You are here

Biztonságpolitika

Németországi választás: mindenki együtt akar működni a győztessel

Biztonságpiac - Tue, 09/28/2021 - 12:10

Magyarország bármilyen kormány is jön létre, azzal együtt fog dolgozni
Magyarország természetesen tiszteletben tartja a német választópolgárok döntését, s bármilyen kormány is jön létre a szavazói akarat alapján, azzal együtt fog dolgozni – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető újságírói kérdésre reagálva kommentálta a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) szűk győzelmével záruló németországi választás eredményét. Aláhúzta, hogy Magyarország készen áll az együttműködés további fejlesztésére Németországgal, miután a két ország fontos szerepet játszik egymás életében.

Ausztria az eddigi együttműködést folytatná
Az osztrák kormány arra számít, hogy az eddigi jól bevált együttműködést a jövőbeni német kormánnyal is folytatni tudja – jelentette ki hétfőn az osztrák kancellár. Németország és Ausztria “közeli partnerek és barátok” – hangsúlyozta Sebastian Kurz. A németországi választások eredménye a legkülönbözőbb konstellációk lehetőségét rejti magában, és a következő hetekben kiderül, ki lesz a kancellár – jelentette ki. Kurz a német parlamenti választások előtt a CDU/CSU pártszövetség mellett kampányolt. A Berlinben Armin Laschettel, az uniópártok kancellárjelöltjével lezajlott találkozóján pedig egy lehetséges baloldali kormányváltás “veszélyeire” figyelmeztetett. Úgy értékelte, hogy csakis egy, a CDU/CSU részvételével működő kormány akadályozhatja meg a baloldali kormányzást Németországban.

Moszkva folytonosságot vár Berlintől a kétoldalú viszonyban a német választások után
Oroszország élénk figyelemmel kísérte a német választásokat, és folytonosságot vár el Berlintől a kétoldalú viszonyban – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak hétfőn Moszkvában. “Az Európa legnagyobb országában megtartott választás természetesen olyan folyamat, amely gyakorlatilag az egész világ figyelmét magához láncolja, és mi is nagy figyelemmel nézzük, hogy mi történik, mi az eredmény. Természetesen folytonosságra számítunk kétoldalú viszonyunkban” – fogalmazott Peszkov. Hangsúlyozta a két ország közötti kereskedelmi, gazdasági és befektetési kapcsolatok fontosságát, és kifejezte Moszkva érdekeltségét ezek folytatásában. Mint mondta, Oroszország és Németország között vannak nézetkülönbségek, de a felek egyetértenek abban, hogy ezeket tárgyalások útján kell rendezni.

Prágában nem számolnak a cseh-német kapcsolatok változásával
A cseh politikusok nem számolnak azzal, hogy a német parlamenti választások eredménye befolyással lenne Prága és Berlin viszonyára. “Alakuljon Berlinben bármilyen kormány, a fontos az, hogy megértsük egymást, és tudjunk közösen dolgozni országaink és Európa érdekében” – írja Jakub Kulhánek szociáldemokrata cseh külügyminiszter a Twitteren hétfőn megjelent bejegyzésében. A miniszter rámutatott: a cseh-német kapcsolatok az utóbbi években nagyon jól alakultak, és bízik abban, hogy ez így lesz a jövőben is. Kulhánek úgy véli, hogy jó esély van a két ország stratégiai partnerségének megerősítésére a kereskedelemben, a tudományban, a közlekedésben, a biztonságpolitikában és az Európai Unióban is.

The post Németországi választás: mindenki együtt akar működni a győztessel appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Növeli az önbizalmat az online játék

Biztonságpiac - Tue, 09/28/2021 - 09:13
Miért ne próbálnánk ki?

Sokakban felmerül a kérdés, hogy miért élvezik annyira mások az online játékot. A válasz sokrétű, sokféle, ennek ellenére akadnak olyan közös pontok, amiknek megismerése után bennünk is megérhet a vágy arra, hogy kipróbáljuk ezeket a programokat. A modern világ rengeteg módszert kínál arra, hogy jól érezzük magunkat, nem véletlen, hogy egy már jól működő dologhoz, a szerencsejátékhoz nyúlva szinte garantált a siker.

Az online szerencsejáték egy furcsa ötvözete a számítógépes játékoknak és a valódi kaszinózásnak, ám ez nem azt jelenti, hogy silányabb verzióról lenne szó, sokkal inkább azt, hogy a kaszinó online elegyíti a legjobb tulajdonságaikat, ezzel biztosítva a lehető a maximális szórakozást.

Új igények

Akárhogy nézzük, viszonylag nehéz nem érzékelni, tapasztalni, hogy a világ folyamatosan változik. Vannak eközben viszont olyan dolgok, amik a régiek maradnak, amilyen például az emberek izgalom iránti vágya. Ez olyan valami, amit a mai információval túltöltött világunkban nehéz lenne csak a hagyományos módokon kielégíteni, így nem meglepő, ha a virtuális világban is utat tört magának az izgalmat és kockázatot generáló játék. Ezeknek a a programoknak köszönhetően szenvedéllyel teli pillanatokat élhetnek át a játékosok anélkül, hogy elegáns ruhába kellene bújniuk, illetve utazniuk kellene akár órákat is.

Egyszerű szabályok

Az online játékok elsődleges célja a szórakoztatás, aminek értelmében a szabályokat sem komplikálják túl az alkotók. Egyszerű és könnyen megérthető mindegyikük, ráadásul olyan széles skálán mozognak, hogy szinte képtelenség mindegyiket megismerni. Ez az elképesztő változatosság tovább fenntartja az érdeklődést, így a játékosok nem unják el a dolgot.

Kezdők szerencséje?

Gyakran szokás hangoztatni, hogy a szűz kézzel sokkal nagyobb esély van a nyerésre. Na persze azt is feltételezik egyesek, hogy azok a gépek, amiket még más nem használt, nagyobb eséllyel hoznak nyereményt. De visszatérve a kezdők szerencséjéhez, amikor az online játékokról van szó, olyanok is könnyebben ki tudják magukat próbálni, akik korábban még nem jártak igazi kaszinóban. Nem kell attól tartaniuk, hogy a szorongás, az izgulás elrontaná a játék élményét, hiszen bátran vághatnak bele online, akár az otthonuk nyugalmából is.

Az így elért siker hozzájárulhat ahhoz, hogy a játékosok önbizalma emelkedjen, azaz kifejezetten pozitív hatásai is lehetnek az életre. Alapvetően jellemző a kaszinó játékaira, hogy koncentrációt igényelnek, ami serkenti a memóriát, és segíti az összpontosítást, persze a játékok többsége inkább a szerencsén alapul, de egy kártyajátékra feltétel nélkül igazak az előbbiek. Mindemellett azt sem felejthetjük el, hogy az adrenalin segítségével elterelhetjük a figyelmünket a hétköznapokról, azaz segít a kikapcsolódásban is.

Virtuális valóság?

Hogy kinek melyik változat a testhezállóbb, azt mindenki maga tudja eldönteni. Kétségtelenül igaz, hogy online több grátisz lehetősége van a játékosoknak, de mivel ez a világ mindenki számára nyitott, könnyen hozzáférhető, innentől a kérdés már csak az, hogy mikor lépnek be, hogy minél előbb kipróbálhassák?!

The post Növeli az önbizalmat az online játék appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az ICC fűügyésze engedélyt kért az Afganisztánban elkövetett háborús bűncselekmények kivizsgálásának folytatására

Biztonságpiac - Tue, 09/28/2021 - 08:35
Karim Khan, a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze hivatalosan is engedélyt kért a hágai testület bíróitól az Afganisztánban 2003 óta elkövetett háborús ás emberiség elleni bűncselekmények kivizsgálásának folytatására, különös tekintettel a tálibok és az Iszlám Állam terrorszervezet afgán szárnya (ISIS-K) által véghezvitt bűntettekre.

A főügyész írott nyilatkozatában arra hivatkozott, a kivizsgálást minél előbb újra kell kezdeni ugyanis az ország új tálib vezetése miatt “nincs kilátás a valódi és hatékony hazai nyomozásra” az országban. Véleménye szerint, “a tálibok és az ISIS-K bűncselekményeinek súlyossága, mértéke és folyamatos jellege, többek között a civilek, nők és lányok, gyermeke ellen elkövetett támadások, bírósági eljárás nélküli kivégzések, a bíróság kiemelt figyelmét követelik meg.”

