You are here

Biztonságpolitika

A vonaton erőszakoskodott, öt évig a cellatársaival próbálkozhat

Biztonságpiac - Sat, 09/19/2020 - 06:35
A Debreceni Törvényszék személyi szabadság felfegyverkezve elkövetett megsértésének bűntette és emberi méltóságot sértő szeméremsértés vétsége miatt másodfokon öt év három hónap börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, aki egy fiatal lányt molesztált a vonaton. Az ítélet jogerős.

A döntésről pénteken közzétett közlemény szerint az eset tavaly áprilisban a Budapestről Záhonyba tartó vonaton, késő délelőtt történt. A férfi szeméremsértő módon viselkedett egy Debrecenbe tartó egyetemi hallgatóval: többször visszatért a fülkében egyedül utazó lányhoz, molesztálta, fogdosta, egyre agresszívebben tudomására hozta, hogy közösülne vele, “gyereket csinálna neki”. Amikor az egyre jobban rettegő lány ki akart menni a fülkéből, a férfi elővett egy 8,5 centis rugós kést és közben azt kiabálta, hogy “nem mész sehová”. A lány sikoltozására és segélykiáltásaira a férfi végül elmenekült.

A zaklatott állapotban lévő lány a jegyvizsgálótól kért segítséget, aki értesítette a rendőrséget. A férfit egy debreceni kocsmában fogták el, a bűncselekményhez használt kést lefoglalták. A férfi hasonló erőszakos bűncselekmények miatt már többször volt büntetve.

The post A vonaton erőszakoskodott, öt évig a cellatársaival próbálkozhat appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Egyre sikeresebb a kadétprogram

Biztonságpiac - Sat, 09/19/2020 - 05:35
A kadétprogram népszerűségének további erősítéséről beszélt a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára pénteken a programban részt vevő Mezőtúri Református Kollégium, Gimnázium, Technikum, Általános Iskola és Óvodában.

Ruszin Romulusz a honvédelmi és hazafias nevelés témájában tartott beszélgetésen kiemelte: azon dolgoznak, hogy 2021 végéig minden kadétprogramban részt vevő iskola tanulójának legyen egyenruhája, és az ösztöndíjprogramban is szeretnének változtatásokat.

Elmondta, hogy a kadétprogramnak három szintje van, a legfelsőn jelenleg egyedüliként a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium van, ahol a diákok egyenruhában ülnek órán is. A második szinten, a szakképzésben jelenleg kilenc iskola van, az ott tanulók emelt szintű érettségit tehetnek, ők egy-egy öltözet gyakorlóval rendelkeznek. A legalsó szinten, amelyen a mezőtúri iskola is van, azt szeretnék, hogy 2021 végéig az ott tanulóknak is legyen egyenruhája.

Az ösztöndíjprogram módosítása már folyamatban van, a tervek szerint a programban résztvevőknek 3,5 fölötti tanulmányi átlag esetén automatikusan járna ösztöndíj; 4,5 fölötti átlag esetén már mintegy 30 ezer forint ösztöndíjat kapnának a tanulók – jelezte a helyettes államtitkár.

Ruszin azért is ajánlotta a kadétprogramot, mert egyszerre szoktat önállóságra, illetve csapatmunkára. A legfontosabb üzenet mindazonáltal a hazaszeretet – hangsúlyozta. Úgy fogalmazott, aki megtapasztalja, hogy milyen Magyarországért és a magyar emberekért dolgozni, a hazát szolgálni, az “háromszor meggondolja, hogy levegye-e az egyenruhát”.

A migránsválság, a koronavírus-járvány idején azt tapasztalták, hogy a magyar emberek őszinte megbecsüléssel néznek a magyar katonákra, tudják, hogy számíthatnak rájuk. “Onnan, hogy lehetőleg ne menjünk ki egyenruhában az utcára, eljutottunk odáig, hogy szelfit készítenek velünk a fiatalok” – fogalmazott. Ezen sokat kellett és kell dolgozni, ennek a munkának része a kadétprogram is – tette hozzá.

Az iskolában elsajátított értékek hozzájárulnak ahhoz, hogy a fiatalok akár a katonai pályán, akár a civil életben eredményesek legyenek – emelte ki Ruszin.

The post Egyre sikeresebb a kadétprogram appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Nagyszabású nemzetközi hadgyakorlat kezdődött Nyugat-Ukrajnában

Biztonságpiac - Sat, 09/19/2020 - 04:35
Nagyszabású nemzetközi hadgyakorlat kezdődött csütörtökön Rapid Trident-2020 fedőnévvel a nyugat-ukrajnai Lviv megyében lévő javorivi járásban.

Az UNIAN ukrán hírügynökség jelentése szerint az Egyesült Államok vezetésével megrendezett gyakorlaton tíz országból mintegy négyezer katona vesz részt. A javorivi lőtéren rendezett megnyitó ünnepségen részt vett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki beszédében hangsúlyozta, hogy az évente megrendezésre kerülő Rapid Trident hadgyakorlatok nemcsak a katonai készségek fejlesztésének “következő állomásai”, hanem egyben fontos lépések Ukrajna euroatlanti integrációja felé.

“Ezek a gyakorlatok megerősítik csapataink operatív képességeit, javítja Ukrajna, valamint az Egyesült Államok és más NATO-tagországok egységei és parancsnokságai közötti kompatibilitás szintjét” – fogalmazott az elnök. Kifejezte meggyőződését, hogy az ukrán katonák a maguk részéről átadhatják külföldi partnereiknek azokat az egyedülálló harci tapasztalataikat, amelyeket a 2014 óta tartó Donyec-medencei fegyveres konfliktus alatt szereztek.

