You are here

Biztonságpolitika

Korrumpálni akarta a rendőrt, persze megbűnhődik érte

Biztonságpiac - Mon, 09/14/2020 - 05:35
A regionális nyomozó ügyészség gyorsított eljárásban két napon belül bíróság elé állította azt a külföldi nőt, aki száz euróval akart vesztegetni Záhonynál.

Egy ukrán-olasz kettős állampolgár 2020. szeptember 6-án a záhonyi közúti határátkelőhelyen akarta Magyarország területét elhagyni, azonban a határátlépéshez nem az érvényes olasz útlevelét, hanem a közel tíz éve lejárt ukrán útlevelét kívánta használni. Attól tartott, hogy az ukrán határrendészek olasz úti okmánya miatt a koronavírus veszélyhelyzetre figyelemmel megtagadják a beléptetését. Az ügyben megállapított tényállás szerint az idős nő a határforgalom-ellenőrzést megkezdő rendőrnek – azért, hogy a határátlépés feltételeinek hiányában, hivatali kötelességét megszegve engedélyezze az átkelést – úgy adta át a lejárt útlevelét, hogy abban két darab ötveneurós bankjegyet helyezett el.

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség ügyésze lefoglalta a jogtalan előnyként a határrendésznek átadott vesztegetési pénzt, elrendelte az elkövető őrizetét, akit gyanúsítottként hallgatott ki. A gyanúsított elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, ezért az ügyészség – távmeghallgatás útján – bíróság elé állította.

A Nyíregyházi Törvényszék a külföldi vádlottat 2020. szeptember 8-án a vád szerint – kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntette miatt – egy év, végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, egyúttal a száz euróra vagyonelkobzást rendelt el. A döntés nem jogerős, az ítélet ellen az ügyészség súlyosításért, a börtönbüntetés tartamának felemelése és Magyarország területéről történő kiutasítás elrendelése végett fellebbezett.

The post Korrumpálni akarta a rendőrt, persze megbűnhődik érte appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A Biztonság Hete a világhálóra költözik

Biztonságpiac - Mon, 09/14/2020 - 04:35
A járványveszély miatt a világhálóra költöztették a szervezők a Biztonság Hete 2020 rendezvénysorozatot.

Az eredeti tervek szerint szeptember 14. és 19. között zajlott volna a hagyományos rendezvénysorozat, de éppen a biztonságra tekintettel végül másképp döntöttek a program felelősei. Az online lehetőségek azonban ki is szélesítették a kínálati palettát, a világhálóra feltöltött tartalmak szélesebb körben és hosszabb időn át lesznek elérhetőek, mint a hagyományos módszerekkel publikált tudnivalók.

A Biztonság Hete programsorozat elsődleges célközönsége a fiatalokból áll, a rendezvény az ő figyelmüket igyekszik felhívni a rájuk leselkedő veszélyekre, és azok megelőzési lehetőségeire.

Az idei évben a két főszervező, azaz a Magyar Biztosítók Szövetsége és az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottsága úgy döntött, hogy a kapcsolatot az online térbe helyezi át, ez érinti természetesen a nyitó- és záróeseményeket, továbbá a megyei rendezvényeket is. Az online programokhoz a katasztrófavédelem is csatlakozott.

A szervezetek arra kérik a résztvevőket és az online érdeklődőket, hogy legyenek továbbra is a biztonság őrei. Tudatosan vigyázzanak magukra és társaikra azzal, hogy megtartják a járvánnyal kapcsolatos óvintézkedéseket, betartják a közlekedési szabályokat, sportoláskor, egyéb tevékenységeik közben maszkot, kesztyűt viselnek, és erre odafigyelnek egész évben, hiszen a Biztonság Hete célja továbbra is a mindennapok biztonságának erősítése, nemcsak a közlekedésben, hanem az élet minden területén.

The post A Biztonság Hete a világhálóra költözik appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Legfőbb Ügyészség: az EU-átlagnál nagyobb arányban emelünk vádat OLAF-ajánlás nyomán

Biztonságpiac - Sun, 09/13/2020 - 08:35
A magyar ügyészség továbbra is az uniós átlagot meghaladó arányban emel vádat az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF ajánlásai nyomán – tudatta a Legfőbb Ügyészség.

Az OLAF szeptember 10-én nyilvánosságra hozott 2019-es éves jelentése szerint a magyar ügyészség a 39 százalékos uniós átlagot lényegesen meghaladó mértékben, az OLAF által kezdeményezett ügyek 47 százalékában emelt vádat 2015 és 2019 között.

Az OLAF magyar ügyészséghez eljuttatott igazságügyi ajánlásainak a száma folyamatosan csökkent az elmúlt években, 2015-ben és 2016-ban még tíz-tíz ajánlás érkezett, 2017-ben már csak hat, 2018-ban négy, míg 2019-ben három. Az OLAF egyre többször olyan ügyben tesz igazságügyi ajánlást, amelyben már folyik Magyarországon nyomozás – közölték.

Az OLAF az uniós pénzekkel összefüggő adminisztratív szabálytalanságokat vizsgálja, büntetőjogi tényállást nem állapít meg, bűnügyi bizonyítást nem végez. Erre sem felhatalmazása, sem pedig eszköze nincsen. A magyar ügyészség – bár erre nincs törvényi kötelezettsége – a protokollnak megfelelően az OLAF igazságügyi ajánlása nyomán valamennyi esetben elrendelte a nyomozást, ha pedig már folyamatban volt, akkor az OLAF ajánlását a nyomozás irataihoz csatolták és abban értékelték.