“Megfelelő forrásokra és kivizsgálásra van szükség, ha olyan hiteles ügyeket akarunk felépíteni, amit a tárgyalóteremben minden kétséget kizáróan bizonyítani lehet” – húzta alá Khan.

Arról a döntéséről, hogy az ICC egyelőre nem helyezi előtérbe az afganisztáni amerikai misszió által elkövetett bűncselekményekre vonatkozó vádakat, Khan úgy nyilatkozott, hogy a testület továbbra is megőrzi a bizonyítékokat és elősegíti az az elszámoltathatóságra irányuló erőfeszítéseket.

Tavaly márciusban az ICC fellebbviteli tanácsának döntését követően hivatalosan megkezdődhetett az Afganisztánban a 2003 óta elkövetett háborús bűncselekmények kivizsgálása, amely nem csak a tálibok okozta atrocitásokra, de az amerikai katonák és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) által elkövetett erőszakos cselekedetekre is vonatkozott.

Az amerikaiak által elkövetett bűntettekkel kapcsolatos nyomozásról szóló döntés azt eredményezte, hogy az akkori Donald Trump vezette kormány szankciókat vezetett be Fatouh Bensouda főügyész ellen, akinek mandátumát idén júliusban vette át Khan.

A vizsgálatot múlt évben felfüggesztették, miután az akkori afgán kormány arra kérte a bíróságot, hogy saját maga szeretné az állítólagos bűncselekményeket kivizsgálni.

A háborús és emberiesség elleni bűncselekmények kivizsgálására 2002-ben megalakított Nemzetközi Büntetőbírósághoz 123 ország csatlakozott, az Egyesült Államok azonban nem fogadja el a testület joghatóságát. Az ICC a világ első állandó törvényszéke, amely a háborús és emberiesség elleni bűnöket vizsgálja, ha az adott ország erre nem képes vagy nem hajlandó. A törvényszék csak a 2002. július 1. után elkövetett bűncselekmények ügyében ítélkezhet, joghatósága az alapokmányát ratifikáló országokra terjed ki.

The post Az ICC fűügyésze engedélyt kért az Afganisztánban elkövetett háborús bűncselekmények kivizsgálásának folytatására appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Emberölésre készülő radikális csoport vezetőit vették őrizetbe

Biztonságpiac - Tue, 09/28/2021 - 07:35
Élet elleni bűncselekmény miatt őrizetbe vették a magukat “Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának” nevező csoportosulás vezetőit, akik a gyanú szerint egy találkozó során emberölések elkövetésére hívták fel a csoport tagjait – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

A Keresztes Imre főügyész által jegyzett közlemény szerint az ügyben emberölés előkészületének bűntette miatt folytat nyomozást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség, amely hétfőn több helyszínen hajtott végre bűnügyi akciót.

A megalapozott gyanú lényege szerint szeptember 11-én egy Fejér megyei községben történt találkozójuk során – amelyről egy felvétel felkerült egy videomegosztó csatornára is – a csoport vezetői emberölések elkövetésére hívták fel a csoport tagjait azzal, “hogy ha ölnek, öljenek szépen” – közölte a főügyész.

Mint olvasható, a radikális politikai nézeteket valló csoportosulás tagjaival vezetőjük közölte, hogy “hadiállapot van”, és az igazságszolgáltatás tagjaira – így különösen a devizahiteles perek kapcsán eljáró bírákra és családjukra – az ítélete “halál”. Ezt követően a “Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának Bírósága” nevében egy másik vezető szólalt fel, aki halálos ítéleteket hirdetett általa név szerint megjelölt állami vezetőkre, kormánypárti és ellenzéki vezető politikusokra, továbbá közéleti szereplőkre.

A magát bírónak nevező férfi – akit korábban Molotov-koktéllal elkövetett rongálás miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek – felszólította “a végrehajtó testületet az ítélet végrehajtására”, azzal, hogy mivel az jogszerű, nem valósít meg bűncselekményt. A csoportosulás másik vezetője arra utasította a tagokat, hogy ne szervezetten, hanem egyesével öljenek – írták.

A főügyész közleménye szerint az emberölések végrehajtására többen jelentkeztek.

A jelenleg is folyamatban lévő bűnügyi akció végrehajtásában a Terrorelhárítási Központ, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Készenléti Rendőrség és a Nemzeti Nyomozó Iroda, valamint a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság működött közre. Az ügyészség eddig két elkövető őrizetét rendelte el, és vizsgálja súlyosabb bűncselekmény megvalósulását is.

The post Emberölésre készülő radikális csoport vezetőit vették őrizetbe appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

MNB: egy év alatt nyolcvanezer embernek segítettek az MNB internetes figyelmeztetései

Biztonságpiac - Tue, 09/28/2021 - 06:35
Egy év alatt mintegy 1,3 millió alkalommal jelentek meg a legnépszerűbb internetes keresőprogramon az MNB figyelmeztetései a jogosulatlan befektetési szolgáltatókkal kapcsolatban, s ezek nyomán az eddiginél csaknem nyolcvanezerrel több fogyasztó kereste fel az MNB honlapjának Figyelmeztetések aloldalát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

A jegybank közleménye figyelmeztet: három és tíz év közötti szabadságvesztést kockáztatnak azok az online csalók, akik kattintásvadász reklámokkal, extrém és kockázatmentes hozamot ígérve valójában áldozataik pénzét akarják megszerezni.

Az elmúlt egy évben mintegy 1,3 millió alkalommal villant fel az internetes befektetési lehetőségeket kereső fogyasztók képernyőin a MNB figyelmeztetéseinek elérhetősége. A jegybank ugyanis – a magyarországi ügyfelek által leggyakrabban használt keresőportál hirdetési lehetőségeivel élve – a tipikus befektetési kulcsszavakra való webes keresések során jeleníti meg a találatok közt fogyasztóvédelmi üzeneteinek linkjét.

Ennek köszönhetően az MNB üzenetei az összes, a befektetési “slágertémákkal” kapcsolatos keresések több mint felénél, gyakorta a legelső találatok közt – és hangsúlyozottan az esetlegesen gyanúsnak tűnő hirdetések közvetlen közelében – voltak elérhetők. Az elmúlt évben – az így megjelenített linkekre kattintva – az eddiginél csaknem 80 ezerrel több ember kereste fel az MNB honlapjának fogyasztóvédelmi oldalait és kapott ezáltal segítséget a megfelelő biztonságos pénzügyi döntés meghozatalában, mint tette volna e projekt nélkül.

A jogosulatlan szolgáltatók, magánszemélyek – a koronavírus-járvány miatti megnövekedett internetes forgalmat is kihasználva – gyakorta a világhálón kínálnak gyors, munkát nem igénylő, ám extrém magas hozamú, ugyanakkor kockázatmentesként hirdetett “befektetési lehetőségeket”. A kattintásvadász és agresszív reklámok mögött azonban gyakorta nincs valódi befektetés, azok egyetlen célja az óvatlan befektetők megkárosítása.

Az MNB – folyamatos piacfelügyeleti felderítő és szankcionáló tevékenysége, büntetőfeljelentései mellett – a jogsértések megelőzése, a befektetők érdekének védelme és a pénzügyi tudatosság fejlesztése érdekében 2020-ban indította el internetes tájékoztató kampányát. Ennek részeként folyamatosan naprakészen tartja honlapjának a jogosulatlan szolgáltatók kiszűrését segítő és további, a témához kötődő információkat nyújtó “Figyelmeztetések” aloldalát is. Így az ügyfelek a befektetési szerződés megkötése előtt egy gombnyomással ellenőrizni tudják, hogy az adott szolgáltató vagy magánszemély rendelkezik-e pénzügyi felügyeleti engedéllyel vagy regisztrációval.

A honlapon külön lekérdezhetők a hazai, illetve külföldi jegybankok, pénzügyi felügyeletek már ismert jogosulatlan szolgáltatóit felsoroló “feketelisták”. A jegybank emellett részletesen bemutatja az MNB által nem felügyelt, és olykor az ügyfelekkel szembeni visszaélésre használt eszközöket, így a befektetési arannyal, karbon kredittel, nyereségrészesedési joggal és az ICO-val kapcsolatos ügyletek főbb jellemzőit.

