Biztonságpolitika

Lengyel barátaink sok mindenhez kiválóan értenek, ám a légi hadviselés ezek közül is kimagaslik. Második világháborús elődeik nyomdokain járva katonáik méltó utódoknak bizonyulnak.

A Brit Királyi Légierő 14 évnyi aktív szolgálat után február végén hivatalosan is elbúcsúztatta Sentinel R1 repülőgép flottáját.

A 2020. november 27-én Mohseh Farizadeh, iráni atomtudós ellen elkövetett támadás megrázta a Közel-Keletet és tovább súlyosbította az Irán, Izrael és USA között kialakult feszült helyzetet. Az iráni védelmi minisztérium hivatalos bejelentése szerint a tudóst fegyveres terroristák támadták meg Damavand városban, Teherán közelében, miközben feleségével együtt egy konvojban utazott. Az információk ugyan nem teljesen egyértelműek, de az valószínű, hogy az esemény során tűzharc alakult ki az ismeretlen támadók és Farizadeh testőrei között, melyben ő is megsebesült. Egyes források szerint a támadás akár távvezérlésű fegyverrel is történhetett, amellyel kapcsolatban ugyan a szakértők szkeptikusak, viszont amennyiben az állítás igaz, azt jelzi, hogy a támadók rendkívül korszerű, fejlett technológiát vetettek be a merénylet során. Ezt követően a tudóst kórházba szállították, ahol az orvosok már nem tudták megmenteni az életét, a támadás következtében még aznap elhunyt.

Irán számára hatalmas veszteségnek számít a neves tudós halála, hiszen 2018-tól ő volt az ország nukleáris atomprogramjának egyik vezető fizikusa. Azonban nem ez az első eset, hogy ismeretlen merénylők likvidáltak egy iráni atomtudóst, aki nagy jelentőséggel bírt a kormány számára. Az elmúlt tíz évben összesen öt atomfizikus esett áldozatul hasonló merényleteknek. 2010. januárjában Masoud Alimohammadi, majd ugyanebben az évben Majid Shahriari, 2011-ben Darioush Rezaeinejad, a következő évben pedig Mostafa Ahmadi Roshan fizikusok vesztették életüket támadások során. Feltételezhetjük, hogy mindegyik áldozatnak köze volt a nukleáris fegyverprogramhoz, sőt vezető szerepet tölthettek be, mely állítást azonban Irán minden esetben határozottan tagadott. 2012 után a nyugati hatalmakhoz, továbbá Oroszországhoz és Kínához való közeledés során nem történt új merénylet. Barack Obama elnöksége alatt tárgyalások sorozatát folytatta le Irán és az USA, még egy telefonhívás is lezajlott az iráni elnök, Hasan Rouhani és Obama között. Az amerikai elnök külpolitikájának egyik legfontosabb lépése volt az iráni atomegyezmény megkötése 2015-ben. Donald J. Trump elnöksége azonban újabb fordulatot hozott az amerikai-iráni kapcsolatokba, amikor bejelentette, hogy az USA kilép az atomegyezményből, ezzel együtt kereskedelmi és valutaszankciókkal sújtva az országot. Az USA, és az őt ebben a döntésben is támogató Izrael álláspontja szerint az alku csak tovább erősítette Irán hatalmát a régióban és lehetőséget nyújtott számára nukleáris fegyverarzenálja növelésére. Miután az USA kilépett az egyezményből és nyomást gyakorolt az országra, Irán bejelentette, hogy nem fog többé megfelelni az abban foglalt korlátozásoknak. 2018 óta a két ország közötti kapcsolatok csak tovább romlottak és a közeljövőben sem valószínű, hogy javulnának.

Mohseh Farizadeh ugyan az iráni atomprogram vezető fizikusa volt, halála mégsem lehet olyan jelentőségű, hogy az hosszútávon visszavesse az atomprogramja fejlesztését Irán számára. A nukleáris program ugyanis olyan fejlett, hogy már nem egy személyen múlik annak sikere, így feltételezhetjük, hogy a támadás mögött politikai érdekek is állnak. Több oka is lehetett a merényletnek: az egyik a már említett atomprogram megvalósításának lelassítása és Irán feladatának megnehezítése. A háttérben azonban más érdekek is megjelenhetnek, ilyen lehet kikényszeríteni azt, hogy Irán megtorló intézkedésekkel reagáljon a történtekre, vagy akár az új amerikai elnök, Joe Biden és Irán jövőbeli kapcsolatának és lehetséges közeledésének szabotálása.

Az iráni atomtudósok merényleteivel kapcsolatban nincsen egyértelmű válasz arra, hogy kik lehettek az elkövetők, illetve melyik ország, vagy országok állhatnak mögöttük. Irán egyre romló kapcsolata Izraellel és az USA-val az állam vezetése számára a merénylet első számú gyanúsítottjaivá teszi őket. Mohseh Farizadeh halálát követően az iráni kormány azonnal Izraelt vádolta meg a támadással, ahogy azt a megelőző évek merényletei során is tette. Pár nappal Farizadeh halála után az iráni kormány több embert is őrizetbe vett a merényletben való részvétel vádjával. Emellett Irán azt állította, hogy döntő bizonyítékot talált arra, hogy a támadások mögött Izrael állt, azonban ezt eddig nem hozta nyilvánosságra (és valószínűleg soha nem is fogja). Hossein Amir Abdollahian iráni diplomata hozzátette azt is, hogy a vezetőség azt gyanítja, Izrael nem lett volna képes egyedül sikerre vinni a műveletet, és hogy az USA ugyancsak nagy szerepet játszhatott a merénylet megszervezésében és végrehajtásában. Izrael kormánya hivatalos formában továbbra sem kommentálta az eseményeket, azokat nem ismerte el, azonban nem is tagadta. Egy névtelen izraeli tisztviselő azonban a médiának a következőket nyilatkozta: „Farizadeh tevékenységét meg kellett állítani. A világ egy békésebb hely lett nélküle”.

Fontos részlet, hogy Izrael azt is feltételezte, hogy Farizadeh Irán titkos nukleáris fegyverprogramjának megalkotásában és kivitelezésében is vezető szerepet játszott, emiatt az országban feketelistára is került. Ebből az okból kifolyólag a tudós fontos célpont lehetett az izraeli titkosszolgálat számára. A feltételezést, hogy a fizikus egy titkos nukleáris programban vett részt, Irán kormánya hevesen tagadja, állítva, hogy kizárólag békés célokra használnák a nukleáris programjukat, és hogy a titkos program nem létezik. A tény azonban, hogy a neves fizikust folyamatosan testőrök kísérték, erősíti Izrael gyanúját, miszerint kulcsfontosságú szerepe volt az atomprogramban. Amennyiben igaz az információ, hogy a tudóst egy távvezérlésű fegyverrel sebezték meg, Izrael vagy az USA képes lenne ezt a korszerű fegyvert megtervezni, létrehozni és egy olyan komplex műveletet véghez vinni, mellyel sikeresen végrehajtják a merényletet. Azonban amíg ez nem bizonyított, nem tudhatjuk biztosan azt sem, hogy kizárólag egy fejlett technológiával rendelkező hatalom követte el a Farizadeh elleni merényletet. Tovább erősíti Irán gyanúját, hogy egy amerikai, magas beosztású tisztviselő nyilatkozata szerint valóban Izrael áll a támadás mögött, arról azonban nem adott ki információt, hogy a Trump-adminisztráció tisztában volt-e szövetségese terveivel, illetve a művelet végrehajtása során bármiféle segítséget nyújtott-e számára. Mivel Izrael korábbi titkos műveleteivel kapcsolatban is folyamatosan konzultált az USA-val, feltételezhetjük, hogy amennyiben valóban az izraeli titkosszolgálat áll a merénylet mögött, az amerikai vezetőség ebben az esetben is tisztában volt a tervvel, jóval annak végrehajtása előtt.

Irán a merényletet követően kijelentette, hogy bosszút fog állni az elkövetőkön, mely leginkább Izrael biztonságára jelenthet veszélyt. Az USA közel-keleti pozícióját, úgy tűnik, egyelőre nem fenyegeti Irán kijelentése, hiszen kizárólag Izraelt nevezte meg tettesként. Joe Biden elnöksége számára azonban rendkívül negatív hatással lehet egy kiéleződő konfliktus a két hatalom között, amennyiben pedig Irán úgy dönt, hogy az USA is fenyegeti nukleáris programjának sikerét, köztük is könnyen elmérgesedhet a viszony. Amennyiben Biden elnök úgy döntene, hogy az Iránnal szembeni kereskedelmi és valutaszankciókat beszünteti, ahogy azt Irán is szeretné, nagyban megnehezítené helyzetét egy, az országok között kialakuló konfliktus. Úgy tűnik, Biden hajlik a kompromisszumra, hogy amennyiben Irán újra betartja a 2015-ös atomegyezményben foglaltakat, az USA is visszalép, a tárgyalások pedig újra elkezdődhetnek közöttük. Azonban amíg az együttműködés nem kezdődik el közöttük, számíthatunk arra, hogy Irán további fejlesztéseket hoz meg nukleáris programjában, valamint, hogy az ellene felállított szankciókat is egyre inkább ellensúlyozni próbálja. December elején az iráni parlament elfogadott egy javaslatot, miszerint a kormány az atomegyezményt megszegve a nemzeti Atomenergiai Ügynökségen keresztül legalább 120 kilogramm 20%-os a dúsított uránium kinyerését érje el, majd tárolja azt. Még nem biztos, hogy a határozatból törvény lesz, azonban a merényletet követő általános hangulat hatására nagy a valószínűsége.

Címlapkép: Iráni atomtudós temetése. Teherán, 2020. november 30.
Az iráni védelmi minisztérium hivatalos internetes oldalán közreadott képen a három nappal korábban meggyilkolt Mohszen Farizade iráni atomtudóst temetik állami szertartással Teheránban 2020. november 30-án. A koporsót az iráni zászló takarja. (Forrás: MTI/EPA/Iráni védelmi minisztérium)

A Az „iráni atombomba atyjának” merénylete és annak lehetséges hatásai bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A Gyengénlátók Általános Iskolájának segítségkérésének eleget téve a Lufthansa Technik Budapest elvállalta egy balesetveszélyessé vált Z–37 Čmelák térítésmentes felújítását a diákok biztonsága érdekében.

100601. A NEWFIP gyakorlaton a NEWVAN előtt.

A napokban érkezett a hír, hogy Baksa Kálmán nyugállományú mérnök ezredes úr elhunyt. Az egykori Repülőműszaki Szolgálatfőnökség állományától kapott sok szakmai támogatásra is emlékezve engedjétek meg, hogy részvétemet fejezzem ki. Nyugodjék békében!

981003. Az egyik Napi Magyarországban megjelent cikkem facsimiléje, melynek elkészítéséhez Baksa mérnök ezredes úr nyújtott segítséget.

Zord

 Eszméletlen jó dokumentumfilmet készített a 60 Minutes nevű (világhírű) tévéadás az al Asad elleni iráni támadásról. Elképesztő, mert nyilatkozik benne mindenki, akinek lényegében köze volt, átélte a támadást beleértve a legfelső amerikai katonai parancsnokot is, aki elrendelte korábban Kászem Szulejmani kilövését. Elmondása szerint hírszerzési információjuk volt arról, hogy Szulejmaniék újabb támadásokra készülnek napokon vagy heteken belül.

A dróntámadás után arról is volt információjuk, hogy Irán megkezdte az előkészületeket egy ballisztikus rakétákkal való válaszcsapásra. Mint elhangzik, követték amint Teherán 27 rakétát kezdett el feltölteni és azt is tudták, hogy az al-Asad bázist célozzák meg velük. Mivel a bázisnak nem volt ballisztikus rakétaelhárító rendszere, ezért a bázisról mintegy 50 repülőeszközt és 1000 katonát evakuáltak, amilyen gyorsan csak tudtak. Csak annyi katona maradt ott, amennyi feltétlen szükséges volt a bázis további működtetéséhez.

A bunkerek alapvetően csak kisebb rakéták ellen voltak jók kivéve párat, amelyet még Szaddam Huszein idején építettek, de oda nem fért be mindenki. A terv része a volt, hogy a katonák egy része kimegy a sivatagba relatív távol mindentől és ott próbálják túlélni a támadást. Az amerikaiak arról is tudtak, hogy Irán műholdképeket vásárolt a bázisról az elérhető kereskedelmi szolgáltatókról, ezért először megvárták, amíg Teherán letöltötte az utolsó fotókat is, és csak azután kezdték átmozgatni az emberek és a gépeket.

Irán végül 16 rakétát indított al-Asadra ebből 11 csapódott be. 80 másodperc volt az útja a rakétáknak. A becsapódások idején drón volt a levegőben a bázis felett, úgyhogy bár nem hangzik el, de valószínűleg az indítást is folyamatosan követték (ezekkel a képekkel indul a video).

A többi rakéta, vagy egy részüket - bár ez nincs benne ebben az anyagban - az Harir bázisra lőtték ki Iraki Kurdisztánban, ahol az magyar katonák is vannak.

Bár senki sem találtak el, a rakéták becsapódása keltette behatások mintegy 100 katonának okozott sokkot, agyrázkódást vagy egyéb károsodást.

Annak idején azt írtam vagy nyilatkoztam a támadás után, hogy innen még nyugodtan eszkalálódhatott volna tovább a konfliktus, de akkor az amerikai vezetés, Trump hagyta megállni a konfliktust és a következő hetekben megint nyugvópontra jutottak a kapcsolatok. Persze ez nem tartott sokáig, az iraki milíciák idővel újra kezdték a piszkálást, támadásokat, amelyek végül 2020 októberében az ideiglenes „tűzszünethez” vezettek, amelyet a Biden adminisztráció beiktatásáig már csak kétszer szegett meg az egyik milícia. A rakétatámadások ezt követően kezdődtek újra, amelyre az második válasz talán egy hete volt, az első az új adminisztráció létéről. De ezt megírtam már a múltkori cikkben.

Növekszik a terrorfenyegetettség Afrikában

Számos afrikai régiót sújtanak olyan erőszakos fenyegetések és cselekedetek, mint például emberrablások, templomok elleni támadások és szentségek meggyalázása, s leginkább érintett területek a Száhel-övezet egyes országai, illetve Mozambik északi része, Cabo Delgado környéke. Ezekben a régiókban fegyveres csoportok erőszakos támadásának erősödése tapasztalható, amelyek az Iszlám Államhoz köthetőek. Cabo Delgadóban a támadások 2017 októberében kezdődtek, melynek során ártatlan civileket fejeztek le, falvakat és városokat foglaltak el a dzsihadisták, több száz embert pedig elraboltak. A dzsihadisták a templomokat is felgyújtották, kolostorokat romboltak le és két apácát is elraboltak. Egyes becslések szerint az események kétezer halálesetet és több mint 600 ezer országon belső áttelepülőt eredményeztek.

Nemcsak a Mozambikban történtek ilyen mértékű támadások, hanem a Kongói Demokratikus Köztársaságban is. A CBN News nemzetközi tudósítója, George Thomas legutóbb arról számolt be, hogy 16 ember életét vesztette, amikor egy katolikus templom leégett. A templomot iszlám terroristák gyújtották fel, amikor megtámadtak egy falut az országban.

A Reuters beszámolója szerint február 14-én 13 polgárt és három katonát öltek meg a terroristák, amikor azok tüzet nyitottak amint beléptek a Bunia várostól mintegy 60 mérföldre délre fekvő Ndalya faluba. A falu az ország északkeleti részén található, Uganda közelében.

„Ezeket a túlnyomórészt keresztény közösségeket egy iszlám szélsőséges csoport támadja, egyértelmű azzal a céllal, hogy terjeszkedhessenek” – jelentette ki Illia Djadi, az Open Doors szóvivője. A Kongói Demokratikus Köztársaság lakossága ellen napi szinten történnek támadások: ártatlan férfiakat, nőket és gyermekeket ölnek meg a terroristák. Az elmúlt hónapban több mint 100 embert gyilkoltak meg, akiknek többsége keresztény volt.

Írta: Németh Csenge

EU vs. Kóservágás

Az Európai Unió Bírósága (European Court of Justice) nyilatkozatában fenntartotta, hogy a tagországok, a vallási közösségek jogainak sérelme nélkül és az állatok jogainak előmozdítása érdekében betilthatják a rituális (kóser és hálál) vágások gyakorlatát.

2017-ben Belgium flamand régiójában fogadták el azt a törvényt, amely szerint minden állatot a vágás előtt el kell kábítani, az EB döntésével ezt hagyta most helyben. Tette mindezt annak ellenére, hogy az ügyben illetékes EB-főtanácsadó korábban a törvény megsemmisítését szorgalmazta, arra hivatkozva, hogy az nem felel meg az uniós jogszabályoknak. A törvény értelmében az említett régióban ellehetetlenült mind a zsidó, mind muszlim vallás számára fontos rituális vágás. A törvény továbbá jelentős hiányt idézett elő a kóser és hálál hústermékekből (Flandria legnagyobb városában Antwerpenben több tízezres zsidó közösség él), veszélybe sodorva ezzel az ott lakó zsidók és muszlimok megfelelő élelmezését.

Flandria-régió kormánya üdvözölte az ítéletet, Ben Weyts nacionalista állatjóléti miniszter szerint történelmet írtak, a Gaia állatvédő egyesület hasonlóan nyilatkozott, nagyszerűnek és egy 25 éves küzdelem csúcspontjának nevezve a bírósági döntés napját.

Az izraeli külügyminisztérium kemény hangvételű üzenetben ítélte el bíróság végzését: „Azon túl, hogy ez a döntés sérti az istentiszteleti és a vallásszabadságot Európában, amely az EU alapvető értéke, a zsidó közösségek számára is jelzi, hogy a zsidó életmód nem kívánatos Európában” – állt a minisztérium közleményében.

Egy belgiumi zsidó szervezet a demokrácia megtagadásának nevezte a döntést, amely nem tartja tiszteletben a kisebbségi csoportok jogait.

Írta: Hende Olivér

A bagdadi robbantás és az Iszlám Állam aktivitása

2021 januárjában az ISIS Afganisztán területén mutatott először jelentős aktivitást. Január 11-én az afgán titkosszolgálat megakadályozott egy merényletet Ross Wilson amerikai követ ellen Kabulban. Wilson viszonylag régóta célpontja a terrorszervezetnek, így egy bizonyos szintű készültség érvényben volt arra az esetre, ha tényleg megtámadnák. Az USA az esetre reagálva megerősítette elköteleződését a térség békéjének megteremtése iránt. A következő héten több kisebb lövöldözés és robbantás is történt Afganisztánban, a célpontok főként afgán hivatalnokok voltak, sokan közülük életüket vesztették.

Az ezt követő héten Irakban egy katonatiszt elhunyt pokolgép-robbantás következtében. Az iraki infrastruktúra sem maradt ki a támadásokból: egy nagyfeszültségű vezeték egyik tartóoszlopát semmisítették meg Bagdad közelében. A szakértők szerint ez is az ISIS gazdasági háborújának részét képzei, amelyet az iraki rezsimmel vív. Nigériában számos támadás érte az ország haderejét, az ISIS szerint több tucat katona öltek vagy sebesítettek meg.

Szinte napra pontosan három évvel az utolsó hasonló volumenű terrortámadás óta, január 21-én öngyilkos merénylők hajtottak végre robbantást az iraki főváros egy népszerű, használt ruhákat áruló piacán, a Tajarán téren.

A kettős öngyilkos merényletben legalább 32-en hunytak el és több, mint 100 ember sérült meg, akik kórházi ellátásra szorulnak. Bár egy ideig nem volt biztos, hogy ki felelős a történtekért, végül a támadást követő éjjelen az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára a történteket.

Bár az iraki vezetés 2018-ban bejelentette, hogy legyőzték a dzsihadista csoportot, az elmúlt időszakban ehhez hasonló támadások bizonyítják, hogy az ISIS újból megerősödni látszik a térségben. A Tajarán téri robbantás épp Joe Biden amerikai elnök beiktatását követő napon történt, ami jelzésértékű, hiszen az amerikai hadsereg folyamatosan csökkenti jelenlétét a Közel-Keleten.

Az iraki biztonsági erők folytatják a küzdelmet az Iszlám Állam ellen, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Musztafa al-Kádimi miniszterelnök 28-i bejelentése, miszerint végeztek Abu Jaszer al-Isszávival, aki feltehetőleg az ISIS iraki hálózatának egyik vezetője volt.

A következő hetekben folytatódtak a merényletek a közel-keleti térségben. Szíriában egy katonákat szállító buszt, Afganisztánban több a hírszerző ügynökséghez tartozó épületet támadott meg az Iszlám Állam.

Írta: Ács Nóra és Patocskai Péter

Erősödik az Iszlám Állam Afrikában

„A gyerekkatonákat arra kényszerítik, hogy erőszakos kifejezést adjanak a felnőttek gyűlöletének” (Olara Otunnu)

A Boko Haram terrorszervezet januárban közzétett egy videót, melyben egy fiatal fiú, aki vélhetően maga is a terrorcsoport tagja, kivégzett egy keresztényként azonosított túszt. Ugyanebben a hónapban szintén Boko Haram felkelők rabolták el és végezték ki Lawan Andimi tiszteletest, a Nigériai Keresztény Egyesület elnökét.

A Boko Haram hűséget fogadott az ISIS-nak, magáévá téve annak ideológiáját, taktikáit, eljárásait, valamint a kalifátussal kapcsolatos vízióját. Az Iszlám Állam Nyugat-Afrikai Provinciájának (ISWAP – The Islamic State in West Africa) epicentruma Nigéria; ebben a térségben található a leghalálosabb és legaktívabb Irakon és Szírián kívüli ISIS provincia. Nigéria a világ tizedik legnagyobb olajkészletével, valamint az afrikai kontinens legnagyobb gazdaságával rendelkező országa; nem véletlenül található éppen itt az Iszlám Állam legfontosabb afrikai bázisa.

A 2020-as Globális Terrorizmus Index szerint, míg a terrorizmushoz köthető halálos áldozatok száma világszerte csökkent, addig Afrikában jelentősen megugrott az iszlamista terrortámadások száma. A tíz országból, ahol a terrorizmus okozta halálesetek számában a legnagyobb növekedés következett be, hét ország a Szubszaharai Afrikában található.

Írta: Nagy Abigél

Azeri zsidó katonák a hegyi-karabahi konfliktusban

Az Örményország és Azerbajdzsán közötti Hegyi-Karabah régióért folytatott konfliktus hosszú történetének legújabb állomása 2020. júliusában határvillongásokkal kezdődött. A szituáció érdekessége, hogy az azeri oldalon számos zsidó vett részt a harcokban.

Zamir Isayev rabbi elmondása szerint „Azerbajdzsánnak sok kisebbsége van: oroszok, keresztények, irániak, de még örmények is. Viszont a zsidókat nagyon hűséges és megbecsült szövetségesnek tartják. Mi nem csak egy vagyunk a sok kisebbség közül”. Ennek oka, hogy a zsidók a legősibb kisebbsége az országnak, így az ezer éve bevándorló népcsoport megkülönböztetett figyelemben részesül. Például Bakuban számos kóser étterem, egy zsidó óvoda, két általános iskola, hat zsinagóga, illetve számos egyéb közösségi intézmény működik. További érdekesség, hogy Azerbajdzsán az egyetlen olyan muszlim többségű állam, ahol a holokauszt megjelenik az iskolai tananyagban és nem jellemző sem a radikális iszlám, sem pedig az antiszemitizmus jelenléte.

