35
Tömegszerencsétlenséget előidéző közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja az Egri Járási Ügyészség azt a buszsofőrt, aki két éve fának ütközött járművével a Mátrában, ennek következtében tizenkét utasa megsérült – közölte a Heves megyei főügyészhelyettes.

Kalmár Gyula tájékoztatása szerint a férfit azzal vádolják, hogy szabálytalanul használta az autóbusz fékberendezését, vezetéstechnikai hibája miatt következett be a baleset 2018 novemberében. A vádirat szerint a jármű vezetője 39 utassal Kékestető felől Mátraháza irányába haladva a lejtős, kanyargós és nedves úton nem használta a busz hidraulikus tartósfékrendszerét (retarder), csak a fékpedállal működtetett üzemi féket, amely emiatt károsodott, a fékdobok, fékpofák elégtek, így a fékpedál benyomásával a jármű nem lassult.

A vádlott ezt 65-70 kilométeres óránkénti sebességnél észlelte, majd működésbe hozta a retardert. Ám mivel egy éles kanyarhoz közelített, amelyet nem tudott volna bevenni, a nagyobb baleset elkerülésére a járművet szándékosan jobbra kormányozta, ezután a busz egy út menti fának ütközött, így sikerült megállítani. A baleset következtében két utas nyolc napon túl gyógyuló súlyos, tíz ember pedig könnyű sérülést szenvedett.

Az Egri Járási Ügyészség vádiratában felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását kérte a férfira a Gyöngyösi Járásbíróságtól, továbbá kezdeményezte, hogy a buszsofőrt tiltsák el a közúti járművezetéstől.

The post Vádat emeltek a Mátrában két éve balesetet okozó buszvezető ellen appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Statisztika: szomorú szilveszteri számok

Sat, 01/02/2021 - 12:10
A mostani szilveszteren a szigorítások miatt a korábbiaknál sokkal kevesebb, de így is kilenc tűzeset történt tűzijáték miatt. Az új év első napján egy ember meghalt szén-monoxid-mérgezés miatt – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője.

Mukics Dániel azt írta: az elmúlt év utolsó napján 125 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelemhez, 29 tűzesetnél és 58 műszaki mentésnél kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak.

Szegeden egy szeméttároló égett, amit tűzijátékok gyújtottak meg. Mátészalkán egy felújítás alatt álló étteremben okozott tüzet egy tűzijáték. A tűzoltók rövid időn belül eloltották a lángokat, és két gázpalackot hoztak ki az étteremből.

Társasház erkélyén volt tűz egy tűzijáték miatt Budapesten a VIII. kerületben. Szintén Budapesten a III. kerületben tűzijátékos dobozok izzottak egy iskola udvarán. A VI. kerületben egy társasház hatodik emeleti erkélyén égett egy beépített napellenző.

Tűzijáték okozta azt a tüzet is, amelyben egy ponyvaszerkezetű garázs égett Felsőzsolcán. Tiszaalpáron egy családi ház teteje gyulladt ki pirotechnikai termék miatt.
Dunaharasztiban tűzijáték miatt égett egy családi ház teteje és a tűz a szomszéd telken álló járműben, illetve a két ház közötti kerítésben is kárt tett. Gerdén ugyancsak tűzijáték miatt gyulladt ki egy családi ház teteje.

Budapest III. kerületében egy karácsonyfán meggyújtott csillagszóró miatt gyulladt ki egy társasházi lakás. A tűzoltók a lángokat megfékezték, de a lakás lakhatatlanná vált, az ott élő három ember elhelyezéséről az önkormányzat gondoskodott.

A szóvivő kitért arra is, hogy péntek reggel, Pannonhalmán két embert eszméletlen állapotban találtak otthonuk fürdőszobájában. A szén-monoxid-mérgezés következtében egyikük életét vesztette.

