You are here

Biztonságpolitika

Nizzai merénylet: három gyanúsítottat elengedtek, hárman továbbra is őrizetben

Biztonságpiac - Tue, 11/03/2020 - 06:35
Három gyanúsítottat szabadon engedtek azon hat őrizetbe vett ember közül, akiket azzal gyanúsítottak, hogy közük lehet a nizzai Notre-Dame-bazilikában három napja késsel elkövetett, három halálos áldozatot követelő merénylethez – közölték rendőrségi források.

A nyomozás középpontjában egy 29 éves tunéziai állampolgár áll, akit a dél-franciaországi Grasse-ban szombaton vettek őrizetbe. Őt azzal gyanúsítják, hogy többször is találkozott a tunéziai elkövetővel a Tunéziából Olaszországon át Franciaországba tartó migrációs útvonalán. Mindkét emberről azt feltételezik, hogy nemrégen érkeztek Franciaországba. Nyomozati források szerint feltételezhető, hogy együtt tették meg az utat.

Rajta kívül vasárnap este őrizetben volt még az a 25 és 63 éves férfi, akiket szombat délután állítottak elő a tunéziai lakásán. Még a merénylet napján, csütörtökön őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki térfigyelő kamerák felvételei szerint előző este az elkövetővel beszélt. Pénteken két másik embert, egy 33 éves és egy 35 éves férfit is őrizetbe vettek, akik szintén közvetlen kapcsolatba kerültek a merénylővel. Vasárnap mindhármukat szabadon engedték.

Rendőrségi források szerint a három férfi véletlenül találkozott az elkövetővel, egyikük sem radikális és nincs közük a merénylethez.

Az elkövetőt, a 21 éves tunéziai Brahím Iszávit még mindig nem tudták kihallgatni: válságos állapotban kórházban ápolják, miután a tett helyszínén a rendőrség éles lövésekkel ártalmatlanította. A férfi csütörtökön – az évnek azon a napján, amelyen a muszlim hagyomány szerint Mohamed próféta született – reggel a nizzai katolikus templomban Allah akbar felkiáltással két embernek, a 60 éves Nadine Devillers-nek és az 55 éves sekrestyésnek, Vincent Loques-nak elvágta a torkát, a 44 éves brazil állampolgárságú Simone Barreto Silvát pedig késsel halálosan megsebesítette.

Rendőrségi források szerint a tunéziai elkövető kedden érkezett Nizzába, és a térfigyelő kamerák felvételei alapján megállapítható, hogy szerdán feltérképezte a támadás helyszínét. A nyomozók szerint egyelőre korai lenne megmondani, hogy voltak-e segítői, illetve, hogy milyen motivációkkal érkezett Franciaországba. A támadónál talált két mobiltelefon kielemzése és a tunéziai szolgálatok nyomozása meghatározó lesz az ügyben.

Iszávi – akinek a hazájában köztörvényes bűncselekmények miatt volt már dolga a rendőrséggel – szeptember közepén indult el Tunéziából, Olaszországon keresztül érkezett Franciaországba és illegálisan tartózkodott az Európai Unió területén.

The post Nizzai merénylet: három gyanúsítottat elengedtek, hárman továbbra is őrizetben appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

MAGDAY 2020 / ALLIED SKY

Air Base Blog - Tue, 11/03/2020 - 06:00

Idén a második, összességében a negyedik MAGDAY gyakorlaton vett részt a magyar Gripen közösség augusztus végén. A kecskeméti vadászpilóták a házigazda Luftwaffe mellett, az izraeli légierő pilótáival is együtt gyakoroltak.

Három-négy évvel ezelőtt a németek elkezdték kidolgozni egy olyan többnemzeti harccsoport létrehozását, amely közös erővel képes reagálni a jövőbeni kihívásokra. A 2026-ig kitűzött és a légierőt érintő célok között szerepel az, hogy a német és szövetséges légierőkből álló többnemzeti légi harccsoport (MAG – Multinational Air Group) a harci és támogató feladatok összességét tekintve képes legyen napi háromszázötven felszállás végrehajtására. A kitűzött célok hetvenöt százalékát vállalva, a maradék huszonöt százalékhoz más légierőket vonnak be a Luftwaffe mellé - például a Magyar Honvédség Gripenjeit. A szándék az, hogy a kezdeti bevethetőségi képességet (IOC) 2023-ra, a véglegest (FOC) 2026-ra kell elérni. Ennek érdekében a tervezők évről évre lebontják, hogy a 2026-ig hátralévő időszakban mit kell elérni az adott évben. Évente négy kurzust, úgynevezett MAG-napokat (MAGDAY) szerveznek úgy, hogy egyszerre akár több külföldi részvevő is szerepelhessen.

Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis kijelölt állománya először 2018-ban vett részt a gyakorlaton, másodízben pedig tavaly februárban. 2019-ben a balti légtérrendészeti misszió (BAP) volt a fókuszban ezért nem repültek ki többször a magyarok, idén viszont két MAGDAY-t is beterveztek. A februári gyakorlat rendben lezajlott, a németeken kívül a cáslavi 211. Tigris század Gripenjeivel a csehek is jelen voltak. Velük 2-1 elleni, a német Tornadókkal 1-1 elleni légiharcot gyakoroltak a magyarok, és a kötelékben végrehajtott COMAO (Composite Air Operations) valamint a látóhatáron túli légiharc (BVR) feladatokból éjszakára is jutott.  

A röviddel ezután elharapózó koronavírus-járvány kétségessé tette, hogy sor kerül-e az idei második menetre. Amikor biztossá vált, hogy nem lesz akadálya a magyar kontingens kitelepülésének az augusztus 24-28. között tartandó gyakorlatra, intenzív felkészülés kezdődött Kecskeméten. A MAGDAY-re kijelölt pilóták a készültségi géppárt és a kiképzési repülésen résztvevő gépeket és hajózókat bevonva elsősorban látóhatáron túli légiharc mozzanatokat gyakoroltak. Az már korábban ismert volt, hogy a csehek ezt az egyébként általuk is betervezett gyakorlatot lemondták, ugyanakkor az izraeliek, akik korábban megfigyelőként már jártak a MAGDAY-en, részt vesznek rajta. Az izraeli légierő 105. századának kétüléses F-16D Barak gépei két korai előrejelző géppel és egy tankerrel támogatva már az előző hetet is Németországban töltötték, a Luftwaffe és a Heyl Ha’Avir történetének első közös gyakorlatán.

A magyar kontingens áttelepülését a földi lépcső kezdte. A Gripenek üzemeltetéséhez szükséges konténerek napokkal a MAGDAY kezdete előtt, közúton települtek Németországba. Őket augusztus 24-én, hétfőn korán reggel az az Airbus A319-es követte, amely a repülőműszakiak mellett más szakágak embereit és az egyik pilótát szállította a gyakorlatra. A négy kiképzett vadászpilóta mellett egy kiképzés alatt álló fiatal hajózó is kiutazott Németországba, és a háttérben segítette a többiek felkészülését. A négy együléses JAS 39C ezután települt a dán határ közelében lévő és a korábbi MAGDAY-ről már ismerős Schleswig-Jagelbe, az 51. Immelmann harcászati repülőezred bázisára. Akik a szállítógép fedélzetén utaztak, a közeli Hohn légibázison léptek német földre és a házigazdák által biztosított transzferrel jutottak át Jagelbe. Hohn egy szállítórepülő bázis, ahol minden van, ami az Airbus kiszolgálásához kell, míg Jagel csak az ott üzemeltetett Tornadókhoz rendelkezik kiszolgáló eszközökkel. A németek részéről már kevesebb kérdés merült fel, mint az előző években, tudták mire van szüksége a magyaroknak, akik immár megszokott helyszínre települtek.

