Határon túli magyar portálok összesített hírei

Le dirigeant français cite les figures emblématiques de l'indépendance qui ont été tuées lors d'opérations militaires menées par les forces françaises.

BBC Sport Africa analyse les troubles liés au surnombre, les graves manquements à la sécurité et les problèmes de billetterie rencontrés lors du Championnat d'Afrique des Nations au Kenya.

Credit: Stella_E/Getty Images

By Inés M. Pousadela
MONTEVIDEO, Uruguay, Aug 13 2025 (IPS)

When Kenita Placide co-founded United and Strong, St Lucia’s first LGBTQI+ organisation in 2001, death threats were routine. Over the years, several friends were murdered for being gay. But 24 years on, Kenita’s Caribbean island nation has become the latest to overturn a colonial legacy that criminalised LGBTQI+ people.

On 29 July, the Eastern Caribbean Supreme Court – a St Lucia-based regional court that serves nine countries and territories – declared sections 132 and 133 of St Lucia’s Criminal Code unconstitutional, effectively decriminalising consensual same-sex sexual activity. This made St Lucia the fifth Caribbean country in four years to achieve this legal breakthrough through the courts.

St Lucia’s victory demonstrates that civil society can keep making gains even in largely regressive times. It offers fresh hope for LGBTQI+ activists in the six countries of the Americas that criminalise same-sex relations: Belize, Grenada, Guyana, Jamaica, St Vincent and the Grenadines and Trinidad and Tobago.

Colonial laws, contemporary resistance

All the criminalising countries in the Americas are part of the Commonwealth Caribbean, where the prohibition of consensual same-sex sexual activity remains an enduring legacy of British colonial rule.

Following independence in 1979, St Lucia retained criminal provisions that punished ‘buggery’ and ‘gross indecency’. Rather than liberalising these laws, a 2004 amendment expanded criminalisation to include sex between women, with jail sentences ranging from five to 10 years.

While prosecutions have been rare in recent decades, these laws have fostered stigma, legitimised prejudice and contributed to discrimination and violence against LGBTQI+ people. They’ve hindered access to essential services, particularly healthcare, and denied LGBTQI+ people full legal protection. Civil society has documented numerous instances of verbal harassment, physical abuse and discrimination in workplaces and public spaces.

The tide began to turn over the past decade. The Commonwealth Caribbean’s first public Pride event was held in Jamaica in 2015, marking the growing visibility of the LGBTQI+ movement. Laws began to change, starting with a successful court challenge in Belize in 2016.

Civil society’s strategic litigation

The legal challenge in St Lucia was spearheaded by the Eastern Caribbean Alliance for Diversity and Equality, founded by Kenita in 2016, and United and Strong, which evolved from an HIV/AIDS organisation into a human rights group documenting abuses, advocating for reforms and providing essential services.

Together, they brought the case as part of a Caribbean litigation strategy launched in 2019, filing challenges in four Eastern Caribbean countries – Antigua and Barbuda, Grenada, St Kitts and Nevis and St Lucia – plus Barbados, which has its own court system. The lawsuit argued that virtually identical criminal provisions violated constitutional rights to privacy, equality and liberty. Positive rulings came for Antigua and Barbuda, Barbados and St Kitts and Nevis in 2022, while a separate legal challenge succeeded in Dominica in 2024.

St Lucia’s ruling was particularly significant given recent setbacks, including the recriminalisation of consensual same-sex relations in Trinidad and Tobago in March, reversing a 2018 court ruling, and the dismissal of challenges to anti-gay laws in St Vincent and the Grenadines last year.

The road ahead: from decriminalisation to equality

Legal reforms are still needed. While the 2006 Labour Code prohibits workplace discrimination based on sexual orientation and the 2022 Domestic Violence Act protects same-sex couples from abuse, significant gaps remain in housing and public services protection.

Future civil society advocacy is expected to focus on broader legal protections, marriage equality, adoption rights, recognition of non-binary genders, gender change procedures and banning harmful practices such as conversion therapy. But conservative religious groups, which hold significant sway in many Caribbean societies, are expected to resist further advances, which they frame as threats to traditional values. Experiences in Dominica and elsewhere suggest that backlash is likely.

Evidence indicates laws are moving faster than public opinion. St Lucia now ranks 154th out of 198 countries on Equaldex’s Equality Index, which rates countries according to their LGBTQI+ friendliness. But the index shows a significant gap between limited legal protections and broadly negative social attitudes, with legal rights scoring 46 out of 100 while public opinion lags at just 17 out of 100.

While governments and courts can advance recognition of LGBTQI+ rights through legislative and judicial reforms, deep-seated social prejudices may remain. Activists face a double challenge: pursuing legal victories while simultaneously engaging in the slower, more complex work of changing attitudes. Without this parallel effort, legal protections may fail to translate into genuine equality in daily life, leaving LGBTQI+ people formally protected but still vulnerable.

