You are here

Biztonságpiac

Subscribe to Biztonságpiac feed Biztonságpiac
A magyar biztonsági szakma hírportálja
Updated: 2 days 22 hours ago

Az elszaporodott plágiumok miatt bezárták a bukaresti rendőrakadémia doktori iskoláit

Tue, 10/27/2020 - 08:35
Romániában bezárták a bukaresti Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémia két – jogi és közbiztonsági – doktori iskoláját, miután több plágiumra derült fény – adta hírül a román média.

A döntést Monica Anisie oktatási miniszter hozta meg, aki a szaktárca etikai kérdésekkel foglalkozó bizottságának javaslatára megvonta öt évig a rendőrakadémia doktori iskoláinak működési engedélyét. Ez azt jelenti, hogy a felsőoktatási intézményben egy ideig nem lehet doktorálni, és a jelenlegi doktoranduszok sem tudják megvédeni dolgozatukat a következő öt évben a rendőrakadémia keretében.

A plágiumokról Emilia Sercan oknyomozó újságíró számolt be, aki kiderítette, hogy magas rangú politikai és közigazgatási pozíciókat betöltő személyek szereztek érdemtelenül doktori címet úgy, hogy doktori dolgozatuk nem felelt meg a tudományos követelményeknek, megjelölés nélkül emeltek át saját dolgozatukba terjedelmes szövegrészeket más tanulmányokból, s ezzel kimerítették a plágium vétségét. Az ellenőrzések során 61 dolgozat esetében bizonyosodott be a plágiumgyanú, amelyeket 2011 és 2016 között védtek meg sikeresen szerzőik.

A román média szerint történelmi döntésről van szó, hiszen a plágiumok miatt – amelyek más egyetemeket is érintettek – először függesztik fel egy felsőoktatási intézmény doktori iskolájának a működési engedélyét. Sercan többször rámutatott, hogy más egyetemek is valóságos diplomagyárakká váltak, és ellenőrizetlenül osztogatták a doktori címeket, amelyekért a román törvények szerint magasabb bérezés jár az állami szektorban.

A döntés következtében a rendőrakadémia csak a doktori iskoláinak újjászervezése következtében kérheti az újbóli akkreditálásukat.

Eddig a két leghangzatosabb plágiumbotránynak Victor Ponta volt miniszterelnök és Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettes esete bizonyult, akiknek doktori címét megvonták, miután beigazolódott, hogy dolgozatukban idézetek feltüntetése nélkül emeltek át szövegeket másoktól.

The post Az elszaporodott plágiumok miatt bezárták a bukaresti rendőrakadémia doktori iskoláit appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Hős postás mentette meg brutális kínzójától a szerencsétlen kutyát

Tue, 10/27/2020 - 07:35
Állatkínzás miatt emelt vádat a Hatvani Járási Ügyészség egy 41 éves férfival szemben, aki egy Heves megyei községben az utcán, mások szeme láttára okozott különös szenvedést a kutyájának.

A vádlott idén augusztus 11-én délelőtt a lakóhelyén, Apc községben, közterületen egy fém láncból készült pórázt hurkolt foltos keverék kutyája nyaka köré, majd az állatot mintegy ötszáz méteren át, kitartóan vonszolni kezdte az utcán. Az eb nyakán megszorult a lánc, fuldoklott, nem kapott levegőt, ám a terhelt ennek ellenére tovább húzta maga után, miközben a póráz végével ütlegelte is a hasán csúszó fiatal jószágot.

A kegyetlen cselekménynek az éppen arra haladó postás közbelépése vetett véget.

A bántalmazás és a vonszolás következtében a kutya az orrán, a hasán és a combján szenvedett horzsolásos sérüléseket, emellett leszakadtak hátsó lábairól az úgynevezett farkaskörmök is. Az állat a kora délutáni órákban – amikor egy helyszínre hívott állatorvos megvizsgálta – még mindig félig öntudatlan, sokkos állapotban volt. A kutya akár el is pusztulhatott volna, ha a postás közbelépése nem menti meg időben az életét.

A vádlott cselekményével megvalósította az állatkínzás bűntettét, ezért a Hatvani Járási Ügyészség vádat emelt vele szemben. Az állatkínzás bűntette miatt a Büntető Törvénykönyv akár három évig terjedő szabadságvesztés kiszabását is lehetővé teszi.

The post Hős postás mentette meg brutális kínzójától a szerencsétlen kutyát appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Újabb műkincsrongálás történt a berlini Múzeumszigeten

Tue, 10/27/2020 - 06:35
A több tucat, pótolhatatlan képzőművészeti alkotást sújtó rejtélyes rongálás után ismét megcsúfítottak egy műkincset Berlinben a világhírű Múzeumszigeten – írták német lapok.

Ezúttal az Altes Museum előtti parkban (Lustgarten) felállított hatalmas tálat rongálták meg. A gránitból kifaragott, XIX. századi alkotást különböző színű festékekkel összefirkálták. A silány graffitik a több mint 21 méter kerületű kerek tál oldalának csaknem teljes területét befedik. Az eset még péntek este történt. Egy szemtanú riasztotta a rendőrséget, két firkálót tetten értek és őrizetbe vettek.

A Múzeumsziget kiállítóhelyeit működtető közalapítvány (Stiftung Preußischer Kulturbesitz – SPK) elnöke, Hermann Parzinger rámutatott, hogy a megrongált műkincs nemzetközi hírű, a biedermeier korszak “világcsodájaként” is ismert. Kiemelte, hogy a Múzeumszigeten történtek miatt nemcsak a műkincsek védelmén kell javítani, hanem széles körű vitát kell indítani az építészeti és művészeti örökség társadalmi szerepéről és értékéről.

Legutóbb egyebek mellett ókori egyiptomi szarkofágokat, XIX. századi festményeket és szobrokat rongáltak meg. Az ismeretlen elkövető vagy elkövetők olajos állagú folyadékot juttattak a műkincsek felszínére a Pergamon Múzeumban (Pergamonmuseum) és a Múzeumsziget épületegyüttes több további kiállítóhelyén.

Az eset október 3-án, Németország újraegyesítésének harmincadik évfordulóján történt. Az ügy háttere egyelőre ismeretlen, és az sem világos még, hogy van-e jelentősége annak, hogy az eset a nemzeti ünnepen történt.