Január 31-én Polt Péter legfőbb ügyész hivatalában fogadta az OLAF főigazgatóját, Ville Itälä-t. A találkozón a felek megerősítették, hogy az uniós pénzeket érintő bűnügyi visszaélések ügyében a szervezetek közötti hatékony információcserét és együttműködést továbbra is kiemelten fontosnak tartják. Emellett megállapodtak abban, hogy az eddig is jól működő szakmai kapcsolat további elmélyítése érdekében együttműködési megállapodást dolgoznak ki. Ville Itälä nyilvánosan is hangoztatta, hogy elégedett a találkozó eredményeivel – jelezték.

A magyar ügyészség és az OLAF szorosan együttműködik, mind vezetői, mind szakértői szinten rendszeresek a találkozók – áll a Legfőbb Ügyészség közleményében.

The post Legfőbb Ügyészség: az EU-átlagnál nagyobb arányban emelünk vádat OLAF-ajánlás nyomán appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Jogerősen hat év nyolc hónapra ítéltek egy bolgár kábítószercsempészt Szegeden

Biztonságpiac - Sun, 09/13/2020 - 07:35
Jogerősen hat év nyolc hónap börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla kedden egy bolgár férfit, aki több mint harminc kilogramm marihuánát próbált Magyarországon keresztül Olaszországba csempészni még 2018-ban.

A táblabíróság különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásának bűntettében mondta ki bűnösnek a 44 éves férfit, és a szabadságvesztés mellett hét évre kiutasította Magyarország területéről.

A vádlott 2018. december 29-én telefonon állapodott meg egy Németországban tartózkodó ismerősével, hogy 2500 euró ellenében elszállít öt kilogramm marihuánát a dél-szerbiai Presevóból Milánóba. A férfi még aznap este Presevóba utazott, átadta gépkocsiját megbízóinak, akik az alvázra erősített fémdobozban, valamint a jármű gyári üregeiben 87 csomag marihuánát rejtettek el.

Másnap a férfi a visszakapott autóval és az elrejtett kábítószerről semmit nem tudó fiával elindult Milánó felé. A röszkei autópálya-határátkelőhelyen az őket ellenőrző pénzügyőrnek azonban feltűnt a sofőr zavart viselkedése, ezért tüzetesen ellenőrizték az autót, és megtalálták a több mint harminc kilogramm marihuánát. A szakértői vélemény szerint a drogszállítmány teljes hatóanyag-tartalma a különösen jelentős mennyiség alsó határának mintegy három és fél szerese volt.

A vádlott a Szegedi Törvényszéken tartott előkészítő ülésen beismerte bűnösségét. A táblabíróság döntésével helybenhagyta a törvényszék elsőfokú ítéletének a vádlott büntetésére vonatkozó részét.

The post Jogerősen hat év nyolc hónapra ítéltek egy bolgár kábítószercsempészt Szegeden appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Navalnij-botrány: az orosz rendőrség részt kíván venni a német nyomozásban

Biztonságpiac - Sun, 09/13/2020 - 06:35
Az orosz rendőrség azzal a kéréssel fordul a német hatóságokhoz, hogy részt vehessen az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus ügyében indítandó nyomozásban – közölte az orosz belügyminisztérium szibériai szövetségi körzetének közeledésrendészeti parancsnoksága.

A közlemény szerint az orosz rendőrség a kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló európai egyezmény, illetve az orosz büntető törvénykönyv 453. és 454. cikke alapján a német hatóságoknak szóló pótlólagos jogsegélykérést készít elő, miután Navalnij magához tért a kómából. Az ellenzéki politikust Berlin szerint Novicsok típusú idegméreggel mérgezték meg, ezzel szemben orosz orvosok szerint nem találtak méreganyagot a szervezetében.

Az előkészületben lévő kérvény értelmében orosz nyomozók és egy szakértő lehetőséget kívánnak kapni arra, hogy jelen legyenek a német orvosok és szakértők által elvégzendő nyomozati cselekményeknél, egyebek között a magyarázatok átadásakor, Ez lehetőséget biztosít a pontosító kérdések feltevésére.

A közlemény szerint folytatódik a Navalnij “kórházi kezelésének” ügyében augusztus 20-án elkezdett előzetes vizsgálat. A közlekedési rendőrség rekonstruálta az ellenzéki politikus és kísérete tomszki és Tomszk megyei tartózkodásának kronológiáját, valamint azt, hogy milyen útvonalon hova utazott, hol tartózkodott, és kikkel érintkezett.

A rendőrség az átvizsgált helyszínek között nevezte meg a Xander Hotelt és annak Velvet éttermét, egy bérlakást, ahol Navalnij a követőivel tartózkodott, és a tomszki repülőtér Bécsi Kávézóját. A hatóságok a politikus hattagú kíséretéből öt embert – Vladlen Loszt, Georgij Alburovot, Ilja Pahomovot, Kira Jarmist és Pavel Zelenszkijt – kikérdeztek. A nagy-britanniai állandó lakhellyel rendelkező Marina Pevcsih augusztus 20-án nem kívánt válaszolni a kérdésekre, 22-én pedig Németországba repült.

A rendőrség dolgozik Pevcsih és azon légiutasok tartózkodási helyének megállapításán, akik Navalnijjal együtt repültek a Tomszk-Moszkva járaton. Keresik továbbá a politikust Moszkvában kezelő orvost és klinikát.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának csütörtöki – a szíriai vegyi fegyverek likvidálásának ügyében megtartott – ülésén Vaszilij Nyebenzja orosz nagykövet azt hangoztatta, hogy a Navalnij-ügy “egy piszkos, megrendezett játékhoz hasonlít”, és “akinek az érdekében áll, az tette ezt”. Megismételte az orosz álláspontot, hogy Moszkvának nincs indoka bűnügyi nyomozást indítani, mert Oroszországban nem találtak mérget a politikus mintáiban, Németország pedig nem szolgáltatott semmilyen olyan bizonyítékot, amelynek alapján arra lehetne következtetni, hogy szándékos bűncselekmény történt. Hangsúlyozta, hogy a Berlinhez intézett moszkvai adatkérelem a bűncselekmény lehetőségével kapcsolatban éppen az igazság megállapítását szolgálja.

