You are here

Biztonságpolitika

Vesztegetéssel gyanúsítanak két ügyvédet és egyikük védencét

Biztonságpiac - Thu, 04/21/2022 - 08:35
Hatósági eljárásban elkövetett vesztegetés elfogadása miatt a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatott ki két ügyvédet és egyikük védencét – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

Azt írták, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága előtt költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő ügyben gyanúsítottként kihallgatott férfi terhelő vallomást tett egy másik emberre, akit ezután szintén gyanúsítottként hallgattak ki.

A gyanú szerint az ügyben elsőként kihallgatott férfi a védelmét ellátó ügyvédjével azt közölte, harmincmillió forintért cserébe hajlandó korábbi vallomását úgy módosítani, hogy annak tartalma alapján megszüntessék az eljárást a másik emberrel szemben, vagy legalább enyhébb megítélésű bűncselekménnyel vádolják.

Az ügyvéd az ajánlatot a másodikként meggyanúsított férfi ügyvédjének továbbította – tették hozzá. Az ügyészség szerint az ajánlattal megkeresett embernek a megállapodás szerint ötmillió forintot előre kellett volna letétként átadnia az ajánlattevő férfi ügyvédjének, míg a fennmaradó összeget a rá nézve kedvező vallomás megtétele után kellett volna kifizetnie.

A megkeresett embertől egy balatoni gyorsétteremben a másik férfi ügyvédje azzal a hivatkozással vette át az ötmillió forintot, hogy azt eljuttatja védencéhez, aki ezért cserébe törvényes jogával nem élve, más személy érdeke által meghatározottan tesz vallomást.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a három elkövetőt vesztegetés elfogadásának bűntette hatósági eljárásban gyanúja miatt, amelyet az ajánlattevő tettesként, míg a két ügyvéd bűnsegédként követett el – áll a közleményben.

 

The post Vesztegetéssel gyanúsítanak két ügyvédet és egyikük védencét appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Oroszország eltörli az uniós állampolgárok vízumkedvezményeit

Biztonságpiac - Thu, 04/21/2022 - 07:35
Megszavazta az orosz parlament alsóháza szerdán a legtöbb európai állam, köztük az uniós tagországok állampolgárai számára biztosított vízumkedvezmények eltörléséről szóló törvényjavaslatot.

A dokumentum vízumkötelezettséget vezet be az EU-tagállamok, Svájc, Norvégia, Izland és Liechtenstein diplomata-útlevéllel rendelkező állampolgárai számára. Emellett megszűnnek a hivatalos delegációk, a nemzeti és regionális kormányok és parlamentek, az alkotmánybíróságok és legfelsőbb bíróságok tagjai, valamint az említett országok újságírói számára biztosított vízumkedvezmények is.

Az orosz kormány által kezdeményezett törvényjavaslat első hat cikke hatályon kívül helyezi a felsorolt országokkal kötött nemzetközi szerződéseknek a diplomata-útlevelekre és vízumokra vonatkozó rendeleteit, “barátságtalan cselekményekre válaszul meghozandó sürgős intézkedések szükségességére” hivatkozva. A hetedik cikk értelmében a kedvezmények visszaállításáról az orosz elnök dönt. A törvény a hivatalos kihirdetésének napján lép hatályba.

Jevgenyij Ivanov külügyminiszter-helyettes az alsóházban bejelentette, hogy Oroszország szigorítani fogja a “barátságtalan” országokból érkező újságírókra vonatkozó beutazási szabályokat is, válaszul arra, hogy az EU és a hozzá csatlakozott országok megnehezítették az Oroszországi Föderációból érkező üzletemberek számára a vízum beszerzését. A diplomata szerint Moszkva aszimmetrikus választ ad.

Ivanov közölte, hogy a “barátságtalan” országokból érkező újságírók egyszeri belépésre jogosító vízumot kapnak majd, és a vízumdíj is emelkedik.

 

The post Oroszország eltörli az uniós állampolgárok vízumkedvezményeit appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

ITM: repülésbiztonsági csúcstalálkozón ismerték el a magyar balesetvizsgálók munkáját

Biztonságpiac - Thu, 04/21/2022 - 06:35
Először tartotta egy helyszínen és egy időben éves konferenciáit három jelentős nemzetközi légiközlekedési balesetvizsgáló szervezet. A szakmai fórumok összesen mintegy kétszáz résztvevője április elején találkozott Budapesten — írta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A Légiközlekedési Balesetvizsgálók Nemzetközi Társasága (ISASI) a háromnapos eseménysorozaton fogadta tagjai közé az Innovációs és Technológiai Minisztériumban működő Közlekedésbiztonsági Szervezetet (KBSZ) – jelentette be a minisztérium.

A magyar fővárosban 2022. április 5. és 7. között előbb az Európai Polgári Repülési Konferencia Balesetvizsgáló Szakcsoportjának (ECAC ACC) ülését rendezték meg. Budapest harmadszor adott otthont az eseménynek, de most debütált az Állami Légiközlekedési Balesetvizsgálók együttműködési fóruma (MASI) és a Légiközlekedési Balesetvizsgálók Európai Társasága (ESASI) találkozóinak vendéglátójaként – közölte az ITM.

A konferenciák jelentőségét emelte, hogy a járványhelyzetben az elmúlt két évben kizárólag online formában lezajlott egyeztetések után ismét lehetőséget teremtettek a személyes tapasztalatcserére is. A rendezvényeken a tagállamok delegáltjai mellett a légiközlekedési szövetségek (ICAO, IATA, EASA, EUROCONTROL) és iparági szereplők (például Airbus, Boeing, Lockheed Martin-Sikorsky, Rolls-Royce, SAAB) képviseltették magukat.

A Közlekedésbiztonsági Szervezet régóta tervezte csatlakozását az ISASI-hoz és annak európai szervezetéhez. A budapesti eseménysorozaton jelentették be, hogy immár a KBSZ is az ISASI/ESASI teljes jogú tagja. A magyar szakemberek nemzetközi kapcsolatrendszerük bővítésével még hatékonyabban segíthetik a hazai repülésbiztonság fejlesztését – írta az ITM.

 

The post ITM: repülésbiztonsági csúcstalálkozón ismerték el a magyar balesetvizsgálók munkáját appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Naiv német EP-képviselő: a Pegasust és más kémprogramokat is be kell tiltani

Biztonságpiac - Thu, 04/21/2022 - 05:35
Az izraeli NSO Group Pegasus nevű kémprogramját és más kémprogramokat is be kell tiltani – jelentette ki Hannah Neumann német EP-képviselő kedden, az Európai Parlamentnek a Pegasus használatát kivizsgálni hivatott különbizottsága sajtótájékoztatóján.

Neumann, az EP Zöld frakciójának képviselője kifejtette: azt javasolja, hogy májusi plenáris ülésén az EP határozott állásfoglalásban mondja ki, nem tűrheti az ilyenfajta beavatkozásokat a demokrácia rendjébe. Hangsúlyozta: az ügy szereplőinek, továbbá a szoftvert értékesítő NSO Group izraeli vállalat vezetőinek is teljes körűen együtt kell működniük az uniós különbizottsággal. Hozzátette: a Pegasust és minden más kémprogramot be kell tiltani, az uniós kormányokat tömörítő Tanácsnak pedig nyilatkozatot kell elfogadnia, amelyben elítéli a gyakorlatot.

A sajtótájékoztatón utaltak a Citizen Lab kanadai kutatócsoport hétfőn nyilvánosságra hozott jelentésére, mely szerint legalább 65 katalán szakadár politikus telefonján találtak a kémszoftverre utaló nyomokat.

