You are here

Biztonságpolitika

Szlovák újságíró-gyilkosság: súlyosbította az elkövető büntetését a legfelsőbb bíróság

Biztonságpiac - Thu, 12/03/2020 - 08:35
Huszonöt év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre súlyosbította a pozsonyi legfelsőbb bíróság Miroslav Marcek büntetését, akit Ján Kuciak szlovák oknyomozó újságíró és barátnője közel három évvel ezelőtti, nagy botrányt és politikai viharokat is kiváltó meggyilkolása és egy további gyilkosság miatt áprilisban 23 évre ítéltek.

Marcek ügye azután került a legfelsőbb bírósághoz, hogy az ellene a bazini székhelyű különleges bíróság által hozott ítéletet megfellebbezte az ügyész, arra hivatkozva, hogy nem teljesültek a büntetés csökkentéséhez szükséges feltételek. A fellebbezést benyújtó különleges ügyész eredetileg is 25 éves szabadságvesztés kiszabását kérte.

A nagy botrányt és belpolitikai viharokat is kiváltó, két évvel ezelőtti újságíró-gyilkosság bűnvádi perének főtárgyalása idén januárban kezdődött. Az ügy öt vádlottja közül elsőként a vád koronatanújával, Andruskó Zoltánnal szemben született ítélet, őt – különálló perben, már egy hónappal korábban – vádalku keretében ítéltek 15 év letöltendő szabadságvesztésre, amiért kifizette a gyilkosságért járó összeget a gyilkosságot végrehajtónak. A gyilkosságok elkövetőjének, Miroslav Marceknek az ügyét – miután januárban bevallotta a gyilkosságok elkövetését – külön per keretében tárgyalták tovább, és elsőfokon áprilisban ítélték el.

Az ügy fennmaradó három szereplőjével szemben szeptemberben született ítélet. Tomás Szabót – aki a vádirat szerint segédkezett Marceknek az újságíró és barátnője meggyilkolásánál – 25 év börtönbüntetésre ítélték. Az újságíró meggyilkolásának megrendelésével vádolt Marián Kocner nagyvállalkozót és a gyilkosság megrendelésében közvetítéssel vádolt Alena Zsuzsovát ugyanakkor – elégséges bizonyíték hiánya miatt – felmentette a bazini székhelyű különleges bíróság.

Ján Kuciak szlovák oknyomozó újságírót és barátnőjét, Martina Kusnírovát 2018. február végén találta holtan a rendőrség a galántai járásban fekvő Nagymácsédon lévő családi házukban. A gyilkosság az országban közfelháborodást keltett, és sohasem látott méretű tüntetéssorozat követte, ami belpolitikai válsághoz vezetett, a kormány több tagja távozott, és lemondott Robert Fico kormányfő is.

The post Szlovák újságíró-gyilkosság: súlyosbította az elkövető büntetését a legfelsőbb bíróság appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Koronavírus: kedden 267 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök szabálytalan maszkviselés miatt

Biztonságpiac - Thu, 12/03/2020 - 07:35
A maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 267 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök kedden – közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese.

Kiss Róbert alezredes elmondta: a védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet szeptember 21-ei hatályba lépése óta összesen már 10 177 rendőri intézkedés történt a maszkviselés figyelmen kívül hagyása miatt. A rendőrök kedden a tízezer lakosúnál nagyobb települések önkormányzati rendeleteiben meghatározott maszkviselési kötelezettségeinek megszegése miatt kedden 235 emberrel szemben léptek fel. Közülük 38 embert figyelmeztettek, 131 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki, és 66 esetben szabálysértési feljelentést tettek – ismertette az alezredes.

Hozzátette: a maszkviselési szabályok be nem tartása miatt kedden a tömegközlekedési eszközökön és azok várakozóhelyein 11 emberrel, míg a kereskedelmi üzletekben és bevásárlóközpontokban 21 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök. A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 524 rendőri intézkedésre volt szükség, ebből 145 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 379-ben pedig az üzletek korlátozott nyitvatartására vonatkozó szabályokat nem tartották be.

A kijárási tilalom szabályait 268-an szegték meg, ketten pedig azt a szabályt nem tartották be, hogy a kutyát csak a lakóhely 500 méteres körzetében lehet a tilalom idején sétáltatni. A kijárási korlátozás november 4-étől, a kijárási tilalom november 11-étől van hatályban. November 4-étől a rendőröknek 8608 szabályszegővel szemben kellett intézkedniük.

Kedden is ellenőrizték a Magyarország területén személyforgalomban átutazókat, a tranzitszabályokat megsértőkkel szemben 71 esetben léptek fel. Az átutazókat szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartókkal szemben eddig 6752 alkalommal intézkedtek. Az elmúlt napon 19 859 alkalommal ellenőrizték személyesen a rendőrök a hatósági házi karanténban lévőket. Kedden 7029 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el, így 44 318-an vannak hatósági házi karanténban. Közülük 3389-en vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, hogy betartják-e a karanténszabályokat.

Arra a felvetésre, hogy sok siket és nagyothalló embernek nehézséget okoz a maszkhordás a jeleléssel történő kommunikációban, mivel annak része a szájról olvasás is, az alezredes azt mondta: a rendőri ellenőrzésekkor minden esetben méltányosan fognak eljárni. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a maszkviselés kötelezettségét az emberek testi épsége, egészsége érdekében írták elő.

Ugyancsak kérdésre válaszolva elmondta: a napi fogyasztási cikkeket árusító üzletek vagyonőrei, biztonsági őrei és hiányukban a kiszolgáló is jogosult arra, hogy elkérje az idősek sávjában vásárolni szándékozótól a személyi igazolványát annak érdekében, hogy megbizonyosodjon az életkoráról. Ha erre a vevő nem hajlandó, az őr megtagadhatja az üzletbe belépést, az eladó pedig a kiszolgálást.

The post Koronavírus: kedden 267 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök szabálytalan maszkviselés miatt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Hegyi-Karabah: Ankara és Moszkva megállapodott az Azerbajdzsánban kialakítandó közös megfigyelőközpont technikai részleteiről

Biztonságpiac - Thu, 12/03/2020 - 06:35
Ankara és Moszkva megállapodást írt alá a hegyi-karabahi tűzszünet ellenőrzése céljából Azerbajdzsánban létrehozandó török-orosz megfigyelőközpont kialakítására és feladataira vonatkozó technikai részletekről – közölte az egyeztetések lezárultával a török védelmi minisztérium a Twitter-fiókján.