A tájékoztatók részletesen ismertetik, hogy az ügyfelek miképp előzhetik meg, hogy jogosulatlan szolgáltatók áldozataivá váljanak. A szolgáltatók azonosításában az MNB ügyfélszolgálata és a vidéki Pénzügyi Navigátor Tanácsadó irodák is segíthetnek. Ha egy ajánlat, megkeresés kapcsán jogosulatlan szolgáltatás gyanúja vetődik fel, javasolt, hogy az érintett befektető haladéktalanul, még a szerződés megkötése előtt jelezze azt az MNB-nek.

Ha egy jogosulatlan szolgáltató a befektetőktől kicsalt pénzt hiánytalanul visszafizeti, és az ügyfeleket nem éri kár, akkor (az MNB bírságán felül) “csak” három év letöltendő szabadságvesztést kockáztat. Ha azonban a befektetők nem kapják vissza a pénzüket, akkor már vagyon elleni bűncselekmény gyanúja is felmerülhet, ami a jogszabály szerint (az okozott kár nagyságától függően) akár tíz év szabadságvesztéssel is sújtható.

The post MNB: egy év alatt nyolcvanezer embernek segítettek az MNB internetes figyelmeztetései appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Megkezdődtek a Hadik, a leghuszárabb huszár című kalandfilm forgatási munkái

Biztonságpiac - Tue, 09/28/2021 - 05:35
Megkezdődtek a Hadik, a leghuszárabb huszár című kalandfilm forgatási munkái, a nagyjátékfilmet a tervek szerint január 12-ig forgatják az ország különböző pontjain, a felvételeket Mohácson kezdik és a Vajdahunyad várában zárják majd – tudatták a film készítői.

Mint írják, a híres berlini csata külső jeleneteinek nagy részét Babatpusztán, a csata belső jeleneteit a komáromi erődben, a romantikus jeleneteket pedig javarészt Keszthelyen rögzítik. A film főszereplője Trill Zsolt, mellette többek között Szabó Győző, Molnár Áron, Horváth Lili, Julia Jakubowska, Reviczky Gábor, valamint Trokán Péter színészek szerepelnek.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő produkció rendezője Szikora János, akit Steve Dent, a Marvel-filmek, valamint a Robin Hood és Az ember gyermeke akciórendezője segít, de technikai rendezőként Dyga Zsombor filmrendező is jelen van a stábban. A film vezető operatőre Győri Márk, akinek a munkái közül a legismertebb a Peter Strickland rendezte Varga Katalin balladája vagy a Matt Palmer rendezte Calibre. Az alkotói csapat tagja Takács Gergely VFX supervisor és producer, aki dolgozott többek közt Midsommar (Fehér éjszakák) című horrorfilmben és a Shadow and Bone (Árnyék és Csont) fantasy Netflix-sorozatban, valamint a Distant című sci-fi filmen – emlékeztet a kommüniké.

“Huszárokról filmet forgatni csodálatos lehetőség! Hiszen olyan emberekről szól, akikben ritka módon ötvöződött a kalandvágyó merészség és az erkölcsi tartás. Ez volt a huszárvirtus ethosza!” – idézi az összegzés Szikorát.

A kaszkadőrök Gulyás-Kiss Zoltán, akció rendező, kaszkadőr szakértő, többszörös Guinness rekorder vezetésével készültek fel a forgatásra, aki többek között a Kontroll, az Örök tél, az Oscar-díjas Saul fia kaszkadőr szakértője is volt. Gulyás-Kiss emlékeztetett: “A filmben rengeteg kaszkadőr dolgozik majd, hogy az akciójelenetek, a csaták tökéletesek lehessenek. Többféle fegyvert is használunk, lesznek egész könnyű, szinte gumiból készült kardok, de az eredeti formájukban is jelen lesznek a fegyvernemek a forgatásokon. Szeretnénk kihasználni a legmodernebb digitális technológiát is, de célunk, hogy túlzásoktól mentes, ízléses, a realitás talaján maradó, mégis látványos és izgalmas csatajeleneteket tárjunk a nézők elé”.

A Hadik film várhatóan 2022 decemberében kerülhet a mozikba. A produkcióról bővebben a Hadik film Facebook- és Instagram-oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők – áll az összegzésben.

Hadik András

Gróf futaki Hadik András (németül: Andreas Reichsgraf Hadik von Futak) (Csallóköz, 1710. október 16. – Bécs, 1790. március 12.) a Császári-Királyi Hadsereg (Kaiserlich-Königliche Armee) jelentős hadvezére, híres huszártiszt, császári-királyi tábornagy (k.k. Feldmarschall), az Udvari Haditanács (Hofkriegsrat) elnökeként (Präsident des Hofkriegsrates) 1774 és 1790 között a Habsburg Birodalom első számú katonai vezetője, földbirtokos, politikus.

Hadik András kisnemesi családba született futaki Hadik Mihály és Hardy Franciska harmadik gyermekeként. Életútja jellemző példája annak, hogy milyen karrierlehetőségek nyíltak a XVIII. században a császári hadseregben a magyar nemesek számára. Szolgálatát 1732-ben kezdte egy magyar huszárezredben, ahol nagyon gyorsan haladt előre a ranglétrán. 1744-ben ezredes, 1747-ben császári-királyi vezérőrnagy (k.k. Generalmajor) lett. Mária Terézia szolgálatában részt vett az osztrák örökösödési háborúban, majd a hétéves háborúban (1756–63). 1759-ben már lovassági tábornokká (k.k. General der Kavallerie) léptették elő. 1762-63-ban a Sziléziában harcoló császári fősereg parancsnoka lett.

Berlin megsarcolása a hétéves háborúban
A hétéves háború elején, 1757. október 10-én kalandos vállalkozásba kezdett, nevezetesen a sziléziai Habsburg–porosz frontvonaltól 450 kilométerre északra fekvő Berlin, Nagy Frigyes porosz király fővárosának elfoglalásába. A porosz uralkodó ezekben a napokban ugyanis nem tartózkodott Berlinben, hanem személyesen irányította összevont haderőit a Habsburgok és franciák elleni távoli fronton, Naumburgnál, így a Sziléziából Berlinbe vezető országút katonai védelem nélkül maradt. Hadik András 4320 katonájával, köztük a saját nevét viselő Hadik-huszárezred és a Baranyay-huszárezred válogatott magyar lovasaival indult útnak. Az ellenséges hátországban a felfedezést elkerülendő az éjszaka leple alatt meneteltek, míg napközben elrejtőzve pihentek. Ily módon mindössze hat nap alatt tették meg az ellenség földjén a jelentős távolságot (450 kilométert, vagyis naponta mintegy 70–80 km-t). Ilyen menetsebességet csak úgy érhettek el, hogy Hadik a gyalogságot szekérre ültetve szállíttatta.

A Berlin falai alatt meglepetésszerűen megjelenő magyar huszárok a város átadását és hatalmas hadisarc kifizetését követelték. Ám a város tanácsa és a katonai kormányzó képtelenségnek találta a komolyabb ellenséges ostromgyűrű hírét, ezért a fizetést megtagadták, mire Hadik a tüzérségét azonnal a városkapuk elé állíttatta. Az ágyútűz a város főkapuját betörte, a porosz őrség elmenekült. A huszárok fergeteges rohama a városban ellenálló 5500 főnyi helyőrséget szétszórta és foglyul ejtette. A városi tanács vezetői ezután már azonnal kifizették az óriási, 215 000 talléros összeget. A pénz egy részét Hadik a katonái között osztotta szét. A várost magát megkímélte, csapatát erős fegyelem alatt tartotta, és nem vitt el egyebet, csak hat porosz zászlót, valamint Mária Terézia részére személyes ajándékként két tucat női kesztyűt, amelyekre a város címerét hímeztette. A magyar huszárok csak egy napig tartózkodtak az elfoglalt városban, amíg a kesztyűk elkészültek.

