You are here

Oroszország és FÁK

A nagyhatalmú sofőr meséje

GasparusMagnus Blog - Sat, 30/01/2016 - 19:20

Az Oroszországi Föderáció Nyomozó Bizottsága lezártnak nyilvánította a Borisz Nyemcov meggyilkolásával kapcsolatos nyomozást .

A végrehajtók szerintük rács mögött vannak, a megrendelője és fő szervezője a Kreml szomszédságában végrehajtott merényletnek egy bizonyos Ruszlan Muhugyinov . Őt nem sikerült elfogni vagy kikérdezni, 2015 novemberében nemzetközi körözést rendeltek ellene. Muhugyinov a belügyi csapatok Szever nevű ezrede (tisztán csecsen állományú egység, és Csecsnyában állomásozik) parancsnokának, Ruszlan Geremejevnek volt a sofőrje.

Tehát a Nyomzó bizottság véleménye szerint Muhugyinovnak (a sofőrnek) akkora hatalma és vagyona volt, hogy:

1. A Belügyminisztérium katonájaként megszervezte a maga és katonatársai több hónapos kiküldetését Moszkvába, hogy követhessék és megfigyelhessék Nyemcovot.

2, A kiküldetés idejére, ami hónapokig húzódott, megoldotta, hogy ő és társai ugyanúgy kapják fizetésüket, mintha a laktanyájukban lennének, és senki ne tegyen fel kérdéseket a hiányukkal kapcsolatban.

3. Moszkvában szerzett használatra egy Mercedes-Benz ML 300 4MATIC típusú gépkocsit, a rendszáma А007АР.

4, Vásárolt a társainak, a megfigyelésre egy ZAZ Chance TF698P típusú gépkocsit, rendszáma Т649КЕ.

5. Több mobiltelefont vásárolt.

4. Kibérelt két lakást Moszkvában, hónapokra, Vásárolt egy nem nyilvántartott kézifegyvert.

6. Előteremtett “nem kevesebb mint “ - így szerpel a nyomozati anyagban - 15 millió rubelt, hogy kifizesse a társait.

Read more...

Categories: Oroszország és FÁK

Milyen lesz Szentpétervár új arca?

Posztinfo.hu / Oroszország - Sat, 30/01/2016 - 14:50

A hajókon érkező turistákat egy új városrész fogadhatja.

Pályázatot írtak ki Szentpétervár tengeri „kapujának” beépítésére, ez a Vasziljevszkij sziget nyugati részét jelenti, ezt láthatják meg először a hajókon érkező (zömmel skandináv) turisták.

A 15 hektáros terület beépítésére kiírt pályázatot  a holland KCAP Architects&Planners terve nyerte meg, akik egy multifunkcionális üzleti és lakónegyedet álmodtak oda.

Az építészek szerint az épületek aranyozott teteje megfelel a pétervári hagyományoknak, a házak formája pedig a vitorlára hasonlít. Az elhelyezés egyik célja elzárni a Finn-öböl felől fújó szél útját.

Categories: Oroszország és FÁK

A művészet forradalma - Orosz avantgárd kiállítás a Nemzeti Galériában

Orosz Hírek - Thu, 28/01/2016 - 11:39

Először látható egyben külföldön a Jekatyerinburgi Szépművészeti Múzeum orosz avantgárd gyűjteménye, melyből válogatva a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) A művészet forradalma címmel a korszak legjelentősebb alkotóinak - mások mellett Malevics, Kandinszkij, Rodcsenko, Goncsarova és Larionov - negyven kiemelkedő munkáján keresztül mutatja be péntektől az 1910-1920-as évek orosz művészetének irányzatait.

Categories: Oroszország és FÁK

Orosz állampolgárságot kapott Putyintól egy ukrán publicista és egy amerikai festő

Orosz Hírek - Thu, 28/01/2016 - 11:11

Orosz állampolgárságot adományozott szerdán közzétett rendeletében Vlagyimir Putyin orosz elnök Anatolij Vasszerman ukrán műsorvezető-publicistának és Jurij Kuperman szovjet születésű, amerikai állampolgárságú képzőművész-drámaírónak.

Categories: Oroszország és FÁK

Nézze meg Moszkva modern arcát a levegőből (videó)

Orosz Hírek - Wed, 27/01/2016 - 20:10

Nagyszerű felvételek az orosz főváros legújabb és legmodernebb épületeiről. Moszkva, Oroszország.