Az UNIAN hozzáfűzte: Zelenszkij beszédében sürgette továbbá azon reformok végrehajtásának fokozását, amelyek lehetővé teszik Ukrajna csatlakozását a NATO úgynevezett tagsági akciótervéhez. Ezzel összefüggésben emlékeztetett arra, hogy a hét elején jóváhagyta Ukrajna új nemzetbiztonsági stratégiáját, amelyben Ukrajna NATO-csatlakozását az ország stratégiai céljaként jelölték meg.

Az idei Rapid Trident szeptember 25-ig tart, lőgyakorlatokat tartanak, és páncélozott járművek és harci helikopterek is részt vesznek rajta.

The post Nagyszabású nemzetközi hadgyakorlat kezdődött Nyugat-Ukrajnában appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Európai Parlament: Törökország azonnal állítsa le illegális fúrásait a Földközi-tenger keleti részén

Biztonságpiac - Fri, 09/18/2020 - 16:35
Az Európai Parlament képviselői felszólították Törökországot, hogy azonnal állítsa le illegális fúrásait a Földközi-tenger keleti részén, tartózkodjon a görög és a ciprusi felségvizek megsértésétől, és hagyja abba a “nacionalista háborúra uszító retorikát”.

A nagy többséggel elfogadott indítványban a képviselők hangot adtak aggodalmuknak, miszerint a Földközi-tenger keleti térségében zajló konfliktus katonai fellépésbe torkollhat, és felhívták a figyelmet, hogy a feszültségeket csak “jóhiszemű diplomáciai párbeszéden” keresztül lehet enyhíteni.

Elítélték továbbá Törökországnak a görög és ciprusi kizárólagos gazdasági övezetben folytatott jogellenes tevékenységeit, amelyek szembemennek az uniós tagállamok szuverén jogaival, és teljes szolidaritásukat fejezték ki Görögországgal és Ciprussal. A képviselők kifejezték aggályaikat, az EU és Törökország közötti kapcsolatok jelenlegi helyzete miatt, beleértve a Törökországban egyre romló emberi jogi helyzetet, valamint a demokrácia és a jogállamiság hanyatlását.

Arra is felszólították a török kormányt, hogy támogassa a politikai párbeszédet Líbiában, és tartsa be az ENSZ Biztonsági Tanácsa által bevezetett fegyverembargót. Az állásfoglalás felkéri az európai uniós tagországok kormányait képviselő Tanácsot, hogy álljon készen további célzottabb szankciók kidolgozására, olyanokra, amelyek nincsenek káros hatással a török népre és az ország területén tartózkodó menekültekre.

Törökország és Görögország régóta vitatkozik a tengeri határokról, de az utóbbi években a Földközi-tenger keleti medencéjében felfedezett hatalmas földgázmezők még inkább kiélezték a feszültséget. A török hajók augusztus első felében kezdték újra feltárásaikat a területen, amit nemcsak Görögország, hanem Ciprus is szuverenitása megsértésének tekint.

Ankara a héten visszahívta egyik kutatóhajóját a vitatott hovatartozású térségből, azonban egy fúróhajója küldetését meghosszabbította.

The post Európai Parlament: Törökország azonnal állítsa le illegális fúrásait a Földközi-tenger keleti részén appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az EP a “rendszerszintű cigányellenesség” felszámolására szólított fel

Biztonságpiac - Fri, 09/18/2020 - 12:10
Az Európai Parlament (EP) képviselői brüsszeli plenáris ülésükön a “rendszerszintű cigányellenesség” felszámolására szólítottak fel az Európai Unióban, és másokkal egyenlő hozzáférést kértek a romák számára a lakhatáshoz, az oktatáshoz, az egészségügyhöz és a munkához – közölte az uniós parlament.

Az 545 szavazattal, 96 ellenszavazat és 54 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban az EP képviselői kiemelték, hogy az Európában tapasztalt cigányellenesség miatt a romák körében a legnagyobb a szegénység, és ők esnek leggyakrabban áldozatául a társadalmi kirekesztésnek.

Ennek felszámolására megfelelő oktatást, a kisgyermekkori fejlődés elősegítését kérték, valamint a szegregáció megszüntetésére szólítottak fel. Bírálták, hogy az unió területén élő romák helyzete nem változott, aminek oka – véleményük szerint – “a politikai akarat hiánya”. Felrótták a tagállamoknak, hogy a romák jelentős része “rendkívül bizonytalan körülmények között él”, és nagy részüket alapvető emberi jogaitól is megfosztották.

A képviselők felszólították az Európai Bizottságot, hogy terjesszen be jogalkotási indítványt a szegénység és a cigányellenesség felszámolására, a romák életkörülményeinek és egészségi állapotának javítására. A javaslatnak a lakhatási, az egészségügyi, a foglalkoztatási és az oktatási egyenlőtlenségek felszámolására is ki kell terjednie, valamint konkrét és kötelező célértékek meghatározásával kell javítania a társadalmi befogadást – írták.

Véleményük szerint a tagállamoknak javítaniuk kell a romák hozzáférését a jó minőségű és megfizethető egészségügyi ellátáshoz. Hangsúlyozták, hogy mindenfajta etnikai alapú megkülönböztetést tiltani kell az egészségügyi intézményekben, beleértve a terhesgondozást és gyermekágyi időszakkal kapcsolatos ellátást is. Emellett a kényszersterilizáción átesettek tagállami kártalanítására szólítottak fel.

A képviselők arra kérték az Európai Bizottságot, gyakoroljon nyomást a tagállamokra az iskolákban tapasztalt szegregáció megszüntetése érdekében akár úgy is, hogy az ilyen ügyeket az Európai Unió Bírósága elé viszi.

The post Az EP a “rendszerszintű cigányellenesség” felszámolására szólított fel appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Nem bűncselekmény, hogy sértő feliratot helyeztek el a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport elé

Biztonságpiac - Fri, 09/18/2020 - 08:35
Az ügyészség szerint nem történt bűncselekmény, amikor kilenc évvel ezelőtt a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport elé engedély nélkül helyeztek ki egy ma is megtalálható, magyarokat sértő feliratot.

