You are here

Biztonságpolitika

Bejrúti robbanás: megsérült a magyar követség épülete, Magyarország is felajánlotta segítségét

Biztonságpiac - Thu, 08/06/2020 - 05:35
A bejrúti robbanásban megsérült a magyar követség épülete, magyar érintettről azonban nem tud a Külgazdasági és Külügyminisztérium, segítséget eddig senki sem kért – írta közösségi oldalán a tárca tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.

Menczer Tamás úgy fogalmazott: a minisztérium megdöbbenéssel értesült a pusztító libanoni robbanásról, és együttérzését fejezi ki az áldozatok családjainak és a sérülteknek, valamint Libanon mellett áll ebben a szörnyű helyzetben. A nagykövetség kapcsolatban van a helyi hatóságokkal. A követség épületében álmennyezetek szakadtak le és ablakok törtek be, ahogy több munkatársuk lakásán is – közölte az államtitkár. Kollégáik jól vannak, készek arra, hogy szükség esetén segítsék a magyar állampolgárokat – tette hozzá.

Libanon fővárosában, Bejrútban kedd este történt robbanás, amelynek több ezer sebesültje és már száznál több halottja van. A robbanás a bejrúti kikötő körzetében történt, ott, ahol több robbanóanyag-raktár – más források szerint vegyianyagraktár – található. Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították, és gyásznapot hirdettek. A robbanás oka egyelőre ismeretlen.

Nagy valószínűséggel egy kisebb tűz okozta a bejrúti kikötőben tárolt nagymennyiségű ammónium-nitrát berobbanását kedd este – mondta Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő. Hangsúlyozta: “finoman szólva” is szabálytalan 2700 tonna ammónium-nitrát tárolása egy városban.

A pusztítás földrengésszerű volt, Bejrút nyugati része romokban áll, a sebesültek száma már négyezer körül van – tette hozzá. Libanonban különböző érdekek, szervezetek, vallási közösségek vannak, amelyek között nagy az ellentét – mondta Kis-Benedek, megjegyezve, nem lenne meglepve, ha a Hezbollah nevű terrorszervezet is érintett lenne. A Hezbollahnál ugyanis gyakorlat, hogy városok közelében tárol robbanóanyagot – közölte.

Csehország speciális mentőcsapatot küld Bejrútba, amely segíteni fog a keddi robbanás által összedöntött vagy megrongált épületek romjainak átkutatásában – jelentette be Jan Hamácek cseh belügyminiszter. Tomás Petrícek külügyminiszter azt közölte, hogy Csehország továbbá tízmillió korona (135 millió forint) értékű humanitárius segélyt is küld Libanonnak. A mentőket és a humanitárius segélyt szerda délután a cseh hadsereg szállítórepülőgépe vitte Bejrútba.

Levélben kondoleált Orbán Viktor libanoni kollégájának, Hasszan Diabnak a Bejrútban történt tragikus robbanás kapcsán. “A magyar nép nevében szeretném kifejezni legmélyebb együttérzésemet Önnek és a libanoni embereknek. Részvétünket fejezzük ki az áldozatok családjainak, gyors és teljes felépülést kívánunk a sebesülteknek” – írta a libanoni miniszterelnöknek Orbán. Hozzátette: “gondolataink és szívünk önökkel vannak”. A magyar kormányfő biztosította hivatali partnerét arról, hogy Magyarország készen áll segítséget és támogatást nyújtani Libanonnak ebben a nehéz időszakban. Magyarország a Hungary Helps programon keresztül egymillió eurós humanitárius segítségnyújtással támogatja a szerdai bejrúti robbanás után az emberi életek megmentését, a kármentést és az újjáépítést.

The post Bejrúti robbanás: megsérült a magyar követség épülete, Magyarország is felajánlotta segítségét appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Megkezdődött az iskolaőrök felkészítése

Biztonságpiac - Thu, 08/06/2020 - 04:35
Megkezdődött az iskolaőrök felkészítése – közölte a rendőrség, hozzátéve: a fővárosban és több megyében továbbra is várják a jelentkezőket.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálatának közleménye szerint a hétfőn kezdődött háromhetes képzésben 497 iskolaőr (422 intézményi iskolaőr és 77 tartalék iskolaőr) vesz részt, és sikeres vizsgát követően szeptembertől állnak munkába a kijelölt oktatási intézményekben.

Azt írták: a rendőrség által július 16-án közzétett iskolaőri álláshirdetésre augusztus 3-ig 1409-en adtak be jelentkezést. Az egészségi, fizikai és pszichológiai alkalmassági vizsgálatokat követően az iskolaőrök képzése 31 helyszínen indult meg. A betöltetlen létszámhelyek feltöltésére, a tartalékképzésre és az esetleges fluktuáció kezelésére Budapesten, valamint Pest, Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a rendőr-főkapitányságok továbbra is várják a jelentkezőket.

Az iskolaőrök 120 órás szaktanfolyami képzésen vesznek részt, amely pedagógiai-pszichológiai, bűnmegelőzési és konfliktuskezelési modulokból, valamint rendvédelmi alapképzésből épül fel. Az egyes modulok záróvizsgával végződnek, sikeres teljesítésük után iskolaőri vizsgát tesznek a résztvevők.