Ugyancsak a szén-monoxid miatt Csorváson hárman lettek rosszul. Ott a tűzoltók a gázkazán mellett rendkívül magas szén-monoxid-koncentrációt mutattak ki – írta Mukics.

Száz embert, köztük hét kiskorút kellett detoxikálóba vinni szilveszterkor – közölte az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője. Győrfi Pál közleménye szerint 2020 utolsó napján 3050 esetük volt a mentőknek. Ebből a fővárosi feladatszám 879 volt. A közlekedési balesetek, verekedések, tűzesetek, szén-monoxid-mérgezések és belgyógyászati rosszullétek mellett idén a mentőegységeket két pirotechnikai eszközzel kapcsolatos balesethez riasztották – írta.

Többször kellett intézkedniük a rendőröknek szilveszter éjjel a kijárási tilalom megszegése, illetve pirotechnikai termékek használata miatt – közölte a rendőrség.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának közleménye szerint 2020. december 31. 20 óra és 2021. január 1. 5 óra között összesen 1028 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a kijárási tilalom megszegése miatt. Pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés miatt az országban összesen 13 esetben indult eljárás.

Tiszaalpáron 0 óra 15 perckor egy fiatalkorú egy 2. pirotechnikai osztályba tartozó terméket használt, ami egy lakóház tetőszerkezetére esett és emiatt az kigyulladt. Senki sem sérült meg, de több százezer forintos kár keletkezett. Mátészalkán december 31-én este egy lakatlan épületben keletkezett tűz feltehetően pirotechnikai eszköz használata miatt – írta a rendőrség.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében arról számolt be, hogy nem csak a pirotechnikai eszközök használata, hanem árusítása miatt is intézkedniük kellett.

Azt írták: a fővárosban a december 31. és január 1. 6 óra közötti időszakban a rendőrök a VIII. kerületi Corvin közben és a XIV. kerületi Városligetben intézkedtek tiltott pirotechnikai termékek árusítóival szemben. Petárda használata miatt a VIII. kerületi Tömő utcában, a Corvin közben, illetve a Losonci téren kellett fellépni. A rendőrök az érintettek mindegyikével szemben szabálysértési feljelentéssel éltek – közölték.

The post Statisztika: szomorú szilveszteri számok appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Rendőrautók karamboloztak Budapesten

Sat, 01/02/2021 - 08:35
Rendőrautók karamboloztak Budapesten, az Istenhegyi úton, egy rendőr kórházba került.

Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy az említett helyszínen négy jármű ütközött: két rendőrautó és két másik gépkocsi. Közölte, személyi sérülés nem történt, de egy rendőrt a mentők kórházba vittek megfigyelésre.

Az MTI helyszínről származó információi szerint a két rendőrautó megkülönböztető jelzést használt, amikor a baleset bekövetkezett, egyelőre ismeretlen körülmények között. A helyszínen készült fotókon az látszik, hogy az egyik rendőrautó egy kerítésnek ütközve állt meg.

The post Rendőrautók karamboloztak Budapesten appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Zöldségkereskedelemben érdekelt bűnszervezetet tagjai ellen emelt vádat az ügyészség

Sat, 01/02/2021 - 07:35
Milliárdos vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt emelt vádat az ügyészség egy zöldségkereskedelmi szektorban fiktív számlázáson alapuló bűnszervezet 32 tagja ellen – közölte a Fővárosi Főügyészség.

A 441 oldalas vádirat szerint két 54 éves férfi 2018 februárjától egy zöldségkereskedelemmel foglalkozó bűnszervezetet működtetett, amellyel az Európai Unió más tagállamaiból beszerzett árut az irányításuk alatt álló gazdasági társaságok nevében egy fővárosi piacon értékesítette. Az érintett cégek nevében adóbevallást nem, vagy hamis tartalommal tettek, adófizetési kötelezettségüket pedig fiktív számlák áfatartalmának levonásával csökkentették.

