Biztonságpolitika

Üdvözlet az atlantistáknak!

A Fletcher School of Law and Diplomacy-ban elindítottuk a Stratégiai Tanulmányok Központját (Center for Strategic Studies - CSS). A központ felállításában tudományos munkatársként én is részt veszek. Fő feladatom a CSS "Kutatás és Politika Szeminárium" sorozatának szervezése, amelynek keretében saját kutatóink és vendégprofesszorok mutatják be még írás alatt álló tanulmányaikat, amelyeket a CSS-hez tartozó oktatók, posztdoktori ösztöndíjasok és doktoranduszok kritika alá vesznek. Első szemináriumunk, egyben a CSS Nyílt Napja alkalmából igazgatónk, Monica Toft (képünkön) tartott előadást "Pozitív jövőkép az amerikai külpolitikának és stratégiának." Az előadásról szóló összefoglalóm most jelent meg a CSS nemrég indult új blogján, amelynek címe: Elephants in the War Room (magyarra szerintem lefordíthatatlan, de ha valakinek jó ötlete van, jelentkezzen).

https://sites.tufts.edu/css/css-research-policy-seminar-monica-toft-a-positive-future-for-us-foreign-policy-and-strategy/

Jó olvasást!

 

 

 

Ezt szeretem a szakmámban. Az embernek van szabad egy órája, elkezd keresgélni valami obskurus dolgot a neten, hogy leellenőrizzen valamit, amit olvasott és ilyen aranybányákba fut bele.

Az történt, hogy valaki írt egy szakdolgozatot az különleges műveleti erők alkalmazásáról az ENSZ missziókban. Én lebeszéltem volna a témáról,  mert annyira idegen egymástól a kettő, max ha arról ír, hogy miért nem jellemző a kettő együtt. De nem ismerjük egymást, úgyhogy ez nyilván csak a fejemben van.

Az egyik esettanulmány az UNPROFOR volt, amiben a szerző szerintem nem tudta érdemben bizonyítani, hogy szükség lett volna rájuk, vagy hatékonyan alkalmazták volna őket, arról nem is beszélve, hogy ez még az 1990-es évek, amikor az egész "SOF robbanás" előtt vagyunk, nem a mostani akciófilmek világában. Kevés erő, közepes kiképzés, lekötött erőforrások, stb. Viszont valamennyi SOF mégiscsak kapott szerepet Bosznia- Hercegovinában és a szerző alapos forráskutatást is végzett, mert talált szerzőket.

A SOF részvétel nagyon vékony az UNPROFOR misszióban, ezt előre kell bocsássam, és nem is ENSZ, hanem az amcsik és a britek unilateriális módon használták az erőiket ráadásul. De, és itt jön a lényeg. Az érdemi részeknél (pár bekezdés) a szerző erősen hivatkozik egy Viebes nevű szerzőre, annak is két munkájára, egy 2013-as és egy 2003-as. Ez keltette fel a figyelme, itt kaptam szagot.

Köztudomásúan nem értek a Balkánhoz, úgyhogy nem is volt más a célom, csak hogy megnézzem, ki ez a nagyon hivatkozott szerző. A bibliográfiában érdekes módon csak a 2013-as forrást találtam felsorolni, a 2003-ast nem. Egy pillanatra azt hittem a szerzőm elírta a hivatkozásokat, de egy újabb ellenőrzés után láttam, hogy nem. Mivel szövegközi volt a hivatkozás, csak annyit láttam, hogy Viebes 2003, de hogy mi a forrás címe, az nem tudtam, így rákeresni sem volt egyszerű a neten.

Nem akarom résztetezni, hogy hogyan, de végül egyszer csak kidobta a net, hogy: C. Wiebes
Year 2003, Title Intelligence and the war in Bosnia 1992 - 1995. The role of the intelligence and security services Publisher Berlin/London: LIT Verlag.

Hoppá, miket látok! Ez még az én érdeklődésemet is felkelti. Mi lehet tudni a szerzőről és könyvről, az is mindjárt ott volt egy következő Google találatnál. C Viebes holland kutató teljes hozzáférést kapott minden holland anyaghoz és volt lehetősége a NATO, az ENSZ és más nemzetek jelentéseit is megnézni, hírszerzőikkel beszélni jelentésének összeállításhoz.  Ó, ez izgalmasan hangzik.

A következő találat még hihetetlenebb, full textben közreadja a fentebb talált könyvet. 402 oldalon bárki elolvashatja itt.

Itt megálltam a kutakodásban, kétszer is elolvastam amit a különleges műveleti erőkről írt a Viebel, és meggyőződtem, hogy jó volt a megérzésem. A UNPROFOR és a SOF kapcsolodása a zéróhoz közelít. De maga az anyag nagyon informatív, nagyon tudományos abban az értelemben, hogy semmi szenzációs, kimért stílus, csak a tényekkel sokkolja az olvasót, hogy az ENSZ misszió mennyire naív és felkészületlen volt erre a misszióra.

Nyilván erről pár olvasónak az jut majd az eszébe, hogy a hollandok így akarják lemosni magukról a szennyet, hogy a ENSZre kenik a felelősséget. Gondoltam ekkor még, hogy biztos az volt a motiváció a holland kormány részéről a jelentés elkészültében, hogy ha már mi vagyunk a bűnbakok, akkor nézzük meg, hogy mások hol hibáztak, de nekem ez rendjén van. Végül egy katonai szervezetről volt szó.

