You are here

Biztonságpolitika

Az orosz védelmi tárca az amerikai felet hibáztatja a katonai incidensért

Biztonságpiac - Sun, 08/30/2020 - 07:35
Az amerikai erők annak ellenére tartóztattak fel egy orosz katonai konvojt Szíriában, hogy a terrorellenes nemzetközi koalíció előzetes értesítést kapott annak áthaladásáról, emiatt történt az az incidens, amelyben több amerikai katona könnyebben megsérült – közölte az orosz védelmi minisztérium.

A történtekről telefonon tárgyalt egymással Gennagyij Geraszimov, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke és Mark Milley, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke. Geraszimov kifogásolta, hogy az orosz katonai rendészet konvoját annak ellenére akarták feltartóztatni, hogy a koalíció az áthaladásáról előzetes értesítést kapott a szokásos ügyrend szerint. Az orosz tábornok azt mondta, hogy erre válaszul lépések történtek “az incidens megelőzése és a kitűzött feladat teljesítésének folytatása” érdekében.

Amerikai források szerint az orosz fél közlekedési balesetet provokált ki Észak-Szíriában, az amerikai ellenőrzésű zónában, megsértve a 2019-ben megkötött konfliktusmegelőzési megállapodást.

The post Az orosz védelmi tárca az amerikai felet hibáztatja a katonai incidensért appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Kreml: Putyin egyelőre nem kívánja bevetni az orosz erőket Fehéroroszországban

Biztonságpiac - Sun, 08/30/2020 - 06:35
Vlagyimir Putyin abból indul ki, hogy nem kerül bevetésre Fehéroroszország területén az a rendvédelmi tartalék, amelyet Aljakszandr Lukasenka kérésére hozott létre – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

Peszkov nem árulta el, hogy milyen létszámú és fegyverzetű erőkből áll ez a tartalék, mint ahogy azt sem, hogy a hadsereg vagy a nemzeti gárda egységeiből hozták-e létre. Csak annyit mondott, hogy “meglehetősen ésszerű” nagyságrendről van szó, és a kontingens három részből áll, amelyek végszükség esetén meg tudják akadályozni a szélsőséges fellépést a köztársaság területén. A szóvivő szerint a tartalék kialakítása a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete és az orosz-fehérorosz Szövetségi Állam létrehozásáról megkötött két szerződésből Oroszországra háruló kötelezettségvállalásból fakad.

“Nagyon fontos tisztában lenni azzal, amit az elnök is aláhúzott: ez egy +tartalék+, és nincs rá semmilyen szükség, hogy aktiválják, felhasználják. Putyin abból indul ki, hogy semmilyen módon nem kerül alkalmazásra. Mi is abból indulunk ki, hogy olyan szélsőséges helyzettel, amilyet az elnök leírt, Fehéroroszországnak nem kell majd szembenéznie” – hangoztatta a szóvivő.

Putyin azt mondta, hogy a Lukasenka kérésére elkülönített “orosz erőket mindaddig nem fogják bevetni, amíg a szélsőséges elemek politikai jelszavakkal takarózva nem lépnek át bizonyos határokat, és nem kezdenek banditizmusba, nem kezdenek el házakat, bankokat felgyújtani, és nem próbálnak meg közigazgatási épületeket elfoglalni”.

Peszkov úgy vélekedett, hogy a tartalék létrehozása semmilyen mértékben nem befolyásolja majd az orosz-fehérorosz viszonyt, és hangsúlyozta, hogy “Oroszország, ahogy eddig nem avatkozott, most sem avatkozik be a fehérorosz ügyekbe”.

A szomszédos ország biztonsági erőinek fellépését “nagyon korrektnek” és “nagyon óvatosnak” minősítette, és kérdésre válaszolva kijelentette, hogy “Fehéroroszország rendőrsége nem folytat szélsőséges tevékenységet”. Mint mondta, az erő indokolatlan alkalmazásának eseteit Fehéroroszországnak kell kivizsgálnia, ami nem tartozik Oroszországra.

Azzal kapcsolatban, hogy Putyin “meglehetősen visszafogottnak” minősítette a fehérorosz rendőrség fellépését, a szóvivő azt hangoztatta, hogy “az elnök sohasem nevezi a tömeges megveretést visszafogott reakciónak (.), és sohasem erre gondolt”. Arra hívta az fel az újságírókat, hogy soroljanak fel konkrét példákat az ilyen esetekre.

A TASZSZ beszámolója szerint egyébként John Sullivan moszkvai amerikai nagykövet pénteken másfél órán át tárgyalt az orosz külügyminisztériumban. A misszióvezető a megbeszélésről nem volt hajlandó nyilatkozni a sajtónak.

The post Kreml: Putyin egyelőre nem kívánja bevetni az orosz erőket Fehéroroszországban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Debrecenben már-már hagyomány a dohányboltrablás

Biztonságpiac - Sun, 08/30/2020 - 05:35
Újabb debreceni dohányboltrablás elkövetőjét keresi a rendőrség – közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.

Közleményük szerint péntek este egy férfi fegyverrel vagy annak utánzatával a kezében bement egy dohányboltba, ahol az alkalmazottat a bevétel átadására szólította fel. Az eladó 15 ezer forintot adott át a férfinak, aki ezt követően elhagyta a helyszínt. A eset során személyi nem sérült meg senki.

A feltételezett elkövető normál testalkatú, 60-65 év körüli férfi, aki világoskék inget, farmernadrágot, világosbarna színű cipőt, egy fekete sapkát és szájmaszkot viselt. A cselekményről a biztonsági kamera felvételt készített – írták.