A német főváros központjában fekvő Múzeumsziget Németország egyik legnépszerűbb múzeumi negyede. Legismertebb műkincsei között van az ókori görög kultúra monumentális remekművei között számon tartott Pergamon-oltár, és Nofertiti – Ehnaton egyiptomi uralkodó felesége – több mint háromezer éve készített mellszobra. Az épületegyüttes 1999 óta szerepel az UNESCO – az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete – kulturális világörökségi listáján, tavaly 3,1 millió látogatója volt.

The post Újabb műkincsrongálás történt a berlini Múzeumszigeten appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Putyin Biden győzelmére számít

Tue, 10/27/2020 - 04:35
Nem követett el bűncselekményt ukrajnai üzleti tevékenységével Hunter Biden, Joe Biden volt amerikai alelnök és demokrata pári elnökjelölt fia – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök.

“Biden fiának Ukrajnában valóban volt és lehet hogy van is még biznisze” – nyilatkozott Putyin. Az orosz elnök szerint Hunter Biden legalább egy ukrajnai cégben “gyakorlatilag vezető volt és a jelek szerint nem keresett rosszul. De én ebben nem látok bűncselekményt. Nekünk mindenesetre ilyesmiről nincs tudomásunk”. Hozzátette, hogy mindez az amerikaiak és az ukránok dolga.

Biden fia 2014 és 2019 között volt az ukrán Burisma Holding energetikai vállalat igazgatóságának tagja, miközben az apja 2017 januárjáig az Egyesült Államok alelnökeként Washington Ukrajna-politikájának fő alakítója volt. Donald Trump kampánystábja és a vele rokonszenvező média kifogásolta, hogy az idősebb Biden kikényszerítette a Burisma után nyomozó Viktor Sokin ukrán főügyész lemondatását.

Putyin azt mondta, hogy nincs tudomása róla, milyen üzleti tevékenységet folytat külföldön Jelena Baturina, Jurij Luzskov volt moszkvai polgármester özvegye, és hogy vannak-e amerikai üzleti kapcsolatai. Az orosz vezető így kommentálta Trumpnak azt az állítását, hogy Hunter Bidennek voltak orosz üzleti kapcsolatai, mások mellett Baturinával is.

Nem kívánt megjegyzést fűzni az amerikai elnök azon állításához, miszerint Oroszország a mai napig is pénzeli a Biden fiút.

Putyin egyébként a műsorban úgy vélekedett, hogy az amerikai katonai jelenlét Afganisztánban nem ellentétes az orosz érdekekkel és hasznos az általános biztonság szempontjából is. Elmondta, hogy miközben a hivatalos moszkvai álláspont szerint az amerikai csapatkivonás javítja az afganisztáni megbékélés feltételeit, ő személy szerint úgy véli, hogy a stabilitáshoz hozzájáruló katonák távozása pótlólagos kockázatokat teremt és pótlólagos kiadásokra kényszeríti majd Oroszországot.

Rámutatott, hogy Afganisztán ügyében az orosz és az amerikai titkosszolgálatok együttműködnek. “Az amerikaiak tevékenységét Afganisztánban terrorelhárításként fogjuk fel” – mondta Putyin.

Közölte, hogy a két ország biztonsági szolgálatai a Trumppal való megállapodás alapján más területeken is együttműködnek, egyebek között Szíriában is, például a konfliktusmegelőzésben. Elmondta, hogy az oroszok közbenjártak egy Szíria által kémkedéssel vádolt amerikai állampolgár szabadon bocsátásáért. Felidézte még, hogy köszönetet mondott amerikai hivatali partnerének azokért az értesülésekért, amelyek alapján terrortámadásokat sikerült megakadályozni Oroszországban.

The post Putyin Biden győzelmére számít appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Már megint terrortámadást akadályozott meg az FSZB

Mon, 10/26/2020 - 16:35
Elfogtak a hatóságok egy 21 éves közép-ázsiai fiatalt, aki terrortémadást tervezett végrehajtani “az egyik hatalmi szerv épületénél” a moszkvai régióban – közölte az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).

Az FSZB szerint a gyanúsított nemzetközi terrorszervezetek megbízásából készült a merényletre. A terrorista által létrehozott rejtekhelyen a hatóságok házilag előállítható pokolgép alkotóelemeire bukkantak. A fiatal a támadás elkövetése után egy közel-keleti konfliktusövezetbe készült távozni.

Alekszandr Bortnyikov, az FSZB igazgatója júniusban kijelentette, hogy Oroszországban az elmúlt tíz év során csaknem 160 terrorcselekményt sikerült meghiúsítani, ebből 43-at tavaly, idén pedig már húsznál is többet.

The post Már megint terrortámadást akadályozott meg az FSZB appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Hét ember ellen javasolnak vádemelést a tanárgyilkosság ügyében

Mon, 10/26/2020 - 12:10
Hét ember, köztük két kiskorú ellen javasolt vádemelést terrorista emberölésben való bűnrészesség gyanúja miatt szerdán Jean-Francois Ricard francia terrorelhárítási ügyész az öt nappal ezelőtti kegyetlen tanárgyilkosság ügyében. A pontos vádpontokról egy vizsgálóbíró fog dönteni rövidesen.

A két kiskorú egy 14 és egy 15 éves fiú, akiket azzal vádolnak, hogy pénzért cserébe megmutatták a csecsen támadónak, Abdoullakh Anzorovnak a kiszemelt történelemtanárt, a 47 éves Samuel Patyt.

Az ügyész szerint a tanárt a nyílt utcán lefejező 18 éves csecsen iszlamista azt mondta a két fiúnak, hogy szeretné “megalázni és megütni” a tanárt, valamint “bocsánatkérésre kötelezni”, amiért a szólásszabadságról tartott óráján megmutatta a Mohamed-karikatúrákat.

“Kiskorúak elleni eljárás egy terrorizmussal kapcsolatos ügyben nem példátlan dolog, de kérdéseket vet fel” – jelezte az ügyész.

A gyanúsítottak között van Brahim C., a megölt tanár egyik 13 éves diákjának az apja is. A férfi a Facebookon két videófelvételt tett közzé, amelyben a tanár ellen uszított, amiért az tanórán Mohamed-karikatúrákat mutatott. Az apát és Abdelhakim Sefrioui iszlamista prédikátort azzal vádolják, hogy néven nevezték a tanárt és célponttá tették a közösségi oldalakon. A gyanú szerint a titkosszolgálatok nyilvántartásában két évtizede szereplő radikális agitátor biztatta az apát arra, hogy uszítson a tanár ellen.