The post Navalnij-botrány: az orosz rendőrség részt kíván venni a német nyomozásban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Olcsón megúszta: felfüggesztett szabadságvesztést ér a haditechnikai eszközökkel kapcsolatos költségvetési csalás

Biztonságpiac - Sun, 09/13/2020 - 05:35
Jogerősen felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki csütörtökön a Fővárosi Törvényszék egy haditechnikai eszközökkel összefüggő többszázmilliós költségvetési csalás miatt indult ügyben – tudatta a törvényszék sajtóosztálya.

Az ítélet szerint az elsőrendű vádlott kft.-je nevében vállalta, hogy az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és a hazai központi költségvetésből származó vissza nem térítendő támogatás igénybevételével lőszer gyártására és tárolására alkalmas speciális haditechnikai intermodális logisztikai és felújító központot épít. A vádlott valótlan tartalmú számlák alapján támogatási összegeket igényelt és szerzett meg, amivel több mint 130 millió forint vagyoni hátrányt okozott, a veszélyeztetett érték pedig ezen túlmenően meghaladta a 140 millió forintot.

Az elsőrendű vádlott beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A törvényszék a törvénynek megfelelően nem vizsgálta a vádirati tényállás megalapozottságát, bizonyítást nem folytatott le, így a csütörtöki előkészítő ülésén egy év – 3 év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre, 1 millió 50 ezer forint pénzbüntetésre és három év gazdasági társaságban betöltött vezető tisztségviselői foglalkozás gyakorlásától eltiltásra ítélte az elsőrendű vádlottat költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt. Az ítéletet az ügyész, a vádlott és annak védője is tudomásul vette, így az jogerős.

A büntetés kiszabásakor a törvényszék enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott büntetlen előéletét, beismerését, megbánó magatartását és azt, hogy az általa okozott 131 millió forint vagyoni hátrányt teljes egészében megtérítette. A törvényszék folytatja az eljárást a másodrendű vádlott ügyében, aki az ügyészség szerint az általa képviselt kft. nevében fiktív számlákat állított ki.

The post Olcsón megúszta: felfüggesztett szabadságvesztést ér a haditechnikai eszközökkel kapcsolatos költségvetési csalás appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Hisztéria: töröltek egy kanadai járatot, mert egy kisgyereken nem volt maszk

Biztonságpiac - Sun, 09/13/2020 - 04:35
Törölte egy járatát a kanadai WestJet légitársaság, mert vita tört ki a fedélzeten a légikísérők és egy család között amiatt, hogy a család egyik gyermeke nem viselt maszkot.

A BBC News cikke szerint a gép kedden felszálláshoz készült Calgaryból Toronto felé, és a légikísérők arra szólították fel a szülőket, hogy kisgyermekeik vegyenek fel maszkot az utazáshoz. Mint a gyermekek apja, Safwan Choudhry elmondta, hároméves lányuk azért vette le a maszkját, mert éppen evett, 19 hónapos kislányuk viszont hisztérikusan sírt. A férfi arra kérte a személyzetet, hogy a kislány hadd fejezze be az evést, de ezt nem engedték, ezért a kislány felvette a maszkot. A 19 hónapos kislányra azonban nem tudták ráadni, mert annyira sírt, hogy hányt.

A légikísérők ezért felszólították a családot, hogy hagyják el a gépet és rendőri segítséget hívtak ehhez. Az apa szerint a légikísérők nagyon agresszíven léptek fel velük szemben, letartóztatással, vádemeléssel és börtönnel fenyegették meg őket, ha nem hagyják el a gépet. A férfi szerint sok utas együttérzően viselkedett velük, de voltak, akik elítélték őket. Mint hozzátette: ő és felesége végig maszkban voltak, tisztelettudóan viselkedtek. Végül bele is egyeztek, hogy leszállnak.

Később utánanéztek a kanadai szabályoknak és kiderült, hogy a 19 hónapos gyermeknek nem is kellett volna maszkot viselnie. A WestJet közleményében az állította, hogy a hároméves gyermek sem viselt maszkot. Az apa telefonnal készített felvétele szerint azonban a kislányon volt maszk és a fedélzetre lépő rendőrök is megerősítették, hogy a gyerek maszkot viselt. A család távozása után a légitársaság törölte és másnapra tolta át a járatot, mivel a fedélzeten uralkodó hangulat miatt a személyzet nem érezte magát biztonságban.

The post Hisztéria: töröltek egy kanadai járatot, mert egy kisgyereken nem volt maszk appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az EP visszavonta Aung Szan Szú Kjí Nobel-békedíjas mianmari vezető Szaharov-díját

Biztonságpiac - Sat, 09/12/2020 - 08:35
Az Európai Parlament (EP) visszavonta Aung Szan Szú Kjí Nobel-békedíjas mianmari vezető Szaharov-díját, s ezzel hivatalosan kizárták az emberi jogok védelméért díjazottak közösségéből – erről döntött az EP házbizottságaként működő, úgynevezett Elnökök Értekezlete.

A buddhista többségű ország de facto miniszterelnökével szemben hozott döntés indoklása szerint Aung Szan Szú Kjí szemet hunyt az országában élő, főként muzulmán rohingja kisebbséget érő támadások és jogsértések felett. Az EP-képviselők 2017 szeptemberében vették fontolóra az emberi jogok védelméért odaítélhető Szaharov-díj visszavonhatóságát olyan esetekben, amikor a díjazott a kitüntetését követően megsérti a díj feltételeit.

