You are here

Biztonságpolitika

Lavrov: néhány napon belül működni kezd az Északi Áramlat-2 gázvezeték

Biztonságpiac - Tue, 09/07/2021 - 05:35
Néhány napon belül működni kezd az Északi Áramlat-2 gázvezeték, amely Ukrajna elkerülésével köti össze Oroszországot és Németországot – jelentette be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

“Néhány nap múlva befejezik az építését és működni kezd” – mondta. Hozzátette, hogy Joe Biden amerikai elnök kormányzata nem változtatott álláspontján és továbbra is ellenzi az Északi Áramlat 2-t, de tisztában van vele, hogy már nem lehet megállítani.

A projektet irányító Nord Stream 2 AG közölte, hogy befejeződött az Északi Áramlat-2 második vezetékének lefektetése. Ezután a csővezeték dániai és németországi szakaszának összekapcsolása következik. A vállalat úgy tervezi, hogy a létesítményt 2021 végéig fogják üzembe helyezni.

Lavrov az orosz-amerikai kapcsolatokról szólva kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök és Biden június 16-i genfi találkozója, noha hasznos volt a kapcsolatfelvétel, nem hozott alapvető változást a két ország viszonyában. A miniszter szerint az amerikai fél továbbra is azt hiszi, hogy rá tudja erőltetni Oroszországra a saját belpolitikai napirendjét, és továbbra is a belügyeibe való beavatkozással vádolja “alaptalanul” Moszkvát.

Hangsúlyozta, hogy a feleknek a kölcsönösen tiszteleten és a tényeken alapuló párbeszédet kellene folytatniuk egymással. Nehezményezte, hogy az amerikai fél továbbra is tartja magát az Oroszország elleni “megalapozatlan” vádakhoz az olyan ügyekben, mint a Navalnij- és a Szkripal-mérgezés vagy a maláj légitársaság MH17-es járatának a Kelet-Ukrajna feleletti lelövése. Ezt “tisztességtelen” magatartásnak minősítette.

Az orosz diplomácia vezetője úgy vélekedett, hogy Washington kezdi felismerni: vádaskodás helyett rendszerszintű mechanizmusokra van szükség a Moszkvával való párbeszédhez, egyebek között a bűnüldöző szervek és biztonsági szolgálatok, valamint a kiberbiztonság ügyében. Hozzátette azt is, hogy a fegyverzetellenőrzésről folytatott párbeszédben a felek álláspontja “még mindig nagyon távol áll egymástól”.

Elmondta továbbá, hogy Moszkva nem tiltotta meg az Egyesült Államoknak szentpétervári konzulátusának működtetését, de nem is fogja kérlelni Washingtont, hogy indítsa újra a missziót. Kérdésre válaszolva kijelentette, hogy Moszkva abban az esetben lenne hajlandó képviseltetni magát az új afgán kormány beiktatásán, ha az befogadó lesz és tükrözni fogja az afgán társadalom teljes spektrumát, beleértve az összes etnikai csoportot.

Lavrov leszögezte: Moszkva nem érdekelt abban, hogy a “normandiai négyek” – Oroszország, Ukrajna, Németország és Franciaország – pusztán a találkozó kedvéért tartsanak újabb csúcsot. Mint mondta, az újabb tanácskozás apropójául minimum annak kell szolgálnia, hogy megerősítse: a 2019 decemberi párizsi csúcstalálkozón elfogadott döntéseket végre kell hajtani.

A tárcavezető szerint Ukrajna semmit sem teljesített abból, amiben a francia fővárosban megállapodtak, Berlin és Párizs pedig ezt passzívan szemléli, és eltűri azt a “sértést” is, hogy Kijev Washingtont, Londont és Varsót is be akarja vonni a közvetítők közé.

The post Lavrov: néhány napon belül működni kezd az Északi Áramlat-2 gázvezeték appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Putyin a kegyes: kész tárgyalni Zelenszkijjel, de a Krímről egy szót sem

Biztonságpiac - Tue, 09/07/2021 - 04:35
Vlagyimir Putyin kész találkozni Volodimir Zelenszkijjel, de a Krím hovatartozása nem lehet témája a tárgyalásoknak – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője vasárnap a Rosszija 1 televízióban sugárzott nyilatkozatában.

“Putyin elnök politikai akaratáról szólva: ő többször is egyértelműen megerősítette, hogy kész a találkozóra, és úgy véli, hogy szomorú az az állapot, amelyben az orosz-ukrán kapcsolatok jelenleg vannak, ez így nem jó, és természetesen javítani kell rajtuk. De egyelőre nem látjuk ugyanezt a kölcsönös politikai akaratot Kijev részéről” – mondta Peszkov. A szóvivő megjegyezte, hogy egy orosz-ukrán csúcstalálkozó előkészítésében mindeddig nem történt előrelépés.

“A helyzet az, hogy számunkra a Krím témája már nem létezik. És ahogy az ukrán elnöki hivatalban mondják nekünk, Zelenszkij a Krímről akar tárgyalni. De a Krímről milyen szempontból? Nyilvánvalóan nem abból a szempontból, hogy ez az Oroszországi Föderáció egyik régiója. És ebben az értelemben nem szerepelhet a tárgyaláson napirendi pontként” – tette hozzá.

Putyin Vlagyivosztokban a Keleti Gazdasági Fórumon kijelentette, arra számít, hogy Oroszország és Ukrajna kapcsolatai előbb-utóbb teljes körűen helyreállnak. Mint mondta, a két ország közötti jelenlegi viszony “abszolút nem normális és nem természetes”.

Peszkov vasárnapi tévényilatkozatában, kérdésre válaszolva egyetértett azzal a felvetéssel, hogy Zelenszkij és Joe Biden amerikai elnök washingtoni találkozója beleillett abba a projektbe, amelynek célja, hogy Ukrajnát “ellen-Oroszországgá” alakítsák át. Rámutatott, hogy Kijev annak ellenére törekszik a NATO-ba, Washington pedig annak dacára lenne hajlandó oda befogadni, hogy Ukrajna nem teljesített egy sor ehhez szükséges követelményt.

“Ez közvetlen fenyegetést jelent Oroszországra. Ez a NATO katonai infrastruktúrájának potenciális jövőbeni közeledése a határainkhoz” – hangoztatta.

Peszkov képtelenségnek nevezte Zelenszkij állítását, miszerint az Északi Áramlat-2 fenyegetést jelent Európa biztonságára. A szóvivő azt mondta, hogy a csővezetékkel Oroszország hozzájárul Európa energiabiztonságához.

Oroszország 2014-ben csatolta el a Krímet Ukrajnától, a félszigeten megrendezett népszavazás eredményére hivatkozva. A referendumot a nemzetközi közösség túlnyomó többsége nem ismerte el, és az annexiót Ukrajna területi épségének megsértéseként értékelte.

The post Putyin a kegyes: kész tárgyalni Zelenszkijjel, de a Krímről egy szót sem appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

AirPowerNews 102. (2021.szept.)

Air Power Blog - Mon, 09/06/2021 - 20:59

Vajon élettartamának második felében elérheti-e potenciális lehetőségeinek optimumát a magyar Gripen-fegyverrendszer? Erre vonatkozóan kaphattunk "materiális" utalást az elmúlt napokban. 

