You are here

Biztonságpolitika

Ukrán válság: megsértették a szakadárok a tűzszünetet, egy ukrán katona meghalt

Biztonságpiac - Tue, 09/08/2020 - 06:35
Egymás után kétszer sértették meg vasárnap a Donyec-medencében a Moszkva által támogatott szakadárok a július vége óta életben lévő tűzszünetet, aminek következtében egy ukrán katona életét vesztette, egy másik pedig megsebesült – hozta nyilvánosságra a kijevi hadműveleti parancsnokság.

A július 27-re virradóan életbe léptetett fegyvernyugvás óta történtek ugyan elvétve provokációk a frontvonal mentén, de azóta eddig egyetlen katona sem sebesült vagy halt meg.

A katonai jelentés alapján előbb a Donyecktől nyugatra fekvő Krasznohorivka közelében gránátvetővel lőtték a szakadárok az ukrán katonák állását, ebben a támadásban sebesült meg egy katona. Ezt követően a frontvonal egy másik szakaszán, a Luhanszk megyei Pricsepilivka település közelében kézi lőfegyverrel leadott célzott lövéstől életét vesztette egy ukrán katona.

A kijevi parancsnokság jelentéséből kiderült, hogy egyelőre mindkét esetet provokációnak minősítették, a tüzet nem viszonozták. Ugyanakkor hozzátették, hogy “készek azonnal reagálni”, amennyiben bármilyen változás következik be a helyzetben.

Kijev jelezte a tűzszünetsértés tényét az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai megfigyelő küldöttségének. Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter pedig hétfőn a Facebookon arról tájékoztatott, hogy sürgős megbeszélést kezdeményezett az orosz diplomácia vezetőjével, Szergej Lavrovval a kialakult helyzet megvitatására.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál korábban beszámolt arról, hogy Denisz Pusilin donyecki szakadár vezető a napokban parancsot adott a fegyvereseknek, hogy hétfőn nyissanak tüzet egy Horlivka melletti ukrán erődítményre, amelyet szerintük az ukrán hadsereg jogellenesen, a fegyvernyugvás kezdete után emelt. Az EBESZ megfigyelői missziója a levegőből megvizsgálta az említett területet, és azt állapította meg, hogy semmilyen új építmény nem jelent meg ott a tűzszünet életbe lépése óta. Kijev szerint a szakadárok ürügyet keresnek arra, hogy felrúgják a háromoldalú – Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló – minszki összekötő csoport által tető alá hozott tűzszünetet.

The post Ukrán válság: megsértették a szakadárok a tűzszünetet, egy ukrán katona meghalt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Csak részben ismerte be bűnösségét a tanárát megkéselő fiú

Biztonságpiac - Tue, 09/08/2020 - 05:35
Megkezdődött hétfőn a Győri Törvényszéken annak a fiúnak a büntetőpere, aki tavaly decemberben megkéselte osztályfőnökét a helyi Jedlik Ányos gépipari és informatikai középiskolában. A diákot előre kitervelten, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével vádolják.

Mivel a fiú az előkészítő ülésen azt nem ismerte be, hogy előre kitervelten támadt rá a neki matematikát és fizikát tanító pedagógusra, az ügyben november 9-ére tárgyalást tűztek ki. Az előkészítő ülésen ismertetett vádirat szerint az akkor 17 éves fiú tavaly december 5-én a második órán megtudta, hogy hármast kapott korábbi matematikadolgozatára. Ez annyira felzaklatta, hogy azt mondta osztálytársainak, le fogja szúrni a tanárnőt. Társai nem vették komolyan a kijelentését, mert már korábban is mondott hasonlókat, és a tízcentis pengéjű kését máskor is a táskájában tartotta.

A következő dupla angolóra végén, miközben osztálytársai a tanár engedélyével az ötödik órában írandó fizikadolgozatra készültek, a fiú zenét hallgatott és azt mondta, nem tanul, mert “nem lesz óra és dolgozat sem”. Az óra végén pedig elajándékozta a fülhallgatóját, mondván, neki arra már nem lesz szüksége – ismertette az ügyész. A vádirat szerint a fizikaóra elején a fiú azt mondta padtársának, “megvan a terv”, majd azt színlelve, hogy szeretne mutatni valamit, kiment a tanárnőhöz és odaadta a füzetét. Ezután a pedagógus mögé lépett és lapockatájékon hátba szúrta.

A tanárnő a földre rogyott, a fiú pedig mellé guggolt, és a feje fölé emelt késsel még kétszer lesújtott a nyaka és a mellkasa felé. Az osztályból ekkor többen is a folyosóra szaladtak. Az egyik diák azonban közéjük lépett, és felszólította a fiút, hogy adja oda a kését. Miután elvette a kést tőle, megkérdezte, hogy ezt miért csinálta. A fiú azt felelte: “majd ebből tanul, elegem van a tanárnőből”. Újabb kérdésre pedig azt mondta, “nem akartam megölni és nem akarok senki mást bántani”.

Az 51 éves tanárnő életveszélyes állapotba került, légmell és vérmell alakult ki nála, bal tüdeje összeesett, több végtagja is megsérült. A vádirat szerint a fiú értelmi képessége az átlagot meghaladja, személyiségében, elmeállapotában nem volt tapasztalható olyan torzulás, amely indokolhatta volna cselekményét és tette következményeinek felismerését. Ugyanakkor erőteljesen szorongó, a késztetéseit elfojtja, ami agresszív cselekedetekben jelenhet meg.

Az ügyész hozzátette, hogy a történteket az iskola folyosóján lévő kamera rögzítette, mert nyitva volt az osztályterem ajtaja.

Az előkészítő ülésen a fiú csak részben ismerte be a vádban szereplő bűncselekmény elkövetését. Azt mondta, hogy nem tervezte el előre tettét, a fülhallgatót pedig nem odaajándékozta az osztálytársának, hanem csak kölcsönadta.

The post Csak részben ismerte be bűnösségét a tanárát megkéselő fiú appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

BvOP: a hazai börtönök felkészültek a járvány második hullámára

Biztonságpiac - Tue, 09/08/2020 - 04:35
A büntetés-végrehajtási szervezet minden szükséges intézkedést meghozott és meg fog hozni annak érdekében, hogy a koronavírus ne kerülhessen be a börtönfalak mögé – közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP).

Mint írták, a büntetés-végrehajtási szervezet fenntartotta a koronavírus első hullámakor bevezetett védelmi intézkedéseket a munkatársai és a fogvatartottak egészségének megóvása érdekében. Hozzátették: mivel a vírus a zárt közösségekben jobban terjed, a járvány elleni védekezés sikeressége érdekében a börtönökben még inkább indokolt a megelőzést szolgáló szabályok betartása.