A tárca hozzátette: azon dolgoznak, hogy a központ minél hamarabb megkezdje működését. Bővebb információkkal egyelőre nem szolgáltak. Hulusi Akar török és Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter november 11-én kötött külön megállapodást a közös megfigyelőközpont létrehozásáról azeri területen. A lépést az előzte meg, hogy Azerbajdzsán és Örményország Moszkva közreműködésével november 10-re virradóra egyezségre jutott a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabah miatt szeptember 27-én kiújult fegyveres harcok lezárásáról.

A november 10-i megegyezés értelmében egyebek mellett Moszkva csaknem kétezer békefenntartót vezényelt Hegyi-Karabahba. Ankarának azonban nem lesz közvetlenül köze a békefenntartó művelethez, szerepe a török-orosz központ munkájában való részvételre korlátozódik. Franciaország, amely a hegyi-karabahi konfliktusra politikai megoldást kereső EBESZ minszki csoportjának egyik társelnöke, a közelmúltban azt szorgalmazta, hogy helyezzék nemzetközi megfigyelés alá a hegyi-karabahi fegyvernyugvás betartását, mert attól tart, hogy Oroszország és Törökország kizárja a nyugati hatalmakat a béketárgyalásokból.

Recep Tayyip Erdogan múlt szerdán arra hívta fel a figyelmet, hogy Ankara párbeszédet folytat Moszkvával a tűzszünet fenntartását segítő lépések kiszélesítéséről. Törökországon, Oroszországon és Azerbajdzsánon kívül egy “negyedik, ötödik” országot is bevonhatnak a folyamatba a térségből – fejtette ki röviden.

Ankara Baku eltökélt támogatója, és nem csak Hegyi-Karabah ügyét tekintve, miután Törökországot szoros etnikai, nyelvi, kulturális, történelmi és gazdasági szálak fűzik Azerbajdzsánhoz.

The post Hegyi-Karabah: Ankara és Moszkva megállapodott az Azerbajdzsánban kialakítandó közös megfigyelőközpont technikai részleteiről appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Húsz év fegyházra ítéltek egy férfit hatéves unokahúga megölése miatt Szekszárdon

Biztonságpiac - Thu, 12/03/2020 - 05:35
Hatéves unokahúga megölése miatt húsz év fegyházra ítélt nem jogerősen egy férfit a Szekszárdi Törvényszék – tudatta a bíróság sajtótitkársága.

A közlemény szerint a húszas évei elején járó férfi a bűncselekményt tavaly követte el Szekszárdon. Az elsőfokú bíróság aljas indokból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés, továbbá lopás vétségének kísérlete miatt szabta ki a halmazati büntetést.

A védelem enyhítésért fellebbezett, az ügyészség három nap gondolkodási időt kért a jogorvoslat kérdésében, így az elsőfokú ítélet nem jogerős.

The post Húsz év fegyházra ítéltek egy férfit hatéves unokahúga megölése miatt Szekszárdon appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Ahova Moszkva betette a lábát, onnan még kérésre sem távozik

Biztonságpiac - Thu, 12/03/2020 - 04:35
Moszkva nem fogadhatja el Maia Sandu megválasztott moldovai elnök arra vonatkozó követelését, hogy vonja ki az orosz békefenntartó erőket Moldova dnyesztermelléki területeiről – jelentette ki Szergej Lavrov, az orosz diplomácia vezetője a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (ODKB) külügyminiszteri tanácskozását követően.

“Nehéz megítélni, hogy mire gondolt konkrétan Sandu úrhölgy, amikor az orosz békefenntartók kivonásának szükségességéről beszélt, de az, hogy ez aligha segíti elő a rendezést és mi aligha fogadhatunk el egy ilyen, meglehetősen felelőtlen követelést, egyenesen kimondjuk: tény” – mondta Lavrov.

Megjegyezte, hogy Sandu Moldova európai irányvonalának elsődlegessége mellett kifejezte szándékát a jó moldovai-orosz viszony fenntartására is. Mint mondta, Moszkva számára fontos, hogy minden országgal jó legyen a viszonya, ami feltételezi az érdekek és a korábban elért megállapodások kölcsönös tiszteletben tartását.

Rámutatott, hogy az orosz békefenntartók – moldovai és ukrán kollégáikhoz hasonlóan – az 5+2 csoport döntése alapján tartózkodnak a konfliktusövezetben, “elvi fontosságú” feladatuk az, hogy megakadályozzák a konfliktus újbóli fellángolását. Elmondta, orosz katonák egy másik csoportja, az egyesített hadseregcsoport Kolbaszna településnél lőszerraktárakat őriz, és “komoly következményekkel” járna, ha ezzel a tevékenységével felhagyna.

A miniszter szerint az orosz lőszerkészletek mintegy felét elszállították, amikor “kimozdult a holtpontról” rendezés, de amint Chisinau elállt a megállapodások végrehajtásától a dnyesztermelléki fél elutasította az elszállítás felújítását. Emlékeztetett rá, hogy Szergej Sojgu védelmi miniszter kifejezte szándékát a hátramaradt, rossz állapotban lévő hadianyag semlegesítésére, de ehhez, mint mondta, Tiraszpol és Chisinau beleegyezésre van szükség.

Jelenleg mintegy 1700 orosz katona állomásozik a szakadár Dnyesztermenti Köztársaság területén. Két gépesített lövész zászlóalj éves váltásban békefenntartó feladatokat lát el, és van még egy őrző és egy kiszolgáló zászlóalj is. A területre, ahol 1991 és 1994 között harcok dúltak, a békefenntartókat 1992. július 29-én vezényelték, nyolc nappal az orosz és a moldovai elnök által, a szakadár “köztársaság” vezetőjének jelenlétében aláírt válságrendezési megállapodás után.

A többi orosz katona a Kolbaszna faluban lévő a szovjet csapatok európai kivonása után kialakított lőszerraktárakat őrzi, amelyekben jelenleg több mint húszezer tonna lőszert tárolnak. A hadianyag elszállítása és újrahasznosítása 2003-ben megkezdődött, ám a moldovai belviszály súlyosbodásakor abbamaradt.

A Szovjetunió széthullása nyomán Moldova parlamentje 1991. augusztus 27-én deklarálta az ország függetlenségét. A dnyeszterentúli, zömében oroszok és ukránok lakta terület öt nappal később kinyilvánította elszakadását Moldovától. Chisinau 1994-ben különleges autonómiát biztosított a szakadár területnek és a délen alakult Gagauz Köztársaságnak. A török dialektust beszélő gagauzok ezt elfogadták, a Dnyeszteren túli terület azonban őrzi különállását, az ott állomásozó orosz katonaságtól védve.