Nagy Frigyes csak október 13-án értesült az ellenség hátországbeli mozgásáról, és rögtön jelentős csapatokat küldött Berlin védelmére, ezek azonban csak 18-án érkeztek meg. Hadik az előző éjszaka már elhagyta a várost, és erőltetett menetben, nagy kerülővel visszaindult a sziléziai frontvonal felé. Útközben egy huszárkülönítmény Oderafrankfurt városát is megsarcolta. A sereg pihenés nélkül menetelt, és bár oldalvédje többször is összeütközött a porosz huszárokkal, végül szerencsésen megérkeztek a Habsburg ellenőrzés alatt álló területre. Hadik vesztesége 88 ember és 57 ló volt, ezzel szemben Berlinből 425 porosz hadifoglyot hozott magával.

Berlin megsarcolása a történelem leghíresebb huszárcsínyeként ismert, ami a porosz királyra nézve szégyen volt, ellenségeinek pedig nevetség tárgyául szolgált. Hadik Andrást tettéért a Mária Terézia-rend nagykeresztjével tüntették ki. A háború befejezése után hatalmas birtokokat, valamint grófi rangot kapott. 1763-ban egy ideig budai katonai kormányzó, majd 1764-68 között Erdély katonai főparancsnoka és királyi biztosa, az erdélyi kormányszék vezetője lett. Ebben a minőségében – Magyarországon elsőként – ő indítványozta a jobbágyrendszer felszámolását. 1769-ben a karlócai illír nemzeti kongresszus kormánybiztosává nevezték ki.

1774-ben a Habsburg Birodalomhoz csatolt Galícia első osztrák kormányzója lett, a jelentős zsidó populáció emancipációja ebben az időszakban felgyorsult.1774-től császári-királyi tábornagy (k.k. Feldmarschall) és az Udvari Haditanács elnökeként a Császári-Királyi Hadsereg első számú katonai vezetője. Élete utolsó évtizedére mind a Habsburg Birodalomban, mind Magyarországon a legkiválóbb hadvezérnek tartották, és az övéhez hasonló fényes karrier példátlan maradt.

Élete végén kegyelmet eszközölt ki a Habsburg kényszersorozás elől Moldvába menekült székelyeknek és családjaiknak, akiket az általa kormányzott Bukovinában telepített le. A bukovinai székely települések közül Hadikfalvát és Andrásfalvát is őróla nevezték el hálából. (Forrás: Wikipédia)

The post Megkezdődtek a Hadik, a leghuszárabb huszár című kalandfilm forgatási munkái appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Neonáci terrortámadást hiúsítottak meg Baskírföldön

Biztonságpiac - Tue, 09/28/2021 - 04:35
Őrizetbe vettek Ufában egy öt főből álló neonáci csoportot, amely terrortámadást készült elkövetni Baskírföldön – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) sajtóosztálya.

Az FSZB szerint a 17-20 éves fiatalokból álló csoport egy meg nem nevezett “rendvédelmi objektumot” tervezett megtámadni. A gyanúsítottaktól egy bevetésre kész, házilag összeállított pokolgépet, robbanóanyagot, az összeállításához szükséges összetevőket, kilenc hidegfegyvert, valamint a náci birodalom vezetőinek és Sztyepan Bandera ukrán nacionalista ideológusnak az arcképét foglalták le.

A gyanúsítottak ellen terrortámadás előkészítése, terrortámadásra való kiképzés és robbanószerkezet törvénysértő előállítása címén indult eljárás.

A RIA Novosztyi hírügynökség szerint a hatóságok az elmúlt két év alatt mintegy nyolcvan terrorcselekményt hiúsítottak meg Oroszországban. Ezek túlnyomó többségét iszlamista csoportok készültek elkövetni az ország európai részén.

The post Neonáci terrortámadást hiúsítottak meg Baskírföldön appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki agyonvert egy vendéget egy pizzéria előtt

Biztonságpiac - Mon, 09/27/2021 - 16:35
A Fővárosi Főügyészség emberölés miatt vádat emelt egy 54 éves férfi ellen, aki egy budapesti pizzériában belekötött egy másik vendégbe, majd az előle menekülni próbáló férfi után ment, és olyan súlyosan bántalmazta, hogy a sértett később a kórházban meghalt.

A Fővárosi Főügyészség szerdai közleménye szerint 2019. október 11-én mindkét férfi a pizzériában tartózkodott, ahol mindketten törzsvendégek voltak. A késő esti órákban – már ittasan – a vádlott belekötött a sértettbe, folyamatosan provokálta a férfit, aki próbált a konfliktus elől kitérni. A vádlott azonban nem hagyott fel a kötekedéssel, ami tettlegességig fajult: rátámadt a sértettre, ököllel ütlegelni kezdte a fejét és a testét.

Az étterem egyik alkalmazottja és az egyik vendég a sértett segítségére sietett, a vádlottat lefogták, és visszatartották, ezzel lehetőséget adva a sértettnek, hogy a hátsó ajtón át elmeneküljön. Amikor azonban elengedték a dühöngő férfit, az a sértett után ment, majd a pizzéria előtt újra rátámadt, és testszerte ütlegelte, rugdosta őt. A bántalmazásnak ismét a pizzéria egyik alkalmazottja és az egyik vendég vetett véget, akik a vádlottat lefogták és visszatartották – írta az ügyészség.

A vádlott ezután a földön fekvő, eszméletlen, magatehetetlen sértettet hátrahagyva, megpróbálta elhagyni a helyszínt, a pizzériából azonban addigra már többen a sértett segítségére siettek, megakadályozták, hogy a vádlott elmeneküljön, a sértetthez pedig mentőt hívtak. A bántalmazás miatt a sértett tartósan eszméletlen állapotba került, majd hetekkel később a kórházban meghalt.

A Fővárosi Főügyészség az 54 éves férfival szemben emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. A főügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza a vádiratban – áll az ügyészségi közleményben.

Vádemelési javaslat a várandós feleségét tavaly meggyilkoló férfi ellen
Vádemelési javaslattal befejezte a rendőrség a nyomozást azzal a férfivel szemben, aki tavaly novemberben több késszúrással meggyilkolta várandós feleségét Szeged-Kiskundorozsmán – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Szabó Szilvia elmondta a férfi ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A rendőrség lezárta a nyomozást, és az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.

The post Vádat emeltek egy férfi ellen, aki agyonvert egy vendéget egy pizzéria előtt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Tengeralattjáró-ügy: Johnson az együttműködés helyreállítását javasolta Macronnak

Biztonságpiac - Mon, 09/27/2021 - 12:10
Boris Johnson brit miniszterelnök a Franciaország és az Egyesült Királyság közötti együttműködés helyreállítását javasolta pénteken Emmanuel Macron francia államfőnek – közölte a francia elnöki hivatal, miután a két ország vezetője telefonon tárgyalt az úgynevezett tengeralattjáró-ügyről.

Az Elysée-palota tájékoztatása szerint az egyeztetés során – amelyet London kezdeményezett – a brit kormányfő “kifejezte szándékát a Franciaország és az Egyesült Királyság közötti együttműködés helyreállítására” a közös érdekeknek és értékeknek megfelelően (éghajlatváltozás, Indiai-csendes-óceáni térség, terrorizmus elleni küzdelem).

“Az elnök azt válaszolta, hogy várja a javaslatokat” – szögezte le a közlemény.

Az egyeztetés előtt két nappal beszélt telefonon egymással a francia elnök és amerikai kollégája, Joe Biden, amelynek eredményeképpen enyhült a feszültség Párizs és Washington között, s Macron úgy döntött: Franciaország washingtoni nagykövete a jövő héten ismét elfoglalja állomáshelyét.

Párizs a múlt héten hívta vissza washingtoni és canberrai nagykövetét, mert az Egyesült Államok, Ausztrália és Nagy-Britannia – Franciaország előzetes tájékoztatása nélkül – biztonsági partnerségi szerződést kötött AUKUS néven. Ezzel összefüggésben pedig Ausztrália úgy döntött, hogy nukleáris meghajtású tengeralattjárókat vásárol az Egyesült Államoktól, egyúttal felmondja a Franciaországgal kötött, dízel- és elektromos meghajtású tengeralattjárók gyártásáról szóló szerződését. Emiatt Franciaország egy 56 milliárd dolláros szerződéstől esett el.

Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter korábban a londoni francia nagykövet visszahívását nem tartotta szükségesnek, mert szerinte “Nagy-Britannia ebben az ügyben csak az ötödik kerék a hintón”. “Jól ismerjük a britek opportunizmusát” – fogalmazott öt nappal ezelőtt a tárcavezető. Párizs ugyanakkor lemondta a két ország védelmi miniszterének erre a hétre tervezett találkozóját.

Johnson egyébként szerdán jelezte, hogy az Egyesült Államok, Ausztrália és Nagy-Britannia között kötött biztonsági partnerségi szerződés nem kizárólagos, és “senkit nem kíván kiközösíteni”.

A London és Párizs közötti kétoldalú viszonyt az elmúlt hónapokban több, a Brexithez köthető kérdés is megterhelte, többek között a halászhajók kérdése és a francia partokról a La Manche-csatornán át Angliába igyekvő illegális bevándorlóknak a London szerint nem kielégítő feltartóztatásának problémája.

The post Tengeralattjáró-ügy: Johnson az együttműködés helyreállítását javasolta Macronnak appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Elment a mentor

Air Power Blog - Mon, 09/27/2021 - 12:07

Az éjjel elvesztettük Kővári Laci barátunkat, a magyar katonai repülő szakújságírás meghatározó alakját. Mondhatjuk azt is, hogy az "alapját". Hiszen rengetegen köszönhetik neki a témával kapcsolatos ismereteiket, "légierő univerzumukat" úgy idehaza, mint a határainkon túl. Sokan azt az indíttatást is, hogy elköteleződtek, s a hivatás, a szolgálat útjára léptek. Bármilyen formában is, de a közösség tagjaivá lettek, mert "stonefort" Top Gunban, majd az Aranysasban, illetve a blogján megjelent írásai hatottak rájuk.  

Eddig, igencsak kurtán az alapvető tények.

Nekem Laci ennél sokkal többet jelent. Nevelőtanár és barát egyben. Aki 1995-ös megismerkedésünkkor (a Gripen talán első hazai sajtótájékoztóján) kézen fogta a 19 éves vitorlázórepülőt, újságíró gyakornokot és behúzott a légierő lenyűgöző, persze bosszantó dolgoktól sem mentes világába. A PG, majd az ACE gyakorlott, sokat látott repülőműszakija ettől az első perctől kezdve plántálta belém az alapvetéseket: hogy keresztül-kasul olvasni kell a nemzetközi szakirodalmat, de minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy a "vas" és az azt üzemeltetők közelébe jusson az ember, beszéljen velük és persze fotózza őket - már ha hitelesen és persze kritikusan akar írni róluk.

Ahogy érdemes.

Mert mérés mérők és külső referencia nélkül nincs. Az, hogy hol tartunk idehaza, csak akkor érthető meg, ha tudjuk, hol jár a világ. A hazafiak, mint Laci, ilyenek. Sosem köldöknézegetők.

Ha megállok és visszanézek, tulajdonképpen az olthatatlan légierő-tudásszomj csillapításának reménytelen, de mégis folytonos kísérletében élte az életét, erre nevelte olvasóit, s - a világ legszerencsésebbjeinek egyikeként személyesen, barátként - engem is. S ezt nem csak a rendszerváltás után, a megnyílt laktanyakapuk világában vallotta és tette, hanem korábban is, amikor ezt még nagyon nem díjazták. A kommunista rezsim utolsó rúgkapálásainak egyikével őt és társait is meghurcolta "túlzott" lelkesedésükért.

Meddig mész el azért, ami érdekel? - ez a kérdés mindig itt lebeg ebben szférában. Laci akkor és azóta is bizonyította, hogy ameddig csak lehet, el kell menni. Legyen az báziskerítés, a hatalommal felruházott bunkó, katonai ügyész, öltönyös-nyakkendős politikusbűnöző, vagy a beszólogató névtelen kommentelők, karosszék-generálisok siserehada. Meg persze a prózaibb dolgok: az átutazott éjszakák, majd a kialvatlanul végigfotózott nappalok, a "ridegen tartott" magyarnak jutó nyugat-európai szállások a milliárdos üzleteket hozó védelmi- és repülőgépipari kiállításokra tartva.

Ellenben Laci mellett sosem fogott el a csüggedés, humorával, szófaragásaival elütötte. Tréfát tudtunk csinálni mindenből Avianótól Le Bourget-en át Farnborough-ig, Kecskeméttől Szliácson át Aranyosgyéresig. Nem utolsó készség a könnyedség, ha nehézségekkel kell megküzdeni. 

Alig néhány órás a hír, hogy Laci nincs már velünk. Rengeteg az emlék, a gondolat, néha feltolulnak és kibuggyannak az érzelmek is, de egyúttal nincsenek is szavak erre a tragédiára. Mégis kötelesség kipréselni őket most, s aztán, ahogy majd szelídebben jönnek elő, elmondanunk egymásnak. Emlékezni Lacira, s büszkének lenni arra, hogy itt él bennünk. Mert ha tudunk róla, ha nem, ha elismerjük, ha nem, itt van a közösségünk minden tagjában. 

Ezért örök hála és köszönet illessen!

Őszinte részvétem a gyászoló családnak! Köszönöm az együtt töltött órákat, hogy számtalanszor élvezhettem vendégszereteteket és élhettem azzal vissza "repüléstudományi konferenciáink" alkalmával.

Most pedig - és meggyőződésem, hogy ezzel teszek Laci kedvére -, összeszedem a cuccom. Indulok fotózni a Bakonyba. Esik az eső, de úgy hírlik, hogy van "vas" a levegőben. Lehet hogy "plasztik fantasztik", mindegy. Légierős vagy légierőlködős, de megcsípjük!   

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Benkő: a biztonsághoz önálló nemzeti képesség kell

Biztonságpiac - Mon, 09/27/2021 - 08:35
Az ország békéjének és biztonságának garantálásához önálló nemzeti képesség kell – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter egy konferencián.

Benkő Tibor hozzátette: a minden ágazatot magába foglaló Nemzeti Biztonsági Stratégia (NBS) feladata is, hogy megteremtse ezt az önálló nemzeti képességet és annak alkalmazhatóságát. A miniszter kiemelte: a magyar kormány eltökélt abban, hogy Magyarországnak erős országnak kell lennie, gazdaságilag, politikailag, mindenféle szempontból. Erős Magyarország erős honvédség nélkül elképzelhetetlen – jelentette ki.

Cél, hogy Magyarország a térség meghatározó országává váljon, s hogy a romló biztonsági környezet ellenére a magyar emberek békében és biztonságban tudjanak élni – emelte ki. Mindezek tükrében hajtják végre a honvédelmi és haderőfejlesztési programot – mondta, hangsúlyozva, Magyarországnak olyan erős, ütőképes honvédséggel kell rendelkeznie, amely képes az ország és a magyar emberek biztonságáról gondoskodni.

Az NBS célul tűzte ki, hogy Magyarország 2030-ra Európa öt, és a világ tíz legbiztonságosabb országa között legyen – emelte ki a miniszter. A Fejlődésért és Demokratikus Átalakulásért Intézet (ICDT) által szervezett Magyarország védelme a XXI. században című konferencián a honvédelmi miniszter ismertette a tavaly megjelent Nemzeti Biztonsági Stratégiát.

Elsőként bemutatta a védelempolitikai stratégia hierarchiáját. Elmondta: az alapelveket egyfelől a 2011-ben elfogadott alaptörvény határozza meg. Ezek mentén építi fel stratégiáit a mindenkori kormány. Fontos dokumentum a NATO-csatlakozást megelőző évben, 1998-ban elfogadott, a Magyar Köztársaság biztonság- és védelempolitikájának alapelvei című országgyűlési határozat. Ezekkel összhangban született meg a 2020-ban megjelent NBS, majd annak nyomán az idén elfogadott Nemzeti Katonai Stratégia – közölte.

A miniszter előadásában reagált a biztonsági stratégiával kapcsolatban megfogalmazott kritikákra is, köztük, hogy nem elég részletes, túl “katonaspecifikus” és kevesebbet foglalkozik például a környezetváltozással, a szociális ellátási rendszerrel. Felhívta a figyelmet arra, hogy ezekkel a kérdésekkel részleteiben azoknak az ágazati stratégiáknak kell foglalkozniuk, amelyek az NBS-ből épülnek majd fel, és megjegyezte: az ország nemzeti védelme elsősorban honvédelmi feladat.