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Öt évig nyugalom lehet a Hármashatár-hegyen

Biztonságpiac - Mon, 09/06/2021 - 16:35
Másfél év szabadságvesztésre ítélte, valamint öt évre kitiltotta egy adott területről a bíróság első fokon meghozott ítéletében a hármashatár-hegyi támadót – közölte a Fővárosi Törvényszék.

Közleményük szerint a férfi 2019-ben és 2020-ban két alkalommal támadott meg kerékpározó és kiránduló embereket a Hármashatár-hegyen. A férfi szidalmazta, lökdöste, megütötte, ismeretlen anyagot tartalmazó permettel szembe fújta, vagy vascsővel, illetve fadarabbal próbálta megütni őket.

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság – bizonyítottság hiányában – egy rendbeli felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette, valamint a két rendbeli könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vád alól felmentette, de egy rendbeli garázdaság bűntette és egy rendbeli garázdaság vétsége miatt elítélte a férfit.

A börtönben végrehajtandó szabadságvesztés és a közügyektől eltiltás mellett, a bíróság öt évre kitiltotta a férfit a Budapest, III. kerület Bécsi út, Szépvölgyi út, a Budapest II. kerület Szépvölgyi út, Zöldlomb utca, Kapy út, Kelemen László utca, Hűvösvölgyi út, Hidegkúti út és a Budapest és Pest megye határvonala által közrefogott területről.

A büntetés kiszabása során enyhítő körülményként vették figyelembe a vádlott büntetlen előéletét és az időmúlást, míg súlyosító körülményként a büntetőeljárás hatálya alatti elkövetést, a “cselekmény kihívóan kötekedő jellegét”, valamint azt, hogy a sértetteket váratlanul érte a támadás – írták.

Az ítélet nem jogerős, mivel az ügyész, a vádlott és védője is három napot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozatuk megtételére – olvasható a közleményben.

The post Öt évig nyugalom lehet a Hármashatár-hegyen appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Tanévkezdés: felkészült és magabiztos katonákra van szüksége a honvédségnek

Biztonságpiac - Mon, 09/06/2021 - 12:10
Kiemelten fontos, hogy a Magyar Honvédség valós képességekkel rendelkezzen, katonái pedig felkészültek és magabiztosak legyenek – jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium (HM) államtitkára a Vitéz Mikecz Kálmán Honvéd Kollégium ünnepélyes évnyitóján.

Szabó István fontos célkitűzésnek nevezte, hogy a honvédség megtartsa a nála szolgálókat, valamint 2026-ra harmincezer főre növeljék az aktív állomány és húszezer főre az önkéntes tartalékosok létszámát. Ennek érdekében előtérbe kerül a katonai pályairányítás, a toborzás és a hazafias honvédelmi nevelés, valamint az a hadiprogram, amelynek része további honvédségi középiskolák és kollégiumok létrehozása – fogalmazott a honvédelmi államtitkár.

Kitért arra, a honvédelmi és haderőfejlesztési program nem csak a haditechnikai eszközök beszerzéséről és a hadsereg modernizálásáról szól, annak középpontjában az ember, a katona áll. A program sikeréhez azonban jól képzett és kiképzett emberek kellenek a honvédségnek, a honvédelmi nevelés pedig elengedhetetlen ebből a szempontból – tette hozzá.

Ezért indult el a kadétprogram, fontos, hogy a jövő nemzedéke is megismerje, megértse és tisztelje a katonai hagyományainkat és eszméinket – mondta el Szabó István. Megjegyezte, a fiatalok képzésébe fektetett energia a jövő záloga, amióta nincs sorkötelezettség, nincs állandó kapcsolat a haderő és a civil társadalom között, így utóbbi nem rendelkezik elég információval a Magyar Honvédség életéről.

A kollégium feladata, hogy megtalálja a közös hangot és kapcsolatot a honvédség, a magyar családok, a szülők és gyerekek között – jelentette ki a honvédelmi államtitkár.

A debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium nyíregyházi telephelyként működő intézmény megnyitásával már két katonai kollégium működik Magyarországon – jelezte Szabó István, megjegyezve, a 2030-ig nyolc-tíz ilyen jellegű intézményt szeretnének megnyitni az országban.

A vitéz Mikecz Kálmán huszár dandártábornok nevét viselő kollégium évnyitóján felszólalt Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere, Vassné Figula Erika, a Nyíregyházi Egyetem rektora és Horváth András alezredes, a kollégium vezetője.

A honvedelem.hu oldalon olvasható információk szerint az egyetem területén kialakított 3 ezer négyzetméter alapterületű kollégium 150 szobával, összesen háromszáz férőhellyel rendelkezik. Az intézménybe azok a nyíregyházi középiskolákba felvett diákok jelentkezhetnek, akik érdeklődnek a katonai pálya iránt és vállalják, hogy a honvédelmi alapismeretek elnevezésű tantárgyat tanulnak.

A felvételt nyert mintegy 24 diák tanítási időben a normál középiskolai oktatásban vesz részt, délutántól pedig ebben a speciális ismereteket adó kollégiumban lakik. A kollégisták számára a szállás ingyenes, csak az étkezésért kell fizetniük, továbbá ösztöndíjat, emelt szintű angol nyelvi oktatást, ingyenes sportolást az egyetem területén, valamint informatikai képzést is biztosítanak számukra.

The post Tanévkezdés: felkészült és magabiztos katonákra van szüksége a honvédségnek appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A világ első légihídja - Evakuálás Kabulból 1928-29-ben

Biztonságpolitika és terrorizmus - Mon, 09/06/2021 - 11:43

 A kabul evakulásá kapcsán találtam ezt a cikket, amely egy majdnem 100 évvek korábbi kabuli evakuálásról mesélt, állítólag ez volt a világ első légihídja 1928-ban (Escape From Kabul in a Flock of Flying Elephants). Akkor is volt egy kisebb forradalom, akkor is az ország konzervatív csoportjai űzték el az afgán valóságtól elrugaszkodott uralkodott, aki túl sok nyugati, vagy nyugatos dolgot akart meghonosítani az országban. Mindig ez van, ha egy afgán vezető/elit gyorsabban halad a népénél. Ekkor is, szovjetek/afgán kommunisták is, ameriakaiaknál is. Akár van külső támogató, akár nincs.

Szóval 1928-ban a brit "nagykövetség" aggódott, mivel a nagykövet korábban RAF pilóta volt, és ismerte a brit légirendészet eredményeit a Közel-Keleten de főleg az indiai szubkontinensen, mindjárt azzal a kéréssel fordult a feletteseihez, hogy legyenek felkészülve egy evakuációra. Itt meg kell állnom egy pillanatra, mert sosem érdekelt a II vh előtti brit légierő, de azt olvastam, hogy a I vh alatt a RAFnak durván 380 század volt (kb fele harcoló, fele kiképző), ez 1920-ra – itt megkapaszkodtam, tekintve, a brit birodalom méretét – 16 századra csökkent: 8 indiai szubkontinensen, 7 a Közel-Keleten, egy otthon.