A mintegy 8000 azeri zsidó többek között fontos szerepet játszik az ország hadseregének kiképzésében és a fegyverimport biztosításában. Ennek példája a 2018-as azeri-izraeli 5 milliárd dolláros fegyverszállítási szerződés vagy a két ország között létrehozott légihíd megléte. Ezek és a BESA elemzése szerint tehát kijelenthető, hogy Izrael a hegyi-karabahi harcok során folyamatosan fegyverekkel látta el Azerbajdzsánt.

Írta: Haiszky Edina Julianna

Tüntetések a hindu nacionalizmus árnyékában

Indiában a Bhatariya Janata kormánypárt rendelkezései által szított gazdatüntetések mellett a hindu nacionalizmus továbbra is egy, a társadalom jelentős részét befolyásoló probléma. A Human Rights Watch közlése szerint, idén február 23-án történt egy éve, hogy a tavalyi delhi demonstrációkon a tüntetők elleni fellépés muszlimok ellen irányuló erőszakos cselekményekbe torkollt, amelyekben 53, többségében muszlim polgár sérült meg, vagy veszítette életét. Kiemelendő, hogy a tüntetők elleni, nagy részben rendőri erőszak csak a muszlim résztvevők ellen irányult, a kormánypárt szimpatizánsai ellen nem. A jelenleg zajló tüntetéseknek is vannak vallási vonzatai, amelyek India másik nagy vallási közösségének tagjait, a szikheket is érintik. A tüntetéseken számtalan, India északnyugati, szikh többségű Pandzsáb államából érkező gazda is részt vesz. Így a BJP döntései által kirobbantott, tavaly augusztus óta tartó tüntetéssorozat a hindu és a szikh lakosság közötti viszályt is még jobban elmélyítheti: az utóbbi időben a szikh lakossággal szemben is egyre többször lépnek fel hindu nacionalisták, és félő, hogy a gazdatüntetések nyomán a szikh lakosság ellen pogromokat indíthatnak.

Írta: Fuksz Emese

 A koronavírus és az ultraortodox töréspont – szakad Izrael társadalma

Az utóbbi időkben szinte hétköznapivá váltak az összecsapások az ultraortodox zsidó közösségek és a hatóságok között Izraelben. Az ultraortodoxokkal szembeni rendőri fellépésben sok izraeli az igazság megtestesülését látja. Számukra ez az ultraortodox közösség többévtizedes pozitív diszkriminációjának végét jelenti. Az izraeli törvények mindeddig lehetővé tették, hogy az ultraortodoxok kihagyhassák a kötelező sorkatonaságot, állami juttatásokból tartsák el családjaikat, mégis teljes jogú, politikai választójoggal rendelkező állampolgárokként élhessenek. „Ez egy évtizedek óta tartó vita” – fogalmaz Eli Paley, a jeruzsálemi kutatócsoport, a Haredi Közügyek Intézetének elnöke. „Állandó a feszültség a haredik és a társadalom többi része között, amely a zsidó identitással kapcsolatos legmélyebb kérdéseket érinti. Aztán jött a koronavírus, ami még tovább mélyítette ezeket a feszültségeket” – tette hozzá. Ezúttal azonban a kormány nem tudott különbséget tenni, a kérdés az volt, az ultraortodox közösségek képesek-e betartani az állami intézkedéseket a koronavírus járvány alatt?

A járvány több ultraortodox zsidó közösségből is pánikreakciót váltott ki: egyesek kritizálni kezdték a vírus miatt hatályba hozott intézkedéseket, mások tüntettek ellenük, de voltak közösségek, akik egyenesen magtagadták azok betartását. Szakértők szerint a viselkedésük nem meglepő, hiszen a vírushelyzet esélyt ad az ultraortodoxok számára, hogy elmélyüljenek gondolataikba és megkérdőjelezzék szerepük a közösségben. „Ezidő alatt olyan lehetőségekre is gondolhatnak, amelyekre a napi rutin során egyáltalán nincs idejük. Az egyik ilyen lehetőség a távozás, a közösség elhagyása”[1] – fogalmazott Gilad Malach, az Izraeli Demokrácia Intézet ultraortodox programjának vezetője. Israel Cohen, a népszerű ultraortodox politikai kommentátor is elismerte, hogy a koronavírus veszélyezteti az elzárt közösségek (pl. a haredik) vezetőinek irányítóképességét. „A koronavírus nem csak fizikai kárt okoz, hanem lelkit is” – fogalmazott.

Egy friss jelentés közben bebizonyította, hogy minden 73 ultraortodox, 65. életévét betöltött személyből egy elhunyt a koronavírus járvány következtében. A Shomrim izraeli oknyomozó újságíró nonprofit szervezet jelentése szerint a 65 év feletti ultraortodox lakosság 1,3%-a hunyt el eddig a járványban, szemben a hétköznapi, idős izraeli állampolgárokkal, ahol ugyanez az arány 0,27%. A legmagasabb arány az ultraortodox közösségeken belül a haredi zsidók között mérhető, ahol a lakosság 1,2%-a hunyt el eddig a vírusban. Mindeddig a kormány fellépése az ultraortodox közösségek intézkedésellenes lépéseivel szemben igen enyhének nevezhetőek. Elemzők szerint a Benjamin Netanjahu vezette kormány eddig azért nem büntette meg „renitens magaviselete” miatt pl. a haredi közösséget, ugyanis a kormánykoalíciójának instabil egyensúlya több ultraortodox képviselőtől is függ a parlamentben.

Koronavírusos esetek: összehasonlítás a haredi és az átl. izraeli lakosság között (Forrás: The New York Times/ Israeli Ministry of Health/ Israel Democracy Institute/ Israeli Central Bureau of Statistics)

Írta: Gönczi Róbert

Címlapkép: Pokolgépes merénylet Nigériában. Mubi, 2018. május 2.
2018. május 2-áb közreadott képen sűrű fekete füst gomolyog az északkelet-nigériai Mubi településén elkövetett pokolgépes merénylet helyszínén május 1-jén. A település mecsetjében végrehajtott kettős öngyilkos merénylet következtében legkevesebb 24 ember életét vesztette. Egyelőre egyik terrorszervezet sem jelentkezett a támadás elkövetőjeként, ugyanakkor a Boko Haram dzsihadista szervezetet gyanítják a merénylet hátterében. (Forrás: MTI/EPA)

[1] A koronavírus válság előtti adatai az Izraeli Demokrácia Intézetnek bizonyítják, hogy az ultraortodox közösségeket elhagyó fiatalok száma évi mintegy 3000 főre rúgott, mely a járvány beálltával csak tovább nőtt.

A V&B 06 – Vallás és biztonság hírfigyelő, 2021. február bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Mára kevés olyan állam maradt a világon, ahol ne élne valamilyen kisebbség, a diaszpórában élő zsidóság pedig szinte mindenhol régóta megszokott jelenség. Ennek fényében nem meglepő, hogy az ellenük irányuló sztereotípiák, diszkrimináció, extrém esetekben gyűlölet is hosszú ideje részét képezi az adott közösség mindennapjainak. Az előző évszázadokban több alkalommal is üldöztetés érte a zsidóságot, cikkemben azonban az előző évtized történéseit igyekszem bemutatni. Mi fán terem az antiszemitizmus?

Kezdésként fontosnak tartom tisztázni az antiszemitizmus fogalmát, az összefüggések megfelelő értelmezése és a tévedések elkerülése végett. Az antiszemitizmus definícióját és magát a szót 1879-ben Wilhelm Marr német író alkotta meg, ezzel jellemezte korának zsidóellenes törekvéseit. A kifejezés ebben a formájában az izraelitákkal szembeni ellenérzések mellett néhány arab népcsoport ellenében tanúsított ellenszenvet is takarja, használata akkor helyes, amikor csak az előbbit igyekszünk egy szóban összefoglalni. Szinonimaként a judeofóbia és antijudaizmus szavak ismertek.

Kétségtelen, hogy az antijudaizmus egyik, időben legközelebbi és legismertebb csúcspontja a Holokauszt volt. Mindazonáltal le kell szögeznünk, hogy judeofóbia már jóval a XX. század előtt is létezett: Jellemző volt a görög és római civilizációra, a középkor emberére, és a XIX. században is. Utóbbiak ismeretében elmondhatjuk, hogy az ellenszenv ezen formája végigkísérte az emberiség történetét és a mai napig jelen van a társadalmakban. Az Egyesült Államok Kormányhivatalának 2015-ös jelentése szerint Franciaországban 101%-al nőtt az antiszemita cselekedetek száma az előző évhez (2014) képest. Ez a növekedés Európa többi országát is jellemzi, bár a mutatók államonként eltérőek. A Rágalmazás Elleni Liga (Anti-Defamation League, a továbbiakban: ADL) 2012-es kutatása is hasonló tendenciákat fedezett fel tíz vizsgált európai országban, köztük hazánkban is. Az ADL lényegében közvélemény-kutatást végzett, amely során a leggyakoribb sztereotípiákra kérdeztek rá. Eredményeik megmutatták, hogy az ellenszenv nem csupán az izraelita népességet érinti, hanem Izraelt is. Fontos azonban megjegyezni, hogy ez a kutatás nem osztályozza, nem sorolja szintekbe a válaszadókat antiszemita elköteleződésük szerint. Másik fontos motívum, amely az amerikai jelentésben is megjelent az, hogy antiszemita cselekedetként beszámították az Izrael állam létjogosultságát megkérdőjelező szó- és írásbeli megnyilvánulásokat is. A fenti eredmények, a számok hátterében a generációkon keresztül örökített előítéletek mellett a jobboldali pártok megerősödése is megtalálható. Az európai muszlim közösség tagjai között valamennyire markánsabban megfigyelhetőek az antijudaista nézetek. Egy 2011-es felmérés szerint közel 50% azok aránya köreikben, akik változó szinten ugyan, de gyűlöletet táplálnak a zsidósággal szemben.

Egy 2015-ös hollandiai eset kiválóan mutatja a muszlimok ellenszenvét a zsidósággal szemben. Több iskola is tartózkodó álláspontot vett fel a Holokauszt eseményeinek oktatásával szemben, mivel a muszlim diákok ellenezték ezt és különböző hozzászólásokkal zavarták az órákat. Wissam Feriani tanár külön kiemelte, hogy rendszeresek az olyan vélemények a tanulók részéről, amelyek a zsidókat teszik felelőssé a második világháború idején lezajló genocídium miatt. További kiváló szemléltetése a jelenségnek az a szintén 2015-ös svéd dokumentumfilm, amelyben a riporterek a tradicionális zsidó viseletnek számító kippát viselve sétáltak Malmö főként muszlimok lakta kerületeiben. A rejtett kamerás forgatást végül le kellett állítaniuk komolyabb testi sérelmektől való félelem miatt. A lépés indokolt volt, ugyanis jelentős mennyiségű szóbeli és kisebb mennyiségű tettleges atrocitás érte a stábot.

Komoly merényletek

A következő bekezdésekben néhány olyan esetet mutatok be, amelyek 2010 és 2019 között Európában történtek és legalább egy izraelita életét vesztette vagy megsérült az események folyamán, vagy a cselekmény eredeti célpontja tartozott a zsidó közösséghez. Az ügyek további közös jellemzője, hogy egyik sem baleset volt, tehát szándékos és gyűlöleten alapuló gyilkosságok és gyilkossági kísérletek szerepelnek a listán. A felsorolás sorrendje az időrendet követi, azonban az elemzés korlátai miatt a lista nem teljes.

2012 március 19-én Toulouse-ban az Ozar Hatorah zsidó felekezeti iskolában történt lövöldözés, amely során három tanuló és egy tanár vesztette életét, illetve egy diák súlyosabb sérülést szenvedett. A támadó reggel nyolc óra körül hajtotta végre a merényletet, abban az idősávban, amikor a lehető legtöbb személy tartózkodott az iskolánál, ugyanis ebben az időszakban teszik ki a szülők gyermekeiket. Szemtanúk szerint a merénylő robogóval menekült. A merénylet a második legtöbb emberéletet követelő izraeliták elleni támadás volt Franciaországban. A legtöbb áldozattal járó, hasonló jellemzőkkel bíró támadás 1982-ben történt. Nicolas Sarkozy, akkori francia kormányfő nemzeti tragédiaként jellemezte a Toulouse-ban történteket és esküt tett a támadó elfogására. Mohamed Mera, a fegyveres, aki végrehajtotta a merényletet a saját lakásában a rendőrséggel szemben kialakult tűzharc során vesztette életét. A francia rendőrség forrásai alapján az algériai származású francia állampolgár Mera kapcsolatban állt az Al-Kaida terrorszervezettel.

Szintén 2012-ben, szintén Franciaországban és szintén Toulouse közelében történt egy másik incidens is. További összefüggés, hogy a 17 éves áldozat abba az iskolába járt, amelynél azonos év márciusában az előbb tárgyalt lövöldözés történt. 2012. júliusában a Toulouse és Lyon között közlekedő vonaton eleinte csak verbálisan, később fizikailag is bántalmazta a fiatal fiút két támadója. A vonat utasai a fiú segítségére siettek. A támadók kilétét a vasút biztonsági szolgálata felfedte.

2015-ben szintén Franciaországban több túszejtés is történt, főként zsidók lakta kerületekben és kóser szupermarketekben, az egyik esetben négy túsz életét vesztette. Az eseményeket figyelve az Amerikai Zsidó Bizottság felhívta a figyelmet, hogy a Franciaországban terebélyesedő antiszemitizmus nem csupán a zsidóság problémája, hanem az egész társadalmat fenyegető jelenség. Az egyik túszejtő kapcsolatban állhatott a szintén 2015-ben történt, a Charlie Hebdo szerkesztőségében elkövetett mészárlás végrehajtóival.

2015 februárjában Koppenhágában történt egy támadás Krystalgade zsinagóga előtt, ahol egy harmincas éveiben járó zsidó férfi életét vesztette és két rendőr megsérült. A merénylet a hajnali órákban történt, az áldozat a zsinagóga biztonsági őre volt, aki a gyülekezet tagja is, támadója közelről fejbe lőtte. Az egyenruhások járőrök voltak, akik éppen arra jártak és intézkedést kezdeményeztek, amely tűzharcot eredményezett a támadóval. A dán izraelita közösséget sokkolták az események, egy ideig a helyi zsidó felekezeti iskola ideiglenes bezárását is, mivel újabb merényletektől tartottak.

Az év továbbra is 2015, a helyszín Milánó, Olaszország. November 12-én egy kóser pizzéria előtt egy arab származású támadó többször megszúrt egy fiatal zsidó férfit, helyi idő szerint este 8 óra 20 perc körül. Az esetnek komolyabb következményei nem lettek, az áldozat felépült sérüléseiből, a támadót néhány napon belül elfogták.

2019. október 9-én Németországban, egészen pontosan Halle városában érte támadás a helyi zsinagógát. Jom kippur idején, egy istentisztelet folyamán egy felfegyverzett férfi kísérelt meg bejutni az imaházba, ahol lövöldözni tervezett. A merénylet kivitelezésének kezdeti szakasza kísérteties hasonlóságot mutat az azonos év márciusában az új-zélandi Christchurch mecsete ellen elkövetett támadással, a fegyveres a mecset támadójához hasonlóan online közvetítette. Fontos különbség azonban, hogy a Halle-i agresszor nem jutott be az imádkozók közé, így nem volt lehetősége jelentősebb károkat okozni a zsidó közösség tagjaiban. A katonai ruhára emlékeztető viseletben megjelent férfi a sikertelen behatolást követően véletlenszerűen kezdett lövöldözni. Őrjöngése végül egy nő és egy férfi halálát okozta a közeli izraelita temetőnél, illetve egy gyorsbüfénél. A német bel- és igazságügy szélsőjobboldali terrorizmusnak titulálta az esetet, a támadónak kétrendbeli gyilkosságért és kilenc rendbeli gyilkossági kísérletért kellett felelnie.

A felsorolás távol áll attól, hogy teljes listaként jellemezzük. Nem egy olyan eset történt, amely a fentiekhez hasonlít, de az agressziónak más formái is felbukkantak, mint például a vandalizmus. A rongálás sok esetben fordult és fordul elő, de ezek bemutatását nem tartom relevánsnak, mivel hatásuk kevésbé permanens a fentebb tárgyalt személyi sérüléssel járó eseteknél. Mindazonáltal ez a jelenség is kifejezetten aggasztó, mert kiváló indikátora a fortyogó antiszemitizmusnak.

Ha vetünk egy pillantást a felsorolt incidensekre megfigyelhetjük, hogy a tetthelyek jelentős része Franciaországban található. Ez magyarázza azt a vándorlási hullámot, amely során többezer zsidó hagyta el Franciaországot és költözött Izraelbe 2014-ben és 2015-ben.

Az Atlanti-óceán túlpartján sem megnyugtatóbb a helyzet, sőt talán komolyabb kihívást jelent az antijudaista indulatok féken tartása. Egy 2011-es ADL-felmérés az USA-ban is kimutatta a judeofób nézetek gyakoriságának csekély mértékű növekedését a lakosság körében a 2009-es adatokhoz képest. Ugyanakkor a 2007-es és 2008-as számokat nem haladták meg az eredmények. A szervezet a legutóbbi ellenére elégedetlen volt a kimutatással, ugyanis véleményük szerint ez nem tükrözi azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a toleráns társadalom kiépítésének érdekében tettek az Államokban.

Egy 2019-ben amerikai zsidók körében végzett felmérés azt mutatta meg, hogy Donald Trump elnöksége alatt kevésbé érezte magát biztonságban az Egyesült Államokban a megkérdezettek 73%-a, mint a megelőző időszakban. A válaszadók főként fegyvertartási politikát és az antiszemitizmus kezelését kifogásolták, illetve 60% meggyőződéssel vallotta, hogy az elnöknek valamekkora felelőssége volt a Pittsburgh-i és Poway-i zsinagógáknál történt lövöldözések esetében. Azok aránya is bőven 60% fölött volt, akik biztosak voltak benne, hogy a Trump ellen induló demokrata elnökjelöltek fogják támogatni a 2020-as választásokon. Némi forráskritikával élve, úgy gondolom, hogy ez az eredmény nem a pontos képet mutatja, mivel arányaiban szűk, mindössze 1000 fős mintát vettek alapul. Egy tágabb csoport megkérdezése objektívabb eredményt hozhatott volna, bár meglehet, hogy a 60% fölötti arányszámok nem mozdultak volna el sokkal.

Az említett Pittsburg-i és Poway-i merényletek között napra pontosan fél év telt el, Pittsburgh-ben 2018. október 27-én, Poway-ben pedig 2019. április 27-én lövöldözött egy fegyveres. A két eset között rengeteg hasonlóság figyelhető meg, ami nem meglepő, tekintve, hogy mindkét esetben zsinagógát ért a merénylet. Pittsburgh-ben a Tree of Life gyülekezet imaházába rontott be a merénylő, egy gépfegyverrel és további három pisztollyal felszerelkezve. Bent 11 zsidó hívő életét oltotta ki, további hat személy pedig sebesülést szenvedett a támadás során, a sérültek közül négyen a helyszínen jelenlévő rendőrök voltak. A rendőrség jelentései szerint tűzharc alakult ki a megérkező kommandós egység és a fegyveres között, amelynek következtében a merénylő az épületben elbarikádozta magát, majd később feladta a harcot. A 46 éves tettes, Robert D. Bowers megsérült a támadás során, az azonban kérdéses, hogy rendőrségi vagy saját fegyvere okozta sebeit. Bowers-nek 29 vádponttal kellett szembenéznie szövetségi szinten, amelyek között szerepel a szabad vallásgyakorlás akadályoztatása, a fegyverrel való visszaélés és a gyűlölet bűncselekmény is. Állami szinten a 11 rendbeli gyilkosságon túl 13 egyéb vádpontot hoztak fel ellene a tárgyalásokon.  Október 31-ére a szövetségi vádpontok már elérték a 44-et, a kiszabható legsúlyosabb büntetés a halálos ítélet vagy 535 év börtön (gyakorlatilag tényleges életfogytiglan) voltak. Az ítélet azóta nem született meg, de az államügyészek és a védők között folyamatos vita folyik a lehetséges büntetésről. A Pittsburgh-i merénylet az USA zsidóságát ért legtöbb áldozattal járó támadás volt a történelemben.

A Kalifornia állambeli Poway (San Diego-tól kb. 30 kilométer) zsinagógájába 2019. április 27-én hatolt be egy felfegyverzett férfi a kora délelőtti órákban. Bent gépfegyverével több sorozatot is lőtt, amely egy idősebb hölgy halálát és további három személy sérülését okozta. Maga a támadó jelentette be a történteket, alig pár mérföldre a zsinagógától fogták el. A hatóságok a 19 éves merénylőt a San Diego-i John Earnest-ként azonosították. Az elkövető feltehetően egy korábbi, 2019. márciusi gyújtogatásért is felelős, amely során egy közeli mecsetben keletkeztek jelentős károk. Legutóbbira az az interneten megosztott, jelentős mértékben antiszemita és anti-iszlamista nézeteket prezentáló dokumentum enged következtetni, melynek szerzője és feltöltője a Poway-i merénylővel megegyező nevet visel és az írásban lényegében felelősséget vállal a tűzesetért.  A merénylőt rengeteg, szám szerint 54, az előbbihez hasonló tartalmú vádpontban próbálták elítélni. Esetében szintén nem született még határozat, de a halálbüntetés szintén szóba jöhet a kaliforniai törvények értelmében.

A magyar helyzet

Habár Magyarországon az ADL 2012-es felmérése szerint kiemelkedően magas az antijudaista nézeteket vallók száma, a valóság némileg árnyaltabb. A TÁRKI 2013-as kutatása rávilágított arra, hogy ezen a kiemelkedően magas számon belül több csoport elkülönítése is szükséges. Így jött létre négy csoport: Szélsőséges antiszemiták (~7%), mérsékelt antiszemiták (~27%), nem antiszemita (~30%), besorolhatatlan (~36%). Ezen eredmények fényében elmondhatjuk, hogy a magyar lakosság nagyon kis hányada szélsőségesen antiszemita, illetve azok nagyobb része, akiket az ADL az antiszemiták közé sorolt csupán néhány sztereotípiában hisz. Hazánkban utoljára 1991-ben ért merénylet izraelitákat.

Következtetések

Az antiszemitizmus, mint probléma mindenképpen kezelendő jelenség, hiszen elmérgesedése a békés együttélést fenyegeti. Ahogy a felsorolt példák is mutatták, szélsőséges esetekben számos halálos áldozata is lehet ezeknek a nézeteknek. A megoldást a társadalom érzékenyítése jelentené, amelynek kivitelezése nagy kihívás. Utóbbi jelenlegi formája, amely során különböző emléknapok és megemlékezések, illetve a Holokauszt eseményeinek az iskolai oktatás keretein belül történő ismertetése folyamán igyekeznek empátiát kiépíteni nem bizonyult működőképesnek, sőt bizonyos esetekben a várt eredmény ellenkezőjét érték el (lásd: holland iskolák esete). Sokan próbálkoztak szimpátia-tüntetések szervezésével, (pl.: Angela Merkel német kancellár), viszont ezek eredményei sajnos nem permanensek. Látható viszont, hogy az önkéntesség miatt valamelyest célravezetőbb ez a módszer, mint a „nagyipari” tudattermelés.

Összegzésül: A világon mindenhol, ahol nagyobb létszámú zsidó diaszpóra él, ott előbb-utóbb az antiszemitizmus is felüti a fejét. A probléma forrása kvázi hagyományos, nagyon régi gyökerekre tekint vissza. Az utóbbi évtizedekben egy csomó kutatás próbálta feltérképezni, hogy milyen mértéket ölt a lakosság körében, ezek között voltak pontosabbak, részletesebbek és kevésbé akkurátus képet mutatók is. Attól, hogy végleges megoldást találjunk, véleményem szerint kifejezetten messze vagyunk, talán sohasem sikerül megszabadulnunk a társadalom békés együttélését fenyegető antiszemitizmustól.

