You are here

Biztonságpolitika

Ratko Mladic élete végéig börtönben marad

Biztonságpiac - Wed, 06/09/2021 - 04:35
Az ENSZ hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) keddi döntésében elvetette a népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt 2017-ben elítélt Ratko Mladic fellebbezését, és megerősítette a “Balkán mészárosának” is nevezett volt boszniai szerb hadseregparancsnok életfogytig tartó szabadságvesztését elrendelő ítéletet.

Mladic a 2017-ben hozott, életfogytig tartó szabadságvesztést elrendelő ítélet ellen a következő év márciusában nyújtott be fellebbezést, az ENSZ felügyelete alatt működő nemzetközi ügyészség tavaly augusztusban azonban a határozat fenntartását kérte.

Az ítélet kihirdetését az eredeti ügyrend szerint tavaly márciusra ütemezték, azonban el kellett halasztani, egyrészt mivel Ratko Mladic műtéten esett át, másrészt a koronavírus okozta járványhelyzet miatt. A hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmus keddi közleménye szerint “a fellebbviteli kamara fenntartja Ratko Mladic életfogytig tartó szabadságvesztésére vonatkozó ítéletet”, a döntés jogerős, további fellebbezésnek nincs helye.

A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) 2017 novemberében hirdetett ítéletet a boszniai horvátok hat egykori vezetője, köztük Ratko Mladic ellen muszlimok terhére a délszláv háború idején elkövetett etnikai tisztogatás ügyében. Mladic vezetésével a Szerb Köztárasági Hadsereg 1995 júniusában előre kitervelten és módszeresen mészárolt le mintegy 8700 bosnyákot, főleg férfiakat és fiúkat Srebrenicában. A cél a muszlim közösség kiirtása volt. A délszláv háborús bűnöket kivizsgáló örvényszék több ítéletében népirtásnak minősítette a boszniai szerb erők gyilkosságsorozatát. A srebrenicai mészárlás a boszniai háború legvéresebb tragédiája volt.

Az 1992-1995-ös délszláv háborúban mintegy 100 ezren vesztették életüket, és több mint egymillió embernek kellett elhagynia otthonát.

Az ügyet korábban tárgyaló hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) az egykori Jugoszlávia területén 1991 óta elkövetett, a nemzetközi humanitárius jogot súlyosan sértő cselekményekért felelős személyek ügyének tárgyalására jött létre. A törvényszék megbízatásának 2017. december 21-i lejárta után a fennmaradó ügyeket az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) vette át.

Majdnem harminc év után végre a végéhez ért a “vándorcirkusz”, befejezést kapott a Ratko Mladic-ügy – jelentette ki Darko Mladic, a hágai elítélt fia kedden a szerbiai közszolgálati televízióban arra reagálva, hogy az ENSZ hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) keddi döntésében elvetette a népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt 2017-ben elítélt Ratko Mladic fellebbezését, és megerősítette a “Balkán mészárosának” is nevezett volt boszniai szerb hadseregparancsnok életfogytig tartó szabadságvesztését elrendelő ítéletet.

Darko Mladic egyben gratulált Prisca Matimba Nyambe bírónak, amiért véleményében kifejtette, hogy személy szerint ő az eljárás megismétlését tartotta volna a legjobb döntésnek. Darko Mladic szerint a nemzetközi jog tiszteletben tartása mellett ez lett volna az egyetlen járható út. Mint mondta: ilyen ítéletre számított ő is, és édesapja is, hiszen már korábban is látszott, hogy a bürokratikus rendszernek egyáltalán nem állt szándékában a majdnem harminc éve húzódó ügyet megismételni, és elismerni, hogy korábban történtek hibák. Örömének adott ugyanakkor hangot, hogy a bíróság nem súlyosbított az ítéleten, és nem ítélte népirtásnak a srebrenicai mellett a további hat boszniai településen történteket. Hozzátette: most egyetlen célja az, hogy meglátogassa az apját, és megvitassák, lehetséges-e az ítélet valamiféle revíziója.

The post Ratko Mladic élete végéig börtönben marad appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

AirPowerNews 99. (2021. jún.)

Air Power Blog - Wed, 06/09/2021 - 00:46

A kecskemétiek 604-es légibuszával hazatért Afganisztánból az utolsó honvédségi kontingens, 18 évnyi erőfeszítés, anyagi- és emberáldozathozatal végére téve pontot.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Lövöldözés volt a budapesti Határ úton

Biztonságpiac - Tue, 06/08/2021 - 16:35
Lövések is eldördültek, miután két társaság összeverekedett a IX. és a XIX. kerület határán, a Határ úton — közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

A BRFK válaszából kiderült, hogy két társaság verekedett össze vasárnap éjszaka Budapesten. A jelenlegi adatok szerint egy gáz- és riasztópisztolyból lövéseket adtak le, és megrongáltak egy autót. A rendőrség csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett miatt indított eljárást.

A rendőrök a gázpisztolyt lefoglalták, két férfit előállítottak, elszámoltatásuk jelenleg is tart, a többi résztvevőt még keresik – közölte a BRFK.

The post Lövöldözés volt a budapesti Határ úton appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Oroszország felmondta a Nyitott Égbolt szerződést

Biztonságpiac - Tue, 06/08/2021 - 12:10
Aláírta Vlagyimir Putyin azt a törvényt, amelynek értelmében Oroszország felmondja a Nyitott Égbolt szerződést.

Az erről szóló közlemény hétfőn jelent meg az orosz hivatalos jogi információs portálon. Az Egyesült Államok november 22-én jelentette be, hogy nem részese többé a Nyitott Égbolt szerződésnek. A szerződés felmondásáról rendelkező törvényt az orosz parlement alsóháza május 19-én, felsőháza pedig június 2-án szavazta meg. Május 27-én Wendy Sherman amerikai külügyminiszter-helyettes arról tájékoztatta orosz hivatali partnerét, hogy az Egyesült Államok nem kíván visszatérni a szerződéshez.

Az 1992-ben aláírt és 2002-ben hatályba lépett megállapodásnak 34 európai és észak-amerikai részes állama volt. Rendelkezései alapján az utóbbi másfél évtized során több mint 1200 ellenőrző repülést hajtottak végre, amelyek egyik fő célja a bizalomerősítés, a leszerelési egyezmények betartásának ellenőrzése. A partnerek a szerződést a műholdas felderítő eszközök tökéletesedése ellenére is hasznosnak tartották.

Az amerikai kormányzat tavaly május 21-én jelentette be az egyezményből való kilépésre vonatkozó szándékát, és fél évre rá kilépett. Washington és Moszkva a szerződés megsértésével vádolta egymást.

The post Oroszország felmondta a Nyitott Égbolt szerződést appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Oroszország 15 milliárd dollár értékben exportált fegyvert tavaly

Biztonságpiac - Tue, 06/08/2021 - 08:35
Oroszország 2020-ban 15 milliárd dollár értékben adott el fegyvert – jelentette ki Dmitrij Sugajev a Szövetségi Haditechnikai Együttműködési Szolgálat vezetője, amikor fogadta őt Vlagyimir Putyin.

Sugajev szerint ezzel két százalékkal sikerült túlteljesíteni az előzetes tervet. Mint mondta, a megrendelések portfólió megmaradt a több mint ötvenmilliárd dolláros szinten. Közölte, hogy az általa irányított szolgálat több mint száz országgal tart fenn kapcsolatokat és 51-be szállít, elsősorban Ázsiába és Afrikába.

Beszámolója szerint a légierőnél és a légvédelemben alkalmazott technikák iránt a legélénkebb a kereslet. Elmondta, hogy a fegyverszállítások megakadályozása érdekében “példátlan nyomás” nehezedik mind az orosz félre, mind a partnereire, és hogy erős a konkurenciaharc a nemzetközi fegyverzetpiacon.

The post Oroszország 15 milliárd dollár értékben exportált fegyvert tavaly appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Fogházbüntetésre ítélték egy mezőgazdasági vontató vezetőjét egy ötéves kislány halála miatt

Biztonságpiac - Tue, 06/08/2021 - 07:35
Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt egy év tíz hónap fogházbüntetésre ítélt a Szombathelyi Járásbíróság nem jogerősen egy férfit, aki egy mezőgazdasági vontatót vezetve tavaly nyáron nem adta meg az elsőbbséget egy személygépkocsinak, emiatt a két jármű összeütközött, és egy ötéves gyermek meghalt – közölte a Szombathelyi Törvényszék.

A baleset 2020. július 24-én este történt két alsórendű út kereszteződésében, Vas megyében. Az autóban – amelyet egy nő vezetett – a hátsó ülésen biztonsági gyermekülésekbe bekötve két kisgyermek utazott.

