Halálos kimenetelű baleset történt kedden (11. 28.) reggel Kővágó (Kamenná Poruba) községben, aho egy autóbusz sofőrje valószínűleg nem vette figyelembe az útviszonyokat, s valószínűleg gyorsabban hajtott a kelleténél. A busz átment az út ellentétes haladási irányú sávjába, majd a járdán elütött egy gyalogost.
Euronews: Ő lett volna az első katolikus egyházfő, aki ellátogat az ENSZ-klímacsúcsára.
Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter marad. A leváltásáról szóló bizalmi szavazáson a 136 jelenlevő képviselőből 61-en szavaztak a menesztésére. A szavazás után Peter Pellegrini (Hlas) házelnök lezárta a parlament 4. ülését.
A Szövetség Országos Elnöksége a keddi ülésén úgy határozott, hogy a 2023. december 9-én megrendezésre kerülő tisztújító országos kongresszuson Forró Krisztiánt javasolja köztársasági elnök-jelöltnek.
November 28-án este tűz ütött ki egy húsfeldolgozó csarnokban Pereden (Tešedíkovo/Vágsellyei járás ), az előzetes becslés szerint egymillió euró a kár – tájékoztatott a Nyitrai Kerületi Rendőrkapitányság.
MTI: Szerda reggelre alig változott a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót szerdán 7:00 órakor 377,42 forinton jegyezték, kissé magasabban az előző esti 377,36 forintnál. A dollár jegyzése 343,10 forinton áll 343,02 forint után, a svájci franké pedig 391,42 forinton 391,21 után.
Szerdán reggel folytatódott a Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszter leváltásáról szóló rendkívüli parlamenti ülés. Az első felszólaló Grendel Gábor (Slovensko, Za ľudí, KÚ), utána még 4 írásban bejelentkezett képviselő van hátra. A szavazást 11 órára tervezik.
Az EXPO épületének ünnepélyes átadásával és konferenciával zárult kedden az ipari kender termelésének és értékesítésének fejlesztését célzó határon átnyúló projekt Nagygéresben.
Az Egészségügyi Világszervezet szerint ha nem javul gyorsan az egészségügyi helyzet a Gázai övezetben, többen halhatnak meg betegségek következtében, mint a bombázások miatt.
A Szlovák Vízgazdálkodási Vállalatnál (SVP) és a Vízgazdálkodási Építővállalatnál (VV) razziázott kedden a NAKA.
December 22-én lemond posztjáról Vörösmajor polgármestere, Marek Lackovič, aki a PS listáján parlamenti képviselői mandátumot szerzett.
Egy vágányon hamarosan újraindul a vasúti közlekedés Tardoskedd és Tótmegyer között, ahol kedden délelőtt kisiklott egy tehervonat.
Ján Kuciak meggyilkolt újságíró egykori házának kerítésére graffitizett egy 64 éves férfi Nagymácsédon. Azt állította, hogy a tulajdonosok beleegyeztek, ezt azonban nem erősítették meg.
Kritikus szintre csökkent a vértartalék a B Rh-negatív vércsoportban, ezért véradásra kérik az embereket.
Megmérgezték az ukrán kémfőnök, Kirilo Budanov feleségét. Szerencsére még időben kórházba került, így a súlyosabb következményeket sikerült elkerülni.
Megszavazta a tartományi parlament a bécsi építési szabályzat módosítását. A jövőben nem épülhet új társasház az osztrák fővárosban napelemek nélkül.
2021-ben még csak minden ötödik embernek nem volt semmiféle anyagi megtakarítása Szlovákiában, ma már minden harmadik ember él napról napra, tartalékok nélkül, derült ki egy friss felmérésből.
Telex.hu: Vizsgálatot indítana az Európai Parlament, mert aggasztja a magyar uniós biztos, Várhelyi Olivér magatartása, írja a Népszava. Az EP jelentésben sürgeti, hogy az Európai Bizottság vizsgálja ki, hogy a szomszédságpolitikáért és a bővítésért felelős biztos magatartása és politikája megfelel-e az uniós normáknak.
Számos meteorológiai figyelmeztetést adott ki keddre (11. 28.) a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ). Nyugat- és Közép-Szlovákia több járásában (délen a lévaiban és a nagykürtösiben) a reggeli jegesedés miatt. A Bodrogközben és az Ung-vidéken szintén jegesedésre figyelmeztetnek (11:00-18:00). Közép-Szlovákia déli részén és keleten a havazás miatt (10-20 cm) van érvényben egész napos riasztás. Éjszaka (22:00-tól) pedig hóátfúvások is kialakulhatnak!
Pages