You are here

Biztonságpolitika

Navalnij szerint az EU-nak az orosz oligarchákat kellene szankcionálnia

Biztonságpiac - Sun, 11/29/2020 - 06:35
Az Európai Uniónak az orosz oligarchákat kellene szankcionálnia ahelyett, hogy magas rangú állami vagy katonai tisztviselőkre vet ki büntetőintézkedéséket – hívta fel a figyelmet Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus pénteken, az Európai Parlament külügyi bizottságával szervezett videokonferencián.

Navalnij, aki ellen augusztusban hazájában az EU szerint mérgezéses politikai merényletet követtek el, rámutatott, hogy az uniós szankciók, amelyek általában beutazási és külföldi vagyonbefagyasztási intézkedésekkel járnak, hatékonyabbak lennének, ha az orosz oligarchákat céloznák. Különösen azokat, akik Vlagyimir Putyin közeli köréhez tartoznak, mint például Roman Abramovics és Aliser Uszmanov orosz milliárdosok. Véleménye szerint a politikai gyilkosságokat, gyilkossági kísérleteket “egy az egyben a pénz motiválja”.

“A nagy pénzek képviselőit kell büntetni, megtiltani nekik, hogy Európába jöjjenek, és itt költsék el a pénzüket. Az orosz társadalom ezt nagyon szívesen fogadná” – tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy nem ő az első, de nem is az utolsó, akit hazájában politikai atrocitások érnek, ezért az orosz népnek nagyon fontos éreznie, hogy az EU mellette áll.

Véleménye szerint az EU-nak egy teljesen új kommunikációs stratégiára van szüksége Oroszországgal, mivel egy újfajta államgépezettel áll szemben, amely az elmúlt pár évhez képest is változott. Rámutatott arra, hogy az uniónak nem szabad ugyanúgy tekintenie az orosz népre, mint a kormányra, amely “nem más, mint egy gengszterekből álló bűnbanda”. Felhívta a figyelmet arra, hogy a jövő szeptemberi orosz parlamenti választásoknál nemcsak arra kell figyelni, hogy lesznek-e csalások vagy sem, hanem a részvétel lehetőségére is. Példának hozta fel, hogy párttársát nemcsak hogy nem engedték indulni a fővárosi önkormányzati választásokon, de még be is börtönözték. Egyebek közt erre hivatkozva Navalnij arra kérte az EU-t, hogy csak akkor ismerje el a következő választási eredményeket, ha a választások szabadon, tisztességesen és a demokratikus normáknak megfelelően zajlottak.

A videokonferencia másik résztvevője, Vlagyimir Kara Murza, a politikai gyilkosság következtében elhunyt Borisz Nyemcov párttársa úgy vélekedett, hogy Putyin fél a tisztességes választások eredményeitől, miközben állami propagandagépezete szerint népszerűsége csúcsán van. Rámutatott, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet és az Európa Tanács választási megfigyelései szerint legutóbb 1999-ben voltak tiszta választások Oroszországban. Egy teljes generáció nőtt fel anélkül, hogy ezen demokratikus jogát gyakorolni tudta volna – tette hozzá.

Arról is tájékoztatott, hogy megbízható adatok szerint Oroszországban mintegy 330 politikai foglyot őriznek börtönökben. Kara Murza úgy fogalmazott, hogy az orosz társadalmat “autoriter kriptokrácia” irányítja, amely ellen talán csak a fiatal generációk tudnak majd fellépni.

The post Navalnij szerint az EU-nak az orosz oligarchákat kellene szankcionálnia appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Kábítószerterjesztő-hálózatot számoltak föl a rendőrök Szegeden

Biztonságpiac - Sun, 11/29/2020 - 05:35
Kábítószerterjesztő-hálózatot számoltak föl a rendőrök Szegeden, a férfiak elsősorban amfetamint árusítottak csaknem egy éven át – közölte Szabó Szilvia.

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a megalapozott gyanú szerint a 40, 41 és 50 éves férfiak társaikkal együtt 2019 végétől egészen elfogásukig kiterjedt fogyasztói kört szolgátak ki a dél-alföldi városban, részükre elsősorban amfetamint tartalmazó kábítószereket értékesítettek. A kábítószert maguk vásárolták, majd adagolták, csomagolták, tárolták és továbbértékesítették fogyasztóiknak, legutoljára csütörtökön, amikor a nyomozók egyszerre tartottak kutatást több szegedi, egy békéscsabai és egy mezőberényi ingatlanban – közölte a százados.

A rendőrök több kilogramm kábítószert – marihuánát, amfetamint, a kábítószer adagolásához, méréséhez szükséges eszközöket találtak és foglaltak le. Emellett a vagyonvisszaszerzés érdekében a gyanúsítottaktól több személygépjárművet, karórát és készpénzt is lefoglaltak több millió forint értékben – tudatta a szóvivő. A három férfit ellen bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás őrizetbevételük mellett, a rendőrség kezdeményezte letartoztatásukat.

The post Kábítószerterjesztő-hálózatot számoltak föl a rendőrök Szegeden appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Izrael nem felel az iráni atomtudós meggyilkolásával kapcsolatos vádakra

Biztonságpiac - Sun, 11/29/2020 - 04:35
Izrael hivatalosan nem felelt a magas rangú iráni atomtudós meggyilkolásával kapcsolatos iráni vádakra – jelentette a Háárec című újság honlapja.

Izrael nem válaszolt a teheráni gyilkossággal kapcsolatos jelentésekre és a vádakra, amiben szerepe lehet annak is, hogy a szombati ünnepnap beköszönte után érkezett az atomtudós megölésének a híre, amikor politikusok ritkán nyilatkoznak.

Ugyanakkor a helyi média emlékeztet arra, hogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök egy sajtótájékoztatón két évvel ezelőtt felhívta a figyelmet Mohszen Farizade iráni atomtudósra, és azt mondta: “Ne feledjék ezt a nevet”. Nem sokkal a merényletről szóló jelentések közzététele után Netanjahu miniszterelnök közzétett egy videót, amely részletesen leírta az e héten végzett munkáját, és hozzátette: “Nem árulhatok el mindent.” Az iráni atomprogram atyjának számító Farizade a lap értesülése szerint egy évvel ezelőtt túlélt egy ellene végrehajtott merénylet-kísérletet, és azóta bujkálva élt.

Nevét 2018-ban említette  Netanjahu, amikor leleplezte az iráni atomarchívumot, melynek tartalmát Izraelbe szállították. Két évvel ezelőtti beszédében az izraeli kormányfő felidézett egy dokumentumot, amelyben Farizadét idézte: “A fő cél az iráni nukleáris program befejezésének bejelentése, miközben ez a különleges tevékenység ‘tudományos ismeretek fejlesztése’ címszó alatt zajlik”. Izraeli ismeretek szerint Farizade 2003-ig az iráni nukleáris program alapját képező projektet vezette, majd nukleáris fejlesztéssel foglalkozott a teheráni védelmi minisztérium égisze alatt.

