Megerősítették a tavalyi információkat arról, hogy Ukrajna hajlandó megvásárolni a DANA M2 (Dělo Automobilní Nabíjené Automaticky, magyarul: automata töltésű önjáró löveg) önjáró tarackokat.
A Boeing és a svéd Saab által megalkotott T-7A Red Hawk első példányai már repülnek. Az ezekkel végzett tesztrepülések alatt egy jelentős problémára derült fény.
Mint azt az lhsn.hu jóvoltából pár napja tudhatjuk, sor került az első, függesztett fegyverzettel történő repülésekre a Multipurpose (MP) konfigurációban Szolnokra leszállított H145M HForce gépekkel. Mivel a képességkialakítás tekintetében egy repülés nem repülés, így a kíváncsiság a hír "harmadnapjára" a szolnoki tengelybe vitt. És lőn!
A harmadik-negyedik fordulót lecsapva jön be a 13-as, a jobb felfüggesztőn a Nexter NC 621 20 milliméteres gépágyúkonténerrel, a bal oldalon pedig a 12 darab 70 milliméteres rakéta hordozására alkalmas Thales Belgium FZ231-es rakétakonténerrel.
Ebből a szögből jól látszik a rakétakonténer, a túloldalon az ágyú is kikandikál, de az L3 Wescam MX-15-ös szenzortorony is ott van a többi "attribútummal" egyetemben.
Hi vagy lo? Jó kérdés a helikopterek harctéri alkalmazása szempontjából. (A 12-es "besunnyogós", nem standard bejövetele jó illusztrálja az utóbbit :-) Ha az ellenfél reguláris, organikus légvédelemmel rendelkezik, nem biztos, hogy opció a kézifegyvertűztől óvó magas profil. Újabb példa, hogy az afganisztáni, iraki okkupációs tapasztalatok nem, vagy csak részben relevánsak egy 21. századi "szimmetrikus" küzdelemben.
Zord
A Bloomberg értesülései szerint igen, hiszen a Biden-kormány a közelmúltban egy ultimátummal felérő üzenetet küldött el a közel-keleti országba.
Erre pedig a június 15. és június 18. között Kijevben megrendezésre kerülő Arms and Security 2021 nemzetközi kiállításon kerített sort a brazil gyártó.
Az orosz védelmi minisztérium úgy döntött, hogy K-47M2 Kindzsal (Tőr) rakéták indítására képes repülőgépeket telepít az Európához közeli nyugati katonai körzetbe, írta az Izvesztyia napilap, védelmi minisztériumi forrásokat idézve.
A kanadai média 2020 végi beszámolói szerint további egy évvel később fog csak szolgálatba állni a VICTORIA-osztály (ex-UPHOLDER-osztály) egyik legszerencsétlenebb sorsú egysége, a HMCS CORNER BROOK (SSK 878) tengeralattjáró.
Magyarországon nem könnyű az agyunkat rászorítani, hogy egy repülő (e helyütt jobban mondva csapatrepülő) alakulatnak nem - mondjuk - kettő, abból egy üzemképes repülőeszköze van, hanem lehet akár sok is. Én a megboldogult szentkirályi "nyilvános kiképzési napok" óta nem láttam annyi honvédségi helikoptert "műveletben", mint ezekben a napokban Újdörögdön, ahol a különleges műveletiek kiszolgálásában vettek részt - úgy a képességet jelenleg biztosító szovjet gépek, mint a szerepüket lassan, részben átvevő H145M-ek. Bízzunk benne, hogy az immár újra megjelenő volumen (repülőeszköz harcérték) mellé a szubsztancia (ember, fegyverzet, rendszer, stb.) is mihamarabb felzárkózik, hogy a valós képesség testet ölthessen.
Új és régi a Cseket-hegy alatti helikopterleszállókon.
A kicsit szélesebbre vett látószöggel készített képen a ma részt vett gépek szinte mindegyike látható.
Ez már a bemutató az elöljárónak a Romváros főutcáján.
Ha a fedélzeti négycsövű 12,7mm-es géppuska, illetve a 80 milliméteres rakétakonténerek itt és általában hallgatásra is vannak kárhoztatva, a deszantkabinból azért lelkesen kelepel a PKM.