Szóval elég súlyos megállapítások vannak, a mai NATO együttműködésre is vannak is példák a sorok között, azaz arra, hogy azóta mennyit is fejlődött a NATO tagországok közötti együttműködés, a bizalom.

Most hogy írom a blogposztot, rákerestem, hol lehet a jelentés többi része, és rájöttem, hogy A holland kutatóintézet, amelyik a jelentést készítette, felrakta az egészet a netre. www.srebrenica.nl, ami erre mutat át: https://www.niod.nl/en/srebrenica-report

A fő jelentés 4000 oldal és még van mellette 13 melléklet, a hírszerzéses rész a II. Mindenkinek jó olvasást kívánok.

Múlt pénteken írtam ezt a cikket, a barcelonai terrortámadás utáni napon asszem. Sok mindent kiemelhetnék, de nem akarom megismételni a cikk állításait. Talán a végkövetkeztetést, amit szerencsére a számok is alátámasztanak:

Barcelona régóta a dzsihadisták kedvelt központja
Spanyolországot 2004 után ismét jelentős sokk érte. Eltúlozni azonban nem kell a hatását. Tizenhárom éve nem történt sikeres dzsihadista terrortámadás az országban, miközben majd’ 200 embert tartóztattak le terrorgyanú miatt csak 2013 és 2016 között. A hatóságok több mint egy évtizeden keresztül sikeres munkát végeztek, azaz feltételezhetjük, hogy strukturális problémák nincsenek az ország rendvédelmi szerveinél, és képesek lesznek a jövőben is megakadályozni terrorcselekményeket.

Ezt a posztot már hónapokkal ezelőtt meg akartam írni. A Barents Observerben olvastam, hogy Murmannszkból elindult a Dimitrij Donszkoj tengeralattjáró Szentpétervárra, hogy részt vegyen a július végi nagy flotta szemlén. Ez azért hozta lázba az érdeklődőket, mert az út során van egy szakasz, ahol a hajónak mindenképpen kell majd megtennie, azaz lehet majd fotózni spotterkedni. A DD az utolsó még működő Tájfun osztályú tengeralattjáró, s egyben így a világ legnagyobb tengeralattjárója. Az elmúlt években már csak a tesztelésre, a legújabb SLBM-ek tesztelésére használták.
Amit az indulás előtt nem lehetett tudni, az az volt, hogy végül a hajó egyszer sem merült le a víz alá, az egész hosszú utat, Norvégia megkerülését, a dán szorosokat majd a Balti-tengert a felszínen tette meg. Persze a NATO hadihajói és repülőgépei végig követték a kis flottillát (A DD-vel együtt ment a Nagy Péter rakétás cirkáló, a Nyikolaj Csiker és az SB-123 vontató hajók). Az alábbi képen csak a két utóbbi van rajta, gondolom azért, mert a hadihajók nem használnak semmi olyat, amivel azonosíthatók.
Forrás.
Ami az ilyen civileknek külön öröm volt, hogy a hajónak vagy Öresundon (svéd-dán), vagy a Store Belt-en (Fyn és Sjelland szigetek) szoroson kellett átmennie. Mindkettő fölött híd megy át, de a partról is elég jól belátni objektívvel.
Ez a video tágabb perspektívából mutatja a Store Belten való átkelést. Nem lehet beágyazni. Azt lehet látni, hogy sem a forgalmat nem állították le a hídon, sem a bámészkodók nem látszanak a hídon, lehet hogy nem is lehet felmenni gyalogosan?

Még arra is gondoltam, hogy kirepülök fapadossal, aztán vonattal elmegyek a hídhoz fotózni. Aztán persze az egyéb feladtok elhavaztak. Most megint szembe jött a dán Ifjúsági Atlanti Tanács FB oldalán két fénykép és rákerestem, hogy milyen képek születtek a hajóról. Van köztük, néhány nagyon impresszív.
Az eredmény meglepően kevés volt (vagy nem kerestem elég alaposan). Ez az orosz video már Kronstadban mutatja be a Dimitrij Donszkojt és a Nagy Pétert:
Ezt pedig az egyik dán tévé csatornának (TV2) a tévéfelvétele, nagyon szép képek.