A MAGDAY leginkább a vadász és csapásmérő gépeket, összesen mintegy 25-30 repülőeszközt magába foglaló nagy COMAO feladatokról szól, amelyeket kedden és csütörtökön hajtanak végre a résztvevők - ez a két nap a gyakorlat lényege. A keddi repülést megelőzi egy hétfői egész napos tervezés, majd a kedd estébe nyúló kiértékelés követi. Szerdán ismét tervezés, csütörtökön délelőtt repülés, este kiértékelés. Minden erről szól, e köré szerveződött, minden más feladat és repülés egy kiegészítő lehetőség. A kecskemétiek a hétfői kiérkezést követően kapcsolódtak be a tervezésbe. Ezt a keddi napon egy nagy COMAO feladat követte, majd a délután folyamán a magyarokra még légiharc feladat is várt: két Gripen és két Tornado szállt fel és vívott külön-külön 1-1 elleni légiharcot. Szerdán újabb felkészülés következett illetve délután egy kisebb, mini-COMAO amelyen a saját (kék) és ellenséges (vörös) oldalon egyaránt repült egy-egy Gripen. Csütörtökön ismét egy nagy COMAO feladat várt a résztvevőkre. Ebben mind a négy magyar Gripen részt vett és az egyik pilóta délután is repült még egy légiharc feladatot egy német Eurofighter ellen.

- Minden felkészülés videokonferencián zajlik. Ez egy életszerű dolog, mert egy valós konfliktushelyzetben nem biztos, hogy egy bázison lenne mindenki, és akkor is távkommunikációval menne egy bevetés tervezése - mondta az augusztusi MAGDAY magyar kontingensének parancsnoka. – A megadott időpontban mindenki bejelentkezik a videokonferenciába, és ott mennek az eligazítások. Minden bázis végigmegy minden részleten. Az egésznek van egy parancsnoka, egy mission commander, aki az egészet viszi és vannak a különböző szakterületek képviselői. Amikor az övék a szó, lehet kérdezni, aztán mindenki bedolgozik egy nagy prezentációba. Végül összeáll, hogy mikor mi történik, és ezen annyiszor megyünk végig, amennyiszer kell, és amíg nem világos az összes részlet. Szigorú időbeli korlátozások is vannak, ameddig el kell készülni mindennel. Amikor már minden egyértelmű, van még egy eligazítás. Másnap, a repülés előtt még van egy-egy eligazítás az időjárással és a légiforgalmi irányítással kapcsolatban, azután még egyszer átbeszéljük a dolgokat, majd utána mindenki kimegy a géphez és lerepüljük a feladatot. Most is ugyanazt a könnyen elérhető tenger feletti légteret használtuk, mint korábban és az időjárással is szerencsénk volt. Augusztusban annyival könnyebb dolgunk volt, mint télen vagy tavasszal, hogy a tizennyolc fokos vízhőmérsékletnél nem kellett a gumiruha, de természetesen vittük magunkkal a vízi túléléshez szükséges speciális eszközöket.

A feladatokban német részről Eurofighterek és Tornadók vettek részt, sőt a németek a légvédelmi rakétásokat is bevonták a gyakorlatba. Civil kontraktorok részéről ellenséges szerepben A-4 Skyhawkok és zavarógépek is repültek.

- A Tornadók kétgépes kötelékben dolgoznak és érezhetően a túlélés és az idő kitolása a céljuk, amíg a Eurofighter odaér és segít rajtuk. Ketten vannak a kabinban, egyikük mindig szemmel tartja a támadókat és egy ideig meg tudják védeni magukat. Van, aki nagyon jó ebben, és van, aki tanulja. Ha minden úgy jön össze, ahogy mi szeretnénk, akkor persze nem sok az esélyük, de ez a Tornado sajátosságaiból adódik. Nem arra van kitalálva, hogy lefordulja a Gripent és nem is tudja lefordulni, de néha azért kihívás tud lenni – fogalmazott a kontingensparancsnok.

Tornado ellen csak 1-1 elleni légi harc feladatot repültek a magyarok, egyébként azonos oldalon harcoltak, akárcsak az izraeli F-16-osokkal. Ők lent a földi célokat támadták, a magyar vadászok pedig a kötelék előtt vagy kísérőként repülve védték a bombázókat. (Itt nem közvetlen kíséretről van szó, a Gripenek nem a kötelékbe ágyazva repültek, hanem magasabban dolgoztak. A második, csütörtöki COMAO-ban például négy Gripen repült a kötelék előtt, húsz percig fenntartva a helyzetet.)

Az ellenfelek az A-4-esek, a Eurofighterek és a zavarógépek voltak. A Skyhawkok az ideiglenes repülőtérről felszálló és váratlanul felbukkanó MiG-29-eseket szimulálták. Érdekes szereplői voltak a játszmának, felbukkanásuk olykor komoly fenyegetést jelentett a kötelék számára. Biztonsági és kiképzési okokból limitálva volt, hogy merről érkezhetnek, meddig mehetnek el, melyik az ő légterük. Ezzel meg volt kötve egy Skyhawk pilóta keze és nem érvényesült az, amire teljes egészében képesek, de a tréning céljainak megvalósításához elég volt. Ugyanez mondható el a COMAO feladatok során az ellenséget játszó Eurofighterekről is: magasan jöttek, de meg volt kötve a kezük a fegyverzet tekintetében is. - A COMAO-nál vagy a BVR-nál a fegyver számít, az, hogy mi lóg a szárny alatt. Minél jobb a fegyver annál messzebbről oldhatjuk meg a problémákat – mondta a kontingensparancsnok. - A típus ellen megvan a jól bevált taktika, amit igyekszünk alkalmazni, de az erős, két hajtóműves Eurofighter komoly ellenfél.

A harc során a saját erők, azaz a kékek jelzik a lövést, a vadászirányító átadja az információt az ellenséget játszó pilótának, a vörösnek, és ha a lövés jó, akkor az ellenség „halott”. Visszafordul, egy külön légtérbe repül, és onnan tér vissza a harcba, mintha egy újabb gép szállt volna fel. Ha a vörös gép rakétája ér célba, a kék szereplő ilyen információt nem kap. A kiértékelésnél feketére színezik és attól kezdve már nem szereplője a harcnak.

Miután mindenki leszállt, az összes résztvevő repülési adatait felviszik egy kiértékelő felületre, azaz egy szoftver valamennyi repülőgép összes repülési adatát, útvonalát egy térképre helyezi, szinkronizálja, és már mehet is a visszajátszás. Végigmennek az egész harcon, a résztvevők végignéznek mindent: ki mikor indult, merre ment, mikor kire támadt, mikor lőtt, mikor ért oda a rakéta és érvényes volt-e a lövés vagy sem. Az eligazításokhoz és a videokonferenciákhoz hasonlóan mindez az avatatlan szemektől távol, egy elszigetelt helyiségben zajlik.

A tervezés, a feladat végrehajtás és a kiértékelés kulcsembere a White Cell. Az elnevezésnek magyar megfelelője nincs igazán, ő az adott feladat egyfajta menedzsere. Ő felel azért, hogy mikor lesz aktív fenyegetés a földi légvédelem részéről vagy, hogy mikor mennyi vörös gép menjen. Ő az, aki tisztában van az adott feladat kiképzési céljával, és ennek megfelelően, ha kell, akár menet közben is bele tud nyúlni a dolgokba, például egy újabb vörös gép bevonásával. Ilyen menet közbeni módosításra azért ritkán kerül sor, a tervezés során már megvan, hogy mire lesz szükség a végrehajtáskor. Ő dönti el, hogy milyen eredménnyel bombáztak a kékek és ő lesz az, aki levonja a következetéseket és eldönti, hogy mi volt jó, és mi nem, volt-e olyan, aminek nem kellett volna megtörténnie, vagy volt-e a repülésbiztonságot érintő probléma.