Debrecenben szerda reggel is kiraboltak fegyveresek egy dohányboltot, akkor ötvenezer forintot vittek el. A 18 és 19 éves férfit két nappal később Egerben fogták el és kezdeményezték letartóztatásukat. A fiatalok beismerték a bűncselekmény elkövetését – közölte a rendőrség szombat reggel.

The post Debrecenben már-már hagyomány a dohányboltrablás appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Navalnij: vizsgálatot indított az orosz belügyminisztérium

Biztonságpiac - Sun, 08/30/2020 - 04:35
Vizsgálatot indított Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus kórházi kezelésének ügyében a közlekedésrendészet – közölte a TASZSZ hírügynökséggel az orosz belügyminisztérium nyugat-szibériai részlege.

A tájékoztatás szerint a nyugat-szibériai közlekedésrendészetnél több mint húszféle törvényszéki orvosszakértői, biológiai, fizikai és kémiai vizsgálat zajlik. Navalnij egy héttel ezelőtt egy repülőgépen lett rosszul, a gépnek emiatt kényszerleszállást kellett végrehajtania Omszkban. Az ellenzéki politikus mintáiban a pénteki belügyi közlemény mindeddig erős vagy kábító hatású anyagot nem találtak.

A rendőrök átvizsgálták Navalnij szállodai szobáját és szibériai mozgásának helyszíneit. Lefoglaltak több mint száz olyan tárgyat, amelyek bizonyítékul szolgálhatnak. Az ügyben, amelyben a politikust jelenleg ápoló berlini Charité kórház azt közölte, hogy első klinikai eredményei szerint Navalnijt megmérgezhették, több ország vezetője gyors és átlátható vizsgálatot sürgetett.

A Kreml ezzel szemben egyelőre nem látja indokát annak, hogy bűnügyi nyomozás induljon. Érvelése szerint nem azonosítottak Navalnijt kómába döntő anyagot, és nem bizonyosodott be, hogy merénylet történt.

Vlagyimir Ugljov, a sajtóban “Novicsok” néven emlegetett harci idegméreg egyik kifejlesztője az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva “irreális verziónak” nevezte azt az állítást, hogy Navalnijt ilyen szerrel mérgezhették meg. Ugljov arra reagált, hogy a német Spiegel magazin, a The Insider orosz hírportál és a Bellingcat tényfeltáró csoport közölte: a Charité orvosai kapcsolatba léptek azokkal a bolgár kollégáikkal, akik a 2015-ben megmérgezett Emilijan Gebrev bolgár üzletembert kezelték. Gebrevet a közlés szerint egy Novicsok-osztályú méreggel próbálták megölni, a szófiai ügyészség közlése szerint “orosz ügynökök”.

Ugljov rámutatott, hogy a “Novicsok”, valamint a mérgezéssel kapcsolatos elméletekben emlegetett szarin és szomán a bőrrel érintkezve 10 percen belül öl, így az ellenzéki politikus már annál az asztalnál meghalt volna, amelynél a tomszki repülőtéren teázott. Emellett ilyen méreggel az adott körülmények között, egy kávézóban elkövetett merénylet az elkövetővel is végezhetett volna.

Ugljov korábban azt mondta, hogy Navalnijnál a kolinészteráz-szint csökkenésére használt, egyebebek között az Alzheimer-kór ellen alkalmazott gyógyszerek nagymértékű szedése szervesfoszfor-idegmérgekhez hasonló hatást idézhet elő.

Korábbi közlések szerint egyébként Gebrevet, a Dunarit fegyvergyár tulajdonosát és fiát klórpirifosszal, egy rendkívül mérgező rovarölő szerrel próbálták megölni.

The post Navalnij: vizsgálatot indított az orosz belügyminisztérium appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Haditechnika cikkek a Leopard harckocsi családról

Biztonságpolitika és terrorizmus - Sat, 08/29/2020 - 11:59

 A dán Leopárdokról keresve információkat futottam bele Kelecsényi István cikkébe a Haditechnikában. Amit találtam az a harmadiik rész, úgyhogy biztos van másik kettő is. Ez a rész azokat az országokat veszi számba, amelyek rendszeresítették a típust, illetve nagyon röviden az egyes harctéri alkalmazásokkal is foglalkozik, de inkább csak az említés szintjén. Nagyon jó, olvasmányos cikk, egyetlen dologgal egészíteném ki, ami már csak azért is érdekes, mert ez volt az első harci körülmények között történő alkalmazása. A dánok az UNPROFOP részeként vittek ki harckocsikat magukkal, a történetük ellentmond minden okoskodásnak, amivel itthon a hollandok miatt illetjük az egész missziót. A dán dragonyosok, amikor kellett, nem szaroztak hanem visszalőttel a szerbeknek. Ami biztos, hogy 72 lövést adtak, és eltaláltak egy lőszerraktárak. A szerb oldalon nyugati források kb 150 fegyveres halálát valószínűsítik. Egyszer megírtam ezt a blogomon, de úgy látszik érdemes lesz előkeresni, ha a Leopárdok miatt már megint érdekes lett.

Hosszas keresés után megtaláltam Kelecsényi István cikkének

második részét, az elsőt nem. De nem baj, mert nekem ez volt a legérdekesebb, ebben hasonlítja össze, az 2A különböző változatait, szóval pl a A5, A6 és A7 verziók között különbségek ebből kiderülnek.


Categories: Biztonságpolitika

Kína keménykedik a Dél-kínai-tengeren

Biztonságpiac - Sat, 08/29/2020 - 08:35
A kínai haditengerészet távozásra szólított fel egy amerikai rombolót, amely a Dél-kínai-tenger Kína által sajátjának tartott részén hajózott – jelentette a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna a kínai hadsereg közlésére hivatkozva.