Philippe Lamberts, az EP Zöld frakciójának társelnöke ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: “a jogállamiságot nemcsak két gyanúsított (tagállam) sértette meg, hanem más tagállamok is vették a bátorságot az alapvető szabadságjogok megszegésére.”

Diana Riba i Giner, az EP zöld frakciójának katalán képviselője szerint katalán ügyvédek, aktivisták, újságírók, politikusok estek áldozatul a visszaéléseknek, mások mellett három EP-képviselő, és a volt katalán vezető, Carles Puigdemont is. “Bűncselekmény történt, amely hatással van uniós intézményeink demokratikus szabályaira is” – hangsúlyozta Giner. A képviselőnő határozott cselekvésre szólította fel az EP elnökségét az üggyel kapcsolatban. Mint mondta, a kérdést tisztázni kell, legfőként azt, kik álltak a visszaélések hátterében.

“Spanyolország nem az egyetlen uniós tagállam, amely belekeveredett ebbe a botrányba. Jogi keretre van szükségünk Európában, hogy fellépjünk a kémkedéssel szemben” – tette hozzá.

Andrzej Halicki lengyel ellenzéki politikus, az Európai Néppárt uniós parlamenti képviselője szerint az EP különbizottsága fontos szerepet játszik, különösen az ügy lengyelországi vonatkozásait illetően. Halicki utalt arra, hogy a kémszoftver szerepet játszhatott a 2019-es lengyel parlamenti és az ugyancsak abban évben megtartott uniós parlamenti választásokban is.

Az EP március elején hozta létre a 38 tagú különbizottságot a megfigyelő-szoftverek használatára vonatkozó uniós jogszabályok állítólagos megsértésének több tagállamban történő kivizsgálására.

The post Naiv német EP-képviselő: a Pegasust és más kémprogramokat is be kell tiltani appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Többszörösen körözött notórius bírságbefizetés-tagadót fogtak el Csepelen

Biztonságpiac - Wed, 04/20/2022 - 16:10
Mintegy két és félmillió forint be nem fizetett bírság miatt tizennyolc körözés volt érvényben az ellen a férfi ellen, akit Csepelen fogtak el – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Közleményükben azt írták: a csepeli körzeti megbízottak adatgyűjtés miatt mentek egy Duna-parti telekre múlt kedden, ahol egy mobil lakókonténerből kilépő férfi a közeledő rendőröket meglátva sarkon fordult, visszament, és többszöri kopogtatásra sem volt hajlandó kijönni.

Az egyik körzeti megbízott benyitott, és azt látta, hogy a férfi a sötét helyiség sarkában kucorog. Adatainak ellenőrzésekor megállapították, hogy a 28 éves szigethalmi férfi ellen tizennyolc körözést adtak ki, mivel a rá kiszabott pénzbírságokat nem fizette be.

A csaknem két és félmillió forint felhalmozott bírságot a bíróság elzárásra változtatta át, így a férfinak 492 napot kell büntetés-végrehajtási intézetben töltenie.

 

The post Többszörösen körözött notórius bírságbefizetés-tagadót fogtak el Csepelen appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Kína betette a “lábát” a Salamon-szigetekre

Biztonságpiac - Wed, 04/20/2022 - 12:10
Kína biztonsági megállapodást írt alá a Salamon-szigetekkel – közölte Vang Ven-pin, a kínai külügyminisztérium szóvivője.

Az egyezmény tervezetét még március végén írták alá a Salamon-szigetek és Kína képviselői. Vang bejelentése szerint az egyezményt végleges formájában a két ország külügyminiszterei látták el kézjegyükkel. A megállapodás értelmében Kína rendőri és katonai csapatokat küldhet a Salamon-szigetekre, hogy segítsenek a helyi kormánynak fenntartani a társadalmi rendet és felszámolni a belföldi fenyegetéseket. Ezenkívül kínai hadihajók is kiköthetnek a szigetországban, hogy utánpótlást vegyenek fel.

Az egyezményt többen bírálták, mert attól tartanak, hogy a régió militarizálásához vezet. Más országok mellett Pápua-Új-Guinea, Új-Zéland, a Fidzsi-szigetek, Ausztrália és az Egyesült Államok is aggodalmát fejezte ki a megállapodás miatt. Az ausztrál védelmi miniszter még a tervezet hírére reagálva közölte: ha Kína katonai támaszpontot építene a Salamon-szigeteken, akkor Ausztrália számottevően növelné katonai jelenlétét a térségben, mert a Salamon-szigetek nagyon közel van az országhoz.

Manasseh Sogavare, a Salamon-szigetek miniszterelnöke április elején kijelentette: nem engedi, hogy Kína katonai bázist létesítsen a szigetországban, mert tisztában van annak biztonsági vonzataival.

A kínai külügyminisztérium pedig még a tervezet kapcsán közölte: a biztonsági együttműködés nem irányul harmadik ország ellen, és nem célja a feszültségkeltés. Peking szerint a két ország közötti megállapodás a társadalmi rendre, az élet- és vagyonvédelemre, valamint a természeti katasztrófák elhárítására terjed ki.

A csendes-óceáni szigetország 2019-ben létesített hivatalos diplomáciai kapcsolatot Pekinggel, megszakítva hivatalos kapcsolatát Tajvannal. Kína saját területének elidegeníthetetlen részeként tekint Tajvanra, és a diplomáciai kapcsolatok alapfeltételének tekinti az “egy Kína elvének” betartását.

 

The post Kína betette a “lábát” a Salamon-szigetekre appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A kiberbiztonság kérdése az online marketingben

Biztonságpiac - Wed, 04/20/2022 - 10:17

Az internet világa tele van olyan veszélyekkel, amikkel a legtöbb nagyobb cég egyáltalán nincs tisztában. Amikor aztán mégis tudomást szereznek róluk, akkor általában már túl késő a megelőzéssel foglalkozni.

Legyen szó egy, az informatikában kevésbé tájékozott munkatársról, aki érzékeny információkat oszt meg a világhálón vagy egy feltört adminisztrációs fiókról, egy sikeres kibertámadás óriási veszélyt jelenthet egy cég ügyfeleire, alkalmazottjaira, hírnevére és jövőjére. Az adatbiztonság szempontjából egyik legsérülékenyebb részleg az online marketing.

Az elmúlt évek vírushelyzete gyökeresen megváltoztatta a marketinget, és ezek a változások nem csupán a trendekben mutatkoztak meg, hanem a kiberbiztonság fontos kérdésére is rávilágítottak. Ahogy egyre többen kezdtek el otthonról dolgozni, illetve több időt tölteni az internet böngészésével, a hackerek, a csalók és más rosszindulatú felek számára is több támadási felület vált elérhetővé.

Ha szeretné megvédeni online marketing részlegét ebben az új felállásban, akkor íme néhány fontos adatbiztonsági szempont.

A kommunikáció és hálózati forgalom felügyelete

Az első támadási felületet a marketingesek és az ügyfelek közötti kommunikáció, illetve a csapattagok közötti kapcsolattartás kínálja a támadóknak. Ahogy egyre több kommunikáció zajlik az interneten, egyre nagyobb a veszélye annak is, hogy ezeket a beszélgetéseket valaki megpróbálja lehallgatni, hogy értékes vagy privát információkhoz juthasson hozzá. Egyes támadók akár a céges hálózathoz is megpróbálhatnak hozzáférni.