Az iráni média ritkán említette meg név szerint Farizadét. 2007-ben a Mehr hírügynökség arról számolt be, hogy Farizade a védelmi minisztérium alatt működő fizikai kutatóközpontban dolgozó tudós. Más iráni sajtóorgánumok az évek során “tudományos szakértőnek” nevezték, s megemlítették a nukleáris programhoz való hozzájárulását és biztonsági munkáját. Irán soha nem engedélyezte a kérések ellenére, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) ellenőrei kihallgathassák Farizadét, arra hivatkozva, hogy akadémikus tudós, aki Teherán egyik legnagyobb egyetemén ad elő.

A Háárec szerint amerikai jelentések, köztük a CIA jelentése azt állította ifjabb George Bush kormányzása idején, hogy Farizade oktatói tevékenysége fedősztoriként szolgál. 2008-ban nevét felvették azon iráni tisztviselők listájára, akiket az amerikai kormányzat gazdasági szankciókkal sújtott.

Izraelt régóta azzal gyanúsítják, hogy közel egy évtizeddel ezelőtt megkezdte iráni nukleáris tudósok célzott kivégzését. Legalább négy tudós vesztette életét 2010 és 2012 között – Teherán szerint – egy merényletprogram részeként, amelynek célja az atomenergia-program ellehetetlenítése volt. Irán 2012-ben felakasztott egy embert a gyilkosságok miatt, azt állították róla, hogy kapcsolatban áll Izraellel.

The post Izrael nem felel az iráni atomtudós meggyilkolásával kapcsolatos vádakra appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az IM benyújtotta a börtönbiznisz megszüntetéséért szükséges törvénymódosítást

Biztonságpiac - Sat, 11/28/2020 - 08:35
Az Igazságügyi Minisztérium (IM) benyújtotta a börtönzsúfoltság miatti kártalanítási eljárással összefüggő visszaélések megszüntetéséhez szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot – közölte a tárca parlamenti államtitkára.

Völner Pál hangsúlyozta: a kormány célja, hogy megállítsa “a többmilliárdos iparággá változott börtönbizniszt” az eddigi szabályozás reformjával, emellett a bűncselekmények áldozatainak segítését, igényeik érvényesítését helyezi a középpontba.

Az államtitkár elmondta: a 2017-ben bevezetett kártalanítási rendszerről kiderült, hogy nem biztosítja az eredeti jogalkotói szándékot, mert miközben a közvéleményt súlyosan felháborító bűncselekmények miatt elítéltek az elhelyezésük miatt jelentős összegű kártérítéshez jutottak, a bűncselekmények áldozatait alig sikerült kompenzálni.

“Nyilvánvalóvá vált, hogy egy visszaélésszerű, többmilliárdos iparággá változott börtönbiznisz alakult ki, az elítéltek és ügyvédjeik üzletet csinálnak a kártérítésekből az elmúlt három évben több mint tíz milliárd forintot pereltek ki az államtól a rossz fogva tartási körülményekre hivatkozva. Ezért az Országgyűlés, a kormány javaslatára az év elején megálljt parancsolt a börtönbiznisznek: március 7-től azonnali hatállyal felfüggesztette a kártalanítási eljárásokban megítélt pénzösszegek kifizetését és egyben új szabályozás megalkotását írta elő” – tette hozzá.

Mint mondta, a gyakorlati tapasztalatok alapján az intézmény hatékony, jogalkotói szándéknak megfelelő működéséért szükségessé vált olyan új szabályozás kidolgozása, amely amellett, hogy megfelelő lehetőséget ad az áldozati igények érvényesítésére, egyben biztosítja az elítéltekkel szembeni egyéb követelések kifizetésének lehetőségét is.

Az indítvány ugyanakkor megtartja azt a már korábban bevezetett szabályozást, hogy a kártalanítási összegeket csak az elítélteknek folyósíthatják – hangsúlyozta az államtitkár. Elmondta azt is, hogy a javaslat mindezek mellett átfogó módon kívánja fejleszteni az áldozatok jogérvényesítésének lehetőségét, így például eltörli a rászorultsági feltétel vizsgálatát és kitolja a sértetti ígérvényérvényesítés határidejét.

Völner kitért arra: a kormány célja nem a tüneti kezelés, ezért a börtönzsúfoltság enyhítéséért már az elmúlt években is folyamatosan javultak a fogvatartottak elhelyezési követelményei, ebben az évben pedig jelentősen növelték a férőhelyek számát a magyarországi büntetés-végrehajtási intézetekben. Az új épületszárnyak építésével csaknem háromezer új férőhely létesült, a telítettség így 96 százalékosra csökkent – mondta.

A magyar kormány továbbra is elkötelezett a mellett, hogy zéró toleranciát hirdet a bűnözőkkel szemben, és az áldozatok oldalán áll – emelte ki az államtitkár.

The post Az IM benyújtotta a börtönbiznisz megszüntetéséért szükséges törvénymódosítást appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Bántalmazásért őrizetbe került a négy francia rendőr

Biztonságpiac - Sat, 11/28/2020 - 07:35
Őrizetbe került az a négy francia rendőr, akik részt vettek egy fekete bőrű zenei producer bántalmazásában Párizsban. Emmanuel Macron államfő megdöbbentőnek nevezte a történteket, amelyek miatt kiújult a közéleti vita a rendőri erőszakról és rasszizmusról.

A csütörtökön felfüggesztett rendőröket a kihallgatásukat követően péntek délután tartóztatta le a rendőrség felügyeleti szerve, az IGPN. Hivatali személy által elkövetett erőszakkal és hivatalos dokumentum meghamisításával gyanúsítják őket.

A Loopsider portálon közzétett videó, amelyet több mint kétmillióan töltöttek le, óriási visszhangot váltott ki a közéletben. Neves sportolók, többi között Antoine Griezmann és Kylian Mbappé válogatott labdarúgók, énekesek, művészek is felháborodásuknak adtak hangot, Emmanuel Macront pedig “nagyon ledöbbentették” azok a képek, amelyeken Michel Zecler producert ütik, rugdossák és gumibottal bántalmazzák rendőrök a zenei stúdiója bejáratánál.

A rendőri jegyzőkönyvben az szerepelt, hogy szombaton a férfi ellenállt, amikor a munkahelye előtt az utcán igazoltatták, mert nem viselt szájmaszkot. A rendőrök azt állították, hogy a férfi behúzta őket a stúdióba, és ott megverte őket.