Az apával a csecsen támadó közvetlenül is felvette a kapcsolatot, hogy megtudja, pontosan mi hangzott el a tanórán a karikatúrákkal kapcsolatban. A két férfi közötti üzenetváltásokat nem hozták nyilvánosságra a nyomozati források, de a France2 közszolgálati televízió értesülése szerint az apa nem buzdította a csecsen iszlamistát támadásra, ő pedig nem osztotta meg vele merénylettervét.

Az apa a lánya elmondása alapján állított dolgokat a tanárról. Utóbb kiderült, hogy a lány, aki nem volt jelen a szólásszabadságról tartott tanórán, valótlanságokat állított az apjának Patyról, aki pedig a videófelvétel miatt rágalmazásért feljelentést tett a rendőrségen. Támadója öt nappal később, október 16-án végzett vele a nyílt utcán a Párizstól ötven kilométerre lévő Conflans Saint-Honorine-ban található középiskola közelében.

Az ügyész a támadó három barátjának vád alá helyezését is javasolta. Közülük ketten szállították gépkocsival a gyilkost a középiskolához, a harmadik pedig jelen volt, amikor az iszlamista megvette a kést, amellyel megölte az áldozatát.

Egy orosz nyelvű hangfelvételen a csecsen támadó azt mondta, hogy bosszút akart állni a tanáron, amiért az “sértő módon mutatta meg a profétát”. A francia hírügynökség által idézett üzenetben az iszlamista a Koránból idézett és azt kérte “testvéreitől, hogy imádkozzanak érte azért, hogy Allah elismerje mártírként”.

A támadás után őrizetbe vett további kilenc embert a hatóságok szerdára virradó éjjel szabadon engedték, köztük a támadó hozzátartozóit, a középiskola három diákját, és az iszlamista prédikátor feleségét.

A Le Monde című napilap értesülése szerint a közelmúltban radikalizálódott csecsen támadó, Abdoullakh Anzorov júniusban nyitott Twitter-fiókjából – amelyen vállalata a merényletet – egyértelműsíthető, hogy szeptember 25. óta keresett áldozatot dzsihadista merénylettervéhez. Többször utalt arra, hogy le akar valakit fejezni. Aznap egy 25 éves pakisztáni férfi egy hentesbárddal megsebesített két embert a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap volt párizsi szerkesztőségének közelében. A férfi az újraközölt Mohamed-karikatúrák miatt azt vette a fejébe, hogy felgyújtja a vicclap szerkesztőségét.

Paty áldozatként való kiszemelése előtt Anzorov három olyan ember címét is megszerezte, akiket bűnösnek tartott azért, mert szerinte megsértették a profétát.

The post Hét ember ellen javasolnak vádemelést a tanárgyilkosság ügyében appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A bíróság felmentette a zendülés vádja alól a volt katalán rendőrfőnököt

Mon, 10/26/2020 - 08:35
A spanyol központi büntetőbíróság szerdán felmentette a zendülés vádja alól Josep Lluis Traperót, aki Katalónia rendőrfőnöke volt 2017 őszén, az illegálisnak nyilvánított függetlenségi népszavazás idején.

A nem jogerős ítélet szerint nem bizonyított, hogy az egykori rendőri vezető egyetértett az elszakadási törekvések irányítóival, és az sem, hogy a rendőrség passzivitásával elősegítette a mozgósítást és a referendum megrendezését. A bíróság határozata nem egyhangú, a háromtagú testület egyik bírája, Concepción Espejel különvéleményt csatolt az ítélethez, kifejtve, hogy szerinte a volt rendőrfőnök bűnös az ellene felhozott vádpontokban, mert tetteivel hozzájárult az illegális népszavazás megtartásához.

A per során az ügyészség zendülés bűncselekménye miatt 10 éves börtönbüntetést kért Traperóra, engedetlenség miatt pedig egy év nyolc hónapos eltiltást közhivatal betöltésétől, valamint 60 ezer eurós (21,8 millió forint) pénzbüntetést. Az ügyészségnek tíz napja van, hogy fellebbezzen az ítélet ellen, amellyel a rendőrfőnök mellett másik három egykori katalán rendvédelmi vezetőt is felmentettek a vádak alól.

Josep Lluis Trapero az idén januárban kezdődött bírósági tárgyaláson elhatárolódott egykori feletteseitől, a Carles Puigdemont vezette katalán kormánytól.

Beszélt arról, hogy napokkal az október elsejei voksolás előtt közölte a katalán elnökkel aggodalmát a közrend fenntartásának várható problémái miatt. Emellett szóvá tette azt is, hogy egyes politikusok nyilatkozatai azt sugallják, mintha a rendfenntartók támogatnák a függetlenségi törekvéseket. “A kormány imázsa fontosabb a rendőrségénél” – idézte az elnöktől kapott választ Trapero.

A volt rendőrfőnök vallomásában kifejtette: a rendőrség igyekezett érvényt szerezni a voksolás megakadályozására utasító bírósági végzésnek, a referendum napján több száz szavazóurnát foglaltak le a rendőrök, de meglepte őket a civil ellenállás ereje, amelyre nem számítottak.

Katalóniában 2017. október elsején függetlenségi népszavazást tartottak, annak ellenére, hogy annak megrendezését korábban a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette. A szavazást ezért a hatóságok igyekeztek megakadályozni a szavazóhelyiségek bezárásával, ami azonban több helyen erőszakba torkollt.

A függetlenségpárti katalán kormány a voksolást érvényesnek és eredményesnek nyilvánította, noha a szavazás káoszban zajlott, bárki bármelyik szavazóhelyiségben szavazhatott, és több helyen sem tudták ellenőrizni a választói névjegyzéket.

Az eredmény alapján a katalán parlament függetlenségpárti többsége október 27-én megszavazta a “Katalán Köztársaság” függetlenségét kinyilvánító javaslatot, a központi spanyol kormány még aznap a szenátus felhatalmazása alapján feloszlatta a katalán regionális parlamentet, és leváltotta az autonóm kormányt, amelynek tagjai ellen vádat emelt a legfelsőbb bíróság lázadás és hűtlen kezelés miatt.

A történtek miatt a spanyol legfelsőbb bíróság 2019 októberében kilenc katalán függetlenségi vezetőt talált bűnösnek végül zendülés bűncselekményében, és 9-től 13 évig tartó szabadságvesztésre ítélte őket. Négyen közülük hűtlen kezelés miatt is büntetésüket töltik.

