A hétvégétől már díjköteles a belépés a marosvásárhelyi víkendtelepre, így reggel 8-tól este 8 óráig kell az oda látogatók napi 6 lejt, illetve a gyereke és nyugdíjasok napi 3 lejt kell fizessenek. Van lehetőség heti, havi vagy teljes szezonra szóló bérletet is váltani. Életbe lépett az a szabály is, mely fürdőzési korlátot vezet be este 8 óra után, ezt a központ alkalmazottai és a helyi rendőrök ellenőrzik majd, kihágás esetén büntetést róhatnak ki. A korlátozást amiatt vezették be, mert az elmúlt években az esti órákban többen is bejártak a víkend medencéibe fürdeni vagy mosakodni.
Ma a Transgaz megkezdte a bolgár-román-magyar-osztrák gázfolyosó romániai szakaszának építését, derül ki az energiaügyi minisztérium közleményéből. Ezen vezetéken keresztül jut majd Magyarországra a fekete-tengeri lelőhelyekről kitermelendő földgáz. A projekt első szakaszában a dél-romániai Podișortól a bánsági Temesrékásig fektetik le a vezetékekekt, ezt vélhetően 2020-ig fejezik be. A tervek alapján 2022-re elkészül az új romániai vezeték második szakasza is, ez Temesrékástól az Arad megyei újpanádi gázelosztó pontig fog tartani, ugyanakkor kibővítik a magyar-román gázvezeték kapacitását évi 4,4 milliárd köbméterre. A közel félmilliárd eurós beruházás harmadát az Európai Unió fedezi.
Ma a bankközi hitelkamatláb elérte a 2,85 százalékot, ez múlthéten még 2,83 százalékon állt – derül ki a Román Nemzeti Bank adataiból. A ROBOR legutóbb 4 éve állt ehhez hasonló szinten. Nőtt ugyanakkor a jelzálogosok esetében alkalmazott hat hónapos bankközi hitelkamatláb is 2,94 százalékról 2,96 százalékra, és a kereskedelmi bankok egymás közötti hitelezésekor használt, kilenc hónapos ROBOR értéke 3,02 század százalékra emelkedett.
A nyolcadik osztályt végző diákok mától péntekig iratkozhatnak az év végi vizsgáikra. A képességvizsgák június 11-e és 14-e között zajlanak majd. A menetrend szerint 11-én román nyelv és irodalomból, 13-án matematikából és 14-én anyanyelvből vizsgáznak a nyolcadikosok. Az eredményeket június 19-én teszik közzé és az óvásokat aznap este 7 óráig fogadják. A végleges jegyeket pedig 23-án függesztik ki.
Ioan Dîrzu Fehér megyei képviselő bejelentette, hogy amennyiben Klaus Johannis nem hajtja végre az alkotmánybíróság döntését, miszerint menesztenie kell a DNA főügyészét, aláírásgyűjtésbe kezd az államfő leváltásáért. A politikus szerint az államfő nem az első alkalommal cselekszik az alkotmány ellen. Klaus Johannis 2 éve nem hajlandó senkit kinevezni a Külügyi Hírszerző Szolgálat élére, ezzel is sértve alkotmányos feladatait, véli a PSD-s képviselő. A párt Vaslui megyei képviselője, Dumitru Buzatu is úgy tartja, hogy ha az államfő nem tartja be az alkotmánybíróság döntését, akkor fel kell függeszteni tisztségéből.