Egy háborúnak nemcsak emberáldozatai vannak, hanem pusztulásra ítéltetnek az emberiség kulturális, vallási örökségei is. Ez történt a délszláv háború idején az Öreg-híddal is, amelyet az UNESCO egy dokumentuma háborús áldozattá nyilvánított.
Huszonnégy évvel ezelőtt, 1993. november 9-én omlott össze az egykori Jugoszlávia egyik legismertebb, a hozzánk Csontváry Kosztka Tivadar híres festménye révén igen közel álló építménye, az Öreg-híd.
Csontváry Kosztka Tivadar:Római híd Mosztarban (1903)
Ez a híd a helyieknek olyan, mint nekünk budapestieknek a Blaha, vagy a Köki. Ők az „Öregnél” találkoznak, az „Öregen” mennek át a túloldalra, az „Öreg” alatt fürdenek és az „Öregről” ugranak a smaragdzöld Neretvába.
Építését Nagy Szulejmán szultán rendelte el 1557-ben, hogy felváltsa az addig használt, nagyon instabil, fából készült tákolmányt, melyet édesapja Mehmed Fatiha szultán idejében raktak le.
A kor neves török építészének, az isztambuli Kék mecset építője tanítványának, Mamir Hajrudinnak tervei alapján 1557. október 24-én tették le az alapkövét. Az építkezést Mehmed-beg Karadzsoz, Hercegovina legmódosabb polgára vezette, és emellett megalapította a Karadzsoz-beg dzsámit és számos egyéb középületet. Ez nem volt valami különleges cselekedet, mert a Korán előírása szerint a hívőknek tehetségükhöz, anyagi lehetőségeikhez képest kötelességük a közösség javára értékeket létrehozni.
Az Öreg-híd az átadáskor
Az egyíves híd – ívének legmagasabb pontja 27 méter - építészetileg egyedülálló megoldás volt a maga korában. Az 1566-ban átadott híd túlélte a török elleni harcokat, a világháborúkat, de nem menekülhetett az esztelen pusztítástól. A szerbekkel és a Jugoszláv Néphadsereg alakulataival vívott harcokban megsérült, de állt. A horvát-bosnyák háborúban a horvát hadsereg két nap alatt a Neretvába ágyúzta a hidat és súlyosan megrongálta a két végén álló 17. századi tornyokat.
A lerombolt híd
Hogy mit jelentett ez a helyieknek? „Az Öreg-híd mindig a kapcsolat, a szeretet, a tolerancia jelképe volt. Nem akartam elhinni, amikor összedőlt, mintha a lényem egy része semmisült volna meg.”
Az újjáépítés gondolata a rombolás után rögtön megszületett és amint lehetett, szakértők hozzá is fogtak az előkészületekhez. Ebben oroszlánrésze volt egy francia építészmérnök által Mostarban működtetett szakmai műhelynek, ahol a történelmi, technikai kutatómunkát végezték. Ez nem volt könnyű feladat, mert az egykori hídtervező után semmilyen eredeti tervrajz, leírás nem maradt fenn. A fellelhető dokumentumok többsége az előző helyreállításról, az 1970-es évekből származik. A munkához török történészek is nyújtottak segítséget, akik az oszmán archívumot kutatták Ankarában és Isztambulban. Ott találtak néhány levelet az építkezés körüli időkből, sőt korábbról is, amelyben megemlítik azt a bizonyos fahidat, ami 1450-ben gyakorlatilag ugyanott állt, ahol azután a kőhíd.
Az ideiglenes gyaloghíd
Az újjáépítés a pusztulás után öt évvel kezdődött meg jelentős nemzetközi összefogással. A támogatók között volt a török és az olasz kormány, részt vállalt benne Horvátország és Hollandia is. Magyar műszaki alakulat könnyűbúvárai is részt vettek a folyóba zuhant hídelemek kiemelésében. Az volt az elgondolás, hogy ezeket a darabokat megszámozzák és majd felhasználják, de végül a rekonstrukciót végző török cég úgy döntött, hogy az eredeti helyszínen, a Hajrudin mester által is használt Mukosa kőbányában bányásztatják ki, és készíttetik el a hídba beépítendő 456 elemet.