Szóval az indiai vezetés gyorsan át is rendelt egy századnyi bombázót (10 gép) a Közel-Keletről a várható feladatra. Talán mert a szubkontinensen nem voltak bombázó századok? Lövésem sincs. A bombázók jöttek, de körülményesen, hat leszállással. Mondjuk a kor viszonyai között ez is rendkívüli sebesség volt, mint ahogy manapság az amerikaiak képesek a kabuli repülőtérre visszatérni egy pillanat alatt 45 percenként gépeket indítani valamelyik légibázisukra tankerekkel.

 

Az afgán légierő eközben próbálta támadni az felkelőket. Itt megint meg kell álljak. A korabeli afgán légierő sem érdekelt soha, annyira emlékeztem, hogy a független Afganisztán (amit a posztban szereplő uralkodó kiáltott ki) első vadászgépét a Szovjetuniótól kapta annak jószándéka jegyéül. Annyira még emlékeztem a doktorimból, hogy ebben az időszakban, 20-as évek, azért elég feszkós voltak a szovjet-afgán kapcsolatok, mert Moszkva épp mai szóval államépítésben volt a szomszédos Közép-Ázsiában („sztánok), ami rengeteg erőszakkal járt, ami ellen sokan felkeltek, akikből néhányan Afganisztánba menekültek. Az szovjetek által elűzött buharai emír, a háremével együtt Kabulban élt, vagy inkább háziőrizetben volt. A mellékszál mellékszála, hogy ebben az időben mindenféle európai szerzetek is megfordultak Afganisztánban, pl magyarok, akiket ’17-ig közép-ázsiai menekült táborokban tartottak, majd a káoszban kiszabadulva, néhányan délnek vették az irányt.

 

Hogy jutottunk ide? Úgy hogy a cikk szerint a afgán légierő brit gépeket repült és orosz pilótáik voltak, akik a fehérek oldalán harcoltak korábban a szu polgárháborúban.

 

A közel-keleti bombázó/transzport gépek végül megérkeztek és Pesavárból megindult a légihíd december 23-n. Miközben Kabulban és környékén folyt a trónfosztás majd 600 embert, férfiakat, őket gyereket menekítettek ki, veszteség nélkül! Nem csak a brit követséget de számos más „nyugati” állampolgárt, diplomatát, nagykövetet menekítettek ki. Konkrét veszély nem fenyegette őket, a trónfosztók sem akarták bántani őket, csak óvatosságból csinálták meg a légihidat.

 

A cikk persze ennél részletesebb, vannak benne kényszerleszállt pilóták kalandjai, T.E. Lawrence is felbukkan mint rep. szerelő, kiderül, hogy  milyen rossz fagyban repülni nyitott pilótafülkében, de ezeket már meghagyom annak, aki az eredetire kíváncsi vagy google translate-vel olvas

Categories: Biztonságpolitika

CNN: az Egyesült Államokban képezték ki Hasogdzsi és Moise gyilkosait

Biztonságpiac - Mon, 09/06/2021 - 08:35
Felül kellene vizsgálni az összes amerikai katonai kiképzési programot, miután a közelmúltban kiderült, hogy az Egyesült Államokban képezték ki a Dzsamal Hasogdzsi szaúd-arábiai ellenzéki újságíróval végző halálosztag több tagját, illetve Jovenel Moise haiti elnök gyilkosait – írta honlapján a CNN amerikai hírtelevízió.

A CNN emlékeztetett a The New York Times és a The Washington Post című amerikai napilapok értesüléseire, amelyek először lebbentették fel a fátylat az amerikai biztonsági együttműködési programokról, illetve a washingtoni külügyminisztérium engedélyével működő biztonsági magáncégek működéséről. E programok keretében külföldi katonák ezreit képezik ki minden évben: a 2018-as pénzügyi évben, amely két nappal Hasogdzsi meggyilkolása előtt ért véget, az amerikai külügyi tárca és a védelmi minisztérium 62 700 külföldit képezett ki 155 országból, és ez a szám a CNN szerint még nem is fedi a teljes képet.

A hírtelevízió összeállítását készítő munkatársak figyelmeztettek: ezek a programok túl gyakran adnak teret a visszaélésnek, ahogyan az Hasogdzsi és Moise meggyilkolása esetén is történt. “Emellett hatékonyságuk is megkérdőjelezhető, hiszen a hetekben láthattuk, hogyan omlottak össze az afgán biztonsági erők a tálibok nyomása alatt” – fogalmaztak a hírtelevízió munkatársai. Egyúttal felidézték azt is, hogy az afgán erők kiképzése, felszerelése és a védelmi intézményrendszer kiépítése több mint 88 milliárd dollárjába került az Egyesült Államoknak az elmúlt húsz évben.

Hangsúlyozták, hogy bár számos amerikai kormányzati ügynökségnek van beleszólása a külföldi katonai kiképzési programokba, az értékelés folyamata hemzseg a hiányosságoktól, például a kiképezendők hátterének ellenőrzése sokszor hanyag. Erre volt példa, hogy – a The Washington Post forrásai szerint – Hasogdzsi Egyesült Államokban kiképzett gyilkosai közül többen is annak a szaúdi gyors intervenciós csoportnak a tagjai voltak, amelyet ellenzékiek megfigyelésével, elrablásával, őrizetbe vételével és megkínzásával hoztak összefüggésbe.

De az Egyesült Államokban tanuló külföldi hallgatók ellenőrzésekor sem vettek észre olyan résztvevőket, mint például azt a szaúdi katonát, aki 2019-ben tüzet nyitott a floridai Pensacola haditengerészeti bázisán, megölve három amerikai tengerészt. Egy későbbi felülvizsgálat és szigorúbb átvilágítás további 21 szaúdi katonai hallgató kiutasításához vezetett.

A CNN rámutatott: túl könnyű megkerülni azokat a szabályokat, amelyek azt hivatottak biztosítani, hogy emberi jogi bűncselekmények elkövetői ne férhessenek hozzá az amerikai kiképzési programokhoz.

A hírtelevízió hangsúlyozta: Hasogdzsi és a haiti elnök lemészárlása csupán két tétel a visszaélések hosszú listáján. Maliban az elmúlt évtizedben két katonai puccs vezetői is amerikai katonai kiképzést kaptak. Latin-Amerikában a kiképzett katonákat államcsínyekben, félkatonai szervezetekben és halálosztagokban látni viszont. Az Egyesült Államok emberi jogi alapon sem válogat partnerei között: Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek, Nigéria, Indonézia, a Fülöp-szigetek, Kamerun és Azerbajdzsán is részt vett amerikai kiképzési programokban az elmúlt években.

A CNN a külföldi katonai kiképzési programok átfogó reformját sürgette, azzal érvelve, hogy Joe Biden megígérte, az amerikai külpolitika gyújtópontjába emeli az emberi jogokat.

The post CNN: az Egyesült Államokban képezték ki Hasogdzsi és Moise gyilkosait appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Moszkva fegyverembargót sürget Ukrajnával szemben

Biztonságpiac - Mon, 09/06/2021 - 07:35
Nemzetközi fegyverembargó bevezetését sürgette Ukrajnával szemben Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő.

