A Gyirmót FC Győr után a BVSC Zugló legyőzéséből is aktívan kivette részét a Vasas FC kárpátaljai játékosa, a nagydobronyi születésű Hidi M. Sándor, aki tehát egymás utáni két másodosztályú bajnokin is betalált aktuális ellenfele kapujába. A Vasas mindkét találkozót 2–0-ra nyerte meg, így csupán két pont a hátrányuk a feljutó helyen álló Győri ETO FC csapatával és a három kárpátaljai labdarúgót is foglalkoztató Nyíregyháza Spartacus együttesével szemben.
A listavezető Győri ETO FC a Siófok vendége volt, és bár kétszer is vezetést szerzett, a hazaiak mindkétszer egyenlíteni tudtak. Egészen a hajráig úgy tűnt, egy-egy ponttal gazdagodnak a felek, de a győriek a 90. és a 94. percben is bevették a siófoki kaput, és elvitték a három pontot. A győriekkel azonos pontszámmal álló Nyíregyháza a Mosonmagyaróvár ellen gyűjtötte be magabiztosan a három pontot. A nyírségieknél Mihajlo Rjasko végig a pályán volt, míg Jurij Toma ezúttal a kispadról nézte végig csapata sikerét, az aknaszlatinai Tamás Olivér pedig a 73. percben szállt be a játékba. A Kozármisleny a Pécset verte, nem is akárhogyan. A pécsiek az első nyolc fordulóban egyetlen gólt kaptak, most viszont a Mislenytől egy meccsen hármat, így sima hazai siker lett a vége. A vesztes mérkőzésen a 61. percben cserélték le a pécsiek tiszaújhelyi támadóját, Harsányi Istvánt.
A Vasas is begyűjtötte a három pontot, méghozzá a BVSC vendégeként, 2–0-s győzelmet aratva. A zuglóiak kezdték jobban a mérkőzést, alig öt perc elteltével a vezetést is megszerezhették volna, de Mészáros András közeli lövését Uram János bravúrral védte. A folytatásban többet birtokolták a labdát a vendégek, helyzetet azonban nem tudtak kialakítani, amikor pedig a BVSC átvette az irányítást, Hidi Patrik lövésénél ismét nagyot kellett védenie Uramnak. A zuglói szögletből viszont a Vasas szerzett gólt, Rab Boldizsár forintos labdáját Tóth Milán lőtte a léc alá (0–1). A fordulás után már hiányzott a lendület a BVSC játékából, a Vasas fokozta a nyomást, és Hidi M. Sándor villanásával megduplázta előnyét, a középpályás távolról lőtte ki nagy erővel a jobb alsó sarkot (0–2). Gergely Péter ráadásul megkapta második sárga lapját, vagyis megfogyatkozott a házigazda, amely nem tudott ritmust váltani, így a pontszerzésre sem volt esélye. Ahogyan a Gyirmót ellen, a Vasas ezúttal is rendkívül szervezetten, taktikusan játszott, és megérdemelt győzelmet aratott a BVSC otthonában. A Gyirmót FC Győr megszerezte az első győzelmét, a szintén szebb napokat megélt Ajkát győzte le 2–1-re. A Szeged kicsit kezd lemaradni az éllovasoktól, ezúttal a Tiszakécske otthonában botlottak: a 2–2-es végeredményt hozó találkozón az 55. percig volt pályán a nagybégányi Gajdos Zsolt. A Budapest Honvéd és a Budafok csütörtökön mérkőzik meg egymással.
A 9. forduló eredményei:
Nyíregyháza–Mosonmagyaróvár 2–0
BVSC-Zugló–Vasas 0–2
Gyirmót FC Győr–Ajka 2–1
Kozármisleny–PMFC 3–0
Csákvár–Kazincbarcika 0–0
Tiszakécske–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 2–2
Siófok–Győri ETO FC 2–4
Szombathelyi Haladás–Soroksár 2–1
Csütörtök, 19.45: Budapest Honvéd–Budafok
A bajnokság állása:
1. Győri ETO FC921–12192. Nyíregyháza Spartacus914–6193. Vasas FC920–9174. Kozármisleny915–9175. Budafoki MTE810–6166. Szeged-Csanád Grosics Akadémia911–10147. FC Csákvár911–9138. Pécsi MFC94–4139. Szombathelyi Haladás912–141210. Kazincbarcika911–81211. Soroksár SC910–101111. Budapest Honvéd810–101113. Tiszakécske911–14914. BFC Siófok99–15915. Gyirmót FC Győr910–13816. BVSC Zugló97–16617. FC Ajka95–12518. Mosonmagyaróvár97–213Kopasz Gyula
The post Nagydobronyi gólok az NB II-ben: Hidi M. Sándor kétszer is betalált appeared first on Kárpátalja.ma.
Revue de presse du vendredi 29 septembre 2023
Les conséquences d’une roquette lâchée par inadvertance par un militaire à Goma sont commentées par certains journaux parus ce vendredi à Kinshasa.
Autour de 16 heures, à Goma, un mouvement de panique a gagné cette ville volcanique. Si certaines sources ont évoqué un attentat, d’autres ont pressenti une attaque, rapporte L’Avenir.
Le Sénat a adopté, jeudi 28 septembre, le projet de loi sur le chantage, du code pénal congolais, après sa présentation par la ministre d’Etat à la Justice, Rose Mutombo.
Au total, la chambre haute du Parlement a voté cinq projets de loi de ratification des lois validés par le Gouvernement pendant les vacances parlementaires ainsi que la loi portant autorisation de l’état de siège.