A szakértők adtak néhány remek tippet ahhoz, hogyan készíthetnek egészségesebb karácsonyi menüt anélkül, hogy le kéne mondani a hagyományos ünnepi fogásokról. Érdemes megfogadni ezeket az egyszerű tanácsokat.
Pénteken frontálisan összeütközött két autó Turócszentmártonban. Egy 34 éves sofőr elhunyt, egy 64 éves sofőr pedig megsérült a balesetben.
Az Oroszország elleni még szélesebb körű szankciókra, és importtilalmakra adott felhatalmazást adminisztrációja számára Joe Biden pénteken aláírt elnöki rendeletében.
Az alap- és középiskolások számára szombaton elkezdődött a téli szünet, január 8-án térnek majd vissza az iskolapadokba. (tasr) Kiemelt kép: TASR
Zuzana Čaputová államfő pénteken feltételes elnöki kegyelemben részesített négy személyt. Három férfit marihuánabirtoklásért, egy nőt pedig adócsalás miatt ítéltek el korábban.
2024-ben az amerikai szerzői jogi törvény értelmében a karakter elveszíti a védjegyi oltalmát, és közkinccsé válik, vagyis a Disney engedélye nélkül lehet ezután szerepeltetni Miki egeret bármilyen alkotásban. (telex.hu)
A biztosító levélben hivatalosan értesít minden nyugdíjast arról, hogy 2024. január 1-jétől mekkora lesz a havi járadéka.
Szlovákia egyes területein havazásra, szélre és áradásokra figyelmeztetnek a meteorológusok szombaton.
MTI: Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére. Az euró árfolyama a reggel (6:30) jegyzett 382,30 forintról 381,43 forintra gyengült (18:00). A frank jegyzése a reggeli 405,54 forintról 404,55 forintra csökkent, a dolláré 347,90 forintról 346,56 forintra süllyedt.
Felfekvést megelőző ágyakat kaptak a Nyitra megyei szociális intézmények. A megyei önkormányzat összesen 143 ágyat vásárolt 283.140 euróért.
Az ukrán erők lelőttek három Szu-34-es típusú vadászbombázó repülőgépet az ország déli részében – közölte Mikola Olescsuk, az ukrán légierő parancsnoka pénteken a Telegramon.
A karácsonyi ajándékokat újságpapírba, magazinok, térképek, plakátok és naptárak lapjaiba is lehet csomagolni. De textildarabokat, gyermekek alkotásait és régi pólókat is használhatunk – mondta a TASR-nek Terézia Krekulová, a Greenpeace Slovensko kampánykoordinátora.
TASR: A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) áradásokra figyelmeztet az ország egyes területein. Ezért első- és másodfokú figyelmeztetéseket adott ki, melyekről a honlapján tájékoztat.
Enyhe, szinte tavaszias lesz az idő karácsonykor, a legmelegebb órákban 14 Celsius-fok körül alakul a hőmérséklet, de a szél élénk, olykor erős lehet – derül ki a december végén megszüntetésre ítélt, magyarországi Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzéséből, amelyet pénteken juttattak el az MTI-hez.
Már a nemzeti kisebbségekért és etnikai csoportokért felelős bizottság tagjainak nagy része (26-ból 14) is aláírta azt a petíciót, amelyet Bukovszky László, Rigó Konrád és Ravasz Ábel kezdeményezett a Kisebbségi Kulturális Alap megmentéséért. Az 5 magyar bizottsági tagból egyedül Bárdos Gyula neve nem szerepel közöttük.
TASR: A betétdíjas rendszer elindítása óta csaknem 1,9 milliárd italos palackot vagy dobozt gyűjtöttek össze. A visszaváltható palackok és dobozok visszaviteli aránya 93 %-on van. Ezzel sikerült teljesíteni azt a törvény által meghatározott arányt, amelyet 2025-ig kellett elérni, tájékoztatta a TASR-t a betétdíjas rendszer üzemeltetője.
TASR: Az ünnepek alatt, december 24-26-án, valamint január 1-jén és 6-án zárva lesznek a postafiókok – tájékoztatta a TASR-t Iveta Dorčáková, a posta szóvivője. Szilveszter napján szintén zárva lesz az összes postahivatal, mivel december 31-e vasárnapra esik. „A fiókok nyitvatartási idejéről a Szlovák Posta telefonos alkalmazásának segítségével, valamint a www.posta.sk oldalon lehet tájékozódni” – tette hozzá a szóvivő.
TASR: Juraj Blanár (Smer) külügyminiszter csütörtökön fogadta Igor Bratcsikovot, Oroszország szlovákiai nagykövetét. A külügyminisztérium kommunikációs osztálya arról tájékoztatta a TASR-t, hogy Blanár Szlovákia álláspontjáról informálta a nagykövetet az ukrajnai háborús konfliktus kapcsán, és hangsúlyozta, hogy Szlovákia a nemzetközi jog megsértésének tekinti a konfliktust.
TASR: A parlament jóváhagyta a 2024-es állami költségvetést. A tervezett költségvetési hiány a GDP 5,97 %-ára csökken, eléri a 7,84 milliárd eurót.
Pages