Carles Puigdemont leváltott katalán elnök és egykori kormányának négy tagja külföldre menekült, ahonnan nem térhetnek haza, mivel elfogatóparancs van érvényben ellenük Spanyolországban. A kiadatásukra vonatkozó kérelmeket az illetékes külföldi bíróságok elutasították.

The post A bíróság felmentette a zendülés vádja alól a volt katalán rendőrfőnököt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az EU szankcionálja az orosz katonai hírszerzés vezetőjét a Bundestag elleni 20215-ös kibertámadás miatt

Mon, 10/26/2020 - 08:35
Az Európai Unió szankciókat vetett ki az orosz katonai hírszerzés (GRU) vezetőjére, Igor Kosztyukovra a német parlament, a Bundestag ellen 2015-ben-ben elkövetett kibertámadás miatt.

A szankciók Kosztyukovon kívül egy Dmitrij Badin nevű, ugyancsak a katonai hírszerzésnek dolgozó hekkerre is kiterjednek – olvasható az unió hivatalos közlönyében. Az elfogadott szankciós intézkedések az érintettek külföldi vagyonának befagyasztása mellett tiltják a beutazást az EU területére. Ezen kívül európai magánszemélyek és uniós székhelyű vállalkozások nem bocsáthatnak pénzeszközöket a szankciók által érintettek számára.

2015 áprilisa és májusa között informatikai támadás miatt elérhetetlenné vált Angela Merkel német kancellár hivatalos oldala, és a kormány több portálja. A támadók jelentős mennyiségű adatot loptak el, és több parlamenti képviselő, köztük a kancellár e-mail fiókját is feltörték. Németország nyilvánosan is Oroszországot vádolta az akcióért.

The post Az EU szankcionálja az orosz katonai hírszerzés vezetőjét a Bundestag elleni 20215-ös kibertámadás miatt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Nápolyban utcai zavargásba csapott át az éjszakai kijárási tilalom elleni tiltakozás

Mon, 10/26/2020 - 07:35
Tüntetők és rendőrök összecsapásához vezetett Nápolyban a koronavírus-járvány terjedése miatt elrendelt kijárási tilalom ellen szervezett demonstráció.

A villámcsődületként szervezett megmozdulás a nápolyi egyetemnél kezdődött, ahol a napközben már tiltakozó akciókat tartott vendéglátósokhoz és kereskedőkhöz fiatalok csatlakoztak. A tömeg később a tartományi elnöki hivatalhoz vonult. A résztvevők a péntek éjszaka életbe léptetett kijárási tilalom ellen tiltakoztak. Sokan a tartományi elnök, Vincenzo De Luca arcának fényképével takarták el arcukat.

A majdnem hatmilliós Campania régió kormányzója november közepéig kijárási tilalmat rendelt el este tizenegytől reggel öt óráig, miután a tavasszal a járványtól megkímélt területen a napi esetszám kétezer fölé ugrott. Nápoly kórházai már kizárólag Covid-19-es betegeket fogadnak.

“Szabadság, szabadság” – skandálták a szájmaszkos tüntetők, akik azt kiabálták, ha De Luca bezárja őket, pénzt is adjon a megélhetéshez. A menet a széles tengerparti sétányon folytatódott, ahol a tüntetők egy csoportja füstbombákkal, kövekkel, üvegekkel dobálta a rendőröket, és láncok is előkerültek. Újságírókat is megtámadtak, több járművet megrongáltak. A rohamrendőrök többször is oszlatták a tömeget, könnygázt is bevetettek. Éjfélre a rendbontás véget ért.

Eddig hat régióban vezettek be éjszakai kijárási tilalmat, mely többek között Róma és Milánó városát is érinti. Felmerült az országos lezárás elrendelésének lehetősége is, miután a napi esetszám túllépte a 19 ezret, és a kórházak telítettsége kritikussá kezd válni. Giuseppe Conte miniszterelnök úgy nyilatkozott, szükség esetén, újabb szigorításokat vezetnek be, akár már hétfőtől. “Minden áron el akarjuk kerülni a gazdaság és az oktatás lezárását, valamint az ország ismételt lezárását” – hangsúlyozta Conte. A Corriere della Sera című napilap szombat reggeli címe szerint azonban az ország a lezárás küszöbén áll.

Nicola Zingaretti, a baloldali kormányerő, a Demokrata Párt (PD) főtitkára kijelentette, a kormánytöbbség jelenleg a “jövőjét teszi fel” a járvány elleni küzdelemre.

A járvány tavaszi időszakában, amikor március és május között országos lezárást vezettek be, a legfeszültebb helyzet a déli tartományokban alakult ki, ahol a belügyminisztérium szorgalmazására a nagyobb élelmiszerüzleteket a rendőrség felügyelte, valamint bevásárlási utalványokkal segítették a nehézségbe jutott családokat.

The post Nápolyban utcai zavargásba csapott át az éjszakai kijárási tilalom elleni tiltakozás appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Akár 120 ezren is válthatnak kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást az év végén a biztosítási alkuszok szövetsége szerint

Mon, 10/26/2020 - 06:35
A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány még az idén is több mint egymillió gépjárművet érint, közülük akár 120 ezren is váltanak majd kgfb-szerződést a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) várakozása szerint.

A szövetség arra számít, hogy a biztosítók az előző évhez képest öt-tíz százalékkal emelik a díjaikat, ezzel az éves átlagdíj személygépkocsik esetében 35-40 ezer forint közötti szinten áll majd be – közölte a FBAMSZ.

Felhívták a figyelmet arra, hogy ez az összeg jelentősen alacsonyabb az év közben váltók hatvanezer forint körüli átlagdíjánál, amit az év végi kampányban érintett autók speciális összetétele magyaráz. Január elsejével ugyanis jellemzően a 2010 előtt vásárolt gépjárművek üzembentartói válthatnak szerződést, ezeknek pedig a háromnegyede a legkedvezőbb, B10 bónuszfokozattal rendelkezik.

Magyarországon 2010. január 1-je óta a kgfb-szerződések esetében már nem a naptári év kezdete, hanem a megvásárlás napja számít évfordulónak. Míg korábban minden autós egységesen január elsején tudott szerződést váltani, azóta csak azok a járművek érintettek ezen a napon, amelyeknek 2010 óta nem változott a tulajdonosa. Az év végén forduló kgfb-szerződések aránya évről évre csökken, de még jelenleg is csaknem 1,1 millió gépjármű, köztük mintegy 650 ezer személygépkocsi tartozik ebbe a körbe – jelezte a biztosítási alkuszok szövetsége.