Ezért olyan fontos felügyelni ezeket az üzenetváltásokat és figyelemmel kísérni a hálózati forgalmat, hogy ki lehessen szűrni az esetleges biztonsági réseket, amelyeket a támadók kihasználhatnak. Egy hatékony biztonsági rendszer lehetővé teszi az összes forgalom és kommunikáció felügyeletét, a nem munkahelyi webhelyekhez való hozzáférés korlátozását, fokozhatja a cég számára rendelkezésre álló sávszélességet, és így tovább.

A csalások és veszélyes emailek kiszűrése

Az online marketing elképzelhetetlen lenne emailek nélkül, amelyek mind az ügyfélszerzés, mind pedig a kommunikáció nélkülözhetetlen eszközei. Természetesen népszerűségük teszi olyan vonzó támadási felületté az emaileket is a hackerek és csalók számára, és habár a modern email rendszerek már egész hatékonyan képesek kiszűrni a spam tartalmú üzeneteket, semmi sem garantálja, hogy minden ilyen fenyegetést megállítanak majd.

Elég, ha csupán egyetlen félrevezetett ügyfél vagy alkalmazott adja ki személyes információit egy csalónak, aki a „céget képviseli”, és máris megvan a baj.

Az email tehát kétségkívül egy olyan terület, amely fokozott odafigyelést igényel. Ehhez többek között a marketingesek és egyéb résztvevők oktatására, továbbképzésére lesz szükség. Fontos, hogy fel tudják ismerni a csaló, spam jellegű, potenciálisan káros üzeneteket, hogy elkerülhessék a veszélyes adatszivárgásokat.

Tűzfalak alkalmazása

Sok esetben nem a marketingesek hibája, ha sikeres kibertámadás ér egy céget, hanem a tűzfalé. Egy modern cég számára elengedhetetlen, hogy erős, naprakész tűzfallal védje informatikai rendszerét.

Léteznek szoftveres és hardveres tűzfalak is, amelyek elsődleges védelmi rétegként szolgálhatnak az efféle támadásokkal szemben.

A legtöbb tűzfalrendszer céges csomagok formájában is elérhető, ezek pedig általában hálózati felügyeletet, önálló működést és egyéb biztonsági eszközöket kínálnak felhasználóik számára.

A felhasználói fiókok védelme

Szintén támadási felületet kínálnak azok a fiókok, eszközök és szoftvercsomagok, amelyeket a marketingesek munkájuk során használnak. A különböző kampányok elkészítéséhez, futtatásához, elemzéséhez, illetve az ügyfélkapcsolatok ápolásához is szoftveres megoldásokra van szükség, amelyek mind kiskapukat biztosíthatnak a támadók számára.

Ezek, és a hozzájuk tartozó személyes, illetve céges adatok védelme érdekében nagyon fontos a biztonságos jelszópolitika, a kétlépéses hitelesítés, illetve a titkosítás bevezetése.

Egy biztonságos együttműködésre épülő munkakörnyezet kialakítása

Fontos azt is észben tartani, hogy a marketingesek digitális csatornákon kommunikálnak és működnek együtt egymással és más osztályokkal is. Ez első sorban a vírushelyzetnek köszönhető, amely az elmúlt évek során sokakat kényszerített otthoni munkavégzésre.

Ha tehát szeretné biztonságban tudni marketingadatait és projektjeit, akkor egy olyan együttműködéseket kezelő rendszerre lesz szüksége, ami szigorú biztonsági funkciókat (például kétlépéses hitelesítést, titkosított üzenetküldést) kínál felhasználói számára.

The post A kiberbiztonság kérdése az online marketingben appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Aprólékos festés, rajzolás? Használj krétafesték tollat!

Biztonságpiac - Wed, 04/20/2022 - 08:57

Manapság igen divatos a krétafesték, és az ezzel kezelt felületek a lakberendezésben is hódítanak. A népszerű termékcsalád tagja a krétafesték toll, amely színárnyalataival és praktikusságával hamar belopja magát az ember szívébe, remek eszköz díszítéshez.

Színvarázs krétafestékkel   

Az újrahasznosítás, a bútorfestés egyre népszerűbb, rendkívül sokszínű és változatos darabok kerülhetnek ki kezeink közül. Aki szeret alkotni, az otthonát kreativitásával egyedivé varázsolni, annak a krétafesték egy remek eszköz. Ha még nem próbáltad ki eddig, feltétlenül ajánlott, hiszen kezdők számára sem ördöngösség a használata. 

Aki a vintage stílust és hangulatot követné a lakás- vagy bútorfelújítás során, annak a krétafesték nélkülözhetetlen társa lesz a munkában. A festék mellett pedig a krétafesték toll szuper kiegészítő, amellyel a nehezen hozzáférhető helyeken is tökéletes fedést érhetünk el, illetve színpompás dekorációt, díszítést készíthetünk vele. 

Használd tollként a krétafestéket!

Kényelmes és praktikus a toll változat, amellyel könnyen rajzolhatunk és írhatunk, illetve ideális az aprólékos feladatokhoz. Ha valami nem megfelelően sikerült, könnyedén letörölhetjük száradás előtt, majd újrafesthetjük, valamint kisebb hibákat egyszerűen elfedhetünk vele. 

A Birdo Shopban megvásárolható krétafesték toll számtalan gyönyörű színben megtalálható a webshop kínálatában, gyakorlatilag csak a képzelet szabhat határt. Jól alkalmazható papíron, fán, fémen, üvegen, de még textilen is mutatós. Kiváltképp egyediséget adhatsz munkádnak, ha együttesen vagy egymásra festve, színátmenetet képezve használod a La Pajarita tollakat. 

Tökéletes díszítést kapunk, ha stencil segítségével dolgozunk és a krétafesték tollat választjuk az ecset vagy a szivacs helyett, sőt még a festékkel is spórolhatunk ilyenkor. A hibátlan és tartós végeredmény eléréséhez egy lakk védőréteget ajánlott felvinni befejezésképpen. 

Mire figyelj használatakor?  

Való igaz, hogy egyszerű és könnyű használni a krétafesték tollat, sokan egyből megszeretik és nem csak a temérdek színárnyalat miatt, azonban néhány hasznos dolgot érdemes tudnunk, mielőtt dolgozni kezdünk vele. 

Használata előtt a felület nem igényel alapozást, viszont mindenképpen alaposan tisztítsuk meg, ne legyen rajta zsír, olaj vagy por. Magát a tollat gondosan fel kell rázni használatbavétel előtt, így a festék egyenletessé válik és szépen lehet vele alkotni. Mielőtt nekiállunk a festésnek, a toll végét óvatosan nyomkodjuk papírra, amíg az át nem itatódik, ezt követően pedig nincs más teendő, mint megvalósítani az álmunkat. 

Jó tanács, ha befejeztük és még maradt a krétafesték tollban, akkor vegyük ki a hegyét és csap alatt jól mossuk el, majd visszahelyezve, lezárva később is bármikor munkára foghatjuk! 

Rajzolj, írj, dekorálj könnyedén, és egy sor izgalmas régi-új bútor és tárgy vehet így körbe az otthonodban!

The post Aprólékos festés, rajzolás? Használj krétafesték tollat! appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Visszaélnek a Magyar Honvédség Parancsokságának nevével

Biztonságpiac - Wed, 04/20/2022 - 08:35
Hamis behívóparancsokra figyelmeztet a Honvédelmi Minisztérium.

Hamis, valótlanságokat állító behívóparancsokat terjesztenek ismeretlenek postai és elektronikus úton a Magyar Honvédség Parancsoksága nevében, amelyben egy „életbe lépett rendkívüli és hadi állapotra” és a nem létező „tartalékos hadkötelezettségre” hivatkozva szólítanak fel – közölte a Honvédelmi Minisztérium.