“A nemzetközi közösségnek feltétlenül el kell ismernie azt a tényt, hogy Ukrajnában polgárháború zajlik és fegyverszállítási embargó bevezetését kell elérnie egy olyan országgal szemben, amely a saját lakosságát irtja” – mondta a szóvivő.

Joe Biden fogadta ukrán hivatali partnerét, Volodimir Zelenszkijt és hatvanmillió dollár értékű katonai támogatásról tett bejelentést. A csomag washingtoni tájékoztatás szerint halált okozó eszközöket, így Javelin páncéltörő rendszereket is tartalmaz majd.

Zaharova arra figyelmeztetett, hogy Ukrajna számára “nagyon megjósolható, szomorú következményekhez vezethet, ha Washington “oroszellenes fegyverként” használja fel Kijevet. A szóvivő szerint a konzekvenciák között néhány már be is következett. Ezek között sorolta fel, hogy Ukrajna meglátása szerint elvesztette nemzeti érdekeit, történelmi identitását és állami működésképtelenségét, a tulajdon állam érdekeit és funkcióit pedig az Egyesült Államok érdekeivel és funkcióival váltotta fel. Úgy vélekedett, hogy Ukrajnának saját népének akaratát, nem pedig az amerikai politikai osztály érdekeit kellene követnie.

Oroszország 2014-ben elcsatolta a Krímet Ukrajnától a Kijevben végbement erőszakos politikai fordulat nyomán, a félszigeten megrendezett népszavazás eredményére hivatkozva. A referendumot a nemzetközi közösség túlnyomó többsége nem ismert el és az annexiót Ukrajna területi épségének megsértéseként értékelte. A Kelet-Ukrajnában ugyanebben az évben kirobbant fegyveres konfliktust Kijev és Washington orosz agressziónak, Moszkva pedig ukrajnai polgárháborúnak tekinti.

Oroszország és Ukrajna között nincs hadiállapot… jogilag.

The post Moszkva fegyverembargót sürget Ukrajnával szemben appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Diplomáciai elismerést és segítséget várnak a tálibok Németországtól

Biztonságpiac - Mon, 09/06/2021 - 06:35
Diplomáciai elismerést, pénzügyi támogatást és gazdasági együttműködést várnak a tálibok Németországtól – mondta az Afganisztánt uraló iszlamista mozgalom szóvivője a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapnak.

Zabihullah Mudzsáhid kiemelte, hogy az afgán lakosság támogatja a tálibokat. “Különben hogyan tudtuk volna tíz nap alatt meghódítani az országot?” – jegyezte meg. A szóvivő kifejtette: a hatalom megszerzése után a megbékélésre és a lakosság jóllétére kell törekedni. Ezért be kell indítani a gazdaságot és munkahelyeket kell teremteni, amihez a nemzetközi közösség és benne Németország segítsége is szükséges.

Mint mondta, a tálibok “erős és hivatalos diplomáciai kapcsolatot” akarnak kiépíteni a németekkel, akik mindig is szívesen látott vendégek voltak Afganisztánban, és már a monarchia idején is sokat tettek az országért. Később “sajnos csatlakoztak az amerikaiakhoz, de ez most már meg van bocsátva” – mondta Mudzsáhid. Kifejtette, hogy az új tálib kormány Németországtól és más országoktól is humanitárius segítséget vár és együttműködést az egészségügy, a mezőgazdaság és az oktatás területén.

A Welt am Sonntag kiemelte, hogy Mudzsáhid a kilencvenes években hatalomra jutott tálib vezetéshez képest új, fiatalabb, modernebb gondolkodású nemzedék talán legfontosabb képviselője, és tudja, hogy a nemzetközi közösség támogatásának feltétele az emberi jogok érvényesülésének biztosítása. A lap szerint a mozgalomban továbbra is vannak “keményvonalasok”, akik a mérsékelteknél nagyobb befolyással rendelkeznek a fiatal, kevésbé képzett harcosok között. A mérsékelt irányvonal pedig csakis akkor kerekedhet felül, ha “gyakorlati eredményeket” tud felmutatni.

A Welt am Sonntag arról is írt, hogy az ország lakosságának fele – 18 millió ember – humanitárius segélyre szorul, és a segélyszervezetek éhínségtől tartanak. Ilyen tartós humanitárius válság menekülthullámokat indítana el, ezt pedig a német kormány mindenáron meg akarja akadályozni – jegyezte meg a lap. A berlini vezetésnek azért is fontos az afganisztáni helyzet alakulása, mert Közép-Ázsián kívül Németországban él a legnagyobb afgán közösség, 280 ezer ember. Így sok szakértő szerint Németország lenne a fő célpont, ha menekülthullám indulna el Afganisztánból Európa felé.

“Azzal számolunk, hogy néhány hét múlva sok dolgunk lesz a német határokon” – mondta a Welt am Sonntagnak a rendőri szervek egyik legnagyobb munkavállalói érdekképviselete, a Német Rendőrszakszervezet (DPolG) elnöke, Heiko Teggatz. A “negatív forgatókönyv” megvalósulása csak akkor kerülhető el, ha segítséget kapnak a menekültek Afganisztánban és térségében, és “Brüsszel, Berlin és Párizs egyértelműen elkötelezi magát a valódi határvédelem mellett” – jelentette ki a szakszervezeti vezető.

The post Diplomáciai elismerést és segítséget várnak a tálibok Németországtól appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Lemondott posztjáról a visszaéléssel vádolt szlovák rendőrfőkapitány

Biztonságpiac - Mon, 09/06/2021 - 05:35
Lemond posztjáról és távozik a rendőrségtől Peter Kovarík szlovák országos rendőrfőkapitány, aki ellen a múlt héten indult büntetőeljárás hatalommal való visszaélés és igazságügyi eljárás akadályozása jogcímén. Távozási szándékát maga a rendőrfőkapitány jelentette be keddi pozsonyi sajtótájékoztatóján.

A rendőrfőkapitány már hétfőn benyújtotta a belügyminiszternek lemondási nyilatkozatát, amely szerint szeptember 15-i hatállyal akar távozni posztjáról és a rendőrség kötelékéből – számolt be a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. Kovaríkot idén januárban nevezték ki rendőrfőkapitánnyá, egy éven belül ő volt a harmadik személy ezen a poszton, aki ellen eljárás indult.

Döntéséről Kovarík azt mondta: függetlenül attól, hogy mit gondol az ellene indított eljárásról, elképzelhetetlennek tartja, hogy úgy töltse be a posztját, hogy közben büntetőeljárás van folyamatban vele szemben. Kovarík ellen a múlt héten indított eljárást a pozsonyi kerületi ügyészség egy idén júliusban történt incidensre hivatkozva. Akkor a rendőrfőkapitány ideiglenesen meghiúsította, hogy a belügyminisztérium belső ellenőrzési hivatala (ÚIS) végrehajtson egy akciót a rendőrség egy speciális egységében, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökségben (NAKA).