Li Hua-min, a kínai hadsereg déli műveletekért felelős parancsnokságának szóvivője elmondta: az amerikai haditengerészet Martin nevű rombolója csütörtökön “engedély nélkül hajózott be Kína felségvizére a Hszisa-(Paracel-)szigetek közelében”. Li hozzátette: a kínai hadsereg tengerészeti és légiereje figyelték a rombolót, és távozásra szólították fel.

Az amerikai romboló egy nappal azután hajózott be a vitatott területre, hogy a South China Morning Post című hongkongi lap értesülése szerint Kína kilőtt két rakétát a Dél-kínai-tengerre. A lapnak a kínai hadsereghez közel álló egyik forrás elmondta: a rakéták kilövésével Kína arra a potenciális kockázatra akart válaszolni, amelyet az amerikai katonai repülőgépek és hadihajók egyre gyakoribb látogatásai jelentenek a Dél-kínai-tengeren.

Kína a nyersanyagokban gazdag, 3,5 millió négyzetkilométernyi Dél-kínai-tenger szinte egészét magának követeli, és katonai célra kiépített több mesterséges szigetet a vitatott területen. A világ egyik legforgalmasabb hajózási útvonalának számító tenger egyes részeit azonban a Fülöp-szigetek, Vietnam, Malajzia, Brunei és Tajvan is magáénak tartja. Kína azzal támasztja alá saját követelését, hogy 1930 előtt senki nem vitatta a terület fölötti szuverenitását.

Az Egyesült Államok gyakran tart hadgyakorlatot a vitatott területen, amivel a szabad hajózás elvét akarja demonstrálni. A kínai hadsereg déli műveletekért felelős parancsnokságának szóvivője ismételten felszólította az amerikai felet, hogy hagyjon fel a “provokatív viselkedéssel”, és mérsékelje haditengerészeti tevékenységét annak érdekében, hogy elkerülhetők legyenek az esetleges katonai balesetek.

Egy nappal korábban Vu Csien, a kínai nemzetvédelmi minisztérium szóvivője azt mondta: Kína határozott intézkedéseket tesz annak érdekében, hogy megvédje szuverenitását, és kiálljon az Egyesült Államok provokációjával szemben. Vu szerint “egyes amerikai politikusok mindent megtesznek azért, hogy aláássák a két ország hadseregei közötti kapcsolatokat, és ezzel akár baleseteket vagy katonai konfliktust okozzanak, veszélyeztetve katonák életét”.

Szerdán az amerikai pénzügyminisztérium 24 kínai vállalatot szankcionált amiatt, mert szerinte “segítettek a Kínai Kommunista Pártnak mesterséges szigetek létrehozásában a Dél-kínai-tengeren”. Az Egyesült Államok katonai provokációként értékeli a szigetek létrehozását, amelyeken a kínai hadsereg támaszpontokat hoz létre. A kínai külügyi tárca csütörtökön Kína belügyeibe való beavatkozásnak és a nemzetközi jog megsértésének nevezte az intézkedést. Csao Li-csien kínai külügyi szóvivő szerint a lépés “hegemón logikáról” és “hatalmi politikáról” árulkodik.

The post Kína keménykedik a Dél-kínai-tengeren appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Izrael légicsapásokat hajtott végre ismét Gázában, válaszul gyújtóléggömbökre és rakétákra

Biztonságpiac - Sat, 08/29/2020 - 07:35
Az izraeli hadsereg légicsapásokat hajtott végre ismét, péntekre virradóan Gázában, a Hamász iszlamista terrorszervezet létesítményeit támadva, válaszul az övezetből elindított gyújtóléggömbökre és rakétákra – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

A már mindennapossá váló palesztin támadások sorozatában, csütörtökön huszonhat helyen ütött ki tűz a Gázai övezethez közeli izraeli földeken a gyújtóléggömbök hatására, a tűzoltók rendre eloltották őket.

Megtorlásul Izrael a Hamász egyik föld alatti létesítményét és egy katonai hadállását vette célba péntek hajnalban. Röviddel később az övezetből hat rakétát indítottak el izraeli területre, amire újabb légicsapásokkal válaszolt a hadsereg, ezúttal egy fegyverkészítő üzemet is támadott. A palesztin rakéták Izraelben lakatlan területen csapódtak be, nem okoztak kárt sem anyagiakban, sem emberéletben. A palesztinok sem számoltak be arról, hogy volnának veszteségeik az izraeli légicsapások hatására.

Izrael és a Hamász között az elmúlt hetekben kiújult az ellenségeskedés, a Hamász ismét gyújtó-, illetve robbanóléggömbökkel támadja Izraelt, ezek természetvédelmi területeken, termőföldeken, néha lakott helyeken okoztak tüzet. A Hamász ezzel a gázai blokád enyhítéséért próbál nyomást gyakorolni Izraelre, hogy Jeruzsálem engedje meg nagyszabású fejlesztési projektek elindítását. De közben a felek tűzszünetre törekszenek Egyiptom és Katar közvetítésével.

A Gázai övezetben csütörtökön negyven új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, ezzel 192-re nőtt a járvány kitörése óta megismert esetek száma, amelyek közül 117 aktív. Az övezetet irányító Hamász vesztegzárat vezetett be a járvány megfékezésére a kétmillió lakosú területen. A korlátozások miatt tovább romlik az övezetben élő palesztinok gazdasági és szociális helyzete, a lakosság több mint fele munkanélküli, és az egészségügyi rendszer túlterhelt.

Izrael Egyiptommal közösen 2007-ben, a Hamász erőszakos hatalomátvétele után jelentette be az övezet elleni blokádot, amellyel a célja a palesztinok felfegyverzésének megakadályozása, de az intézkedést bírálói kollektív büntetésnek tekintik. Izrael és a Hamász három háborút és több kisebb csatát vívott az azóta eltelt időben.