A tájékoztatás szerint a BvOP folyamatos felület- és eszközfertőtlenítést rendelt el valamennyi büntetés-végrehajtási intézetben, illetve gondoskodott a személyzet védőeszközökkel való felszereléséről. Minden börtönben kijelölték az elkülönítő helyiségeket, az intézetekbe újonnan érkező fogvatartottak pedig minden esetben járványügyi vizsgálaton esnek át. Rendszeresen tájékoztatják a személyi állományt és az elítélteket a prevenciós higiéniai szabályok betartásáról is. Biztosított a napi többszöri kézmosás és kézfertőtlenítés lehetősége, emellett minden fogvatartottat mosható, fertőtleníthető textil szájmaszkot is elláttak.

Közölték azt is, hogy minden fogvatartott számára elérhetővé tették a Skype-alapú, élő, online telefonálási lehetőséget, és megnövelték a hagyományos telefonos beszélgetések időtartamát is a hozzátartozókkal való kapcsolattartás érdekében. Azoknak a fogvatartottaknak, akik nem rendelkeznek telefonnal, a szervezet saját költségére biztosítja a havi háromszor ötperces telefonálást. Skype felhasználási útmutatót is készítettek a fogvatartottak hozzátartozói részére.

A BvOP több plakátot és tájékoztató videót is készített, amelyek a fogvatartottaknak és a családtagjaiknak is hasznos információkkal szolgálnak a járványhelyzet kezeléséről, a megelőzéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról. Emellett az összes magyarországi börtönben elindult a járványügyi call center, a Börtönújság pedig a járvánnyal kapcsolatos különszámot is megjelentetett.

Kiemelték: az ügyvédi látogatást egyetlen esetben sem korlátozták, a védelemhez való jog érvényesülését – a fertőzés megelőzése érdekében szükséges óvintézkedések szigorú betartása mellett – a járványügyi veszélyhelyzet ideje alatt is teljes körűen biztosítja a büntetés-végrehajtás. A közlemény szerint a fogvatartottak a büntetés-végrehajtási intézetbe történő befogadásuk során egészségügyi vizsgálaton esnek át, a vizsgálatot követően – amennyiben nem tapasztalhatók felsőlégúti tünetek – a korábban bevezetett szabályoknak megfelelően közösségbe helyezésük kizárólag 14 nap elkülönítést követően történik meg.

A büntetés-végrehajtási szervezet által meghozott megelőző intézkedéseknek köszönhetően hazánkban a mai napig egyetlen fogvatartott sem betegedett meg az új típusú koronavírussal – tudatták.

The post BvOP: a hazai börtönök felkészültek a járvány második hullámára appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Kamu állásajánlatok: fejvadásznak álcázzák magukat a hackerek

Biztonságpiac - Mon, 09/07/2020 - 16:35
Fejvadászoktól érkező megkeresésnek álcázzák leveleiket észak-koreai hackerek, akik így próbálják meg rávenni az áldozataikat – elsősorban a hadiipar, a nemzetvédelem és az energiaszektor munkatársait –, hogy kártevőt telepítsenek a gépeikre.

Az Amerikai Egyesült Államok kiberbiztonsággal foglalkozó hivatala (United States Cybersecurity and Infrastructure Security Agency, CISA) egy friss jelentésében a vállalatokat érintő új támadásformára hívja fel a figyelmet. Az interneten már felbukkant a BLINDINGCAN nevű távoli hozzáférést biztosító trójai, amelynek terjesztését az Észak-Korea által támogatott Lazarus csoporthoz kötötték.

Katonai és energetikai információk a fontosak
Az eszközt információgyűjtéshez használják, a támadók kulcsfontosságú katonai és energiaipari információkat keresnek. Ehhez az olyan vállalatok munkatársait támadják célzottan, amelyek külsősként szerződéses munkát végezhetnek ezekben a szektorokban.

Első körben a támadók feltérképezik, hogy kik azok a kulcsfontosságú személyek, akik az információ birtokában lehetnek. A közösségi oldalak és az internet segítségével feltérképezik szakmai és baráti hálózatukat, majd fejvadászoktól érkező megkeresésnek álcázva küldenek kártevőkkel fertőzött állásajánlatokat a megcélzott személyeknek.

Skype-os interjúra is sor kerülhet
A fejvadász álca relatív új taktika, a fertőzött csatolmányok küldése viszont már régóta közismert és bevett fegyvere a támadóknak. Az érdekes az ügyben, hogy az észak-koreai kormányhoz köthető Lazarus csoport augusztusban nemcsak az amerikai, hanem az izraeli katonaságot is megkörnyékezte hasonló módszerekkel.

A fejvadász álcát a hackerek hamis LinkedIn profilokkal igyekeznek fenntartani. A szakmai közösségi oldalon menedzsereknek, ügyvezetőknek vagy a HR osztály vezetőinek adták ki magukat, és így vették fel a kapcsolatot az amerikai és az izraeli katonaságnak szállító vállalatok képviselőivel. A támadók azonban nemcsak e-mailen vették fel a kapcsolatot a célpontokkal, hanem videokapcsolat segítségével (többnyire Skype) személyes interjút is végeztek a bizalom elnyeréséhez, melyek segítségéhez valószínűleg színészek segítségét kérték.

Információra és pénzre utazik
Ha a támadóknak sikerül a BLINDINGCAN nevű trójait telepíteni a kiszemelt személy számítógépére, akkor az a következőkre képes:

  • Információt gyűjt a telepített merevlemezekről, annak típusáról és a szabadon lévő tárhelyről
  • Új folyamatokat indíthat és fejezhet be
  • Fájlokat kereshet, azokból információkat olvas ki, beléjük ír vagy futtat fájlokat
  • A fájlok vagy könyvtárak időbélyegét kiolvassa és módosítja
  • Megváltoztatja az aktuális könyvtárat az adott folyamat vagy fájl számára
  • Törli a kártevőt és a kártevővel kapcsolatba hozható fájlokat a fertőzött rendszerből

Az is érdekes a támadásban, hogy a korábban tapasztaltaktól eltérően a hackerek ezúttal nemcsak információt, hanem pénzt is próbáltak szerezni a célpontoktól. Észak-Koreában a hacker csoportok szakosodnak: egyesek információszerzésre mások pénzszerzésre, de nem szokták keverni a kettőt.