2004 július 23-án az egész város ünneplőbe öltözött, átadták az újjáépített hidat és este tizenegy év után ismét ugrottak a „mostari fecskék” fáklyával a kezükben.
Az újjáépített híd és a tornyok
A horvát hadsereg parancsnoka Slobodan Praljak a hágai nemzetközi bíróság előtt kell feleljen tettéért. Háborús bűnök elkövetésével vádolják, tárgyalása november 29-én lesz. Hiába tagadta, hogy bármi köze is lenne a híd lerombolásához, hiába bizonygatta azon véleményét, hogy a híd felrobbantását külföldi titkosszolgálatok szervezték meg muzulmán és horvát egységeket felhasználva.
Emlékszem, amikor 1999-ben, három évvel a háború vége után először leszálltunk Szarajevó nemzetközi repülőterén. Gyalog mentünk az épületig, amit megszámlálhatatlan golyónyom tarkított. Bent két útlevél ellenőrző fülke várt, a falak feketék voltak, vezetékek, hatalmas csövek futottak végig a burkolat nélküli mennyezeten. Még akkor is érezni lehetett az égésszagot. A váróteremben óriási tömeg, és vágni lehetett a füstöt, mert mindenki és mindenhol dohányzott.
A Malév jó üzleti érzékkel ugrásra készen várta, hogy a boszniai légteret megnyissák a polgári légiforgalom előtt, hogy elindulhasson a menetrend szerinti járat a két főváros között. A Croatia, a Lufthansa, a Swissair és az Austrian Airlines után mi voltunk az ötödik légitársaság, akik járatot indítottak Szarajevóba. Nem sokkal később indultunk be, mint a többiek, a nagykövet a megérkezésünkkor mégis azzal fogadott, hogy Önöknek már rég itt kéne lenniük.
1999-ben
Ezen a háború sújtotta repülőtéren kezdte meg a munkát a férjem iroda és felszerelés nélkül, két széken ülve a váróban, az aktatáskájából. Aztán lett iroda, egy pici helyiség a poggyászosztályozó mellett, a repülőteret pedig folyamatosan újították, bővítették, míg végül 2001-ben átadták az új terminált. Ez már valóban repülőtérre hasonlított, kulturált irodákkal, kiszolgáló helyiségekkel, éttermekkel, kávézóval, utashidakkal.
Az új utasterminál 2001-ben
A forgalom növekedése teszi szükségessé a jelenlegi kapacitás bővítését és egy újabb terminál építését. A B terminál elkészültével a repülőtér megkétszerezheti a forgalmát, 2 millió utas fogadására lesz alkalmas. A meglévő terminálhoz egy négy emeletes épületet húznak fel, össz alapterületben kb. 10 ezer négyzetméternyit. A két épületet különleges „koronával” kapcsolják össze. A terminál most 68 méter hosszú, a bővítéssel 110 méter lesz.
Az elmúlt időszakban, miután megszületett a döntés a pálya kiszélesítéséről, az új terminál építéséről, 25 ezer négyzetméternyi területet csatoltak a repülőtérhez, jellemzően kisajátításból. A tervek szerint 10 ezer négyzetméteren újabb állóhelyeket alakítanak ki.
A tervek szerint bővítik az utasforgalmi területeket, a poggyászosztályozót, a vám-és biztonsági területet, az útlevél-és egészségügyi ellenőrzés területét be-és kilépésnél egyaránt és az utasvárókat, a tranzitot is. Bővülni fog az utazási irodák és a légitársaságok képviseleti irodáinak száma és alapterülete is, és az ökumenikus kápolna is.
A munkák ideje alatt a repülőtér folyamatosan üzemel. A beruházás értéke 38 millió márka (19 millió euró).