St Lucia’s LGBTQI+ rights activists still have much work ahead, but their approach – combining grassroots organising, strategic litigation, regional coordination and decades of persistence – offers a blueprint for others striving for rights. It proves that even in conservative contexts, civil society can achieve change by building coalitions and persisting over time. St Lucia has just offered fresh hope to embattled activists elsewhere in the Caribbean, and around the world.

Inés M. Pousadela is CIVICUS Senior Research Specialist, co-director and writer for CIVICUS Lens and co-author of the State of Civil Society Report.

For interviews or more information, please contact research@civicus.org

 

Follow @IPSNewsUNBureau
!function(d,s,id){var js,fjs=d.getElementsByTagName(s)[0],p=/^http:/.test(d.location)?'http':'https';if(!d.getElementById(id)){js=d.createElement(s);js.id=id;js.src=p+'://platform.twitter.com/widgets.js';fjs.parentNode.insertBefore(js,fjs);}}(document, 'script', 'twitter-wjs');  

Regional cooperation can help countries respond more effectively to future pandemics. Credit: Asian Development Bank (ADB)

By Eduardo Banzon, Michelle Apostol and Anne Cortez
MANILA, Philippines, Aug 13 2025 (IPS)

In an interconnected world when infections can circle the globe in hours, cooperation in preparing for pandemics is essential. The COVID-19 pandemic highlighted just how vulnerable countries are when surveillance is fragmented, laboratory networks are underfunded and underequipped, and vaccines are not dispersed equitably.

To safeguard regional health security, several health interventions must be treated as regional public goods.

Regional public goods are services or assets that benefit multiple countries but cannot be provided by a single nation alone. They allow developing economies to cooperate on costs, expertise, and technology for greater development impact than they could achieve individually.

For example, efficient regional infrastructure and trade facilitation brings down transportation and trade costs and promotes freer movement of people and goods; delivering energy across borders improves access to sustainable energy; and financial agreements, such as the Chiang Mai Initiative Multilateralization, boost regional financial stability during crises.

Regional public goods fall into three broad categories: economic initiatives such as transport infrastructure, energy networks, and trade agreements like the Regional Comprehensive Economic Partnership; environmental efforts including river basin management, pollution control, and cross-border conservation programs; and social investments such as public health systems, regional education platforms, and collaborative research networks.

Countries in Asia and the Pacific already work together on trade, infrastructure, and climate action. Broadening areas of cooperation, however, can help countries meet their development goals and address increasingly complex health challenges, including emergencies.

This partnership is particularly important in the area of health emergency response.

A succession of human and animal infections including SARS, avian influenza, African swine fever and COVID-19 have shown just how quickly pathogens can go from a local problem to one that threatens regional and even global security. Countries can protect themselves through early alerts and early action via coordinated surveillance, data-sharing, and equitable vaccine access.

Responses to many recent outbreaks, including the COVID-19 pandemic, have been slow, fragmented, and unfair. Greater regional cooperation can mitigate the impacts of epidemics, especially for the most vulnerable, by pooling expertise, resources, and response capacities.

Health intersects with transport, trade, gender equality, education, and livelihoods. A healthy population underpins a resilient economy and supports social stability. Supporting each other to build systems that can prevent and respond to outbreaks makes sense for countries and the region.

To respond faster and smarter to the next pandemic, countries in Asia and the Pacific should focus on four high-impact areas regional integration and collective action:

Contact Tracing Networks

Early detection saves lives but only if data move faster than the disease. A regional contact tracing network, using interoperable digital tools and shared protocols, can help track outbreaks across borders.

By linking national systems through common standards and real-time data-sharing agreements, countries can monitor risks in high-risk areas, such as along borders and major transit corridors, and prevent spread.

Health Communications Coordination

Misinformation was a major problem during the COVID-19 pandemic, eroding public trust and weakening response efforts. A regional health communications framework, backed by multilingual messaging templates, rumor tracking systems, and coordinated press briefings, can ensure consistent, culturally relevant, and science-based public information across countries. Successes in reaching vulnerable populations and mobile communities can also be quickly shared.

Telemedicine for Cross-Border Care

Regional telemedicine platforms can connect healthcare providers across borders, especially in remote or small island states, ensuring continued access to care even when in-person services are disrupted. Joint investments in infrastructure, digital health standards, and clinician training can allow countries to offer virtual consultations, diagnostics, and even specialist referrals across the region.

Region-wide Public Health Funds

Collaborative procurement of vaccines, therapeutics and diagnostics have helped countries respond to disease outbreaks, and eradicate public health threats. Region-wide public health funds maintained by cooperating counties offer a means of improving timely access to life saving countermeasures.

Effectively preventing and preparing for pandemics requires countries to work in concert. These approaches can strengthen all types of health services and build resilience to all kinds of health threats. Now is the time to act decisively and secure a healthier, more prosperous future for all.