Hangsúlyozta, hogy a biztonsági környezet napjainkban rendkívül gyorsan változik. Az elmúlt években új kihívások jelentek meg, az is elképzelhető, hogy új világrend van kialakulóban. Az ukrán-orosz konfliktus példáján keresztül beszélt a hibrid hadviselés megjelenéséről, amely kiberfenyegetettséget jelenthet. Kiemelte, hogy a kibertérben gazdaságokat, energiahálózatokat lehet tönkretenni, akár az ország vezetését is meg lehet bénítani.

A sok instabil államnak Európára, Magyarországra is hatása van, hiszen ennek tudható be az illegális migráció is, amely összekapcsolódik a terrorizmus veszélyének fokozódásával – tette hozzá. Emlékeztetett: a NATO két fenyegetettségi iránnyal számol, a keleti, orosz, valamint a déli fenyegetettséggel. Mindemellett a szakértők is figyelmeztetnek, hogy – mint a koronavírus-járvány is megmutatta – készen kell állni járványok kezelésére is.

Kitért arra is, szintén kritikaként fogalmazták meg a stratégiával kapcsolatban, hogy túl sokat foglalkozik az illegális migrációval. Ennek kapcsán kiemelte: ez a probléma 2015 óta nap mint nap jelen van, ezért foglalkozni kell ezzel a kérdéssel.

Benkő felidézte azt is, korábban amiatt is felszólaltak, hogy megszűnik a civil kontrol, ha katona lesz a honvédelmi miniszter. Ennek kapcsán méltatta az ICDT A magyar haderő feletti demokratikus politikai és civil kontrol létrehozása, valamint működése 1990-től napjainkig című kötetét, amely – mondta – eloszlatja az ezzel kapcsolatos tévhiteket.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) tartott konferencián Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsoka a Nemzeti Katonai Stratégiát (NKS) mutatta be, s ennek kapcsán – a miniszterhez hasonlóan – ő is hangsúlyozta az önálló nemzeti erő fontosságát. Kiemelte továbbá, hogy az ország védelme nem csak a katonák dolga, minden állampolgárnak van feladata benne. Mindenkit fel kell készíteni arra, hogy ezzel összefüggésben mit kell tennie. Az idén megjelent NKS végre foglalkozik ennek fontosságával – emelte ki.

Ruszin-Szendi rámutatott, hogy az új NKS felhatalmazást ad a haderő fejlesztésére és annak végrehajtására, többek között a vezetésirányítás területén. Leszögezte: az új Magyar Honvédségnek olyan vezetésirányítással kell rendelkeznie, amely a lehető legrövidebb időn belül képes átállni bármilyen feladat végrehajtására, akár békeidőszak, válság vagy háború esetén. A parancsnok fontosnak nevezte, hogy az új katonai stratégia kiemelten kezeli a társadalom és a honvédség kapcsolatát, és hogy külön fejezetként jelenik meg a rugalmas ellenállási képesség, a reziliencia.

Kiemelte továbbá, hogy az NKS is rögzíti, a védelmi költségvetésnek el kell érnie a GDP-arányos két százalékot, és hogy annak húsz százalékát fejlesztésre kell fordítani. Az altábornagy értékelése szerint, ha ezt tartják, akkor megvalósítható, hogy a Magyar Honvédség valóban a térség meghatározó haderejévé váljon.

The post Benkő: a biztonsághoz önálló nemzeti képesség kell appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Két év kilenc hónapra ítéltek unokázós csalásért egy állapotos nőt

Biztonságpiac - Mon, 09/27/2021 - 07:35
Öt rendbeli – társtettesként elkövetett – unokázós csalásért két év és kilenc hónap szabadságvesztésre ítélt egy állapotos nőt a Budai Központi Kerületi Bíróság – közölte a Fővárosi Törvényszék.

Az ítéleti tényállás szerint a terhelt pénzátvevőként vett részt idősek ellen elkövetett csalások végrehajtásában.

A sértetteket minden esetben egy ismeretlen hívta fel azzal, hogy az egyik kerületi rendőrkapitányságról telefonál, ahol a sértettek gyermekét közúti baleset okozása miatt tartják fogva. Az ismeretlen a rokon szabadlábra helyezéséért húszmillió forintot kért óvadékként kifizetni. Egyikük sem tudott ekkora összeget összeszedni, de így is közel tízmillió forintot, valamint több millió forint értékben ékszereket adtak át az előre egyeztetett helyszíneken a vádlottnak, akinek tudomása volt a sértettek megtévesztéséről – áll a közleményben.

Az ítélet alapján a vádlott köteles a magánfelek részére közel 8 millió forint kártérítést megfizetni. Az ítélettel szemben az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést – tudatta a Fővárosi Törvényszék.

The post Két év kilenc hónapra ítéltek unokázós csalásért egy állapotos nőt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az amerikai vezérkari főnök megvédte a kínai katonai partnerével folytatott korábbi telefonbeszélgetéseit

Biztonságpiac - Mon, 09/27/2021 - 06:35
Az amerikai vezérkari főnök újságírók előtt megvédte a kínai katonai partnerével folytatott korábbi telefonbeszélgetéseit – jelentette a The Washington Post.

Az amerikai baloldali-liberális napilap online cikke szerint a hétvégére hivatali úton Európába látogató Mark Milley tábornok az AP hírügynökség vele utazó munkatársának leszögezte, hogy a Donald Trump korábbi amerikai elnök hivatali idejének utolsó hónapjaiban a kínai Népi Felszabadítási Hadsereg vezérkari főnökével, Li Zuo-csenggel folytatott két telefonbeszélgetése “teljes mértékben a katonai pozíciójához kapcsolódó kötelességi és felelősségi körön belül” voltak.

A legmagasabb rangú amerikai katonai vezető hangsúlyozta, hogy az ilyen jellegű telefonhívások “rutinszerűnek” számítanak, amelyet előzetesen egyeztettek a Pentagonnal és az amerikai kormányzat érintett szereplőivel, és “ebben az esetben azt a célt szolgálták, hogy megnyugtassák mind a szövetségeseket, mind az ellenfeleket a stratégiai stabilitás fenntartása érdekében”.

Milley azzal zárta le a beszélgetést, hogy a kérdés részletesebb és mélyebb áttekintésére a szeptember 28-i szenátusi védelmi bizottsági meghallgatása során lesz lehetőség, amikor eskü alatt kell válaszolnia a szenátorok kérdéseire. Megerősítette, hogy a törvényhozók minden kérdésére és minden részletre kiterjedően válaszolni fog.

Joe Biden még szerdán nyilvánosan támogatásáról biztosította Milley tábornokot azt követően, hogy a The Washington Post két újságírójának legújabb, ezen a héten megjelenő könyve azt állította, hogy Milley tábornok 2020 októberében és 2021 januárjában azért hívta fel kínai katonai partnerét, hogy biztosítsa: az Egyesült Államok kormányzata stabil, és Washington nem fog háborút indítani Kína ellen vagy megtámadni Pekinget.

Bob Woodward és Robert Costa “Veszély” (Peril) című, Trump elnökségi idejét bemutató könyvének előzetesen nyilvánosságra hozott részletei szerint Milley tábornok biztosította kínai partnerét, hogy egy amerikai támadás esetén figyelmeztetni fogja a kínai vezérkari főnököt.

A szerzők szerint Milley tábornok több amerikai vezető kormányzati tisztviselőt is felhívott telefonon, hogy áttekintsék a nukleáris fegyverek indításának hivatalos katonai protokollját, és leszögezte, hogy bár az amerikai elnök önállóan adhat utasítást az ilyen fegyverek használatára, az elnöki utasítás kiadásának folyamatában Milley tábornoknak is részt kell vennie. Woodward és Costa tájékoztatása szerint a kötet 200, amerikai kormányzati forrással készült interjún alapszik.