„Nincs mozgósítás hazánkban, nincs bejelentve hadiállapot, ezért az álhírektől és a magyar emberek félrevezetésétől a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség is elzárkózik. A Honvédelmi Minisztérium és Magyar Honvédség nem küld ki Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokának ilyen behívóleveleket. Szeretnénk megnyugtatni a közvéleményt, ezért mindenkit arra kérünk, hogy a minden alapot nélkülöző, valótlan híreszeléseket ne higgyék el” – írták.

Hozzátették: Magyarországon béke van, amelynek megőrzéséért a Magyar Honvédség valamennyi katonája dolgozik. A Magyar Honvédségnek vannak önkéntes tartalékosai, akik saját elhatározásukból jelentkeztek tartalékos katonának. Kizárólag ezek az önkéntesek kapnak értesítést egyes feladatokra a Honvédségtől.

A hamis levelek kapcsán a Honvédelmi Minisztérium megteszi a szükséges jogi lépéseket.

The post Visszaélnek a Magyar Honvédség Parancsokságának nevével appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Németország további száz páncélozott harcjárművet szállít Nagy-Britanniának

Biztonságpiac - Wed, 04/20/2022 - 07:35
Nagy-Britannia további száz Boxer kerekes páncélozott harcjárművet rendelt Németországból – jelentette be a Rheinmetall és a Krauss-Maffei Wegmann (KMW) német hadiipari vállalat.

A szerződés értelmében a két cég közös vállalata 2024-től száz darabot szállít le a kerekes páncélozott harcjárműből Nagy-Britanniának, az Egyesült Királyság gépesített gyalogsági harcjármű (MIV) fegyverkezési projektje keretében 2019-ben 523 Boxer kerekes páncélozott harcjármű szállítására kötött szerződésben szereplő opció lehívásával. A gyártás nagy része a Rheinmetall BAE Systems Land és a KMW brit leányvállalata, a WFEL szereli majd össze Nagy-Britanniában.

A Boxer harcjárművet a német ARTEC GmbH tervezte az európai Közös Fegyverzeti Együttműködési Szervezet (Organisation for Joint Armament Cooperation – OCCAR) program keretében. A müncheni központú ARTEC a német Krauss-Maffei Wegmann GmbH és a Rheinmetall Military Vehicles GmbH, valamint a holland Rheinmetall Defence Nederland B.V. közös vállalata. Összességében a Rheinmetall 64 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik a vállalatban. A cég eddig már 1500 Boxert szállított le öt ország, Németország, Nagy-Britannia, Hollandia, Litvánia és Ausztrália számára.

 

The post Németország további száz páncélozott harcjárművet szállít Nagy-Britanniának appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Terrortámadást hiúsított meg Cserkesszkben az FSZB

Biztonságpiac - Wed, 04/20/2022 - 06:35
Terrortámadást akadályozott meg Cserkesszkben az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB), a hatóságok az Iszlám Állam terrorszervezet három követőjét őrizetbe vették.

Az FSZB hétfőn kiadott közleménye szerint az észak-kaukázusi Karacsáj-Cserkesz Köztársaság székvárosában, Cserkesszkben három orosz állampolgárt vettek őrizetbe, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az Iszlám Állam nemzetközi terrorszervezet utasítására merényletet készítettek elő egy kormányzati létesítmény ellen.

Az elfogott személyek lakóhelyén robbanóanyagok előállításához szükséges összetevőket, a terrortámadás célpontjának tervrajzát, kommunikációs eszközöket, a terrortámadásra használható eszközök előállítására vonatkozó internetes útmutatásokat és az Iszlám Állam embereivel a tervezett bűncselekményről folytatott levelezést foglalták le.

Az FSZB tavaly októberben egy hasonló terrorcselekmény megakadályozásáról számolt be, akkor egy gyanúsítottat vettek őrizetbe a köztársaságban. Novemberben Karacsáj- és Cserkeszföldön két fegyveressel végeztek tűzharcban a biztonsági szolgálatok.

 

The post Terrortámadást hiúsított meg Cserkesszkben az FSZB appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Mindenki mindenkit kiutasít 2. epizód

Biztonságpiac - Wed, 04/20/2022 - 04:35
Mióta kitört Oroszország Ukrajna elleni inváziója nem jó diplomatának lenni. Egyre több ország dönt orosz diplomaták kiutasításáról, válaszul Oroszország is rengeteg diplomatát utasít ki.

Horvátország 24 orosz nagykövetségi dolgozót utasít ki
Horvátország a diplomáciai kapcsolatokról szóló bécsi egyezményre hivatkozva tizennyolc orosz diplomatát és az adminisztratív-technikai személyzet hat tagját, összesen 24 orosz nagykövetségi dolgozót utasított ki az országból – közölte a horvát külügyminisztérium. Andrej Neszterenko zágrábi orosz nagykövetetnek elmondták: Horvátország úgy döntött, a zágrábi orosz nagykövetség létszámát hozzáigazítja saját moszkvai nagykövetségének létszámához. A közlemény szerint Zágráb ismételten felszólította az orosz felet az Ukrajna elleni katonai agresszió azonnali abbahagyására, az orosz csapatok kivonására Ukrajna egész területéről, valamint a lakosság evakuálási útvonalának és a humanitárius segélyek eljuttatásának sürgős biztosítására. Hangsúlyozták: Horvátország elvárja, hogy a bűncselekmények felelőseit bíróság elé állítsák.

Franciaország kiutasít hat orosz kémet
Franciaország kiutasít hat orosz kémet, akik a nagykövetségük védelme alatt tevékenykedtek Párizsban, s “akinek a tevékenysége ellenétes a francia nemzeti értékekkel” – jelentette be a francia külügyminisztérium. “Egy nagyon hosszú vizsgálatot követően a belbiztonsági szolgálat (DGSI) április 10-én vasárnap felderített egy, az orosz titkosszolgálatok által hazánkban szervezett titkos műveletet. A hat diplomatának álcázott ügynököt nemkívánatos személynek nyilvánítottuk” – írta közleményében a diplomáciai tárca. Gérald Darmanin belügyminiszter üdvözölte a francia elhárítás munkáját. Franciaország egy héttel ezelőtt már bejelentette, hogy kiutasít 35 orosz diplomatát. A közlemény akkor is azzal indokolta a döntést, hogy az érintettek tevékenysége ellentétes a francia nemzeti értékekkel, és arra is felhívta a figyelmet, hogy az eljárás egy európai folyamat része.

Észak-Macedónia ismét orosz diplomatákat utasított ki
Újabb hat orosz diplomatát utasított ki az országból az észak-macedón külügyminisztérium a diplomáciai normák megsértése miatt. A diplomaták öt napot kaptak arra, hogy elhagyják Észak-Macedóniát. A NATO-tag, európai uniós csatlakozásra váró Észak-Macedónia március végén öt orosz diplomatát már kiutasított az országból, Oroszország ukrajnai invázióját követően pedig csatlakozott a Moszkva elleni nemzetközi szankciókhoz.