This article was originally published on the Asian Development Blog, and is based, in part, on research related to ADB’s 1st INSPIRE Health Forum: Inclusive, Sustainable, Prosperous and Resilient Health Systems in Asia and the Pacific. Ben Coghlan contributed to this blog post.

Dr. Eduardo P. Banzon is ADB Director, Health Practice Team, Human and Social Development Sectors Office, Sectors Group, who champions Universal Health Coverage and has long provided technical support to countries in Asia and the Pacific in their pursuit of this goal.

Dr. Michelle Apostol is a Health Officer for the Health Practice Team of ADB supporting the bank’s initiatives in strengthening health systems of member countries and advocating for the advancement of Universal Health Coverage (UHC).

Anne Cortez is a communications and knowledge management consultant with ADB. She brings over a decade of experience working with governments, think tanks, nonprofits, and international organizations on initiatives advancing health equity, climate action, and digital inclusion across Asia and the Pacific.

IPS UN Bureau

 

Follow @IPSNewsUNBureau
!function(d,s,id){var js,fjs=d.getElementsByTagName(s)[0],p=/^http:/.test(d.location)?'http':'https';if(!d.getElementById(id)){js=d.createElement(s);js.id=id;js.src=p+'://platform.twitter.com/widgets.js';fjs.parentNode.insertBefore(js,fjs);}}(document, 'script', 'twitter-wjs');  

Indigenous Peoples, like this girl from the K'iche' community in Guatemala, contribute their knowledge to combat climate change. Credit: UNICEF/Anderson Flores

By Oritro Karim
UNITED NATIONS, Aug 12 2025 (IPS)

Although the advancement of artificial intelligence (AI) yields numerous opportunities for progress—such as improved efficiency, enhanced decision-making, and innovative tools for climate reform—it also poses new risks for Indigenous peoples. With AI rapidly transforming the world, it is imperative that there are ethical and equitable frameworks that prioritize inclusivity and work to narrow the gaps in the digital divide.

On August 8, the United Nations (UN) commemorated the International Day of the World’s Indigenous Peoples (August 9), for which the year’s theme was: Indigenous Peoples and AI: Defending Rights, Shaping Futures, which raised the question of how AI can be used to empower Indigenous communities. During last week’s event, Indigenous speakers, civil society groups and humanitarian experts underscored the new risks of “exclusion, marginalization, and appropriation” of Indigenous cultures, data, land, and identities.

“Indigenous peoples are guardians of ancient knowledge, defenders of cultural heritage, stewards of biodiversity, and essential to our shared future,” said UN Secretary-General António Guterres. “AI can now preserve indigenous languages and oral histories, map ancestral lands, and amplify indigenous wisdom to fight climate change, but without the meaningful participation of indigenous peoples, these same technologies risk perpetuating old patterns of exclusion, misrepresenting cultures, and violating fundamental rights.”

Today, most AI systems are developed without meaningful involvement from Indigenous peoples and remain largely inaccessible to them, despite these communities often being among the most adversely affected. With the majority of AI systems developed on Eurocentric perspectives, they have the ability to misrepresent or discriminate against Indigenous identities, which can contribute to the loss of languages and cultures.

“AI trained on biased data can erase indigenous people’s languages, reinforce stereotypes, and misrepresent our identities. Digital platforms already spread disinformation and enable cultural appropriation without safeguards. AI risks becoming a new form of colonization, coded into algorithms that shape our lives,” said Aluki Kotierk, the current chair of the UN Permanent Forum on Indigenous Issues.

According to the UN, AI systems that employ biometric technologies such as facial recognition software, risk misidentification and racial profiling of Indigenous peoples.

Indigenous activist Moi Guiquita remarked that “AI is not neutral”, and has been used to monitor indigenous communities, criminalize leaders, and favor “extractivist corporations and governments” that exploit indigenous resources.

“The question is not how we use AI but who designs it, with what ethics, and what participation of indigenous peoples”, said Guiquita.

Under international law, Indigenous peoples are entitled to Free, Prior, and Informed Consent (FPIC), which affirms their right to self-determination and to approve or reject any activities that impact their land, resources, or cultural heritage. They have also historically called for the right to govern their own data – an area that significantly overlaps with the development and use of AI systems.

Data sovereignty is of the utmost importance to Indigenous communities as it accurately reflects Indigenous culture, languages, and resources, all of which are at risk of being exploited by invasive AI-driven algorithms. This is particularly damaging to indigenous communities who speak endangered languages, which have been systematically erased from mainstream representation by state school programs. According to Danielle Boyer, an Ojibwe robotics inventor and indigenous rights activist, the only way to preserve and respect these languages is to have Indigenous representation in AI governance and development.