A január elsejére meghirdetett díjtarifákban jelentkezhet elsőként a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elvárása, amely megszüntetné a szélsőséges, kárstatisztikával nem igazolható díjakat, és visszafogná a bonus-malus rendszert kiüresítő túlzott károkozói pótdíjakat – hívta fel a figyelmet Papp Lajos, a FBAMSZ gépjárműszekciójának elnöke.

Emiatt a biztosítók díjstruktúrája akár jelentősen is átalakulhat, így az idén mindenképpen indokolt elvégezni az egyes biztosítók díjainak összehasonlítását. Bár az érintettek folyamatosan szűkülő köre miatt az év végi kampány évről évre csendesebb, a várható változások miatt a jelenlegi kampányban emelkedhet azok aránya, akik a váltás mellett döntenek – mutatott rá a szakértő.

A biztosítók az idén is legkésőbb november 2-ig hirdethetik ki év végi tarifáikat. Az érintett ügyfelek ezt követően tudják majd összehasonlítani a piacon elérhető lehetőségeket a meglévő biztosítójuk által megajánlott díjjal, amelyet november 11-ig kell megkapniuk postai úton, vagy e-kommunikációs szerződés esetén e-mailben. A meglévő szerződés felmondására legkésőbb december elseje éjfélig van lehetőség, az új biztosítás kiválasztásának határideje ugyanakkor december 31-e – ismertette a FBAMSZ.

The post Akár 120 ezren is válthatnak kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást az év végén a biztosítási alkuszok szövetsége szerint appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Túszokat ejtettek egy római migránsközpont lakói a karanténintézkedések miatt

Mon, 10/26/2020 - 05:35
Az emberrablások esetében alkalmazott rendőrségi közvetítők segítségére volt szükség egy római migránsközpontban, ahol a koronavírus-járvány miatt karantén alá helyezett bevándorlók túszul ejtették a tábor dolgozóit.

Több órán keresztül folyt az estig eredménytelen egyeztetés a rendőrség emberei és a magukat a tábor irodahelységeiben elbarikádozó bevándorlók között, akik túszul ejtették a központ olasz dolgozóit. A nőket már szabadon engedték.

A feszültséget az okozta, hogy a migránsokon koronavírus-tesztet végeztek, amely ugyan negatívnak bizonyult, mégsem hagyhatták el a központot. Közölték velük, hogy a hatósági karantén ideje alatt nem léphetnek ki a Róma külvárosában található tábor területéről. Ezt a bevándorlók sérelmezték. “Ha mi léphetünk ki a táborból, az itt dolgozók se mehetnek el” – hangoztatták.

Az Il Giornale jobboldali napilap adatai szerint az országban már mintegy hetven karanténközpont működik az egészségügyi megfigyelés alatt levő bevándorlók számára. Hivatalos adatok nincsenek arról, hány Covid-19-beteg volt eddig az év eleje óta érkező több mint húszezer migráns között. Az újság szerint a legtöbb beteget a Rhapsody nevű karanténhajón szűrték ki: a legutóbbi, nyolcszáz fős migránscsoportban majdnem kilencvenen bizonyultak pozitívnak. A karantén alatt lévő bevándorlókat gyakran sátrakban vagy konténerszállásokon helyezik el. Gyakoriak a villongások, a legutóbbi eset szerdán a szicíliai Siculiana táborában történt, ahol a migránsok először egymással verekedtek össze, majd a tábort felügyelő rendőrökre támadtak. Az egy volt szállodaépületben elhelyezett migránsok közül szeptember végén már félezren elszöktek, de Siculiana karanténtáborában a nyáron is többször tiltakoztak a távozni akaró migránsok.

Közben az olasz parti őrség közlése szerint Lampedusától harminc mérföldre a tengerbe borult egy hajó, amelyen a becslések szerint húszan utaztak. Tizenöt embert egy szicíliai halászhajó legénysége mentett ki a vízből, két kisgyerek édesanyja eltűnt. A túlélőket a partraszálláskor azonnal koronavírus-tesztnek vetették alá, ketten bizonyultak fertőzöttnek, mindenkit karantén alá helyeztek.

The post Túszokat ejtettek egy római migránsközpont lakói a karanténintézkedések miatt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Washington a parti őrség hajóit telepíti a Csendes-óceán nyugati vidékére

Mon, 10/26/2020 - 04:35
Washington a parti őrség hajóit telepíti a Csendes-óceán nyugati vidékére – jelentette be pénteken Robert O’Brien amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó, aki a döntést biztonságpolitikai okokkal magyarázta.

Közleményében O’Brien azt állította, hogy Kína törvényellenesen zaklat hajókat és jogtalanul folytat halászatot a térségben.

A nemzetbiztonsági tanácsadó bejelentette azt is: Washington fontolóra veszi, hogy a következő pénzügyi évben a parti őrség gyorsreagálású hajóit telepítse a dél-csendes-óceáni térségben fekvő Amerikai Szamoára. Amerikai Szamoa az Egyesült Államok külbirtoka.

A közlemény az Egyesült Államokat csendes-óceáni hatalomként írta le és hangsúlyozta, hogy Kína “törvényellenesen, be nem jelentve és szabálytalanul folytat halászatot és közben zaklatja a más országok kizárólagos gazdasági övezeteiben tevékenykedő hajókat”. Az amerikai álláspont szerint Peking ezzel nemcsak az Egyesült Államok, hanem más csendes-óceáni országok szuverenitását is megsérti s egyben fenyegetést jelent a térség stabilitására is.

O’Brien kulcsfontosságúnak nevezte, hogy az Egyesült Államok “kiegyensúlyozza ezt a destabilizáló és ártalmas tevékenységet”. A közlemény mindazonáltal arra nem tért ki, hogy az amerikai hajók bázisa hol lesz, és pontosan hány hajót is vezényelnek oda.

The post Washington a parti őrség hajóit telepíti a Csendes-óceán nyugati vidékére appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Ha fiatal vagy, szinte bármit megtehetsz, nem fogsz tényleges életfogytot kapni

Sun, 10/25/2020 - 07:35
Első fokon életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék azt a fiatal férfit, aki három évvel ezelőtt a Pest megyei Zsámbokon megölt egy 88 éves nőt, bűntársát másfél évet kapott. A Fővárosi Ítélőtábla érdekes indoklással enyhítette az elsőfokú büntetéseket – tette közzé a bíróság.