Az akció során az ÚIS három olyan úgynevezett “vezeklő tanút” akart őrizetbe venni, akik vallomásai alapján a NAKA több eljárást folytatott és folytat. Akcióját az ÚIS azzal indokolta, hogy szerinte a NAKA rendőrei befolyásolhatták a vezeklő tanúk vallomásait. Az országos rendőrfőkapitány viszont az ÚIS akciójának meghiúsítását azzal indokolta, hogy – állítása szerint – az ÚIS nyomozótisztje az akció végrehajtásához nem rendelkezett megfelelő engedéllyel. Az őrizetbevételeket célzó akciót némi késéssel később sikerült végrehajtani, de a három személy közül akkor már csak egyet tudtak őrizetbe venni.

Az elmúlt közel egy évben a szlovák rendőrség több kiemelkedő korrupciós ügyben is kizárólag “vezeklő tanúk”, vagyis a bűnügyekben személyesen is érintett, ám a tanúskodásért cserébe engedményekre számító személyek vallomásaira hivatkozva vettek őrizetbe gyanúsítottakat. Ezt a módszert sok kritika érte a bűnüldöző szervek berkeiből is, de főként az ellenzéki pártok részéről, amelyek képviselői több eset kapcsán is azt állították, hogy a “vezeklő tanúk” a nyomozás irányítóival egyeztetve célirányosan változtatják vallomásaikat.

Kovarík a személye elleni eljárás megindítását követően visszautasította a vele szemben felhozott vádakat, illetve közölte: panasszal élt az eljárás ellen, illetve elfogultságra hivatkozva óvást emelt a pozsonyi kerületi ügyészség valamennyi ügyészével szemben. Keddi sajtótájékoztatóján Kovarík az eljárásról azt mondta: nem elégíti ki a bűncselekmény fogalmát az, ami a vele szemben felhozott vádakban szerepel, de készen áll arra, hogy megvédje magát, akár a bíróságon is.

The post Lemondott posztjáról a visszaéléssel vádolt szlovák rendőrfőkapitány appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Öt magyar érem a katonai öttusa-világbajnokságon

Biztonságpiac - Mon, 09/06/2021 - 04:35
Öt érmet, közte két aranyat szereztek a magyar versenyzők a Lengyelországban rendezett katonai öttusa-világbajnokságon.

A lengyelországi öttusabázison, Drzonkówban remek magyar eredmények születtek — közölte Kállai Ákos női szövetségi kapitány, a csapat vezetője az.

“A férfiak váltóversenyében ezüstéremmel hangolt a Demeter Bence, Kasza Róbert kettős, majd a hagyományos versenyben is jól szerepeltek a fiúk: Demeter arany-, Bruckmann Gergő bronzérmes lett, Kasza a tizenötödik helyen ért célba, és a csapat egységes teljesítményt nyújtva szintén a dobogó tetejére állhatott” – mondta a kapitány, majd hozzátette, hogy a vívás ezúttal is meghatározó szám volt. A fiatal Bruckmann 21 győzelmet szerzett a páston, és ezzel megalapozta jó szereplését.

“Gergő végre pozitívan jött ki az éremért folyó versenyből, élni tudott a lehetőséggel, nem nyomta össze a tét. A rutinos Demeter két győzelemmel kevesebbet szerzett ugyan, de a többi számban jól teljesítve viszonylag könnyedén lett aranyérmes” – foglalta össze a történteket Kállai.

A nőknél rajthoz állt a friss olimpiai bronzérmes Kovács Sarolta, aki két fiatal versenyzővel, Guzi Blankával és Simon Saroltával az oldalán csapatban bronzérmet nyert. Egyéniben Guzi hatodik, Simon nyolcadik, Kovács tizenötödik lett.

“Nagyon jó záró számot teljesítettek a lányok, az ötödik helyről futottak fel a harmadikra” – összegzett Kállai.

The post Öt magyar érem a katonai öttusa-világbajnokságon appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A Reuters szerint Biden nyomást gyakorolt Gánira, hitesse el a világgal, hogy kormánya uralja a helyzetet

Biztonságpiac - Sun, 09/05/2021 - 08:35
Joe Biden amerikai elnök nyomást gyakorolt Asraf Gáni volt afgán elnökre, hogy hitesse el a nemzetközi közvéleménnyel és az afgánokkal, hogy ura a helyzetnek. Cserében Biden segítséget ígért Kabulnak – derült ki a Reuters brit hírügynökség jelentéséből, amely a két politikus utolsó, július végi telefonbeszélgetésének leiratát szemlézte.

A július 23-i, körülbelül negyedórás beszélgetésben Biden elmondta, hogy a világ egyre kevésbé bízik az afgán kormányerők tálibok elleni sikerében, s úgy vélte, Kabulnak először arról kell meggyőznie a közvéleményt, hogy képes legyőzni a tálibokat, “akár igaz, akár nem”. Biden úgy fogalmazott: “szükség van rá, akár igaz, akár nem, de szükség van egy másfajta kép felrajzolására”.

Hozzátette: “rengeteget jelentene”, ha Kabul sikerrel járna ebben, és azt ajánlotta, a prominens afgán vezetők tartsanak sajtótájékoztatót, amelyen új katonai stratégiát jelentenek be. Méltatta emellett az afgán hadsereget. “Egyértelmű, hogy a legjobb hadseregük van” – mondta Biden, kiemelve, hogy Kabulnak 300 ezer jól képzett és jól felszerelt katonája van, szemben a tálibok 70-80 ezer emberével. “Továbbra is biztosítjuk a légi támogatást, ha tudjuk, mi Kabul terve” – fogalmazott Biden.

A Reuters emlékeztet rá, hogy néhány nappal a beszélgetés előtt az amerikai erők valóban több légicsapást hajtottak végre, támogatandó az afgán kormányerők szárazföldi műveleteit. Emiatt a tálibok azzal vádolták Washingtont, hogy megszegi a köztük és az amerikaiak között megkötött dohai egyezményt. Gáni a maga részéről azt mondta, továbbra is hisz a békés rendezésben, “amennyiben Kabul igazíthat a katonai stratégián”, ám emlékeztetett arra is, hogy az idő gyorsan fogy.

Biden és Gáni között nézeteltérés támadt Hamid Karzai volt afgán elnök személyéről: bár Biden azt javasolta, Karzai szintén vegyen részt a sajtótájékoztatón, Gáni ezt ellenezte, és azzal vádolta elődjét, hogy őt, Gánit, “az amerikaiak lakájának” nevezte. Biden Gánihoz intézett szavai arra utalnak, hogy az amerikai elnök nem várta a tálibok gyors győzelmét – jegyzi meg a Reuters. Gáni kiemelte: a kabuli kormány ellen harcolók között legalább 10-15 ezer külföldi, főleg pakisztáni terrorista is található.

Korábban afgán kormánytagok és amerikai elemzők egyaránt úgy vélték, a tálibok részben pakisztáni segítséggel erősödhettek meg, jóllehet Iszlámábád ezt többször tagadta. A most nyilvánosságra hozott beszélgetés kapcsán Pakisztán washingtoni nagykövetsége leszögezte: a Pakisztánból Afganisztánba tartó tálib fegyveresek története csupán Asraf Gáni kifogása a saját kudarcaira. Maga Gáni a tálib hatalomátvételt követően családjával együtt elmenekült Afganisztánból az Egyesült Arab Emírségekbe.