The post Izrael légicsapásokat hajtott végre ismét Gázában, válaszul gyújtóléggömbökre és rakétákra appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Elítélték az irkutszki tömeges alkoholmérgezés felelőseit

Biztonságpiac - Sat, 08/29/2020 - 06:35
Héttől kilenc évig terjedő szabadságvesztésre ítélték a 2016-os irkutszki alkoholmérgezés felelőseit egy irkutszki kerületi bíróságon.

Az elítéltek között öt azeri férfi és két helyi nő volt, ítéleteik felolvasása öt napig tartott, 63 ember halálának okozását bizonyították rájuk.

A halálos mérgezést egy Bojarisnyik (galagonya) elnevezésű, 93 százalékban szeszalapú fürdő-testápoló italként fogyasztása okozta. A gyógyszertárakban, illatszerboltokban, sőt, automatákból beszerezhető készítmény jóval olcsóbb volt, mint a legalsóbb kategóriájú szeszesitalok. Az elkövetők ezt hamisították, de ehhez az eredeti etilalkohol helyett erősen mérgező, metilalkohol tartalmú folyadékot használtak.

Az elkövetők a negyedliteres, Bojarisnyik feliratú üvegekbe egy taxisofőrtől vásárolt, 160 liternyi szélvédőmosó folyadékot töltöttek. A 2016 decemberében történt tömeges alkoholmérgezés során 76 ember halt meg és 11-en szenvedtek tartós egészségkárosodást.

A történtek után Vlagyimir Putyin arra utasította az orosz kormányt, hogy szigorítsa meg a 25 százaléknál magasabb alkoholtartalmú italok, kozmetikumok és más folyadékok, valamint az etanol tartalmú gyógyszerek gyártására és árusítására vonatkozó előírásokat. A moszkvai egészségügyi tárca ezzel párhuzamosan kezdeményezte a szesztartalmú szerek automatából való árusításának betiltását.

The post Elítélték az irkutszki tömeges alkoholmérgezés felelőseit appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Fehérorosz válság: orosz rendvédelmi tartalék alakult az esetleges beavatkozásra

Biztonságpiac - Sat, 08/29/2020 - 05:35
Oroszország tartalékot hozott létre rendvédelmi erőiből, hogy “szükség esetén” segítséget nyújtson Fehéroroszországnak – jelentette be Vlagyimir Putyin.

“Az orosz erőket mindaddig nem fogják bevetni, amíg a szélsőséges elemek politikai jelszavakkal takarózva nem lépnek át bizonyos határokat, és nem kezdenek banditizmusba, nem kezdenek el házakat, bankokat felgyújtani, és nem próbálnak meg közigazgatási épületeket elfoglalni, és így tovább” – hangoztatta Putyin.

Azt mondta, hogy Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kérésére intézkedett így. Úgy fogalmazott, kettejük megállapodása szerint a beavatkozás csak akkor történik meg, ha a helyzet ellenőrizhetetlenné válik.

“Arra a következtetésre jutottunk, hogy erre most nincs szükség, és remélem, hogy nem is lesz. Ezért ezt a tartalékot nem használjuk” – mondta.

“Abból indulunk ki, hogy a Fehéroroszországban kialakult minden probléma békés úton fog megoldódni” – nyilatkozott Putyin.

“Abból indulunk ki, hogy e folyamat összes részvevőjének lesz elegendő józan esze ahhoz, hogy szélsőségek nélkül megtalálja a megoldást. Természetesen, ha az emberek kimennek az utcára, azzal számolni kell, hallgatni kell rájuk és reagálni kell” – tette hozzá.

Egyetértését fejezte ki a fehérorosz alkotmánybíróság határozatával kapcsolatban, amely törvénytelennek nevezete az alaptörvénnyel ellentétes szervek létrehozását. Szavai szerint Oroszországnak szerződéses kötelezettségei vannak Fehéroroszország szuverenitásának védelmében. Putyin szerint Lukasenka kifejezte kívánságát, hogy szükség esetén kapjon orosz támogatást, amire ő közölte, hogy Moszkva maradéktalanul teljesíti kötelezettségeit.

Úgy vélekedett, hogy a fehérorosz biztonsági erők “meglehetősen visszafogottan” lépett fel. Kifogásolta, hogy a más országokban megmutatkozó rendőri erőszak ellen – például akkor, amikor egy fekete férfit (Jacob Blake-et a wisconsini Kenoshában) a saját autójában, a gyerekei szeme láttára hétszer hátba lőttek – senki sem tiltakozott.

“Nem arról van szó, hogy mi történik Fehéroroszországban, hanem arról, hogy valaki azt akarja, hogy ott valami más történjen. Befolyásolni akarják ezt a folyamatot, és más folyamatokat kierőszakolni, amelyek szerint az ő politikai érdekeiket szolgálják” – fogalmazott az orosz elnök.

Értékelése szerint Oroszország sokkal visszafogottabban és semlegesebben reagált a fehéroroszországi eseményekre, mint több európai ország és az Egyesült Államok. A Minszk közelében őrizetbe vett 33 orosz állampolgárról azt mondta, “hitelt érdemlően ismeretessé vált”, hogy az ukrán és az amerikai titkosszolgálatok műveletében használták fel őket úgy, hogy mit sem sejtettek.

The post Fehérorosz válság: orosz rendvédelmi tartalék alakult az esetleges beavatkozásra appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Navalnij: enyhülnek az orosz ellenzék vezérének mérgezéses tünetei

Biztonságpiac - Sat, 08/29/2020 - 04:35
Stabil állapotban van Alekszej Navalnij, és mérgezéses tünetei enyhülnek – közölték pénteken Berlinben az orosz ellenzék vezérének gyógykezelését végző orvosok.

