You are here

Biztonságpolitika

Suncalc, a sajtótiszt legjobb barátja

Air Power Blog - Wed, 06/20/2018 - 01:00

A korunkra jellemző társadalmi-technológiai változások egyik fontos hozadéka a funkcionális analfabetizmus illetve a beszédértés gyengülésének terjedésével párhuzamosan a képi információközlés jelentőségének fokozódása. A közlő egyre inkább direkt képi információk útján kénytelen közlendőjét megfogalmazni és továbbítani a (nagy)közönsége felé, hogy a kívánt hatást elérje, hiszen a társadalom egyre kisebb hányada képes az olyan önkényesen rejtjelezett átviteli formák dekódolására, mint az írás, illetve a beszéd.

Ebben a helyzetben a képi tömegtájékoztatási médiumokra - melyek működése egyelőre sajnálatosan humán operátorokra támaszkodik - fontos feladat hárul. Ha ők sikeresen megalkotják a képi információt, lehet esélye annak, hogy a megrendelő által megfogalmazott üzenet célba talál.  

A képalkotás alapvető fizikai feltétele a fény, melynek a természetben, nappal a Nap nevű égitest a legfontosabb forrása. A kívánt képi információ tárgyát fény kell hogy érje, hogy az láthatóvá váljon. A másik fontos tényező, hogy a fény honnan érkezik. Bár a megvilágítás forrásából közvetlenül érkező fény mellett rendszerint indirekt (reflexiós, vagy szórt) sugárzás is rendelkezésre áll, a képalkotás akkor a legsikeresebb, ha az direkt fényben történik. Ez az oka, hogy képi tömegtájékoztatási médiumok operátorai tárgyuk napsütötte oldalát preferálják az árnyékos oldalával szemben. A kedvező képalkotáshoz tehát arra kell törekedni, hogy a fényforrás a képalkotó háta mögött, a tárggyal szemben helyezkedjen el. Abban az esetben, ha a fényforrás a képalkotóval szemben, a tárgy pedig a fényforrás és a képalkotó között helyezkedik el, a képalkotás a legjobb esetben is csak szuboptimális jelzővel illethető. A szuboptimális képalkotás alacsony hatásfokú információátvitelt eredményez, mely megrendelőoldali kielégületlenségben és az ezáltal triggerelt irracionális cselekvéssorban kulminálódhat.

Annak megállapításához, hogy a Földgolyó tetszőleges koordinátáján adott időpontban a Nap milyen irányból sugároz, csillagászati táblázatok, illetve többek között a suncalc.net internetes oldal nyújt pontos tájékoztatást.

Akinek nincs internetes kapcsolata, vagy hozzáférése a releváns adatbázisokhoz, annak néhány ökölszabály is a segítségére lehet, aminek az a lényege, hogy az északi féltekén a Nap reggel keleties, dél környékén délies, este pedig nyugatias irányból süt. A képalkotóknak tehát ezekben a napszakokban nyugatias, északias illetve keleties irányba kell nézniük az optimális munka érdekében. Bár külön nem hívtuk fel rá a figyelmet, a leírtakból következik, hogy az égitestek egymáshoz képesti elmozdulása következtében a megvilágítási irány folyamatosan változik. Egy adott helyszínen jónak minősülő délelőtti beállítás délutánra elfogadhatatlanná válik, és fordítva. Hasonlóképpen, a délelőtti panaszok délutáni orvoslása sajnos nem vezet eredményre, sőt, ellenkezőleg.

A rendelkezésre álló adatokból az is megállapítható, hogy a kérdést érdemben olyan lépések sem befolyásolják, mint a képalkotási helyszínen történő fűnyírás, illetve a terület körbekordonozása.

Zord

Categories: Biztonságpolitika

Európai Parlament: meg kell erősíteni az EU kibervédelmi képességeit

Biztonságpiac - Tue, 06/19/2018 - 19:05
Az Európai Unió kibervédelmi kapacitásainak megerősítését, illetve a NATO-val való szorosabb együttműködést sürgette szerdán elfogadott állásfoglalásában az Európai Parlament (EP) plenáris ülése.

A strasbourgi ülésen nagy többséggel megszavazott dokumentumban megállapították, hogy Oroszország, Kína, Észak-Korea és egyéb, nem állami szereplők is számos rosszindulatú kibertámadást intéztek kulcsfontosságú uniós infrastruktúrák ellen, tömegesen figyeltek meg európai polgárokat, illetve dezinformációs kampányokat és zsarolóvírusos támadásokat folytattak.

A képviselők kiemelték: az egységet nem alkotó európai védelmi stratégiák és képességek védtelenné teszik az uniót a kibertámadásokkal szemben, ezért sürgették a tagállamokat, hogy fejlesszék tovább haderejük együttműködési képességeit és uniós szinten dolgozzanak együtt a NATO-val és egyéb partnerekkel.

Rámutattak: ehhez több közös szimulációs kibergyakorlatra, tanfolyamokra, kiberkriminalisztikai szakértők felvételére, és az uniós katonai műveletek kibervédelmi szaktudásának fokozására van szükség.

Üdvözölték emellett a közös védelem megerősítését célzó, úgynevezett állandó strukturált együttműködés (PESCO) létrehozását, melynek keretében két kiberprojektet is elindítottak, és reményüket fejezték ki, hogy mindez végül egy gyorsreagálású kibervédelmi csoport felállítását eredményezi majd.

Az EP arról számolt be egy másik határozatában, hogy sem az EU, sem a NATO nem rendelkezik megfelelő eszköztárral a hibrid jellegű, újfajta biztonsági kockázatok kezelésére. A képviselők szerint a kibervédelmi együttműködésen túl elsősorban stratégiai kommunikációra, információmegosztásra, valamint a szabálytalan bevándorlás megállítására és a katonai eszközök EU-n belüli gyors mozgathatóságának útjában álló akadályok felszámolására van szükség.

“Egy sikeres kibertámadás atombombát csinálhat egy atomerőműből, vagy káoszt kelthet egy kórházban, veszélybe sodorva a betegek életét. A tagországok, az EU és a NATO közti együttműködés fokozása révén meg kell erősítenünk kibervédelmi képességeinket ahhoz, hogy védekezni tudjunk az ilyen jellegű fenyegetések ellen” – emelte ki Urmas Praet illetékes liberális jelentéstevő.

Categories: Biztonságpolitika

ENSZ,választásMegválasztották az ENSZ Biztonsági Tanácsa öt új, nem állandó tagját

Biztonságpiac - Tue, 06/19/2018 - 17:01
Megválasztották pénteken az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt új, nem állandó tagját.

A 2019. január elsejével kezdődő következő kétéves időszakra Belgium, a Dél-afrikai Köztársaság, a Dominikai Köztársaság, Indonézia és Németország került be a 15 tagú testületbe. Az ENSZ Közgyűlése elé került ajánlások között csak egy esetben volt versengés: a Maldív-szigetek és Indonézia versengett a megbízatásért, és az utóbbi kapott több szavazatot.

A testületből ugyanezzel a dátummal kikerül Bolívia, Etiópia, Hollandia, Kazahsztán és Svédország, mert lejár a kétéves mandátumuk. Továbbra is nem állandó tag marad Egyenlítői-Guinea, Elefántcsontpart, Kuvait, Peru és Lengyelország. Az állandó tagok: az Egyesült Államok, Franciaország, Kína, Nagy-Britannia és Oroszország.

A Biztonsági Tanács az Egyesült nemzetek egyetlen olyan testülete, amely kötelező erejű határozatot hozhat szankciók bevezetéséről, és felhatalmazást adhat erő alkalmazására. Az ENSZ-közgyűlés 72. ülésszakán 190 ország képviselői voksoltak. Németország 184, Belgium 181, Dél-Afrika 183, Indonézia 144, s Dominika szintén 184 szavazatot kapott. Az ENSZ Közgyűlése minden évben tíz jelölt közül választ öt nem állandó tagot, két esztendeig tartó megbízatással. Megválasztásukhoz kétharmados többségre van szükség.

A jelölés régiós alapon történt: egy-egy jelöltet választottak Afrikából, az ázsiai-csendes-óceáni térségből és Latin-Amerikából, és az idén Európa jelölhetett két tagot.

Categories: Biztonságpolitika

A Nemzetközi Büntetőbíróság ideiglenesen szabadlábra helyezi a volt kongói alelnököt

Biztonságpiac - Tue, 06/19/2018 - 14:05
Ideiglenesen szabadlábra helyezik Jean-Pierre Bemba Gombo egykori kongói alelnököt, miután előző héten másodfokon felmentették őt a háborús és emberiesség elleni bűncselekmények vádja alól – jelentette be kedden a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC).