 

Címlapkép: Berlin, 2018. november 8. A németországi zsidók elleni pogromok kezdetét jelentő úgynevezett kristályéjszaka 80. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezés résztvevői a nácizmus 6 millió európai zsidó áldozatának emléket állító holokauszt-emlékmű betontömbjei között Berlinben 2018. november 8-án. Az antiszemita pogrom során náci aktivisták Németország-szerte több ezer zsidó üzletet, imaházat és zsinagógát dúltak fel, több száz zsidót megöltek vagy elhurcoltak. (Forrás: MTI/EPA/Omer Messinger)

 

A Antiszemitizmus az előző évtizedben bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Utas- és áruszállítók, civil és katonai gépek egyaránt kerültek az idei év első spotter bejegyzésébe, amelyhez Airbusok és Boeingek januári és februári fotóiból válogattam. A csekély forgalom ellenére sikerült egy-két pillanatot elcsípni.

Egy Kairó felé induló A220-300-as az EgyptAir kék-fehér színeiben. A szép festésminta és Hórusz pillantása egy külön bejegyzést is megér majd.

A Turkish Airlines reggeli járatát teljesítő A319-es érkezik a nedves 31R pályára.

Szintén egy érkező 319-es, a Eurowings gépe. A D-AGWV-t korábban a Germanwings használta.

Egy szürke péntek délután hazaindul a cseh légierő katonai és kormányzati szállításokat egyaránt végző 241. szállítórepülő századának A319CJ gépe. 

A felkelő nappal a háta mögött száll fel a Magyar Honvédség A319-ese. A fagyos levegőben jól látszik a hajtóművekből kiáramló gázsugár.

Fékszárny, orrsegédszárny, fényszóró kint, futó bent.

Egy kevésbé hideg, de hasonlóan napsütéses, párás februári nap. A két honvédségi Airbus negyven perc különbséggel tér haza. Először a 604-es száll le a 13R pályára.

Másodikként a 605-ös érkezik.

Egy patyolattiszta A320-as a Wizz Air összetéveszthetetlen színeiben.

A Lufthansa mindössze négy hónapos A320neója egy Frankfurt-Budapest járaton.

Korán reggel, sötétben érkezett a Hainan A330-300-asa. Még tart az áruszállításra beállított utasszállító rakodása, de már megérkeztek a jégtelenítő kocsik is.

A napfény bevilágít az Airbus Rolls-Royce hajtóművébe.

Ajtók zárva, eltávolodott a lépcső és kezdődik a jégtelenítés.

A felesleges jégtelenítő folyadékot a szél fújja le…

… vagy a szárnytőnél csorog a betonra. A túloldalon egy másik kocsi dolgozik, a gépet két oldalról egyszerre jégtelenítik.

Az Airbus orra a vontatást és hátratolást végző traktorok kipufogójától kormos. A szennyeződést az első tiszt műszereit kiszolgáló Pitot-cső környékéről egy gondos kéz letörölte.

Ugyanaz a B-1020 lajstromjelű Hainan-gép felszállás közben, egy ragyogó februári reggelen.

Ugyancsak A330-as, de egy -200F teherszállító változat a Turkish Cargo gépe, amely valamivel a kínai 330-as után, ugyancsak a 31L pályáról száll fel.

Az ASL Airlines közel 30 éves Boeing 737-400F teherszállítója gurul le az 1-es pályáról a reggeli érkezés után. A hó csak a pálya és a gurulóút szegélyén maradt meg.

A Cargo Air bolgár lajstromú B 737-es kargó gépe 1989-ben került ki a Boeing rentoni gyárából.

A KLM B 737-700-asáról már tavaly lekerült az ablaksor fölé ragasztott 100-as matrica, amely még 2019-ben, a holland légitársaság 100 éves fennállásának alkalmából került a gépre.

London Stansted repülőteréről érkező Ryanair Boeing orra a szokottnál közelebbről.  

A G-DHLE lajstromjelű Boeing 767-300F 2009-ben került a DHL-hez, amely tavaly további négy ilyen gépet szerzett be.

 

Az elegáns, hajlított winglet 2008-ban debütált a 767-es típuson.

A Qatar 24 Boeing 777F teherszállítójának egyike érkezik a Cargo Cityhez egy bágyadt januári délutánon. A gépnek bekoszolódni se volt ideje; az A7-BFX-et tavaly december 31-én szállították le és idén január 1-én adták át tulajdonosának.

Február 21-én volt egy éve, hogy megérkezett Budapestre a Korean Air Cargo első B 777F teherszállítója. A típus formavilága és a légitársaság színei sokak kedvenc fotótémájává tették a távol-keleti Triplahetest. 

Katari Dreamliner fékez a 2-es pályán. Az Öböl-menti emírség légitársasága január 17-én ünnepelte, hogy tíz éve repül Budapestre.

Ugyanaz a forma, más köntösben. A Qatar és a LOT gépe egyaránt a Boeing 787-8-as változat, előbbi a katari, utóbbi a dél-koreai fővárost köti össze Budapesttel.

A 787-8-asnál hat méterrel hosszabb és három méterrel nagyobb fesztávolságú 787-9-es, szintén a Qatar színeiben. A Cargo Citytől kiforduló Dreamliner Maastrichtból érkezett és Dohába indul tovább.

Péntek délutáni Cargolux gép érkezik, ezúttal az LX-JCV lajstromjelű Boeing 747-400-as.

A 747-esek közül a 400-ason használtak először wingletet.

A hátratolás íve kiegyenesedik, majd a traktor egy kissé előrehúzza a Jumbót.  

A másfél órás rakodás után továbbindul a 747-es. Az LX-JCV festésmintája annyira minimál, hogy a Cargolux 1970-es indulásra emlékeztető szám is csak a púp jobb oldalára került fel.

Időnként a nagyobb kapacitású Boeing 747-8F teherszállító váltja a dél-koreai 777-eseket a Szöul-Budapest-Frankfurt útvonalon. Korean Air 747-est – az utasszállító változatot – legutóbb 32 évvel ezelőtt láttam Budapestről felszállni. A gép a szöuli olimpiára utazó magyar sportolókat vitte, nyugati irányba repülve, mert a KAL 007-es járatának 1983-as lelövése után a Korean nem repült be a szovjet légtérbe.

A Cargolux Jumbo az indulási eljárást követve nyugatnak fordul a X. kerület felett. A Távol-Keletről érkezett óriás Luxemburg felé folytatta a Budapesten megszakított útját.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

A 2020-as koronavírus-járvány kitörésével életünk számos aspektusa digitalizálódott, az online térbe került át. A szociális érintkezések hiányában még aktívabbá váltak a közösségi platformok, fórumok, amelyek sokak számára – jelen helyzetben – az egyetlen lehetőséget képviselik az interperszonális kapcsolatok létesítésére. A hétköznapok mellett, az internetes tér szerepe a közélet és a politika formálásában is halmozottan felértékelődött. A döntéshozók online konferenciákon keresztül értekezhetnek a megszerzett tapasztalatokról, illetve a meghozott intézkedéseket is leghatékonyabban a világhálón keresztül közvetíthetik – a korlátozások miatt gyakran izolált helyzetben lévő – lakosság számára. A kibertér koordináló, közösség- és politikaformáló tulajdonsága az évtized elején végbement arab tavasz során mutatkozott meg először a nagy tömegek vonatkozásában. Az online platformok határtalansága új lehetőségeket nyitott meg az emberek számára, hogy kifejezzék saját gondolataikat, érzelmeiket, miközben mások véleményére reflektálhattak és gyorsan, valós időben szerezhettek információkat az aktuális helyzettel kapcsolatosan.  Elemzésem során bemutatom az arab országokban zajló eseményeket alakító politikai és társadalmi tényezőket, miközben ismertetem a közösségi média szerepét a forradalmak és a kialakuló új trendek vonatkozásában. Előzmények

2010 decemberében egy dél-tunéziai településen váratlan demonstrációk törtek ki. Egy helyi gyümölcsárus, tiltakozva az országban intézményesült elnyomás és korrupció ellen, egy kormányépület előtt gázolajjal lelocsolta, majd felgyújtotta magát. Az esetről készült kép, illetve hanganyagok a közösségi médián keresztül Tunézia szerte felháborodást váltottak ki az elnök, Zine El Abidine Ben Ali elnyomó rendszere ellen. A 2011-es arab tavaszként ismertté vált forradalmi hullám alapjaiban változtatta meg a MENA-régió országainak politikai és társadalmi helyzetét. Az események gyors eszkalációjának eredményeként az egész arab világban demonstrációk törtek ki a regnáló kormányokkal, diktátorokkal szemben.

A térségben szerveződő megmozdulások, forradalmak gyökerei alapvetően régóta jelenlévő társadalmi és gazdasági problémákra vezethetők vissza. A 20. század második felében hatalomra került politikai rezsimek több olyan közös tulajdonsággal rendelkeztek, amelyek determinálták az események láncolatszerű eszkalációját az arab országok között. A politikai vezetők hatalmukat mindannyian a 20. század második felében szilárdították meg, ebből adódóan hivatali idejük is – a 2011-es eseményekig bezárólag – már hosszú ideje tartott. A rezsimek hosszú élettartama számos tényezőre visszavezethető, így például a fegyveres erők fokozott szerepére a hatalom védelmében, az arab társadalmak neopatriarchális tulajdonságára, a gazdasági beágyazottságára, illetve a fejletlen politikai intézményrendszerre és az iszlám vallás sajátos jellegzetességeire. A MENA-régió országaiban az arab tavasz kitörését megelőzően számos olyan negatív tényező volt megfigyelhető, amely katalizátorként hatott az események alakulására. Ezek közül kiemelendő a rendszerszerű korrupció, kizsákmányolás, túlnépesedés, ivóvízhiány és elsivatagosodás, valamint a munkanélküliség, amely 2008-as válságot követően rohamosan emelkedett.

„Facebook-forradalom”?

Az események kibontakozása demokratikus megújulás képet vetítette előre az arab országokban. Kezdetben az USA támogatta a fennálló elitet, a béke, biztonság és stabilitás garantálásnak fényében, azonban később barack Obama amerikai elnök – felülbírálva saját álláspontját – a diktátorok távozását szorgalmazta. A külpolitikai attitűd megváltozásában döntő szerepe volt a demonstrálók által rögzített videó, illetve képi anyagoknak, amelyek a világhálóra kijutva könnyen hozzáférhetőek váltak bárki számára.

Az érintett országokban jellemzően a sajtótermékek cenzúrázása állami monopólium volt, így a nyílt kommunikációs csatornákon egyáltalán nem jelenhettek meg rendszerellenes politikai vélemények.Sokan inkább internetes felületeken osztották meg a fennálló helyzettel kapcsolatos személyes meggyőződéseiket és tapasztalataikat, elkerülve az esetleges megtorlásokat és szankciókat. A folyamat eredményeképp létrejött egy olyan alternatív, cenzúrázatlan társadalmi kommunikációs tér, amely sokáig nem keltette fel az arab rezsimek figyelmét.

Az arab tavasz lefolyása alatt az új politikai színteret későn realizáló kormányzatok reagálásai is eltérő képet festenek. Eredményesség szerint voltak olyan országok, ahol a kialakult tüntetéseket a politikai vezetés erőszakkal állított le (Bahrein), vagy a tüntetés nem tudott forradalmi mozgalommá szerveződni, ezért ellehetetlenült (Szaúd-Arábia), illetve a forradalom győzedelmeskedni tudott, így leváltva a regnáló vezetést (Egyiptom, Tunézia). Az adott válaszok tekintetében megkülönböztethetünk burkolt, titkosszolgálati jellegű „megoldásokat” (Szíria), illetve radikális intézkedéseket is (az internet teljes lekapcsolása Egyiptomban). Megállapítható tehát, hogy a kibertér szerepéhez való kormányzati hozzáállás jelentősen befolyásolta az események kimenetelét, illetve az egyes vezetők nemzetközi presztízsét és legitimációját a demonstrációk ideje alatt.

A technológiai fejlődés hatásai

Az arab tavasz nem az első alkalom volt a történelem során, amikor a technológia a polgári engedetlenség eszközeként szolgált. 2001 januárjában, a Fülöp-szigetek fővárosban, Manilában SMS-ek segítségével mobilizáltak több ezer embert, így megbuktatva Joseph Estrada elnököt.  A 2004-es madridi terrortámadásokat követő tiltakozáshullámok megszervezésében és koordinálásban is nagy szerepet játszottak az SMS üzenetekben terjesztett internetes oldalakra mutató hiperhivatkozások. A Facebook és a Twitter megjelenése forradalmasította virtuális kommunikációt. A 2009-es moldovai választásokat követően 15 ezer ember vonult utcára, miután a telefonhálózatokat lekapcsolták és több külföldi újságírót is kiutasítottak az országból. A tüntetők egy központi csoportja Facebook, illetve Twitter üzenetekben tudott megmozdulásokat szervezni rövid időn belül.

A virtuális térben szerveződő közösségek számára az internet határozza meg a kommunikációs csatornát, valamint a társadalmi kohéziót. Az információ szabad áramlása, a szólásszabadság és az interaktív tartalomgyártás újszerűen hatottak a diktatórikus körülményekhez adaptálódott közel-keleti és észak-afrikai társadalmakra. A 2011-es események nyomán láthatóvá vált a web 2.0 médiajelenség politika-, illetve társadalomalakító aspektusa. A koncepció lényege, hogy a digitális kor előtt uralkodó tartalomgyártó-tartalomfogyasztó kapcsolat unipolaritását (szerkesztő központúság) az internetes média elterjedése lebontotta, így az önálló tartalomgyártás lehetősége bárki számára lehetővé vált. Fontos tényezőként említhető, hogy a virtuális diskurzusban való részvételhez nincs szükség átfogó informatikai kompetenciákra és technikai háttérre, hiszen a mobil eszközök és applikációk megjelenésével és elterjedésével az alulról fölfelé építkező felhasználói interaktivitás került középpontba. Összehasonlítva a kormányzati szervek és a tüntető tömegek szervezeti felépítését számos olyan tényező fedezhető fel, amelyek magyarázatul szolgálhatnak az események kialakulásának megértésében. Míg az állami szervekre jellemző a hierarchikus rendszer, amelyben minden szereplőnek szigorúan megszabott jogai és kötelezettségei vannak, addig a demonstrálók esetében egy decentralizált modell figyelhető meg, amely sokkal lazább szervezeti keretek között, az adott helyzethez idomulva alakítja saját tevékenységeit és céljait.

Tunézia és Egyiptom

A forradalmi hullám kiindulási országában, Tunéziában Zine El Abidine Ben Ali elnök kezében összpontosult a hatalom. Az öngyilkosságot elkövető helyi árus, Mohamed Bouazizi halálát követően országszerte demonstrációk robbantak ki az országban általánossá vált korrupció, elnyomás és cenzúra ellen. Az elnök többször is kíséreltet tett hatalmának erőszakos megőrzésre, azonban végül emigrációba kényszerült.

Egyiptomot Hoszni Mubárak elnök irányította 1981 óta és – Ben Ali-hoz hasonlóan – nyugatbarát politikát folytatott, miközben az országban eluralkodott a korrupció, nőtt a munkanélküliség és az életszínvonal folyamatos romlást mutatott. Mubárak legitmációs bázisát az Egyesült Államokkal való jó kapcsolat fenntartása és a hadsereg testesítette meg. Az USA az egyiptomi elnök személyében egy nyugati gondolkodású, Amerika-barát, Izraellel jó kapcsolatot ápoló politikus személyét látta, akinek a támogatása kardinális szempont volt a térség stabilitásának megőrzésében. A demonstráló tömegekkel való hosszú csatározások és az USA kihátrálása miatt nőtt a nyomás Mubárakon, aki a hadsereg átállását követően 2011 januárjában lemondásra kényszerült.

Mindkét ország tekintetében megfigyelhető, hogy a lakosság jelentős része ismerte és használta az internetes közösségi portálokat és azok chat, illetve videómegosztó funkcióit. A Dubai School of Government 2011 májusában megjelentett elemzése szerint, Tunéziában minden 100 emberre 95, Egyiptomban 67 mobiltelefonelőfizetés jutott. Tunéziában a lakosság 34%-a, míg Egyiptomban 24%-a használta aktívan az internetet. A MENA-régióban átlagosan a Facebook felhasználók 70%-a 15 és 29 év kor közötti fiatal volt, akik jól kiismerték magukat az internetes platformokon.

Mindez magyarázatul szolgálhat arra a tényre, hogy a demonstrációk részvevői között is sok olyan „technológiai bennszülött” volt, akik facebook-oztak, tweet-et írtak, vagy éppen youtube-on dokumentálták az utcai eseményeket, így tájékoztatva a világot az egyes események valódi körülményeiről.

Az egyiptomi fiatalok az arab világban elsőként használtak blogokat hogy kifejezzék véleményüket – elégedetlenségüket – az akkor fennálló rendszer ellen. A világhálón keresztül tudtak megfogalmazni kritikákat az állami rendszerrel szemben, így az országban jellemző emberi jogsértések – az átfogó cenzúra ellenére is – nagy nyilvánosságra tudtak szert tenni. Ugyancsak Egyiptomban történt a történelem első internet stopja, amikor a kormányzat blokkolta a Twitter-t, aztán a Facebook-ot, majd végül a Blackberry szolgáltatásokat.

Az arab tavasz hatásai

Az arab forradalmak kirobbanását a nyugati országok kezdetben egyfajta demokratizálódásként értékelték, azonban kijelenthető, hogy az arab társadalmak szemszögéből ezek a változások már 2011-ben sem voltak pozitív előjelűek. A kitörő demonstrációhullámok csak néhány országban eredményeztek tényleges, az alkotmányban deklarálásra kerülő demokratikus vívmányokat (Marokkó, Tunézia, Egyiptom), míg a többi állam esetében az arab tavasz súlyos gazdasági, politikai problémákat hozott. Az autoriter rezsimek összeomlása és a diktátorok elmozdítása nem az USA által várt demokratizálódás hatását érték el, hanem – épp ellenkezőleg – a térség destabilizációjához vezetettek. Ezek a folyamatok leginkább a líbiai Kadhafi-rendszer megdöntésének vonatkozásban, illetve a mai napig tartó, kaotikus szíriai, illetve jemeni polgárháborúk tekintetében érhetőek tetten. A leomló diktatúrák romjain hatalmi vákuum alakult ki. Szíriában és Irakban megjelent a magát Iszlám Állam néven deklaráló szunnita dzsihadista szervezet, Líbiában Kadhafi halálát követően hatalmi villongások alakultak ki a helyi hadurak között, valamint a Jemenben folyó harcok következtében az ország északi és déli részre fragmentálódott.

A közösségi média felhasználása az arab tavaszt követően

Az eseményeket nagymértékben befolyásoló közösségi média teljesen új perspektívába került az arab tavaszt követően. A tüntetések során használt tömegkommunikációs trendeket, megoldásokat a szír polgárúban formálódó ISIS is átvette és sikeresen alkalmazta új tagok toborzásra, propagandaterjesztésre, valamint adományok gyűjtésére. A szervezet – az Al-Kaida példáját követve – felismerte, hogy a virtuális téren keresztül számos olyan befogadóhoz tudja eljuttatni üzeneteit, ideológiai nézeteit, akik könnyen radikalizálhatóak, illetve bevonhatók a tervezett terrorcselekmények kivitelezésébe.

A 2010-es évek demonstrációi közül kiemelkednek a 2019-ben kezdődő hongkongi tüntetések, amelyekben tisztán felfedezhető az arab tavasz során alkalmazott közösségi oldalakon keresztül megvalósított mobilizációs és koordinációs eszközök használata. A város kifejlett technológiai hátterének köszönhetően a tiltakozók hatékony ellenállást tudtak tanúsítani a rendőri erőkkel szemben. A demonstrációk során megjelent a decentralizált, alulról szerveződő modell, amely sok esetben hatékony védelmet biztosított a hatósági (algoritmizált) megfigyelő rendszerek ellen, valamint gyors és hatékony strukturális alapot jelentett a spontán szervezett, sejtszerű csoportok kialakítására. Ahogy az arab országok esetében, úgy Hongkongban is a legfőbb cél az állami cenzúra áthidalása és megkerülése volt, így közvetítve a világ felé a valós idejű, „szüretlen realitásokat”.

Összegzés

A globalizált világ kialakulásával összefügg a technológia rohamos ütemű fejlődése. A gyorsan változó politikai, gazdasági trendekhez való alkalmazkodás alapfeltétele a hiteles forrásból származó információ birtoklása. Az internethasználat elterjedésével új lehetőségek bontakoztak ki a személyes véleménynyilvánítás, véleményformálás és szervezkedés tekintetében. Az új média az önkifejezés egy alternatív csatornája lett, amely lehetővé teszi az egyén, avagy az adott szervezet, csoport számára saját elképzeléseinek, világszemléletének, esetleg narratívájának megosztását. A virtuális térben lebomlottak a határok, amely egy részről elősegítette a polgári és emberi szabadságjogok érvényesülést, másrészről azonban számos új fenyegetés kialakulásához járult hozzá. Az alulról szerveződő, virtuális térben koordináló mozgalmak forradalmasították az információs társadalom ismérveit, azonban a határtalanság folyományaként az információ valóságtartalma és megbízhatósága is kritikus tényezővé vált. Az álhírek következményeként olyan téves konklúziókat vonhatók le, amelyek – akár káros– döntések meghozatalához vezetnek aláásva ezzel, a hatékony döntéshozatalt.

Az arab tavasz demonstrációinak folyományaként megjelent a virtuális társadalmi aktivizmus, amely a kibertéren keresztül, egymással laza kapcsolatban lévő személyek láncolatából jött létre. A Facebook, a Twitter és a Youtube megjelenésével lehetővé vált, hogy olyanok is hangot adjanak véleményüknek, akik eddig elnyomásban éltek, vagy egyszerűen nem voltak olyan társadalmi pozícióban, hogy véleményüket hathatósan kifejezhessék a publikum számára. Az online média közösségformáló szerepe egységbe kovácsolta az embereket, így létrehozva olyan kollektív tudattal rendelkező szerveződéseket, amelyek már egységesen képesek fellépni kormányzatokkal szemben, megváltoztatva azok politikai pozícióját, illetve a társadalommal kialakított kapcsolataikat is.

Címlapkép: Aali, 2011. november 18. Az “arab tavasz” felkelései és tüntetései által érintett országok zászlóit lobogtatják tüntetők egy ellenzéki demonstráción a fővárostól, El-Manámától délre fekvő Aali faluban. Helyi források szerint több ezer ember vett részt a tüntetésen, ahol a fő ellenzéki csoportok újfent hangoztatták, hogy új alkotmány és egy teljes egészében választott parlament nélkül nincs megoldás az ország politikai válságára. (Forrás: MTI/EPA/Mazen Mahdi)

További felhasznált irodalom:

Bányász Péter: A közösségi média jelentette veszélyek az “Arab-tavasz” példáján keresztül. (online elérhető: https://www.researchgate.net/publication/330716134_A_kozossegi_media_jelentette_veszelyek_az_Arab-tavasz_peldajan_keresztul hozzáférés dátuma: 2020. november 13.)

Besenyő János: „Arab tavasz” – politikai rendszerváltás az észak-afrikai arab államokban. Kül-világ, 2011/4. szám

Bordás Mária: Arab tavasz vagy iszlám tél? A közel-keleti és észak-afrikai események hatása Európa biztonságára. Honvédségi Szemle, 2015/1. szám.