A Kolozsvári Bíróság melletti ügyészség álláspontját a Szabadság című erdélyi napilap ismertette. A Mátyás-szoborcsoportot 2011 áprilisában avatták fel újra a román és a magyar kormány közös támogatásával végzett restaurálás után. Egy hónappal később a szobor talapzatánál ismeretlen tettesek az éj leple alatt bronztáblát helyeztek el egy Nicolae Iorga román történésztől származó, Mátyás román eredetére utaló idézettel. A tábla elhelyezését Sorin Apostu akkori kolozsvári polgármester történelmi jóvátételnek nevezte.

Amint a Szabadság emlékeztetett rá, a műemléken történt engedély nélküli beavatkozás miatt Kelemen Hunor akkori művelődési miniszter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke és Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) volt alelnöke is feljelentést tett. Amint a napilap közli: az ügyet lezáró, 2020. június 18-án keltezett ügyészségi határozat szerint Sorin Apostu volt polgármester senkit sem bujtott fel építkezési engedély nélküli munkálatok elvégzésére, azaz a tábla elhelyezésére. Az ügyész ugyanakkor azt is megállapította, hogy senki sem végzett építkezési engedély nélküli munkálatokat a Mátyás-szoborcsoport talapzata előtti részen.

Hegedüs Csilla, az RMDSZ szóvivője a Szabadságnak kijelentette: műemlékrombolás történt, mert a restaurálási iratcsomó nem tartalmazta a tábla kihelyezését, és építkezési engedély sincs rá. Hozzátette: ha lehetséges, kérvényezik a nyomozás folytatását.

Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke úgy vélte, a romániai igazságszolgáltatást minősíti, hogy a feljelentés után kilenc évvel ejtik az ügyet, mondván, hogy nincs bizonyíték, nincs vádlott. Hozzátette: nem látja értelmét a fellebbezésnek, mert a tábla eltávolításához politikai akarat kell, azt pedig jogi úton nem lehet megszerezni.

A Nicolae Iorga román történésznek tulajdonított idézetet először 1932-ben helyezték el a Mátyás-szoborcsoport talapzatára, szövege: “A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a legyőzhetetlen Moldva ellen indult”. A feliratot 1940-ben, Észak-Erdély Magyarországhoz való visszacsatolása után eltávolították, de Gheorghe Funar, Kolozsvár szélsőségesen nacionalista polgármestere 1992-ben ismét feltetette. A 2011-es restaurálás során a talapzatra a Fadrusz János által tervezett eredeti Mathias Rex felirat került.

The post Nem bűncselekmény, hogy sértő feliratot helyeztek el a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport elé appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Eltűntek az áldozat körömmintái: felmentették a gyanúsítottat

Biztonságpiac - Fri, 09/18/2020 - 07:35
Bizonyítottság hiányában felmentette a Zalaegerszegi Törvényszék a nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés vádja alól azt a férfit, akit egy 2007-es nagykanizsai gyilkossággal vádoltak, de csak tavaly fogtak el.

Még 2007 decemberében lett gyilkosság áldozata Nagykanizsán egy 81 éves férfi, de az akkor indult nyomozást eredménytelenség miatt 2010-ben felfüggesztették. Az újabb tudományos és technikai lehetőségeknek köszönhetően a korábban rögzített DNS-mintákat ma már pontosabban lehet azonosítani, ennek nyomán fogták el 2019 nyarán a gyilkossággal gyanúsított, jelenleg 44 éves férfit.

A rendszeresen italozó férfi általában ismerősöknél húzta meg magát, de gyakran meglátogatta az édesanyját, akinek szomszédjában élt a későbbi áldozat. A gyanúsított a gyilkosság éjszakáján is hajnalig ivott, de részegsége miatt nem tudta megmondani és utólag sem lehetett megállapítani, hogy merre járt azon az éjszakán.

A Zala Megyei Főügyészség vádirata szerint a gyilkosság elkövetője a kamra ablakán keresztül hatolt be az áldozat házába, ahol az ott talált ollóval egy lezárt ajtó lakatját próbálta kinyitni, hogy a bent tárolt pénzhez jusson. A zajra felébredt a ház tulajdonosa, akit az elkövető brutális kegyetlenséggel addig bántalmazott, amíg meg nem halt. A vádlottként szereplő férfi DNS-ét az ollón találták meg.

Az ítélet indoklásakor elhangzott: bár voltak ellentmondások, a férfi mindvégig következetesen tagadta a bűncselekmény elkövetését, továbbá a poligráfos vizsgálattal sem lehetett egyértelműen alátámasztani a vádat. Nem voltak közvetlen tanúk, ujjlenyomatot nem találtak tőle, illetve más genetikai nyom sem támasztotta alá a férfi elleni vádat, a rendőrségi eljárás során az áldozat körömmintái pedig – amiből meg lehetett volna állapítani, kivel dulakodott a halála éjszakáján – eltűntek.

Mint a bíró kifejtette: a gyilkosság minősítése téves az ügyészség részéről, a tettes nem követhette el nyereségvágyból, hiszen az áldozat irataiban tartott pénzét sem vitte el, a házban értékek után nem kutatott. Az áldozat ugyanakkor – akit rendszeresen látogattak “nem éppen törvénytisztelő személyek” – napokkal korábban panaszkodott ismerőseinek, hogy valamiféle támadástól tart, a párnája alatt egy töltött légpisztolyt is tartott emiatt, azt azonban valamiért mégsem használta a gyilkosság idején.

Az ítélettel kapcsolatban az ügyészség három nap gondolkodási időt kért, így az nem vált jogerőssé. A bíró végül hangsúlyozta, nem az ártatlanságát mondta ki a törvényszék, hanem bizonyítottság hiányában mentette fel a vádlottat, aki azonban mégsem távozhatott szabadlábon, mert egy más jellegű ügyben is letartóztatásban van.