Az iskolaőrök az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma által megnevezett köznevelési és oktatási intézményekben végzik majd munkájukat. Munkaviszonyban a rendőrség területi szerveinél (megyei, Budapesti Rendőr-főkapitányság) állnak, tanítási idő alatt vezényléses munkaidőrendszerben, hathavi munkaidőkeretben látják majd el feladataikat. Az iskolaőrök Budapesten és Pest megyében bruttó 230 ezer, más megyékben bruttó 220 ezer forint havi munkabért kapnak; ezenfelül éves, bruttó kétszázezer forint cafetériára és munkába járási költségtérítésre jogosultak.

Az Országgyűlés július 3-án fogadta el az iskolaőrség bevezetésére vonatkozó törvényjavaslatot, amelynek célja az iskolai erőszak megszüntetése és megelőzése. A jogszabály szerint az iskolaőr közfeladatot ellátó személynek minősül, és csak az iskola területén intézkedhet, tanítási időben. Az őrök biztonságot sértő vagy veszélyeztető tevékenység esetén kényszerítő eszközt alkalmazhatnak: testi kényszert, gázspray-t, rendőrbotot és bilincset. Fegyver nem lesz náluk.

The post Megkezdődött az iskolaőrök felkészítése appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Megpróbált lefizetni egy határrendészt, felfüggesztett börtönbüntetést kapott és még a kenőpénzt is elkobozták

Biztonságpiac - Wed, 08/05/2020 - 16:35
Egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt a Nyíregyházi Törvényszék egy román-ukrán állampolgárságú férfit, aki múlt szerdán tíz euróval meg akart vesztegetni egy határrendészt a barabási határátkelőnél – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője.

Keresztes Imre tájékoztatása szerint a férfi kilépéskor átadta a román útlevelét, a belga személyi igazolványát és a gépjármű forgalmi engedélyét a határforgalom-ellenőrzést megkezdő rendőrnek, a gyorsabb átkelés érdekében pedig az iratok közé egy tízeurós bankjegyet tett. Az oroszul zajló beszélgetés során a férfi többször a rendőr törzsőrmester tudtára adta, hogy a pénzt az Ukrajnába történő mielőbbi kiléptetése érdekében neki szánta – írta a főügyész.

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség ügyésze lefoglalta a vesztegetési pénzt, a férfit gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. A vádlott beismerte a bűncselekmény elkövetését. Az ügyet a bíróság gyorsított eljárásban bírálta el: a büntetlen előéletű férfit hivatali visszaélés miatt bűnösnek mondta ki, jogerősen egy év, két év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, továbbá a tíz euró címletű bankjegyre vagyonelkobzást rendelt el.

The post Megpróbált lefizetni egy határrendészt, felfüggesztett börtönbüntetést kapott és még a kenőpénzt is elkobozták appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Állandóvá teszik az amerikai katonai jelenlétet Lengyelországban

Biztonságpiac - Wed, 08/05/2020 - 12:10
Az amerikai 5. hadtest előretolt lengyelországi parancsnokságának létrehozása révén állandóvá válik az amerikai katonai jelenlét Lengyelországban – közölte Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter.

A miniszter az amerikai szárazföldi erők főparancsnokával, James McConville-lel, valamint a részben Lengyelországba telepítendő amerikai 5. hadtest élére álló John Kolasheskivel együtt szólalt fel a krakkói katonai ünnepségen. Blaszczak megerősítette Mark Esper amerikai védelmi miniszter múlt heti döntését, amely szerint Lengyelországban az 5. hadtest előretolt parancsnokságát létesítik, és legalább ezerrel, 5500-ra növelik meg a már lengyel földön állomásozó amerikai kontingens létszámát.

A krakkói ünnepség során a lengyel nemzetvédelmi tárca Twitter-honlapján a lengyel és amerikai elnök tavalyi nyilatkozataira hivatkozva arról tájékoztatott: döntés született az amerikai erők eddig rotációs jellegű lengyelországi állomásoztatásának állandóvá tételéről. Az Egyesült Államok és Lengyelország július 30-án befejezte a tárgyalásokat a megszilárdított védelmi együttműködésről, az erről szóló szerződést (Enhanced Defence Cooperaation Agreement) várhatóan még augusztusban írják alá.

A krakkói ünnepségen James McConville főparancsnok altábornaggyá nevezte ki John Kolasheskit, aki bejelentések szerint az ősszel műveleti képességeit újra elérő 5. hadtest élére fog állni. A hét éve megszüntetett, korábban mindkét világháború, majd a hidegháború és a koszovói konfliktus során is Európában tevékeny 5. hadtest fő székhelye a Kentucky állambeli Fort Knox – idézte fel krakkói felszólalásában McConville. Közölte: a hadtest egyik célja az amerikai műveleti képességek megerősítése és integrációja Európában.

Trump júniusi bejelentése szerint Washington csökkenti a német földön állomásozó katonái létszámát, legújabb közlés szerint összesen 11 900 amerikai katonát vonnak ki. Csaknem 5600 katonát NATO-tagországokba telepítenek át, 6400 katona pedig visszatér az Egyesült Államokba.