A felvételen viszont az látszik, hogy a rendőrök betolják Zeclert az ajtón, ő ellenáll, az arcát és a testét védi az ütésektől, de nem üt vissza. A bántalmazás öt perc után azért ér véget, mert a stúdió alagsorából emberek jönnek fel, s ennek hatására a rendőrök elhagyják az épületet, majd kívülről könnygázt dobnak be a helyiségbe, és felszólítják Zeclert, hogy menjen ki. A férfit, amint kilépett az utcára, előállították, majd hivatali személy elleni erőszak miatt őrizetbe vették.

Zecler feljelentést tett a rendőrök ellen, akik elmondása szerint többször is “mocskos négernek” nevezték őket.

Kormányzati tájékoztatás szerint a köztársasági elnök csütörtök este hivatalába rendelte a rendőrök felfüggesztését kezdeményező Gerald Darmanin belügyminisztert, s “nagyon egyértelmű szankciók” foganatosítására kérte. A megbeszélést követően a tárcavezető a France2 köztévében a bántalmazásban részt vett négy rendőrről azt mondta, hogy “besározták a köztársasági egyenruhát”.

David Le Bars, a rendőrfelügyelők szakszervezetének főtitkára azt kérte, hogy “az igazságszolgáltatás gyorsan lépjen”, ugyanakkor a vita lezárást is szorgalmazta annak érdekében, hogy ne lehessen azt gondolni, hogy minden rendőr erőszakkal gyanúsítható.

Az eset ugyanakkor újjáélesztette a vitát attól, hogy létezik-e a francia rendőrségen belül rendszerszerű erőszak és rasszizmus. Ezt a hatóságok határozottan elutasítják.

Kedden a párizsi ügyészség azért indított vizsgálatot, mert rendőrök több migránst és újságírót bántalmaztak előző este a párizsi République téren, ahol csaknem ötszáz illegális bevándorló az őket támogató, államilag finanszírozott szervezetek segítségével sátrakat állított fel, hogy így követeljenek sürgősségi szálláshelyet. A rendőri fellépésről azóta az IGPN jelentése kimondta, hogy “túlzott volt az erő használata”.

Ezek az esetek azért is kaptak nagy médiavisszhangot, mert a nemzetgyűlés első olvasatban kedden elfogadta a nemzetbiztonsági törvénnyel kapcsolatos, vitatott módosítást, amely alapján a rendőrség tagjairól munkájuk elvégzése közben készült képek, felvételek közzétételét a hatóságok akár 45 ezer eurós bírsággal és egy év szabadságvesztéssel is büntethetik.

Jóllehet a szabályozás kimondja, hogy csak a rosszhiszemű közzététel büntetendő, a tervezet ellen több ezren tüntettek szombaton Párizsban, mert a bírálók szerint a módosítás korlátozza a médiaszabadságot és az esetleges rendőri túlkapásokról szóló tájékoztatásokat.

Jean Castex miniszterelnök csütörtök este jelezte, hogy létrejön egy független bizottság a vitatott jogszabály újraírására. A kezdeményezés azonnal tiltakozást váltott ki a képviselők részéről, a nemzetgyűlés és a szenátus elnöke is elítélte, hogy a végrehajtó hatalom a parlament hatásköreibe kíván beleavatkozni, miközben a hétvégén újabb utcai tiltakozást tartanak Párizsban a törvénytervezet ellen.

The post Bántalmazásért őrizetbe került a négy francia rendőr appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Megkezdődött az orosz hadsereg állományának beoltása

Biztonságpiac - Sat, 11/28/2020 - 06:35
Megkezdődött az orosz fegyveres erők személyi állományának beoltása, amelynek keretében több mint 400 ezren kapják majd meg az új típusú koronavírus elleni vakcinát – jelentette be Szergej Sojgu védelmi miniszter.

Elmondta, hogy eddig a fegyveres erőknél 2500 embert oltottak be, és ez a szám az év végéig eléri a nyolcvanezret. Közölte, hogy ötszáz ember bevonásával kísérletek folynak a fertőzés ellen beoltott katonák antitesttartalmú vérplazmájával való gyógyítással.

Beszámolója szerint a fegyveres erőknél az elmúlt két hét során folyamatosan csökkent a fertőzöttek aránya a gyógyultakhoz képest. A katonai kórházakban nyolcezer új koronavírusos beteg ápolására alkalmas férőhelyet hoztak létre, amelyeknek felét civil betegek ellátására használják. 59 tomográf segítségével napi kétezer vizsgálatot végeznek el.

Mint mondta, a hadsereg a járvány kezdete óta az ország 19 régiójában egy-egy többfunkciós egészségügyi központot épített fel, és további öt létrehozásán dolgozik. Orosz katonai orvosszakértők jelenleg az ország kilenc régiójában és hat külföldi országban vesznek részt a polgári lakosság gyógyításában.

Kirill Adzinov, az orosz belügyminisztérium migrációügyi hivatalvezető-helyettese az orosz parlament felsőházában pénteken kijelentette, hogy várhatóan 2021 nyaráig meg fogják hosszabbítani azoknak a külföldieknek és hontalanoknak a tartózkodási engedélyét, akiknek ez a járványhelyzet miatt 2020. március 15. után lejárt. Az engedélyt Vlagyimir Putyin szeptemberben kiadott rendeletével december 15-ig hosszabbította meg.

Dmitrij Csernisenko miniszterelnök-helyettes a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva bejelentette, hogy Oroszországban a hatékonyabb védekezés érdekében az új koronavírusos esetek számára bevezették az egységes 112-es segélyhívó számot. Ezen a jövőben nemcsak orvosi segítséget lehet majd kérni, de szaktanácsot és gyógyszerkiszállítást is.

The post Megkezdődött az orosz hadsereg állományának beoltása appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Fenyegette a rendőrt: a minimum, amit kapott

Biztonságpiac - Sat, 11/28/2020 - 05:35
Zaklatás miatt fél év fogházra ítélt a Bajai Járásbíróság egy férfit, aki az őt előállító rendőrt és a családját veréssel és öléssel fenyegette – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

A vád szerint két bajai rendőr idén szeptember 23-án éjszaka Sükösdön igazoltatta az autóval közlekedő férfit, akiről tudták, hogy nincs vezetői engedélye, és emiatt már többször felelősségre is vonták. Az igazoltatáskor az is kiderült, hogy a vádlottat egyik szabálysértési ügyében körözik, ezért a rendőrök előállították a Bajai Rendőrkapitányságra.

A férfi a Sükösdről Bajára vezető út során a rendőrautóban folyamatosan fenyegette az egyik rendőrt és a hozzátartozóit. Azt mondta, ha nem lesz szolgálatban, megveri, a családtagjait autóval elüti, és ő vagy a testvérei szétverik és agyonverik a sértett gyermekeit. A sértett rendőr a tanúkihallgatása során kérte a vádlott megbüntetését.