Categories: Oroszország és FÁK

Patrusev: Amerika Oroszország természeti kincseit akarja

Orosz Hírek - Wed, 27/01/2016 - 18:43

Az Egyesült Államok azért akarja meggyengíteni Oroszországot, hogy hozzáférjen természeti kincseihez - jelentette ki a Moszkovszkij Komszomolec napilap híroldalán kedden megjelent interjújában Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára. "Nem kizárt, hogy ezt a célt az Oroszországi Föderáció széthullásának útján kívánják elérni. Ez lehetővé tenné, hogy az Egyesült Államok hozzáférjen a gazdag erőforrásokhoz, amelyekkel véleményük szerint Oroszország érdemtelenül rendelkezik - mondta Patrusev, aki azután vette a testület operatív irányítását, hogy 1998 és 2008 között az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) vezetője volt.

Categories: Oroszország és FÁK

Válaszcsapás

GasparusMagnus Blog - Wed, 27/01/2016 - 11:02

A Glavplakat nevű művészeti közösség Moszkvában az USA nagykövetségével szemben kiakasztotta új művét. Egyszerű üzenettel: Obama killer.

Read more...

Categories: Oroszország és FÁK

"Louboutinban" ingyen Van Gogh

GasparusMagnus Blog - Tue, 26/01/2016 - 18:24

A Szergej Snur vezette, Leningrád nevű csapat legújabb klipje után megugrott a Van Gogh kiállítás látogatóinak a száma Moszkvában. Hogyan függ ez össze?
A szám címe Kiállítás ( Экспонат). Nos a dal első sora így hangzik: “Elvitt Szerjoga a Van Gogh kiállításra.”

Read more...

Categories: Oroszország és FÁK

Szavazzon: híres politikusok fiatalkori képei

Orosz Hírek - Tue, 26/01/2016 - 16:13

Nézze meg az orosz, amerikai vagy a szír elnök fiatalkori fényképét. Szavazzon a képek alatt, melyik politikus fényképe tetszik a legjobban.

Categories: Oroszország és FÁK

Szijjártó: Mongólia segíthet az együttműködésben Oroszországgal

Orosz Hírek - Tue, 26/01/2016 - 12:35

Mongólia segíthet Európának az Oroszországgal való pragmatikus együttműködés kialakításában - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter magyar újságíróknak kedden Ulánbátorban, miután mongol kollégájával tárgyalt.

Categories: Oroszország és FÁK

Autópályán landolt egy kisgép Oroszországban (videó)

Orosz Hírek - Mon, 25/01/2016 - 09:53

Motorhiba miatt egy forgalmas autópálya közepén a szalagkorláton landolt egy kis repülőgép Oroszországban. A baleset, amelyben senki nem sérült meg az orosz főváros külterületén történt. A pilótának sikerült úgy leszállnia, hogy más járműben nem okozott kárt és a forgalmat se zavarta.

Categories: Oroszország és FÁK

Ryan Reynolds bejárta Moszkvát (kép)

Orosz Hírek - Sun, 24/01/2016 - 22:03

Az orosz fővárosba érkezett az egyik legnépszerűbb hollywoodi színész Ryan Reynolds. A Nász-ajánlat, a Zöld Lámpás és az X-Men kezdetek: Farkas sztárja legújabb filmjének a Deadpool oroszországi premierjére érkezett Moszkvába.

Categories: Oroszország és FÁK

Jövőre kezdődhet a Szuhoj T-50-es ötödik generációs vadászgépek sorozatgyártása

Orosz Hírek - Sun, 24/01/2016 - 20:21

Idén befejeződhetnek a Szuhoj PAK FA, ismertebb nevén a Szuhoj T-50-es ötödik generációs vadászgép tesztjei és 2017-ben megkezdődhet a sorozatgyártásuk - közölte egy magas rangú katonai tisztviselő az orosz sajtóval. A lopakodó kialakítású T-50-es a Komszomolszki Repülőgépgyártó Termelési Egyesülés (KNAAPO) Komszomolszk-na-Amure-ban található gyárában készül, Oroszország távol-keleti részén.

Categories: Oroszország és FÁK

Viszik az új Ladákat a magyarok, elkelt a századik

Orosz Hírek - Sun, 24/01/2016 - 17:56

Egy hónappal az értékesítés december 17-i kezdete után, gazdára talált a 100. Lada Magyarországon - olvasható a forgalmazó LADA Auto Hungary közösségi oldalán.

