You are here

Biztonságpolitika

EU: Törökországon a sor, hogy döntsön, hogyan akarja alakítani kapcsolatait az EU-val

Biztonságpiac - Sat, 10/03/2020 - 08:35
Az Európai Tanács határozott üzenetét követően most Törökországon a sor, hogy döntsön, hogyan akarja alakítani kapcsolatait az Európai Unióval – jelentette ki Mark Rutte holland kormányfő.

Rutte azt mondta, ha Törökország a jó irányt választja, akkor folytatódhat a 2016-ban a migrációval kapcsolatban megkötött partneri együttműködés.

Amennyiben azonban Ankara folytatja illegálisnak tartott tevékenységét a Földközi-tenger keleti medencéjében, az Európai Unió válaszul felhasználhatja minden rendelkezésére álló eszközét, beleértve a szankciókat is – figyelmeztetett. Rutte szerint Brüsszel készen áll a vámunió modernizálásra Ankarával a kereskedelmi kapcsolatok erősítésére, valamint kész fokozni együttműködését a migráció területén is.

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök az érkezésekor arra szólította fel Törökországot, hogy tartózkodjon a további provokációtól és a nemzetközi jog megsértésétől. A fehérorosz válsággal kapcsolatban azt mondta, a minszki vezetésnek el kell ismernie, hogy a választások nem feleltek meg a nemzetközi előírásoknak, és új, szabad választások kiírását kell kezdeményeznie. Hozzátette: az unió hajlandó gazdasági támogatást nyújtani Fehéroroszország számára, ehhez azonban Minszknek előremutató lépéseket kell tennie. Conte az Örményország és Azerbajdzsán közötti konfliktus kapcsán óva intett bármiféle külső beavatkozástól, amely véleménye szerint tovább mérgesítené a kialakult helyzetet.

Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök az érkezésekor arról beszélt, hogy az Európai Unió a határozottságával az egység, a szolidaritás és az elszántság üzenetét küldte Törökországnak. Világossá tette, hogy az Európai Unió és Törökország közötti kapcsolatok javításának előfeltétele az egyoldalú török fellépés beszüntetése – közölte.

Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök előremutatónak nevezte a Fehéroroszországgal és a Törökországgal összefüggő tanácsi megállapodásokat, ugyanakkor hangsúlyozta: “fontos, hogy ne csapjuk be a kaput szomszédjaink előtt”.

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök elégedettségének adott hangot, hogy az Európai Tanács hosszú vita után elfogadta a Lengyelország által javasolt gazdasági tervet Fehéroroszország számára.

Krisjanis Karins lett miniszterelnök az érkezésekor úgy fogalmazott, a Fehéroroszországgal szembeni szankciókról szóló megállapodás és a Törökországgal kapcsolatos határozott fellépés megmutatta, hogy Európa képes a cselekvésre, ha valóban fontos ügyről van szó. Előremutatónak nevezte, hogy a tagállami vezetők közös álláspontot alakítottak ki a Földközi-tenger keleti medencéjében Görögország és Törökország, valamint Törökország és Ciprus között kialakult konfliktust illetően, és hangsúlyozta: “amikor összefogunk, képesek vagyunk befolyásolni a világ eseményeit”. Az uniónak minden területet illetően meg kell tanulnia, miként képes még jobban használni közös erejét – tette hozzá.

Az uniós tagországok állam-, illetve kormányfői a csütörtökön kezdődött, kétnaposra tervezett brüsszeli csúcstalálkozójuk első munkanapján úgy döntöttek, szankciókat vezetnek be Fehéroroszországgal szemben a vitatott tisztaságú augusztusi elnökválasztás, illetve az azt követő megmozdulások részvevői elleni erőszakos hatósági fellépés miatt.

Arról is határoztak, hogy felszólítják Törökországot, folytasson párbeszédet a Földközi-tenger keleti medencéjében kialakult konfliktus rendezése céljából.

A tanácskozás pénteki zárónapján napirenden lesz az EU és Kína közötti kapcsolatok ügye és Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus megmérgezése. A tagállami vezetők áttekintik a brit EU-tagság megszűnését (Brexit) követő jövőbeni kapcsolatrendszerről folytatott tárgyalások állását, valamint vitát folytatnak az egységes európai uniós piac lehetőségeiről, az iparpolitika fejlesztéséről és a legújabb digitális fejlesztések kínálta lehetőségek kihasználásáról.

The post EU: Törökországon a sor, hogy döntsön, hogyan akarja alakítani kapcsolatait az EU-val appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Tizenhatmillió forintot zsákmányoló betörőbandát fogtak el

Biztonságpiac - Sat, 10/03/2020 - 07:35
Összehangolt akcióban elfogták a rendőrök szerdán egy betörőbanda tagjait, akik több mint 16 millió forintot zsákmányoltak – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

A közlemény szerint hét – fővárosi és Pest megyei – helyszínen csaptak le a rendőrök szerda hajnalban a rablókra. Hét embert előállítottak, ötöt közülük a betörések miatt gyanúsítottként kihallgattak. A hatodik elfogott egy nő, aki a többiek ruháinak elrejtésében, lecserélésében segített, a hetedik pedig egy férfi, akitől a rablások előtt drogot szereztek a bandatagok. Utóbbinál egy motorkerékpár ülése alatti tárolórekeszbe rejtett ételhordóban 359 gramm kábítószergyanús port találtak.

A banda tagjai közül háromnak a terhére – a nyomozás jelenlegi állása szerint – hét betörés róható, a negyediket és az ötödiket egy bűncselekménnyel gyanúsítják.

A bandáról azt közölték, hogy Pest és Bács-Kiskun megyei helyszíneken elsősorban páncélszekrényekre “utaztak”. Terepjáróval érkeztek a kiszemelt üzemhez, bolthoz, áruházhoz. Míg egyikük a kocsiban várakozott, társai ajtók, rácsok felfeszítésével bejutottak az irodahelyiségekbe, ahonnan vagy elvitték a széfet, vagy helyben kinyitották és a tartalmával menekültek el. Előfordult, hogy nem boldogultak a páncélszekrényekkel. Az egyik élelmiszer-üzletláncnak például két boltját is meglátogatták, de zsákmány nélkül távoztak, pedig 16 millió forint volt a széfben. Egy dunaharaszti üzletből pedig mindössze 123 ezer forintot vittek el, miközben majdnem 17 milliót megóvott a “masszív trezor”. Egy isaszegi helyszínről azonban sikerült egy 12 millió forintot tartalmazó páncélszekrénnyel elmenekülniük.

A gyanúsítottak összesen 16 millió forintnál is több pénzt zsákmányoltak, a “veszélyeztetett érték” majdnem 34 millió, a rongálással okozott kár pedig legalább kétmillió forint volt – írták.

A Pest megyei rendőrök lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek hat gyanúsítottat, és kezdeményezik letartóztatásukat – áll a közleményben.

The post Tizenhatmillió forintot zsákmányoló betörőbandát fogtak el appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Macron bemutatta az iszlám szeparatizmus elleni akciótervet

Biztonságpiac - Sat, 10/03/2020 - 06:35
Emmanuel Macron francia államfő bemutatta pénteken az iszlám szeparatizmus elleni akciótervet. Az oktatás és az imámok szabályozását illetően bevezetendő intézkedésekről szóló törvényjavaslatot december 9-én vitatja meg a kormány, és jövő év elején kerülhet a parlament elé.

Emmanuel Macron februárban hirdette meg az iszlám szeparatizmus elleni harcot, de a koronavírus-járvány miatt tavasszal háttérbe szorult ez a probléma. A nyáron kinevezett kormány vezetője, Jean Castex azonban egyik legfőbb céljaként
jelölte meg a szekularizáció megerősítését a francia társadalomban.

A francia elnök a vallási szeparatizmusról régóta beharangozott beszédét azért is halasztotta el többször, mert a magát a centrumba helyező kormány a kérdésben két tűz közé szorult. A jobboldal túl megengedőnek tartja az iszlám társadalmi térnyerésével szemben, a baloldal viszont azzal vádolja rendszeresen az államfőt, hogy a jobboldali szavazatok reményében megbélyegzi a muzulmánokat.

