The 9th edition of the Personnel Recovery Controller and Planner Course (PRCPC), a project initiated and supported by the European Defence Agency (EDA), was organised and hosted for the third time by the European Personnel Recovery Centre (EPRC), a close partner of the Agency.
The course was successfully conducted from 21 November to 2 December in Poggio Renatico Air Base (Italy). 21 students from 11 countries (Belgium, France, Germany, Italy, The Netherlands, Norway, Poland, Spain, Cyprus, Ireland and the United States) benefitted from the knowledge and experience of a team of instructors coming from Belgium, France, Germany, UK, Italy, The Netherlands, Spain and Canada.
The main objective of the course was to train Personnel Recovery (PR) staff working in tactical operation centres (TOCs), personnel recovery coordination cells (PRCCs) or joint personnel recovery cells (JPRCs) in supporting their commanders in any future PR activities.
Personnel Recovery is a vital element of modern operational planning as it provides a security net for deployed personnel. Most importantly, it boosts morale and acknowledges national as well as European Union responsibilities to effect the recovery and reintegration of isolated personnel deployed in the context of Crisis Management Operations under the Common Security and Defence Policy (CSDP).
The next EU PRCPC will take place in Karlsborg (Sweden) from 27 March to 7 April 2017 and will be organised by the Swedish Armed Forces.
Background
The EDA PRCPC project was established on 30 May 2013 as an EDA Category B project under the lead of Sweden. As of today, it includes six contributing EU Member States (cMS): Austria, Belgium, Germany, Hungary, the Netherlands and Sweden. On 31 May 2015, the cMS agreed to extend the PRCPC Cat B project until 30 May 2017. The EPRC is a potential candidate for the continuation of the project.
The EPRC closely cooperates with the EDA. It was created on 8 July 2015 by seven nations (Belgium, France, Germany, Italy, Netherlands, Spain and Great Britain) with the aim of improving the four phases of Personnel Recovery (Preparation, Planning, Execution and Adaptation) by developing/harmonising the Personnel Recovery Policy, Doctrine and Standards through clear lines of communications with partners/stakeholders (nations and international organisations), and providing assistance in support of education and training, exercises and operations.
More information:
Kosovo : le pont de Mitrovica va-t-il bientôt s'ouvrir ?
Nord du Kosovo : l'impossible démantèlement des structures parallèles serbes
Kosovo : Belgrade met le paquet dans le Nord
Nord du Kosovo : le froid, le chaud, le dialogue et les provocs
Kosovo : violente manifestation à Mitrovica contre les jardinières de Belgrade
Nord du Kosovo : les institutions parallèles serbes, « une question de survie »
Kosovo : le pont de Mitrovica va-t-il bientôt s'ouvrir ?
Nord du Kosovo : l'impossible démantèlement des structures parallèles serbes
Kosovo : Belgrade met le paquet dans le Nord
Nord du Kosovo : le froid, le chaud, le dialogue et les provocs
Kosovo : violente manifestation à Mitrovica contre les jardinières de Belgrade
Nord du Kosovo : les institutions parallèles serbes, « une question de survie »
On 7 December 2016 the Council's Permanent Representatives Committee (Coreper) approved a final compromise on revised rules for the collection, management and use of data in fisheries.
Thanks to this agreement, there will be an improved framework for gathering extensive and reliable information and for making it available at regional and European level. Reliable data is essential for the implementation of the Common Fisheries Policy (CFP) and will allow for a better evaluation of essential issues in fisheries management.
The agreement, which was successfully concluded under the Slovak Presidency, is still subject to the approval of the European Parliament's committee on fisheries (PECH).
"Getting reliable data is not a technical detail, but a fundamental issue", said Gabriela Matečná, minister for agriculture and rural development of Slovakia and President of the Council, "Good data is indispensable if politicians are to make sound and well-informed decisions firmly grounded in the best possible scientific advice. We therefore very much welcome this agreement".
The agreed draft regulation aims to align the existing data collection framework with the new CFP and to simplify the current system.
The 2013 reform of the CFP introduced new data needs to assess, among others, the progressive achievement of the maximum sustainable yield (MSY), the impact on fisheries and aquaculture, and the effects of the landing obligation.
The new rules will ensure that all these relevant data are collected following a cost/benefit approach and without duplication of effort, thus reducing the administrative burden.