A képviselők elsősorban a mianmari rohingja kisebbséget érő támadásokkal kapcsolatban emelték fel a szavukat. Kijelentették: a mianmari vezetőnek határozottan el kell ítélnie a faji és vallási gyűlöletet, az érintett kisebbség tagjainak hátrányos megkülönböztetését, az ellenük folytatott tisztogatásokat. Véleményük szerint Aung Szan Szú Kji is felelős az országában kialakult, a kisebbség tagjait érintő diszkriminációért, a kissebség tagjainak üldözéséért, meggyilkolásáért.

Kiemelték, hogy a Szaharov-díjat 1988 óta minden évben olyasvalakinek ítélik oda, aki jelentős erőfeszítéseket tesz, nagy áldozatokat vállal az emberi jogokért, a gondolatszabadságért és a demokráciáért folytatott küzdelemben. Aung Szan Szú Kji 1990-ben kapta a kitüntetést. Egy évvel később Nobel-díjban részesült.

Az idén hetvenöt éves politikus évtizedekig a világ leghíresebb politikai foglya volt, miután az akkori Burmában ellenzéki pártot alapított és az országot uraló katonai junta elleni békés ellenállásra buzdított. 2016-tól az ázsiai ország tényleges vezetője.

Mianmar Arakán nevű államában több mint egymillió, főként muzulmán, kisebb részben hindu vallású rohingja él. A kormány a szomszédos Bangladesből származó illegális bevándorlóknak tekinti őket, nem hajlandó állampolgárságot adni nekik, így jogfosztottak, utazásukat korlátozzák. Az 56 milliós Mianmar lakosságának nagy része buddhista. Bangladesben is egyre ellenségesebben viszonyulnak az ott élő több mint 400 ezer rohingjához, akik az 1990-es években menekültek a szegény ázsiai országba.

The post Az EP visszavonta Aung Szan Szú Kjí Nobel-békedíjas mianmari vezető Szaharov-díját appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A tökéletlen: fotózni kezdet, ahelyett, hogy segített volna a pájának

Biztonságpiac - Sat, 09/12/2020 - 07:35
Segítségnyújtás elmulasztása bűntettével gyanúsítanak egy pilisvörösvári férfit, aki először lefényképezte fuldokló kedvesét, s csak az után próbált segíteni, ezért a nő meghalt – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

A közlemény szerint a nő a pilisvörösvári lakása hálószobájában az ágy fölé függesztett edzőkötél egyik szárába dugta be a fejét még 2019. április 10-én. A nő előrehajolt, mire a kötél megfeszült a torkán. A 39 éves párja észrevette ezt, ám nem szabadította ki azonnal: elővette mobiltelefonját, lefényképezte és csak ez után emelte ki az akkor már eszméletlen nő fejét a kötélből.

Hiába értesítette a mentőket, majd próbálta újraéleszteni, elkésett, a nő megfulladt. A nyomozásba bevont igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy ha a férfi azonnal kiszabadította volna a nőt és időben megkezdte volna újraélesztését, megmenthette volna az életét. A férfit segítségnyújtás elmulasztása bűntettével meggyanúsították, bűnösségét nem ismerte el, a gyanúsítás ellen panaszt tett.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek – olvasható a közleményben.

The post A tökéletlen: fotózni kezdet, ahelyett, hogy segített volna a pájának appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Peking tiltakozik ezernyi kínai diák és kutató amerikai vízumának visszavonása miatt

Biztonságpiac - Sat, 09/12/2020 - 06:35
Peking tiltakozását fejezte ki, amiért amerikai közlés szerint Washington idén több mint ezer kínai diák és kutató amerikai vízumát vonta vissza.

Csao Li-csien, a kínai külügyminisztérium szóvivője politikai üldözésnek és faji alapú diszkriminációnak nevezte az amerikai akciót. Az amerikai külügyminisztérium szerdán számolt be a kínai állampolgárok vízumának visszavonásáról, amelyet azzal a feltételezéssel indokoltak, hogy az érintettek kapcsolatban állnak a kínai hadsereggel.

Washington rendszeresen ipari és üzleti kémkedéssel vádolja Kínát. Az Egyesült Államok július 22-én váratlanul elrendelte Kína houstoni főkonzulátusának bezárását. Amerikai tisztségviselők a houstoni kínai konzulátust kémkedéssel vádolták, a külügyminisztérium pedig amerikai szellemi tulajdon, valamint amerikaiak személyes adatainak védelmével indokolta a külképviselet bezáratását. Kína válaszul még ugyanazon a héten elrendelte az Egyesült Államok csengtui főkonzulátusának bezárását.

A két ország emellett csütörtökön pengeváltásba keveredett annak kapcsán is, hogy a Zsenmin Zsipao kínai állami lap visszautasította a pekingi amerikai nagykövet írásának leközlését. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerda esti nyilatkozatában úgy fogalmazott: a lépés újabb bizonyíték arra, hogy a Kínai Kommunista Párt fél a szólásszabadságtól és a komoly intellektuális vitától. Pompeo emellett képmutatásnak nevezte azt, hogy Peking esetenként a méltányos és kölcsönösségre alapuló bánásmód hiányáról panaszkodik más országokat illetően.

A Zsenmin Zsipao egy csütörtöki nyílt levélben azzal indokolta Terry Branstad amerikai nagykövet vezércikkének visszautasítását, hogy a nagykövetség kérése szerint az írást változtatások nélkül kellett volna leközölniük, ám a cikk a lap megítélése szerint számos, a tényeknek ellentmondó elemet tartalmazott.