A svájci nyaralásra készülve láttam Zord Gábor cikkét egy korábbi Aero Magazinban a helyi légierő egyik bázisánál (Meiringen azt hiszem).  Némi keresés után láttam, hogy a mi szállásunkhoz közel a Payerne-i légibázis van, újabb keresés után a google nem csak a légibázis saját repülési terveit adta ki hetekre lebontva, de prima spotter guideot is találtam, hogy hogyan hova mikor érdemes menni fotózni a légibázisnál (persze gyakorló spottereknek ez biztos nem újdonság, de nekem az volt).Nyugalommal indultam neki az útnak, 9 től délig kaptam kimenőt a családtól, F-18-asokat akartam fotózni, más nem érdekelt, nem is figyeltem rájuk. Vittem olvasnivaló, mert gondoltam semmi nem fog jönni.Tétován autóztam körül a légibázist, volt egy kis múzeum is, de az csak délután nyitott ki. A bázis elé már nem mertem elmenni, inkább átmentem a reptér másik oldalára, hátha onnan is látni valamit. Nem láttam semmit, egy építkezésbe futott be a betonút, épp visszafordultam a kocsival, amikor láttam, hogy bent a reptéren sárga villogóval viharzik egy katonai színű jármű a reptér általam ismert vége felé. Gondoltam lesz valami, én is visszamentem a pálya végéhez. Lövésem sem volt, hogy itt fel vagy leszállnak-e a gépek, kocsit leparkoltam, és bámulni kezdtem. Semmi hanghatás, szürke foltok a távolban. Egyedül néhány lámpa(?) fényét látta, sőt kicsit furcsán sok volt. Összeraktam a fényképezőgépet, belenéztem, és abban a pillanatban már láttam is, hogy itt valami masszív dolog készülődik és másodpercekkel később már el is ámultam.Ez a Swiss Air Force PC-7 TEAM nevű csoportosulás volt, hét darab PC-7-es repülővel, szoros formációban. Most, hogy utána olvasok a hivatalos weboldalukon, látom, hogy mindegyik pilóta főállásban a légierő F-18-as pilótája, és csak mellékállásban (side job) foglalkoznak ezzel a csoporttal. Itt egy infografika, hogy ki melyik gépben ül(t). 
Gyorsan lőttem a képeket egymás után, amíg el nem szálltak. Utána elégedetten ültem vissza a kocsiba és olvastam két órán át. Annyit láttam a hivatalos reptéri tervekből, hogy 12-ig tart a délelőtti repülés és valamikor délután kezdődik a délelőtti turnus. Gondoltam, ha felszálltak, le is szállnak majd, azt még megvárom. Nagyon halkak voltak, csak azt vettem észre, amikor visszatérve tettek egy iskolakört a reptér felett és az első gépek felettem húztak el. Így még a leszállás távoli pillanataiból is csináltam néhány képet. Vissza indulásom előtt még egy Super Puma is felszállt a reptérről, úgyhogy azt is lefotóztam. 
Kb. ez volt az, amit először megláttam.

Mire elgondolkodtam, hogy vajon ez mi lehet, már jöttek is, de még ekkor sem fogtam fel, hogy mit fogok látni. Három gép? Öt gép? Ilyeneket gondoltam.
Itt kezdtem ámulni, hogy itt többről van szó, itt valamit elkaptam

Itt II vh-s filmek jutottak eszembe, amikor jön a légitámadás. Én ennyi gépet élőben, még ilyen szoros kötelékben (máshogy sem) nem láttam. Tudom, fejlődnöm kell.


És amíg így ámultam már ott is voltak a fejem felett. Mindig leírom, mindig meglep, hogy milyen gyorsak is a valóságban a repülőgépek (tudom, ezért sokan ki fognak röhögni), az ember próbálja őket keresni a keresővel és nagyon nehéz.


És aztán már fordultak ki a hátam mögött, remek rálátás volt a tájra, nem voltak fák sehol a közelben.

Aztán dél körül visszatértek, de mint írtam erről nagyrészt lemaradtam.

És végül néhány külső fotó a reptér melletti múzeumról.
Oldalról


Járatlan szemként nekem érdekes volt, hogy a repülőgépek bunkerei nem csak reptéren belül voltak, hanem a reptéren kívül is. Azon az oldalon, amelyen én autóztam, legalább kettő vagy három ilyen volt. Helyüket csak az árulta el, hogy egy nagy reptéri kapuba futott be a bekötőút és hogy oldalról nézve a lankás domboldalban volt egy ilyen bevágás.

Önmagam megnyugtatására, most végiggondolva, sehol sem láttam fényképezni tilos táblát. Remélem jól emlékszem :)

Tegnapelőtt mentem az M1-es autópályán. Először egy honvédségi kísérőjárművet és egy Humvee-t láttam a leállósávban. Aztán jó sok kilométerrel később utolértünk egy konvojt, kb fél tucat járművel, ami éppen akkor állt le a leállósávban, élén egy honvédségi kísérőjárművel (mindkét esetben WV Transporterek), amiből az láthatósági mellénybe öltözött magyar katona épp a fejét fogta. Olyan hosszú volt a menet, a konvoj utolsó autója, egy Humvee még javában nyomta, mi leelőztük és egy fél  perccel később meg utolértük a konvoj elejét, ami épp akkor húzódott félre.

Miért jutott ez eszembe? Mert épp a fényképeket törölgetem a telefonomról és nem találok semmilyen fotót erről, pedig úgy emlékszem még kameráztunk is. De, közben megtaláltam

.

Szóval erről az esetről, a kettészakadt konvojról eszembe jutott, hogy nem rég beszélgettem honvédségi sofőrökkel, még tavasszal és teljesen véletlenül kanyarodott ebbe az irányba a beszélgetés. Azt mesélték a nyári hadgyakorlatok kapcsán, hogy megy már a fejvakarás a szervezeten belül, mert ugye nekik az is feladatuk lesz a szokásos, rendszeres szállítási, sofőrködési feladatok mellett, hogy a Magyarországon ki-, be- és átvonuló konvojokat kísérjék majd. Ez pedig 1. rengeteg meló lesz 2. rengeteg papírozás lesz a különböző magyar hatóságokkal (főleg a túlméretes járművek esetén, meg asszem már önmagában a katonai járművekre is kell ez) és 3. erőforrás szűkében is lesznek, mert ugye a konvojok kísérése extra járműveket igényel. És akkor úgy látták, az akkori tervek alapján, hogy a feladatok a katonai szervezek (azért fogalmazok így, mert nem tudom mi a nevük, talán MH Közlekedési Központ?)