Az ODKB-nek Oroszország, Fehéroroszország Örményország, Kazahsztán, Kirgizisztán és Tádzsikisztán a tagja.

The post Ahova Moszkva betette a lábát, onnan még kérésre sem távozik appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

AirPowerNews 93. (2020.dec.)

Air Power Blog - Wed, 12/02/2020 - 20:17

A LégierőBlog (légierő- és légvédelmi vonatkozású) haditechnikai kérdésekkel foglalkozó publikáció. A bloggazda néha persze önjelölt szakbarbárságából kilépve, történészi végzettségének, két évtizedes külpolitikai újságírói múltjának engedve is apró utalásokat tesz világunk nagyon is nyilvánvaló, még ha szőnyeg alá is söpört nyűgjeire. Így most is, amikor eme 1948-as Honvéd folyóirat cikk facsimilét biggyesztem ide a decemberi hírbejegyzésem címlapjául. Arra emlékeztetve, hogy a védelmi szférában az anyagi-technikai de még az aktuálpolitikai döntéseknél is nagyobb, messzehatóbb jelentősége lehet a humán és ebből kibontakozó kulturális folyamatoknak.

Megjegyzés: A cikket jegyző Illy Gusztáv, aki a Horthy érában tisztként elszenvedett sérelmeinek köszönhetően került a kommunista mozgalomba, a háború után villámgyorsan az új hatalom katonai struktúráinak csúcsára jutott, ám éppoly gyorsan elítélték a Tábornokperben 1950-ben és kivégezték.  

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Pénzbüntetést kapott az ATM-ben felejtett egymilliót eltulajdonító férfi

Biztonságpiac - Wed, 12/02/2020 - 16:35
Jogtalan elsajátítás miatt pénzbüntetést kapott egy hajdúszoboszlói férfi, mert tavaly szeptemberben egy pénzkiadó automatából elvitt egymillió ottfelejtett forintot – közölte a Debreceni Törvényszék szóvivője.

Dobó Dénes felidézte: az ügyészség januárban emelt vádat, azt indítványozva, hogy a Hajdúszoboszlói Járásbíróság a büntetlen előéletű vádlottra – tárgyalás lefolytatása nélkül – pénzbüntetést szabjon ki. A férfit a bíróság január 31-én 144 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.

A bíróság által megállapított tényállás szerint tavaly szeptember 2-án a sértett Hajdúszoboszló belvárosában, az egyik bankfiók előterében elhelyezett ATM-ből egymillió forint készpénzt vett ki, de a pénzkiadó nyílásban felejtette. A vádlott észrevette a pénzt és hazavitte, holott a bank nyitva volt, tehát le is tudta volna adni. A rendőrség utóbb lefoglalta a pénzt, visszaadta a sértettnek, így a kár megtérült.

A büntetővégzés kézhezvétele után a vádlott és védője tárgyalás tartása iránti kérelmet nyújtott be, mivel a férfi nem ismerte el bűnösségét, mondván, hogy a pénzt nem eltulajdonítási szándékkal vette el. Végül a vádlott és védője november 30-án, a kitűzött előkészítő ülés előtti napon visszavonta a tárgyalás tartása iránti kérelmet, így a januári büntetővégzése jogerőre emelkedett – közölte Dobó.

The post Pénzbüntetést kapott az ATM-ben felejtett egymilliót eltulajdonító férfi appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Életet mentettek a polgárőrök

Biztonságpiac - Wed, 12/02/2020 - 12:10
Életet mentettek a polgárőrök: egy utcán fekvő férfihoz riasztották a polgárőröket a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Cibakházán.

Cibakházán látott el közös szolgálatot a cibakházi és a tiszaföldvári polgárőr egyesület. Ekkor érkezett egy jelzés a cibaki polgárőrökhöz, hogy segítsenek, mert egy férfi rosszul lett a nyílt utcán és összeesett, azóta pedig nem mozdul.

A cibakházi polgárőrök a helyszínre vonultak, ahol megtalálták a sérültet, akinek nem volt légzése. EDR rádión értesítették a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központját, bejelentették az esetet és kérték a mentőszolgálat helyszínre küldését. Eközben a szolgálatban lévő tiszaföldvári egységet is kérték, vonuljanak a sérülthöz. A polgárőrök eközben megkezdték a férfi újraélesztését. Az időközben az esemény helyszínére érkező cibakházi egyesületi vezető levegő befúvást-, míg a többiek mellkaskompressziót alkalmaztak. A mentők kiérkezése után a férfi ellátásában tovább segítettek a polgárőrök a lélegeztetőballonnal.

Szerencsére a gyors segítség és a megfelelő orvosi ellátásnak köszönhetően a férfi állapotát stabilizálták és a mentők kórházba vitték – számolt be a történtekről Kecse László, a Tiszaföldvári Polgárőr Egyesület vezetője.

The post Életet mentettek a polgárőrök appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Tömegbe hajtott egy autós a németországi Trierben, halottak

Biztonságpiac - Wed, 12/02/2020 - 08:35
Emberek közé hajtott egy autós kedden a németországi Trierben egy sétálóutcában, legalább ketten meghaltak, tizenöten megsérültek.

Wolfram Leibe polgármester a helyszínen újságíróknak azt mondta, hogy ámokfutás történt a belvárosban. Karl-Peter Jochem, a trieri rendőrkapitányság szóvivője elmondta, hogy az autó vezetőjét őrizetbe vették, a járművet lefoglalták. Közölte, hogy a gázoló egy 51 éves német férfi Trier-Saarburg járásból. Indítéka egyelőre ismeretlen, kihallgatása pedig “nagyon nehéz” – mondta a szóvivő.

A férfi nagy sebességgel hajtott keresztül a belváros gyalogos övezetének több utcáján, és válogatás nélkül gázolt el embereket. Autóját rendőrök tartóztatták fel.

Az esetről a német sajtóban megjelent felvételek szerint a gázoló egy ezüst színű városi terepjáróval hajtott a tömegbe, és a sétálóutcáktól nem messze szorította le az út szélére két autós rendőri egység. A civil ruhás rendőrök kirángatták a sofőrt a volán mögül és leteperték. A szövetségi kormány megdöbbenéssel értesült a történtekről. “Gondolatban a halálos áldozatok hozzátartozóival vagyunk, és a sok sebesülttel és mindazokkal, akik ellátják az érintetteket” – közölte Steffen Seibert kormányszóvivő.

A Németország nyugati részén fekvő Rajna-vidék-Pfalz tartomány egyik legnagyobb városában történtek miatti megdöbbenését fejezte ki mások mellett Malu Dreyer tartományi miniszterelnök is, aki még kedden felkeresi a helyszínt.