Májusban a China Daily című kínai pártlap cenzúrázva közölte le a Kínában állomásozó európai uniós (EU) nagykövetek cikkét, kihúzva belőle egy mondatot, amely utalást tartalmazott arra nézve, hogy az új koronavírus Kínából ered.

The post Peking tiltakozik ezernyi kínai diák és kutató amerikai vízumának visszavonása miatt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Megölte a fiát, hat és fél év börtönbüntetést kapott

Biztonságpiac - Sat, 09/12/2020 - 05:35
Emberölés miatt hat és fél év börtönbüntetésre ítélte az első fokon eljáró Győri Törvényszék csütörtökön azt az idős férfit, aki egy vita hevében két évvel ezelőtt hasba szúrta a fiát Abdán. A sértett a kórházban másnap belehalt sérüléseibe.

A Győri Törvényszék a közleményében a vádiratot ismertetve azt írta: a két férfi együtt élt Abdán. Rendszeresen italoztak, gyakran veszekedtek; 2018 őszén az enyhén ittas 76 éves vádlott hazatérve a konyhában találta erősen ittas fiát. Számonkérte, hogy miért nem készítette el a vacsorát, majd hangosan veszekedtek. A sértett a vádlott jobb kezét erősen megszorította, aki kiszabadult a fogásból, majd a kenyérszeleteléshez kikészített késsel a sértettet hasba és oldalba szúrta.

A sértett pillanatok alatt összeesett. Az idős férfi visszatette a kést a fiókba és hívta a mentőket. A sértett az életmentő műtétek elvégzése ellenére másnap meghalt a kórházban. A bíróság emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek az idős férfit. A szúrás ereje és iránya alapján csak szándékosságot lehetett megállapítani a bíróság megítélése szerint.

Az ítélet nem jogerős, az ellen a vádlott és védője fellebbezett, az ügyészség három nap gondolkozási időt kért.

The post Megölte a fiát, hat és fél év börtönbüntetést kapott appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Zalaegerszegen gyártják a Lynx-eket

Biztonságpiac - Sat, 09/12/2020 - 04:35
A Rheinmetallal együttműködve, a gyártóüzemen túl, egy a Lynxek és off road járművek tesztelésére alkalmas tesztkörnyezetet is kialakítanak a ZalaZone járműipari tesztpályán.

Palkovics László a ZalaZone Járműipari Tesztpályán tartott rendezvényen Benkő Tibor honvédelmi miniszterrel közösen jelentette be, hogy mintegy hatvanmilliárd forintos beruházással épül meg a harcjárműveket gyártó üzem és húszhektáros területen tesztpályát is kialakítanak mellé. A termelés 2023-tól indul el, a világ egyik legmodernebb hadiüzeme a beszállítókkal együtt mintegy ötszáz embert foglalkoztat, és a gyártáson kívül fejlesztéssel is foglalkoznak majd.

Az innovációs és technológiai miniszter kifejtette: nem ez az első eset, hogy a hagyományos magyar-német együttműködésben egy közös projekt innovációs elemmel is bővül. A zalaegerszegi vegyesvállalat jelentősége ugyanakkor abban van, hogy a magyar haderőfejlesztési program legnagyobb értékű beszerzése révén a Magyar Honvédséget az új üzemben készülő harcjárművekkel látják el.

Palkovics szerint 2020 első felének tapasztalatai alapján okkal számíthatunk arra, hogy a német vállalatok az eddigieknél is jobban keresik a közép-európai lehetőségeket. A német világmárkák a beszerzési láncok lerövidítése érdekében szorosabbra fűzhetik magyarországi kapcsolataikat, a Rheinmetall megjelenése is az Audi, a BMW, a Mercedes és egyéb beszállítók jelentős márkáinak sorát gyarapítja.

A magyar kormány határozott szándéka a gazdasági növekedés helyreállítása érdekében és mellett, hogy a szektor új beruházásai folyamatosan növeljék a kutatás-fejlesztési kapacitások szintjét, az új gyártókapacitásokban pedig egyre nagyobb hányadot tegyenek ki a legújabb, csúcstechnológiai műszaki megoldások – fogalmazott a miniszter.

Hozzáfűzte, hogy a páratlan adottságokkal rendelkező ZalaZone mellett nemzetközi szinten is jelentős ipari-innovációs bázis épül, ami bővíti a tesztpálya szolgáltatási kínálatát, erősíti a hazai ipart és a magyar vállalkozások beszállítási lehetőségeit. Zalaegerszeg és a térség a magyar gazdaság talpraállításának motorja lehet.

A honvédelmi miniszter arról beszélt, hogy a biztonsági helyzet és környezet rendkívül gyorsan, élesen, sokszor kiszámíthatatlanul változik, a kormánynak és a katonáknak látniuk kell, hogy milyen feladat és felelősség hárul rájuk Magyarország és a magyar emberek békéjének megóvása érdekében. Az elmúlt évtizedekben a környezetünkben kialakult helyzet rendkívül sok kihívást rejt, ezért felkészültnek kell lenni, a honvédelmi és haderőfejlesztési program ezt a célt szolgálja.

A program nemcsak a technikai eszközök megvásárlásáról szól, hanem a hadiipar megteremtéséről, a kutatás-fejlesztés, a foglalkoztatás biztosításáról is. A harcjárművek beszerzésével 17 éves lemaradást pótolnak a magyar katonák, mert a honvédségnek 2003-ig voltak páncélozott szállító harcjárművei, de azokat akkor kivonták az önjáró lövegekkel együtt, most ezt kell újra megteremteni.