Csicsmann László: A mérsékelt iszlamista mozgalmak szerepe az “arab tavaszt” követő politikai átmenetben. Külügyi Szemle 2012/1. szám

Iványi Márton Pál: A közösségi média és a társadalmi mozgalma. Iskolakultúra, 2014/1. szám.

R. Kumaraswamy: Uprisings in the Arab World: Options for GOI. Idsa Issue Brief, Jawaharlal Nehru University, New Delhi, 2011. (online elérhető: https://idsa.in/system/files/IB_ArabWorld.pdf hozzáférés dátuma: 2020. november 13.)

A A közösségi média politikaformáló ereje és az arab tavasz –  a digitális polgári engedetlenség kialakulása bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A Trump-adminisztráció egyik utolsó lépéseként orosz kihágásokra hivatkozva kiléptette az Egyesült Államokat a Nyitott Égbolt Szerződésből, amely a részes államok számára megfigyelő repüléseket engedélyezett egymás területe felett. Az egyezmény, amely a hidegháborús bizalomépítés eszközeként jött létre most újabb tagot veszíthet, miután Oroszország is a kilépést fontolgatja. Kérdéses, hogy Joe Biden amerikai elnök képes lesz-e megegyezésre jutni orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal, hogy megmentsék a Szerződést. Eisenhower és Bush, a Nyitott Égbolt atyjai

A második világháború után Dwight D. Eisenhower amerikai elnök a Szovjetunióval való párbeszédet létfontosságúnak tartotta az egész világ biztonságának érdekében. Az 1955-ös négyhatalami genfi csúcson Eisenhower állt elő a Nyitott Égbolt ötletével. Ajánlata értelmében a felek megosztották volna egymással katonai létesítményeik pozícióit és leírásait, valamint engedélyezték volna ezen információk légi megfigyeléssel való megerősítését, a szovjetek visszautasították a felvetést.

Az amerikaiak azonban nem tettek le róla, hogy légi felderítést végezzenek a Szovjetunió felett, 1956-tól U2-es kémrepülőgépekkel végeztek küldetéseket a szovjet légtérben. Egészen 1960-ig, amikoris szovjet csapatok lelőttek egy amerikai gépet. Nyikita Hruscsov szovjet pártfőtitkár az eset nyomán felháborodva hagyta ott az akkor megrendezésre került párizsi csúcsot, miután Eisenhower nem volt hajlandó bocsánatot kérni. Ennek nyomán egy felderítő repülésekről szóló egyezmény megszületése nem tűnt reálisnak.

Az ötletet George H.W. Bush amerikai elnök vetette fel újra 1989 májusában, az akkor még létező Varsói Szerződés és a NATO együttműködését erősítendő. Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió utolsó főtitkára a glasznoszty politikájának nyomán támogatta az ötletet. A folyamat előremozdításában nagy szerepet játszottak a kanadai-magyar próbarepülések, valamint a kétoldalú magyar-román nyitott égbolt megállapodás, melyek bemutatták az elképzelés működőképességét. A Varsói Szerződés és a Szovjetunió is a Nyitott Égbolt tárgyalások ideje alatt szűnt meg, ez megváltoztatta a tárgyalások dinamikáját. Az egyezmény végül 2002 januárjában lépett hatályba az elhúzódó orosz-belarusz ratifikáció miatt.

Orosz kihágások, amerikai kilépés

Először 2019 októberében került a nyilvánosság elé a Trump-adminisztráció terve a Szerződés felmondásáról. Ekkor Eliot L. Engel demokrata képviselő, a Képviselőház külügyi bizottságának elnöke levelet intézett Robert C. O’Brienhez, amelyben arra kérte a nemzetbiztonsági főtanácsadót, hogy személyes közbenjárásával akadályozza meg az USA kilépését a Nyitott Égbolt egyezményből.

Engel levele azonban hiábavalónak bizonyult. 2020. május 21-én Mike Pompeo amerikai külügyminiszter sajtóközleményében bejelentette, hogy másnap országa értesíteni fogja a Nyitott Égbolt Szerződés részes államait az egyezményből való kilépési szándékról. Hozzátette, hogy amennyiben Oroszország visszatér a Szerződésben vállalt kötelezettségeinek maximális teljesítéséhez, akkor visszaléphetnek döntésüktől. Felsorolta mindazon eseteket, amelyek az amerikai vezetés szerint példái Moszkva szerződésszegésnek: az orosz fél elutasította a megszállásuk alatt álló georgiai (grúziai) Abházia és Dél-Oszétia régiókkal közös határának megközelítését a megfigyelő repülőgépek által, a Kalinyingrád feletti megfigyelő repülések hosszát jogtalanul korlátozták, 2019-ben pedig megtagadták egy nagyszabású katona gyakorlat megfigyelését az amerikai és kanadai fél által. Továbbá a Krím-félszigeten egy repülőteret jelöltek ki a Nyitott Égbolt küldetések alkalmával való használatra, ezzel a terület orosz megszállását akarták elismertetni. A sajtóközlemény szerint nemcsak az előírások megszegésében vétkes az orosz fél, hanem az egyezményt esetleges támadások előkészítésére is felhasználta, a felvételek segítségével létfontosságú infrastrukturális célpontokat jelölt ki Amerikában és Európában. Pompeo szerint az egyezmény már csupán az orosz érdekeket szolgálta, a Moszkvával való együttműködés üres színjáték. Hozzátette, hogy minden felelősség Oroszországot terheli a fejleményekért, az USA elkötelezett a nemzetközi fegyverkorlátozás mellett, célja egy békés és biztonságos világ.

Az orosz fél indoklása szerint a Pompeo által említett kalinyingrádi 500 kilométeres repülési limit bevezetéséré szükség volt, ugyanis egyes megfigyelő küldetések a kis enklávé fölött oda-vissza repülve körülbelül 1600 kilométert tettek meg, akadályozva a légtér és a tartomány egyetlen nemzetközi repülőterének használatát más gépek által. 2020 februárjában Oroszország jóindulatát kifejezve engedélyezett egy 505 kilométeres repülést Kalinyingrád felett. Abházia és Dél-Oszétia esetében azok függetlenségére hivatkozva tagadta meg az orosz fél a repüléseket a régiók szomszédságában, a Szerződés VI. cikkére mutatva, amely megtiltja a nem szerződő államok határainak 10 kilométeren belüli megközelítését. A két régió azonban Georgia nemzetközileg elismert határain belül található, Georgia pedig részese a Nyitott Égbolt közösségnek. A georgiai vezetés ezért egyoldalún felfüggesztette az oroszokkal való együttműködést az egyezmény keretein belül. Az ellentét miatt 2018-ban nem került sor egyetlen megfigyelő repülésre sem a részes államok között, ugyanis nem született megegyezés az éves kvóták kérdéseben. Az orosz kihágásokat az amerikai fél a saját területe (Hawaii és más csendes-óceáni szigetek, valamint Alaszka) fölött végzett repülések korlátozásával büntette. Az amerikai külügyminisztérium úgy értékelte a helyzetet, hogy az oroszok lépései nem akadályozták érdemben az amerikai hírszerszerzést a kérdéses területek felett, azonban a Szerződés megsértése elfogadhatatlan.

Ezek nyomán az Amerikai Egyesült Államok 2020. május 22-én értesítette a Nyitott Égbolt egyezmény letéteményeseit és aláíróit kilépési szándékáról. A francia, a német és további tíz európai állam külügyminisztériuma még aznap közös nyilatkozatban fejezte ki sajnálatát az amerikai elhatározással kapcsolatban, és mellette hangot adtak saját elkötelezettségüknek az egyezmény iránt. A Szerződés értelmében a kilépés hatályba lépésére a bejelentés után 6 hónappal kerülhet sor, ezalatt az idő alatt az adott fél elállhat az egyezmény felmondásától. Donald Trump aziránti bizalmának adott hangot, hogy az oroszokkal egy új egyezmény megteremtésére kerülhet sor, amely pótolja a Nyitott Égbolt szerepét, napjainkban azonban egyértelmű, hogy ez üres remény volt.

A NATO-szövetségesek május 22-én megbeszélést tartottak az amerikai döntés kapcsán. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár nyilatkozatában kifejezte a szövetség elkötelezettségét a hatásos nemzetközi fegyverkorlátozás és nonproliferáció mellett. A tagok egyetértését közvetítette abban, hogy a Nyitott Égbolt közösség minden tagjának muszáj betartania kötelezettségeit, ezt a NATO-tagok meg is teszik. Megerősítette az amerikai kijelentéseket, miszerint az orosz fél évek óta a Szerződéssel szembemenő repülési korlátozásokat vezetett be Kalinyingrád és a georgiai határ közelében. Ezeket a kihágásokat az euro-atlanti régió biztonságához és stabilitásához hozzájáruló egyezmény aláásásának nevezte. Emlékeztetett, hogy a szövetségesek több NATO-csúcs alkalmával is figyelmeztették Oroszországot, hogy térjen vissza a Szerződés által rárótt kötelezettségei teljeskörű teljesítéséhez. Ekkor még a főtitkár bízott abban, hogy az USA tagsága megmenthető az orosz féllel való tárgyalásokon keresztül.

Június 22-én olyan hangadó demokrata szenátorok, mint Bob Menendez, Chuck Schumer, Jack Reed, valamint Mark Verner levélben fordultak Mike Pompeo külügyminiszterhez és Mark Esper védelmi miniszterhez. Kritizálták a Trump-adminisztráció döntését és annak végrehajtását is, ugyanis a 2020-as pénzügyi évi National Defense Authorization Act (NDAA; Nemzeti Védelmi Engedélyezési Törvény, amely az amerikai védelmi minisztérium éves költségvetését, kiadásait és szakpolitikáját szabályozza) értelmében az elhatározásról 120 nappal előre értesíteniük kellett volna a Kongresszust. Továbbá a kilépés véleményük szerint az amerikai nemzetbiztonság és szövetségi rendszer számára káros hatással lesz. Emlékeztettek, hogy 1992-ben a Szenátus ellenszavazat nélkül fogadta el a Nyitott Égbolt egyezményt, ami azóta is kétpárti támogatást élvezett. Szerintük a döntés időpontja is gyanakvásra ad okot, hiszen kevesebb mint öt hónappal az elnökválasztás előtt, az amerikai joggal és alkotmányos gyakorlattal szembefordulva egyértelműen politikai manővernek minősül, amely a következő adminisztráció mozgásterének szűkítésére szolgál. Ezek nyomán követelték a kilépési folyamat azonnali felfüggesztését, amíg a Kongresszus nem kap megfelelő értesítést az NDAA előírásai szerint, és a Szenátusnak nem nyílik lehetősége a kérdés megtárgyalására. Követelésüknek azonban nem voltak képesek érvényt szerezni, hiszen az NDAA elfogadott szövege nem tartalmaz szankciókat vagy kényszerítő eszközöket a 120 napos értesítés elmaradása esetére.

Miután Moszkvával nem született megállapodás, és az otthoni ellenkezés sem ért el sikereket, 2020. november 22-én az Egyesült Államok kormánya bejelentette az egyezmény teljeskörű elhagyásának életbe lépését. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy Amerika biztonságosabb lett a döntés nyomán, mivel Oroszország továbbra sem tartotta be kötelezettségeit. Robert C. O’Brien az egyezményt elavultnak nevezte, amely az amerikai nemzetbiztonság kárára az ország ellenfeleinek kedvezett. O’Brien szerint szintén az orosz fél szerződésszegése vezetett az USA 2019-es kilépéséhez az 1987-es INF-szerződésből, amely a közepes hatótávolságú, nukleáris töltetek szállítására is alkalmas ballisztikus rakéták és robotrepülőgépek gyártását, tesztelését és bevetését tiltotta.

Moszkva reakciója

Alexander Grusko orosz külügyminiszer-helyettes ekkor kritizálta az amerikai döntést, amely szerinte egy újabb csapás az európai katonai biztonság számára, az adminisztráció korábbi lépéseihez hasonlóan. Anatoli Antalov, washingtoni orosz nagykövet meglepettségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy nyugati szövetségesei nem követték az USA-t a Nyitott Égbolt egyezményből való kilépésben. Szerinte ez annak a volt jele, hogy bíztak a probléma tárgyalások útján való megoldásában. Kína szintén elítélte az amerikai kilépést. Csao Li-csien, a külügyminisztérium szóvivője nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a döntés aláássa a kölcsönös bizalmat és az átláthatóságot a résztvevő országok között, nem járul hozzá az érintett régiók stabilitásához, valamint veszélyezteti a jövendőbeli nemzetközi fegyverkorlátozási és leszerelési kezdeményezéseket. Kína habár más hatalmakat fegyverkorlátozási egyezmények meghozatalára és fenntartására buzdít, az azokban való részvételtől tartózkodik.

Oroszország továbbra repüléseket végezhetne az európai tagok, és az ott található amerikai létesítmények megfigyelésére. Ezt a lehetőséget Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ki is akarta volna használni, ha a bent maradó részes államok garantálták volna, hogy kilépese után nem osztanak meg az USA-val Nyitott Égbolt felvételeket. Ilyen garanciát azonban a NATO tagok nem vállaltak, így Oroszország 2021. január 15-én bejelentette, hogy megkezdi a kilépési folyamat belföldi fázisát. A nyilatkozatban az orosz fél azzal vádolja az Egyesült Államokat, hogy az mesterkélt ürügyre hivatkozva mondta fel az egyezményt, és ez a lépés felborította a felek érdekeinek egyensúlyát. Az orosz törvényhozás fog szavazni a kilépésről, amennyiben mellette döntenek Moszkva értesíteni fogja a szerződő feleket, ekkortól lesz számítandó a fél év, amelynek lejárta után hatályba lép az orosz kilépés is. Leonid Szlutszki, az orosz Állami Duma külügyi tanácsának feje kijelentette, hogy Oroszország felülvizsgálná kilépési szándékát, amennyiben az Egyesült Államok jelezné, hogy visszatérne a Szerződésbe, ezt azonban utópikus kilátásnak nevezte. Nyilatkozott továbbá Konstantin Koszacsev is, az orosz Szövetségi Gyűlés külügyi tanácsának elnöke, szerinte az orosz kilépés várható volt, hiszen a többi fél nem tett eleget Moszkva kérelmeinek a felvételek Washingtonnal való megosztásával kapcsolatban, így minden felelősség az Egyesült Államokat és a NATO-t terheli. Több orosz sajtóorgánum azonban arról is beszámolt, hogy a Kremlin egy visszafogottabb lépést is fontolgat, miszerint csak felfüggesztik a Szerződésben való részvételt, a teljes kilépés helyett. Ez a lépés a Biden-adminisztrációba vetett bizalmat mutatná.

Jelenleg az Új START egyezmény az egyetlen fegyverkezést korlátozó szerződés az USA és Oroszország között, ez a nagy hatótávolságú nukleáris fegyverek számát maximalizálja. Január 29-én Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta az egyezmény 5 éves meghosszabbításáról szóló törvényt, amelyet előtte az orosz törvényhozás mindkét háza ratifikált.

Mit hagynak hátra?

A Nyitott Égbolt felvételekhez minden részes állam hozzáférhet. Az USA magas aktív kvótája (évi 42, ami egyenlő az Oroszország és Belarusz számára közösen rendelkezésre állt mennyiségnek) így minden szövetségese és a többi résztvevő állam számára is rengeteg plusz információval szolgált. Az amerikai kilépés nyomán Ukrajnának kifejezetten fájó lehet az orosz katonai tevékenységről kieső adatmennyiség, a kelet-ukrajnai eseményekkel kapcsolatos orosz aktivitás ellenőrzésére való tekintettel. Csak 2014 márciusa és júliusa között nyugati államok 22 megfigyelő repülést végeztek Nyugat-Oroszország és Ukrajna felett.

Minden részes állam rendelkezik egy aktív és egy passzív kvótával, melyek az ország méretétől függenek. Az aktív kvóta azt mutatja, hány repülést végezhet más államok felett, a passzív kvóta pedig azt, hogy hány repülést kell befogadnia. A gépeket ellenőrzik a bevetések előtt, valamint a fogadó ország megfigyelői a fedélzeten tartózkodnak a repülés ideje alatt is. A megfigyelő repüléseket minimum 72 órával előbb be kell jelenteni.

A NATO tagjai 2002 óta közös megegyezés alapján nem végeznek megfigyelő repüléseket egymás fölött. Ez Oroszországnak egyértelmű hátrány. 2019-re több mint 1500 átrepülést végeztek összesen a részes államok, ebből több, mint 500 Oroszország felett, amely így a leginkább megfigyelt részes állam volt. Az Egyesült Államok körülbelül két és félszer annyi (kb. 180) repülést végzett Oroszország fölött, mint fordítva. 2002 és 2019 Kanada és az európai szövetségesei 57 megfigyelést hajtottak végre amerikai gépről, ezalatt az idő alatt pedig az USA 89 európai géppel végzett repülésen vett részt.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ/OSCE) keretein belül működő Nyitott Égbolt Konzultatív Bizottság (Open Skies Consultative Commission, OSCC) felelős az egyezmény zavartalan működéséért. A Bizottságba minden részes állam küld szakértőket, akik az EBESZ bécsi székhelyén gyűlnek össze havi találkozójukra. Az amerikaiak kiesése ellenére 2021-es évre sikeres volt a kvóták újraosztása. Az OSCC költségvetésének 12,6%-át az USA adta, valamint a négy úgynevezett informális munkacsoport közül kettőt is vezetett. 2020 július 6-ára a Szerződés letéteményesei, Kanada és Magyarország konferenciát hívtak össze, hogy az OSCC megvitathassa az Egyesült Államok kilépési szándékát. A COVID-19-világjárványra való tekintettel csupán videókonferenciára került sor, a 34 részes állam 188 szakértőjének és képviselőjének részvételével.

Kamerák, repülők, műholdak

Gyakori kritika volt az egyezménnyel szemben amerikai oldalról, hogy az oroszok modernebb érzékelő műszereket használtak, amelyek számukra értékesebb információkkal szolgálnak, mint amelyhez az USA jut hozzá saját, Oroszország feletti repülései alkalmával. Azonban szó sincs róla, hogy az oroszok olyan technológiát alkalmaztak volna, amely ne állt volna az USA rendelkezésre. A megfigyelésekhez használt érzékelő műszereket és repülőgépeket minden részes államnak jóvá kell hagynia, valamint azoknak titkosítatlannak és kereskedelmi forgalomban hozzáférhetők kell lennie. A probléma ott keresendő, hogy a Pentagon számára az utóbbi évtizedben nem volt prioritás a Nyitott Égbolt egyezmény. Ugyan már 2012-ben született politikai direktíva az amerikai kamerák digitalizációjáról, a védelmi minisztérium 2015-ig nem kért ajánlatot lehetséges beszállítóktól. Az oroszok és a románok hiába használtak digitális kamerákat, azok ugyanúgy 30 centiméteres felbontással rendelkezhetnek, mint ahogyan az amerikaiak és a többi állam által alkalmazott berendezések.

A 60 éves OC-135B megfigyelő repülőgépeken filmszalagos kamerákat használtak digitális helyett. 2016-ban kezdték meg ezek cseréjét, végül ezeket az új kamerákat végül a légierő más egységei fogják megkapni. A teljesen új repülőgépek beszerzése elmaradt, 2020. július 14-én a légierő visszavonta kérvényét a gépek cseréjével kapcsolatban. Míg az amerikai OC-135B hatótávolsága több mint 6000 kilométer volt, amely ideálissá tette a Szibéria felett hosszú utak megtételére, az európai gépek közül a svéd és román modellek kevesebb mint 3000 kilométer megtételére képesek.

A The Wall Street Journal 2020. november 22-én már arról írt, hogy az Egyesült Államok más országoknak ajánlja eladásra a régi gépeket, miután azokat felesleges védelmi cikkeknek minősítette. Kérdéses azonban, hogy bármely ország is vevő lenne a gépekre, hiszen azok hatótávolsága hiába nagyobb, túlságosan elavultak, a rájuk szánt pénzből jobb befektetés lenne új gépeket venni, így a gépek sorsa bizonytalan. A jelenleg a nebraskai Offutt légibázison állomásozó, a légierő 55. ezredének kötelékében szolgáló repülőgépek leszereléséhez szükséges jogi és bürokratikus procedúrák hónapokig is eltarthatnak. Egy kongresszusi forrás szerint a Trump-adminisztráció hiába próbált minél előbb megszabadulni a gépektől, a légierő a 2021-es pénzügyi év végégig meg kívánja őket tartani.

Don Bacon republikánus nebraskai kongresszusi képviselő, a légierő volt dandártábornoka, aki az offutti légibázison szolgált, közleményében a Szerződés iránti elkötelezettségének adott hangot. A Defense News-nak adott nyilatkozatában arról beszélt, bízik benne, hogy az USA ismét tagja lesz a Nyitott Égbolt egyezménynek, és reméli, hogy addig sem szerelik le az OB-135B-ket, ugyanis azok katasztrófák esetén és más helyzetekben is a civil hatóságok segítségére lehetnek. Példának hozta fel a 2010-es haiti-i földrengést, ahol a kárfelmérésben és az erőforrások irányításában játszottak szerepet.

A Szerződés kritikusai és egyes szakértők szerint megfigyelő műholdakkal pótolni lehetne és kellene a repülőgépek képességét. Amy Woolf, a nukleáris fegyverek szakértője felhívta rá a figyelmet, hogy 1992-ben, az egyezmény ratifikációjakor a Szenátus tisztában volt vele, hogy az amerikai és orosz műholdak már képesek azon információk megszerzésére, amelyekhez az egyezmény keretein belül hozzá tudnának jutni. Az igazi amerikai érdek az európai biztonság megerősítése volt. Todd Harrison repülőgép-szakértő szerint a Szerződés által engedélyezett 30 centiméteres felbontású felvételeket már kereskedelmi műholdak is képesek reprodukálni, emellett azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy az USA az egyezményben marad, csupán nyugdíjazza a régi OC-135B repülőgépjeit. Így nem sérült volna a Szerződés integritása, az amerikaiak pedig egyszerűen más részes államok gépjeivel végrehajtott küldetésekben vehettek volna részt. Az egyezményt támogató elemzők szerint azonban a műholdak és a nyílt forrásból beszerezhető információk nem képesek pótolni a felderítő repülőgépekkel begyűjtött adatokat. Steffan Watkins kanadai szakértő szerint a küldetések során az orosz tisztekkel való személyes kapcsolat is fontos információkkal szolgált, és hozzájárult a kapcsolatok építéséhez. Hozzáteszi, hogy nem az a fő, hogy egy másik országot rajtakapjanak azon, amit éppen csinált, hanem hogy olyan bizonyítékokat szerezzenek sejtéseikkel kapcsolatban, amelyek hitelességét a többi részes állam teljes mértékben elfogadja.

Az egyezmény megmentése

Joe Biden, aki szenátorként támogatta ez egyezmény megkötését, 2020. május 22-én nyilatkozatot tett közzé, amelyben Trump döntését rövidlátó politika eredményének nevezte. Emlékeztetett, hogy az Obama-adminisztráció alatt a Nyitott Égbolt segített az ukrán fél számára, mikor az oroszok megsértették a területét, és az egyezmény keretein belül készített felvételek hiúsították meg Oroszország dezinformációs törekvéseit. A megoldást nem a kilépésben, hanem a párbeszédben és a Szerződés mechanizmusainak használatában látja, amelyekkel korábban már megoldották az oroszországi Csecsenföld fölötti magasságkorlátozások ügyét.