Az ütközés következtében az egyik kisgyermeket a mezőgazdasági gép villája az üléssel együtt kirepítette az autóból. Az ötéves kislány az üléssel együtt az oldalára borult vontató alá szorult. A mentőknek a helyszínen sikerült újraéleszteniük a kislányt, aki azonban olyan súlyosan megsérült, hogy másnap a kórházban meghalt. A balesetben a gépkocsi vétlen sofőrje is súlyosan megsérült.

A bíróság ítéletében kimondta: a baleset azért következett be, mert a vádlott több KRESZ-szabályt megszegett: a jelzőtábla ellenére nem adta meg az elsőbbséget a másik járműnek és az általa vezetett járműszerelvénnyel a megengedettnél nagyobb sebességgel haladt. Az ütközés elkerülésére az autó vezetőjének esélye sem volt; mindössze 4,9 méter távolságra volt, amikor a járműszerelvény a védett útra hajtott.

A vádlott és védője az ítélet ellen fellebbezést jelentett be, ezért a döntés nem jogerős.

The post Fogházbüntetésre ítélték egy mezőgazdasági vontató vezetőjét egy ötéves kislány halála miatt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Michel: az EU és Oroszország kapcsolata akkor változhat meg, ha Moszkva felagy bomlasztó magatartásával

Biztonságpiac - Tue, 06/08/2021 - 06:35
Az Európai Unió és Oroszország közötti kapcsolatok romló tendenciája csak akkor változhat meg, ha Moszkva felhagy bomlasztó magatartásával – jelentette ki Charles Michel, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke.

Michel üzenetében arról tájékoztatott, hogy a nap folyamán telefonbeszélgetést folyatott Vlagyimir Putyinnal, ennek folyamán az uniós és Oroszország közötti kapcsolatok mellett a koronavírus-járvány hatásairól és legyőzéséről tárgyaltak.

A tanácsi elnök elmondta, hogy a telefonbeszélgetés során mindenekelőtt az Európai Tanács álláspontját ismertette az EU és Oroszország közötti kapcsolatokat illetően. Emlékeztetett: a tagállami vezetők elítélték az EU tagállamai és más országokkal szemben kifejtett “jogtalan, provokatív és bomlasztó” orosz tevékenységeket. Kiemelte: az Európai Unió egységének üzenetét közvetítette a Kreml számára a tekintetben, hogy az EU szolidáris az érintett országokkal.

“Az Európai Unió és Oroszország kapcsolatának alacsony szintje, vagy annak további romlása egyik félnek sem érdeke” – fogalmazott. Megismételte: az EU továbbra is támogatja Ukrajna függetlenségét, önállóságát és területi egységét a nemzetközileg elismert határain belül, és hangsúlyozta Oroszország kötelezettségét a minszki megállapodások maradéktalan végrehajtásában.

A fehéroroszországi helyzettel összefüggésben Michel ismertette, hogy az Európai Tanács tagjai május végi csúcstalálkozójukon újabb büntetőintézkedések bevezetésében állapodtak meg Fehéroroszországgal szemben, és abban, hogy szankciókkal sújtanak fehérorosz tisztségviselőket is válaszként arra, hogy a fehérorosz hatóságok vasárnap minszki leszállásra kényszerítették a Ryanair légitársaság Athénból Vilniusba tartó járatát, és őrizetbe vették a fedélzeten tartózkodó Raman Prataszevics ellenzéki újságírót, valamint barátnőjét Sofia Sapegát.

Közölte azt is, hogy az Európai Unió pénteken megállapodott: megtiltja a fehérorosz légitársaságok számára, hogy átrepüljenek az EU légterén és hozzáférjenek az unió területén fekvő repülőterekhez.

Michel egyebek mellett közölte azt is, hogy véleményt cseréltek a koronavírus-járvány hatásairól és legyőzésének fontosságáról is. Egyetértettek abban, hogy a világjárvány elleni küzdelem sikere érdekében világszerte mindenki számára elérhetővé kell tenni a hatékony koronavírus elleni védőoltásokat – közölte az Európai Tanács elnöke.

Michel és Putyin legutóbb március 22-én folytattak telefonbeszélgetsét. Az Európai Tanács elnöke akkor azt hangsúlyozta, hogy az Oroszországgal fennálló kapcsolatok csak akkor javíthatók, ha tartós előrelépés történik olyan kérdésekben, mint a minszki megállapodások végrehajtása, a tagállamok elleni hibrid és kibertámadások leállítása, valamint az emberi jogok tiszteletben tartása.

A beszélgetés során felvetődött Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus ügye is. Ezzel kapcsolatban Michel megismételte az EU korábbi felszólítását, amely szerint az orosz hatóságoknak szabadon kell engedniük az ellenzéki politikust és átlátható vizsgálatot kell folytatniuk az ellene elkövetett mérgezéses merényletkísérlet feltárására.

The post Michel: az EU és Oroszország kapcsolata akkor változhat meg, ha Moszkva felagy bomlasztó magatartásával appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Több mint százmillió forintot csalt ki ismerőseitől egy férfi, letartóztatták

Biztonságpiac - Tue, 06/08/2021 - 05:35
Letartóztatott a Nyíregyházi Járásbíróság egy férfit, aki több mint százmillió forintot csalt ki az élettársától és annak rokonaitól, valamint két másik nőismerősétől – közölte a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője.

Resán Dalma közleményében azt írta, a gyanú szerint a büntetett előéletű, korábban hasonló bűncselekmény miatt már elítélt férfi 2019-ben egy társkereső oldalon, álnéven ismerkedett meg későbbi élettársával. Együttélésük során arra hivatkozva, hogy befolyásos kapcsolatai révén kedvező áron tud ingatlanokat és valutát vásárolni, 2019 júniusa és 2020 nyara között több mint 50 millió forint készpénzt csalt ki a nőtől. Emellett 200 ezer forint értékű arany ékszert vett át tőle azzal az ürüggyel, hogy azokat kitisztíttatja, de valójában egy ismerősének akarta ajándékozni.

A férfi rávette élettársát egy 13,5 millió forint értékű gépjármű megvásárlására is, majd kihasználva, hogy az asszony a szemműtétje miatt nem látott jól, félrevezette őt és aláíratott vele egy adásvételi szerződést az autó eladásáról – ismertette a sajtószóvivő. Megjegyezte, a gyanúsított az élettársa apjától és testvérétől is csaknem 25 millió forint készpénzt csalt ki – szintén ingatlan- és valutavásárlás ürügyén -, majd az elköltözésekor mintegy 900 ezer forintot lopott el a nő lakásából.

A férfi 2020 nyarán két másik asszonyt is megtévesztett, tőlük valutaváltás ígéretével 33,5 millió forintot vett át, majd a pénzt saját megélhetésére fordította. Resán elmondta, a gyanúsított az idézés ellenére nem jelent meg a nyomozóhatóság előtt, ezért őt nemzetközi elfogatóparancs alapján fogta el a rendőrség. A járásbíróság végzését az ügyészség tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

The post Több mint százmillió forintot csalt ki ismerőseitől egy férfi, letartóztatták appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Navalnijt visszaszállították a börtönbe

Biztonságpiac - Tue, 06/08/2021 - 04:35
Visszaszállították Alekszej Navalnij elítélt orosz ellenzéki politikust a vlagyimiri börtönkórházból a pokrovi börtönbe – közölte a Dozsgy ellenzéki online televízió bírósági iratokra hivatkozva.

A Dozsgy szerint egyébként Navalnij hétfőn a petuski bíróságon visszavonta két, a pokrovi börtön ellen benyújtott keresetét. Az egyikben azt kifogásolta, hogy cenzúrázták a hozzá eljutott újságokat, a másikban pedig azt, hogy nem adták ki számára a büntetésvégrehajtási intézetbe magával vitt könyveket, köztük a Koránt sem. Az első ügyben kiderült, hogy nem a börtönhatóság emberei ollóztak ki cikkeket a lapokból, a másodikban pedig rendeződött az őrizetes olvasásának gyakorlata.

“Lényegében mindent elértünk, visszavonom a keresletet” – idézte Navalnijt a Dozsgy.

Június 2-án a petuski bíróság elutasította Navanij egy harmadik keresetének tárgyalását, amelyben a politikus nehezményezte, hogy szökésre hajlamosnak minősítették. A hátfájásra és végtagzsibbadásra panaszkodó fogoly a börtönben március 31-től több mint három hétig éhségsztrájkot folytatott, mert kifogásolta, hogy nem engedtek be hozzá olyan orvosokat, akikben ő is megbízik. Tiltakozásának akkor vetett véget, amikor egy vlagyimiri polgári kórházban szakorvosok végül kivizsgálták.