The post Eltűntek az áldozat körömmintái: felmentették a gyanúsítottat appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Hadgyakorlat miatt nő a légi forgalom Veszprém megyében

Biztonságpiac - Fri, 09/18/2020 - 06:35
Megnövekedett hanghatásra és a megszokottnál nagyobb légi forgalomra kell számítani több Veszprém megyei település térségében szeptember 17-25. között egy nemzetközi gyakorlat miatt – közölte a Honvédelmi Minisztérium.

Azt írták: a gyakorlat részeként helikopterkötelékek és vadászrepülőgépek intenzív hanghatása várható Pápa, Hajmáskér, Újdörögd, Tótvázsony, Várpalota és Újmajor települések térségében, a Magyar Honvédség Központi Lő- és Gyakorlótér területén nappal és este.

A honvédség a jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát – hangsúlyozták, a lakosság megértését és türelmét kérve.

The post Hadgyakorlat miatt nő a légi forgalom Veszprém megyében appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Megütött egy rendőrnőt egy cseh buszsofőr Letenyénél… csak reméljük, hogy ezt nem lehet felfüggesztettel megúszni

Biztonságpiac - Fri, 09/18/2020 - 05:35
Megütött egy rendőrnőt egy cseh buszsofőr a Letenye autópálya-határátkelőhelyen – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az ügyről azt írták, a cseh busz belépésre jelentkezett az említett határátkelőn még szeptember 13-án; a határrendészek megkezdték a jármű ellenőrzését, és az időközben felébredő cseh állampolgárságú váltósofőrt is igazoltatták. A férfi sérelmezte a rendőri intézkedést, majd a telefonjával felvételeket készített az átkelőről és a rendőrökről, közben magyar nyelven folyamatosan szitkozódott.

A szóváltást követően egy hirtelen mozdulattal az előtte álló határrendésztől elfordult, majd visszafordulva könyökével bordarészen megütötte. A rendőrnő ettől a földre esett. A magáról megfeledkezett férfit a bántalmazott határrendész segítségére siető kollégái testi kényszer alkalmazásával – a horvát rendőrök közreműködésével – megbilincselték, majd később előállították.

A férfival szemben hivatalos személy elleni erőszak a megalapozott gyanú; az eljárást a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség folytatja – áll a közleményben.

The post Megütött egy rendőrnőt egy cseh buszsofőr Letenyénél… csak reméljük, hogy ezt nem lehet felfüggesztettel megúszni appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az eltitkolt betegség jelenti az új kihívást a munkáltatóknak

Biztonságpiac - Fri, 09/18/2020 - 04:35
Háromszor többen keresnek rá a táppénz, karantén, koronavírus szókapcsolatokra Magyarországon most, mint a nyár közepén. Vagyis ahogy nő a hivatalos esetszám, úgy érdekli egyre jobban az embereket az is, hogy számíthatnak-e pénzbeli ellátásra egy esetleges hatósági intézkedés esetén – derül ki az employer brandinggel és digitális megoldásokkal is foglalkozó Avantgarde Group kommunikációs tanácsadó cég elemzéséből.

A tünetek, vagy bizonyítottan koronavírusos beteggel való érintkezés eltitkolását nemcsak a jövedelem esetleges elvesztése miatti szorongás gerjeszti, hanem a ragályos betegségektől való ősi félelem, és az arra adott kirekesztő reakció is táplálja.

Corona-shaming, magyarul „koronaszégyen” – ezzel az új kifejezéssel kell megismerkedniük a munkáltatóknak a járvány második, őszi hulláma kapcsán. Megbélyegzéstől félhetnek ugyanis azok, akik elkapják a betegséget és esetleg munkatársaikat is megfertőzik. Ehhez szorosan kapcsolódnak azok a bizonytalanságok, amit egy hatósági karantén okozhat, hiszen a védekezés érdekében elkülönítésre kötelezhetnek valakit úgy is, hogy nem mutat tüneteket, és nem biztos, hogy erre az időszakra jár neki fizetés vagy társadalombiztosítási ellátás. Így akár bűnbakká is válhat valaki egy munkahelyen, ha kiderül, hogy fertőzött és emiatt kollégáit is karanténra kötelezik.

Mindez oda vezethet, hogy ha valakinek enyhe tünetei vannak, vagy fertőzött személlyel találkozott, inkább eltitkolja, akár szégyenérzete is támadhat.

„A tavaszi kijárási korlátozások idején a munkáltatók leginkább azt kommunikálták, hogy számukra dolgozóik egészsége a legfontosabb, ami valóban felelős megközelítést mutat, de mostanra túlhasználták, kiüresedett. Ehelyett sokkal inkább annak megerősítésére van szükség, hogy a munkáltató milyen intézkedésekkel – otthoni munkavégzés lehetősége, ingyenes tesztelés, szabadság átütemezése – segíti dolgozóit, ha nehéz helyzetbe kerülnek. Ennek világos kommunikációja befelé és kifelé hosszú távon biztosan megtérül” – magyarázta Tengelits András az Avantgarde Group pr igazgatója.

A kommunikációs tanácsadó cég vizsgálatából kiderül az is, hogy a tavaszi kijárási korlátozások idején átlagosan naponta 500 különböző témájú hír jelent meg koronavírus kapcsán, és az öt legtöbbet említett terület között szerepelt, hogy az egyes vállalatok, szervezetek hogyan reagáltak a koronavírus-járvány okozta kihívásokra. Az ügynökség a számszerű statisztika mellett minőségi elemzést is végzett. Ennek alapján a cégek az egészség megőrzésével, a biztonságos munkakörnyezettel, illetve a munkahelyek megtartásával kapcsolatos üzeneteket emelték ki leginkább.