Steve Pifer, a Brookings Institution munkatársa felhívja rá a figyelmet, hogy a Szerződésbe való visszalépéshez azt a Szenátusnak újra jóvá kellene hagynia a ratifikációt, amihez kétharmados többség szükséges. Pifer 50 demokrata szenátorral számolt a választások után, az ő számításai szerint tehát 17 republikánus szenátorra lenne szükség, miközben nehezen tartja elképzelhetőnek, hogy ennyi republikánus szavazna egy friss, republikánus adminisztráció által hozott döntés ellen. Pifer jóslata megvalósult, jelenleg (2021. február) 50 demokrata foglal helyet a Szenátusban. Az elemző által felvázolt másik lehetőség egy végrehajtási megállapodás lenne, amelyhez a Képviselőház és a Szenátus egyszerű többsége is elég. Változásra lehet szükség Biden Oroszországgal kapcsolatos nyilatkozataiban a sikeres együttműködéshez, a Kremlin szóvivője tavaly októberben erősen elítélte és gyűlöletkeltésnek nevezte a demokrata elnökjelölt kijelentését, miszerint az USA számára Oroszország jelenti a legnagyobb veszélyt a nemzeti biztonság területén. Vlagyimir Putyin szerint Biden „éles oroszellenes retorikát” használ.

Habár Biden személyesen támogatja a Nyitott Égbolt rendszert, időbe telhet, amíg adminisztrációja dönt a visszalépésről. A beiktatás utáni hetekben úgy tűnik, hogy a Szerződés sorsa nincsen az új elnök legfontosabb prioritásai közt. Az egyezmény megmentésének egy lehetséges forgatókönyve, hogy a Biden-adminisztráció nyilatkozatot tesz közzé, miszerint vizsgálják a visszalépés lehetőségét. Ezután a NATO szövetségesek nyíltan vállalják, hogy nem osztanak meg az USA-val Nyitott Égbolt felvételeket, és továbbra is engedélyezik, hogy Oroszország repüléseket végezzen az Európában található amerikai katonai létesítmények felett. Ez valószínűleg elég lehetne ahhoz, hogy Moszkva felfüggessze a kilépési folyamatát, ezek után megkezdődhetnének a többoldali tárgyalások a Szerződés megmentéséről.

Konklúzió

Jelenleg úgy tűnik, hogy a Nyitott Égbolt Szerződés sorsa elsősorban a Biden-adminisztráció lépéseitől függ. Oroszország kilépési folyamata elég nyomást gyakorolhat az új amerikai vezetésre ahhoz, hogy minél előbb napirendre tűzzék az ügyet. Az orosz narratíva szerint az Egyesült Államok okozta az egyezmény válságát, és azt kommunikálják, hogy Washington számára nem cél annak megmentése. Bidennek és az amerikai külügynek erre kell rácáfolnia, kezdeményező és békülékeny hangvételre lenne szükség a részükről, azonban biztos, hogy nem fogják magukra vállalni a bűnbak szerepét. Kérdéses, hogy mennyire lágyíthatják a Trump-adminisztráció kemény kijelentéseit az orosz kihágásokkal kapcsolatban. A Szerződés eredeti célja a bizalom és a biztonság építése volt a nyugati és az orosz szövetségi rendszerek között, úgy tűnik, ennek a gondolatnak több támogatásra lenne szüksége mind Washingtonban, mind Moszkvában. Ha a két nagyhatalom elhagyja a Szerződést, azzal annak súlya és gyakorlati haszna a megmaradó részes államok számára elenyészővé válik. Amennyiben végül az Egyesült Államok és Oroszország is újra a rendszer aktív részesei lesznek, Washingtonnak muszáj lesz modern érzékelőkkel felszerelt, korszerű megfigyelő gépeket beszereznie, hogy a felmondás előtt fennállt technológiai lemaradást behozza, ezáltal visszaszorítva a Szerződést ellenző belföldi hangokat.

Címlapkép:Kecskemét, 2004. március 29. Megérkezett a Kecskeméti Légibázisra az a C-130-as francia megfigyelő repülőgép amellyel a Nyitott Égbolt szerződés alapján a francia fél légifelvételeket készít Magyarország légterében. Az 1992-ben Helsinkiben aláírt egyezmény értelmében hazánknak évente négy gyakorlatot kell engedélyeznie légterében és négy megfigyelésre van lehetősége más, a szerződést aláíró országok területén, a bécsi székhelyű Nyitott Égbolt Konzultatív Bizottság felügyeletével. A képen: a magyar szakemberek ellenőrzik, a gép szárnya alá függesztett konténert, amely a megfigyelő műszereket tartalmazza.
(Forrás: MTI Fotó: Ujvári Sándor)

További felhasznált irodalom:

Osvát Szabolcs: A kémrepülésektől a bizalomerősítésig: a Nyitott Égbolt Szerződés története. In: Külügyi Szemle 2002. tél. Budapest, Külügyi és Külgazdasági Intézet, 2002. 53-73. p.

Dr. Alexander Graef: Saving the Open Skies Treaty: Challenges and possible scenarios after the U.S. withdrawal. London, European Leadership Network, 2020.

2004. évi V. törvény az 1992. március 24-én, Helsinkiben aláírt Nyitott Égbolt Szerződés kihirdetéséről

 

A Vihar a Nyitott Égbolton: az USA után Oroszország is kilépne bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Ukrajnából érkezett a hír, szerint sikeresen ellepleztek egy orosz kémet. A hírszerző az ukrán T-84M Oplot harckocsi minősített információit szerette volna megszerezni. A harckocsi fejlesztésével és gyártásával kapcsolatos műszaki dokumentumokhoz a harkovi Morozov Gépgyár egyik alkalmazottján keresztül próbált hozzáférni a kém. Tevékenységéről még időben tudomást szereztek az ukrán kémelhárításnál, így hamis információkkal látták el lebuktatása előtt.

A két évvel ezelőtti, még 2019-ben történt politikai jóváhagyás után úgy tűnik véglegesítésre került Ausztria helikopter-beszerzése. Így három korszerűsített Sikorsky UH-60L Black Hawk érkezhet az alpesi országban. A forgószárnyasok 2006 óta repültek Jordániában. Itt az UH-60A, UH-60L és UH-60M változatok lettek rendszeresítve, majd 2018-ban arról érkeztek hírek, hogy a nyolc M variánsra vevőt keresnek. Bécs 2020-ban vásárolta meg 60 millió euró (72,8 millió dollár) ellenében a gépeket, melyek az Ace Aeronautics-hez érkeztek meg a korszerűsítés végett. Ezután a már meglévő kilenc osztrák Sikorsky S-70A-42 Black Hawk-hoz igencsak hasonló felszereltséggel kerülhetnek az új tulajdonoshoz. Jelenleg még nem tudni, hogy a gépek mikor érkeznek meg Ausztriába.

Egy február 22-én aláírt kormányközi megállapodás értelmében, a német hadsereg Leopard 2 A7A1 harckocsijai az izraeli Rafael Advanced Defense Systems Ltd. által gyártott Trophy aktív páncélzattal lesznek felszerelve. Az első lépésben 1 prototípust és 17 páncélost látnak majd el az aktív páncélzattal. A munkában a Krauss-Maffei Wegmann (KMW) és a Rafael természetesen együttműködik, az integrációt 2023-ban szeretnék befejezni, míg az utolsó páncélos 2025-ben készülne el. A mostani szerződésben különben 23 Trophy aktív páncélzat beszerzése szerepel 586 ellenrakétával, 48 millió dollár ellenében. Berlinben egyébként a NATO részére felajánlott gyorsreagálású erőinek részét képező 30 darab Leopard 2 A7V harckocsi ellátása Trophy aktív páncélzattal is szerepel a tervekben. A Trophy aktív páncélzat 2010-ben került bemutatásra és elsőként az izraeli hadsereg páncélosaira került felszerelésre. Itt 2011-ben már a harctéren is bizonyította védelmi képességét. Eddig már több mint 1800 darab megrendeléséről állapodtak meg a gyártóval. A német Bundeswehr jelenleg 328 darab Leopard 2-es harckocsit tart hadrendben, ezek A6, A6M, és A7 változatúak.

Kivonása előtti utolsó felderítő repülését hajtotta végre a RAF ZJ694 lajstromjelű Bombardier BD-700-1A10 Sentinel R.1 radargépe 2021. február 25-én. A gép a Balti-tenger fölé repült, majd Lengyelország és Litvánia NATO légterén belül tevékenykedve megfigyelési tevékenységet végzett Oroszország kalinyingrádi exklávéja, illetve Fehéroroszország közelében. A népszerű Global Express üzleti repülőgépet a Raytheon földi/vízi célok felderítésére képes rádiólokátorával és kiterjedt kommunikációs és hírszerző rendszerekkel látták el. Hasznosságát a közel egymilliárd font (1,3 milliárd dollár) költséggel létrejött típus a 2008-as szolgálatba állástól számítva már számtalan esetben bizonyította (Líbia, Mali, Afganisztán, és legutóbb az Iszlám Állam ellen Szíria és Irak felett), ennek ellenére 2013-ban felmerült az előrehozott 2015-ös kivonás képe. Ezt akkor elhalasztották, de a típus 2021 márciusában véglegesen nyugdíjazásra fog kerülni. További korszerűsítését túl drágának találták a döntéshozók. Az utóbbi időkben az ötgépes állományból már csak négy repült, a repülőgépek életkora 16 és 19 év közötti. A ZJ693-as lajstromjelű Sentinel R.1 2017. május 23-án szállt fel utoljára. A Sentinel R.1-es radargépek szétszerelésére, két Boeing E-3D Sentry AEW.Mk 1-es légtérfelderítővel, valamint számos földi kiszolgáló berendezéssel együtt az Egyesült Királyság Védelmi Berendezések Értékesítési Hatósága (DESA) január 31-ig várta a jelentkezőket.

Precíziós fegyverzettel a szárnyai alatt fotózták le az Airbus Defence & Space tulajdonában lévő, EC-296-os ideiglenes katonai lajstromozással rendelkező Airbus C295W típusú kísérleti repülőgépet Sevilla közelében. Ez a példány a csatarepülő feladatokra szolgáló variáns fejlesztésére szolgál. A gép szárnyai alatti felfüggesztési pontokon török gyártmányú irányított bombák voltak megfigyelhetők. A 225 kilogrammos bombák jelenléte arra enged következtetni, hogy az Airbus talán egy remélt megrendelés reményében bővíteni szándékozik a repülőgép fegyverzetét. A török ​​Roketsan Teber irányítókészlet felszerelésével a hagyományos bombatestekre létrehozhatók a Teber-81 és -82 lézeres/GPS vezérlésű bombák és éppen ezek voltak láthatók a felfüggesztési pontokon is. A török fegyverzet megjelenése nem okozhat túl nagy meglepetést, hiszen egy 2016-ban aláírt szerződésnek köszönhetően több török fegyver is megjelenik majd az Airbus C295W csatarepülőgépek felfüggesztőin.

Az Airbus Defence &Space és Roketsan kooperációjában megvalósuló program során a 70 milliméteres Cirit rakéta lesz az egyik integrációra kerülő fegyver. A Cirit a jól ismert 70 milliméteres irányítás nélküli rakéta félaktív lézeres irányítású megfelelője. A 2004-ben indult program az AH-1P Cobra és az AH-1W Super Cobra harci helikopterek pontosabb csapásmérésnek lehetőségét próbálta megteremteni Törökországban. A fejlesztés során azonban nem sikerült a 70 milliméteres rakéta méreteinek megfelelően kialakítani a Cirit méreteit, némileg hosszabb lett. A Roketsan ezért kénytelen volt egy új rakétát létrehozni, ami így nem lett kompatibilis a régi rakéták indítóblokkjával.

Az 1,9 méter hosszú 15 kilogrammos Cirit maximális hatótávolsága 8000 méter, ebben a távolságban még képes becsapódni egy 3x3 méteres területen. Minimálisan 1500 méterre lévő célok ellen alkalmazható. A rakéta orrában a lézersugár visszaverődését érzékelő fej, mögötte az irányítást végző vezérsíkok és az ezeket mozgató rendszer lett elhelyezve az energiaellátás biztosító rendszerrel együtt. Ezután következik a többcélú harci rész mely kombinált páncéltörő, repesz és gyújtó hatású. A Cirit hátsó részét a kevés füstöt fejlesztő rakétamotor és a négy stabilizátor foglalja el. Mivel a Cirit nem lett kompatibilis a 70 milliméteres rakéták indítóblokkjával, így ezt is megalkotta a Roketsan, mindjárt két változatban. Az egyikbe kettő, míg a másikba négy Cirit helyezhető el. A majd 5 évvel ezelőtti hír szerint a gép szintén bevetheti majd a LUMTAS irányított páncéltörő rakétát is.

Köln-Wahnban elkezdték a NATO tagországok közül egyre többeket tömörítő nemzetközi alakulat flottájában lévő T-056-os jelzésű Airbus A330 MRTT (Multi-Role Tanker Transport) többfunkciós repülőgép tervezett átalakítását. Ez a T-056-os Airbus A330 MRTT lesz az egyetlen a nemzetközi alakulatnál repülő gépekből, amelyet orvosi evakuációt lehetővé tevő módon alakítanak át. A padló védőburkolatot kapott, mielőtt a hordágyak kereteit felszerelték.  A nagyjából 10 napig tartó átalakítás során az intenzív terápiás ágymodulok kerülnek majd beépítésre. Ez az A330 MRTT annak az A310 MRTT-nek a szerepét veszi át, amelyik korábban állandó jelleggel a sebesültek és betegek sürgősségi szállítására állt készen. A speciálisan átalakított A310 MRTT akár 44 fekvő beteget is képes volt szállítani, közülük hatot közülük intenzív ellátásban is képes volt részesíteni. A T-065-ös pár hét késéssel, de 2020. november 19-én, csütörtökön érkezett meg a harmadikként a spanyolországi Getafe repülőteréről az Eindhoven-i bázisára.

Újra norvég Lockheed Martin F-35A Lightning II-es vadászbombázók találhatók meg Izlandon. Keflavik repülőterére települt a Luftforsvaret (Norvég Királyi Légierő) 332. Századának tagjaiból és négy gépéből álló különítmény, amely itt március végéig lesz megtalálható és az ország légvédelmét biztosítja korszerű gépeivel. A mostani a második alkalom, hogy norvég F-35A-k települtek át Izlandra, tavaly körülbelül három hétig tartózkodtak ott. Érdekesség, hogy az olasz F-35-ökkel ellentétben, melyek csak a belső fegyvertérben hordozták az AIM-120C AMRAAM-okat 2019 októberében, a norvég típustestvérek most is a szárnyak alá felfüggesztett AIM-9X Sidewinder-ekkel adják a légvédelmi készültséget.

Franciaországban bejelentették, megkezdték a következő generációs rakétahordozó tengeralattjáró-osztály fejlesztési munkálatait. A négy atommeghajtású rakétahordozó tengeralattjárót a SNLE 3G (sous-marin nucléaire lanceur d'engins) program keretén belül tervezik megvalósítani. A tervezési szakaszt, melyben a BARRACUDA-osztályú vadász-tengeralattjárókkal frissen szerzett tapasztalatokat is felhasználják, 2025-ben zárnák le. A jelenleg is hadrendben álló négy LE TRIOMPHANT rakétahordozó pótlása 2035-től válik időszerűvé. A LE TRIOMPHANT (S616) 1997-ben, a LE TEMERARIRE (S617) 1999-ben, a LE VIGILANT (S618) 2004-ben, a LE TERRIBLE (S619) 2010-ben állt szolgálatba. A Naval Group lett az új tengeralattjárók teljes gyártásának fővállalkozója, munkáját több mint 200 alvállalkozó segíti majd. A nukleáris reaktorok építésével a TechnicAtome társaságot bízták meg.  

Ezek az egységek valamivel hosszabbak és nehezebbek, nagyjából 150 méter hosszúak és 15000 tonna vízkiszorításúak, de csendesebbek is lesznek, jobb hidrodinamikával és a jobb manőverezhetőséggel, mint a LE TRIOMPHANT-osztály tagjai (138 méteres hossz és 14335 tonna vízkiszorítás). Az elsőt 2035-ben adják majd át, majd ezt követően ötévente kerül sor a következőkre. A francia elrettentési stratégia feltételezi - hasonlóan a britekhez -, hogy a tengeren mindig egy ballisztikus rakétákkal rendelkező hajó lesz megtalálható. Várhatólag az új tengeralattjárók a 2090-es évekig maradnak majd hadrendbe. Fegyverzetüket az M51 ballisztikus rakéta következő verziója, az M51.3 jelzéssel ellátott fogja alkotni. Ez a rakéta hat, önálló manőverezésre képes harci résszel rendelkezik, egyenként 150 kilotonnás termonukleáris robbanófejjel szerelve.

Újra arról érkezett hír, hogy az egykori szovjet tagköztársaságban, Georgiában újra elkezdik a Szuhoj Szu-25-ös csatarepülőgépek gyártását. Ennek érdekében a Tbiliszi Repülőgépgyár (Tbilaviamisheni - TAM), amely a Szovjetunió összeomlása óta nagyjából a bezárás küszöbén állt, részben átalakításra és felújításra került. A sikeres munkaerő toborzásnak köszönhetően idén márciusra tervezik az első, teljesen új példány felszállását. Ezt már a Ge-31 Bora típusjelzéssel illetik – a Ge Grúzia angol nevéből, a Georgia-ból származik, a 31-es a tbiliszi gyár régi szovjet nevéből - és amellett, hogy modernizáláson esett át, további fő jellegzetessége, hogy nem tartalmaz Oroszországból származó összetevőket. Itt kérdés, hogy milyen hajtóművel rendelkezik, de talán az ukrán lehet a valósághoz legközelebb álló válasz.

A TAM vezetője két évvel ezelőtt az amerikai és a francia hajtóművek iránti érdeklődésről is beszélt. A remények szerint havonta egy repülőgép elkészítése várható és ezek a hazai igények mellett akár majd külföldre is értékesítésre kerülhetnek. Mások arról tudósítanak, hogy a gyárban még mindig körülbelül öt tucat részben elkészült repülőgép sárkányszerkezet volt megtalálható, akárcsak évekkel ezelőtt, így nem biztos, hogy első példányok teljes egészében itt készültek lesznek majd. A gyártás szükségessége sokak szerint kétséges, de tény, az utolsó grúz Szu-25-ök 2017 márciusában kerültek kivonásra. Akkoriban 10-12 példány volt még hadrendben. Az ok a tartalék alkatrészek elfogyása és továbbiak beszerzési képtelensége volt.

Törökországban február 25-én átadták az első AgustaWestland (manapság már Leonardo) licence alapján készített Turkish Aerospace Industries (TAI) T129B2 ATAK harci helikoptert. A T129B2, vagy ATAK FAZ-2 immáron elektronikai hadviselési rendszerrel, valamint radar és lézeres besugárzás jelzőkkel is rendelkezik. Az első ilyen felszereltségű helikoptereket a tesztek befejezése után, 2020 végén szerették volna átadni a török ​​hadsereg számára. Az első lépésben 21 darab T129B2 ATAK FAZ-2 került majd leszállításra. Ez a változat első repülését 2019 novemberében hajtotta végre.

Izraelben kezd körvonalazódni a következő nagyarányú fegyverbeszerzés összetétele. Ezen a héten a Washington által már jóváhagyott nyolc Boeing KC-46 Pegasus légi utántöltő/szállító repülőgépekből kettő beszerzését jelentették be Tel-Avivban. Jó eséllyel közeleg a következő rendelés feladása is a Lockheed Martin F-35A Lightning II-es vadászbombázók F-35I Adir variánsára is. Az eddigi 50 darabos megrendelést várhatólag további 25 géppel fogják kiegészíteni. A várt továbbfejlesztett Boeing F-15-ös vadászbombázók beszerzéséről még nincs hír, akárcsak a már évtizedek óta meglévő F-15I-k majdani korszerűsítéséről sem. Eldőlt az is, hogy a Sikorsky CH-53K King Stallion helikoptert választották a Boeing CH-47 Chinook helyett. Várhatólag az 1969 óta jelen lévő, 23 régi CH-53 Yasur pótlására 20-25 darab új forgószárnyas kerül majd beszerzésre. A King Stallion teherbírása lényegesen nagyobb, mint a CH-47 legújabb változataié, ugyanakkor a King Stallion lényegesen drágább is, mint a Chinook. Bár az utóbbi darabára alacsonyabb, 42 millió dollár körüli lenne, de a CH-53K esetében a már meglévő infrastruktúra megfelelő az üzemeltetéshez, így jelentősebb beruházást nem igényel. Ezzel az izraeliek szerint kompenzálásra kerül majd a jóval magasabb ár, ami helikopterenként elérheti a 131 millió dollárt is.

A HALCON - az Edge Group 2017-ben alapított leányvállalata - a 2021. évi IDEX Nemzetközi Védelmi Kiállításon és Konferencián mutatta be a HALCON AntiShip-250 (HAS-250) hajók elleni robotrepülőgépét. Az Egyesült Arab Emírségekben tervezett és kifejlesztett HAS-250 meghajtását egy HS-350-es jelzésű gázturbina végzi.  A műholdas és inerciális navigációs rendszerrel egyaránt ellátott fegyver hatótávolsága 250 kilométer, utazósebessége 0,8 Mach. A végfázisban egy hőkamerás irányítórendszer veszi át az irányítását.

Megérkezett a harmadik Saab GlobalEye radargép is 2020. február 20-án az Egyesült Arab Emírségekbe. Ez a típus Bombardier Global 6000-es üzleti repülőgépén alapul. A légi, tengeri és szárazföldi felderítésre egyaránt alkalmas gép a törzs fölé épített, gallium-nitrid (GaN) félvezető technológiát tartalmazó, elődjéhez képest zavarvédettebbé tett Erieye ER (Extended Range) AESA antennájú rádiólokátornak köszönhetően 650 kilométeres felderítési képességgel rendelkezik. Az Erieye ER tömege majd egy tonna. A törzs alá, a szárny bekötési pontja előtt a tengerfelszín ellenőrzésére képes Leonardo Seaspray 7500E radar nyert elhelyezést, míg ez előtt egy Star Safire 380HD szenzortorony került felszerelésre.

A 11 órányi repülési idővel rendelkező GlobalEye személyzete kétfőnyi pilóta és öt rendszerkezelő. A típust elsőként az Egyesült Arab Emírségek légiereje rendelte meg még 2015-ben két példányban 1,24 milliárd dollárért, a harmadikat 2017 elején rendelték meg 238 millió dollárért. 2019 novemberében további két GlobalEye megvásárlási szándékát jelentették be, nagyjából 1,018 milliárd dollárért. Ezek talán már a Bombardier Global 6500-as üzleti repülőgépen fognak alapulni. Az első két rendelés három példánya már repül 2018 márciusa, illetve 2019 januárja (SE-RMZ) és augusztusa óta. Elsőként mégis a másodiknak elkészült SE-RMZ ért a közel-keleti államba 2020 áprilisában, mivel az elsőnek elkészültet további svédországi tesztekhez és személyzeti képzéshez használták. A már kiképzett légi személyzettel az Egyesült Arab Emírségek légiereje az átvételi teszteket hamarosan elkezdi a most megérkezett GlobalEye-on. Az ötgépes megrendelésből még hátralévő két példányt 2025 végégig tervezik átadni.

Indonéziában a Védelmi Minisztérium egy igencsak hosszú bevásárló listát tett közzé. Ezen harminchat Dassault Rafale és nyolc Boeing F-15EX vadászbombázó is megtalálható volt, viszont az évek óta emlegetett Szuhoj Szu-35Sz hiányzott róla. Ez a Szuhoj gépek eladásának jakartai sikertelen befejezését jelzi, amely évek óta tartott. Megtalálható volt még rajta három C-130J Super Hercules szállítógép és ugyanennyi Airbus A330 MRTT légi utántöltő/szállító repülőgép is. A szerződések együttes várható költségét 11 milliárd dollárra becsülik. Gyaníthatóan Washington sikeresen lobbizott az F-15EX eladása érdekében, aminek feltűnését Indonéziában sokan a Szu-35Sz lehetséges beszerzésének tulajdonították.