The post Tömegbe hajtott egy autós a németországi Trierben, halottak appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Idős nőkre vadászó, fojtogató sorozatgyilkost fogtak el Kazanyban

Biztonságpiac - Wed, 12/02/2020 - 07:35
Őrizetbe vettek Kazanyban egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy 26 idős nőt gyilkolt meg 12 oroszországi régióban – közölte kedden a kiemelt bűnügyekben eljáró orosz Nyomozó Bizottság (SZK).

Szvetlana Petrenko, az SZK szóvivője szerint az őrizetbe vett Ragyik Tagirov harmincnyolc éves lakatost 26 nő meggyilkolásával gyanúsították meg. A bűncselekményeket a hatóságok szerint 2011-2012-ben követte el Közép-Oroszországban, a Volga mentén és az Ural térségében. A gyilkosságok közül kilenc Kazanyban történt.

A bűnügyi szakértők tízezernyi összehasonlító DNS-teszt, a gyanúsított cipőlenyomata, valamint annak alapján azonosították be, hogy valamennyi gyilkosságot hasonlóképpen követte el. A Moszkovszkij Komszomolec című bulvárlap úgy értesült, hogy Tagirov, akit elfogásáig “Volga menti mániásként” emlegetettek, nem 26, hanem 32 idős, 75 és 90 év közötti nőt gyilkolhatott meg.

Az orosz belügyminisztérium által megosztott videofelvétel szerint a gyanúsított elismerte, hogy “nagymamákat” ölt meg, de nem tudta megmondani, hogy mennyit. Áldozatait áruházak és piacok közelében, találomra szemelte ki. A házkezelőség szellőzést ellenőrző munkatársának, szociális munkásnak vagy szerelőnek adta ki magát. Mint mondta, áldozatai vagy maguk hívták be a lakásukba, vagy bekéredzkedett hozzájuk.

Valamennyiüket megfojtotta, ami szerinte “nem volt fájdalmas”. A gyilkosságokat azzal magyarázta, hogy éhes volt és hogy “félig az utcán élt”. Tagirovot keddre virradóra egy nőismerőse lakásán fogták el.

A “Volga menti mániás” ügyében 2017-ben négymillió rubelt (jelenlegi árfolyamon mintegy 16 millió forintot) ajánlottak fel a nyomravezetőnek. Tagirov büntetett előéletű, korábban lopásért és tiltott fegyvertartásért ítélték el. Egy időben az Oroszországban elterjedt, szambo nevű önvédelmi sportot űzte. Egyik ismerőse a Moszkva 24 televíziónak azt mondta, hogy a feltételezett sorozatgyilkos apja hullaházban dolgozott.

The post Idős nőkre vadászó, fojtogató sorozatgyilkost fogtak el Kazanyban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az ESA megkezdi az űrszemét eltakarítását

Biztonságpiac - Wed, 12/02/2020 - 06:35
Az Európai Űrügynökség (ESA) 86 millió eurós szerződést írt alá a ClearSpace nevű svájci start-up vezette csoporttal a világ első űrszemét-eltakarító misszióját megrendelve.

A tervek szerint 2025-ben induló ClearSpace-1 elnevezésű misszió az ESA által tervezett Vega hordozórakéta egy méretes darabját fogja elmozdítani a keringési pályájáról, hogy az űrhulladék végül elégjen a légkörben – olvasható az űrügynökség honlapján. A 112 kilogrammos céltárgy majdnem akkora mint egy kisebb műhold, viszonylag egyszerű alakja és masszív szerkezete miatt tökéletesen alkalmas első célpontnak. A későbbi missziókkal méretesebb, nagyobb kihívást jelentő űrhulladékok – egyszerre akár több is – eltakarítása lesz a cél.

Az ESA 86 millió euróval járul hozzá a misszió összköltségéhez – a fennmaradó összeget befektetők révén szerzi meg a ClearSpace -, és emellett a hulladékbefogó műhold hatékony működését segítő technológiákat is a cég rendelkezésére bocsát. Jan Wörner, az ESA főigazgatója szerint mivel a következő évtizedben gyorsan fog emelkedni a műholdak száma, alapvető fontosságú lesz az űrhulladék rendszeres takarítása az űrkarambolok megakadályozása érdekében.

A Lausanne-i Szövetségi Műszaki Egyetem (EPFL) kutatói által létrehozott ClearSpace számos európai ország vállalatával működik együtt.

The post Az ESA megkezdi az űrszemét eltakarítását appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Növelte a bíróság a fegyházbüntetését annak a két férfinak, akik életveszélyes sérülést okoztak ismerősüknek

Biztonságpiac - Wed, 12/02/2020 - 05:35
Növelte a fegyházbüntetését a Debreceni Ítélőtábla annak a két férfinak, akik saját otthonában fosztották ki és bántalmazták ismerősüket, majd a férfit egy székhez kötözve magára hagyták – közölte Fórizs Ildikó.

A táblabíróság sajtószóvivője elmondta: az ítélőtábla a bűncselekmény minősítését megváltoztatta, azt társtettesként, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, bűncselekmény elhárítására fogyatékossága miatt képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérleteként minősítette.

Ezért L. J. elsőrendű vádlott szabadságvesztés büntetését 12 évről 15 évre, L. Zs. másodrendű vádlott büntetését 14 évről 20 évre súlyosította, egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, amely jogerőre emelkedett.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlottak 2017 novemberében, a késő esti órákban a sértett miskolci lakása előtt sétáltak el, amikor észrevették, hogy a ház egyik szobájában világos van és látták, hogy az általuk korábbról ismert idős férfi otthon tartózkodik. Elhatározták, hogy bemennek a házba és megszerzik az értékeit. A vádlottak az ajtót betörve jutottak be az ingatlanba. A sértett meghallotta a zajt, a bejárati ajtóhoz ment, mire a két férfi azonnal ütni kezdte a náluk lévő lécdarabokkal.

Ezt követően egy székhez kötözték, majd több órán keresztül, megalázó és kíméletlen módon bántalmazták, miközben pénzt követeltek tőle. A bántalmazások hatására a sértett elmondta, hol tartja az értékeit. A vádlottak elvették a férfi pénzét és a bankkártyáját, majd a lekötözött sértett száját leragasztották és elhagyták az ingatlant.

A vádlottak a sértett bankkártyájáról felvett pénz egy részét ruhaneműkre és mobiltelefonra költötték. A sértettet a szomszédja két nap elteltével a székhez kötözve, legyengült állapotban találta meg a férfit, aki a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló, a koponya bevérzéseivel járó, életveszélyes sérülést, maradandó fogyatékosságot eredményező koponyasérülést szenvedett.

