Összehangolt merényletsorozatot hajtottak végre november 13-án, pénteken
este iszlamista terroristák Párizsban. A merényletnek eddig 129 halálos
áldozata van és legalább 357 ember sebesült meg. Wagner Péter
biztonságpolitikai szakértővel beszélgettünk.
Nemzetközi konferenciának adott otthont november 12-én a budapesti Stefánia Palota. A Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhelye által szervezett, Afrika: Kihívások és lehetőségek című magyar-angol szimpózium jelentőségét, a tématerület iránti növekvő érdeklődést jelezte a több mint 250, minisztériumoktól, felsőoktatási intézményektől, valamint nem kormányzati szervezetektől érkezett vendég.
Illegális fegyverkereskedők, ellenőrizetlenül áramló fegyverek, hanyagul tárolt lőszerek – világszerte komoly fenyegetést jelentenek. Az EBESZ kézi- és könnyűfegyver-koncepciójáról dr. Szatmári László alezredes beszélt a Mindenki Hadtudománya Szabadegyetem november 12-i előadásán.
Egyetlen hajó, egyetlen út: feszült figyelem övezte a USS LASSEN bevetését. Az amerikai haditengerészet rombolója a világ egyik legvitatottabb hovatartozású tengerszakaszán hajózott át október 26-án.
Kiemelkedően fontos az afrikai kontinens a Magyar Honvédség számára, amit alátámaszt az is, hogy több konferencia és kiadvány is foglalkozik a témával – hangsúlyozta dr. Orosz Zoltán altábornagy, Honvéd Vezérkar főnökhelyettes november 12-én csütörtökön, a fővárosban tartott szakmai fórumon.
A migránsválság kezelésében tanúsított magyar–szerb együttműködés példaként szolgálhat mások számára is, de Horvátország szemlátomást nem tud mit kezdeni a helyzettel – jelentette ki Trócsányi László a Vecernje Novosti című szerb napilapban 2015. október 6-án közölt interjújában.
2015-10-06T15:36:00+02:00
2015-10-06T15:37:16+02:00
Az Európai Bizottságnál két különmegbízotti pozíció jön létre az antiszemita és az iszlámellenes megnyilvánulások figyelemmel követésére – mondta az Igazságügyi Minisztérium európai uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős államtitkára 2015. október 5-én az M1 aktuális csatornán.
2015-10-05T15:34:00+02:00
2015-10-06T15:36:23+02:00
Berke Barna európai uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős államtitkár 2015. október 1-2-án részt vett és felszólalt az Európai Bizottság által első alkalommal szervezett alapjogi tárgyú, Tolerancia és tisztelet: az antiszemita és a muszlimellenes gyűlölet megelőzése és leküzdése Európában című kollokviumon.
2015-10-02T15:31:00+02:00
2015-10-06T15:33:13+02:00
Magyarország a vészhelyzetben kénytelen volt a jogrendszerét megváltoztatni ahhoz, hogy szembe tudjon nézni az Európai Uniót sújtó példa nélküli migrációs nyomással, de ezt a nemzetközi jogi normákkal összhangban tette, a határok védelmét előíró schengeni és a menekültek regisztrálását szolgáló dublini szabályozás betartása érdekében – írta Trócsányi László igazságügyi miniszter a migrációs válság kapcsán Magyarországot ért bírálatokra reagálva, a Le Figaro című francia napilap honlapján 2015. szeptember 30-án megjelent levelében.
2015-10-01T15:31:00+02:00
2015-10-06T15:31:18+02:00
Bevált a migrációval kapcsolatos törvénycsomag, szeptember 15-ei hatályba lépése óta lényegesen csökkent az illegális bevándorlás – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában 2015. szeptember 23-án.
2015-09-23T21:26:00+02:00
2015-10-06T15:30:20+02:00
Magyarország mind a schengeni kódex, mind a menekültügyi konvenció betartását fontosnak tartja mind saját, mind más államok számára – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter 2015. szeptember 18-án a burgenlandi Szenteleken (Stegersbach) tartott XXII. Pannon Jogász Napokon.
2015-09-18T15:25:00+02:00
2015-10-06T15:25:46+02:00
Megalapozatlannak és félrevezetőnek tartja Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a 2015. szeptember 15-én hatályba lépett menekültügyi jogszabályokat érő bírálatokat.
2015-09-16T15:24:00+02:00
2015-10-06T15:25:03+02:00
A kormány célja a schengeni és a magyar határok jogállami keretek közti hatékony védelme, ez a magyar állampolgárok és egyben az Európai Unió, valamint a schengeni partnerek elvárása.
2015-09-15T20:53:00+02:00
2015-10-06T15:24:06+02:00
A bevándorlás problémáját Európán kívül kellene kezelni, máskülönben folyamatosan újabb menekültszámokról és a menekültek elosztásáról fogunk beszélni – nyilatkozta Trócsányi László igazságügyi miniszter az in.gr című görög hírportálnak.
2015-09-15T15:16:00+02:00
2015-10-06T15:23:04+02:00
Trócsányi László igazságügyi miniszter 2015. szeptember 10-11-én Görögországban tárgyalt, ahol udvariassági látogatáson fogadta Prokópisz Pavlópulosz elnök, megbeszélést folytatott Szpiridon Flogaitisz európai ügyekért felelős miniszterrel, valamint részt vett az Európai Közjogi Szervezet konferenciáján.
2015-09-11T17:21:00+02:00
2015-09-13T09:22:35+02:00
A tömeges bevándorlással összefüggő, pénteken elfogadott törvényben jogilag is rögzítették, hogy Magyarországon menekültügyi válsághelyzet van – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában 2015. szeptember 6-án.
2015-09-07T15:51:00+02:00
2015-09-07T15:55:13+02:00
Trócsányi László szerint szeptember 15-e mérföldkő lesz, új helyzetet teremt a tömeges bevándorlással összefüggő törvény hatálybalépése. Az igazságügyi miniszter 2015. szeptember 4-én Budapesten arról is beszélt, le fog ülni az egyházi vezetőkkel, hogy tisztázza velük, hogyan tudnak segíteni a menekülteknek.
2015-09-04T15:46:00+02:00
2015-09-07T15:50:53+02:00
Az igazságügyi miniszter közlése szerint gyorsabbá és hatékonyabbá teszik a menekültügyi eljárásokat, bővítik az ország határainak védelméhez szükséges intézkedések körét, valamint szigorítják az embercsempészeket sújtó büntetőjogi szabályozást a kormány által beterjesztett, a tömeges bevándorlás kezelését célzó törvénymódosítások.
2015-09-04T15:42:00+02:00
2015-09-07T15:45:33+02:00
Trócsányi László igazságügyi miniszter közlése szerint már Európa több vezető politikusa is elismerte, hogy a tömeges bevándorlás nyomán válsághelyzet alakult ki.
2015-09-01T14:55:00+02:00
2015-09-07T14:57:00+02:00
Elismerően szóltak Trócsányi László igazságügyi miniszter berlini tárgyalópartnerei arról, hogy Magyarország a dublini egyezmény szellemében jár el a menekültügyben. Erről Trócsányi László tájékoztatta az MTI-t telefonon adott nyilatkozatában 2015. augusztus 31-én.
2015-08-31T19:54:00+02:00
2015-09-07T14:54:56+02:00
Pages