Trump a most nyilvánosságra került információk után közleményt adott ki, amelyben kijelentette: ha igazak a hírek a kínai tisztségviselőkkel történt egyeztetésekről, akkor Milleyt hazaárulás miatt felelősségre kell vonni. Több republikánus politikus Milley lemondását követelte. Marco Rubio, floridai republikánus szenátor levelet is írt Bidennek, kiemelve, hogy Milley “aktívan azon dolgozott, hogy aláássa az Egyesült Államok haderejének hivatalban lévő főparancsnokát”.

The post Az amerikai vezérkari főnök megvédte a kínai katonai partnerével folytatott korábbi telefonbeszélgetéseit appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Maga kotyvasztotta a speed-et a drogkereskedő

Biztonságpiac - Mon, 09/27/2021 - 05:35
Kábítószerkereskedőt vett őrizetbe a rendőrség, a férfi saját maga állította elő a speed-et – írja a police.hu.

A gyanúsítás szerint a férfi 2019 óta foglalkozott kábítószer-kereskedelemmel, a speedet úgy állította elő, hogy a szükséges alapanyagot, az amfetaminolajat Nyugat-Európából szerezte be, majd a megfelelő kémiai anyagokkal és koffeinnel feldúsította.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) és a Készenléti Rendőrség Bevetés Támogató Osztály munkatársai szerdán hajnalban ütöttek rajta a 41 éves férfi nemeskéri ingatlanán, amelyet telepített védelmi rendszereken túl kilenc nagytestű staffordshire bullterrier is védett.

A rendőrök érkezésekor jeleztek a kutyák, a férfi közben megpróbálta a bizonyítékokat megsemmisíteni, de nem sikerült neki. A kutyakennel udvarán elfogták, amikor épp több liter amfetamin előállításához szükséges vegyi anyagot locsolt szét, illetve dobált át a telek melletti erdős részre.

Az ingatlanban a nyomozók bruttó 1,7 kilogramm kábítószergyanús fehér port, bruttó 130 gramm zöld, kábítószergyanús növényi törmeléket, két liter metanolt, két deciliter kénsavat, két deciliter amfetaminolajat és 0,6 kilogramm nátrium-hidroxidot, továbbá kábítószer előállításához és értékesítéséhez használt tárgyakat, valamint 17 ezer euró készpénzt foglaltak le.

A férfi letartóztatását a Győri Járásbíróság elrendelte.

The post Maga kotyvasztotta a speed-et a drogkereskedő appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Újabb véres összecsapások voltak palesztin fegyveresek és izraeli katonák között

Biztonságpiac - Mon, 09/27/2021 - 04:35
Legkevesebb négy palesztin életét vesztette izraeli katonákkal történt összecsapásokban vasárnap hajnalban Ciszjordániában – jelentette a helyi média.

Ran Koháv, a hadsereg szóvivője vasárnap reggel arról számolt be, hogy egy különleges kommandó tagjai éjjel Ciszjordániában, Rámalláh és Dzsenin környékén átfogó hadműveletet hajtottak végre a Hamász iszlamista palesztin terrorszervezethez tartozó emberek kézre kerítésére. A kézre kerítendők fegyveres ellenállása miatt több helyen tűzharc tört ki, amelyekben a ynet hírportál szerint legkevesebb négy, de a The Jerusalem Post angol nyelvű újság honlapja szerint legalább öt palesztin életét vesztette.

A leghevesebb harcok Dzsenín mellett, Burkin palesztin falunál törtek ki a ynet értesülése szerint. Kabatiánál is összecsapás zajlott. Ott az izraeli katonák megostromoltak egy épületet, amelyben palesztinok elbarikádozták magukat. Ebben az incidensben három palesztin fegyveres vesztette életét.

“A Palesztin Hatóság és Izrael közötti biztonsági együttműködés és kapcsolatuk normalizálása érdekében Izrael megtámadta a Hamászt, és megölte több tagját. Csakis a minden eszközzel történő ellenállás állíthatja meg Izrael bűneit. A ma meghaltak vére további lendületet ad az ellenálláshoz”- közölte a Hamász vasárnap.

A ynet szerint az izraeli védelmi tárcánál úgy vélik, hogy a Hamász rakétákat indíthat az övezet határánál lévő izraeli civil települések ellen válaszul az éjszakai letartóztatásokra, s a tűzharcban megölt palesztinok halálára.

The post Újabb véres összecsapások voltak palesztin fegyveresek és izraeli katonák között appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Öngyilkos lett a Permi területi Nyomozó Bizottság egyik vezetője

Biztonságpiac - Sun, 09/26/2021 - 08:35
Öngyilkosságot követett el Szergej Szarapulcev, a kiemelt bűnügyekben eljáró orosz Nyomozó Bizottság (SZK) Permi területi parancsnokságának nyomozati csoportfőnöke – közölte több orosz sajtóforrás.

A Kommerszant című lap a tragédia hátteréről azt írta, hogy Alekszandr Basztrikin, az SZK elnöke szeptember 7-én, a hatóság területi vezetőivel tartott megbeszélésen rámutatott, hogy több régióban, köztük a Permi területen is sérültek a kis résztulajdonosok összefogásával megvalósított ingatlanfejlesztésben résztvevők jogai. Basztrikin a találkozón több kérdést tett fel Szarapulcevnek, majd ezt követően a Permi területi nyomozó csoportfőnökségnél vizsgálatot rendeltek el.

Az SZK igazgatója szerdán Permben járt, miután a helyi egyetemen egy 18 éves diák agyonlőtt hat embert. A halálos áldozatok életkora 18-66 év közötti volt. Az incidensnek 43 is sérültje volt, akik közül 12 embert a szibériai város kórházaiban ápolnak, hetet pedig Moszkvába szállítottak. Itt négy sérültet lélegeztetőgépre kötöttek. Sajtóértesülések szerint az egy rendőr által lőfegyverrel ártalmatlanná tett támadó állapota is súlyos, az egyik lábát amputáni kellett.

Basztrikin a permi látogatásakor elrendelte, hogy ellenőrizzék: megfeleltek-e minden követelménynek a felsőoktatási intézményben foganatosított biztonsági intézkedések. Csütörtökön a SZK helyi parancsnokságán tanácskozást tartottak és többeket eltiltottak a nyomozástól. Szarapulcevet az otthonában találták meg holtan. Az öngyilkosság és az iskolai ámokfutás közötti összefüggéssel kapcsolatban hivatalos nyilatkozat nem hangzott el.

Szerdán egyébként a szintén szibériai, de Permtől 2200 kilométerre keletre fekvő Krasznojarszki területen őrizetbe vették egy agrártechnikum tanulóját, aki arra készült, hogy személyes konfliktus miatt meggyilkolja három évfolyamtársát. A TASZSZ szerint gyanúsítottól “aeroszolos szerkezethez való lőszereket, egy házi készítésű gyújtószerkezetet és több kést” foglaltak le.

The post Öngyilkos lett a Permi területi Nyomozó Bizottság egyik vezetője appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Izraeli katonák agyonlőttek egy palesztin tüntetőt Ciszjordániában

Biztonságpiac - Sun, 09/26/2021 - 07:35
Izraeli katonák agyonlőttek egy palesztin tüntetőt Ciszjordániában, Nablusz közelében pénteken – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

Mohamed Habiszát a Nabluszhoz közeli Bita falunál kitört zavargásokban érte az izraeli biztonsági erők halálos lövése. Pénteken több száz palesztin köveket dobált és gumiabroncsokat égetett tiltakozásul a közelben emelt illegális telepes falu, Eviatár miatt. Habiszát súlyosan megsebesítette egy lövedék, majd Nabluszban, kórházba szállítása után belehalt sérülésébe. Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy kivizsgálják az esetet, de egyelőre nem világos számukra, hogy Habiszát a biztonságiak fegyveréből származó golyó ölte-e meg.

A ynet szerint mintegy háromszáz palesztin vett részt a pénteki demonstráción, ahol kövekkel dobálták a katonákat, akik tömegoszlató fegyverekkel próbálták felszámolni a tiltakozást. Péntekenként már hónapok óta tüntetnek a palesztinok a Tapuach kereszteződés közelében, Ciszjordánia északi részén, Szamáriában, az illegális telepesfalu, Eviatár májusban történt újjáépítése ellen.