“AI language models are being built for indigenous languages without community consent, often with horrible accuracy and trained with data scraping off the internet,” said Boyer. “Non-indigenous authors are using AI to write children’s books about our languages and cultures, getting it wrong and misrepresenting us in the process. Even ChatGPT can generate fake words in my language, threatening to distort our knowledge rather than preserve it. We need to fight back by not only developing our own technologies through our own communities, but to stand up against the harm that can be perpetuated in our own communities as well”.

Additionally, AI systems require vast amounts of electricity and water, which threaten to deplete Indigenous lands of natural resources and exacerbate environmental degradation and climate change. The increased extractions of minerals in Indigenous lands for electronics also drive Indigenous peoples away from their home, threatening cultural heritage and livelihoods.

Recently, the Atacameño peoples in Chile have resisted AI-driven extractions of lithium and copper as these operations threaten to damage culturally important lands and water sources in the Atacamena Desert. Furthermore, AI-driven operations also generate substantial electronic waste. When data centers are situated near Indigenous settlements, they risk dumping hazardous substances such as mercury and lead, which can cause adverse health effects, particularly on Indigenous women.

According to Pyrou Chung, the director of the East West Management Institute’s programs on natural resources, land, and data initiatives in Southeast Asia, much of today’s climate change and environmental protection initiatives are not framed around Indigenous perspectives, making them largely ineffective in tackling environmental issues occurring on Indigenous lands.

“These agendas are often driven by larger powers. Therefore, some of these narratives reflect colonial power imbalances,” said Chung. “This leads to investments in technologies that represent reductionist views rooted in imperial western science…The re-appropriation of indigenous knowledge in ecosystems is leading to systemic harm.”

“While nature-based solution narratives legitimize these solutions as environmentally equitable and inclusive, at the heart of these nature-based solutions is the commodification of environmental systems through carbon financing, biodiversity credits, and other schemes, when the economic benefits are not equitable.”

Despite these risks, many speakers at the event underscored the potential benefits of AI-driven initiatives, so long that they collapse systemic barriers facing the indigenous community, establish effective frameworks that protect their cultures, and invite Indigenous voices to represent themselves in AI governance. Currently, Indigenous communities are using AI as a tool to monitor climate change and deforestation, and transfer knowledge through generations to preserve and revitalize their culture.

“We have a great opportunity,” said Fernando Marini, the Program Director of Justice, Inclusion and Equality at the NYU Center on International Cooperation. “I think that the implementation of the global digital compact and all the initiatives that we have ahead of us, we really need the participation of everyone at the table, including civil society, the private sector, the government, but in particular indigenous people and indigenous leaders and the UN is a great avenue to bring those forces to the table.”

IPS UN Bureau Report

Follow @IPSNewsUNBureau
!function(d,s,id){var js,fjs=d.getElementsByTagName(s)[0],p=/^http:/.test(d.location)?'http':'https';if(!d.getElementById(id)){js=d.createElement(s);js.id=id;js.src=p+'://platform.twitter.com/widgets.js';fjs.parentNode.insertBefore(js,fjs);}}(document, 'script', 'twitter-wjs');  

In Sudan, women-led households are three times more likely to deal with serious food insecurity compared to male-led households. Credit: UN Women Sudan

By Maximilian Malawista
UNITED NATIONS, Aug 12 2025 (IPS)

The food crisis in Sudan is starving more day by day, yet it is affecting women and girls at double the rate compared to men in the same areas. New findings from UN-Women reveal that female-headed households (FHHs) are three times more likely to be food insecure than ones led by men.

Women and girls make up half of the starving in Sudan, at 15.3 million of the 30.4 million people currently in need. In the midst of the current humanitarian crisis brought on by the Sudanese civil war, women are increasingly seen to be leading households in the absence of men due to death, disappearances or displacement amidst the civil war, making simply living in a FHH a statistical predictor of hunger.

“With conditions now at near famine thresholds in several regions in the country, it is not just a food crisis, but a gender emergency caused by a failure of gender-responsive action,” said Salvator Nkuruniza, the UN-Women representative for Sudan.

Famine Risks for Sudan’s Women

This famine has left only 1.9 percent of FFHs food secure, compared to 5.9 percent of male-headed households (MHHs) reporting food security. 45 percent of the FHHs reported poor food consumption which was nearly double the rate as compared to MHHs at 25.7 percent. Considering this, only one third of FHHs have an acceptable diet in comparison to half of MHHs. In these worsening conditions 73.7 percent of women nationally are not meeting the minimum dietary diversity, which is limiting nutrient intake and thus endangering maternal and child health.

Rates of poor food consumption have doubled in one year across FHHs, meaning a longer drawn conflict will see even worse numbers leading to the ultimate starvation of many. Nearly 15 percent of FHHs are living in conditions that meet or are near famine thresholds compared to only 7 percent of MHHs meeting the same threshold.