A Párizshoz közeli harmincezer lakosú Les Mureaux-ban – ahol a muzulmán bevándorlók integrálása példaértékű – a mintegy másfél órás beszédet az elnök azzal kezdte, hogy az iszlám világszerte válságon megy keresztül.

Jelezte, hogy a francia kormány nem a muzulmánok ellen, hanem azon radiális ideológia ellen kíván harcolni, amely a vallási törvényeket a köztársasági berendezkedés fölé helyezi, és “időnként megpróbál vért is ontani”, mint ahogy az múlt pénteken a Mohamed-karikatúrákat közzétevő Charlie Hebdo szatirikus hetilap volt szerkesztőségénél történt, ahol egy 25 éves pakisztáni férfi hentesbárddal megsebesített két embert.

Macron szerint a radikális iszlám “egy tudatos projekt”, amely gyakran a köztársasági értékekkel ellentétes “ellentársadalom létrehozásában” nyilvánul meg. Példaként említette a vallási okokból be nem iskolázott gyerekeket, és olyan szeparatista kulturális és sporttevékenységeket szervező iszlám egyesületeket, ahol valójában a fiatalok ideológiai képzése a cél.

“Azt szeretném, ha nem lenne semmilyen összemosás vagy csúsztatás” – hangsúlyozta az államfő, aki szerint a muzulmánok megbélyegzése csapdahelyzetet szül.

A bejelentett intézkedések közül az egyik legfontosabb, hogy minden állami támogatást élvező egyesületnek el kell magát köteleznie a szekularizáció, azaz a közéletben az állam és a vallás szétválasztása mellett. Az állam megerősíti a felekezeti iskolák ellenőrzését, és szigorúan korlátozni fogja az intézményen kívüli magántanulás lehetőségét.

Hivatalos adatok szerint jelenleg ötvenezer tanuló, a kisiskolásoknak kevesebb mint egy százaléka nem oktatási intézményben, hanem az otthonában tanul, egy részük vallási meggyőződésből. A kormány célja, hogy 2021 szeptembertől kizárólag egészségi okokból ne lehessen iskolába járni.

A francia elnök szerint a tanfelügyelők minden héten találnak olyan gyereket, aki kimarad az iskolai rendszerből, és minden héten bezáratnak olyan magániskolát, amelyet “vallási szélsőségesek” hoztak létre, és arra is volt már példa, hogy a szülők vallási okokból nem engedték el a gyerekeiket zeneórára vagy úszásoktatásra.

A kihágások megakadályozását, valamint a szekularizációt és az állam világnézeti semlegességének megerősítését célzó törvényjavaslatot december 9-én vitatják meg a miniszterek a kormányülésen, 115 évvel a vallás és egyház szétválasztásáról szóló 1905-ös törvény elfogadása után – szögezte le Macron. A parlament elé 2021 januárban kerülhet a törvénytervezet.

A francia elnök hosszan beszélt arról, hogy Franciaország maga is felelős amiatt, hogy hagyta a bevándorlók gettósodását az elővárosokban.

“A származásuk szerint koncentráltuk az embereket, nem törekedtünk eléggé a keveredésre, nem teremtettünk elégséges gazdasági és társadalmi mobilitást (…), visszatekintve a mi gyávaságunkra építve hozták létre (az iszlamisták) a saját társadalmi projektjüket” – hívta fel a figyelmet Macron.

Arra is kitért, hogy “Franciaország gyarmati múltja még mindig hordoz olyan traumákat, amelyek nem rendeződtek a kollektív tudatban”, külön utalva az algériai háborúra. A francia elnök “az iszlám jobb megértéséért” és az arab nyelv oktatásáért emelt szót. Elmondta, szeretné, ha az iszlám békében élne a köztársasággal, és megszabadulna a “külföldi befolyásoktól”. Ennek érdekében a vallási helyek finanszírozásának ellenőrzését is megerősíti az állam.

“Nem a külföldi finanszírozás megtiltásáról van szó, hanem annak szabályozásáról” – mondta az elnök.

A francia elnök már februárban jelezte, hogy a kormány a következő négy évben fokozatosan meg akarja szüntetni azt a gyakorlatot, hogy muszlim országok imámokat küldhetnek Franciaországba. Jelenleg mintegy háromszáz török, marokkói és algériai imám hirdet igét a mintegy 2500 mecset egy részében.

The post Macron bemutatta az iszlám szeparatizmus elleni akciótervet appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Magyar nyomozók adatai alapján embercsempész bűnszervezetet fogtak el a szerbek

Biztonságpiac - Sat, 10/03/2020 - 05:35
Magyar nyomozók információi alapján embercsempész bűnszervezetet fogtak el a szerb rendőrök – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI).

A közleményben azt írták, hogy az embercsempész szervezet 2020 elején került a KR NNI látókörébe. A rendőrök megállapították, hogy a Szerbiában tevékenykedő banda ottani állampolgároktól 150-200 euróért útleveleket vesz, majd az azokban lévő fényképeken szereplőkhöz hasonlító koszovói embereket illegálisan lépteti át a magyar-szerb határon. Az úgynevezett személycserés módszerrel elkövetett bűncselekményért alkalmanként 3-4,5 ezer eurót kaptak a szervezők, akik az illegális bevándorlókat Ausztriába, Németországba vagy más nyugat-európai országba vitették.

Az ügyben a magyar nyomozók a szerb hatóságokkal június 26-án, a Röszke-Horgos autópálya-határátkelőhelyen találkozón vettek részt. A folyamatos információcserét követően a szerb rendőrök csütörtökön a magyar adatokra alapozva tizenegy embert fogtak el – olvasható a honlapon.

The post Magyar nyomozók adatai alapján embercsempész bűnszervezetet fogtak el a szerbek appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az EU szankciókat rendel el Fehéroroszországgal szemben

Biztonságpiac - Sat, 10/03/2020 - 04:35
Szankciók bevezetése mellett döntöttek Fehéroroszországgal szemben csütörtöki találkozójukon az európai uniós tagállamok vezetői a szeptemberi elcsalt elnökválasztás, illetve az azt követő megmozdulások részvevői elleni erőszakos fellépés miatt – közölte Charles Michel, az Európai Tanács elnöke.

Michel arról tájékoztatott, hogy az európai uniós szankciós listán – amelynek elfogadását a Törökországgal szemben szorgalmazott szigorú fellépés késlekedése miatt Ciprus mind ez idáig ellenezte – mintegy negyven olyan ember szerepel, akik felelősek a hatósági erőszak elrendeléséért vagy részt vettek annak végrehajtásában.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök nincs a listán, de az EU szorosan figyelemmel kíséri az eseményeket, ezért ez még változhat – tette hozzá.

A kétnapos tanácskozás első, főként külpolitikai kérdésekkel foglalkozó munkanapján az uniós tagországok állam-, illetve kormányfői arról is határoztak, hogy felszólítják Törökországot, folytasson párbeszédet a Földközi-tenger keleti medencéjében kialakult konfliktus rendezése céljából.

“Kettős stratégiánk van. Egyrészt esélyt akarunk adni a politikai párbeszédnek, másrészt kifejezzük elszántságunkat értékeink védelme mellett. Továbbá újfent szolidaritásukat fejezzük ki Görögországgal és Ciprussal” – fogalmazott Michel.

Kiemelte, az EU kész részt venni egy “pozitívabb” menetrend kialakításában, feltéve, hogy Törökország szintén részt kíván venni abban. Amennyiben azonban nem sikerül közös nevezőre jutni Ankarával, az EU további egyoldalú lépések vagy a nemzetközi jogot sértő török provokációk esetén készen áll arra is, hogy minden rendelkezésére álló eszközt alkalmazzon.