A Bajai Járásbíróság csütörtökön gyorsított eljárásban a férfit hat hónap végrehajtandó fogházbüntetésre, valamint két év közügyektől eltiltásra ítélte. A korábban már elzárásra is ítélt vádlott a zaklatást két év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el, ezért a bíróság ezek végrehajtását is elrendelte. Az ítélet nem jogerős, az ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

The post Fenyegette a rendőrt: a minimum, amit kapott appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Megérkezett a lakástűzszezon

Biztonságpiac - Sat, 11/28/2020 - 04:33
Ősszel és télen naponta harminc lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat, átlagosan negyvenöt percenként kigyullad egy lakás – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A közlemény szerint a lángok legtöbbször egy-két négyzetméteren pusztítanak, de naponta két-három lakás lakhatatlanná válik a tűz miatt, kétnaponta meghal valaki lakástűzben, holott ezek a tragédiák megelőzhetők lennének. Idén már 5950 lakástűz volt, 482 ember szenvedett füstmérgezést, és 87-an haltak meg tűz miatt, 72-en a saját otthonukban. A csaknem 6 ezer lakástűzben 102 400 négyzetméter épített terület semmisült meg.

Karácsonyhoz közeledve arra hívták fel a figyelmet, hogy most hétvégén egy tűzveszélyes dekorációval, az adventi koszorúval egészítik ki az emberek az otthonukat. Az a legfontosabb, hogy a gyertyák alatt legyen egy nem éghető alátét – hívta fel a figyelmet a katasztrófavédelem, hozzátéve: tavaly 49 lakástűz keletkezett adventi koszorúk miatt. Idén, november 24-én Gádoroson már lakhatatlanná vált egy nyolcvan négyzetméteres családi ház a korán meggyújtott adventi koszorú miatt.

A katasztrófavédelem szerint nem elég, ha biztonságos egy koszorú, az elhelyezésére is figyelni kell: a koszorú környékén ne legyen semmilyen éghető anyag, hiszen a tűz könnyen átterjed az asztalon lévő tárgyakra, a függönyre, az ablakkeretre. A legbiztosabb megoldás az, ha csak akkor ég a koszorún a gyertya, amikor a szobában tartózkodunk. Sose hagyjuk az égő gyertyákat felügyelet nélkül – hangsúlyozták.

The post Megérkezett a lakástűzszezon appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Nem tett vallomást a két halálos áldozattal járó lakástűz gyanúsítottja

Biztonságpiac - Fri, 11/27/2020 - 16:35
Nem tett vallomást az a férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy lakástüzet okozott hétfő hajnalban a Budapest XV. kerületi Pázmány Péter utcában, és ezzel kioltotta egy hatvanéves házaspár életét – mondta Gál Sándor, a BRFK életvédelmi osztályvezetője.

Az alezredes ismertette: az ingatlanon két épület található, az utcafronti részen lakott a tulajdonos, míg a hátsó épületben egy idős házaspár a 12 éves unokájukkal, valamint a román-magyar kettős állampolgárságú M. András. Valamennyien a tulajdonos vállalkozásának dolgoztak. A tulajdonosnak egyetlen elvárása volt a lakhatás biztosításáért cserébe: sem a munka során, sem a melléképületben a lakók nem fogyaszthattak alkoholt – ismertette Gál Sándor.

M. András november közepéig rendszeresen dolgozott a tulajdonos vállalkozásában, de egészségügyi problémákra hivatkozva elkezdte hanyagolni a munkát, a tulajdonos szerint azonban ennek oka valójában a férfi alkoholista életmódja volt – mondta el Gál Sándor. Hozzátette: november 21-én kezdődtek a problémák, ekkor a vidékre utazott tulajdonost telefonon hívta fel a 60 éves asszony, hogy M. András ittasan nem hagyja őket pihenni, dörömböl. A tulajdonos, amikor visszaérkezett Budapestre, azt tapasztalta, hogy a konfliktushelyzet rendeződött, így nem tett további lépéseket. Másnap M. András részegen egy tányér süteménnyel jelent meg a tulajdonosnál, aki kérte, hogy inkább menjen és pihenjen le. A férfi azonban pár perc elteltével visszatért és szóváltásba keveredett a tulajdonossal. “A tulajdonosnál ekkor telt be a pohár” – fogalmazott Gál Sándor, hozzátéve: visszakérte a férfitől a lakáskulcsokat, és arra kérte, hogy másnap reggel költözzön el, majd kifizette az addig elvégzett munkáért járó bérét, 53 ezer forintot.

A melléképületből a tulajdonost este azzal hívta fel a 60 éves nő, hogy M. András ordibál, agresszíven viselkedik, kezében egy késsel hadonászik. A tulajdonos odament, de azt látta, hogy a házaspár addigra kezelni tudta a helyzetet, addigra M. András megnyugodott. A 12 éves fiú elmondása alapján ezt követően a 60 éves asszony adott lakáskulcsot M. Andrásnak, aki azt mondta, hogy elugrik valahova, de még az este folyamán visszamegy. A házaspár és a gyerek is elaludt, a fiú nem tudta megmondani, hogy M. András valóban távozott-e.

Hajnal három órakor a melléképület tűzjelzője megszólalt, nagy volt a füst és a kijárat felé a lakók nem tudnak menekülni. Az asszony segítséget kérve hívta a tulajdonost, aki a hatóságokat értesítette, odasietett, de amikor kinyitotta az ajtót, a hő több méterre hátra vágta őt és a bent lévőkön már nem tudott segíteni.

Sütő Krisztián rendőr zászlós elmondta: a helyszínre érve azt látták, hogy a hátsó háznál hatalmas tűz van. A tető felől egy fiú kiabált, őt egy létra segítségével tudta lehozni. A fiút Tóth András rendőr főtörzszászlósnak adta át, aki elmondta, hogy a fiú sokkos állapotban volt, a nagyszüleit hívogatta, és könyörgött a rendőröknek, hogy mentsék meg őket. Ekkor értek a helyszínre a tűzoltók, valamint a gyermekmentők.

Gál Sándor elmondta: a garázst égésgyorsítóval gyújtotta fel az elkövető, a garázs feletti lakóépületben az ott lakó 60 éves férfi a helyszínen, felesége a kórházban vesztette életét. Az igazságügyi boncolás alapján mindketten szénmonoxid-mérgezés miatt haltak meg. A házaspár 12 éves unokáját könnyű sérülésekkel, szénmonoxid-mérgezés gyanújával vitték kórházba.

