Raed Arafat, belügyminisztériumi államtitkár a Digi 24 televíziónak adott nyilatkozatában azt mondta, hogy ha el is kezd csökkenni az új esetek száma, egy ideig még fenn kell tartani a korlátozásokat. Úgy véli, május vége előtt nem lehet az intézkedések lazítására számítani. Az államtitkár azt is elmondta, hogy 200 ezer svédelmi maszk kiosztását kezdték el szombaton. Elsősorban az egészségügyi intézmények, a sürgősségi ellátást nyújtó osztályok kapnak a védőfelszerelésekből. Hozzátette, hogy a héten a magyarországi NATO-repülőbázis egy gépe százezer védőruhát hoz majd Romániába, és úton van több más védőfelszerelés és egészségügyi eszköz is. Románia kétszáz lélegeztetőgépet is kap, ezek érkezési időpontja azonban egyelőre bizonytalan.
A kórház közleménye szerint azután kerültek otthoni elkülönítőbe az alkalmazottak, miután koronavírussal diagnosztizálták az egészségügyi intézmény egyik orvosát. Mind az elkülönítésbe vonult személyek, mind pedig a megfertőződött orvos egészségügyi állapota jó. Maros megyében eddig 57 személy biológiai mintáiban mutatták ki a koronavírust, a legfrissebb adatok szerint 478 személy van intézményes karanténban, 8560 embert pedig otthonaikban különítettek el a hatóságok. A kórnak három halálos áldozata van Maros megyében – legutóbb egy 34 éves férfi halt bele a fertőzés szövődményeibe.
A baltimore-i Johns Hopkins egyetem tegnap esti összesítése szerint, a halottak száma majdnem 52 ezer és több mint 200 ezren gyógyultak meg. A legmagasabb a fertőzöttek száma az Egyesült Államokban, ezt követi Olaszország, Spanyolország, Németország és Kína. Az Egészségügyi Világszervezet március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust.
Derül ki a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal tegnapi közleményéből. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították, jelenleg orvosi felügyelet alatt van. A Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság már elkezdte a járványtani vizsgálatokat. A fertőzött Franciaországból tért haza március 23-án, ezt követően lakhelyi elkülönítésbe helyezték, szerdán vettek tőle mintát. A friss adatok szerint a megyében most 157-en vannak intézményes elkülönítésben, 1713-an lakhelyi elkülönítésben, 1875-en pedig már elhagyhatták otthonaikat a kéthetes időszak lejártával.
Jelentette ki a Román Mikrobiológiai Társaság elnöke a Digi24-nek. Elmondása szerint május 15-e után a kormány már feloldhatja a koronavírus miatti kijárási tilalmat, viszont ekkor csak a korlátozások enyhítésére számíthat a lakosság, bizonyos óvintézkedésekre továbbra is szükség lesz. Szerinte például a tömegrendezvények tiltása még hosszú ideig érvényben maradhat Romániában.
Közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport. A legutóbb elhunyt személyek 34 és 88 év közöttiek, és mindannyian más betegségben is szenvedtek. Az országban tegnap estig összesen 2738 koronavírusos esetet regisztráltak.
A Nemzeti Liberális Párt egyik képviselőjének tervezete szerint, amelyet a szenátus már elfogadott, a hét évnél rövidebb időre elítélt személyek a lakóhelyükön, elektronikus karpereccel megvalósított hatósági felügyelet alatt töltenék le a büntetésüket.A kedvezmény nem terjed ki az erőszakos bűncselekményekért, drog- és emberkereskedelemért, illetve korrupcióért elítélt személyekre. Az indoklás szerint ez megoldást jelenthet a hazai börtönök zsúfoltságára. A törvénytervezetről a képviselőház szavaz döntő házként.
Jelentette be a munkaügyi minisztérium tegnap. A felfüggesztett munkaszerződések közül több mint 239 ezer a feldolgozóiparban, mintegy 171 ezer a nagy és kiskereskedelmi ágazat, és a járműjavítás terén, és nagyjából 115 ezer a szállodaiparban és a vendéglátóegységekben dolgozó alkalmazottaké volt.A felbontott munkaszerződések nagy részét szintén a a nagy- és kiskereskedelmi ágazatban, illetve a járműjavítási szektorban, a feldolgozóiparban, valamint az építkezések terén jegyezték.
A kormány elindította a Románia Digitalizálásáért Hatóság által azt a platformot, ahol saját online iktatórendszerrel nem rendelkező közintézményeknek szánt dokumentumokat lehet feltölteni. Ez egyelőre arra használható, hogy a jogi személyek elküldjék az Országos Munkaerő-elhelyezési Ügynökség megyei kirendeltségeinek a koronavírus-járvány hatásai miatt kényszerszabadságra küldött alkalmazottaik juttatására vonatkozó igényléseket. Jövő héttől a sportegyesületek, a szerzői jogdíjas természetes személyek és mások is igényelhetik majd a juttatást az internetes felületen keresztül.
Közölte az országos rendőr-főkapitányság vezetője. Liviu Vasilescu szerint a balesetek okozta elhalálozások száma pedig 57 százalékkal esett vissza. A Digi 24 televíziónak nyilatkozó rendőrfőkapitány szerint, a betöréses lopások száma 52 százalékkal csökkent a tavalyi év ugyanezen időszakához képest, az ismeretlen tettes által elkövetett rablásoké pedig 46 százalékkal.
A munkálatokat tavaly a nyáron kezdték el, tervek szerint idén a nyári iskolai szünetben folytatták volna. Jelenleg a szükségállapot alatt jelentősen csökkent a közúti és a gyalogos forgalom, ezért a kivitelező cég nekilát a felújítás következő szakaszának. Hétfőtől a munkálatok ideje alatt a Maros-hídon a közúti forgalmat a tavaly felújított két sávra korlátozzák, menetirányonként egy-egy sávra. A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal közleményében azt is megjegyzik, hogy a felújítási munkálatokat csak a szükségállapot ideje alatt végzik.