A német félnek alapos céljai vannak, hogy minek kell megfelelni. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy minden feladatot meg kell nyerni a nagy COMAO során, de a végén el kell jutni egy olyan helyzetbe, hogy mindenkinél működjön az adatkapcsolat (Link 16), meglegyenek a szükséges frissítések, hogy ne legyen probléma az irányítás a különböző repülőgépek között. Mindig van egy cél, és a végén elemzés, hogy mi az, ami zöld, azaz megvalósult, mi az, ami sárga, amin dolgozni kell még, és mi az, ami piros, vagyis abszolút nem ment. Most is voltak ilyen tanulságok, leckék. Az utólagos kiértékelésen azokat a pontokat emelik ki, amelyeken javítani szeretnének a következő MAGDAY-en. Arra kell koncentrálni, ami nem sikerült olyan jól. Ez lehet akár az erők elosztása, hogy mikor, hol, hány repülőgép vegyen részt az adott mozzanatban. Ezen van még mit javítani és megtalálni a leghatékonyabb formát.

A kitelepült gépekkel nem volt gond. Erre létezik ugyan egy vicces gondolat, miszerint a Gripenek „annál jobban viselkednek, minél közelebb vannak Svédországhoz”, a valóságban ez inkább a műszakiaknak köszönhető, akik szintén hozzátették a maguk részét az eredményes szerepléshez. A gyakorlat utolsó, pénteki napja már csak a hazatelepülésről szól. A Kecskemétre tartó Gripenekre Csehország felett a cáslavi pilóták végeztek gyakorló elfogást – miután befejezték a légterükön átrepülő amerikai B-52-es bombázó kíséretét. 2021-ben folytatás következik, ismét két MAGDAY részvételt terveznek a kecskemétiek.

*

Miközben a Gripenek hazafelé tartottak Németországból, Kecskeméten maradt kollégáiknak is akadt egy érdekes feladata, hiszen augusztus 28-án, pénteken egy nem mindennapi látogató repült át hazánk légterén. Az amerikai légierő B-52H bombázója Szlovákia felől érkezett és Gripenjeink kíséretében Románia felé tartott. A mozzanat a NATO tagországokat érintő, Allied Sky (Szövetséges Égbolt) elnevezésű demonstrációs repülés része volt.

Augusztus 22-én, a U.S. Air Force dél-dakotai Minot légierő bázisáról az 5. bombázó ezred hat B-52H gépe indult útnak, hogy a sarkkör felett átrepülve az Egyesült Királyságba, az amerikai bombázók által rendszeresen használt fairfordi légibázisra települjön. A földi személyzet két nappal később egy civil kontraktor Boeing 777-esén követte a bombázókat. A művelet a világ bármely pontján bevethető bombázó harci kötelék (Bomber Task Force) újabb európai rotációja volt.

Az amerikai bombázó erők európai jelenléte 2018 óta rendszeres. A Bomber Task Force egymást követő váltásaiban az USAF mindhárom stratégiai bombázótípusa, a B-1-es, a B-2-es és a B-52-es, egyaránt települt már Európába, ismerkedett a kontinenssel, mint környezettel és hajtott végre különböző kiképzési repüléseket, közös gyakorlatokat a szövetséges légi, szárazföldi és tengerészeti erőkkel. 

Augusztus 28-án korán reggel négy B-52-es szállt fel Fairfordból, hogy a NATO tagországok légterén átrepülve demonstrációs repülést hajtson végre. Az egyik bombázó a balti államok, a másik az északi szövetségesek, a harmadik Spanyolország és Portugália felé vette az irányt. A negyedik gép, a NATO 01 hívójelű, közel hatvan éves B-52H egy hosszabb útvonalat repült be. Az Egyesült Királyságból Hollandia felé vette az irányt, majd a német, cseh és a szlovák légtér következett. Az interneten nyilvánosan elérhető repülőgép-követő oldalak egyikének tanúsága szerint a NATO 01-es Magyarország fölé Tatától északra lépett be, majd 27 000 lábon (9000 méteren) repült át hazánk felett. A nyolc hajtóműves bombázónak a Sidewinder és AMRAAM légiharc rakétákkal függesztett kecskeméti Gripenek adtak kíséretet, volt tehát mit fotózniuk az amerikai hajózóknak is a B-52-es fedélzetéről.

A nyilvánosan elérhető útvonal Románia után bizonytalan képet mutat, de az bizonyos, hogy a B-52-es a Fekete-tenger felett, nemzetközi légtérben időzött, miközben az orosz légvédelem rádiótechnikai eszközei dolgoztak rá és orosz Szu-27-esek fogták el. (Nyilván nem véletlenül tartózkodott ugyanekkor a közelben az USAF és a Royal Air Force egy-egy RC-135 Rivet Joint és az utóbbi egyik Sentinel R.1 elektronikai hírszerző gépe.) A NATO 01 ezt követően átrepült a bolgár, török és görög légtéren - a törökben tankolt is - majd Fairford felé vette az irányt. Az útvonal érintette a horvát, az olasz és a francia légteret. A legtöbb ország felett kíséretet is kapott: a magyarokhoz hasonlóan Gripennel kísérték a csehek, F-16-ossal a görögök és a románok, Eurofighterrel és F-35-össel az olaszok. Az F-16-os mellett a románok MiG-21-est is emeltek a bombázó kíséretére és ugyancsak 21-essel kísérték a horvátok is, létrehozva ezzel a nagy találkozást a két hidegháborús ikon között. A bombázó a Csatornát átrepülve a késő délutáni órákban érkezett vissza Fairfordba. Ugyanezen a napon két másik B-52-es, a Minotról felszállva az Egyesült Államok és Kanada légterében repült.

* * *

MAGDAY fotó: Dr. Toperczer István. B-52-es fotó: MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis / Makkos őrnagy. A cikkek nyomtatott változata az Aeromagazin 2020. októberi számában jelent meg.


Categories: Biztonságpolitika

Szépkor: fegyházbüntetés a férjét meggyilkoló nőnek

Biztonságpiac - Tue, 11/03/2020 - 05:35
A Debreceni Törvényszék hétfői tárgyalásán 12 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte azt a nőt, aki különös kegyetlenséggel megölte balmazújvárosi otthonukban idős, korlátozottan cselekvőképes férjét – áll a Debreceni Törvényszék közleményében.

Az ítéletben elhangzott, a 64 éves nő az utóbbi időben rendszeresen alkoholizált, 70 éves férjével pedig naponta vitába keveredett. 2018. október 7-én alkalmi munkából tért haza ittasan a nő, amikor meglátta, hogy férje is ivott. Kérdőre vonta férjét, majd vitatkozni, dulakodni kezdtek az előszobában. A férfi elesett, az asszony felkapott egy piszkavasat, amivel ütötte és megszurkálta a férjét. A vádlott más szúró eszközzel is sérüléseket okozott. A nő, miután látta, hogy férje mozdulatlanul fekszik a padlón, a piszkavassal megpróbálta behúzni a szobába, ám a magatehetetlen férfit nem tudta megmozdítani, így az egész éjjel ott feküdt, és kihűlés miatt meghalt.

A nő másnak reggel a szomszédoktól kért segítséget, akik a központi segélyhívót értesítették. Virágh Pál bírói ítéletében kiemelte a közeli hozzátartozó sérelmére különös kegyetlenséggel elkövetett bűncselekményt, aminek következtében 46 szúrt sérülés keletkezett. A döntés nem jogerős, az ügyész és a vádlott tudomásul vette azt, míg a vádlott védője három nap gondolkodási időt tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat bejelentésére.

The post Szépkor: fegyházbüntetés a férjét meggyilkoló nőnek appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

AM: új államtitkár felügyeli az élelmiszerlánc-biztonságot

Biztonságpiac - Tue, 11/03/2020 - 04:35
Áder János köztársasági elnök 2020. november 1-től Erdős Norbertet nevezte ki élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkárrá – közölte az Agrárminisztérium.