The post Növelte a bíróság a fegyházbüntetését annak a két férfinak, akik életveszélyes sérülést okoztak ismerősüknek appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Szijjártó: Ukrajna támadást indított egy NATO-tagországhoz tartozó nemzeti kisebbséggel szemben

Biztonságpiac - Wed, 12/02/2020 - 04:35
Ukrajna, egy nem NATO-tagország támadást indított egy NATO-tagországhoz tartozó nemzeti kisebbséggel szemben – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter kedden a közösségi oldalára feltöltött videóban, hozzátéve: arra kérte az atlanti szervezet tagállamait, mutassák ki szolidaritásukat.

Szijjártó Péter a NATO-külügyminiszterek videokonferencia formájában megrendezett éves találkozójáról adott tájékoztatást. Elmondta, hogy a szövetséges országok külügyminisztereinek beszámolt arról, hogy mi történik jelenleg Ukrajnában. Kifejtette, hogy hétfőn az ukrán titkosszolgálat “elfoglalta” a kárpátaljai magyarok politikai képviseletét ellátó Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) székházát, a szövetség elnökének, Brenzovics Lászlónak az otthonát, a Kárpátaljai Magyar Főiskolát és a kárpátaljai gazdaságfejlesztési programot lebonyolító szervezet irodáit, hogy ott “agresszív módon” házkutatást tartson. A főiskola folyosóin fegyveres kommandósok álltak.

Szijjártó kiemelte: a magyarok, akik megélték a kommunista diktatúrát, tudják, milyen az emberek szovjet típusú “megfélemlítése, megalázása”. Ez történt hétfőn Ukrajnában, ahol “egyértelműen a magyarok megfélemlítése és magyar gyűlölet szítása továbbra is központi kormányzati politikai szintjén van” – mondta, hozzátéve: ha nem így lenne, “nem rúgták volna rá kommandósok az ajtót” a KMKSZ elnökére.

“Ez nyilván botrány és elfogadhatatlan a XXI. században” – jelentette ki a miniszter, megjegyezve: főleg egy olyan ország részéről, amely azt állítja, hogy közelebb akar kerülni a NATO-hoz.

Szijjártó a NATO külügyminisztereihez két kéréssel fordult. A szolidaritás kimutatása mellett azt, ne gyakoroljanak nyomást Magyarországra azért, hogy lemondjon a vétóról a NATO-Ukrajna tanácsülések miniszteri szintű megrendezésével kapcsolatban. A hétfőn történt házkutatásokra utalva azt mondta, ilyen események után senki nem várhat el gesztust.

A miniszter ezzel összefüggésben azt is elmondta, hogy az Európai Unió külügyminiszterei jövő hétfőn Brüsszelben üléseznek, és ott is fel fogja vetni ezt az ügyet, azt kéri majd a kollégáktól, hogy “valljanak színt” ebben a kérdésben, és mutassák ki szolidaritásukat.

The post Szijjártó: Ukrajna támadást indított egy NATO-tagországhoz tartozó nemzeti kisebbséggel szemben appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Egy testvérpárt gyanúsítanak a hegymegi gyilkossággal, mindkettejüket letartóztatták

Biztonságpiac - Tue, 12/01/2020 - 16:35
A Miskolci Járásbíróság vasárnap letartóztatta a hegymegi gyilkossággal gyanúsított testvérpárt.

A Miskolci Törvényszék tájékoztatás szerint a két férfi november 26-án együtt italozott, majd úgy döntöttek, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen egyedül élő idős sértettől pénzt szereznek. A házba az ablakon keresztül jutottak be, a 94 éves sértett az ágyában feküdt.

Az idős nő felismerte a gyanúsítottakat, segítségért kiáltott, mire támadói a földre rántották, többször megütötték, a nyakát szorították. Miután a sértett eszméletét vesztette, átkutatták a lakást, majd százezer forint készpénzzel távoztak. A magára hagyott asszony bordatöréseket, zúzódásokat szenvedett, sérüléseibe a helyszínen belehalt. A rendőrség korábban egy 51 éves férfit gyanúsított a gyilkosság elkövetésével, később fogták el a testvérét.

A gyanúsítottakkal szemben halált okozó testi sértés miatt indult büntetőeljárás, bűnösségük megállapítása esetén akár 8 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható – írta a törvényszék.

The post Egy testvérpárt gyanúsítanak a hegymegi gyilkossággal, mindkettejüket letartóztatták appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Ünnepek: fokozott óvatosságra int a katasztrófavédelem a tűzesetek elkerüléséért

Biztonságpiac - Tue, 12/01/2020 - 12:10
Fokozott óvatosságra int az ünnepi időszakban keletkező lakástüzek elkerüléséért a katasztrófavédelem.

A lakásokban keletkező tüzek legfőbb kiváltó oka a fűtőberendezések helytelen használata, a dohányzás és az elektromos zárlat – írta hétfői közleményében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Advent idején a koszorúkra helyezett mécsesek is fokozott kockázatot jelentenek. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a lakástüzek többsége valamilyen emberi tevékenységre vezethető vissza, oka sok esetben mulasztás vagy gondatlanság.

A fűtési szezon kezdete óta huszonnégy halálos áldozatot szedtek a lakástüzek, az összesen csaknem tízezer négyzetméteren pusztító tüzekben hatvan ember sérült meg. A legtöbbször a fővárosban, valamint Pest, Borsod, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és Bács-Kiskun megyében riasztották emiatt a tűzoltókat.

Emlékeztettek: péntek este a főváros V. kerületében, egy Szent István körúti lakásban, szombaton a Komárom-Esztergom megyei Környén, egy családi ház melléképületében keletkezett tűzben halt meg egy ember, vasárnap pedig Csongrád-Csanád megyében, Makón gyulladt ki egy ágy és halt meg emiatt egy ember.

The post Ünnepek: fokozott óvatosságra int a katasztrófavédelem a tűzesetek elkerüléséért appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Vereckei Csaba Iván vezeti a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságot

Biztonságpiac - Tue, 12/01/2020 - 08:35
Keddtől Vereckei Csaba Iván rendőr dandártábornok vezeti a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságot, elődje, Sipos Gyula rendőr vezérőrnagy a szolgálat felső korhatárának elérésével nyugállományba vonult.

Sipos Gyula a rendőrség szolgálatában hosszú időn átívelő, kiemelkedő szakmai pályája elismeréseként a nyugdíjba vonulása alkalmából tárgyjutalmat vehetett át Balogh János országos rendőrfőkapitánytól.