A tűzben a garázs, az ott tárolt építőipari eszközök, illetve az ott tárolt nagy értékű személygépkocsi is megsemmisült, összességében mintegy 60 millió forint kárt okozva ezzel a tulajdonosnak. A gyanúsítottat még hétfőn nem sokkal dél előtt járőrök elfogták Újpesten a Nyár utcában, Gál Sándor ismertetése szerint akkor is részeg volt. A férfit több emberen elkövetett emberöléssel, kiskorú emberölési kísérletével, valamint különösen nagy kárt okozó rongálás miatt őrizetbe vették és letartóztatását javasolják.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a 12 éves fiú jó állapotban van. Megerősítette: a fiúnak a nagyszülei voltak a gyámjai, édesanyja születésekor lemondott róla.

The post Nem tett vallomást a két halálos áldozattal járó lakástűz gyanúsítottja appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

ITM: megtizedelte a hajszárítókat a fogyasztóvédelmi hajtóvadászat

Biztonságpiac - Fri, 11/27/2020 - 12:10
Monstre termékbiztonsági akcióban ellenőrzött több mint másfélszáz hajszárítót az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Mechanikai és Villamos Laboratóriuma. A vizsgált 155 termékből tizennyolc nem tudta produkálni az ígért teljesítményt, tizenhárom pedig egyenesen életveszélyes – közölte a minisztérium.

A közlemény beszámol arról, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság munkatársai a kereskedelmi forgalomban kapható, közvetlenül hálózati feszültségről működő kézi hajszárítókból vettek mintát. A 155 különböző fajtájú termék eltérő színváltozatait figyelmen kívül hagyták. A labor minden esetben megmérte a hajszárító által felvett teljesítményt. Ezen a vizsgálaton 18 termékről derült ki, hogy valójában nem képes hozni a csomagoláson és a hajszárítón feltüntetett értékeket.

A szakemberek ellenőrizték az áramütés elleni védelmet és a fűtőtest túlmelegedését megakadályozó úgynevezett hőkioldó meglétét is. Előbbi elvárás hét terméknél nem teljesült, mivel a meleg levegőt előállító fűtőtesthez hozzáérhet a fém hajcsat, hajpánt. Egy hajszárító csatlakozódugóját a névleges áramfelvételhez képest alulméretezték, ami szintén áramütést okozhat. A hővédelmi eszköz hiánya tizenegy terméknél járt túlhevüléssel, és így az égési sérülés súlyos kockázatával. A több mulasztáson is rajtakapott hajszárítók miatt összesen tizenhárom bizonyult életveszélyesnek. A tételes terméklista és hibajegyzék a Fogyasztóvédelmi Portálon érhető el – közölte az ITM.

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondta: az elvégzett vizsgálat a hazai kereskedelmi forgalomban megtalálható hajszárítók szinte teljes palettáját felmérte. A széles merítés hasznosságát támasztja alá, hogy a tavalyelőtti piacfelügyeleti ellenőrzésen átesett tizenkét hajszárító mindegyike megfelelt a követelményeknek. A súlyos kockázatú, áramütéssel és égési sérüléssel fenyegető árucikkek lekerültek az üzletek polcairól, azokat a webáruházak kínálatából is eltávolították. A fogyasztóvédelmi hatósági eljárások folyamatban vannak, az életveszélyes termékeket a vásárlóktól is visszahívják – tette hozzá a helyettes államtitkár.

Az ITM állandó fogyasztóvédelmi jelenléttel és rendszeres ellenőrzésekkel, a kockázatos termékek kiszűrésével járul hozzá a fogyasztók biztonságához, védi a magyar családokat – jegyezte meg a minisztérium.

The post ITM: megtizedelte a hajszárítókat a fogyasztóvédelmi hajtóvadászat appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Kémkedés miatt négy év börtönbüntetésre ítéltek egy tajvani tudóst Kínában

Biztonságpiac - Fri, 11/27/2020 - 08:35
Kémkedés miatt négy év börtönbüntetésre ítéltek egy tajvani tudóst Kínában – adta hírül a kínai kormányzat tajvani ügyekért felelős irodájának szerdai közlésére hivatkozva a China Daily című kínai pártlap.

A 60 éves Tony Si, a Nemzeti Tajvani Tanárképző Egyetem nyugalmazott docense az ítélet szerint a kínai szárazföldön folytatott tudományos cseréhez kötődő tevékenységen keresztül bizalmas információkat gyűjtött a tajvani hatóságok számára. A kelet-kínai Anhuj tartomány egyik kerületi bírósága a szabadságvesztés mellett két évre megfosztotta Sit a politikai jogaitól, továbbá húszezer jüan (923 ezer forint) értékű személyes vagyontárgyainak elkobzására ítélte.

Si, aki a kelet-kínai Santung tartományban székelő Huaxia kínai konglomerátum vezető közgazdászaként is tevékenykedett, 2018 augusztusában tűnt el Kínában. Eltűnése óta először a múlt hónapban bukkant fel ismét, amikor a CCTV kínai állami hírcsatorna levetített egy videót, amelyben elismeri, hogy kémkedett. A kínai állami televízió rendszeresen ad közre videón rögzített vallomásokat olyan vádlottaktól, akiknek az ügyében még nem született bírósági ítélet.

Sin kívül még legalább két másik tajvanit tartanak őrizetben Kína szárazföldi részén kémkedés gyanúja miatt.

Peking és Tajpej között a viszony többéves közeledés után ismét fagyossá vált azt követően, hogy a Caj Jing-ven tajvani elnök vezette kormányzat elutasította az 1992-ben elfogadott, az egy Kína elvét magában foglaló egyezményt, amelyet Peking a tárgyalások alapfeltételeként kezel. A kínai kormányzat azóta diplomáciai eszközökkel igyekszik korlátozni Tajvan mozgásterét a nemzetközi színtéren, gazdasági nyomást alkalmaz Tajvannal szemben, és rendszeres hadgyakorlatokat tart a sziget közvetlen közelében.

The post Kémkedés miatt négy év börtönbüntetésre ítéltek egy tajvani tudóst Kínában appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Allergént tartalmaz az Auchan narancsos étcsokoládéja

Biztonságpiac - Fri, 11/27/2020 - 07:35
Visszahívta az Auchan Kft. az Auchan Dark Chocolate 76% Orange megnevezésű terméket, mert az a csomagolásán nem jelölt allergént, azaz tejet tartalmaz – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A Nébih közölte: a visszahívás a százgrammos kiszerelésű terméket érinti, a minőségmegőrzési időt tekintve pedig minden lejáratra vonatkozik. A forgalmazó tájékoztatása szerint a visszavitt termék teljes vételárát blokk hiányában is visszatérítik.

A Nébih kéri, hogy a tejallergiában és a tejcukor érzékenységben (laktóz intoleranciában) szenvedők a 3245678046760 kóddal ellátott terméket ne fogyasszák el.