“Élelmiszerlánc felügyeletért felelős államtitkárként kollégáimmal továbbra is azon dolgozunk majd, hogy a magyar családok asztalára jó minőségű, biztonságos hazai termékek kerüljenek” – idézte a közlemény az új államtitkárt. Szeptemberben jelentették be, hogy október elsejétől az Agrárminisztérium szervezetében, közvetlen miniszteri irányítás alá kerül az országos főállatorvos, és így a teljes élelmiszerlánc-felügyelet szakterülete, amelyért korábban Zsigó Róbert felelt, aki a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára lett.

Zsigó jó gazdája volt e területnek. A koronavírus-járvány alatt a hazai élelmiszer-ellátás jól vizsgázott. Ugyanakkor a veszélyhelyzet arra is egyértelműen rávilágított, hogy az élelmiszerlánc-biztonság stratégiai jelentőségű terület, nemzetbiztonsági kérdés – húzta alá akkor Nagy István.

Az új államtitkár kinevezéséről beszámoló közlemény szerint az AM célja, hogy továbbra is fenntartsák, illetve emeljék ennek a mindenkit érintő és a nemzetgazdaság szempontjából is meghatározó terület rangját.

Erdős a közlemény szerint kifejtette: a közelmúlt és napjaink pandémiás helyzete még inkább felértékelte az élelmiszerellátás függetlenségének fontosságát, ráirányítva a figyelmet az élelmiszerlánc-biztonság jelentőségére is. Magyarország élelmiszeripara e körülmények között is jól vizsgázott, az élelmiszerbiztonsági rendszer pedig az egyik legjobb, legstabilabb Európában.

Kiemelte azt is: szeretnék felhívni az emberek figyelmét arra, hogy az élelmiszerlánc biztonságát, egészségünket csak együtt lehet megvédeni. Ehhez nemcsak a felelős vállalkozói magatartás hanem a tudatos vásárlás is elengedhetetlen – jelentette ki Erdős Norbert.

Erdős 1972-ben született Orosházán, 1998 és 2010 között önkormányzati képviselő, négy éven át alpolgármester, 2002 és 2014 között országgyűlési képviselő volt. 2011 és 2014 között a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott, majd 2014-től 2019-ig európai parlamenti képviselő, ahol a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési szakbizottság, illetve a Halászati szakbizottság tagja is volt.

The post AM: új államtitkár felügyeli az élelmiszerlánc-biztonságot appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Keeping It Realpolitik: új világpolitikai rovatom az Azonnalin

Atlantista Blog (Fehér Zoltán) - Mon, 11/02/2020 - 18:34

 

 

Kedves Atlantisták!

Örömmel jelentem, hogy elfogadtam az Azonnali.hu szerkesztőségének megtisztelő felkérését, hogy önálló rovattal jelentkezzek külpolitikai témákban. A rovat címe: "Keeping It Realpolitik: Világpolitika Bostonból", és az első cikk az imént jelent meg "A korona visszavág" címmel az amerikai elnökválasztási kampány legutóbbi fordulatairól. Bízom benne, hogy minél többen fogjátok követni a rovat írásait.

Íme a rovat nyitó cikke:
A korona visszavág: újabb fordulatok az amerikai elnökválasztás hajrájában

És egy kis ízelítő:

"Az amerikai elnökválasztás éve mindig a kampány jegyében telik, ez így alakult 2020 első kilenc hónapjában is. Az elnökválasztási kampány általában hoz meglepetéseket is, idén azonban minden évszak váratlan eseményeket produkált.

A tél végén, a tavasz elején az Egyesült Államokat is elérte a koronavírus-járvány, március közepe óta ez uralja elsősorban a politikai napirendet és magát az elnökválasztási kampányt is. Júniusban a fekete bőrű George Floyd rendőri erőszak okozta halála nyomán utcai tiltakozássorozat indult a Black Lives Matter szervezet és jelszó égisze alatt, amely hónapokig szűnni nem akaró tömegtüntetéseket, helyenként erőszakos zavargásokat, szobordöntögetéseket és fosztogatást is hozott, de még fontosabb, hogy az egész amerikai társadalmat, benne az üzleti világot, a médiát és az egyetemeket is közvetlenül érintő antirasszista politikai mozgalmat indított útjára, amelynek hangnemét és követeléseit is többnyire a radikális baloldal kérlelhetetlensége és intoleranciája határozza meg, befolyása mégis jelentős a társadalom fősodrára is."

 


Categories: Biztonságpolitika

Ötmilliós nyomravezetői díj egy maglódi férfi gyilkosának kézrekerítéséért

Biztonságpiac - Mon, 11/02/2020 - 16:35
Ötmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a Pest megyei rendőrfőkapitány egy maglódi férfi gyilkosának kézrekerítéséért – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

A közlemény szerint gyömrői műhelyéből az akkor 50 éves tulajdonos 2019. május 10-én délután Répa nevű magyar vizslájával, fekete, Hummer H1 típusú gépkocsijával ismeretlen helyre távozott. A jármű ismeretlen körülmények között 2019. május 12-ére virradó éjjel visszakerült a férfi maglódi házának udvarára, a kutyáját pedig Szlovákiában találták meg.

A férfi csaknem 17 hónapja elérhetetlen, életjelet nem adott magáról, tartózkodási helye ismeretlen. A férfiről és autójáról képet is közzétettek a rendőrség honlapján. A férfi gyanús eltűnése óta emberölés gyanúja miatt nyomoznak a Pest megyei életvédelmi rendőrök, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

A nyomravezetői díj annak fizethető ki, aki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ember kilétével kapcsolatban olyan konkrét adattal vagy információval szolgál, amely a nyomozást eredményre vezeti és az elkövetők azonosítását, felelősségre vonását közvetlenül elősegíti. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli.

A rendőrség azt kéri, hogy aki az elkövetővel, jelenlegi tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, az hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tevékenységirányítási központját a 06-1-236-2883 telefonszámon, illetve tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111 zöldszámán vagy a 112 központi segélyhívó számon.

The post Ötmilliós nyomravezetői díj egy maglódi férfi gyilkosának kézrekerítéséért appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Macron: sokkolhatnak a Mohamed-karikatúrák, de ez sem igazolja az erőszakot

Biztonságpiac - Mon, 11/02/2020 - 12:10
A francia elnök megérti, hogy a muzulmánokat sokkolják a Mohamed-karikatúrák, de szerinte ez nem igazolhatja az erőszakot. Emmanuel Macron az Al-Dzsazíra arab hírtelevíziónak adott interjújában beszélt erről.

“Értem, hogy sokkolóak lehetnek a karikatúrák, de nem tudom elfogadni, hogy igazolják az erőszakot. A mi hivatásunk, hogy megvédjük a szabadságunkat és a jogainkat” – fogalmazott Macron a csaknem egyórás interjúban. Hozzátette: “Az én feladatom egyrészt megnyugtatni a kedélyeket, másrészt megvédeni a szólásszabadságot Franciaországban”.

Macron jelezte, hogy “sajnálja az időnként politikai és vallási vezetők által okozott sok félreértést,”, amelyek szerinte a közel-keleti franciaellenes megmozdulások hátterében állnak. Francia kormányzati források szerint az Al-Dzsazírának adott hosszú interjúban az elnök nyugodtan és békésen mutatta be a világlátását. Az volt a célja, hogy bebizonyítsa: “az iszlám szeparatizmusról mondott szavait kiforgatták, a karikatúrákról szóló gondolatait pedig karikaturisztikusan eltorzították”.

Először szólalt meg a kérdésben Macron, amióta franciaellenes felhívások jelentek meg a muzulmán világban, és számos helyen radikálisok tüntetéseken szólítottak fel a francia termékek bojkottjára azért, mert két héttel ezelőtt kiállt a szólásszabadság és a Mohamed-karikatúrák közlésének joga mellett, valamint jelezte, hogy megvédi országa értékeit és a vallás szabadságát a radikális iszlamista törekvésekkel szemben. A francia elnök ezt annak a történelemtanárnak a búcsúztatásán mondta, akit azért ölt meg egy csecsen iszlamista, mert megmutatta a karikatúrákat a szólásszabadságról tartott óráján.