„Határozottan emelkedik a karantén-táppénz szókapcsolatra, a betegszabadságra, sőt a munkaviszony megszűnésére, felmondásra rákeresők száma. Egy olyan helyzetben, amikor egy tüsszentés miatt is gyanúsan nézünk a másikra, a dolgozók félelmeinek leküzdését őszinte, nyílt kommunikációval legalább annyira indokolt a járvány őszi hullámában is kezelni, mint idén tavasszal” – tette hozzá Tengelits.

Figyelmeztető jelzés a munkáltatók számára az is, hogy megfordult a keresési trend a felmondásokkal kapcsolatban. Míg tavasszal a munkáltató általi felmondásra kerestek rá többen, most éppen fordítva: a munkavállalói felmondással kapcsolatos keresések száma ugrott meg, a márciusihoz képest szeptemberben eddig a másfélszeresére. Számolniuk kell tehát a vállalkozásoknak azzal, hogy a járvány miatti bevételkiesést pótolni, megrendeléseiket teljesíteni csak akkor tudják, ha a betegség, a kötelező karantén miatti hiányzások kezelése mellett időben megelőznek egy későbbi felmondási hullámot.

The post Az eltitkolt betegség jelenti az új kihívást a munkáltatóknak appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Jogerősen életfogytiglanra ítélték az M5-ös autópályán történt emberölés elkövetőjét

Biztonságpiac - Thu, 09/17/2020 - 16:35
Életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla szerdán azt a német állampolgárt, aki az M5-ös autópálya csengelei pihenőjénél lelőtte egy ismerősét, egy másik férfit pedig életveszélyesen megsebesített 2017-ben.

Az 55 éves, török származású férfit több ember sérelmére, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérletével és lőfegyverrel visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság. A férfi legkorábban 30 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság a szabadságvesztés mellett tíz évre kiutasította a férfit Magyarország területéről.

A vádlott évekkel korábban ismerte meg a későbbi sértettet, segített a bolgár állampolgárságú, szintén török nemzetiségű férfinak Ausztriába költözni, elhelyezkedni és kölcsön is adott neki. Mivel a pénzt nem kapta vissza, a viszonyuk megromlott, és a vádlott mikor megtudta, hogy a sértett hazaindul Bulgáriába, elhatározta, hogy követi és egy alkalmas pillanatban megöli őt.

A vádlott 2017. december 4-én magához vette az engedély nélkül tartott lőfegyverét, majd Hegyeshalomra hajtott. Vádlott eltervezte, hogy a határon bevárja ismerősét, majd követi őt. A sértett – egy osztrák állampolgárságú munkatársával együtt – meg is érkezett, majd tovább indult Röszke irányába. Hajnalban megállt az M5-ös autópálya csengelei pihenőjénél és utastársával együtt elaludt. Vádlott is megállt, magához vette az illegálisan tartott, sorozatszám nélküli pisztolyát, fejére sapkát, kezére kesztyűt húzott, és a sértett autójához sétált. A vezetőoldali ablakon bekopogva felébresztette a sértettet, aki megpróbált elmenekülni. Vádlott ekkor azonnal lőtt, ötször ismerősét, kétszer az osztrák férfit találva el. A bolgár férfit érő lövések egyike a szívbe hatolt, de még annyi ereje maradt, hogy az autót elindítsa, és azzal kihajtson a pihenőből, de a helyszínen meghalt. Utastársa életveszélyes sérüléseket szenvedett, de még időben tudott segítséget hívni, kórházba szállítása után életmentő műtétet hajtottak végre rajta.

A vádlott elhajtott a helyszínről, de másnap este kommandósok elfogták otthonában.

A távmeghallgatással megtartott másodfokú tárgyaláson a vádlott úgy védekezett, csupán beszélni akart az áldozattal, de a sértett beindította az autó motorját, majd elindult a járművel, és ekkor véletlenül sült el a fegyver. Arra is hivatkozott, gyógyszerek hatása alatt is állt. Az eljárás során több egymásnak ellentmondó vallomást tevő férfi korábban azt állította, kesztyűje ujja szorult be a ravasznál, a szakértők azonban cáfolták ezt, és megállapították, a vádlott célzott lövéseket adott le.

A táblabíróság döntésével helybenhagyta az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletének a bűncselekményekre és a büntetésre vonatkozó részét.

The post Jogerősen életfogytiglanra ítélték az M5-ös autópályán történt emberölés elkövetőjét appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Neonáci uszítás miatt felfüggesztettek 29 rendőrt Németországban

Biztonságpiac - Thu, 09/17/2020 - 12:10
Felfüggesztettek munkájából 29 rendőrt neonáci uszítás miatt a németországi Észak-Rajna-Vesztfáliában – jelentette be a tartomány belügyminisztere.

Herbert Reul elmondta, hogy az ügyben szerdán 200 rendőr mozgósításával házkutatást tartottak lakásokban és 34 rendőrőrsön, a többi között Essenben, Duisburgban és Oberhausenben. A felfüggesztett és fegyelmi eljárás alá vont rendőrök a WhatsApp azonnali üzenetküldő alkalmazás révén cseréltek egymás között “büntetőjogilag releváns” tartalmakat, például olyan fotómontázst, amely egy gázkamrába zárt menekültet ábrázol.

“Először nem is akartam elhinni, hogy ilyen létezik” – mondta Düsseldorfban tartott rendkívüli tájékoztatóján Reul, akit a Westdeutscher Rundfunk (WDR) regionális közszolgálati médiatársaság beszámolója szerint láthatóan megviselt az eset.

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa kiemelte, hogy a feltárt anyagok “a legocsmányabb rasszista, neonáci uszítás” kategóriájába tartoznak, és terjesztésük “szégyen az észak-rajna-vesztfáliai rendőrség számára”.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyűlöletet szító anyagokat öt WhatsApp-csoportban terjesztették. Az első valószínűleg 2012 óta működött. Az utolsó üzenet az idén augusztus 27-én jelent meg. Ezen a napon bukkantak rá az anyagokra az egyik rendőr telefonján, amelyet egy másik, a fegyelmi ügytől független nyomozásban vizsgáltak át.