A törvényszék tájékoztatása szerint az ex-alelnököt átadják majd Belgiumnak, ahol felesége és öt gyereke él.

Az ICC fellebbviteli tanácsa pénteken hatályon kívül helyezte a 18 éves börtönbüntetést, amelyet 2016-ban első fokon szabtak ki Bembára a katonái által elkövetett gyilkosságok és kínzások miatt. Másodfokon azonban megállapították: a vádlott ezek miatt nem vonható felelősségre, a verdikt meghozatala során több hibát elkövettek.

A parancsnokot ugyanakkor korábban tanúk megvesztegetésében is bűnösnek találták, ebben az ügyben még várnak a végleges ítéletre. A vád erre hivatkozva indítványozta, hogy Bemba ennek az ügynek a lezárultáig maradjon őrizetben, de ezt a bírói tanács végül elutasította.

Melinda Taylor védőügyvéd azzal érvelt, hogy ügyfele már így is közel tíz éve raboskodik Hágában, a tanúk megvesztegetésének maximális büntetési tétele pedig öt év szabadságvesztés, így legrosszabb esetben is néhány további hónapot kellene leülnie, ezért nem lenne semmi értelme megkockáztatnia a szökést az igazságszolgáltatás elől.

Bemba másik ügyvédje újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy védence soha nem adta fel politikai ambícióit, így könnyen elképzelhető, hogy később visszatér Kongóba.

Bemba az elsőfokú ítélet szerint emberiesség elleni és háborús bűnöket követett el a Közép-afrikai Köztársaságban 2002 és 2003 között zajló fegyveres konfliktusban, amelyben a Kongói Felszabadítási Mozgalom (MLC) katonai parancsnokaként fegyvereseivel Ange Félix Patassé egykori közép-afrikai elnököt segítette. Saját hazájában, a Kongói Demokratikus Köztársaságban ezt követően, 2003-ban nevezték ki alelnöknek a polgárháborút lezárni akaró megbékélési erőfeszítések keretében.

A per több szempontból is precedenst teremtett. Ez volt az első eset, amikor a szexuális erőszakot háborús fegyverként bevetett eszköznek minősítették. Ezenkívül Bemba volt a legmagasabb rangú politikus, akit eddig a Nemzetközi Büntetőbíróság elítélt, még ha később meg is semmisítették a verdiktet.

Categories: Biztonságpolitika

Handó szerint a bírói függetlenséget semmi sem fenyegeti

Biztonságpiac - Tue, 06/19/2018 - 11:02
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke biztos abban, hogy semmi sem fenyegeti a bírói függetlenséget, így a közigazgatási bíráskodás tervezett szervezeti önállósága sem.

Handó Tünde a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában felidézte, 1949-ben szüntették meg Magyarországon a magát már-már Alkotmánybírósággá kinövő felsőszintű közigazgatási bíráskodást, így most gyakorlatilag a hagyományokhoz térünk vissza, és a kérdés 1990 óta napirenden van.

Kiemelte, hogy különleges szerepük van az Európa-szerte szintén jellemzően önálló bírósági szervezetként létező, a közigazgatási ügyek elbírálásával foglalkozó fórumoknak. Mint mondta, ez “érzékeny terület”, hiszen ezek az ügyek az állam működését érintik. Arra egyelőre nem tudott válaszolni, hogy ez hány bíróságot jelent majd és hány szakemberre lesz szükség. Utalt arra, hogy az igazságügyi miniszter bizottságot állított fel a koncepció részleteinek egyeztetésére.

Az ellenzők felvetéseire reagálva közölte, biztos abban, hogy amint valaki a bírói széket elfoglalja, a döntéseit a jogszabályok és a tényekről való meggyőződése alapján hozza meg. “Ez a lényege a bírói függetlenségnek, biztos vagyok benne, hogy ezt semmi sem fenyegeti” – fogalmazott.

Arra a felvetésre, hogy az Országos Bírói Tanács (OBT) néhány tagja is ellenzi az elképzelést, azt mondta: megdöbbenve olvasta, hogy magyar bírák egy Brüsszel által finanszírozott testülethez fordultak.

“Sajnálatosnak tartom azt (…), hogy néhány bírótársunk magáról és a kötelességeiről, a közösség iránti felelősségről megfeledkezve külföldre szalad, és elárulja a hazánkat” – fogalmazott.

Kitért arra, hogy a bírósági szervezeten belül a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal mellett harmadikként létrehozott OBT egy bírói testület, amelynek feladata felügyelni a központi igazgatást és közreműködni abban. “Valahogy az utóbbi hónapokban ez a közreműködés egyáltalán nem látszik megvalósulni, a felügyeletet pedig egy statáriális bíróságosdiként gyakorolja a testület, illetve most már nem is tudja gyakorolni, hiszen nem működik törvényesen” – mondta Handó Tünde.

Hozzátette, “úgy tűnik, hogy nagyon sok olyan kérdést vesznek napirendre, amely azt szolgálja, hogy hibákat találjanak, vagy ha nincsenek, akkor hibákat kreáljanak”. Handó Tünde szerint “ezek a tárgykörök nagyon sokszor az egyes tagok személyes érdekeiből vagy sértettségéből eredeztethetők”. Megjegyezte, e testület tagjának lenni egyfajta mentelmi jogot is jelent a fegyelmi felelősség alól, és “ezzel visszaélnek egyes tagok ebben a testületben”.

Az OBH elnöke ugyanakkor azt mondta, bízik abban, hogy a helyzet hamarosan rendeződik, akár a törvényhozás által, vagy a bírói kar véleménynyilvánításának köszönhetően is. Szerinte van jelzésértéke annak is, hogy a tanács 27 választott tagja és póttagja közül eddig 17 lemondott.

Handó a kinevezési gyakorlatot érintő kritikákra reagálva szólt arról, hogy 2017-ben 274 bírói pályázatot bíráltak el, ezek közül 15 lett eredménytelen (hét technikai okok miatt), szerinte az összes pályázatnak csak mintegy két százaléka az, amin “lehet vitatkozni”.

Kitért arra is, hogy az elmúlt hat évben negyven százalékkal csökkentették a két éven túli ügyek számát. Míg például Olaszországban 958 nap a perek átlagos ideje a járásbírósági polgári ügyekben, addig Magyarországon 156 nap – tette hozzá.

Mint mondta, az uniós úgynevezett igazságügyi eredménytábla is azt igazolja, hogy a magyar bírósági szervezetek a tárgyszerű mutatókban Európa élvonalában vannak, a közigazgatási bíráskodás gyorsaságát tekintve is, hiszen a tavaly publikált 2. helyről az 1. helyre tudtunk lépni.

Categories: Biztonságpolitika

A Sin Bet 250 terrorakciót hiúsított meg idén Izraelben

Biztonságpiac - Tue, 06/19/2018 - 07:57
A Sin Bet belbiztonsági szolgálat 250 nagyobb terrorcselekményt hiúsított meg idén Izraelben – jelentette a Jediót Ahronót.

A megakadályozott akciók között öngyilkos merényletek, emberrablások és fegyveres merényletek is voltak – közölte Nadav Argaman, a Sin Bet igazgatója szerdán egy Jeruzsálemben rendezett nemzetközi biztonsági konferencián. A 2015 óta gyakori “magányos farkas” merénylők többnyire a közösségi médiában folyó uszító és radikális társalgás hatására cselekednek – mondta Argaman.

“A minőségi, elkötelezett emberi erőforrások, a fejlett technológia, valamint az egyedülálló és szakszerű munkamódszerek együttese révén lehetségesek és sikeresek a terrorizmus elleni csapások” – tette hozzá. “A Sin Bet sokat fektet az olyan technológiák fejlesztésébe mint a mesterséges intelligencia, amely jelentős előrelépést jelent a szándékok és terrorista támadások előrejelzésében” – közölte Argaman.

Categories: Biztonságpolitika

CIRKÁLÓ LONDON SZÍVÉBEN

Air Base Blog - Mon, 06/18/2018 - 21:38

Nyolcvan esztendővel ezelőtt, 1938 márciusában, a brit miniszterelnök, Neville Chamberlain felesége vízre bocsátott egy új hadihajót, amelynek építését másfél évvel korábban kezdték meg a belfasti Harland and Wolff hajógyárban. Újabb tizenhat hónap telt el a további építéssel és a próbákkal, amíg a HMS Belfast névre keresztelt 10420 tonnás, Edinburgh-osztályú cirkáló 1939. augusztus 5-én szolgálatba állt a Royal Navy-nél.