Az Európai Tanács továbbra is teljes mértékben elkötelezett a vita átfogó rendezése mellett – szögezte le Michel. A tagállami vezetők decemberben visszatérnek arra a kérdésre, miként kívánják alakítani a Törökországgal fenntartott kapcsolatokat – tette hozzá.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a sajtótájékoztatón jó irányba mutató lépésnek nevezte, hogy megkezdődött a párbeszéd a görög és a török fél között. Sajnálatosnak tartotta ugyanakkor, hogy Ciprus irányába Ankara “nem tette meg ezt a gesztust”. Kiemelte: a konfliktus csakis békés párbeszéd útján és a nemzetközi jog tiszteletben tartásával oldóható meg. Szavai szerint az unió hosszú távú és előremutató kapcsolatot akar ápolni Törökországgal, erősíteni szeretné egyebek mellett a kétoldalú kereskedelmi és migrációs együttműködést, minderre azonban csak akkor van lehetőség, ha Törökország felhagy provokatív tevékenységével.

Emmanuel Macron francia elnök a csúcstalálkozó első munkanapjáról távozva kijelentette: Európa “nem kezdhet újra párbeszédbe” Törökországgal, ha közben hagyja, hogy Ankara átlépje a még elfogadható lépések határvonalát.

“Meg kell mutatnunk szilárdságunkat és elszántságunkat, miközben teszünk a konfliktus elmérgesedése ellen” – fogalmazott a francia államfő. Tájékoztatása szerint minden tárgyaló fél engedményeket tett azért, hogy az “elfogadott szöveg a legjobb lehessen”. Az EU nagyon világos és határozott jelzést küld Törökországnak Görögországgal és Ciprussal kapcsolatban, továbbá párbeszédre szólította fel – mondta Macron.

The post Az EU szankciókat rendel el Fehéroroszországgal szemben appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A mexikói drogháború – Mi változott El Chapo elfogása óta?

Biztonságpolitika.hu - Fri, 10/02/2020 - 16:54

Joaquin „El Chapo” Guzmán, a mexikói Sinaloa drogkartell vezetőjének elfogása és bíróság elé állítása az Amerikai Egyesült Államokban sokak számára olyan áttörésnek tűnt, amely teljesen megváltoztathatja a drogháború menetét. El Chapot 2019. július 17-én életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. Majdnem egy évvel később érdemes megvizsgálni, a Sinaloa kartell hanyatlásával milyen változások történtek, illetve azt, hogy sikeres-e az USA által támogatott elképzelés, miszerint a drogbárókat eltávolítva a mexikói helyzet megoldódik.

A Sinaloa El Chapo nélkül

El Chapo 2016-os letartóztatása után a hatalmi vákuumot betölteni kívánó tagok véres harcai miatt 2017-re Sinaloa vált Mexikó legveszélyesebb régiójává. A hatalmi harc elsősorban El Chapo két gyermeke (Iván Archivaldo Guzmán Salazar és Jesús Alfredo Guzmán Salazar, vagyis a Los Chapitos), és El Chapo legközelebbi tanácsadói között folyik. A családot megfigyelő szakértők úgy gondolják, a két fiú nem lenne alkalmas a vezetői pozíció betöltésére, hiszen míg El Chapo a mélyszegénységből tört a csúcsra, addig ők szórják apjuk pénzét és rendkívül tapasztalatlanok. A drogbárók fiatalabb generációja teljesen más elvekkel és értékekkel rendelkezik, általában sokkal erőszakosabbak és kegyetlenebbek, mint elődeik. A Sinaloa kartell vezetése így jelenleg megoszlik az El Chapitos és Ismael „El Mayo” Zambada kezében, aki El Chapo elfogásával Mexikó rangidős drogbárójává vált és akit, bár egész életében illegális tevékenységet végzett, erős politikai és gazdasági kapcsolatai miatt sosem vettek őrizetbe. Sinaloa rendőrsége gyakorlatilag az irányítása alatt áll, sokkal óvatosabbnak és körültekintőbbnek tartják, mint a többi „narcost” (drogkereskedőt).

Guerrero és Morelos szövetségi államokban elkobzott kábítószer elégetésénél mexikói tengerészgyalogosok a mexikói Acapulcóban 2018. szeptember 20-án. A tengerészgyalogosok 4,7 tonna kokaint, 468 kilogramm marihuánát és 54 pszichoaktív kábítószert semmisítettek meg. (Forrás: MTI/EPA/David Guzmán)

A többi kartell térnyerése – A Jalisco New Generation

Napjainkban több olyan nagyobb drogkartell kezdett el hanyatlani, amelyek hatalma régen megkérdőjelezhetetlen volt, ilyen jelenleg a Sinaloa, és a Los Zatos is, ennek hatására pedig pár éve olyan új bűnszervezetek alakultak ki, mint például a Jalisco New Generation. Pár év alatt ez a kartell vált a Sinaloa egyik legnagyobb riválisává, sokkal erőszakosabb és barbáribb eszközöket vet be ellenfelei ellen, mint elődei, és leginkább Mexikó nyugati és déli területein szerzett hatalmat. 2006 óta a drogkartellek száma 6-ról 37-re nőtt, emellett több mint 60.000 ember tűnt el a kartellháborúk hatására, legtöbbjük valószínűleg jelöletlen sírokban fekszik. Az általában bizalmatlan civileket az ellenőrzött területeken eközben a Jalisco igyekszik meggyőzni a közösségi média és a propaganda segítségével, hogy amennyiben nem avatkoznak bele a drog bizniszbe, nem esik bántódásuk. Sokan inkább választanák azt, hogy egyetlen kartell szerezzen hatalmat az országban, mint a folyamatos háborúzást, mely rengeteg civil áldozatot követel. A megszerzett területeken a Jalisco egyfajta rendfenntartó erőként is működik, a lakosok gyakran fordulnak hozzájuk a helyi hatóságok helyett, ők pedig segítséget nyújtanak, és viszonylagos rendet teremtenek az emberek hallgatásáért cserébe. Más eszközökkel is próbálják elnyerni a lakosság bizalmát, El Alcíhuatl településen a bűnszervezet például egy kórházat épített és működtet, melyben mind saját emberei, mind a helyi lakosok ellátást kaphatnak. Azzal, hogy a rend fenntartásával és kritikus infrastruktúra építésével gyakorlatilag átveszi az állam feladatait, vagy éppen helyettesíti azt, a Jalisco rendkívül gyorsan gyarapodik mind a tagok számában, mind területileg. Terjeszkedése napjainkban leginkább az északi területekre és Mexikóvárosra koncentrálódik, ez pedig egyre sűrűbb és véresebb összecsapásokkal jár, így a JNG nagy árat fizet érte. A mélyszegénységben élő fiatalok számára sokszor valóban a drogkartell az egyetlen lehetőség a szerencsétlen életkörülményekből történő kitörésre. Nem segít a helyzeten az sem, hogy az országban rengetegen, főleg a szegényebb rétegek közül példaképként, egyfajta Robin Hoodhoz hasonló alakként tekintenek a drogbárókra. Mindezek mellett azonban a Jalisco sem jobb, mint társai. A városokért és falvakért folyamatosak folynak a véres harcok, a terjeszkedésük és stratégiájuk pedig rendkívül agresszív. A JNG sikere főleg abban rejlik, hogy a vezetés jól szervezett, hierarchikus és szilárd. A kartell vezetője Nemesio Oseguera, „El Mencho” jelenleg a legkeresettebb bűnöző Mexikóban. Ugyan jelentős hatalommal bír, népszerűsége meg sem közelíti El Chapoét, aki szinte sztárrá, élő legendává vált, és tudatosan építette fel hírnevét anélkül, hogy kórházakat, vagy iskolákat hozott volna létre. El Menchot olyan bűncselekményekkel is kapcsolatba hozzák, mint például Gabriel Gómez Michel politikus merénylete, 2016-ban pedig El Chapo két fiát is elrabolta és rövidebb ideig fogva tartotta. A kartellek tőkéje nem csak a drogkereskedelemből származik, a Jalisco New Generation legnagyobb bevételi forrásai között a pénzmosás és emberkereskedelem is szerepel, de állandó harcok folynak vidéken a termőföldekért is, különösen az avokádó termesztéséért, melyből hatalmas pénzösszegekhez jutnak a bűnszervezetek. A Jalisco működéséhez elengedhetetlenek a pénzmosáshoz szükséges fantom cégek, amelyek egy részét Mexikó júniusban befagyasztotta, ezzel nagy veszteségeket okozva a kartellnek. A már említett drogbárók mellett érdemes kiemelni többek közt José Antonio „El Marro” Yépezt, a Santa Rosa de Lima vezetőjét, mely a Jalisco nagy riválisa, vagy Juan Gerardo „El Huevo” Treviñot, aki a Los Zetas utolsó aktív vezetőjeként van számon tartva.