Maróth Gáspár, a Miniszterelnökség védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztosa arra emlékeztetett, hogy éppen száz éve hozták létre Magyarországon a haditechnikai intézetet, de a második világháború, majd a rendszerváltás után a hadiipari kutatás padlóra került. Hozzátette, hogy a szomszédos országokban is magasabb volt a hadiipar fejlettségi szintje, de sikerült a világban olyan partnereket találni, amelyekkel megteremtették a feltételeket. A Zalaegerszegre került harcjárműgyártásért is több ország állt sorba – sokkal nagyobb reményekkel, mint mi – végül a nemzetközi ipar számára is mértékadó beruházás itt valósulhat meg. Nem ez az első hadiipari gyár az országban, a versenytársak szerint is hasonlóan magas szintű a Kiskunfélegyházán elindított fegyvergyártás. További tervek is vannak, a hadiipar vonzza magával az egyéb kutatási-fejlesztési területeket, más iparágak is számtalan technológiai fejlesztést innen vesznek át – jelezte a kormánybiztos.

Armin Papperger, a Rehintemall AG igazgatótanácsának elnöke arról beszélt, hogy Magyarországon rendkívül magas színvonalú munkakörülményeket tapasztaltak, és rendkívül szoros és pontos együttműködést a kormányzat és az ipari szereplők között. A zalaegerszegi gyárral Magyarország nagyon erős taggá válik a NATO-ban, a világ legfejlettebb technológiája kerül ide. A Rheinmetallnak Zalában épül fel a 142. gyártóüzeme, ami a védelmi iparban a legkorszerűbb lesz. Olyan elektronikákat tartalmazó platformokat gyártanak, amelyekben meghatározó a mesterséges intelligencia, a digitális és a robottechnika – fogalmazott a német cégvezető.

The post Zalaegerszegen gyártják a Lynx-eket appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Betörés közben fogták el a tolvajokat

Biztonságpiac - Fri, 09/11/2020 - 16:35
Több millió forint értékű csempészett dohánytermék eltulajdonítása közben fogtak el egy négyfős bandát kedd éjszaka egy nyíregyházi társasház pincéjében a szabolcsi rendőrök – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rajtaütéskor a férfiak egy általuk feltört pincéből igyekeztek ellopni magyar adó- és zárjegy nélküli dohánytermékeket. A társaság tagjait – két nyíregyházi, egy tiszarádi és egy érpataki férfit – a Nyíregyházi Rendőrkapitányságon lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat.

A pincében tárolt jövedéki termékeket – a mintegy 2856 doboz cigarettát, a 17,5 kilogramm mennyiségű vágott dohányt -, valamint a nyomozók által intézkedés alá vont tulajdonost a rendőrség átadta az eljárás lefolytatására illetékes Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak.

The post Betörés közben fogták el a tolvajokat appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Navalnij-botrány: megerősítették Berlinben az orosz ellenzéki politikus védelmét

Biztonságpiac - Fri, 09/11/2020 - 12:10
Megerősítették a német hatóságok Alekszej Navalnij védelmét, mert attól tartanak, hogy merénylők ismét a Berlinben ápolt orosz ellenzéki politikus életére törnek – jelentette a Der Spiegel.

A német hírmagazin és a Bellingcat nemzetközi tényfeltáró újságírói hálózat értesülése szerint a berlini tartományi bűnügyi hivatal elrendelte a mérgezéses tünetekkel ápolt politikus biztonságára ügyelő rendőrök számának növelését, és szigorúbb ellenőrzési szabályokat írt elő. A mesterséges kómából hétfőn felébresztett Navalnij már tud beszélni, várhatóan egyre több látogatója lesz, és valószínűleg fel tudja idézni szervezete összeomlásának körülményeit, ami “veszélyes lehet a merénylet mögött álló embereknek” – áll a beszámolóban.

A Der Spiegel és a Bellingcat információja szerint német biztonsági szervek abból indulnak ki, hogy Navalnij megmérgezése valamely orosz nemzetbiztonsági szolgálat művelete volt. Megállapították, hogy a támadáshoz a Novicsok elnevezésű harci idegméreg egy még erősebb hatású változatát használták, mint az orosz katonai hírszerzés egy különítményének 2018-as akciójában, amely Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök és lánya ellen irányult.

Különböző német hatóságok képviselői a napokban folytatott bizalmas megbeszéléseken hangot adtak annak a meggyőződésüknek, hogy a Navalnij-ügyben használt mérget csak egy oroszországi különleges katonai laboratóriumban lehetett előállítani – írta a Der Spiegel, hozzátéve, hogy az orosz állami közreműködésre utaló jelek magyarázzák Angela Merkel szokatlanul kemény minapi sajtónyilatkozatát, amelyben a német kancellár gyilkossági kísérletnek minősítette az Navalnijjal történteket, és kijelentette, hogy az eset körüli kérdéseket egyedül az orosz kormány tudja megválaszolni.

A német hadsereg (Bundeswehr) vegyi fegyverek elemzésére szakosodott laboratóriumában kimutatták, hogy Novicsok típusú mérget juttattak a szervezetébe. A német kormány a Bundeswehr vizsgálati eredményeit értékelve szeptember 2-án közölte, hogy az orosz ellenzék vezére mérgezéses támadás áldozata lett a hazájában. Berlin a lehető leghatározottabban elítéli a támadást, követeli az eset kivizsgálását az orosz hatóságoktól, és megkezdi az egyeztetést EU-s, illetve NATO-partnereivel a válaszlépésekről – közölték.