A cirkáló bázisa a skóciai Scapa Flow lett. Onnan hajózott ki és járőrözött hetekig az északi vizeken. Október elején elfogta a német SS Cap Norte kereskedelmi hajót, amelyet azután brit kikötőbe kényszerítettek. A németek gyorsan reagáltak: november 29-én, miközben a Belfast elhagyta Firth of Forth-t, aknára futott. A cirkáló olyan mértékben sérült, hogy közel három évig nem számolhattak vele. A kijavított hajó 1942 novemberében állt vissza a szolgálatba. A hajótestet megerősítették, és módosították, amelynek eredményeképpen a Belfast 11553 tonnás lett. Feladata elsősorban konvojkísérés lett az északi vizeken. 1943. december 26-án részt vett a norvég Északi-foknál vívott ütközetben, ahol más brit hajókkal együtt elsüllyesztette a német Scharnhorst csatacirkálót. 1944-ben a Belfast is része volt annak a flottaköteléknek, amely tűzerejével a normandiai partraszállást támogatta. A Belfastnak a brit és kanadai erők partraszállására kijelölt két partszakasz, a Gold és a Juno jutott. 152 és 100 mm-es ágyúival öt hétig támogatta a szárazföldön harcolókat, amíg azok annyira előrenyomultak, hogy oda már nem ért el a haditengerészet tüze.

A hajót később a Távol-Keletre vezényelték, de mire megérkezett, véget ért a háború. Két év múlva visszatért Nagy-Britanniába, hogy javításokat végezzenek rajta és előkészítsék egy újabb távol-keleti szolgálatra. Erre a visszatérésre 1948-ban került sor és két év múlva ismét harcban vetették be – ezúttal a koreai háborúban. A Belfast 404 napot töltött a térségben, ágyúi 1952. szeptember 27-én szólaltak meg utoljára.

1956 és 1959 között alapos korszerűsítésnek vetették alá és újabb három évre ismét a Távol-Keletre küldték. 1962-ben a Csendes-óceánon és a Panama-csatornán keresztül tért haza. 1963-ban még egyszer, utoljára részt vett egy földközi-tengeri gyakorlaton, majd végleg befejezte aktív szolgálatát.

A Belfast sorsa a szétbontás lett volna. Az Imperial War Museum (IWM) megkísérelte megmenteni, de ehhez nem kapott anyagi támogatást az akkori kormánytól. Végül magánerőből, volt hajóparancsnokok vezetésével sikerült megszerezni, a London Bridge és a Tower Bridge között lehorgonyozni és 1971. október 21-én megnyitni a látogatók előtt. Néhány év múlva az IWM átvehette a hajót, így a fenntartása hosszútávon is biztosított lett. Ma abban az állapotában láthatjuk, amelyben szolgálatának utolsó éveit teljesítette. 

*

A HMS Belfast lefelé öt fedélzettel (1-5-ig számozva), felfelé négy szinttel (01-04) épült. A hajóra, amelyet a folyómederbe rögzített láncok tartanak a helyén és az árapállyal métereket mozog, a hátsó fedélzeten léphetünk, akárcsak egykor a legénység. A Belfast felirat alatt a tengernagyi szalon ablakai láthatóak.

A hajó harangja Belfast városának ajándéka. Azért ragyog ilyen szépen, mert 2012-ben a Belfast egyik volt tengerészének özvegye felújíttatta. A hajó fedélzetén tartott keresztelőkön szenteltvíztartóként is szolgált.

A Belfast felépítményébe a bal oldalon lépünk be, annál az irodánál, ahol a tengerészek a járandóságukat vették fel, vagy ügyes-bajos dolgaikat intézték. Ezt a táblát is ott helyezték el. Felsorolja, hogy milyen problémával fordulhatott egy tengerész az elöljárójához, és azokat is, amelyekkel nem.  

A hajó közepét itt a mosoda foglalja el. A képen ruhatároló rekeszek és vasalók láthatóak.

Mosógépek és centrifugák. Mosodát csak az ötvenes években kapott a Belfast, addig a tengerészek vödrökben mostak. A hajó ázsiai szolgálata alatt kínaiakat toboroztak mosodásnak és stewardnak. 

A mosoda mellett, a jobb oldali folyosón egy Mk IX-es torpedót állítottak ki. A Belfast hat ilyen torpedóval rendelkezett, de a két torpedóindítót az ötvenes években leszerelték.

Famunka bőven akadt a Belfast fedélzetén is. A hajóács műhelye közvetlenül a mosoda előtt, nagyjából a hajó közepén van. 

A hajó jobb oldala mellett alakították ki a villanyszerelő műhelyt, ami a Belfast építésekor még nem létezett. A villanyszerelők a hajó elektromos berendezéseit és világítási hálózatát valamint a tengerészek saját elektromos készülékeit egyaránt javították. 

Postahivatal, a hajó egyik legfontosabb helyisége. A morál szempontjából mindenképpen, mert az internet nélküli világban a levél és a csomag jelentette az egyetlen kapcsolatot a tengerészek és otthon lévő szeretteik között.

A Belfast kápolnája csak egy üveglapon keresztül szemlélhető. Az egész hajót érintő istentiszteleteket a hátsó fedélzeten tartották, de a kápolnát bárki felkereshette egyénileg is.

Stúdió lemezjátszóval, szintén az ajtókeretbe illesztett üvegfal mögött. A szórakoztató zenét csak rövid ideig élvezhette a személyzet, a stúdió csak a hajó szolgálati idejének vége felé lett kialakítva.

Nagyjából a stúdióval szemben nyílik az az ajtó, amely mögött az első kazánházat levegővel ellátó aknák vannak.

Húsraktár vastag, szigetelt ajtajú hűtőtérrel.

A húsraktár melletti krumpli tároló, ahol éppen patkányt fog a hajó egyik macskája.

A pékségben nemcsak a Belfast tengerészeinek sütöttek kenyeret, hanem a flottakötelék kisebb hajóira is, amelyek nem rendelkeztek saját pékséggel.

A pékség előtt az egyik altiszti körletet alakították ki a hajó ötvenes évekbeli modernizálásakor. Az egyszerű matrózok függőágyaihoz képest már-már luxusnak mondható az altisztek matraccal ellátott hálóhelye.

Az altiszti körlettel szemben lévő hajókonyhán halétel készül.

Az étkeztetés rendje is változott az ötvenes években. A kiadott ételt az átadó ablak előtt sorakozó tengerészek már nem vitték a körletbe, hanem a legénységi étkezdében fogyasztották el. A tisztikarnak külön konyhája és étkezdéje volt.

Az ötvenes években a konyhát is modernizálták. Ezután már szakképzett szakácsok sütöttek-főztek a hajón.

A krumplipucolás részben gépesített volt, de a hagymát kézzel kellett megtisztítani. Konyhai kisegítő munkára a hajó minden részlegétől küldtek legénységi állományú tengerészeket.

Munkában a fogorvos tiszt, akihez olykor a kisebb hajókról is áthoztak beteget. Időnként a fúró zaját és a páciens jajgatását lehet hallani felvételről és a helyiségből a rendelőkre jellemző szag árad.

A Belfast műtővel is rendelkezett, de azt a hajó mozgása és a vibráció miatt többnyire csak életmentő beavatkozásra használták.

Kórterem, amelynek falán látszik, hogy közeledünk a hajó orrához. A Belfast állandó egészségügyi személyzete két tisztből és öt ápolóból állt. Szükség esetén a flottakötelék olyan hajóiról is a Belfastra szállították a betegeket vagy sérülteket, amelyeken nem voltak egészségügyisek.

Tengerészeti hordágy. A beteg rögzíthető volt rajta, hogy a meredek létrákon is lehessen szállítani őket, akár függőleges helyzetben is.

A NAAFI (Navy, Army, Air Force Institute) 1921-től látta el ezer apró cikkel a tengerészeket szárazon és vízen egyaránt.

Ennyire jól felszerelt kantin csak a nagyobb hajókon volt. 1960 után a tengerészek naponta két doboz sört vehettek, csakis helyben felbontva, hogy megelőzzék a felhalmozást.

A rum azután jelent meg a Royal Navy hajóin, hogy 1665-ben az angolok megvetették lábukat Jamaicán. 1740-től 240 évig a grog (két rész víz, egy rész rum) is jelen volt a tengerészek mindennapjaiban. A napi rumosztás hagyományát a Belfast fedélzetén is megőrizték.