Marihuánaültetvény felszámolásában vesz részt egy mexikói katona a mexikói Jalisco szövetségi államban lévő Hostotipaquillóban 2012. szeptember 27-én. (Forrás: MTI/EPA/Ulises Ruiz Basurto)

Van megoldás?

A mexikóiak nagy része nosztalgiával és vágyakozással tekint vissza azokra az időkre, amikor még csak egy bűnszervezetnek volt ilyen hatalma, az élet ekkor sokkal békésebb és stabilabb volt. Az USA stratégiája, miszerint a drogbárók elfogásával a bűnszervezetek is elveszítik a hatalmukat, teljesen sikertelennek bizonyult. Andres Manuel López Obrador, a jelenlegi mexikói miniszterelnök új szempontból közelítette meg a kérdést, sokkal inkább fókuszál a társadalmi egyenlőtlenségek kezelésére és a korrupció csökkentésére, mint a kartellek elleni aktív küzdelemre. Ez a stratégia ugyan kevésbé látványos és azonnali hatást ettől nem várhatunk, de hosszú távon annál eredményesebb lehet. Rövidtávon ennek az ára az volt, hogy a 2019-ben elkövetett gyilkosságok aránya tovább nőtt az eddigi évekhez képest. A korrupció, az erőszak és a drogháború áldozatainak száma növekvő tendenciát mutat, és amíg a kartellek a kezükben tartják a helyi rendőrségeket és a politikusokat, igazi haladás nem érhető el. Miközben Mexikó kormánya a kartellek elleni aktív küzdelemmel eddig csak rontott a helyzeten, azt sem teheti meg, hogy szabad utat enged a szervezett bűnözésnek. A kormány számára a kartelleket hagyományos módon legyőzni lehetetlen, hiszen nagyon könnyen szétbomlanak és azonnal újak lépnek a helyükbe. Az új miniszterelnök által felvázolt stratégia az egyenlőtlenségek csökkentésére rendkívül hatásos lehet, de egy 6 éves mandátum erre nem elég, Mexikóban a miniszterelnökök újraválasztását pedig törvény tiltja. Az egyik lehetséges megoldás a marihuána legalizálása az USA-ban és Mexikóban, ezt véghez vinni azonban korántsem egyszerű. López Obrador a legalizálást szigorúan orvosi használatra korlátozná. Fontos lenne emellett a rendőrség megreformálása is, jobb kiképzés és fizetések biztosítása, valamint a szigorú, korrupciómentes folyamatos ellenőrzés. Az, hogy ez gyakorlatban, hogyan, ha egyáltalán teljesíthető, már sokkal bonyolultabb kérdés. Obrador ennek érdekében 2019-ben nemzeti gárdát alakított, ebben alkalmazva katonai és rendőri erőket is, akiknek fő feladata a drogkartellekhez köthető bűncselekmények kivizsgálása. A gárda lényege eredetileg a polgári rendfenntartás erősítése volt, azonban eddig csak tovább erősödött a közbiztonság militarizált jellege. A nemzeti gárdát megalakulása óta számos kritika érte, tagjait többek közt bevándorlók zaklatásával, kínzással és bűnszervezetekkel való szoros együttműködéssel is vádolták. Úgy tűnik, bármilyen stratégiát is vetne be az USA, vagy Mexikó, a helyzet nem javul, és egyre inkább tűnik úgy, hogy El Chapo helyesen mondta: „A drogkereskedelem sosem fog véget érni”.

Írta: Ustea Dóra

Categories: Biztonságpolitika

Kelet-európai drogcsempész-hálózatra csaptak le a spanyol hatóságok

Biztonságpiac - Fri, 10/02/2020 - 16:10
Kelet-európai drogcsempész-hálózatra csaptak le a hatóságok Spanyolországban, az akcióban körülbelül harminc tonna hasist foglaltak le és tizenegy embert vettek őrizetbe – közölte a spanyol rendőrség.

A bűnözői hálózat luxusvitorlásokon csempészett kábítószert Afrika és Európa között. A rendőrség és a vámhatóság emberei négy szállítmányon ütöttek rajta az elmúlt hét során a Kanári-szigetekhez tartozó Fuerteventura közelében, a Gibraltári-szorosban, valamint Mauritánia partjainál.

A vitorlások közül kettő brit, egy német, egy pedig holland zászló alatt hajózott. Az elfogott bűnözők között kilenc bolgár és két orosz állampolgár van. A lefoglalt kábítószer értéke hatvanmillió euróra (21,8 milliárd forintra) becsülhető. Ugyanennek a bűnbandának idén két vitorlását fogták már el, egyet márciusban, egyet pedig júliusban, összesen 4,6 tonnányi hasisszállítmánnyal a fedélzeten.

Ez volt a tengeri hasiscsempészet ellen irányuló eddigi legnagyobb rendőrségi művelet, amelyben több európai ország és nemzetközi bűnüldöző szerv is segédkezett – írta közleményében a rendőrség.

The post Kelet-európai drogcsempész-hálózatra csaptak le a spanyol hatóságok appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Nébih: fémdarabkák miatt kivonták a forgalomból a Müller kakaós süteményét

Biztonságpiac - Fri, 10/02/2020 - 12:10
A Müller Drogéria Magyarország Bt. országosan kivonta a forgalomból és visszahívta a fogyasztóktól a “Finom csillagok, kakaós” elnevezésű 250 grammos süteményt, mert apró fémdarabkákkal szennyeződhetett – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A Müller a honlapján és az üzletekben a vásárlók tájékoztatására felhívást helyezett ki, a termék vételárát pedig blokk nélkül visszatéríti.

A termék gyártója a PICO Food GmbH, minőségmegőrzési ideje: 2020.11.20. Az érintett sütemények gyártási száma: 20/11/2020, azonosítója EAN: 4004363005012 A süteményt 2020.07.08-tól árusította a Müller. A visszahívásban kizárólag ezekkel az azonosítókkal ellátott termékek érintettek. A Nébih arra kéri a vásárlókat, hogy amennyiben az érintett süteményből vásároltak, ne fogyasszák el.

The post Nébih: fémdarabkák miatt kivonták a forgalomból a Müller kakaós süteményét appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Benkő: Magyarországnak a térség meghatározó erejévé kell válnia

Biztonságpiac - Fri, 10/02/2020 - 08:35
A védelmi képesség építéséről beszélt a honvédelmi miniszter csütörtökön Győrben, kiemelve, hogy a Magyar Honvédség (MH) a térség meghatározó haderejévé szeretne válni.

Benkő Tibor az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred laktanyájában a nyugállományú katonák és honvédségi nyugdíjasok találkozóján tartott előadást. Hangsúlyozta: a magyar hadiipar megteremtése erősíti a függetlenséget és erősíti a magyar gazdaságot.

“Minden beszerzésnél arra törekszünk, hogy ne csak elköltsük az adófizetők pénzét, hanem abból profitáljon az ország, munkahelyek jöjjenek létre” – jelentette ki. Hozzátette: így létesült helikopteralkatrész-gyártás Gyulán, Zalaegerszegen gyártják a Lynxet, a világ egyik legmodernebb gyalogsági harcjárművét és cseh licensz alapján készítenek kézifegyvereket.