A telepesek válaszként húzták fel ismét a lakóhelyeiket Eviatárban, miután Tapuach kereszteződésben egy palesztin terrortámadásban megölték a 19 éves Jehuda Guetát. Ezt a telepesfalut először 2013-ban építették fel az akkor szintén terrorakcióban megölt Eviatár Borovszki emlékére. Június végén az izraeli kormány megállapodást kötött az Eviatárt újjáépítő telepesekkel. Ennek keretében az odaköltözött családok elhagyták a környéket, de házaik érintetlenek maradtak, és a területet átvette a hadsereg.

Eközben jelenleg is földmérő munkálatokat folytatnak, és ha a területet állami földdé nyilvánítják, akkor törvényes úton is eleinte vallási iskolát, jesivát, majd telepesfalut építhetnek ezen a helyen. A palesztin tüntetők pénteken összeütközésbe kerültek az izraeli biztonságiakkal Ciszjordánia déli részén, a hebroni hegyektől délre található Szusziánál is.

Szuszia mellett a telepesek egy szerintük illegális palesztin játszótér építése ellen tiltakoztak, és reggel izraeli biztonságiakkal az építkezéshez vonultak. Hamarosan megjelentek palesztinok is, és összecsapás alakult ki a két csoport között.

Izrael 1967-ben Jordániától elfoglalta és azóta ellenőrzése alatt tartja Ciszjordániát. Ezen a területen számos telepesvárost és falvat építettek fel, melyek a nemzetközi törvények szerint törvénytelenek, mert megszállt területen az azt ellenőrző ország lakosai nem építkezhetnek. Izrael ezt az álláspontot az ehhez a térséghez fűződő bibliai és történelmi kapcsolatokra hivatkozva, valamint biztonsági szempontok alapján vitatja.

The post Izraeli katonák agyonlőttek egy palesztin tüntetőt Ciszjordániában appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Korrupcióval gyanúsítanak egy szolnoki ügyvédet

Biztonságpiac - Sun, 09/26/2021 - 06:35
Milliókat és birkapörköltöt kért a nyomozó hatóság szerint egy szolnoki ügyvéd, hogy lefizesse a bírót.

Vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette miatt hallgatott ki gyanúsítottként egy szolnoki ügyvédet a Központi Nyomozó Ügyészség (KNYÜ), aki a nyomozó hatóság szerint pénzt kért ügyfelétől, hogy az ügyében eljáró bírót megvesztegethesse – közölte a KNYÜ.

Egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei férfi lánya ellen közúti baleset okozása és segítségnyújtás elmulasztása miatt büntetőeljárás indult. A vádlott apja 2011 májusában, a vádirat benyújtása után azzal kereste meg – az általa már korábban ismert – szolnoki ügyvédet, hogy lássa el lánya védelmét a büntetőeljárásban – idézték fel az előzményeket.

A gyanú szerint az ügyvéd azt ajánlotta a férfinak, hogy kétmillió forintért cserébe, az ügyben meghatalmazott védőként eljárva, a bírón keresztül – a kért összegből neki jogtalan előnyt juttatva – elintézi, hogy ne vegyék el a lánya vezetői engedélyét, és pénzbüntetést kapjon. Az apa a kért összeget kifizette, de az ügyvéd – azt állítva, hogy az eljáró bírónak fogja elvinni – kért egy fazék birkapörköltet is, amelyet a férfi még az ítélethirdetés előtt át is adott az ügyvédnek.

Három évvel később, 2014-ben a férfi testvérét a bíróság ittas járművezetés miatt pénzbüntetésre ítélte és egy évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. A férfi ekkor ismét felvette a kapcsolatot az ügyvéddel, hogy a másodfokú eljárásban védőként járjon el. Az ügyvéd ezúttal is felajánlotta segítségét, és azt ígérte, a bíró megvesztegetésével elintézi, hogy ne vegyék el a férfi testvérének jogosítványát. A férfi az ügyvéd által kért kétmillió forintot kifizette. A más ügyben letartóztatásban lévő gyanúsított nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését és panasszal élt a gyanúsítás ellen.

Kovács Katalin, a KNYÜ szóvivője elmondta: a két közlekedési bűncselekmény ügyében a vádlottakat jogerősen nem tiltották el a járművezetéstől, arra azonban nincs adat, hogy a pénzt az ügyvéd továbbadta volna a bíróknak vagy egyáltalán felvette volna a kapcsolatot velük.

The post Korrupcióval gyanúsítanak egy szolnoki ügyvédet appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

ORFK: egy hét alatt több száz intézkedés történt vezetés közbeni mobilozás miatt

Biztonságpiac - Sun, 09/26/2021 - 05:35
Egy hét alatt több mint hatszáz esetben kellett intézkedniük a rendőröknek a vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használata miatt – közölte a rendőrség.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálatának közleménye szerint az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) által szeptember 16. és szeptember 22. közötti időszakra meghirdetett Focus on the road – Figyelem az útra elnevezésű fokozott ellenőrzésen a rendőrök főként a vezetés közben kézben tartott mobiltelefon-használókat igyekeztek kiszűrni.

Az akció ideje alatt a rendőrök 815 ellenőrzési ponton, 403 csoporttal összesen 14 713 járművezetőt ellenőriztek. Menet közben kézben tartott mobiltelefon használata miatt 621 esetben, 54 alkalommal más kommunikációs eszköz használata vagy figyelmet elvonó tevékenység miatt, további 1822 emberrel szemben a biztonsági öv használatának elmulasztása miatt intézkedtek a rendőrök – írta az ORFK.

The post ORFK: egy hét alatt több száz intézkedés történt vezetés közbeni mobilozás miatt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Jövőre 30 százalékkal többet fordít a kormány honvédelemre

Biztonságpiac - Sun, 09/26/2021 - 04:35
A magyar kormány fontosnak tartja a honvédelmi képességek növelését, ezért 2022-ben 30 százalékkal több forrást fordít a honvédelemre, mint az idén – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.

Menczer Tamás a VII. Hadikultúra és Military Fesztivál ünnepélyes zászlófelvonással és hadifelvonulással egybekötött megnyitóján arról beszélt, szükség van egy erős magyar honvédelemre, mert veszélyes időket élünk, a veszélyt a járvány mellett a tömeges és illegális bevándorlás jelenti, amelyek ellen védekeznünk kell.

Hozzátette, hogy a 2015-ös migrációs válság óta migrációs hátterű terroristák Európában több mint háromszáz ártatlan embert öltek meg és több mint ezerháromszázat megsebesítettek.

Menczer rámutatott arra, hogy a tömeges bevándorlás a jelen és a jövő kérdése, mivel az amerikaiak által elrontott afganisztáni kivonulás miatt az ország potenciális kibocsátó országgá vált, ahonnan jelenleg már négymillió belső menekült van úton. A 40 milliós ország lakosságának a fele él humanitárius segélyekből, milliók és tízmilliók dönthetnek úgy bármikor, hogy az életkörülményeikből adódóan elindulnak Európa felé – figyelmeztetett.

Az államtitkár elmondta, a honvédelmi ráfordítás jövőre először fogja meghaladni az ezer milliárd forintot, annak hozzávetőleg a felét fordítja fejlesztésekre a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program. Hozzátette, hogy Magyarország a NATO-ban vállalt kötelezettségét, miszerint a GDP két százalékát honvédelemre fordítja, legkésőbb 2024-ig eléri. Azt a vállalást pedig, hogy a honvédelemre fordított összegek húsz százalékát fejlesztésre fordítjuk, már a határidő lejárta előtt 5 évvel elkezdtük teljesíteni – fűzte hozzá az államtitkár.

A KKM államtitkára beszélt arról is, hogy 2010-hez képest jövőre több mint háromszoros lesz az az összeg, amit a magyar kormány honvédelemre és haderőfejlesztésre kíván fordítani.

Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos a hagyományőrzőkhöz szólva azt mondta: “rendkívül fontos az a munka amit végeztek, egy olyan történelmi korban, ahol egymás után döntögetik le a szobrainkat, döntik le a hőseink szobrait és kérdőjelezik meg a történelmi tetteiket”. Arra kérte őket, ne adják fel azt, amit csinálnak. “Tartsatok ki! Olyan történelmi korba kerülünk, ahol igenis az igaz az igaz lesz és a hamis az hamis” – fogalmazott Maróth.

The post Jövőre 30 százalékkal többet fordít a kormány honvédelemre appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.