Ódor Lajos kormányfő szerdán (szeptember 6.) ismerteti a migrációs válsággal kapcsolatos intézkedéseket - közölte Zuzana Čaputová államfő a közösségi hálón, hozzátéve, hogy teljes mértékben támogatja az ezzel kapcsolatos javaslatokat.
Kedden délután 16 óra tájban hazaérkeztek a görögországi erdőtüzek oltásában résztvevő szlovákiai tűzoltók – tájékoztatott a közösségi hálón az Országos Mentő- és Tűzoltószolgálat (HaZZ).
Edzőközpontként szolgáló kézilabdacsarnokot épít a fenntartó Nagyszombat megye önkormányzata a dunaszerdahelyi Egyesített Iskola mellett, a középiskolások sportolási lehetőségeinek javítása érdekében.
Kasztília tartományban öten életüket vesztették, három embert pedig eltűntként tartanak nyílván.
A több mint 500 napja Iránban bebörtönzött svéd férfi az Európai Unió (EU) alkalmazásában áll - erősítette meg a sajtóban már megjelent információt Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője újságíróknak Cádizban kedden.
„Elfogadhatatlannak” ítélték a spanyol férfi labdarúgó-válogatott játékosai, hogy Luis Rubiales szövetségi elnök a női világbajnokság díjkiosztó ünnepségén szájon csókolt egy játékost. A válogatott sajtótájékoztatóján Alvaro Morata csapatkapitány nyilatkozatot olvasott fel.
Euronews: Brice Oligui Nguema most már az ország ideiglenes államfője. Nguemáék augusztus 30-án vették át a hatalmat Gabonban, percekkel azután, hogy kiderült: az akkori elnök, Ali Bongo Ondimba harmadszor is nyert az elnökválasztáson. A puccsisták semmisnek nyilvánították a voksolás eredményét.
MTI: Baleset miatt torlódik a forgalom az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán, Győr elkerülő szakaszán – közölte az Útinform kedd délelőtt a honlapján. Azt írták, hogy két személyautó ütközött össze, a 124-es kilométernél csak a külső sáv járható, ezért több kilométeres a torlódás.
Új alapot hozunk létre a nemzetiségi iskolák számára. Az alap célja a kisebbségi iskolák korszerűsítése és egyúttal a tanítás, illetve az iskolai felszerelés minőségének fejlesztése – áll a Kékek-Híd párt választási programjának kisebbségi oktatással kapcsolatos programpontjában.
MTI: Az euró árfolyama 382,15 forintra csökkent hét órakor a hétfő kora esti 382,69 forintról. A svájci frank jegyzése 400,88 forintról 400,11 forintra gyengült, a dolláré pedig 354,43 forintról 354,20 forintra süllyedt. Az euró jegyzése a hétfő kora esti 1,0799 dollárról 1,0789 dollárra változott.
Világszerte legalább 3.500 káros invazív fajt regisztráltak eddig, állítják a tudósok: a tengeri madarak fiókáit a fészkükben felfaló egerektől kezdve, a sós, és édesvizekben egyaránt túlzottan elszaporodott zebrakagylókon át, az elektromos villanyvezetékeket megkárosító barna fakígyókig.
MTI: Nem zárta ki egy orosz-észak-koreai hadgyakorlat lehetőségét hétfőn Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter. Mint mondta, Oroszország minden szomszédjával tarthat közös katonai manővereket, ez alól Észak-Korea sem kivétel.
Bejelentette "visszatérését" Milák Kristóf, a magyar olimpiai-, világ- és Európa-bajnok, világcsúcstartó úszó. A 23 éves világklasszis már első edzésén is túl van a budapesti Duna Arénában.
Ketten életüket vesztették, ketten pedig eltűntek a hétvégi özönvízszerű esőzések okozta áradásokban Spanyolországban - közölték helyi hatóságok hétfőn.
Róbert Dobrovodský ombudsman arra figyelmeztetett, hogy a választási kampányban és a politikai küzdelem során nem szabadna közvetlenül vagy közvetve támadni az alapvető emberi jogokat, vagy megsérteni a lakosság bármely csoportjának szabadságjogait.
Az eurót délután hat órakor 382,69 forinton jegyezték a kora reggeli 384,46 forint után. A hetet a forint 0,6 százalékkal gyengébben indította az egy héttel korábbi kezdésnél az euró ellenében. A szeptemberi kezdésnél 0,4 százalékkal gyengébben áll a forint hétfő délutáni jegyzésén az euróval szemben. Az év eleje óta a forint az euróval szemben 4,2 százalékkal erősödött. (mti)
A jobb szemét és arca jobb oldalának egy részét takaró kötést visel a következő egy-két héten Olaf Scholz német kancellár a hétvégi sportbalesete miatt.
Továbbra is vannak illegális migránsok Ipolyvarbón, közölte Fagyas Marcel, a falu polgármestere. Közlése szerint jelenleg körülbelül húsz közel-keleti menekült lehet a faluban.
„Ebben az iskolaévben több új rendelkezés is életbe lép, egy dolog azonban nem változik, továbbra is alulfinanszírozott a szektor” – írta Facebook-bejegyzésében Sólymos László (Kékek-Híd). Megjegyezte: a pénzhiány a nemzetiségi iskolákat még hangsúlyosabban érinti.
Ódor Lajos kormányfő szerint a szakértői kormány számára fontos, hogy az iskolaügy és a felnövekvő generációk szem előtt tartsák az ország érdekeit is, hogy a tehetséges diákokat ne küldjék külföldre, ahonnan már vissza se térnek.
Pages