Jelentette a Hunyad megyei prefektúra. A kórház szakszervezete „visszaéléssel” vádolta a vezetőséget, mivel hogy miután március 29-én a kórház karanténba került, a vezetőség megtiltotta a személyzetnek, hogy elhagyják az intézményt, még azoknak is, akiknek teszteredményeik negatívak voltak. Az nem lehet tudni, hogy a lemondásnak van-e köze az egészségügyi személyzet elégedetlenségét taglaló levélhez. Nelu Tătaru egészségügyi miniszter nemrég a vírus egyik gócpontjának nevezte Dévát.
Jelentette be tegnap a Stratégiai Kommunikációs Csoport. Hétfőn még csak 56 koronavírusos beteget számláltak, tegnap délre azonban már 92-re ugrott az igazoltan fertőzöttek száma. Hargita megyében továbbra is három fertőzöttet tartanak számon, Kovászna megyében pedig 55-öt. Romániában összesen 4417 koronavírusos fertőzöttet regisztráltak.
Jelentette ki Klaus Johannis államfő. Az elnök elmondta, hogy a szükségállapot meghosszabbításához szükséges dekrétumot várhatóan a jövőhéten hirdeti majd ki. Elismerte, hogy a járvány kitörésének az elején hiányosságok voltak a védőfelszerelésekkel való ellátás terén, de mostanra rendeződni látszik a helyzet. Továbbá azt is hozzátette, hogy Olaszországhoz vagy Spanyolországhoz képest Romániában nem olyan nagyszámú a megbetegedés, vagyis sikerült lassítani a vírus terjedését. Az államfő továbbra is arra kéri a lakosságot, hogy ne találkozzanak egymással, ne menjenek ki a lakásból, csak akkor, ha ez feltétlenül szükséges.
A halálos áldozatok száma pedig 176-ra nőtt, közölte tegnap a Stratégiai Kommunikációs Csoport. A temesvári kórházban tíz újszülöttnél is kimutatták a koronavírus jelenlétét. A tesztet elvégezték minden gyerek édesanyjánál is, de a kismamák teszteredményei negatívak. A tíz kisbabából kilencet már kiadtak a kórházból, mert valamennyien tünetmentesek. Nelu Tătaru egészségügyi miniszter sürgős epidemiológiai vizsgálatot rendelt el és kérte, hogy ismét teszteljék le az újszülötteket, a családjaikat és a szülészet személyzetét.
Tegnap megyei szinten 5 tűzesetet jelentettek a száraz vegetáció kigyulladása miatt, mondta Alina Ciobotariu, a Hargita Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség szóvivője. A tegnap délután leégett területek nagyságát 20 hektárra becsülik a hatóságok. A tüzet a katonai tűzoltóság és a civilek közös erővel igyekeztek megfékezni. Tegnapelőtt pedig megközelítőleg 25 hektárnyi terület égett le a megyében. A székelyudvarhelyi rendőrség bejelentése szerint a tűzoltáson 70 ember vett részt. A tüzet olyan személyek okozták, akik kimentek a természetbe, megszegve ezzel a kijárási tilalmat.
Jelentette be tegnap este a Realitatea Plus televízió műsorában Monica Anisie tanügyminiszter. A próbavizsgák helyett gyakorlóteszteket mutatnak be naponta a román közszolgálati televízióban, pénteken pedig közzéteszik a javítási útmutatókat is. Ezeknek segítségével a tanulók képesek lesznek kiértékelni saját dolgozataikat is, de tanügyminiszter szerint hasznos lenne, hogyha ezeket tanáraikkal is átbeszélnék. A tárcavezető hozzátette, hogy amióta felfüggesztették a tanítást, nem vettek új leckéket, és nem is osztályozták a tanulókat, csak az ismeretek rögzítésére került sor. A miniszter azt javasolta a tanároknak, hogy az április 3-a és 21-e közötti vakáció idején vegyenek ki szabadságot.
A kéréseket a járványügyi helyzet megszűnése után fogják aláírni. Az IPA elnevezésű online alkalmazás segítségével, illetve az Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszerben tölthetik ki a területalapú támogatások igényléséhez szükséges űrlapokat a pályázók – tájékoztat a Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség. Haschi András, az ügynökség igazgatója a Székelyhonnak elmondta, hogy ehhez a gazdák, telefonos vagy internetes egyeztetés alapján, igazolást kell kérjenek földjeikről a polgármesteri hivataloktól.