Reul hangsúlyozta: mindent megtesz azért, hogy a felfüggesztett rendőrök ne kerüljenek többé szolgálatba. “Szélsőjobboldaliaknak semmi keresnivalójuk nincsen az észak-rajna-vesztfáliai rendőrség kötelékében” – mondta a miniszter.

Hozzátette, hogy külön miniszteri megbízott foglalkozik majd a tartományi rendőrségénél mutatkozó szélsőjobboldali tendenciákkal. Mint mondta, azzal kell számolni, hogy további ügyek is a felszínre bukkannak.

A német rendvédelmi szerveknél működő legnagyobb munkavállalói érdekképviselet, a Rendőrszakszervezet (GdP) tartományi szervezete is elítélte a történteket. Tűrhetetlen, hogy radikális jobboldali, idegenellenes tartalmakat cserélgető emberek dolgoznak a rendőrségnél, hiszen “a szélsőjobboldaliság elleni küzdelem hozzátartozik a rendőrség DNS-éhez” – idézett közleményükből a WDR.

The post Neonáci uszítás miatt felfüggesztettek 29 rendőrt Németországban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Minszkben tárgyal az orosz védelmi miniszter

Biztonságpiac - Thu, 09/17/2020 - 08:35
Szergej Sojgu védelmi miniszterrel az élén orosz katonai delegáció érkezett szerdán Minszkbe. A hivatalos közlés szerint a látogatás célja a Fehéroroszország és Oroszország közötti kétoldalú katonai együttműködés kérdéseinek megvitatása.

A két ország részvételével egyébként Breszt térségében jelenleg hadgyakorlat folyik Szláv Testvériség – 2020 kódnéven. Minszk és Moszkva a két országból álló Szövetségi Állam, illetve a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete keretében is katonai szövetségese egymásnak.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök szerdán Sojgut fogadva elmondta: arra kérte orosz hivatali partnerét, Vlagyimir Putyint, hogy szállíttasson új fegyvereket Fehéroroszországnak.

“Azt mondtam neki, hogy ha ellátogat hozzánk, megvizsgáljuk majd, hogyan és hol kell reálisan megerősítenünk a Szövetségi Államot. Nincs félnivalónk, készen állunk erre” – mondta.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője ezzel kapcsolatban Moszkvában kijelentette, hogy Lukasenka a Putyinnal Szocsiban folytatott hétfői tárgyalások során nem vetette fel a Fehéroroszországba történő orosz fegyverszállítás ügyét. Elismerte ugyanakkor, hogy a két vezető között szó esett a hadiipari együttműködésről.

Viktar Hrenyin fehérorosz védelmi miniszter Minszkben köszönetet mondott orosz kollégájának a nehéz időszakban nyújtott moszkvai támogatásért. A két tárcavezető megbeszélése kiterjedt az orosz-fehérorosz hadgyakorlat második, októberi szakaszának részleteire is.

Lukasenka a parlament tagjaival és az állami intézmények vezetőivel tartott találkozóján “agresszornak” nevezte az Egyesült Államokat és “szatellitáit” – ezek közül Lengyelországot, Litvániát, Csehországot és Ukrajnát nevezte meg név szerint -, és azt hangsúlyozta hogy a fehérorosz hatóságok megakadályozták az ország “megsemmisítésére” vonatkozó forgatókönyv megvalósítását.

“Mítosznak” nevezte azt a narratívát, miszerint Fehéroroszországban spontán önszerveződés eredményeként forradalmi helyzet jött létre. Mint mondta, a jelenség nem új, és emlékeztetett rá, hogy a kilencvenes években hasonló események zajlottak le az országban. Az állította, hogy a mostani eseményeket egy évtizeddel ezelőtt, külföldön kezdték el előkészíteni, elsősorban az amerikaiak.

Bejelentette, hogy a következő elnökválasztást már az ország új alkotmánya alapján fogják megtartani, amelynek szövegezése még meg sem kezdődött. Közölte, hogy az első fehérorosz atomerőművet november 7-én fogják üzembe helyezni. Peszkov szerint egyelőre nem dőlt el, hogy Putyin részt vesz-e a szertartáson.

Az orosz miniszterelnöki hivatal közölte, hogy szerdán energetikai és más ügyekről tárgyalt telefonon egymással Mihail Misusztyin orosz és Roman Golovenka fehérorosz kormányfő.

A minszki belügyminisztérium szerdai tájékoztatása szerint 43 ember ellen indult bűnvádi eljárás hivatalos személy elleni erőszak címén, közülük 21 embert pedig gyanúsítottként kezelnek konkrét bűncselekmény elkövetése miatt, és az esetükben fennállhat a szabadságvesztés lehetősége. További 36 ember ellen szabálysértési eljárás indult. A tárca szerint augusztus 9-étől (az elnökválasztás napjától) kezdve mintegy háromszáz rendőr adatai kerültek ki az internetre. A rendőrség több mint 250 munkatársa és családtagja lett ezáltal nyomásgyakorlásnak kitéve.

A belügyminisztérium korábban bejelentette, hogy a rendőrség munkatársait, valamint családtagjaikat érő minden fenyegetés, rágalmazás, sértegetés, valamint személyes adataikkal való visszaélés eseteit rögzítik.

The post Minszkben tárgyal az orosz védelmi miniszter appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Heroinkereskedőket ítélt el a bíróság

Biztonságpiac - Thu, 09/17/2020 - 07:35
A bíróság részben ítéletet mondott abban az ügyben, amelyben hat embert vádolnak kábítószer-kereskedelem bűntettével – derült ki a Fővárosi Törvényszék szerdai közleményéből.