Megjegyezték: az Európai Unióban jogszabály írja élő, hogy az élelmiszerek címkéjén fel kell tüntetni a leggyakrabban allergiát vagy intoleranciát okozó összetevőket, így a tejet is.

The post Allergént tartalmaz az Auchan narancsos étcsokoládéja appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Lavrov: Moszkva kész kielégíteni Bagdad minden haditechnikai igényét

Biztonságpiac - Fri, 11/27/2020 - 06:35
Oroszország kész kielégíteni Irak minden haditechnikai igényét az orosz hadiipar termékeiből – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, amikor fogadta iraki hivatali partnerét, Fuad Huszeint.

Lavrov bejelentette, hogy a közeljövőben az orosz fővárosba várják Dzsuma Inad iraki védelmi minisztert, akivel részletesen megvitatják majd a haditechnikai együttműködés részleteit. Mint mondta, Oroszország hagyományosan nagyon fontos szerepet játszik Irak védelmi képességének biztosításában, a hadsereg és a biztonsági erők felszerelésében, amit a még megmaradt terrorfenyegetés körülményei között is folytat.

Az orosz diplomácia vezetője azt is elmondta, hogy a vezető orosz olajvállalatok, a Lukojl, a Rosznyefty, a Gazprom Nyefty és a Basnyefty több mint 13 milliárd dollárt fektetett be Irakban, és az együttműködés a tervek szerint folytatódni fog. A TASZSZ kitért arra, hogy Jurij Fedotov, az orosz parlamenti felsőház gazdaságpolitikai bizottságának elnöke korábban, Abdel Rahman Hamid al-Huszeini moszkvai iraki nagykövetet fogadva azt mondta, hogy az orosz beruházások a közel-keleti országban megháromszorozódhatnak, és hogy a Zarubezsnyefty, a Tatnyefty és a Rosznyeftyegaz is érdeklődik az ottani lehetőségek iránt.

Közölte, hogy Moszkva attól függetlenül folytatni fogja a terrorellenes együttműködést Irakkal, hogy Washington csökkenteni készül az Irakban állomásozó amerikai csapatok létszámát. Az erre vonatkozó készséget az iraki miniszter is megerősítette. Lavrov hangsúlyozta, hogy a terroristákat vagy abban az országban kell bíróság elé állítani, amelyben bűncselekményt követtek el, vagy amelynek állampolgárai.

Huszein méltatta, hogy Oroszország, más európai országokkal ellentétben, hazaszállíttatja az iraki börtönökben fogva tartott, orosz állampolgárságú terroristák gyerekeit. Pozitívan értékelte a két ország közötti koordinációt az OPEC+ együttműködés keretében. Közölte, hogy Irak jövőre 14 kétoldalú együttműködési megállapodást szándékozik aláírni Oroszországgal, egyebek között az olaj- és a gázipar területén.

Megerősítette, hogy Bagdad kész részt venni a szíriai helyzet rendezését célzó nemzetközi erőfeszítésekben. Az iraki külügyminiszter Moszkvában Jurij Boriszov miniszterelnök-helyettessel és Nyikolaj Sulgin energiaügyi miniszterrel is találkozott.

The post Lavrov: Moszkva kész kielégíteni Bagdad minden haditechnikai igényét appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Europol: rendkívül magas áramszámla buktatott le spanyolországi marihuánatermesztőket

Biztonságpiac - Fri, 11/27/2020 - 05:35
Rendkívül magas, 1,5 millió eurós (mintegy 540 millió forint) elektromosáram-száma buktatott le marihuánatermesztőket Spanyolországban – közölte az Európai Unió (EU) rendőrségi együttműködési szervezete (Europol).

A hágai székhelyű szervezet tájékoztatása szerint a gyanússá vált áramfelhasználók ügyében indult összehangolt nyomozás során 17 embert állítottak elő Spanyolországban, valamint Belgiumban és Hollandiában.

A nyomozás során felfedezett öt spanyolországi ültetvényen 34 ezer marihuána növényt, 20 ezer euró készpénzt, nagy mennyiségben hamis személyigazolványt, valamint egy töltött lőfegyvert találtak, továbbá lefoglaltak 14 személyautót.

Az főként albánokból álló bűnözői csoport Barcelona csendes külvárosában rendezte be az évente akár 3-4 betakarítást is lehetővé tevő marihuánaültetvényeket. A leszüretelt kábítószeralapanyagot raklapok közé rejtve, kamionokon szállították Hollandiába. A csoport tagjai titkosított kommunikációs eszközökön és szolgáltatókon keresztül tartották a egymással a kapcsolatot – tájékoztatott az uniós szervezet.

The post Europol: rendkívül magas áramszámla buktatott le spanyolországi marihuánatermesztőket appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Moszkva sikeres haditechnikai tesztekről számolt be

Biztonságpiac - Fri, 11/27/2020 - 04:35
Újabb sikeres lövészetet hajtott végre az Admiral Gorskov fregatt a Cirkon hiperszonikus manőverező robotrepülőgéppel a Fehér-tenger medencéjéből – közölte az orosz védelmi minisztérium.

A tájékoztatás szerint a tesztelés során a hangsebesség több mint nyolcszorosával haladó “szárnyas rakéta” sikerrel semmisítette meg a 450 kilométeres távolságra, a Barents-tengeren lévő vízi célpontot. A gyakorlat idejére a gyakorlat által érintett területet lezárták a Barents-tengeren az orosz Északi Flotta hadihajói. A Cirkon előző teszteléseiről július 26-án és október 7-én július számoltak be az orosz fegyveres erők.

Vlagyimir Putyin az orosz parlament két háza előtt 2019 februárjában elmondott beszédében kijelentette, hogy a Cirkon kilencszeres hangsebességgel haladva több mint ezer kilométeres hatókörben lesz alkalmas tengeri és szárazföldi célpontok megsemmisítésére. Decemberben közölte, hogy készül a hiperszonikus robotrepülőgép szárazföldi állomásoztatású változata is. Alekszandr Moiszejev, az Északi Flotta parancsnoka márciusban azt állította, hogy a tengeralattjárókat is alkalmassá teszik az indítására.

Sikeres rakétavédelmi rakétakísérletről számolt be csütörtökön az orosz védelmi minisztérium. A tájékoztatás szerint az orosz légi- és űrerő lég- és rakétavédelmi egységei a kazahsztáni Szari-Sagan lőtéren “ismét sikerrel hajtottak végre kísérletet az orosz rakétavédelmi rendszer új rakétájával”. Andrej Gyomin altábornagy a Rosszija 24 hírcsatornán azt mondta, hogy az új ellenrakéta “megbízhatóan megerősítette a benne rejlő jellemzőket, és a harci személyzet sikeresen teljesítette a feladatot, egy feltételes célpontot a megadott pontossággal eltalálva”. A moszkvai védelmi tárca legutóbb október végén adott ki tájékoztatást rakétavédelmi kísérletről, amely során az ellenrakéta szintén eltalálta a célt.

