MTI: A köztársasági elnök lemondását és Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter közéletből történő távozását követelték az Országos Közös Akarat elnevezésű csoport szervezésében pénteken Budapesten, a belügyminisztérium központi épülete előtt.
TASR: A parlament a kilencedik ülésszak hetedik tárgyalási napjának végén a közúti közlekedési törvény módosításával foglalkozott. A képviselők jövő héten fognak újra ülésezni. Hétfőn (2. 12.) 9.00 órakor kezdődik a Martina Šimkovičová kulturális miniszter (SNS-jelölt) leváltásáról szóló rendkívüli ülés, amelyet az ellenzék kezdeményezett. Kedd (2. 13.) reggelre a képviselők a pénzügyminisztérium javaslatait tűzték napirendre.
MTI: Erősödött a forint pénteken a reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon. Az euró jegyzése este hat órakor 387,10 forinton állt a kora reggeli 388,76 forint után, a dollár jegyzése 358,94 forintra csökkent 360,84 forintról, a svájci franké pedig 410,09 forintra ment le 412,74-ről.
A büntető törvénykönyv jóváhagyott módosítása gyengíti a szexuális erőszak elleni védelmet. Ez is az ilyen alapvető változtatások elhamarkodott elfogadásának az egyik következménye – írta Zuzana Čaputová államfő a Facebook-oldalán.
Euronews: Szerbia nem teljesítette a szabad választásokra vonatkozó kötelezettségeit az Európai Parlament szerint, amely emiatt lépéseket vár az Európai Bizottságtól.
Az EP által elfogadott határozatot a képviselők nagy többséggel hagyták jóvá. Ebben felkérik a Bizottságot, hogy küldjön tényfeltáró missziót Szerbiába, mert a szerb ellenzék és az EBESZ-misszió szerint a törvényhozási és helyhatósági választásokat a hatóságok manipulálták.
Ivan Korčok köztársasági elnök-jelölt szerint rossz hírt jelentenek Szlovákiára nézve a büntetőjogban jóváhagyott változtatások. Hangsúlyozta az államfő hatalmi egyensúlyt teremtő szerepét hasonló helyzetekben, amikor is szerinte Szlovákia rossz irányba mozdul el.
TASR: Zuzana Čaputová köztársasági elnöknek alá kellene írnia a BTK. módosítását, nem kellene megvétóznia – jelentették ki a parlamenten kívüli Demokrati vezetői. Úgy vélik, így több időt kapna az alkotmánybíróság arra, hogy vizsgálja a módosítás alkotmányellenességét. Figyelmeztettek azonban arra, hogy ha a módosítás akár csak egy napig is érvényben lesz, egyes bűncselekmények örökre elévülnek.
Ezt a háborút abba kell hagyni; tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf magyar honvédelmi miniszter pénteken Tatán, ahol szlovák kollégájával közösen meglátogatta az új technikai eszközökkel ellátott Klapka György 1. Páncélosdandárt és a kiképzésüket támogató szimulációs központot.
Az ellenzék szerint a koalíció a büntető törvénykönyv elfogadásával lábbal tiporja a nők és a kislányok jogait. Elítélték a nemi erőszak és a kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaélések elévülési idejének csökkentését.
Donald Warhola, a művész unokaöccse szerint Andy Warhol büszke volt gyökereire és szlovák származására és nagyon jól beszélt szlovákul.
A Transparency International Slovensko és az Állítsuk meg a korrupciót alapítvány szerint a büntető törvénykönyv jóváhagyott módosítása gyengíti a jogállamot és a korrupció elleni harcot.
Késsel és baltával felfegyverkezve közel négy órán át túszként tartott fogva egy férfi Svájc egyik regionális vonatán 14 utast és egy mozdonyvezetőt. Később baltával támadt egy rendőrre, aki agyonlőtte a támadót.
Mostantól egy zsákba kell kakálniuk a Mount Everesten a hegymászóknak, és a zsákot túra végén vissza kell vinniük az alaptáborba, írja a Telex.
Egy mattrészeg kamionsofőr az autópálya korlátjának hajtott az R1-esen. 3 ezreléknyi véralkoholszintet mutattak ki a szervezetében.
Zajlik a parlament 9. ülése, az építési törvényről tárgyalnak a képviselők, amelyet Jozef Ráž terjesztett be. (tasr)
Két év múlva, a 98. Oscar-gálán már a filmek szereplőválogatóit is díjazzák - számolt be róla a Variety.com filmes portál.
Az iskolák biztonsága prioritást élvez. Ezt Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter közölte miután találkozott a Középiskolák Diáktanácsával (ŠRSŠ). Bízik benne, hogy a találkozó újabb lépést jelent a nagyobb fokú biztonság felé, és segít a megelőzésben. A TASR-t a belügyminiszteri hivatal sajtóosztálya tájékoztatta.
Ismeretlen tettes festéksprayvel firkálta össze egy szálloda betonfalát Pozsonyban, Oroszvár (Rusovce) városrészben. A kárt 2.500 euróra becsülik. Rongálásért egy év börtönbüntetésre ítélheti a bíróság a tettest – közölte a rendőrség a közösségi hálón.
Euronews: Érdeklődők gyülekeztek csütörtökön az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának washingtoni épülete előtt, mert a bíróság a tervek szerint meghallgatást tart abban az ügyben, hogy Donald Trump volt amerikai elnök alkalmatlan-e az elnöki posztra, és lekerülhet-e a neve a szavazólapokról. A gyülekezők abban bíztak, hogy sikerül helyet kapniuk a legfelsőbb bíróság tárgyalótermében.
Pages