Macron inkább tisztázni szeretné a hazugságokat, hogy ne terjedjenek tovább, és elmagyarázza a francia köztársasági modell alapjait – jelezték előzetesen francia kormányzati források. Az interjúban az elnök azt is kiemelte, hogy a karikatúrákat nem a francia kormány, hanem szabad és független lapok tették közzé. Emlékeztetett arra, hogy karikatúrákat szoktak közölni politikusokról is, mindenekelőtt őróla, ami szerinte “teljesen természetes” Franciaországban.

“Ez nem jelenti azt, hogy én személyesen támogatok mindent, ami elhangzik vagy amit rajzolnak” – mondta Macron.

“Számos országban, ahol (a francia termékek) bojkottjára szólítanak fel, nincs szabad sajtó, ez azt jelenti, hogy nincs lehetőség karikatúrákra, nem csak Istenről vagy Mózesről, hanem az adott országok vezetőiről sem” – hívta fel a figyelmet. Kifejtette továbbá, hogy a szekularizáció bonyolult fogalma számos félreértésre ad alkalmat. Elmondta, hogy annak lényege: “Franciaországban azt szeretnék, hogy vallásától függetlenül mindenki állampolgár legyen”.

“Ellentétben azzal, amit az elmúlt napokban hallottam, hazánknak nincsen baja egyetlen vallással sem, az iszlámmal sem” – hangsúlyozta.

Pénteken több tízezren tüntettek ismét Bangladesben és Pakisztánban azt követően, hogy az előző napi három áldozatot követelő nizzai merényletre válaszul Macron megerősíttette, hogy megvédi országa értékeit és a vallás szabadságát. Más közel-keleti országban is voltak kisebb megmozdulások, egyebek mellett az észak-afrikai országokban és Maliban.

Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter a nizzai terrortámadás másnapján elővigyázatosságra intett minden külföldön tartózkodó franciát, mert a “francia állampolgárok és érdekek mindenhol veszélyben vannak külföldön”.

The post Macron: sokkolhatnak a Mohamed-karikatúrák, de ez sem igazolja az erőszakot appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Europol: felszámolták az Iszlám Állam toborzóirodáját

Biztonságpiac - Mon, 11/02/2020 - 08:35

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet számára internetes közösségi oldalakon tagokat toborzó terroristasejt három tagját állították elő a spanyol hatóságok – közölte az Európai Unió (EU) rendőrségi együttműködési szervezete (Europol).

A hágai székhelyű szervezet tájékoztatása szerint a három gyanúsított aktív internetes tevékenységet folytatott a fiatalok körében, több mint 10 ezer követőjük volt.

Az észak-spanyolországi San Sebastianban és Pasaia városában előállított bűnözők a közösségi oldalakon az Iszlám Állam nevű terrorszervezet támogatására hoztak létre csoportokat. Dzsihadista propagandát terjesztettek és terrorizmus végrehajtására buzdítottak.

Internetes felületeiken nagyszámú erőszakos tartalmat tettek elérhetővé, amelyek legtöbbjén a terrorszervezet harcaiban részt vevő kiskorúakat példaképként mutatták be. A távoktatás formájában tartott képzések során a testedzés mellett dzsihadista terrorcselekmények végrehajtására is tanítottak, továbbá kések és lőfegyverek használatára oktattak – közölte az Europol.

The post Europol: felszámolták az Iszlám Állam toborzóirodáját appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Elítéltek egy brazil drogfutárt Budapesten

Biztonságpiac - Mon, 11/02/2020 - 07:35
Első fokon egy év kilenc hónap börtönbüntetésre ítéltek és négy évre kiutasítottak Magyarország területéről egy brazil drogfutár nőt – közölte a Fővárosi Törvényszék.

Közleményük szerint a nőt egy brazil férfi bízta meg, hogy bőröndbe rejtve kokaint szállítson Sao Paulóból Budapestre. A nőnek a három kilogrammnyi kokaint a budapesti repülőtéren kellett volna átadnia egy nőnek, azonban a pénzügyőrök – a vámellenőrzés során – csomagjában megtalálták a kábítószert.

A törvényszék elfogadta a nő védekezését, miszerint fenyegetés hatására követte el a bűncselekményt. Azt állította: megbízója egy kifizetetlen kölcsön fejében – a nő és családja testi épségét fenyegetve – bízta meg a kábítószer szállításával. Megjegyezték: Brazíliában gyakran alkalmazzák ezt a módszert a drogfutárok beszervezésére.

A jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntettével megvádolt nő ügyében született ítélet nem jogerős – közölte a törvényszék.

The post Elítéltek egy brazil drogfutárt Budapesten appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Családcentrikussá válna a büntetés-végrehajtás

Biztonságpiac - Mon, 11/02/2020 - 06:35
A büntetésüket töltő szülők és gyermekeik kapcsolatát erősíti az a projekt, amelyet a Balassagyarmati Fegyház és Börtön, valamint a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet valósított meg a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával – közölte a Balassagyarmati Fegyház és Börtön sajtóreferense.

Lelovics Zoltán elmondta, hogy a “Fókuszban a gyerekek” című pályázat részeként készült el a Látogatás a börtönben című füzet is. Közlése szerint a pályázat több célcsoportot érintett, így olyan gyermekeket is, akik szüleiken keresztül már valamilyen formában találkoztak a börtön világával. A pályázat legfontosabb célkitűzése volt, hogy erősítse a börtönben lévő szülő és gyermeke kapcsolatát, hiszen a gyermek nem tehet a szülő bűnéről és büntetéséről, ugyanakkor következményeit ő is viseli – tette hozzá.

Mint ismertette, a gyermekek részére értékközvetítő programsorozatot szerveztek, mert nemzetközi tapasztalatok támasztják alá, hogy a bűnözéssel való felhagyásban komoly szerepet játszik a családon belüli pozitív változás, vagyis a befogadó közeg megváltozása. A programsorozat művészeti, sport és egyéb szabadidős tevékenységeket tartalmazott, összesen nyolc egymásra épülő elemmel, melyek egyenként és együttesen is alternatívát kínáltak a fiatalok számára a szabadidő hasznos eltöltéséhez.

A pályázat részeként nagy példányszámban tájékoztató füzet is készült a gyermekeknek “Látogatás a börtönben” címmel, melynek elkészítésébe bevonták a börtönben lévő szülőket is rajzpályázat formájában. A kiadvány 14 oldalon rajzos és szöveges formában tartalmazza a látogatáshoz szükséges tudnivalókat a gyerekek számára is érthető módon.

Lelovics kiemelte: fontos eleme a projektnek a szülői szerep erősítése is, hiszen a szabadságvesztés ideje alatt elhalványul a személyes támogató jelenlét. E hátrányok leküzdésére fókuszált az a kiscsoportos tréningsorozat, amely a gyermeknevelés sajátos helyzetében felmerülő kérdésekre adott válaszokat. Elmondta, a járványhelyzetre is figyelemmel bővítették a videóhívásos kapcsolattartás lehetőségét, a két intézetben négy laptopot és egy kiegészítő eszközt üzemeltek be.

Mindemellett érzékenyítő tréninget tartottak három fő témában a fogvatartottak gyermekeivel közvetlenül foglalkozó, a látogatófogadást szervező és bonyolító dolgozóknak. Ezen a két intézetben ötvenen vettek részt. A pályázat megvalósításában a Balassagyarmati Fegyház és Börtön, mint főpályázó, együttműködő partnerként a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet vett részt, melyben az ország egyetlen anya-gyermek részlege működik.