Categories: Oroszország és FÁK

A Gazprom szerint jogtalan az ukrán versenyjogi bírság

Orosz Hírek - Sat, 23/01/2016 - 09:59

A Gazprom jogalapot nélkülözőnek tartja a domináns piaci pozícióval való visszaélés miatt rá kiszabott ukrán bírságot, miután nem folytat üzleti tevékenységet Ukrajnában - tájékoztatta pénteken a Gazprom az MTI-t. Az ukrán versenyjogi bizottság (AMCU) pénteken 85 milliárd hrivnya (3,4 milliárd dollár) bírságot szabott ki a Gazpromra az ukrajnai földgáztranzit-piacon élvezett domináns pozícióval való visszaélés miatt.

Categories: Oroszország és FÁK

Távvezérlésű gépágyút tesztel az orosz hadsereg (videó)

Orosz Hírek - Sat, 23/01/2016 - 09:56

Távvezérlésű gépfegyver tesztelésébe kezdett az orosz hadsereg.

Categories: Oroszország és FÁK

Kazah Nazca-vonalak

Posztinfo.hu / Közép-Ázsia - Fri, 22/01/2016 - 17:44

Műholdakról készített felvételeken jól láthatok az ősi óriásalakzatok Kazahsztánban. Az egészében csak levegőből látható formák (körök, négyzetek, keresztek) keletkezési ideje ismeretlen, mint ahogy a rendeltetésük is.

A legnagyobb egy kőkori település mellett található, egy óriási négyszöget ábrázol és nagyobb mint egy egyiptomi piramis.

A több mint 260 ábra  Kazahsztán északi részéт találhatók, Nem olyan rajzokról van szó, mint amilyenek a perui Nazca-vonalak, inkább hosszú 1 méter magas földkupacokról beszélhetünk.

A rajzokat nem olyan régen fedezték fel, 2007-ben egy kazah közgazdász és amatőr régész, Dmitrij Dej nézegette a területet Google Earth-ön. Ő figyelt fel először a szabályos alakzatokra. A terület sztyeppéin nagyon sok kőkorszaki törzs élt. Dej feltételezése szerint a 7000 és 5000 között virágzó Mahandzsar kultúrához köthetők az ábrák. De a tudósok kétlik, hogy az akkori nomád törzsek elég ideig maradtak egy helyben, hogy megalkossák ezeket az óriási rajzokat. A kupacok egykor elérhették a három méteres magasságot is, manapság azonban inkább egy méter körüliek.

Pár éve a mostani helyszíntől nem messze, az oroszországi Cseljabinszk mellett is találtak ábrázolásokat.

Categories: Oroszország és FÁK

A Golden Globe-hoz hasonló díjátadó gálát szerveznek Oroszországban

Orosz Hírek - Fri, 22/01/2016 - 09:04

A hollywoodi Golden Globe-díj mintájára Oroszországban is átadják díjaikat a filmes újságírók, az első ceremóniát még idén megrendezik - adta hírül a The Hollywood Reporter csütörtökön.

Categories: Oroszország és FÁK

Minden 100. orosz HIV-fertőzött

Posztinfo.hu / Oroszország - Fri, 22/01/2016 - 08:33

Elérte az egymilliót a regisztrált HIV-fertőzöttek száma Oroszországban – közölte Vagyim Pokrovszkij, az AIDS-megelőzési szövetségi tudományos módszertani központ vezetője.

A központ vezetője azonban hozzátette, hogy becsléseik szerint a vírussal fertőzöttek száma valójában akár 1,5 millió is lehet Oroszországban, ami azt jelentené, hogy a népesség egy százaléka HIV-beteg.

Oroszország azon a határon áll, hogy a HIV általános járvánnyá szélesedjen, a megbetegedések mintegy 60 százaléka a kábítószer-fogyasztáshoz és a heteroszexuális szexhez köthető.

Categories: Oroszország és FÁK

Putyin ölette meg Litvinyenkót?

Posztinfo.hu / Oroszország - Thu, 21/01/2016 - 12:11

Valószínűleg Vlagyimir Putyin hagyta jóvá Alekszandr Litvinyenko megmérgezését. Erre jutott az a brit nyomozás, amely a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) egykori alkalmazottja halálának körülményeit vizsgálta. A jelentés itt olvasható.

Az akkor 43 éves Litvinyenkót 2006-ban mérgezték meg egy londoni hotelben, teájába radioaktív polónium 210-et raktak. Heteken át tartó agóniáját az egész világ követte.

A gyilkossággal két oroszt, Andrej Lugovojt és Dmitrij Kovtunt vádolták meg, akik tagadták bűnösségüket, Oroszország pedig – saját alkotmányára hivatkozva – azóta sem hajlandó kiadni őket.

A történetben korábban felmerült lehetőségeket korábbi elemzésünk taglalja.

Categories: Oroszország és FÁK

Pages