The post Kamu állásajánlatok: fejvadásznak álcázzák magukat a hackerek appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Iskolák elleni fegyveres támadásokat hiúsítottak meg Oroszországban

Biztonságpiac - Mon, 09/07/2020 - 12:10
Őrizetbe vett 13 fiatalt az orosz Szövetségi Biztonság Szolgálat (FSZB), akik tanintézmények, forgalmas helyszínek és rendvédelmi szervek épületei ellen készültek fegyveres támadások sorozatát végrehajtani Oroszország több régiójában.

Az FSZB társadalmi kapcsolatok osztályának pénteken kiadott tájékoztatása szerint egyikőjük az egyik meghiúsított támadást egy tanévnyitó ünnepség idején szándékozott végrehajtani és ott száz embert megölni. A közlemény a helyszínt nem nevezte meg, mint ahogy azt sem, hogy hol történtek az őrizetbe vételek.

Az FSZB nem ismertette az őrizetbe vettek korát és indítékait sem, de azt igen, hogy 11-en közülük egy zárt közösségimédia-csoport tagjai. A tömeggyilkosságokat a gyanúsítottak robbanószerkezetekkel, gyújtókeverékekkel, valamint lő- és hidegfegyverekkel készültek végrehajtani. Az interneten hasonló támadások elkövetésére buzdítottak másokat is.

A gyanúsítottaktól lefoglaltak négy, roncsoló elemekkel megtöltött, házi készítésű pokolgépet, ilyenek elkészítéséhez szükséges anyagokat és útmutatásokat, valamint támadási terveket tartalmazó naplókat, kommunikációs eszközöket és fegyvereket.

Orosz hírügynökségek szerint az FSZB csak idén nyolc, iskolák elleni támadást hiúsított meg, Kosztromában, Sznyezsinszkben, Szaratovban, Kercsben, Szahalin szigetén, Krasznojarszkban, Tyumeny megyében és Volgográdban. Valamennyi gyanúsított fiatalabb volt húsz évesnél.

Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára áprilisban kijelentette, hogy a fiatalok körében emiatt “fokozott érdeklődés” alakul ki a “schoolshooting” (iskolai lövöldözés) és a Columbine iránt. A tisztségviselő, aki korábban volt az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat igazgatója is, ezzel a Colorado állambeli Columbine középiskolájában 1999. április 21-én történt ámokfutásra utalt, amikor két tizenéves lőfegyverrel, kézigránátokkal és plasztikbombákkal 13 embert ölt meg, majd öngyilkosságot követett el.

A legsúlyosabb támadás az Ukrajnától elcsatolt Krím-félszigeten, Kercs városában történt, ahol a 18 éves Vlagyiszlav Roszljakov 2018 októberében egy műszaki iskolában 15 tanulót és öt felnőttet ölt meg, és önmagával is végzett.

The post Iskolák elleni fegyveres támadásokat hiúsítottak meg Oroszországban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A rutin szerepe a mogadishui kudarcban (aka Sólyom végveszélyben)

Biztonságpolitika és terrorizmus - Mon, 09/07/2020 - 10:37

 Annak idején először a könyvet olvastam az amerikaiak mogadishui akciójáról, aztán jött a film, a Sólyom végveszélyben, amitől mindenki okos és szakértő lett, hogy hogyan lehettek ilyen bénák és amatőrök az amerikaiak, amikor a "vak is látta"... "mindenki tudja", hogy nem szabad ilyen olyan hibákat elkövetni. 

Most olvasgatom M. Durant-nak az egyik könyvét (ő az a pilóta, aki a filmben is szerepel, akinek a helijét kilőtték, társai meghaltak, két Delta-s arc odament megvédeni, ők is meghaltak, őt meg majdnem meglincselték, de a videoja, amint ájultan rángatják Mogadishu utcáin, legalább bejárta a világsajtót), amely a Night Stalkers címet viseli és nem meglepő módon arról a helikopter egységről szól (160th Special Operations Aviation Regiment, becenevükön a Night Stalkers) amelyik talán a kezdetek óta repteti a különleges műveleti egységeket. 

És mit látok ebben a könyvben a mogadishui akcióról, amit még nem láttam máshol? Ami még a wikipedia szócikkben sincs benne? És ami magyarázatot ad az elkövetett hibák sorozatára a mogadishui csata alatt?  A megszokás. A megszokás hatalma. A Gothic Serpent nem annak az egy kudarcot vallott kiemelésnek az elnevezése volt, hanem Task Force Ranger művelet sorozatának. Mire elértek október 3ához, már két hónapja ott voltak, nyolc sikeres bevetésen voltak túl, ahol kb ugyanazt csinálták mindig. Éjszaka mentek, kiemeltek (vagy likvidáltak), hazatértek. Hiba nélkül, tűzharc nélkül, rálövés nélkül. Ez magabiztosságot adott nekik, rutinná változtatott pár dolgot a tervezés és felkészülés során. Durant leírja, hogy voltak intő jelek, csak nem vették őket észre (ők, a pilóták). Egészen konkrétan az, hogy a szomáliai milíciák kiismerték lassan az eljárásukat és már leszedtek egy vagy két helikoptert RPG-vel (egyet egy héttel korábban, a Gothic Serpent hetedik bevetésén). 

Amikor október 3-án parancsot kaptak az akcióra, csak az volt szokatlan, hogy a kiemelés részben járművekkel fog történni, nem csak helikopterekkel, ami kicsit szokatlan volt és veszélyesnek hangzott. A korábbi sikerek és a kialakult rutin miatt az operátorok sem úgy készültek a bevetésre, hogy akár több napra való málhával és lőszerrel menjenek, hanem csak a legszükségesebb felszerelést vették magukhoz, arra a készülve, hogy ez az akció is olyan gyors és "könnyű" lesz, mint a megelőző hét. A rutin miatt az indulás pillanatában nem is okozott fejtörést, hogy  a korábbi akcióktól eltérően ez a művelet nem éjjel fog történni (lásd éjjel látok hiánya, vagy pótelemek, akkummulátorok hiánya), hanem késő délután, de mindenki úgy volt vele, hogy hamar visszaérünk.

Categories: Biztonságpolitika

Szlovák újságíró-gyilkosság: felmentették a megrendeléssel vádolt nagyvállalkozót

Biztonságpiac - Mon, 09/07/2020 - 08:35
Felmentette a bazini székhelyű különleges bíróság csütörtökön a két és fél évvel ezelőtti szlovák újságíró-gyilkosság megrendelésével vádolt Marián Kocner nagyvállalkozót és a gyilkosság megrendelésében közvetítéssel vádolt Alena Zsuzsovát. Az ítélet nem jogerős, azt a különleges ügyészség ügyésze megfellebbezte.