Az ügyészségi tájékoztatás szerint a bűnszervezet 2019 júniusáig 2,3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a központi költségvetésnek. Azt írták: a bűnszervezethez 2018 decemberében csatlakozott egy ötvenéves férfi, aki többek között jogi-pénzügyi tanácsokkal, könyvelője segítsége és egy cég rendelkezésre bocsátásával vett részt az adóelkerülésben.

A nyomozóhatóság a bűnszervezet tevékenységét 2019 júniusában számolta fel, de ezután az 50 éves férfi létrehozott egy újabb, zöldségkereskedelemmel foglalkozó bűnszervezetet, amelynek irányításával 68 millió forint vagyoni hátrányt okozott adócsalással. Ezt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói 2020 nyarán számolták fel.

A Fővárosi Főügyészség az adócsaló láncolatokban érintett 32 ember ellen emelt vádat, legtöbbjükkel szemben bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt.

Az ügyészség tíz ügyvezetőt közokirat-hamisítással vádol, akik strómanok voltak. Indítványozták, hogy a bíróság 22 vádlottat ítéljen fegyházbüntetésre, pénzbüntetésre, továbbá tiltsák el őket a közügyek gyakorlásától, emellett egyesek cégvezetéstől, illetve a könyvelői foglalkozástól való eltiltását is kérték. A Fővárosi Főügyészség emellett több ingatlan, jármű, értékesebb karóra, készpénz elkobzását is kezdeményezte.

The post Zöldségkereskedelemben érdekelt bűnszervezetet tagjai ellen emelt vádat az ügyészség appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Egy nulla ide vagy oda… Vuhanban nem ötvenezer, hanem ötszázezer fertőzött volt

Sat, 01/02/2021 - 06:35
Nem ötvenezer, hanem feltehetően félmillió, vagyis a korábbiakban közölteknél tízszer több fertőzött volt Vuhan városában, ahonnan elindult világjárványt okozó koronavírus – állapította meg a kínai betegségmegelőzési központ (CDC), CNN hírtelevízió.

A tanulmány elkészítésekor 34 ezer embert vizsgáltak meg Vuhanban és más Hupej tartománybeli városokban, illetve Pekingben, Sanghajban és Kuangtung, Csiangszu, Szecsuan és Liaoning tartományokban. A vizsgálatnak az volt a célja, hogy antitesteket kimutató vérvizsgálat alapján megbecsüljék az átfertőzöttség valós mértékét. A vizsgálatot egy hónappal az után végezték el, hogy a kínai hatóságok bejelentették: megfékezték a járvány első hullámát.

A minták elemzésével megállapították, hogy Hupej tartomány székvárosában, a 11 milliós Vuhanban vizsgáltak szervezetében 4,43 százalékos gyakorisággal fordult a koronavírus-fertőzéskor képződő antitest. A vuhani egészségügyi hatóságok annak idején 50 354 azonosított fertőzöttről tájékoztattak, a szerológiai tesztekből viszont arra lehet következtetni, hogy tízszer többen, közel félmillióan kapták el a fertőzést.

Más Hupej tartományi városokban jelentősen kisebb, csak 0,44 százalékos volt a prevalencia-mutató. A közép-kínai tartományon kívül megvizsgált 12 ezer ember közül csak kettőnek a szervezetében mutattak ki antitestet.

Jen Csung-huang, a kínai külügyi tanács globális egészségüggyel foglalkozó illetékese részben a járvány kirobbanásakor uralkodó káosszal magyarázza azt, hogy a helyi hatóságok a valósnál jóval kevesebb fertőzöttről tájékoztattak, részben pedig azzal, hogy nem szerepeltették a hivatalos kimutatásban a tünetmentes eseteket.