Moszkva kiutasította az EU-képviselet 18 munkatárását
Oroszország, válaszul a Európai Unió mellett működő képviselete munkatársainak kiutasítására, nemkívánatos személynek nyilvánította az EU moszkvai missziójának 18 munkatársát – közölte az orosz külügyminisztérium. “Az Európai Unió barátságtalan fellépésére válaszul az EU oroszországi missziójának 18 alkalmazottját persona non grata státuszúvá nyilvánították, és a közeljövőben el kell hagyniuk az Oroszországi Föderáció területét. Az erről szóló jegyzéket átadták (a moszkvai uniós képviselet vezetőjének) Markus Ederernek” – közölte az orosz diplomáciai tárca. Oroszország tiltakozását fejezte ki az EU moszkvai nagyköveténél az Európai Unió és az Európai Atomenergia Közösség mellett működő orosz állandó képviselet 19 munkatársának általa indokolatlannak minősített kiutasítása miatt.

Moszkva bolgár diplomatákat utasított ki
Oroszország nemkívánatos személynek nyilvánította a moszkvai bolgár nagykövetség több munkatársát – közölte az orosz külügyminisztérium. Atanasz Krisztint, Bulgária nagykövetét hétfőn behívták az orosz külügyminisztériumba, ahol átnyújtották neki a minisztérium jegyzékét. A dokumentumban a tárca nemkívánatos személynek nyilvánította a moszkvai bolgár nagykövetség több munkatársát; számukat a tájékoztatásban nem nevezték meg. Az orosz diplomáciai tárca rámutatott: az intézkedés válasz volt Bulgáriának arra az “indokolatlan” márciusi döntésére, amellyel a szófiai orosz nagykövetség tíz diplomatáját távozásra kényszerítették. Két bolgár diplomatát már április 8-án kiutasítottak Oroszországból, megtorlásként azért, mert Bulgária márciusban 12 orosz diplomatát, áprilisban pedig még egyet nyilvánított nemkívánatosnak. Az indoklás szerint az érintettek a diplomáciai státuszukkal összeférhetetlen tevékenységet folytattak. Emellett Bulgária visszahívta nagykövetét Moszkvából konzultációra, a szófiai orosz misszióvezető “nem diplomatikus, éles és durva” megjegyzései miatt.

Holland diplomatákat utasított ki Moszkva
Holland diplomatákat minősített nemkívánatos személynek az orosz külügyminisztérium, válaszul orosz képviseletek munkatársainak kiutasítására. A tárca által kiadott tájékoztatás szerint a bekéretett moszkvai holland nagykövetnek a minisztérium határozott tiltakozását fejezte azzal kapcsolatban, hogy március 29-én “indokolatlanul” nemkívánatos személynek nyilvánították a hágai orosz nagykövetség, az amszterdami orosz kereskedelmi képviselet és a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) mellett működő orosz állandó képviselet 18 munkatársát. A misszióvezetőnek jegyzéket adtak át, amely Hollandia moszkvai nagykövetségének 14 munkatársát és szentpétervári főkonzulátusának egy alkalmazottját nemkívánatos személynek nyilvánítja Hága barátságtalan intézkedései miatt. A holland külügyi alkalmazottaknak két héten belül kell elhagyniuk Oroszország területét. A nagykövetnek arra is felhívták a figyelmét, hogy Hollandia nem élhet vissza az OPCW fogadó kormányának jogaival és kiváltságaival, és hogy Hágának lelkiismeretesen be kell tartania az OPCW székhelyéről szóló 1997-es megállapodást.

Belga diplomatákat utasított ki Moszkva
Belga diplomatákat minősített nemkívánatos személynek az orosz külügyminisztérium, válaszul orosz képviseletek munkatársainak kiutasítására. A moszkvai külügyi tárcához bekéretett belga misszióvezetőnél a tárca határozottan tiltakozott a királysági hatóságainak “provokatív döntése” miatt, miszerint kiutasították a Belgiumban működő orosz külképviseleti intézmények 21 munkatársát. A nagykövetnek átadták a nemkívánatos személynek nyilvánított belga nagykövetségi alkalmazottak neveinek listáját. Az alkalmazottaknak május 3-val bezárólag kell elhagyniuk állomáshelyüket.

Moszkva tiltakozott és fenyegetőzött a luxemburgi orosz nagykövetség egyik alkalmazottjának kiutasítása miatt
A Luxemburgi Nagyhercegség nagyköveténél az orosz külügyminisztérium határozottan tiltakozott azon “indokolatlan döntés” ellen, miszerint a luxemburgi orosz nagykövetség egyik alkalmazottját nemkívánatos személynek nyilvánították. Az orosz külügyminisztérium rámutatott, hogy “az indokolatlan és barátságtalan lépés” negatív hatással lesz a kétoldalú kapcsolatokra és hangsúlyozta, hogy Moszkva fenntartja a megtorlás jogát.

Oroszország kiutasította a moszkvai osztrák nagykövetség négy munkatársát
A moszkvai osztrák nagykövetség négy tisztviselőjének kiutasítását jelentette be kedden az orosz külügyminisztérium. A tárca bekérette az osztrák nagykövetet, akinél határozott tiltakozását jelentette be amiatt, hogy Bécs korábban “megalapozatlanul” nemkívánatos személlyé nyilvánított négy orosz diplomatát. Moszkva szerint ez a barátságtalan lépés súlyos kárt okoz mind a kétoldalú kapcsolatoknak, mind Ausztria nemzetközi megítélésének. A misszióvezetővel közölték, hogy nagykövetsége négy munkatársának legkésőbb április 24-én kell elhagyniuk Oroszországot.

 

The post Mindenki mindenkit kiutasít 2. epizód appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A csoportmunkák modern rendszerbe foglalva

Biztonságpiac - Tue, 04/19/2022 - 09:47

A munka világának fejlődése számos változást idézett elő mind a munkaidővel kapcsolatban, mind a back office munkatársak feladataival kapcsolatosan. Cikkünkben körüljárjuk a témát, megoldást keresve a csoportmunkára, mint komplex tevékenység rendszerbe való integrálására.

Jellemzői

A rendszerek a kommunikáció elősegítésére, ezáltal a munka felgyorsítására jöttek létre. Az idő elteltével megfogalmazódott egy olyan igény, hogy az információáramlásnak minél gyorsabbnak kell lennie. Segítségükkel a földrajzilag sűrűn helyet változtató kollégák, és az otthonról dolgozók is hatékonyan dolgozhatnak együtt. 

A munkafelület

Korábban említettük, hogy a csoportmunka egy komplex tevékenység, így érdemes egy olyan rendszert alkalmazni, ami a sokrétű elintéznivalókat egy helyen, átlátható módon összesíti. Ezért is alkalmazzák az erre specializálódott rendszereket, mint például a Mav-IT.hu rendszere. 

Egy egységes felületet lát minden felhasználó, viszont tetszőlegesen testreszabhatóak a jogosultságok, részletesen beállítható, hogy ki, melyik funkciót láthatja, szerkesztheti, törölheti. A Mav-IT.hu raktárkezelő programja is hasonló elven működik, a felhasználóbarát felület és a kezelhetőség mind-mind hozzájárul a könnyed használathoz.

Mikor érdemes a WebIrodát választani?

Ha a kollégáknak nem kell specifikus szoftvereket alkamazniuk, feladatuk az általános levelezés, egymás között sűrűn osztanak meg fájlokat, és fontos, hogy tisztában legyenek egymás időbeosztásával. Alkalmas azok számára, akik gyakran dolgoznak más-más helyeken, mégis szükségük van a folyamatos kommunikációra. 

Hasznos funkciók

A rendszer folyamatosan szinkronizál minden adatot, mindig az aktuális információkat látják a felhasználók. Ez magában hordozza azt is, hogy egyszerre akár több különböző eszközön is naprakész adatokat látnak, legyen az számítógép vagy okostelefon. 