Az eljárás adatai szerint a többszörösen büntetett előéletű férfi 2017. október 15-én ittasan bemászott egy zsámboki családi házba, az ott egyedül élő idős nőt bántalmazta, vascsővel többször megütötte a fejét, majd közösült vele. A sértett belehalt a bántalmazásba. A férfi szállására visszatérve közölte munkatársaival, hogy “megölt egy idős nőt”. A másodrendű vádlott ekkor a tettes ruháit a kályhába tette, hogy elégesse, de nem volt nála gyújtó, így a ruhák nem semmisültek meg.

Az első fokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék idén januárban zárt tárgyaláson hozott ítéletet, melyben kimondta az elsőrendű vádlott bűnösségét nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, aljas célból, bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés miatt. Emiatt mint visszaesőt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. A törvényszék a másodrendű vádlottat bűnpártolás miatt másfél év fiatalkorúak fogházában végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, és elrendelte a vele szemben korábban rablás kísérlete miatt a Miskolci Járásbíróságon kiszabott 1 év 10 hónap szabadságvesztés végrehajtását is.

Az elsőfokú ítéletet az ügyész tudomásul vette, az elsőrendű vádlott és védője enyhítésért, a másodrendű vádlott és védője pedig felmentésért fellebbezett.

A Fővárosi Ítélőtábla -amely erkölcsi és kegyeleti okból zárt ülésen járt el – csütörtökön enyhítette az elsőfokú büntetéseket. Az elsőrendű vádlott tényleges életfogytiglan helyett leghamarabb harminc év múlva bocsátható feltételes szabadságra, a másodrendű vádlott büntetése pedig szabadságvesztés helyett pénzbüntetés lett.

A tábla indoklása szerint az elsőrendű vádlott esetében kétséget kizáróan nem állapítható meg a nyereségvágyból történő elkövetés, valamint, mivel a cselekmény elkövetésekor csak néhány évvel volt idősebb a fiatal felnőttkor felső határánál – 24 éves volt -, a tényleges életfogytiglan eltúlzott. A másodrendű vádlott esetében a tábla azt állapította meg, hogy bár kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekményhez kapcsolódva követte el a bűnpártolást, cselekményével nem nyújtott tényleges segítséget az elsőrendű vádlottnak, ez a büntetőeljárás sikerét nem befolyásolta – tudatta közleményében a Fővárosi Ítélőtábla.

The post Ha fiatal vagy, szinte bármit megtehetsz, nem fogsz tényleges életfogytot kapni appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Trump bejelentette a szudáni-izraeli viszony normalizálását

Sun, 10/25/2020 - 07:35
Donald Trump bejelentette a szudáni-izraeli viszony normalizálását. A bejelentés közben Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő is bejelentkezett telefonon.

“Békét kötöttek” – fogalmazott Trump a szudáni-izraeli viszony normalizálását bejelentve. A ceremónián részt vett Mike Pompeo, az amerikai diplomácia irányítója és Jared Kushner, az amerikai elnök közel-keleti ügyekben illetékes tanácsadója is. Telefonon nemcsak Netanjahu, hanem Abdalla Hamdok szudáni miniszterelnök is jelen volt, mindkettőjük szavait kihangosították.

A bejelentés előtt a Fehér Ház közleményben tudatta, hogy az Egyesült Államok leveszi Szudánt a terrorizmust támogató országok listájáról, és erről Trump értesítette a kongresszust is. Ezzel lényegében megszűnnek az afrikai ország ellen foganatosított szankciók is. Trump közölte: “legalább öt másik arab ország is” arra készül, hogy békét kössön a zsidó állammal. Hozzáfűzte, hogy arra számít, Szaúd-Arábia is normalizálja viszonyát Izraellel.

Netanjahu “nagyszerű fordulatnak” nevezte, hogy Szudán elismeri Izraelt, és köszönetet mondott Trump elnöknek a közvetítésért. A Fehér Ház közös közleményt is kiadott. “A vezetők egyetértenek a Szudán és Izrael közötti viszony rendezésében és abban, hogy véget vetnek a nemzeteik közötti háborús állapotnak” – olvasható a közleményben, amelyet Szudán és Izrael mellett az Egyesült Államok is aláírt.

The post Trump bejelentette a szudáni-izraeli viszony normalizálását appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Stoltenberg: A NATO európai űrközpontot létesít Németországban

Sun, 10/25/2020 - 06:35
A NATO új, védelmi és kommunikációs feladatokat szolgáló űrközpontot épít ki Németországban azzal a céllal, hogy ellensúlyozza Kína és Oroszország világűrbe telepített, biztonsági és gazdasági fenyegetést is magában foglaló műholdas rendszereit – közölte a NATO főtitkára Brüsszelben, a tagországok védelmi minisztereinek kétnapos online tanácskozásának első munkanapját követően.

Jens Stoltenberg kijelentette: mindaz, ami az űrben történik, meghatározza, hogy “mire vagyunk képesek” a földön, a NATO-nak ezért kell fokoznia védelmi és ellenálló képességét.

Az űr biztonságának szavatolása elengedhetetlen a navigációhoz, a kommunikációhoz. A gyors, hatékony és biztonságos műholdas kommunikáció létfontosságú a NATO-csapatok számára. Az új űrközpont segíteni fogja a szövetségesek tevékenységeinek összehangolását, támogatja a NATO misszióit és műveleteit, javítani fogja a kommunikációt és műholdas képeket oszt meg a tagországok között. Védelmet nyújt a szövetséges országok műholdas rendszereinek azáltal, hogy információkat oszt meg a lehetséges fenyegetésekről. Az űrközpontot a Németország nyugati felében található Ramstein NATO-légibázison létesítik – közölte.

A főtitkár elmondta, a védelmi miniszterek egyebek mellett áttekintették az orosz nukleáris képességekkel felszerelt rakétarendszerek növekvő arzenálja jelentette fenyegetést. A kihívás komoly, növekvő és összetett – emelte ki. Közölte, hogy szövetségesek a politikai és katonai intézkedések átfogó válaszcsomagjáról állapodtak meg. Egyebek mellett arról egyezetek meg, hogy új lég- és rakétavédelmi rendszereket építenek is, de erősítik hagyományos képességeiket is, beleértve az ötödik generációs vadászrepülőgépek beszerzése által – közölte.