With all available funding, the World Food Programme (WFP) has scaled assistance to support nearly 4 million people per month, leaving an additional 26 million people still in need of support. As one representative from the UN Office of the Coordination of Humanitarian Affairs (OCHA) told IPS, under these circumstances WFP has had to make tough calls, either shrinking assistance packages or reducing the amount of people who receive assistance. There have been cases where they have been forced to cut off all assistance in general.

Within Sudan’s civil society, women-led organizations (WLO) are playing a central role in delivering vital meals to affected groups across Sudan. Nkurunziza told IPS that “WLOS are the backbone of response in many areas,” who can access areas which the international system cannot reach. WLOs in West Kordofan are solarizing clinics, running nutrition outreach, managing mobile maternal health care, and operating informal shelters. In North Kordofan, WLOs. are running protection hotlines, distributing food, and helping displaced families find safety. Many times they are providing these services without institutional funding.

UN Women has been supporting 45 WLOs with institutional support, funding and technical assistance, which has allowed these organizations to operate across sixteen states. However, underfunding still remains a critical issue for WLOs. Nkurunziza explained how due to funding deficits, one WLO that operates across eight states was forced to shut down thirty-five of its sixty food kitchens. WLOs must also deal with serious logistical and digital constrains, making it nearly impossible to have any form of coordination meetings. Sudan is also facing the world’s largest displacement crisis, making a shrinking of operations among deteriorating consumption rates detrimental to attempts to elevate food security.

Aid Delivery Challenges

Amidst funding shortfalls, supply chains have struggled reaching critical locations due to Sudan’s size, lack of infrastructure, and weather difficulties. WFP shared that Sudan is “roughly the size of western Europe”, and as such they and other humanitarian actors are having to transport humanitarian items over 2500 kilometers across deserts and challenging terrain. They added that road infrastructure in remote areas such as Darfur and Kordofan has further increased the difficulty. The rainy season between April and October has also added further complications, which has made many roads completely flooded or impassable.

WFP said that the conflict has not only affected supply chains, but trade routes themselves. Among the besieged cities of El Fasher and Kadulgi, supplies remain limited and far and few. WFP is “extremely concerned about the catastrophic situation, especially in El Fasher and Kadulgi and urgently [needed] guarantees of safe passage to get supplies in – while we continue supporting with digital cash transfer”. This comes amidst not being able to deliver food and aid supplies by road.

Gender Disparities and Solutions

Nkurunziza told IPS that even before the conflict, women and girls “faced challenges in accessing their rights due to cultural norms and traditional practices”, adding that this conflict has only widened these gaps.

Food access is only one example of how gender inequality manifests during this crisis. Nkurunziza noted that food queues are often dominated by men compared to women from FHHs. He added that women have been “largely left out” of decision-making spaces, therefore their specific needs are “frequently overlooked”.

The search for food has caused an increase in harmful coping mechanisms like child marriage, sexual exploitation, female genital mutilation, and child labor. The nature of these harmful instances come from unchecked sexual exploitation and abuse due to the lack of law enforcement and government in many areas. Since April 2023, 1,138 cases of rape have been recorded, including 193 children. This number is expected to be even higher, as social and security fears may be preventing accurate reporting of gender-based violence crimes.

“The conflict has magnified every existing inequality,” Nkurunziza said, adding that this created the need for responsive action, moving beyond simple rhetoric.

In their report, UN Women outlined several measures that needed to be adopted in order to diminish famine conditions among women, including prioritizing food distribution and assistance planning to FHHs and establishing localized distribution sites, thus reducing movement-related risks for women. They also recommended increased representation in local aid committees and decision-making spaces by at least 40 percent. They called for increasing investment and funding to WLO’s, which are currently receiving less than 2 percent of humanitarian aid funds.

Despite these challenges, Nkurunziza said that WLOs are still working to feed families. “They are not waiting for permission — they are responding. The question is whether the system will finally recognize them as equal partners or continue to leave them behind.”

IPS UN Bureau Report

 

Follow @IPSNewsUNBureau
!function(d,s,id){var js,fjs=d.getElementsByTagName(s)[0],p=/^http:/.test(d.location)?'http':'https';if(!d.getElementById(id)){js=d.createElement(s);js.id=id;js.src=p+'://platform.twitter.com/widgets.js';fjs.parentNode.insertBefore(js,fjs);}}(document, 'script', 'twitter-wjs');  



Plusieurs dizaines soldats dont des officiers soupçonnés d’avoir comploté pour renverser la junte au pouvoir ont été arrêtés au Mali au cours des dernières soixante-douze.

Le pays d'Afrique de l'Ouest enquête sur la manière dont une roche spatiale trouvée sur son territoire a été mise en vente à New York.

Les mutilations génitales féminines sont interdites en Gambie depuis 2015. La Women’s (Amendment) Act prévoit jusqu’à trois ans de prison et 50 000 dalasis d’amende, voire la perpétuité en cas de décès. Trois filles sur quatre en Gambie sont excisées avant l'âge de six ans, et environ 76 % des femmes de 15 à 49 ans ont subi cette pratique.