Azt írták, a vád szerint az elsőrendű vádlott heroinkereskedelemmel foglalkozott Budapesten. Az ismeretlen forrásból származó kábítószert továbbértékesítette többek között a másodrendű vádlottnak, aki szintén továbbadta azt mások mellett a harmad- és a negyedrendű vádlottnak. A harmadrendű vádlott viszonteladóként továbbadta a heroint az ötöd- és a hatodrendű vádlottaknak, akik szintén továbbértékesítették a szert.

Az ügyészség az első-, másod-, harmad- és negyedrendű vádlottakat jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével, míg az ötödrendű és hatodrendű vádlottakat társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja.

Az előkészítő ülésen az ügy másod-, ötöd- és hatodrendű vádlottjai beismerték bűnösségüket és egyúttal lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról is, így a törvényszék a másodrendű vádlottat öt és fél év börtönbüntetésre, az ötöd- és hatodrendű vádlottakat pedig két-két év – négy év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte.

Az ítélet utóbbiak esetében jogerős, míg a másodrendű vádlott esetében az ügyész súlyosításért fellebbezést jelentett be. A másik három vádlott ügyében az eljárás novemberben folytatódik.

The post Heroinkereskedőket ítélt el a bíróság appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Mike Pompeo szerint a kulisszák mögött folytatódnak a tárgyalások Észak-Koreával

Biztonságpiac - Thu, 09/17/2020 - 06:35
A kulisszák mögött folytatódnak a tárgyalások Észak-Koreával – jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter.

Az amerikai diplomácia irányítója kifejtette: a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel folytatott eddigi egyeztetések nem hozták meg a várt eredményt, sőt nincs előrehaladás e tárgyalásokon, de nem szakadtak meg. “Reméljük, hogy Kim elnök változtat az eddigi politikai irányvonalán, és sikerül haladást elérnünk” – fogalmazott Pompeo, majd optimistának mondta magát.

Hangsúlyozta, hogy immár “nem a nyilvánosság előtt zajlanak a dolgok, de a háttérben óriási munka folyik”. Hozzáfűzte, hogy ebben a munkában részt vesznek az Egyesült Államok térségbeli szövetségesei is: Japán és Dél-Korea. “Erőfeszítéseket teszünk, hogy megértessük az észak-koreaiakkal, az alkalmat meg kell ragadniuk” – mondta Pompeo.

Donald Trump 2018-ban Szingapúrban – elemzők által történelminek minősített találkozón folytatott először megbeszélést az észak-koreai vezetővel. Majd 2019 júniusában Trump – hivatalban lévő amerikai elnökök közül elsőként – a két Korea határán fekvő demilitarizált övezetben lévő Pandmindzsonba látogatott, és ott folytatott rövid megbeszélést Kim Dzsong Unnal. Akkor megegyeztek abban, hogy újrakezdik az észak-koreai nukleáris leszerelést célzó tárgyalásokat, ám azóta ezek a tárgyalások megfeneklettek. Az idén júliusban az észak-koreai vezető húga, Kim Jo Dzsong az észak-koreai hírügynökségnek (KCNA) nyilatkozva arról beszélt, hogy az idén nem valószínű egy újabb csúcstalálkozó a bátyja és az amerikai elnök között, de sohasem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő.

The post Mike Pompeo szerint a kulisszák mögött folytatódnak a tárgyalások Észak-Koreával appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Indiaikender-ültetvényt számoltak föl a rendőrök Csengelén

Biztonságpiac - Thu, 09/17/2020 - 05:35
Indiaikender-ültetvényt számoltak föl a rendőrök Csengelén, a 48 éves gyanúsított házánál 22 élő tövet és csaknem harminc kilogramm, már betakarított növényt találtak – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Szabó Szilvia közölte, a feltételezett elkövető csengelei lakhelyén hétfőn délelőtt tartottak házkutatást. A szemle során, a telken lévő fóliasátorban 22 tő élő kendernövényt, valamint zsákokban, zacskóban és üvegekben tárolva csaknem 30 kilogramm kábítószergyanús növényi törmeléket, illetve a termesztéshez használt eszközöket foglaltak le.

A 48 éves férfi ellen kábítószer-kereskedelem előkészülete bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását – tudatta a százados.

The post Indiaikender-ültetvényt számoltak föl a rendőrök Csengelén appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az oroszok visszavonulnak a fehérorosz határról

Biztonságpiac - Thu, 09/17/2020 - 04:35
Az orosz nemzeti gárda megkezdte alegységeinek visszavonását az orosz-fehérorosz határról állandó állomáshelyükre – közölte a Rosszija 24 hírtelevízió.

A televízió felvételeket is közölt felsorakozott gárdistákról és az országúton haladó csapatszállító teherautókról és autóbuszokról. Vlagyimir Putyin és Aljakszandr Lukasenka kedden Szocsiban állapodott meg az orosz rendvédelmi erőkből álló “tartalék” feloszlatásáról.

Putyin augusztus 27-én jelentette be, hogy Lukasenka kérésére “tartalékot” hozott létre rendvédelmi erőkből, hogy “szükség esetén” segítséget nyújtson Fehéroroszországnak. Úgy fogalmazott, kettejük megállapodása szerint a beavatkozás csak akkor történik meg, ha a helyzet ellenőrizhetetlenné válik.

“Az orosz erőket mindaddig nem fogják bevetni, amíg a szélsőséges elemek politikai jelszavakkal takarózva nem lépnek át bizonyos határokat, és nem kezdenek banditizmusba, nem kezdenek el házakat, bankokat felgyújtani, és nem próbálnak meg közigazgatási épületeket elfoglalni, és így tovább” – hangoztatta Putyin.

Egy nappal később Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt mondta, Putyin abból indul ki, hogy a “tartalékot” nem kell bevetni Fehéroroszország területén. Nem árulta el, hogy milyen létszámú és fegyverzetű erőkből állt ez a kontingens mint ahogy azt sem, hogy a hadsereg vagy a nemzeti gárda egységeiből hozták-e létre.