The post Navalnij-botrány: megerősítették Berlinben az orosz ellenzéki politikus védelmét appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

GYAKORLÁS A PIPISHEGY FELETT

Air Base Blog - Fri, 09/11/2020 - 09:51

Hétvégén Horvátországban, Gornja Stubicában repül bemutatót a Magyar Honvédség egyik Gripenje. A kecskeméti repülőbázis demópilótája a dimbes-dombos vidék feletti bemutatóra készülve, egy hasonló adottságú terep, a Gyöngyös-Pipishegy repülőtér felett gyakorolta programját.  

* * *

Fotó: Colin Penny


Categories: Biztonságpolitika

Koronavírus: több mint háromszorosára nőt a mintavételek száma

Biztonságpiac - Fri, 09/11/2020 - 08:35
Az utóbbi napokban háromszorosára nőtt a mentők által elvégzett koronavírus-mintavételek száma – közölte Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója.

A főigazgató elmondta, arra törekednek, hogy 24-48 órán belül kiérkezzenek mindenkihez, aki tüneteket mutat vagy bizonyíthatóan szoros kontaktusba került egy fertőzöttel. A mentők megfelelő védőfelszerelésben vesznek orr- és garatmintát, amelyet beszállítják a laboratóriumba – tette hozzá.

Az egyre súlyosbodó járvány miatt a közfinanszírozásban részesülő betegszállító szervezeteket is bevonják a munkába, miként a tavaszi járványhullám alatt is tették – nyilatkozta Csató. Közölte: bevált az az intézkedés, hogy a fertőzöttekkel foglalkozó kollégáikat izolálták, amit alátámaszt, hogy a több mint 4500 mentődolgozóból január óta harmincan kapták el a vírust.

The post Koronavírus: több mint háromszorosára nőt a mintavételek száma appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Elvetemült emberkereskedő ellen indult eljárás Szegeden

Biztonságpiac - Fri, 09/11/2020 - 07:35
Élettársát prostituáltnak eladó szegedi férfi ellen indult eljárás, az ügyészség indítványozta a gyanúsított letartoztatását – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője.

Szanka Ferenc közölte, a július eleje óta szökésben lévő férfit a sértett megtévesztésével és a vele kapcsolatban fennálló befolyási viszonnyal visszaélve elkövetett emberkereskedelem bűntettével gyanúsítják.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2017 elején párkapcsolatban élt Szegeden egy fiatal nővel. Egy állítólagos adósságára hivatkozva és a nő érzelmeit kihasználva rávette arra, hogy külföldön keresse meg a tartozás ellenértékét, de hogy azt milyen munkával kell elérnie, ekkor még nem közölte vele. Hamis indokkal átvitte bűntársai lakásába, majd ott szembesítette azzal, hogy 1,7 millió forintért eladta őt, és prostituáltként kell dolgoznia. Amikor a sértett távozni akart, a gyanúsított bűntársai megakadályozták őt ebben, bántalmazták, iratait és mobiltelefonját elvették. Az állandó, rendszeres erőszakos fellépésekkel, megfélemlítéssel, szidalmazásokkal és fenyegetésekkel lelkileg megtört sértettnek előbb Szegeden, majd Németországban és Ausztriában kellett prostitúciós tevékenységet folytatnia. Több hónap után sikerült megszabadulnia fogvatartóitól, akiknek a prostitúcióból származó bevételéből Magyarországon 950 ezer forint, Németországban és Ausztriában több mint 30 ezer eurót adott át.

A fiatal nő súlyos lelki sérüléseket szenvedett, és az emiatt kialakult pszichés és testi tünetei miatt orvosi kezelésre szorult.

A gyanúsított többszörösen büntetett előéletű, cselekményét két, végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el. Társait július elején tartoztatták le, a szökésben lévő gyanúsítottat elfogatóparancs alapján vették őrizetbe. Felmerült annak gyanúja is, hogy tartózkodási helyén kábítószert tárolt, valamint kiskorú élettársát is prostituáltként futtatta – tudatta a csoportvezető ügyész.

The post Elvetemült emberkereskedő ellen indult eljárás Szegeden appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

“Leváltottak, mert nem hallgattam az orosz befolyásolásról…”

Biztonságpiac - Fri, 09/11/2020 - 06:35
Nyomást gyakoroltak rá annak érdekében, hogy tartsa vissza, illetve kicsinyítse a 2020-as amerikai elnökválasztásra irányuló orosz befolyásolásról szóló információkat – állítja az amerikai képviselőházhoz kedden benyújtott panaszában Brian Murphy, a belbiztonsági minisztérium hírszerzésért felelős volt államtitkár-helyettese.

A panaszt a képviselőház hírszerzési bizottsága szerdán hozta nyilvánosságra, és bejelentette, hogy Murphyt a hónap végén meghallgatásra beidézik. A volt tisztségviselő azt is állította, hogy nem akart eleget tenni felettesei kérésének, ezért törvénytelenül elmozdították az állásából.

Murphy mindezért az előző belbiztonsági minisztert, Kirstjen Nielsent, a jelenlegi ügyvezető minisztert, Chad Wolfot és helyettesét, Ken Cuccinellit tette felelőssé. Állítása szerint 2018 márciusa és 2020 augusztusa között az említettek “több alkalommal visszaéltek hatalmukkal, megpróbáltak cenzúrázni hírszerzési elemzéseket, és nem megfelelő módon kezelték a befolyásolásra és az amerikai érdekek aláásására irányuló orosz erőfeszítésekre vonatkozó hírszerzési programot”.

A panasztevő azt is állította, hogy Wold idén májusban arra kérte őt, “hagyja abba az orosz beavatkozásról szóló fenyegetések jelentéseit, helyettük a Kína és az Irán felől érkező beavatkozási kísérletekre összpontosítson”. Murphy szerint e kérés közvetlenül Robert O’Brien nemzetbiztonsági tanácsadótól érkezett. Miután minderre nem volt hajlandó, nem vehetett részt többé a fontos megbeszéléseken és júliusban elmozdították a beosztásából.