The post Családcentrikussá válna a büntetés-végrehajtás appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Ami késik… tizenhárom év után ítélték el a rablót

Biztonságpiac - Mon, 11/02/2020 - 05:35
Az ügyészi indítványt elfogadva jogerősen három év hat hónap fegyházbüntetésre ítélte a Tapolcai Járásbíróság azt a szlovák férfit, aki még 2007 nyarán rabolt ki társával egy ábrahámhegyi utazási irodát – közölte a Veszprém Megyei Főügyészség.

Azt írták: a vádlott 2007 júliusában ismeretlen társával fegyverrel földre kényszerítette az utazási iroda alkalmazottait, gázspray-vel lefújta őket, majd több mint egymillió forintot és két bankkártyát is elvitt a helyszínről.

Az időközben Szlovákiában jogerős börtönbüntetését töltő férfit szabadulását követően Magyarországra szállították, ahol a Tapolcai Járásbíróság 2020 szeptemberében elrendelte a letartóztatását.

A múlt héten telekommunikációs eszköz használatával megtartott előkészítő ülésen – miután a vádlott beismerő vallomást tett -, a bíróság társtettesként, fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt három év hat hónap fegyházbüntetésre, valamint három év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá öt évre kitiltotta Magyarország területéről. Az ítéletet a vádlott, védője és az ügyész is tudomásul vette, így az jogerős.

The post Ami késik… tizenhárom év után ítélték el a rablót appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az Ukrán elnök egyre keményebb: menesztené az alkotmánybíróságot

Biztonságpiac - Mon, 11/02/2020 - 04:35
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök törvényjavaslatot nyújtott be a parlamenthez, amelyben az alkotmánybíróság menesztését kezdeményezte a korrupcióellenes ügynökség, a NAZK jogköreinek megnyirbálása miatt – számolt be az Ukrajinszka Pravda.

Komoly belpolitikai vihart kavart, de még Ukrajna nyugati partnereinek nemtetszését is kiváltotta az, hogy az alkotmánybíróság a napokban – 47 parlamenti képviselő keresete alapján – olyan határozatot hozott, amelyben kimondta, hogy alkotmányellenes a büntetőjogi felelősségre vonás a benyújtott vagyonnyilatkozatokban feltárt pontatlanságokért.

Ezen felül az alkotmánybíróság megszüntette a Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség (NAZK) jogát arra, hogy ellenőrizhesse a tisztségviselők vagyonnyilatkozatait, és azonosíthassa az összeférhetetlenségeket.

Megfosztotta továbbá az ügynökséget attól a jogától is, hogy hozzáférhessen az állami nyilvántartásokhoz, igazolandó a tisztségviselők nyilatkozatainak helytállóságát. Ilyen igazolás nélkül viszont a hatályos ukrán jogszabályok szerint a vagyonnyilatkozatra kötelezettek – amely kinevezett és választott tisztségviselők elég széles körére terjed ki, beleértve parlamenti képviselőket és tanácselnököket is – nem foglalhatják el hivatalukat.

Zelenszkij törvényjavaslatában kezdeményezte továbbá az alkotmánybíróság említett határozatának semmissé nyilvánítását is.

Az Ukrajinzska Pravda ugyanakkor rámutatott arra, hogy az ukrán alkotmány és az alkotmánybírákról szóló törvény felsorolja, milyen körülmények között válthatók le a testület tagjai, és ilyen törvényjavaslat elfogadásával nem. A hírportál szerint az alkotmánybíróság összetétele csak a bírák beleegyezésével változtatható meg. Ehhez a döntéshez a bírák legalább kétharmadának jóváhagyása szükséges.

Olekszandr Tupickij, az alkotmánybíróság elnöke pénteken kijelentette, hogy az elnök törvényjavaslata “alkotmányos puccs” jeleit hordozza.

Az ukrán Állami Nyomozó Iroda (DBR) később sajtóközleményben tudatta, hogy nyomozást indított Tupickij ellen hazaárulás gyanújával. Az alkotmánybíróság elnöke ugyanis még 2018 júliusában az orosz jogszabályok szerint jutott hozzá egy telekhez az Oroszország által önkényesen elcsatolt Krím félszigeten, ráadásul ezt a vagyonnyilatkozatában nem tüntette fel. A földterület ily módon történő megszerzésével Tupickij a nyomozóiroda szerint Ukrajna szuverenitásának, területi integritásának, állam- és gazdasági biztonságának rovására követhetett el bűncselekményt, amelyért akár 15 év börtönbüntetés is kiszabható.

Közben pénteken mintegy ezer korrupcióellenes aktivista kezdett tüntetést Kijevben az ukrán alkotmánybíróság épülete előtt, Moszkva-barátsággal vádolva a határozat mellett szavazó alkotmánybírákat. A tüntetők gumiabroncsokat és megnyújtott, füstölő és világító tűzijáték-rakétákat dobáltak keresztül az alkotmánybíróságot körülvevő kerítésen, követelték továbbá, hogy eresszék be őket az épületbe. A helyszínre nagyszámban vezényletek ki rendőröket, egyelőre atrocitásokról nem érkezett hír.

The post Az Ukrán elnök egyre keményebb: menesztené az alkotmánybíróságot appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Börtönbüntetésre ítéltek egy mentőápolót bántalmazó férfit

Biztonságpiac - Sun, 11/01/2020 - 16:35
Nem jogerősen négy év börtönbüntetésre ítélte a Kisvárdai Járásbíróság szerdán azt a férfit, aki 2018-ban bántalmazta az őt ellátó mentőápolót. A vádlottat emellett lopás vétsége miatt is elmarasztalta a bíróság.

Resán Dalma, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője azt írta, a tényállás szerint a vádlott 2018. május 24-én sérülten feküdt egy tuzséri ház udvarán, ezért mentőt hívtak hozzá.

A helyszínre érkezett mentőápoló a mentőautóban ellátta a férfi sérülését, majd miután kinyitotta a jármű ajtaját, hogy az utcán tartózkodóktól elkérje a férfi iratait, a vádlott a vizsgáló székből felugorva ököllel többször megütötte a mentőst a vállán, az arcán és az orrán – ismertette a szóvivő. A támadó csak a jelenlévők közbelépése után hagyta abba a bántalmazást, a mentős orrcsonttörést szenvedett.

Resán kitért arra, a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és testi sértés bűntette mellett a bíróság két korábbi lopási ügyéért is elmarasztalta a férfit. A vádlott az egyik alkalommal egy farzsebből kiesett mobiltelefont, egy másik alkalommal pedig egy bekerített udvaron álló kerékpárt lopott el.

A büntetés kiszabása során a bíróság súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy a vádlott korábban több alkalommal volt büntetve testi sértés, garázdaság és lopás miatt, valamint a bűncselekményeket részben vele szemben már folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követte el. Enyhítő körülményként értékelték részbeni beismerő vallomását és megbánó magatartását.

Az ügyészség a büntetés súlyosításáért, a vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést. A büntetőper a Nyíregyházi Törvényszéken folytatódik.

The post Börtönbüntetésre ítéltek egy mentőápolót bántalmazó férfit appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Putyin terrorellenes együttműködést ajánlott fel Macronnak

Biztonságpiac - Sun, 11/01/2020 - 12:10
Moszkva együttműködését ajánlotta fel Párizsnak a terrorizmus elleni küzdelemben Vlagyimir Putyin, aki táviratban fejezte ki együttérzését francia hivatali partnerének, Emmanuel Macronnak a Franciaországban történt merényletek miatt.

“Különösen nagy felháborodást vált ki a (nizzai) templom falai között elkövetett cinikus és kegyetlen támadás. Ismételten meggyőződhettünk arról, hogy a terroristák számára abszolút idegenek az emberi erkölcs fogalmai. Nyilvánvaló, hogy a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem megköveteli az egész világközösség erőfeszítéseinek valós egyesítését” – szól Putyin üzenete.

Az orosz államfő megerősítette Moszkva készségét a legszorosabb együttműködésre Párizzsal és más partnerekkel a terrorelhárítás minden területén.