A különleges bíróság szenátusának elnöknője a felmentő ítéletet elégséges bizonyíték hiányával indokolta, rámutatva arra, hogy a bizonyítási eljárás során nem lehetett “megbízható módon és kétségek nélkül” bizonyítani a vádak helyességét.

“Az, hogy volt indíték, nem elégséges. Elítélni valakit csak törvényellenes cselekmény alapján lehet, ilyenre viszont nincs bizonyítéka a bíróságnak” – idézte Ruzena Sabova szavait a TASR közszolgálati hírügynökség. A bíróság indoklásában rámutatott arra is, hogy a vádlottaknak, az ügyben bizonyítékként használt – a Threema üzenetküldő applikációból külföldről beszerzett – üzenetváltását nem lehet célirányosan a bűncselekmény bizonyítására használni, mert abban az érintettek csak emotikonokat használtak. Hozzáfűzték: kétségeket ébresztett a bíróságban a koronatanú vallomásának több részlete is.

A bazini bíróság ugyanakkor 25 év börtönbüntetésre ítélte Tomas Szabót, aki a vádirat szerint segédkezett a gyilkosság elkövetésében a már áprilisban jogerősen 23 évre ítélt Miroslav Marceknak, illetve egy korábbi gyilkosságot is elkövetett. A most felmentett vádlottak egyikét, a közel két éve vizsgálati fogságban lévő Alena Zsuzsovát már szabadlábra is helyezte a bíróság.

Az oknyomozó újságíró Ján Kuciak és barátnője meggyilkolásának ügyében indult per főtárgyalása idén januárban kezdődött. Az ügy öt vádlottja közül elsőként a vád koronatanújával, Andruskó Zoltánnal szemben született ítélet, őt különálló perben, vádalku keretében ítéltek 15 év letöltendő szabadságvesztésre, amiért kifizette a gyilkosságért járó összeget a gyilkosságot végrehajtó és ezt beismerő Marceknak.

Az ügy nagyjából egy hónapja érkezett a bizonyítási eljárás végéhez, akkor elmondott záróbeszédében a többi vádlott tagadta bűnösségét. A most felmentett vádlottak záróbeszédeikben a bizonyítási eljárás hibáira hivatkoztak, valamint kétségbe vonták több tanú – köztük a volt titkosszolgálati vezető és újságíró, Peter Tóth – szavahihetőségét. Akkor a vádlottak arra is rámutattak, hogy a vád koronatanúja a sajtó által nyilvánosságra hozott információk tükrében többször megváltoztatta állításait.

A perben már augusztus elején ítéletet kellett volna hirdetni, ám nem sokkal a kitűzött időpont előtt a különleges bíróság szenátusának elnöknője elnapolta szeptemberre az ítélethozatalt.

A mostani felmentő ítéletre az eddig megszólaló szlovák politikusok és jogi szakértők többnyire meglepődve, de a bírósági döntést tiszteletben tartva reagáltak. Zuzana Caputová államfő a szlovák hírügynökségnek adott reagálásában azt mondta: sokkolta a döntés, ám elfogadja, és azt várja, hogy a Legfelsőbb Bíróságon folytatódik majd “az igazság keresése.” Boris Kollár, a szlovák parlament elnöke azt mondta: nincs más lehetőség, bízni kell abban, hogy a bíróság bizonyítékok és tények alapján hozta meg döntését, ugyanakkor felszólította az ügyben érintett hatóságokat: azon legyenek, hogy a társadalom megtudhassa, ki volt az igazi megrendelő. Peter Pellegrini előző szlovák miniszterelnök, aki az újságíró-gyilkosság után került a kormányfői posztra, úgy fogalmazott: az, hogy az ügyben a gyilkosság három elkövetőjét elítélték, azt bizonyítja, hogy a rendőrségnek sikerült feltárnia ezt a bűncselekményt.

Kuciak szlovák oknyomozó újságírót és barátnőjét, Martina Kusnírovát 2018 február végén találta holtan a rendőrség a galántai járásban fekvő Nagymácsédon lévő családi házukban. A gyilkosság közfelháborodást keltett az országban, és sohasem látott méretű tüntetéssorozatot váltott ki, ami belpolitikai válsághoz vezetett, a kormány több tagja távozott, és lemondott Robert Fico kormányfő is.

The post Szlovák újságíró-gyilkosság: felmentették a megrendeléssel vádolt nagyvállalkozót appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Hat év szabadságvesztést kapott egy kaposvári drogkereskedő

Biztonságpiac - Mon, 09/07/2020 - 07:35
Hat év börtönbüntetésre ítélte a Kaposvári Járásbíróság nem jogerősen azt a férfit, aki tavaly rendszeresen adott el drogot az ismerőseinek – tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség.

Azt írták: az ügyészségi vádirat indítványaival egyező elsőfokú ítélet szerint a kábítószer birtoklása miatt 2017-ben letöltendő szabadságvesztéssel büntetett 31 éves elkövető a szabadulása után amfetamint tartalmazó anyagokat szerzett be, amelyeket grammonként négyezer forintos áron adott el az őt telefonon megkereső vevőknek a somogyi megyeszékhelyen.

A nyomozók a férfit 2019 novemberében érték tetten, amikor speedet értékesített otthonának közelében. Az ügyészség tudomásul vette a bíróság döntését, a vádlott enyhítésért fellebbezett, így az ügy a Kaposvári Törvényszéken folytatódik.

The post Hat év szabadságvesztést kapott egy kaposvári drogkereskedő appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Keleten és délen a helyzet fokozódik

Biztonságpiac - Mon, 09/07/2020 - 06:35
Fokozott rendőrségi ellenőrzést rendeltek el hétfőtől hat hónapra a déli és a keleti megyékre.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata vasárnap a rendőrség honlapján azt közölte: a fokozott ellenőrzést szeptember 7-én 0 órától 2021. március 6-án 24 óráig rendelte el az országos rendőrfőkapitány Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala megye közigazgatási területére.

A cél a közrend és a közbiztonság fenntartása, a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése, megszakítása – írták.

The post Keleten és délen a helyzet fokozódik appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Korrekt: hét és fél év fegyházat kapott egy rabló, aki nyakláncot tépett le egy nőről

Biztonságpiac - Mon, 09/07/2020 - 05:35
Hét és fél év fegyházra ítélték első fokon azt a 26 éves férfit, aki Budapesten kitépte egy nő nyakából a láncot – közölte a fővárosi főügyész.