Az ellenzéki politikus szimpatizánsai január 23-án és 31-én, valamint február 2-án és április 21-én tartottak tiltakozást a járványügyi korlátozások dacára is Oroszország számos városában. Az OVD-Info civil szervezet szerint ezeknek mintegy 13 ezer résztvevőjét vették őrizetbe a hatóságok.

Navalnij ellen három büntetőeljárás zajlik: az első az általa alapított Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványának (FBK) felajánlott adományok hűtlen kezelése, a második az állampolgárok személyiségét és jogait sértő nonprofit szervezet létrehozása, a harmadik pedig annak bírónak a megsértése címén, aki azon a peren elnökölt, amelyet egy második világháborús veterán megrágalmazása ügyében folytattak le ellene.

A moszkvai ügyészség április végén kezdeményezte három, Navalnijhoz kötődő szervezet szélsőségessé minősítését. Az indoklás szerint a Navalnij Törzsei mozgalom, a Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványa (FBK) és jogutódja, az Állampolgári Jogok Védelmének Alapítványa (FZPG) célja “a feltételek megteremtése az alkotmányos rend alapjainak megváltoztatásához”, egyebek között a “színes forradalmak” forgatókönyvének alkalmazásával.

Az ügyet szerdán tárgyalja egy moszkvai bíróság. Ha a testület a szervezeteket szélsőségesnek minősíti, akkor ezek tagjai egy múlt héten hatályba lépett törvénymódosítás értelmében évekre elveszítik passzív választójogukat, nem indulhatnak jelöltként például a szeptemberben esedékes parlamenti választáson sem.

Hétfőn egy moszkvai bíróság 10 ezer rubelre (jelenlegi árfolyamon mintegy 39 ezer forintra) bírságolta meg Dmitrij Gudkov ellenzéki politikust, amiért támogatásáról biztosította a Navalnij szabadon bocsátásért január 23-án megtartott tüntetést. Az ítéletet Gudkov távollétében tartották meg, mert a politikus vasárnap külföldre, Ukrajnába távozott, attól tartva, hogy büntetőeljárást indítanak ellene.

Az eljárás hivatalos oka egy 2015-2017-ben bérelt helyiség miatti elmaradt fizetség lenne. A volt parlamenti képviselő lakását és hétvégi házát a hatóságok múlt héten átkutatták, nagynénjét, a bérleti díjjal tartozó cég tulajdonosát pedig őrizetbe vették.

Gudkov a Dozsgynak nyilatkozva úgy vélekedett, a megbírságolásának valódi célja az, hogy összefüggésbe hozzák Navalnij FBK-jával és ellehetetlenítsék indulását a szeptemberi választáson. Felmerült, hogy a Jabloko liberális párt képviselőjelöltje legyen, de erről a lehetőségről a politikus egy hétfői Telegram-bejegyzésben lemondott.

The post Navalnijt visszaszállították a börtönbe appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Agyonverte a barátját, enyhítették a büntetését

Biztonságpiac - Mon, 06/07/2021 - 16:35
Jogerősen négy év börtönbüntetéssel sújtott csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla egy 55 éves gerendási férfit, aki olyan súlyosan bántalmazta 2018-ban barátját, hogy néhány óra múlva meghalt – közölte a táblabíróság. A vádlottat halált okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság.

Mentőt hívtak 2018. július 17-én hajnalban a Békés megyei Gerendásra egy út mellett fekvő, eszméletlen, de még lélegző férfihez, akiről azt feltételezték, elütötte egy jármű. A rendőrség cserbenhagyásos gázolás miatt indított büntetőeljárást, és július 23-án 250 ezer forintos nyomravezető díjat is kitűzött annak érdekében, hogy kézre kerítsék a vétkes sofőrt. Alig egy héttel később azonban kiderült, hogy a férfi erőszakos bűncselekmény áldozata lett.

A vádlott és a sértett barátok voltak, szinte minden nap együtt italoztak. Július 16-án a vádlott házánál ittak, majd összevesztek, mert a sértettet a házigazda hazaküldte. Végül s sértett elindult, de annyira részeg volt, hogy harminc méterre a háztól elesett, és nem tudott fölkelni. A környékbeliek észrevették, az út melletti füves területre fektették a magatehetetlen férfit, és szóltak a barátjának.

A vádlott kiment hozzá, majd amikor kettesben maradtak, acélbetétes munkavédelmi bakancsával legalább háromszor megrúgta fekvő barátját, és újra hazaküldte. A férfi nem tudott mozdulni, ezért a vádlott újra bántalmazni kezdte, ütötte, rugdosta, és hanyatt is lökte a sértettet, aki beverte a fejét az aszfaltba.

A vádlott ekkor megijedt, megpróbálta barátját – szakszerűtlenül -újraéleszteni, és kétoldali sorozat-bordatörést is okozott neki. Ezután visszament vízért a házba, lemosta a sértettet, hogy eltüntesse a bántalmazás nyomait, a bakancsát pedig papucsra cserélte. Az eszméletlen férfihez ezután hívott mentőt az egyik környékbeli. A sértett a kórházban néhány óra múlva, a bántalmazás során elszenvedett sérülések miatt életét vesztette.

A táblabíróság jogerős döntésével enyhítette a vádlottra az első fokon eljáró Gyulai Törvényszék által kiszabott ötéves börtönbüntetést.

(Érdekes lenne megismerni azokat a momentumokat, amelyek miatt a bíróság a súlyosbítás helyett -mert az öt év börtön is igen enyhe büntetés egy ember haláláért- enyhítette a büntetést. A -szerk.- megj.)

The post Agyonverte a barátját, enyhítették a büntetését appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Erdei: hiányzik az adrenalin, de a biztonságot is élvezem

Biztonságpiac - Mon, 06/07/2021 - 12:10
Adrenalin, küzdelem és veszély. Néhány évvel ezelőtt talán még így jellemezte volna életét Erdei Zsolt. A biztonságot szem előtt tartó családapa ma már sokkal jobban ügyel testi épségére, és mindennél fontosabbnak tartja családja védelmét. Akadnak azonban olyan pillanatok, amikor lelkét továbbra is elcsábítja az adrenalin nyújtotta eufória.

– Talán furcsa ilyet kérdezni egy profi ökölvívótól, de érzett bármikor is félelmet?
– Nem igazán rémlik, hogy bármikor is az életem része lett volna a félelem. Ami azért érdekes, mert egyáltalán nem voltam egy bátor gyerek. De egy dolog talán mégis megmaradt. Volt egy tanárnőm, akitől tartottam. Ha ugyanis túl sok hiba volt a tollbamondásomban, akkor ő bizony annyi vonalat firkált az orromra, amennyit a dolgozatban talált. Visszatekintve ez már csak egy kis porszem a felnőttkori aggodalmakhoz képest.

– Aggodalmas típusnak tartja magát?
– Nem kifejezetten, de a gyerekeimet mindentől féltem. A nagyobbik fiam már egyedül járkál éjszaka a városban, és ez bizony sokszor tölt el aggodalommal. De ezt a félelmemet már remekül tudom kezelni: én magam megyek el érte. Mindig az lebeg a szemem előtt, hogy nehogy bántódása essen a gyerekeknek. Minden emberben van egy alapvető törekvés a biztonságos életvitelre, ami még inkább felerősödik, ha gyermeke születik. Erre pedig csak ráerősít a mostani, sokszor kiszámíthatatlan világ is.

– Mire gondol pontosan?
– Az elmúlt harminc évben rengeteget változott a világ. Egész egyszerűen minden felgyorsult. Annyi rémisztő dolgot hall és olvas nap, mint nap az ember, hogy nem csoda, ha szorongással lép ki az utcára. A gyermekrablás, a szervkereskedelem csupa olyan bűncselekmény, amiről régebben nem is hallottunk. Mindezek mellett pedig ott vannak az alapvető szülői félelmek: nehogy rossz társaságba keveredjen a gyerek. Régen, az én időmben nem álltak fent ennyire ezek a veszélyforrások. Lehet ugyan, hogy megvoltak, csak nem lehetett annyira nyomon követni őket, mint most. A kiberbűnözés és a közösségi oldalak mind-mind további veszélyt jelentenek a gyerekekre. Pláne, ha a szülők nincsenek felkészülve rá, vagy ha ő maguk nem készítik fel a gyerekeket.