Nyilván bambán néztem, mert eszembe sem jutott, hogy erre is figyelni és tervezni kell, pedig milyen magától értetődő. És volt egy fél mondatuk, egy nevetés közben, valami olyasmi, hogy: ... és mi lesz majd akkor, ha lerobban valamelyik jármű és szétszakad a konvoj...

Na ez volt az az pillanat, ami beugrott (+ itt még pár semmitmondó kép, amit a kocsiból lőttünk).



És erről az egész sztoriról meg az ugrott be, hogy tessék, ezért is van szükség a hadgyakorlatokra, főleg a többnemzeti hadgyakorlatokra (itt már magamban vitatkozom azokkal, akik nem értik, minek ezek a gyakorlatok, vagy magamban magyarázom azoknak, akik szimplán, semlegesen csak kíváncsiak, hogy tényleg miért kellenek a hadgyakorlatok. Mert csak az működik egyébként is, amit előre kipróbáltunk, mert ezernyi gebasz lehet és van mindig. És a mi esetünkben, a konvojoknál maradva, nem árt ha a magyar katonai bürokraták gyakorolják a formanyomtatványok gyors és pontos kitöltését, az amerikai és más partnerek látják, hogy mekkora sebességgel dolgozik a Magyar Honvédség, a Magyar Honvédség látja, hogy milyen sebességgel dolgoznak a magyar hatóságok, akiknek engedélyezni kell, a magyar katona lát amerikai katonát, és együtt próbálnak meg keresztülhajtani az országon, a magyar katona gyakorolja a közúti konvojokat, a probémamegoldást (de azt mondjuk napi szinten gyakorolja hehe)

Az amerikai konvojokról eszembe jutott még egy dolog, de ezt most már nem fejtem ki, mert kevés az infom hozzá. De a lényege kb. az, hogy ha Románia és Bulgária lenne egy képzeletbeli konfliktus déli frontja (és lengyelek és baltiak az északi), akkor mi vajon hol szállnánk harcba? És az olaszok, a szlovének, a horvátok?) Mert nyomukat nem nagyon leltem, pedig velük még nagyobb lesz a kihívás. Ja, de most jut eszembe, a horvátok és a szlovének ott voltak a Bátor Harcos 2017-es, meg is lepődtem, mert erre még nem volt példa szerény és felszínes emlékeim között.

Kedden részt vehettem a Swift Response 2017 gyakorlaton. Pápáról felszálltunk C-17es és C-130 repülőkkel és az katonák kiugrottak Bulgáriában. Ezt írtam meg a 24.hu n egy cikkben képekkel videokkal. Utólag visszagondolva, csak a hivatalos sajtótájékoztatót és a hivatalos üzeneteket felejtettem ki. Pedig ott volt Ben Hodges tábornok az Európában állomásozó amerikai erők főparancsnoka (+ a VKF és az amerikai követség ügyvivője), de elhangzottak a szokásos üzenetek, de bevallom ezek engem kevéssé érdekelnek, talán mert minden nap olvasok ilyeneket.
Ami viszont érdekelt, azt leírtam és lefényképeztem és levideoztam (ezt utóbbit még gyakorolni kell).
És természetesen azt gondolom, hogy az országos magyar sajtónak az ilyen gyakorlatokról így (is) kellene beszámolni: mi történt, mi a kontextus és esetleg a politikai üzenetek (amit kihagytam). Ehhez képest az én csak Zord Gábort láttam írni, aki már annyi ilyet látott, hogy őt meg az nem hozza már lázba, viszont mindig a orosz-amerikai viszonyra fókuszál. Mást nem láttam. Nem azért kellene részletesebben leírni, hogy népszerűsítsük az ilyeneket (mert az újságíróknak ez csak régen volt munkaköri leírás), hanem hogy a potenciális olvasó a nagy politikai üzenetek mellett (amik szerintem egyébként nem érdekik, mert már nem tud eligazodni, és elege is van a politikából) kapjon valamit, hogy mi értelme van ezeknek a gyakorlatoknak. Kinek jó ez és minek?
Szerintem - és a NATO 2013 után tökre ezt kezdte csinálni még mindenféle orosz invázió előtt - hadgyakorlatok így is úgy is lennének a NATOban. Érdekes vagy K-Európa szempontjából szomorú, hogy a 2001 után időszak gyakorlat-mentessége valójában anomália volt a katonai szövetségnek, de volt Varsói országoknak ez a természetes és ami most van az az anomália. De ezt már írom a cikkben is.
(És köszönöm az amerikai katonai szervezeteknek, akik ezt látogatást lehetővé tettek és elvittek magukkal)

A Facebook oldalom megígértem magamnak egy múltkori hír kapcsán (Apacheok jártak Pápán, útban Romániába), hogy előkeresem a régi fotóimat.

Ezek a képek 2006-ban készültek Kandahárban, amikor az akkor NATOi főparancsnok delegációjának része voltam (nem saját érdemből, nem azért mert szuper okos voltam, meg elismert Afganisztán szakértő) és Kabulból Brüsszel felé megálltunk ott.