The post Moszkva sikeres haditechnikai tesztekről számolt be appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Joseph Nye tudományos karrierje

Atlantista Blog (Fehér Zoltán) - Thu, 11/26/2020 - 21:53

Joseph Nye, az amerikai politikatudomány doyenje, a Harvard Egyetem emeritus professzora volt a vendégünk 2020. október 27-én a Fletcher School Stratégiai Tanulmányok Központja "Engaging Practitioners" rendezvénysorozata keretében. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy voltam Nye professzor tanítványa, dolgoztam az asszisztenseként és mentoromnak is tekinthetem. Nye a Központunk igazgatójával, Monica Tofttal zajlott beszélgetés során kitért mind tudományos pályájára, mind pedig az amerikai kormányzatban (Védelmi Minisztérium, Külügyminisztérium) töltött időszakaira is. Bár mind tudományos, mind kormányzati munkájáról sok szó esett, összefoglalómban arra fókuszáltam, amit a beszélgetés legérdekesebb részének tartottam: Nye professzor részletesen felvázolta, hogy világszerte ismert kutatási projektjeit (integráció-elmélet, interdependencia, soft power) mi inspirálta, az egyes kutatási projektek milyen világpolitikai helyzetben kezdték őt érdekelni, hogyan és milyen hatások révén jöttek létre legismertebb művei.

From Integration Theory to Soft Power: Engaging Practitioners with Harvard Professor Joseph Nye

 


Categories: Biztonságpolitika

Nem a bokorban találta, saját csecsemőjüket vitte kórházba egy apa Szolnokon

Biztonságpiac - Thu, 11/26/2020 - 16:35
Nem a bokorban találta, saját csecsemőjüket vitte kórházba egy apa Szolnokon – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság, miután több hírportálon is megjelent, hogy egy férfi újszülöttet talált a Tisza-parti megyeszékhelyen.

A rendőrség tájékoztatása szerint egy szolnoki kórház biztonsági őre tett bejelentést szerda délelőtt arról, hogy egy férfi az intézménybe vitt csecsemőről azt állította, hogy találta. A rendőrök az adatgyűjtés során kétséget kizáróan megállapították, hogy a férfi a csecsemőt nem találta, hanem a saját gyermekét vitte be. Azért nem a valóságot közölte az apa, mert a kislányt nem kívánták megtartani és szülői mivoltukat ily módon szerették volna eltitkolni – írták a közleményben. Az ügyben a Szolnoki Rendőrkapitányság kiskorú veszélyeztetése miatt folytat büntetőeljárást. (Nem ismerem a körülményeket, de gyanítom elég nagy fájdalom lehetett az apának, az anyának, hogy meg kell válniuk a gyermeküktől. Valószínűleg nem tudták hol van olyan kórház ahol van inkubátor ahol be lehet adni a csecsemőt, vagy nem volt pénzük hogy oda utazzanak. Bízunk benne, hogy emberségesen fogják ezt az ügyet elbírálni. A -szerk- megj.)

The post Nem a bokorban találta, saját csecsemőjüket vitte kórházba egy apa Szolnokon appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Putyin a békefenntartásról és a segítségnyújtásról tárgyalt Pasinjánnal és Aliyevvel

Biztonságpiac - Thu, 11/26/2020 - 12:10
A hegyi-karabahi orosz békefenntartó erők tevékenységéről, valamint a térségbeli humanitárius segélyezésről és gazdasági együttműködésről tárgyalt az elmúlt két nap során Nikol Pasinján örmény miniszterelnökkel és Ilham Aliyey azeri államfővel Vlagyimir Putyin – közölte kedden a Kreml sajtószolgálata.

A felek a tájékoztatás szerint megvitatták a hegyi-karabahi rendezésről szóló november 9-i megállapodások végrehajtását, valamint megvonták az orosz kormánydelegáció pénteki bakui és jereváni látogatásának mérlegét is.

Putyin a Kremlben, az orosz fővárosba akkreditált új nagykövetek megbízólevelének átadó ünnepségén hangsúlyozta: bízik benne, hogy a nemzetközi szervezetek a továbbiakban részt vesznek majd a hegyi-karabahi rendezési folyamatban. Beszámolója szerint a helyzet egészében véve stabilizálódik, és megkezdte tevékenységét az orosz humanitárius reagálási központ, amely a háború sújtotta területek lakóinak megsegítésével, az infrastruktúra helyreállításával, a békés élet feltételeinek megteremtésével foglalkozik.

Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője közölte, hogy a fegyvernyugvás kezdete óta 1895 menekült tért vissza Örményországból Hegyi-Karabahba, és hogy több mint 13 ezer helyi lakos költözött vissza korábbi lakóhelyére az orosz békefenntartók segítségével.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Rosszija 24 hírtelevíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy Putyin Peter Maurernek, a Nemzetközi Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) elnökének múlt heti moszkvai látogatásakor támogatásáról biztosította azt a javaslatot, hogy Oroszország a nemzetközi szervezetnek fizetett, 2 millió eurós éves önkéntes felajánlását fizesse be közvetlenül az ICRC hegyi-karabahi tevékenységének támogatására. Lavrov közölre, hogy a terület helyreállításának ügyében Moszkva több tucat nemzetközi intézménnyel, mindenekelőtt az ENSZ szakosított szerveivel működik együtt.

Az orosz diplomáciai tárca kedden közölte, hogy Lavrov a hegyi-karabahi helyzetről telefonos megbeszélést folytatott Mohammad Dzsavád Zaríf iráni és Ajman asz-Szafadi jordániai külügyminiszterrel.

Lavrov és Zaríf egyúttal reményét fejezte ki, hogy az iráni atomprogramról 2015-ben kötött nemzetközi megállapodás összes részes állama mihamarabb visszatér a szerződésben foglalt kötelezettségeinek teljesítéséhez. A felek eszmecserét folytattak egy sor más regionális konfliktusról is. A két miniszter az eredeti tervek szerint hétfőn személyesen találkozott volna, de Irán az összes miniszter jelenlétét megkövetelő költségvetési tárgyalásokra hivatkozva az időpont későbbre halasztását kérte.

The post Putyin a békefenntartásról és a segítségnyújtásról tárgyalt Pasinjánnal és Aliyevvel appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Izrael: vizsgálóbizottságot állítanak fel a korrupciógyanús tengeralattjáró-közbeszerzések miatt

Biztonságpiac - Thu, 11/26/2020 - 08:35
Beni Ganz izraeli védelmi miniszter vizsgálóbizottságot állít fel a védelmi minisztériumban a korrupciógyanús tengeralattjáró-közbeszerzések miatt.