– Fel tudnak egyáltalán készülni a digitális veszélyekre?
– Az én időmben nem voltak ezek az érintőképernyős kütyük. Nekünk még egyáltalán nem kellett ilyesfajta veszélyekkel foglalkozni. Most azonban muszáj. Ennek ellenére úgy látom, hogy ezeket a változásokat nem tudják követni a szülők. Hiába okosítjuk ki magunkat, mi nem ebbe születtünk bele. Noha én is képzem magam ebben az irányban, de soha nem leszek olyan jó, mint ők.

– Hogyan tudja mindezek ellenére megteremteni számukra a biztonságot?
– Én elsősorban az úgynevezett lelki biztonságot próbálom megteremteni számukra, méghozzá azzal, hogy igyekszem minél több időt velük tölteni. Ott vagyok, amikor szükségük van rám. Egész egyszerűen érezzék azt, hogy én mindig ott vagyok nekik. Úgy gondolom, hogy ez a fajta biztonságérzet megteremtése az elsődleges. Ott szeretnék lenni a fejlődésük minden egyes szakaszában, és szeretném, hogy ne csupán merjenek, hanem akarjanak is hozzám fordulni.

– Ha jól gondolom a lelki biztonság mellett, a fizikai védelmet is igyekszik garantálni.
– Természetesen. A házunkat komplett riasztórendszerrel szereltük fel. A nyitás- és mozgásérzékelő mellett kamerarendszert is telepítettünk, valamint rendelkezem életbiztosításokkal, azt viszont magam sem tudom mennyivel. Próbálok biztonságos autókat vásárolni. Amikor megszületett a fiam, akkor vettem egy olyan családi autót, amit a világon a legbiztonságosabb autónak mondanak. Igyekszem arra törekedni, hogy minimalizáljam az esetlegesen bekövetkező balesetek lehetőségét.

– Profi ökölvívóként, ha jól sejtem nem tudott ennyire törekedni a biztonságra. Egy ilyen sportágban egyáltalán beszélhetünk a biztonságról?
– A sportolói pályafutásom során semmilyen szerepet nem játszott a biztonság. Tulajdonképpen a sport soha nem is lehet biztonságos. Ez bizony azzal jár, hogy az ember a végletekig kihasználja a szervezetét és a testét egyaránt. Nyilván valamennyire biztonságossá lehet tenni. Például nem szedtem tiltott szereket, nem doppingoltam, és nem ártottam feleslegesen a szervezetemnek. Nyilvánvaló azonban, hogy az ökölvívásnak nem a biztonság az elsődleges jellemzője. Pofonokat kapunk és adunk is. Sok esetben elkerülhetetlen, hogy ne legyünk összeverve, még akkor is, ha egyébként győz az ember. A védekezés például az ökölvívásban azért van, hogy a sportoló megnyerje a mérkőzést, nem pedig azért, mert fél attól, hogy ennek a jövőben káros következményei lehetnek.

– Mint például?
– Alzheimer kór, vagy egy súlyosabb koponya sérülés.

– Hiányzik ez a régi, olykor akár életveszélyes életforma?
– Az adrenalin hiányzik. Úgy látszik én függök tőle. Az izgalom is hiányzik. Nagyon jó érzés volt küzdeni. Én nagyon szeretek fizikálisan küzdeni, olykor akár a túlélésért is. Nekem egy dzsungelben való túlélés igazi kihívás lenne, annak ellenére, hogy nekem ott az életben maradásért kellene küzdenem. Furán hangzik, de élvezem azokat a helyzeteket, amikor az ember az életével játszik.

– Törekszik a biztonságra, miközben adrenalin függő. Hogyan fér meg a kettő egymás mellett?
– Az adrenalin tulajdonképpen segít a biztonság elérésében, hiszen segít a túlélésben. Ez segít végrehajtani a biztonságos cselekedeteket. Van egy kedvenc gyerekversem: minden fiú csupa seb, üldözi a veszély, ha az egyik seb begyógyul új lesz a helyén. Valahogy ilyenek vagyunk mi felnőttként is: beleállunk a dolgokba. Szeretjük a veszélyes helyzeteket, mert amellett, hogy egy élmény, éltet is minket. Úgy gondolom, nem lehet úgy élni, ha egy biztonságos sarokban ülök, és nem vállalok az égvilágon semmilyen kockázatot. Az élet minden percét ki kell élvezni, de azért nem árt résen lenni.

(Cikkünk nyomtatásban a 2020 februárban megjelent Biztonságpiac 2020 Évkönyvben jelent meg.)

The post Erdei: hiányzik az adrenalin, de a biztonságot is élvezem appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

TIZENNÉGY NEMZET, SZÁZNEGYVEN HELIKOPTER

Air Base Blog - Mon, 06/07/2021 - 11:56

A harminc évvel ezelőtti Sivatagi Pajzs és Sivatagi Vihar műveletek során az egyik legfontosabb feladat az Arab- (Perzsa-) öbölbe vezényelt haditengerészeti egységek helikoptereinek menedzselése volt. A munka irányításával egy olyan pilótát bíztak meg, aki békében és háborúban szerzett széleskörű tapasztalattal rendelkezett.

Marc Liebman két háború veteránja. Miután 1969-ben az amerikai haditengerészet helikopterpilótája lett, H-2 Sea Sprite és H-3 Sea King típusokon repült szárazföldi bázisokról és különböző hadihajók fedélzetéről. Harci tapasztalatát Vietnamban szerezte, majd a hetvenes és nyolcvanas években aktív és tartalékos szolgálatot egyaránt teljesített. Közel ötezer órát töltött a levegőben, repült kutató-mentő, harci kutató-mentő, különleges műveleti bevetéseket valamint tengeralattjárók elleni és logisztikai feladatokat. Kuvait lerohanása idején a 7. hordozócsoportot támogató tartalékos (Navy Reserve) egység parancsnoka volt. Az egység 1990 késő őszén készült bevetésre a USS Ranger repülőgép-hordozó körül összpontosuló harccsoport részeként. Kuvait elfoglalása azonban megváltoztatta a terveket. Marc Liebman részt vett a Sivatagi Pajzs és Sivatagi Vihar műveletekben, ahol parancsnoki feladatot kapott: a haditengerészeti forgószárnyas műveleteket, tizennégy nemzet száznegyven helikopterét irányította az Öbölben.

A USS Ranger a kíséretéhez tartozó holland fregattot tölti fel 1991 januárjában.

- Hogyan kezdett neki a feladatnak?

- Ez folyamatosan alakult ki. Először kijelöltük a váltásokat és feltöltöttük az egyes beosztásokat. Az enyém a hosszú távú műveleti tervezést és a taktika kidolgozását fedte le, a többiek beosztása a tengeri hadviselés összes egyéb területét. Kezdetben a csapásmérő bevetések tervezésén, a tengeri aknák elleni hadviselésen és a hajóforgalom megfigyelésén volt a fókusz. A bevetés előtt a központi parancsnokságon (CENTCOM – Central Command, a Közel-Keletért, az Egyiptomtól Pakisztánig illetve északon Kazahsztánig terjedő területért felelős parancsnokság) találkoztunk, majd a USS Rangerre kerültünk.

Marc Liebman a USS Ranger műveleti központjában.

- Hány fős csapattal dolgozott?

- Tizenkét fővel.

- Melyik elöljáró felé kellett jelentenie?

- A 7. hordozócsoport parancsnoka felé. A csoport parancsnoki struktúrája egy kissé komplikált, mert vannak parancsnokok, aki több területért is felelnek, de leegyszerűsítve a következőképpen működött a dolog. Az Arab-öbölben és a Vörös-tengeren lévő haditengerészeti erők teljes egészében a központi parancsnokság haditengerészeti komponensparancsnoka alá tartoztak. Ez az Arab-öbölben lévő Zulu kötelék több mint kilencven hajóját, a Vörös-tengeren hajózó Yankee kötelék több mint harminc hajóját és a 156-os alkalmi harci kötelék kétéltű erőinek több mint negyven hajóját jelentette. Minden harccsoporton és alkalmi harci köteléken belül külön parancsnokai voltak az egyes területeknek. A lista hosszú, csak néhányat említenék. A Zulu köteléken belül a légvédelemért felelős tiszt jelzése Zulu Alpha volt, a hordozók repülőezredei Zulu Papának dolgoztak. A felszíni hadviselésért, a hajóforgalom megfigyeléséért, és a Sivatagi Vihar alatt az iraki haditengerészet egységeinek elsüllyesztéséért a 7. hordozócsoport parancsnoka, Zulu Sierra felelt. A helikopterműveletekért és az összes helikopterért felelős tiszt Zulu Lima volt. Ez voltam én és Zulu Sierra felé jelentettem. Zulu Sierra egy szárazföldi parancsnokkal is rendelkezett, aki Szaúd-Arábiában, az Egyesült Arab Emirátusokban és az Ománban települő gépeknek, vagyis a brit Nimrodoknak, az ausztrál, kanadai és amerikai P-3 Orionoknak, a francia Atlantique-oknak és a repülőgép-hordozókon települő összes S-3 Vikingnek szabta meg a feladatot.