A kantint elhagyva a hajó közepén vezető folyosó kettéválik és körbeöleli az első (A jelű) lövegtorony barbettáját. A barbettán belül futnak azok a csövek, amelyekben a lőszert és a korditot feljuttatták a lövegtoronyba, ezért a barbetta fala 51 mm-es páncélból készült.

A Belfaston vitorlakészítő is szolgált, annak ellenére, hogy a hadihajókat már régen nem a szél ereje hajtotta. Ettől függetlenül a napvédő vagy a különböző fedélzeti berendezéseket takaró ponyvák és vásznak bőven akadtak a fedélzeten.

Legénységi körlet. A tengerészek itt éltek és aludtak amikor nem voltak szolgálatban. Hálóhelyük, akárcsak Nelson idejében, a függőágy volt. A Belfast 760 fős békeidős létszáma a második világháború végére 950 főre emelkedett, így előfordult, hogy egy függőágyon ketten osztoztak.

A körletben nevetgélés, beszélgetés, edények zöreje, fémbögrék zaja alkot egyveleget – felvételről bejátszva. 16 évesen szinte bárkiből lehetett matróz. 12 évre kellett aláírni, amelyet az illető 18 éves korától számítottak. Egy képesített matróz éppen csak a létminimumon tudta eltartani a családját.

A csörlőház, majdnem a hajó orrában. Itt is függőágyak lógnak, 33 tengerész otthona volt ez a zsúfolt helyiség, amely viharban rettenetesen mozgott. A csörlő elektromos meghajtású volt, de meghibásodás esetén behelyezhető farudak segítségével kézzel is lehetett hajtani.

A csörlőházból nyílik a hajó börtöne. A Belfast parancsnoka legfeljebb 14 napra zárathatta ide, ebbe a szűk és a hajó orrát támadó hullámok miatt nagyon zajos fülkébe azokat, akik pl. elaludtak az őrségben, lerészegedtek vagy az eltávozás szabályait sértették meg.

*

Ha már itt vagyunk a hajó első részében, az A lövegtorony barbettája mögötti nyíláson ereszkedjünk le kétfedélzetnyit a lövegtornyok alá, a lőszer tárolóba. Minden toronynak saját lőszer és kordit tárolója van, amelyekben tornyonként 22 fő dolgozott. A lőszereket a vízvonal alatt, a fentről számított negyedik fedélzeten, a korditot a legalsó, ötödik fedélzeten tárolták. A tárolókat oldalról 114 mm-es, a légitámadás ellen fentről 76 mm vastag páncélzat védte.

A B tornyot kiszolgáló lőszertároló helyiségben egy forgatható állványon sorakoznak a lőszerek. Hátul azok tárolórekeszei láthatóak. Az állvány körbeöleli azokat a csöveket, amelyekben a lőszer és az egy fedélzettel mélyebbről felküldött kordit feljut a lövegtoronyba.

Az A torony alatti lőszer tárolóban vagyunk. A piros szín az éles, a kék a gyakorló lövedékeket jelöli. A fal melletti vízszintes kerekekkel a kordit tárolót lehetett elárasztani tűz esetén. Ezzel a hajó megmenekül egy belső robbanástól, de a gyors elárasztást a kordit tárolóban dolgozók aligha élték volna túl.

A lőszertovábbító csövekbe kézzel behelyezett lőszert mechanikus berendezés juttatta fel a toronyba.

A B torony magasabban van mint az A torony, ezért a lőszer és kordit szállító csövek is hosszabbak.

Az A és B lövegtornyok, amelyeket az előbb látott tárolók láttak el lőszerrel. A HMS Belfast négy, egyenként 175 tonnás, Mark XXIII-as lövegtornya három, 152 mm-es ágyúnak adott helyet. 

A toronyban, akár a hajó számos pontján, tájékoztató monitorok vannak, amelyeken az adott terület működését bemutató film fut. A három ágyú töltőszerkezete közül kettő jobbkezes, a harmadik balkezes volt és a középsőt valamivel hátrébb helyezték el, hogy a töltést végzők jobban elférjenek.

A műszer nem csak a saját, de a szomszédos torony pozícióját is kijelzi.

*

A HMS Belfast négy kazánja és négy gépe szintén a Harland and Wolffnál készült. Az első és a hátsó kazán- és géptermek közül az első látogatható. Állítólag nem a hőség és a zaj volt a legrosszabb, hanem a folyamatos olajszag. 

A könyvtár mellett van a kazán- és géptermekbe vezető egyik lejárat. A tájékoztató tábla már itt jelzi, hogy több fedélzetnyit is le-fel kell majd létrázni, a leesést elkerülendő szigorúan arccal a létra felé.   

A Belfast gépészeti berendezései három fedélzet mélységbe nyúlnak le. Gépészeti szempontból négy órára volt szükség ahhoz, hogy a Belfast elindulhasson.

A kazánok és gépek között keskeny járón lehet eljutni egyik helyről a másikra, de vannak zsákutcák is. Nagyjából tízpercenként bejátsszák a gépterem zaját, olyan hangerővel, ahogy azt a legénység a maximális sebesség eléréséhez csúcsra járatott gépek mellett hallhatta. 

A hajó 1944-45-ös átépítésekor négy ilyen 350 kW-os turbógenerátor vette át a segédüzemet biztosító ötödik kazán szerepét és látta el egyenárammal a Belfastot. Tartalékként még két 230 kW-os dízelgenerátorral is rendelkeztek.  

Az A1-es kazán karbantartási táblája.

Nagy teljesítményű elektromos meghajtású szivattyú tűzoltáshoz vagy vízszivattyúzáshoz. A hajónak négy ilyen szivattyú mellett további, kisebb teljesítményű szivattyúi is voltak. A hajón végigvezetett csővezeték egyes részei összeköttetésben voltak egymással, így egy szivattyú meghibásodása esetén a másik vette át annak szerepét. A lövegtornyok hűtővíz igényét további kisebb szivattyúk szolgálták ki.

A kazántér legtágasabb része, innen történt a kazánok vezérlése és felügyelete.

Az első kazánok központi vezérlőpanelje. A kazánokhoz és az egyéb célokra használatos édesvizet a hajó két fő és egy másodlagos édesvíz-lepárlója állította elő tengervízből, napi 200 tonna kapacitással. A hajófenékben lévő édesvíztartály befogadóképessége 220 tonna volt.

Leírás a vízcsöves kazánoknál bekövetkező váratlan vízfolyás esetére. A tábla külön tartalmazza a kazánnál és külön a géptérben szükséges teendőket.

A bal oldali A2-es kazán. A Belfast fedélzetén négy darab, egyenként 15 tonnás Admiralty kazán működött. Eredetileg kilenc ponton táplálták be az olajat, de az ötvenes évek végén már csak hét betáplálási pontot alakítottak ki. Nem mellékesen, négy és fél méterrel járunk a Temze felszíne alatt. 

Egy-egy kazánnál két ilyen víztartályból jutott a víz egy gőztartályba a kör alakú nyílásokhoz kívülről csatlakozó csöveken.

Minden kazánhoz két fűtőolaj szivattyú tartozott, amelyek szűrőkön és előmelegítőkön keresztül a kazánba juttatták a fűtőolajat. A Belfast maximális teljesítménynél 26 tonna olajat fogyasztott óránként.

A négy kazán mindegyikét ilyen gőzhajtású turbóventilátorok látták el az égéshez szükséges levegővel.

Hordozható elektromos szivattyú. Úgy tervezték, hogy keskeny folyosókon és korlátozott mozgásterű helyiségekben is lehessen szállítani.

A kazánház és a gépterem között húzódó folyosók egyike.

A tengerészek mosdója. A zuhanyozók külön helyiségből nyíltak.

Sajnos csak dróthálón keresztül készülhetett kép a kárelhárító részleg irányító helyiségéről. Tűz vagy harci sérülés esetén az irányítók innen tartották a telefonkapcsolatot a hajó különböző részein dolgozó kárelhárító csoportokkal, közben a hajó kifüggesztett alaprajzán követték nyomon, hogy melyik részlegnél, milyen kár elhárításán dolgoznak.

Gépműhely, ahol az összes kisebb-nagyobb munkát és javítást elvégezhették. Egy részét a hajó karbantartói ma is használják.

Tisztaság és kígyózó csövek az első gépteremben.