A Charité egyetemi klinika közleménye szerint a kezelőorvosok megállapították, hogy enyhülőben van az Navalnij szervezetében a kolinészteráz nevű enzim hatásának gátlásával előidézett úgynevezett kolinerg válság.

A beteg nincs életveszélyben, de állapota továbbra is súlyos, és még mindig intenzív osztályon ápolják. Mesterséges kómában tartják és mesterségesen lélegeztetik. Továbbra sem lehet kizárni, hogy a “súlyos mérgezés” maradandó hatásokkal jár – áll a közleményben.

Navalnij az orosz államfő, Vlagyimir Putyin egyik legismertebb bírálója. Augusztus 20-án ellenzékiekkel tárgyalt Szibériában, és hazafelé, a Moszkvába tartó repülőn rosszul lett. A gép kényszerleszállást hajtott végre Omszkban, a 44 éves politikust az ottani kórházba szállították. Családtagjai és munkatársai azt gyanítják, hogy megmérgezték, de az orosz orvosok ezt határozottan tagadták. A kómában lévő politikust augusztus 22-én Berlinbe szállították a Cinema for Peace nevű magánalapítvány szervezésében, az orosz orvosok beleegyezésével. Kezelését a Charité egyetemi klinikán kezdték meg. Orvosai augusztus 24-én közölték, hogy az első vizsgálati eredmények mérgezésre utalnak.

A klinikai eredmények alapján Navalnijt az emberi szervezet működését biztosító legfontosabb enzimek közé tartozó kolinészteráz szintjét csökkentő anyaggal mérgezhették meg. Ilyen anyagokat használnak például növényvédő szerekben, de kolinészeráz-gátló hatása van az egyik leghíresebb harci idegméregnek, a szarinnak is.

Több vezető politikus – köztük Angela Merkel és Emmanuel Macron– az ügy átláthatóan végzett alapos feltárását sürgette a moszkvai vezetésnél. A Kreml viszont kétségbe vonja, hogy mérgezéses támadás történt, és nem tart indokoltnak bűnügyi nyomozást.

The post Navalnij: enyhülnek az orosz ellenzék vezérének mérgezéses tünetei appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az EU felfüggesztette katonai kiképzési misszióit Maliban

Biztonságpiac - Fri, 08/28/2020 - 16:35
Az Európai Unió felfüggesztette katonai kiképzési misszióit Maliban, miután a múlt héten kitört zendülés miatt lemondott Ibrahim Boubacar Keita, a nyugat afrikai ország elnöke – jelentette be az Európai Bizottság szóvivője.

“A mali hadsereg és rendőrség kiképzését célzó misszióinkat szakítottuk félbe, mivel az EU csak törvényes nemzeti hatóságokat támogat” – mondta a szóvivő. Hozzátette: az uniós misszió célja az volt, hogy segítséget nyújtsanak a mali fegyveres erők újjászervezéséhez, hogy azok hatékony és elszámoltatható módon működjenek majd, és képesek legyenek polgári irányítás alatt helyreállítani az ország területi integritását.

A Frankofónia Nemzetközi Szervezete, kedden bejelentette, hogy felfüggeszti Mali tagságát. A francia nyelvet beszélő országok érdekképviseleti testületének elnöke, Louise Mushikiwabo, Ibrahim Keita szabadon bocsátására szólított fel. A washingtoni vezetés szombaton közölte, hogy felfüggesztett minden Maliba irányuló katonai segélyt, valamint katonai kiképzéshez nyújtott segítséget is megszünteti.

Maliban múlt héten katonák egy csoportja ragadta magához a hatalmat. Őrizetbe vették és a főváros, Bamako közelében található katonai támaszpontra szállították Keita elnököt és Boubou Cissé kormányfőt, magas rangú állami tisztviselőkkel együtt. Hétfőn a mali junta katonai testület által vezetett hároméves átmeneti időszakot javasolt.

A Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közösségének (ECOWAS) küldöttsége tárgyalásokat kezdeményezett a hatalmat magához ragadó mali erőkkel, de eddig nem jutottak megegyezésre az ideiglenes kormány összetételéről.

The post Az EU felfüggesztette katonai kiképzési misszióit Maliban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Kína kilőtt két rakétát a Dél-kínai-tengerre

Biztonságpiac - Fri, 08/28/2020 - 12:10
Kína kilőtt két rakétát a Dél-kínai-tengerre – jelentette bennfentes forrásra hivatkozva a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

A SCMP-nek a kínai hadsereghez közel álló forrása szerint a szerdán reggel kilőtt rakéták közül az egyik egy “repülőgéphordozó-romboló” volt, egyértelmű figyelmeztetésként az Egyesült Államoknak. Egy nappal korábban ugyanis Kína szerint egy amerikai U-2-es kémrepülőgép berepült az általa önkényesen kijelölt azonosítási övezetbe, miközben a kínai haditengerészet éppen ötnapos gyakorlatot tartott az ország északi partszakaszánál fekvő Pohaj-tengeren.

A lap forrása elmondta: a rakéták kilövésével Kína arra a potenciális kockázatra akart válaszolni, amelyet az amerikai katonai repülőgépek és hadihajók egyre gyakoribb látogatásai jelentenek a Dél-kínai-tengeren.

Egy DF-26B típusú, közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát az északnyugati Csinghaj tartományból indítottak útnak, míg a másik, DF-21D típusú rakétát a keleti Csöcsiang tartományból lőtték fel. Mindkét rakétát a Hajnan és a Paracel- (Hszisa-)szigetek közötti területre irányították. A hajnani tengeri hatóságok még pénteken közölték, hogy az érintett területen hétfőtől szombatig hadgyakorlatok miatt tilos a közlekedés.