A tengerészeti repülés forgószárnyas ikonja, a Sea King kanadai felségjellel.

 - Az Ön részére ki szabta meg a feladatokat?

- A CENTCOM lefektette a hosszú távú stratégiai célokat és az egyes specifikus célokat. Olyanokat, mint az Arab-öböl blokádja az iraki hajók előtt, az iraki haditengerészet megsemmisítése, egyes olajfúró platformok elfoglalása, stb.. Ezeket a szolgálati út betartásával - a központi parancsnokság haditengerészeti komponensparancsnoka majd Zulu kötelék - továbbították Zulu Sierra felé, és Zulu Limának (nekem). Miután megismertük a feladatot, tájékoztattuk a komponensparancsnokot, hogy mit és hogyan csinálunk majd, illetve jeleztük, ha további erőforrásokra is szükségünk volt még.

- Tizennégy nemzet száznegyven helikopteréért felelt. Mikortól állt rendelkezésre ez az erő és milyen típusok alkották?

- Amint az egyes hajók megérkeztek az Öbölbe, azonnal a Zulu kötelék alárendeltségébe kerültek. Emlékeim szerint kanadai CH-124-esek – ez a Sea King kanadai változata - ausztrál H-3-asok és SH-2G-k, olasz Bell 412-esek alkották illetve a Royal Navy Lynx és a franciák Gazelle helikopterei. A US Navy H-3 és SH-60B helikopterekkel repült, de alám tartozott az Army két helikopter-különítménye is, OH-6-osokkal.

Sokáig nem volt ismert, hogy hadihajókkal és két Alouette III-as helikopterrel Argentína is részt vett a Sivatagi Vihar műveletben. Az egyik géppel hajtóműhiba miatt kényszerleszállást hajtottak végre az öböl vízére.

- Hogyan írná le egy tipikus napját a Sivatagi Pajzs idején?

- Úgy, hogy hosszú volt! Jellemzően napi több mint tizennyolc órát voltam talpon. Négy óra folyamatos alváson kívül egy-egy óra bóbiskolás jutott még. Ahogy a többieket, engem is az adrenalin tartott életben. Minden nap az egyik négy órás váltás parancsnoka voltam a parancsnoki központban. Feladatunk volt még a következő nap feladatainak áttekintése és az aznap zajló műveletek figyelése. A napot a hírszerzési információk és a hivatalos hírszerzési tájékoztatók olvasása és az üzenetek megválaszolása tette teljessé. Egyes napokon átrepültem azokra a hajókra, amelyek helikoptereinek feladatot szabtunk, más napokon magam is repültem a USS Ranger egyik H-3-as helikopterével.

- Mi volt a legnagyobb kihívás a műveleteknek ebben a fázisában?

- A különböző nemzetek eltérő harcérintkezési szabályai (ROE – Rules of Engagement). A CENTCOM felállított egy általános harcérintkezési szabályt, amelyhez valamennyi nemzet hozzáadhatta a saját korlátozásait. Néhányan éltek is ezzel a lehetőséggel és mi úgy szabtuk a feladatukat, hogy ne sértsék meg a saját szabályaikat. A másik problémát az egyes helikopterek képességbeli különbségei okozták.

Puma helikopterek a Clemanceau francia repülőgép-hordozó fedélzetén.

- A Sivatagi Vihar első napjaiban milyen feladatokat kaptak a tengerészeti helikopterek?

- Még a Sivatagi Pajzs idején az elsődleges feladatunk a hajóforgalom megfigyelése és az iraki kikötők blokádjának fenntartása volt. A nap minden órájában több mint ötezer hajó volt az Arab-öbölben. Folyamatosan figyelemmel kísértük valamennyit. Ezen kívül mentésre készen biztosítottuk a hordozók repülőüzemét, logisztikai feladatokat – többnyire személyszállítást – és csempészek elleni műveleteket hajtottunk végre. Az öböl déli részében Omán és az Egyesült Arab Emirátusok jobban aggódtak amiatt, hogy mi jöhet Iránból, mint amiatt, hogy mi zajlik fenn, északon. Az iráni menekülteket ellenőrizték és útjukra engedték. Aggodalmat inkább az okozott, hogy tartani lehetett az iráni különleges műveleti erők beszivárgásától. A Sivatagi Vihar első napjától ez megváltozott, az addigiakhoz további feladatokat kaptunk: felkutatni és elsüllyeszteni az iraki haditengerészet hajóit, támogatni a US Navy különleges műveleti erőit, a SEAL-eket, harci kutató-mentő feladatokat repülni az Arab-öböl és a Satt al-Arab felett, és tengeri aknákra vadászni. Később az irakiak által légvédelmi platformként használt fúrótornyok elleni műveleteket támogattunk illetve a hírszerzési feladatokban is részt vettünk.

A harci kutató-mentő (CSAR) feladatokra HH-60-asokat használt az amerikai haditengerészet.

- Mindez hogyan változott a műveletek előre haladtával?

- Miután az iraki haditengerészetet kiiktattuk, és a repülőgép-hordozók Bahreintől északra húzódtak, az öböl-szerte telepített tengeri aknák után kutattunk, kutató-mentő és harci kutató-mentő feladatokat repültünk és további olajfúró tornyokat foglaltunk vissza. Részt vettünk a Karuh-sziget elfoglalásában is. A hivatalos feljegyzések szerint a kuvaiti tengerészgyalogosok foglalták vissza, de a valóság az, hogy az irányításunk alatt lévő amerikai szárazföldi erők hajtották végre két OH-6-os helikopterrel.

- Mennyire változtak meg a mindennapjai, miután a Sivatagi Pajzsból Sivatagi Vihar lett?

- Csak annyiban változott, hogy nagyobb lett a feszültség. 

A Royal Navy jelentősen modernizált Lynx helikopterei a típus 2017-es kivonásáig voltak jelen Öbölben.

- Mi alapján osztották el a feladatokat az amerikai és a koalíciós helikopterek között?

- Az egyes koalíciós partnerek nemzeti harcérintkezési szabályainak és a helikopterek képességeinek figyelembe vételével.

- Mondana erre egy példát?

- A harccsoport felkészülése során a US Navy SH-60B helikopterei közösen gyakoroltak a Royal Navy Lynx helikoptereivel. Az egyik felderítette, a másik leküzdötte a célt. Bár ez nem volt új koncepció, a Sivatagi Pajzs előtt nem sok olyan kiképzési feladatot repültünk közösen, amellyel tökéletesíthettük volna a technikánkat. Az SH-60B egyetlen támadó fegyvere akkoriban a hajók elleni Penguin rakéta volt. Ez egy remek fegyver, de amint elindították, a legnagyobb infravörös cél felé repült és megsemmisítette azt. Az Arab-öböl északi részén álló olajfúró tornyok százai miatt nem használhattuk, mert a Penguin nem volt képes megkülönböztetni egy ilyen tornyot és egy hajót. A brit Királyi Haditengerészetnek azonban volt Sea Skua rakétája. Ennek nem volt olyan hatótávolsága, mint a Penguinnek, de a tűzvezető radar sugárnyalábja mellett haladt a megjelölt célig. A Lynxnek nem volt keresőradarja, az SH-60B viszont kiváló radarral rendelkezett, amit arra terveztek, hogy megtalálja a hajókat vagy a tengeralattjárók periszkópját és levegőcsövét (snorkel), ráadásul nagyon jó elektronikai felderítő berendezése is volt. Az SH-60B-k 3000 lábon (1000 méter) repültek és a helikopter APS-124-es radarjával látták az olajfúró platformokat, a hajókat, és a brit helikoptereket is, annak ellenére, hogy a radarnak nem volt saját-idegen azonosító (IFF) képessége. Az SH-60B személyzeteknek csak néhány órás gyakorlásra volt szükségük annak kidolgozására, hogy miként irányítsák a Lynxet a cél közelébe. A Sivatagi Pajzs idején gyakoroltuk ezt, és amikor kitört a háború, már készen álltunk. Az SH-60-as 2000-3000 láb magasan (600-1000 méter) és az iraki hadihajók légvédelmi rakétáinak és csöves légvédelmének hatótávolságán jócskán túl repülve irányította a 200 láb (60 méter) magasan repülő Lynxeket 8-10 mérföldre (15-18 kilométer) a célponttól. Miután a Lynx tűzvezető radarja ráállt az iraki hajóra, a személyzet indította a Sea Skua rakétát. Emlékeim szerint ezzel a taktikával 14 hajót iktattunk ki. Később olyan gyorsjáratú motorcsónakok elsüllyesztésére is ezt a taktikát alkalmaztuk, amelyek iraki különleges műveleti katonákat próbáltak eljuttatni Szaúd-Arábiába.