A négy hajócsavar közül a két külsőt az első gépterem gépei, a két belsőt a hátsó gépterem gépei hajtották.

A bal oldali külső Parsons gép. Egy géphez egy magasnyomású turbina, egy alacsony nyomású turbina, egy kisméretű utazó turbina és egy hátsó turbina tartozott.

Az ügyeletes géptiszt vezérlőállása.

Műszerfal - szó szerint.

Betekintés a gazdaságos üzemű menetet biztosító utazó turbinába. Hogy fogalmat alkothassunk a működéséről, a szerkezet egy gombnyomással működésbe hozható.

Az utazó turbina, amely hidraulikusan csatlakozott a magasnyomású turbinához, 6400-as fordulatszám mellett 5000 lóerő leadására volt képes.

A magasnyomású turbina. 3350-es fordulaton 9400 lóerő tengelyteljesítményű volt.

A magasnyomású turbina így adta át a meghajtást a hajócsavar tengelyének nyitott nyílfogazatú fogaskerekére. A nagyméretű fogaskerék túloldalán ugyanígy csatlakozott az alacsony nyomású turbina is, amely 10600 lóerős volt 2400-as fordulatszámon. E két turbina adta a 32 csomós maximális sebességhez szükséges 20000 lóerőt.

Maximális teljesítménynél a hajócsavar 300-as percenkénti fordulatszámmal dolgozott. Pirosra festett tengelyének egy darabja jól látható.

A vízszintes kerekekkel lehetett kiválasztani, hogy melyik turbinára menjen a túlhevített gőz.

*

A gépek és a kazánok után következzen a  "friss levegő" és az első vagy más néven főfedélzet és az első felépítmény érdekességei.

A Belfast másodlagos fegyverzete a 102 mm-es Mark XIX-es ágyú. Eredetileg repülőgépek ellen tervezték, de felszíni célok ellen is jónak bizonyult. Ezért kapta a HA/LA (High Angle / Low Angle) jelölést.

A 102 mm-esekbe 30 kg-os lövedéket kellett kézzel betölteni. Lehetőleg gyorsan, ököllel betolva, mert a töltőrész automatikusan zárult és könnyen szétzúzhatta egy figyelmetlen tüzér ujjait. Összeszokott személyzet percenként tíz lövést tudott leadni a 102 mm-esekkel.

A Belfast közvetlen légvédelmét hat darab kétcsövű, 40 mm-es Bofors ágyú látta el. Négyet az első felépítményen, a tengernagyi híd mögött, majd a modernizáláskor még kettőt a hátsó felépítményen helyeztek el. A két fegyver közötti leponyvázott kupola a két ágyú tűzvezető berendezése, a CRBFD (Close Range Blind Fire Director) látszik.  

Az ikercsövű fegyver a fedélzetről nézve. A torony forgatását és a fegyvercsövek emelését kézi erővel kellett végezni.

Lőszertároló szekrények a héttonnás Bofors torony mögött. 

A Belfast helyiségeiből sajnos sok figurát elvittek, pedig mozdulatlanságukkal jól szemléltették, hogy a hajón megállt az idő. Ennek ellenére ne lepődjünk meg, ha a fedélzet egy szélvédett zugában rágyújtani készülő tengerészbe ütközünk...

A Belfaston is volt egy ilyen ötméteres motoros, de ezt a példányt Darthmouth-ból kapták. Mára ez az egyetlen eredeti darab maradt a típusból. Motorja egy Coventry Climax turbófeltöltős kétütemű dízel volt.

A csónakfedélzet felett egy hét tonna teherbírású daru pihen. Szolgálatba állításakor a Belfast két Supermarine Walrus Mk 1 amfíbiát is hordozott, amelyek a horizonton túli felderítést végezték, majd feladatuk végeztével a hajó mellett szálltak le a tengerre. Ezután daruval emelték őket a fedélzetre.

Felszálláskor a Walrus egy kordit töltet segítségével 55 csomós (100 km/h) sebességre gyorsult a 30 méteres katapulton. A haditengerészet 700-as repülőszázadának gépeit 1943 közepén vonták ki, miután a hajót radarral is felszerelték. A két Walrust használaton kívül hangárokban tartották - az egyik ma már kávézó, a Walrus Café - ahonnan síneken lehetett kigördíteni a szállítókocsira helyezett repülőgépet. A sínek a katapulton végződtek, amelyet ezután elfordítottak az indításhoz. (Tájékoztató tábla fotója)

Egy másik tábla 1958-as fotója a csónakfedélzetről, amelyet a repülőgépek kivonása és a katapult 1945-ös leszerelése után valóban a csónakok foglaltak el.

A csónakfedélzetről a hajóorr felé haladva nézhetünk be a Belfast és más hajók, repülőgépek vagy parti állomások közötti kis távolságú kommunikációt lehetővé tevő UHF és VHF berendezések helyiségébe. A kommunikációs antennákat a főárbocon helyezték el.

Ugyancsak ezen a szinten van az akkumulátor műhely is.

A Belfast orrfedélzetén tárolják az egyik öt és fél tonnás horgonyt. Mint minden királyi hadihajón, amely kikötőben áll, a Belfast orrán is a nemzeti lobogó (Union Flag) leng reggel 8-tól (télen 9-től) napnyugtáig.

A jobb oldali (a képen balra) lánc a csörlőt megkerülve tűnik el a lánc kamrába vezető nyíláson, a másikat rögzítették. A bakok tetejét is lefestették a bal oldalt jelölő pirossal és a jobb oldal zöldjével. Mögöttük a térdmagasságig érő hablemez látható, amely az orrfedélzeten átcsapó tengervizet két oldalra elvezetve megakadályozta, hogy az hátrafelé végigsöpörjön.

Az alsó ablaksor a tengernagyi hídé, a felső a parancsnoki hídé. Utóbbi felett van még egy nyitott szint, az irányzó platformmal és a tűzvezető toronnyal. Ez sajnos a fotók készítésekor (2018 május) zárva volt.

Mivel a Belfast zászlóshajónak épült, külön tengernagyi hidat is kapott. A tengernagy és stábja itt dolgozott, nem zavarva a parancsnok, az ügyeletes tiszt és a többi tengerész munkáját fent, a parancsnoki hídon.

Kilátás a tengernagyi hídról a B lövegtorony felett. Az ágyúcsövek a 22 kilométeres maximális lőtávolságot biztosító szögben állnak.

A tengernagyi híd mögötti helyiség. Innen nyílt a tengernagy és a parancsnok kabinja valamint a rádiós szobája és az elektronikai hadviselési helyiség.

A rádiós helyisége, ahol az összes kimenő és bejövő forgalmazás lezajlott. Ma rádióamatőrök használják.

Az elektronikai hadviselési helyiség a rádióshelyiség mellett. Régen se nagyon részletezték, hogy mi minden van itt ...

Az elektronikai hadviselési részleg a többség számára tiltott terület volt.

A HMS Belfast parancsnoki hídja eredetileg nyitott volt. Az ötvenes években lett zárt, ahol elsősorban a navigációhoz és a hajó irányításához szükséges berendezések kaptak helyet. Kormánykereket azonban ne keressünk, azt máshol helyezték el.

Mégpedig egy védett helyen, a vízvonal alatt, a negyedik fedélzeten. Az ügyeletes tiszt hídról érkező utasításait a háttérben ülő ember vette és továbbította a kormányosnak.

A híd bal oldali nyitott szárnya felé vezető ajtó és a navigációs tiszt magas széke.

A jobb oldali szárnyra vezető ajtó mellett a térképszoba üvegfala látszik. A parancsnoki hídon normál esetben az ügyeletes tiszt vezényelt, a parancsnok általában harchelyzetben vagy veszélyesebb manővernél vette át az irányítást.

Térképszoba, ahol a navigációs tiszt és beosztottai folyamatosan felvezették a térképre a hajó útvonalát.

A hajónapló másolata 1944. június 6-ról, a normandiai partraszállás napjáról.

A híd mögött nyíló tágas helyiség a hadműveleti részleg. Itt futottak össze a radar, a szonár és a hírszerzés által begyűjtött adatok a saját, a szövetséges és az ellenséges felszíni, felszín alatti és légi tevékenységről.

A két vízszintes asztalon a felszíni és a felszín alatti helyzetképet olvashatták le az ide beosztottak.

Azon munkaállomások egyike, ahonnan a célpontokat kiválasztották és elosztották a fegyverzet között.

A Belfast tisztikara ilyen és ehhez hasonló kabinban pihenhetett. A kabin nagyon kicsi, de némi magánéletet biztosított a hadihajó zárt közösségében.