Ibolya Tibor közleményében azt írta, a vád szerint a férfi 2020 júniusában szabadult szabadságvesztés büntetéséből, ezért szüksége volt pénzre. A férfi augusztus 28-án a késő délutáni órákban felfigyelt a vele egy buszon utazó sértettre, akinek a nyakában meglátott egy általa aranynak hitt, valójában orvosi fém nyakláncot. A férfi követte a nőt, és Soroksáron, a Grassalkovich úton kitépte az ékszert a nő nyakából.

A nő egyik ismerőse látta ezt, és a férfi után szaladt, hogy visszatartsa, a tolvaj azonban egy késsel többször megfenyegette a segítőt.

A rendőrség a rablót két napon belül azonosította és őrizetbe vette, az ügyészség pedig a férfit – mint többszörös és különös visszaesőt – felfegyverkezve elkövetett rablás miatt bíróság elé állította. A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság első fokon a vádlottat bűnösnek mondta ki és hét év hat hónap fegyházbüntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős, ellene az ügyészség még hosszabb tartamú fegyházbüntetésért, a védelem enyhébb minősítésért és büntetésért fellebbezett – közölte a fővárosi főügyész.

The post Korrekt: hét és fél év fegyházat kapott egy rabló, aki nyakláncot tépett le egy nőről appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Egy ember meghalt a birminghami késelésben, nincs terrorizmusra utaló jel

Biztonságpiac - Mon, 09/07/2020 - 04:35
Egy ember meghalt, heten megsérültek a közép-angliai Birmingham belvárosában vasárnap történt késeléses incidensben.

Steve Graham, a birminghami rendőrség főfelügyelője kora délutáni sajtótájékoztatóján közölte: a nyomozók egy gyanúsítottat keresnek, őrizetbe vétel az üggyel kapcsolatban eddig nem történt. Hozzátette: a hét sérült közül kettőnek – egy férfinek és egy nőnek – válságos az állapota, öt ember könnyebb sérülést szenvedett. Graham hangsúlyozta: semmilyen jel nem utal arra, hogy az incidensnek bármiféle köze lenne a terrorizmushoz, a rendőrség emberölési ügyként kezeli a történteket. A rendőrtiszt “vaktában elkövetett” bűncselekménynek minősítette a késeléseket. Hozzátette: több helyszínen elkövetett, egymással összefüggő késeléses támadásokról van szó, de az eddigi vizsgálat alapján a sérültek között nem volt semmilyen kapcsolat.

Dominic Raab brit külügyminiszter nem sokkal korábban, a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában szintén azt mondta: a kormánynak nincs olyan információja, hogy terrorcselekmény történt volna.

Graham főfelügyelő tájékoztatása szerint a késelések közvetlen helyszíneit a rendőrség lezárta, de a kordonokon kívüli belvárosi területeken nincsenek korlátozások. Nyitva van Birmingham legnagyobb bevásárló- és szórakoztatóközpontja, a Bullring Plaza is. A rendőrségi vezető kijelentette: nyitva maradnak a belvárosi éttermek, pubok, szórakozóhelyek is.

Nagy-Britanniában legutóbb június 26-án volt késeléses támadás. A skóciai Glasgowban történt bűncselekményben hatan megsérültek, köztük egy rendőr. Az elkövetőt a rendőrség agyonlőtte, a hatóságok azonban később erről az incidensről is megállapították, hogy nem volt köze a terrorizmushoz. Néhány nappal korábban a dél-angliai Reading városának egyik parkjában is késeléses támadás történt, amelyben hárman meghaltak, hárman megsérültek.

Azt az incidenst a rendőrség terrorcselekménynek minősítette. A 25 éves gyanúsítottat a helyszínen elfogták, pere november végén kezdődik a londoni központi büntetőbíróságon.

The post Egy ember meghalt a birminghami késelésben, nincs terrorizmusra utaló jel appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Uniós szóvivő: az EU kiáll a Nemzetközi Büntetőbíróság mellett

Biztonságpiac - Sun, 09/06/2020 - 08:53
Az Európai Unió megvédi a Nemzetközi Büntetőbíróságot az aláásására tett kísérletek ellen – közölte Peter Stano, az unió külügyi szolgálatának szóvivője, miután előző nap Mike Pompeo amerikai külügyminiszter bejelentette, hogy Washington szankciókat vezet be Fatou Bensoudával, a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyészével szemben, “mert annak hivatala vizsgálatot folytat amerikaiak ellen”.

“Elkötelezettek vagyunk az ICC támogatása mellett, mert az intézmény kulcsfontosságú szerepet játszik a nemzetközi igazságszolgálatatásban. Nem örülünk, ha olyan lépésekről értesülünk, amelyek szembemennek a hágai testület tevékenységével” – hangsúlyozta Stano.

A szóvivő emlékeztetett, hogy júliusban az unió már nyilatkozatban reagált Donald Trump azon júniusi rendeletére, amely lehetővé tette gazdasági büntetőintézkedések bevezetését azokkal az ICC-tisztségviselőkkel szemben, akik érintettek amerikai katonák lehetséges afganisztáni háborús bűneinek kivizsgálásában.

Az ICC márciusban adott engedélyt azon feltételezett háborús bűnök és emberiesség elleni bűncselekmények kivizsgálására, amelyeket 2003 és 2014 között követtek el Afganisztánban, köztük a feltételezések szerint vannak amerikai katonák is és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA), az amerikai hírszerzés emberei.

The post Uniós szóvivő: az EU kiáll a Nemzetközi Büntetőbíróság mellett appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Vádat emeltek a Magyarországon és Hollandiában gyilkoló férfi ellen

Biztonságpiac - Sun, 09/06/2020 - 07:35
Vádat emelt és tényleges életfogytiglant indítványozott a Fővárosi Főügyészség egy szerb-magyar állampolgárságú férfi ügyében, aki Budapesten és Amszterdamban is fegyverrel végzett áldozataival – tudatta a főügyészség.

A vád szerint a harminckilenc éves férfi 2018. július 30-án egy amszterdami kávézóban tarkón lőtt egy horvát férfit, majd 2018 szeptemberében elhatározta, hogy végez egy magyar kábítószer-kereskedővel. 2018. szeptember 19-én, az esti órákban a XV. kerület, Szentmihályi úti bevásárlóközpont és a Szilas-patak között találkoztak. A vádlott elterelte a sértett figyelmét azzal, hogy kábítószernek látszó cukorhelyettesítő anyagot tartalmazó csomagokat adott át megvizsgálásra, majd fejbe lőtte áldozatát és a holttestet a patak medrébe húzta.

A vádlott a két gyilkosság elkövetése után a külföldi rejtőzködéshez hamis okmányokat készítettet és használt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói széleskörű nemzetközi együttműködéssel felkutatták az elkövetőt, és a cseh rendőrség 2019. március 1-jén elfogta. Az akció előkészítésében kiemelkedő szerepe volt a EUROJUST-nak és az Europolnak is.