A mai napra rendelt technikai újdonság: Rover 6i.
Lesugárzó 1. Távoli lövés, de a vett kép alapján ~a fotós irányába néz az MX-15.
Lesugárzó 2. Itt mondjuk elég egyértelmű a Litening oldalra "kitekert" szenzortornya, ahogy az alacsony és közeli rácsapás közben a POI-t követni igyekezvén pedzegeti szögsebességi limitjeit :-)
És akkor térjünk vissza a Cseket-hegyhez. A bemutatót követően indul a 09-es haza Szolnokra...
...itt pedig az egyik "ISR" gép, a 10-es, a hegytetőn lévő bunkerrel a háttérben.
Indul a 720-as. A 24-esnek továbbra sem kell erőlködnie, ha vizuálisan erőt kell sugározni, de azért némi szubsztancia se ártana azokba a csövekbe, vagy csövek oda, ahol most nincsenek.
És a klasszikus, amit nem lehet megunni. Távozóban a 704-es.
Zord
Ukrajnában a június 15. és június 18. között Kijevben megrendezésre kerülő Arms and Security 2021 nemzetközi kiállításon az Ukrinmasz is szerepelni fog a Kevlar-E gyalogsági harcjárművének prototípusával.
A szóban forgó makettek a dél-koreai Puszanban megrendezésre kerülő MADEX 2021 haditengerészetei és védelmi kiállításon voltak láthatók.
Érkezik a Romváros főutcájára a szolnoki különleges műveleti csoportért egy szolnoki H145M.
Vonatkozó irodalom.
Zord
Van belőlük pont egy pár, ugyanis a gallok alaposan kitesznek magukért még ebben a repülőnapokban ki tudja mennyire bővelkedő 2021-es évben.
Ezt a hírt RIA Novosti közölte június 11-én, pénteken, a repülőgépiparból származó forrására hivatkozva.
Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis évente több alkalommal lehetőséget ad a sajtónak és a spotter közösségnek, hogy szervezett keretek között dokumentálja és fotói segítségével a civil társadalom felé bemutassa a repülőbázis mindennapjainak egy-egy szeletét. Így volt ez június elején is, amikor a hétköznapi repülőüzem mellett egy fontos esemény megörökítésére is lehetőség nyílt. Az e heti bejegyzéshez ezekből a képekből válogattam.
Napsütötte Juliett
Indulásra kész Gripen a J (Juliett) zónában. A póttartályon kívül Litening célzókonténert és a földi célok elleni Maverick rakéta gyakorló változatát függesztették a fegyveresek.
Műszakaik figyelik az egyik együléses gép indítását.
Mosoly a zónában. Vajon mi hangzott el a fejhallgatóban?
Ez a gép a következő sorban repül majd.
A kétüléses 43-as és személyzete. Az orrfutó kirugózott, a kacsaszárny kissé húzott helyzetben van.
Ugyancsak a 43-as, amely visszaérkezve, felhőárnyékban gurul a zónába.
Először az első ülésből száll ki a hajózó.
A hátsó üléstől egy külön járó vezet az első fülkéhez akasztott létrához.
Lángálló overall, g-nadrág, mellény, túlélőkészlet. A légkondicionált fülkéből kiszállva, a kora nyári hőségben aligha komfortos viselet a Gripen hajózók öltözéke.
Az újabb felszállásra való előkészítés része a vizuális ellenőrzés. A földről nem látható részek szemrevételezéséhez fel kell mászni a Gripen „hátára”.
A pilóták térdblokkján a repülés közben fontos információk és adatok vannak.
Két ujj a magasban – indulhat a segédhajtómű.
Egy ujj a magasban – indulhat a hajtómű.
Időnként a műszakiak is lehetőséget kapnak egy repülésre a Gripen hátsó ülésében.
A gép alá egy bölcsőt gurítanak és emelőket akasztanak. A műszakiak a póttartályt veszik le a 37-es Gripenről, amellyel az egyik bemutató pilóta repül rövidesen.
Egy kis szusszanó a gépek indulása előtt.