A Reuters leszögezi: ugyancsak július 23-án Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó, Mark Milley tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke és Frank McKenzie tábornok, a Közép- és Dél-Ázsiáért is felelős Középső Parancsnokság vezetője is egyeztetett Gánival telefonon. A beszélgetésben – amely szintén a hírügynökség birtokába került – az amerikai fél kiemelte, hogy az afgán helyzet nemzetközi értékelése a tálibok sikerét tükrözi.

“Ezt a narratívát kell megfordítanunk” – szögezték le.

A Reuters magát megnevezni nem kívánó forrástól kapta meg a Biden és Gáni közti beszélgetésnek mind a leiratát, mind a hanganyagát. A hírügynökség jelentését sem a Fehér Ház nem kommentálta, sem Jake Sullivan, illetve Mark Milley irodája nem reagált rá.

The post A Reuters szerint Biden nyomást gyakorolt Gánira, hitesse el a világgal, hogy kormánya uralja a helyzetet appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Montenegróban fogták el a magyar rendőrség által keresett drogkereskedőt

Biztonságpiac - Sun, 09/05/2021 - 07:36
Montenegróban fogtak el egy kábítószer-kereskedőt, akit a magyar rendőrség keresett – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda.

A közlemény szerint a horvát-magyar állampolgárságú G. Igort a podgoricai bűnügyi rendőrség augusztus 27-én fogta el Montenegróban. Jelenleg kiadatási őrizetben van. A napokban a férfi bűntársait is elfogták, akik Magyarországon árulták a kábítószert. A rendőrség januárban értesült arról, hogy egy férfi nagy mennyiségű marihuánát fog átadni valakinek Budapesten. A gyanú szerint a kábítószert G. Igortól szerezte be.

Január 29-én a rendőrök Budapesten elfogták a magyar férfit, aki egy mélygarázsban egy nagy fekete táskában 22 kilogramm marihuánát adott át egy vevőnek. Az elkövetői körhöz köthető járműben további 61 kilogramm marihuána volt. Szintén G. Igortól szerezte be a kábítószert jelentős mennyiségben V. Gergő és testvére, őket szeptember 1-jén Budapesten fogták el, vevőiket pedig szintén a fővárosban, illetve Diósdon.

A nyomozás megállapította, hogy a jelentős mennyiségű kábítószert egy külön, a deponálásra használt autóban is tárolták. A tárolásra használt autóból öt nagy sporttáskában összesen 27 és fél kilogramm növényi származékot (marihuánát), az elkövetői körhöz köthető ingatlanokban további 750 gramm marihuánát és THC-t tartalmazó olajkoncentrátumot, valamint az azok továbbértékesítéséhez szükséges eszközöket találtak.

A testvérpárt a rendőrség kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítja, kihallgatásuk során nem tudtak olyan jövedelmet igazolni, amely indokolná magas életszínvonalukat. Mindketten bűnügyi őrizetbe kerültek, a nyomozók kezdeményezték a letartóztatásukat. A rendőrség az akciósorozatával több mint százezer adag, csaknem 300 millió forint értékű kábítószer piacra kerülését akadályozta meg – áll a közleményben.

The post Montenegróban fogták el a magyar rendőrség által keresett drogkereskedőt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Jövőre megérkezik a gyorshajtás elleni biztonsági rendszer az autókba 

Biztonságpiac - Sun, 09/05/2021 - 06:35

Jövő év július 6-tól jelentősen változik az Európai Unióban az autózás és a teherszállítás, illetve a gépjárműértékesítés. Az Európai Bizottság a közelmúltban elfogadta annak a 2019/2144 számú rendeletmódosításnak a szövegét és mellékleteit, amely szerint az említett határidőtől csak olyan új tervezésű személyautó és teherautó hozható forgalomba a közösség országaiban, amely rendelkezik intelligens sebességszabályozó (ISA) rendszerrel. A következő lépcsőfok két év múlva várható, így előbb-utóbb minden uniós gépjárművezetőnek hozzá kell szoknia ehhez az új biztonságtechnikai eszközhöz – hívja fel a figyelmet az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás.  

Jövő év július 6-tól kizárólag olyan új tervezésű autó és teherképkocsi hozható forgalomba az Európai Unió területén, amelyet a gyártó felszerelt egy új biztonságtechnikai eszközzel, intelligens sebességszabályozó (ISA) rendszerrel. Az Európai Bizottság a nyár közepén, alig néhány hete – a véleményezési időszak lezárulta után – fogadta el a rendeletmódosítás szövegét és annak mellékleteit. A tervezet szerint 2024. július 7-től lép életbe az intézkedés második lépcsője. Onnantól kezdve ugyanis már nem csak a legújabb konstrukciókat, hanem minden olyan gépjárművet fel kell szerelni az említett eszközzel, amelyet e határidő után hoznak forgalomba.

„Az indoklás szerint az új technológiával az Unió döntéshozói a gyorshajtásos balesetek számát szeretnék csökkenteni. Kérdés azonban, hogy ezt milyen megoldással érik majd el. A most elfogadott dokumentumok ugyanis több lehetőséget is említenek. Elképzelhető, hogy a gázpedálon finom ellenerőt érzékel majd a sofőr, vagy a motorvezérlés csökkentheti a teljesítményt, de akár a gázpedál rezgése is jelezheti a gyorshajtást, felvillanó fényjelzések mellett. Fontos azonban kiemelni, hogy a jelzőrendszerek nem mindegyike alkalmazható minden egyes gépjárműben, mivel annak felhasználása nagyban függ a motortól, vagy a gépjármű-meghajtás típusától (pl. hibrid). Minden megoldásban közös azonban, hogy ezeket a sofőr felülbírálhatja. Annyi bizonyos, hogy idővel minden gépjárművezetőnek hozzá kell szoknia az új biztonságtechnikai eszközhöz” – mutat rá az ügyvédi társulás szakértője, Nyitrai Tibor.

A Bizottság előtt lévő anyag kitér arra is, miért látja indokoltnak az eszköz általános bevezetését a tagországokban. Az Európai Unió közútjain 2019-ben közel 23 ezer halálos baleset történt. Becslések szerint az összes baleset 10-15 százaléka és a halálos balesetek harminc százaléka gyorshajtás vagy nem megfelelő sebességgel történő vezetés közvetlen következménye. A szabályozni kívánt probléma tehát valóban komoly veszélyforrás az utakon. Úgy vélik, a vezetőket a túlzott menetsebességre figyelmeztető műszaki megoldás visszafoghatja, így jelentős hatással lehet a balesetek kimenetelére és a sérülések mértékének csökkentésére.

Innentől kezdve – két hónapon keresztül – az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak van még joga a rendeletmódosítást kifogásolni vagy visszautasítani. Ha ez nem történik meg, akkor jövőre tényleg bekerülnek a gyorshajtás elleni rendszerek autóinkba.