Egy fél napot töltöttünk Kandahárban. Sajnos utólag hiba volt előbb megismerkedni, hogy az amcsik hogyan kezelik a kutatókat, és csak utána megismerni a HM/MH-t, mert így ez lett a viszonyítási alap. Nem panaszkodom, mert 10 év kemény munkával sokkal jobb helyzetben vagyok asszem, mint bárki a civil oldalról, de még most is belefutok ritkán nagy pofonokba (de nem kell mindig panaszkodni, az esetek nagy része jó).

Szóval Kandahár, egy C-17-essel érkeztünk és mentünk, közben látogatás a reptéren, és egy vagy két briefing valami amerikai ezredestől, aki azt is elmondta hogy az utolsó x hónapban hány darab gépágyó lőszert és Hellfire rakétát lőttek el. Akkor még sajnos nem tudtam, hogy a ppt diákat le kell fényképezni.

Mint látszik a képeken volt Kandahárban minden, Predator, P-3-as, rengeteg Apache, egy Harrier a britektől, Ch-47 Chinook, Blackhawk és szerintem egy HH-60G Pave Hawk kutatómentő helikopter. És asszem tényleg meg lehetett simogatni az Apache-ot és a Harriert.

A hely annyira erős volt, hogy - bár nagyon ritkán csinálok ilyet - csináltam magamról is egy képet.

Folyik a nagy nyári hadgyakorlat szezon. Júniusban a Ohioi Nemzeti Gárda F-16-os repülőgépei és C-130-asok voltak a vendégek Kecskeméten, ahol a Gripenekkel (ha jól láttam csehekkel is), szlovén PC-12-esekkel, sőt a végén még két brit Romániából hazatérő, vagy átugró Eurofighterrel is közösen gyakorlatoztak. Nem ismerem a részleteket, a blogger community ír ezekről sokat AirPower, JetPlane, LHSN, Kameraáltal.

Ami egyedi most, ezekben a képekben, hogy az amerikai nagykövetségnek, vagy inkább az itt gyakorlatozó amerikai erők "sajtósainak" hála a a biztonságpolitikával, NATO-val  stb. foglalkozó kutatók kaptak egy kis külön figyelmet és törődést. Volt szerepem benne, ennyit bevallhatok. Az eredmény egy egy órás repülés volt egy C-130-as repülőgépen, ahol a pilóták komolyan vették a feladatukat, állítólag többen is hánytak :) A képeket Németh Bence kollégám csinálta.

Nekem is időbe tart, míg összerakom a dolgokat, pedig ez napnál is világosabb kellett volna, hogy legyen. A NATO főtitkár egy interjúban megjegyzi (NATO Chief Says Alliance Could Increase Troops In Afghanistan In Face Of Intensifying Insurgency), hogy lehet, hogy növelni kell a NATO erőket Afganisztánban. És tényleg, a NATO és az amerikai erők afganisztáni parancsnoka már hetekkel ezelőtt elmondta, hogy növelni kellene az amerikai erők létszámát.

Amit nekem azonnal össze kellett volna kötnöm, hogy ha ez egy NATO misszió, és ott  az amerikai parancsnok növelni akarja a amerikai katonák számát, akkor szinte magától értetődően RS misszió többi tagjának is valamit emelnie kell a szolidarítás és a tehermegosztás jegyében. Persze ha valaki meg akarna védeni, mondhatná, hogy A-ban nem csak NATO misszió fut, hanem egy amerikai vezetésű is, és a parancsnok érthette úgy is, hogy annak a missziónak a létszámát kell erősíteni. Igen, ezt is jelentheti, de ha most Stoltenberg ezt nyilatkozza, akkor nem ezt jelenti.

Május második felében NATO csúcs, Trump jön Europába "bemutatkozni" a NATO állam és kormányfőknek, ott döntés lesz erről szerintem.

Ja és persze a lényeg számunkra. Ha a NATO emel, mi is emelünk majd. Mivel a NATO parancsnok "néhány ezerben" jelölte meg a szükséges katonák számát, ezért ehhez nehéz viszonyítani, én arányosan "néhány tucat" katonában jelölném meg a számot.

Mivel a katonák (is) vonzódnak a kerek számokhoz, és mivel intellektuálisan izgalmasnak tartom a találgatást, szerintem a "néhány ezer" 4000-5000 amerikai katona lesz, és ha ennyi lesz az amerikai katonaemelés, akkor a magyar olyan 50-70 fő lesz.

Nyilván a történet azért válik érdekessé, mert megemeljük az iraki misszió létszámát 50 fővel 200ra, pár fővel tovább emeltük az koszovói misszió létszámát, ami már valahol 350-370 főnél van, Afganisztánban olyan 100-an vannak jelenleg (bár valamiért 150 is rémlik). Szóval 50-70 fő azért nem kevés főleg ha figyelembe vesszük, hogy a Honvédség durván le van kötve a határon (2500-3000 fő, forrásoktól függően) + az intenzív NATO hadgyakorlatok miatt kint kell lenni a Bakonyban is amerikaiakkal és még ki tudja hova kell elmenni a keleti szárnyon, hogy a szolidaritásunkat másoknak is megmutassuk (ne csak várjuk másoktól)

Kedves Olvasóim!

Kérem, nézzék el nekem, hogy kissé "eltűntem", de az elmúlt időszak mind a doktori program, mind pedig az előadások és publikációk tekintetében komoly terheket rótt rám. A következő időszakban majd pótolom mindazokat a szerepléseket és írásokat, amelyek kimaradtak a blogból.