Ahogyan a SCMP rámutat: a DF-26 rakétatípus tiltott fegyvernek számít a Egyesült Államok és a Szovjetunió között a hidegháború végén megkötött INF-szerződés alapján, amely a közepes hatótávolságú nukleáris fegyverek korlátozására irányult. Washington a múlt évben kilépett a szerződésből, és döntését azzal indokolta, hogy Kína használ a szerződés által tiltott fegyvereket.

Kína a nyersanyagokban gazdag, 3,5 millió négyzetkilométernyi Dél-kínai-tenger szinte egészét magának követeli, és több, hadicélokra kiépített szigetet hozott létre a vitatott területen. A világ egyik legforgalmasabb hajózási útvonalának számító tenger egyes részeit azonban a Fülöp-szigetek, Vietnam, Malajzia, Brunei és Tajvan is magáénak tartja. Kína azzal támasztja alá saját követelését, hogy 1930 előtt senki nem vitatta a terület fölötti szuverenitását.

Az Egyesült Államok gyakran tart hadgyakorlatokat a vitatott területen, szerdán pedig 24 kínai vállalatot szankcionált amiatt, mert szerinte az érintett vállalatok “segítettek a kínai Kommunista Pártnak mesterséges szigetek létrehozásában a Dél-kínai-tengeren”. Az Egyesült Államok katonai provokációként értékeli a szigetek létrehozását, amelyeken a kínai hadsereg támaszpontokat hoz létre.

The post Kína kilőtt két rakétát a Dél-kínai-tengerre appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Supporting NCoW transparency with OSINT cued LOROP methods :-)

Air Power Blog - Fri, 08/28/2020 - 10:26

A korábbi híradásokból valószínűsíthetően az aktuális OAR-dandárrotáció (2ABCT Spartan) részét képező 3-15 lövész zászlóalj Bravo századának Bradley gyalogsági harcjárművei a bakonyi lőtéren.   

Zord


Categories: Biztonságpolitika

A MÁV kötelezővé teszi a jegyvizsgálói testkamerát egyes vonalakon

Biztonságpiac - Fri, 08/28/2020 - 08:35
A támadások megelőzése érdekében augusztus 31-től kötelező lesz a testkamera használata a vasúti jegyvizsgálóknak a bántalmazásokban leginkább érintett budapesti elővárosi vasútvonalak kijelölt járatain – közölte a MÁV.

A közleményben kiemelték, a tapasztalatok szerint a jegyvizsgálók bántalmazásának megelőzésében nagyon hatékony eszköz a testkamera alkalmazása.

Emlékeztetnek arra, hogy eddig önkéntesen viselhették a kamerát a jegyvizsgálók. Most a Budapest-Esztergom, a Budapest-Pusztaszabolcs, a Budapest-Cegléd-Szolnok, a Budapest-Újszász-Szolnok, a Budapest-Göd-Vác-Szob, a Budapest-Veresegyház-Vác és a Budapest-Lajosmizse-Kecskemét vasútvonalakon teszik kötelezővé azt.

A közlemény szerint az utóbbi években a vasúttársaság intézkedéseinek köszönhetően csökkent a súlyos konfliktusok száma a vonatokon, 2018-ban 123, 2019-ben 70, idén pedig eddig 48 esetben bántalmaztak jegyvizsgálót szolgálatteljesítés közben.

A közölte, hogy a MÁV-Start az év végéig, a már meglévő 108 mellé 66 darab új testkamerát szerez be, amelyek új helyszíneken, a Keleti pályaudvaron, Komáromban, Miskolcon, Sátoraljaújhelyen, Füzesabonyban, Záhonyban, Szegeden és Tapolcán is felvehetők lesznek.

The post A MÁV kötelezővé teszi a jegyvizsgálói testkamerát egyes vonalakon appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Három és fél év börtön késelésért

Biztonságpiac - Fri, 08/28/2020 - 07:35
Három és fél év börtönre ítélt első fokon, nem jogerősen egy külföldi férfit egy másfél évtizeddel ezelőtt Budapesten elkövetett késelés miatt a Fővárosi Törvényszék.

A bíróság közleményében emlékeztettek: az elkövető 2004-ben egy kőbányai lakásban kutatott egy férfi után, eközben bántalmazott egy nőt, és a nő védelmére kelő férfit késszúrásokkal életveszélyesen megsebesítette. Az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék csütörtökön tartott előkészítő ülést, ahol a vádlott beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyalásról. A bíróság elfogadta a beismerést és a törvénynek megfelelően nem folytatott le bizonyítást, nem vizsgálta a tényállás megalapozottságát.

A bíróság az ügyben emberölés kísérlete miatt szabott ki három és fél éves börtönt, továbbá Magyarország területéről öt évre kiutasította a férfit. A bíróság a büntetés kiszabásakor súlyosító körülményként értékelte a vádlott büntetett előéletét, ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe beismerő vallomását, a jelentős időmúlást, valamint azt, hogy a cselekmény kísérleti szakban maradt.

A Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítélete nem jogerős, az ügyész három nap gondolkodási időt kért a fellebbezésre.

The post Három és fél év börtön késelésért appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Amerikai tovább keménykedik Kínával

Biztonságpiac - Fri, 08/28/2020 - 06:35
Az amerikai kormányzat 24 kínai vállalatot szankcionált.

A pénzügyminisztérium által kiadott közlemény azzal indokolja a büntető intézkedéseket, hogy az érintett vállalatok “segítettek a kínai Kommunista Pártnak mesterséges szigetek létrehozásában a Dél-kínai-tengeren”. Az Egyesült Államok katonai provokációként értékeli a szigetek létrehozását.