Vereckei, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság új vezetője mostanáig a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságot irányította. Zalai kinevezési okmányát Papp Károly, a Belügyminisztérium belbiztonsági államtitkára adta át.

A rendőrség közölte azt is: a főkapitányi beosztás ünnepélyes átadása a járványügyi helyzetre tekintettel nem állománygyűlésen, hanem szűk körben történt meg. A beiktatási ünnepséget a jelen nem lévők online közvetítésen keresztül követhették.

The post Vereckei Csaba Iván vezeti a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságot appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A TÜZÉRBŐL LETT PILÓTA

Air Base Blog - Tue, 12/01/2020 - 08:05

2011-ben írhattam először arról, hogy az akkor két éve működő Nehéz Légiszállító Ezred (HAW) gépein magyar repülőgép-vezető is dolgozik. Az első magyar C-17-es pilóta azóta már a közforgalmi repülésben folytatja karrierjét, de az utánpótlás nem sokáig váratott magára. 

Hernádi Máté hadnagy öt éve végzett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Honvédtisztképző Karán, mint tüzér tiszt. Az, hogy jelenleg repülőgép-vezetőként szolgál, elsőre talán szokatlan pályamódosításnak tűnik, de korábban is volt rá példa a Magyar Honvédségnél, hogy egy tüzér a légierőnél kötött ki, hajózó beosztásban.

- Édesapám repülőműszaki volt Szentkirályszabadján – kezdte történetét a fiatal szállító pilóta. - Lényegében ezért jelentkeztem a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre, elsősorban katona akartam lenni. A második év végén szakosodni kellett és én a tüzér szakot választottam. A többi szakkal összevetve az tűnt a legszimpatikusabbnak. Egy kicsit talán többet kellett tanulni, a hangsúly a matematikán volt, de ez a része tetszett. Természetesen édesapám révén sokszor találkoztam a repüléssel és mindig is foglalkoztatott, hogy jó lehet pilótának lenni, de akkoriban nem láttam rá lehetőséget és az egészségügyi követelmények is elrettentettek. Aztán az egyetem negyedik évében jött a lehetőség, hogy pilótának jelentkezzünk és részt vegyünk az NFTC programban (NATO Flying Training in Canada). Megpróbáltam és szerencsére sikerült. 

Első tiszti beosztásom Szolnokon volt, de mivel én már a negyedik évben átjelentkeztem, mindössze egyetlen napot töltöttem az eredeti beosztásomban és onnan vezényeltek az NFTC tanfolyamra. Az ugyancsak Szolnokon kezdődött, az első évet ott jártam. Az elméleti képzések és az ejtőernyős ugrások után 2016 nyarán másfél hónapra kiutaztunk Csehországba. Ekkor itthon már nem repült a Jak-52-es, ezért kint negyvenöt órát kaptunk a Zlinen. Mi voltunk a második zlines csoport. Még abban az évben, októberben kezdődött a kanadai képzés a CT-156 Harvard típuson. Először csak a 2-es fázisra terveztek kint, ami egy év lett volna, de végül lehetőség nyílt megszerezni a „szárnyakat” a 3-as fázison. Így végül másfél évet töltöttem Kanadában és 2018-ban végeztem el az NFTC-t.

Hazatérve választási lehetőséget kaptam. Felajánlották, hogy maradjak kint oktatni, amit én furcsának tartottam, hogy ott oktassak, ahol röviddel azelőtt én is tanultam. Szerettem volna hazajönni és itthon repülni, elsősorban helikopteren, de akkor nem volt helikopteres hely, és egy évet kellett volna várnom. A másik lehetőség az volt, hogy maradok Szolnokon és Zlinen oktatok, de én mindenképpen szerettem volna megvárni a helikopteres helyet. Pár héttel később visszahívtak, hogy van egy hely C-17-esen, amit elfogadtam.

-  Milyen főbb fázisai vannak a C-17-es képzésnek?

- A típusképzés mindenkinek ugyanaz, a korábbi tapasztalattól, vagy már repült típustól függetlenül. Van egy másodpilóta képzés kint Amerikában, az oklahomai Altus légierő bázison. Ez négy-hat hónap, attól függően, hogy mennyit csúsznak. Nekem öt hónap volt. Az elméleti felkészítés nem oktatókkal történik, hanem számítógépek előtt (CBT – Computer Based Training). Magunk tanuljuk az anyagokat, és minden egyes anyag végén tesztek vannak, továbbá rengeteg szimulátoros foglalkozás. Ez adja a képzés nagy részét. A végén mindössze négy valós repülés van a C-17-essel és az utolsó egyben a vizsgarepülés. A többi három repülésben két nappali és egy éjszakai feladat van, és ha utána úgy gondolják, hogy kész vagyok a vizsgára, akkor egy nappali feladat már maga a vizsga.

A vizsga lényegében egy normál repülési feladat. Volt egy tervezési nap és utána a repülés. Azt az útvonalat, amit mi repültünk, meg kellett tervezni számítógépen, azaz egy komplett tervet készítettünk, hogy mit fogunk csinálni. A képzés alatt párokban dolgoztunk egy oktatóhoz rendelve, de a repüléseken mindennap más oktatóval voltunk. Először megtanították, hogy a tervezésnél mit hogyan kell elkészíteni, aztán pedig elvárták, hogy amit előző nap megtanultunk azt tudjuk is. A vizsgarepülésen pedig már teljesen magunknak kellett csinálni mindent, de ha kérdésünk volt, ott voltak és segítettek. A vizsgarepülés úgy nézett ki, hogy volt egy útvonalrepülés, aztán az iskolakörön dolgoztunk és felváltva repültünk. Mivel ketten voltunk, repülés közben cseréltünk, az oktató pedig ott volt velünk a bal ülésben végig. Lerepültem az útvonalat, cseréltünk és a másik srác is útvonalazott. Egyébként a vizsga volt a legrövidebb repülésünk, csak azért volt hosszú, mert ketten vizsgáztunk és így duplán repültünk.

- A kanadai pilótaképzés után mennyiben volt más élmény ez a típusképzés?

- Ami nekem először nagyon furcsa volt, az a CBT rendszer. Az, hogy egy teljesen új típust nulla személyes kontaktussal tanul az ember. Kaptunk egy iPad-et, amin fent volt minden anyag, aztán beültünk a számítógép elé és tanultunk. A teszteket száz százalékra kellett megcsinálni, és kétszer lehetett próbálkozni. Egyébként ugyanazzal a mentalitással találkoztam, mint Kanadában: ha segítség kellett, megadták és biztatták az embert. Kanadában is sok szimulátor volt, de az mégiscsak egy pilótaképzés, nem típusképzés, ott sok valós repülés is volt.