Az amerikai Seahawkok nem használhatták a hajók elleni Penguin rakétát.

- Hogyan tudta alkalmazni a korábban szerzett tapasztalatait?

- A tapasztalatom, amit mint helikopterpilóta szereztem a legkülönbözőbb feladatok során, és annak ismerete, hogy az általános vélekedéssel szemben mire képes valóban a helikopter, sokat segített, volt viszonyítási alapom azokkal a kihívásokkal kapcsolatban, amelyekkel a helikopter-különítmények személyzetei szembesültek. Németországban is éltem és ezért az európai gyakorlattal kapcsolatban is volt viszonyítási alapom. Egy csapatot vezettem, feladatot adtam nekik és hagytam, hogy kidolgozzák a részleteket azon irányelvek mentén, amiket megkaptam és továbbadtam nekik.

- A Sivatagi Viharban mi jelentette a legnagyobb kihívást?

- Műveleti szinten a tizenöt különböző harcérintkezési szabály, mindegyik nemzetnek egy plusz egy a központi parancsnokságnak. Adminisztratív szinten egy belső probléma okozta a legtöbb fejfájást. Nem mennék bele részletekbe, de a haditengerészet és a védelmi minisztérium nem volt felkészülve arra az adminisztratív terhelésre, ami tartalékosok ezreinek behívásával járt. A bürokrácia összeomlott, maradjunk ennyiben.

Amerikai Seahawk száll le egy brit hajóra. Az együttműködés az Öböl-háború után is folyamatos volt.

- Mi volt a legfontosabb tapasztalat vagy tanulság, amit tengerészeti helikopterpilótaként az Öböl-háborúban szerzett?

- Kettő is volt. Az egyik, hogy az SH-60B helikopter beváltotta a hozzá fűzött reményeket, mint hajók elleni és tengerészeti csapásmérő fegyver. Azóta a haditengerészet kibővítette a képességeit, fegyvereit és szenzorait. A másik, hogy a haditengerészetek kisebb problémáktól eltekintve milyen jól működtek együtt. A legtöbb ország, amely hajókat küldött a Sivatagi Pajzs és Sivatagi Vihar műveletekhez, NATO tag volt (Belgium, Dánia, Egyesült Királyság, Franciaország, Görögország, Hollandia, Kanada, Olaszország, Norvégia és Spanyolország). A többiek, Ausztrália, Argentína, Lengyelország, és az Öböl-menti Együttműködési Tanács országai, rendszeresen gyakoroltak az amerikai haditengerészettel közösen. Ez az éveken át tartó kemény munka és gyakorlás meghozta az eredményt.

* * *

Fotó: Liebman-archív, US Navy, UK Ministry of Defence, Royal Canadian Air Force. A cikk nyomtatott változata az Aeromagazin 2021. májusi számában jelent meg.


Categories: Biztonságpolitika

Átvette a parancsnokságot Ruszin-Szendi Romulusz

Biztonságpiac - Mon, 06/07/2021 - 08:35
Átvette a parancsnokságot Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség új parancsnoka szombat délelőtt Budapesten, a Parlamentben.

Áder János köztársasági elnök határozata szerint Ruszin-Szendi Romulusz kinevezése június 3-tól 2026. május 31-ig szól. Korom Ferenc volt parancsnok átadta utódjának a Magyar Honvédség Parancsnokságának csapatzászlaját.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter ünnepi köszöntőjében kiemelte: a csapatzászló a hazához, a nemzethez, az eskühöz és a csapathoz való kitartó hűség, valamint a bátorság, a katonai becsület és a bajtársiasság jelképe, amely önmagában is megtestesítő szimbóluma egy adott katonai szervezetnek, jelen esetben a teljes Magyar Honvédségnek.

Hozzátette: Korom Ferenc által elvégzett munka megteremtette az alapját egy korszerű eszközökkel felszerelt, ütőképes haderőnek. Eredményesen hajtotta végre a Magyar Honvédség Parancsnokságának megalakítását, megkezdte a NATO parancsnoksági struktúrába illeszkedő székesfehérvári Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokság létrehozását. Létrehozta Szolnokon a szintén többnemzeti, különleges műveleti erők komponens-parancsnokságát. Megindította továbbá az új haditechnikai eszközök beszerzését és rendszerbe állítását, valamint sikeresen levezényelte a koronavírus-járvány elleni védekezésben részt vevő katonák munkáját – sorolta Benkő Tibor, aki Korom Ferenc leköszönő parancsnoknak jó egészséget, erőt és sok sikert kívánt jövőbeni feladataihoz.

Ruszin-Szendhez szólva a miniszter azt mondta: egy jól meglapozott úton könnyű haladni, de a Magyar Honvédségre már nemcsak a megkezdett, hanem újabb és újabb feladatok is várnak. Az új parancsnoknak figyelmét a további haditechnikai beszerzéseken és az eszközök rendszerbeállításán túl, a személyi állományra, a katonákra kell fordítania – hangsúlyozta a miniszter.

Az új parancsnokra váró konkrét feladatok közül kiemelte: az egyéni felszerelések biztosítását, a korszerű és komfortos infrastrukturális feltételek megteremtését, a katonák életpályamodelljének továbbfejlesztését, a személyi állomány megtartását, az önkéntes tartalékos katonákból álló zászlóaljak és ezredek felállítását, az oktatást, a képzést, a fiatalok hazafias és honvédelmi nevelését, az utánpótlás biztosítását, valamint a nyugállományú katonákról való gondoskodást.

Benkő hangsúlyozta azt is, hogy bármilyen kiváló felkészültséggel, bármilyen rendfokozattal vagy jogkörrel rendelkezik egy parancsnok, sikeres és eredményes csak akkor lehet, ha tud csapatot építeni. Ezért a honvédség új parancsnokától azt kérte: tartsa be a jól ismert ötös szabályt: legyen szigorú, követelménytámasztó, következetes, példamutató és emberséges parancsnok. Mindezeket követelje is meg bajtársaitól és csapatparancsnokaitól – szólt Ruszin-Szendihez, akinek sok sikert és eredményeket kívánt.

A miniszter az ünnepségen részt vevő katonákhoz szólva azt mondta: olyan időszakban lehetnek parancsnokok, amikor a Magyar Honvédség soha nem látott fejlesztésen megy keresztül. Azt kérte, “legyenek büszke megalkotói a folyamatnak”, és a Ruszin-Szendinek elmondott feladatok megvalósításából vegyék ki részüket.

Benkő kiemelte, hogy “az ország nemzeti érzelmű kormánya mindent megtesz annak érdekében, hogy megalkossa azt a Magyar Honvédséget, amire olyan régóta várunk”. A katonáktól azt kérte: mutassanak példát a társadalom minden tagjának, mutassák be, hogy azokkal a fejlesztésekkel, amelyekkel bővítik és erősítik a honvédséget, az ő békéjüket, biztonságukat szolgálja. Bizonyítsák be, hogy a Magyar Honvédség katonáira bármikor, bármilyen körülmények között számíthatnak. Legyenek elismert katonái Magyarországnak és ne feledjék, esküjükhöz híven: “A hazáért, mindhalálig!” – közölte a miniszter.

The post Átvette a parancsnokságot Ruszin-Szendi Romulusz appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az 1-es villamos vonalán tartott ellenőrzést a BRFK és a BKK

Biztonságpiac - Mon, 06/07/2021 - 07:35
Az 1-es villamos vonalán tartott ellenőrzést a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), az akció során két körözött embert fogtak el a rendőrök – tájékoztatta oldalunkat a BKK.

A BKK közleményében emlékeztetett, az utasok biztonságáért tart rendszeres ellenőrzést a közösségi közlekedési eszközökön a BRFK és a BKK a nemrégiben kötött stratégiai partnerség alapján.

Ezúttal az elmúlt héten tartottak ellenőrzést az 1-es villamos vonalán, a megállóhelyeken és környékükön. Az akcióban a villamosmegállók közelében két körözött embert fogtak el a rendőrök. Közterületi alkoholfogyasztás miatt egy, míg koldulás szabálysértés miatt két emberrel szemben szabtak ki helyszíni bírságot. Megbüntettek négy, tilos jelzésen áthaladó, valamint öt, szabálytalanul az úttesten közlekedő gyalogost – írták.