The post Állandóvá teszik az amerikai katonai jelenlétet Lengyelországban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Latin-Amerikába tartottak a minszki zsoldosok

Biztonságpiac - Wed, 08/05/2020 - 08:35
Latin-Amerika egyik országába tartott minszki és isztambuli átszállással az a 33 orosz állampolgár, akit múlt héten vettek őrizetbe Fehéroroszországban – jelentette ki Kirill Pletnyov minszki orosz konzul.

Pletnyov az úti célt nem nevezte meg. Beszámolója szerint az őrizetbe vett orosz állampolgárok egybehangzóan azt mondták neki, hogy tranzit céljából tartózkodtak Fehéroroszországban, és július 25-én szándékoztak továbbrepülni “a latin-amerikai régió egyik országába”. Gépüket azonban lekésték. Mint Pletnyov mondta, nem értik, miért gyanúsítják őket azzal, hogy kapcsolatban állnak fehérorosz ellenzékiekkel.

A konzul a gyanúsítottak helyzetének bonyolultságával indokolta, hogy korábban a fehérorosz hatóságoknak egymásnak ellentmondó vallomást tettek. Megismételte, hogy a gyanúsítottak tiltott eszközöket nem szállítottak. Közölte, hogy a minszki orosz nagykövetség felvette a kapcsolatot az őrizetesek fehérorosz ügyvédjével.

Moszkvában Andrej Rudenko külügyminiszterhelyettes hétfőn “részletes beszélgetésre” hívta meg Vlagyimir Szemasko moszkvai fehérorosz nagykövetet, akinek azt mondta, hogy a gyanúsítottakat “alaptalan és kitalált ürüggyel” tartóztatták le. Ez a tárca honlapján megjelent közlemény szerint “nem egyeztethető össze a két ország és nép szövetségesi és testvéri viszonyával”. Rudenko hangsúlyozta, hogy Moszkva “sosem avatkozott be, és nem készül beavatkozni más államok belső folyamataiba”, főként nem Fehéroroszországéba, amelyet a legközelebbi barátjának és szövetségesének tekint. A helyettes tárcavezető közölte, hogy az orosz fél ragaszkodik az eset objektív kivizsgálásához és az őrizetesek mielőbbi szabadon bocsátásához.

A 33, orosz útlevéllel utazó férfit, egy biztonsági magáncég alkalmazottait, július 29-én vették őrizetbe egy Minszk környéki szanatóriumban. Előbb a Wagner orosz zsoldoscsoport tagjainak, majd katonáknak minősítették és csoportos rendzavarások előkészítésével vádolták meg őket.

Fehéroroszországban a tervek szerint augusztus 9-én elnökválasztás lesz. A Minszkben megfogalmazott vád a gyanúsítottak megjelenését az ország területén ezzel hozta összefüggésbe. Huszonnyolcukat Ukrajnában a főügyészség azzal gyanúsította meg, hogy a szakadárok oldalán részesei voltak a Donyec-medencei konfliktusnak.

The post Latin-Amerikába tartottak a minszki zsoldosok appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Gyújtogató ellen emeltek vádat Zalaegerszegen

Biztonságpiac - Wed, 08/05/2020 - 07:35
Közveszélyokozás és rongálás bűntette miatt emeltek vádat egy 25 éves férfi ellen, aki szemétgyűjtő edényeket, autókat, ablakredőnyt, sőt egy pajtát is felgyújtott Zalaegerszegen, illetve Sárváron – jelentette be Jánky Judit.

A Zala Megyei Főügyészség helyettes szóvivője közölte: a 25 éves, büntetlen előéletű férfi tavaly októberben égésgyorsító anyagok használatával öt helyen gyújtott fel szemetes konténereket Zalaegerszeg utcáin. Egy lakóház földszinti lakásának ablakredőnyét is meggyújtotta, amely több helyen is átégett.

A férfi egy zalaegerszegi vállalkozás telephelyén műanyag zsákokban tárolt, ötven köbméternyi elektronikai eszközt gyújtott fel, és a tűz átterjedt egy autóra is. Máskor egy utcán parkoló furgon műanyag ajtófogantyúit és díszléceit lobbantotta lángra öngyújtójával. Sárváron pedig egy félig nyitott szalmatároló pajtában és istállóban okozott tüzet. A férfi emellett festékszóró spray-vel összefirkált több zalaegerszegi épületet, társasházak és egy templom falát.

A vádirat szerint az elkövető veszélyeztette emberek életét és testi épségét is. A vádlott elmeorvos-szakértői vizsgálata nem tárt fel olyan egészségügyi problémát, amely korlátozta volna beszámíthatóságát.

The post Gyújtogató ellen emeltek vádat Zalaegerszegen appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Újabb ezer amerikai katona fog Lengyelországban állomásozni

Biztonságpiac - Wed, 08/05/2020 - 06:35
Lengyelországban megnövelik a rotációs rendszerben szolgálatot teljesítő amerikai katonák létszámát – derült ki Mark Esper miniszter közleményéből.

A közlemény utalt arra , hogy az Egyesült Államok és Lengyelország befejezte a védelmi együttműködési tárgyalásokat, amelyek “megszilárdítják a tartós védelmi partneri kapcsolatot”. A tárgyalások eredményeként a védelmi együttműködés keretében rotációs rendszerben már lengyel földön állomásozó 4500 amerikai katonai kontingens létszámát ezer fővel növelik meg.