Beépített naptár funkciójával lehetőség van egymás naptárát is megtekinteni, az ott látottak alapján találkozókat szervezni. A naptár szinkronizálható több levelezővel is, és elérhető iOS-en és Androidon is.

Segítségével projekteket is létrehozhatunk, kezelhetünk, valamint a projekteket feladatokra bonthatjuk, így könnyen követhető a kollégák munkateljesítménye. A rendszer képes e-mailek kezelésére, valamint azokból könnyedén azonnal feladatot is lehet generálni. Integrált címjegyzékkel rendelkezik, a címekre pedig akár csoportosan is lehet hírlevelet küldeni.

A fájlmegosztás problémájára is megoldást nyújt, akár nagyobb méretű fájlt is feltölthetünk, majd a generált linken keresztül bármely kolléga letöltheti azt. Szinkronizálható DropBox és Google Drive segítségével is.

Fejlett hibajegymegoldással is rendelkezik, képes automatikusan e-mailekből hibajegyet, majd feladatot generálni. 28 nyelven elérhető, magyarul is használható, kiforrott rendszerről beszélünk. Ha Ön egy olyan rendszert keres, amely összefogja a teljes irodai ügyintézést, akkor bátran ajánljuk a WebIrodát.

 

The post A csoportmunkák modern rendszerbe foglalva appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Jemeni polgárháború: 19 millió jemenit fenyegethet éhínség

Biztonságpiac - Tue, 04/19/2022 - 08:35
Mintegy 19 millió ember élelmiszer-ellátása kerülhet veszélybe a polgárháború sújtotta Jemenben – figyelmeztetett a Middle East Monitor londoni székhelyű hírportál az ENSZ Élelmezési Világprogramjának (WFP) bejelentésére hivatkozva.

A szervezet azt közölte, hogy idén még nem érkezett elegendő támogatás az arab ország segélyprogramjainak fenntartására. Jóllehet, mostanáig e programok segítségével sikerült felvenni a harcot az éhínséggel, elmaradásuk esetén nemsokára akár 19 millió jemenire is éhezés vár – áll a WFP Twitter-üzenetében.

“A világnak cselekednie kell, mielőtt túl késő lesz” – sürgetett az ENSZ szervezete, és kiemelte, hogy az élelmiszerárak nem csökkentek az iszlám böjti hónap, a Ramadán alatt sem, ezért sok család “állandó böjtre kényszerül”.

Március közepén az ENSZ bejelentette, hogy mintegy négymilliárd dollárra van szüksége jemeni segélyprogramjai fenntartásához, ám az arab ország megsegítésére szervezett donorkonferencián mindössze 1,3 milliárd dollárt sikerült összegyűjteni.

Korábban a szervezet felhívta a figyelmet az ukrajnai háború katasztrofális következményeire a közel-keleti térség – köztük Jemen – élelmiszerellátása kapcsán. A WFP rámutatott arra, hogy Jemen gabonakészletének 31 százaléka érkezett az elmúlt hónapokban Ukrajnából.

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború a kormányerők és a húszi lázadók között. A lázadók ellen 2015 márciusában lépett hadba a kormánycsapatokat támogató arab koalíció Szaúd-Arábia vezetésével. A harcokban több, mint százezren vesztették életüket, milliók váltak földönfutóvá, s a lakosság kétharmada szorul humanitárius segélyekre.

The post Jemeni polgárháború: 19 millió jemenit fenyegethet éhínség appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Orosz agresszió: az osztrák kancellár szerint még van esély a tárgyalásokra

Biztonságpiac - Tue, 04/19/2022 - 07:35
Csekély esély még mindig van a tárgyalásokra Oroszország és Ukrajna között – jelentette ki Karl Nehammer osztrák kancellár, aki a napokban találkozott mindkét ország vezetőjével.

“Mindketten háborús lelkiállapotban vannak, de mindketten tudják, hogy ennek valamikor véget kell vetni” — mondta a politikus a dpa német és az APA osztrák hírügynökségnek adott interjújában. A politikus elmondta, attól tart azonban, hogy előbb fokozódni fognak a harcok a kelet-ukrajnai Donyec-medence térségében. “Mindkét fél nagyon intenzív és emberi szempontból pusztító harcra készül” – vélekedett.

Nehammer szombaton Kijevben találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Ezt követően pedig hétfőn Moszkvába utazott, hogy megbeszélést folytasson Putyinnal, és ezzel ő lett az első uniós kormányfő, aki az orosz támadás kezdete óta találkozott Putyinnal.

Mindkét megbeszélés középpontjában a két ország által folytatott, tűzszünetre törekvő tárgyalások álltak. A megbeszélésekkel kapcsolatos minden derűlátás ellenére azonban ezek a tárgyalások nem lesznek elegendőek ahhoz, hogy megállítsák a közelgő harcot a Donyec-medence birtoklásáért, amely területet 2014 óta már részben az orosz etnikumúak irányítanak, és amely Ukrajnától félig függetlenül működik – mondta.

Nehammer szerint azonban mégsem zárult be minden ajtó a tárgyalásos befejezés előtt. “A nagy kérdés az lesz: mindkét fél le tudja-e zárni ezt a háborút arcvesztés nélkül” – mondta. Úgy vélekedett, a védelmi elektronikai cikkek exportja elleni legújabb uniós szankciók középtávon fogják gyengíteni Oroszország katonai erejét, ezért ezek az intézkedések nem fognak azonnal hozzájárulni ahhoz, hogy Putyin befejezze a háborút.

A politikus szólt arról is, Putyin tisztában van azzal, hogy a háború gazdasági károkat okoz országának. Beszámolója szerint Putyin azt mondta, hogy “tudja ezt”, amikor Nehammer erre utalt.

Nehammer kiemelte, hogy Európa Oroszországból történő gázellátása messze nem biztonságos, függetlenül a szankciók helyzetétől. Mindig fennáll ugyanis a veszélye annak, hogy a vezetékeket felrobbantják vagy valamilyen módon megrongálják a háborúban. Az osztrák kormányfő kifejtette: “a kockázat mindig fennáll, (egy ilyen esemény) még akkor is megtörténhet, ha Ausztria, Németország és mások a gázembargó ellen felemelik szavukat”.

Több uniós ország le akarja állítani az orosz gáz vásárlását, hogy megbüntesse Moszkvát Ukrajna megtámadása miatt. De az olyan országok, mint Ausztria és Németország azt mondják, hogy ez nekik nagyobb kárt okozna, mint Oroszországnak – közölte. Ukrajna ugyanakkor úgy véli, hogy az orosz gázra költött pénz csak az oroszok háborús erőfeszítéseinek finanszírozását segíti.

Nehammer szerint Putyin közölte, hogy az Európába irányuló gázellátás biztosított, a megállapodott mennyiségek továbbra is áramlanak, és a fizetések továbbra is történhetnek euróban. Putyin az elmúlt hetekben aggodalmat keltett Európában azzal, hogy azt követelte, a gázszállítások ellenértékének kifizetése rubelben történjen, amit sokan a nyugati szankciók által megtépázott valuta megerősítésére tett kísérletnek tekintettek.

A kijevi út során felmerült Ausztria semlegességének fenntartása is. Finnországhoz és Svédországhoz hasonlóan Ausztria soha nem csatlakozott a NATO-hoz. Bár az Ukrajna elleni támadás miatt a két skandináv ország politikája megváltoztatását fontolgatja, Nehammer azt mondta az ukránoknak, hogy Ausztria egyelőre nem tervezi feladni semlegességét.