Szavai szerint a “tartalék” kialakítása a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete és az orosz-fehérorosz szövetségi állam létrehozásáról megkötött két szerződésből Oroszországra háruló kötelezettségvállalásból ered.

The post Az oroszok visszavonulnak a fehérorosz határról appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Két “érdekes” ítélet

Biztonságpiac - Wed, 09/16/2020 - 16:35
Öt év fegyházbüntetésre ítéltek első fokon, nem jogerősen egy külföldi férfit, aki kábítószert kínált megvételre egy civil ruhában szolgálatot teljesítő rendőrnek az O.Z.O.R.A. Fesztivál területén 2017 augusztusában, megjelölve a kábítószerek fajtáit – közölte a Székesfehérvári Törvényszék.

Tájékoztatásuk szerint a tárgyaláson a vádlott távollétében született ítélet, amely kábítószer-kereskedelem bűntettében találta bűnösnek a férfit. A szabadságvesztés kiszabása mellett a vádlottat öt évre kiutasították Magyarország területéről.

A törvényszék emlékeztetett arra, hogy a rendőri intézkedés során a férfi ruházatából, táskájából, illetve személygépjárművéből anfetamin, MDMA, LSD, ketamin, kannabisz, valamint a kábítószer értékesítéséhez használt digitális mérleg és a kábítószer értékesítéséből származó pénz került elő, amelyeket a helyszínen lefoglaltak.

A Fejér Megyei Főügyészség közleménye szerint a vádlott osztrák állampolgárságú, a rendőri intézkedés során lefoglalt kábítószert és az annak értékesítéséből származó mintegy 60 ezer forintot, 1300 eurót és 60 svájci frankot elkobozták.

A másik ítélet
Mindezt hasonlítsuk össze a Sziget fesztiválon tavaly elfogott két holland kábítószerkereskedő ítéletével. A két hollandtól százmillió forint értékű drogot foglaltak le, s a Fővárosi Törvényszék június végén kihirdetett elsőfokú ítéletében a dílereket bűnösnek mondta ki jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében, amiért öt év szabadságvesztésre, valamint négy év Magyarországról történő kiutasításra ítélte őket. A határozat kihirdetése után azonban a törvényszék a vádlottak letartóztatását megszüntette és – bérelt lakásban – bűnügyi felügyeletbe helyezte őket a másodfokú eljárás befejezéséig. (Érthetetlen. A -szerk- megj.)

The post Két “érdekes” ítélet appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Navalnij-botrány: az orosz kémfőnök szerint az orosz novicsokkészleteket megsemmisítették

Biztonságpiac - Wed, 09/16/2020 - 12:10
Oroszország egész novicsokkészletét a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) eljárásainak megfelelően és dokumentáltan megsemmisítették – jelentette ki Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója.

“Ezért azt mondani, hogy Oroszország területén gyártanak még harci méreganyagokat, vagy hogy régi készleteket tárolnak belőlük, természetesen dezinformáció” – fogalmazott Nariskin.

Nariskin megismételte, hogy az orosz orvosok Omszkban alaposan, a legkorszerűbb eszközökkel vizsgálták meg Navalnijt, aki úgy repült el Oroszországból, hogy nem volt méreg a szervezetében.

“Tény, hogy Alekszej Navalnij szervezetében abban a pillanatban, amikor felszállt Oroszország területéről, mérgező anyagok nem voltak. Ezzel kapcsolatban természetesen sok kérdésünk van a német félhez” – mondta.

Emlékeztetett rá, hogy az orosz főügyészség két alkalommal is (augusztus 27-én és szeptember 14-én) adatigényléssel fordult a német hatóságokhoz a Navalnij-ügyben.

Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóházának elnöke a Rosszija 24 hírtelevíziónak nyilatkozva azt hangoztatta, hogy a Navalnij-ügy az Egyesült Államok vezette nyugati országok “provokációja”, amely újabb, Oroszország fejlődésének feltartóztatását célzó szankciók ürügyévé válhat. Álláspontja szerint a Szkripal-ügy – Szergej Szkripal átállt orosz katonai hírszerzőezredes és lánya 2018-ban, Angliában történt megmérgezése – hasonlóképpen provokáció volt.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a Navalnij-ügy a fehérorosz események csúcspontján történt, megítélése szerint azért, mert a Nyugatnak fontos volt távol tartani Oroszországot a szomszédjától, miközben ő maga ugyanúgy beavatkozik az ottani belügyekbe, mint Ukrajnában tette. “Ez nem fog nekik sikerülni” – szögezte le Vologyin.

The post Navalnij-botrány: az orosz kémfőnök szerint az orosz novicsokkészleteket megsemmisítették appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Repülőeszközök földháttérben

Air Power Blog - Wed, 09/16/2020 - 09:50

A felpörgő BW20 légi tevékenységei kitűnő lehetőséget nyújtanak a repülőeszközök ritka - légifotózás nélküli - földháttérben történő fotózásához.

Ugrásból történő támadáshoz kis magasságú rárepülés Gripennel.

A BW20 résztvevőinek tábora nyújt hátteret ennek a Mi-24-esnek.

Kagyló nélküli Mi-17-es iparkodik kis magasságban feladatára (a napokban zajlik a Jackal Cave kőevő gyakorlat is). Háttérben a Somló.

Mi-24-es emelkedik ki a Veszprém melletti FARP-ról, immár éjszaka. (A hosszú expozíciós fotózás alapfeltétele, a teljesen stabil platform sajnos nem teljesült: a természet szélerejével szemben bizony még egy derékvastagságú gerendákból ácsolt kilátó is "hajladozik", berázva a felvételt)

Variáció egy jól ismert témára. 30-assal dolgozik a magyar Krokodil, nagysebességű támogatással a Körös-hegyi lőtéren, csak ezúttal máshonnan nézzük.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.