A Charlie Hebdo szatirikus hetilap Mohamed prófétáról készült karikatúrái elleni tiltakozással indokolt újabb erőszakhullámra reagálva Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője az emberek vallásos érzelmeinek megsértését és a gyilkosságot is “abszolút megengedhetetlennek” nevezte. Kifejezte meggyőződését, hogy Oroszországban már csak a hatályos törvények miatt sem jelenhetne meg egy, a Charlie Hebdóhoz hasonlatos kiadvány. Rámutatott, hogy noha a keresztény vallás van túlsúlyban, az országban húszmillió mohamedán él.

Peszkov szerint Oroszországban a vallási hovatartozás nem játszik szerepet az állami tisztségekre történő kinevezésben, és az ilyen alapon való korlátozást a törvény is tiltja. A szóvivő kitért annak a kérdésnek a megválaszolása elől, hogy szabad-e Istenről karikatúrát rajzolni. “Ez egy olyan nehéz téma, hogy a megvitatásában hivatalos állásponttal részt venni lehetetlen” – fogalmazott Peszkov.

Október 16-án egy moszkvai születésű, Franciaországban menekültstátust kapott 18 éves csecsen azért fejezte le Párizs közelében Samuel Paty tanárt, mert a szólásszabadságról tartott óráján a Charlie Hebdo magazinban megjelent Mohamed-karikatúrákat mutatott a diákjainak. Búcsúztatóján Macron államfő azt mondta, Franciaországban ezután is lehet a karikatúrákat publikálni, és az ország megvédi világi értékrendjét a radikális iszlámmal szemben, ami indulatokat váltott ki a muzulmán világban.

Ramzan Kadirov csecsen vezető kedden azt állította, hogy Macron kijelentései terrorizmust szítanak, szerdán pedig pénzjutalmat ajánlott fel azoknak a szülőknek, akik újszülött gyermeküket Mohamedről vagy valamelyik hozzátartozójáról nevezik el. A gyereknevek után fizetendő 100 ezer rubeles (mintegy 400 ezer forint) támogatásról szólva Peszkov azt mondta, hogy az ügy részleteit nem ismeri, de ha a köztársaságnak szabad pénzeszközei vannak, csak hasznos lehet, ha azokat a születésszám növelésére fordítja. Hozzátette azt is hogy nem kíván részt venni a Kadirov kijelentéseivel kapcsolatos teológiai vitában.

The post Putyin terrorellenes együttműködést ajánlott fel Macronnak appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Megnyugtató: biztonságosak a magyar termesztésű sütőtökök

Biztonságpiac - Sun, 11/01/2020 - 08:35
A Szupermenta program szezonális tesztjében 11 hazai termesztésű sütőtököt vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, és megállapították, hogy biztonságosak a magyar termesztésű, sütnivaló tökök.

A Nébih közleménye szerint hét kanadai sütőtök mellett négy eltérő fajtájút vizsgáltak, így a termékteszt kiegészült a delicata, a japán (hokkaido), a nagydobosi típusú és a provance-i muskotály fajták egy-egy példányával is.

A laboratóriumban mérhető vizsgálatok közül a szakemberek többek között nitrit, nitrát és cukortartalom mérést végeztek és megnézték, hogy a terményekben mennyi béta-karotin található. A darabolva árusított termékeknél szúrópróbaszerűen ellenőrizték a listeria monocytogenes baktérium jelenlétét is. Megnyugtató, hogy élelmiszerbiztonsági szempontból minden termék megfelelt.

Hibás jelöléssel csupán egy esetben találkoztak a hatósági ellenőrök: egy nagydobosiként árusított tök nem felelt meg a fajtajellegnek, a pontatlan tájékoztatás miatt hatósági figyelmeztetés várható – írták. A termékteszt kiegészítesként tartott komplex helyszíni ellenőrzésen egy horti gazdánál mindent rendben találtak a szakemberek.

A fajták versenyében pontegyenlőséggel első helyen végzett a kanadai, valamint a provance-i muskotály sütőtök. Ezeket szorosan követve második helyen végzett a nagydobosi sütőtök. A japán sütőtök a harmadik helyre, míg a delicata, azaz tölteni való sütőtök a lista végére került.

További információk és a részletes vizsgálati eredmények elérhetők a Nébih Szupermenta termékteszt oldalán.

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. és a Principe di San Daniele Spa visszahívja a Hola Serrano sonkát, mert annak egy mintájában Listeria baktériumot mutattak ki – közölte az áruházlánc. A sonka értékesítését azonnal felfüggesztették, az előállító, a gyártó vagy a forgalmazó felelőssége egyelőre nem állapítható meg. A Listeria gyomor/emésztőrendszeri megbetegedéseket és influenzához hasonló tüneteket okozhat. Listeriával szennyezett termék elfogyasztása után különösen terhes nőknél, kisgyermekeknél, illetve a legyengült immunrendszer esetén súlyosabb megbetegedés léphet fel. A vásárlók az érintett 100 grammos, 33576 cikkszámú, és 2020.12.02. fogyaszthatósági idővel és G203641300 gyártási azonosítóval rendelkező sonkát bármely magyarországi Aldi áruházba visszavihetik, ahol a vásárlást igazoló számla, vagy nyugta hiányában is visszatérítik az árát.

The post Megnyugtató: biztonságosak a magyar termesztésű sütőtökök appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Letartóztatták az egymilliárd forint útdíjjal tartozó fuvarozócég működtetőjét

Biztonságpiac - Sun, 11/01/2020 - 07:35
Jogerősen letartóztatott a Budai Központi Kerületi Bíróság egy fuvarozó céget működtető férfit, mert a cég egymilliárd forintot is meghaladó útdíjat és emiatt keletkező büntetést nem fizetett meg 2014 és 2019 között — közölte a fővárosi főügyész.

Ibolya Tibor közleménye szerint a 33 éves férfi 2014-ben kezdte működtetni a közúti árufuvarozási tevékenységet végző – részben strómanokat alkalmazó – céghálózatot. Ebben voltak olyan cégek, amelyek tulajdonában tehergépkocsik voltak, olyanok, amelyek a teherautók üzemeltetését átvették és a tényleges fuvarozást végezték, valamint olyanok is, amelyek a fuvarozó cégek helyett – szerződő félként – a fuvarozások ellenértékét átvették.

Ezzel azt érték el, hogy a ténylegesen fuvarozást végző cégeknek nem volt bevételük, vagyonuk, a teherautókat csak üzemeltették. A fuvarozó cégekhez alkalmazottakat is bejelentettek, akik után a közterheket nem fizették, továbbá a gépjárművek utáni útdíjat és az útdíj meg nem fizetése miatti bírságokat sem rendezték – ismertette.

Azt írta: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói kedden összehangolt akció során 35 helyen tartottak kutatást. Könyvelési anyagokat, elektronikus levelezést, magyarországi bankszámlákon lévő összegeket, 55 teherautót, két luxusjárművet foglaltak le, valamint egy ingatlant és követeléseket vettek zár alá, összesen mintegy 300 millió forint értékben.

Az adóhatóság a férfit különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás megalapozott gyanúja, és többrendbeli, felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás miatt hallgatta ki gyanúsítottként, a bíróság pedig egy hónapra letartóztatta. Az ügyben érintett másik tíz gyanúsított szabadlábon védekezik – olvasható a közleményben.

The post Letartóztatták az egymilliárd forint útdíjjal tartozó fuvarozócég működtetőjét appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Molotov-koktéllal és késsel támadt rendőrökre egy iszlamista kamasz Tatárföldön

Biztonságpiac - Sun, 11/01/2020 - 06:35
Lelőttek a rendőrök egy iszlamista kamaszt, aki Molotov-koktéllal és késsel támadt rájuk a muszlim többségű Tatárföldön – közölte honlapján az orosz belügyminisztérium helyi parancsnoksága.

