Két álarcos fiatalember pisztollyal felfegyverkezve ma késő délután benyomult a koteži (belgrádi városrész) Vasa Pelagić Általános Iskola egyik tantermébe, ahol éppen VII/4 osztálynak volt földrajzórája. A cikk folytatása …
Read more here: VajdaságMa – Szerbia
Andreas Rödder történész szerint az elmúlt negyedszázadban történt bővítések nélkül az európai integráció kudarcos "nyugat-európai jóléti klub" lett volna. A kutató erről a 85 éves Helmut Kohl egykori német kancellár tiszteletére rendezett budapesti konferencián beszélt, kedden.
A politikus szerepéről szólva Andreas Rödder azt emelte ki, hogy Kohl az NDK politikailag szervezetlen tömegakaratának felkarolójából vált a német egység alakítójává, és emlékeztetett arra, hogy a szocialista állam régóta működő ellenzékének zöme nem rendszerváltást, hanem reformot akart, miközben a hangját több hónapja utcai demonstrációkon hallató tömeg német egységet. Hozzátette, hogy az egykori kancellár 1989 őszén a német egység kérdésében inkább kivárt, és csak a berlini fal leomlása után hirdette meg a folyamatot becsatornázó tízpontos programját, mindvégig kötéltáncot járva a belső és a külső elvárások között. Megjegyezte: az azonos lélekszámú európai államok korántsem nézték szimpátiával a két német állam egyesülését.
Andreas Rödder ennek okaként említette, hogy ezzel a 80 milliós Németország az Oroszországtól nyugatra fekvő legnépesebb állam lett a kontinensen. Az ebből esetleg fakadó rivalizálást, elszigetelődést Helmut Kohl azzal kerülte el, hogy támogatta az európai integráció elmélyítését, aminek ára a Moszkvával való kapcsolatok kiéleződése volt.
A szakember arról beszélt: a közös európai valuta bevezetése "német engedmény volt Franciaország felé", amely szerette volna a márka és az NSZK jegybankjának szerepét "közösségivé tenni", a bevezetésről pedig már a fal leomlása előtt, 1989 nyarán döntés született.
Baranyi Tamás történész, a Terror Háza Múzeum kutatója a tanácskozáson kiemelte, hogy a németkérdés a hidegháború motorja volt, és arra emlékeztetett: a nyolcvanas évekre valamelyest beindult a korábban a szocialista tábor legéletképtelenebbjének számító keletnémet gazdaság, de az ottani rendszer továbbra is a legmerevebbnek számított. Elmondta, a hatvanas évek közepén, Ludwig Erhard kancellársága idején felmerült a gondolat, hogy a gazdasági nehézségekkel küszködő Szovjetunió támogatása fejében Moszkva ne akadályozza az egyesítést, de Hruscsov elmozdítása miatt nem önthették formába ezt az elgondolást.
A történész szerint két oka volt annak, hogy sikerre vihették a megosztottság felszámolását; az egyik, hogy Kohl "minden politikai tőkéjét az egységes Németország gondolatába fektette", a másik pedig, hogy a tüntető tömegek németként, nem "az NDK népeként" határozták meg önmagukat.
Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum alapító főigazgatója a konferencia végén jelezte: a tanácskozás anyagát - várhatóan őszre - kétnyelvű kötetben jelentetik meg.
Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) 2008-ban átadott részecskegyorsítója és ütköztetőgyűrűje, a nagy hadronütköztető (LHC), 2015 márciusában indult újra. A világ eddigi legkomplexebb berendezése a 13,7 milliárd évvel ezelőtt, az ősrobbanás után röviddel uralkodó állapotokat hivatott újraalkotni. A történelem eddigi legnagyobb tudományos beruházását sok megválaszolatlan kérdés övezi, céljait pedig sok hívő mellett egyre több ateista tudós is megkérdőjelezi, sokan azt várják tőle, hogy megmagyarázza a világegyetem keletkezését, vagy éppen megcáfolja az isteni teremtés elképzelését.
A következő tanévtől 55 leendő elsőst vesz fel a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar – írja a Szabadkai Rádió honlapja.
35 diák számára nyílik lehetőség az állami költségvetés terhére tanulni, 20 hallgató pedig önköltséges módon folytathatja tanulmányait az iskolában.
Read more here: Délhírportál
Treize personnes ont été tuées et 24 autres blessées mardi dans un attentat-suicide contre un marché aux bestiaux de la grande ville de Maiduguri, dans le nord-est du Nigeria, a déclaré la Croix-Rouge nigériane à l'AFP.
A britek nem kis felháborodására kiderült, hogy kutyadublőrt használva nyerte meg a versenyt a Britain's Got Talent című tehetségkutató műsor idei győztese.
A 2015-ös széria vasárnap esti döntőjében a Matisse nevű hétéves border collie helyett egy hasonmás kutya hajtotta végre a győzelmet hozó kötéltáncot.
A műsor producerei kedden bocsánatot kértek azoktól a nézőktől, akik úgymond nem voltak tudatában, hogy Jules O'Dwyer kutyakiképző egész csapatnyi ebbel dolgozott együtt a produkcióban. Mint azt közleményükben aláhúzták: "elnézést kérünk, amennyiben az utolsó produkciónál mindez nem volt egyértelműbbé téve a zsűri és az otthon ülő televíziónézők számára".
O'Dwyert állítása szerint sokkolta a nagyközönség reakciója. A kiképző a Twitteren is sok panaszos üzenetet kapott. Mint elmondta, azért dolgozott másik kutyával, mert Matisse-nak gondjai vannak a magassággal. A döntőben Simon Cowell zsűritag "a valaha látott egyik legjobb kutyamutatványnak" nevezte a produkciót.
A diadallal járó 250 ezer font pénzjutalom mellett O'Dwyerék lehetőséget kapnak arra, hogy fellépjenek az idei Királyi Varietén, a brit szórakoztató évad egyik legpatinásabb rendezvényén. Ez volt a második alkalom, hogy kutya nyerte a brit tehetségkutatót: Ashleigh Butler és Pudsey nevű kutyája a műsor 2012-es szériájában diadalmaskodott.