A honvédelmi és haderőfejlesztési programmal összefüggésben Benkő beszélt a katonák toborzásáról, oktatásáról, kiképzéséről és arról, hogy nyugdíjas éveikben gondoskodnak róluk. Elmondta, hogy hamarosan egy negyedéves kiadványt jelentet meg a Zrínyi Nonprofit Kft., amelyet eljuttatnak a nyugállományú katonákhoz, beszámolva a honvédségi eseményekről, fejlesztéseket.

Megemlítette, hogy a nyugállományú katonák támogatásáért megállapodást kötöttek több üzletlánccal, amelyek kedvezményeket biztosítanak a vásárlásoknál, illetve pénzügyi tranzakcióknál, számlavezetésnél. Benkő kiemelte: növekszik az önkéntes katonai szolgálatra jelentkezők száma, 2004-től 2010-ig 17 önkéntes tartalékos állt az ország rendelkezésére, ma 10 ezernél több. A magyar haderő létszáma folyamatosan nő, és a kadétképzési programhoz már 76 középiskola csatlakozott.

A honvédelmi miniszter azt mondta: a katonaság kötelékébe tartozókról történő gondoskodáson túl a haderőfejlesztési program célja, hogy a magyar honvédséget korszerű technikai eszközökkel szereljék fel egy modern, ütőképes haderő kialakításáért. A technikai eszközök fejlesztését a légierővel kezdték, könnyű Airbus H145M-es helikopterből 20-at rendeltek, ebből kilenc már hadrendben áll, ebben az évben még várnak 7-et. Közepes helikopterből 16-ot rendeltek, 2023 és 2025 között kell hadrendbe állniuk – ismertette a miniszter.

A szárazföldi képességek modernizálására pedig – tette hozzá – 12 Leopard 2A4-es harckocsi érkezik idén Magyarországra, ebből nyolcat már átvettek. A legkorszerűbb, Leopard 2A7-es harckocsik 2023-tól érkeznek, Európában ilyenekkel csak négy ország rendelkezik.

The post Benkő: Magyarországnak a térség meghatározó erejévé kell válnia appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Kell a barátság: tizenegy év börtönre ítélték a bátai gyilkossággal vádolt férfit

Biztonságpiac - Fri, 10/02/2020 - 07:35
Tizenegy év börtönbüntetésre ítélte első fokon, nem jogerősen a Szekszárdi Törvényszék kedden azt a férfit, aki 2019-ben megölte barátját a Tolna megyei Bátán – közölte a törvényszék.

A hatvanéves vádlott október 17-én egész napos közös italozás után otthonába hívta a vele egykorú barátját, ahol – a bíróság által megállapított tényállás szerint – egy baltával többször fejen ütötte. Az áldozat nyílt koponyacsonttörés és agyzúzódás következtében meghalt.

A gyilkossággal vádolt férfi ezután háza pincéjében elrejtette a holttestet, amelyet mésszel és homokkal fedett el. Az áldozatot egy hét elteltével a rendőrök találták meg. A bűncselekmény egyik előzménye az volt, hogy a vádlottat elhagyta a barátnője, aki a sértetthez költözött, és a férfi ezt nem tudta feldolgozni – írta közleményében a törvényszék.

A bíróság enyhítő körülményként értékelte többek között azt, hogy a vádlott anyagi jóvátétel – a sértett hozzátartozója által viselt temetési költség – megfizetését helyezte kilátásba a sértett családja részére szabadulása után. Az ügyészség és a védő az ítélet tudomásul vételéhez három nap gondolkodási időt tartott fenn, a vádlott enyhítésért fellebbezett.

The post Kell a barátság: tizenegy év börtönre ítélték a bátai gyilkossággal vádolt férfit appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Kultúra: kiterelik a bálnákat egy skóciai tengeröbölből a nagyszabású hadgyakorlat idejére

Biztonságpiac - Fri, 10/02/2020 - 06:35
Hajókkal terelik ki a nyílt-tengerre a bálnákat egy skóciai tengeröbölből még az előtt, hogy a térségben szombaton kezdetét veszi egy nagyszabású tengeri hadgyakorlat.

A szakemberek már egy hónapja megfigyelik az északi kacsacsőrű ceteket a nyugat-skóciai Argyll grófságban lévő Gare Loch öbölben. Ki akarják őket terelni a tengeröbölből, mivel a brit haditengerészet, a NATO és a szövetséges erők közös Joint Warrior nevű hadgyakorlatán a hadihajók szonárjának hangja károsítja a tengeri emlősöket – adta hírül a BBC News.

Európa legnagyobb idei hadgyakorlata szombaton kezdődik és október 15-ig tart, főhadiszállása a Gare Loch partján épült Faslane haditengerészeti támaszponton lesz.

A terelést a tengeri állatok megmentését 1988 óta végző alapítvány (BDMLR) búvárai vezetik. Szóvivőjük elmondta, hogy öt bálnát láttak az öbölben, és néhány betért a közeli kisebb öblökbe is. “Nagyon szokatlan, hogy a parti vizekben bukkanjanak fel, de az elmúlt években előfordult, hogy egyes fajok egyedei betértek az öblökbe, köztük a Loch Longba is, de általában minden beavatkozás nélkül távoztak is, valószínűleg sikerült visszatérniük természetes élőhelyükre” – magyarázta.

“A közelmúltban tudtuk meg, hogy egy jelentős hadgyakorlat kezdődik a térségben, és a bálnák nagyon érzékenyek a víz alatti zajokra, és aggódunk azok lehetséges hatásai miatt” – tette hozzá.

Gavin Lemon, az alapítvány önkéntese elmondta, hogy az állatok egészségesek és jó az állapotuk, ezért fontos az, hogy kitereljék őket az öbölből. Egyikük tűnik csak soványnak, ami nem jó jel. “A cetek a helyi halakon élnek, ami nem a normális étrendjük része, de azért táplálják őket. “Általában tintahallal táplálkoznak, lemerülve akár ezer méter mélyre is” – tette hozzá.

“A brit haditengerészet komolyan veszi környezetvédelmi kötelezettségeit, és együttműködik az illetékes brit hatóságokkal a környezeti kockázatok csökkentése érdekében hozott gyakorlati intézkedések meghozatalában és a törvények betartásában” – közölte a védelmi tárca szóvivője.

“A biztonsági ellenőrzések szükséges sorozatát végrehajtjuk, a környezeti kockázatfelméréseket elvégezzük még azelőtt, hogy bármilyen tenger alatti feladatnak nekilátnánk, hogy csökkentsük a tengeri életet érintő lehetséges kockázatokat” – tette hozzá.

The post Kultúra: kiterelik a bálnákat egy skóciai tengeröbölből a nagyszabású hadgyakorlat idejére appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pénzhamisító pár ellen emeltek vádat Budapesten

Biztonságpiac - Fri, 10/02/2020 - 05:33
Folytatólagosan elkövetett pénzhamisítás bűntette miatt emeltek vádat egy pár ellen – tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség.

Ibolya Tibor főügyész közölte: a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség nyújtott be vádiratot a 26 éves nő és a 28 éves férfi ellen, mert nyomtatóval hamisítottak euró- és forintbankjegyeket.

Tavaly decemberben több esetben interneten megrendelt termékek árát rendezték a hamis bankjegyekkel, de gyorséttermekben is fizettek így. A férfi egy X. kerületi benzinkúton szintén vásárolt a hamis pénzzel, ott azonban gyanút fogtak, és a bejelentésük nyomán elfogták a párt.

Az ügyészség a vádlottakra letöltendő szabadságvesztés és pénzbüntetés kiszabását kéri – áll a közleményben.

The post Pénzhamisító pár ellen emeltek vádat Budapesten appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Navalnij szerint Putyin adott utasítást a megmérgezésére

Biztonságpiac - Fri, 10/02/2020 - 04:33
Alekszej Navalnij szerint Vlagyimir Putyin orosz államfő adott utasítást a megmérgezésére, és a bűncselekmény indítéka az lehet, hogy a Kreml igyekszik megakadályozni a fehéroroszországi válsághoz hasonló folyamatok beindulását. Az orosz ellenzéki politikus erről a novicsok típusú szovjet harci idegméreg egy új fejlesztésű fajtájával elkövetett támadás óta adott első interjújában beszélt.