Moszkva kigolyózásához nem kellett olyan sok, hiszen Jakarta gumival, finomítatlan pálmaolajjal, kávéval és teával tervezte a 11 gép 1,14 milliárd dolláros árának egy részét kifizetni. Pontosan a fizetési forma és feltételek voltak Moszkva és Jakarta közötti tárgyalások egyik fő vitapontja. A 2015 végén elkezdett, már igencsak előrehaladott tárgyalások miatt a sokak által biztosnak vélt beszerzéstől éppenséggel amerikai tanácsra táncoltak vissza az indonézek, még úgy is, hogy 2020. október hónapjában elutasításra került Indonézia Lockheed Martin F-35-ös beszerzési kérelme Washingtonban. A Trump-adminisztráció azt tanácsolta, Jakarta helyettük inkább a Lockheed Martin F-16V Viper-eket, vagy a Boeing F/A-18 Super Hornet-eket vásároljon meg.

Az ázsiai állam az F-35 típusú repülőgépeket az orosz Szuhoj Szu-35Sz alternatívájaként szerezte volna be. Állítólag az F-35 rendszeresítésére nagyjából még 10 évet is várhatnak majd. A pénzügyi problémákat súlyosbította a COVID-19. Kezdetben az indonéz védelmi kiadások 2020-ban várhatóan elérték volna a 9,3 milliárd dollárt, de a járvány miatt ez 8,7 milliárdra csökkent le. Idén a Védelmi Minisztérium költségvetése várhatóan eléri a 9,2 milliárd dollárt, amelyből 3 milliárd dollárt a modernizációs programokra kell fordítani. Ilyen feltételek mellett a nyugati repülőgépekre vonatkozó szerződések is kérdésesek lehetnek. Egy bizonyos kiút nyílhat ebből a helyzetből, ez pedig az évekre elosztott megfelelő szállítási és fizetési ütemterv lehet. Na és persze az osztrákok használt Eurofigther Typhoon-ok is hiányoztak a listáról, így sokak számára nem meglepő módon ez a beszerzés sem valósul majd meg.

Tajvani sajtóértesülések szerint alaposan korszerűsíteni fogják a francia eredetű LAFAYETTE (helyi jelölés KANG DING-osztály) fregattok mind a hat szolgálatba állított egységét. A munkába a Thales is részt fog venni. A modernizáció fő és egyik leglényegesebb eleme az amerikai eredetű Mk 41-es függőleges indítóállványok beépítése lesz. Az 1991-ben megrendelt hajók (KANG DING, SI NING, KUN MING, DI HUA, WU CHANG, CHEN DE) 1996 és 1998 között álltak szolgálatba, azóta nem estek át komoly modernizáción, bár fegyverzetüket kiegészítették a RIM-72C Sea Chaparral rövid hatótávolságú légvédelmi rendszerrel és a helyi fejlesztésű Hsiung Feng 3-as hajók elleni robotrepülőgép megnövelt hatótávolságú változatával is. A 6,1 méter hosszú, 1,5 tonnás, 180 kilogrammnyi harci résszel rendelkező Hsiung Feng 3-as hajók elleni robotrepülőgép a hangsebesség kétszeresével száguld és hatótávolsága 150 kilométer. Az új verzióról úgy tartják hatótávolsága immáron elérte a 400 kilométert is.

 A 2016-ban elindított modernizációs program neve Xunlian volt, és kezdettől fogva az Mk 41 telepítését helyezte a középpontba. Ennek segítségével a légvédelmet hazai légvédelmi rakétákkal, a Tien Kung III közepes hatótávolságúval, valamint és a Sea TC-1 rövid hatótávolságúval tudnák megerősíteni. Jelenleg még nem tudni hány cellás Mk 41-est lehet majd elhelyezni a KANG DING-osztályú fregattokon, mivel ezt a RIM-72C Sea Chaparral helyére, az orrban lévő löveg és a felépítmény közötti helyre tervezik elhelyezni. A jelentős átépítéshez szükség volt a francia építők jóváhagyására is. A tajvani média becslése szerint a fregattok modernizálása hajónként körülbelül 130 millió euróba kerülhet. A Xunlian projekt magas költsége volt az egyik tényező, amely késleltette a modernizáció megkezdését.

Március hónapban, egészen pontosan március 12. és 19. között az Ausztrál Királyi Légierő újabb Pilatus PC-9/A kiképző repülőgépeket árverez el. A svájci gépekből 67 darabot vásároltak meg, ezekből csak kettő épült Európában, a többi helyben készítették el, ezekből tizenhetet csak az összeszereltek a távoli kontinensen. A helyi gyártást 48 darabos mennyiségben a Hawker de Havilland végezte el. Hadrendbe állításuk 1987-től történt, a pilótaképzésben 1989-től vettek részt, egészen 2019-ig. Most márciusban újabb nyolc Pilatus PC-9/A-t valamint nagyobb mennyiségű alkatrészt árvereznek el. A tavalyi értékesítés után ex-ausztrál Pilatus PC-9-esek érkeztek Németországba 2020. augusztus 11-én. Ezek a hajón, majd közúton, szétszerelt állapotban szállított turbópropelleres kiképzőgépek a kenguruk földjén már kivonásra kerültek, eladásukat 2020 márciusában kezdték el. Az öt gép egykor az A23-017, A23-025, A23-026, A23-037, A23-049 lajstromjelet viselte. A The Roulettes bemutató kötelék festése még rajta volt ekkor az A23-025-ös példányon. A PC-9-ek az Eschbach-i Meier Motors of Eschbach üzemébe érkeztek meg, amely cég addig leginkább régebbi gépek helyreállításáról volt híres. A vállalat elmondása szerint a még jelentős üzemidővel rendelkező Pilatus PC-9-esek egy alapos átvizsgálása után Európában fognak repülni.

A BAE Systems leszállította az amerikai tengerészgyalogság számára az első ACV (Amphibious Combat Vehicle) kétéltű jármű ACV-C jelzésű parancsnoki változatát. Az ACV-P lövészpáncéloshoz hasonlóan a parancsnoki változat is egy 700 lóerős motorral felszerelt nyolckerekű páncélozott jármű. De a parancsnoki változat a legmagasabb szintű kommunikációs felszereléssel lett ellátva, segítve ezzel a parancsnokokat a harctér átlátásában és az erőik irányításában is.  A több független munkaállomás, kommunikációs csatorna és az adatátviteli rendszerek az adatok gyors fogadására és elemzésére, a koordinálására és az információk továbbítására egyaránt képessé teszik az ACV-C változatot.

Az ACV-t a tengerészgyalogság 2020. november 13-tól találta alkalmasnak a rendszeresítésre. A 2020-as év végén meg is rendeltek 36 ACV-t 184 millió dollár ellenében. Az aknák robbanása ellen fokozottan védett kétéltű létrehozására, mellyel a tengerészgyalogság ACV tenderén indultak, a BAE Systems összeállt az olasz Iveco Defence-el, mely a kiindulási alapot biztosította. Az 13 lövész szállítására képes 3 fős legénységű ACV kétéltű lövészpáncélos 700 lóerős FPT Industrial Cursor 16 motorjával kiválóan elboldogul a homokos tengerpartokon is. A bőrnyakúak kegyeinek elnyerésért a SAIC is társult a Singapore Technologies Kinetics (STK) vállalattal így a Terrex 2-es továbbfejlesztett variánsa volt az olasz eredetű jármű kihívója. A már 4 évtizede szolgáló AAV-7-ek üzemben tartása egyre nagyobb feladatot jelent, hiszen számos alkatrészük gyártása befejeződött, így ezek pótlása az idő előre haladtával egyre nehezebb.

A kiválasztás során a BAE Systems/Iveco Defence párosa vitte el a pálmát, de a tengerészgyalogosok által elvégzendő próbák még hátra voltak.  A páncélossal 2020 elején a partaszállító hajók elárasztható dokkfedélzetének elhagyását, valamint a hullámzó tengeren mutatkozó úszási és irányítási képességeket is vizsgálták. A majd 3 méteres hullámzásban is jól teljesített az ACV, így egyre közelebb kerül a rendszeresítéshez. Ennek újabb jelzője lehetett, hogy a tengerészgyalogság bejelentette, 3 változatban tervezik rendszeresíteni a páncélost. A kisebb mennyiségben beszerzendő ACV-R műszaki és az ACV-C parancsnoki változat mellett az ACV-30 jelzésű gyalogsági harcjárműből és az ACV-P páncélozott szállító harcjárműből lesz a legtöbb legyártva. Előbbinek a fegyverzetét (akárcsak a hadsereg a Stryker járművein) egy 30 milliméteres gépágyú alkotja. A legalább 20 évig szolgálatban tartani kívánt páncélosból legkevesebb 204 darab fog majd legyártásra kerülni.

A 2020 májusa és szeptembere között megtartott csapatpróbák során számos hibára derült fény az Amerikai Tengerészgyalogság új kétéltű páncélosát illetően. A BAE Systems által készített ACV 18 példánya vett részt a csapatpróbán, melyen kiderült, erősíteni kellene a páncélzatot, de az elvárt 69 órányi két meghibásodás közötti üzemidő is csak 39 óra volt. Gondok voltak a távirányítású fegyverállvánnyal, a hátsó rámpa érzékelőivel, továbbá a tengerészgyalogosok nem voltak megelégedve a deszanttér ergonómiájával. A kis hely nem tette lehetővé a kellően gyors mozgásukat, valamint az ülések kialakítása megnehezítette a teljes egyéni felszereléssel rendelkező katona számára a kényelmes ülést. Mindez hatványozottabban volt jelent, ha a katonák lövésálló mellényeket is viseltek. A sivatagi környezetben bekövetkezett defektet a központi gumiabroncs-nyomást változató rendszer helytelen nyomásbeállításának tulajdonították. A pozitív tulajdonságok közé tartozott a távirányítású fegyverállvány pontossága. Ez álló célok esetében ez 97%, míg a mozgók esetében 91% volt.

Rövid időn belül kétszer is a címlapokra került az Amerikai Légierő által pilótaképzésre használt Northrop T-38C Talon kétüléses, szuperszonikus sugárhajtású kiképző repülőgép. Február 18-án, csütörtökön történt a kaliforniai Beale légibázison, hogy az ott állomásozó 9. Felderítő Ezredhez tartozó egyik T-38-as hasra szállást hajtott végre, reggel 9 óra körül. A gép futómű rendszerében történt a meghibásodás. Egy nappal később, február 19-én a Mississippiben, a Columbus támaszpont közelében, leszállás során a futópálya előtt 17:30-kor zuhant le egy erdős területen egy T-38-as. A 14. Kiképző Repülőezred gépen tartózkodó két fő életét veszítette. Egyikük egy kiképzés alatt álló japán pilóta volt. A balesetben földön tartózkodó személyek nem sérültek meg.

A jelenlegi költségvetési évben már 46,5 millió dollár különítenek el az amerikai haditengerészet következő, romboló kategóriába sorolt hajóosztályának fejlesztésére. A ZUMWALT-osztály 16000 tonnájánál kisebb, de a jelenleg is használt ARLEIGH BURKE-osztály 10000 tonnájánál nagyobb vízkiszorítású egységeket akár már 2025-től meg is rendelnék. A nem hivatalosan DDG Next-nek nevezett egységek nagyjából plusz 3000 tonnáját új fegyverek beépítésére használnák fel. Ezek között elsőbbséget élveznek majd a hiperszonikus sebességre képes rakéták. Mindezeken felül a jelenleg is alkalmazott fegyverzetből is nagyobb mennyiséget tudnának ezek az új hajótesten alapuló rombolók befogadni. Amiknek a létrehozáshoz már létező és bevált technológiák kerülnének felhasználásra és ezeket a későbbi korszerűsítések során cserélnék le mindig a kor színvonalának megfelelőkre. Ez a jövőre nézve egyértelműen a lézereket (is) jelenti. Az új rombolókra nagy szükség lenne, hiszen a TICONDEROGA-osztályú légvédelmi cirkálók még meglévő 22 tagját ettől az évtől kezdődően 2038-ig ki fogják vonni. Az ARLEIGH BURKE-osztályú rombolókból az utolsókat a 2027-es költségvetési évben tervezik megrendelni, míg az elsők nyugdíjazására a 2030-as években már elkezdődik. Így a DDG Next-nek nevezett egységekből évente akár egy-két egység megépítése is szükségessé válhat, darabáruk a jelenlegi kalkulációk szerint 2,5 milliárd dollár körül fog alakulni.

Várhatólag még ebben az évben elkészülhet a SHiELD (Self-Protect High Energy Laser Demonstrator) program részeként a repülőgépek fedélzetére szánt, konténerben elhelyezett lézerfegyver. A Boeing nemrégiben befejezte ennek az irányított energiafegyvernek a konténerén végzett munkát, így lassan elkezdődhet a többi összetevő beépítése is. A Légierő Kutató Laboratóriuma (AFRL) 2015 óta foglalkozik ennek a fegyvernek a fejlesztésével. A Lockheed Martin alkotta meg magát a szilárdtest lézert, míg a Northrop Grumman szállítja a lézersugár irányítását végző komponenseket. Az ellenőrzéseket követő rendszertesztek a 2024-es pénzügyi évben kezdődnek el a földről és a levegőből indított rakéták elleni alkalmazásra tervezett lézerfegyverrel. Az irányított energiájú lézer használata ellenséges szuperszonikus rakéták ellenében korántsem egyszerű, az ezzel járó technikai kihívások óriásiak. Mindezek mellé jön, hogy az egész fegyvernek el kell férnie egy harcászati repülőgép által hordozható konténerben.

Megkezdődött az első Boeing T-7A Red Hawk sugárhajtású kiképző repülőgép építése. A St. Louis-i gyárból várhatólag 2021 végén, 2022 elején gördül majd ki az elsőnek elkészült repülőgép. Ezt a repülőgépet fogja használni az USAF a repülési tesztek elvégzésére. Az első T-7A Red Hawk átadás 2023-ra van időzítve, a típus elsőként a Randolph légibázison áll majd a pilótatanoncok rendelkezésére. 2018 szeptemberében az Egyesült Államok Légiereje 9,2 milliárd dolláros szerződést kötött a Boeing-el 351 repülőgép és 46 földi szimulátor szállítására. A Saab a Boeing-el működött együtt a T-7A fejlesztésében és gyártásában. A svéd vállalat állítja elő a géptörzs hátsó részét. Az első ilyen összetevő Svédországban készül, és várhatóan körülbelül egy hónapon belül megérkezik St. Louisba. A gyártás kezdeti üteme havi egy T-7-es lesz, ezt három-négy év során havonta körülbelül négy-ötre fogják felemelni. A gyártósor ennél többet is elő tud majd állítani, ez a kapacitás a külföldi megrendelések kielégítésére szolgál.

Szeretné az F-35-ös üzemeltetési költségeit csökkenteni a Lockheed Martin. A cél az, hogy 2025-ig elérjék az óránkénti 25000 dolláros határt. Ez az összeg jelenleg 36000 dollár körül mozog, mégpedig úgy, hogy az elmúlt öt évben már 40%-kal sikerült csökkenteni. A gyártói elképzelés szerint ezt a cél többek között a logisztikai rendszer átszervezésével és egyszerűsített karbantartással lehetne elérni.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

Panavia Tornado IDS

Grumman F-14B Tomcat

Hawker Siddeley Sea Harrier FRS.1

Westland Apache AH.1

Eurofighter Typhoon EF2000

Lockheed P-3N Orion

Szuhoj Szu-25SzM Frogfoot

Boeing C-17A Globemaster III

NHI NH90NTH

Fairchild A-10C Thunderbolt II

Kawasaki T-4

Boeing KC-135R Stratotanker

Transport Allianz C-160G

Lockheed Martin F-35C Lightning II

Pilatus PC-7

McDonnell Douglas F-15E Strike Eagle

Aermacchi MB-339CD

Grumman C-2A Greyhound

Alenia Aermacchi T-346A

Boeing E-767

Dassault Rafale EH

General Dynamics F-16C Fighting Falcon

Dassault/Dornier Alpha Jet A

Douglas A-4N Skyhawk

Saab JAS39D Gripen

Az Egyesült Államok légiereje a közelmúltban vonta ki a hadrendből az első B-1B Lancert abból a 17 darabos állományból, amelyet nyugdíjazásra jelöltek ki.

Feszültségeket szül a következő generációs harci repülőgép fejlesztése Franciaország és Németország között.

 Ez eddig a legjobb táblázat, amelyet a drónok alkalmazásáról találtam a karabahi háborúban. Minden benne van az infografikában, ami lényeges az egyes alkalmazott típusokról, kékkel az azeri/török, sárgával a örmény/orosz típusok, sebesség, működési magasság, hatótáv, csillagszerűek a loitering lőszerek, az x tengelyen pedig, hogy mennyi ideig tudnak levegőben maradni, ez a Bayraktart TB2-nél akár 30 óra. 

Mindez egy német nyelvű anyagban: Krieg um Berg-Karabach 2020: Implikationen für Streitkräftestruktur und Fähigkeiten der Bundeswehr

Mint a címből is kitűnik, az arbeitspaper fő célja a Bundeswehr számára fontos tanulságok megfogalmazása a karabahi háború kapcsán. A szerző figyelme itt számos területre kiterjed. A legnyilvánvalóbb, hogy a hadseregnek lépnie kell a drón védelem terén. 2012-ben megszüntettték az AA képességet, és jelenleg mindössze egyszámjegyű MANTIS rendszerrel rendelkezik csak, amely viszont nem mobil. A légierő alá jelenleg egy szervezet van alárendelve, amely viszont Stinger rakétákat használ (Ozelot rendszer), amelyek ugyan mobilak, de alkalmatlanok a drónok ellen.

Újra kell gondolni az elektronikai hadviselését a Bundeswehrnek, akár decentralizálni az meglevő zászlóaljak egyikét és századszintű mobil csoportokká szervezve át, hozzárendelni az egyes hadosztályokhoz, hogy ott zavaró és felderítő feladatokat lásson el a drónok felbukkanása esetén.

Na jó, nem foglalom össze az egészet. Érdekes mindenesetre

A controversial and regularly raised issue since the beginning of Bosnia and Herzegovina’s statehood is the possible independence of the Republika Srpska (RS), an entity inhabited by a majority of Serbs. The events of the Bosnian war, which took place between 1992 and 1995, with about a hundred thousand fatalities, centred mainly on the Bosnian Serb aspirations for secession and independence. Finally, the Dayton Peace Agreement granted broad autonomy to the both main components of Bosnia and Herzegovina (the Bosnian-Croatian majority of the Federation of Bosnia and Herzegovina and the RS), however, the secession of the Serb side is on the agenda from time to time, in particular if there is a violation of the autonomy of the RS.

This issue became relevant again after Milorad Dodik, a Serbian member of the tripartite presidency of Bosnia and Herzegovina, set out to hold a referendum on secession after a constitutional court decision detrimental to the Serb-majority entity, furthermore, Serbian deputies have suspended their decision-making activities at state level.

The purpose of this article is to examine and present the outcome of the resurgence of tensions in the country and the attitude of the international community towards the RS, whose relations with Serbia will also come to the fore.

A brief history of separation efforts to date

The 1995 Dayton Agreement did not provide a basis for the entities of BiH to become fully independent or to access to other countries. Nevertheless, already a year after the conclusion of the agreement, the accession of the RS to the Federal Republic of Yugoslavia (which at that time included the territory of Serbia, Montenegro and Kosovo) was on the agenda.  Biljana Plavsic, a biology professor who became a politician, then president of the RS, and later a leader convicted of war crimes, was forced to back down due to pressure from the international community.

During the 2000’s, the aspirations for independence of RS were linked to the status of Kosovo. According to the public, if Kosovo declares its independence unilaterally, an independence referendum should also be held in the RS. In February 2008, RS legislators passed a resolution declaring that if the majority of the international community, including the EU, recognized Kosovo’s independence, they would hold a referendum on independence (it should be noted that the Bosnian Serb did not support Kosovo’s aspirations, therefore Bosnia and Herzegovina did not recognize the independence of the new state). Milorad Dodik at the time coordinated the events as Prime Minister of the RS and President of the Alliance of Independent Social Democrats (SNSD). The right to self-determination was cited as a point of reference as the main argument: if the Kosovars had the right to determine their own future, why not the Bosnian Serbs? Both the United States and the European Union strongly opposed this initiative and therefore the referendum was not held. According to Miroslav Lajcák, the former High Representative for Bosnia and Herzegovina, RS has no right to secede from Bosnia and Herzegovina, as its territorial integrity is guaranteed by the Dayton Peace Agreement.

In 2011, the referendum initiative came back to the agenda, but for similar reasons, it also failed. In October 2012, Milorad Dodik, already President of RS, stated that the entity would become independent and it would be able to survive as a sovereign state. The situation began to escalate again in 2015, when Dodik and his political party practically made the achievement of the region’s independence a party program, arguing that the Bosnian majority undermined the autonomous powers of the RS. It is expected that if the RS cannot extend its autonomy by the end of 2017, a referendum on secession will be initiated by 2018. With reference to the Dayton Convention, the international community once again criticised these aspirations. In reply, Milorad Dodik argued that the Constitution of the RS (as amended by the Dayton Convention in 1995) included the right to self-determination.

In addition, Serbian leaders in Bosnia and Herzegovina have complained − and they do so nowadays − about the activities of state courts and prosecutors’ offices, accusing them of bias towards the Serbs. Furthermore, the Constitutional Court at state level is attacked by the leadership of the RS on the presence of three foreign judges, provided for in the Dayton Agreement. Dodik eventually announced in September 2017 that there would not be a referendum on independence next year. However, because the President was only talking about a postponement, it was expected that the issue would become relevant again a few years later. That took place in February 2020.

The current situation

The Constitutional Court of Bosnia and Herzegovina − on its 117th plenary session on the 7thFebruary 2020 − found Article 53 of the Law on Agricultural Land, adopted by the legislation of the RS, unconstitutional. According to the law, the agricultural lands once owned by the Yugoslav state are not owned by Bosnia and Herzegovina but by RS. The main argument of the Serbs is that during the Ottoman rule, Bosnians who moved to the cities and received administrative positions and other benefits relinquished their lands, so those − according to land registry books − became Serbian property.

According to the ruling of the Constitutional Court, the land must be state property, therefore must be the property of the federal state. Seven Bosnian representatives of the RS Council of Peoples (in this body all three nationalities are represented) have proposed this constitutional court process, which could intensify ethnic political debates in the case (especially in light of the fact that Dodik raised the question of Muslim judges in 2008. In his opinion, they should not act in cases relating to RS).

This decision was the starting point of the political crisis that has taken place since then. Led by Milorad Dodik (who has been a Serbian member of the three-member rotating presidency since 2018), Bosnian Serbs are once again attacking the presence of foreign constitutional judges, accusing the Constitutional Court of bias and interpreting its operation as an attack on the RS.

There was also the possibility that the two Serbian constitutional judges would be banned from work. What is certain is that Serbian deputies have suspended their participation in state-level decision-making bodies and are pushing for the adoption of a new law reforming the Constitutional Court – but this is fundamentally unconstitutional.

A similar boycott took place in March 2019, when the Constitutional Court ruled that a holiday introduced in the Serbian Republic was unconstitutional. Last year, Serbian opposition parties did not support Dodik’s move because they were then interested in maintaining the functioning of the central government. This year, however, all Serbian parties support a decision-making boycott. According to the vice-president of the Serbian Democratic Party (SDS), the decisions of the Constitutional Court are destroying the identity of Serbs. Milorad Dodik once again foresaw the secession of RS, sharply opposing the United States and the EU.