Ennek értelmében a szükségállapot végéig nem kell a kismamáknak munkába állniuk. Közölte tegnap a Facebook-oldalán Violeta Alexandru munkaügyi miniszter. Ez idő alatt értelemszerűen a gyermekgondozási díjat is folyósítja az állam. A szülőknek nem kell kérvényezniük a gyermeknevelési szabadság meghosszabbítását.
Az otthoni elkülönítésben 1968-cal, illetve az intézményes karanténban lévő személyek száma pedig egy nap alatt 151-el nőtt. A prefektúra beszámolója szerint a rendőrök folyamatos ellenőrzéseket tartanak, a kijárási tilalom megszegéséért megszegéséért az elmúlt 24 órában Maros megyében 797 ezer lejnyi pénzbírságot róttak ki. Továbbá a prefektúra közleményben tájékoztat arról, hogy, mivel jelenleg nem tud minden Maros megyei lakos egyszerűen egészségügyi maszkhoz jutni, nem vezetik be a maszk kötelező viselését.
A marosvásárhelyi lakosságnyilvántartó hivatalban egyetlen kérést sem fogadnak függetlenül attól, hogy a dokumentum érvényessége a szükségállapot ideje alatt vagy előtt járt le. Az igazolványok ugyanis érvényesek maradnak a szükségállapot teljes időtartamára, valamint az ezt követő 90 napban. Ez alól kivételt képez a dokumentum elvesztése, lopása vagy megsemmisülése. Ez esetben előzetes, online időpontfoglalással igényelhető a személyazonossági igazolvány.
Jelentette be Marcel Boloș, az európai alapok minisztere. Azok az egészségügyi dolgozók, akik közvetlenül érintettek a koronavírus-fertőzöttek kezelésében, havi 2 500 lejt kapnak a fizetésük mellé kockázati pótlékként. Ezt a támogatást megközelítőleg 75 ezer egészségügyi dolgozó fogja megkapni, nemcsak az orvosok, hanem az asszisztensek és a mentőegységeken szolgálók is. Ezen kívül az egészségügyben dolgozók védelmére 350 millió eurót fognak fordítani védőeszközökre és egyéb felszerelésre, ami segíti a munkájukat.
Jelentette ki Klaus Johannis államfő. Az elnök elmondta, hogy a szükségállapot meghosszabbításához szükséges dekrétumot várhatóan a jövőhéten hirdeti majd ki. Elismerte, hogy a járvány kitörésének az elején hiányosságok voltak a védőfelszerelésekkel való ellátás terén, de mostanra rendeződni látszik a helyzet. Továbbá azt is hozzátette, hogy Olaszországhoz vagy Spanyolországhoz képest Romániában nem olyan nagyszámú a megbetegedés, vagyis sikerült lassítani a vírus terjedését. Az államfő továbbra is arra kéri a lakosságot, hogy ne találkozzanak egymással, ne menjenek ki a lakásból, csak akkor, ha ez feltétlenül szükséges.
Eszerint 14 napra felfüggesztik a repülőjáratokat Románia és Ausztria, Belgium, Svájc, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Észak-Írország, Törökország és Irán között. Ezen kívül meghosszabbították többek között a Románia és Olaszország, Spanyolország, Ausztria és Törökország közötti közúti személyszállítás tilalmát. A hatóságok lehetővé teszik idénymunkásokat szállító charter-járatok indulását Románia és nyugat-európai országok között. A Románián áthaladó teherszállító járművek vezetőinek nem kell semmilyen nyilatkozatot kitölteniük, ha szigorúan a kijelölt tranzitútvonalat követik, és 48 órán belül elhagyják az országot. Arról is határoztak, hogy a helyi önkormányzatok kérésre újabb szükségszállásokat biztosítanak az egészségügyi dolgozóknak a helyi szállodákban. Továbbá a falopások számának megnövekedése miatt a hadsereget is bevonják az erdészeti bűncselekményeket kiszűrő ellenőrzésekbe.
Jelentette be Costel Alexe környezetvédelmi miniszter.Ezt egy petíció kapcsán mondta, amelyben 25 ezer aláíró kéri, hogy függesszék fel a fakitermelést a szükségállapot ideje alatt. A jövő hét folyamán egyeztetni fognak a témáról az állami erdőgazdálkodási vállalat és az erdészeti igazgatóságok képviselőivel is. Hozzátette, hogy sokan azt hitték, hogy a járvány előidézte válsághelyzetben könnyen kijátsszák az állami szervek éberségét, az ellenőrző hatáskörrel rendelkező intézmények azonban teszik a dolgukat.