Ismét kint vagyunk a fedélzeten. Az átjáró a két hátsó felépítmény között húzódik, amelyekben a tiszti szalonok és étkezdék vannak. Ezek nem látogathatóak, de privát rendezvényekhez bérelhetőek.

A HMS Belfast előárboca előtt az első tűzvezető torony látszik. A hajó építésekor állított háromlábú árbocot később ilyen rácsszerkezetűre cserélték, hogy elbírja a radarantennákat. Oroszország ajándékaként 2010-ben az elő- és a főárbocot lecserélhették. Az oroszok ezzel adóztak azok emléke előtt, akik a második világháború idején lehetővé tették, hogy északon hajózhatóak legyenek az utánpótlást biztosító tengeri útvonalak. 

A Belfast hátsó fedélzetéről London egyik ikonikus építménye, a Tower Bridge látható. A fehér lobogó (White Ensign), hasonlóan a hajóorrban látott nemzeti lobogóhoz nyáron reggel 8-tól, télen 9 órától napnyugtáig van felvonva. Fedélzeti sétánk itt kezdődött és itt is ér véget.

"Pro Tanto Quid Retribuamus"

* * *

Fotó: Szórád Tamás

Felgyújtotta szomszédja házát egy somogyi férfi, vádat emeltek ellene

Biztonságpiac - Mon, 06/18/2018 - 19:01
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki tavaly nyáron rágyújtotta egy családra a házát, mert azt hitte, meglopták – közölte a Somogy Megyei Főügyészség.

Az ötvenéves, büntetett előéletű, egy somogyi kistelepülésen élő férfi ittas állapotban meggyanúsította a szomszédjában lakó nőt azzal, hogy ellopta 45 ezer forintját, és megfenyegette, ha nem adja vissza a pénzt, felgyújtja a házukat. Néhány óra múlva át is ment a már alvó családhoz, étolajjal átitatott rongyokat tömött házuk tetőgerendája és cserepei közé, majd meggyújtotta őket. Amikor a tetőszerkezet lángra lobbant, hazament és az udvaron elaludt.

Az égő házban a nőn kívül az élettársa, továbbá egy három és fél éves, egy kétéves és egy féléves gyermek aludt. A felnőttek a legkisebb gyermek sírására ébredtek, véletlenül vették észre a tüzet, amelyet a tűzoltók kiérkezéséig a családfő próbált eloltani.

Az ügyészség szerint a lakók életveszélyes, esetleg halálos füstmérgezést vagy égési sérüléseket szenvedhettek volna. A férfi ellen különös kegyetlenséggel, több emberen és tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt börtönbüntetés kiszabását indítványozták.

Categories: Biztonságpolitika

Felfüggesztette az Europollal való együttműködést a Kaspersky Lab

Biztonságpiac - Mon, 06/18/2018 - 17:01
Felfüggesztette az Europollal folytatott együttműködését a Kaspersky Lab orosz szoftvergyártó vállalat az Európai Parlamentnek (EP) az Oroszországgal, Kínával és Észak-Koreával szembeni kibervédelem megerősítéséről szóló határozata miatt.

Az EP-határozat szerdai határozata javaslatot tett a “potenciálisan veszélyes és káros programok” használatának betiltására, köztük a Kaspersky-szoftverekére. A szoftvereket, köztük számítógépes vírusok elleni védelmet szolgáló szoftvereket gyártó informatikai cég sajtószolgálata közölte, hogy a Kasperskyvel szemben megfogalmazott vádak nem felelnek meg a valóságnak és hamis állításokon alapulnak.

A kommüniké szerint a határozat ugyan nem törvényerejű és csak képviselői egyéni véleményeket tükröz, ám a dokumentum tiszteletlen megnyilvánulás a céggel szemben, amely pedig “mindig Európa megbízható partnere volt a kiberbűnözéssel szembeni küzdelemben”.

“Ebből kifolyólag vállalatunk meghozta azt a nehéz döntést, hogy ideiglenesen felfüggeszti számos közös projektjét a kiberbűnözés elleni küzdelem terén, mások mellett az Europollal, mindaddig, amíg nem kapunk világos, hivatalos magyarázatot az Európai Parlamenttől” – állt a Kaspersky közleményében.

A cég egyebek mellett leállítja az Európai Unió rendőri együttműködést koordináló szervezetével közösen kezdeményezett, az átkódoló és zsarolóvírusokkal szembeni küzdelmet támogató No More Ransom webportál működtetését.

“Reméljük, hogy a legközelebbi jövőben fel tudjuk újítani ezt a projektet és több más közös kezdeményezést” – állt az orosz vállalat közleményében.

A Kaspersky Lab jelezte, hogy képviselői továbbra is készek találkozni az EP-képviselőkkel és válaszolni a cég üzletpolitikájára, vezetésére, szaktudására, technológiájára és módszereire vonatkozó minden kérdésre.

Az amerikai belbiztonsági minisztérium tavaly szeptemberben rendeletben tiltotta be az orosz informatikai cég vírusirtóinak használatát a kormányzati hivatalokban. A tárcánál felmerült a gyanú, hogy a Kaspersky-szoftverek lehetővé teszik a hírszerzést, és a Kreml befolyást gyakorolhat a cégre. Később az amerikai kongresszus törvényben rögzítette a tilalmat. Nagy-Britannia és Hollandia hasonlóképpen járt el.

A Kaspersky Lab és alapítója, Jevgenyij Kaszperszkij többször is tagadta, hogy bármely kormányt is segítené a számítógépes hírszerzésben. A vállalat az Egyesült Államokban bíróságon támadta meg a kormányzati tilalmat. Két kereset május végén bírói elutasításban részesült, ám a Kaspersky közölte, hogy fellebbezni fog. Moszkva szerint Washington politikai eszközökkel igyekszik versenyhátrányba kényszeríteni a világpiacon a sikeres orosz cégeket.

Az orosz világcég márciusban közölte, hogy Svájcban adatfeldolgozó központot létesít az ellene felhozott vádak semlegesítésére, ahol a Kaspersky Lab több tízmillió egyesült államokbeli és európai ügyfelének a számítógépein felfedezett vírusgyanús fájlok elemzésével és feldolgozásával foglalkozik majd. Svájcból Moszkvába csak a különösen problémás ügyek kerülnek majd át.

Categories: Biztonságpolitika

Netanjahu: Izrael a síita milíciák elleni légicsapásokkal a térség biztonságát erősíti

Biztonságpiac - Mon, 06/18/2018 - 14:04
A síita milíciák elleni katonai fellépéssel Jeruzsálem a térség biztonságát erősíti, és ezzel csökkenti a közel-keleti menekültáradatot is – mondta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök egy jeruzsálemi biztonsági konferencián az országra leselkedő veszélyek elemzésekor.

Netanjahu a Globális fórum a terrorellenes kampányban (Global Forum in the Campaign Against Terror) címmel első alkalommal megrendezett nemzetközi konferencián fejtette ki biztonságpolitikai nézeteit.

Első helyen a drónok megjelenése nyomán keletkező veszélyekről szólt az izraeli kormányfő. Elmondta, hogy a biztonsági kihívások szempontjából “valóságos rémálom” a szóban forgó szerkezetek megjelenése, de Izrael már dolgozik a veszélyt elhárító technológiák megtalálásán – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet csütörtökön.

“Nincs szükség nagy állami apparátusra, nincs szükség a szuperhatalmak külföldi hírszerző szolgálataira, nincs szüksége semmire” – mondta a miniszterelnök a drónokkal kapcsolatban. “Csak egy ötven dolláros (mintegy tizenháromezer forintos) szerkezet kell és hozzá csatlakoztatni öt kiló TNT robbanószert, hogy elérjen a Fehér Házba” – érvelt a kormányfő.

“A hozzáférés az új technológiákhoz súlyos következményekkel jár, amelyeket szerintem még nem értettünk meg, de most dolgozunk rajta, ” – mondta először angolul, majd héberül. “El kell gondolkodnunk arról, hogyan tudunk fellépni technológiával ezzel a technológiával szemben. Ezt fejlesztjük Izraelben, hogy megpróbáljuk megoldani ezt a kihívást – jelentette ki, figyelmeztetve a drónok kérdésének súlyosságára.
Bejelentette, hogy Izrael új algoritmusokat fejlesztett ki és új technológiai megoldásokat alkotott a rendőrség és a hadsereg terrorizmussal kapcsolatos tapasztalataira építve a közösségi médiából származó fenyegetések leküzdésére, miközben megküzd a “biztonság és a polgári jogok egyensúlya” okozta kihívásokkal is.