Januárban és februárban elözönlötték a vuhani kórházakat a lázas betegek, de a kórházakban sem a diagnosztizálásukhoz, sem a kezelésükhöz nem volt elegendő munkaerő, illetve teszt és más orvosi eszköz. Ezért sok beteget hazaküldtek, egyesek közülük megfertőzték saját családtagjaikat, mások pedig saját otthonukban haltak meg, anélkül, hogy ezt rögzítették volna a hatóságok a hivatalos elhalálozási statisztikákban.

Jen szerint az, hogy más kínai városokban sokkal alacsonyabb volt az antitestek előfordulását mutató arányszám, arról tanúskodik, hogy a kínai járványügyi intézkedések gyorsak és hatékonyak voltak, “kiváltképpen ha New York-hoz hasonló városokban” tett intézkedésekkel hasonlítjuk őket össze.

A CNN felhívja a figyelmet arra, hogy sok országban hasonló volt a helyzet, az antitest-vizsgálatokból utólag kiderült, hogy a fertőzöttek száma jóval magasabb volt a közölteknél. A New York-i egészségügyi hivatal által készíttetett tanulmány például kimutatta, hogy március végére minden hetedik New York-i felnőtt elkapta a vírust, tízszer többen a hivatalos statisztikákban szereplőknél. Egy augusztusi antitest-vizsgálat pedig kimutatta, hogy a megvizsgált 1,5 millió helyi lakos 27 százalékának a szervezetében képződött antitest.

Vuhanban példátlan intézkedéseket hoztak, hogy megfékezzék a gyorsan terjedő vírust, január 23-án a nagyvárost teljesen elzárták a külvilágtól, töröltek minden repülő-, vonat- és buszjáratot, lezárták a városba vezetők főutakat. Magában Vuhanban a hatóságok drákói zárlatot foganatosítottak, több mint két hónapig szünetelt a tömegközlekedés, zárva voltak a boltok, és helyi lakosok milliói nem tehették ki a lábukat otthonukból, még élelmiszerboltba sem mehettek. A vuhaniak azonban nagy árat fizettek a 76 napos zárlatért, különösen azok, akik kórházi kezelésre szorultak, de nem tudtak eljutni az egészségügyi intézményekbe.

The post Egy nulla ide vagy oda… Vuhanban nem ötvenezer, hanem ötszázezer fertőzött volt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Röviden: az óév utolsó mínuszos hírei

Sat, 01/02/2021 - 05:35

— Ittasan, jogosítvány nélkül menekült a rendőrök elől egy sofőr Budaörsön. A képen az összeroncsolódott személyautó látható egy benzinkútnál, az M1-es autópálya Budaörsi szakaszánál 2021. január 1-jén. Az autó vezetője megpróbált elmenekülni az őt követő rendőrjárőrök elől, behajtott egy benzinkúthoz, ahol a szalagkorlátnak ütközött. A férfi ittasan, jogosítvány nélkül, eltiltás hatálya alatt vezetett. A járműben egy gyermek is utazott.

— Több mint fél mázsa illegálisan árusított tűzijátékot foglaltak le a gödöllői rendőrök egy hipermarket parkolójában – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a rendőrség honlapján. A közlemény szerint a rendőrség szerda délután lakossági bejelentést kapott arról, hogy egy férfi pirotechnikai eszközöket árul egy hipermarket parkolójában; a rendőrök a gyanúsítottat éppen egy adásvétel közben érték tetten. Az intézkedés során a rendőrök 3233 rakétát, rakétacsomagot, szikraszökőkutat és óriás forgót találtak a járműben. A pirotechnikai eszközöket árusító férfi rendelésre akár házhoz is szállította a vevőknek a tűzijátékokat. A gödöllői rendőrkapitányság lefoglalta a csaknem 65 kilogrammnyi terméket és pirotechnikai termékekkel kapcsolatos szabálysértés miatt indított eljárást a 49 éves budapesti férfi ellen.