A pénzügyi tárca leszögezte: a kínai kormányzat 2013 óta több mint 1200 hektár területű mesterséges szigetet épített fel dél-keleti partjai mentén a nemzetközi vizeken.

Elemzők emlékeztetnek rá: először fordul elő, hogy az amerikai kormányzat a Dél-kínai-tengeren tett lépései miatt hozott büntető intézkedéseket Peking ellen. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter már bírálta e lépéseket, de a kritikát nem követték szankciók. A hágai Nemzetközi Bíróság 2016-ban kijelentette, hogy Kína követelései a Dél-kínai-tengeren megsértik a nemzetközi jogot.

A szankciókkal sújtott kínai cégek többnyire hajóépítéssel, mederkotrással, infrastrukturális beruházásokkal és műszaki fejlesztésekkel foglalkoznak. Köztük van a China Communications Construction Company, amely a kínai Egy övezet egy út, vagy más néven Új Selyemút program egyik vezető cége is. A büntető intézkedések értelmében esetleges amerikai vagyonukat befagyasztják és amerikai cégek, a pénzügyi szféra szereplői és magánemberek nem létesíthetnek üzleti kapcsolatot velük.

“Nem szabad megengedni, hogy a Kínai Kommunista Párt állami tulajdonú vállalatokat expanziós törekvése fegyvereként használjon” – hangsúlyozta a közel-keleti körúton lévő Pompeo amerikai külügyminiszter szerdán, Washingtonban kiadott közleményében. A tárcavezető kifejezetten megemlítette az ÚJ Selyemút-programban résztvevő óriáscéget.

Az amerikai pénzügyminisztérium a múlt héten a Huawei kínai telekommunikációs óriáscég 38 leányvállalatát sújtotta szankciókkal arra hivatkozva, hogy segítik Kína hírszerző tevékenységét.

The post Amerikai tovább keménykedik Kínával appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Morawiecki: Lengyelország beengedett több tucat fehérorosz üldözöttet

Biztonságpiac - Fri, 08/28/2020 - 05:35
Lengyelország beengedett több tucat, lengyel vízummal nem rendelkező fehérorosz üldözöttet – közölte Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.

A fehérorosz elnök Aljakszandr Lukasenka “rezsimje által súlyosan bántalmazott” személyek vízum nélkül jutottak el Lengyelországba – mondta el Morawiecki, felidézve, hogy az általa minap bejelentett, a fehérorszországi üldözöttek támogatásáról szóló kormányprogram értelmében egyszerűsített eljárásban fogadják be a rászorulókat.

Morawiecki azt is tudatta: felkérte a lengyel egészségügyi minisztert a lengyel kórházi hálózat átalakítására úgy, hogy befogadhassák a keleti határ túloldaláról érkezőket. “Erre máris szükség van, Lukasenka rendőrsége sokakat nagyon brutálisan megvert, megkínzott, a lengyel kórházak nyitottak számukra” – tette hozzá.

Morawiecki azt követően tartott sajtóértekezletet, hogy a lengyel ellenzéki pártok képviselőivel egyeztetett a fehéroroszországi helyzetről. Mint mondta, ez ügyben a lengyel politikai törésvonalakat áthidaló konszenzusra jutottak. Közösen szorgalmazzák a fehérorosz politikai foglyoknak, köztük a koordinációs tanács őrizetbe vett tagjainak szabadon bocsátását, s a fehérorosz belpolitikai párbeszéd elindítását.

The post Morawiecki: Lengyelország beengedett több tucat fehérorosz üldözöttet appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A kanadai légierő hat vadászgépe érkezik járőrszolgálatra Romániába

Biztonságpiac - Fri, 08/28/2020 - 04:35
A kanadai légierő hat CF-188 Hornet típusú harcászati elfogó-vadász repülőgépe érkezik a napokban Romániába, ahol szeptembertől decemberig a román légierő F-16-osaival és MiG-21 LanceR-jeivel közösen teljesít megerősített járőrszolgálatot a NATO keleti szárnyának légterében – közölte a román védelmi minisztérium.

A kanadai vadászgépek állomáshelye a Fekete-tenger partvidékén lévő Mihail Kogalniceanu katonai támaszpont lesz, üzemeltetésüket pedig a velük érkező 145 tagú kiszolgáló személyzet látja el. A kanadai pilóták (2017-es, 2018-es és 2019-es küldetésük után) már negyedik alkalommal vállalnak szerepet a romániai légi járőrözésben, korábban pedig az erdélyi Aranyosgyéres (Campia Turzii) katonai repülőterén gyakorlatoztak közösen román kollégáikkal.

A mostani közös misszió a román és kanadai légierő együttműködési képességének javítását, reakciósebességük és elrettentő képességük növelését szolgálja – olvasható a bukaresti védelmi tárca közleményében.

A nyugati NATO-tagállamok katonáinak jelenléte megszokott jelenség a román Konstanca kikötőváros polgári légiforgalmát is kiszolgáló Mihail Kogalniceanu repülőtéren, ahol gyakorlatilag egymást váltják az Egyesült Államok, Nagy Britannia és Kanada harci repülőgépei.

Románia minden NATO-csúcson a keleti szárny megerősítését szorgalmazza arra hivatkozva, hogy az orosz fenyegetés miatt a Fekete-tenger térségében magas a konfliktusok kockázata.

Az Egyesült Államok jelezte, hogy a Németországban állomásozó amerikai katonák egy részét – Lengyelország és a balti államok mellett – Romániába helyeznék át. Bár a Romániába küldendő kontingens létszámáról nem született még konkrét megállapodás, Moszkva tiltakozott az ellen, hogy az Egyesült Államok növeli katonai jelenlét a Fekete-tenger partján, Bukarest pedig tiltakozott az ellen, hogy Oroszország “válaszlépésekkel” fenyegetőzött.