Next stepsThe Chairman of Coreper will send a letter to the Chairman of the European Parliament's PECH committee. This letter will indicate that, if the Parliament adopts at its plenary session the compromise text as approved by the Coreper, the Council will then adopt the text in first reading without amendment.
This should enable the new legislation to enter into force by mid 2017.
BackgroundA EU framework for the collection and management of fisheries data was established in 2000, and then reformed in 2008 resulting in the Data Collection Framework (DCF). The DCF established a harmonised set of EU rules governing the collection of biological, environmental, technical, and socio-economic data on the fishing, aquaculture and processing sectors.
A Tanács 2016. december 6-án határozatot hozott az EU és Kuba közötti politikai párbeszédről és együttműködésről szóló megállapodás aláírásáról, valamint egyes részeinek ideiglenes alkalmazásáról. A szöveget továbbítják az Európai Parlamentnek, egyetértését kérve a megállapodás megkötéséhez. A megállapodást 2016. december 12-én 9.30-kor írja majd alá Federica Mogherini, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, továbbá az uniós külügyminiszterek, valamint Bruno Rodriguez Parrilla, Kuba külügyminisztere.
Federica Mogherini, az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője kijelentette: „Valódi fordulóponthoz érkeztünk az EU–Kuba kapcsolatok terén. Közösen egy olyan szorosabb és konstruktívabb partneri viszony kialakítására törekszünk, amely méltón tükrözi az Európát és Kubát összekötő erős történelmi, gazdasági és kulturális kötelékeket. Az EU készen áll arra, hogy az új megállapodás keretében támogassa Kubát a gazdasági és társadalmi modernizációban, jómagam pedig várakozással tekintek kétoldalú kapcsolataink további elmélyítése elé."
A politikai párbeszédről és együttműködésről szóló megállapodás – az első megállapodás az EU és Kuba között – új jogi keretet teremt az EU–Kuba kapcsolatok számára. A megállapodás értelmében a felek megerősítik a politikai párbeszédet, szorosabbra fűzik kétoldalú együttműködésüket és együttesen lépnek fel multilaterális fórumokon.
A megállapodás célja a kubai gazdasági és társadalmi átmenet támogatása. Elősegíti a párbeszédet és az együttműködést a fenntartható fejlődés, a demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartásának ösztönzése, valamint a globális kihívásokra adott közös megoldások kidolgozása végett.
A megállapodás három fő fejezetet tartalmaz, ezek a politikai párbeszédről, az együttműködésről és az ágazati szakpolitikai párbeszédről, valamint akereskedelemről és a kereskedelmi együttműködésről szólnak.
A tárgyalási irányelveket a Külügyek Tanácsa 2014. február 10-én fogadta el. A tárgyalások 2014 áprilisában kezdődtek és hét fordulót követően 2016 márciusában sikerrel zárultak. A főképviselő 2016. március 11-én látogatást tett Kubában az EU–Kuba politikai párbeszéd hetedik hivatalos fordulóján, ahol a felek hivatalosan parafálták a megállapodást.
A megállapodást „vegyes” megállapodásként írják alá és kötik meg. Ez azt jelenti, hogy az Unió részéről azt mind az EU-nak, mind pedig a tagállamoknak alá kell írniuk, és valamennyi releváns nemzeti és regionális parlamentnek meg kell azt erősítenie. Amíg minden tagállam meg nem erősíti a megállapodást, annak rendelkezéseit ideiglenes jelleggel fogják alkalmazni. Az ideiglenes alkalmazás az EU hatáskörébe tartozó rendelkezéseket érinti.
A Tanács egyúttal hatályon kívül helyezte a Kubáról szóló 1996. évi uniós közös álláspontot. Az EU 1996. évi közös álláspontjának fő célja az volt, hogy ösztönözze a plurális demokrácia felé vezető átmenet folyamatát, az emberi jogok és alapvető szabadságok tiszteletben tartását, valamint a kubai nép életszínvonalának emelkedését és tartós javulását.