A fogadó épület Rajlovacban 1930-ban
A polgári légiforgalom már a II. világháború előtt, 1930-ban megindult a Belgrád-Szarajevó-Podgorica járattal. A kevés utasgép a rajlovaci katonai repülőteret használta. A II. világháború idején a Jugoszláv Királyság egész területén felfüggesztették a polgári légiközlekedést, a rendszeres forgalom 1947-ben indult újra. Megalakult a JAT és megkapta első három DC-3-as típusú repülőgépét, amik azután 22 évig voltak forgalomban.
1969-ben
1969. június 2-án adták át az új repülőtéri épületet. A téli olimpiára szükséges volt némi bővítés: a meglévő pálya kiszélesítése, új gurulóutak, új terminál és irányító torony építése. 1984-ben a térség legmodernebb légikikötője lett a szarajevói nemzetközi repülőtér. Az olimpia ideje alatt naponta 50-70 repülőgép szállt le, akkor fogadták először a JAT DC-10-esét New Yorkból. A legforgalmasabb napon 14 ezer utast szolgáltak ki.
1984-ben
Nem sokkal a boszniai háború előtt békefenntartók érkeztek a repülőtérre. A kanadai hadsereg motorizált egysége állomásozott itt. Akkor még lehetséges volt légi úton elhagyni a várost, sok család, és a külföldiek mentek így el. Ezt 1992 április elejéig tehették, mert április 4-5-re virradó éjszaka a Jugoszláv Néphadsereg elfoglalta a repülőteret és megszállva tartotta egészen június közepéig, amikor is átadták a felügyeletet szerb félkatonai egységeknek, akik hozzákezdtek a repülőtér szisztematikus megsemmisítésének. Amit nem lehetett elszállítani, azt elkezdték lerombolni.
1992-ben
Az Unprofor erők felügyelete alatt azonban megindult a katonai légiforgalom. A repülőtér csak katonai és humanitárius segélyt szállító gépeket fogadott, nagyon ritkán kapott leszállási engedélyt egy-egy gép, amivel súlyos betegeket és sérülteket evakuálhattak, vagy éppen békéltető delegációt szállított.
1992 és 1995 között az eddigi leghosszabb ideig működő humanitárius légi híd működött. A közel 13 ezer légijárattal messze meghaladták a nyugati szövetségesek által a Nyugat-Berlin ellátásához szükséges légihíd nagyságát és időtartamát.
1992-95 között
A kifutópálya alatti háborús alagút elkészültéig, 1993 július vége, több mint 800-an vesztették életüket a repülőtéren. Az áldozatok azok közül kerültek ki, akik megpróbáltak keresztül futni a pályán, hogy eljussanak a bosnyák hadsereg által felügyelt területre. 450 méter – ennyit kellett megtenni akadályokkal teli terepen: drótkerítések, mozgásérzékelők, árkok, mesterlövészek. A félkatonai alakulatok vadásztak ezekre az emberekre, minden civilre lőttek, aki megpróbált a repülőtéren átjutni, a békefenntartók meg ki tudja milyen okból, visszaküldték őket a kiindulási helyre.
A békekötés után 1996 augusztusában nyílt meg a repülőtér a fentebb leírt ideiglenes terminállal. A reptéri alkalmazottak egy rövid törökországi képzés után állhattak munkába.
De bármilyen mostohák voltak is a körülmények, nem felejtem el a reptéren dolgozók arcát. Mindig mosolyogtak. Égésszag volt és kényelmetlenség, de az övék volt. Erre vártak az ostrom ideje alatt, ezért kockáztatták az életüket nem kevesen. A repülőtér igazgatója mesélte el, hogyan mentette ki a dokumentumokat az alagúton keresztül, mert a repülőtérnek a háború után is élnie kell.
2017. október 31. Qatar Airways első járata
Bosznia-Hercegovina kis ország, Szarajevó kis város, kb 450 ezer lakosa van. A repülőtér forgalma tavaly 900 ezer fő volt. Folyamatosan növekszik, egyre több légitársaság indít járatot, október 31-én éppen a Qatar Airways Szarajevó-Doha járata indult el.