Paul Biya est le président le plus âgé au monde et, s'il remporte les élections d'octobre, il restera au pouvoir jusqu'à l'âge de 99 ans.

La retraite mutualiste du combattant (RMC) est une rente viagère réservée aux militaires titulaires de la carte du combattant. Elle vient compléter les pensions de retraite traditionnelles par un dispositif aux conditions fiscales avantageuses. Ce dispositif témoigne de la reconnaissance de la nation envers ceux qui ont servi la France dans des moments difficiles. Une […]

A sorozat harmadik, záró részében folytatjuk a beszélgetést Peter Hunttal, előtte azonban ejtsünk néhány szót magáról az A-6-os típusról.

A Grumman A-6 Intruder a hidegháború szülötte volt. Azért készült, hogy áthatoljon a Szovjetunió és szövetségesei által felállított, radarokból, vadászgépekből, rakétákból, és csöves fegyverekből álló integrált légvédelmi rendszeren és bombáit a célpontra juttassa. Fegyverterhelését tekintve, hidat képezett a vadászbombázók és a nehézbombázók között, alkalmas volt hagyományos és nukleáris csapásmérésre, aknatelepítésre, közvetlen légi támogatásra és precíziós bombák alkalmazására. A gép egyik lelke a térképező radar és az inerciális navigációs rendszer kombinációja volt, a másik a pilótából és bombázótiszt-navigátorból álló kétfős személyzet. Egymás melletti elhelyezésük és ennek kommunikációs előnyei - látták egymás kézmozdulatait és testbeszédét is – a haditengerészeten belül a leghatékonyabb párossá tették az A-6-os személyzeteket. Miután a hagyományosan nagy magasságban operáló bombázók dolgát a légvédelmi rakéták igencsak megnehezítették, az Intruderek személyzetét arra képezték ki, hogy a célt nagy sebességgel, kis magasságon, éjjel-nappal, bármilyen időjárási körülmények között megközelítsék és elpusztítsák. A rakéták jelentette veszély kis magasságon sem szűnt meg teljesen, ráadásul a gépek a csöves légvédelem fegyverei elé kerültek. Védelmüket zavarótöltetek kivetése és az agresszív manőverezés jelentette, miközben az ellenség abban bízott, hogy a személyzet figyelmét annyira leköti a lelövés elkerülése, hogy a földnek ütköznek. Azt, hogy a hajózók ezt elkerüljék és készségszintre fejlesszék a kismagasságú repülést, a nyugati parti századok a Washington államból Oregonba átnyúló Cascade-hegységben gyakoroltak. A Whidbey Island tengerészeti légibázisról felszálló A-6-os kirepült a tenger fölé, hogy a repülőgép-hordozóról való indulást szimulálja, majd a partvonalat 800 km/h-s sebességgel keresztezve berepült a hegyek közé, és a völgyekben manőverezve mintegy negyvenöt perces repülés után közelítette meg az oregoni lőtéren lévő célpontját. A kismagasságú repülésnek és a nagy túlterheléssel járó agresszív manőverezésnek megvolt az ára. Az idő előrehaladtával, egyes gépek szárnyában repedések keletkeztek, de ezek csak akkor derültek ki, amikor a szárny leszakadt, a gép lezuhant és a személyzet életét vesztette. Mivel az Intrudernek fegyverterhelés és hatótáv szempontjából a nyolcvanas években nem volt váltótípusa, a végleges megoldásig a haditengerészet civil alvállalkozó bevonásával új, kompozit szárnyak felszerelése mellett döntött. Arról is döntés született, hogy a gépeken képességnövelő korszerűsítést hajtanak végre. Ez volt a SWIP (Systems Weapons Improvement Program), amellyel a gép immár földi és tengeri célok illetve lokátor elleni rakétákat is indíthatott. A SWIP-gépek egy része megkapta a kompozit szárnyakat, a többin maradtak a fémépítésűek.

[...] Bővebben!

Sorozatom első részében egy A-6 Intruder bombázó balesetéről és elvesztésének körülményeiről írtam. A második részben következzen az ember, aki elhatározta, hogy megkeresi a tengerfenékre süllyedt gépet. A volt haditengerészeti és közforgalmi pilótát korábban is foglalkoztatta a gondolat, hogy megtalálja az Intrudert, de a végső lökést az adta számára, hogy élete nem várt fordulatot vett.  