Marcel Ciolacu, a PSD ügyvivő elnöke tegnap nyílt levélben fordult a parlamenti pártokhoz azért, hogy közösen dolgozzanak ki egy tervet a válság leküzdésére. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke erre reagálva azt nyilatkozta, hogy egyetért a PSD-s vezetővel. Szerinte most az ország teljes lakossága és nemzetgazdasága érintett, ezért félre kell tenni a politikai vitákat. Hozzátette, hogy bizonyos mértékig egyetért a PSD ügyvivő elnökének kijelentésével, miszerint nem létezik párbeszéd a parlament és a kormány között, hiszen gyakran csak a sajtóból értesülnek arról, hogy a kabinet milyen intézkedésekre készül a gazdasági-pénzügyi szférában.
Jelentette ki tegnap este Virgil Popescu, gazdasági miniszter. Példaként a veszélyességi pótlékot említette.Elmondása szerint a koronavírus-válság leküzdéséhez a teherviselésből ki kell venniük a részüket a közalkalmazottaknak is. Ludovic Orban miniszterelnök elmondta, hogy folyamatban van annak az elemzése is, hogy kiket lehet kényszerszabadságra küldeni, mivel ez bérlevágással is járna. Hangsúlyozta azonban, hogy az intézkedés a pedagógusokat nem érintené. A múlt héten Florin Cîțu pénzügyminiszter vetette fel elsőként, hogy indokoltnak tartaná a közalkalmazottak fizetésének csökkentését.
Mától kötelező a védőmaszk viselete munkahelyen és utcán Máramaros, Galac és Vaslui megyében. Raed Arafat tegnap elmondta, hogy támogatja az intézkedést. Szerinte a célnak megfelelnek a házi készítésű szövetmaszkok is, viszont fontos, hogy minden használat után mossák ki, majd vasalással fertőtlenítsék. Ludovic Orban kormányfő tegnap este a Digi24-nek kijelentette, hogy nem ért egyet azzal, hogy az emberek házi készítésű maszkokat hordjanak, és addig nem tenné kötelezővé az országban, amíg az emberek nem tudnak “tisztességes áron” hozzájutni a szakszerű maszkokhoz. Maros megyében is készült egy, a védőmaszkok kötelezővé tételéről szóló tervezet, viszont ezt még nem fogadták el.
Jelentette tegnap a Stratégiai Kommunikációs Csoport. A legutóbbi három áldozat egy 68 éves, Ilfov megyei, egy 56 éves, Suceava megyei, valamint egy 74 éves, Galac megyei férfi. Mindannyian más betegségekben is szenvedtek.
Jelentette be Cseke Attila szenátusi frakcióvezető. ELmondása szerint 2010-ben az RMDSZ szorgalmazta és vitte véghez a kórházi decentralizációt és azóta az önkormányzatok többsége komolyan vette a kórház-fenntartói feladatát. Hozzátette, hogy a suceavai esetet nem szabad felhasználni a központosításra, hiszen a suceavai kórház is sokat fejlődött az elmúlt tíz évben az infrastruktúra szempontjából. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szintén úgy nyilatkozott, hogy nem helyes a kórházak központosítása. Példának hozta a sepsiszentgyörgyi kórházat, amellyel 10 év alatt jelentős fejlesztéseket vittek véghez. Nelu Tãtaru egészségügyi miniszter korábban bejelentette, hogy a koronavírus járvány idejére az egészségügyi minisztérium irányítása alá vonják az önkormányzatok alárendeltségébe tartozó kórházakat.
Tájékoztatott tegnap a határrendészet. A határrendészet felhívja a figyelmet, hogy lassítja a határon való átlépést, hogy a közegészségügyi igazgatóság képviselői járványtani ellenőrzést is végeznek, ugyanakkor az országba belépőknek ki kell tölteniük egy felelősségvállalási nyilatkozatot. Ezután pedig az országba belépő autókat a rendőrség és csendőrség képviselőiből álló egységek elkísérik addig a településig, ahol a hazatérteknek karanténba vagy lakhelyi elkülönítésbe kell vonulniuk. A határrendészet tájékoztatása értelmében az elmúlt 24 órában 25 illegális tettet észleltek a határátkelőknél és a zöldhatáron, és az észlelt kihágásokért összesen 12 900 lejre róttak ki bírságot.