“Nem ajándékozom meg Putyint azzal, hogy nem térek vissza Oroszországba” – mondta Navalnij, aki szavai szerint napról napra jobban van, szellemi képességeit teljes mértékben visszaszerezte, és berlini orvosai segítségével gyorsan halad előre fizikai felépülése.

“Most az a dolgom, hogy az a fickó legyek, aki nem fél. És nem is félek!” – mondta Navalnij, aki szerint megmérgezésének egyetlen lehetséges magyarázata, hogy “a Kreml érzi, hogy rendkívüli eszközöket kell alkalmazni egy +fehérorosz forgatókönyv+ megakadályozásához. A rendszer a túlélésért küzd, és ennek következményeit tapasztaltuk meg éppen”.

Arra a felvetésre, hogy esetleg mégsem Putyin áll a támadás mögött, azt mondta, hogy “akkor minden nagyon sokkal rosszabb lenne”, mert egyetlen pohár új fejlesztésű novicsokkal meg lehet gyilkolni az összes utast egy nagyobb berlini metróállomáson. Ha a harci idegméreghez nemcsak három, Putyin alá rendelt ember – a belső elhárítás, a külső hírszerző szolgálat és a katonai hírszerzés vezetője – fér hozzá, hanem harminc, akkor az anyag “globális fenyegetést” jelent, “ami szörnyű lenne” – mondta Navalnij.

A következő nagy feladat a 2021-es országos törvényhozási (Duma-) választás előkészítése. Össze kell fogni valamennyi erőt, amely “anti-autoriter” álláspontot foglal el, kiáll a hatalmon lévők leválthatósága, a bíróságok függetlensége mellett. Meg kell törni az Egységes Oroszország párt hatalmi monopóliumát, amihez “kellemetlen embereket, például kommunistákat is támogatni kell” – mondta az ellenzéki politikus.

Kifejtette: a társadalom egy része Putyin retorikáját szajkózva azt mondja, hogy Oroszországnak a saját útján, egy “külön úton” kell járnia és egy “valamilyen spirituális értékeken” nyugvó, monarchiához hasonló rendszert kell felépítenie, és “velük szemben állnak olyan emberek, mint én, akik szerint ez mind hazugság és szemfényvesztés, és az a meggyőződésük, hogy Oroszország csak európai mintát követve fejlődhet”.

Megmérgezéséről a Der Spiegelnek a többi között elmondta, hogy a repülőgépen egyre inkább érezte, hogy valami nincs rendben. Fájdalmai nem voltak, de biztos volt benne, hogy megmérgezték és az élete veszélyben van. A folyamat előrehaladtával egyértelművé vált számára, hogy nem éli túl a támadást. Utolsó emléke, hogy felismeréséről tájékoztat egy utaskísérőt, majd összeomlik. Mint mondta, a halált csak a körülmények szerencsés alakulása révén kerülte el, életét annak köszönheti, hogy a repülő azonnal kényszerleszállást hajtott végre, a mentők pedig már várták a repülőtéren és az első tünetek megjelentésétől számított másfél órán belül megkezdték kezelését az atropin nevű szerrel.

Meggyilkolására “ügyes” tervet eszeltek ki támadói, azzal számoltak, hogy út közben, a fedélzeten életét veszti és egy omszki vagy moszkvai halottasházába kerül, ahol nincsenek eszközök a méreg kimutatására. Akár “kicsit lehetett is volna várni azzal a vizsgálattal”, így végül az egész ügy “egyszerűen egy gyanús haláleset” lett volna – mondta Navalnij.

Kiemelte, hogy szerinte a merénylők tanultak a novicsokkal végrehajtott előző ismert műveletből, a Szkripal-ügyből – Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök és lánya ellen 2018-ban az angliai Salisbury-ben végrehajtott támadásból -, így ügyeltek arra, hogy csak ő kerüljön kapcsolatba a méreggel.

Arra a kérdésre, hogy ha valóban Vlagyimir Putyin áll a támadás mögött, akkor miért engedték meg elszállítását Németországba, kifejtette, hogy ezt valószínűleg nem akarták, ezért közölték a nyilvánossággal, hogy nincs szállítható állapotban, viszont a támogatói erőfeszítései révén az a veszély fenyegette a moszkvai vezetést, hogy az ügyből “egyfajta valóságshow lesz, azzal a címmel, hogy +Navalnij haláltusája Omszkban+”.

“Putyin embereinek fontos, hogy az ellenfél ne kerülhessen az áldozat státuszába, hogy ne adják meg neki ezt a politikai tőkét, akár élve, akár holtan. Egyértelműen az ő felelősségük lett volna, ha meghaltam volna Omszkban vagy maradandó károsodást szenvedek. A novicsokot talán nem lehetett volna kimutatni, de egyértelműen az ő bűnük lett volna, ha nem engednek ki az országból. Különben pedig azért vártak 48 órát, minden bizonnyal abban reménykedtek, hogy ennyi idő után már nem lehet kimutatni a mérget” – mondta Navalnij.

Az orosz ellenzéki politikus egyebek mellett beszélt arról is, hogy Angela Merkel német kancellár meglátogatta a kórházban. Mint mondta, Merkel “nagyon alaposan tudja, hogy mi zajlik Oroszországban, és vele beszélgetve megérti az ember, hogy miért ő Németország vezetője ennyire hosszú ideje”.

The post Navalnij szerint Putyin adott utasítást a megmérgezésére appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Franciaország kiadja a ruandai népirtás gyanúsítottját a nemzetközi törvényszéknek

Biztonságpiac - Thu, 10/01/2020 - 16:35
A francia semmítőszék jóváhagyta szerdán a párizsi fellebbviteli bíróság korábbi döntését arról, hogy Franciaország átadhatja a ruandai népirtás egyik gyanúsítottját, Félicien Kabugát a tanzániai székhelyű nemzetközi törvényszéknek.

A 26 évnyi bujkálás után Párizsban májusban elfogott férfit azzal vádolják, hogy pénzügyi támogatást nyújtott az annak idején mintegy 800 ezer embert meggyilkoló hutu milíciáknak. A fellebbviteli bíróság, amelynek feladata az elfogatóparancs érvényességének vizsgálata volt, júniusban rendelte el a 84 éves Kabuga átadását, de a gyanúsított fellebbezett a döntés ellen a semmítőszéknél.

A testület megállapította, hogy semmilyen jogi vagy egészségügyi akadálya nincsen az elfogatóparancs végrehajtásának.

A több mint két évtizede bujkáló férfi arra hivatkozva fellebbezett, hogy egészségi állapota miatt tart attól, hogy a tanzániai Arushába szállítsák, ahol a népirtások és az emberiesség elleni bűntettek ügyében ítélkező ENSZ-bíróság székel. Ügyvédje szerint a férfi nem élné túl az átszállítást és az ottani fogva tartási körülményeket.

A szerdai döntést követően Franciaországnak egy hónap áll rendelkezésére, hogy átadja Kabugát. Kabuga első helyen szerepelt a ruandai körözési listákon, ötmillió dolláros (1,6 milliárd forintos) vérdíjat is kitűztek a fejére. A francia igazságügyi tárca szerint Kabuga hamis személyazonossággal élt egy lakásban a Párizshoz közeli Asnieres-Sur-Seine-ben, ahol május 16-án őrizetbe vették.

A férfi Németországban, Belgiumban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Kenyában és Svájcban is élt az elmúlt 26 évben.

A hutu üzletember olyan ruandai milíciáknak nyújtott pénzügyi támogatást, amelyek 800 ezer tuszival és mérsékelt hutuval végeztek mindössze száz nap leforgása alatt 1994-ben. Kabuga hatalmas mennyiségű bozótvágó kést (machétét) és kapát vásárolt fel annak tudatában, hogy azokat gyilkosságra fogják felhasználni – írta egyik híroldalán az ENSZ. A világszervezet szerint emellett ő volt a hírhedt Radio Télévision Libre des Mille Collines (RTLM) rádióadó egyik társtulajdonosa. Ez a széles körben hallgatott hírforrás szólította fel a hutukat a tuszik meggyilkolására, és gyűlöletkeltő adásaival jelentős szerepe volt a népirtás kirobbantásában.