A Fővárosi Főügyészség előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés, valamint közokirat-hamisítás miatt emelt vádat a letartóztatásban lévő férfi ellen a Fővárosi Törvényszéken, és életfogytig tartó fegyházbüntetést indítványozott a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárásával.

The post Vádat emeltek a Magyarországon és Hollandiában gyilkoló férfi ellen appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Egy héten át ellenőriz a vasúti biztonság érdekében a rendőrség

Biztonságpiac - Sun, 09/06/2020 - 06:35
Jövő hétfőtől egy héten át fokozottan ellenőrzi a vasúti átjárókat és peronokat a rendőrség.

A közlemény szerint a Railpol akció keretében a magyar rendőrség egységes nemzetközi művelet keretében végez fokozott ellenőrzést a vasúti biztonság érdekében.

Az akció célja, hogy megelőzzék a vasúti átjárónál érvényes áthaladási szabályok megsértését, vasúti szabálysértések elkövetését, a vasúti jelzőberendezések, a vasúti közlekedés biztonsága szempontjából nélkülözhetetlen eszközök, valamint az utasok tájékoztatására szolgáló eszközök és a vagonok, illetve azok működéséhez szükséges eszközök és berendezések megrongálását, a mozgó vonatokra történő fel- és leszállást, a vasúti közlekedés folytonosságát veszélyeztető jogellenes és tiltott cselekményeket.

The post Egy héten át ellenőriz a vasúti biztonság érdekében a rendőrség appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Kevés: életfogytiglant kapott az élettársa gyermekeit meggyilkoló ózdi férfi

Biztonságpiac - Sun, 09/06/2020 - 05:35
Két nevelt gyermekét megölte, élettársát, a gyerekek édesanyját pedig súlyosan megsebesítette egy ózdi férfi, a Miskolci Törvényszék elsőfokú tanácsa életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte.

A bűncselekmény 2018. november 26-án történt a borsodi városban. A férfi az éjjeli órákban érkezett haza az élettársával és annak két gyermekével közösen használt ózdi lakásba; a nő és a gyerekek már aludtak. A tettes konyhakéssel az ágyban fekvő élettársát kétszer mellkason szúrta, majd az egyik gyermekre támadt, őt szintén mellkason szúrta, a karját és a kezeit is megvágta. A gyermek életét vesztette. Időközben a vádlott a gyermeke védelmére siető élettársát késsel a lábszárán sebesítette meg, majd a másik gyermeken szívtájékon halálos sebet ejtett.

A törvényszék a férfit aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte, a szabadságvesztésből leghamarabb negyven év elteltével bocsátható feltételes szabadságra. A büntetés kiszabásakor a bíróság enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlott beismerte a bűncselekményt, súlyosító körülmény volt ugyanakkor a vádlott büntetett előélete és az elkövetés kitartó jellege, valamint az, hogy hozzátartozó sérelmére követte el.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője fellebbezést jelentett be. A büntetőper a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

The post Kevés: életfogytiglant kapott az élettársa gyermekeit meggyilkoló ózdi férfi appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Navalnij-botrány: Moszkva arra célozgat, hogy egy nyugati ország mérgezhette meg az ellenzéki politikust

Biztonságpiac - Sun, 09/06/2020 - 04:35
Az orosz külügyminisztérium arra hívta fel a figyelmet, hogy több nyugati ország és NATO-labor foglakozott Novicsok típusú idegméreggel, amellyel német orvosok szerint megmérgezték Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust.

A Ria Novosztyi orosz hírügynökségek szerint a moszkvai külügyminisztérium arra reagált, hogy pénteken Heiko Maas német és Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter közös állásfoglalásában mély megdöbbenésének adott hangot a Navalnij elleni “támadás” miatt, amely szerintük súlyosan sérti a demokrácia és pluralizmus alapelveit.

“A következőkre kell emlékeztetnünk azokkal a megfellebbezhetetlen állításokkal kapcsolatban, hogy a nyugaton Novicsoknak nevezett idegbénító mérgező kémiai vegyületeket nálunk fejlesztették ki. Sok éven át e tág kémiai csoportba tartozó vegyületekkel dolgoztak számos nyugati ország és szakosított NATO-struktúrák szakértői” – tudatja az orosz külügyminisztérium. Felhívja arra is a figyelmet, hogy az Egyesült Államokban félszáznál több hivatalos szabadalmat adtak ki a szóban forgó idegméreg harci bevetési technológiáira.

A Ria Novosztyi a külügyi közleményhez fűzött magyarázatában felhívja a figyelmet arra, hogy az Oroszországban tartalékolt harci mérgező anyagok “utolsó kilogrammját” 2017. szeptember 17-én semmisítették meg. Ezzel Oroszország a megszabott határidőnél korábban fejezte be az 1996 óta folytatott szövetségi programot, teljes mértékben teljesítette a vegyi fegyverek betiltásáról szóló konvencióban vállalt kötelezettségeit, és megszabadult mintegy negyvenezer tonna mérgező anyagtól. Ugyanakkor – teszi hozzá a hírügynökség – az Egyesült Államok jelenleg az egyetlen olyan ország, amely jelentős mennyiségű harci mérgező anyagot birtokol.

The post Navalnij-botrány: Moszkva arra célozgat, hogy egy nyugati ország mérgezhette meg az ellenzéki politikust appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

AirPowerNews 90. (2020. szept.)

Air Power Blog - Sat, 09/05/2020 - 22:19

Idén már hetekig a hazai Air Power közösség érdeklődésének középpontjában állt egy ikonikus szállító repülőgéptípus, az An-26, melynek kivonásával - remélhetőleg minél rövidebb ideig tartó - "rámpás hiátus" állt be a honvédség képességkészletében. Ma, merő véletlennek köszönhetően az "Ancsát" megelőző generáció legsikeresebb típusát, a Li-2-es egyetlen repülőképes példányát sikerült elcsípni az éjszakai égbolton Budapest felett. Ezzel nyitnám hát rendkívül izgalmasnak ígérkező szeptemberünk hírbejegyzését.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Párizsi vérengzés: megkezdődött a per

Biztonságpiac - Sat, 09/05/2020 - 08:35
Megkezdődik szerdán a párizsi esküdtszéken a franciaországi dzsihadista merényletsorozat nyitányát jelentő, 2015 januárjában elkövetett, tizenhét halálos áldozatot követelő párizsi támadások pere, amelyet a terrorellenes ügyészség kérésére filmre rögzítenek.