The post A kanadai légierő hat vadászgépe érkezik járőrszolgálatra Romániába appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Izrael a Hezbollah libanoni megfigyelőállásait lőtte, válaszul a szervezet tüzérségi támadásaira

Biztonságpiac - Thu, 08/27/2020 - 16:35
Az izraeli hadsereg a Hezbollah síita terrorszervezet libanoni megfigyelőállásait lőtte az éjszaka helikopterekről, válaszul a szervezet fegyvereseinek átlövéseire, amelyekkel izraeli katonákat támadtak a határnál – jelentette a helyi sajtó.

A hadsereg szóvivője szerint “nagyon súlyos” incidens történt, és a libanoni kormányt tették felelőssé az országa területén történtekért. “A hadsereg továbbra is magas szintű készültségben van Izrael szuverenitásának és lakosai biztonságának megvédése érdekében” – írta közleményében.

A Libanonból érkező éjszakai átlövések miatt a hadsereg először tucatnyi fény- és füstbombát lőtt ki a határnál lévő Menara falunál, majd katonák lezárták a határ közelében lévő utakat, és felszólították több település lakóit, hogy maradjanak otthonukban, az óvóhelyek közelében. Reggelre feloldották a korlátozásokat.

Az incidenssel összefüggésben kiderült, hogy Benjámin Netanjahu miniszterelnök családjával Észak-Izraelben, egy Cfáton lévő szállodában nyaral ezekben a napokban, ahonnan felvette a kapcsolatot a védelmi erőkkel, és folyamatosan tájékoztatták a helyzetről.

Augusztus elején az izraeli hadsereg a Golán-fennsík déli részén, a szíriai határnál megölt négy határsértőt, aki pokolgépet próbált elhelyezni a határ izraeli oldalán. Az izraeli feltételezés szerint az Iránból támogatott Hezbollahhoz tartoztak, amely állásokat épített ki az elmúlt két évben ebben a térségben is, szíriai területen.

Izrael északi határán a nyáron feszültté vált a helyzet, miután július közepén Damaszkuszban egy légicsapásban megölték a Hezbollah egyik fegyveresét. A szervezet bosszút esküdött, mire Izrael a libanoni határon megemelte a készültség szintjét.

Néhány nappal a damaszkuszi támadás után fegyveresek behatoltak Izrael területére a libanoni határon át, a vitatott hovatartozású Seba ültetvényeknél, majd visszavonultak, miután az izraeli hadsereg tüzet nyitott rájuk. Izrael a Hezbollahot vádolja az incidens miatt, amely azonban tagadja, hogy köze volna hozzá.

The post Izrael a Hezbollah libanoni megfigyelőállásait lőtte, válaszul a szervezet tüzérségi támadásaira appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Kreml: nem lehet mérgezésről beszélni, amíg nincs meg a méreg, avagy hiába szúrkálnak valakit halálra, amíg a kés nincs meg…

Biztonságpiac - Thu, 08/27/2020 - 12:10
Nem lehet Alekszej Navalnij megmérgezéséről beszélni mindaddig, amíg nem találják meg szervezetében a mérget – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

Mint mondta, Moszkva “türelemmel viszonyul” azokhoz a kijelentésekhez, hogy az orosz ellenzéki politikust nagy valószínűséggel megmérgezték, de nem ért velük egyet. Hangsúlyozta: a Kreml “egyértelműen, abszolút módon, másoknál nem kevésbé” érdekelt annak kiderítésében, hogy miért zuhant kómába az ellenzéki politikus.

Úgy vélekedett, hogy az incidens nem ok arra, hogy megromoljanak az orosz-nyugati kapcsolatok. “Először is, mi ezt nem akarjuk. Másodszor: erre nincsen semmi ok” – nyilatkozott a szóvivő.

Kitért Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóháza elnökének nyilatkozatára, amelyben a politikus uniós országok provokációját sejttette a történtek mögött. Hangsúlyozottan hipotetikusan érvelve azt mondta, hogy ha Moszkva véglegesen arra a megállapításra jutna, hogy mérgezés történt, elgondolkodna azon, hogy kinek állt ez érdekében.

Vologyin az alsóház honlapján kedden közzétett nyilatkozatában közölte: annak kivizsgálására utasította a biztonsági és korrupcióellenes bizottságot, hogy vajon az, ami Navalnijjal történt, nem Németország és európai országok provokációja volt-e annak érdekében, hogy feszültséget keltsenek Oroszországban, és megnehezítsék a Fehéroroszország belügyeibe való külső beavatkozás megakadályozását. Feltételezését a “radikális ellenzékiért aggódó” Angela Merkel és Josep Borrell, az Európai Unió külpolitikáért felelős főképviselője nyilatkozataira alapozta.

Vologyin szerint uniós államok, Ukrajna és az Egyesült Államok az ellenzék támogatásával és “provokációk” szervezésével “minden teketória nélkül beavatkoztak” Fehéroroszország belügyeibe. “Ezen a prizmán keresztül nézve sok minden a helyére kerül” – írta.

A tomszki rendőrség egyébként szerdán meghallgatta a történtekről Kszenyija Fagyejevát, a Navalnij vezette hálózat helyi vezetőjét. Oroszországban bűnügyi nyomozás nem indult az ügyben, mert a hivatalos indoklás szerint nem sikerült azonosítani a politikus szervezetébe került anyagot.

The post Kreml: nem lehet mérgezésről beszélni, amíg nincs meg a méreg, avagy hiába szúrkálnak valakit halálra, amíg a kés nincs meg… appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.