Jelentette be ma reggel Virgil Popescu gazdasági miniszter. Elmondta, hogy az autóipar képviselőivel folytatott tegnapi megbeszélés legfontosabb következtetése az volt, hogy ők ebben az időszakban a román gazdaságot és állampolgárokat akarják segíteni. Az autóipar, partnerei révén rendelkezik megfelelő eszköztárral ahhoz, hogy orvosi felszereléseket és segédeszközöket: védőmaszkokat, védőruházat állítson elő. Ugyanakkor készek lélegeztetőgépeket kifejleszteni a koronavírussal fertőzött betegek számára.
Az online platformon zajló oktatási tevékenységre való tekintettel, az egyetem vezetősége hétfőn úgy határozott, hogy 225 ezer lej juttatást különít el azoknak a hallgatóknak, akiknek számítógép hiányában nem áll módjukban részt venni az online oktatási tevékenységekben. Az összeg 150 számítógép megvásárlását biztosítja a szociális ösztöndíjra jogosult hallgatók számára. Ugyanakkor 500 ezer lejjel egészítik ki a szociális ösztöndíjak fedezésére elkülönített összeget azért, hogy a tanév II. félévére vonatkozó összes érvényes ösztöndíjkérést lefedje. Ezzel egyidejűleg törölték a következő tanév tandíjainak növelésére irányuló javaslatokat.
A javaslat értelmében azoknak, akiknek a szükségállapot időtartama alatt ideiglenesen megszűnik a munkaviszonyuk, az állami társadalombiztosítási alapból biztosítanák az alapfizetésük 75 százalékának megfelelő összeget. A javaslat azokra a munkanélküliekre is vonatkozik, akik segélyt kapnak. Az ő esetükben három hónappal hosszabbítanák meg a segély folyósításának időtartamát. A Szociáldemokrata Párt által javasolt törvénytervezetet a kormányzó Nemzeti Liberális Párt nem szavazta meg, arra hivatkozva, hogy ezek az intézkedések veszélybe sodorják a társadalombiztosítási büdzsét. A szenátus első fórumként szavazott és elfogadta a javaslatot, a végső döntés viszont a képviselőházé.
Mondta el Victor Picu, az Országos Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség elnöke a Digi 24 portálnak tegnap. Kifejtette, hogy több esetben a munkaadók által igényelt összeg a munkaszerződések felfüggesztésétől a szükségállapot teljes időtartamára vonatkozott. Az Országos Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség a dolgozók bruttó fizetésének 75%-át ajánlja fel, de a számítás attól a dátumtól kezdődik, amely a munkavállalói nyilvántartásban van feltűntetve, mint a szerződés felfüggesztésének dátuma. Azoknak a dolgozóknak, akiknek az országos átlagbérnél alacsonyabb a fizetésük van, a felkínált összeg a fizetésüknek 75%-át jelenti. Az első napon 5800 munkaadó, 70 ezer dolgozó számára igényelt állami juttatást a kényszerszabadságok miatt.
A képviselőház házbizottsága jóváhagyta tegnap az Állandó Választási Hatóság igénylését az önkormányzati választások időpontjának kijelölésével kapcsolatban. A következő lépésként a parlamenti frakció megfogalmaz majd erre vonatkozó módosító javaslatokat.Florin Mituleţu-Buică, az Állandó Választási Hatóság elnöke szerint, a koronavírus-járvány miatt a helyhatósági választások rendes időben való megszervezése majdnem lehetetlen, sőt az év végén esedékes parlamenti választások megszervezése is bizonytalan. Szerinte ahhoz, hogy elfogadják a választási folyamatot a koronavírus-járványhoz igazító jogszabályokat, legalább 3-6 hónapra van szükség, ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy ha április 13-a után jelölik ki a helyhatósági választások dátumát, meg kell hosszabbítani a jelenleg tisztségben levő helyi hatóságok mandátumát, ami szintén csak törvénnyel lehetséges.
Számolt be tegnap este a Stratégiai Kommunikációs Csoport. A fertőzöttek több mint fele az ország gócpontjának számító Suceava megyében van. A 357 igazolt fertőzött közül 99 orvos, 127 asszisztens, 35 ápoló, 11 takarító, míg 85 a kisegítőszemélyzet tagja.
Közölte tegnap a Stratégiai Kommunikációs Csoport. Az ITP-állomások működnek, kitöltött felelősségvállalással a gépkocsi elvihető a műszaki vizsgára.A felelősségbiztosítást pedig akár online meg lehet kötni, ezért ez ügyben elmenni egy irodába nem számít halaszthatatlan sürgősségnek.
Közölte tegnap a Stratégiai Kommunikációs Csoport. Közleményükben kihangsúlyozták, hogy a 16 év feletti fiatalok is be kell tartsák az egyéni közlekedésre vonatkozó előírásokat. Figyelmeztetik őket, hogy ne vegyenek részt csoportos sporttevékenységekben, valamint, ha kilépnek az utcára, maguknál kell hordaniuk személyi igazolványukat. A 16 évnél fiatalabb gyerekek szülői vagy gyámfelügyelettel, vagy ezek belegyezésével közlekedhetnek, amennyiben feltétlenül szükséges.
Jelenetette be Violeta Alexandru munkaügyi miniszter. A jelenlegi törvény szerint nem jár fizetett szabadság a vakáció idejére annak a szülőnek, aki kénytelen otthon maradni a gyerekkel, viszont most módosítanak a törvényen a munkaügyi miniszter szerint.