“A védelmi együttműködés tükrözi a Donald Trump amerikai és Andrzej Duda lengyel elnök által a 2019-ben aláírt közös nyilatkozatban rögzített elképzeléseket” – fogalmazott a minisztérium, utalva arra, hogy az egyezmény gondoskodik a szükséges jogi keretekről, infrastruktúráról, a méltányos tehermegosztásról, amely a felek álláspontja szerint egyaránt elengedhetetlen a védelmi együttműködés elmélyítéséhez.

A Pentagon kiemelte: az Európában állomásozó amerikai haderő nemrégiben bejelentett stratégiai átrendezésével együtt – amely Washington szerint Oroszország elrettentését, a NATO erősítését és a szövetségesek megnyugtatását szolgálja -, az amerikai katonai jelenlét megnövelése Lengyelországban, a NATO keleti szárnyán, “javítani fogja a stratégiai és műveleti mozgékonyságot”.

Trump még júniusban jelentette be, hogy Washington 9500 fővel csökkenti a német földön állomásozó katonái létszámát Mark Esper védelmi miniszter pedig a múlt héten közölte, hogy a katonák kivonását és áttelepítését napokon belül megkezdik. Esper azt jelentette be, hogy a tervezettnél több, összesen 11 900 amerikai katonát vonnak ki Németországból. Csaknem 5600 katonát NATO-tagországokba telepítenek át, 6400 katona pedig visszatér az Egyesült Államokba. Ezzel a németországi amerikai csapatok létszáma 36 ezer főről 24 ezerre csökken. Esper már a németországi csapatkivonás bejelentésekor közölte azt is, hogy Washington és Varsó egyeztet a Lengyelországban lévő amerikai katonák létszámának emeléséről is.

The post Újabb ezer amerikai katona fog Lengyelországban állomásozni appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az ügyészség 18 év fegyházat kér egy rablóra, aki egyik áldozata halálát okozta

Biztonságpiac - Wed, 08/05/2020 - 05:35
Tizennyolc év fegyházat kér kiszabni az ügyészség egy rablóra, akinek elkábított áldozatai közül az egyik meghalt. Az indítvány arra az esetre vonatkozik, ha a vádlott beismeri tettét és lemond a tárgyalásról.

A Fővárosi Főügyészség azt közölte, hogy az 54 éves férfi 2018-ban ötször is úgy rabolta ki régebbi vagy alkalmi ismerőseit, hogy elkábította őket egy gyógyszerhatóanyaggal. A vegyszert italba keverte, megkínálta vele áldozatait, majd az öntudatlan emberek pénzét és mobiltelefonját eltulajdonította. Az egyik eset tragédiával végződött. Erről azt írták, hogy a férfi egy ideig egy idős embernél lakott, ahol egy másik bérlő lakrészébe besurranva lopott. Mivel ez kiderült, a lakást el kellett hagynia, de a bérbeadót rendszeresen látogatta, majd elhatározta, hogy őt is kirabolja.

A vádlott bódítószeres üdítővel kínálta meg volt főbérlőjét, és amikor magatehetetlenné vált, elvitte az értékeit. A sértett nem tért magához, néhány órán belül meghalt. A Fővárosi Főügyészség a többszörös visszaeső terhelt ellen halált okozó testi sértés és más bűncselekmények, köztük rablás bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

A bűncselekmények – a terhelt előéletére is figyelemmel – akár húsz év szabadságvesztéssel is büntethetők. Az ügyészség indítványozta, hogy ha a vádlott az előkészítő ülésen teljes körűen beismeri bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, a bíróság ítélje tizennyolc év fegyházra. A vádlott korábban letartóztatásban volt, jelenleg más ügyben kiszabott jogerős szabadságvesztését tölti – áll a közleményben.

The post Az ügyészség 18 év fegyházat kér egy rablóra, aki egyik áldozata halálát okozta appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Több mint négyszáz településen folytatódik a szúnyogírtás

Biztonságpiac - Wed, 08/05/2020 - 04:35
Több mint négyszáz településen – 140 ezer hektáron – folytatódik a szúnyoggyérítés augusztus első hetében – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A következő napokban a Duna mentén a Szigetközben, Komárom, Dunaújváros, Szekszárd, Baja és Mohács térségében, valamint a főváros egyes kerületeiben védekeznek földi módszerrel a kifejlett szúnyogok ellen – közölték. Békés és Csongrád-Csanád megyében, valamint Sopron térségében szintén földi kezeléseket terveznek a szakemberek, légi gyérítés Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyében, továbbá Szolnok térségében lesz.

A Tisza-tó melletti településeken a még mindig jelentős “szúnyogártalom” miatt mindkét eljárást alkalmazni fogják – tették hozzá. A szúnyoglárvák elleni védekezéshez biológiai úton előállított készítményeket használnak: közvetlenül a vízbe juttatják a baktérium által termelt speciális fehérjekészítményt, amely az alkalmazott dózisban csak a szúnyoglárvákra hat.