Ganz Amnon Sztrasnov nyugalmazott bírót, katonai bírót és katonai főügyészt nevezte ki a tengeralattjárók és hadihajók korrupciógyanús katonai közbeszerzésével foglalkozó vizsgálóbizottság élére. A testület körülbelül két hét múlva kezdi meg munkáját.

“Ganz választásokba sodorja Izraelt, és azon dolgozik, hogy rágalmazza Netanjahut” – állította Miki Zohár, a Likud frakcióvezetője a bejelentés után, ugyanis az ellenzék szerint Benjámin Netanjahu kormányfő, a Likud vezetője is érintett a korrupt ügyletekben. A 22. hete tartó szombat esti tömegtüntetéseken az ellenzék rendszeresen hatalmas tengeralattjáró utánzatokkal menetel, és vizsgálóbizottság felállítását követeli elsősorban a miniszterelnök szerepének feltárására.

A korrupciógyanús tengerészeti közbeszerzések miatt már számos vádiratot nyújtott be az ügyészség, katonai vezetők, legmagasabb szinteken működő biztonságpolitikusok és üzletemberek bizonyultak eddig érintettnek.

Aviháj Mandelblit főügyész bejelentette, hogy a kormányfőnek nem volt része ebben az ügyben, és nem engedélyezte a nyomozás megindítását Benjámin Netanjahu ellen. Az elmúlt hetekben Ganz számos konzultációt folytatott vezető jogi és biztonsági tisztségviselőkkel, és úgy találta, hogy vizsgálóbizottsága fényt deríthet a gyanús közbeszerzések folyamatára, górcső alá veheti az alkalmazott eljárásokat és a döntés módját.

Sztrasnov bizottságának tagjai olyan szakemberek, akik korábban katonai közbeszerzésekkel foglalkoztak, és ismerik az erre vonatkozó szabályokat és eljárásokat. Négy hónapot kaptak a jelentés elkészítésére, melynek megígérték nyilvánosságra hozatalát. A bizottság a védelmi minisztérium keretei közt áll fel, és csak a minisztérium dolgozóit és a hadsereg tagjait kötelezheti megjelenésre, kérdéseik megválaszolására. Ezzel szemben egy állami vizsgálóbizottság vagy a rendőrség bárkitől megkövetelheti a válaszadást akár a kínos kérdésekre is.

Ha a testület megállapítja esetleges újabb bűncselekmény gyanúját, akkor a legfőbb ügyészhez fordulhat, aki eldönti, hogy kiterjesztik-e a vizsgálatokat valódi nyomozássá. Ganz egyik legfőbb választási ígérete a Kék-Fehér párt élén folytatott kampánya idején a tengeralattjáró-ügy mélyebb kivizsgálása volt, de Netanjahuhoz történt csatlakozása, a Likud-Kék-Fehér koalíciós kormány megalakulása után kijelentette, hogy elfogadja Mandelblit döntését.

A bizottság felállítása a 12-es kereskedelmi tévé politikai elemzői szerint a Kék-Fehér és a Likud kapcsolatának megromlását jelzi. Izraelben már nem azt tekintik kérdésnek, hogy lesznek-e előrehozott választások,, még mielőtt jövő novemberben Netanjahunak a koalíciós egyezmény alapján át kellene adnia a miniszterelnöki széket Ganznak, hanem az a kérdés, hogy már tavasszal, vagy csak jövő nyáron tartják-e meg az előrehozott választásokat.

The post Izrael: vizsgálóbizottságot állítanak fel a korrupciógyanús tengeralattjáró-közbeszerzések miatt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Balla Irma-gyilkosság: perújító nyomozást rendelt el a bíróság

Biztonságpiac - Thu, 11/26/2020 - 07:35
A Balla Irma-gyilkosság ügyében – D. L. elítélt beadványára tekintettel – perújítási nyomozást rendeltek el, mert “olyan körülményt, eddig nem ismert bizonyítékot prezentált az elítélt, amit eddig nem vizsgált a bíróság” — jelentette be a Debreceni ítélőtábla .

A perújítási nyomozás célja annak eldöntése, hogy az ügyben az elítélt által szolgáltatott adatokra tekintettel van-e helye perújítási eljárás elrendelésének. Az ítélőtábla az iratokat az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) bűnügyi főigazgatóságának küldi meg, a rendőrségnek a perújítási nyomozást két hónapon belül le kell folytatnia – közölték.

A táblabíróság közleménye felidézte, hogy a Nyíregyházi Törvényszék 2019 januárjában, különös kegyetlenséggel, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt D. L. vádlottat 15 év fegyházra ítélte, azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. Balla Irma debreceni önkormányzati képviselőt 2007 áprilisában ölték meg a lakásában. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott anyagi gondokkal küzdött, ezért 2007 áprilisában a késő esti órákban a sértett házához ment, hogy pénzt és egyéb értékeket szerezzen tőle.

A telek kerítését képező USB lapokat megbontotta, majd a sértett lakrészének ablakán benézve látta, hogy a sértett a házban egyedül tartózkodik, és ébren van. A vádlott a kulcsra nem zárt bejárati ajtón bement és feszítővassal megütötte a sértett fejét, aki az ágyon hanyatt esett. Ezután még többször ütötte áldozata arcát, fejét. Végül a vádlott a feszítővassal olyan gégesérüléseket okozott, amelyek következtében Balla Irma azonnal meghalt.

A vádlott ezután elvette áldozata mobiltelefonját, MP3-lejátszóját és húszezer forint készpénzét, majd a lakásban megfogott tárgyakról és a kilincsről egy ronggyal letörölte az ujjlenyomatát, és a bejárati ajtót kulcsra zárva távozott. A sértett holttestét másnap a fia találta meg.

A másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla 2020 februárjában jogerős ítéletében a vádlott bűncselekményét nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérletének minősítette. A táblabíróság szerint a vádlott bántalmazta a sértettet, de azt nem lehet kétséget kizáróan megállapítani, hogy kizárólag emiatt hunyt el az asszony, ezért nem róható a terhére a “különös kegyetlenséggel” elkövetési mód. A másodfokú bíróság ugyanakkor nem látta indokát a büntetés enyhítésének és súlyosításának sem.

Balla Irma megölésével eredetileg az áldozat fiát vádolták meg, és a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság miatt el is ítélte 12 év fegyházra. A Debreceni Ítélőtábla azonban új eljárást rendelt el, és a Debreceni Törvényszék – bizonyítottság hiányában – első fokon felmentette a vádlottat, majd a Debreceni Ítélőtábla 2013 szeptemberében helybenhagyta a felmentő döntést. A gyanú már korábban D. L.-re terelődött, aki ellen végül 2015 decemberében emeltek vádat.

The post Balla Irma-gyilkosság: perújító nyomozást rendelt el a bíróság appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.