TASR: Kedden (1. 23.) lesz a parlament biztonsági bizottságának a rendkívüli ülése, amelyen Andrej Danko SNS-elnök, parlamenti alelnök balesetének körülményeivel foglalkoznak majd a képviselők. Az ülés összehívását az ellenzék kezdeményezte. Az ülésen magyarázatot várnak a rendőrség eljárására Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminisztertől és Ľubomír Solák országos rendőrfőkapitánytól.
Euronews: Könnygázzal oszlattak fel egy tüntetést szerdán az orosz rendőrök az ország déli részén, a Baskíriához tartozó Bajmakban. Nagyjából ezer ember vonult az utcára amiatt, hogy egy helyi emberi jogi aktivista négyéves börtönbüntetést kapott. A tüntetők hógolyókkal dobálták meg a kivezényelt rendőröket, akik néhány tucat embert előállítottak.
A horvát Neva Tölle kapta idén az Európa Tanács által 2014-ben alapított, Raoul Wallenbergről elnevezett díjat a nők családon belüli erőszakkal szembeni védelmében végzett munkájáért – közölte a strasbourgi székhelyű testület szerdán.
MTI: Vegyesen alakult a forint árfolyama szerdán a bankközi piacon. Az euró jegyzése este hat óra előtt 380,89 forinton állt, a kora reggeli 379,61 forinthoz képest. A dollár jegyzése 350,75 forintra ment fel 349,19 forintról, a svájci franké viszont csökkent, 404,84 forinton állt este hat óra előtt a kora reggeli 405,27 forint után.
Hasi műtéten esett át Katalin walesi hercegnő, Vilmos brit trónörökös felesége, és lábadozása várhatóan hosszabb ideig eltart – közölte szerdán a Kensington-palota. Nem sokkal később az udvar bejelentette azt is, hogy III. Károly király, Vilmos édesapja a közeli napokban prosztatakezelés céljából szintén kórházba vonul.
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt szerdán (1. 17.) 14:00 óra előtt Szencen (Senec/járási székhely) a Bazini utcában (Pezinská ul.), ahol három személygépkocsi ütközött össze. A karambolban 3 személy sérült meg, akik közül az egyik később belehalt a sérüléseibe – közölte a Facebookon a Pozsonyi Kerületi Rendőrkapitányság.
Michal Šimečka, a PS elnöke a Btk. módosításának visszavonására szólította fel a kormányt és Robert Fico (Smer) kormányfőt, különben veszélybe kerülhet a Szlovákiának szánt uniós támogatások folyósítása. Šimečka az EP módosítást bíráló határozatának elfogadása után fordult felhívással a kormányhoz.
A miniszterelnök kedden hivatalos látogatást tesz Magyarországon. A migrációról és Ukrajnáról is tárgyalnak majd Orbánnal. Fico Novák Katalinnal is találkozik.
Először egy játéktermet próbált meg kirabolni, majd késsel a kezében követelt pénzt egy benzinkutastól egy férfi Komáromban.
A Startitup információi szerint le akarta lőni az osztálytársait egy 18 éves fiú egy trencséni szakközépiskolában. A fiút a rendőrség vitte el a helyszínről.
Az IMF szerint ha a kormányok nem tesznek lépéseket, hogy megfelelő védőhálót hozzanak létre a dolgozóknak, ennek nagyon rossz következményei lehetnek.
Raánana városának három helyszínén merényletet követtek el. Egy 79 éves izraeli nő meghalt, és 18-an megsebesültek, írja a 444.hu.
Az SNS elnöksége hétfőn teljes támogatásáról biztosította Andrej Dankót, és felszólította, hogy induljon az államfőválasztáson.
A csütörtöki balesetet követően pénteken délután vett részt alkoholszondás ellenőrzésen Andrej Danko SNS-elnök, a parlament alelnöke. Ekkor került sor a kihallgatására is.
Elsőfokú figyelmeztetést adott ki a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) pénteken (1. 12.) 9:00 óráig az ország 5 északi járására vonatkozóan a hegyek erdősáv feletti részén előforduló heves szél fenyegetése miatt (70-85 km/ó-s szél, 110-135 km/ó-s széllökések). Számos északi járásban (Poprádtól Mezőlaborcig) a hóátfúvások kialakulásának a veszélye miatt délutánig (15:00) szintén elsőfokú riasztás van érvényben.
Csütörtökön ismét ezrek tiltakoztak az ország számos városában a kormány lépései ellen. A tüntetéseket az ellenzéki PS, az SaS és a KDH hívta össze, elsősorban a Speciális Ügyészi Hivatal tervezett megszüntetése miatt – közölte a TASR.
A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) előrejelzése szerint enyhén felhős, eleinte helyenként nagyon felhős – főleg északon –, hideg időjárás várható pénteken (1. 12.). Elvétve gyenge havazás vagy hózápor is előfordulhat. Itt-ott – kiváltképpen északon – hóátfúvások is kialakulhatnak.
Ukrajna védekezik. Oroszország provokál. Orbán gesztusokat gyakorol? A csallóköznádasdi származású Sátor Balázs nemzetközi fejlesztési szakértővel beszélgettünk, akivel fáradunk, de folytatjuk, mert folytatni kell.
MTI: Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon. Az euró árfolyama a reggel hét órakor jegyzett 377,83 forintról 379,76 forintra erősödött 18 órakor. A frank jegyzése a reggeli 404,94 forintról 405,54 forintra, míg a dolláré 344,19 forintról 347,02 forintra emelkedett.
Pages