Nemrég jelent meg legújabb írásom a The Fletcher Forum of World Affairs hasábjain, amelyben azt elemzem, hogy Donald Trump elnök külpolitikai nézetei jelentős hasonlóságot mutatnak a nemzetközi kapcsolatok tudományának ún. neorealista iskolája javaslataival. Ezen a linken érhető el:

http://www.fletcherforum.org/home/2017/3/4/neorealist-trump-a-new-grand-strategy

Üdvözlöm Önöket ismét az Atlantista blogon, köszönöm, hogy kitartanak mellettem. Jó olvasást kívánok!

Tisztelettel:
dr. Fehér Zoltán

Kedves Olvasóim!

Kérem, nézzék el nekem, hogy kissé "eltűntem", de az elmúlt időszak mind a doktori program, mind pedig az előadások és publikációk tekintetében komoly terheket rótt rám. A következő időszakban majd pótolom mindazokat a szerepléseket és írásokat, amelyek kimaradtak a blogból.

Nemrég jelent meg legújabb írásom a The Fletcher Forum of World Affairs hasábjain, amelyben azt elemzem, hogy Donald Trump elnök külpolitikai nézetei jelentős hasonlóságot mutatnak a nemzetközi kapcsolatok tudományának ún. neorealista iskolája javaslataival. Ezen a linken érhető el:

http://www.fletcherforum.org/home/2017/3/4/neorealist-trump-a-new-grand-strategy

Üdvözlöm Önöket ismét az Atlantista blogon, köszönöm, hogy kitartanak mellettem. Jó olvasást kívánok!

Tisztelettel:
dr. Fehér Zoltán

A szíriai orosz jelenlétről naponta jelennek meg híradások. A nyugat is nagyon kíváncsi, az oroszok is nagyon büszkék rá. Még azt is gondolhatnánk, hogy Moszkván múlott, hogy az Aszad-rezsim képes volt megfordítani az eseményeket.

Ehhez képest Irán szerepe agyon van hallgatva. A nyugat ugyan kíváncsi, de az irániak nem beszédesek. Nem titkolják, a mártírjaikra nagyon büszkék, a tábornokaikat dicsőséggel eltemetik, de amit tesznek az nagyrészt megmarad a perzsa nyelvű internet és sajtó világában (a nyugati szakértők pedig leginkább nyugatiul tudnak).

Ezen a blogon már talán foglalkoztam Irán szerepével, majd mindjárt megkeresem a posztot (itt van). Most olvastam még egy nagyon jó elemzést, esszét, ami Irán szerepét boncolgatja. Kelet-Aleppo eleste után (de már előtte is) többeket foglalkoztatta a kérdés, hogy milyen is lehet a Damaszkusz-Teherán-Moszkva viszony. Kényes kérdés, nagyon keveset tudni róla, mert semmi sem jelenik meg a nyugati sajtóban, a keleti sajtóban meg senki sem beszél róla.

Éppen ezért rohadt érdekes Francois Nicoullaud esszéje az iráni szempontokról. Ő is csak megerősíti azt amit sejtünk, hogy vannak feszültségek, és a három ország érdekei - ez természetes - azért eltérnek Szíriát illetően és talán a két külső hatalom nem lesz hajlandó a végletekig követni Aszadot.

Nicoullaud véleménye magyarázatot ad a K-Aleppo idején történt kisebb vérengzésekre, amire a nyugati közvélemény egy része azonnal genocídiumot kiáltott, miközben épp a orosz-iráni ellentétekre mutat rá. Szerintem reális: Of course, Russia today considers itself as the one and only real winner. When preparing for the evacuation of the insurgents and the civilians still trapped in eastern Aleppo, Moscow didn’t bother to consult the Iranians and the Syrian government, and worked instead only with the Turkish intelligence units in touch with the rebels. That is why the pro-Iranian militias blocked the process, demanding the parallel evacuation of Shi’a populations trapped by insurgent factions in two towns located about thirty miles away.

És ez aközben történik, hogy a törökök és az irániak közötti feszültség épp növekszik Irakban. Kemény megalázása lehetett ez az Teheránnak.

Nekem újdonság volt az is, ami a szíriai beavatkozást kiváltja. Nekem már korábban is az volt a véleményem, hogy az orosz beavatkozást nem nagyhatalmi ambíciók vagy a figyelemelterelés váltotta ki, hanem hogy az Aszad-rezsim az összeomlás szélén táncolt 2015 tavaszán. És erre itt:
During the summer of 2015, General Qassem Soleimani, in charge of the Pasdaran’s intervention in Iraq and Syria, had to travel to Moscow to fully detail the exhausted state of the Syrian army and focus his hosts’ attention on the prospect of seeing Bashar brushed aside on short notice. Putin lost no time in understanding the threat to the Russian military and civilian presence in the Syrian coastal cities of Latakia and Tartus.

A nagy kérdés persze, hogy mi lesz az írni jelenlét sorsa Aleppo után iráni szempontból. Erről még nem nagyon olvastam. A szerző gondolatai érdekesek, főleg ahogy összeköti azokat az iráni közvélemény véleményével: The Aleppo victory could therefore mark Iran’s high point in its Syrian venture. Its primary concern now should be to consolidate its position and remain an integral part of the solutions to come, rather than seek new conquests. All the more so, since the Iranian population already appears tiredf these endless external ventures, not to mention the considerable costs in blood and treasure incurred by protecting the Syrian regime at Iran’s expense. Of course, the interventions in Syria and Iraq are presented to the public as essential in protecting Iran from terrorism, and the Iranian people generally accept that justification. But, if the euphoria over the Aleppo victory leads to grander ambitions, if it gives rise to the idea that Iran is now in a position to establish its domination over the region, it is unlikely that the public would follow.