The post Jövőre megérkezik a gyorshajtás elleni biztonsági rendszer az autókba  appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Buszsávellenőrzés volt Budapesten, 63 esetben intézkedtek a rendőrök

Biztonságpiac - Sun, 09/05/2021 - 05:35
A buszsávban közlekedőket ellenőrizték Budapesten a rendőrök, a kétnapos akció során hatvanhárom esetben intézkedtek szabálytalankodókkal szemben – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A rendőrség honlapján is olvasható közlemény szerint hétfőn és kedden újra célzottan ellenőrizte a buszsávok használatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (Föri). A buszsávban való jogosulatlan közlekedés miatt 62, az ugyanott történő szabálytalan megállás miatt egy esetben szabtak ki helyszíni bírságot, valamint hat emberrel szemben szabálysértési feljelentéssel éltek – tették hozzá.

Szabálytalan rakodás, a záróvonal átlépése, vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használata, illetve a megállás szabályainak megszegése miatt tíz esetben szabtak ki helyszíni bírságot, tilos jelzésen áthaladás, a biztonsági öv használatának elmulasztása miatt pedig kétszer közigazgatási bírságot. A vezetéstől eltiltott két autóssal szemben büntetőeljárás indult – áll a közleményben.

The post Buszsávellenőrzés volt Budapesten, 63 esetben intézkedtek a rendőrök appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A kormány meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet

Biztonságpiac - Sun, 09/05/2021 - 04:35
A kormány ismét meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

A közlemény szerint a magyar határon érzékelhető egyre növekvő migrációs nyomás és az afganisztáni események miatt várható újabb migrációs hullám miatt a kormány fél évvel ismét meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet. Az erről szóló kormányrendelet hamarosan olvasható a Magyar Közlönyben – tették hozzá.

Mint beszámoltak róla, az utóbbi hetekben az Európa felé irányuló bevándorlás mind a tengeren, mind a szárazföldön újabb erőre kapott, a magyar határszakaszokon is jelentősen megnőtt az illegális határátlépési kísérletek száma. Úgy folytatták: idén már több mint 60 ezer migránst fogtak el a magyar határon, ez több mint triplája az egy évvel ezelőttinek.

Az utóbbi időszakban átlagosan napi háromszáz illegális migránst tartóztatnak fel a magyar rendőrök – írták arra is kitérve, hogy a balkáni útvonalon rekedt migránsok egyre erőszakosabban próbálnak bejutni az országba és rendszeresen rátámadnak a határt védő rendőrökre. Idén már egy tucat alagutat tártak fel a határnál és az elfogott embercsempészek száma is háromszorosára emelkedett egy év alatt – ismertette a KTK.

A kommüniké szerint a világjárvány miatti gazdasági problémák és az afganisztáni események újabb migrációs hullámot indítanak el, amely az iszlám szélsőségesek számára is újabb lehetőség eljutni Európa belsejébe.

The post A kormány meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Maláj utasszállító: a nemzetközi nyomozóbizottság információkat kér a kurszki lakosoktól

Biztonságpiac - Sat, 09/04/2021 - 08:35
A Malaysia Airlines MH17-es járatának 2014-es lezuhanását vizsgáló nemzetközi nyomozóbizottság csütörtökön felhívást intézett az oroszországi Kurszk városának lakosaihoz, főként az orosz hadseregben szolgálókhoz, hogy osszanak meg információkat annak a rakétának a bevetésével kapcsolatban, amellyel vélhetően lelőtték az utasszállító repülőgépet – jelentette a holland sajtó.

A nyomozást koordináló holland hatóságok 2018-ban megállapították, hogy a dél-oroszországi városban állomásozó 53. orosz légvédelmi dandártól származó BUK-rakétával lőtték le Kelet-Ukrajna felett az Amszterdamból a maláj fővárosba, Kuala Lumpurba tartó gépet. A fedélzeten tartózkodó 298 ember, közöttük 196 holland állampolgár, életét vesztette.

A nyomozók olyan fényképeket, videókat, e-maileket és hivatalos dokumentumokat várnak, amelyek segíthetik a vizsgálatot azzal kapcsolatban, kik álltak fegyver ukrajnai bevetéséről szóló döntés hátterében, és kik hajtották végre az akciót. A szemtanúkhoz intézett videófelhívásban egy 29 éves, orosz származású ausztrál áldozat édesanyja is megszólalt. Az oroszul beszélő asszony elmondta, hogy a tragédia gyógyíthatatlan sebeket okozott számára.

“Az igazságnak ki kell derülnie, mindenkinek tudnia kell, mi történt valójában. Szeretnénk, ha valaki vállalná a felelősséget a történtekért” – mondta.

A holland ügyészség már eljárást indított három orosz, illetve egy ukrán állampolgár ellen, akik magas rangú orosz katonatisztek voltak a kelet-ukrajnai szakadár hadtestben, és akiket a gép kilövésének megszervezésével vádolnak. A vád szerint azonban még nem lehet tudni, hogy kik azok, akik a rakétarendszert működésbe hozták.

A négy gyanúsított ellen távollétükben folyó büntetőeljárás szeptember 6-án, hétfőn folytatódik a schipholi bíróságon. Hollandia és Ausztrália nyíltan Oroszországot vádolta az állampolgárai halálával. Moszkva végig tagadta, hogy bármilyen köze volt a szerencsétlenséghez, és Kijevet okolta a történtekért.

The post Maláj utasszállító: a nemzetközi nyomozóbizottság információkat kér a kurszki lakosoktól appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Emberölés kísérletével vádol az ügyészség egy férfit, de elmeállapota miatt felmentését és kényszergyógykezelését kéri

Biztonságpiac - Sat, 09/04/2021 - 07:35
Öt bűncselekménnyel, köztük több emberen elkövetett emberölés kísérletével vádol a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség egy férfit, de kóros elmeműködése miatt a felmentését és kényszergyógykezelésének elrendelését kéri – tudatta a főügyészség.

A főügyészség szerint kóros elmeállapota miatt nem büntethető a férfi, és tartani lehet attól, hogy hasonló bűncselekményeket fog elkövetni. A vádlott jelenleg előzetes kényszergyógykezelés alatt áll.

A vádirat szerint a jelenleg 52 éves férfinak 2018 végére megromlott a házassága, felesége válni akart tőle. A férfi ezt nem tudta elfogadni, feleségét mindenhová követte, soproni munkahelyére rendszeresen bekiabált, a kirakaton keresztül obszcén jelzéseket mutogatott neki, egy alkalommal megerőszakolta. Két hét alatt 180 alkalommal hívta, üzeneteket küldött neki, és a felesége gyermekének is zaklató vagy értelmezhetetlen üzeneteket küldött. Letörte a nő autójának ablaktörlő lapátját, amellyel a jármű szélvédőjét ütötte.

A férfi azzal is megfenyegette a nőt, hogy megöli, ha elhagyja.

2019 tavaszán a vádlott késsel támadt a nőre annak munkahelyén. Négyszer megszúrta, és rátámadt a nő segítségére siető emberekre is; egyiküket megszúrta a nyakán, a feje oldalán és a bal karján is, majd megpróbálta többször elütni. Végül autójával Ausztriába menekült, ahol a rendőrök a magyar hatóságok kérésére elfogták.