A BKK közölte, a társaság és a BRFK a stratégiai együttműködésben kiemelten kezeli a fővárosi közösségi közlekedést igénybe vevők biztonságát. A megállóhelyeket és környéküket, valamint a buszsávok szabályos használatát rendszeresen ellenőrzik, és a lakossági visszajelzéseket is figyelembe véve további hasonló fokozott ellenőrzések is várhatóak – írták.

The post Az 1-es villamos vonalán tartott ellenőrzést a BRFK és a BKK appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Rendkívüli figyelmeztetést tett közzé a politikai uszítás ellen a Sin Bet főnöke Izraelben

Biztonságpiac - Mon, 06/07/2021 - 06:35
Rendkívüli figyelmeztetést tett közzé Nadav Argaman, a Sin Bet belbiztonsági szolgálat főnöke a politikai uszítás ellen Izraelben – jelentette a katonai rádió.

“Az uszító közbeszéd kárt tehet emberéletben is, vérontáshoz vezethet, és nem szabad folytatni”- írta éles hangú, szokatlan és ráadásul a szombati ünnepnapon kiadott figyelmeztetésében Argaman. A Sin Bet vezetője az utóbbi időben az izraeli közösségi médiában elterjedt szélsőséges bejegyzésekre utalt, melyeket sokan úgy értelmezhetnek, hogy testi sértésre és erőszakra szólítanak fel az ellentétes politikai oldal képviselőivel szemben.

“Ezekben a napokban súlyos felelősség hárul ránk, a Sin Betre és a többi bűnüldöző szervre, a választott tisztviselőkre a politikai spektrum minden szegletében, a véleményvezérekre, a vallási vezetőkre, a tanárokra, és Izrael összes állampolgára”- hangsúlyozta a Benjamin Netanjahu miniszterelnök tudta nélkül kiadott felhívás. “Egyértelmű kötelességünk, hogy határozottan felszólítsunk a felbujtó és erőszakos beszédmód azonnali leállítására, a közhangulat csillapítására” – tette hozzá.

“Felszólítok mindenkit, hogy tartózkodjon minden erőszaktól. Itt az ideje, hogy valamennyi állami vezető nyilvánosan, határozottan és aktívan fellépjen az erőszakkal általában és különösen annak politikai válfajával szemben” – közölte Beni Ganz védelmi miniszter összhangban Argamannal.

“Úgy tűnik nem vontuk le a tanulságokat a múltbeli eseményekből. Az is felelősséget visel, aki megpróbálja tagadni az alapvető demokratikus lépések jogszerűségét és felgyújtja az uszítás tüzét”- tette hozzá Ganz a Jichak Rabin miniszterelnök 1995-ben történt meggyilkolása előtti közbeszédre és politikai uszításra utalva.

Ron Ben Jisáj, a Jediót Ahronót című újság honlapján, a yneten arra emlékeztet, hogy 1994 novemberében,a Rabin-gyilkosság előtt a Sin Bet akkori vezetője, Karmi Gilon is figyelmeztette Benjamin Netanjahu akkori ellenzéki vezért, hogy a jobboldaliak és a telepesek korabeli tüntetései, a jobboldali rabbik Rabint elítélő döntése, a Rabint palesztin kendőben vagy náci egyenruhában ábrázoló plakátok, és a harcos Rabin-ellenes beszédek erőszakhoz, sőt akár gyilkossággal is végződhetnek.

A közösségi médiában megjelent fenyegetések nyomán az utóbbi hónapokban, illetve hetekben az ellenzéki pártok vezetői, Lapid és Bennett, valamint a Jobbra és az Új Remény párt több politikusa, sőt az átmeneti kormány miniszterelnökét korábban bíráló újságírók mellé is állandó testőrséget rendelt a Sin Bet. Egyre többen hasonlítják a közhangulatot – elsősorban a jobboldali fiatalok körében – a Rabin-gyilkosság előttihez.

Az elmúlt napokban számos rabbi aláírásával felhívás jelent meg, miszerint kövessenek el “mindent”, hogy ne alakuljon meg a Lapid-Bennett vezette nemzeti egységkormány.

Argaman és Ganz megpróbálják megakadályozni a szélsőségesen jobboldali telepesek csütörtökre ígért izraeli zászlós felvonulását, melyet Jeruzsálem óvárosában a Damaszkuszi kaputól az arabok lakta lakónegyedeken át rendeznek, miután május 10-én, a Jeruzsálem napon csak megváltoztatott útvonalon engedélyeztek hosszas késlekedés után egy hasonló menetet. Ez a tervezett zászlós szélsőjobboldali tüntetés nagyban hozzájárult a 11 napig tartó, a Gázai övezet iszlamista szervezeteivel vívott Falak őrzője hadjárat kitöréséhez.

A közösségi médiában főként a Likud párthoz köthető jobboldali véleményvezérek Naftali Bennett kefiás, palesztin kendős képét tették közzé – akárcsak a kilencvenes években Rabinét -, és az új kormány felállítása elleni tüntetésen elégették a Jobbra párt vezetőjének arcképét, mert vállalta a belépést a Netanjahu uralmát megszüntető nemzeti egységkormányba.

A Facebook rövid időre beszüntette Jaír Netanjahunak, a miniszterelnök fiának fiókját, miután abban közzétette a Jobbra több politikusának címét és személyes adatait, s felszólította az őt követő jobboldali szavazókat, hogy próbáljanak nyomást gyakorolni annak érdekében, hogy ne iktassák be a Benjamin Netanjahu és a jobboldali Likud párt nélkül létrejött kormányt.

“Nadav Argaman megpróbálja elhallgattatni a jobboldalt és az alakuló tiltakozást. Elképzelhetetlen, hogy ilyesmi történjen egy demokratikus államban”- írta az ifjabb Netanjahu legutóbbi Twitter üzenetében, melyben egy Nir Orbachra, a Jobbra párt egyik képviselőjére nyomást gyakorló tüntetésre mozgósított abból a célból, hogy Orbach ne szavazzon pártjával az új kormány mellett.

The post Rendkívüli figyelmeztetést tett közzé a politikai uszítás ellen a Sin Bet főnöke Izraelben appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Bódult állapotban rendőrautót lopott… nem volt jó ötlet

Biztonságpiac - Mon, 06/07/2021 - 05:35
Az Egri Járásbíróság elrendelte pénteken egy férfi letartóztatását, aki kábítószer hatása alatt ellopott egy szolgálati rendőrautót a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság garázsából.

Az Egri Törvényszék közleményében azt írta: a férfi szerdán késő délután hajtott el az eltulajdonított – megkülönböztető jelzés nélküli – gépkocsival. Miután a rendőrök üldözni kezdték, menekülni próbált, ám fél órán belül Halmajugrán megállásra kényszerítették.

Az üldözés során a gyanúsított a sebességkorlátot több alkalommal is jelentősen túllépte és több közlekedési szabályt is megszegett. Elfogása után kiderült, hogy az eset idején kábítószer hatása alatt állt. A férfi ellen jármű önkényes elvétele, bódult állapotban elkövetett járművezetés, valamint kábítószer birtoklása miatt folyik eljárás.

Letartóztatására azért volt szükség, mert fennáll a veszélye, hogy a büntetőeljárás során a hatóságok elől megszökne, elrejtőzne, a bizonyítást megnehezítené – olvasható a közleményben. A törvényszék jelezte: a bírósági végzéssel szemben a gyanúsított és kirendelt védője fellebbezést jelentettek be, ezért az nem jogerős.

The post Bódult állapotban rendőrautót lopott… nem volt jó ötlet appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Stoltenberg: Oroszország és Kína autoriter módszerekkel próbálja aláásni a nemzetközi rendet

Biztonságpiac - Mon, 06/07/2021 - 04:35
Oroszország és Kína autoriter módszerekkel próbálja aláásni a szabályokon alapuló nemzetközi rendet – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár pénteken a Német Külkapcsolatok Tanácsa által szervezett videókonferenciát megnyitó beszédében.

A brüsszeli székhelyű szervezet főtitkára beszédében hangsúlyozta: Oroszország továbbra is veszélyes magatartást tanúsít azáltal, hogy fejleszti haderejét az Északi-sarkvidéktől Afrikáig, megfélemlíti a szomszédos országokat, továbbá kibertámadásokat hajt végre a NATO tagállamokban.