Hónapokkal ezelőtt a koalíciós légierő véletlenül lebombázta a szíriai hadsereg egyik laktanyáját, zavaros volt a történet, mert idáig nem volt ilyen, ott vannak az oroszok is, stb. Emlékszem arról kellett nyilatkoznom, mi lesz most, világháború? Kb azt mondtam, hogy semmi, valszeg véletlen volt (persze jöttek az összeesküvés elméletek), az USA majd kivizsgálja és legtöbb részletet megtudjuk majd, mert az amerikai hadsereg így szokta csinálni, korábban is.
A jelentés most elkészült, lehet közzé is tették, nem tudom, de most a Washington Post ott volt valami sajtótájékoztatón és összefoglalta a lényeget. Abból a szempontból is nagyon tanulságos bepillantást enged néhány olyan dologba, amiben idáig nem sok részletet hallottunk.
A felderítés egy járművet követett, amiről feltételezte, hogy az Iszlám Állam fegyvereseié, az behajtott egy helyre, ahol további fegyveresek voltak, egyenruha nem volt rajtuk, egy tank is volt velük, + sátrak, stb.
Az elemzők közül legalább egy úgy vélte, hogy a látott célpont az Iszlám Állam bázisa (meglepő részlet, a tévedés elismerése)
A döntéshozatal során is volt bizonytalanság, de végül is megtámadták a célpontot (itt is elismerték a hibát)
A korábbi hírekből csak abból lehetett következtetni a súlyosságra, hogy több tucat halottat jelentettek az orosz és szír források. Valójában 34 rácsapás (strike?) volt, 34 precíziós lőszert indítottak és még 380 gépágyú lőszert. Nem csak amerikai gépek vettek részt a támadásban, hanem dán, brit és ausztrál gépek  is (F-16-os, F-18-as, A-10-es és drónok. Az elsőt a dánok a másodikat az ausztrálok repülik, az első hármat az amerikaiak, így akkor a britek (is) reptethették a drónokat).
Ami nekem a legérdekesebb az orosz és amerikai erők kapcsolattartása, illetve áttételesen az orosz és szíriai erők kapcsolattartása. Pontos timeline-t a cikkből nem lehet felállítani. A légicsapás egy órán keresztül tartott. Az oroszok miután értesültek az eseményről felhívták az összekötőjüket Kuvaitban, ahol a nemzetközi koalíció hadiszállása van. Kérték az összekötőjüket, aki nem volt éppen ott, nem közölték miért telefonáltak, nem hagytak üzenetet, hanem megvárták, amíg átér a bázis másik feléről és személyesen veszi fel a telót. A cikk szerint az oroszok 27 percet vártak az üzenet átadásával, hogy hééé, rossz célpontot támadtok. És ennyi idő alatt 15 légicsapás történt.
Gondolom a telefon után le is állították a légicsapásokat így valószínűsíthető, hogy 1 ha kb. egy óráig tartott a légicsapást és 2. az oroszok 27 percet vártak az üzenet átadásával akkor kb. több mint fél órába telt, amíg az első bombatámadást követően az info eljutott a szír felsőbb parancsokságra, majd onnan az oroszokhoz, majd ők felemelték a telefont. Sok vagy kevés ez az idő? Nem tudom, kevesebbre számítottam.
Az is érdekes, hogy hogyan tervezték a légicsapásokat. 1 óra alatt 34, 27 perc alatt 15, azaz kb két percenként indítottak egyet. Vajon azért, hogy két légicsapás között megnézzék, hogy sikerült e pusztítani valamit? Ha 34 légicsapás volt, akkor elég nagy tábor lehetett, ha vélelmezem, hogy a sátrakat nem, csak járműveket és épületeket támadtak. Mondjuk a féltucat áldozat kevésnek tűnik, de az is valószínű, hogy ha tényleg olyan sok lett volna az áldozat, mint amit az oroszok és a szírek állítottak (kb. 60 fő) talán az oroszok is jobban kapkodtak volna az üzenet átadásával.
Ja és még egy apróság kiderül. Az nemzetközi koalíció a légicsapások előtt megadja a koordinátákat az oroszoknak Szíria felett. Ezúttal is ez történt, de véletlenül egy adatot/számot rosszul diktált be az amerikai intéző, így az oroszoknak nem csengetett a piros lámpa, hogy baj lesz

"Az Egyesült Államok társadalma a választás óta eltelt három hét alatt teljesen felbolydult, megzavart méhkaptárként viselkedik."

"Trump szavazói... nem rasszisták, szexisták és idegengyűlölők. Többségük egyszerűen úgy érzi: az ország vezetői, a médiaelit, az „establishment” a globalizáció időszakában mind gazdaságilag, mind kulturálisan cserbenhagyta őket."

A többi a mai Figyelőben...

"Az Egyesült Államok társadalma a választás óta eltelt három hét alatt teljesen felbolydult, megzavart méhkaptárként viselkedik."