The post Emberölés kísérletével vádol az ügyészség egy férfit, de elmeállapota miatt felmentését és kényszergyógykezelését kéri appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Savanyú a szölö: a Kreml szerint Washington és Kijev Moszkva rovására barátkozik

Biztonságpiac - Sat, 09/04/2021 - 06:35
Sajnálatos, hogy az Egyesült Államok és Ukrajna azzal a szándékkal akarja kiépíteni baráti kapcsolatait, hogy szembeszálljon Oroszországgal – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

Peszkov így kommentálta, hogy a Moszkvával fennálló viszony “magas helyen” ugyan, de “negatív előjellel” szerepelt Joe Biden amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdai washingtoni találkozójának napirendjén. “Vagyis ők nem a maguk számára, hanem Oroszország ellen barátkoznak. Ez csak sajnálkozást tud kiváltani” – fogalmazott az orosz elnök szóvivője.

Mint mondta, Oroszország tudomásul vette Ukrajna óhaját, hogy csatlakozni kíván az euroatlanti szövetséghez, valamint Washington álláspontját is, hogy kész támogatni ezt a törekvést. Hozzátette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök korábban többször is kifejezte Moszkva világos, egyértelmű és következetes nemtetszését azzal kapcsolatban, hogy a NATO katonai infrastruktúrája folyamatosan közeledik Oroszország határaihoz.

“Ez egyáltalán nem tetszik nekünk” – hangsúlyozta Peszkov.

A szóvivő az Izvesztyija című lapnak adott interjújában kilátásba helyezte, hogy Oroszország “nagyon veszélyesnek” tartja a NATO katonai infrastruktúrájának a határaihoz történő közeledését, ezért saját biztonságának teljes körű biztosítása érdekében ellenintézkedéseket fog hozni, ha ez megtörténne. Rámutatott, hogy az ukrajnai lakosság legkevesebb fele nem kér az észak-atlanti szövetség tagságából, Zelenszkij pedig ennek ellenére ragaszkodik a belépéshez a NATO-ba.

Közölte: Moszkva és Kijev távol áll attól, hogy megállapodjon egy esetleges orosz-ukrán csúcs napirendjétől. A szóvivő szerint Oroszország és az Egyesült Államok viszonyában több olyan kérdés is van, amelyben nem történt előrelépés Putyin és Biden genfi csúcstalálkozója óta. Példaként hozta fel az amerikai börtönökben fogva tartott orosz állampolgárok és az Egyesült Államokban “a nemzetközi jog megsértésével” lefoglalt orosz diplomáciai ingatlanok ügyét.

Pozitívumként említette meg, hogy megindult a konzultációs folyamat a fegyverzetellenőrzés és a kiberbiztonság ügyében. Hozzátette, hogy a Kreml nem táplál illúziókat az amerikai szankciópolitika iránt. Elmondta, hogy az orosz és az amerikai fél kapcsolatban áll Afganisztán ügyében, de a legfelső szintű kapcsolatfelvétel egyelőre nem szerepel a tervek között. A szóvivő szerint nem lesz kétoldalú kommunikáció a szeptember 11-i terrortámadások közelgő 20. évfordulójával kapcsolatban sem.

Tájékoztatása szerint az Afganisztánban hatalomra került tálibok mindeddig megfelelnek azoknak a garanciáknak, amelyeket a kabuli orosz nagykövetség biztonságával kapcsolatban adtak. A közép-ázsiai országban történtekről Putyin a nap folyamán többször is kap jelentést.

Peszkov védelmébe vette Nyikanor Tolsztih tanulót, aki egy szerdai vlagyivosztoki, a tanévnyitó alkalmából megtartott nyilvános, a televízió által élőben közvetített történelemórán kijavította Vlagyimir Putyint. Az orosz elnök ugyanis – hibásan – azt állította, hogy a Nagy Péter orosz cár és XII. Károly svéd király seregei között 1709-ben megvívott, orosz győzelemmel végződött poltavai csata a hétéves háború (1756-1763) egyik ütközete volt. Tolsztih felhívta a figyelmet arra, hogy a csata a (nagy) északi háború (1700-1721) idején történt.

Újságírók megkeresték a vorkutai 35. iskola igazgatóját – itt tanul Tolsztih -, aki szerint a fiúnak nem illett volna félbeszakítania olyan embereket, akik “pozíciót foglalnak el a társadalomban”. Julija Rjabceva igazgatónő úgy vélekedett, hogy Tolsztihban van némi “pimaszság”, és hiányzik az önmérséklet, hogy “ne igazítsa ki Vlagyimir Vlagyimirovicsot”.

A vlagyivosztoki közjáték és az a kérdés, hogy ennek milyen következményei lehetnek a tanulóra nézve, élénk vita tárgya lett az orosz közösségi médiában. A Kreml szóvivője méltatta a fiú közbeszólását, és igyekezett lehűteni a kedélyeket. “Ez teljesen normális helyzet, a gyerek jól tette, amit tett, és remélem, hogy senki sem fogja bírálni” – mondta. “Senki sem fogja eltanácsolni, főleg nem egy ilyen tehetséges és nagytudású gyereket. Ez nem volt pimaszság, kategorikusan nem értünk egyet az iskolaigazgatóval” – tette hozzá.

Putyin egyébként a szerdai találkozón megköszönte a tanulónak a kiigazítást, és folytatta gondolatmenetét.

The post Savanyú a szölö: a Kreml szerint Washington és Kijev Moszkva rovására barátkozik appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Rabolt és buszvezetőre támadt egy román férfi, hat év fegyházra ítélték

Biztonságpiac - Sat, 09/04/2021 - 05:35
Hat év fegyházra ítélt a bíróság egy 29 éves román állampolgárt, aki betört egy csepeli házba, majd pár hónappal később megtámadott egy buszvezetőt – közölte a fővárosi főügyész.

Ibolya Tibor közölte: a vádirat szerint a román állampolgárságú férfi tavaly május 24-én átmászott egy XXI. kerületi ház kerítésén, berúgta a ház ajtaját, és úgy megütötte az ott élő férfit, hogy az elájult. Ezután bezárta belülről a bejárati ajtót, a sértettet vízzel fellocsolta, és a konyhából hozott kenyérvágó késsel fenyegetőzve az értékeit követelte.

A sértett nem engedelmeskedett, ezért a vádlott kutatni kezdett, végül harmincezer forint értékben zsákmányolt pénzt és mobiltelefont, majd elhagyta a helyszínt. A vádlott 2020 októberében erősen ittasan felszállt egy XXI. kerületben közlekedő buszra. A sofőr rendreutasította, a végállomáson pedig próbálta a buszról leszállítani a vádlottat, aki válaszul rátámadt a közfeladatot ellátó személynek minősülő férfire.

A férfi ellen a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség emelt vádat. Az előkészítő ülésen a vádlott mindkét bűncselekményben beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz fűződő jogáról. A bíróság ezért a vádlottat – a váddal egyezően – felfegyverkezve elkövetetett rablásban és közfeladatot ellátó személy elleni erőszakban mondta ki bűnösnek, és ezért hat év fegyházra ítélte, valamint hat évre kiutasította Magyarországról.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

The post Rabolt és buszvezetőre támadt egy román férfi, hat év fegyházra ítélték appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.