Ezután Netanjahu egy Közel-Kelet térkép segítségével a helyi ellenséges erőket mutatta be. Közölte, hogy Izrael többet tett bármely más országnál az Iszlám Állam terrorakcióinak megakadályozása érdekében, és azzal vádolta Iránt, hogy 80 000 síita harcost mozgósított Pakisztánból és Afganisztánból, hogy támadást indítson Izrael ellen és “átalakítsa” Szíria szunnita többségét.

Categories: Biztonságpolitika

Drogkereskedő hálózatot számolt fel a rendőrség Budapesten

Biztonságpiac - Mon, 06/18/2018 - 10:58
Egy drogkereskedő-hálózat tizenkét tagját fogták el a rendőrök a fővárosban – tette közzé a hatóság.

A nyomozás adatai szerint a bűnszövetség tagjai 2017 őszétől árultak különböző fajtájú drogokat Budapesten, az ezzel kapcsolatos tevékenységet egymással megállapodva, közösen végezték.

A rendőrség és a Terrorelhárítási Központ összehangolt akciót tartott több budapesti helyszínen. A két nap alatt tizenkét embert fogtak el, gépjárműveket vizsgáltak át, házkutatásokat tartottak. Jelentős mennyiségű kábítószert (marihuánát és amfetamint), körülbelül 15 millió forint készpénzt, valamint a kábítószer porciózásához és értékesítéséhez használatos eszközöket foglaltak le a nyomozók – írták.

Az elfogottakat bűnügyi őrizetbe vették. Már előterjesztést tettek nyolc gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozására, és ezt tervezik a másik négy esetében is – áll a közleményben.

Categories: Biztonságpolitika

ÁTMENETI SPOTTING

Air Base Blog - Mon, 06/18/2018 - 10:05

Átmenet májusból júniusba, nappalból az éjszakába. A használatos pálya a 13L, a fotók a spotter dombról valamint a lovarda és a kiserdő közötti mellékútról készültek Ferihegy délutáni, esti forgalmáról.   

2018. május 30.

Embraer ERJ-190LR a Helvetic Airways színeiben.

A Tarom ATR 75-öse szűk másfél óra alatt tudta le a Bukarest-Budapest távolságot.

Pihenő Dreamliner.

Ukrán 737-es a pályavég közelében álló látogatócsoport felett húz el.

A portugál TAP Airbus A320-asa teljesíti a Lisszabon-Budapest járatot.

Man-szigeti lajstrommal érkezik egy brit cég Pilatus PC-12-ese. Az egy hajtóműves gép orrát a légcsavaros gázturbina foglalja el, ezért az időjárás radarnak csak a szárnyvég közelében jutott hely.

Kémények és KLM - földet érés előtti utolsó fél perc a levegőben.

A reptérhez közeli állattartásnak köszönhetően – mondjuk úgy – markáns illatú levegőben suhan a francia Airbus.

A LOT kecses Dash 8-asa a fotó készítésének napján, Budapesten kívül négy lengyel város mellett, Vilnius repülőterén is megfordult.

*

2018. június 6.

 Alkonyatkor érkezik a Swiss dundi A319-ese.

A spanyol Swiftair ATR 72-esének hajtóművei négytollú légcsavart forgatnak.

Egy másik légcsavaros, a Pilatus PC-12-es, ezúttal egy cseh lajstromjelű példány.

A CSA ATR 72-esének oldalán egy nagy 95-ös emlékeztet arra, hogy a légitársaság hány éve üzemel. Első járatuk 1923. október 29-én repült Prágából-Pozsonyba.

Az Air China Minszkből érkező, majd az este folyamán Pekingbe továbbinduló Airbus 330-asa. A gép fehér-szürke festése, kék csíkkal az ablaksor alatt, a régi Aeroflot színmintát idézi.

Egy jelenlegi Aeroflot festés. A VQ-BSL lajstromú A320-as az egykori mérnök-űrhajós, Konsztantyin Feoktyisztov nevét visel.

Felszálló török gép az esti szürkületben.

A Ryanair 737-ese szinte teljes sötétben érkezik és a gurulón elhagyja a pályát.

Egy induló Ryanair járat, a villogó vörös fénye a hajtóműgondoláról, a fényszóróé a törzs oldaláról verődik vissza.

Ablakokból álló fénysor egy felszálló Eurowings Airbuson.

Éppen felvillannak a FedEx Boeing 757-esének szárnyvégi villogói. Remélhetőleg sikerül a közeljövőben egy napfényes képet is készíteni erről a szép típusról. 

*

2018. június 8.

Június 8-án az éjszakai órákban az egyetlen használatos futópálya felülete megsérült, ezért Ferihegy órákig zárva volt. A hiba kijavítása után reggel újraindulhatott a forgalom. Az American Boeing 767-ese indul Philadelphia felé. A gép zsinórban négy európai utat teljesített, két budapestit, egy prágait és egy lisszabonit.

Egy másik, érkező 767-es, a kanadai Rouge gépe.  

A fiatalabb Boeing-generáció szépséges képviselője, egy lengyel B 787 Dreamliner száll fel tengerentúli úti célja felé. 

Behúzódó futóművek, kecsesen hajló szárnyak.

Az érkező török B 737-es kihasználta a futópálya teljes hosszát.

Dizájnmentes festésminta a GetJet A320-asán.

A századik Wizz Air madár.

Az izraeli Israir indulása. A kék-fehér 320-as Tel Aviv-i járatot teljesít.

Szárnya, lába rendben.

Osztrák apróvad a 13L fájnelen, egy Cessna 510 Citation Mustang.

Az EgyptAir Express Budapest és Kairó között közlekedő színpompás ERJ-170-ese.

*

Állhatunk magányosan a spotter dombon, akkor sem vagyunk egyedül. Ha más nem is, de a domb állandó lakói mindig ott vannak és figyelnek. 

Figyelésen, a spotter domb napsütötte szélén.

Csak a fotón nézve egyértelmű, hogy egy gyíkot látunk, nem egy ugyanolyan színű, hosszúkás levelet. Szabad szemmel nézve a mozdulatlan állat nehezen észlelhető. 

Fekvőtámasz.

Nászidőben a hím zöld gyík torka kék színben játszik.

A nőstény zöld gyík eredeti farka talán egy ragadozó fogai között maradt. A természet jóvoltából új farok nőtt, de ez az "utángyártott" darab már korántsem lesz olyan hosszú és szép, mint az eredeti volt. 

Június 15-én volt a digitális zaklatás elleni küzdelem világnapja

Biztonságpiac - Mon, 06/18/2018 - 07:57
A Telenor több éve rendszeresen tart a digitális zaklatás kezelését is magában foglaló biztonságos internet előadásokat gyerekeknek; programjaival máig összesen több mint harmincezer gyereket ért el. A digitális zaklatás elleni küzdelem világnapjára bárki számára elérhető tudásfelmérő kvízzel készült, valamint saját gondozású online kiadványát, a „Hogyan beszélj a gyerekeddel az Internetről?”-t ajánlja a felnőtteknek.

A biztonságos nethasználat több fontos témakörből áll, mint például a saját adatok védelme, saját jogaink gyakorlása és mások jogainak tiszteletben tartása a digitális térben, megfelelő kritikus szemlélet, álhírek és ál-információk felismerése, váratlan helyzetek megfelelő kezelése, stb.. A digitális írástudás része, hogy ezekre minden nethasználó föl legyen készülve, felismerje az egyes helyzeteket és megfelelően képes legyen kezelni, reagálni rájuk. Az online térben zajló események sajátossága, hogy például az iskolai vitákkal szemben nem érnek véget az utolsó óra utáni kicsöngetéssel, hanem online folytatódhatnak, akár akkor is, ha valamelyik érintett nincs épp jelen. A továbbgyűrűző hatás miatt még több ember szemtanúja lehet a piszkálódásnak, esetleg olyanok is becsatlakozhatnak, akik nem is érintettek. Ilyen esetekben az áldozat a személyes zaklatási helyzetekhez képest sokkal inkább kiszolgáltatottabbnak, megalázottabbnak érezheti magát.