- Hazatérve hogyan kapcsolódtál be a C-17-es közösség feladataiba?

- Amerikából kiképzett C-17-es másodpilótaként jöttem haza. Ez a legelső lépcsőfok, erre lehet építkezni bizonyos óraszám elérése után, de ez már mindent megad ahhoz, hogy másodpilótaként repüljek. Itthon még egy-egy nappali és éjszakai kiképző feladatot kellett repülnöm helyben. Aztán volt egy úgynevezett observation flight, amikor megfigyelőként repültünk, hogy lássuk, hogy épül fel az egész felkészülés és a feladat végrehajtás. Ezután mi is megkaptuk a beosztásunkat. Akár olyan repülésre is mehetünk, amit az éjjellátó szemüveg (NVG) használatával kell végrehajtani, mert azt a típusképzés során is használtuk már.

- Pápán milyen előmeneteli lehetősége van egy C-17-es pilótának?

- A külföldiek 3-4 évig vannak itt. Egyelőre én is ennyit maradhatok, aztán ha szerencsém lesz, folytathatom és megszerezhetem a további képzettségeket. A teherdobásra jogosító képzést most végeztem el ugyancsak Amerikában, utána majd a gépparancsnoki képzés a következő, azután pedig ismét a teherdobásra vonatkozó képzés, de már gépparancsnokként. A légi utántöltésre jogosító képzésre a gépparancsnokokat küldik, de mi is részt vehetünk ilyen feladaton, hogy lássuk, hogy működik az egész. A következő lépés már az oktatói képzés. Ha a szükséges időt sikerül itt eltölteni, ezeket a jogosításokat mind meg lehet szerezni, sőt küldik is az embereket, hogy minél több tapasztalatot gyűjtsenek.

Engem nagyjából egy évvel az után küldtek a teherdobásra jogosító képzésre, hogy másodpilótaként végeztem. Találkoztam olyannal, aki a típusképzés után kint maradt és rögtön megcsinálta, tehát az is egy járható út, de nem kötelező. Ez másfél-két hónapos képzés, a Covid miatt nekünk két hónap volt. Az elméleti felkészítés ugyanúgy CBT formájában történik, aztán tíz szimulátoros és négy valós repülés van, mindegyiken dobunk. A képzés nagy része kötelékrepülés volt, minden feladatot kettes vagy hármas kötelékben repültünk. Minden egyes feladat egy útvonalrepülés és öt dobás, attól függően, hogy jön ki. Azután visszarepülünk a bázisra és csere, mert ezen a képzésen is párban vagyunk. Az öt dobás változó, van, hogy két éles (tényleges) dobás van és a többi szimulált, van, hogy az összes éles. Ezt a jogosítást fenn is kell tartani. Van egy jó hosszú lista, ami tartalmazza az egyes képzettségeket, és hogy milyen feladatot milyen rendszerességgel kell csinálni. Tehát azon kívül, hogy másodpilótaként repülök, elő van írva az is, hogy nappal és éjjel milyen dobásokat, milyen rendszerességgel kell végeznem.

- A dobásnál hogyan oszlik meg a feladat a fedélzeten?

- A dobásnál a gépparancsnok repüli a gépet, a másodpilóta az ellenőrző listákat olvassa, számol, kezeli a számítógépet. Ez elég nehéz dolog. A két pilótán kívül egy vagy két loadmaster is van a fedélzeten, akik a rakományért felelnek. Mindenki hall mindenkit a fülhallgatóban. Legtöbbet a két pilóta beszél egymás között, de a dobásnál olyan elem is van az ellenőrző listában, ami a loadmaster dolga. Tehát én olvasom a listát, van, amire a loadmaster válaszol vagy én kérdezek tőle, ő válaszol, én pedig az adatokat beütöm a számítógépbe. Dobás előtt visszaszámlálás van, ami szintén nagy segítség a loadmasternek, főleg ha embereket dobunk. Ezt külön megbeszéljük az eligazításon, hogy mit szeretnének, mikor szóljunk, hány perccel a dobás előtt kapcsoljuk a lámpákat. Elég komoly kommunikáció folyik ilyenkor. Tervezés és végrehajtás szempontjából is kihívás lehet az, hogy dobáskor kötelékben repülünk, de az időjárás is jelenthet kihívást.

- Eddigi tapasztalataid alapján, összességében mi tartasz a legnagyobb kihívásnak a munkádban és mi volt a legemlékezetesebb feladat, amin részt vettél?

- Talán a folyamatos tanulást mondanám a legnagyobb kihívásnak. A C-17-es egy nagy gép, sok rendszert, eljárást kell megtanulni. Többnyire külföldön repülünk, az ottani eljárásokat is tudni kell és ezt a tudást szinten kell tartani. Nem elég egyszer megtanulni a rengeteg adatot, folyamatosan át kell nézni, mert pár hónap után felejtődik. A repülés szempontjából ez a nehéz. Aztán ott van az is, hogy ezt a munkát nehéz összeegyeztetni a magánélettel. Kéthetes repülési turnusokra vagyunk beosztva és lehet, hogy ez alatt végig repülünk. Ezt a távollétet kell összeegyeztetni otthon. Az eddigi legemlékezetesebb feladataim a vizsgarepülések voltak, és az a malajziai misszió, amikor negyvenöt tonna egészségügyi felszerelést hoztunk Magyarországra a koronavírus-járvány elleni védekezéshez. Ez utóbbi azért volt fontos nekem, mert ez kifejezetten magyar feladat volt.

 * * *

Fotó: Stratégiai Légiszállítási Képesség, Rácz Tünde / HM Zrínyi NKft., honvedelem.hu, Szórád Tamás. A cikk nyomtatott változata az Aeromagazin 2020. novemberi számában jelent meg.


Categories: Biztonságpolitika

Elítélték a Balatonnál drogot terjesztő bűnmegelőzési egyesület vezetőjét és társait

Biztonságpiac - Tue, 12/01/2020 - 07:35
Elítélte a Balaton déli partján éveken át kábítószert terjesztő, bűnmegelőzésre alakult egyesület vezetőjét és társait a Kaposvári Törvényszék – közölte a Somogy Megyei Főügyészség.

Azt írták: az elsőfokú, nem jogerős határozat szerint a bíróság kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt három év börtönbüntetést és pénzbírságot szabott ki az egyesületi vezetőre. A törvényszék az elsőrendű vádlott négy bűntársa közül kettőt szintén letöltendő szabadságvesztéssel – hat év fegyházzal, illetve két és fél év börtönnel – sújtott, egyre másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki, egyet pedig két év próbára bocsátott.