Néhány szót vált a zónában zajló tevékenységért felelős zónaparancsnok és az egyik Gripen műszakija. Már amennyire ez a zajban lehetséges, mert a háttérben álló gépnek már jár a hajtóműve.
A megannyi ellenőrzés egyike: a műszakiak a törzsféklap működését figyelik.
Erre a mozzanatra később került volna sor. A pilóta kiszállt, gépe egyelőre marad a zónában.
Mondd, mi a gond? A pilóta helyét a műszakiak foglalják el és vallatni kezdik a Gripent.
*
Afganisztánból, kísérettel
Tizennyolc év után véget ért a Magyar Honvédség afganisztáni szerepvállalása. Az utolsó kontingens tagjait június 8-án a szállítórepülő század egyik A319-ese szállította haza. A másik Airbus egyelőre még nyitott ajtókkal szellőzik az állóhelyen. A negyvenöt perces repülés során ezzel igyekszünk majd utolérni a Gripenek kíséretével érkező afganisztáni gépet.
Az elmaradhatatlan körbejárást, a gép vizuális ellenőrzését a másodpilóta végzi el.
Rövid repülés lesz, de a biztonsági tájékoztató ugyanúgy lezajlik, mint más esetben.
Megkezdjük a gurulást, a műszaki útjára engedi az Airbust.
Várakozás a kijelölt légtérben. A szárnyat a géptörzs árnyékolja, a nyugati napfény a szárnyvéget lezáró felületen (wingtip fence) és a fékszárnysín áramvonalazó burkolatán csillog.
Feltűnik az Airbus, amelyet a magyar határnál a készültségi Gripenek fogadtak.
14 000 láb (4200 méter) magasan repülünk a vadászkísérettel érkező Airbus közelében. Sebességünk 280-290 csomó (500-520 km/h), ennyi a Gripeneknek is megfelel.
Alattunk a repülőbázis, igyekszünk lefelé, hogy az érkezés pillanatait már a földön dokumentálhassuk.
A műszakiak megkezdik az érkezés utáni teendőiket.
Fent, a pilótafülkében is van még tennivaló.
A lenyugvó nappal a háttérben érkezik az utolsó afganisztáni gép és kísérete.
A vadászok leválnak a szállítógépről, amely azután alacsonyan áthúz a pálya felett.
Kapitány és személyzete. Ők is a zónában maradnak, mert közvetlen kollégájuk is a hazaérkezők között van.
Újra itthon, magyar földön.
Miközben az Airbus begurul, a kíséret is áthúz és leszáll.
A vizes fogadtatást a repülőbázis tűzoltói biztosítják.
Az aláhulló vízpermeten átvilágít a fényszóró.
A 604-es kifordul a vízhíd alól.
A hazatérőket zenekar várja.
A kiszállás utáni első pillanatok a hozzátartozóké, majd a hivatalos fogadás következik.
Az utolsó kontingenst a Magyar Honvédség frissen kinevezett parancsnoka fogadta.
Amikor két Airbus személyzete találkozik.
Még a csomagok kirakodása van hátra, azután vége a napnak.
* * *
Fotó: Szórád Tamás
Londonban úgy döntöttek, hogy a tervezett 2029-es határidőn túl maradnak szolgálatban a három gázturbinával ellátott Merlin helikopterek.
Az első forgószárnyas iskolapadot június 10-én, csütörtökön szállította le a Leonardo Helicopters.
A Defender Europe 21 magyarországi algyakorlatait támogatni hazánkba települt amerikai 12. Helikopterdandár (12CAB) AH-64D Apache (Longbow) harci helikopterei Szolnokon, Taszáron és Jutason is megfordultak. Következzen az utóbbi helyszínen üzemeltetett FARP tevéknységének néhány jellemző pillanata.
Feltöltés és felfegyverzés egy képen: látszik a tankolócső, és a nyitott panelnél zajlik a 30 milliméteres "chain gun" lőszereinek málházása. A jobb szélen láthatóak a Hydra 70 nem irányított rakéták konténerei. Háttérben a csatár-hegyi kilátó.
Az Army Aviation (az amerikai szárazföldi erők csapatrepülő) katonái 70 milliméteres (gyakorló) rakétákkal.
Zord