A kifejlett szúnyogok elleni kémiai készítmény a mezőgazdaságban is elterjedt, jól ismert piretroid típusú hatóanyagot tartalmaz. A szúnyogok érzékeny rovarok, így az ellenük való védekezéshez szükséges hatóanyagból hektáronként kevesebb mint egy grammot kell kijuttatni – jelezték. A készítmény melegvérűekre, emberre és háziállatokra nem jelent veszélyt, hatására csak az érzékenyebb rovarok pusztulnak el – hangsúlyozták.

Elővigyázatosságból az érintett területeken bejelentett méhészeket értesítik a kezelések pontos időpontjáról, az önkormányzatok pedig a lakosságot tájékoztatják. A szúnyogirtás heti programja a katasztrófavédelem honlapján megtalálható – olvasható a közleményben.

The post Több mint négyszáz településen folytatódik a szúnyogírtás appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

(Air)LandPowerNews 89. (2020. aug.)

Air Power Blog - Tue, 08/04/2020 - 20:11

Sikeres lövészetet követően megszabadul 9M113 Konkursz rakétái üres konténereitől a tatai 36. Páncéltörő Rakétaosztály egyik 9P148-as harci gépe (képünk 2017-ben készült). Az irányított páncéltörő rakéták és mai, nagyban megnövelt hatótávolságú, többfunkciós, third party célmegjelölést fogadni és precíziós tűztámogatást nyújtani (csapást mérni) képes leszármazottaik egy egyszerű kérdést vetnek fel az emberben. Vajon a haragossal szemben törzskocsmájában, bandatagjaival körbevéve, ökölharcban érdemes inkább helytállni, vagy egy falun kívüli leshelyről, jó messziről lepuffantani távcsöves puskával, hogy esélye se legyen visszavágni?

 

(A helyes válasz, mint mindig, kompromisszum: a csapatban keménykötésű, vasöklű "bunyósra" éppúgy szükség van, mint "mesterlövészre". Persze a technológiai fejlődésnek hála az utóbbira manapság jóval nagyobb arányban, mint a múltban, ahová tudjuk, sokakat hív a szív és a nosztalgia. De 1989 nem jön vissza többé, nekünk a 21. század első felét dobta a gép...)

Zord


Categories: Biztonságpolitika

NAV: kokaint és heroint találtak egy utasnál a repülőtéren

Biztonságpiac - Tue, 08/04/2020 - 16:35
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai fogtak el egy utast a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a nigériai férfi csaknem egy kilogrammnyi kábítószert – kokaint és heroint – próbált becsempészni Magyarországra.

A NAV azt közölte, hogy a férfi több mint 810 gramm kokaint és 66 gramm heroint próbált a saját testében átcsempészni Magyarországon, de a NAV reptéri munkatársai gyanút fogtak a viselkedése miatt, ezért CT-vizsgálatot végeztettek.

Az utas Madridból érkezett a zöld folyosón keresztül. A pénzügyőrök igazoltatták, majd átvizsgálták a csomagját és a ruháját. Bár ekkor még kábítószergyanús anyagot nem találtak, de a Semmelweis Egyetemen végzett CT-vizsgálaton a röntgen kimutatta, hogy nagyjából félszáz idegen test található az utas gyomrában.

A férfi ellen a pénzügyőrök feljelentést tettek a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság nyomozóinál kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – áll a közleményben.

The post NAV: kokaint és heroint találtak egy utasnál a repülőtéren appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Kína felfüggeszti az Új-Zélanddal kötött kiadatási egyezményét

Biztonságpiac - Tue, 08/04/2020 - 12:10
Kína felfüggeszti az Új-Zélanddal kötött kiadatási egyezményét, válaszul arra, hogy az új-zélandi kormány felfüggesztette kiadatási egyezményét Hongkonggal.

Vang Ven-pin, a kínai külügyminisztérium szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be a döntést, semmissé téve azt a megállapodást, amely alapján gyanúsítottakat adnának ki Hongkongból Új-Zélandnak.

A wellingtoni vezetés kedden jelentette be, hogy felfüggeszti a Hongkonggal kötött kiadatási egyezményt. A döntést a júniusban bevezetett nemzetbiztonsági törvény által keltett aggodalmakkal indokolták. Új-Zéland ezzel Ausztráliát, Kanadát – amelyek szintén a brit Nemzetközösség tagjai – és az Egyesült Királyságot követte a sorban a Hongkonggal kötött kiadatási egyezmények felfüggesztése tekintetében.

Ven-pin szerint az új-zélandi kormány lépésével politikai ügyet csinált a Hongkonggal folytatott igazságszolgáltatási együttműködéséből, Kína belügyeibe avatkozott be, ráadásul súlyosan megsértette a nemzetközi jogot, valamint a nemzetközi kapcsolatok alapvető normáit.

A Peking által június 30-án elfogadott, majd azonnal hatályba is lépő nemzetbiztonsági törvényt kifejezetten Hongkongra szabottan dolgozták ki. A jogszabály a jogsértések négy kategóriájaként a szakadár tevékenységet, a felforgatást, a terrorizmust, valamint a nemzetbiztonság veszélyeztetésére külföldi országokkal vagy külső elemekkel való összejátszást sorolja fel, és egyes esetekben lehetővé teszi a gyanúsítottak kiadását Kínának.