Szavai szerint a NATO Kínát nem tekinti ellenfélnek, mivel vannak lehetőségek együttműködésre a kelet-ázsiai országgal, azonban Peking nem osztja a transzatlanti értékeket. Megfigyeli saját állampolgárait, elnyomja a másként gondolkodókat, a vallási kisebbségeket, és fenyegetően lép fel szomszédai ellen. Utalt arra, hogy Kína hamarosan a világ harmadik leggazdagabb és legerősebb országa lesz, jelenleg a világon a második legnagyobb védelmi költségvetéssel és haditengerészettel rendelkezik.

A NATO nemcsak katonai védelmi, hanem politikai szövetség is, amely elengedhetetlen a korunkat érintő kihívások kezelésében – jelentette ki Stoltenberg. A főtitkár hangsúlyozta: a globális verseny, a kibertámadások, a terrorizmus, nukleáris fegyverek és a klímaváltozás árnyékában a jelenkori biztonságpolitikai helyzet sokkal összetettebb és több kérdést vet fel, mint valaha. Ezeknek a kihívásoknak a megválaszolásához erős politikai összetartás is szükséges az Egyesült Államok és Európa között.

Stoltenberg szerint a NATO úgy növelhetné befolyását, ha minél gyorsabban végrehajtja katonai pozíciójának megerősítésére irányuló terveket, folytatja erőkészenlétének növelését, több pénzt fektet a kollektív védelembe, fokozza a védelmi innovációt minden szövetséges tagállamban. Bejelentette, hogy a NATO új központot hoz létre, amely elősegíti a szövetségesek közötti fokozottabb technológiai együttműködést.

Felhívta a figyelmet, hogy a NATO-nak szerepet kell vállalnia a szabályokon alapuló nemzetközi rend fenntartásában, fokoznia kell a szövetség partnereinek nyújtott képzési és más jellegű támogatást, olyan területeken, mint a terrorizmus elleni küzdelem, a kibertámadások elhárítása, a válságkezelés és a védelmi reform. Hozzátette, hogy a szervezetnek foglalkoznia kell az éghajlatváltozás biztonsági következményeivel.

A NATO-tagországok vezetői június 14-én találkoznak Brüsszelben, hogy áttekintések kapcsolataikat és felvázolják a szervezet jövőjére vonatkozó elképzeléseiket.

The post Stoltenberg: Oroszország és Kína autoriter módszerekkel próbálja aláásni a nemzetközi rendet appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az ukrán védelmi tanács vezetője: az Északi Áramlat-2 építése még eltart egy darabig

Biztonságpiac - Sun, 06/06/2021 - 08:35
Az Északi Áramlat-2 gázvezeték befejezéséhez még több kilométer csövet le kell fektetni, teszteket kell elvégezni, számos dokumentumot kell aláírni környezetvédelmi intézményekkel, és ezekhez Oroszországnak még “több mint egy napra lesz szüksége” – jelentette ki Olekszij Danyilov, az RNBO titkára.

Az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács tisztségviselője arra reagált, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken bejelentette: befejeződtek az Északi Áramlat-2 gázvezetékpár első vezetékének csőfektetési munkálatai, a tengerben lefektetett vezetékhez német oldalról is odaért a cső.

Danyilov hangsúlyozta: az ukrán diplomaták minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy megállítsák az orosz gázvezeték beindítását. Szavai szerint ez Ukrajnán kívül több más országnak, köztük Lengyelországnak is az érdeke.

Kijelentette, hogy ugyanakkor nehéz az Északi Áramlat-2-t akadályozni, mert vannak Európában olyan “nagy játékosok”, akik érdekeltek az együttműködésben Oroszországgal. “Ezek Németország és Franciaország, amelyek az Oroszországi Föderáció közvetlen politikai és gazdasági partnerei, ami Ukrajna számára nagyon kellemetlen … Együttműködünk velük, megvannak a maguk érvei, nekünk megvannak a sajátjaink. A mi gázszállítási rendszerünk kellően kiegyensúlyozott, hogy mindent biztosítani tudjon. Amikor viszont ők a pénzt teszik az első helyre, és nem az embereket és a demokráciát, akkor ezt az egész világnak el kell mondanunk” – fogalmazott az RNBO titkára.

The post Az ukrán védelmi tanács vezetője: az Északi Áramlat-2 építése még eltart egy darabig appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Elévülhetetlenné válik Romániában a szexuális erőszak, gyermekkereskedelem és kényszervallatás

Biztonságpiac - Sun, 06/06/2021 - 07:35
Egyhangúlag elfogadta a bukaresti képviselőház a büntető törvénykönyv módosítását, amely az elévülhetetlen bűncselekmények közé sorolja a szexuális erőszakot, a kerítés bűncselekményét, az emberkereskedelmet, a gyermekkereskedelmet, a rabszolgatartást és a kényszervallatást.

A kihirdetésre váró jogszabály súlyosbította a gyermekpornográfia büntetését és hat hónaptól két évig terjedő börtönbüntetést vezet be azok ellen is, akik nem tesznek azonnal feljelentést a tudomásukra jutott, kiskorúak elleni szexuális bűncselekményekről, gyermekkereskedelemről vagy a gyerekek rabszolgaságra kényszerítéséről.

A törvénymódosítás indoklása szerint a kiskorúak elleni szexuális erőszak, a gyermekkereskedelem és a tervezetben szereplő többi bűncselekmény esetében a tettesek felelősségre vonását gyakorta hátráltatja vagy ellehetetleníti az, hogy az áldozat sokszor évekig nem mer feljelentést tenni, esetleg csak felnőtt korában tudatosítja, hogy bűncselekmény áldozata volt.

Az igazságszolgáltatás gyakran túl későn értesül ezekről a súlyos bűncselekményekről, amikor már elévültek. Ami a kényszervallatást illeti, az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) írta elő egy Romániát elmarasztaló ítéletében, hogy az ilyen esetekben is tegye lehetővé a felelősségre vonást, a bűncselekmény óta eltelt időtől függetlenül.

Alina Gorghiu szenátor, a kezdeményezők egyike a szavazás utáni nyilatkozatában rámutatott: a törvénymódosítás kihirdetése után többé nem fordulhatnak elő a “Tandarei-ügyhöz” hasonló esetek. Romániában 2019 decemberében tízévi pereskedés után a bűncselekmények elévülése miatt jogerősen felmentették azt a 24 romániai vádlottat, akit kiskorúak Nagy-Britanniába csempészése és bűnözésre kényszerítése miatt állítottak bíróság elé.

A Tandarei-ügyet 2011-ben a brit hatóságok az Európai Parlamentben is bemutatták, s egyebek mellet erre hivatkozva fogadott el az EU új irányelvet a kiskorúak kizsákmányolásáról, amely a kényszermunka, illetve a rabszolgaság kategóriájába sorolja a gyermekek koldulásra vagy lopásra kényszerítését.

Románia a legfontosabb kiindulási pontnak számít az Európai Unióban az emberkereskedelemmel foglalkozó bűnszövetkezetek számára, az országot pedig az amerikai külügyminisztérium tavalyi emberi jogi jelentése is elmarasztalta, amiért nem tesz többet a szexuális kizsákmányolás és rabszolgaság megfékezése érdekében.

The post Elévülhetetlenné válik Romániában a szexuális erőszak, gyermekkereskedelem és kényszervallatás appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Robbanás történt egy szerbiai lőszergyárban

Biztonságpiac - Sun, 06/06/2021 - 06:35
Robbanás történt a közép-szerbiai Cacak lőszergyárában péntek hajnalban, a helyszíni jelentések szerint senki nem sérült meg.

A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) beszámolója szerint az első robbanás éjjel fél kettő körül történt a Sloboda (Szabadság) gyár raktárában. Az éjszakai műszakban dolgozókat azonnal kimenekítették, és a környéken élőket is biztonságos helyen szállásolták el.

Az RTS tudósítása szerint a robbanásokat még a reggeli órákban is hallani lehetett, az oltást pedig még mindig nem tudták megkezdeni, mert a tűzoltók szerint nem adottak a feltételek a biztonságos oltás megkezdéséhez.

Aleksandar Vulin belügyminiszter tájékoztatása szerint a helyzet lassan stabilizálódik, a tűzoltók várhatóan csak az utolsó robbanás után 24 órával tudnak belépni a lőszergyárba.

A legutóbb 2010-ben történt hasonló robbanás a lőszergyárban, akkor sem sérült meg senki, ám megsemmisült a lőszergyártó részleg mintegy kétezer négyzetméteres üzeme. 2003-ban egy robbanás során a gyár három dolgozója vesztette életét.

The post Robbanás történt egy szerbiai lőszergyárban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.