The post Orosz agresszió: az osztrák kancellár szerint még van esély a tárgyalásokra appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Orosz agresszió: Duda szerint teljes elszigeteléssel kell járnia a Moszkva elleni szankcióknak

Biztonságpiac - Tue, 04/19/2022 - 06:35
Oroszország “totális háborút” folytat Ukrajnában, a Moszkvával szembeni szankciók teljes nemzetközi elszigeteléssel kell, hogy járjanak – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök.

Az oroszok totális háborút folytatnak Ukrajnában, nemcsak az ukrán hadsereggel, az ukrán önkéntesekkel harcolnak, hanem a nőkkel, gyerekekkel is – hangoztatta Duda a délkelet-lengyelországi Przemysl pályaudvarán rendezett sajtóértekezleten.

A lengyel államfő Gitanas Nauseda litván, Egils Levits lett és Alar Karis észt elnökkel együtt az ukrán fővárosban Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel találkozott. Előtte elutaztak a Kijev melletti Bucsába, Borodjankába és Irpinybe, ahol az orosz erők kivonulása után az ukrán hatóságok civilek tömegsírjaira és háborús bűntettek más nyomaira bukkantak.

“A bűntetteket meg kell vizsgálni, a bűnözőket el kell ítélni” – hangsúlyozta Duda, hozzátéve, hogy nemcsak a közvetlen elkövetőkre gondol, hanem a parancsokat kiadó személyekre is. A Moszkvával szembeni szankciókról elmondta: a gazdasági büntetőintézkedések mellett ki kell zárni Oroszországot a nemzetközi szervezetekből, ezen belül például a sportszervezetekből.

A Zelenszkijjel folytatott megbeszélésről Duda közölte: az ukrán elnök a szankciók kiterjesztését, a fegyverszállítások növelését kérte. Újságírói kérdésre Duda a Joe Biden amerikai elnök által szerdán jóváhagyott, 800 millió dollár értékű, Ukrajnának szánt katonai támogatást úgy kommentálta: Ukrajnának szüksége van az ilyen segítségre, Biden “fontos és bátor” döntést hozott.

Katonai támogatást ígért Ukrajnának az észt elnök is, aki a kijevi látogatás során közölte: országa saját védelmi költségvetése egyharmadát szánja Ukrajnának.

A lengyel, az észt, a lett és a litván államfő a délkelet-lengyelországi Rzeszówban tartott közös sajtóértekezleten foglalta össze kijevi látogatásuk tapasztalatait. Duda kiemelte: a nemzetközi színtéren tárgyalásokat kell folytatni az Ukrajna háború utáni felépítését elősegítő forrásokról. “Ehhez a pénzügyi támogatást az Európai Uniónak, a világnak kell nyújtania” – hangsúlyozta.

A lett elnök közölte: szerdán “saját szemükkel látták az Ororszország által Ukrajnában elkövetett borzalmakat”. Az ezekért felelős személyeket nemzetközi törvényszékek elé kell állítani, hiszen a nemzetközi közösség nem tolerálhatja az ilyen háborús bűntetteket – mondta.

Az észt elnök elmondta: a bűntettek helyszínén az államfők “teljesen ledöbbentek”. Ő is hangsúlyozta, hogy a civilek, köztük gyermekek gyilkosait bíróság elé kell állítani, az üggyel már foglalkoznak az Ukrajnába érkezett ügyészek.

A litván elnök úgy látta: más külföldi vezetőknek is el kell menniük Borodjankába és a vérengzés más ukrajnai helyszíneire. Ha saját szemükkel látnák ezt, az EU “valószínűleg határozottabban lépne fel” – tette hozzá Nauseda. Aláhúzta az ukrajnai fegyverszállítás fontosságát is.

The post Orosz agresszió: Duda szerint teljes elszigeteléssel kell járnia a Moszkva elleni szankcióknak appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az Európa Tanács bírálja a romániai börtönviszonyokat

Biztonságpiac - Tue, 04/19/2022 - 05:35
A strasbourgi székhelyű Európa Tanács kínzást, és az embertelen vagy megalázó bánásmódot megelőzni hivatott szakbizottságának (CTP)  jelentésében “elsődleges fontosságú intézkedések” bevezetésére szólította fel a román kormányt a büntetésvégrehajtási intézetek körülményeinek javítása érdekében.

A jelentés megállapítja, hogy változatlanul súlyos aggályokat vet fel a romániai börtönök folyamatos túlzsúfoltsága, amely nemcsak az életkörülményekre, hanem a börtönben végzett tevékenységekre, az egészségügyi ellátásra és az intézményen belüli erőszakra is negatív hatással van. A CTP szakértői által meglátogatott intézmények közül kettő, a craiovai és a margineni börtön a befogadóképesség 150 százaléka felett működik, több fogvatartottnak csupán 2 négyzetméternyi lakóterületet biztosítanak. A cellák leromlott állapotban vannak, hiányzik a bútorzat, a matracok és ágyneműk elhasználódtak, több esteben poloskásak – teszi hozzá a jelentés. E két börtönben a körülmények különösen hátrányosak a mentális zavarban szenvedő fogvatartottak számára.

A CTP szerint a helyzet “különösen aggasztó” a gyurgyevói börtönben, ahol a rabok talpát verik, amely “a kínzás ismert módszerének” minősül. Az intézet egészségügyi szolgálata nem regisztrálja a sérüléseket, nem tesz jelentést róluk, és nem vizsgálja ki hatékonyan a börtönben történt bántalmazásra vonatkozó állításokat sem.

Jelentésében a szakbizottság arra a következtetésre jutott, hogy a rossz börtönviszonyok és a rabok racionális tevékenységének hiánya “aláássa a fogvatartottak reintegrációját” a társadalomba.

A CTP felszólította a román hatóságokat, hogy határozottabb rendelkezésekkel folytassák a büntetés-végrehajtási rendszer reformját, és hozzanak erőteljes intézkedéseket a “súlyos és tartós” hiányosságok megszüntetésére, növeljék például a személyzet létszámát, javítsák az egészségügyi ellátás színvonalát, és szankcionálják szigorúan a fogvatartottak elleni erőszakot.

The post Az Európa Tanács bírálja a romániai börtönviszonyokat appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A tökéletes ovis hátizsák nyomában

Biztonságpiac - Mon, 04/18/2022 - 08:56

Egy tökéletes ovis hátizsák megkönnyíti mind a gyerkőc, mind a szülő életét, hiszen a reggeli kapkodásban hajlamosak vagyunk megfeledkezni néhány dologról, ezzel viszont biztosíthatjuk a csemeténknek, hogy ő maga pakolhassa be a számára fontos holmikat egy saját kistáskába. 

Amikor óvodába kerül a gyerkőc, sok minden megváltozik. Egyre inkább önállósodik, és jó, ha mi is ösztönözzük arra, hogy az apróbb, személyesebb holmijaiért ő maga feleljen. 

Ehhez az első lépés, ha veszünk neki egy ovis hátizsákot, amibe belepakolhatja mindazokat az apróságokat, kincseket, amelyek fontosak lehetnek számára a külön töltött időben. A táska pedig nemcsak oviba menet, hanem kirándulások, utazások alkalmával is jó szolgálatot tehet.

Milyen a jó ovis hátizsák?

Először is külsőre olyan, amilyet a gyerek szeretne, vagyis az a rajzfilmfigura, mesehős díszítse, amiért rajong. Ez örömet okozhat neki, éreztetheti vele, hogy ez az ő tulajdona, amiért felelősséget kell vállalnia, amire vigyáznia kell. Illetve a napja is vidámabban indul majd a kedvenc hátizsákkal. A Mesés cuccok webáruház Pusheen cicás hátizsákjai és kiegészítői nemcsak praktikusak, de minden gyermeket levesznek a lábáról a kinézetükkel. 