Hozzátette ugyanakkor, a NATO szövetségesek továbbra is elkötelezettek a globális fegyverzetellenőrzés és a leszerelés mellett. Ezzel összefüggésben üdvözölte a bejelentést, hogy Moszkva és Washington is kész az Új START egyezmény (más néven: START-3) meghosszabbításáról folytatandó tárgyalásokra.

A Földközi-tenger keleti medencéjében, két NATO-tagország, Görögország és Törökország között kialakult konfliktussal összefüggésben azt mondta, a feszültséget a nemzetközi jog és a szövetségesek szolidaritása alapján kell megoldani. Kerülni kell a feszültséget fokozó kijelentéseket és intézkedéseket. A vitát politikai szinten, párbeszéd útján kell rendezni. Noha nem könnyű feladat, ez az előre haladás egyetlen útja – tette hozzá Stoltenberg.

The post Stoltenberg: A NATO európai űrközpontot létesít Németországban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Széklábbal verte az élettársa fejét

Sun, 10/25/2020 - 05:35
A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki idén januárban okozott életveszélyes sérüléseket élettársának.

A vádirat szerint a vádlott és élettársa egy Szeged melletti kis falu egyik házában laktak albérlőként. A vádlott és a sértett 2020. január 19-én otthon tartózkodtak és a vádlott nagy mennyiségű alkoholt fogyasztott. Délután mindketten egy sorozatot néztek a televízióban. A sértett – filmmel kapcsolatos- megjegyzése miatt, az ittas állapotban levő vádlott hirtelen indulatossá, agresszívvé vált. A sértett megjegyzését követően a vádlott az egyik széket felemelte és azzal az ágyon ülő nő felé indult és fejen ütötte a sértettet. Az ütéstől a szék egyik lába kiesett, a nő pedig megpróbált felállni, de megszédült és elesett. A vádlott ezután az egyik széklábat felvette a padlóról és több ütést mért a sértett fejére. A sértett ezek után ismételten megpróbált felállni, de a fejet ért bántalmazások miatt kialakult szédülés hatására a konyhapultnak esett. A vádlott a bántalmazást követően a földön fekvő sértetten átlépett, majd kiment az udvarra dohányozni. A sértettnek még annyi ereje volt, hogy visszament a hálószobába és lefeküdt aludni. Az éjszaka folyamán a nő állapota súlyosbodott és részére mentőt kellett hívni, majd kórházba szállítani.

A sértett a bántalmazás következtében az arc és a kéz nyolc napon belül gyógyuló sérüléseit, valamint a fejtető és a mellkas nyolc napon túli, mintegy két hét alatt gyógyuló sérüléseit szenvedte el. Mindezeken túlmenően a sértett négy bordája is eltört és légmelle is kialakult, amely közvetetten életveszélyes sérülésnek minősül és mintegy négy hét alatt gyógyult.

A főügyészség a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja. A vádemeléskor letartóztatásban levő vádlott bűnösségéről a Szegedi Törvényszék dönt.

The post Széklábbal verte az élettársa fejét appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Brexit: megvonható a tartózkodási engedély a bűncselekményért elítélt EU-állampolgároktól

Sun, 10/25/2020 - 04:35
A brit belügyminisztérium napokban beterjesztett törvénymódosítási tervezete alapján januártól vissza lehet vonni a tartózkodási engedélyt azoktól a már Nagy-Britanniában élő EU-állampolgároktól, akiket bűncselekmények elkövetéséért egy évi vagy ennél hosszabb börtönbüntetésre ítélnek.

A tárca előterjesztése szerint a jövő évtől nem is léphetnének be Nagy-Britanniában azok az újonnan áttelepülni szándékozó uniós állampolgárok, akikre más országokban legalább egy év szabadságvesztést róttak ki korábbi bűncselekmények miatt. Nagy-Britannia január 31-én kilépett az Európai Unióból, de azok az EU-polgárok, akik törvényesen és életvitelszerűen laknak az országban, továbbra is maradhatnak megszerzett összes jogosultságuk megtartásával. Ehhez meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért – hivatalos elnevezéssel letelepedett jogi státusért – kell folyamodniuk a brit hatóságokhoz.

A jövő év első napjától azonban az EU-országokból és az unión kívülről újonnan érkezőkre a brit kormány tervei szerint egységes bevándorlási szabályozás lép életbe, amely – főleg a jelentkezők szakképzettsége és angol nyelvtudása alapján – pontozásos kritériumrendszer alapján bírálja majd el a letelepedési kérelmeket. A brit belügyminisztérium csütörtökön beterjesztett törvénymódosítási kezdeményezése ehhez fűzi hozzá a jövő évtől letelepedni szándékozók, illetve a már letelepedési engedéllyel Nagy-Britanniában élők büntetőjogi státusának vizsgálatát.

A tárca ismertetése szerint a külföldi – akár uniós, akár más országbeli – állampolgárok nem léphetnek be Nagy-Britanniába, ha egy évet vagy ennél hosszabb időt töltöttek börtönben korábbi jogerős bírósági ítélet alapján. A tervezet szerint azok is kitilthatók Nagy-Britanniából, akiket ennél rövidebb szabadságvesztésre ítéltek. Az ő esetükben a minisztérium egyénenkénti elbírálást alkalmaz majd, mérlegelve teljes büntetőjogi múltjukat és azt, hogy van-e valamilyen kötődésük Nagy-Britanniához, élnek-e például hozzátartozóik az országban.

A belügyminisztérium előterjesztése szerint még azok a külföldiek is kitilthatók Nagy-Britanniából, akiket nem börtönbüntetésre ítéltek, de visszaeső elkövetőnek számítanak, akiknek nagy-britanniai jelenléte a hatóságok megítélése szerint nem szolgálná a közjót, vagy ha az elmúlt tizenkét hónapban bármiféle bűnügyben elmarasztaló ítélet született ellenük és a végzés jogerőre emelkedése óta első ízben akarnának belépni az országba.

Az elbírálás a Nagy-Britanniában és a külföldön elkövetett bűncselekményekre egyaránt kiterjed.