"Trump szavazói... nem rasszisták, szexisták és idegengyűlölők. Többségük egyszerűen úgy érzi: az ország vezetői, a médiaelit, az „establishment” a globalizáció időszakában mind gazdaságilag, mind kulturálisan cserbenhagyta őket."

A többi a mai Figyelőben...

Nem tudom még valaki emlékszik-e a katonai puccsra Törökországban? Az utórezgései, az átszervezések még mindig tartanak. Egyik utolsóként a török titkosszolgálatot (MIT) is elérte a reform, és e hír alapján nem büntetést kapott (mert lemaradt a puccs előrejelzéséről).

 A cikk szerint két új részleggel bír az átalakult szolgálat. Az egyik a különleges műveleti igazgatóság, amelynek megszervezése arra utal, hogy az iraki és szíriai szerepvállalás jelentette feladatok hosszútávon is jelen lesznek a MIT életében. (Az egész olyan egyébként, mint amit az USA-nál is jól ismerünk. Vannak az amerikai fegyveres erők haderőnemeinek különleges erői, ezek megvannak a török hadseregben is. És van a CIA-nek egy saját Special Activities Division nevű részlege, amely a titkos félkatonai műveletekért felel. Amikor Afganisztánban elkezdődött a balhé 2001-ben, először a CIA ügynökei érkeztek vastag, dollárokkal teli kofferekkel és csak pár nappal, egy héttel később jöttek az első különleges műveleti katonák - és ők sem kofferekkel)

A török kül- és biztonságpolitika sohasem látott aktivizmusát éli, egyszerre két szomszédos országban kell jelen lennie ilyen komoly erőkkel, és ez nagyságrendileg nagyobb igénybevételt jelent mind a hadseregnek, mind a szolgálatoknak. Bár nem sok kétségünk lehet Erdogan államfő eddigi megnyilvánulásaiból a jövőt illetően, de az új igazgatósági megszületése is azt mutatja, az aktivizmus hosszútávú lesz.

A másik új igazgatóság a kormányzati koordináció javítása érdekében jött létre. Mondanám ez is teljesen nyilvánvaló a puccs után. Mint általában lenni szokott, rész információkkal több szervezet is rendelkezett, de a "big picture"-t senki sem látta. Természetes reakció ilyenkor a együttműködés javítása, az összekötő tisztek küldése a minisztériumokhoz, társzervekhez.

Nekem azonban egy harmadik dolog ütötte meg a szememet, ami a cikkből csak áttételesen jön át, és amely szerintem árulkodó egy szervezet vitalitásának tekintetében. Nem tudom, a többi vezetővel mi van, de mindkét új igazgatóság vezetője fiatal, 40-es éveiben járó vezető. És ahogy a cikk fotóját elnézem, Hakan Fidan, a MIT vezetője sem egy öreg ember. Lehet demokráciában természetes, hogy vezető pozíciókban egészséges a cserélődés és mindig a legjobb korosztály (tapasztalat, teherbírás és szellemi frissesség együtthatója) vezethet, de egy autoriter rendszerben, főleg a világ keleti részein ez nem magától értetődő.

https://www.facebook.com/events/205240999913518/

Trump vs. Clinton: Elnökválasztási est a Pázmányon november 8-án 18 órától

Helszín: Pázmány Jogi Kar, 1088 Budapest, Szentkirályi u. 28. E3

Szerinted mi lesz a vége? És mi lesz utána? Miért fontos nekünk itt, Európában az amerikai elnökválasztás végeredménye?

Az eseményen részt vesz, és az az aktuális helyzetbe betekintést enged:
Ádány Tamás tanszékvezető e. docens, PPKE JÁK Nemzetközi Közjogi Tanszék
Fehér Zoltán diplomata, külpolitikai elemző (Boston)
Pintér Károly e. docens, PPKE BTK Angol-Amerikai Intézet

https://www.facebook.com/events/205240999913518/

Trump vs. Clinton: Elnökválasztási est a Pázmányon november 8-án 18 órától

Helszín: Pázmány Jogi Kar, 1088 Budapest, Szentkirályi u. 28. E3

Szerinted mi lesz a vége? És mi lesz utána? Miért fontos nekünk itt, Európában az amerikai elnökválasztás végeredménye?

Az eseményen részt vesz, és az az aktuális helyzetbe betekintést enged:
Ádány Tamás tanszékvezető e. docens, PPKE JÁK Nemzetközi Közjogi Tanszék
Fehér Zoltán diplomata, külpolitikai elemző (Boston)
Pintér Károly e. docens, PPKE BTK Angol-Amerikai Intézet

A mai Figyelő címlapsztorijának részeként "Amerika voksol - A gazdaság dönt" címmel írtam elemzést az amerikai elnökválasztás hajrájáról és a gazdaság szerepéről az amerikaiak döntésében. A múlt hét közepén készült cikk végén ezt írtam: "Ha a következő napokban nem történik semmi drámai, Hillary Clinton nagy többséggel nyerheti meg a 2016-os amerikai elnökválasztást és válhat az Egyesült Államok első női elnökévé." Hát, múlt hétvégén történt drámai: az FBI-bejelentés a Clinton-e-mailekkel kapcsolatos nyomozás újranyitásáról. Ez azóta csökkentette Clinton előnyét, ezért visszatérek a Köz-Gazdaság folyóiratban szeptember végén tett prognózisomhoz: szoros eredményt várok. Mindazonáltal továbbra is Clinton győzelmét tartom valószínűnek.