— Erőszakkal próbált egy csoport migráns Magyarországra jutni Kübekházánál csütörtök hajnalban – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Szabó Szilvia közölte, mintegy 120 migráns gyűlt össze szerb oldalon, a magyar-román-szerb hármashatár-jel közelében. A rendőrök 3 óra után néhány perccel a hőkamerákon keresztül észlelték a csoportot. A migránsok erőszakosan léptek fel a határt védő egyenruhásokkal szemben, kövekkel dobálták meg, illetve szidalmazták őket. A szolgálatot teljesítő rendőrök és katonák megakadályozták a jogellenes határátlépési kísérletet, sem személyi sérülés, sem anyagi kár nem keletkezett – tudatta a százados.

— Milliárdos vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt emelt vádat az ügyészség egy zöldségkereskedelmi szektorban fiktív számlázáson alapuló bűnszervezet 32 tagja ellen – közölte a Fővárosi Főügyészség. A 441 oldalas vádirat szerint két 54 éves férfi 2018 februárjától egy zöldségkereskedelemmel foglalkozó bűnszervezetet működtetett, amellyel az Európai Unió más tagállamaiból beszerzett árut az irányításuk alatt álló gazdasági társaságok nevében egy fővárosi piacon értékesítette. Az érintett cégek nevében adóbevallást nem, vagy hamis tartalommal tettek, adófizetési kötelezettségüket pedig fiktív számlák áfatartalmának levonásával csökkentették. Az ügyészségi tájékoztatás szerint a bűnszervezet 2019 júniusáig 2,3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a központi költségvetésnek. A nyomozóhatóság a bűnszervezet tevékenységét 2019 júniusában számolta fel, de ezután az 50 éves férfi létrehozott egy újabb, zöldségkereskedelemmel foglalkozó bűnszervezetet, amelynek irányításával 68 millió forint vagyoni hátrányt okozott adócsalással. Ezt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói 2020 nyarán számolták fel.

— Meghalt szerdán Milan Lucansky volt szlovák országos rendőrfőkapitány, aki kedden öngyilkosságot kísérelt meg a vizsgálati fogságban – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség az elhunyt családjára és az igazságügyi minisztérium közlésére hivatkozva. A szlovák hírügynökség jelentése szerint Milan Lucansky kedden kísérelt meg öngyilkosságot az eperjesi (Presov) vizsgálati fogságban, és szerdán délután halt meg a helyi kórházban. A magas rangú rendőrtisztviselő halálának pontos körülményeiről hivatalos információk mindezidáig nem kerültek napvilágra. A volt országos rendőrfőkapitány egyike volt azoknak a személyeknek, akiket a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) vett őrizetbe novemberben és decemberben végrehajtott – komoly visszhangot kiváltó – rajtaütései során. A több különböző fedőnév alatt szervezett rendőrségi akcióban főként magasrangú rendőrségi, titkosszolgálati és más tisztségviselőket, illetve befolyásosnak tartott gazdasági szereplőket vettek őrizetbe.

— Nyolc percen belül elfogták a buszsofőr támadóját Újpalotán. Az elsődleges adatok szerint könnyű sérülést szenvedett az a buszsofőr, akit 2020. december 31-én 12 óra körül szúrtak meg Budapest XV. kerületében, a 8E autóbusz végállomásánál. Az elkövető elmenekült. A segélyhívásra a rendőrök több egységgel érkeztek a helyszínre, a feltételezett tettest nyolc percen belül a közelben elfogták. A férfinél az elkövetéshez használt kést is megtalálták. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XV. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a 28 éves F. Lászlót közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették.

The post Röviden: az óév utolsó mínuszos hírei appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Börtönbüntetést kaptak a menekülés közben elfogott hongkongi szökevények

Sat, 01/02/2021 - 04:35
Börtönbüntetést szabott ki egy dél-kínai bíróság szerdán azokra a hongkongi szökevényekre, akiket augusztusban fogtak el a kínai hatóságok, miközben motorcsónakkal megpróbáltak Tajvanra menekülni – jelentette a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

A tíz szökevény azért próbált Tajvanra menekülni, mert Hongkongban vádat emeltek ellenük a tavalyi kormányellenes tüntetésekkel összefüggésben.