Peter Hunt nevével bő tíz éve találkoztam először, amikor elolvastam Angles of Attack – An A-6 Intruder pilot’s war (Állásszögek – Egy A-6 Intruder pilóta háborúja) címmel írt öbölháborús memoárját. Hunt 1962-ben született New Yorkban. Gyerekként hat évet töltött Görögországban a szüleivel és ott kezdett búvárkodni 1978-ban. 1985-ben diplomázott történészként és azonnal csatlakozott a haditengerészethez. Miután az A-6 Intruder típusra képezték ki, pilótaként a USS Ranger és a USS Kitty Hawk repülőgép-hordozók fedélzetén három bevetésen vett részt a Perzsa-öbölben, az Indiai- és a Csendes-óceánon, illetve oktatópilótaként a nyugati parti A-6-os átképzőszázadnál is szolgált. Hunt tíz évig repült a haditengerészetnél, majd sok pályatársához hasonlóan a légiközlekedésben keresett és talált munkát. A következő éveket a United Airlines pilótájaként töltötte és szenvedélyes búvárként a magasság mellett otthonosan mozgott a mélységben is. Minden rendben ment egészen 2005-ig, amikor 43 évesen azzal szembesült, hogy szervezetét Parkinson-kór támadta meg. Hunt a kritikus infrastruktúrák stratégiai tervezése területen szerzett mesterfokozatot, és öbölháborús könyve után további négyet írt. Két felnőtt gyermeke van, feleségével egykori bázisához közel, Whidbey Islanden él.

[...] Bővebben!

1989. november 6-án az amerikai haditengerészet A-6 Intruder géppárja gyakorló bombázásra szállt fel a Whidbey Island tengerészeti légibázisról. Röviddel az indulás után az egyik gépen műszaki meghibásodás lépett fel. A kétfős személyzet ezután újabb problémákkal szembesült, és végül katapultálásra kényszerült.

Ha az amerikai haditengerészet Whidbey Island légibázisa után kutatunk a térképen, az ország északnyugati szegletében, a Washington állambeli Seattle közelében kell keresgélnünk. A légibázis nagyjából 150 kilométerre van a Csendes-óceántól, annak az öblökből, szorosokból és szigetekből álló víziút-rendszernek a partján, amelyet nemcsak a szabadidős hajósok, hanem a kanadai Vancouver kikötőjébe tartó vagy onnan a nyílt óceán felé igyekvő kereskedelmi hajók is használnak. Whidbey Island három évtizeden át a Csendes-óceáni flotta A-6-os századainak otthona volt, de az Intruderek mellett itt települt a haditengerészet összes EA-6B Prowler elektronikai hadviselési gépe és napjainkban innen repülnek a Prowlereket váltó EA-18G Growlerek is. Ha a századok éppen nem egy repülőgép-hordozóval járták a tengereket, vagy az ország más pontjain repültek, a bázis szűkebb és tágabb környéke is bőven kínált lehetőséget a gyakorlásra.

[...] Bővebben!

Az ötvenes években egy együléses, egy hajtóműves, szuperszonikus vadászgép jelent meg az amerikai haditengerészetnél, az F8U-1 Crusader. A műszaki fejlődés akkoriban olyan gyors ütemű volt, hogy egy-egy új típust rövidesen egy még újabb váltott fel. A Crusader volt az első, amely hosszú ideig szolgálatban maradt, de ebben szerepe volt annak is, hogy felderítő változata is létezett.

Az Egyesült Államokban a légierőhöz hasonlóan a haditengerészet is a negyvenes-ötvenes évek fordulóján lépett be a sugárhajtású korszakba és az ekkor kibontakozó hidegháború miatt igyekezett létrehozni a saját felderítő képességét. Taktikai felderítőgépei egy már meglévő sugárhajtású vadászgép áttervezéséből születtek, ami azzal járt, hogy a repülőgépek orr-részét a kamerák elhelyezése miatt átalakították, megtoldották. Ezek a célirányos átalakítások jócskán megváltoztatták az adott típus „személyleírását” és nem pozitív értelemben. Aztán jött egy új gép, amelynél ilyen drasztikus átalakításra nem volt szükség, mert a törzse alsó részében jutott hely a kameráknak is. Egy kevés módosítás kellett csak, de a gép elegáns vonalvezetését sikerült megőrizni, és ezzel elhagyni a korábbi felderítők ormótlan és a repülési jellemzőkre is kiható formavilágát. Ez az új típus az RF-8 Crusader volt.

[...] Bővebben!

Tavaly novemberben ismét levegőbe emelkedett a hazai mentőrepülés egykori L-410-es repülőgépe. Nem saját erejéből tette ezt, egy daru emelte a magasba, hogy azután az Aeropark kiállított gépei között tegye le. A típus üzemeltetése a légimentésben, a magyar polgári repülés történetének egyik érdekes, kevéssé ismert fejezete, amelyre sok és változatos repülési feladat jutott.

A Magyarországon 1957-ben létrehozott mentőrepülésben hosszú évtizedekig merevszárnyú gépek is üzemeltek. Az L-410-est megelőzően olyan típusok repültek az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ), mint a Jak-12-es, az Aero-45-ös, az L-200 Morava vagy a szocialista érában beszerzett nyugati kakukktojás, a svájci Pilatus PC-6-os. A nyolcvanas évek második felére három Mi-2-es helikopter mellett két PC-6-os képezte a gépparkot.