A november 10-ig tartó tárgyalás rögzítése kivételes alkalom, ugyanis Franciaországban tilos felvételeket készíteni a bírósági eljárásokról. A kivétel azért engedélyezett, mert a per különleges jelentőséggel bír az igazságszolgáltatás történelmi archívuma számára.

2015. január 7-én két francia dzsihadista hatolt be a Charlie Hebdo szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségébe, ahol tizenkét embert megöltek és tizenegyet megsebesítettek. Az alig két percig tartó vérengzésben 34 lövéssel a lap hét legfőbb karikaturistáját, köztük a főszerkesztő Charb-t is kivégezték.

A támadókat két napig üldözték. Eközben egy harmadik társuk agyonlőtt egy rendőrt Párizs egyik déli elővárosában, majd másnap egy kóser élelmiszerboltban zsidó túszokat ejtett, akik közül négyet megölt. A rendőrség egyidejűleg indított akciókban végzett mindhárom terroristával, és kiszabadította a túszokat.

A három napig tartó támadásokban tizenheten vesztették életüket, köztük három rendőr, és huszonegyen sebesültek meg. Rájuk emlékezve és a terrorizmus elleni tiltakozásul 2015. január 11-én csaknem négymillióan vonultak utcára országszerte.

A támadássorozat volt a nyitánya a Franciaországot sújtó iszlamista merénylethullámnak, amelyben több mint 250-en vesztették életüket.

A nyomozás hamar fényt derített arra, hogy a Charlie Hebdo szerkesztőségében vérengző testvérpár, Chérif és Said Kouachi, valamint a rendőrnővel végző és zsidó túszokat ejtő Amédy Coulibaly ismerhették egymást. A szálak egy 2005-ben felszámolt kelet-párizsi iszlamista radikális csoporthoz vezettek, amely Irakba toborzott európai harcosokat.

A Charlie Hebdo elleni támadást az al-Kaida terrorszervezet jemeni szárnya, az Arab-félsziget al-Kaidája (AQAP) vállalta magára.

A több mint két évvel ezelőtt lezárult nyomozás eredményeként tizennégy ember ellen emeltek vádat, közülük tizenegyen fognak megjelenni a bíróság előtt. Tízen vannak előzetes letartóztatásban, egy ember szabadon védekezhet. Valamennyi gyanúsított tagadja, hogy tudott a merényletek előkészítésről.

Három ember, köztük a két feltételezett megrendelő, Mohamed és Mehdi Belhoucine, illetve az egyik dzsihadista felesége, Hayat Boumeddiene ellen pedig elfogatóparancs van érvényben. Ők a támadásokat megelőzően Szíriába utaztak. A francia sajtó többször is beszámolt a megrendelők halálhíréről, de ezt hivatalos források nem erősítették meg. A feleségről tudható, hogy a Szíriában még mindig kitartó dzsihadisták védelme alatt áll.

A per fővádlottja a 34 éves Ali Riza Polat, a túszejtő Amédy Coulibaly barátja, akiről az ügyészség azt gyanítja, hogy központi szerepet játszott a merényletek megszervezésében, ezért őt terrorista gyilkosságban való bűnrészességgel gyanúsítják, amiért életfogytiglani szabadságvesztés szabható ki. A feltételezések szerint ő szerezte be Belgiumból a fegyvereket, és az ő feladata volt azon nyomok eltüntetése is, amelyek a támadássorozatot végrehajtó hálózatra utalhattak.

További kilenc gyanúsított ellen bűnsegédlet a vád, rájuk húsz év börtönbüntetés várhat. A szabadon védekező gyanúsítottat köztörvényes bűntettekkel vádolják, amiért tíz év szabadságvesztést kaphat. Valamennyiüknek volt már dolga köztörvényes bűncselekmények miatt a rendőrséggel, egyeseket kábítószer-kereskedelem miatt ítélték el Párizsban, s a börtönben ismerkedtek meg Coulibalyval.

A Charlie Hebdo egyébként szerdán megjelent számának címlapján ismét közzétette azokat a Mohamed prófétából gúnyt űző karikatúrákat, amelyek miatt a lap a dzsihadisták célpontjává vált.

“Soha nem adjuk meg magunkat. Soha nem adjuk fel” – mondta Riss, a lap jelenlegi főszerkesztője, aki a 2015. január 7-i terrortámadásban súlyosan megsebesült.

A tizenkét rajz eredetileg a Jyllands-Posten című dán napilapban jelent meg 2005. szeptember 30-án, a Charlie Hebdo egy évvel később közölte őket. A francia szatirikus lapot a közlés után többször megfenyegették, a szerkesztőséget felgyújtották. A támadást követően a Charlie Hebdo elköltözött, biztonságát megerősítették, és a szerkesztőség jelenleg is titkos helyen dolgozik. A lap munkatársai az elmúlt években is több halálos fenyegetést kaptak, miközben az újság világszerte a szólásszabadság jelképévé vált.

A próféták ábrázolását szigorúan tiltja az iszlám, Mohamedből gúnyt űzni pedig egyes muszlim országokban halálbüntetést von maga után.

A muzulmán vallás franciaországi ernyőszervezetének, a CFCM-nek a vezetője, Moussaoui a karikatúrák ignorálására szólított fel, és azt kérte a hívektől, hogy a terrorizmus áldozataira emlékezzenek.

“Semmi nem igazolhatja az erőszakot” – hangsúlyozta a vallási vezető. “A karikatúrákat megtanultuk figyelmen kívül hagyni, és arra kérünk mindenkit, hogy ezt a magatartást kövesse minden körülmények között” – tette hozzá.

The post Párizsi vérengzés: megkezdődött a per appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Navalnij-botrány: a német kereszténydemokraták leállítanák az Északi Áramlat-2 építését

Biztonságpiac - Sat, 09/05/2020 - 07:35
Az Európai Uniónak (EU) az Északi Áramlat-2 gázvezeték építésének leállításával kell válaszolnia Moszkvának Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus megmérgezésére – mondta Norbert Röttgen, a német szövetségi parlament (Bundestag) külügyi bizottságának elnöke egy interjúban.

A kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöki tisztségére pályázó politikus a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádióban sugárzott interjúban kiemelte, hogy Vlagyimir Putyin “csak az erő nyelvét érti”, a szankciók formái közül pedig csak a legfőbb orosz exportcikkek közé tartozó földgáz kivitelét korlátozó gazdasági büntetőintézkedések hatnak rá.