Murphy azt is írta, hogy felettesei befolyásolni akarták őt a fehér felsőbbrendűséget hirdetőkre és a migránsokra vonatkozó információk és jelentések összeállításában is. A Fehér Ház és a belbiztonsági minisztérium már szerda este cáfolta a sajtóban is megjelenő állításokat.

A Fehér Ház szóvivője, Sarah Matthews közleményében leszögezte: a nemzetbiztonsági tanácsadó “soha nem is gondolt arra, hogy megszabja, a hírszerzés milyen fenyegetésekre összpontosítsa a figyelmét, legyen szó akár a választások sérthetetlenségéről, akár más ügyekről. Minden ezzel ellentétes állítás egy elégedetlen tisztviselő részéről – akivel O’Brien soha nem találkozott – nem más, mint hamis vagy lejárató”.

Hasonló értelmű nyilatkozatot adott ki a belbiztonsági tárca szóvivője, Alexei Woltornist: “Határozottan cáfoljuk, hogy Murphy úr állításai szemernyi igazságot is tartalmaznának”.

The post “Leváltottak, mert nem hallgattam az orosz befolyásolásról…” appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Navalnij-botrány: Pompeo szerint a mérgezést “magas szintű orosz vezetők” irányíthatták

Biztonságpiac - Fri, 09/11/2020 - 05:35
Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus megmérgezését valószínűleg “magas szintű orosz vezetők” irányították – jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter.

“A világon mindenütt látják az emberek, hogy mi folyik. S ha látják az erőfeszítéseket egy disszidens megmérgezésére és tisztában vannak azzal is, hogy mindez nagy eséllyel magas rangú orosz tisztségviselőktől ered, ez bizony szerintem nem használ az orosz nép megítélésének. És Oroszországénak sem” – jelentette ki az amerikai diplomácia vezetője.

Pompeo leszögezte: azoknak az országoknak, amelyek komoly szerepet akarnak játszani a világpolitika színpadán, “a szabadságot és a demokráciát kell előmozdítaniuk”.

A tárcavezető leszögezte, hogy nem akarja elsőként, Donald Trump előtt kifejteni az amerikai kormányzat várható lépéseit, de azt megerősítette, hogy az amerikai kormányzat is megpróbálja majd azonosítani a mérgezésért felelősöket. Úgy fogalmazott: Washington közelebbről is megvizsgálja és értékeli a helyzetet, s mindent megtesz majd azért, hogy hasonló esetek többé ne fordulhassanak elő.

A múlt héten, amikor Berlin bejelentette, hogy orvosai vizsgálatai szerint Navalnijt Novicsok típusú idegméreggel mérgezték meg, Trump közölte: “nincs ok kételkedni” a német orvosok megállapításában, de ő még “nem látott bizonyítékot” a mérgezésre.

Miközben Oroszország kitartott amellett, hogy az orosz orvosok semmilyen méreg nyomát nem mutatták ki Navalnij szervezetében, a G7-es országcsoport külügyminiszterei kedden Washingtonban közzétett közös nyilatkozatban sürgették Moszkvát, hogy minél előbb állítsa bíróság elé a mérgezésért felelősöket. A miniszterek azt is hangsúlyozták, hogy a vegyi fegyverek bárminemű alkalmazása elfogadhatatlan, és az ilyen harceszközök tilalmáról szóló nemzetközi egyezményekbe ütközik.

Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa – szintén kedden – átlátható és független vizsgálatra szólította fel Moszkvát, a francia külügyminiszter és a védelmi miniszter pedig a Navalnij-ügy miatt elhalasztotta a jövő hétre tervezett moszkvai tárgyalásait.

The post Navalnij-botrány: Pompeo szerint a mérgezést “magas szintű orosz vezetők” irányíthatták appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az Egyesült Államok több mint ezer vízumot vont vissza kínai állampolgároktól az idén

Biztonságpiac - Fri, 09/11/2020 - 04:35
Az Egyesült Államok több mint ezer vízumot vont vissza kínai állampolgároktól az idén – közölte az amerikai külügyminisztérium.

Leszögezte: Washington továbbra is szívesen látja mindazon kínai diákokat és kutatókat, akik “nem segítik a Kínai Kommunista Pártot a katonai fölény megszerzésében”. Az amerikai kormányzat eddig több kínai diáktól és kutatótól vonta meg a vízumot, azt feltételezve, hogy kapcsolatban állnak a kínai hadsereggel. Több amerikai egyetemi oktatót is felelősségre vontak, mert nem fedték fel, hogy anyagi támogatást kaptak Kínától.

Chad Wolf ügyvezető belbiztonsági miniszter egy washingtoni rendezvényen mondott beszédében kiemelte: Kína ipari és üzleti hírszerzést folytat, megpróbálja eltulajdonítani például a koronavírussal kapcsolatos kutatások eddigi eredményeit is, s mindehhez felhasználja a diákvízummal az Egyesült Államokba érkezett kínaiakat is. A tárcavezető leszögezte, hogy az amerikai vízumlehetőséggel ily módon visszaélők előtt lezárják az utat.

“Egyes, posztgraduális képzésre vízumot kérő kínai diákoknak és a kínai hadsereggel kapcsolatban álló kutatóknak nem adunk ki vízumot, hogy így akadályozzuk meg az érzékeny amerikai kutatások eredményeinek ellopását, vagy bármilyen módon történő kisajátítását” – hangoztatta Wolf.

The post Az Egyesült Államok több mint ezer vízumot vont vissza kínai állampolgároktól az idén appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.