Kína az “egy ország, két rendszer” elve alapján nagyfokú autonómiát ígért Hongkongnak a korábban brit gyarmati uralom alatt álló város anyaországhoz történő 1997-es visszakerülését követő ötven évre. Hongkongi demokráciapárti politikusok és aktivisták szerint azonban Peking egyre növeli a befolyását, és korlátozza a hongkongiak szabadságjogait.

The post Kína felfüggeszti az Új-Zélanddal kötött kiadatási egyezményét appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Újabb túszdráma Ukrajnában: egy férfi robbanószerrel fenyegetőzött, de gyorsan őrizetbe vették

Biztonságpiac - Tue, 08/04/2020 - 08:35
Robbanószer felrobbantásával fenyegetőzött egy férfi Kijev belvárosában egy kereskedelmi központban lévő bankintézetben, de rövid időn belül őrizetbe vették – hozta nyilvánosságra az ukrán rendőrség

A férfi déltájban ment be az Universal bank fiókintézetébe, és azt állította, hogy a hátizsákjában robbanószer van. A helyiséget mindenki elhagyta, a fiókvezető önként jelentkezett, hogy ott marad túsznak – tájékoztatott Anton Herascsenko belügyminiszter-helyettes a Facebook-oldalán.

Közzétette a férfi arcképét is. Közölte, hogy az előzetese információk szerint a férfi Szuhrob Karimov, 1988-ban született üzbég állampolgár. Közösségi oldalainak vizsgálata alapján Herascsenko hozzátette, hogy nagy valószínűséggel mentálisan kiegyensúlyozatlan ember.

Az UNIAN ukrán hírügynökség értesülése szerint a férfi azt követelte, hogy engedjék hozzá a média képviselőit, mert “interjút” akar adni. Az Ukeajinszka Pravda hírportál értesülése szerint “szentlélekként” mutatkozott be, és “a világ minden elnökének letartóztatását” követelte.

A hírportál beszámolója alapján az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) Alfa különleges alakulata a rendőrséggel közösen megrohamozta a bankhelyiséget, és akkor fogták el, amikor épp a média képviselőivel beszélt. Jelenleg még a bombaszakértők átkutatják a helyiséget, van-e robbanószer benne.

The post Újabb túszdráma Ukrajnában: egy férfi robbanószerrel fenyegetőzött, de gyorsan őrizetbe vették appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Egyelőre nem szabadulhat a Romániában terroristaváddal elítélt Beke István

Biztonságpiac - Tue, 08/04/2020 - 07:35
Egyelőre nem kerülhet feltételesen szabadlábra a terrorizmus vádjával Romániában öt év börtönbüntetésre ítélt Beke István.

A Brassó Megyei Törvényszék hétfői jogerős határozata ugyan részben megsemmisítette a Beke számára kedvezőtlen elsőfokú határozatot, de csak annyi engedményt tett a székelyföldi elítéltnek, hogy nem 2021 januárjában folyamodhat a bírósághoz újabb szabadon bocsátási kéréssel – amint az elsőfokú ítéletben szerepelt – hanem már 2020. november 25-én megteheti ezt. A jogerős ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálján közölték.

A Brassói Bíróság múlt héten első fokon elfogadta a székelyföldi terrorper másik vádlottjának, Szőcs Zoltánnak a feltételes szabadlábra helyezését.

Bekét és Szőcsöt 2018. július 4-én ítélte 5-5 év letöltendő börtönbüntetésre a bukaresti legfelsőbb bíróság, terrorista cselekmények, illetve ezekre való felbujtás miatt. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi, illetve erdélyi elnöke ellen hozott ítélet általános megdöbbenést váltott ki az erdélyi magyarság soraiban, hiszen az első fokon eljáró bukaresti táblabíróság megalapozatlannak tartotta az ügyészség által összeállított vádirat nagyobb részét, és csak 11, illetve 10 hónap börtönbüntetést rótt ki rájuk, amennyit már korábban vizsgálati fogságban töltöttek.

Bekét és Szőcsöt a romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) állította bíróság elé, mert lehallgatott beszélgetéseikből és a Beke István lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén. Az erdélyi magyar közvélemény az első pillanattól fogva úgy tekintette, hogy koncepciós eljárás folyik a kézdivásárhelyi fiatalok ellen. Letartóztatásuk után hetekig tüntettek Kézdivásárhelyen. Jogerős elítélésük után több rendkívüli perújítási kérelmet nyújtottak be, de ezek mindegyikét elutasították a romániai bíróságok.

The post Egyelőre nem szabadulhat a Romániában terroristaváddal elítélt Beke István appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Úzvölgyi katonatemető: a bíróságon és az ombudsmannál folytatódhat az eljárás

Biztonságpiac - Tue, 08/04/2020 - 06:35
A bíróságon és az ombudsmannál folytatódhat az eljárás az úzvölgyi katonatemetőnél tavaly június 6-án történt erőszakos cselekmények ügyében – közölték a panasztevők.