[...] Bővebben!

Éppen kilenc évvel ezelőtt került ki az Air Base blogra a zánkai haditechnikai parkról írt bejegyzésem. Azóta rendszeresen kapok megkereséseket magánszemélyektől és iskoláktól a park nyitva tartásával kapcsolatban, sőt felajánlások is érkeztek már hozzám kiállítható járművel vagy a park egyes elemeinek felújításával kapcsolatban. Itt szeretném tájékoztatni blogom olvasóit és látogatóit, hogy a park nem az enyém, a 2016-os bejegyzést magánszemélyként tett látogatásom után írtam. (Ezúton is köszönöm az olvasóknak a több tízezres letöltésszámot!) Természetesen továbbra is szívesen válaszolok megkeresésükre, de magam is csak ezen a linken tudok tájékozódni – ahol e bejegyzés írásakor csak a 2024. január 1. és 2025. április 30. között érvényes időpontokat találtam.

***

Fotó: Szórád Tamás

A Magyar Honvédség részére beszerzett Airbus helikopterek közül a H145M fedélzetén hagyományos értelemben vett fedélzeti technikusra nincs szükség. A helikoptert alapvetően két pilóta repüli, de vannak esetek, amikor a szenzorok, fegyverek vagy a csörlő kezelése a fedélzeti rendszerkezelő feladata. Róluk és feladatrendszerükről korábban már írtam, most lássuk, hogy mi a helyzet a H225M fedélzetén.

Napjaink fedélzeti technikusai olyan repülőműszaki képzettséggel és munkatapasztalattal rendelkező szakemberek, akik a H225M megjelenése előtt a rendszerből 2021-ben kivont Mi-8-as és a jelenleg is szolgálatban álló Mi-17-es helikoptereken dolgoztak. Átvették az előkészített helikoptert a repülőműszakiaktól, a repülések előtt, között és után ellenőrizték a gépet, az egyes fedélzeti rendszereket kezelve segítették a pilóták munkáját, illetve elvégezték az egyéb feladatokat, legyen szó személyszállításról, ejtőernyős ugratásról, csörlésről, külső súlyos repülésről, tűzoltásról vagy ajtólövészként a fedélzeti géppuska kezeléséről. Ezt az orosz típusokon megszokott, sokrétű feladatrendszert kellett az új közepes szállítóhelikopter sajátosságainak megfelelően átdolgozni. A jól bevált koncepción nem változtattak - a két helikoptervezető mögött a H225M-ek fedélzetén is egy harmadik ember, a fedélzeti technikus dolgozik.

[...] Bővebben!

1996 tavaszán, heteken át forgott Budapesten az Evita, az a nagyszabású musical, amely az egykori argentin elnök, Juan Perón feleségének, Eva Perónnak az életét dolgozta fel. A forgatáson használt homokszínű, argentin felségjelű katonai járművek és különböző veterán gépkocsik elhelyezésére a budaörsi repülőtér nagy hangárja nyújtott megoldást. A repülőgépeket a hangár keleti felébe fűzték össze vagy a szabadban nyűgözték, a nyugati részt a járművek vehették birtokba. Fontos megjegyezni, hogy az Evitához használt típusok közül nem mindegyik állt rendszerben az argentin hadseregben. A fotókat – egy kivételével – Kovács Gyula készítette, és bocsátotta rendelkezésemre.

*

Willys Jeep

A második világháború ikonikus terepjárója hivatalosan negyedtonnás teherautóként szerepelt a US Army járműjegyzékében. Nem kevés készült belőle, gyártási darabszáma súrolta a 650 ezret. Argentínához annyi köze mindenképpen volt, hogy a háború után polgári hasznosításra kínált Willysek egyik célcsoportja a pampákon dolgozó marhapásztorok voltak. A korabeli reklámkatalógus kiemelte, hogy a Jeep sebessége és terepjáró képessége ideálissá teszi a járművet a terület bejárására és az állatok terelésére.

[...] Bővebben!

2021. április 1-jén az Új Világ Polgári Fórum keretében Jeszenszky Géza volt külügyminiszterrel, Szent-Iványi István volt külügyi államtitkárral és Matura Tamás Kína-szakértővel beszélgettünk arról, mit jelent Kína kihívása a Nyugat (benne Európa és Amerika) számára és hogyan értelmezzük Magyarország és Kína egyre szorosabb kapcsolatát.

A beszélgetés felvételről az alábbi Facebook- és Youtube-linkeken tekinthető meg:
Új Világ Polgári Fórumok 5.: Kína: barát vagy ellenség? Vagy egyszerre mindkettő? (Facebook)
Új Világ Polgári Fórumok 5.: Kína: barát vagy ellenség? Vagy egyszerre mindkettő? (Youtube)