The post Franciaország kiadja a ruandai népirtás gyanúsítottját a nemzetközi törvényszéknek appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Navalnij-botrány: Moszkva szerint Maas provokatív vádakat hangoztatott az ENSZ-ben

Biztonságpiac - Thu, 10/01/2020 - 12:10
Moszkva provokatívnak tartja Heiko Maas német külügyminiszternek az ENSZ Közgyűlése 75. ülésszakának általános vitája keretében tett bejelentését – közölte szerdán az orosz külügyminisztérium.

A moszkvai diplomáciai tárca állásfoglalásában közölte, hogy felfigyelt a Maas által Oroszország címére kedden intézett “vádakra, fenyegetésekre és ultimátumokra”.

“Provokatívnak tűnik, hogy az Alekszej Navalnij (orosz ellenzéki politikus) állítólagos, a vegyifegyver-tilalmi egyezmény által betiltott harci vegyi fegyverrel történt megmérgezésével kapcsolatos alaptalan vádjainak megismétléséhez Németország ezúttal az ENSZ szónoki emelvényét használta fel” – hangzik az orosz külügyi kommentár.

Maas azt mondta, hogy Navalnij megmérgezése “probléma az egész nemzetközi közösség számára”. A német külügyminiszter elítélte a támadást mint a vegyifegyver-tilalmi egyezmény megsértését, és felszólította Oroszországot, hogy tegyen többet az ügy kivizsgálása érdekében. Mint mondta, az Európai Unió fenntartja magának a jogot arra, hogy a történtek miatt szankciókat vezessen be Moszkva ellen.

The post Navalnij-botrány: Moszkva szerint Maas provokatív vádakat hangoztatott az ENSZ-ben appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Hegyi-Karabah: Lavrov kész Moszkvában háromoldalú tárgyaláson fogadni az örmény és az azeri külügyminisztert

Biztonságpiac - Thu, 10/01/2020 - 08:35
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter telefonon megerősítette örmény és azeri hivatali partnerének, hogy kész Moszkvát a hegyi-karabahi konfliktus rendezését szolgáló tárgyalások helyszínéül felajánlani, és egyebek között háromoldalú találkozót tartani velük – közölte az orosz külügyminisztérium.

A tárca tájékoztatása szerint Lavrov hangsúlyozta, hogy Oroszország mind nemzeti minőségében, mind pedig az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) minszki csoportjának társelnökeként kész közvetítői erőfeszítéseket tenni a hegyi-karabahi konfliktus politikai és diplomáciai eszközökkel való rendezése érdekében.

Az EBESZ-nek a karabahi konfliktus rendezésén 1992 óta dolgozó minszki csoportjában Oroszország mellett az Egyesült Államok és Franciaország is társelnökök. Az orosz diplomácia vezetője azonnali tűzszünetet sürgetett a szemben álló felektől Hegyi-Karabahban, valamint azt, hogy térjenek vissza a tárgyalóasztalhoz, továbbá tartózkodjanak a provokatív és harcias retorikától. Egyben kifejezte mély aggodalmát a folytatódó nagyszabású hadművelet miatt.

Lavrov a nap folyamán telefonon tárgyalt Josep Borrellel, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével is. A két vezető diplomata hangsúlyozta a teljes tűzszünet fontosságát, és maximális önmérsékletre szólította fel a szemben álló feleket.
Az unió részéről kezdeményezett eszmecsere során Lavrov és Borrell támogatásáról biztosította a minszki csoport társelnökeinek szeptember 27-i felhívását, amelyben a további eszkaláció leállítását kérték a konfliktus részeseitől. Kitértek rá, hogy mind az ENSZ Biztonsági Tanácsának, mind az EBESZ állandó tanácsának keddi tanácskozásán hangsúlyt kapott a minszki csoport társelnökeinek központi szerepe a hegyi-karabahi rendezési folyamatban .

Az orosz külügyminisztérium szerda este írott állásfoglásban fejezte aggodalmát ki azon értesülések miatt, amelyek szerint külföldi fegyvereseket dobtak át Szíriából és Líbiából a hegyi-karabahi konfliktusövezetbe. A tárca szerint ez nemcsak a konfliktus övezetében vezet a feszültség növekedéséhez, de hosszú távú fenyegetést is jelent a térség valamennyi országa számára.

“Felhívjuk az érdekelt államok vezetését, hogy tegyenek hathatós intézkedéseket annak érdekében, hogy megakadályozzák a külföldi terroristáknak és zsoldosoknak a konfliktusban való felhasználását, és hogy haladéktalanul kivonják őket a régióból” – áll a dokumentumban.

Jereván és Baku a konfliktus vasárnapi újabb kiéleződése nyomán egyaránt azzal vádolta egymást, hogy közel-keleti fegyvereseket vetettek be a hegyi-karabahi harcokban.

The post Hegyi-Karabah: Lavrov kész Moszkvában háromoldalú tárgyaláson fogadni az örmény és az azeri külügyminisztert appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Vasvillával támadt kormánytisztviselőkre egy férfi Csongrád-Csanád megyében

Biztonságpiac - Thu, 10/01/2020 - 07:35
Vasvillával támadt a nála környezettanulmányt készítő kormánytisztviselőkre egy férfi Csongrád-Csanád megyében, a bíróság – ügyészi indítványra – elrendelte letartóztatását – tájékoztatta a megyei főügyészség szóvivője.

Szanka Ferenc közölte, a férfit hivatalos személy elleni erőszak bűntettével, valamint súlyos testi sértés bűntettének kísérletével gyanúsítják.

Csütörtökön délelőtt a járási hivatal három munkatársa jelent meg a megye egyik kistelepülésén élő férfinál, hogy környezettanulmányt készítsenek. A gyanúsított korábbról már ismerte a tisztviselőket, akik kitűzőt is viseltek. A férfi a kapunál állt, és így válaszolt a jegyzőkönyvet készítőknek. Az egyik kérdés után hátrament, egy vasvillát vett magához, majd a kapun kilépve szidalmazni kezdte a sértetteket.

A férfi és a két nő a szolgálati gépkocsijukhoz szaladt. Ezzel azonban a gyanúsított nem elégedett meg, a szerszámmal a gépkocsi tetejére ütött, majd a jobb oldali ablaküveget bezúzta, és a vasvillával vállon szúrta a jobb első ülésen ülő férfit. A tisztviselőnek a szúrás, valamint a szilánkok miatt nyolc napon belül gyógyuló, vérző sérülései keletkeztek. A gépkocsit vezető nőnek sikerült az autót elindítania, elmenekültek, megakadályozva a további, súlyosabb sérülések okozását.

A nyomozási bíró a bűnismétlés veszélye miatt látta indokoltnak a gyanúsított letartoztatását, mivel a férfi végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés hatálya alatt követte el tettét, s ellene egy másik bűncselekmény miatt is nyomoznak – tudatta a csoportvezető ügyész.

The post Vasvillával támadt kormánytisztviselőkre egy férfi Csongrád-Csanád megyében appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Terrorizmus: dzsihadista nőt szállítottak vissza Szíriából Olaszországba

Biztonságpiac - Thu, 10/01/2020 - 06:35
Olasz terrorizmusellenes alakulat találta meg és vette őrizetbe Szíriában azt a négygyerekes családanyát, aki az Iszlám Államhoz csatlakozott, majd négy kiskorú gyerekével együtt visszaszállították Olaszországba – közölte a milánói ügyészség.

A csendőrség nemzetközi terrorizmus elleni alakulata Szíria északi részén, egy kurd fennhatóságú fogolytáborban vette őrizetbe a 43 éves nőt.