Aláírási ceremónia – Médiaesemények december 12-én, hétfőn:
Place: Justus Lipsius building, Brussels
Chair: Peter Kažimír, Minister for finance of Slovakia
All times are approximate and subject to change.
from 07.30
Arrivals (live streaming)
+/- 08.45
Doorstep by Minister Kažimír
+/- 09.00
Ministerial breakfast (Roundtable)
+/- 10.00
Beginning of the Council meeting
Adoption of the agenda
Approval of legislative A items (public session)
Investment Plan for Europe (public session)
Anti-tax avoidance directive 2 (public session)
Enhanced cooperation in the area of financial transaction tax (public session)
Banking Union: risk reduction measures (public session)
Any other business:
- Anti-money laundering (public session)
- Financial service ligislative proposals (public session)
- VAT digital package (public session)
Approval of non-legislative A items
Implementation of the Banking Union
Deepening the EMU: Follow- up of the 5 Presidents ' Report
European Semester 2017
Fight against financing terrorism
Customs
Fiscal rules - predictability and transparency
Any other business:
- Capital markets Union
At the end of the meeting
Press conference (live streaming)
The Eurogroup discussed draft budgets of euro area member states and budgetary situation for the euro area as a whole.
1976 szeptemberében Skócia közelében rendezték meg a Team Spirit ’76 tengeri hadgyakorlatot, amelynek a USS John F. Kennedy repülőgép-hordozó is részese volt. A hordozón azon a bizonyos szeptember 14-i napon átok ült, mert amellett, hogy összeütközött a USS Bordelon rombolóval, még az egyik F-14-esét is elvesztette.
A "Big John" 20 évvel később, egy 1996-os fotón.
A Kennedy fedélzetén rendben zajlott a repüzem, a katapulton éppen felszálláshoz készülődött a VF-32 Swordsmen század egyik F-14A Tomcat vadászgépe. A gép hajtóművei egyszer csak felsivítottak és a Tomcat a kiszolgáló személyzet döbbenetére végigrobogott a fedélzeten majd a vízbe zuhant. A kéttagú személyzet még időben katapultált.
Les Seymour, a szerencsétlenül járt F-14-es operátora volt. Így emlékezett vissza a baleset pillanataira:
„Egy szokásos hétköznapi feladatra indultunk. A felszállás után egy KA-6-os tankerrel kellett volna találkoznunk, hogy feltöltsük az üzemanyagkészletünket. Ezután egy kijelölt légtérben gyakoroltuk volna az elfogásokat más hajók gépeivel együtt. A hármas számú katapulton álltunk, de még nem voltunk rácsatlakoztatva és a fegyveres szakág emberei ellenőrizték a fegyverzetünket. A pilótám, Lew Kosich az előírás szerint felemelt kezekkel várakozott. Így a fegyveresek látták, hogy a keze nincs a kezelőszerveken. Azonban anélkül, hogy a pilóta a gázkarhoz nyúlt volna, a hajtómű az utánégető nélküli maximális teljesítményre pörgött fel. Annak ellenére, hogy a kerekek be voltak fékezve, a gép egyre gyorsulva csúszott a fedélzeten.
A katapultülések kapcsolója „hátsó ülés” helyzetben volt, azaz én indíthattam a katapultálást. Mindig így repültünk, a pilóta rám bízta, hogy vészhelyzetben hogyan döntök. Amikor láttam, hogy a gépet nem tudjuk a fedélzeten tartani, elindítottam a katapultálást. A kabintető leválása után először az én ülésem ment ki, utána a másodperc töredéke után a pilótáé is.
A gép a szögfedélzet elé zuhant és mi pillanatok múlva már az ejtőernyőn lógtunk és a hajó fedélzete felé sodródtunk. Én a hármas katapult indítózónájánál értem le, Lew, a pilóta pedig tovább sodródott és az ernyője fennakadt egy A-6-os vagy A-7-es felhajtott szárnyán. Ő az arcán sérült meg, én pedig térdsérülést szereztem, amellyel azután hetekig bajlódtam. Az esemény hatással volt a pályafutásomra is. Ezután már sosem éreztem magam igazán jól a katonai repülésben. Azok a barátaim, akik balesetben vesztették életüket, többnyire a második vagy harmadik balesetüknél haltak meg. Addig úgy gondoltam, hogy az ilyen dolgok mindig mással történnek, de a balesetünk után már nem akartam sokáig kísérteni a sorsot és 1978-ban abbahagytam a repülést”
A VF-32-esek F-14-esei a hetvenes évekre jellemző színes festéssel.