Mindez visszamenőleges hatállyal nem vonatkozik azokra az EU-állampolgárokra, akik már Nagy-Britanniában élnek és megszerezték a letelepedett jogi státust, vagyis határidő nélküli tartózkodási engedélyük van. A belügyminisztérium hangsúlyozza ugyanakkor, hogy ha ők 2021. január 1. után követnek el olyan bűncselekményt Nagy-Britanniában vagy külföldön, amelyért legalább egy év szabadságvesztésre ítélik őket, nagy-britanniai letelepedési engedélyük visszavonható lesz. A tárca legutóbbi adatai szerint szeptember végére meghaladta a négymilliót azoknak az EU-állampolgároknak a száma, akik tartós letelepedési engedélyért folyamodtak.

A brit hatóságok 3,9 millió folyamodványt már elbíráltak, csaknem mindet kedvezően: az elutasított kérvények aránya mindössze 0,4 százalék volt a múlt hónap utolsó napjáig.

The post Brexit: megvonható a tartózkodási engedély a bűncselekményért elítélt EU-állampolgároktól appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

GVH: megalapozatlan a Chocolate Brown hálózat állítása a szoláriumairól

Sat, 10/24/2020 - 08:35
Megalapozatlanul állította szoláriumairól a Chocolate Brown hálózat, hogy azok egészségesek, ezért üzemeltetőjét a fogyasztók kompenzációjára, ismeretterjesztő kampányra kötelezték – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

A versenyhivatal tavaly indított vizsgálatot a Chocolate Brown szolárium franchise hálózatot üzemeltető Sun System Kft.-vel szemben, mert üzenetei azt a benyomást kelthették a fogyasztókban, hogy náluk egészséges, az emberi szervezetet nem károsító módon barnulhatnak. Ugyanakkor a tudományos álláspont szerint a szoláriumozás a bőrrák kialakulásának fokozott veszélyével jár, hosszabb távon kedvezőtlen hatást gyakorol az egészségre, és gyorsítja a bőr öregedését – közölte a GVH.

A hatóság vizsgálata megállapította, hogy a vállalkozás megtévesztő módon sugallta a fogyasztóknak, hogy szoláriumai “egészségesek”, “bőrkímélőek”, illetve “hozzájárulnak az egészség megőrzéséhez”. Szintén jogsértőnek bizonyultak az egészségi állapot javításával, a betegségek megelőzésével, kockázatuk csökkentésével kapcsolatos hatásokkal, különösen az influenza elleni védekezéssel összefüggésben tett reklámüzenetek – hívja fel a figyelmet a hatóság.

A GVH közölte, a cég az eljárás során együttműködött a versenyhatósággal, részben elismerte a jogsértést, és felhagyott a kérdéses üzenetekkel, több ízben felhívta franchise-partnerei figyelmét is, hogy tartózkodjanak az egészséggel kapcsolatos állításoktól. Ezért eltekintettek a bírság kiszabásától, ehelyett előírták a cégnek a jogsértést kompenzáló kötelezettségek végrehajtását.

Ennek részeként visszatérítés jár minden fogyasztónak, aki a megtévesztő reklámokkal érintett időszakban, 2018 márciusa és 2019 márciusa között vásárolta az első bérletét a szolárium-hálózatban. A vállalkozás emellett fogyasztói tudatosságot növelő kampányt bonyolít le a szoláriumozás általános kockázatairól és hatásairól. A cégnek belső vállalati megfelelési programot is be kell vezetnie, amelyet a franchise partnerei számára is kötelezővé kell tennie – tájékoztatott a GVH.

The post GVH: megalapozatlan a Chocolate Brown hálózat állítása a szoláriumairól appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Washington elkötelezett Izrael katonai fölényének fenntartása mellett

Sat, 10/24/2020 - 07:35
Washington elkötelezi magát Izrael katonai fölényének fenntartása mellett a térségben – jelentette ki Mark Esper amerikai védelmi miniszter, miután Benny Ganz izraeli védelmi miniszterrel közös nyilatkozatot írt alá védelmi együttműködésről.

A két védelmi miniszter a rövid sajtótájékoztatón nem kívánta az együttműködési megállapodás részleteit feltárni. Ganz a Twitteren később jelezte: a közös nyilatkozatban “megerősítették az Egyesült Államok stratégiai elkötelezettségét a héber állam mennyiségi katonai fölénye mellett az elkövetkezendő években”.

Esper újságíróknak azt hangsúlyozta: “fontos volt ismételten megerősíteni az országaink közötti különleges kapcsolatot”. Majd hozzátette: az Egyesült Államok eltökélt Izrael katonai fölényének fenntartásában, s az Izrael biztonsága melletti amerikai elkötelezettség “régi és megingathatatlan”.

Elemzők szerint a közös nyilatkozat jelentőségét az adja, hogy az amerikai kormányzat vadászbombázók eladására készül az Egyesült Arab Emírségeknek. Izrael mindig ellenezte F-35-ös vadászgépek eladását közel-keleti országoknak, köztük még Jordániának és Egyiptomnak is, jóllehet, ez a két ország békemegállapodást írt alá a zsidó állammal.

The post Washington elkötelezett Izrael katonai fölényének fenntartása mellett appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az Európa Tanács aggodik a horvát határőrök által a migránsokkal szemben alkalmazott erőszak miatt

Sat, 10/24/2020 - 06:35
Aggasztónak nevezte a menekültek kollektív kiutasításával, a menedékjoghoz való hozzáférés megtagadásával, a horvát határőrök által alkalmazott “rendkívüli erőszakkal” kapcsolatos legfrissebb beszámolókat Dunja Mijatovic, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa.

Mijatovic üzenetében hangsúlyozta: annak ellenére, hogy már korábban felszólította az illetékes horvát hatóságokat a sorolt állítások gyors, hatékony és független kivizsgálására, továbbra is “hiteles jelentések” szólnak az említett jogsértésekről.

Ezek azt sugallják, hogy az erőszak és az embertelen cselekmények száma egyre növekszik, a horvát bűnüldöző szervek továbbra is büntetlenül végzik a súlyos emberi jogi jogsértéseket – közölte.

Mijatovic közleményében arra szólította fel a horvát hatóságokat, hogy állítsák le az illegális migránsok visszaküldését, számolják fel a velük szemben alkalmazott erőszakot, valamint biztosítsák a menekültek ellen elkövetett súlyos emberi jogi jogsértések elkövetőinek felelősségre vonását.

The post Az Európa Tanács aggodik a horvát határőrök által a migránsokkal szemben alkalmazott erőszak miatt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.