Szülői szemmel nézve a leglényegesebb szempont mégis az, hogy olyan hátizsákot válasszunk, amelynek a mérete, súlya, kialakítása megfelel a korosztály számára. Az iskolatáskák, bármilyen szépek, még nem ovisoknak valók, várjuk meg velük az iskolás kort. 

Keressünk kifejezetten ovis hátizsákot, amely méretében kisebb és könnyebb, mint egy iskolatáska, és a hátszíjai könnyen állíthatóak a gyerek méreteihez. Ne terheljük túl a gerincét súlyos táskával, hiszen amúgy sem könyveket fog benne cipelni, hanem például egy kedvenc plüsst vagy játékot, kiránduláshoz egy almát, kekszet, kulacs vizet.

Extrák, hogy a gyerek elégedett legyen

Hagyjuk, hogy ő válassza ki a színt, mintát a felkínált ovis hátizsák választékból. Nem az a lényeg, hogy nekünk tetsszen, hanem hogy ő büszkén viselhesse, legyen kedve rendezgetni benne a holmijait. Jó, ha több zsebbel rendelkező hátizsákot választunk számára, így mindennek meglesz a helye, könnyebben találja majd meg, amit éppen keres.

Hasznos, ha a táska fényvisszaverő csíkkal vagy mintával ellátott, így biztosak lehetünk benne, hogy rossz látási viszonyok között is észrevehető lesz. Meséljünk neki arról, hogy a biztonságunk érdekében nem elég látni, de látszani is kell, tanítsuk meg a helyes közlekedésre gyalogosként, kerékpárosként egyaránt. 

Játékosan tegyük a mindennapok részévé, természetessé számára a közlekedést, ne csak autóval vigyük, mutassuk meg neki a különféle közlekedési eszközöket. A kicsik ezt roppantul élvezik. Egy buszozás során is jó szolgálatot tehet a saját maga által telipakolt hátizsák.

Érdemes jól látható címkén, bőröndjelölőn feltüntetni az elérhetőségeinket arra az esetre, ha a gyermek valahol elhagyná a hátizsákját. Tudatosítsuk benne, hogy mostantól ő felel azért, hogy a táskája és a benne lévő cókmókjai meglegyenek, ne felejtse ott a játszótéren, oviban, közlekedési eszközökön.

The post A tökéletes ovis hátizsák nyomában appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Több rendőrségi feljelentéssel zárult a 14-es villamosvonal ellenőrzése

Biztonságpiac - Mon, 04/18/2022 - 08:35
Több rendőrségi feljelentéssel zárult a 14-es villamosvonal ellenőrzése – közölte a rendőrség.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleményében felidézte: a Budapesti Közlekedési Központtal (BKK) kötött stratégiai partnerség keretében rendszeresen ellenőrzéseket tartanak a közösségi közlekedési eszközökön az utasok biztonsága érdekében. Ezen a héten a 14-es villamost, a megállóhelyeket és a járat útvonalát ellenőrizték.

Az akció során a rendőrök egy férfit garázdaságon tetten értek és elfogtak. Tulajdon elleni szabálysértés miatt egy, közterületi alkoholfogyasztás miatt két szabálysértési feljelentést tettek.

Köztisztasági szabálysértés miatt két embert bírságoltak meg. Továbbá egy szabálytalan gyalogos és egy engedély nélküli árus is helyszíni bírságot kapott. Az intézkedésekre ezúttal nem a szerelvényen vagy a megállókban, hanem a járat útvonalán volt szükség – írták.

A BKK és a BRFK “kiemelten kezeli a fővárosi közösségi közlekedést igénybe vevők biztonságát, ennek érdekében rendszeresek a hasonló ellenőrzések” – hangsúlyozza a közlemény.

The post Több rendőrségi feljelentéssel zárult a 14-es villamosvonal ellenőrzése appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Sikeresen tesztelték a lézeres légvédelmi rendszert Izraelben

Biztonságpiac - Mon, 04/18/2022 - 07:35
Sikeresen tesztelték Izraelben a világon elsőként a rakéták és drónok megsemmisítésére szolgáló lézeres légvédelmi rendszert – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

Az izraeli védelmi minisztérium bejelentette, hogy a fegyverfejlesztési osztály és a Rafael Advanced Defense Systems nevű fegyvergyártó vállalat mérnökei a napokban sikeres teszteket hajtottak végre repeszek, rakéták, páncéltörő rakéták és drónok elfogására lézersugarakkal.

Az újonnan kifejlesztett lézeres légvédelmi rendszer alapvető részeit hamarosan átadják a légierőnek, ahol felállítanak egy “Fénypajzs” nevű egységet, még mielőtt egy-két év múlva hadrendbe állítanák az új fegyvert.

“Világviszonylatban is történelmi eseményről van szó, először képes egy ország tüzelő és elfogó energiafegyverekkel harcolni” – jelentette ki csütörtökön Janiv Rotem dandártábornok, a védelmi minisztérium kutatási-fejlesztési osztályának vezetője.

“Az elmúlt hónapokban heti hét napon át, napi 24 órában dolgoztunk a déli kísérleti terepen, miután 2019-ben kifejlesztettük a nagy teljesítményű, száz kilowattos lézersugár-kilövőt. A csapatok éjjel-nappal dolgoztak, hogy elérjék a célt, és minden lövési kísérlet sikeres legyen húsvétig – és így is lett” – tette hozzá.

“A lézerprojekt Izrael Állam technológiai erejéről tanúskodik, amely továbbra is őrzi minőségi előnyét a fenyegetésekkel és kihívásokkal teli terepen. A rendszer körülbelül egy éven belüli üzembe helyezése lehetővé teszi, hogy a hadsereg jobb védelmet nyújtson az izraeli állampolgároknak” – méltatta a fejlesztési sikert Benjamin Ganz védelmi miniszter.

A ynet szerint a következő szakaszban lézeres védelmi rendszereket terveznek a háborúban manőverező szárazföldi erők számára, és létrehozzák a légierő repülőgépeiről indítható lézersugarat is, támadóeszközként.

Izrael már március közepén bejelentette, hogy lézerágyúkkal működő rakétavédelmi rendszer telepítését tervezi első lépésben a gázai határra, ahol a rendszer szinte elhanyagolható üzemeltetési költségekkel fogja el majd a szomszédos izraeli települések felé kilőtt rakétákat, drónokat és aknalövedékeket.

Az új védelmi fegyverek fókuszált, nagy hatótávolságú, 100 kilowatt erősségű lézersugarakat használnak, amelyek 10 kilométeres hatótávolságig képesek a rakéták, a drónok és az aknavető lövedékek megsemmisítésére.

A jelenleg működő Vaskupola légvédelmi rendszertől eltérően, a lézerrendszer képes lesz a rakétákat már az ellenséges terület felett elfogni, még mielőtt elérnék Izraelt. A rendszer nem igényel folyamatosan drága, egyenként sokezer dollárba kerülő elfogórakéta-utánpótlást.

A Vaskupola rakétái több tízezer sékelbe (több mint egymillió forintba) kerülnek, a lézeres elfogáshoz viszont csak néhány sékel (legfeljebb ezer forint) árú elektromosság szükséges.

The post Sikeresen tesztelték a lézeres légvédelmi rendszert Izraelben appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.