A U.S. Navy gőzerővel igyekezett megtalálni a vízbe zuhant F-14-est. A sietség egyik oka a szovjet flotta volt, amely nyilván szívesen fogott volna olyan zsákmányt, mint egy Tomcat és a rajta lévő AIM-54 Phoenix rakéta. A másik ok az időjárás volt, amely szeptemberben az Atlanti-óceán északi részén már kezdett igen zord lenni. Amíg a mentésre alkalmas hajók a térségbe érkeztek, az amerikaiak P-3 Orion járőrgépekkel ellenőrizték a helyszínt, hátha megjelenik ott egy szovjet „halászhajó”. Az akció határidejét november végében határozták meg, ha megvan a Tomcat, ha nem.
A kutatást, amelyet a viharos időjárás miatt többször is fel kellett függeszteni, a felszíni egységek és civil specialisták kezdték meg. Az F-14-est még meg sem találták, de már a kiemelésről folytak a viták. Az egész akcióra a szakmai presztízsharc és a tapasztalatlanság volt jellemző. Roger Sherman mérnök volt az, aki átlátta a helyzetet és egy barátjához fordult segítségért, aki az Electric Boat-nál dolgozott. Felvázolta a problémát, amire egy megoldás ígérkezett elfogadhatónak: az NR-1-es tengeralattjáró.
A kisméretű titkos jármű ideális volt a feladatra. Nukleáris hajtóműve révén korlátlan ideig maradhatott a víz alatt akár nyolcszáz méter mélyen is. Személyzete a megfigyelőállás vastag üvegén keresztül vizsgálhatta a feneket, miközben a jármű tandemelrendezésű gumikerekein lassan gördülhetett az óceán fenekén. A tengeralattjáró előtt nagy erejű fényszóróval világíthatták meg az utat, és amit találtak, azt egy robotkarral foghatták meg.
1986-os fotó az NR-1-esről.
A barát felhívta hát az amerikai atom-tengeralattjárók atyját, a nyers modoráról ismert Hyman Rickover tengernagyot. Perceken belül égtek a vonalak Rickover irodája és a Pentagon között. Az eredmény borítékolható volt: az NR-1-est felkészítették a bevetésre. Szerencsére alig száz kilométerre, Skóciában volt.
Az NR-1-es tisztjei először az F-14-est gyártó Grumman embereivel találkoztak, hogy megbeszéljék a géppel és a rakétával kapcsolatos tudnivalókat. A tengeralattjárósok biztosak voltak abban, hogy nem azt találják a tengerfenéken, amit a felszínen elképzeltek. Tudták, hogy a tengeráramlatoknak és alakjának köszönhetően a Tomcat eltávolodott attól a helytől, ahol a vízbe esett.
A tengerfenék hatszáz méter mélyen volt, az NR-1-es ott kezdte a kutatást. Amikor a szonár jelzett valamit, közelebb mentek és ellenőrizték, de többnyire csak egy nagyobb szikláról volt szó. Nagyon lassan lebegtek előre, amikor az orrkamera képén feltűnt egy halászháló. Annak kiderítésére, hogy miben akadt el a háló, az NR-1-es lemerült a fenékre. Amit ott talált, az nem volt más, mint a VF-32-esek F-14-ese. A tengeralattjáró fényszóróinak fényében ott hevert a Tomcat, a hátán fekve, összetörve, beleragadva az iszapba. Egy gond volt csupán, az AIM-54 Phoenix rakéta hiányzott a fegyvertartóról.
A legfontosabb tennivaló a repülőgép kiemelése volt. Először az orrfutóhoz akarták rögzíteni a drótkötelet, mivel úgy gondolták, hogy, ha az a katapultos indítást kibírja, akkor megfelel a kiemeléshez is. Végül a főfutónál próbálkoztak. A felszínről leeresztett drótkötelet az NR-1-es robotkarjával ráhurkolták a vadászgép futóművére, majd az ugyancsak leeresztett második kötelet rácsatlakoztatták a futóműre hurkolt kötél bilincsére. Ez a hosszú, kiemelő kötél, a rendkívül rossz időjárás miatt csak napok múlva jutott le a géphez.