A digitális zaklatás elleni küzdelem fontosságára hívja fel a figyelmet az amerikai székhelyű CyberSmile Foundation kezdeményezése a digitális zaklatás elleni világnap. A kezdeményezés nagyköveteiként olyan ismert személyek is jelen vannak, mint William Shatner és David Hasselhoff. A digitális zaklatás felismerésében és kezelésében magyarul elérhető, gyerekeknek és szülőknek is hasznos segítség az UNICEF Magyar Bizottság Help App alkalmazása, illetve a Telenor saját gondozású „Hogyan beszéljünk a gyerekekkel az Internetről” című digitális kiadványa.

A Telenor célja, hogy a fiatalokat olyan közegben érje el a biztonságos internethasználatról szóló foglalkozásokkal, ahol valóban nagy hatást tud elérni. Az iskolai előadások mellett – ahol a rendhagyó tanórák sikere a gyerekek körében egyértelmű – a nyár folyamán különböző táborokba is ellátogat a Telenor önkéntes szakértő csapata. Az évzárót követő héten rögtön egy balett-táborba látogatnak el a mobiltársaság önkéntesei, ahol a táncgyakorlatok közti időben a biztonságos netezés és a digitális zaklatás elleni küzdelemről beszélgetnek a gyerekekkel.

Categories: Biztonságpolitika

Késsel fenyegetőzve szerzett mobiltelefont

Biztonságpiac - Sun, 06/17/2018 - 18:58
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette miatt vádat emelt egy 36 éves kiskunmajsai férfi ellen, aki 2018. március 3-án közös italozás után késsel fenyegetőzve szerezte meg ismerőse mobiltelefonját.

A 36 éves vádlott 2018. március 3-án délután elment egy kiskunmajsai ismerősének otthonába, ahol panaszkodni kezdett a férfinek a rossz életkörülményeire. Ennek hatására az ismerős körülbelül 300,- Ft aprópénzt adott a vádlottnak, majd közösen italozni kezdtek. Italozás közben a vádlott a konyhapulton lévő késtartóból magához vett egy konyhakést, és kijelentette, hogy le kell szúrnia valakit, úgy legalább börtönbe kerülne. Ezután elkérte az ismerős mobiltelefonját, aki azonban ezt megtagadta.

A vádlott ekkor közvetlen fenyegetés, vagy ilyen irányú mozdulat nélkül azt mondta, hogy “akár téged is megszurkálhatlak”. Ezután bement a szobába, és magához vette a sértett tízezer forint értékű mobiltelefonját. A vádlott fenyegető fellépése miatt a sértett eltűrte, hogy a vádlott a telefonnal és a konyhában magához vett boros flakonnal elhagyja az ingatlant. A vádlott a kést végül a ház teraszán eldobta, a mobiltelefont pedig a cselekmény után azonnal eladta. A bűncselekménnyel okozott kár a telefon lefoglalásával még a nyomozás során megtérült.

A járási ügyészség az előzetes letartóztatásban lévő, büntetett előéletű vádlottat súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettével vádolja, és végrehajtandó börtön, valamint közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta vele szemben. A vádlott bűnössége kérdésében a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

Categories: Biztonságpolitika

Vb-2018: amerikai elhárítási szakember hackerveszélyre figyelmezteti az Oroszországba utazókat

Biztonságpiac - Sun, 06/17/2018 - 17:01
Az amerikai elhárítás egyik igazgatója hackerveszélyre figyelmeztette a csütörtökön Oroszországban megkezdődő labdarúgó-világbajnokságra utazókat.

William Evanina, az Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) keretében működő Országos Elhárítási és Biztonsági Központ (NCSC) igazgatója közleményt adott ki, amelyben óvatosságra intette a világbajnokságra utazókat: ne higgyék, hogy nem fontos emberek, és ezért őket nem érheti hackertámadás és adatlopás.

“Ha azt tervezik, hogy mobiltelefont, laptopot, vagy valamilyen más elektronikus eszközt visznek magukkal, legyenek tisztában azzal, hogy az ezeken tárolt adatokhoz, köztük a személyes adatokhoz is, az orosz kormányzat, vagy kiberbűnözők bármikor hozzáférhetnek” – olvasható a közleményben. Az igazgató hangsúlyozta: bár kormányzati tisztségviselők és vállalati vezetők a leginkább kitettek az adatlopásnak, de bárkit, még a magát legjelentéktelenebbnek gondoló személyt is ez a veszély fenyegetheti.

Evanina azt javasolta a focivébére utazóknak, hogy ha tehetik, ne vigyenek magukkal elektronikus eszközt, de ha mégsem tudnak meglenni e nélkül, akkor olyat vigyenek, amelyet amúgy nem használnak rendszeresen, tehát nem őriznek rajta kényes adatokat. De ezekből is vegyék ki az akkumulátorokat, amikor nem használják – tanácsolta a biztonsági szakember, aki egyúttal a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) biztonságpolitikai munkatársa is.

A Reuters brit hírügynökségnek egy neve elhallgatását kérő amerikai tisztségviselő elmondta: az Egyesült Királyság nemzetbiztonsági szervezetei hasonló tartalmú figyelmeztetést adtak ki az Oroszországba készülő angol labdarúgó csapatnak és szurkolóknak. E figyelmeztetésről a szigetország médiája – így például a BBC, vagy a The Independent című lap – széles körben beszámolt.

Categories: Biztonságpolitika

ORFK: szünidőben több a gyermekbaleset

Biztonságpiac - Sun, 06/17/2018 - 14:04
Nő a gyermekeket érő balesetek száma a szünidőben – mondta Tokodi Panna, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) baleset-megelőzési osztályának munkatársa.

A statisztikák szerint a gyermekbalesetek harmada a nyári időszakban történik – ismertette. A személyi sérüléssel járó balesetek a leggyakoribbak, főként gépjárművek utasaiként szenvedik el ezeket, de ilyenkor több a kerékpáros ütközés, elesés is. A legtöbb baleset hátterében figyelmetlenség vagy a szabályok be nem tartása áll.

A 10-14 évesek a legveszélyeztetettebbek, mert őket már szülői felügyelet nélkül is utcára engedik – hívta fel a figyelmet Tokodi Panna.

Categories: Biztonságpolitika

Merkel: Németország tovább növeli védelmi kiadásait

Biztonságpiac - Sun, 06/17/2018 - 10:59
Jó irányba indult el Németország, megkezdte a védelmi kiadások növelését, és 2024-re eléri a hazai össztermék (GDP) arányában számolt 1,5 százalékos szintet – mondta Angela Merkel német kancellár pénteken Berlinben Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral folytatott megbeszélése után.

A kancellár kiemelte: a folyamatok reális értékelése alapján látható, hogy Németország nem tudja maradéktalanul teljesíteni a 2014-es NATO-csúcson tett vállalást, miszerint a következő tíz évben a szövetség valamennyi tagállamában a GDP 2 százalékának megfelelő szinthez közelítik a védelmi kiadásokat.

Azonban Németország az 1,5 százalékos arány kijelölésével is “erőteljes ígéretet” tett – tette hozzá Angela Merkel, utalva arra, hogy jelenleg a GDP 1,2 százalékának megfelelő összeget fordítanak védelemre.

Németország a kiadásoktól függetlenül is “nagyon elkötelezetten” vesz részt a NATO tevékenységében, ezt mutatja például afganisztáni szerepvállalása – mondta Merkel. Kiemelte, hogy a szövetségnek alkalmazkodnia kell a változó helyzethez, így az ukrajnai Krím félsziget Oroszországhoz csatolása és a kelet-ukrajnai támadások révén a honvédelmet és a tagállamok kölcsönös védelmét kell az előtérbe helyezni.

A NATO következő, július 11-én kezdődő brüsszeli csúcstalálkozójáról szólva kiemelte, arra számít, hogy a tanácskozás a nézeteltérések ellenére eredményes lesz.

Jens Stoltenberg hozzátette, szerinte Donald Trump hozzájárul majd ahhoz, hogy a találkozó fő üzenete az összetartás legyen. Mint mondta, a kereskedelem-, vagy klímapolitikai véleménykülönbségekkel együtt is biztonsági szempontból elengedhetetlen a transzatlanti kapcsolatok további erősítése.

Az észak-atlanti szövetség főtitkára a védelmi kiadásokkal kapcsolatban felidézte, hogy amikor a 2014-es walesi csúcson elhatározták a kétszázalékos GDP-arányos szint megközelítését, a legfőbb feladat a védelemre fordított források csökkentésének megállítása volt, és ez sikerült.

Németország védelmi költségvetése az idén 38,5 milliárd euró. Tavaly 37,004 milliárd eurót, 2016-ban 34,287 milliárd eurót fordítottak védelmi kiadásokra.

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.