A nőt az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), kurd fegyveres csoportok, valamint az olasz titkosszolgálatok együttműködésével sikerült azonosítani. Gyermekeire is sikerült rátalálni, együtt szállították vissza őket Milánóba: a nő jelenleg a San Vittore börtönben vár első meghallgatására. Gyerekeit védett közösségben helyezték el.

Alice Brignoli, aki “Mamma Isis” néven vált ismertté, 2015 szeptemberében gépkocsival tette meg az utat a lombardiai Bulciago kisvárosából Szíriáig marokkói férjével és akkor még három gyerekével. Szíriában az Iszlám Állam nem sokkal korábban kihirdetett “kalifátusához” csatlakoznak. A nő aktív szerepet vállalt az Iszlám Állam tevékenységében, a többi között fogolyként tartott asszonyokat felügyelt. Gyermekeit fegyveres harcra nevelte, a legnagyobb, aki most tizenegy éves, gyermekkatonákat nevelő táborban nőtt fel. A negyedik gyerek Szíriában született, a férj újabb házasságából. A férj néhány hónappal ezelőtt betegségben hunyt el.

Az idegen harcosnak számító nő és családja ellen Olaszországból távozásuk után elfogatóparancsot adtak ki. Nemzetközi terrorista tevékenységgel vádolják.

Alberto Nobili, a milánói ügyészség terrorizmus ellenes ügyészségének vezetője keddi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a nő “fanatikus lelkesedéssel követte férjét, és büszkén posztolta közösségi oldalain, miként neveli az Iszlám Állam szolgálatára gyermekeit egészen kiskorúktól kezdve”. Többek között gyermekeiről fegyveres terroristaként ábrázoló fotókat közölt, valamint Olaszországban maradt anyját és más családtagot is megpróbált az Iszlám Államhoz csatlakoztatni.

Az ügyész megjegyezte, négy potenciális terroristát szállítottak vissza Olaszországba. Hozzátette, hogy a nő felszabadultnak tűnt, amikor értesült arról, hogy gyermekeit is visszaszállították hazájába.

“Ha hajlandó az együttműködésre, nem csak a terroristákról, hanem a szíriai táborok mindennapjairól is információkkal szolgálhat, például arról, miként lehet más olaszokat is megtalálni az Iszlám Állam kötelékében” – fejtette ki az ügyész. Hozzátette, hogy a gyerekekre kiemelt figyelmet fordítanak a Szíriában töltött öt év után.

The post Terrorizmus: dzsihadista nőt szállítottak vissza Szíriából Olaszországba appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Súlyosításért fellebbez az ügyészség egy hét évre ítélt unokázós csaló ügyében

Biztonságpiac - Thu, 10/01/2020 - 05:35
Súlyosításért fellebbez a Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség egy hét év fegyházra ítélt unokázós csaló ügyében, aki magát rendőrnek kiadva kilencmillió forintot meghaladó kárt okozott – közölte a Fővárosi Főügyészség.

A vádirat lényege szerint az 54 éves férfi 2018 áprilisában-májusában vett részt az úgynevezett unokázós csalásokban. Idős budapesti sértetteket hívtak fel ismeretlen társával, és azt hazudták nekik, hogy hozzátartozóik közlekedési balesetet szenvedtek, ezért készpénzre van szükségük.

A férfi ezután elment a sértettek lakásához és magát rendőrnek kiadva több százezer, illetve több millió forintot, egy esetben ékszereket is vett át, majd vitt el. A negyedik alkalomnál a rendőrök elfogták a férfit. Az ügyészség négyrendbeli – nagyobb kárt okozó, üzletszerűen és társtettesként elkövetett – csalás bűntette miatt emelt vádat ellene.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletében a többszörösen visszaeső – más ügy miatt letartóztatásban lévő – vádlottat hét év fegyházra és négyszázezer forint pénzbüntetésre ítélte, valamint kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből.

The post Súlyosításért fellebbez az ügyészség egy hét évre ítélt unokázós csaló ügyében appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Hegyi-Karabah: Kreml szerint a biztatás helyett vissza kell téríteni a szemben álló feleket a tárgyaláshoz

Biztonságpiac - Thu, 10/01/2020 - 04:35
Olajat öntenek a tűzre, akik Azerbajdzsán vagy Örményország lehetséges katonai támogatását ígérik, ahelyett, hogy a Hegyi-Karabah miatt szemben álló feleket inkább a békés rendezéshez való visszatérésről győznék meg – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

“Felszólítunk minden országot, különösen az olyan partnerországokat, mint Törökország, tegyenek meg mindent a felek meggyőzése érdekében, hogy szüntessék be a harci tevékenységet, és térjenek vissza ennek az idült konfliktusnak a békés, politikai és diplomáciai eszközökkel való rendezéséhez” – mondta Peszkov.

Közölte, hogy Moszkva különböző szinten folyamatos kapcsolatban áll Jerevánnal, Bakuval és Ankarával. Mint mondta, Oroszország az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezeten (EBESZ) belüli partnereivel közösen kíván fellépni a rendezés ügyében.

A szóvivő szerint az EBESZ-nek a karabahi konfliktus rendezésén dolgozó minszki csoportja társelnökeinek felelősségteljes, a kalandorságtól mentes álláspontra kell helyezkedniük, “mert csak ez nyújthat lehetőséget Moszkva számára, hogy valóban hatékonyan ajánlja fel közvetítői szerepét”.

A csoport társelnökei Oroszország mellett az Egyesült Államok és Franciaország.

Viktor Bijagov, Örményország állandó képviselője a moszkvai székhelyű Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezeténél (ODKB) az állandó tanács keddi ülésén kijelentette: “A konfliktus földrajzi kiterjedése közvetlen fenyegetést hozhat létre Örményország biztonsága, területi épsége és szuverenitása számára”.

“Ebben az esetben működésbe hozzuk a külső agresszió elleni fellépéshez szükséges katonai és politikai mechanizmusokat” – idézte a jereváni diplomáciai tárca Bijagov felszólalását.

Peszkov azt mondta, hogy Putyin és Szooronbaj Zseenbekov kirgiz elnök hétfői, Szocsiban lezajlott tárgyalásainak nem volt tárgya az Örményországnak az ODKB-n keresztül történő segítségnyújtás.

A katonai szövetségnek Oroszország, Fehéroroszország, Örményország, Kazahsztán, Kirgizisztán és Tádzsikisztán a tagja.

Polad Bülbüloglu, Azerbajdzsán moszkvai nagykövete a Komszomolszkaja Pravda című napilapnak nyilatkozva kijelentette, hogy nem folynak béketárgyalások Hegyi-Karabah ügyében. Elmondta, hogy Baku szempontjából jelenleg nem háború, hanem a “megszállt területek felszabadítása” zajlik, mert Örményoroszág Azerbajdzsán területének egyötödét tartja elfoglalva.

A misszióvezető kijelentette, hogy Baku azzal a feltétellel állítja le a támadást, ha az örmény csapatokat “maradéktalanul és feltétel nélkül” kivonják Hegyi-Karabahból. A távozás kényszere szerinte nem vonatkozik a békés lakosságra.

A többségében örmények lakta Hegyi-Karabah hovatartozása 1988 február óta ismét nyílt vita tárgya Baku és Jereván között. A terület Azerbajdzsántól az 1992-1994-ben, Örményország támogatásával megvívott háború eredményeként szakadt el, amelyben 30 ezer ember veszítette életét, és százezrek kényszerültek menekülésre.

A tartomány parlamentje 1996-ban kikiáltotta Hegyi-Karabah függetlenségét, de ezt egyetlen ország, még Örményország sem ismerte el. Azerbajdzsán továbbra is saját területének tekinti a hegyi-karabahi enklávét, ahogy lényegében Örményország is. Az 1994 óta érvényes fegyvernyugvást mindkét oldalon rendszeresen megsértik.

A békés rendezésről 1992 óta folynak tárgyalások az EBESZ minszki csoportjában.

The post Hegyi-Karabah: Kreml szerint a biztatás helyett vissza kell téríteni a szemben álló feleket a tárgyaláshoz appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.