Az egyesület Balaton-parton lakó vezetője és az ügy másodrendű, budapesti vádlottja baráti kapcsolatot ápolt. A férfiak gyakran fogyasztottak kábítószert, a vezető 2011-től rendszeresen vásárolt marihuánát és amfetamint fővárosi társától, a drogszállítást pedig az egyesület gépkocsijával oldotta meg. A Balaton-partra jutó kábítószerből többször vett egy harmincéves helyi férfi, aki más kereskedőktől is szerzett be tiltott anyagokat. Ehhez egy 27 éves balatonboglári férfi segítségét is igénybe vette, őt többször megbízta, hogy Székesfehérváron és Siófokon drogot vegyen, az árut pedig helyben értékesítette.

Összehangolt akcióban a nyomozók 2019 júniusában házkutatásokat tartottak, amelyek során drogok és készpénz mellett kábítószer-kereskedelemhez szükséges tárgyakat is lefoglaltak. A gyanúsítottak őrizetbe, majd letartóztatásba kerültek. Ma már csak a másodrendű vádlott van letartóztatásban. Az ügyészség a próbára bocsátott férfi kivételével minden vádlottat érintően súlyosításért fellebbezett, ezért az eljárás a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.

Az ügyben múlt nyáron tartott rendőrségi tájékoztatón elhangzott, hogy a bűnmegelőzési egyesület 2007-ben a közbiztonság fenntartására alakult, működését önkormányzati támogatások és egy százalékos szja-felajánlások biztosították. A szervezet járőrözést végzett és drogprevenciós előadásokat tartott iskolákban, fiatalok által gyakran látogatott helyeken, a tagjaik száma azonban a 2010-es évekre 12-ről kettő-három-ra csökkent, és sem a rendőrséggel, sem a polgárőrséggel nem tartott fenn kapcsolatot.

A rendőrség kockázatelemző tevékenysége során figyelt fel a szervezetre és megtudta: annak elnöke az egyesület bűnmegelőzési védjeggyel felfestett terepjárójával hetente jár Budapestre drogért, hogy abból fedezze saját és bűntársai szükségletét, a többit pedig értékesítsék.

Szijártó István, a Somogy megyei rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese akkor úgy fogalmazott, több évtizedes rendőri pályafutása alatt még nem találkozott olyan esettel, hogy egy bűnmegelőzési egyesület drogot terjesztett volna, szavai szerint ez valószínűleg egyedülálló a magyar kriminalisztika történetében. Az pedig a cinizmus netovábbja, hogy ehhez egy bűnmegelőzési védjeggyel ellátott autót használtak, és még 2019-ben is tartottak drogprevenciós előadást iskolában – mondta.

The post Elítélték a Balatonnál drogot terjesztő bűnmegelőzési egyesület vezetőjét és társait appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Aláírták a szerződést a NASAMS légvédelmi rakétarendszerek beszerzéséről

Biztonságpiac - Tue, 12/01/2020 - 06:35
Aláírták a szerződést a magyar légvédelem újrafegyverzését szolgáló norvég NASAMS légvédelmi rakétarendszerek beszerzéséről hétfőn – jelentette be Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos titkársága.

A szerződést Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka és Kjetil Reiten Myhra, a norvég Kongsberg Defence&Aerospace ügyvezető alelnöke írta alá.

A közlemény szerint emellett Maróth és Myhra aláírt egy nyilatkozatot, amelyben hosszú távú ipari együttműködést határoztak meg célként. A nyilatkozat szerint a Kongsberg elkötelezett amellett, hogy hosszú távú üzleti lehetőségeket teremtsen magyar cégekkel, és már tárgyalást folytat helyi ipari szereplőkkel, valamint vizsgálja, milyen kölcsönösen előnyös közös vállalkozásba kezdhetne velük Magyarországon.

A kormánybiztos titkársága november 19-én jelentette be, hogy a Magyar Honvédség NASAMS légvédelmi rakétarendszereket vásárol a Kongsberg és az amerikai Raytheon cégektől.

A magyar földi telepítésű légvédelem mintegy négy évtizede nem esett át ehhez hasonló fejlesztésen, a NASAMS által leváltandó szovjet Kub rendszereket 1976 óta használja a haderő. Az új eszközök 2023-tól történő rendszeresítésével sokszorosára nő az oltalmazható terület nagysága, és sokkal intenzívebb légitámadások elhárítására is képes lesz a honvédség – olvasható a közleményben.

The post Aláírták a szerződést a NASAMS légvédelmi rakétarendszerek beszerzéséről appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Tiltott állatviadal szervezőit fogták el a rendőrök Nyíregyházán

Biztonságpiac - Tue, 12/01/2020 - 05:35
Állatviadal szervezésével és állatkínzással gyanúsítják azt a hat embert, akiket egy tiltott állatviadalon fogtak el a rendőrök és a Terrorelhárítási Központ munkatársai szombaton Nyíregyháza külterületén – közölte a rendőrség honlapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.

A közlemény szerint a viadalokat az állatok tartására és kiképzésére kialakított ingatlan használója, egy 46 éves nyíregyházi férfi szervezte meg, aki a nap első mérkőzésén az egyik saját kutyáját is harcoltatta, ebbe azonban az állat belepusztult.

A megalapozott gyanú szerint a férfi kifejezetten állatviadalokon való részvételre vásárolta, tenyésztette és nevelte a kutyákat, “felkészítésük” során pedig kegyetlenül bánt velük. A hasonló érdeklődésű ismerőseivel főként a közösségi médián tartotta a kapcsolatot: az állatviadalok megszervezésére 42 éves kótaji ismerősével közösen készült, kutyáikkal résztvevőként, bíróként vagy nézőként vettek részt az egyes mérkőzéseken, amelyekre fogadásokat is kötöttek – olvasható a közleményben.

A rendőrök a szombati rajtaütés helyszínéről előállítottak közül hat férfit hallgattak ki gyanúsítottként, az ingatlanon talált huszonöt kutyát lefoglalták és gondoskodtak a biztonságba helyezésükről. A nyomozók emellett az állatok harcra történő felkészítéséhez használt különböző eszközöket, például futópadokat, fecskendőket, teljesítményfokozó szereket, gyógyszerkészítményeket és a korábbi állatviadalokról készült felvételeket tartalmazó elektronikus adathordozókat is lefoglaltak.

The post Tiltott állatviadal szervezőit fogták el a rendőrök Nyíregyházán appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.