Hétfőn a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat közleményben, Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke pedig sajtótájékoztatón tudatta: megfellebbezte a nyomozást lezáró és az erőszakos cselekményeket elkövető személyeket felmentő ügyészi rendeletet, de a fellebbezést elbíráló ügyész is ugyanazt a döntést hozta, mint kollégája. Ezért a Mikó Imre szolgálat pert indított az ügyben. Az EMNP elnöke azt jelentette be, hogy – a Romániában nép ügyvédjének nevezett – ombusmanhoz fordul az ügyben.

Az erdélyi magyar közösség soraiban felháborodást váltottak ki a kivizsgálást lezáró moinesti ügyész nyilvánosságra került megállapításai. Az ügyész – miután csak román szemtanúkat hallgatott meg – úgy ítélte meg, hogy a “Kifele a magyarokkal az országból!” csupán egy “magyarellenesnek vélt jelszó”. Szerinte ez nem minősül gyűlöletkeltésnek vagy diszkriminációra való uszításnak, mert nem egy egész közösség, hanem csupán a katonatemető elé élő láncot vonó magyarokra vonatkozott. Az Active Watch bukaresti emberi jogi szervezet a román Igazságügyi Felügyelet kivizsgálását kezdeményezte az ügyben.

A jogvédelmi szolgálat közölte: a februári ügyészségi rendeletre benyújtott fellebbezésükre június 12-én kaptak választ, ám Gheorghe Braila ügyész is úgy látta, hogy a temetőnél nem történt bűncselekmény. Ezért a szolgálat pert indított, melynek a következő tárgyalását szeptember 30-án tartják.

“Úgy véljük, hogy ez esetben, az ügyész állításaival ellentétben a nyomozó szervek nem teljesítették a törvény által előírt kötelezettségeiket, ezért kérjük az ügy kivizsgálásának folytatását” – idézte a közlemény ki Benkő Erika RMDSZ-es képviselőt, a jogvédelmi szolgálat igazgatóját.

Csomortányi a hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján kijelentette: azért fordulnak az ombudsmanhoz, hogy minden hazai jogorvoslati lehetőséget kimerítsenek, mielőtt nemzetközi szintre emelnék az ügyet. Csomortányi arra is kitért, hogy az ügyészség Hargita és Bákó megye területvitájában is részrehajlóan járt el, hiszen a Csíkszeredában benyújtott panaszukat a Bákó megyei Moinesti ügyészségére küldte át.

A moinesti ügyészség az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP), valamint a jogvédő szolgálat feljelentése alapján vizsgálta meg a 2019. június 6-i úzvölgyi erőszakos temetőfoglalás ügyét, és rendelte el a nyomozás beszüntetését.

A Bákó megyei Darmanesti város önkormányzata tavaly áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő katonatemetőben, amelyet korábban a székelyföldi Csíkszentmárton község gondozott. A tavalyi hősök napján, június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt.

The post Úzvölgyi katonatemető: a bíróságon és az ombudsmannál folytatódhat az eljárás appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Súlyosbítást kér az ügyészség a Szigeten lebukott holland drogkereskedők ügyében

Biztonságpiac - Tue, 08/04/2020 - 05:33
A kényszerintézkedés és a kiszabott büntetés súlyosítását kezdeményezték a tavalyi Sziget Fesztiválon lebukott két holland drogkereskedő ügyében – közölte Fővárosi Fellebviteli Főügyészség.

Felidézték: áprilisban emeltek vádat a holland állampolgárok ellen, akik tavaly augusztusban jelentős mennyiségű kábítószert hoztak Magyarországra, hogy a fesztiválon értékesítsék, de tetten érték őket. A Fővárosi Törvényszék június végén kihirdetett elsőfokú ítéletében a hollandokat bűnösnek mondta ki jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében, és öt év szabadságvesztésre, valamint négy év Magyarországról történő kiutasításra ítélte őket.

A határozat kihirdetése után a törvényszék a vádlottak letartóztatását megszüntette és – bérelt lakásban – bűnügyi felügyeletbe helyezte őket a másodfokú eljárás befejezéséig. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség kezdeményezte a két vádlott ismételt letartóztatását és indítványozta a fegyházbüntetés súlyosítását – közölték.

The post Súlyosbítást kér az ügyészség a Szigeten lebukott holland drogkereskedők ügyében appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Izraeli katonák végeztek négy határsértő fegyveressel a szíriai határnál

Biztonságpiac - Tue, 08/04/2020 - 04:35
Az izraeli hadsereg a szíriai határnál megölt négy határsértőt, akik pokolgépet próbáltak elhelyezni a határ izraeli oldalán – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

A hadsereg által közzétett videofelvételek szerint egy négytagú csoport, amelynek legalább egy tagja fegyveres volt, a határhoz ment, ahol robbanószerkezeteket kezdtek telepíteni. Az izraeli katonaság a légierő segítségével rakétacsapást mért rájuk. Az incidens a Golán-fennsík déli részén, Eliad település közelében történt éjszaka. A támadás helyszínén korábban, a szíriai polgárháború idején Izrael tábori kórházat működtetett a Szíriából érkezett sebesültek megsegítésére.

A katonai szóvivő közlése szerint egyelőre nem világos, hogy melyik katonai szervezethez tartoztak a határsértők, de feltételezik, hogy az Iránból támogatott libanoni síita Hezbollahhoz, amely állásokat épített ki az elmúlt két évben ebben a térségben.