The Bosnian Serb leaders visited Belgrade on 15 February 2020 to discuss the current situation with Serbia’s president. Vucic stressed that the moves and measures of RS should not lead to the destabilization of the region, but should be carried out in legal and institutionalway. Dodik is nonetheless determined to hold a referendum, a question of whether his momentum will continue in spite of strong foreign criticism. The formation of the government took a year, but it seems that several months later, Bosnia and Herzegovina is facing another political crisis.

Activities of international supervisory bodies in Bosnia and Herzegovina

The General Framework Agreement for Peace in Bosnia and Herzegovina, developed by the international community to end the Bosnian war, was agreed in November 1995 by political leaders at Wright-Patterson Air Base, Ohio, USA. The official signing took place in Paris on 14th December the same year. The Constitution of Bosnia and Herzegovina is attached as Annex IV to the Agreement. At the same time, the international community set important control rights in the drafting of the Convention. One of the most important is the ongoing presence of peacekeeping missions in the country, which implement and monitor the adherence to the military aspects of the Dayton Convention. The United Nations Protective Force (UNPROFOR), which has existed since 1992, was replaced by the NATO Implementation Force (IFOR), which operated in the country in 1995-96. This has been replaced by the Stabilisation Force (SFOR), which was replaced in 2004 by the EUFOR Althea mission in the new foreign and security policy cooperation of the Member States of the European Union, which is still in operation today.

The Office of the High Representative (OHR) has the task of enforcing the civil and political provisions of the peace agreement. The High Representative (HR) maintains close links with the country’s various political and civil actors, coordinates their activities and was given additional rights at the 1997 Bonn Conference: if he finds that a local official is acting contrary to the principles of the peace agreement, he can remove him or her from office. The HR can also intervene in legislative processes and create laws and regulations when needed. Overall, this position has the greatest political power in Bosnia and Herzegovina nowdays. The Sarajevo OHR has had its regional office in Banja Luka, the administrative center of the RS, since May 1996. The overall aim is for the decision-making role of the HR to be constantly transformed into a mediating role, which, however, would require a significant improvement in local conditions in all areas of social life. Valentin Inzko, a diplomat from Austria, has held the position of HR since 2009. From 2011, the EU has been represented in Bosnia and Herzegovina by a Special Representative, currently Johann Sattler, also an Austrian citizen. This post was created mainly to coordinate the country’s EU integration process. The international community maintains its most comprehensive control over the country through the Peace Implementation Council, which involves 55 states and international organizations. This body has a so called Steering Board, consisting mainly of representatives from the major Western countries and the EU. The Steering Committee meets regularly in Sarajevo under the chairmanship of the High Representative, where ambassadors from participating States provide policy advice to the High Representative.

The international community ‘s response to the situation

On February 19 2020, the Steering Board of the Peace Implementation Council made a statement to the situation set out in the second paragraph. First, the Steering Board also provides support to the Constitutional Court of Bosnia-Hercegovina and its judges. It also draws attention to the bindingnature of the decisions of the Constitutional Court, of which enforcement is obligatory for the competent authorities in all cases. The resolution considers the Constitutional Court to be the most important building blocks of the rule of law and democracy, and declares the boycott of RS officials in state institutions unacceptable. In the same document, the international community emphasizes that the Inter-Entity Boundary Line between the two entities of Bosnia and Herzegovina does not constitute a state border and therefore does not imply the statehood of the RS. The resolution makes it clear that Bosnia and Herzegovina is a sovereign state whose territorial integrity and statehood are guaranteed by the international community through the provisions of the Dayton Peace Agreement. Accordingly, none of the entities has the right to secede. Sincethe two entities are a formation created by the constitution, they are fully subordinate to the constitution. The Peace Implementation Council calls on all political actors to take action to promote the reforms in the country that are essential for Bosnia and Herzegovina’s integration into the European Union. It should be noted that even though Russia is a member of the steering board, it did not take part in issuing this resolution.

The communiqué does not contain any new information and the international community has been trying to quell separatist aspirations with these same arguments for many years. It can be stated that if Milorad Dodik were to call a referendum on the secession, its holding would fail due to the intervention of international forces (such as the EUFOR mission). If the RS nevertheless arbitrarily declares its independence, there would be hardly any state that would recognise it. In addition, it is also doubtful to what extent an independent RS would be sustainable at all, despite Dodik’s rhetoric. If we look at the geographical features, we can conclude that the Brcko district belonging to both the two entities precisely divides the territory of RS. Furthermore, the canton of Posavina in the Federation of Bosnia and Herzegovina extends into the territory of the RS along the Croatian border, which is divided into two parts (Orasje and Odzak). It is difficult to imagine that a state, with such an unfavorable geographical location, would be able to function properly and form an economic and legal entity.

Relations with Serbia

The Dayton Agreement allows both entities of Bosnia and Herzegovina to establish relations with other states in accordance with state-level relations. For this reason, on 28 February 1997, the RS concluded a cooperation agreement with the Federal Republic of Yugoslavia (later Serbia). The political leaders have developed close co-operation in a number of issues, and there is a regular dialogue between the two presidents, prime ministers and governments through the Cooperation Council established by the 2006 renewed convention and other formal and informal channels. Cooperation in the area of infrastructure and energy development is strong, and Serbia is also providing substantial support for projects in the RS. In a statement in early 2019, Zeljka Cvijanovic, President of RS, expressed her gratitude for Serbia’s assistance and highlighted the country’s efforts to improving the situation in the region “without interfering in the internal affairs of the RS”. Moreover, during Vladimir Putin’s visit to Belgrade in January 2019, she described Russia’s partnership with RS as excellent. It should be noted that Russia doesn’t support the secession either, because without the Bosnian Serb vetoes, Bosnia and Herzegovina would be significantly closer to NATO, and the country’s possible NATO membership would be another challenge for Russian foreign policy.

The 1997 Convention has already declared that cooperation between the two sides will be conducted in full respect of the territorial integrity of Bosnia and Herzegovina. Among many other external factors, the lack of direct support from Serbia may also play a role in the fact that the Bosnian Serb leadership has never held an independence referendum despite many promises. The Serbian governments have consistently refused to bind RS to Serbia in official statements. Milorad Dodik pointed out in an interview in November 2017 that „the only obstacle to the secession of RS is Serbia itself”. Therefore, the separatist leaders of the RS prioritize joining Serbia as a priority, as the entity alone would be doomed to failure.

Furthermore, Serbia’s international credibility could be negatively impacted by open support for secession. Unless it recognizes Kosovo’s right to independence (which is fundamentally based on on ethnic grounds), it cannot openly support the ethnic-based secession of RS and its accession to the motherland. At the same time, Serbia cannot ignore the Dayton Convention.

Summary

Overall, the chances of the RS becoming an independent state or joining Serbia are almost minimal. Bosnian Serb politicians are also aware of this, but with separatist rhetoric (excellent example of this is Dodik’s statement to the Banja Luka parliament, which started with the phrase “Goodbye BiH, welcome RS-Exit” in February 2020), the promise of an independence referendum, the threat of a boycott of state-level decision-making, will not allow nationalist sentiments to subside. This brings political benefits to the parties and their politicians. Putting the threats into practice would have unforeseen consequences for the stability of the region, so Serbia is officially opposed to the demolition of the territorial integrity of Bosnia and Herzegovina.

The international community, no matter how extensive are its powers in the country, cannot change the basic emotional disposition of the Serbian population. If this trend continues in the future, it is almost certain that Bosnia and Herzegovina will not be able to make substantial progress towards becoming a functioning and modern state and towards Euro-Atlantic integration.

 

A Can the Republika Srpska become independent? bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Ausztriában a következő évben egy olyan programot fognak elindítani, ami a páncéloserők hadrafoghatóságát lesz hivatott emelni. A 600 millió eurós programban egyaránt szerepelni fognak a Leopard 2-es harckocsik és az Ulan gyalogsági harcjárművek is. A 2040-ig hadrendben tartandó járműveken lefolytatandó munkálatokban szeretnének minél több helyi céget bevonni a bécsi döntéshozók. Az elmúlt évek költségvetési megszorításai igen nehéz helyzetbe hozták az osztrák szárazföldi erőket. Még 2019-ben derült ki, hogy a katonaságnak nemcsak üzemanyagra és lőszerre volt kevés pénze, de még az elhasznált áram számláinak fizetésére is alig futotta. Egy másik terv szerint 2024-ig évente 25 millió euró többlet büdzsét biztosítanak majd a szárazföldi erők részére.

Ukrajnában is korszerűsítés előtt állnak a harckocsik. A nagyjából 1500 darabos mennyiségben hadrendben álló szovjet eredetű T-64B túlnyomó többségét használják is, a többi tartós tároláson van. A harkovi üzem által még 2017-ben bemutatott T-64BV verzió van legközelebb ahhoz, hogy hadrendbe állítható legyen, mivel Kijev azt tervezi, hogy ezek a járművek továbbra is a páncélosok alapfegyverzetét képezik. A modernizáció mértéke még mindig titok, de annyit lehet tudni, hogy az ukránok szeretnék elkerülni azokat a hibákat, amelyeket az oroszok elkövettek a T-72 és a T-90 modernizálásakor. Éppen ezért megpróbálnak mindent saját maguk előállítani, persze nem feledve a donbaszi harcok tapasztalatait. Üzbegisztánban 2020-ban sikerrel végződtek a csapatpróbák a T-64-es harckocsik átalakításaként létrejött T-64MV típussal. A reaktív és rácsos előtétpáncélzattal is felszerelt T-64MV digitális rádiórendszert is kap. A legnagyobb újdonság azonban az lett, hogy az öthengeres 700 lóerős 5TDF dízelmotort lecserélték a 840 lóerős V-84 motorra, amelyet a T-72-es harckocsikban is használnak. Kijev is arra törekszik, hogy növelje a T-64-ek mobilitását azáltal, hogy a szovjet eredetű 700 lóerős motor helyett egy új, 1000-1500 lóerős erőforrást építenek be.

A megfigyelő eszközöket, valamint a tűzvezető rendszert is kicserélik, ami növeli majd a lövések pontosságát. Új kommunikációs rendszerek és helyben kifejlesztett harcvezetési rendszer is beépítésre fog kerülni. Az ukránok is megszabadulnak a Kontakt-1 reaktív páncéltól, és valószínűleg ukrán Noz (kés) jelenik meg helyette. A T-64MV legfőbb ismertetőjegye, hogy eltűnt a harckocsilöveg mellé felszerelt Luna infravörös fényszóró és a TPN1-49-23 éjszakai/nappali, aktív/passzív célzórendszer, a korszerű TPN-1-TPV hőképakotónak köszönhetően. Ez lehetővé teszi a célok észlelését 5 kilométeres távolságban és az azonosítást 4 kilométeres távolságból. Ezenkívül új műholdas rádiót és digitális kommunikációs rendszert is megjelenik a Lybid K-2RB rádióállomással (Motorola licenc), amely lehetővé teszi a 70 kilométerre található egységekkel való kommunikációt és az adatok titkosított továbbítását. A 125 milliméteres 2A46-os löveg mozgatását és stabilitását végző rendszert is kicserélték, így növelve az irányzás pontosságát. A helymeghatározást a СН-4215 műholdas navigációs rendszer biztosítja.

Szintén Ukrajnából érkezett az a hír, miszerint külföldi partnert keresnek az Antonov An-74 teherszállító repülőgép gyártásának újraindításához. A szovjet érában tervezett típusból az 1985 és 2004 közötti időszakban összesen 62-őt építettek meg. Az öregedő An-26-os flotta pótlására állítólag nyolc példány beszerzése valósulhat meg a közeljövőben saját részre. Ezekből négy a légierőhöz kerülne szállítási feladatok ellátására, míg a másik négy tengeri járőrgépként a flotta állományát gyarapítaná. Jelenleg 6 An-74-es található meg a gyártást végző üzemben 70 és 90% körüli állapotban. Az előd, az An–72 sorozatgyártását a Harkovi Repülőgépgyárban valósították meg és az An-74-ek gyártását is itt végeznék. Azonban a cégnek jelentős tartozásai vannak. A partnernek vállalnia kell a gyár fennálló adósságainak visszafizetését, valamint hitelt kell nyújtania a repülőgépgyártás megkezdéséhez, az An-74-es elkerülhetetlen korszerűsítése mellett. Amint sikerül a gyártást elindítani, évente akár 12 repülőgép is elkészülhet majd itt. A partner jogot szerez eme repülőgépek értékesítésére is.

Csehországban kisebb hullámokat keltett az, amikor a Honvédelmi Minisztériumra a közbeszerzési törvény megsértése miatt bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal. Ez azonban első fokú döntés, így a Honvédelmi Minisztérium jogosult fellebbezni. Az okot az amerikai Bell által gyártott helikopterek beszerzése szolgáltatta. Állítólag a beszerzés (4 darab Bell AH-1Z Viper és 8 darab UH-1Y Venom) véglegesítése előtt nem került megfontolásra a vesztes Leonardo ajánlata. A cseh döntés indoklásában az állt, hogy a Bell gyártmányai harctéren kipróbált, bevált, kiforrott eszközök, továbbá a pénzügyi feltételeik is kedvezőbben kerültek kialakításra a konkurenshez képest. A Leonardo felajánlotta a cseheknek az AW139M típust, ami állításuk szerint csak feleakkora kiadással járt volna, mint az amerikai forgószárnyasok beszerzése. A Gazdasági Versenyhivatal a szabálytalanságokat már 2020 közepén megerősítette.

A Honvédelmi Minisztérium nem ért egyet a Gazdasági Versenyhivatal döntésével, és úgy véli, hogy a beszerzési eljárást helyesen hajtották végre. A közzétett közleményben azt írták, hogy mivel a hivatal 2020 nyarán nem rendelte el a megállapodás végrehajtásának felfüggesztését, a minisztérium úgy döntött, hogy teljes joga van lezárni azt. Nem ért egyet azzal a kijelentéssel sem, hogy először Leonardo panaszait kellene kivizsgálnia. A Honvédelmi Minisztérium szerint az olasz konszern egyetlen célja ezzel a lépéssel, az amerikai kormánnyal kötött szerződés akadályoztatása volt. Továbbá megemlítették azt is, hogy a minisztérium szakértői szerint az AW139M csak egy polgári helikopter militarizált változata. Ezenkívül, még soha nem alkalmazták harctéri körülmények között és a cseh katonák sem tudtak vele ilyen tapasztalatokat szerezni, nem úgy mint a Bell típusaival.

Németországban tesztet hajtottak végre a Leonardo BriteCloud 218 nevű repülőgép fedélzeti aktív csalijával. A 2x1x8 collos méretű, hasáb alakú önvédelmi eszköz a 2013-ban bemutatott 55 milliméteres átmérővel rendelkező, hengeres kialakítású eszköz átcsomagolt variánsa. Ezek a szabványos dipólköteg, vagy infracsapda szórókban kerülnek elhelyezésre és kivetésüket követően képesek a légi-és földi radarok, valamint a repülőgép felé tartó félaktív és aktív vezérlésű rakéták számára célként funkcionálni, megmentve ezzel a repülőgépeket. A BriteCloud-ban használatos technológiák már bizonyítottak az eddigi tesztek során, így az indítást végző gépet érő rádióhullámok BriteCloud általi előállítása, megfelelő erősségű kisugárzása és ezzel a rakéták eltérítése könnyen megvalósítható volt. Az első indításokat, igaz még az 55 milliméteres hengeres kialakítású változattal, egy brit Panavia Tornado-ról hajtották végre évekkel ezelőtt. A mostani próbán a hordozógép egy pilóta nélküli repülőeszköz volt, ugyanis azt vizsgálták meg, hogy lehetséges lenne-e az ilyen repülőeszközök védelmét is növelni a BriteCloud 218 repülőgép fedélzeti aktív csalival. Ez a német kísérlet volt az első alkalom, amikor a BriteCloud-ot egy pilóta nélküli repülőgépről indították. A teszteredmények elemzések szerint a félaktív radaros irányítórendszerrel felszerelt rakéták ellenében sikerrel lehet megvédeni a pilóta nélküli repülőgépeket a BriteCloud 218-al. A nem túl bonyolult integrációt igénylő BriteCloud egy költséghatékony módszer lehet a pilóta nélküli repülőgépek ilyen rendszerekkel történő ellátására.

A holland hadsereg nemrégiben befejezte az Osztrák-Alpokban a Smart Shooter SMASH tűzvezető rendszerrel végzett kétnapos, kisméretű drónok ellen végzett éleslövészetét. A mesterséges intelligenciára épülő SMASH tűzvezető rendszer a gépkarabélyra felszerelve a kiválasztott célra irányozva, majd a befogást elvégezve aktiválható nappali, vagy akár éjszakai fényviszonyok között is. A SMASH képfelismerő rendszere az elsütő billentyű meghúzását követően a gépkarabélyt csak akkor süti el, amikor a videóelemzés során megállapított mozgásparaméterek alapján a legnagyobb esély mutatkozik a találatra.  A tűzvezető rendszer kis módosítással bármelyik lőfegyverre felszerelhető és a gyors reakciót követelő rövid távra leadandó lövések esetében (városi harc) kikapcsolható és hagyományos optikai irányzékként használható. A gyártó szerint a rendszere akár 200 méteres távolságban is pontos tűzkiváltásra képes. A SMASH tűzvezető rendszer bizonyított az Osztrák-Alpokban, ugyanis 200 méteres hatótávolságon tesztelve, zord időjárási körülmények között, ködben és hófúvásban is, a SMASH tűzvezető rendszerek rendkívül hatékonynak bizonyultak.

Mind a 67 drón célpontot sikeresen eltalálták, volt amelyiket mindössze 3 lövéssel. Nem volt különbség, hogy a drónok álló helyzetben voltak-e a levegőben, vagy mozogtak-e. A kisméretű pilóta nélküli repülőgép-rendszerek (UAS), avagy drónok által okozott fenyegetés gyorsan növekszik. Hollandiában a légierő azt tervezi, hogy Colt C7 5,56 milliméteres gépkarabélyokat a Smart Shooter által fejlesztett SMASH tűzvezető rendszerrel ellátva fogja a létesítményeinek közelkörzetét biztosítani ezen fenyegetések ellen. Ez egy költséghatékony megoldásnak tűnik, ami immáron a második hollandok által végzett próbát is kiállta. A legutóbbi teszt annyira sikeres volt, hogy a légierő a lehető leghamarabb megkezdi a beszerzési folyamatot, közölte a védelmi minisztérium. A fejlesztés során megalkották már a SMASH Hopper-t is, ami egy fegyverállvány, ez akár egy civil célokra készült pick-up tetejére is felszerelhető. A körülbelül 15 kilogramm tömegű SMASH Hopper moduláris és gyorsan telepíthető fegyverállvány több mint 300 méterről sikeresen küzdött le több alkalommal is mozgó földi és légi célt, akár kisméretű drónokat is.

Megkapta 4. P-72A tengeri járőr repülőgépét is az olasz légierő 2021. február 11-én. Ez a típusjelzés az ATR-72MP-t rejti, amelyet a 41. ezred kötelékében üzemeltetnek a Sigonella-i bázison. A Róma által 4 darabos mennyiségben megrendelt típus most átadott, valamint a 2018. december 5-én átadott 3. példányán a fedélzeti rendszerek fejlettebbek, mint a két első gépen voltak, azonban a későbbiekben a Leonardo Aircraft Division ezeket is korszerűsíteni fogja. Ezeket még 2016. december 13-án szállították le a megrendelőnek. A most átadott 4. P-72A tengeri járőr repülőgépnek még a harmadikhoz képest is javultak a képességei, hiszen már a Final Plus konfigurációban készítették el. Az első három gép korszerűsítése erre a szintre hamarosan el fog kezdődni. Az ATR 72MP-ből, (mely az ATR 72-600-as kereskedelmi repülőgépen alapul) olasz megrendelésre négy darabot gyártanak le a mára elavult Breguet BR-1150 Atlantic gépek felváltására. A hat és félórás repülési időre képes P-72A kutató-mentő, és megfigyelő feladatokra kerül felhasználásra.

Orosz források szerint már végrehajtották az első repüléseket a Szuhoj Szu-57-es vadászbombázó majdani fegyverzetét képező hiperszonikus rakéta makettjével, melyet a megfelelően alacsonyan tartandó radarkeresztmetszet okát a gép a belső fegyverterében képes hordozni. Éppen ezért hossza maximum 4 méter körüli lesz majd. Megemlítésre került az is, hogy ez a makett már rendelkezett bizonyos fedélzeti elektronikával, melynek segítségével ellenőrizték a Szu-57-es fedélzeti rendszereivel való kapcsolatot. A hangsebesség 5–7-szeresével repülni képes majdani fegyver makettje méretében, alakjában és súlyában teljes mértékben megfelel a jövőben hadrendbe állításra kerülő fegyvernek.

Nagy dobást jelentő exportsiker előtt áll az oroszok új 8x8-as kerékképletű lövészpáncélosa, a VPK 7829 Bumeráng. A Bumeráng a 2015-ös Győzelem Napi parádén gördült a nagy nyilvánosság elé. Az erős fegyverzetű (30 milliméteres 2A42 gépágyú, koaxiális 7,62 PKT/PKTM géppuska és négy 9M133 Kornet (NATO-kód: AT-14 Spriggan) irányított rakéta) Bumeráng K-17-es jelzésű gyalogsági harcjármű a BTR-80-ok utódja lesz, de az újabb BTR-82A típussal egy ideig még együtt fog szolgálatot teljesíteni, tömege 25 tonna. A könnyebb 22 tonnás K-16-os variáns fegyverzetét viszont csak egy 12,7 milliméteres nehéz géppuska alkotja és éppen ezért a páncélozott szállító harcjármű kategória tagja. Moszkva nagyjából 2000 darabot fog majd beszerezni a különféle Bumeráng változatokból az elkövetkező években. A Roszoboronexport elmondása szerint a jármű iránt már most nagy az érdeklődés. Afrika, a Közel-Kelet, valamint Délkelet-Ázsia számos állama, és a volt szovjet tagköztársaságok egy némelyike is a lehetséges vásárlók listáján található. Az oroszok nem kevesebb, mint 1 milliárd dolláros megrendelésben reménykednek világszerte. Ennek elősegítése érdekében az oroszok nem zárkóznak el külföldön gyártott távirányítású tornyok, illetve fegyverállványok jövőbeli felszerelése elől sem.

Indiában a hadsereg átvette a 100. K9 Vajra-T önjáró tarackját. A Samsung Techwin által kifejlesztett K9 Thunder önjáró tarack indiai igények szerint módosított, 47 tonnás variánsát egy 1000 lóerős MTU 881 Ka-500 V8 dízelmotor mozgatja akár nagy tengerszint feletti magasságon is, sivatagi környezeti viszonyok közepette. A gyártást nagyjából közösen végző dél-koreai Hanwha Techwin és az indiai Larsen & Toubro (L&T) a 100 darabos rendszeresítésre szánt mennyiséget az előre eltervezett két év alatt gyártotta le. 2019-ben így 40 darab, míg 2020-ban 50 darab K-9 Vajra gördült le a gyártósorról. Az elkészítés során a tüzérségi eszköz összetevői közül több mint 50% lett az Indiában gyártott, például a páncéltest, a torony, az töltőrendszer, a légkondicionáló rendszer, a kommunikációs és a tűzvezető eszközök mind a helyi ipar termékei. Ez az adat nem vonatkozik az első, még 2018 második felében átadott 10 példányra, ugyanis azokban 80-90%-ban még dél-koreai összetevők voltak megtalálhatók.