A sencseni bíróság közleménye szerint nyolc vádlottat illegális határátlépés miatt hét hónap szabadságvesztésre, valamint tízezer jüanos (450 ezer forint) bírság megfizetésére ítéltek. Két vádlottat – Tang Ki-yint és Quinn Moont, a csoport egyetlen női tagját – mint a bűncselekmény szervezőit ítélték el, Tangot három év börtönnel és húszezer jüanos (900 ezer forint) bírsággal, Quinnt pedig kétéves börtönbüntetéssel és 15 ezer jüanos (680 ezer forint) bírsággal sújtották.

A bíróság a közleményben aláhúzta: a vádlottak a hétfői tárgyaláson mind elismerték bűnösségüket az ellenük felhozott vádpontokban, az ítéletek kiszabása pedig a körülmények, a cselekmény hatásai, valamint az egyes vádlottak által tanúsított megbánás figyelembe vételével történt. A pert a bíróság nyilvánosnak nevezte, jóllehet egyes hongkongi sajtószervezetek – köztük a SCMP – újságírói, nyugati diplomaták, valamint a vádlottak családtagjai nem vehettek részt a tárgyaláson.

Az illegális határátlépés a kínai törvények alapján egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, míg az ilyen bűncselekmények szervezőire akár hét év is kiszabható. A SCMP beszámolója szerint az ügyet tárgyaló sencseni bíróság épületét szerdán ideiglenes torlaszokkal vették körül, és táblákat helyeztek ki, amelyeken a járókelőket a torlaszok megkerülésére kérték. A bíróság bejáratát szintén elbarikádozták.

A bíróság még délelőtt a Kínában népszerű WeChat közösségi alkalmazáson működő hivatalos oldalán jelentette be, hogy egy zártkörű tanácskozást követően úgy döntöttek: nem emelnek vádat az augusztusban elfogott tizenkét tagú csoport két kiskorú tagja ellen. Néhány perccel később a bírósági kerület közbiztonsági hivatala a kínai Twitterként is emlegetett Weibo oldalán közölte, hogy nem sokkal dél után mindketten megérkeztek az egyik hongkongi rendőrőrsre.

The post Börtönbüntetést kaptak a menekülés közben elfogott hongkongi szökevények appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Tiltott pirotechnikai termékeket áruló férfi ellen indítottak eljárást Budapesten

Fri, 01/01/2021 - 16:35
Tiltott pirotechnikai termékeket áruló férfi ellen indítottak eljárást a fővárosi rendőrök – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

A közlemény szerint egy XV. kerületi benzinkúthoz kértek rendőri intézkedést szerdán, mivel ott egy férfi úgy akart tiltott pirotechnikai termékeket értékesíteni, hogy embereket szólított le az utcán.

Az intézkedés során az ötvenéves budapesti férfi autójának csomagtartójából 11 doboz rakéta, illetve bomba nevű pirotechnikai eszköz, továbbá két csomag egyéb tűzijáték került elő. A pirotechnikai eszközöket lefoglalták, a férfi ellen a BRFK XV. kerületi kapitánysága szabálysértési eljárást indított – írták.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ december 16-án közölte, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként, a szilveszterkor is érvényes esti kijárási tilalom betartatásáért és a csoportosulások elkerüléséért a kormány megtiltja a szilveszterkor használatos pirotechnikai termékek árusítását és felhasználását. Figyelmeztettek arra, hogy akár 150 ezer forinttal büntethető szabálysértést követ el az, aki megszegi az ezek forgalmazására, birtoklására, felhasználására vonatkozó előírásokat.

The post Tiltott pirotechnikai termékeket áruló férfi ellen indítottak eljárást Budapesten appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.