Ezért le kell állítani az orosz földgázt a Balti-tenger alatt Németországba szállító Északi Áramlat vezetékhálózat második vezetékpárjának lefektetését – mondta a tekintélyes CDU-s politikus, kiemelve, hogy legfőbb ideje megteremteni az “igaz európai külpolitikát, különben Putyin nem veszi komolyan Európát”.

A mérgezéses tünetekkel Berlinben ápolt orosz ellenzéki vezér, Navalnij esetével kapcsolatban arról is szólt, hogy az orosz vezetés igyekszik az ellenzékiek agyába vésni, hogy veszélyben van az életük. Mint mondta, az orosz nemzetbiztonsági szervek egyetlen pillanatra sem tévesztették szem elől Alekszej Navalnijt, állandó megfigyelés alatt tartották az ellenzéki politikust.

Ugyancsak az Északi Áramlat-2 építésének leállítását tartja lehetséges szankciónak Wolfgang Ischinger, a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencia (MSC) igazgatója. Ugyanakkor az is világos, hogy a szankciók politikája csak akkor kerül napirendre, amikor a kormányok kifogynak a hatékony eszközökből és “nemigen van más ötletük”, a gázvezeték-projekt leállítása pedig együtt jár azzal a kérdéssel is, hogy “mennyire ártunk saját magunknak, és a német cégeknek” – mondta Wolfgang Ischinger a Der Spiegel című hírmagazinnak.

A biztonságpolitika első számú nemzetközi fórumának vezetője kiemelte: a Navalnij-ügy “sajnos a stratégiai partnerség gondolatának vége”. Mint mondta, Moszkva az EU-val folytatandó stratégiai együttműködés helyett “reaktív és védekező” külpolitikát folytat, amelynek az a kiindulópontja, hogy a “nyugati modell” fenyegetést jelent.

Oroszország távolról ugyan hatalmasnak tűnik, de közelebbről szemlélve egyre kisebb. Hazai összterméke (GDP) kisebb, mint Olaszországé, és szüntelenül zajlik a társadalmának elitrétegét szűkítő agyelszívás – fejtette ki az MSC igazgatója, hozzátéve: egy kézen meg lehet számolni, hogy Oroszország mennyi barátot szerzett a rövid távon sikeresnek tűnő, hosszú távon viszont “védekező és elesett” külpolitikájával.

Angela Merkel kancellár csütörtökön kitért a földgázvezeték építésének leállításáról szóló javaslat értékelése elől. Stefan Löfven svéd kormányfővel tartott tájékoztatóján kérdésre válaszolva kifejtette, hogy az orosz fél lépéseitől függ Németország és az EU reakciója.

Löfven kiemelte, hogy a vegyi fegyverek használata ellentétes a nemzetközi humanitárius joggal, ezért az EU-nak reagálnia kell az Navalnij elleni oroszországi “gyilkossági kísérletre”, méghozzá egységesen. Azonban mivel a bűncselekmény Oroszországban történt, az orosz hatóságoknak kell kivizsgálni a történteket és felelősségre vonni az elkövetőket.

“Úgy tisztességes és méltányos, ha azt mondjuk, hogy most ti következtek” – mondta a svéd kormányfő, hozzátéve: “teljesen világos, hogy az orosz kormány tartozik nekünk egynéhány válasszal”.

A német kormány a vizsgálati eredményeket értékelve közölte, hogy az orosz ellenzék vezére mérgezéses támadás áldozata lett a hazájában. Berlin a lehető leghatározottabban elítéli a támadást, és megkezdi az egyeztetést EU-s, illetve NATO-partnereivel a megfelelő válaszlépésekről – közölték.

The post Navalnij-botrány: a német kereszténydemokraták leállítanák az Északi Áramlat-2 építését appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Navalnij-botrány: akkor indul nyomozás, ha megerősítést nyer a mérgezés ténye

Biztonságpiac - Sat, 09/05/2020 - 06:35
Alekszej Navalnij ellenzéki politikus ügyében de jure akkor indul nyomozás, ha megerősítést nyer az az információ, hogy a szervezetében méreganyagot találtak – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

Mint mondta, Moszkva párbeszédre számít a német féllel, és adatokat vár, amelyek elősegítenék az orosz belügyi szakembereknek az ügyben intézett vizsgálatát.

“Ez de facto folyamatban lévő nyomozati tevékenység. Ha megerősítést nyer az az információ, hogy a páciens biológiai mintáiban méreganyagot találtak, akkor természetesen nem kétséges, hogy de jure is megkezdődik a nyomozás” – mondta.

Mintegy megerősítve Peszkov nyilatkozatát, az illetékes moszkvai kerületi bíróság nem adott helyt annak a Vjacseszlav Gimagyi, a Navalnij alapította Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványának (FBK) ügyvédje által beterjesztett panasznak, amely kifogásolta, hogy a hatóságok nem kezdtek el nyomozni Navalnij ügyében. Az alapítvány azt kívánta elérni, hogy az ügyben közéleti személyiség elleni gyilkossági kísérlet, élet veszélyeztetése címén induljon bűnügyi nyomozás.

A történtekkel kapcsolatban a nyugat-szibériai közlekedési ügyészég kezdeményezett előzetes rendőrségi vizsgálatot. Ennek során átkutatták Navalnij tomszki szállodai szobáját, valamint a városban tett látogatásának helyszíneit, és több mint száz potenciális tárgyi bizonyítékot foglaltak le, húsznál több kriminalisztikai vizsgálatot is elvégeztek.

Az orosz elnöki szóvivő azt is közölte, hogy az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) csütörtökön megkapta a fehérorosz hírszerzéstől azokat az anyagokat, amelyek Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő szerint bizonyítékot jelentenek arra, hogy hamisították a Navalnij megmérgezésére vonatkozó adatokat. Peszkov az értesülések tartalmáról nem adott tájékoztatást.

Peszkov Minszkben arról beszélt Mihail Misusztyin orosz miniszterelnöknek, hogy a fehérorosz rádióelektronikai katonai hírszerzés elfogott Varsó és Berlin közötti “érdekes” telefonbeszélgetést, amelyben “világosan arról van szó, hogy ez (a mérgezés-ügy) egy hamisítvány”.

A szóvivő arra is felhívta a figyelmet, hogy az orosz fél a németnél sokkal nagyobb nyitottságot tanúsított az ügyben. Nem kívánt találgatásokba bocsátkozni, hogy a mérgezés kinek állhatott érdekében Oroszországban vagy külföldön.

“Ebben a helyzetben mi magunk a tényekre támaszkodunk és mindenki mást is arra hívunk fel, hogy támaszkodjon a tényekre” – mondta Peszkov.

The post Navalnij-botrány: akkor indul nyomozás, ha megerősítést nyer a mérgezés ténye appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.