Műholdfotók alapján megállapítható, már több Xian Aircraft Corporation (XAC) Y-20 Kunpeng stratégiai szállítógép légi utántöltővé átépített változata található meg Kínában. Egy 2020. december 30-án készült képen szám szerint négy Y-20U volt látható egy repülőtéren. Egyes vélemények szerint ez arra enged következtetni, hogy már elkezdődött eme variáns gyártása. Az első olyan hírek még 2018-ban jelentek meg, miszerint Kínában egy új tankergép megalkotásán dolgoznak a 220 tonnás legnagyobb össztömegű Y-20-at alapul véve. Típusjelzése valószínűleg YU-20, vagy Y-20U lesz majd. Az idő előrehaladtával várható volt, hogy a szovjet eredetű Tu-16-os közepes bombázó Kínában gyártott tankerváltozata, a Xian HY-6-os mellett hamarosan felbukkanhat majd egy nagyobb képességű típus is. Ez a nagyobb mennyiségű üzemanyagnak köszönhetően talán jobban megfelel majd a J-20-ok számára is, hiszen a több mint 60 tonnás terhelhetőségű Y-20 szállítógép módosításával jött létre. A múlt idő használata az előző mondat végén jogos, hiszen műholdképek alapján legalább egy ilyen Y-20 már létezik 2018 óta. Ez a szárnyai alá felszerelt utántöltő konténerekkel lett ellátva. 2019-es információk szerint a Y-20-on eddig használt orosz hajtóművek helyett alkalmazásra fog kerülni a hazai gyártású WS-20-as erőforrás, valamint további alváltozatok megjelenésére is lehet számítani. A radarral felszerelt légtérfelderítő mellett, a rádióelektronikai harcra és felderítésre képes variáns mellett megjelenhet egy repülő kórházzá átalakított Y-20-as is.

Japánba 2021. február 14-én újabb Bell/Boeing V-22B Block C változatú Osprey billenőrotoros repülőgépek érkeztek meg. Az első kettőt, melyek a JG-1701 és a JG-1705 jelzést viselik még 2020 májusában hajóval szállították át az Egyesült Államokból a szigetországba. Éppen ez utóbbi volt az a példány, mely 2020. július 10-én átrepült Iwakuniból a kisarazui támaszpontra. Tokió 2015-ben választotta ki a V-22-est, amelyből eddig 17 darabot rendeltek meg. A japán pilóták és a műszakiak a tengerészgyalogság VMMT-204 századának segítségével ismerkedtek meg a típussal 2016-tól kezdődően a New River támaszponton. A szárazföldi haderő pilótái 2020. november 6–tól már repülik ezeket a példányokat. Az újabb V-22B-k esetében is a hajóval történő szállítás valósult meg és ezek szintén az amerikai tengerészgyalogosok Iwakuni bázisára érkeztek meg, hiszen itt kellően mély vízzel rendelkező kikötő is található. Így a hajóval érkező szállítmány könnyedén kirakodható. A megérkezett Osprey billenőrotoros repülőgépek közül eddig háromnak a jelzése ismert, ezek a JG-1703, JG-1707 és a JG-1708.

Továbbra is akadnak még problémák az Lockheed Martin F-35 Lightning II-es vadászbombázó Pratt&Whitney által gyártott F135-PW-100-as jelzésű gázturbinájával. Ugyanis 2020 elejétől a számítottnál előbb kell őket kiszerelni a repülőgépekből a nem várt elhasználódás okán, és a be-illetve a kiszerelés is több időt emészt fel. Tovább tetézi a bajt, hogy a ventilátorlapátok cseréjét követő visszaérkezési időpont is távolabb van a valóságban, mint arra számítottak. Ezt a munkát egyébként a Tinker légibázison létesített központi javítóműhelyben végzik az F135-ök esetében. Itt a javítási kapacitást kisebbre méretezték, mint a jelenlegi helyzetben igényelt évi 60 darab hajtómű. Amennyiben a tervezett gyártói módosítások nem hoznak rövid időn belül pozitív eredményt, úgy az USAF 2022-re oda juthat, hogy az F-35A gépeinek 5-6%-a nem fog tudni repülni a hajtóművek hiánya miatt. 2019-ben már cikkezett arról a világsajtó, hogy egy F135-ös gázturbina cseréje akár 3 napot is igénybe vehet. Ez jelentősen megdrágíthatja az amúgy sem olcsó típus hadrendben tartását. Például a francia Rafale vadászbombázóban egy hajtómű teljes cseréje hét szerelőt igényel, akik mindössze három óra alatt végeznek eme feladattal. A Pratt&Whitney természetesen már dolgozik a probléma megoldásán, de azt is meg kell említeni, hogy eddig még egyetlen F-35-ösre tervezett felszállást sem kellett elhalasztani a gázturbinája meg nem léte okán. Az USAF-nál jelenleg nagyjából 270 darab F-35A repül.

Peru részére február 15-én kerültek átadásra a Spanyolországból használtan, 35 millió dollárért megvásárlásra került Lockheed Martin KC-130H Hercules légi utántöltő/szállító repülőgépek. A Spanyol Légierő 31. repülőezrede által használt, az Airbus A400M Atlas megjelenésével feleslegessé vált C-130H változatok (4 C-130H típusú, 1 hosszabb törzzsel rendelkező C-130H-30 és 5 légi üzemanyag-átadásra is képes KC-130H) közül került eladásra ez a két Hercules. Másik kettőt Uruguay vásárolt meg. A spanyol repülőgépek már korszerűsítve és nagyjavítva is lettek egy pár éve és repülésre képes állapotban érkeztek meg új hazájukba, ahol több mint 25 évig szolgálatban maradhatnak. A 2020. novemberi hírek szerint a Fuerza Aerea del Perú (FAP, Perui Légierő) pilótái a zaragozai légibázison meg is ismerkedhettek a KC-130H variánssal, ami több helyen is eltérést mutat az általuk addig repült, polgári célokra gyártott L-100-as variánstól. A Peruba került példányok a spanyoloknál a 31-53-as és a 31-54-es oldalszámokat viselték. Uruguay esetében 2020. december 21-én és 22-én érkeztek meg a Spanyol Légierőtől megvásárolt Hercules repülőgépek.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

Dassault Falcon 7X

Boeing AH-64D Apache

Folland Gnat T.1

Rockwell B-1B Lancer

Westland Scout AH.1

McDonnell Douglas F-15J Eagle

Alenia Aermacchi M-346 Master

Szuhoj Szu-25SzM Frogfoot

Chengdu JF-17 Thunder

Sikorsky CH-53GA

Mitsubishi F-2A

Dassault-Breguet-Dornier Alpha Jet E

Grumman C-2A Greyhound

CASA C-101EB Aviojet

McDonnell Douglas F/A-18C Hornet

English Electric Canberra B.2

Xian Y-20A

General Dynamics F-16AM Fighting Falcon

Airbus A400M Atlas

Boeing Vertol CH-47F Chinook

Szuhoj Szu-22M4 Fitter K

BAE Systems CT-155 Hawk

Eurofighter EF-2000 Typhoon

Canadair NF-5A Freedom Fighter

Mil Mi-17 Hip

McDonnell Douglas F-4EJ Kai

Panavia Tornado ECR

Lockheed P-3B Orion AEW

Antonov An-26

A Kongói Demokratikus Köztársaság a világ egyik ásványkincsekben leggazdagabb országa. Egyenlítői éghajlata, termékeny talaja és nagy népessége okán várható lenne, hogy Kongó a világ vezető nagyhatalmai között legyen. Ehelyett azonban a Föld egyik legrosszabb helyzetben lévő állama, amelynek súlyos problémákkal kell megküzdenie. Ebben a cikkben elsősorban a belső konfliktus, és a kobaltbányászat összefüggései kerülnek bemutatásra.

A Kongói Demokratikus Köztársaság

A Kongói Demokratikus Köztársaság Közép-Afrikában helyezkedik el, az Egyenlítő mentén. A népesség döntő többsége a bantu népcsoporthoz tartozik. A fővárosban, Kinshasaban a lakosság mintegy egytizede él. A népesség jelentős része keresztény, kisebb csoportja az iszlám valláshoz tartozik. Az ország számára súlyos problémát jelent a magas HIV-fertőzöttség, a védőoltások hiánya és az alacsony színvonalú egészségügyi ellátás, amely már a COVID-járvány előtt is komoly válságban volt, köszönhetően a hiányos személyzetnek, és a rendszeresen fellángoló járványoknak.

Közép-Afrika legnépesebb államaként, mintegy kilencven millió főre tehető a népességszám, ezzel a világ tizenhatodik legnépesebb országa. A termékenységi ráta 6, ami azt jelenti, hogy egy nő életében átlagosan hat, vagy annál több gyereket szül, tehát a lakosságszám folyamatosan növekszik (a stagnáláshoz 2.1-es érték szükséges.), ezzel együtt, ez már alacsonyabb, mint a korábbi 6.8-as index. Bár a gyermekhalandóság csökken, a csecsemők 6%-a még mindig nem éri meg a felnőttkort.

Kongó tagja a Dél-afrikai Fejlesztési Közösségnek, az SADC-nek, amely az Afrikai Unió egyik kisegítő szervezeteként funkcionál.

Az egy főre jutó GDP tekintetében 2017-ben a 182. helyet foglalta el a világranglistában, nominális GDP szempontjából ez 462 dollárt jelentett. Összehasonlításképp: az első helyen álló Katar esetében ez 61264 dollár. A népesség 72%-a él a létminimum alatt, nekik kevesebb, mint napi 1,9 dollár áll rendelkezésre a megélhetéshez, ami a jelenlegi árfolyamon nagyjából napi hatszáz forintot jelent. Ez részben összefüggésben áll azzal, hogy az országban meglehetősen alacsony a külföldi befektetések abszolút mértéke, főként a későbbiekben bemutatott, ingatag belpolitikai helyzetből adódóan. A hazai gazdaság azonban nem tud – és nem is akar – megfelelő béreket nyújtani a dolgozóknak, a külföldre termelő ágazatok pedig kötve vannak a világpiaci árakhoz, azoknak megfelelően tudják csak megfizetni a munkásaikat.

Kongó korábban belga gyarmat volt, kizsákmányolása már akkor igen komoly méreteket öltött, a kaucsuk-kitermelés és az elnyomás milliók életét követelte. Azóta sincs ez másképpen, mindössze a nyersanyag és a kizsákmányolók személye változott, az ország azonban továbbra sem tudott valóban önálló, jól funkcionáló állammá válni.

Ásványkincseit illetően 2012-ben a világ legnagyobb gyémántkitermelője volt, viszont jelentős a réz-, ón-, cink- és kobaltbányászata is, összesen mintegy 1 100 különböző ásványkincs található a területén. Az infrastrukturális beruházások hiánya miatt ez azonban rendkívül rossz állapotban van, a szállítás legfeljebb harmincöt kilométer per órával tud megvalósulni, így akár hetekig is eltart, mire külföldre jut a szerelvény. A vezető iparág a bányászat, azonban a nem megfelelő módszerek és a hiányos felszereltség miatt ez közel sem éri el a potenciális kitermelés szintjét. Az iparág mintegy 225 000 embert foglalkoztat, ebből 35 000 gyermek, ők elsősorban megélhetési okokból „választják” a kemény munkát.

A kobalt

A kobalt a modern világ egyik elengedhetetlen nyersanyaga, amelynek kínálata a kereslethez képest azonban igen szűkös, elsősorban a nehéz elérhetőség miatt. Ezt a fémet főként akkumulátorok gyártásához használják, ez természetesen nem csak a gépjárművek akkumulátorára terjed ki, ennél sokkal gyakoribb: a számítógépek, telefonok energiatárolói is tartalmaznak kobaltot. Nem lehet tehát egyértelműen kijelenteni, hogy az elterjedt tévhitnek megfelelően a kobaltbányászat elsődleges oka az elektromos autók gyártásának fellendülése. Emellett az olajfinomításban is széleskörűen használt anyagról van szó, látható, hogy a világon több iparág több okból is a kobaltkitermeléshez van kötve, immáron évtizedek óta bebetonozva a kobaltbányászat munkakörülményeit.

Utóbbiakról elmondható, hogy korántsem felelnek meg az elvárható színvonalnak, a bányászok hosszú és rövid távon is súlyos veszélynek vannak kitéve. 2020 szeptemberében például egy aranybánya beomlása okozta ötven ember halálát, az ilyen és ehhez hasonló balesetek meglehetősen gyakoriak a szektorban. A hosszú távú következmények közé sorolható például a vérben koncentrálódó nehézfémek okozta DNS-károsodás, amely többek között születési rendellenességek kialakulásához vezethet.

A kongói kobaltbányászat munkakörülményeinek javítását, a gyermekmunka visszaszorítását tűzte ki célul a Fair Cobalt Alliance, vagyis a tisztességes kobaltról szóló megállapodás. Mivel a kongói bányák adják a kitermelés jelentős részét – mintegy háromnegyedét –, a világon a legtöbb termelő és beszállító cég tőlük függ, ebből adódóan egy esetleges belső fennakadás a teljes világpiacot megakaszthatja. A bányászati szektor nagyjából 12,5 millió embernek ad közvetlenül vagy közvetve megélhetést, köztük gyermekeknek is. Bár a legális foglalkoztatás korhatára 15 év, ezt sokszor nem tartják be. A munkakörülmények gyakran életveszélyesek, a megfelelő védőfelszerelés hiányából fakadóan mind a sérüléseknek, mind a hosszútávú egészségkárosító következményeknek ki vannak téve a bányászok.

Biztató azonban az az előrejelzés, mely szerint az újrahasznosítható akkumulátorok terjedésével, valamint az akkumulátorok összetételének megváltoztatásával egyre kevesebb kobaltra lesz szükség. Jelenleg a kitermelés körülbelül 70%-át hasznosítják ilyen célra, ez az arány 2025-re 47%-ra csökken. A csökkenéshez hozzájárul a Tesla is, az új akkumulátorokba ugyanis körülbelül harmadannyi kobalt fog kerülni, mint a megelőző modellekbe.

Belpolitikai helyzet

A Kongói Demokratikus Köztársaságot a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium az I. kategóriába sorolja, ennek megfelelően a közrendet és a közegészségügyi helyzetet figyelmembe véve nem ajánlott a beutazás az országba. Ez az aktuális közbiztonsági helyzetet figyelembe véve korántsem meglepő, az országban általánosak a zavargások, a civilek terhére elkövetett támadások és összességében nem biztonságos az ott-tartózkodás.

Habár Kongóban jelenleg is körülbelül tizennyolcezer ENSZ békefenntartó van jelen, a belpolitikai konfliktusok felszámolása még várat magára.

Az ország jelenlegi nehéz helyzetét főként történelmi hátterének köszönheti. Az ország 1960-ban szabadult fel a gyarmati uralom alól, ám ezt követően egy diktátorrá vált elnök, majd a polgárháború és a zavargások nehezítették meg, hogy az országban valóban jól működő kormányzat és állami ellátórendszer alakulhasson ki. Erre sem az önállóság elnyerése előtt, sem azután nem tettek erőfeszítéseket az éppen az országot irányító hatalmak, így nem tudott kifejlődni egy valóban működőképes oktatási és igazságügyi rendszer.

A kongói háború (1994-2003) következményeit máig nem voltak képesek felszámolni, a ruandai népirtás árnyéka pedig még manapság is sötét felhőt vet az államra. Miután a népirtás elkezdődött, hamarosan átterjedt a Kongói Demokratikus Köztársaság területére is, ahol a hutuk megtámadták a generációk óta ott élő tuszi közösségeket, így a genocídium Kongó területén is megjelent.

Napjainkban elsősorban különféle etnikai csoportok közötti viszályról beszélhetünk. Mivel az összetűzéseknek két dimenziója is van, a teljes megoldás nem lehetséges valamely tényező figyelmen kívül hagyása esetén. A gazdasági és a politikai ellentétet egyaránt szükséges feloldani, ahhoz, hogy valóban tartós, hatékony békét lehessen kiépíteni az országban. Azonban az évtizedek óta tartó korrupció megszüntetése nem egyszerű, és nem is rövid idő alatt végrehajtható feladat. Joseph Mobutu, az első kongói miniszterelnök olyan mértékben kihasználta az országa gazdagságát, hogy szomorú öröksége a mai napig befolyásolja az országot. Ez a huszadik században azonban nem keltette fel a nemzetközi közösség figyelmét, szemet hunytak a diktatúra felett mindaddig, amíg az értékes ásványkincsek kitermelése zavartalanul folytatódott.

A belpolitikáról, a belső biztonsági helyzetről sokatmondó a tény, hogy a 2018 decemberi választásokat néhány helyen 2019 márciusában kellett megtartani, mivel erőszakos cselekmények akadályozták a szavazni vágyókat állampolgári jogaik érvényesítése közben. Ezek a cselekmények főként fegyveres csoportokhoz köthetőek, néhány esetben kormányzati erőkhöz. A nyugalom azonban továbbra sem állt helyre: többmillió ember kényszerült otthona elhagyására, a külföldre menekültek száma pedig meghaladja a százezer főt. A humanitárius helyzet ennélfogva meglehetősen instabil, a menekültek ellátása gyakorlatilag kizárólag a nemzetközi segélyszervezetek jótékonyságától függ, ez azonban nem jelent állandó jellegű, minden területen azonos színvonalú ellátást. Pozitív fejlemény azonban a védőoltások terjedése: A WHO és a UNICEF közös összefogással számos kongói gyermekhez juttatott el súlyos betegségek elleni vakcinákat.

2018 során az országban betiltották a békés tüntetések, valamint számos emberjogi aktivista, újságíró és ellenzéki támogató tevékenységét gátolták meg. Mivel a régióban körülbelül 140 aktív fegyveres csoport működik, nem meglepő, hogy ezek a csoportok számos esetben követnek el támadásokat civilek ellen is.

A belső konfliktusok jellemzően a természeti kincsek feletti harcokat jelentik: a víz és az ásványkincsek feletti rendelkezés olyan kiváltság, amelyet mindenki magáénak akar tudni, bármilyen áron. 1998 óta annyi ember hunyt el az összecsapásokban és azok következményeiben, hogy a kongói polgárháború méltán nevezhető a második világháború óta eltelt időszak „leghalálosabb” konfliktusának, nem véletlenül hívják „afrikai nagy háborúnak”. Különösen az ásványkincsekben gazdag területeken élő emberek vannak kitéve a támadásoknak, szexuális erőszaknak, kényszermunkának, valamint az elsődleges megélhetést jelentő termések ellopásának. Az egészségügyi ellátás rossz állapotban van, mivel a fegyveres csoportok onnan szerzik be a saját tagjaik számára szükséges kötszereket és gyógyszereket.

A szituációval kapcsolatban nem hagyható figyelmen kívül a nemi erőszak markáns jelenléte: egy 2011-es kutatás szerint a Kongói Demokratikus Köztársaságban naponta mintegy 1152 nőt erőszakoltak meg, ami óránként negyvennyolc nőnek felel meg. Ez a nyilvánvaló okokon felül azt célozza, hogy a nőkön keresztül a közösséget zúzzák szét, mivel a kongói közösségeknek – legyen az falu, vagy széles értelemben vett család – a nők adják a középpontját, ők tartják egyben az embereket. A megszégyenítésük, bántalmazásuk pedig olyan, mintha rajtuk keresztül az egész közösség elszenvedte volna az erőszakot. Emellett a férjüket, tehát az ellenséges oldal férfiait is megszégyeníti az aktus, mivel azt jelzi, hogy képtelenek voltak megvédeni asszonyaikat. Az igazságügyi rendszer hiányosságai, a büntetőeljárások alacsony sikerességi rátája miatt a nemi erőszak egyfajta erődemonstrációvá vált, amellyel hatalmat és kontrollt fejezhetnek ki az elkövetők.

A konfliktus 2016-ban ismét erőre kapott, ezzel összefüggésben például az éhínségben szenvedők száma mintegy 750%-al emelkedett.

Napjainkban sem jutott azonban nyugvópontra az ország – 2020 októberében Észak-Kivuban lángoltak fel ismét az ellentétek. Az Egyesített Demokratikus Erők (Allied Democratic Forces- ADF) a hónapban legalább negyvenkét halálesetért volt felelős.

Emellett a 2018-ban kitört újabb ebolajárvány is több, mint kétezer áldozatot szedett, míg 2020 júniusában véget ért. Ez már a tizedik alkalom volt, hogy a betegség sújtotta az országot. A járvány kezelését nagyban megnehezítette, hogy 2018 óta körülbelül 420 alkalommal érte támadás az egészségügyi intézményeket.

A 2019 elején kitört kanyarójárvány tovább súlyosbította az egyébként is nagy nyomás alatt álló egészségügyi ellátórendszer helyzetét – összesen mintegy 310 ezren kapták el a betegséget, az áldozatok száma már meghaladja a hatezer főt. Mindezt úgy, hogy az UNICEF és a WHO 2019-ben körülbelül 18 millió gyermekhez juttatta el a szükséges védőoltásokat.

A nemzetközi közösség számára figyelmeztető jel lehet, hogy a konfliktus további eszkalálódása esetén könnyedén előfordulhat, hogy továbbterjed Burundi, Ruanda és Uganda területére, a közvetlen hatások mellett például menekültek áradatával terhelve a szomszédos, egyébként sem kifejezetten stabil és erős államokat. Ezen felül Kínának lenne különösen nagy érdekeltsége abban, hogy Kongó valóban stabil kereskedelmi partner lehessen, hiszen a tizennégy legnagyobb kongói kobaltbánya közül nyolc kínai cégek tulajdonában van.

Megdöbbentő fordulat volt, mikor az International Rights Advocates keresetet nyújtott be tizennégy kongói szülő nevében több nagyvállalat ellen, akik a családok szerint tudatosan előnyre tettek szert gyermekek kizsákmányolásából. A családok pénzt követeltek az elszenvedett sérülések és az elhunyt családtagjaik miatti kompenzációként. A vállalatok vezetői válaszaikban többnyire azt az álláspontot fogalmazták meg, mely szerint vagy nem tudtak a kizsákmányolásról, vagy eleve nem dolgoznak olyan beszállítókkal, amelyek ilyen módon szerzik be a nyersanyagokat.

Összegzés

Az ingatag és örökké változó belpolitikai helyzetből adódóan a kongói kobaltbányászat meglehetősen instabil. Ez főleg azért jelent problémát, mivel a világ számos nagyvállalata – például a Google, az Apple és a Tesla is- ebből az országból szerzik be a gyártáshoz szükséges kobaltmennyiséget. Az ellátási láncok zavartalan működése érdekében szükség van tehát a belpolitikai helyzet stabilizálására, amíg ez nem történik meg, legfeljebb csak alternatív beszerzési útvonalakkal lehet biztosítani a megfelelő szintű ellátottságot. A megoldásra azonban nem csak a gazdasági szempontú megközelítés miatt van szükség – emberek, mindenekelőtt pedig gyermekek élet- és munkakörülményei függenek a jelenlegi kongói vezetéstől, akiknek viszont sem ennek javítása, sem komolyabb mértékű szabályozása nem célja és érdeke.

[i] Bozzay Zoltán: Népirtások a XX. században, Scolar Kiadó, 2019

Címlapkép: Haditengerészek Felix Tshisekedinek, a Kongói Demokratikus Köztársaság új elnökének hivatali eskütételi ünnepségén a kinshasai elnöki palotánál 2019. január 24-én. (Forrás: MTI/EPA/Hugh Kinsella Cunningham)

A Az akkumulátorok hazája – a kongói kobaltbányászat kihívásai bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Manapság a legtöbb országban a hagyományos, szigorú fázisokra osztott pilótaképzési metódust (ún. Smith-Barry metódust) követik, melynek alapjait meglehetősen régen, a 20. század első felében fektették le.