A támadó nemsokkal éjfél után két gyújtópalackot dobott Kukmor település rendőrőrsére, majd megpróbált elmenekülni a helyszínről. A 16 éves Vitalij Antipov “Allahu akbar!” kiáltással rántott kést az őt utolérő rendőrökre, majd egyiküket legkevesebb három szúrással megsebesítette, ezért figyelmeztető lövések leadása után agyonlőtték.

Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) terrorcselekmény-kísérlet címén indított vizsgálatot az ügyben. Az Interfax úgy értesült, hogy a támadó baskír származású helyi lakos volt, aki rendőrség szélsőséges cselekedetekre hajlamos személyként tartott számon.

A sérült rendőrt kórházban ápolják, állapota nem életveszélyes.

The post Molotov-koktéllal és késsel támadt rendőrökre egy iszlamista kamasz Tatárföldön appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Ötven nap elzárásra ítéltek egy baranyai férfit, mert agyonverte a kutyáját

Biztonságpiac - Sun, 11/01/2020 - 05:35
Állatkínzás miatt ötven nap elzárásra ítélt a Siklósi Járásbíróság egy nagyharsányi férfit, mert áprilisban agyonverte a kutyáját – tájékoztatta a Pécsi Törvényszék.

A bíróság azt írta, hogy a férfi egy több mint másfél méteres vascsővel ütötte meg a láncra kötött állatot, mert az – megérezve ittasságát – rámorgott. Miután az állat földre rogyott, a vádlott a házából kihozott konyhakéssel elvágta a torkát.

A vádirat szerint a kaukázusi juhász jellegű kutya a bántalmazásból eredő csonttörés, valamint koponyaűri és nyaki vérzések miatt pusztult el. Az ítélet jogerős.

The post Ötven nap elzárásra ítéltek egy baranyai férfit, mert agyonverte a kutyáját appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az Emírségeknek szánt F-35-ös vadászgépekről tárgyalt Jeruzsálemben az amerikai külügyminiszter

Biztonságpiac - Sun, 11/01/2020 - 04:35
Egynapos villámlátogatásra érkezett Jeruzsálembe csütörtökön Mark Esper amerikai védelmi ügyminiszter, hogy az Egyesült Arab Emírségeknek eladásra szánt F-35-ös vadászgépek ügyéről tárgyaljon – jelentette a helyi média.

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő megköszönte Esper látogatását, illetve tevékenységét a két ország együttműködésének érdekében. Az amerikai védelmi miniszter több órát töltött Izraelben kevesebb mint egy héttel az amerikai elnökválasztás előtt, és Netanjahu mellett találkozott izraeli kollégájával, Beni Ganzzal is.

A Fehér Ház csütörtökön jelezte az amerikai kongresszusnak, hogy ötven, az amerikai Lockheed Martin vállalat gyártotta F-35-ös gép eladását engedélyezte az Egyesült Arab Emírségeknek, de a szenátus és a törvényhozás illetékes bizottságai még megakadályozhatják az adásvételt a Háárec című izraeli lap honlapjának értesülése szerint.

“Intenzív megbeszéléseket folytattunk az amerikai védelmi minisztériummal, és biztosítottak minket, sőt kötelezték magukat, hogy az Egyesült Államok fenntartja Izrael minőségbeli katonai fölényét a régióban és általában” – válaszolt Netanjahu a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet kérdésére.

“Azt is tudjuk, hogy mindannyian közös fenyegetéssel nézünk szembe” – tette hozzá, minden bizonnyal Iránra utalva. A fegyverüzletet várhatóan december 2-án, az Egyesült Arab Emírségek nemzeti ünnepén, megalakulásának évfordulóján fogják aláírni.

A kormányfő és a védelmi miniszter múlt héten közös közleményben jelentette be, hogy Izrael hozzájárult az F-35-ösek eladásához.

Netanjahu hivatala később közölte, hogy ez nem volt része az Egyesült Arab Emírségekkel kötött izraeli normalizációs egyezménynek, és az erről folytatott tárgyalások csak egy hónappal ezelőtt kezdődtek el, a védelmi miniszter washingtoni látogatásának idején, miután már szeptember közepén aláírták az országok közötti megállapodást.

Ganz határozottan elutasította ezt az állítást, és úgy nyilatkozott, hogy számára csak az Emirátusokkal kötött békeszerződés aláírása után derült ki, hogy egyidejűleg tárgyalások folytak a fejlett fegyverek értékesítéséről is, amit eltitkoltak a védelmi minisztérium elől. Ganz az utóbbi hetekben kétszer is rövid tárgyalást folytatott az amerikai védelmi minisztériumban, s ennek egyik ismert eredménye egy különlegesen erős hagyományos bomba megvásárlása volt az izraeli hadsereg számára.

A Jediót Ahronót már augusztusban, röviddel az Emirátusokkal kötött megállapodás bejelentése után arról írt egy leleplező cikkben, hogy a normalizációért cserébe és katonai fölényét veszélyeztetve Izrael beleegyezett az F-35-ös vadászgépek eladásába az Egyesült Arab Emírségek számára. Benjámin Netanjahu tagadta, hogy ilyen megegyezés született volna.

Pár nap elteltével bennfentes források azt állították a The New York Times című lapnak, hogy Netanjahu nem mondott igazat, mert tisztában volt a készülő fegyverüzlettel.

Az izraeli médiában az utóbbi napokban összefüggésbe hozták az F-35-ösök ügyét az évekkel korábbi “tengeralattjáró-üggyel”, mert a kormányfő mindkét esetben a védelmi minisztérium és a hadsereg tudta nélkül, egyedül járult hozzá fegyvereladásokhoz, akkor fejlett német tengeralattjárók Egyiptomnak történő eladásához.

The post Az Emírségeknek szánt F-35-ös vadászgépekről tárgyalt Jeruzsálemben az amerikai külügyminiszter appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Hegyi-Karabah: Putyin érdekegyensúlyt keres Baku és Jereván között

Biztonságpiac - Sat, 10/31/2020 - 16:35
A hegyi-karabahi konfliktus megoldásának kulcsa az Azerbajdzsán és Örményország közötti, mindkét felet kielégítő érdekegyensúly megtalálása – jelentette ki Vlagyimir Putyin.

Emlékeztetett rá, hogy az etnikai alapú összeütközések még a Szovjetunió idején kezdődtek meg, és az akkori vezetés nem tett hatékony lépéseket a helyzet rendezére. Az örmények akkor fegyvert fogtak, és Hegyi-Karabah mellett Azerbajdzsán további hét körzetét az ellenőrzésük alá vonták. Mint mondta, Baku ragaszkodik ahhoz a jogához, hogy előbb ezt a hét körzetet, amelynek nincs köze az etnikai konfliktushoz, visszakapja, hogy aztán döntés szülessen Hegyi-Karabah hovatartozásának ügyében is.

“Mindenkinek megvan a maga igazsága. Itt nincsenek egyszerű megoldások, mert a csomó nagyon szoros” – hangoztatta Putyin.

Az orosz vezető szerint Moszkva álláspontja nyitott, és Oroszország a kezdetektől fogva abból indult ki, hogy Azerbajdzsánnak át kell adni öt plusz két körzetet, Hegyi-Karabah zónája számára pedig egy meghatározott rendszert kell biztosítani, Örményországgal együttműködve. Mint mondta, a konfliktust úgy kell rendezni, hogy az emberek biztonságban érezhessék magukat, és emellett meglegyenek a területek hatékony fejlődésének feltételei.

Putyin az első megteendő lépésként a harci cselekmények beszüntetését nevezte meg, hogy tárgyalóasztalhoz lehessen ülni az EBESZ minszki csoportjának javaslatai alapján, a konszenzus megtalálása érdekében.

The post Hegyi-Karabah: Putyin érdekegyensúlyt keres Baku és Jereván között appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.