“Az izraeli hadsereg a szíriai rezsimet teszi felelőssé minden, a területén történt eseményért, és nem engedi meg Izrael szuverenitásának bármilyen megsértését” – szögezte le a katonai szóvivő.

Izrael északi határán feszült helyzet alakult ki az utóbbi időkben, miután Damaszkuszban mintegy két héttel ezelőtt egy légicsapásban megölték a Hezbollah egyik harcosát. A szervezet bosszút esküdött, mire Izrael a libanoni határon megemelte a készültség szintjét.

Néhány nappal a damaszkuszi támadás után egy Hezbollah-osztag behatolt Izrael területére a libanoni határnál a vitatott hovatartozású Seba ültetvényeknél, majd visszavonult, miután az izraeli hadsereg tüzet nyitott rájuk. A Hezbollah tagadta részvételét az incidensben.

Izrael 1967-ben foglalta el Szíriától a Golán-fennsík nyugati részét, majd 1981-ben törvénnyel Izraelhez csatolta a területet. Ezt az annektálást csak az Egyesült Államok ismerte el 1919 márciusában.

The post Izraeli katonák végeztek négy határsértő fegyveressel a szíriai határnál appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Nem sérült meg a siófoki balesetben a honvédelmi miniszter

Biztonságpiac - Mon, 08/03/2020 - 14:58
A Honvédelmi Minisztérium (HM) azt közölte, hogy Benkő Tibor honvédelmi miniszter is érintettje volt a balesetnek a Siófoki balesetnek.

Zavartalanul halad a forgalom az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán Siófok-Sóstó térségében, ahol hétfő délelőtt baleset miatt teljes útzár, majd sávkorlátozás volt érvényben – írta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

Batta Zsolt Iván, a főkapitányság sajtóreferense elmondta: egy teher- és egy haszongépjármű, valamint egy személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze a sztráda 98. kilométerénél. Hozzátette, az eddigi adatok szerint a haszongépjármű sofőrje és utasa sérült meg, az egyik könnyebben, a másik súlyosan, utóbbihoz mentőhelikopter is érkezett.

A HM azt közölte: a honvédelmi miniszter autója is érintett volt a reggeli órákban az M7-es autópályán, tisztázatlan körülmények között történt balesetnek. A minisztérium autójában utazók – köztük Benkő Tibor honvédelmi miniszter – nem sérültek meg. A miniszter mielőbbi gyógyulást kíván a baleset sérültjeinek – tették hozzá.

A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja – írták.

The post Nem sérült meg a siófoki balesetben a honvédelmi miniszter appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az ukrán rendőrök megtalálták és lelőtték a poltavai túszejtőt

Biztonságpiac - Mon, 08/03/2020 - 12:10
Megtalálták, majd egy mesterlövész célzott lövéssel lelőtte azt a férfit, aki több mint egy hete ejtett túszul egy rendőrt a kelet-ukrajnai Poltavában – hozta nyilvánosságra az ukrán rendőrség.

A 32 éves, többszörösen büntetett előéletű Roman Szkripniket még július 23-án állították meg járőrök Poltava belvárosában egy lopott autóval. A férfi egy gránát felrobbantásával fenyegetőzött és túszul ejtett egy rendőrtisztet, majd a hatóságok által számára biztosított másik járművel kihajtott túszával együtt a városból. Később a rendőrtisztet elengedte, a gépkocsit elhagyta és egy erdőbe menekült be, ahol a rendőrök nyomát vesztették. Nyolc napon át kutattak utána nagy erőkkel, még helikoptert is bevetettek.

Anton Herascsenko belügyminiszter-helyettes a Facebookon közzétett bejegyzésében leírta, hogy szombatra virradó éjjel egy rendőr egy lakatlan házban megtalálta Szkripniket a Poltava megyei Opisnya falu mellett. A férfi azonban újból túszul ejtette a rá találó rendőrt, és ismét a gránát felrobbantásával fenyegetőzött, ezen kívül egy szolgálati fegyver is volt nála.

Herascsenko szavai szerint a túsznak a férfi lelövése után három másodperce volt, hogy félreugorjon a gránát felrobbanásáig, és sikerült is sértetlenül megúsznia. Hozzátette még, hogy a túszejtőnek lett volna lehetősége megadnia magát, és “életben maradt volna, noha hosszú éveket töltött volna börtönben, de ő ezt az utat választotta”.

The post Az ukrán rendőrök megtalálták és lelőtték a poltavai túszejtőt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Ritka első világháborús gránátot találtak egy padláson

Biztonságpiac - Mon, 08/03/2020 - 08:35
Rendkívül ritka, első világháborús, német könnyű aknavető gránát került elő egy bontás alatt álló épület padlásán a Fejér megyei Lovasberényben – közölte a Magyar Honvédség Tűzszerész és Hadihajós Ezred.

Azt írták: a gránáthoz tartozó több mint százéves gyújtószerkezeten még tökéletesen kiolvasható az 1916-os gyártási évszám. A robbanótest szállítható állapotban volt, ezért a tűzszerészek a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére vitték, ahol oktatási anyagot készítenek majd a különleges eszközből – tették hozzá.

The post Ritka első világháborús gránátot találtak egy padláson appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.