“Határozottan elítéljük, hogy Oroszország ideiglenesen megszállta a Krím Autonóm Köztársaságot és Szevasztopol városát. Nem ismerjük el Oroszország törekvéseit ennek legitimálására sem most, sem a jövőben” – hangsúlyozták a csoporthoz tartozó országok külügyminiszterei, valamint az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az Ukrajnához tartozó terület bekebelezésének hetedik évfordulóján kiadott dokumentumban. Hozzátették, hogy továbbra is rendíthetetlenül támogatják Ukrajna függetlenséghez, szuverenitáshoz és területi integritáshoz való jogát.
Az aláírók azt is leszögezték, hogy ellenzik Ukrajna Oroszország általi destabilizálását, különösen a Donyec-medence és a luhanszki régió bizonyos területein. Aláhúzták, hogy a béke előmozdítása megköveteli a minszki megállapodásban foglaltak betartását.
A Franciaországot, Németországot, Olaszországot, Japánt, az Egyesült Királyságot, az Egyesült Államokat és Kanadát tömörítő csoport állásfoglalását Joe Biden amerikai elnök február végi nyilatkozata előzte meg, amelyben hangsúlyozta: kiáll Ukrajna mellett Oroszország agresszív cselekményeivel szemben. Biden szerdai televíziós nyilatkozatában “lelketlen gyilkosnak” nevezte Vlagyimir Putyin orosz államfőt, kijelentése diplomácia feszültségekhez vezetett Washington és Moszkva között.
A Donyec-medencei konfliktus övezetében tavaly július vége óta tűzszünet van érvényben, amelyet a Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló, úgynevezett minszki összekötő csoport hozott tető alá. Február végén azonban ismét kiéleződtek a harcok, az oroszbarát szakadárok többször megsértették a tűzszünetet. A kelet-ukrajnai konfliktus hét éve tart, a harcoknak már mintegy 13 ezer áldozatuk volt.
The post A G7 nem ismeri el a Krím félsziget annektálását appeared first on .
Reszl Ildikó tájékoztatása szerint a vádlott könyvelt egy vállalkozásnak, és helyzetével visszaélve eltulajdonította a társaság egyik pecsétjét, majd azzal számlatömböt vásárolt.
A férfinak egyéni vállalkozóként nyomdaipari szolgáltatásra is volt engedélye, két gazdasági társaságnak végzett is ilyen szolgáltatást. A megrendelt munkát elvégezte, de a számlákat a korábban ellopott pecsétet használva annak a vállalkozásnak a nevében állította ki, amelynél könyvelt.
A vádlott a számlák után sem az egyszerűsített vállalkozói adót, sem a személyi jövedelemadót, sem pedig az egészségügyi hozzájárulást nem fizette meg, így a gyanú szerint 2011 januárja és 2018 februárja között 150 millió 641 ezer forint kárt okozott a költségvetésnek.
A főügyészség a férfira felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta, és mintegy 90 millió forintra vagyonelkobzást is kezdeményezett vele szemben.
The post 150 milliós kár: felfüggesztettel megúszhatj a könyvelő appeared first on .
Mint írták, a szolgáltató által a helyszínen végzendő munkákról – a váratlan mérőhelyi ellenőrzés kivételével – értesítést kapnak a fogyasztók, azokról előre tudnak, ahogy ismert a várható mérőleolvasás időpontja is. A mérőcsere dátumát előre egyeztetve végzik a szolgáltatók, az esetleges karbantartási, javítási időszakról szintén értesítést küldenek. Mindig legyen gyanús, ha ezeken az időpontokon kívül érkezik valaki – írták.
A közműszolgáltatók szakemberei vagy megbízottjai fényképes igazolvánnyal vagy megbízólevéllel rendelkeznek, amelyet az érkezést követően felmutatnak. A fogyasztók is kezdeményezhetik az igazolvány, megbízólevél bemutatását. Amennyiben nem meggyőző a dokumentum, a szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatán ellenőrizni lehet a szakember személyét és a helyszíni munka valóságtartalmát. Az energiahivatal kiemelte: a szolgáltatók emberei soha, semmilyen okra hivatkozva nem fogadhatnak el készpénzt. Nem kérhetik tehát sem az állítólagosan elmaradt számla kifizetését, sem a helyszíni munkavégzés díját.
Fontos tudni, hogy a szolgáltatók alapvetően ügyfélszolgálati csatornáikon keresztül kezelnek személyes adatokat. Mint írták, előfordulhat ugyanakkor, hogy a szolgáltatók piackutatási céllal személyesen keresik fel a fogyasztókat. Ebben az esetben a felkereső személynek megbízólevéllel, adatkezelési tájékoztatóval kell igazolnia magát.
“Általános szabály: akit beengednek, ne hagyják egyedül és ne engedjék, hogy elterelje a figyelmüket. A visszaélésről haladéktalanul tegyenek feljelentést és tájékoztassák a szolgáltatót is” – írta a MEKH.
The post Mérőóra-leolvasás ürügyén csalók próbálhatnak bejutni az otthonokba appeared first on .
Dans le cadre de l'observation de l'élection présidentielle du 11 avril prochain, les médias devront se référer à la Haute autorité de l'audiovisuel et de la communication (HAAC). Le président de la Commission électorale nationale autonome (CENA), Emmanuel Tiando à travers un communiqué en date de ce jeudi 18 mars 2021 a porté l'information à la connaissance des hommes de médias.
Cette décision du président de l'institution en charge de l'organisation des élections au Bénin fait suite à la décision DCC N°21-071 du 04 mars 2021 de la Cour constitutionnelle, et conformément à l'article 26 de la loi n°2015-07 du 20 mars 2015 portant Code de l'information et de la communication en République du Bénin.
F. A. A.
Le meeting Open de Marseille en France, en grand bassin en 50 mètres, démarre ce vendredi 19 au 21 mars. L’Algérie sera représentée à cette compétition par 5 nageurs, avec l’objectif de valider leurs billets pour les Jeux olympiques 2020 et les Mondiaux 2021 et 2022. L’Algérie participe au meeting Open de Marseille en France […]
L’article Natation : cinq Algériens pour valider leurs billets pour les JO 2021 est apparu en premier sur Afrik.com.