A felszínen mit sem változott a helyzet. A közelben szovjet hadihajók várakoztak, az óceán viharos volt. Emeléskor a kötél lassan megfeszült és a Tomcat felemelkedett a fenékről. Az volt a terv, hogy sekélyebb vízbe vontatják. A mentőhajó a hatalmas hullámok között annyit emelkedett és süllyedt, hogy a kötél nem bírta és elszakadt. Az F-14-es visszazuhant a tengerfenékre, igaz már „csak” négyszázötven méter mélységben.
Meg kellett ismételni az egész procedúrát, de az óceán ragaszkodott ahhoz, amit egyszer már megszerzett. A drótkötél ismét elszakadt és a Tomcat visszasüllyedt hullámsírjába. Mialatt a kiemelési kísérlet zajlott, az NR-1-es tovább kutatott, immár a Phoenix után. A rakéta kutatásának kiindulópontja az F-14-es volt. Valójában fogalmuk sem volt, hogy mekkora rakétát keresnek. 1976-ban a Phoenix „Top Secret” volt, ráadásul a szakemberek elképzelhetetlennek tartották, hogy leszakadjon a repülőgépről, ezért semmiféle információt sem adtak az NR-1-es személyzetének a rakéta méretéről és súlyáról. A tengeralattjárósok ezért egy Sidewinder méretű rakétát kerestek és attól tartottak, hogy az eltűnt az iszapban. Az NR-1-es tehát elkezdte a tengerfenék tüzetes átkutatását, vagy ahogy a személyzet nevezte, a „fűnyírást”. A kis hajó megfigyelő ablakaiban hasaló tengerészek a fényszórók fényében vizsgálták az óceán kihalt fenekét. Ekkor feltűnt valami. A fényszórókat és a kamerákat ráállították. Az AIM-54 Phoenix ott hevert előttük, a rajta lévő feliratok jól kivehetőek voltak. Megvolt hát a rakéta, de hátra volt még a kiemelése. Félő volt, hogy megsérült az a biztonsági rendszer, amely a rakéta robbanását volt hivatott megakadályozni egy bizonyos sebesség elérése előtt.
Jól látható a Phoenix és a Sidewinder közötti méretbeli különbség.
Újra beindult a felszíni okoskodás, mindenkinek volt valami ötlete. A feladatot végül ismét az NR-1-es és személyzete oldotta meg. A tengeralattjáró a Phoenix fölé állt és emelővillájával megfogta azt. A rakétát rögzítették, majd az NR-1-es megvárta az éjszakát. Az amerikaiak nem akarták, hogy a szovjet hajókról meglássák a rakétát. A tengeralattjáró valamivel éjfél előtt ért a felszínre, hasa alatt az AIM-54-essel. A rakéta alá egy bölcsőt úsztattak, majd egy hajó fedélzetére emelték. A Phoenix megvolt tehát, de az F-14-es még mindig az Atlanti-óceán fenekén hevert. Esély sem volt arra, hogy a tervezett módszerrel a felszínre emeljék. Úgy döntöttek, hogy erőből oldják meg a dolgot.
Két hajó között drótkötelet feszítettek ki, majd a vízbe engedték és elindultak. Amint a kötél beleakadt a vadászgépbe, az egyik hajó megállt, a másik pedig körözni kezdett és a kötelet a Tomcatre tekerte. Ekkor egy bilincset engedtek le és szorosra zárták a repülőgépre tekert kötelet. Egy másik hajó 160 méteres mélységbe emelte az F-14-est és a sekélyebb, nyugodtabb vizek felé indult vele. Miután 130 kilométeren keresztül vonszolta a gépet, elérte a sekély vizeket. Ott búvárok segítségével emelték ki azt, ami az F-14-esből megmaradt. A sok vontatás, vonszolás és a tengeráramlatok hatására a gépre rá sem lehetett ismerni, gyakorlatilag egy rakás roncs maradt belőle. A 2,4 millió dolláros műveletet végül sikeresnek értékelték, mivel sem a gép, sem a rakéta nem került a szovjetek kezébe. Mindez az NR-1-es atom-tengeralattjárónak és ötfős személyzetének volt köszönhető.
A USS John F. Kennedy még 31 évig járta a tengereket, végül 2007-ben, 38 évi szolgálat után kivonták a szolgálatból. A VF-32-esek 2005 végén váltottak az F/A-18F Super Hornet típusra. Az NR-1-est 2008 végén vonták ki az aktív szolgálatból.
* * *
Fotó: U.S. Navy
Víz alatti képek: Frank Smith