Ma van a trianoni békeszerződés aláírásának 98. évfordulója. Ez alkalomból az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezeteinek felkérésére, ma délután 4 óra 32 perckor megszólalnak a templomharangok Marosvásárhelyen és Székelyudvarhelyen is. A trianoni békeszerződés aláírásának napját 2010-ben Magyarországon nemzeti emléknapnak, a nemzeti összetartozás napjának nyilvánítottak.
A kormány támogatására szervezett PSD nagygyűlésre június 9-én kerül sor a fővárosban. Ezen a kormánykoalíció kisebb tagja, az ALDE is részt fog venni, nyilatkozta Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus és az ALDE elnöke. Szerinte az általa vezetett pártnak kötelessége tiltakozni az igazságszolgáltatásban tapasztalható visszaélések ellen. Tăriceanu az alkotmánybíróság múlt heti döntése kapcsán elmondta, hogy szerinte az államfőnek nem maradt választási lehetősége és le kell váltania az Országos Korrupcióellenes Ügyészség főügyészét. Amint a bírói testület közzéteszi az indoklását, letisztázódik a sokak által bírált döntés is, véli a politikus. Múlt héten az alkotmánybíróság kimondta, hogy jogi konfliktust idézett elő az államhatalmi ágak között Klaus Johannis államfő azáltal, hogy elutasította az Országos Korrupcióellenes Ügyészség főügyészének leváltását.
A Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerészképzésért Egyesület ezentúl minden szombaton a fővárosban szervez felvonulást a szülőföldön való magyar oktatás egyelő jogaiért. Most szombaton második alkalommal demonstráltak, derül ki a szervezet közleményéből. A következő felvonulásra június 9-én, szombaton kerül sor, melyre a támogatók ingyenes buszjárattal utazhatnak a fővárosba. Felhívják az érdeklődők figyelmét, hogy a busz Marosvásárhelyről, a Bernády szobortól reggel 6 órakor indul. Erre csütörtökig várják a jelentkezőket.
Az elmúlt 10 évre visszamenőleg az állam köteles visszafizetni az autótulajdonosoknak a környezetvédelmi és beíratási adót. A járműtulajdonosok augusztus 31-ig tehetik le kéréseiket és már nem szükséges leadniuk a beíratott autó törzskönyvét és forgalmi engedélyét, mivel azok már szerepelnek az adóhatóság adatbázisában, hívja fel a figyelmet az avocat.net portál.
Tegnap a közép amerika déli részén fekvő vulkán nagy erővel tört fel, a láva beáramlott El Rodeo településére és a környékbeli településeket hamuval borított be. Hivatalos jelentések alapján 25 személy vesztette életét és több mint 300-an égési sérüléseket szenvedtek. A Fuego vulkán Guatemala 32 vulkánja közül a legaktívabb, idén már másodszor tört ki.